2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A bejárat mellett két oldalt kazettás ablakokon keresztül lehet belátni az üzlethelyiségbe, hasonló stílusú a bejárati ajtó is, piros fából, boltívesen, a felső részen ablakos megoldással. Az üzlethelyiség két részre van osztva, belépve egy kisebb előtér fogadja a vásárlókat, a falak mentén polcok, kis üveges szekrények adnak otthont a különböző tárgyaknak. Természetesen az értékesebb fajtákat a kulccsal lezárt szekrények őrzik, nehogy avatatlan kezekbe kerüljenek. Balra egy kisebb pult látható, pirosra és feketére festett fából, a sarkán egy csillogóra kisuvickolt viharlámpával. Jobbra egy boltíves átjáró vezet a fűszeres részbe, ahonnan kellemes, zöld és föld illat áramlik ki. Tele cserépbe ültetett növényekkel, varázslatos, megbűvölt, gyorsan növesztett szárak, gyökerek, színes bogyókat lógatók, folyton mozgók sorakoznak az asztalokon, komódok tetején, az ablak előtti polcon, falra szerelt tartókban. A bejárattal szemben csigalépcső tekeredik felfelé, az alján megbűvölt, őrző és illetéktelen személlyel szemben sipítozó lánccal. A lépcső a tulajdonos otthonába vezet, oda tilos a belépés.
Kívül, a bejárati ajtó felett kazettás üveggel zárt erkély, téli kert látható, a ki nem nyitható ablakoknak számtalan további növény húsos levele tapad, ennyi látható csupán a fenti lakás rejtelmeiből.
Nincs nagy gyakorlatom a részegek kezelésében, és hát Max rendesen kiütötte magát, én pedig tényleg nem tudom hogyan szedjek ki belőle bármit is, főleg hogy valószínűleg sok mindenre tényleg nem is emlékszik és józanul sem jönne elő belőle sokkal több. Valahogy mégis magához kell térítenem, ha más nem, hát marad a hideg víz és a csap alá dugás, de azért még sem szeretnék ennyire drasztikus lenni, még ha utána talán meg is értené. Előbb próbálkozom minden mással, hátha elérek valamit, aztán jöhet a drasztikus lépés, ha már nincs mit tenni. - Ivóban... ezt magamtól is sejtettem igen, de sokat nem segít. - csak sóhajtok egyet és újfent előjön a fürdés témája is, bár én nem konkrétan fürdetni szándékozom őt, hanem inkább lelocsolni egy nagy adag hideg vízzel. Félő, hogy ő most nem erre gondol, én pedig nem gondolok másra, miután aggódom és igenis tudnom kell, hogy mi történt Daniellel, hogy hol van most, mert ha tényleg igaza, amit mondott, hogy végezne magával bánatában... hát az biztos, hogy abba belerokkannék és az biztos, hogy e miatt nem a legjobb, hogy most valahol odakint van egyedül és talán még mindig iszik, vagy netán egy kocsmában az asztal alatt fekszik és azt sem tudja kicsoda és hol van. - Ha nincs más választás, de... nem fog neked annyira tetszeni. - az utolsó szavakat már inkább csak az orrom alatt mormolom számára, de majd meglátja. Nem érdemes abban a hitben ringatnia magát, hogy milyen kellemes lesz az együtt fürdés, mert inkább csak betolnám a fejét a zuhany alá és egy jó nagy adag hideg vizet engednék rá, hátha attól magához térne és valamiféle emlékek kerülnének elő. Persze azért elmosolyodom a szavaira, hogy szeret, ez jól esik, csak hát jelen helyzetben... minden másra szükségem lenne mint arra, hogy ezt mondja, mert az a fontos, hogy hol van Daniel. - Hogy mi? Veritaserumot adott neked? - elkerekedik a szemem, a többivel most tényleg nem foglalkozom. Ha Daniel magánál volt és csak ki akarta vallatni Maxet, az még rosszabb, akkor talán tud olyasmiről is, amiről nem kellene, rólunk és... mi van, ha tudja, hogy én már régóta szeretem Maxet? - Miket mondtál neki Max? Miket kérdezett? - lassacskán csak még idegesebb leszek, kétségbeesett a végén, ha nincs szerencsén. Nem iszom, az övé pocsék, hát persze, hiszen felvizeztem. Nem lesz más esély, mint az ő fejét is bevizezni igaz? Ha tényleg tudni akarom, hogy mi történt pontosan, hogy emlékezzen... Jajj Max, miért voltál ennyire naiv?
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Kissé...nem, nagyon káosz uralkodik a fejemben és képtelen vagyok szétválogatni az emlékeket, a történéseket attól amit csak elképzeltem, vagy eszembe jutott, hogy így is lehetett volna, így kellett volna és már fogalmam sincs, hogy mit. Ha képes lennék gondolkodni minden bizonnyal tudnám, hogy még soha azz életben nem rúgtam be ennyire, igazából semennyire sem, nem volt okom sem alkalmam sem ivócimborám ahhoz, hogy leigyam magam a sárga földig, bármit is jelentsen ez. Az agyam olyan mint egy vízbe mártott vattadarab. Nehéz, málós, csöpögős és nehezen áthatolható. Ködösen eljutnak hozzám Emmácska szavai de az értelmük már nem annyira, lassan kúsznak be a tudatomba és nem kis fáziskéséssel vagyok képes értelmezni. Daniel neve viszont eléggé hajaz egy égő fáklyára mint vezérfény. *-Aztatat énsemtudom.Öööö....beszéltem vele......hol.....taláááán egy ivóban......gyógyitalom? Hehehehe.....nem emlékszem. *gyógyital ami segít emlékezni és én nem emlékszem rá, ez a tény ami új információként jut el hozzám, roppant mulatságos, én nem látom benne a reménytelenséget mint Emmácska, viszont valami más ott motoszkál a fejemben. Korábbról azt hiszem. Belekortyolok a vajsörömbe ami már az első korty után visszakívánkozik de hősiesen legyűröm a késztetést. Micsoda blamázs lenne emmácska előtt elengedni a rókát. Inkább arra koncentrálok - meglehetősen nehezen megy - aminél az imént elakadtam. Amikor úgy érzem végre sikerült kihámoznom a lényeget, diadalittas vigyorral nézek Emmácskára és igen, ha azt érzi, hogy ennél többet nem húz ki belőlem és csak egy dolog jár a fejemben; ő....akkor igaza van.*-Azt mondtad....a víz alá dugsz? Fürdünk együttt Emmácska? Úgy ézrem attóól felrébednék. Felbéred...felér....nemalszomel. *A beszéd is körülbelül úgy megy mint az egyszeri kamasznak amikor életében először részeg és egy percig, míg elmegy a szülei előtt, tartja magát. A lendület viszi és tudja a ködön át, hogy nem szabad megtorpannia különben menthetetlenül lebukik. Emmácskára vigyorgok, nem is tudatosul bennem, hogy egy emlék felmerül a mélyből, csak kibököm és utána máris a feledés homályába merül, legalábbis nálam.*-Mondtam Danielnek, hogy szeretlek. Neked mondtam már Emmácska? Mi van ebben a vajröstben? Pocsék íze van. *Elmélázva nézek a poharamba, de ránézésre nem tudom megállapítani, hogy mi az ami nem jó a vajsörben. Aztán ha Emmácska közel van hozzám, egészen közelebb hajolok hozzá, az arcához és nézek a szemeibe, mind a négybe. Mintha titkot fecsegnék kis - és nekem olybá is hat - súgva szólalok meg.*-Daniel...nem is szeret téged. Mondta.....azt hiszem Veritaserumot adott. Az baj Emmácska?
Hatalmasat sóhajtok. Tényleg nem akarom benyomni a fejét a csap alá, de a végén még kénytelen leszek és akkor majd utólag ő is megérti, hogy miért tettem, de lássuk be... van, amit muszáj. Nem tudom hol van Daniel, akár még bajban is lehet, azt sem tudom mi történt és miről beszéltek, mert az már biztos, hogy beszéltek, na de így mégis mit kezdjek ezzel az egésszel? Max vállalta, erre most felszívódik és fogalmam sincs, hogy mi lett velük, mert nem emlékszik és az sem valószínű, hogy józanul fog, de akkor talán kitalálhatunk valamit, egy gyógynövényt, egy italt, csak ehhez előbb magánál kellene lennie végre. - Max... Max ne aludj el! Nem akarlak a víz alá dugni, de muszáj lesz, ha... - még motyog és én is csak az orrom alá dörmögök kicsit, semmi több, de ettől még mindig ugyanaz a helyzet, nem marad ébren és egyre inkább úgy fest, hogy tényleg nem marad ébren és ha elalszik még nehezebb lesz felébreszteni, bár az biztos, hogy nem hagyom majd csak úgy annyiban. Tudnom kell, hogy mi történt, ha már Max annyira bizonygatta, hogy majd ő megoldja. Visszatérek a kanapéhoz, vajsörrel, természetesen az övé elég szépen hígítva van, ha netán tényleg inni akarna belőle. De végre legalább valami érdemit említ, ez is valami. - Igen Max Danielről van szó. Nem tudom hol van és azt sem te hol voltál és miről beszéltél vele. Nincs... egy gyógyitalod, vagy bármi, ami segít emlékezni, magadhoz térni? - hátha beugrik neki valami, bár gondolom nem túl gyakran szokott részeg lenni, így hát nem sok bevett módszere lehet, de azért hátha. Vagy hátha volt már esetleg más, aki valami ilyesmit keresett nála, legalább esélyt adok a dolognak.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Picit összezavarodom attól amit Emmácska mond. A gondolataim helyén most egy nagy kupac, kusza káosz van és nagyon örülök, hogy ezt a mondatot nem kellett hangosan kimondanom. *-Nem volt itt Daniel? Akkor kivel beszélgettem rólad? És hol voltam én? *Akkorára meresztem a szemeimet mint a Roxfort kapuja. A mostani állapotomban igen nehéz összerakni az emlékkockákat, és ami eszembe jut az gyorsan ködössé válik. Ráadásul nem vagyok tudatában a beszámíthatatlanságomnak. *-Fontos ügy? Igeeeen, emlékszem….valami mérlik….Daniel, aki nem volt itt…..és én sem…ez mókás…..nem alhatok? *Az utolsó mondata szomorú tényt közöl, pedig nagyon szeretnék aludni, a szemeim majd `leragadnak és minden végtagom olyan gyenge mintha egész éjjel egy trollal küzdöttem volna. *-Tessék? Szólítottál? *A nevemre felkapom a fejem de ez nem volt a legjobb ötlet. Ösztönös volt, viszont fáj és nagyon mozgó lett tőle a szoba. A hülyeség azonban nem áll távol tőlem most, és felhőtlenül röhögök a saját viccemen. Emmácska jön velem a kanapéhoz vagy mihez, én meg ledobom magam. Rendkívül kellemes érzés végre nem két lábon állni….dülöngélni.* -Nem alszomelistenazatyámnemalszomel! Vajrös…én is azt mondtam *A kényelem maga alá gyűr, ahogy Emmácska elenged és hátat fordít nekem, megadom magam a kanapénak, hiszen sokkal erősebb nálam. Érzem ahogy eldőlök, a fejem a párnára zuhan. *-Nem alszom…csak pinethetem a szemem…tssak az egyiket. Emmácska szerelket…szerelek….imádlak. *Pici nyál csorog a párnára, ködösen és távolról hallom, hogy ténykedik a konyhában, az agyam hátsó zugában felrémlik Daniel arca és a vigyorgó képe, a felém lendülő pohár, kis csilingelés, röhögés és sírás. Fogalmam sincs mit mondtam neki, a végén úgy bömbölt mint egy gyerek. Aztán lehajtott még egy pohárral majd….és itt minden sötétségbe merül. Ijedten kapom fel a fejem, megint fáj és amikor egyetlen lendülettel ülök fel, beleszédülök.* -Hol van Daniel? Mi lett vele? Valahol….otthagytam. Szegény…most egyedül iszik….hát ez bortasz..borzas…rossssz! *Lázasan agyalok azon mi történt. Ez persze nem megy könnyen, sőt nehezen sem, vagyis sehogy, de a sehogyban is igyekszem. *
- Itt nem lehetett, itt én voltam és vártam rád és... most csak még jobban aggódom. - és nem csak miatta, sőt miatta a legkevésbé, mert itt van és jól van, Daniel viszont nincs itt és nem tudom, hogy hol van és mi van vele és egyáltalán mi történt, miről beszéltek és így csak még rosszabb a helyzet. Persze a bókok kedvesek, de Max nincs magánál, rengeteget ihatott, meg aztán nem is számít, hogy mit mond, ha egyszer közben nekem csak azon jár az eszem, hogy nem tudom, mi történt. Most ez a legfontosabb, hiszen e miatt ment el, a bókok és a többi nem az, amire most koncentrálni tudnék, főleg nem érdemben. - Hát persze, hiszen fontos ügy miatt mentél el és most azt sem tudom, hogy mi volt és... nem alhatunk Max, most nem lehet. - suttog és nincs magánál lényegében, de nekem gőzöm sincs, hogy mit kellene mondanom neki, vagy tennem, hogy jobb legyen a helyzet. Még sem önthetem le egy vödör hideg vízzel és talán nem is érne semmit, de kávét se önthetek le a torkán, mégis muszáj lenne magához térítenem valahogy, hátha legalább részletekre emlékezne, vagy... egy kis mágiával fel tudnánk frissíteni az emlékeit. Csak egyelőre még nem tudom, hogyan tehetném meg ezt. - Maax! - nem jó ez, ő erősebb és még sem rángathatom be a konyhába, hogy velem jöjjön végre, de valamit akkor is innia kellene, amitől jobb lenne. Bár jobban ismerném a bájitalait, akkor találnék köztük valami olyat, ami élénkítő, de nem igazán vagyok ebben profi, a csillagok pedig nem fogják megmondani, hogy mit tegyek. Akkor hát... mit tegyek vajon? - Akkor legyen, egy vajsör, de addig el ne aludj nekem! - elengedem a kezét, úgyis a kanapét célozza meg és még ötlet nem lévén marad a varázslat. A két vajsör, bár nekem eszem ágában sincs inni, töltök magamnak egy kis teát, mert a végén még a sajátját felismerné és azt nem kockáztatom meg. Tehát a két "vajsört" kitöltöm, az övét viszont megbájolom kicsit. Nem vagyok benne profi, de egy kis élénkítő varázslat, hasonló, mint a stupor hátha segít. - Max beszélj hozzám közben! Alszom veled, ha megvársz rendben? El ne aludj! - azért kipillantok időnként, hogy lássam ébren van-e még, de azért igyekszem, ne hogy a végén tényleg kidőljön még idő előtt. Kell a vajsörből az a pár korty, hátha lesz esély rá, hogy kicsit magához tér és akkor elő tudjuk kutatni az emlékeit az éjszakáról, hiszen még mindig nem tudom, hogy hol van Daniel és miről beszéltek, mire jutottak.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A mostani állapotomban nem vagyok semmire sem használható, ez azonban bennem nem tudatosul, én boldog vagyok és vigyorgok Emmácskára, aki olyan szép. Sajnos azonban nem reagál rá, nem mosolyodik el, nem pirul szégyenlősen és nem hárítja el a bókjaimat. Elszontyolodni nincs alkalmam, mert sajnos Emmácska gondolkodásra ösztönöz, az pedig most nem nagyon megy, sőt! Semennyire sem. Csak rémlik Daniel és valami sötét és hangos hely, meg pár pohár. *-Nem tudom. *Ennyit tudok csak mondani, bővebben kifejteni felesleges, fogalmam sincs hol van Daniel.* -Nem rég még itt volt. *Teszem hozzá csodálkozva, pillanatok alatt átlendülve több eltelt órán. Olyan jó Emmácskát ölelni, lassan felmenni a lépcsőn ami most eléggé fura mert nem emlékszem arra, hogy kanyargós lett volna, vagy hullámzó, esetleg olyan mint a Roxfortban, ide-oda vándorló, most viszont azt teszi. Ám a lépcsőn nem ragadok le, ellenben a csicsergő madárdalon igen.* -Tééényleg? Aggggódtál? Naháááát! *A hangszínem szavanként változik, először csodálkozó, aztán kissé feljebb viszem a hangsúlyt, majd az utolsónál egészen mélyen gondolkodóba. A csók, az finom és édes, és ettől még vigyorgóbb leszek, már lassan fáj az arcom tőle de nem érdekel, ez s jól esik. Az viszont nem, hogy Emmácska nem akar velem aludni, sőt mi több még nem is válaszol a kérdésemre. Kávé? *-Inkább alugggyunk…a kávé nem jó. *Suttogom mintha egy titkot osztanék meg vele és még a mutatóujjamat is a számra teszem, de a komolyságot nem tudom sokáig tartani. Meglepő a jelenlegi állapotomban, de eszembe jut a korábbi mondata és visszakérdezek, mert tudni akarom miért olyan aranyos.* -Miért aggódtál Emmácska? Há` mondtam, hogy…odamegyek….hova is? *Vezet a konyha felé de ebben a pillanatban sarkon fordulok és a kanapé felé veszem az irányt, vagy elengedi a kezem vagy kénytelen velem jönni. Vagy huzakodunk egy ideig, de nem megyek a konyhába, kávét sem kérek. *-Igyunk egy vajröst.
Nem mondom ki, hogy eddig ez nem tűnt fel neki, eddig Dana volt annyira szép, most meg... De most nem is ez számít, hanem hogy beszélt-e Daniellel és hogy mit és hogy miért részeg. Együtt ittak ennyit? Akkor Danielt is hasonló állapotban hagyta ott? Egyáltalán ő hol lehet? Attól, hogy nem akarok hozzámenni, attól még aggódom érte és nem szeretném, hogy bármi baja essen, bár ezzel azt hiszem Max is tökéletes tisztában van... vagy volt, mert most attól tartok semmivel sincs tisztában. - Igen én küldtelek el hozzá, de... mégis emlékszel egyáltalán bármire is? Beszéltél vele? Ő most hol van? - tudom túlságosan sok kérdés és nem fogok válaszokat kapni rá, főleg amíg Max ilyen állapotban van, de még se tarthatom be a fejét a csap alá, vagy önthetek rá egy adag hideg vizet és kávét is nehéz lesz belé öntenem, viszont most várni, hogy mi lesz... na az még rosszabb, főleg ha netán csak egy kiadós alvás után lesz képes érdemben reagálni, már ha egyáltalán emlékszik. Egyelőre tehát felsegítem a lépcsőn és csak bólogatok a szavaira. Igen a madarak csicseregnek, én viszont még mindig nem tudom, hogy mi történt és hogy hol van Daniel és hogy mire jutottak vele és ez azért rendesen kiborít és nem tudom, hogy mégis mit kezdjek a jelenlegi helyzettel, főleg hogy nem hajlandó nekem semmit sem mondani. - Igen reggel van és a madarak is csicseregnek és Danielnél voltál, én pedig halálra aggódtam magamat és még most is... - és ő meg se nagyon hallja, amit mondok és még mindig nem tudom mégis hogyan értessem meg vele, hogy ez így nagyon nincs jól. Nem tudom, hogy mit tegyek és azt sem, hogy hogyan térítsem észhez, és aludni sem akarok, hiszen én most keltem fel. Az alkohol szagú csók... hát talán más esetben jól esne, de ezúttal inkább csak elfogadom a tényét, hiszen más dolgok érdekelnek és zavarnak és most igazán nem a csókja számít, főleg mert még csak nem is a legkellemesebb így, ezért amikor elszakadunk megfogom a kezét és a konyha felé vezetem. - Na jó, kapsz egy jó erős kávét először is, hátha az segít valamit. - muszáj megtudnom hol van Daniel és hogy mire jutottak, mert hogy így nem fogok tudni aludni annyi holt biztos, még ha ő képes is lenne most csak úgy lefeküdni és kész. De aztán ki tudja hány órába telne mire végre fel is kelne, hogy érdemben beszélhessünk.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
-Emmácska! Hogy te milyen szép vagy! *De most komolyan, annyira gyönyörű. Teljesen összegyűrte a párna az arcát. Ezek szerint tudott aludni, de azt nem tudom mennyit, bár elég gyanús, hogy olyan világos van estéhez képest…talán már elmúlt az éjszaka. Nem egészen vagyok magamnál, csak Emmácska arcát látom azt is homályosan, néha persze kitisztul de aztán megint csak…óhóó, kettő lesz belőle. Emmácskából kettő még jobb. Csak azt nem értem miért kérdez badarságokat, hiszen tudja hol voltam.* -Hááát, te küldtél el….Danielhez? Ugye Daniel? Ott voltam…izé….azt hiszem. *Az biztos, hogy vele beszéltem, de nem ott voltam, vagyis….ááá a fenébe olyan nehéz gondolkodni, nem is fogom azt tenni. Aludnom kellene…de Emmácska olyan gyönyörű és ezt meg kell mondanom neki.* -Emmácska! Olyan nyögyörű vagy! Mindig ilyen gyöngyörű voltál? Gyön…nyögyssss….*Az ujjamat a számra teszem és vigyorgok, olyan szép az élet!* -Csssss, meghallják a szomszédok. *Suttogom immár és ez sokkal jobb, nem kalapál bele a fejembe. A kérdés Danielről felidézi bennem a képet, hogy együtt ülünk valahol és csinálunk valamit, de többre nem emlékszem, talán beszélgettünk is, de ebben nem vagyok biztos, persze az emberek azt szokták ha leülnek egymással szemben valahol, de….*-Biztosan beszlel…bezsél….dumáltunk. Nem tudom….te tudod Emmácska? Tudod, hogy reggel van? *Ebben a pillanatban eszméltem arra, hogy azért van világos, és ezt meg kellett osztanom Emmácskával, mindent meg kell osztanom vele mert szeretem, imádom és kit érdekel Daniel? Biztosan nem tudja, hogy reggel van. De mindezt suttogva mondom, nehogy meghallják a szomszédok, mert olyan fülük van mint egy elefántnak, akkora. Viszont a reggel tudata nagyon jókedvűvé tesz és ettől vigyorgom olyan szélesen, boldog vagyok, majd kicsattanok a boldogságtól. Pláne amikor Emmácska átölel, én is átölelem és így már könnyebb felérni a lépcsőkön. Szorosan magamhoz húzom, olyan éééédes.* -Emmácska! Annyira….gyöngörű….olyan…széééép vagy és én szereletke…izé….oda vagyok érted. Aludjunk jó? Aaazt hiszem….nem vagyok jól. Hmmm….alszol velem? *Már nem suttogok, a nagyfülű szomszédok már ki is röppentek a fejemből, viszont Emmácskát nagyon is érzem és magamat meg fickósnak, mármint boldognak és szeretném átölelni az egész világot.* -Olyan jó lenne veled aludni…aludni….Daniel is aztatat mondta…..itt vaaaan a fejemben….mit is mondott? Megígggértem neki, csak már nem tudom mit. Móóókás nem? *Újabb vigyor, olyan szép az élet, süt a nap, csicseregnek a madarak….tééényleg!* -Csicsicseregnek a madarak, hallod? *Megint rávigyorgok, elengedem a derekát de csak azért, hogy szembeforduljak vele és két tenyerem közé vegyem az arcát. Olyan szép, a szája is, vajon milyen ízű? Muszáj megkóstolnom. Biztosan eper, vagy vanília. Közelebb hajolok és a számat az ő szájára tapasztom ha nem húzódik el, de ez persze egy holt részeg ember csókja, esetlen de annál őszintébb…és persze alkohol szagú.*
A teának, vagy Maxnek hála, netán is-is, de végül csak elnyom az álom lassacskán. Na nem mondhatni, hogy jól alszom, sok a rossz álom, az ébredés, miközben Max még mindig nem ért vissza, de végül rendes mély álomba sikerül zuhanni a sok ébredés után, valószínűleg pont a fáradtság, a kialvatlanság és a sok idegeskedés okán. Így nem is hallom meg odalent az ajtónál a motoszkálást, csak Max hangja szűrődik fel kis késéssel és arra kezdem el nyitogatni már a szemeimet. A fejem fáj, pedig nem ittam semmit, csak a teát, de ha eleget idegeskedsz akkor ezt eleve nagyon nehéz kizárni. Nem csoda hát, ha a szememet dörzsölve próbálom onnan az álmot kiszuszakolni, de nem megy olyan könnyen. Túl keveset aludtam, vagy épp túl sokat, egyelőre még eldönteni sem tudom, csak a motoszkálást próbálom valahogy kötni valakihez, hiszen Max biztosan eleve ide érkezne a szobába és minden bizonnyal szólna is, hogy megjött, hiszen tudja, hogy mennyire ki vagyok borulva és mennyire vártam már a híreket. A hang viszont a lépcsőn igyekszik felfelé, tehát mégis csak ő lehet az, de akkor miért... Kitápászkodom az ágyból, hűvös van, de elindulok a hang irányába, mezítláb, ahogyan aludtam, bár a padló így reggel elég hűvös, de ezzel a ténnyel most nem foglalkozom, főleg mert sokkal jobban leköt a megdöbbentő tény, hogy Max milyen állapotban van. Az arcán az a széles vigyor, alig áll a lábán és tömény alkohol szag árad belőle. Csoda, hogy eddig el tudott jönni egyáltalán. A kék hajával már nem is foglalkozom, ezt igazából már megszoktam, mindig változik, hogy most épp mit jelez a szív arról gőzöm sincs, de nem is az számít igazán. - Max... te meg... hol jártál és mi történt? - fogalmam sincs, hogy képes lesz-e bármit is elmondani rendesen ilyen állapotban, de azért amikor végre sikerül összetalálkoznunk a hóna alá nyúlok, hogy segítsek neki az utolsó lépcsőfokokon. Az biztos, hogy nem leszek túl boldog, ha most fogja magát és bedől az ágyba, miután én már aludtam, és ha itt kell ülnöm majd most még ki tudja meddig, amíg jobban nem lesz és magához nem tér, hogy megvárjam, hogy mi is történt. Az biztos, hogy arra képtelen lennék. - Daniel... beszéltél vele? - valahogy össze kell őt kanalazni, egy jó adag hideg víz kell ide, na meg kávé, ki kell józanítanom.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nehezen ad nekem igazat, de végre ez is megtörténik, kicsit belenyugszik a történtekbe és a félig megoldásokba. Másunk most úgy sincs.* -Igen, könnyebb, de az élet már csak ilyen. *Talán nem kellene ilyen közhelyekkel megdobálnom, de igazán nem tudok jobbat kitalálni, nem voltam még ilyen helyzetben és azt hiszem a mostani sem tanulópénz lesz az elkövetkezendőkre. Természetesen minden könnyebb enne ha előre látnánk, de az csak keveseknek adatik meg és ők sem rajonganak érte. A sors mindenképp leosztja a lapokat, a végén ugyanoda jutunk csak más útvonalon. Sajnos nem tudom mi lesz a mi utunk vége, de néha az odavezető út fontosabb mint maga a cél. A lényeg most az, hogy Emmácska megnyugodjon és pihenni tudjon, ezt a célt szolgálja a nyugtató tea ami kicsit erősebb mint általában. Jót fog aludni tőle, nekem pedig lesz időm elrendezni a dolgot Daniellel, pedig mennyire nem akartam én ezt, de hát valahol azért az én hibám is, hogy ide jutottunk. Meg is várom, hogy kortyoljon belőle, csak azután hátrálok el, hogy némileg olyan állapotba hozzam magam ami egy ilyen látogatást szalonképessé tesz. Nem lenne jó ómen, ha félig felöltözve, ziláltan jelennék meg Daniel előtt, miután Emmácskával találkoztam, elvégre meg kell tudnia, hogy hol van és én honnan tudom, hogy mi történt. Amikor úgy találom, hogy a megjelenésem megfelelő, eltekintve attól, hogy az utóbbi percek eléggé megviseltek, még visszalépek Emmácskához és a kezében lévő csészét az ajkaihoz segítem.* -Igyál még, idd meg mindet és pihenj le. Most aludnod kell egy kicsit, ha visszaérek nem foglak felzavarni, muszáj kipihenned magad. Azután mindent megbeszélünk. *Csak akkor indulok el ha felőle beleegyezést kapok, majd irány az ő otthona ahol szembe nézhetek életem legnehezebb feladatával Veritaserum nélkül. Végül csak elhoppanálok és legjobb emlékeim szerint landolok, a zűrös helyzet okozta káoszhoz képest egészen simán. Csak egy vázát verek le, de sikerül elkapnom mielőtt a földre esne. Daniel a kanapén fekszik egy laposüveggel a kezében és Emmácska képét nézi, jöttömre feleszmél, arcára sötét felhők kúsznak, harag lobban a szemeiben. Mindkét kezemet védekezőn emelem fel, láthatóan nincs nálam pálca, tehát nem rossz szándékkal jöttem, de természetesen azért nálam van minden eshetőségre, ahogy Emmácska mondta. Erre azért fel lehet készülni.* -Helló Daniel! Emmácska jól van, nyugodj meg, csak egy kicsit kiborult, nem kellett volna ilyen állapotban eljönnöd hozzá. Megrémíteted. *Gyorsan hadarom el, hogy legyen idő az utolsó szóra is, hogy felfogja tettének súlyát. Daniel hagyja is, hogy végigmondjam, csak közben lassan feláll a kanapéról, mozgása igen bizonytalan, a koordinációja nem épp kielégítő, sőt annál is rosszabb.* -Beszéljük meg. Mint férfi a férfival, nekem elmondhatod mi bánt…persze tudom mi bánt, bocsáss meg. Megoldjuk. *Gyanús, hogy nem szól egy szót sem, csak lassan lépked felém, a tekintete zavaros és felmerül bennem a kétség, hogy egyáltalán van-e fogalma arról ki vagyok.* -Max vagyok Daniel, emlékszel? *Daniel felém mutat a laposüveggel, a fémen megcsillannak a lámpák fényei, majd hirtelen megindul felém.*-Dögölj meg! *veszek egy nagy levegőt, most fog megölni, bár pálcát nem látok nála az még nem jelent semmit. A magamét azért előkészítem, de aztán nem lesz rá szükség. Daniel nekem esik, szó szerint a nyakamba borul és elkezd sírni mint egy gyerek. A túlzott alkohol fogyasztása néha kihozza a férfiakból a gyereket. Ezzel viszont nem tudok mit kezdeni, még ha nő lenne, igen, a női könnyekkel lehet bánni, de a férfi sírás olyan mint a fekete lyuk. Emmácskának bizony sokáig kell várnia mire visszatérek és nekem is. Ha elalszik, jól teszi, mert már reggel van mire valahogy visszakeveredek, nem hoppanálva, mert részegen az kissé bajos lenne és felelőtlenség a részemről, de a gondolkodásban csak idáig jutottam. Lentről mennék be, a bolt ajtaján keresztül de nincs kulcsom, van viszont pálcám.* -Alohmor…allmohora…alohom…alohomora. *Na, megy ez, csak a nyelvem nem úgy forog ahogy kell és még előttem van pár lépcsőfok is. Az ajtó nyitva marad utánam, a lépcső felé menet integetek a virágoknak.* -Jó reg..regelt szépsssségeim! *Huhh, hát ilyen nehéz ez. Két kézzel kapaszkodom a lépcsőkorlátban, lassan, minden lépést megfontoltan teszek meg, de mire felérek elfogy az erő és a lelkesedés, utóbbiban úgy sem volt sok. Micsoda megpróbáltatások, most Emmácskával kell szembe néznem, bár ahány felé állnak most a szemeim, nehéz lesz. A külsőm pedig…nos kissé zilált. Az ing kilóg a nadrágból, a gombok félregombolva, a hajam kék – ezt nem látom – és borzas, tömény alkoholszag árad belőlem és némi füsté. De boldog is vagyok egyben, ezt pedig az idült vigyor jelzi ami görcsbe rántotta az arcomat.*
- Talán... igaz. - bár én most nem vagyok abban az állapotban, hogy valami jó indokot találjak Piton számára, ami miatt főzne nekünk bájitalt, amivel ki lehetne faggatni Danielt, de ha Max találná ki és elmondaná... bár igazából sok időnk nincs és még sem húzhatjuk ezt a dolgot sokáig, most pedig már csak nem állíthatok be Pitonhoz este, hogy mire lenne szükség, főleg ha netán nincs is készleten nála, bár tény, hogy a veritaserumot azért nem használják gyakran és főleg nem valami nagy mennyiségben. - Pedig mennyivel könnyebb lenne minden eshetőségre felkészülni. - csak sóhajtok egyet, noha tudom, hogy igaza van, mindent nem gondolhatunk át sajnos előre, ez azért nem így megy, még ha jó így lenne, elképzelni, hogy nem lesz gond, meg persze azt is, ha mégis akkor mit tennénk, hogy minden esetleg baj lenne, akkor ár tudnánk mi a teendő, de persze tudom, hogy mindent nem tudhatunk előre, ezért felkészülni is lehetetlenség minden eshetőségre, pedig milyen jó így lenne, ha ez így menne! Tény és való Max engem is meglep, még ellenkezni is elfejetek, amikor olyan határozottan jelenti ki, hogy mi következik és persze azt, hogy nekem ebbe aztán már nincs beleszólásom. Így már nem is szólok bele, csak bólintok egyet és összekucorodom a kanapén. Akkor így lesz, megiszom a teát és igyekszem nem újra kiborulni, amíg nem lesz itt, meg persze akkor, ha mondjuk nem érkezik vissza viszonylag hamar, bár jelenleg a viszonylag hamar sem tudom, hogy pontosan mit takar, jó eséllyel, ha nem jön meg fél órán belül már aggódni kezdek, vagy a fél óra sok? Tíz perc? - Jól van... akkor...csak óvatosan. - kortyolok én, sőt jó eséllyel meg is iszom a teát, sőt még arra is van esély, ha sokáig odalesz, hogy a nagy idegesség és ijedtség végül kiüt és elalszom, főleg hogy azért nem itt lakom, nem igen tudok hosszú távon mit csinálni, a teát pedig csak nem kortyolgathatom a végtelenségig nem igaz?
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Minden rosszban van valami jó is, miért ne lenne Pitonban is némi együttérzés, vagy ha az nincs, akkor legalább a sötét, kárörvendő oldalát kihasználhatnánk. Persze apellálhatunk a kollegiális viszonyra, a későbbi rossz elkerülésére, ha kell bármilyen indokot kitalálok, hogy legyen oka segíteni.* [color=#906060]-Nem az a típus aki segít, de az a típus akinek nem kell rosszakaratért a szomszédba mennie. Csak a megfelelő indokot kell kitalálnunk, nem is feltétlenül az igazságot. *Nem tudom mivel nyugtathatnám meg a legjobban Emmácskát, ezért az összes lehetőséget számba veszem, de ki tudja követni egy nő gondolatmenetét? Az a fene nagy gyakorlatiasságuk, mindig mindenben a hibát keresik és meg is találják. *[i][b]-Emmácska, csak derítsük kis és kész. Ráérünk azután tovább tervezni. *Hiába próbálunk mindent előre ha a másik fél gyökeresen eltér attól amit mi szeretnénk. Daniel is, én nem ismerem, valószínűleg Emmácska sem a mostani zaklatott és részeg oldalát, különben pontosan tisztában lenne azzal mit várhatunk el tőle. Ám emiatt ő is zaklatott és az idegeskedéssel nem megyünk semmire. S amíg ő nyugtalan én sem tudok tiszta fejjel gondolkodni, ördögi kör ez és nehéz, nagyon nehéz. Amúgy sem vagyok nagy stratéga, főleg szerelmi ügyekben nem és még sosem kellett egyetlen férfitársamat sem vigasztalnom, fogalmam sincs hogyan kell. Valójában még barátom sincs akivel a magamét kibeszélhetném, eddig ott volt Emmácska, csak épp most ő a főszereplő. A felajánlott nyugtató tea sem elég, bizonyosságot akar, úgy tűnik el kell hoppanálnom Emmácska lakására, hogy megnézzem Daniel él-e még.* -Semmi és Emmácska, most készítek neked egy teát, elkezded inni én meg elhoppanálok hozzád és mire végzel a teával már vissza is tértem. Nincs több alku. *Magam is meglepődök azon ahogyan most a sarkamra állok, de ha megint engedek neki, reggelig sem jutunk dűlőre, pedig nagyon szeretnék. Megyek is elkészíteni azt a teát, ami macskagyökérből és levendulából áll. Gyorsan készen van, a pálcámat használom mindenhez, amit egyébként nem teszek, mert szeretem a teafőzés szertartását, de most igyekezni kell, mert minden perc számít. Végül, alig egy perc múlva Emmácska kezébe nyújtom a csészét.* -Akkor én most megyek, te pedig kortyolgass. Lássam az elsőt. *Mosolyogva parancsolok rá és csak akkor hoppanálok amikor legalább az első kortyot lenyelte a teából. Egy pillanat múlva már a lakásában landolok, magamhoz képest elég simán. Csak egy széket borítok fel.*
Tudom, hogy ez az egész most rajtam múlik, mert én nem beszéltem azóta sem kettőnkről, mert én ijedtem meg ettől az egésztől és én voltam, aki nem tudtam kezelni. Mondhatni megszoktam már, hogy reménytelen helyzetben vagyok és most itt van Daniel és meg kellene értetni vele, hogy nem olyan rettenetes ez az egész, mint amilyennek tűnik és fogalmam sincs, hogy jó ötlet-e, ha ezt pont Max teszi meg, akivel együtt leléptünk az esküvőről és lényegében aki miatt az egész fuccsba ment, bár ennek pontos részleteit nem árultam el Danielnek, nem akartam, hogy még rosszabbul érezze magát, hogy ő csak a szamár volt a ló helyett. Így is épp elég rossz már a helyzet, nem kellene ezt még tovább tetőznöm, ha nem muszáj igaz? - Pitont? Gondolod, hogy segítene? Ő nem... az a típus. - de persze nem igen van más lehetőségünk, mert ha nem Piton akkor még nem igazán akad és tényleg nem lenne jó ötlet, ha Max keverné a bájitalt, mert a végén még szegény Daniel kapna valami nagyon kellemetlen mellékhatást is és szegénynek hát lássuk be épp elég az, amilyen helyzetben most van, nem kell még ezt külön tetéznünk is egy félresikerült bájital hatásaival. - Igen Max én is erre gondoltam, csak közben... rettegek, hogy mi van akkor, ha józanul is ezt mondja? Persze talán nem mond igazat, de... annyira igaznak tűnt és ha részeg volt nem hazudott. - csak kimondta azt, amit józanul nem tett volna, de akkor viszont az igazat mondta ki és ez pont hogy még ijesztőbbé teszi az egész helyzetet. Most viszont igaza van tényleg az a fontosabb, hogy jobban legyek és megnyugodjak, mert az biztosan nem lendíti tovább az ügyet, hogy még én is tovább pánikolok itt talán teljesen feleslegesen, mert talán Daniel nem is gondolta komolyan az egészet és nem tenne ilyesmit magával. - Azt hiszem a tea tényleg jól esne, de... valahogy nem tudunk utána járni, hogy jól van-e? Mi van, ha reggel odamegyünk és...? - újra lebiggyed a szám ijedtemben, mert hát ki tudja mi történhet addig. Én faképnél hagytam, mert nem tudtam kezelni a helyzetet, de mi van, ha ő sem tudta és azóta valami nagyon-nagy eszement marhaságot vitt véghez? Azért ennek is meg van az esélye és én azt hiszem jobban tudnék aludni, ha biztos lehetnék kidőlt végül a sok ital miatt, vagy... valami és most hortyog valahol a kanapén. - Utána tudnál nézni? Kérlek... akkor talán képes leszek aludni is. - igen utána jöhet a tea, vagy közben elkortyolgatom, amíg ő meglesi mi a helyzet most Daniellel, akkor azért mégis csak sokkal jobban meg tudnék nyugodni. Ez így elég félelmetes és nem szeretnék a miatt forgolódni, hogy talán már reggel csak a vérben fekvő... Nem ilyesmire végképp nem is szabad gondolnom, mert akkor csak újra úrrá lesz rajtam a sírás és a remegés kellemetlen kombinációja.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nehéz ügy az már biztos, főleg azért mert Emmácska olyan körülményes, persze valahol azért meg lehet érteni, hiszen nem mindegy ki mit hisz vagy tud és felejt. Jelenleg egyáltalán nem gondolok arra, hogy átöleljem amivel megvigasztalhatnám, a gondolkodás leköti minden figyelmemet és hiába ötletelek, valami mindig rossz. Soha nem kellett ennyire előre gondolkodnom, valljuk be nem is szeretem, abból csak a baj van meg a csalódás ha nem úgy sikerül ahogy azt az ember elképzeli. *-Na arra nem szabad rájönnie. Öööö….izé….na szóval… *És itt elakadok, mert csak ki lett mondva még ha eddig simán hallgattunk is róla, rólunk, kettőnkről. Ez pedig zavarba kerget és egy időre töröl minden eddig kitalált jó és rossz ötletet egyaránt. Nem tudom meddig vártam volna Emmácskára ha ma nem jön el hozzám. Csak szerettem volna betartani azt amire kért, időt adni neki. Nekem nem volt rá szükségem igazán, hiszen pontosan tudtam, hogy mit érzek, ő nem hitt benne és az ő életét kellett kibogozni, ám most, hogy van már bogoznivalóm, nem igazán megy. Azt mondom ami először eszembe jut, de nem gondolok bele jobban, sem a következményeibe sem a várható eredményekbe. *-Nem hiszem. Megpróbálhatom de nem garantált a biztos eredmény. *A hajamra mutatok, a saját ballépésemre, de van jobb ötletem. Szerintem jó.* -De te a Roxfortban tanítasz, téged mindenki szeret, Pitont pedig nem kell a szomszédba küldeni egy kis gonoszságért. Ő a legjobb, talán megkérhetnénk. *PErsze nagyon jól kell fogalmazni, hogy ne akarjon részleteket tudni és a főzet pontos legyen, térben és időben egyaránt hasson. Ám mielőtt fejest ugrunk mindebbe, tudnom kellene mit is mondott Daniel pontosan, ám Emmácska elég szűkszavú…viszont egyvalamit mond ami reményre adhat okot.* -Nos, ha részeg volt, érthető. Az alkohol sok olyat mondat velünk amit nem gondolunk komolyan, csak elveszítjük a gátlásainkat és kimondjuk, ám amikor józanul belegondolunk, akkor már nem gondoljuk úgy. Mert a gátlások, az elvek, a morális érzések beleszólnak. Szóval…meg kellene várnunk, hogy kijózanodjon és úgy beszélni vele. *Most már egészen más az egész történet. Most már ráérünk gondolkodni, jöhet a vigasztalás. Át is ölelem a vállánál ha nem húzódik el, csak meg kell nyugtatnom, le kell fektetnem…mármint egyedül az ágyba amiben én nem leszek ott, mert azért mégis…kell az az idő.* -Nyugodj meg, szerintem ő sem gondolta komolyan csak az alkohol beszélt belőle, holnap egészen másképp fogja látni az egészet. Beszélek vele. Vagyis hazakísérlek és ha még ott van akkor beszélek vele. Most az a fontos, hogy megnyugodj és aludj egy kicsit, ki kell pihenned magad. Szerintem jót tenne egy kis nyugtató tea. Mit gondolsz? *Azt még én sem tudom elrontani és Emmácska jól fog aludni.*
Talán Max ötlete beválhat, de rettegek tőle, ha az derül ki, hogy netán Daniel igazat mondott és tényleg képes lenne végezni magával, mert akkor mi lesz? Mit csinálok? Nem bírnám ki, ha miattam esne baja, de nem akarok hozzámenni sem. Nem gondoltam bele és ez a legnagyobb baj, hogy ilyen nagy hatással lehetek egy ember életére egyetlen hibás döntéssel. Azt hitte, hogy mellette leszek, hogy hozzámegyek, hogy... szeretem, én pedig csak hozzá menekültem, mert azt hittem, hogy úgy majd minden jobb lesz, hogy elfelejtem Maxet és boldog leszek innen távol, ahol nem is gondolok rá, de úgy fest az ilyesmi soha sem ilyen egyszerű. Nem tudom őt kiverni a fejemből és most is az lenne a legjobb, ha átölelhetne, de tudom, hogy jelenleg még az eddiginél is faramucibb a helyzet, hiszen eleve Maxhez jöttem, és ha Daniel ezt megtudja eleve kétlem, hogy jó esélyekkel indul nála bármilyen beszélgetéssel is. Azért ő sem teljesen hülye, hogy ne jöjjön rá mi is van a háttérben, hogy miért lett annyi az esküvőnek. - De muszáj előre gondolkodnunk Max. Ha mégis kiderül, hogy szeret és rájön, hogy én miattad nem megyek hozzá, de te mentél hozzá beszélgetni, annak csak rossz vége lehet és ha akkor még azt sem tudjuk, hogy mit teszünk... Én... Én nem élem túl, ha miattam lesz valami baja, érted?! - nem megyek át hisztérikusba, még nem, de őszintén szólva már-már közel vagyok hozzá. Azért elég ijesztő ez az egész, ha nem gondoljuk át előre, hogy mit akarunk tenni, annak nem lehet egyszerűen sehogy se jó vége, ebbe muszáj belegondolnia. Nekünk kell lépni már előre valami, már akkor tudni kell, hogy mi lesz, amikor odamegy, csak hogy biztosan ne történhessen semmi baj, ha netán eljön onnan. Nem ér rá később gondolkodni rajta. Persze jó lehet, amit mond, elfeledtetni vele... - Te tudsz ilyesmit készíteni? - mert akkor már eleve vinnie kell, eleve úgy kell odamennie, hogy ha erről van szó, akkor meg tudja oldani. Tudom, hogy csúnya dolog lenne, de ha ezen múlik Daniel élete, akkor nem igen van más megoldás, hozzá még sem mehetek csak mert nem akarom, hogy végezzen magával igaz? - Nem, dehogy fenyegetett. Én... elköltöztem egyből az esküvő lefújása után, aztán beállított most délután csapzottan és azt hiszem ivott is és teljesen ki volt borulva Max. Azt hiszem még... még sírt is. És akkor mondta, de szó szerint... - csak a fejemet rázom. Nem tudom képes lennék-e szó szerint idézni, vagy hogy egyáltalán akarom-e. Elég ijesztőnek tűnik, hogy most bármit is szó szerint felidézzek, hiszen már csak gondolni rá is rettenetes. Nem akarom még jobban átgondolni a kelleténél, még ha fontos is lehet, bár van rá esély, hogy Max így is úgyis kihúzza belőlem valahogy.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Sikerül magamat túltenni a kezdeti ügyetlenkedéseimen, most legalább ülök, így nem ronthatok el semmit. Csak fogom a kezemben a csészét és melengetem a tenyereimet, félő ha felemelem, hogy kortyoljak belőle, kilöttyintem. Emmácska fejében minden bizonnyal ezernyi gondolat cikázik, de csak a kétségbeesést tudom leolvasni az arcáról és ez tehetetlenné tesz. Szeretnék segíteni, megnyugtatni őt, csak tudnám hogyan tegyem, mit mondjak, vagy _mi_lenne_a jó amivel kirángathatnám ebből az állapotból. S férfiagyam persze mindeközben máshol is jár, nehéz kiűzni a hálószobámban száradó ruháinak gondolatát, a köntös alól kivillanó nyakának látványát, az illatát amit a kinti esőé tovább fűszerez. Lelkemet emészti a tiltás ami távol tart tőle még ebben az érezhető közelségben is. Ám nekem most csak Danielre és a megoldásra szabad gondolnom, figyelnem Emmácska szavaira melyek talán segíthetnek. A Veritaserum jó ötletnek bizonyul, már csak azt kell kigondolnom hogyan adagolom be Danielnek észrevétlenül. *-Ezen nem gondolkodtam, egyelőre tudjuk meg az igazat, ráérünk akkor tovább tervezni. De szerintem az is megoldható. Mondjuk egy főzet ami elfelejteti vele a szerelmet, vagy amit érez irántad. *Az utolsó szavakat önkéntelenül is lekicsinylően ejtem ki, én nem hiszek Danielnek és éppen ezért vagyok olyan biztos a dolgomban. Ám ha mégis, tudom, hogy Emmácska magát hibáztatná, és ez örökre megpecsételné a sorsunkat. Az ő élete pedig….egy merő önvád lenne amiből már tényleg nem tudom majd kirángatni. Helyre kell hoznom, mert bár Emmácska volt bizonytalan és kért tőlem segítséget, én ahelyett, hogy szorgalmaztam volna az esküvőt és elhitettem volna vele, hogy amit érez az a szokásos esküvő előtti frász, még rá is tettem egy lapáttal a nagy kupacra. *-Most Emmácska próbálj meg megnyugodni egy kicsit és mondd el nekem pontosan mit mondott Daniel. Szó szerint próbáld meg idézni mit mondott és mikor. Úgy értem csak előállt ezzel a dologgal vagy beszélgettetek a történtekről és kibökte, vagy ő keresett meg? Fenyegetett még valamivel? *Amit eddig elmondott az nem volt egészen pontos, még most is zaklatott bár a tea jócskán elvett az idegességéből, persze ha állandóan azon jár az agya, hogy Daniel miatta öli meg magát….ebben a helyzetben én is kiborulnék. Emmácska mindig is cuki, aranyos volt, csupaszív nő, lelkiismeretes mindenben, de sosem volt túlhatározott a magánéletében. Most még azt a kicsi magabiztosságát is elveszítette. A csésze kezd kényelmetlen lenni ezért az asztalra teszem, a teától meleg kezemmel pedig az övét fogom meg. Az érintésben nincs semmi sértő, bizalmasnak is csak annyira mondható mint egy barát érintése. Muszáj, hogy rám figyeljen és megnyugodjon annyira, hogy fel tudja idézni Daniel szavait és abból ahogyan előadja majd, azt is érezhetem, Daniel milyen lelkiállapotban volt. Nem vagyok pszichológus, de elég nagyfokú empátiával rendelkezem, ami talán segít majd.*
Eljött az a pillanat, amikor még abban is nehezen hiszek, hogy tényleg segít a tea, hiszen nem jó a helyzet, de legalább megpróbálja Daniel nevét megjegyezni, ez is valami, bár nem hiszem, hogy ez menni fog a későbbiekben is, sőt jó eséllyel... el fogja még rontani, ha csak nem koncentrál rá nagyon, hogy ne tegye, de most nem ez a lényeg, hanem hogy meg kell oldani valahogy a helyzetet és ezt az egészet, mert én nem bírom idegileg. Az a baj, hogy el tudom képzelni Danielről, hogy ilyesmit tesz, még ha teljesen értelmetlen is lenne, de mi van, ha mégis? Ha megölné magát csak mert nem megyek hozzá? Ettől persze még nem változik a helyzet, nem akarok hozzá menni, de mi van, ha igazat mond és végül tényleg ez lesz belőle? Azért erre az Igazságszérumos ötletre elhúzom a számat kissé, de sejtem, hogy nem gondolhatja komolyan, ezért végül csak sóhajtok egy újabbat. Most bennem sem merül fel a tény, hogy nem vagyok így jelen helyzetben túlöltözve, de talán nem érdekel ez most egyikünket sem, érthető módon. Engem most csak az érdekel, hogy vajon tényleg jutna-e valamire Daniellel, mert még mindig azt mondom, azért a tea nem old meg mindent, bár persze jó lenne, ha így lenne... na de nincs így. - Talán... van rá esély, hogy sikerülhet, hogy ki tudod szedni belőle az igazat, de... de mi van akkor, ha tényleg így van? Mi van akkor, ha tényleg megtenné? Akkor mit tegyek, vagy... vagy mit mondasz neki? - persze, ha jól sejtem akkor úgyis azt gondolja, hogy Daniel hazudik, de én azért ebben nem vagyok annyira biztos. Mi van, ha igazat mond? Nem feltételezhetjük eleve az ellenkezőjét, mert ha tévedünk... akkor még nagyobb baj van, mint hittük és akkor is tenni kell valamit és talán előre meg kellene beszélni, hogy ebben az esetben mi a teendő. - Előbb beszéljük meg, hogy pontosan mit beszélnél meg vele... aztán... talán tényleg nem kellene várni reggelig, abból is elég nagy baj lehet, ha addig ő... - elharapom a mondatot, mert érzem, hogy ettől csak megint a gombóc tolakodik a torkomba és megint elcsuklik a hangom. Inkább belekortyolok a teába újra, hogy elnyomjam a feltörni készülő könnyeket, mert bőven meg van rá az esély, hogy ha mélyebben és jobban átgondolom ezt az egészet annak biztos, hogy nem lesz jó vége. Daniel nem halhat meg. Max ismer már engem annyira, hogy ha valakinek a halála az én lelkemen száradna... biztos, hogy nem tudnám kezelni, összeomlanék tőle.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Már akkor éreztem, hogy hülye kérdés volt, amikor kimondtam, de már nem tudtam visszaszívni. Persze Emmácska még jobban kiborult emiatt. Elhúztam a számat, átkoztam magam a hülyeségemért, de lássuk be, ez most nem olyan helyzet amiben lehet tiszta fejjel gondolkodni. Egyébként sem volt erősségem, az érzelmeim mindig túlcsordultak bennem, minden döntésem ezeken alapult. Csak a fejemet ráztam és már vártam az önkéntelen pillantást amit majd a változó színű hajamra vet. Ezek után már a tea sem volt jó ajánlat, de tapasztalataim szerint amíg az ember azzal foglalkozik, hogy belekortyoljon, kissé lehiggad, elvonja a figyelmét egy röpke pillanatra a rá váró nehéz döntésekről vagy a komoly témáról, ahhoz visszatérve pedig egészen más színben látja azokat. *-Daniel, igen, bocsáss meg. Nos, csak várjuk meg a teát. Nem, nem old meg mindent, de segít. Hidd el. *Kötöttem az ebet a karóhoz, csak egy kicsit figyeljen másra, mert most túl zaklatott. Persze a probléma attól, hogy teázunk még probléma marad, de időt adunk magunknak és egymásnak ahhoz, hogy átgondoljuk. S ez igaz is, hiszen nekem is elég volt csak a teafőzésre gondolni s máris eszembe jutott, hogy Emmácska csurom víz és száraz ruha kell neki. Végül beleegyezett és én némi dilemma után a köntösöm mellett döntöttem és azt vittem ki neki, inkább mint egy lógó nadrág és egy több számmal nagyobb ing. Az utóbbi úgyis kissé szexuális felhangú tekintve, hogy a nők előszeretettel viselik az együttlét után. Míg átöltözött a teát készítetem el és nekem is volt egy kis időm, nyugalmam ahhoz, hogy megtervezzem a Daniel ügy elrendezését. Mindenképpen beszélnem kell vele, bár azt nem tudtam, hogy Emmácska mennyit mondott el neki, én félretettem a hallottakat, mivel nem akarta, hogy ezzel foglalkozzunk, pedig még ránk is várt egy hosszú beszélgetés. Még mindig nem hitem el azt, hogy ő gyengéd érzelmeket táplál irántam, következetesen a szoros barátságra koncentráltam és nem kerestem a társaságát mert erre kért. Vagyis időt. Adtam neki, de minden áldott nap amit távol töltött tőlem, megszenvedtem. Elég ha annyit mondok, hogy odalent a boltban, a virágsarok szinte haldoklott. Nem sokkal később kezünkben a teáscsészével ültünk egymás mellett, tisztes távolban. Én azért, mert hiába nem néztem oda, minden porcikámban éreztem Emmácska melegedő testét, és a fejemben az járt, hogy a köntös alatt talán nem visel semmit. Erre persze nem szabad most gondolnom, de ilyen a férfi agy, még akkor is ha az enyém. *-Beszélek vele. Mint a barátod. *Vártam pár lélegzetvételnyi időt, hogy Emmácska mit mond erre, hogy kijavít-e és kiderül, elmondta Danielnek amit nekem. *-Nos, majd megkínálom teával és csempészek bele egy kis Veritaserumot. *Csak viccnek szántam, de a következő gondolatom az volt, hogy ez egy jó terv. A beszélgetés is. Férfiak egymás közt. *-El fogja mondani. Ha tényleg szeret és tényleg ki van borulva miattad, érdekelni fogja, hogy te is ki vagy borulva. Ha valóban el van keseredve, bármilyen megoldás érdekelni fogja és elfogadja a segítségemet. Szerintem. Igyál egy kis teát, jót fog tenni. *A teámat bámulom nem Emmácskát, épp csak egy-egy pillanatra tekintek fel, de akkor is a szemeit keresem semmi mást. A köntösről nem veszek tudomást,egyáltalán semmiről sem ami az orra alatt van. Tény és való az egész helyzet meglehetősen faramuci, igazából esetlenül de mégis megvallottuk egymásnak az érzelmeinket, de nem hagyhattuk kiteljesedni annyira, hogy a másik elhiggye, most pedig tőlem kér segítséget, hozzám menekült. Persze az évek során nagyon közel kerültünk egymáshoz, jogos a kérdés, hogy vajon tényleg szerelmet érez, vagy csak összekeverednek benne a barátság érzései. Mert mindig hozzám fordult. Bármi is az igazság, se így, se úgy nem lehetett könnyű eljönnie. *-Most hol van, tudod? Akár oda is hoppanálhatnék. Vagy várjam meg a reggelt? *Bármit is válaszol, most nekem van szükségem egy nagy korty teára, mielőtt azonban beleinnék, fohászkodom, hogy ne nyeljek félre.*
Bár képtelen vagyok ténylegesen szó szerint kimondani azt, amiért most itt vagyok és ami miatt így ki vagyok borulva, de megpróbálom legalább valamelyest úgy megfogalmazni, hogy megértse és ez legalább sikerül, ő pedig nyíltan kimondja a lényeget. Igen Daniel azt mondta végezni akar magával és én ezt még mindig képtelen vagyok kiejteni a számon, ezért végül csak annál maradok, hogy bólintok egyet nagy küszködve, csak a kérdés hallatán, az utolsó szónál rökönyödöm meg kissé. - Hogy... hogy hogyan? Azt hiszed megkérdeztem? - nem förmedek rá, de erősen súrolom a határát, ami talán érthető, ki vagyok borulva és képes megkérdezni tőlem, hogy vajon Daniel bejelentette a tervének módját is, miszerint milyen úton-módon szándékozik végezni magával abban az esetben, ha tényleg nem megyek hozzá. Hát őszintén szólva, amikor elviharzottam ez volt a legkevésbé fontos tényező. Arról még csak nem is beszéltem neki miért fújtam le az esküvőt, arra nem is igen voltam képes, főleg egy ilyen bejelentésnek hála. Kétlem, hogy az jó hatással lett volna erre az ügyre, ha elmesélem igazából Maxbe vagyok szerelemes és ő is beszélem és most hozzá megyek elpanaszolni, hogy nem tudom, hogy mit tegyek a jelenlegi helyzetben. - Daniel! Nem David, Daniel és a tea nem old meg mindent. Erre mégis... mégis hogyan találnál megoldást? - csak a fejemet rázom. Na nem mondom, hogy én már rengeteget gondolkodtam rajta, mert nem így van. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, gőzöm sincs, hogy mi lenne a megoldás, csak azt tudom, hogy valaminek lennie kell, hogy valahogyan ki kell találni és ha Max azt mondja ő meg tudja oldani... De pont Max? Ő nem sok mindent tud megoldani, a legtöbb dolog neki nem sikerül túl jól, ezzel most mégis mit tudna kezdeni? - Jól van, az nem árthat. - legalábbis az átöltözés és persze a tea sem, ezért végül átveszem tőle a köntöst és a törölközőt és pár pillanatnyi hezitálás után végül csak elindulok a szobája felé, hogy ott vegyem le a vizes ruhákat, szépen kiterítsem őket és aztán vegyem fel magamra a köntöst. Remélem, hogy Max azért nem jön majd zavarba, ha be talál menni oda és meglátja a holmijaimat, mert nagyjából csak a bugyi maradt rajtam, minden más szépen ki van terítve, hogy gyorsabban száradjanak. Ahhoz nem vagyok elég jó lelki állapotban, hogy én magam szárítgassam őket pálcával. Összehúzom magamon a köntöst és végül visszaülök a kanapéra átvéve a teát. - Beszélsz vele? Azt gondolod... ez elég lesz? És honnan tudod, hogy igazat mond-e? - nem tudom, bizonytalan vagyok. Csak szimplán beszélni Daniellel... és mi van, ha már az is rossz lépés, hogy Maxhez fordultam és elmondtam neki ezt? És mi van akkor ha nem válik be és tényleg meg akarja ölni magát, vagy ettől csak még jobban kiborul és még rosszabb vége lesz?
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Azt nem mondom, hogy nem lepődtem meg Emmácska megjelenésén, de azért jóleső érzéssel tölt el, hogy hozzám fordult amikor előjött a baj. Bár még nem tudom mi az, de segíteni fogok, mert az ő boldogsága nekem fontos. Ezt csak akkor kezdtem el érezni amikor úgy gondoltam, elveszítettem. Igen, ez nem jó, előbb kellett volna észbe kapnom, de hát az élet és az emberi elme ilyen, megnyugvással tölti el a tudat, hogy ott van, közelben van és nem cselekszik, azt gondolja mindig ott lesz és amikor rádöbben, hogy nem, mert valamit elcseszett, akkor aztán jön a kapkodás. Így voltam ezzel én is, és most ennek iszom a levét. Dana nem érti mi van velem, bár próbáltam sokszor elmondani, még sem ment szemtől-szembe, viszont azóta sóvárgok Emmácska után és átkozom magamat – nem szó szerint – hogy hülye fejjel megvártam míg David feltűnik a képen és most már levakarhatatlan. Emmácska szavaiból annyi kiderült, hogy valamiféle borzalmas választás elé állította Emmát, ez pedig nem igazán hallatszik jól. Sőt! A gyerekmesék jutnak eszembe, és valahol mélyen legbelül elkezd bennem forrongani a harag. David nem tehetett ilyet….vagyis Daniel. Már megint elfelejtettem a nevét, csak Emmácska szavaiból derül ki, hogy mennyire nem érdekel a fickó. És jön a sírás, a szipogás és én átölelem és a helyzet ellenére is boldog vagyok, hogy van okom megtenni. Hagyom hadd szipogja ki magát, mondja el elejétől a végéig, közben kiveszi a kezemből a zsebkendőt én meg csak ölelem tovább. Hát igen, Daniel nem igazán vette ki a részét az esküvői készületekből, bár sok férfit ismerve ezt megértem, egyik sem szereti ezeket a dolgokat, azt mondják női munka. Persze azért támogathatta volna Emmácskát lelkileg, de a jelek szerint még ezt sem tette meg. Viszont érzelmileg zsarolni, arra már volt esze, hogy fulladna meg egy kanál vízben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem Emmácskát fenyegette meg, hanem magát akarja megölni, végül is…..ezen a ponton megszólal bennem a kis ördög, akkor minden meg lenne oldva, csak épp Emmácska lelkiismerete lázongana és ezzel bezárná előttem is a kaput. Nekem kell tennem valamit, hogy mindezt elrendezzük, különben mindketten örökre boldogtalanok leszünk. *-Értem. Vagyis nem nagyon. Azt mondta meg akarja ölni magát? Hogyan? *Mit számít, de ezzel időt nyerek arra, hogy gondolkodjam, persze a mi világunkban ezernyi megoldás létezik az ilyen esetekre, de egy biztosan. A kérdés az, hogy elmondjam-e Emmácskának mit találtam ki vagy cselekedjek fű alatt, bár utóbbi elég hamar kiderül majd, aztán én kapok a fejemre. Mivel úgy hiszem, hogy van megoldás, képes vagyok másra is figyelni, mint például arra, hogy Emmácska csurom víz és meg fog fázni ha nem szárítom meg, vagy arra, hogy sípol a teafőző.* -Készítem a teát Emmácska. Nyugodj meg, megoldás mindig van és én segítek. David nem fog meghalni és te is boldog leszel. *Há! Ilyen gyorsan még nem intéztem el semmit. Elengedem Emmácskát, felpattanok, teafüvet teszek a teatojásba és belelógatom a kannába, majd elviharzok Emmácska előtt a szobámig és onnan egy nagy, puha törölközőt hozok neki, meg a köntösömet amit felvehet a vizes ruhái helyett. *-Szárítkozz meg mert megfázol ha a vizes ruháidban maradsz. Addig elkészítem a teát és utána elmondom mit találtam ki. *Persze beszélhetnék David fejével….Daniel, a francba is, hogy ezt mindig elfelejtem. Az is lehet, hogy csak tényleg érzelmi zsarolás és nem gondolta komolyan, akkor viszont elég ha jól fejbe verem és helyre áll a rend odabent, de ha komolyan ilyen érzelmekkel viseltetik Emmácska iránt, akkor bűbáj kell ide. Megvárom míg Emmácsa a szobámba megy és nekiáll szárítkozni, ha megteszi a teával foglalatoskodom, s mire készen van én is készen leszek a két teli csészével, cukorral, mézzel, tejjel és citrommal, amit csak akar. Bár a tanácsom szerint ilyenkor méz kell és tej a teába. *-Szóval arra gondoltam, hogy beszélek vele, hátha csak azért mondja ezt, hogy mellette maradj és esze ágában sincs megölnie magát. *Egyelőre nem mondom tovább, nem akarom Emmácskát még jobban kiborítani. Egyszerre csak egy dologgal kell foglalkozni.*
Pedig, ha így fel van öltözve biztosan aludni akart és most miattam öltözik vissza és még csak ahhoz sincs elég erőm, hogy e miatt igazán rosszul érezzem magamat, pedig tudom, hogy az én hibám az, hogy nem pihenhet, hanem helyette rám kell figyelnie, pedig nem is hiszem, hogy hirtelen meg tudná oldani a gondomat, sőt jó eséllyel nem fog tudni csodát tenni, de mégis muszáj elmondanom valakinek, attól azért remélhetőleg egy fokkal jobban érzem majd magamat, mint most, vagy legalábbis könnyebben kibírom, még ha megoldást nem is igen fogunk találni, mert arra sajnos nem sok esélyt látok. Azért az ölelés segít, habár gyorsan nem, de szépen lassan azért elcsendesedek és javul a helyzet. A sírás szipogássá szelídül, ezen pedig már segíthetek azzal, hogy átveszem tőle szépen a zsepit és megtörölgetem kicsit az arcomat, meg az orromat, hogy ne nézzek ki olyan rémesen, bár ez érdekel most a legkevésbé és hát jó eséllyel úgy se lesz jobb a helyzet, hiszen az arcom csupa maszat, plusz még meg is áztam. Mintha Maxet ez valamikor is érdekelte volna. - Azt... azt mondta, hogy képtelen nélkülem élni. Ezt eddig én nem is gondoltam ,tudod alig segített az esküvőnél, de talán tényleg csak nem érdekelte úgy az egész, mint engem, de most ez az új helyzet... - hatalmasat sóhajtok, ahogyan most már a szemébe nézve beesett vállakkal próbálom kinyögni végre a kulcsmondatot, hiszen jó eséllyel még mindig ez az, ami érdekli, csak valahogy nem sikerül eljutnom oda az istennek sem. - Azt mondta Max, hogy szó szerint... nem tud nélkülem élni. Azt mondta ma, hogy ha nem megyek hozzá, ha elhagyom ő... nincs értelme az életének. - talán így már érti, mert én képtelen vagyok szó szerint kimondani, idézni azt, amit Daniel mondott, egyszerűen nem megy. Bőven elég volt egyszer is hallani, nem lennék képes még fel is idézni. Csak a kezeimbe temetem az arcomat, hiszen kétlem, hogy ő tudna mondani erre valamit. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, vagy hogy mit mondjak Danielnek, pedig tudom, hogy valami muszáj lesz, haza kell majd mennem, beszélnem kell vele, mert ha miattam valami baja esik, ha tényleg megpróbál véget vetni az életének... én azt nem élem túl.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A kérdés pillanatnyi fáziskéséssel jut el a tudatomig abban a módban, amit valójában takar. Már feltettem én is a magamét a teáról, könnyedén átöleltem a vállát, mikor az „aludni akartál” jelentése körvonalazódik. Nem véletlen, hogy Emmácska ezt a kérdést tette fel, s mikor rájövök a szándékosság mögött megbújó tényre, már késő. Tulajdonképpen akkor is késő volt már mikor lejöttem hozzá, a gyerekes pizsama még csak elmenne, de annak alsója elég rövid és feszes, mert így kényelmes de eléggé testre simuló. Nos, szerencse, hogy Emmácska lelki állapota most kivételesen többet nyomott a latba mint a nőiessége, ami nem veszett el, sőt! Ám mégis jobban odafigyelek arra a nem is apró tényre, hogy ki van borulva, mint arra, hogy még csurom vizesen és kisírt szemekkel is milyen szép. *-Nem, még nem, de gyere nyugodtan. Főzök egy finom teát. *Hangom most azért nem akadozik zavaromban, mert nagyon odafigyelek és lassan, szinte tagolva ejtem ki a szavakat, kínosan ügyelve arra, hogy úgy viselkedjek mintha mi sem történt volna. Magamban azt mantrázom, hogy öltönyben vagyok, csak semmi pánik, felérve majd lépésről-lépésre rendbe rakom a dolgokat. Emmácska végre ül, én pedig felteszem a kanna vizet a láng fölé, majd elvonulok a hálóba, hogy felöltözzek, az ajtót nyitva hagyom, hogy halljam amit mond, úgy sem lát be. Villámgyors vagyok, néha elakadok ugyan a hallottaktól, de viszonylag gyorsan magamra kapok egy rendes nadrágot és egy inget, amit csak két gombbal fogok össze. Kilépve a hálóból az ajtóban állok meg, nekidőlök az ajtófélfának és onnan nézem Emmácskát. Érzésem szerint most nem kellene ölelgetve vigasztalnom, mert a bajok forrása részben én is vagyok, ám amikor újra elkezd zokogni, odaugrom hozzá, mellé telepedek a kanapéra és hezitálva ugyan de átkarolom. Nálam mindig van zsebkendő, ebben reménykedve nyúlok bele a nadrágom zsebébe és mikor kitapintom a vásznat, megkönnyebbülve húzom elő s kezdem törölgetni Emmácska könnyeit.* -Cssss…jól, va nyugodj meg. Csssss…elrendezzük Emmácska, nem lesz semmi baj….jól van csak sírd ki magad. *Ösztönösen a vállamra húzom a fejét ha hagyja, mert a vállam elvileg elég széles, de csak elvileg az ilyen alkalmakra. Azért szöget üt a fejemben Emmácska mondatának elharapott vége, a befejezetlenség és az utána várakozó szörnyűség amit még nem mondott ki.* -Mi lesz ha nem mész hozzá? Mit mondott? *Na azért itt állunk meg egy szóra, mert az egész eléggé fenyegetésszagú és azt nem szeretem. Alapjában véve szelíd jellem vagyok, sokak szerint gyáva, de nézőpont kérdése, akár mondhatjuk megfontoltnak is. Ám ez a fenyegetés nem csak gondolkodásra ösztönöz hanem cselekvésre is, csak még azt nem tudom mire kell cselekedjek és hogyan.*
Még a vicces pizsamát se veszem észre, vagy legalábbis nem tudatosul, no meg az a tény sem, hogy lássuk be Max nincs épp túlöltözve, én pedig így török rá... pedig annyira még nincs is későn, vagy igen? Az időérzékem sincs jelenleg a toppon, annyi biztos, de mégis össze kell szednem magamat valahogy, mert ha nem, ez csak egyre rosszabb lesz. Próbálok rá koncentrálni, próbálom valahogy elmondani, de elsőre azt hiszem nem megy ez sem a legjobban. Tudom talán nem is ide kellett volna jönnöm, hiszen Max is miattam van jelenleg nem épp a legjobb kedvében, de ha egyszer még mindig ő a legjobb barátom és úgy érzem valakivel muszáj beszélnem... akkor tényleg nem tehetek mást és talán tud segíteni, tanácsot adni, vagy csak megvigasztalni, még ha talán nincs is jogom ilyet elvárni tőle azok után, ami az esküvő előtt... helyett történt a szigeten. - Oh én... nem is kellene, hogy zavarjalak, már aludni akartál? - lassan, ahogyan átkarolja a vállamat már a közelsége is segít és észlelem azt is, hogy éppenséggel nincs túlöltözve. Talán tényleg buta ötlet volt ide jönni, hogy rá zúdítsak mindent, nem várhatom el, hogy megoldja a problémáimat, hiszen én generáltam őket azzal, hogy olyasmibe kezdtem bele, amiről ő megmondta, hogy nem jó ötlet. Nekem kellene megoldani egyedül, de nem tudom, hogyan. - Egy tea azt hiszem jó lesz... köszönöm. - pillantok végre oldalra rá, bár hálás mosolyt nem sikerül az arcomra varázsolni, viszont legalább az arcomat megtörlöm nagyjából, na nem mintha ettől kevésbé lenne maszatos. Engedem, hogy felkísérjen és engedelmes gyerek módjára le is ülök, ha a kabátomat lesegíti azt is hagyom, de magamtól nem is nagyon jut eszembe, hogy ilyesmivel foglalkozzam most. - Daniel... teljesen összeomlott, nem is tudom, hogy mi lesz. Próbáltam vele megbeszélni, elmagyarázni neki ezt az egészet, de ő nem érti és... azt mondta, ha csak így elhagyom, ha nem megyek hozzá ő... ő... - most már tényleg feltör belőlem a vállakat rázó zokogás, így a mondat is félbe marad, de vannak helyzetek, amikor nem olyan könnyű beszélni. Most még jó, ha tea sincs a kezemben, hogy jó eséllyel nem igen tudnám megtartani a nélkül, hogy ne lötyögjön ki. Tudom el kellene magyaráznom pontosan az egészet, de előbb valahogy meg kell nyugodnom, vagy legalábbis addig eljutni, hogy beszélni tudjak, mert lássuk be egyelőre még arra se vagyok képes, pedig tényleg igyekszem és azért jöttem, de olyan rettenetes ez az egész. Sosem gondoltam volna, hogy ez Daniel számára ennyire fontos, hogy én ennyire fontos vagyok, hiszen próbálta kihúzni magát az egész esküvő alól, a szervezés sem érdekelte, erre most... rémes!
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem is tudom mennyi idő telt el a lefújt esküvő óta, nem számoltam a napokat, csak lézengek a boltban is és a lakásban is. A növényeimmel nem foglalkozom, csak sejtszinten, vagyis amit ösztönből, vakon és süketen is megtennék, egyébként nem beszélek hozzájuk és nem is figyelem a fejlődésüket, ha egyáltalán van. Több okom is van arra, hogy vegetáljak, minden bizonnyal Dana is észrevette, de nem tette szóvá. Egyrészt Emmácska esküvője ami kútba esett, másrészt beszélnem kellene danával, és végül de nem utolsó sorban az a fura álom vagy minek is nevezzem, amiben mintha a jövőben jártam volna. Azt hiszem az egész káosz azzal kezdődött, hogy Emmácska bejelentette, hogy férjhez megy; azóta az egész világ felfordult. Ma este sem vettem észre, hogy dana elment, valami rémlik, hogy elköszönt és becsukta maga mögött az ajtót azzal, hogy majd én bezárok, de szánom-bánom, már teljesen kiment a fejemből. Meg is lepődöm amikor hangokat hallok odalentről, ugyanis a figyelmem csupán arra terjedt ki, hogy egyedül vagyok, a bezárásra már nem gondoltam, felőlem aztán bárki be is jöhetett volna, hiszen már fent voltam a lakásomban, megvacsoráztam ami azt jelenti, hogy bekaptam a reggeli maradékát, és „vígan” pizsamában voltam abban a tudatban, hogy lent minden rendben. Bárki más jöhetne, de Emmácskára egyáltalán nem számítok azok után ami ott a szigeten történt, amit végül nem beszéltünk meg. Amikor meglátom lerohanva a lépcsőn, úgy hiszem eljött az ideje annak, hogy megbeszéljük a saját dolgunkat, ám a következő pillanatban eljut az agyamig milyen rossz állapotban van. Zaklatott, vizes – esik odakint? – és sír. Nem tudom, hogy átölelhetem e ezért zavartan toporgok és a kezeim tehetetlenül csüngnek a testem mellett, jobb híján a tenyeremet kapirgálom az ujjaimmal.* -Emmácska! *szólok elhűlten, döbbenettel a hangomban.* -Mimimi történt? Daniel kiakadt? Az mégis mit jelent? Hogyan? Öööö….gyere beljebb, nyugodj meg. Kérsz egy kis teát? Az jót fog tenni. Aztán szépen mindent elmondasz. *És beindul a Max nyugtató üzemmód. A karommal átölelem a vállát, de csak finoman, épp annyira, hogy elkezdhessem felfelé terelni a lépcsőn. Gondolatban már teát főzök, süteményt rakok elé, hogy eltereljem a figyelmét a zaklatottságáról. Hogy ebből mi valósul meg, az csak Emmácskán múlik.*
Kétségbe vagyok esve, jól látszik rajtam, ahogyan az is, hogy sírtam, már megint, bár most épp nem, vagy csak nem látszik, mert kissé még el is áztam, most is csepereg odakint az eső, bár csak a kis tócsákból látszik, hiszen már szinte teljesen sötét van, csak az utcai lámpák fénye világítja be kicsit Roxmortsot, de az sem olyan erős, hogy tökéletesen mutassa az esőt. A bolt még nyitva van, mert bár már sötét van, de még nincs este, talán fél óra van a zárásig és ha jól sejtem akkor Dana nincs itt. Nem tudom, hogy Max beszélt-e már vele. A lefújt esküvő óta napok teltek el, legalább öt, bár talán több is, nem vagyok benne teljesen biztos, kissé összefolyt minden, hogy pontosan számon tudjam tartani ténylegesen mennyi idő telt el. Reszketek, de nem a hideg miatt, ahogyan benyitok, hogy körbenézzek a boltban. A halk csilingelés jelzi, hogy valaki érkezett, de persze Max azt is hiheti, hogy csak egy vevő és ha dolga van, akkor nem feltétlenül fog annyira sietni, hogy mielőbb megnézze ki az. - Max! Maax! - hallani a hangomon is, hogy reszket. Csapódik mögöttem az ajtó, az arcomat megtörlöm csak úgy gyorsan fél kézzel, mert az esőtől maszatos és a tekintetemmel Maxet keresem, hogy vajon megtalálom-e őt, hogy itt van-e, de jó eséllyel igen, hiszen hol lenne? Amikor végre előkerül, vagy meglátom szinte futva, de minimum sietve lépek elé, és nem sokon múlik, hogy ne a nyakában kössek ki, de végül ez nem történik meg, csak megállok előtte és elkínzott arccal próbálom összeszedni a gondolataimat, a mondandómat, ami láthatóan nehezen megy. - Max... nem tudom, hogy mit tegyek, Daniel... Daniel teljesen kiakadt, ő nem... nem önmaga. Nem tudom, hogy mit tegyek... nem tudom, hogy mi lesz... hogy mit legyen. - újra megremeg a szám, igen már megint közel vagyok hozzá, hogy elsírjam magamat. Persze ez alapján Max még nem tudhatja, hogy pontosan mi történt, hogy Daniel milyen formában akadt ki, rám nézve teszem azt. Persze nem látszik rajtam, hogy megütött volna, de akár valami nagyon negatívról is lehet szó, még is most még úgy fest nem tudom azonnal elmondani, tejesen meg vagyok zavarodva.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
