2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
-Hát lehet, hogy bizarr, de valamiről szólnia kell. – vonom meg a vállamat. Persze elég szörnyű, hogy kivágták a nyelvét, meg minden, de nem is ezért olvasom, hanem mert olyan dolgokról ír, hogy senki sem tudja őt megérteni, meg elítélik és kiközösítik, csak azért, mert nem tud beszélni. Ez olyan mintha én azt mondanám egy Mardekárosnak, hogy tűnjön a közelemből, mert nem elég okos. Pedig nem is ezért küldöm el őket, hanem mert utálom mindegyiküket. -Lehet, hogy csak rossz emberekkel ismerkedsz. Egy éve ilyenkor még álmodni se mertem arról, hogy ilyen sokan fognak most kedvelni. – Az élet tele van meglepetésekkel és nekem szerencsére a kellemesebbik fajtából jutott. Hiszen sose hittem volna, hogy úgy csalódok majd az általam utált házban, hogy az pozitív legyen. Pedig a legjobb barátnőm is onnan való, meg egy nagyon kedves és közeli ismerősöm is. Ha már a barátomnak nem nevezhetem ugyebár, akkor is kell találnom rá valami szót, mert ő nem csak egy egyszerű ismerős, hisz sok titkomat tudja, már és ha jól sejtem meg is tartja őket, meg szórakoztat is. A veszekedéseinket most inkább nem számolom, de az testvérek között is előfordul. Még jó, hogy nekem nincs. megőrülnék mellette. -Nekem kifejezetten tetszik. Szeretem az ilyen nehéz sorsú szereplőket. Érdekessé teszik az olvasmányt. – mondom mosolyogva. Azt már nem teszem hozzá, hogy néha felismerem magam a szereplőkben, pedig sokszor úgy érzem, vannak közös pontjaink. Aztán lehet, csak én látom ezt bele. Gyakran túlreagálom a dolgokat és rosszul gondolok dolgokat. Mint például, hogy valaki utál, aztán kiderül, hogy egyébként bír. - Az író stílusa, pedig nagyon tetszik. Egészen egyedi. – válaszolok a másik kérdésére. Kijelentésére csak halványan mosolygok. - Varázslatos egy hely az biztos. Különösen nyáron esténként. A kivilágításban talán még szebb, mint reggel. Egyszerűen nem tudnék máshol élni. – Párizs minden helynél szebb. Bár nem sok helyen jártam eddig, de erről teljesen meg vagyok győződve. Lehet azért is van ez, mert szinte minden pontját ismerem. Tudom, mit hol találok meg, tudom, hol vannak a legjobb cukrászdák, azok a helyek, ahol könnyedén el tudnék rejtőzni a szüleim elől. Egyszóval az az otthonom és mindig az is marad, még egy ilyen hely biztosan nem lesz, ahol olyan könnyedén fogok tudni végig sétálni az utcán, mint odahaza. Vagy ahol bármerre járok mindig lesz valaki, akit segítsen. Lehet, hogy csak én vagyok ezen a véleményen, de Párizs az a hely, ahol minden szebb lesz. -Egyszer meg kéne nézned. Meg ettél már macaront? Az valami mennyei. – Persze ha az ember Franciaországban jár, akkor mindenképp meg kell kóstolnia azt a süteményt. Valami eszméletlenül finom. Nem is tudok betelni vele. -Hát Párizsban meg Londonban voltam eddig. De szeretnék még sok másik helyet is megnézni. Te szeretsz utazni? – kérdezek vissza. Tényleg szeretnék egyszer világot látni, de egészen biztosan nem úgy, hogy repülővel utazok. Mindig rosszul leszek rajta és bepánikozok, hogy mi lesz, ha lezuhan. -A rengetegben? Én ott eddig csak más diákokkal futottam össze bevallom. De biztos nagyon szépek. – mosolygok. Nem bírom annyira a lovakat mondjuk. Tudom, hogy ez unikornis, de az nem a szarvas ló? Elhiszem, hogy gyönyörűek és sokan odáig vannak érte, biztos jó okuk van rá, de fogadják el, hogy engem annyira nem köt le a látványuk. -A baglyok. Nekem is van egy saját. Kicsi kora óta én nevelem és nagyon ragaszkodó lett. De más állatot nem igazán szeretek ennyire. – Kivéve a haverom macskáját. Ő nagyon aranyos kisállat. Annyira tündéri, de komolyan. Főleg mikor elfekszik az ölembe. Esküszöm, jobban szeret engem, mint a saját gazdáját. - Persze szeretek. Ott szoktam általában olvasni, vagy sétálni. – És eltörni a lábam. Na jó ez túlzás, kificamítani a bokám. -Hetedik. Ismer onnét valakit? – kérdezek vissza. -Elemista? Akkor ti az elemekkel foglalkoztok igaz? Bevallom, nem sokat tudok róla. Én majd auror szeretnék lenni. – Akárcsak mindenki más is a családomban. Apámat leszámítva. Bár most már halvány gőzöm sincs, hogy mivel is foglalkozik pontosan.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Maybe it will be a better day than I thought. ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
Elnézem a mellettem helyet foglaló lányt. Kedvesnek tűnik, bár ez már abból nyilvánvalónak tűnt, hogy csatlakozott hozzám. - Hát ez... igazán érdekesen hangzik. Bár elég bizarr téma. Viszont azt hiszem át tudom érezni, hogy milyen lehet – mondom miközben az arcát fürkészem. Nem akarom, hogy bolondnak nézzen. Szeretnék megfelelni az embereknek. Nem akarok többé kívülálló lenni. Azt szeretném, hogyha elfogadnának. - Vagyis úgy értem, én se sokat beszélgetek. Az emberek nem kíváncsiak rám rám – lesütöm a szemem. Gondolom ezt elég lehangoló hallani tőlem. De ha egyszer ez az igazság, akkor nem sok mindent tehetek vele. - Na és neked eddig hogy tetszik? Megnyerő az író stílusa?? - érdeklődöm és próbálok vidámabb vizek felé evezni. Én is sokat olvasok de erről a könyvről még sosem hallottam. Pedig elég tág látókörű vagyok, szinte bármit elolvasok ami egy kicsit is felkelti az érdeklődésemet. Egyen az szépirodalma mű vagy valami tanulmány. - Áh Párizsban? A fények és a szerelem városa. Gyönyörű hely. Egyszer voltam ott az apukámmal és azonnal megnyert magának. Gondolom te is szeretsz ott lakni – azok a régi szép idők, amikor apuval utazgattunk. Sok helyen jártunk már és sok mindent láttam. - Sok országban jártál már? Szeretsz utazni? - én imádok. Szeretek új kultúrákkal ismerkedni. Felfedezni, hogy élnek mások, mikkel foglalkoznak és hogy látják a világot. - Az unikornis. Bevallom egyszer jártam a rengetegben és azt hiszem láttam is egyet. Olyan gyönyörűek. Lenyűgöző teremtmények és nagyon hasznosak – na jó, nem biztos, hogy akkor azt láttam, de távolabb tőlem valami hófehér vágtázott el. Mi más lehetett volna, ha nem az? - Neked van kedvenc állatod? - kérdezek vissza. - Na és szeretsz a természetben lenni? - jó egy kicsit a friss levegőn tartózkodni. Olyan megnyugtató és békés. - Melyik a te évfolyamod?- én már többször láttam itt a klubhelyiségben. Nagyjából tudom, hogy ki hova tartozik, de őt most pont nem. - Egyébként nyolcadikos vagyok és elemista szakon tanulok – nem is olyan vészes egy másik emberrel beszélgetni. Egyszerűen csak ki kell mondani és rá kell kérdezni a dolgokra. Nem nagy ördöngösség. Meg kell valakit találni aki kíváncsi a mondandónkra.
Az unalom nagy úr és olyankor még én is képes vagyok olyasmikre, amikre egyébként nem lennék képes. Talán ha nincs ez a lány, akkor még apámnak is képes lettem volna levelet írni. Apám, te jó ég! Én magam sem hiszem ezt el, azért ennyire idióta mégse lennék. Még a végén képes lesz idejönni és elvinni aztán az orrom alá dörgölni, hogy ő bizony megmondta, hogy nem nekem való ez a hely és ő előre tudta, hogy nem lesznek barátaim. Pedig vannak, elég sokan is, illetve többen, mint a mugli iskolában. Csak most épp nem érnek rá, vagy egyszerűen lusta vagyok őket megkeresni. Elég érdekes mondjuk, hogy vágyok a társaságra, de most, hogy nincsenek kéznél, nem mennék el megkeresni őket, inkább várok a csodára. És szerencsémre pont bele is futottam egy lányba, aki reményeim szerint nem vár senkire, így nyugodtan társaloghatunk. - A néma. Egészen jó könyv. Arról szól, hogy egy férfinak kivágták a nyelvét, és hogy hogyan próbál boldogulni. – mondom el neki röviden a történetet. lehet kissé ijesztően hangzik, de hát mindenbe kell valami izgalmas, a nélkül unalmas lenne az élet ugyebár. Én pedig szeretem az olyan sztorikat, amik nem mindennapiak. - Érdekes neved van, már úgy értem, hogy még nem sűrűn hallottam. – De én csak ne beszéljek a saját nevemmel. Silent. Régebben elég jól illet rám, ma már csak azért nem, mert lett némi önbizalmam a nyáron. - Egyébként én Párizsban születtem. – mosolygok a lányra. Ha már ő elárulta, hogy honnét származik, akkor én miért ne tenném? Elvégre ez így fair. - Én is örülök. – Nem fűzik semmi ahhoz, hogy nincsenek barátai, tavaly még nekem sem voltak, így csak továbbra is mosolygok rá, mint aki meg sem hallotta mit mondott. - Igen én is valami ilyesmivel töltöm a napjaim, kivéve az állatvadászást. Mi a kedvenc állatod? – kérdezek rá egyből. Valamivel csak be kell indítani a beszélgetést, ha nem azt akarom, hogy néma csöndben üljünk egymás mellett és csak néha szóljunk egymáshoz. - Egyébként te melyik évfolyamba jársz, mert az enyémben még nem láttalak. – Nem hetedikes az biztos, az Hollóhátas hetedikeseket ismerem, ha másról nem is arcról, de ő nem tartozott közéjük. Bevallom még nagyon a klubhelyiségben sem láttam, de amennyi időt töltök itt nem is csoda.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Maybe it will be a better day than I thought. ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ahogy békésen üldögélek a sarokban, egyszer csak leszek figyelmes, hogy egy lány megindul felém. Felém? Lehet, hogy valaki még kíváncsi rám. De mit fogok neki mondani, vagy mit fog kérdezni? Jaj, csak el ne rontsam rögtön az elején. Ha már egyszer valaki veszi a fáradtságot és beszélgetni akar velem. Nézem ahogy egyre közelebb ér és nekem egyre nagyobb gombóc lesz a torkomban. Biztos békés szándékkal jön, nem tűnik mérgesnek így nincs okom aggódni. - Hm, hát izé... most éppen nincs, de azért szeretek olvasni. Viszont te mit olvasol? Láttam a kezedben a könyvet amikor lejöttem? - hú azt hiszem sikerült egy értelmes mondatot kipréselnem magamból. Csak így tovább Svet és a végén még megtanulsz beszélgetni az emberekkel. Nyugtatom magam, de egyelőre nem sok sikerrel. - Én Svetlana Masa Zharkov vagyok és Moszkvában születtem – hogy ezt miért tartottam fontosnak megemlíteni azt nem tudom. Úgy éreztem, hogy a nevem indoklást követel. - Örülök, hogy megismerhetlek, mert nekem nincsenek barátaim – hoppá, ez már egy kicsit sok volt, de remélem a mondatom második felén majd csak átsiklik és nem kérdez rá. - Cseppet sem zavarsz, nem tudom már mivel tölteni a napomat. Tanulni szoktam vagy olvasok esetleg kimegyek a szabadba és állatokra vadászok. Mármint nem bántom őket csak felkutatom és nézegetem őket. Tudod ez egyfajta szórakozás. Szeretem az állatokat, mert ők olyan aranyosak – remélem ezzel a sok sületlenséggel nem fogom őt elriasztani.
Hiába olvas az ember, ha az untatja. Nem a könyvvel van baj, az nagyon is érdekes. A történet és az írás stílusa is tetszik, Lilly beletrafált a könyvválasztásba, de most nincs kedvem ehhez. Belekezdek egy mondatba és háromszor kell elolvasnom, mire fel tudom fogni az értelmét. Érzem, hogy a gondolataim egészen másmilyen irányba cikáznak, és inkább vágyok az emberi társaságra, még egy Mardist is szívesen hallgatnék, ahogy megpróbál okoskodni, aztán nem sikerül neki. Nem véletlen, hogy én vagyok a Hollós és nem ő. Nyilván több ésszel áldott meg a sors, mint őt. De teljesen mindegy még annak is örülnék, ha csak veszekednék valakivel, nyilván szórakoztatóbb lenne, meg jobban lekötne. Még sincs senki ilyen a környezetembe, az ikreket nem látom, meg úgy nagyjából senkit az évfolyamomból, de még csak Aaron sem tűnt fel most. Lehet tényleg le kéne mennem az alagsorba a barátnőmhöz, még az is jobb, ha csak tíz percre beszélek vele. El se tudom hinni, hogy képes vagyok így szenvedni. Pár perc múlva mozgolódást látok a lépcsők felől és rögtön fölkapom a fejemet, hátha valamelyik ismerősöm, de nem, egy másik lány volt az. Nem ismertem, így csak vállat vonva mélyedtem újra a gondolataimba, vagy a könyvbe. Magam sem tudom. De csak nem bírtam figyelmen kívül hagyni, hogy a lány egy a sarokban lévő székhez ment. A szemem sarkából figyeltem és az arcát fürkésztem. Nem tűnik vidámnak, lehet ez az időjárás lombozta le, vagy csak fáradt. Vagy ugye én tévedek már megint. Még úgy öt percig vártam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy senkit sem vár, aztán felálltam könyvvel a kezemben, amit végig bámultam, miközben a lányhoz sétáltam. - Egyedül nem valami kellemes ücsörögni, kivéve, ha olvasol, de ha jó a megfigyelő képességem, akkor te nem hoztál magaddal könyvet. – mondom, miközben leülök a közelében lévő helyre, majd becsukom a regényt. - Silent Lucynda Zodiac. – nyújtom ki a kezemet. Ha elfogadja, akkor nyilván kezet fogunk, ha nem, akkor pedig csak leeresztem ismét magam mellé. - Nem zavarok ugye? – kérdezem mézédes mosollyal az arcomon. Ha tényleg egyedül van és nem vár senkit, akkor mindketten örülhetünk, hogy itt van a másik beszélgetőpartnernek, meg ez jó alkalom új ismertséget kötni egy háztársammal. De ha mégis találkozik valakivel, akkor csak addig boldogítom, amíg az illető nem jön ide.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Maybe it will be a better day than I thought. ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
Amilyen csodaszép volt a tegnap, annyira borús a mai. Egész reggel szakadt az eső, ami az én depimnek sem tesz jót. Amikor süt a nap sokkal jobba érzem magam, mint ilyenkor. Ha hatással lehetnék az időjárásra, mindig sütne a nap. Nem lenne sem eső, se hó, de még szél se. Tudom, hogy ez nem mindenkinek tetszene és még az évszakok is megszűnnének. Én viszont boldog lehetnék és végre megszabadulnék ettől az átkozott depressziótól, amitől szenvedek. Már vagy egy fél órája készülök kitápászkodni az ágyból, de valahogy nem akar összejönni, Annyira csábító lenne egész nap csak itt feküdni és semmit sem csinálni. Akkor nem lenne belőlem semmi, muszáj valamit kezdenem magammal. Adjuk meg ennek a napnak is az esélyt, hogy végre valami jó történjen. Hátha ma megismerek valakit, aki észreveszi bennem a lehetőséget, hogy valakinek fontos legyek és valakinek számítsak. Bár már egy örökkévalóság óta erre várok, de nem adhatom fel. Egyszer igenis fel kell állnom a földről, akkor is ha pokoli nehéz lesz, mert nem lesz könnyű az biztos. Nem menekülhetek mindig a valóság elől, egyszer el kell kezdenem a normális életet élnem, úgy, mint mindenki más. Nagy nehezen feltápászkodom és a ruhásszekrényemhez sétálok. Keresek valami egyszerű ruhát a mai napra, majd gyorsan felöltözöm és elindulok a klubhelyiségbe. Keresek egy nyugodt kis helyet a sarokban és onnan figyelem a társaságot.
Végre tavasz van és egész héten sütött a nap, így ma el is határoztam, hogy lemegyek az udvarra, de persze az időjárásnak pont most kell úgy döntenie, hogy jobb szeretné, ha esne az eső. Nincs vele semmi bajom, mert szeretem az esőt, csak az a baj, hogy most nincs kedvem megázni, meg örültem, hogy egy picit a nap is süt. Bevallom régen voltam már a friss levegőn és hiányzik. De úgy fest, ma sem megyek le, az idő nem kegyes hozzám. Gondolkodom, hogy talán lemegyek az alaksorba, hátha összefutok valamelyik barátommal. Bár a Mardekárosokkal most nem szívesen futnák össze, de hát tehetek én róla, hogy a legjobb barátnőm oda jár? A mai napig nem értem hogyan került oda, egyáltalán nem olyan, mint a háztársai. Nagyon régen beszéltem vele, egyszer meg kéne szervezni egy találkát a városba. Mondjuk mostanában elég elfoglalt a tanulással és véletlenül sem engedi meg, hogy segítsek neki persze. Viszont ott van Julian is, akivel mindig jó összefutni, még akkor is, ha többnyire csak vitatkozunk a beszélgetéseink végére, de gyakran szórakoztat. Azonban mégiscsak úgy döntök, hogy nem mozdulok ki a klubhelyiségből, inkább idebent maradok és olvasni fogok, vagy tanulni. Már ha persze lenne mit és nem dolgoztam volna előre. Ez nálam megszokás, így több időm marad a barátaimra. Most viszont mégis úgy érzem, hogy hiba volt ezt tennem, mert így alig bírom magamat lefoglalni valamivel. A régi könyveim között kezdek keresgélni, hátha akad valami, ami megmozgatja a fantáziámat, de sajnos nincs ilyen kötetem. Mindegyiket vagy már ezerszer olvastam, ha nem többször. - Lilly neked van valami érdekes könyved? – fordulok oda a szobatársamhoz, aki persze most is olvas. Szerintem én még nem láttam olyan pillanatában ezt a lányt, mikor bármilyen más tevékenységgel kötné le magát. Rendben, persze én is imádom a könyveket bújni, de azért jó lenne, ha mást is csinálna néha. Végül a kezembe nyom egy regényt, amit még nem ismertem. A néma. Nem tudom, miről szól, de egészen érdekesnek tűnt, így megköszöntem, hogy kölcsön adta és már mentem is le, hogy a kanapén tudjak olvasgatni. Igaz ilyet is ritkán csinálok, mert nem szeretem, ha megzavarnak, de most bevallom vágytam a társaságra. Talán ha mázlim lesz, összefutok az ikrekkel és meg van oldva a mai programom is. Mikor leértem megdöbbenve láttam, hogy csak néhány háztársam van a klubhelyiségben. Furcsa, általában többen szoktak itt lenni. Az egyik székben foglaltam helyet és máris olvasni kezdtem.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Reading ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
