2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Én már ismerem az anyámat, és nem csoda, hogy ha fényévnyi távolságban akartam tőle élni, így nem tudom magamra venni a gonoszkásait. Ő ilyen, lepereg rólam bármi, ami vele kapcsolatos, de Lavendernek ez teljesen új. Szerető családban nőtt fel, ahol engem is elfogadnak. Bár ha jobban belegondolok, nem érezte volna kevésbé cikinek, ha ő édesanyja nyit ránk. Ez már csak ilyen.. Kissé szemérmes, hiszen velem is azt volt egy jó ideig, rá kell ébrednie, hogy a saját nőiessége ott rejlik benne, de felém kinyílhat. És végre valahogy lassul is a zilált légzése, kezd megnyugodni. Biztosan fel fog még benne merülni az iménti helyzet, és rossz emlékkel társítja majd az első szerelmekedésünket, de talán idővel csak a szép momentumok maradnak meg, és tudunk rajta nevetni. - Lesz legközelebb, de azt elintézzük, hogy az anyám ne zavarhasson be. Az egész szobát? Micsoda spontán gondolat! – Csiklandozom meg a száját vigyorogva, ez a mostani sem volt eltervezve, de talán jobb is volt így, nem kellett gondolkoznunk, sem pedig magát győzködnie. Én felajánlottam volna az egérút lehetőségét, hogy most csupán ismerkedünk, de ő már késznek érezte magát, hogy kihasználjuk az adandó alkalmat. Ha lesz az iskolában közös szobánk, akkor nyugodtan kibírhatunk néhány napot szex nélkül, ha itt lennénk. Na persze ez a szoba dolog még függőben. Csak mert egyszer megtörtént, lehet, hogy nem akar ilyen gyorsan összeköltözni, és még szeretné megőrizni a személyes tér szentségét. - Van. Hozok akkor azt. – Bólintok, és már fordulok is ki a szobából. Természtetesen nem egy szál semmiben. Pár perc telik csak el, és már jövök is vissza. Nekem sem árt majd kissé megmosakodnom, mert bár a víz alatt kezdtük, utána rendesen bírkóztunk egymással, amire megvolt az én testem reakciója is. A tálcán a jéghideg tökleveken túl édes teasüteményt is talál, lekvárral a közepén. Végigmérem a lányt, ezek után már nehéz lesz olyan pillantással illetnem, mintha egyenlőre türelmet lennék azt illetően, hogy vajon mi lehet a ruhája alatt. Ráadásul ez a falatnyni rövid naci.. Na igen, nem ezt szoktam meg tőle, a hosszabb szoknyák híve volt eddig, de már kész kevésbé szemérmesen mutatkozni előtte. – Hát ez nagyon dögös! Na sietek én is. Eszegessél! – Adom ki a javaslatot, aztán beszabadulok én is a másik helységbe, hogy átmossam magamat. Igenis szükség van rá, még ha előttünk is áll az ismétlés lehetősége. Az ajtót nyitva hagyom, hogy ki tudjak szólni. – A te szüleid tartottak valaha felvilágosítást, vagy velem kapcsolatban neked szegezték a kérdést, hogy mi van köztünk?
*Gerry elég lazán veszi a tényt, hogy az anyukája ránk nyitott, persze neki talán könnyebb azért, mert nem ez az első lánnyal való együttléte, meg amúgy is; az ő anyukája. A kérdés jogos, együtt vagyunk és ezt mindenki tudja, miért pont az anyukája maradna ki belőle, Viszont azért mégis más maximum csókolózni mások előtt, mint pucéran az ágyban egymáshoz simulva, a legintimebb percek után. Naná, hogy a párna alá bújok szégyenemben, bár ez kimondottan nem is szégyen, hiszen nem csináltunk semmi rosszat, vagy undorítót (azt meg végképp nem) de az érzés attól még eléggé…kínos. Igen, talán ez a legjobb szó rá. Gerry próbál vigasztalni és a szeretete az arcomon simul el, ami picit megnyugtat. A végeredményt viszont azzal éri el amit ezek után mond. Értem is meg nem is. Az anyukájának eddig csak ő volt a támasza és talán azt hiszi most, hogy elveszem tőle még azt az egyet is, pedig nem áll szándékomban kettejük közé állni, viszont nem értem miért nem örül a fia boldogságának. Az én apám minden bizonnyal hasonlóképp érez Gerryvel kapcsolatban, viszont nem érezteti velünk, és örül ha engem boldognak lát; márpedig teljes mértékben boldog vagyok. Szerintem akkor is így tenne ha a fiú akivel vagyok egyáltalán nem szimpatikus neki, akkor sem zavarna meg minket, legfeljebb négyszemközt elmondaná a véleményét, de mellettem állna. Gerry szavai annyiban megnyugtatóak, hogy tudom, nem velem személy szerint van baj, hanem úgy általában a _barátnő_ státusszal és ha ezek után nem is állok a sarkamra, másképp fogok viszonyulni az anyukájához. A sértései – mert biztosan lesznek – persze megérintenek majd, de könnyebben túlteszem magam rajtuk. *-Rendben. Majd erre gondolok ha legközelebb…remélem nem lesz legközelebb. Megbűvölöm az egész szobát. *A gondolatra is szemet forgatok, de már sokkal jobban érzem magam. Tuti ezért jut eszembe olyan gyakorlatias dolog mint a űz első együttlét következményei, úgy mint sötét foltos lepedő. Míg Gerry öltözködik én magamra húzom a takarót, ügyelve arra, hogy a lepedőből még véletlenül se látszódjon ki semmi. *-Töklé is van? Persze jó a limonádé, ha nincs töklé és édesen, mint amilyen te vagy.*Határozottan jobb a kedvem, és már tervezgetem a dolgokat mikor Gerry nem lesz a szobában. Természetesen nem mulasztom el jól megnézni, ha már egy szál….himbilimbiben téblábol, és meg vagyok elégedve, na meg persze jót tesz a női hiúságomnak is, hogy egy ilyen jó pasit mondhatok a magaménak és fordítva. Mármint, hogy egy ilyen jó pasi mondhat a magáénak. Csak semmi álszerénység kérem szépen. Amint kiteszi a lábát a szobából, mint a mérgezett egér kezdem keresni a pálcámat, amit hamarosan meg is találok. A lepedőn – mély és megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul, hogy – csak néhány apró csepp vér van, így azt gyorsan sikerül eltüntetnem egy suhintással. Végül a fürdőbe megyek, hogy immár pálca nélkül, magamat tegyem rendbe. Még egy ilyen cicamosdás is meg tud nyugtatni, és az éjszakai kiránduláshoz, ami biztosan nagyon hangulatos lesz, elkezdek felöltözni. Rövid nadrágot veszek fel, és egy pántos pólót ami az esti sétához kitűnő és arra gondolook, hogy milyen nagyon nagy szárazság van itt, hátha megszomjazom, mert legalább a fele innivalót meg kell innom, ha már Gerryt elzavartam érte. *
Még anyám belépése sem tudja letörölni a vigyort az arcomról, ám kénytelen vagyok mosollyá szelidíteni azt, mert Lav első szerelmes együttlétére így könnyen bélyeg kerülhet, ha ennyire szégyenként éri meg. Megsimogatom az arcát, ám nem úgy mintha valami bájos nagynéni lennék, hanem nagyon is férfiasan, de óvóan. Egy utolsót az ajkára tapasztom a sajátomat, hogy belélegezzük egymás illatát, s együtt dobbanjon a szívünk. Amikor elszakadunk, utána nyugtatom meg csak szavakkal is. – Szivem.. mindig ciki, ha rányitnak az emberre, akkor is, ha a wc-n ül. Pontosan tudja, hogy mit csináltunk, mert sejthető volt, hogy egyszer megtörténik. Tisztában van vele, hogy szeretlek, és enyhén féltékeny, hogy az ő kicsi fia, akivel mellesleg élhetetlen a kapcsolata.. nos.. elkelt. Senkit nem hoztam még haza, és senkiről nem beszéltem neki. – Próbálom összefoglalni a gondolatait, de remélem nem érti azt félre, hogy nem erőltetném rá a véleményemet. Az ő érzései most ilyenek, ezt nem lehet megmagyarázni, mindössze kiegészítem a saját eszmefuttatásommal, s a körülményekkel, amelyek hátha.. nyomnak annyit a latba, hogy kicsit megnyugodjon.. - Köszi. Ő csak az anyám. A csakot veheted szó szerint. Ha az iskolában felvállalak, akkor miért ne tehetném otthon is? – Költői a kérdés, az iskolában nem lettünk egymáséi, ott a klubhelységek lépcsői is vigyáznak, hogy srác ne mehessen lány hálókörletbe. Na de fordítva? Végülis Lav meglátogathat.. Meg hát egyetemistaként akár igényelhetnék saját szobát is. Igen, meg kéne tennem, lényegében most már átléptük azt a határt, amikor ez indokolt is lehet. Lav sem kislány már, nem fogják megharapni a festmények, ha nem a hálótársaival szuszog. – Nem tudom. Direkt csinálta, ő ilyen. Már úgy értem szokott kopogni, de most eleve féltékeny volt.. Spongyát rá. Menjünk édes. Megmutatom. Sötétben kevésbé lehet mindent úgy látni, de rém hangulatos. Megbüvölök néhány pixie-t, hogy világítsák meg az utunkat.. Esti túra.. – Bólogatok, és keresgélem az alsómat, valahol a fürdő közelében hagytam, de mindegy is, a fiókomból húzok elő egy újat. Mosakodni most nem csobbanunk be ismét, hiszen még nem fogunk aludni egy ideig. És különben is, most egymás előtt mit szégyenljünk? – Hozok! Limonádé? Igen, full édesen, ahogy szereted. Robogok! – Keresek magamnak egy köntöst, és azt kapom magamra, hogy eltűnjek néhány pillanatra a konyha felé. Anyám szerencsére nem tér vissza, és én sem találkozom vele útközben.
*Boldog vagyok ehhez nem fér kétség. Elképzeltem ugyan az első együttlétünket, de egészen másképp,persze borúsabban, kellemetlenebbül ezért édes a csalódás. Lebegek, a testem még emlékszik az elmúlt percekre, s ahogy visszagondolok egy-egy simogatásra vagy épp a végső robbanásra, újra megremegek. Révedezve nézek ki a fejemből és azt hiszem idétlenül vigyorgok, de ki ne tenné ezt? Még Gerry is, amikor nem szívet dobogtatóan somolyog az orra alatt, ám ennek a mosolygásnak oka van. A fejemet ingatom azon mennyire előreszaladt a fantáziálásban, hiszen még csak most voltunk együtt először de ő már az unokáinkra gondol. Azt nem jelentem ki kerek perec, hogy nem így lesz és bízom abban, hogy igaza van, de azért nem árt számításba venni azt sem, hogy sok minden közbejöhet addig. S most nem az egymás iránti szerelmünk végét vagy a hűségünket vonom kétségbe hanem a külső körülményeket. S lám, amint erre gondolok, az anyukája már ránk is nyit, én meg legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, de csak a párna alá sikerül. Ezen pedig mér az ő csókja sem segít amit előtte kaptam, nem tudok igazán elmerülni benne. *-De az volt! Meztelenül látott veled egy ágyban és biztosan tudja mit csináltunk. Hát ez…de igen, ciki…vagyis inkább….*Hogy inkább milyen az nem derül ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudom megfogalmazni. Csak az érzés az ami bennem ég. És ég. Ennek az egésznek szépnek kellett volna maradnia, kettőnk között. A szeretkezés és az utána lévő percek intimek, senkire nem tartoznak de most úgy érzem az anyukája beletenyerelt ebbe. Amilyen hangulatban fogadott pedig még azt is el tudom képzelni, hogy ezek után hogyan fog rám nézni. Viszont azt sem akarom, hogy ez kettejük között továbbrontsa az amúgy sem felhőtlen viszonyt. Ha most elmenekülünk csak miattam, még rosszabb lesz. A fejemet rázom de eszembe jut, hogy ezt úgy sem látja ezért óvatosan kikukkantok a párna alól.* -Kínosnak érzem de ezért nem kell elmennünk. *veszek egy nagy levegőt és hozzábújok amennyire csak tudok. *-Mit akarhatott amiért bejött? És csak úgy kopogás nélkül? Soha nem kopog?*Kérdezem elhűlten, de persze mindez úgy sem számít, ha kopog akkor sem lett volna időnk semmire. Ő olyan….hirtelen ember. *-Mi lenne ha elmennénk egy kicsit sétálni? Megmutatnád a birtokot? *Biztosan nem ezt kellene tennünk a szeretkezés után, de most egy kicsit még kettesben szeretnék lenni vele, ezt meg a házban nem tehetjük meg. Talán van itt olyan hely ami kellőképpen eldugott és romantikus. S persze azt sem tartom kizártnak, hogy egy rejtő bűbáj alatt újra együtt legyünk. Na persze, még az iméntinek is rajtam vannak a nyomai és ez a felismerés úgy csap belém mint a villám. A lepedő. Mióta gondolkodom én ennyire racionálisan?* -Öööö, hoznál nekem egy pohár vizet ha szépen megkérlek? Vagy valamit inni. *Addig lesz időm előkeríteni a pálcámat és rendbe tenni a lepedőt amíg Gerry nem látja.*
Elgondolkozva simogatom az oldalát, holott most így a keblei is kézre állnának, de most hagyok némi szünetet. Csak mert megtehetem, nem fogom állandóan valami túl izgalmas helyen érinteni, mert akkor elvesztené az egész a varázsát, jó ez így. Meg tudnám szokni, hogy innentől kezdve gyakorta, akár szinte minden éjszaka ugyanezt leismételjük, nyilván felfedezőútra irányítva az ágybéli kapcsolatunkat, hiszen mindez csupán a kezdet volt, de még azt sem árt feltérképezni, hogy drága Lavenderemnek milyen igényei vannak a mennyiséget illetően, hiszen magamból nem indulhatok ki, ráadásul hosszútávú komoly kapcsolatom még nekem sem volt, tehát nem biztos, hogy érdemes túlzásba vinni. Ám legalább már megléptük ezt a bizonyos lépcsőt, és nem kell direkt visszafognom magamat mondjuk a bújást illetően. - És tényleg.. annyira tartalmas volt ez veled, hogy már összefolyik, hogy melyikünk mit mondott. Az unokáinknak tovább színezem majd meglásd. – Bólogatok sármosan somolyogva, de legalább ebből érti, hogy már ott sem bírtam kiverni őt a fejemből, hiába agyaltam rajta, hogy nem kéne keverni ezt a barátság dolgot valami mással, és mégiscsak az lett a megoldás, hogy színt vallottam. Lám milyen jól tettem, úgy fest benne is volt valami vonzalom, hogy nem csak képes volt elviselni az ügyetlen botladozásaimat, amelytől oly sokan elalélnak, rá pedig igazából a társaságom és a kedvességem tehetett mély benyomást, míg nem ide jutottunk, nem kevés felfedezésre szánt idő árán. Láss csodát, ez a jó pár hónap volt életem legszebb időszaka, s a valódi felnőtt kapcsolat még csak most kezdődik. - Ez igaz.. talán felváltva egymást. – Somolygok oda-odahajolok a szájára, miközben az imádnivaló tincseit is morzsolom az ujjaim között, igenis az a szexepilje, noha a formás popsiját is kiemelkedőnek tartom a nőiessége szempontjából. Nem, a cuki drága barátném lett a szerelmem, és lényegében mindegy is, hogy melyik porcikáját érintem. Ebben a pillanatban Lavender lerebben rólam, ahogyan anyám benyit, és hiába akarom poénnal elütni a helyzet élét, ő egyértelműen szégyekezik. – Nem volt ez olyan ciki. Ha akarod, akkor most rögtön elúzhatjuk a csíkot, ha kínosnak érzed. – Már nem azt, hogy együtt voltunk, hanem azt, hogy így nem akarna az anyám szemébe nézni. Én örülök, hogy megtettük, és biztos vagyok ő is, tehát nem ezt szeretné visszacsinálni.
Most már kénytelen vagyok kicsusszanni belőle, és mellé könyökölni, mert a karom nem bír el a végtelenségig. Bár imádnivalóan gyönyörteli érzés így összefonódni vele, megkoronázva a szerelmüket, igazából elszoktam az ilyen hancúroktól. Mindenféle felvezetés nélkül vágtunk bele, amir én sem számítottam. Jó, itt volt a levegőben, hogy ha elvonulunk a külvilágtól, csak mi ketten, esélyes, hogy felfedezzük egymás testét, ám én azt hittem, hogy gyönyörű szőkém a fokozatosság híve, és elsősorban azt akarja kitapasztalni, hogy rá hogy is hatna, ha mondjuk megsimogatom ott lent.. Ám ő van olyan önzetlen, hogy már megint csak mindkettőnkre, tehát az én élvezetemre, lelkivilágomra is gondolt. S most sem bújik el a takaró alá, kiélvezi, hogy ilyen csodálattal nézegetem meg magamnak. Nem mászom le róla, hogy máris hanyagoljuk egymást. Itt az utóhatás ugyanolyan fontos, érzelmes pillanatokat adhat, mint maga a szerelmeskedés. Látom azokat a csillogó könnyeket a szemében, s odahajolok, hogy megint megcsókoljam. - Nem emlékszel butus? A türkiz mezőn, nálatok. – Emlékeztetem rá, ám kétségkívül olyan régen volt, és minden egyes elejtett szóra úgysem emlékezhetünk. Ha rajtam múlik akár ötven éven keresztül is szaporíthatom vele az emléktárunkat, akkor pedig óhatatlanul lesznek olyan pillanatok, amelyek csak az egyikünkből hoznak elő valamit.. Nem baj, így szép ez. - Azt hiszem.. ez a mostani a mesterművem. Csábításból jeles, nemigaz? – Nevetgélek a loknijait simogatva, mintha csak arról lett volna szó, hogy sosem akartam tőle mást, mint az ágyamba csábítani, hiszen egy szűz lányka igazi trófea. Egy igazi sármőr évekig képes kajtatni a kiszemeltje nyomában, hogy végre leimádkozza a célpontról a bugyit. – Én is szeretlek Lav! – A csók még sikerül, amikor a jó édes anyám ránk nyit. Tudom, hogy imádott párom a föld alá süllyedne, én azonban a rám jellemző derűvel zárom rövidre a gúnyos felhangot. – Tudom anya, van még hűtött eper a konyhában. [/color][/b]– Nézek fel vigyorogva, mire ő horkantva zárja ránk vissza az ajtót, és már csak a kopogó léptei emlékeztetnek rá, hogy itt járt. Nem, ezt a pillanatot még ő sem ronthatja el. – Akkor jól vagy? Nem fájsz, meg ilyesmik?
*A szívem majd kiugrik a helyéből, még percekkel később is, noha érezhetően csitult a lendülete. A boldogság mámorító, ahogy az érzés is ami elöntötte a testemet. Soha nem éreztem még ilyet és nem is fogok, az első alkalom egyszeri és megismételhetetlen, ezt csak formálhatjuk ketten, most már bármikor. Talán a Roxfortban is Gerryhez költözöm, egyetemistaként megtehetem, persze ezt még át kell gondolnom, tiszta fejjel nem úgy mint amilyen most vagyok, tele zsongós gondolatokkal, érzelemmel túlfűtötten, fülig érő szájjal. Úgy nézhetek ki mint egy idétlen kis majom aki végre megtalálta az anyját. Az első napra gondolok most, arra a pillanatra amikor először néztünk egymásra, cinkosan nevetve. Aztán volt az az eset amikor a könyvtár előtt vártam rá, hogy meghívassam magam a karácsonyi bálba, ahova egyébként úgy is engem vitt volna, mert nem akarta magát senkihez sem kötni egy egész estére. Amikor először csapott a fenekemre én meg majdnem rongyosra vertem a fején a könyvemet. Hosszú utat tettünk meg azóta, hosszú és értékes, tartalmas utat és egymáshoz csiszolódtunk. Igazából, nem is az volt a legszebb amikor közölte velem, hogy elmegy a Roxfortból mert szerelmes belém és jobb távolról felejteni – a lüke – hanem az egész út. Nem a végeredmény a fontos, hanem mindaz amit eddig együtt átéltünk. Így kerek az egész és ez a mai délután sem lenne ennyire szép, ha nincsenek a mögöttünk álló évek. Te jó ég! Évek. Együtt nevettünk és együtt izgultunk – általában az én vizsgáimon – és azóta is mindig nekem adja a tökös pitéjét. Már nem beszél úgy a lányokról mint régen, nem cicik és betlehemezős kebelcsodák akiket csak meghúzni lehet. Hagyom a plafont és ránézek, ő már egy ideje fixíroz a tejbetök arcából kitekintő szemeivel. Ha még egyáltalán lehetséges szélesebbre húzom a számat, talán nem kellene pont most sírnom, de a boldogság fura egy jószág, a lányok meg sokkal érzelem teljesebbek. Ez az egész annyira szép, hogy a sírás a torkomat fojtogatja, mert visszatartom. Az kéne még csak, hogy Gerry ezt lássa, mindjárt kétségbe esne, hogy milyen rossz volt, hogy még bőgök is miatta. Pedig aztán…*-Mikor mondtad? *Suttogom somolyogva, mert erre tényleg nem emlékszem.* -Most aztán tényleg a csúcson voltál Zserrrri!*Idézem őt arról a bizonyos könyvtáras napról, amikor az éppen aktuális hódítása kudarcba fulladt, én meg próbáltam jobb kedvre deríteni. Persze akkor azt is a fejéhez vágtam, hogy onnan már csak lefelé vezet az út, ezt együtt cáfoltuk meg és még mindig nem álltunk meg felfelé menet. Két kezem közé fogom az arcát, bár elég nehéz felemelni a karjaimat, zsibbadok testszerte…és a fejét magamhoz húzom. *-Szeretlek Gerard Warrington!*Lehelem az ajkai közé a vallomásomat, majd mielőtt még ő is ilyesmire ragadtatná magát, lezárom egy csókkal.* -Ó! Milyen bájos!*Hallatszik az ajtó felől Gerry anyukájának gúnytól csöpögő hangja, szétrombolva minden szépet. Mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna nyakon. *
Úgy vagyok vele, hogy most már kár megállni, de ha az én drágám lassabb tempóra intene, mindenképpen figyelnék rá, ám ezen a ponton teljesen a kezembe helyezi az irányítást. Oly önzetlen, hogy nekem akar jót, én pedig kettőnkért harcolok, hogy a barátságon s a szerelmen túl még az ágyban is kiteljesedjünk. Most már tudom, hogy jó döntés volt, hogy nem Sadie-vel helyeztem komolyabb szintre az alkalmi kapcsolatot, hanem a barátommal töltöttem szinte minden időmet, hiszen nem egy olyan lányra van szükségem, akinek jégcsap van a szíve helyén. Csakis erre a göndör, csiklandozós nevetésű tündérre, aki akkor is mellettem van, ha pocsék a kedvem, vagy ha éppen a banki felsővezetés valamit helytelenít. Ő bármikor ki tudja hozni belőlem a bohókás fiút, úgy oldja a stresszt, mint ahogyan senki más. Most sem kell egy kicsit sem óvatoskodnom, ösztönösen bízva nyílik meg nekem, s ficánkoló férfiasságom minden lökése közelebb sodor minket a vágyott beteljesüléshez, amire lassan már évek óta várok. Mégsem érzem túl késői egymásra találásnak, hiszen mellette minden perc minőségi idő.. ahol nem unatkozunk! Hiába gondolnám azt, hogy a csók itt most nem teljesen helyénvaló, hiszen nehéz még a mozgásra is koncentrálni, ám ahogyan az ajka az enyémre talál megállok kissé, hogy gyengéd, puha csókkokkal borítsam el a száját, pedig össze lehet ezt hangolni. Ismét elkezdek mozogni, szépen lassan, a csípőmmel körző mozdulatat végezve, mintha ismét fel akarnám fedezni a legbelsőbb járatot. Ahogyan végigfut rajta a remegés, és meghallom a hangját, az rám is hatással van. Valahol ez a szerelem lényege, hogy egymás boldogságából táplálkozzunk. A füleimig hatoló édes hang vágyrózsákat ébreszt, s nem sokkal később már be is érem őt, a lábujjamig bizsergető érzéssel átadva magamat a mennybemenetelnek. Forró ágyékomból kitör a vulkán, hogy aztán még néhány pillanatig tartsam magamat, és őt nézzem magam alatt őt. - Mondtam én, hogy örökké..
*Azért Gerry sem az a fajta komoly szerető, bár kétlem, hogy a nevetése rosszat jelentene, vagy a gyakorlatlanságomnak szólna. Ebben is hasonlítunk egymásra, de ezt is biztosan csak velem csinálja, nem hiszem, hogy bármelyik lány akivel együtt volt tolerálta volna. A legtöbbjüket ismerem, nem csak látásból és cseppet sem hasonlítanak rám. Nekem viszont a szívemet dobogtatja meg, egy picit még meg is lök az ellazulás felé, abban a röpke pillanatban nem a fájdalomra figyelek hanem rá és a nevetésére, a forró leheletre amivel a nyakamat csiklandozza. Nem tudom most mi lenne jobb, ha megállnánk és várnánk, vagy inkább fokoznánk a ritmust, így inkább Gerryre bízom magam, az eddig mindig jó döntés volt, főleg mivel jelenleg ő rendelkezik több tapasztalattal. Édes teher ahogy a teste rám nehezedik ezzel is tovább szítva a bennem lassan újra gyúló tüzet, és hálás vagyok amiért érezhetően de vissza fogja magát, mert bár tapasztalatlan vagyok minden téren, akár első akár második alkalomról lenne szó, azt érzem, hogy az a vad szex amiről beszéltünk, most határozottan nem tenne jót. Néha még be-bevillan a szúró fájdalom, de már tompul és az érzékeim ismét kigyúlnak. Érzem és élvezem a bőre forróságát ahogy hozzám tapad, ujjaim alatt az izmai játékát, ahogy a leheletvékony verejtékrétegen picit elcsúszunk s mindez együttesen beköltözteti a verdeső pillangókat a hasamba. Az ajkait keresem, hogy puha de szenvedélyes csókba fojtsuk az érzéseinket, kezeim vándorútra indulnak ameddig csak leérnek, addig ügyeskedem míg a fenekére nem csúsznak. Már képes vagyok értékelni minden egyes formát, izgató ívet és együtt mozgok vele. Lábaim le-fel csúszkálnak, combommal simítom, szorítom magamhoz, keresem a legjobb helyzetet, mégis együtt fedezzük fel a szeretkezés minden csodálatos pillanatát. Hamar egymásra hangolódtunk, észre sem veszem a múló időt, fogalmam sincs mikor, mennyi idő múlva lendülök át a csendes, lassú élvezetből a sürgetőbbe, de még mindig nem tartunk a vad szexnél. S van egy pont ahonnan már nincs visszaút, soha nem érzett hullámok ragadnak magukkal, úgy érzem egy szivárvány robban szét bennem és én csak repülök bele a gyönyör mennyországába mint egy üstökös. Meg sem hallom a nyögdécseléseimet, akkor eszmélek mikor a hullámok csitulnak és halk nevetgélésnek adom meg magam. Boldog vagyok, el sem tudom mondani mennyire, az ajkaim a fülig érnek s csak nézek ki a fejemből a mennyezet felé. *
Nevetgélve fúrom bele a fejemet a válla gödrébe, ez már az a pont, ahol nem tudok megszólalni. Egyek vagyok, s úgy nyomakodok beljebb, hogy szívem minden szerelmével igyekszem rá figyelni, noha tudok, hogy megkerülhetetlen lehet az apró fájdalom, amely azért egy tűszúrásnál talán mégis égetőbb. Kivárhatnék, de tudom, hogy minél előbb átlendülünk a túlponton, annál jobb. Számomra természetesen nem hogy fáj, még izgató is, hogy milyen kis szűk. Így egyértelműen a magaménak érzem. Tudom, hogy ha megismételjük, lényegesen gyakorlottabb, összeszokottabb páros leszünk, ám ezt a pillanatot nem fogjuk elfelejteni, amíg csak élünk. Az már számomra hosszú hónapok óta nem kétséges, hogy ő lesz a feleségem, ez egy előrehozott, spontán nászéjszaka, mert tudjuk, hogy bízhatunk egymásban. Ahogyan belém kapaszkodik, lassan, finoman kezdek el mozogni, a csípőmet körzöm, hogy szokja az érzést, hogy benne vagyok. A mosoly amit kapok, lényegesen megnyugtatóbb, mintha elsírná magát. Annyi időt vártunk, hogy nyilvánvaló legyen, hogy egyszer majd meg fogjuk tenni, így ez már pusztán technikai kérdés volt, a lényeg már csakis az, hogy számára minél édesebb legyen az érzet. Még akkor is, ha önzetlenül rám is gondol. Azt hiszem, hogy nem véletlenül ő a szerelmem, barátokból láttunk egy pár, így nem számított, hogy a másiknak rossz a kedve, netán kócos, vagy fáj a foga, mindig ott voltunk, hóban-sárban, körülményektől függetlenül. Nem gondolom azt, hogy túl kéne spilázni a pózokat, ez első alkalommal már az is szép eredmény lehet, ha eljut a csúcsra. Nélküle én nem akarnék egyedül, ezért rá kell hangolódnom, hogy ne legyek túl gyors. Gyengéd mozdulatokkal támaszkodva a csípőjén a beteljesülés felé taszítom, puha csókkal végigkarcolva a nyakát s a kulcsontját.
*El nem tudom képzelni, hogy nekünk egyszer majd csak egy gyors menetre lesz időnk. Persze az élet rám cáfolhat…de nem, ha mindez ennyire szép, akkor hullafáradtan is elhúzom ameddig csak lehet, hogy ki tudjuk élvezni minden percét. Csak azt sajnálom, hogy korábban nem gabalyodtunk ennyire egymásba, bár valószínűleg így volt ez jó nekünk, a kapcsolatunk addig is mélyült, és ez már a hab a tortán. Finom hab. A hallgatásom beleegyezés pedig most nem gondolom úgy ahogy Gerry, de nem állok le vele egy egészséges vitatkozásba, annak nem most van itt az ideje. Annak viszont igen, hogy most én kényeztessem Gerryt a tőlem telhető legjobb módon, noha gyakorlatom az nincs és az elméleti tudásomon is már jócskán átléptem. Improvizálni ebben a témában nem tudok, de azt mondják evés közben jön meg az étvágy és az érzés, Gerry túlfűtött hangjai magukkal ragadnak. Megjegyzem mi az ami rekedtebb és mélyebb hangokat csal ki belőle és arra fektetem a hangsúlyt, mellőzve az ismétlés unalmát. Bele fogok én ebbe tanulni nem is vitás, de még nem vagyok olyan profi mint ahogy azt Gerry állítja, gondolom csak az élvezet vette el az eszét, ami végül is jó. *-De, néha…hiszek neked…amikor azt….mondod….szeretsz.*Szavaim közé cuppanások szorulnak, jellemzően ezt is túlbeszélem, de azt mondta nem lohasztja le és valóban nem! Értetlenül tekintek fel rá mikor megfogja a kezem és maga felé húz. Most akkor hagyjam abba? Milyen eljárás ez? Feljebb tornázom magam és hozzábújok, kétlem, hogy itt vége lenne mindennek, én legalábbis nem végeztem, érzésem szerint nem úgy kell kinéznie a férfiasságának a végén mint az elején. Ám bármennyire is felkészültem testileg és lelkileg a nagy dologra, picit összerezzenek mikor a szavai nyomán tudatosul bennem mire készül. Bólintok, a torkomba gombóc gyűlik, de inkább jobban magamhoz ölelem, biztosítva arról, hogy a testem minden rezdülése ellenére nem gondoltam meg magam. Megérzem a változást a csókjaiban, a simogatásában és amikor fölém hengeredik már ösztönösen nyílok meg előtte. Az első pillanatban nem érzek semmit, aztán hirtelen elönt a fájdalom, de inkább csak meglepő semmint gyötrelmes. A levegő hirtelen és gyorsan áramlik a tüdőmbe, ijedt sóhajtás amit igyekszem lassan kifújni. Nem veszem észre, hogy erősebben kapaszkodom belé, körmeim apró, sötétrózsaszín félholdakat vájnak a bőrébe. El kellene lazulnom, úgy biztosan kellemesebb és könnyebb, de ez csupán néhány mélyebb lélegzetvétel után sikerül. A fájdalom is enyhül, és a korábbi kellemesen bizsergető érzés veszi át a helyét. Hát egyek vagyunk. Érzelmi hullám kap a hátára és a boldogság amit ez okoz könnyeket csal a szemeimbe. Elmosolyodom és felnézek rá, a szemeibe. Amit most érzek nem tudom szavakba önteni, de minden ott tükröződik az arcomon, a mosolyomban, a szemeimben és az érintéseimben. Sosem éreztem és nem is fogok többé olyat mint most, ez a pillanat egyszeri és megismételhetetlen, ám mélyen a lelkembe vésődnek. Combjaimmal szorítom őt, két kezembe fogom az arcát és a csókomba fojtom a szavaim, a vallomásom amivel elmondom mennyire szeretem.*
Jól sejti, a csillogó szemei mellett mindig a dús szőke tincsei jelentették nálam a szexepiljét, amire már egykor pusztán a barátjaként felfigyeltem. Vagy.. ha igazán kedvelsz valakit, az apróságok is nagyobbak lesznek a szemedben? Meglehet. Lavenderrel az első perctől egy hullámhosszon voltam, nem csoda, hogy amióta ismerem, sosem kötöttem le magamat senki más mellett, noha előtte sem voltam túlságosan komoly alkat, de amióta ő a barátom, még inkább nem érdekeltek más lányok. Barátkoztunk, olykor nevetve veszekedtünk apró butaságokon, és lágyult el a kapcsolatunk ilyesztő mélységekbe, amelyből először menekülni vágytam, mondván ő úgysem szeret. Ám ahogy most csillog a szeme, már egyértelmű, hogy ezt alaposan elszámítottam, de hát ki hitte volna, hogy valaki önmagamért belém tudna esni. Hát ő sem merte csak úgy bevallani, először kétkedve fogadta a vallomásomat, hiszen tudta, hogy én nem úgy működöm, de képes volt meglátni az összefüggéseket, hogy valójában milyen komoly szeretethiányom van.. - Neem, az valóban nem az érzelmekről szól. De ha véletlenül majd csak arra lesz időnk, megelőlegezzük egymásnak. – Vigyorodom el, hiszen ha szeretjük egymást, akkor igenis lehet csak úgy összegabalyodni pusztán a villámélmény kedvéért, de ahogy ismerem az én kis túlfűtött páromat, pontosan tudom, hogy ő még hullafáradtan is szerelmeskedne velem, sőt, tőlem is elvárná, hogy maximálisan élvezzük ki az eltöltött közös időt. Nem baj, végülis ha az ember megtalálja az igazit, akkor nem számít az idő meg a fáradtság.. Azért alaposan elkezdem kapkodni a levegőt, amikor már ő kényeztet, hiába nem hisz nekem, igenis túl jó. Egyrészt elszoktam már az ilyesmitől, ám vele ellentétben az én testem már bejáratott, tudja, hogy mi a jó neki, és ha megindul a lejtőn, aligha van visszaút. Már nem kell tanulnom, hogyan engedjem el magamat. Ráadásul vele szemben nem kell csábmosolyt erőltetnem, lehetek önmagam, így komolyan félő, hogy minden cirógatása odalent, és ahogyan a szájába veszi a fegyveremet, hirtelen átcsap egy olyan hullámzásba, ahonnan már nem tudom visszafogni magamat. - Áh, sose hiszel nekem.. – Behunyom a szememet, valahol önuralmat is akarok gyakorolni, hogy ne törjön ki belőlem a férfiállat, aki csak leszorítja a lányt az ágyra, hogy kedvét lelje benne. Ez most mindkettőnkről szól. Hagyom, hogy még pár percig gyakoroljon, hiszen alaposan ráfér az önbizalomtréning, s valljuk be, cseppet sem fojtom vissza a hangomat, nem érdekel, hogy ki járkál a folyosón. Inkább gyengéden nyúlok a kezéért, s állítom meg, hogy máshogyan is megpróbáljuk. Aligha hiszem az önzetlen kis drágám itt félbe akarná rekeszteni ezt a mai estét. Magam mellé húzom, de bátorítóan bólintok, hogy a kezével még simogathat kissé. - Igyekszem nagyon, nagyon óvatos lenni. – Közben én is simogatom, miközben mellette könyökölök, s ha úgy vélem, nem telt el túl sok idő a kádas jelenetünk óta, így még van benne elég nedvesség, akkor immár nem finom, sokkal inkább szenvedélyes, érzékibb csókokkal borítom el a kulccsontját, hogy olykor visszatérjek az arcára. A borostám talán karcolja, de érezheti, hogy egyre inkább komoly hévvel nyomom oda az ágyékomat ölének, számomra már lassan fájóan kéjes ez a pillanat. Ösztönösen is keresem a kincsét, egy picit talán még a kezemmel is rásegítek, s amikor rálelek, akkor lassú, de határozott mozdulattal simulok bele, hogy egyesülhessünk.
*Nem tudom volt e olyan, hogy mondtam valamit Gerrynek és nemet mondott vagy helytelenített volna. Valahogy neki mindig minden jó velem kapcsolatban, biztosan azért mert eleinte „csak” barátok voltunk és jobban megismertük egymást mintha egyből szerelemre lobbantunk volna a másik iránt. Mellette szabadnak érzem magam, nincs semmi kötöttség, nincsenek szabályok, nem kell kellemetlenül éreznem magam semmi miatt, tudom, hogy szeret és bármit megoldunk. Soha nem fogott vissza, bátorított és magabiztosságot adott nekem, nem szálltam el magamtól de már nem érzem úgy, hogy apró pont lennék a világban. *-Édes vagy, hogy ezt mondod.*Megérdemli a csókot, a mosolyt, a csillogó szemeket melyek minden bizonnyal a végtelen szerelmemről és odaadásomról árulkodnak. Nem is palástolom mennyire oda vagyok érte, bár a jelen helyzetben ha akarnám sem tudnám, elvégre pucéran fekszünk egymás mellett. Kuncogni támad kedvem amikor megint a hajamba túr, mintha csak ott érezné jól magát, az ujjai elfészkelik magukat a göndör tincsek között, és mintha még bele is szagolna. Imádom amikor ezt csinálja, de míg korábban „csak” a szívemet dobogtatta meg ez a tevékenysége, most sokkal többet érzek. Az elmúlt hosszú percek alatt Gerry életre hívta belőlem a nőt és ezzel együtt minden olyan érzést amit a szeretkezés mámora nyújthat. Nem véletlen, hogy eszembe jut az a pillanat amikor nagyot fordult az életünk, amikor mérföldkövet léptünk át azzal, hogy megvallottuk egymásnak az érzéseinket, most is ugyanazt látom a szemeiben. Bármeddig elmerülnék a tengerükben. S még az értetlenkedéseimet is ő magyarázza meg, de rá tudok kontrázni.* -Na látod, erről beszélek. Egy gyorsmenetbe nem hiszem, hogy túl sok érzelem belefér. *De nekem pedig pont az kell, anélkül az egész nem ér semmit…nem igaz? De most egészen más a helyzet, lehet, hogy egyszer majd megcáfol az élet, de most van időnk bőven és ki is használom. Én is élvezem az apró csókokat melyeket én hagyok ott a bőrén, bizsereg a szám, csiklandoz. Lehunyt szemekkel _érzem_ a testét mindaddig míg szembe nem kerülök a lényeggel. S érzem mindazt amit ő érez, ahogyan a teste és a lelke reagál, elégedett kuncogás csiklandozza a torkomat. Széles mosollyal nézek fel rá, a hajamat a másik oldalra dobom, hogy ne legyen útban.* -Hantázol! *Méghogy én istenadta tehetség…bahhh…mikor azt sem tudom hogyan tovább. Persze jólesik, hogy ezt mondja, de azt is tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy a jelen állapotában bármit megvallana, olyat is ami nem igaz. Másrészt nem lehet, hogy túl hamar….hiszen így is le van maradva tőlem. Végigcsókolom a férfiasságát a hegyétől a tövéig és vissza, sőt meg is kóstolom a nyelvemmel, hogy érezzem az ízét és azt amit a kezemmel már éreztem. Puha és bársonyos mégis a felszín alatt kőkemény és ez a kettősség csodálatos. *
Titkon mindig is arról álmodtam, hogy megtörténik, de túlságosan is szerettem, hogy erőteljesen nyomuljak. Sokkal nagyobb lelki kielégülést okozott, hogy ha csak átölelhettem, dörgölőzés nélkül. Tudtam, hogy egyszer majd megtörténik, és nem fogunk szakítani, mert mi nem tehetjük meg, fel kell vállalnunk, hogy összetartozunk, örökké, így az idő, mint tényező, nem számít. Már nem érdekel az a klisé, miszerint most vagyok fiatal, most kell élnem. Sosem éltem még igazán ennyire, mint mellette. S most mégis megajándékoz azzal, hogy odaadja magát nekem, hát minek sietni? Én akár abban is benne lennék, hogy most csupán felfedezzük a vágyait, de a drágám megint oly önzetlen, hogy nem kér a félmegoldásokból, azt akarja, hogy nekem is jó legyen. – Nem édes, pont annyit beszélsz, amennyire szeretem, hogy beszélsz. – Újabb csókcsata következik, hogy magamhoz húzzam az arcát, az ujjaim közé préselve az aranyló csigákban omló haját. Mintha egy angyal karjai közé kerültem volna, tényleg már csak a szárnyai hiányoznak, hiszen ily közelről, amikor résnyire tárja a szemeit, vakító kékségekbe bámulok, s elveszek a kavargásában. Ugyanazt a csodálatot láthatja rajtam, mint amikor kedvetlenül közöltem, hogy mennem kell, mert nem akarom tönkretenni a barátságunkat, annyira megszerettem. Nem, ez nem az az érzés, amely elmúlna valaha is. Tudom, hogy mit láttam meg benne, hogy mi mindennel ugorja meg a nemlétező elvárásaimat a többi lánnyal szemben. Hiszen mindez megfoghatatlan, magyarázhatatlan. Csak.. Szó sincsen ideálokról, vagy arról, hogy kinek mi az esete. Ő a lelki társam, és ennyi. - Nem így értem édesem. Ha nagyon hosszú a napod, lefáradtál a vizsgáktól, nem biztos, hogy bele tudsz menni egy pár órás hancúrba. Akkor ott az öt perces gyorsmenet lehetősége, vagy csak kézzel-szájjal jutattni el a másikat a csúcsra, de még az sem feltétlenül indokolt mindig. Van, hogy csak úgy cirógatjuk egymást.. Legalábbis én így képzelném. Aztán lehet, hogy ha már meglátlak kevés ruhában, akkor úgyse fogom tudni vissza magamat.. – Nevetgélek, miközben fölém hajol, és tovább simogat. Húrban feszülök meg, ahogyan a hasamhoz ér, az különösen érzékeny pont, de neki engedem csiklandozni a nyelvével, próbálom visszafogni a nevetésemet, mert közben meg jól is esik. Különös határvonal a még jó, és a fura között, de nagyon édesen csinálja. Felszisszenek, szinte fel is ülök, ahogyan a fegyveremre csókol rá, de jelzem is egy intéssel, hogy még baj sincsen véletlenül. – Fúha.. istenadta tehetség vagy.. A végén még.. túl hamar.. szóval érted.. – Félmosolyra rándul a szám, tudhatja, hogy miről beszélek, de hogy abba hagyja? Szó sincsen róla.. Visszadőlök, de nem csukom be a szememet, látni akarom közben végig.. Lehet, hogy intenzívebb lenne ha teljesen átadom magamat az érzésnek, de látni akarom közben a pillantásait..
- Ééédes, elég kicsi az esély, hogy két olyan ember találkozik, akiknek pontosan ugyanolyan a tapasztalata, vagy a véleménye a saját testét illetően. Bízd rám magad, semmivel sem vagy lemaradva. Nekem tökéletes vagy, és szeretlek! – Ebben a pár szóban azt hiszem benne van, hogy egyáltalán nincsenek elvárásaim felé. Vagyis azokat már bőven túlszárnyalta. Legalábbis azzal, hogy belémszeretett, az embert látta, nem pedig a sármőrt, így nem volt kérdés, hogy akkor találunk egymásra, amikor sikerül, nem egy fix időpontban, amikor úgy döntök. Most sem számítottam erre, szeretem a magam módján kóstolgatni, ami a csókokat, és az egyre intimebb érintéseket illeti, de csak annyira, hogy még ne legyen zavarbaejtő, hiszen az én drágám a vicces részét helyezi előtérbe mindennek, talán éppen ezért is tetszett meg annyira, hiszen oly élettel teli. - Szivi, már éveim voltak veled megszokni, hogy mennyit dumálsz. Nem baj, mondd csak, nem lohasztasz le. – Vigyorgok a szájába, hogy oda is pusszantsak, mi egy ilyen pár vagyunk, hogy jellemzően mindent kommentálunk. Gyakorlatilag ő az a lány, akivel gondolkozás nélkül odamondjuk a magunkét, bármilyen helyzet is kerüljön elő. Mázli, hogy nem egy évfolyamra és szakra járunk, mert hülyét kapnának tőlünk a tanárok, mert ha mi egyszer nekikezdünk. Volt egy idő, amikor Parvati volt a legjobb barátnője, hát azt kell mondanom, az a lány elég csendeske, mellette egyértelműen Lav vitte a prímet. - Nem gond, kipróbálhatjuk, de rajtad áll, hogy mennyire.. tetszik a dolog, ha bármi nem jó, ugorhatunk. És nem, nem csak az van. Az embernek nincsen mindig hangulata, vagy ideje szerelmeskedni, ám egy kis játék beleférhet. Hancúrozás, incselkedés. Hát ez is ilyesmi. – Simogatom meg az arcát, és arébb hengeredek, elég nehézkes lenne hozzám férnie, ha lényegében én vagyok felül. A meredező férfiasságom csak felfedezésre vár, most akkor övé a terep.
*Titok. Persze nem is Gerry lenne ha nem ezt mondta volna. Azért azt sem várom el, hogy pontról-pontra elmondja mi fog történni, na de azért a titok…elmosolyodom és hagyom. Egy ideig azonban semmi titok nem történik, az érzés már ismerős, épp csak most nem látom, aztán jön a puhaság és nedvesség és a villám. Ez már nem ismerős, persze attól még fantasztikus, de tudnom kell hogyan csinálta. Lányos zavaromban nem is gondolkodom rajta, pedig biztosan kitalálnám, azért annyira hülye még nem vagyok. Csak bólogat a feltett kérdésre, melyre a válasz nyilvánvaló, csak én vagyok még tapasztalatlan. A válasz amit már nem jelnyelvvel az a tudtomra, zavarba hoz. Ismét, megint és nagyon. Gondolom a szeretkezés azért nem ennyi szöveggel szokott megtörténni, azt hiszem egyébként sem tudnám befogni a számat, jelen helyzetemben viszont még többet beszélek. *-Jól van, de nem olyan könnyű mikor te ilyen izgató dolgokkal rukkolsz elő amiről nem tudom milyen és hogyan. *Kicsit szerencsétlennek érzem magam, Gerry már túl van mindenen, neki nem kell magyarázni, biztosan nem ehhez szokott hozzá a sok lánnyal való kapcsolatában, azt mondta neki is én vagyok az első olyan lány akinek ő az első, szóval eddig nem kellett vakvezetőt játszania. Ez újabb adalék ahhoz, hogy ő ne maradjon úgy, így, valahogy. Hanyatt dobom magam és kezemet az övére simítom amivel a mellemet simogatja, a másikkal próbálom elérni az arcát, fejét, hogy beletúrjak a fürtjeibe. *-Ne haragudj, nem akaork sokat beszélni de nekem most minden új. De szeretném ha neked is jó lenne. *Fogalmam sincs mibe ugrom bele, de tényleg így akarom. Persze rosszul is elsülhet a dolog ha annyira ügyetlen vagyok, de nem mehetek el egy másik fiúhoz gyakorolni, hogy Gerryvel már profi legyek. Ez nem olyan mint egy bűbáj. És nem is szaladhatok el Missyhez, hogy megkérdezzem mit hogyan kell csinálni, erre előbb kellett volna gondolnom és nem is biztos, hogy jó téma lenne. Egyrészt erről beszélni még egy lánnyal is aki a barátnőm, kissé zavarba ejtő. Na jó, nagyon zavarba ejtő. Másrészt talán Missy nem is akar ilyesmiről beszélgetni, ez intim dolog, és bármennyire is jó barátnők vagyunk, ilyesmi szóba sem került köztünk eddig. Szóval marad Gerry és a kísérletezés és a bénázás.* -Ha neked nem gond, hogy bénázok, szeretném…csak én nem tudom mit hogy lehet….én azt hittem…azt hittem csak _az_ van és kész. *Tény és való, nem kellett volna eddig húznom az informálódást, most benne vagyok a kulimászban, ráadásul pont egy ilyen idilli, felfokozott vágyakkal fülledt pillanatban derülnek ki a dolgok. Hát nem én lennék ha nem így lenne…és talán nem ez az az alkalom, hogy szerencsétlenségemben elbőgjem magam.*
Sosem gondolnám, hogy az én drága Lavenderem csak fekszik, mint egy darab fadarab, ő nem csak úgy elfogadja, amit adok, hogy majd én kiszolgálom magamat, de nem kapok semmit. A csókjainknál is mindig úgy belesimult az ölelésembe, mindig járt a keze, hogy simogasson, cirógasson, sose érezzem azt, hogy ő mint valami kiskirálylány udvaroltasson magának, teljes értékű társként kezel, szeret, és pont ettől izgató ez az egész. Jó sokáig nem gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet ruha nélkül a finoman telt idomaival, mert feleslegesnek láttam én magam is sürgetni ezt a kérdést, amit a végtelenségig persze nem lehet húzni, de nem lettem a vágyaim rabja. Tökéletes pár vagyunk ahhoz, hogy ez kialakuljon úgy magától, hogy amikor úgy adódik, akkor lépdeljünk előre. Meglepve ugyan nem vagyok, hogy felveti a lehetőséget, ám azzal nem volt tisztában, hogy ha bizonyos lépéseket megteszünk, nem nagyon van békés átmenet, elképzelhető, hogy már rögtön az ágy jön. A saját testével szembeni pironkodást úgy látom igyekszik gyorsan levetni, s a tudatosan szoktani a még ismeretlen ingerekhez, de mégis tetszik ez a szinte gyermeki ártatlanság az arcán, amivel belopta magát a szívembe. Ráadásul még nem volt előttem senkije, így tökéletesen az enyém, csak az enyém. A legnagyobb kincs, amit a magaménak tudhatok. - Titok! – Nevetek vissza, nyilvánvalóan nem mondok el mindent, mert még ösztönös ellenkezésbe kezdene, holott tudom, hogy nem így van, ám ennyi misztériumot elrejthetek a játékaink közepette. Már legalább egy perce csinálhatom a kóstolgatós felvezetést, amikor a leányzó érdeklődve tudni akarja, hogy miről is van szó, ám nem szólalok meg, és csupán bólogatok. Túl sok a duma.. – Jaj szivi! Engedd már el magad...! – Vigyorodom ismét el, megtörölgetve a számat, meg kicsit az orromat is, majd újra alábukok a legszentebb szentségbe, hogy kicsit kitekeredett mozdulattal a kebléig is elérjen az egyik kezem, hiszen már régen vettem gyúrómunka alá. Egy pillanatra mégis szünetet tartok. – Drágám, nekem jelenleg nem kell ellazulnom, és félő, hogy a komoly kihagyás után ha te kóstolnál meg engem, már nem tudnánk tovább menni. De ha ezt szeretnéd.. történhet ezúttal így is. – Most csak az ujjammal simogatom, amíg határozunk a továbiakról. Nyilvánvalóan én irányítok, de nem cél, hogy olyan irányba menjünk, amivel nem tud teljesen azonosulni. Ha önzetlen, úgysem biztos, hogy belemenne, hogy most csak neki legyen jó.
Azt hiszem életem legnagyobb sikere, hogy ez a lány, ez az édes lány önként és dalolva közli, hogy nincsen szüksége további fokozatokra, itt és most tegyük meg, legyünk egymáséi. Nem egyetlen forró, de felületes éjszakáról van szó, hanem az életünk egy újabb szakaszának megkezdéséről. Már csak csupán barátok, vagy bénázó pár leszünk, hanem egy felnőtt kapcsolat részesei. Amikor nem lesz meglepő egymás karjaiban felébredni, ahol nyilvánvaló, hogy egymás előtt öltözhetünk, és mindez természetes lesz. Nem unalmas, hiszen Lavender mellett semmi sem az, még az abszurd helyzetekből is könnyedén tudunk humort kovácsolni, és ez a nem mindennapi. Képes velem semmiségeken csipkelődni, de csak mert tudja, hogy imádom, és úgyis egymásba gabalyodunk kacagva, bármilyen nehézségünk is támadna. Ő, aki bátran kezeli Piton rigolyáit, az enyémeket gond nélkül pergeti le magáról, nem hagyja, hogy magam alá kerüljek, hiszen csupa derű ez a lány. Cseppet sem zavar, hogy a vizes haja teljesen átitatja a párnát, ez legyen a legkevesebb gondunk. Amikor mellé hengeredek, és érdeklődő simogatásom kiváncsi tágításba kezd, érzem, hogy megrezzen, valóban tart attól, ami történni fog, noha lelkileg már rá van készülve, csakis a teste reakciója az, hogy így összezár az ismeretlen helyzetben. Megsimogatom az arcát a másik kezemmel, és nem erőltetem a dolgot. - Semmi baj, nem szoktál még hozzá, de azon vagyunk. – Nyitom szét az ajkamat, hogy viszonozzam a csókját. Vad táncot járok a nyelvén a sajátommal, újra és újra magamba szívva az ízét, az illatát, s közben gyengéden markolok rá a keblére. Aztán egy kicsit mégiscsak elszakadok az ajkaitól, és lejjebb csusszanok. - Ha nem úgy, akkor így. Csukd be a szemedet. Bízz bennem. – Akár megtette, akár nem, finoman végigsimítok a combja belsején, s felhúzom az egyik térdét, hogy jobban hozzáférjek. Aztán becsusszanok a lábai közé, hogy az ujjam helyett ezúttal a nyelvemmel kíséreljem meg bevenni a várat. Talán elsőre csiklandós lesz picit, de nem finomkodok, ilyenkor az nem túl nyerő. Határozott csókkal illetem a rózsaszín vájatot, le és fel, hogy aztán nyelvemmel is végigszántsak rajta, s körző mozdulatokkal simogatom megízlelve őt. Ha ettől nem hát semmitől nem lesz lazább..
*Nincs helye most további szavaknak, de bevallom nem is nagyon tudnék megszólalni. Természetesen izgatott vagyok és ideges, de ez utóbbi azért már lényegesen csökkent azóta, hogy átéltem életem első szerelmeskedős pillanatait. Nem volt olyan rég, hogy elfelejtsem és a testem is még emlékszik rá, Gerry minden érintésére összerezzen, szinte vibrál a várakozástól. Talán jobb is volt így, hogy nem estünk egyből egymásnak, eddig a heteket, hónapokat húztuk, most csak a perceket, és a várakozással csak nő az izgalmam. Az idegesség vággyá alakul, és az ujjaim maguktól indulnak el simogató, felfedező útjukra, mindez az odafigyelés olyan bensőséges, meghitt pillanatokkal ajándékoz meg mindkettőnket, amit sosem feledünk, ami csak keveseknek jut. Ez a miénk, a mi ki titkunk amit a közös széfben őrzünk majd és még a koboldok sem férnek majd hozzá. Nincs bennem félelem sem kétely, bízom Gerryben s a szerelmében amit oly sokszor bizonyított már, és a korábbi kapcsolatai, ha ugyan annak nevezhető volt akár egy is, sem járnak az eszemben. Megbeszéltük már ezt, tudom, hogy valójában egyik sem jelentett neki semmit, épp ezért ez a mostani, mondhatni mindkettőnknek az első, más- más okból. Jó érzés látni az arcán a megilletődöttséget amint kimondom, hogy vele akarok lenni, úgy igazán. Sokkal többet mond bármilyen szónál, és majd` fülig ér a szám. Ez azonban nem a korábbi, tőlem megszokott vicces vigyorgás, én is érzem, hogy mennyivel másabb. Szeretetteljes, izgatott és hálás. Igen, hálás amiért olyan kedves velem, aranyos és türelmes és amiért szeret. Úgy ahogy más nem is lenne képes. Amikor kimászik a kádból, értem nyúl és magához emel, azért nem mulasztom el alaposan szemügyre venni att amit eddig csak nadrágon keresztül láttam és vakon a kezemben éreztem. Egy röpke pillanatra elakad a lélegzetem, hiszen ez…hatalmas! A boxer alsó meglehetősen slankít. Nem rohanunk sehova, előbb megtörli a hátam és ez a türelmes gondoskodás is hozzáad még a bensőséges hangulathoz. Felnevetek amikor a karjaiba vesz és átkarolom a nyakát, arcomat a vállgödrébe fúrva próbálok úrrá enni az újabb zavaromon, hiszen vészesen közeleg az a pillanat amikor végérvényesen az övé leszek. Az arcom kipirult, a szemeim minden bizonnyal úgy csillognak mint a jelzőfény mikor a fejem párnát ér. A hajam vizesen terül szét, sötét foltokat hagyva a vásznon, de kit érdekel ez most? A lélegzetem újra felgyorsul, a szívem majd` kiugrik csontketrecből, minden érintésre önkéntelenül rezzenek össze. Persze a lelkem mélyén azért félek, hiszen azt azért tudom, hogy ami rám vár akár fájdalmas is lehet, akkor is ha Gerry nagyon óvatos, mégis akarom. Nem állítom meg amikor hozzám ér, amikor beljebb csúszik, de ösztönösen feszítem meg magam. Aztán mikor nem érzek kellemetlent akkor ellazítom magam…és et játsszuk egy ideig. *-Nem fáj…csak, ne haragudj nem direkt csinálom. *Azt hiszem valami ismerős, valami nagyon kellemes ellazítana, ezért magamhoz húzom őt a nyakánál fogva, hogy elmerüljünk egy hosszú, tartalmas csókban. *
Visszavigyorgok, ahogyan fülig ér a szája, természetesen megint félreért, és viccet csinál belőle. Nem úgy értem, hogy még tíz évig húzzuk a dolgot, már felnőtt nagylány, csak eddig ügyesen kerültük ezt a témát, én már fiatalabb koromban is kitomboltam magamat, és úgy véltem, hogy akit igazán megszeretek, azzal nem ez lesz az elsődleges. Barátok is vagyunk, sokat csókolózunk, bőven volt értelme várni, amíg tisztába kerül magával. És ha átlépünk egy határt, attól még lehet a fokozatosság elvét követni, hiszen legutóbb is alig nyúltunk egymáshoz, szigorúan ruhán keresztül, és kicsit tartottam attól, hogy ha egy ilyen együtt fürdést követően nagyon nyilvánvalóvá tenném, megijedne. De nem, a berözgődött szemérmességet a ruhákkal együtt le tudja vetkőzni, hiszen tudja, hogy csak őt szeretem, és a régi életmódom már valóban a múltté. Itt most fizikaliag is beteljesülhet a szerelmünk, amire így legbelül bevallhatom, titkon mindig is vágytam. Nem mondom, hogy az első percektől, amikor szimpatikus lett, de tudtam, hogy ha valaha is szerelmeskedni fogunk, az teljesen más lesz, mint a korábbiak. Csak remélni merem, hogy nem kezdi el magát másokkal összehasonlítani, hiszen fordítva bennem felmerülne, hogy ő már más fiúkkal is volt, akkor csak egy vagyok a sok közül, ő szerencsére viszont csak nekem akar megfelelni, de egy pillanatra sem engedhetem, hogy urrá legyen rajta a kétely, hogy vajon jól csinálja-e, amit csinál. A bugyi is lekerül, és a vallomásánál nehéz megszólalnom, nem is teszem, hiszen ez csupán részéről jelzés, megkaptam a zöld utat. Bólintok, és elengedve őt kimászok a kádból. A gerjedelmem egy pillanatra sem csökken, de igyekszem úgy mozdulni, hogy ne legyen útban. Lenyúlok érte, ha már a kád szélén csücsül, és felsegítem. A közelbe rakott törölközökkel gyorsan végigdörzsölöm a hátát, hogy ne ússzunk a víztől, ha már ágyba kerülünk. Aztán a combja alá nyúlok, és irány a már említett ágy. - Azért itt mégiscsak kényelmesebb. – Helyezem le a takarót félresöpörve a földre, majd mellé könyökölve ismét megcsókolom. Az ujjaim lágy táncba indulnak a szemérmét illetve, ezúttal már nem csupán kívülről simogatom, óvatosan illesztem be a mutatóujjamat, hogy még véletlenül se okozzak fájdalmat. Csak szépen araszolva, hogy szokja az érzést.
*Máris belevágnánk? Nevetnem kell. Úgy mondja mintha tegnap ismerkedtünk volna meg, holott már majdnem…ennyi is? Két év? Te jó ég, elröppent mint a fecskék ősszel. Régóta, nem tudom pontosan mióta de gondoltam már erre a napra, vagyis arra a napra amikor először együtt leszünk. Eljátszottam a gondolattal, elképzeltem, felkészültem arra milyen érzés lesz amikor meztelenül megpillant, milyen amikor hozzám ér olyan helyeken, ahol még nem járt, vagy csak ruhán keresztül. Nem gondolom, hogy túl gyors lenne most „belevágni” hiszen a kapcsolatunk megérett rá, érzelmileg is. Sok mindent átéltünk már együtt, kilábaltunk rossz dolgokból és mindez még jobban összekovácsolt minket. Tudjuk, hogy a másikkal szeretnénk élni, nem csak most hanem majd azután is, hogy végleg elhagytuk a Roxfortot. Akkor kezdődik igazán a közös életünk, de már most gyakoroljuk, hiszen lakva ismerszik meg az ember, én azonban nem hiszem, hogy tudnánk újat mutatni egymásnak. Kivéve persze a szerelmeskedést, mert olyan még nem volt…Gerry életében sem, velem nem. Amikor kiemel a vízből és birtokba veszi a…bugyimat, végleg elhatározom magam, minek várjak? Szeretem, és meg „kell” tennem ezt az újabb lépést. Már a zavarom sem olyan erős, elpirulok persze de nem rezzenek össze az érintésétől, nem ugrom meg a kezei alatt, élvezem az új dolgokat. Mégis…kell egy kis közelség, biztonság amit csak az ölelése nyújthat, ő pedig megérzi ezt ahogy minden mást is amit csak gondolok. Szavak nélkül is, ez olyan fantasztikus mint a mugliknak a varázsvilág. Megemelem a csípőmet és hagyom, hogy lehúzza rólam az utolsó anyagot is, nagyot nyelek izgalmamban mikor az arcát, a tekintetét és a rezzenéseit nézem, mennyire árulkodóak, milyen érzelmek szabadulnak el az arcán, hogy átsuhanva egymással játszanak. Magéhoz ölel és a fenekemre csúsztatja a kezét, én pedig érzem, igen érzem az izgalmát, a keménységet, a várakozást. A lábaimmal ölelem át, megkapaszkodva a nyakában, ám ennél a pontnál túl már nem tudom mit és hogyan, hol lenne jó…itt a vízben, vagy a kényelmes ágyban ahol nem kell azt nézni mibe kapaszkodjak. A külvilág már nem játszik, felőlem aztán az anyja is ránk nyithatna, azt sem venném észre…na jó, ha ránk kiabálna minden bizonnyal meghallanám, de nagyon remélem, hogy ilyesmire nem kerül sor. *-Szeretlek Gerry. Veled akarok lenni.*Súgom a fülébe, de még véletlenül sem cuppantok bele, az tönkretenné a varázslatot, a szerelem varázslatát. Most nincs helye idétlenkedésnek.*
Hihetetlen, hogy mennyire összepasszolunk, még lelkiekben is. Hiába akarnék én segíteni neki, átlendülni a bizonytalanságokon, ő meg azon munkálkodik, hogy nekem is jó legyen. Holott nekem már bőven van tapasztalatom, nem fogok nyüszíteni, ha ez itt most nem jön össze, fontosabb lenne, ha Lav-cica pozitív első benyomást szerezne, képletesen, és szó szerint is. És mégis, kérlelő pillantásából azt veszem ki, hogy neki csak akkor lehet jó, ha nekem is az. Érdekes, ilyen lánnyal még nem is nagyon találkoztam, aki amellett hogy önzetlen, attól nedvesedik be, ha nekem jó. Igen, vele kellett találkoznom, és ha ki kellett várnunk ezt az időt, míg el tudjam hinni, hogy jobb dolog szerelmesnek lenni, mint száldosni virágról virágra, neki pedig magával kellett tisztába jönnie. Ha egy évvel ezelőtt kerülünk ilyen helyzetbe, talán akkor is rábólint, én mégis azt mondom, jobb, hogy most kerülhet rá a sor, felnőttebb lett, át tudta értékelni a saját vágyait. - Nem gondoltam volna, hogy máris belevágnánk. – Nevetem el magamat, hiszen a máris az úgy nagyjából két év, de a fokozatosságot hiányolom. Abban viszont igaza van, hogy ha átléptünk egy határt, akkor már elég nehéz visszafogni magunkat. Ahogyan körzök a kis kagylói között a bugyi anyagán át, és a számmal is hozzá érek, már szinte vártam a kérdését, holott ez még csak egy plusz választóvonal volt, hogy igenis ő mondja ki, hogy kerüljön már le róla a bugyi. Bólintok, és megemelve a combjainál, hagyom, hogy felemelje a csípőjét, majd lehúzom róla az utolsó ruhadarabot. Kétségkívül nehéz lenne most megállni bármiféle köztes játszadozásnál, hiszen fiatalos, gyönyörű teste szinte szerelmeskedésre termett, engem cseppet sem zavar, ha netán picit ducibb lenne, én így szerettem meg, hogy van rajta mit fogni, legalább nem koccannak hozzám a csontjai. Ám végül mégsem váltom valóra a nyalakodást, ha már megakadtunk a vetkőztetésnél, hanem ismét finoman hozzá nyomakodom, mert nagy ölelkezni akar. Nincsen köztünk semmi, csak a forrón csobogó víz. Megcsókolom finoman puhán az ajkát, s a hátsójára illesztem a kezemet, hogy érezze, akár meg is próbálhatjuk azt a bizonyos dolgot.
