2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A bejárat mellett két oldalt kazettás ablakokon keresztül lehet belátni az üzlethelyiségbe, hasonló stílusú a bejárati ajtó is, piros fából, boltívesen, a felső részen ablakos megoldással. Az üzlethelyiség két részre van osztva, belépve egy kisebb előtér fogadja a vásárlókat, a falak mentén polcok, kis üveges szekrények adnak otthont a különböző tárgyaknak. Természetesen az értékesebb fajtákat a kulccsal lezárt szekrények őrzik, nehogy avatatlan kezekbe kerüljenek. Balra egy kisebb pult látható, pirosra és feketére festett fából, a sarkán egy csillogóra kisuvickolt viharlámpával. Jobbra egy boltíves átjáró vezet a fűszeres részbe, ahonnan kellemes, zöld és föld illat áramlik ki. Tele cserépbe ültetett növényekkel, varázslatos, megbűvölt, gyorsan növesztett szárak, gyökerek, színes bogyókat lógatók, folyton mozgók sorakoznak az asztalokon, komódok tetején, az ablak előtti polcon, falra szerelt tartókban. A bejárattal szemben csigalépcső tekeredik felfelé, az alján megbűvölt, őrző és illetéktelen személlyel szemben sipítozó lánccal. A lépcső a tulajdonos otthonába vezet, oda tilos a belépés.
Kívül, a bejárati ajtó felett kazettás üveggel zárt erkély, téli kert látható, a ki nem nyitható ablakoknak számtalan további növény húsos levele tapad, ennyi látható csupán a fenti lakás rejtelmeiből.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Csetresz és Fűszer 2020-09-25, 17:35
Cosette & Galen
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Valószínű, hogy nem a legokosabb és legjobb döntéseket hozom most. Beledugom az orromat oda, ahova nem kéne, aztán a végén még én szívom meg. Egyelőre viszont még nyugodt a helyzet, legalábbis mázlim van, hogy ennek a lánynak van némi esze és nem kaszabol le azzal a késsel. Még én magam sem tudom mit fogok ebből a lányból kihozni, hiszen, ha a hajléktalanok körét erősíti, akkor bizony meg fog gyűlni a gondom egy alku kiötlésével. Talán segíthetne nekem... - Nos, bocsáss meg, hogy nem jártam különórára osonásból. - vetem még oda kissé mogorván. Még mindig nem tudom, hogyan vesztettem olyan könnyen szem elől, de ha ilyen életmódot él, hogy csak úgy besurran mások kertjébe, akkor nagy valószínűséggel képzett lopakodó lehet. Egyre inkább foglalkoztat a kiléte, de ezt inkább a későbbiekre bízom. Egyelőre ki kell jutnunk innen anélkül, hogy a tulaj utánunk rohanjon. Cserepek és ablakszilánkok sokasága csörren a ház falától, ami kellőképp elég időt ad a kerítés átugrásához. Jelzésére csak pár másodpercnyi csúszással indulok meg én is teljes gőzzel. Kissé lemaradva mögötte méregetem, ahogy az ágyúból kilőtt lány szépen eltűnik a kerítés mögött. Bele kell húznom nekem is, ha nem akarom, hogy csak úgy üres kézzel itt hagyjon. Ha úgy vesszük és az erőviszonyok is nekik kedveznek, simán lefutna. Ellenben, ha úgy láttam nekem van valamim, ami neki nincs. A jó öreg juharfa pálcám. Szaladok is utána a kis utcába, majd lefékezek, s térdeimen megtámaszkodva kapok levegőhöz. Túl sok akció és kockázat, de élveztem. - Wohooo! Na ez, állati volt! - nevetem el magam, ahogy az adrenalin szépen növekedik bennem és végre eléri a tetőfokot. Már tudom mire van szükségem, hogy egy kicsit feldobjam a szürke hétköznapjaimat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a lány fizetsége egy újabb besurranós kaland lenne. Kérdésére felkapom fejem, majd kissé oldalra döntve azt kezdem el méregetni a helyzetet. Egyértelmű, hogy vagyona nincs, de képességei és rutinja igen. Talán ő tud valamit, amit én nem. Valamit, amit az élete során hallott, vagy látott, ami segíthetne nekem. Ha Fridának vissza tudnám adni, amit elvesztett, akkor nem kellene itt ócska virágok után kutatnom, hogy legyen valami ürügyem beszélni vele. Mi van akkor, ha Erica-t vissza tudnám hozni? - A segítségedet. - felelem immáron lehiggadva. - A segítségedet akarom. Képzettnek tűnsz, így nem okozhat gondot neked egy kevés információ gyűjtés.- persze én is utána járhatnék ennek a Roxfort könyvtárában, ami persze meg is fog történni, de valami azt súgja ez a lány nagy segítségemre lehet ebben. - Tudsz bármit a nekromanciáról?
Eleve nem vagyok túl magas és amúgy is igen gyakorlott abban, hogy meghúzzam magamat, úgyhogy nem nehéz elbújnom, hogy ne lássanak meg, de ha már ketten vagyunk akkor sokkal könnyebben felhívjuk magunkra a figyelmet, főleg ha a másik még beszél is és ki tudja, hogy mennyire tud rejtőzködni. Persze az itteni lakót már ismerem annyira, hogy nem az a típus, aki kifejezetten gyanakvó lenne. Az is lehet, hogy ha mozgást lát egyből egy nyúlnak tudja meg és nem nézi meg jobban, de erre azért nem vehetünk mérget, úgyhogy buta dolog lenne kockáztatni. Szóval sakkban tart igen, mert valószínűleg neki kevesebb a veszítenivalója és jó eséllyel könnyedén mondhatja azt, hogy azért jött be, hogy engem lefüleljen és még hinnének is neki. Összeszorítom hát dühösen az ajkaimat és úgy hallgatom, hogy mit is akar. - Nem kellene menekülnünk, ha nem csörtetsz olyan hangosan. - morranok oda, de már nézelődöm is körbe, hogy merre a legokosabb eltűnni innen még az előtt, hogy kiszúrnának minket, vagy esetleg elérne ide a lámpa fénye, netán valami varázslat. Az, hogy mit tudnék én adni neki... nem is gondolkodom rajta. Végül is azt mondta, hogy előbb jussunk ki, ha pedig ez már sikerült, akkor kereket oldhatok és nem tartozom neki semmivel sem ugye? - Jól van, menj már! - indulok én utána, én is arra indultam volna el, amerre ő teszi, de így se vagyunk elég gyorsak, vagy talán egyedül meg tudnám oldani, de vele együtt már nem. Dühösen fujtatok, amikor a pálcájával kezd el hadonászni és leveri azt a cserepet. Így már sejthető lesz, hogy van itt valaki, hiszen a szél nem fúj, arra nem foghatjuk a zajt. A fenébe is! Morcosan csóválom meg a fejemet és újra guggolásban helyezkedem el, majd a földön kezdek el tapogatózni, amíg a kezembe nem akad egy nagyobb kő. Nincs most idő rá, de biztosan szóvá tenném, hogy miért mindent azzal a fadarabbal kell megoldani... szóval végül nem mondok semmit sem teljes erőből lendítve a karomat célzom meg a tőlünk legtávolabb lévő hátsó ablakot. Elég az a pillanat, amíg majd a tulaj arra figyel, hogy elszeleljünk. - Most! - azzal már rugaszkodom is el, nem foglalkozva azzal, hogy van-e elég jó reakció ideje, de elég nagy volt a szája, úgyhogy csak van. Futva érem el a kerítést és bár hallom a hátunk mögött hogy a fickó morog valamit, de nem hallani, hogy utánunk jönne. Mondtam én, hogy nem az a fajta! Nem kell hát sok, nem sokára már talán egy kicsit lihegve, de egy távolabbi kis utcában állok meg, valószínűleg még mindig a sráccal a nyomomban. Normális esetben kereket oldanék, de tisztában vagyok vele és az előbb láttam is, hogy azzal a bottal túl sok mindent megtehet és nem jutnék messzire, ha csak simán elakarnék futni. - Szerintem sejted, hogy semmit se tudok adni neked, akkor meg mit akarsz? - szegezem neki újra a kérdést, amit már egyszer a kertben is megtettem, de akkor még csak annyit mondott, hogy találjam ki én. Hát mégis mit gondol? Most a halvány utca fényben láthatja, hogy valószínűleg semmim sincs, épp csak annyi, amire a napi létezéshez szükségem van. Azokat a dolgokat pedig, mint például a késem biztos, hogy semmiért nem adnám oda neki, akkor inkább megpróbálnék mégis csak kereket oldani.
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindig keresem a bajt, s ez most sem volt másképp. Hogy kinek kedvez a helyzet? Egyelőre nekem, de sose becsüljünk alá egy lányt késsel a kezében, nem igaz? Nem a jó szívemből követtem az ismeretlen betolakodót. Mindennek megvan az ára, s tudtommal, amíg képes vagyok a lebuktatása hatalmában lenni, szerintem üzletelhetünk. Ebből áll az életem. Felmérem mások helyzetét és ha esetleg szorult a szituáció, akkor közbelépek és ajánlatot teszek. Így mindenkinek megvan a haszna a végén. Ellenben akadnak olyan esetek, amikor az illetőtől nem kérhetek pénzt -ami a legegyszerűbb alkukötés tárgya -, hanem kénytelen vagyok más ötlettel előállni. Nem mintha szükségem lenne a pénzre, mondjuk inkább úgy, hogy ez a hétköznapi szórakozásom. Mert azért néha kell lennie valaminek ami felpezsdíti a szürke élet napjait. - Bölcs döntés. - nyugtázom, mire a kés is végre eltűnik a szemem elől. Kissé bátrabban rakom hát el én is pálcámat, de még mindig épp eléggé kéznél van, ha szükségem lenne rá. Nem célom őt bántani, legalábbis nem feltétlenül. Ha kiprovokálja, akkor én se adom magam könnyen, de eddig úgy néz ki jó kilátások elé nézünk. Megtámaszkodom térdeimen a kérdéseit hallgatva, majd eltűnődöm egy pillanatra, ahogy a lámpafényben elhaladó tulaj sziluettjére pillantok. - Egyelőre inkább koncentrálj arra, hogy hogyan tűnjünk el innen. - nyomatékosítom egy kicsit a fontossági sorrendet, hiszen én se nagyon akarnék lebukni. Persze, nem lenne belőle komolyabb bajom, mert azért nagy színjátékos vagyok, könnyen beadhatom, hogy épp elkapom a kis csirkefogót, de abban mi lenne a poén? - Másrészt, itt most arról van szó, hogy mit tudsz nekem adni ahhoz, hogy békén hagyjalak? Fair, nem igaz? A tulaj árnyéka eltűnik, nekünk pedig lépnünk kell. Tehát, ha tetszik ennek a lánynak, ha nem, még most kell cselekednünk.- Gyerünk! Mire vársz? - szólok rá egy kicsit halkabban, de nyomatékosan, hátha ért a szép szóból. Most még adok neki menekülőutat a tulaj elől, de ha előlem szeretne elszaladni, akkor már nem egy előnyös arcomat fogja megismerni. Engem is könnyű kihozni a sodromból, ha valaki nem úgy cselekszik, ahogy én akarom. Előre indulok inkább én, s töröm magunknak az utat. Félszemmel a mögöttem hagyott lányt figyelem, hogy vajon most mit fog lépni. Az ajtó nyílik, a tulajdonos pedig már féllábbal kilóg a kis kertjébe. Előrántom pálcámat... Nincs elég időnk. Felemelkedek félig a bokrok takarásából, csupán egy pillanatra, hogy a célpontra tökéletesen ráláthassak. - Descendo! - célzok a hátsó ajtó melletti kis növényes hordókra, melyek a varázsige kimondása után darabjaira robbannak, ezzel megzavarva az épp felbukkanó tulajt. Ezután rögtön visszabújok az árnyékba. Ha már ilyen szorult helyzetben vagyunk, miért ne fokozzam? Remélhetőleg épp elég időt nyerünk és nem fog rögtön kiszúrni a bokrokból, mert ha meglátja az arcom, rögtön tudni fogja kivel van dolga. Most az lenne a legkellemetlenebb, ha apámnak egy újabb levelet küldenének, miszerint a kisfia rendet bont Roxmortsban... Ismét...
Tudom én, hogy mire képesek azzal az izével. Elmondták már nekem, és láttam is már egy-egy kósza alkalommal, amikor valaki belógott az erdőbe, vagy csak belestem annak az iskolának az udvarára. Nem tetszik tehát, hogy rám szegezi, bár tény, hogy mivel nálam meg kés van, jogos, hogy védekezik. Az pedig még inkább nem tetszik, hogy igaza van. Nem volt elég a szimpla elijesztés, a fenébe is! Nem valami kiskölyökkel van tehát dolgom, aki csak úgy elmenekülne, mert csúnyábban nézek rá, pedig mennyivel könnyebb dolgom lenne! - Jól van! - húzom el a számat és kis hezitálás után végül elteszem a kést oda, ahonnan előhúztam a lábszáramtól. Nem tetszik a helyzet, nagyon nem. Nem akarok lebukni és igaza van simán lebuktathat, ami valószínűleg számára nem járna komoly következményekkel, de nekem igen, ha e miatt mondjuk innentől komolyabban védenék a kertet, vagy híre menne annak, hogy ki szokta időnként eltűntetni a holmikat Roxmortsból. A lebukást nem kockáztathatom, annak csúnya vége lenne, ő maximum egy enyje-bejnyét kapna, aztán mehetne is a dolgára. Fel persze nem állok, de féltérdre ereszkedem, úgy mégis csak kényelmesebb, mint az eddigi ugrásra készülő guggoló verzió. - Mit akarsz pontosan? Mi kell ahhoz, hogy eltűnj és békén hagyj? - még mindig szúrós szemmel méregetem, időnként hátrapillantok, mert hallom a motoszkálást is a ház irányából és nagyon nem lenne jó, ha végül mégis csak lebuknánk, mert itt sutyorgunk. Lassan sötétedik ugyan, de még pont annyi fény van, hogy ha most elkezdene nézelődni az ablakon keresztül a tulaj, akkor akár még ki is szúrhatna minket és ezen nem segít, hogy ketten már könnyebb minket észrevenni. Gőzöm sincs, hogy mit is akar pontosan a srác, de hogy jobb, ha óvatos vagyok vele azt látom minden mozdulatából és persze a pillantása is sokmindent elárul. Egyébként sem bízom senkiben, de ő még határozottan ellenszenves is. Az ilyen alakok pedig biztosan akarnak valamit azért cserébe, ha nem tesznek neked keresztbe.
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Most komolyan... Lehetne ennél tökéletesebb egy késő délután? Nem hiszem...Költői kérdés volt. A kíváncsiságom mindig odavezeti az orrom, ahova tényleg nem kéne, de látva, ahogy valaki átsurran a kis kertbe mégsem hagyhatom azt szó nélkül. Még a végén a javamra fordíthatom a helyzetet, s mint jó szamaritánus, ez a legkevesebb, amit Roxmortsért tehetek. Azért nem kell túlzásokba esni, még nem bújt belőlem ki a kis angyal. Nyeregben érzem magam, amikor szinte nesztelenül osonok végig a bokrok között, legalábbis az én fülemnek ez hatalmas csendnek minősül. Csak akkor döbbenek meg kicsit, amikor szembetalálom magam a szőkeséggel. Ennyit a lopakodásról, úgy néz ki hamarabb talált meg ő engem. Kissé elrettent a koszos külső és a kezében lévő kés, így önvédelemből kénytelen vagyok előrántani pálcámat. Ha nagyon keménynek hiszi magát, hát legyen, de nem tudok egy percig sem bízni abban a késben, főképp nem, ha egy ilyen lány kezében van az. Hontalan lehet? Vagy valami eltévedt lélek? Mindenesetre nem rémít meg a szövege, csak unott fejjel nézek rá, amolyan "Te beszélsz" pillantással.- Ezt mondhatnám akár én is.- suttogom vissza, mert azért nem akarom én őt lebuktatni ilyen hamar. Másrészt ügyesnek tűnik és határozottnak, ami még a végén az én gondommá válik, ha nem cselekszem okosan. Tehát várok...Egyelőre. - Szóval? Kiáltsam el én magam vagy van valami jobb ajánlatod arra, hogy csendben maradjak?- mosolyodok el szélesen, de egyáltalán nem őszintén. Kissé még kárörvendőnek is tűnök, pedig még közel sem értem el, amit akartam. Ha hezitál készen vagyok előugrani a bokorból, hogy felvonhassam a tulaj figyelmét a tolvajra. Nem mintha lenne nagyobb tervem a lebuktatásánál, viszont ha képes előállni valami alkuval, akkor talán beszélhetünk a részletekről. Ez az életem része. Semmit sem engedek el csak úgy ingyen, s látva a szorult helyzetét, talán még többel is ki tudnám segíteni... Egy rendes fizetség árán persze. Hogy mi lenne az, azt majd az idő eldönti, egyelőre neki kell gyorsan lépnie, ha nem akarja, hogy pokollá tegyem az életét egyszer, s mindenkorra. Azért még böki a csőrömet, hogy a lopakodásom balul sült el. Ezért is vigyázok vele, még a végén nagyobb bajba sodrom magam az önteltségemmel. Egyetlen rossz mozdulat és ki tudja mi lesz a következő lépése. Résen kell lennem. Rá is kell figyelnem és az ablakok mögött motoszkáló tulajra is, aki úgy néz ki a hátsó részhez közeledik. Az óra csak ketyeg. Vajon mit fog lépni?
Azért is szeretem ezt a kertet, mert azért itt mégis csak sok minden terem, amiből ha csak keveset dézsmálok fel sem tűnik. Simán betudhatják állatnak is, nem gondolnak rá, hogy valaki lenyúlja. Egyébként sincs hűtőm, tehát értelme se lenne annak, hogy mondjuk elviszek egy fél hátizsáknyi paradicsomot, mert nem tudnám hová tenni. Marad hát a dézsmálás. Épp szakítok le egyet, amikor meghallom a zajt. Mindig figyelek, hiszen elég csak egyszer lebuknom már könnyen elterjedhet a híre a faluban, hogy mire és kire kell odafigyelni, bár ez a fickó, aki itt él úgy vettem észre, hogy elég egyszerű lélek, talán nem is foglalkozna velem annyira, sőt még lehet, hogy segítene is, de már rég nem próbálkozom olyasmivel, hogy mások jóindulatára hagyatkozzam. Felkapom hát a fejemet, amikor meghallom a neszt nem is olyan messze. A paradicsomot, ami a kezemben van még mindig gyorsan a táskámba süllyesztem. Talán csak tényleg valami állat lehet, viszont ha az, akkor nem tetszik, hogy az én terepemen mászkál, no meg azért őket elég jól távol tartja a kerítés. A kisebb növényevől legalábbis nem jutnak be ide, ha csak nem ásnak magunka valami járatot pl. a nyulak. A nesz alapján mindenképpen nagyobb testű az, ami a közelben van, nem lehet valami pocok, vagy ilyesmi, még igazából a nyúl se stimmel ez alapján. Ledermedek hát, hogy aztán a hang irányába induljak. Mivel nem tudom, hogy kicsoda, vagy micsoda ezért a kezembe kerül a kés is, amit nem olyan régen kaptam Kaletől cserébe, hogy segítek rendben tartan ia csapdáit és egy kicsit felfedezni az erdőt, amit én sokkal jobban ismerek, mint ő, aki még újoncnak számít errefelé. Valószínűleg nem is kell túl sok, hogy végül szembe találjam magamat a nem sokkal mögöttem lévő sráccal. Elég épp csak egy pillanat, amíg összeakad a tekintetünk, hogy megtorpanjak. Egyértelműen mintha engem figyelt volna. A kezemben kés, a külsőm cseppet sem lehet megnyerő, a kissé piszkos arc, a zilált egyáltalán nem rendben tartott kissé göndörödő piszkosszőke fürtök. Talán elég, ha ráijesztek, valami itteni mitugrász lehet. - Hé, tűnj el innen! Nem szabadna itt lenned! - oh hát nekem sem, de ez már apró részlet kérdés és ha elég ijedős, akkor elég lesz neki ennyi is, hogy lelépjen és ne zargasson és főleg ne buktasson le. Nem kiabálok persze rá, mert saját magamnak is gondot okoznék azzal, ha felemelném a hangomat. A végén még a tulaj is meghallana minket, akkor pedig nagyon gyorsan le kellene lépnem, hogy engem ne vegyen észre, csak a srácot.
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Nagyra értékelem a segítségét! Legyen szép estéje.- biccentek egyet a hely tulajának, amint kilépek az ajtón. Csalódottan lógatom orromat, amint belerúgok a porba. Megint nem jártam sikerrel... A történtek óta alig beszéltem Fridával és ez rendesen meg is látszik. Nem mintha olyan jó beszélőviszonyba lettünk volna a baleset előtt, de mostanában úgy érzem még inkább tartozom neki egy bocsánatkéréssel vagy valamivel... Mégis hogyan tudnám helyrehozni a helyrehozhatatlant? Egy virággal? Nekem is elment az eszem. Frida valószínűleg összetaposná még azelőtt, hogy bármi magyarázatot adhatnék a történtekről. Mély levegőt veszek, amint zsebeimbe süllyesztem kezeimet még a bolt előtt. Már indulnék is el, amikor szemem sarkába egy szőke hajzuhatag a másodperc töredéke alatt tűnik el a kerítés másik oldalán. Egy darabig csak állok ott, azon gondolkodva, hogy vajon képzeltem-e vagy tényleg láttam valamit. Végigfuttatom tekintetem a kerítésen, végül közelebb lépek és átkukucskálok rajta. Meg kell nyugtatnom magam, hogy nem vagyok őrült és nem csavarodtam be ezalatt a két év alatt. Szerencsére a magasságom épp elég ahhoz, hogy ne kelljen nagyon lábujjhegyre állni, mint annak idején. Sapkámat felpöccintem homlokomról, majd végigpásztázom a kis kert minden szegletét. Mintha egy pillanatra el is hinném, hogy csak a képzeletem szórakozott velem és nincs itt semmi látni való, viszont amint elhúzódnék a kerítéstől, ismét megpillantom a szőkeséget a termések között guggolva. Haja épphogy csak kilátszik a zöld közül, mintha valami rosszban sántikálna és nem akar lebukni. Összébb vonom szemöldökömet. Ez még talán az én javamra is jól kisülhet. Játszi könnyedséggel vetem át magam a kerítésen és szlalomozok végig a kerten oly' nesztelenül, hogy még én magamat is meglepem. A zöld között bújok meg és osonok át a szőkeség mögé. Még félúton vagyok, figyelek minden léptemre, még a talajra is figyelek, hogy ne lépjek egy letörött kis ágra. Mikor ismet felemelem tekintetemet, a szőke lány után kutatok.
Ez van, ha a megszokások rabjává válsz... vagy csak nem akarok teljes mértékben másra hagyatkozni, mert lássuk be annak sincs sok értelme. Kale rendes, eddig legalábbis az volt. Tényleg betartotta az ígéretét és cserébe, hogy segítek neki kicsit jobban kiismerni az erdőt kaptam egy új sokkal élesebb kést és a csoki se maradt el, amit megbeszéltünk. De azért lássuk be nem eshetek ki a gyakrolatból. Ki tudja, hogy meddig tart ez, vagy hogy nem derül-e ki róla, hogy ő is ugyanolyan hazug, mint mindenki más. Ennek is meg van az esélye, nagyon is sok. Eddigi életem során mindenki elhagyott, vagy így, vagy úgy, vagy nem is emlékszem rá, de a végén mindig egyedül maradtam. Nem építhetek holmi balga reményre, hogy majd most másként lesz és nem kell újra magamról gondoskodnom úgy, ahogy tudok. Ha kiesnék a gyakorlatból, elszoknék a bevált helyekről annak rossz vége lenne, ha megint magamra maradnék, ezért is vagyok újfent Roxmortsban és cikázok ügyesen a lemenő nap fényében a félreesőbb házak között. A legtöbb ember szerencsére még mindig figyelmetlen annyira, hogy időnként kint hagynak ezt-azt az udvaron, vagy az ablakban. Egyszer még egy frissen gőzölgő pitét is sikerült pont innen szereznem. A fickó, aki itt lakik eléggé elvarázsolt és felettébb fura alak, ami nekem kedvez. Ilyen esetekben a legtöbb ember főleg ha ételről van szó, valamilyen állatra gyanakszik. Nem viszem túlzásba annyira, hogy elterjedjen a híre valaki lenyúlja a dolgokat Roxmortsban. Egy-egy elveszett apróságot pedig még nem tudnak be tolvajlásnak, legalábbis a többség. Akik pedig kevesebben vannak idővel úgyis elfelejtik, hogy gyanakodtak szerencsére. - Lássuk mit hagytál kint nekem... - suttogom inkább csak persze magamnak, miközben ügyesen lavírozva átugrom a kerítésen, hogy kikerüljek ezt-azt a kertben, amire nincs szükségem. Időnként azért a természt is megdézsmálom, de azt is csak mértékkel, nehogy feltűnő legyen. Esteledik, a boltja még nem zárt be, viszont hamarosan fog. Addig tuti, hogy elől tölti az ideje nagy részét a fickó, nem is látok a hátsó ablakoknál mozgást, szóval van időm felmérni a terepet és megnézni, hogy akad-e itt olyasmi, amire szükségem lehet.
*Tényleg sok mindenre nem gondoltam amikor megfogalmazódott bennem a terv. Sok buktató és annál is több kérdés, utóbbiakat Emmácska teszi fel. Most meg válaszoljam meg őket. De hát nem lehet, már így is épp eléggé ki van borulva, fáradt és feszült, kis részt miattam is. *-Nagyon muszáj lenne kiderülnie? *Talán jobb elengedni, ha már úgy sem megy hozzá. Miért lenne jobb tudni ha anélkül boldogabb lenne? Mert biztosan az lenne. Persze mindent vissza lehet csinálni, az emlékeket vissza tudja adni Danielnek ha akarja és aztán megkérdezheti miért nem szerette őt igazán. De remélhetőleg addigra Daniel is megenyhül és nem csinál jelenetet. Ezt persze Emmácskára bízom, én csak…igazából időt akartam neki nyerni, arra biztosan jó volt a kis akcióm. *[color=#906060]-Lesz egy kis időd átgondolni.*Ez is valami. Nem szabad hirtelen döntéseket hozni, most túl ideges és zaklatott ahhoz, hogy bármit is jól csináljon, tiszta fej kell hozzá. *[i][b][color=#906060]-Ha úgy érzed felkészültél rá, még visszacsinálhatod. *Magamat is meglepem amilyen lágy a hangom, pedig az imént még eléggé karcolt a megivott alkohol mennyiség, a ledöntött józanító lötty. Talán az érzelmeim lágyították meg, hogy Emmácskához nyugodtan tudjak szólni. És még egy zsebkendőt is sikerül valahonnan előhalásznom amivel letörlöm a könnyeit, majd a nóziját is, aztán elteszem, nehogy azzal a kendővel megint a szemeit törölgesse. *[i][b]-Biztos, hogy jót tenne, higgy nekem. *S ahogy eldől a kanapén, hát…nem hagyhatom, hogy ott aludjon. Tudom mennyire kényelmetlen. Talán most nem, de majd ha felébred…minden tagja fájni fog ahogy nekem is szokott. Bár én félig ülve szoktam elaludni és a fejem hátrabicsaklik…az eléggé kényelmetlen. A válla és a térdei alá nyúlok és felemelem, két pillanatba telik míg megtalálom az egyensúlyom.* -Nem ejtelek le ne félj. *Bámulatos, hogy milyen gyorsan kijózanodtam, épp csak a gyomrom háborog, de már nem tudom, hogy mi miatt, gyanítom a lötty is ludas lehet benne. Megindulok a hálószobám felé, nem ez lenne az első alkalom, hogy Emmácska ott alszik. Lefektetem és betakargatom, majd a kezem végigsimít a haján és egy csókot nyomok az arcára, akár egy gyereknek.* -Aludj jól Emmácska. *Végül kimegyek és elfoglalom a helyem a kanapén, megint nyakfájósan ébredek majd, ha elalszom, de remélhetőleg ébren tudok maradni míg Emmácska alszik. Holnap majd mindent másképp látunk.*
//Hacsak más terveid nem voltak, én lezárnám itt a játékot. Köszönöm, meglepő volt és mulatságos. //
Azért csak rápillantok, amikor a könnyektől próbál megszabadítani, vagy legalábbis elmaszatolja őket kitartóan az arcomon. Egyelőre még azt sem tudom pontosan, hogy mi is az oka a sírásnak, hiszen végül is maga a probléma megoldódott, csak hát mégis furcsa, hogy így történt a dolog, mintha ezzel tényleg mindent semmissé tett volna, ami az elmúlt években történt és így olyan, mintha az elmúlt éveim nem szóltak volna másról csak a szenvedésről és az utána való epekedésről, amíg ő folyamatosan Dana körül legyeskedett. És most... hiába, hogy úgy tűnik minden rendben van, még sem lehet teljes a boldogságom hogy mindennek elég nagy ára volt. - És mivel nem emlékszik rám, ez már ki sem fog derülni igaz? - újra elcsuklik a hangom. Pocsék érzés arra gondolni, hogy Daniel csak azért volt velem, mert... egyáltalán miért? Persze én se vagyok jobb, hiszen én meg nem szerettem igazán, de azért valamennyire mégis csak, még ha nem is épp a legjobban sikerült ezt az egészet lezárni, de azért én mégis csak igyekeztem, de tényleg igyekeztem megszeretni jobban. A dolgok végül nem így alakultak, nem jól alakultak Daniel számára, de nem tudom tényleg megérdemelte-e, hogy ez legyen a vége és főleg, hogy még el is feledje azt, aki ártott neki. Így még csak utálni sem tud kit, az esélye sincs meg, hogy netán feldolgozza idővel. Nem tudom eldönteni, hogy most akkor ő az önző, vagy én, netán Max, amiért a könnyebb utat választotta ezzel az emlék törléssel. - Talán igen, az alvás lehet, hogy jót tenne. - szipogok és hát tény a szemeim vörösek és fáradtak. Jól esne egy kiadós alvás és lehet, hogy tényleg jót is tenne. Elég ideje fenn vagyok, plusz azért rendesen ki is fárasztott az idegeskedés, most pedig még a kiborulás is. Hogy felébredés után hogyan fogom látni a dolgokat, azt egyelőre nem tudom, de most még arra sincs erőm, hogy elmenjek innen, így egyszerűen csak eldőlök a kanapén. Most nem hiszem, hogy jól esne bármi más, megmoccanni, vagy ágyba bújni. Csak aludnom kellene és kicsit mindezzel kisöpörni minden kellemetlenséget a fejemből. Igen, az tényleg jól esne.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Jelenleg azzal vagyok nagy mértékben elfoglalva, hogy ne roggyanjanak össze a térdeim és ne hányjam ki azt a kulimászt amitől javulást remélek gyomor tájékon. Az emlékezés nehezebben megy, a köd lassan oszladozik, de ahogy minden egyes újabb lépéssel közelebb kerülök az igazsághoz, annál rosszabb lesz a helyzet. Az egyetlen, talán nem a legjobb megoldást választottam a kialakult helyzet orvoslására, hogy elvettem Danieltől Emmácska arcát és nevét, aztán gondol akire akar amikor szembesül – újra – a meghiúsult esküvő tényével. Emmácska megjegyzésére csak bólintok, lehet, hogy igaza van, nekem már a gyanú is éppen elég volt ahhoz, hogy valóságnak vegyem, de végül is mindegy, hogy Daniel mit hogyan tudott meg, a lényeg nem is ez lett a végén, hanem az amit én tudtam meg. Elfordulok míg beszél, de csak azért, hogy letegyem a kis üveget, aztán már fordulok is vissza és bizonytalanul bár, de elindulok felé. Már éppen válaszoltam volna a 2miért?” kérdésére mikor észreveszem a legördülő könnycseppeket. Hát ez nem jó jel. Most hogyan mondjam el neki azt amit megtudtam, amiről kezd lehullani a fátyol? Hogy Daniel miért adta elő a nagyjelenetet, hogy miért akarta annyira feleségül venni, és miért borult ki. Egyelőre csendben maradok, ha már ettől sír, amit meg is értek, mi lesz ha megtudja az igazságot? Cirkalmas szitok fogalmazódik meg bennem, nem mondom ki Emmácskára való tekintettel, de sem így nem lett jobb, sem kimondva nem lesz. Az egész ügy úgy rossz és borzalmas ahogy van. Inkább odamegyek Emmácskához, letérdelek elé és két kezembe fogom az arcát, hüvelykjeimmel törölgetem finoman a könnyeket, pontosabban mázolom jobban szét az arcán. De ez így is romantikus.** -Nem tudom. Erre már nem tért ki…azt hiszem. *Mondjuk így inkább és a fele igaz lesz. Jó dolog ráfogni arra, hogy nem emlékszem, a baj csak az, hogy nem tudok még tisztán gondolkodni és elfelejtettem, hogy az imént kijelentettem; Daniel érzései és szándékai nem voltak őszinték. A gondtalan tudatlanságban ringatózom és csak Emmácskára figyelek, meg kell nyugtatnom valahogy, és végleg elfelejteni azt amit egyenértékűnek tartok Voldemorttal; nem mondjuk ki a nevét.* -Szerintem most pihenj le egy kicsit, aludnod kell, megnyugodnod és utána tisztábban látsz majd mindent. Túlságosan zaklatott vagy. Gondolom míg én az alkoholmámoromat aludtam ki, te ébren voltál. Most én vigyázom a te álmodat, és….kérlek bocsáss meg amiért így kellett látnod. *Na, egy kalappal mindent letudtam, csak eszébe ne jusson ellenkezni, remélem eléggé fáradt, holnapra meg majd talán egészen másképp látja a történteket, a helyzetet és más tervvel áll elő. *
Azt hiszem még nem döntöttem el, hogyan is kellene reagálnom erre az egészre, pedig tudom hogy lassan épp itt az ideje. Persze tudom én valahol mélyen, hogy nem igen volt más választása, mint hogy megoldja ezt az egészet és nem tudta másképp és ki tudja talán én se tudtam volna másképp, de közben mégis... Olyan furcsa és nem jó értelemben arra gondolni, hogy az egészet kitörölte Daniel fejéből. Attól még megtörtént, akkor is, ha nem alakult a legjobban, vagy ha részben mondhatni hazugság volt. Nem mondom, hogy nem is kedveltem Danielt és persze imponált a figyelme és a kedvessége, de... mégis mindezt semmivé tenni. Csillagász vagyok, nem profi emléktörlés terén, talán nem is értelmeztem tökéletesen jól a jeleket, de ha igen... hát nem tűnik a legjobb megoldásnak. Ezért lett volna jobb, ha közösen találjuk ki és nem pedig elrohan. Ki voltam borulva az tény, de idővel azért mégis csak megnyugodtam volna és... vagy nem? - Talán csak a vajsör oldotta meg a nyelvedet. - vonok egy aprót a vállamon, ahogyan közbeszólok, de aztán engedem tovább beszélni. Igaza van, végül is semmi sem történt közöttünk, de lássuk be azért, hogy szinte rosszabb valakinek szerelmet vallani, miközben máshoz készült hozzámenni, mint mondjuk valami fizikai félrelépés, vagy a kettő ugyanolyan bűn? Így is úgy is, rosszat tettem, én is tudom, tehát semminek azért nem mondható. - Tehát mindenre emlékszik, csak konkrétan rám nem igaz? És azt mondod hazug, de miért akart elvenni? Nincs pénzem, sem jó családom, akkor... miért? - jó persze abba se valami nagy élmény belegondolni, hogy lényegében Daniel soha sem szeretett, és most azért van ennyire kiakadva, mert szégyenben hagytam a családja előtt és nem azért, mert nem tud nélkülem élni. Sértettség ez részemről, vagy csalódottság? Akármennyire is így a könnyebb, vagy egyszerűbb és bármennyire is önzés, de attól még pocsék érzés, hogy ő is átvert engem és nem csak én őt? Ebbe belegondolni még rosszabb, nem csoda, ha ahogyan kavarognak a gondolataim szépen lassan csak legördül az első könnycsepp is az arcomon és még csak abban sem vagyok biztos, hogy miért is kerülget a sírás. Az önzésem miatt, a csalódás miatt, vagy minden együtt?
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Soha nem voltam még részeg – ennyire – nem kellett más előtt – nő előtt – tartanom magam, de mindent el kell kezdeni egyszer. Eddig egész jól ment, Emmácska arcáról sok mindent nem tudok leolvasni, hacsak azt nem, hogy ő sem érzi magát jobban mint én, csak nem a testével áll háborúban hanem a lelkével. Ezt meg tudom érteni, sajnos azonban nem tudom mit tettem éjszaka, az elmúlt este, csak azt tudom, vagy legalábbis ismerve magamat érzem, hogy a kezdet csupa jó szándékkal volt kikövezve. Ám mind tudjuk, hogy a pokolba vezető út is hasonlóképp….A hanyag; lásd: laza testtartás nagy odafigyelést igényel, annál is inkább mert a lábaim még nem működnek teljes kapacitással, bármikor összerogyhatnak alattam és akkor jöhet a kétségbeesett kapaszkodás, idétlenkedés. Emmácskára viszont figyelni kell, hogy megtudjam mi történt pontosan és akkor majd emlékezni fogok. Az elhangzott szavakkal együtt kezd a homály tisztulni, de nem elég gyorsan. Rémlik valami a Daniellel való beszélgetésből, a Veritaserum csak gyanú volt, de ezek szerint Emmácskának már tényként adtam elő….és az emlékek. Na igen. Daniel valóban nagyon maga alatt volt, vagy inkább mondjuk úgy, hogy kikelt magából mint csibe a tojásból….nem a sárkány jobb hasonlat. Amíg mi azon a kis szigeten időztünk, az esküvőn sokan a fülébe sugdoshattak, mert amikor meglátott, nem kesergett hanem tüzet okádott. Egy idő után sikerült lecsillapítanom annyira – nyugtató bűbáj bénítással vegyítve - hogy hajlott a közös vajsörözésre és legalább hajlandó volt meghallgatni. Nem tudom mit hogyan adott elő Emmácskának, de Emmácska állapotából kiindulva neki jobb előadást nyújtott mint nekem, vagy csak én nem voltam fogékony az átlátszó kesergésre. *-Valami rémlik. *Mondom, csak, hogy időt nyerjek. Halvány hupilila fogalmam sincs hogyan adjam elő Emmácskának a lényeget és a sejtésemet. Mert ha eddig kétségbe volt esve, Daniel gondolataival szembesülve és a sorok között olvasva a női méltóságába taposok bele a mesebeli hétmérföldes csizmával. Vagy! Nem hiszi el amit mondok és magamra sütöm a féltékeny férfi bélyegét. Volt olyan emlék amit nem tartottam meg. Legyömöszölök még két nagy kortyot abból a kulimászból ami a kezemben lévő üvegben van és veszek egy nagy levegőt, de Emmácska tekintetéből kiolvasom, hogy jobb ha nem húzom tovább az időt.* -Elmentünk vajsört inni….. Jobb a férfiemberek között a társalgás ha van mit kortyolni……. A Veritaserumra csak gyanakszom, túl könnyedén mondtam el mindent kettőnkről, noha! *S emelem meg, a mutatóujjamat kiegyenesítve, az üveget Emmácska felé.* -Valójában semmi nem történt közöttünk……. Legalábbis gyakorlatilag. Khhmmm….Daniel dühös volt….nem elkeseredett. Azt hajtogatta, hogy szégyenbe hoztad a családja előtt és lejárattad. *Már nem tudom felidézni mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de azt tudom, hogy más megoldást nem láttam, hogy ne foglalkozzon Emmácskával többé. Persze a családja bármikor mesélhet róla, de hiába győzködik, amíg az emlék nincs meg, nem tehet semmit.* -Csak az arcod….és a neved emlékét vetem el tőle….. Bármikor visszaadhatod neki ha úgy döntesz……. megbirkózol a kétszínűségével. Nem tudom milyen volt veled amikor együtt voltatok, de Daniel szándékai nem voltak őszinték. *többet foglalkozott azzal, hogy mit szólnak az emberek az elmaradt esküvő miatt, mint azzal, hogy Emmácska mit érez, hogy van és mennyire hozható rendbe a helyzet. Mindezt úgy mondom el, hogy közben majd` szét megy a fejem és színes karikák ugrálnak a szemeim előtt, a gyomrom háborog és már az is nagy erőfeszítésbe kerül, hogy talpon maradjak, nemhogy gondolkodjak. Akadozva bár de sikerül ennyit elmondanom.*
Egyelőre nem tehetek mást, mint hogy várok, hogy felébredjen, aztán várok, hogy magához térjen, mert egyelőre nem fest valami bizalomgerjesztően, ahogyan kicsoszog, bár az az ital se túlzottal, amit felhajt a torkán, vagy inkább próbál ott leszuszakolni, ami láthatóan igen nagy kihívás lehet, bármennyire is próbál úgy tenni, mintha nagyon laza lenne. Valahogy nem jön be a dolog, mert látszik, hogy az az izé pocsék és az is, hogy ő is kellően pocsékul van. Na nem azt mondom, hogy megérdemli, de... egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy mit is gondoljak és vannak esetek, amikor az ha időd van nem javít, hanem ront a helyzeten és az, ha jól át tudsz valamit gondolni nem a jó irányba fogja vinni a gondolataidat, hanem pont hogy a rosszba. Nem tudom, hogy esetemben melyik igaz, mert a gondolataim ide-oda cikáznak csak és valahogy sehol nem akarnak véglegesen megállapodni, de azért reménykedem, hogy mire szóra kell nyitnom a számat addigra a gondolataim valahogy összeállnak majd egy kerek egésszé és képes leszek Max-szel úgy beszélni, hogy abból valami érdemi süljön ki. Nem azt mondom, hogy jó vagy rossz, hanem érdemi... amivel lehet is kezdeni valamit. Bonyolult igaz? Felpillantok hát rá, amikor hanyagul nekidől a pultnak és próbál úgy tenni, mint aki teljesen jól van, miközben én tudom, hogy egyáltalán nincsen jól. Én sem, csak én másképp, főleg a kialvatlanság és a zaklatottság teszi és hát ezen az a bögre kávé se segít, amit azóta is bőszen kortyolgatok, mintha csak ki se akarna fogyni és folyton újra töltődne. - Nem is tudom, hogy melyik részéről kellene, eléggé... nehéz eset voltál miután visszatértél, de nem is számít. Daniel... Hoztál egy emléket, azaz emlékeket és annyi már biztos, vagy ez alapján szinte biztos, hogy elfeledtettél vele mindent. Mindent velem kapcsolatban, mindent a közös életünkkel, az együtt töltött idővel kapcsolatban és valami olyat is motyogtál, hogy veritaserumot adott be neked, bár nem tudom hogy az események egyáltalán milyen sorrendben játszódtak le. Emlékszel bármire is? - teszem fel a bizonytalan kérdést egyelőre csak a tényeket közölve vele és nem bonyolódva bele semmiféle részletbe, mert attól tartok az még nem sok jót hozna. Még nem tudom mit gondoljak erről, azt sem tudom pontosan mi történt közöttük, ahogyan azt sem, hogy akkor most Daniel tényleg mindent elfelejtett-e és hogy most hogyan tovább. Látszik rajtam jócskán az elkínzott, fáradt tekintet és hogy kellően össze vagyok zavarodva. Szinte egyszerűbb volt, amíg csak azon kellett őrlődnöm, hogy Max Danával van együtt, hogy mi van, ha komolyra fordulnak köztük a dolgok. Furcsa, de így hogy belefolytam sokkal bonyolultabbnak tűnik minden, pedig egyszerűnek kellene lenni, ha szeretem és ő is szeret és minden rendben lehetne és minden szép lehetne... Helyette viszont zavaros és zűrös és valahogy cseppet sem szép és egyszerű.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Álomtalan mély alvás után ébredni nem leányálom, hát még ha az ember előtte alaposan felöntött a garatra. Nem tudom mi ébresztett fel, talán a kávé illata vagy Emmácska motoszkálása, végül is mindegy. Lassan megy, először csak a világos derengés kúszik be a szemhéjaim alá, aztán a hangok, amit magam előtt látok még homályos és kivehetetlen, fogalmam sincs hol vagyok, csak azt érzem, hogy elég kemény az ami alattam van. Nem sokára kitisztul a kép, szőnyegrojtokat látok, a kanapé alját és Emmácska két lábát. Utóbbi elég szép látvány, még akkor is ha a szemeim előtt csillagokat látok táncolni és a fejem úgy lüktet mintha sárkányok tartanának sziklahajító versenyt benne. A nyálam a szőnyegre csorgott, a végét sikerül visszaszippantani mielőtt a fejemet felemelem, némi szörcsögés után eljut a tudatomig Emmácska hangja ahogy jó reggelt kíván. Ezt kissé szarkasztikusan fogom fel, hiszen az én reggelem nem olyan jó, de értékelem, hogy azt kívánja az legyen. Férfias büszkeségem peremén rémlik valami, hogy nem kellene így látnia, ezért csak visszaköszönök neki ami jelen állapotomban csupán egy karcos hangú morgásra hasonlít, minden méltóságomat összeszedve feltápászkodom és további szó nélkül eltűnök a fürdőben. Amit a tükörben látok felér egy rémálommal, ezért nem is nézegetem sokáig, inkább a helyreállításon dolgozom, viszont tiszta ruha nincs a fürdőben, meg kell elégednem a köntösömmel, lesz még egy utam a hálóba és remélhetőleg a nadrágomat is fel tudom venni normálisan, nem úgy ahogy ébredés után konstatáltam a fordítottságát. Azért volt olyan kényelmetlen. Hosszú percek telnek el mire kijövök a fürdőből, újabb néma séta következik a szobába, amíg láthat addig tartom magam, ám ahogy becsukódik mögöttem az ajtó, megadom magam az önsajnálatnak. Mikor felöltözve újra kilépek a szobám ajtaján, nem érzem magam jobban, de legalább úgy látszik. Vetek egy bocsánatkérő pillantást Emmácskára, és újabb vonulás után a konyhapultnál kötök ki. Ha maradt még kávé, azt felhajtom, s míg tart az észhez térés, előveszek egy viasszal lezárt üveget amiben gyanús színű és állagú folyadék van. Kissé zöldes és szürkés, sűrű massza, amit nem is inni kell hanem szinte legyömöszölni a torkon át, de megteszem. Hát, lehet, hogy már lejárt a szavatossága, de sebaj. A szándék a fontos, hogy érdemben tudjak kommunikálni Emmácskával és megtudjam mi történt, mert jelenleg magamtól nem fog semmi eszembe jutni, kell pár emlékkép amiből beugrik ez-az. Végül, még mindig az üveget tartva a kezemben, hanyagul – azt jelenti megpróbálok laza lenni – a pultnak dőlve fordulok Emmácska felé és rámosolygok.* -Jó reggelt Emmácska. Khmmm….ha szépen megkérlek mesélsz a tegnap estéről? Be kellene indítani a fogaskerekeket. *A gyomrom háborog, de tudom, hogy ennek löttynek ez a hatása, utána jobb lesz, magamhoz térek és remélhetőleg kitisztul a fejem is. Bármi is történt, előre bűnbánó képet vágok, nézek mint kiskutya aki széttépte a gazdi papucsát.*
Nem is csak a híremről van szó az iskoláról, de persze arról is, de nem hiszem, hogy jól jönne, ha teszem azt Maxre rátörne az álmosság mondjuk Dumbledore irodájában és az asztalán akarna nyújtózni egyet, hogy aztán ott érje az álom. Nem vetne valami jó fényt se rám, se rá úgyhogy ezt még véletlenül sem szándékozom megkockáztatni. Az utat tehát inkább egyedül járom be, minthogy tényleg valami nagyobb baj kerekedjen az egészből. Így is beletelik pár órába, mire oda, majd vissza megjárom és amíg az emlékről is kiderül, hogy micsoda, no meg az igazgatónak is elmagyarázom legalább körvonalakban, hogy miért is van szükségem a Merengőjére. De minden sikerül és visszafelé már elmerengve gondolkodom ezen az egészen. Furcsa, de annak ellenére, hogy ez így a legjobb azt hiszem... talán, mégis kellemetlen érzésem van, mintha az elmúlt hónapok mögöttem semmik sem lettek volna, mintha meg sem történtek volna. Nem mondom, hogy utálom Danielt, a maga módján rendes fickó és azért még sem a legjobb érzés, hogy mostanra már meg sem ismerne, ha találkoznánk az utcán, pedig volt idő, amikor együtt éltünk. Persze tudom ezt nem lehetett volna jól lezárni, de mégis... tényleg így volt a legjobb? Nem csoda, ha hatalmas sóhajjal dobom le magamat a kanapéra, nem Maxet támadva be, amikor megérkezem vissza hozzá. Egyébként is ki kell aludnia magát, addig úgy sem beszélhetünk meg semmit sem, amíg alszik és kétlem, hogy egy könnyen fel tudnám ébreszteni most, akkor pedig kár lenne. Inkább egyelőre csak leülök és jöhet egy meleg kávé, hogy egy kicsit én is magamhoz térjek és talán az illata Maxet is kicsalogatja majd az ágyból hamarosan. - Szép jó reggelt! - pillantok fel, amikor ez végül megtörténik, bár az arcomon fáradt a mosoly, de azért mégis csak ott van egy apró. Nem indítok máris a lényeggel, előbb a kávé, sőt talán egy arc mosás is jót tenne neki, akkor talán valamelyest felébredne, mert jelenleg azt hiszem nem sok információt tudna feldolgozni, akármit is mondanék neki.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Valahol az agyam józanabbik mélyén értelmes gondolatok is születnek, sajnos azonban nem jutnak ki onnan, így nem vetem Emmácska szemére, hogy bezzeg mennyi mindent elmondtam már Danielről, de ő még mindig arra kíváncsi; hol van. Kis telhetetlen. Pedig még egy fiolát is kap tőlem tele emlékekkel, csak azt nem tudom milyenekkel. Több mint biztos, hogy Daniel emlékei vannak a fiolában, hiszen nálam nem szokott ilyesmi lenni és habár most részeg vagyok és az enyémek süllyesztőben, abban is majdnem biztos vagyok, hogy mind megvannak. Persze sok minden ködös, de az nem attól, mert elvették volna tőlem. A kínálkozó kalandnak nem tudok ellenállni, már csak azért sem, mert dolgozik bennem az alkohol, viszont eléggé lelassít és még nem tudom mi vár rám később. Sosem voltam részeg, soha nem ittam annyit, hogy ilyen állapotban legyek, egy szóval a másnaposság ismeretlen fogalom a számomra. *-Már nem…de azt mondtam ~azt mondtam volna? Mikor? Merlin szakállára de régen volt.~ a hideg zuhuhuhany….tól felébredtem. *Emmácskára vigyorgok, már csak azért is, mert a felébredésem az ő hibája, hiába kifogásolja, hogy vele akarok menni, pedig biztosan izgalmas lehet egy merengőbe belenézni. Ritka tárgy, bár egy emlék elraktározását hamar meg lehet tanulni, újra látni azt nem olyan könnyű és sokan úgy növünk fel, hogy nincs ilyen alkalomhoz szerencsénk. Emmácska felé fordulok mikor utánam szól, ez nem volt a legjobb ötleteim egyike, mert a szoba forogni kezd előttem a hirtelen mozdulat miatt és meginog alattam a padló. Az öltözködés nem is olyan egyszerű, főleg ha az ember kezéből módszeresen húzzák ki a hőn áhított nadrágot. Huzakodunk egy kicsit mint két kölyökkutya a csonton.* -De meg akarom nézni én is. *Mint a durcás gyerek, bár nem vagyok tudatában, viszont Emmácska hangja nyugtatólag hat rám és ahogy az alvást emlegeti, ásítanom kell. *-Te kis gonosz boszorkány. *A nadrágot sikerül ugyan elvenni tőle és fel is rángatom magamra, természetesen fordítva, de jó lesz az úgy is, ám az ásítás után rám tör a fáradtság is. Megint elálmosodom, és minden ami a térdemnél lejjebb van húz magához, nem csak az ágy, hanem a kanapé és a szőnyeg, a padló is szippant magába. *-Na jó, menj egyedül. *Adom meg magam neki is és a padlónak is, mivel a szőnyeg pont olyan jónak látszik alváshoz mint az ágy, ami nagyon messze van. Józanul három lépés, így azonban egy szakadék választ el minket egymástól. Az álmosság úgy zuhan rám mint egy szikla, fejbe ver és mire Emmácska kettőt pislog, én már alszom is. Hangosan horkolva, nyálat csorgatva. Amennyiben Emmácska sietve távozik a Roxfortba, hamarosan lehull a lepel a rejtélyről. A fiola természetesen Daniel emlékeit rejti, vagyis pontosabban egyetlen emléket, Emma Callahan arcát és nevét. Vagyis ha Daniel a menyasszonyára gondol, már nem tudja felidézni sem az arcát, sem a nevét, csak annyit tud, hogy elhagyta őt és neki új életet kell kezdenie.*
Sajnos, vagy nem sajnos, de nem vagyok profi részeg emberek kezelésében és a részeg Max kezelésében sem, ezért nem csoda, hogy elég sok időbe telik mire valami minimális értelmet sikerül csiholnom belőle és persze végül kénytelen vagyok a drasztikus módszerhez folyamodni, mert úgy fest más most nem igazán megy. Bár legalább már nem akar lefeküdni aludni, azt hiszem ez is egy előrelépés, de a legjobb az lenne, ha sikerülne teljesen kijózanítani, netán leönteni egy jó nagy adag kávét a torkán, de úgy tűnk, hogy ennyire nem rohanhatok előre, mert a végén még megriasztom és csak azért is alapon bedől az ágyba, akkor pedig végképp esélyem sem lesz kideríteni, hogy mi történt, hol van Daniel és egyébként is miért jött vissza ilyen állapotban. - Még mindig nem tudjuk hol van Daniel és azt sem, hogy miről beszéltetek, ez... nem is lehet kérdés. - bár erre legalább ő is hamar rájön. Nem várok reggelig, ha kell akkor elveszem tőle a fiolát és egyedül megyek, mert akkor legalább kiderül valami. Igen, ez is erőteljesen megfordult a fejemben, amikor nézem, hogy még mindig enyhén szédeleg és persze úgy nyafog, mint egy öt éves. Nem vagyok biztos benne, hogy okos ötlet lenne elvinni őt a Roxfortba, ami azért lássuk be a munkahelyem és mégis csak valaki vagyok itt. Nem tenne jót a híremnek, ha akár a diákok, akár a kollégák meglátnának Max társaságában. - Pedig talán jobb lenne, ha inkább itt maradnál és aludnál egyet. Nem azt mondtad, hogy álmos vagy? - na igen, egyébként sincs felöltözve, sőt még vizes is. Bár ez utóbbin elég könnyen lehet segíthetünk, ha akarunk, azaz ha akarok egyáltalán, de még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne elcibálnom őt ebben az állapotban. - Max! Várj! - sietek utána mielőtt még elkezdene öltözködni. Nincs a legjobb állapotban és nem szeretném, ha így állítana be a Roxfortba, főleg nem ilyenkor. Annak jó vége biztosan nem lenne és én is csak kellemetlenül érezném magamat, főleg hogy közben Dumbledoretól kell segítséget kérnem. - Mégis csak jó ötlet lenne, ha aludnál egyet. Vár már az ágy és jól esne egy nagy alvás nem igaz? - elmosolyodom és igyekszem kivenni a kezéből a nadrágot, hogy szépen ügyesen elkezdjem az ágy felé terelgetni. Az lenne a legjobb, ha gyorsan megoldanám, maximum azt füllentem én is maradok, de eszem ágában sincs. Minél előbb el akarok indulni és végre megtudni mi van az emlékben és persze aztán még mindig itt a lehetőség, hogy Max-szel próbálkozzam, de addigra már egy kis alvás után talán józanodna is valamit. Más lehetőséget egyelőre nem látok.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Emmácskának nincs túl nagy humorérzéke ma. Persze ha azt vesszük, hogy nem rég azzal jött el hozzám, hogy Daniel öngyilkos akar lenni és mindezt a maga bűnének tulajdonította…de igazán! Azért értékelhetné az igyekezetemet amivel rendbe akarom hozni mindazt ami elromlott. Micsoda önfeláldozás a részemről elmenni Danielhez, hagyni magam leitatni, jobbára Veritaserummal és közben mindent megoldani. És mit kapok? Hidegzuhanyt. Vetkőzve megyek utána és adok magyarázatot arra ami történt és amire emlékszem. Az ingemmel kisit elbajlódom, de végül sikerül némi gomb áldozat után azt is levenni. Szerencse, hogy részeg vagyok, különben roppant kellemetlenül érezném magam egy szál trikóban és sárkányvirágos alsónadrágban, de persze ez nekem most fel sem tűnik. *-Talált, süllyedt! Én vagyok részeg. *Vigyorgok Emmácskára, miután kilábaltam a hidegzuhany okozta lelki sérüléseimből. Téblábolok és próbálok emlékezni, de még akkor sem megy mikor a nadrágom zsebéből kicsúszik az a kis fiola. Azt felfogom, hogy mi lehet az, se még nem dereng hogyan került hozzám. Emmácska kikapja a kezemből mielőtt sikerülne bármit is kicsikarnom a mézgás agyamból, inkább arra fordítom az energiáimat, hogy elgondolkodjam azon, felálljak-e vagy sem. Vajon melyik a jobb választás?* -Merengőm? Jaaaa! Hát az nincs, véletlenül nem tartok itthon. *Soha eszembe sem jutott és az sem, hogy Emmácska meg akarja majd nézni. Nem, ez biztosan nem jutott eszembe akkor amikor megtöltöttem azt a fiolát….de mivel is? Az a rész még mindig ködös, de ha így haladunk, reggelre eszembe fog jutni.* -Nem ér rá reggelig Emmácska? Álmos vagyok. *Nyafogom mint egy rossz gyerek, de látva Emmácska arcát már tudom is a választ, ki sem kell mondania.* -Gondoltam. A Roxfortban van. Dumbledore professzor biztosan szívesen kölcsönadja neked. Olyan szépen tudsz kérni. *Nem mellesleg én is kíváncsi vagyok mi lehet benne, mi lehet az a nagyon fontos dolog amit magammal hoztam, bár nem vigyáztam rá eléggé, akár el is törhetett volna, ahogy én landolni szoktam hoppanáláskor. Ja tényleg! Ezért nem hoppanáltam, többek között. *-Menjünk a Roxfortba. Elkísérlek, nem mehetsz egyedül, késő van már. *A baj csak az, hogy ott állok kisgatyában és trikóban, azok is vizesek, fel kellene öltöznöm száraz ruhába.* -Emmácska! Várj meg, mindjárt jövök. *És elhatározom, hogy elindulok a szobám felé, ami kissé nehezen megy, mert a hideg zuhany csak időlegesen segített, a véremben lévő alkohol mennyiség újra megindul az agyam felé és forog a világ. Én meg vigyorgok és húzom a földön magam után a nadrágomat. --Felöltözöm és mehetünk. De jó móka lesz. *Persze más kérdés, hogy én hogyan jutok be a Roxfortba anélkül, hogy Friccset ne riasztaná valamelyik átkozott, Dumbledore által megbűbájolt tárgya. Ha Emmácska megvár, cirka negyed óra alatt el is készülök és még mindig vigyorogva, felkészülve a nagy kalandra állok meg a szoba ajtajában.*
Folyamatosan ingadozom az idegesség, a kétségbeesés, az értetlenség és a harag között, bár már azt sem tudom jelenleg kire vagyok mérges, mert hát Danielre is, ha tényleg nem mondott igazat, de Maxre is, mert elszúrta és képes volt részegen hazajönni, hogy én még csak azt se tudjam, hogy mégis mi a fene történt, mit mondott el és mit nem és mire jutottak. Az egész valami lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy kihámozzam a fejéből azt, ami valahol talán ott van, csak annyira mélyen elrejtve, hogy egyelőre még gőzöm sincs, hogyan fogom onnan előbányászni. És igen, elég tanácstalan vagyok továbbra is, hiszen a hideg víz sem segített eleget. Tudom Max kedves fickó, szeret, én is őt, de ennek nem most van itt az ideje, mert most az a fontos, hogy kiderítsük mi történt, hogy Daniel mit tud, hogy miért itatott vele Veritaserumot és hogy miért hazudott nekem arról, hogy mennyire ki van akadva, amiért nem mentem hozzá. Túl sok a kérdés és választ egyelőre még egyet sem kaptam, ami csak még idegesebbé tesz. - Nem számít, ha ő adott igazságszérumot és... te vagy részeg Max. - talán Daniel is, fogalmam sincs, de épp ez az, hogy azt sem tudjuk hol van. Attól, hogy nem mentem hozzá, vagy nem szeretem úgy, még nem akarom, hogy baja legyen és ha most egyedül kószál valahol odakint részegen akkor ez könnyen megtörténhet. Ha viszont ő nem ütötte ennyire ki magát, akkor mégis csak Daniel itatta le Maxet, maximum Max volt annyira balga, hogy önként sétált bele a csapdába, mert ő maga javasolta az iszogatást, amit aztán ő nem bírt. Jajj Max! Mégis kis dúlás-fúlás után megnézem, hogy miért kiabál ki, pedig most nem tudok rá túlságosan kedvesen nézni és amikor beérek már ott térdel azzal a kis fiolával az... - Ez egy emlékfoszlány Max! Talán ez segít! Van Merengőd? Mondd, hogy van egy Merengőd valahol. - igen, arra azért szükség lenne, mert nem hoztam magammal a mobil változatot, na nem mintha lenne. Viszont másképp nem fogjuk tudni megnézni, hogy mit is jelent vajon ez az az egész. Maxé az emlék, vagy Danielé? Max mentette ki még az előtt, hogy teljesen kiütötte volna magát? Vagy utána már, mielőtt végleg kidőlt? Az is lehet, hogy nem az övé, de ez legalább valami nyom, már több, mint amire az elmúlt lassan vagy egy óra, de minimum fél óra küzdelme alatt jutottunk. Legalább kapaszkodót ad, csak nézzük meg, hogy mi van benne! Most az sem érdekel, hogy Max még vizes, hogy hol tart a vetkőzésben. Kikapom a kezéből a fiolát, nehogy nekem még összetörje és várakozóan tekintek rá, hogy mondjon valamit, mert bizony kell nekünk egy Merengő és ha neki nincs, akkor máshonnan kerítek egyet.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Ne sok mindenre emlékszem most ebben az állapotban, de a lényegre igen, ami felettébb csodálatos, tekintve, hogy össze-vissza beszélek. Bár ezt én nem érzékelem, Emmácska annál inkább. A szavaiból kitűnik mindez és kapok is érte fejmosást, egyelőre képletesen. *-Jajjj Max! *Elvékonyított hangon utánzom vigyorogva. *-Ezt olyan aranyosan mondtad Emmácska! *Ráncolom az orrnyergemet, fintorgok ahogy a gyerekeknek szoktak. De tényleg édes. Ezután nem teszem zsebre amit kapok, újabb fejmosás, most már ténylegesen és hideg vízzel, úgy, hogy teljesen elázom és most nem az alkoholtól. Ez nagyooon gonosz volt, ki sem néztem volna Emmácskából, de persze ha majd kijózanodom és emlékezni fogok erre, igazat adok neki. Jelenleg azonban állok ott mint egy idióta, széttárt karokkal, víztől csöpögősen, fordulok a kiviharzó Emmácska felé, és, hogy teljes legyen a vizes kép még tátogok is mint a hal, mivel nem tudok egyetlen szót sem kinyögni egy ilyen aljas támadás után. Valami viszont kezd tisztulni arról amit Emmácska a fejemhez vágott – még ez is, szegény fejem – és mikor már félig levetkőzve sietek utána a konyhába, kijavítom, egyik kezemben a nadrágommal, a másik mutatóujját ingatva az orra előtt, továbbra is idült vigyorral az arcomon.* -Neeem…nem ő itatott le engem. *Ezt azért tisztázzuk, mert én kezdtem. Jó, utána kaptam egy adag Veritaserumot és kipakoltam, ez igaz. Viszont….és ettől a pillanattól kezdve minden ködös még. Érzem, hogy volt ott még valami ami fontos, de nem jut eszembe, így inkább tovább vetkőzöm, kezemben a gatyámmal gombolgatom az inget ami nem kis feladat. Főleg mivel megpróbálom a legfelső gombot látni, ami szinte lehetetlen tükör nélkül.* -Segítenél Emmácska? *S épp mikor feladnám, lerepül a gomb, az anyag szakad én meg diadalittas képpel nézek fel. *-Már nem kell. *Közlöm felelőtlenül, nem gondolva a többi gombra, de mikor eljutok odáig, részegségemben sincs pofám újra segítséget kérni, inkább szenvedek. Arra, hogy a nadrág a kezemben felettébb útban van csak sokára jövök rá, akkor viszont ledobom a konyhaasztalra, onnan lecsúszik, és kigurul a zsebéből valami. Egy apró kis fiola ami nem üres. Letérdelek, négykézláb sokkal könnyebb, nem forog az egész világ. ~Hogy miért nem gondoltam erre eddig?~ *Tapogatózom egy ideig a fiola után mire sikerül a kezembe venni, nem állok fel csak kiegyenesedem térdelésben és a lámpa fénye felé emelve a fiolát nézem mi az. Aztán eszembe jut. Egy fiola amiben egy emlékfoszlány van. Csillogón kavarog, tekereg mint egy kígyó. *
Újabb és újabb fáradt sóhaj szökik ki az ajkaim közül, ahogyan próbál kezelni a helyzetet, de egyre kevésbé érzem úgy, hogy bármi esélyem is lenne. Az a legnagyobb baj, hogy ha úgy van, ahogyan Max mondta, akkor olyasmiket is elkotyogott, amiket nagyon nem szabadott volna és ebben az esetben Daniel direkt csinálta, hogy kifaggassa, csak még azt nem tudom, hogy erre mi oka volt és mit akart vajon elérni vele. - Ez is túl sok Max, túl sok! És gondolom elmondtad azt is, ami az esküvő előtt volt és hogy én is szeretlek és... Jajj Max! - valahogy éreztem én jól, hogy nem a legjobb ötlet engedni, hogy ő próbáljon meg tenni valamit, mert nem valószínű, hogy menni fog neki és lám igazam is lett. Max nem egy tipikus talpra esett fickó, főleg ha még azt is hozzátesszük, hogy elég könnyű őt kihasználni és átejteni és ezt sajnos ezúttal is bebizonyította és nekem gőzöm sincs, hogy ennek mi lesz majd a hosszú távú következménye. És bár nem kellene, de már tényleg nem látok más megoldást és persze közben mérges is vagyok rá, amiért ennyire elrontotta az egészet és még most sem fogja el, hogy milyen nagy bajt sikerült csinálnia, így nem csoda, hogy végül rá engedem a hideg vizet és hiába kiabál nem engedem addig, amíg nem tér végre normálisan magához. Akkor zárom csak el a vizet, amikor ezek után mérgesen pillant rám, aztán pár pillanat múlva vetkőzni kezd. - Megérdemelted! Max ezt nagyon elszúrtad. Daniel leitatott és a veritaserum és... Na jó, kimegyek, vedd fel a köntöst, főzök neked kávét. - azzal most már tényleg mérgesen kiviharzom a fürdőszobából, hiszen igenis dühös vagyok rá, hogy képes volt így hazaállítani. Tudta jól, hogy fontos, hogy mennyire ki voltam borulva és nem lett jobb a helyzet, nem tudta megoldani. Akkor mégis hogyan bízhatnék meg benne hosszú távon, hogy bármit is meg tudna oldani egyáltalán? Elvileg bíznom kellene benne, ha már ennyire feleségül akar venni és szeretem is őt, na de képes lenne egyáltalán tényleg olyan férfivé válni, aki támasz lehet és segítség, nem csak egy nehézség az ember életében?
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A vigyorgós állapot elég hosszan fog tartani, pedig már most fáj az arcom, de kit érdekel. A kedvem jó, sőt repkedek mint egy kismadár és azt sem veszem észre, hogy Emmácska nem igazán értékeli. Persze eszembe út, hogy miért ágál ennyire mindenért és miért nem táncol velem? ~Téééényleg! Miért nem táncolunk?~ *Már éppen megemlíteném ezt az általam igen jónak tartott ötletet amikor visszakérdez, csak már nem emlékszem mit válaszoltam, és ez megint összezavar, hiszen ha válaszoltam akkor már kérdezett, de ha most kérdez akkor mire válaszoltam?* -Óvatosabb? Mééér kellett volna óvatosabbnak lennem? *Még a hol és a kivel szemben sem világos, de az már túl sok lenne egyszerre. Daniel neve megint felmerül, pedig már majdnem sikerült elfelejtenem. Hevesen rázom a fejem a csapdára de máris megbánom, nem lesz jó ez a rázogatás, nem, teljességgel pocsék érzés.* -Neeem, nem, nem volt csapda. Mindent? Ssssajnálom de mi az a minden? Hmmm….Csak azt mondtam szeretlek és feleségül akarlak venni…ésésés azt is, hogy én már sokkal előbb szerettelek mint ő, szóval enyém az elsőbbség. De…mindegy. Most már. *Van egy olyan érzésem, hogy volt még más is, de nem emlékszem és különben sem szeretnék emlékezni. Egész jól voltam eddig, most mééér kellett ez? Sürgősen igyekszem Danielt kiverni a fejemből, de Emmácska rám kiabál amitől muszáj megszeppennem. Még sosem kiabált velem. *-Jólvanna….jójó, nem mindegy. Akkor fürödjünk. *Visszakozom mint egy rossz fát a tűzre tévő kisfiú, talán még az ajkam is lebiggyed de aztán!. Aztán, bizonyám, odabújok Emmácskához és szeretgetem egy kicsit. A nők imádják ezt, és Emmácska olyan aranyos, még amikor mérges is. Amikor aztán beleegyezik a fürdésbe, diadalittasan nézek rá. Na ugye, hogy ugye?! *-Rendben. Van habfürdőm is. Tegyek gyertyát a kád szélére? *Romantikus fürdőzés! Egészen beleélem magam. Megyek is Emmácska után, szorongatom a kacsóját, még meg is csókolom nehogy meggondolja magát. Gyanútlanul követem és már olyan képek lebegnek lelki szemeim előtt, hogy mi ketten, a kádban, a habok között…..*-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Emmácska neeee! Ez hideg! BBBRRRVVVVRVRRRFFFFFF! *Ki is ugrom a zuhany alól, csurom vizesen, csatakosan, széttárt karokkal, nem egészen józanul de viszonylag jobb állapotban mint három másodperccel ezelőtt – bár én sokkal nagyobbnak találom a különbséget – nézek rá tócsányira kerekedett szemekkel.* -Ezt most méééér csináltad? *Kérdezem vádlón, naná, hiszen én vagyok a szenvedő alany. *-HHHááá…HHHHááááá *Csak némi artikulátlan hang jön ki a torkomon, mivel magyarázatot nem találok erre az aljas támadásra, ráadásul az adrenalin hirtelen feltolulása a véremben kicsapta az alkoholt, és ez egy rövid ideig tartó de annál intenzívebb másnaposságot eredményez. Azonmód elkezdem levetni a vizes ruháimat. Mindet. *
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogok tudni mit kezdeni ezzel a faramuci helyzettel. Max azért ment el, hogy megtudjon dolgokat Danieltől, helyette viszont nem emlékszik, talán Daniel még mindig ott van valahol részegen és én semmivel sem lettem beljebb. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, de a türelmem már biztosan nem tart sokáig. - Max... miért nem voltál egy kicsit óvatosabb? - csak magam elé mormogok sóhajtva egyet, hiszen lássuk be elég nehéz bármit is tennem, vagy mondanom, mert úgy sem fogja fel és talán el is felejtette már annyira a dolgokat, hogy képtelen lesz elmondani mi volt akkor is, ha már nem lesz kiütve ennyire. Nem vagyok hozzáértő részeg emberek kezelésében ez itt a legnagyobb gond és ezért nem tudom, hogy mégis mit kellene tennem most. Valami jó megoldás biztosan van, de mi az? - Szóval Daniel sokat kérdett tőled... tehát valami csapdába sétáltál és elmondtál neki mindent? Max... - oh éreztem én, hogy ennek nem lehet jó vége, hogy nem fogja tudni megoldani ezt az egészet és nem szabadna hagynom, hogy ő próbálja meg. Daniel ha mindent tud... ha tudja, hogy én végig másba voltam szerelmes, csak őt próbáltam afféle pótléknak használni. Ebből attól félek, hogy semmi jó nem sülhet ki, de legalább ha így van akkor Daniel nem részegen fekszik valahol egy kocsma padlóján az asztal alatt. - Dehogy mindegy! Semmi sem mindegy, értsd már meg végre! - de nem fogja megérteni, főleg hogy látványosan rám mászik. Finoman szólva is kezelhetetlen, én pedig nem szándékozom elutasító lenni vele, de mégis fintorba húzódik a szám, hiszen a lehelete olyan erős, hogy a végén még én is becsípek már csak ennyitől is, meg aztán teljesen beszámíthatatlan, azt sem tudja, hogy mit csinál. Óvatosan próbálom hát eltolni magamtól, hogy fel tudjak állni. - Jól van Max, akkor jöjjön szépen az a fürdés rendben? - szépen megfogom a kezét és vonom magam után. Ha készségesen jön - és remélem nem kezdi el ledobálni a ruháit máris - akkor elvezetem a célig és tudom, hogy nem szép dolog tőlem, de ruhástul igyekszem őt bevezetni a zuhany alá. Ha kell, akkor én magam megyek előre. Ennyi áldozat belefér és szépen rá, vagy rosszabb esetben magunkra nyitom a vizet. Nem jegeset elsőre, hűvöset, de ha kell akkor hidegebbet. Hátha magához tér, vagy hátha végre felfogja hogy hol van. És ha ehhez nekem is jeges fürdőt kell vennem... hát akkor kibírom, de muszáj végre kiderülnie, hogy mi a fene folyt itt köztük pár órával ezelőtt még.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Eddig csak azzal volt bajom, hogy hol voltam, most hol vagyok és Emmácska nem hagy aludni. Talán volt pár hosszabb pillanat, vagy akár egy-két nyugalmas perc amikor eldobtam az agyam és elaludtam, de az olyan rövid idő volt, hogy nem is emlékszem rá és különösebb hatással nem is volt rám. Ám van az a pillanat amikor átesem a holtponton és a részegség mellett vagy épp miatta, eufórikus állapot lesz rajtam úrrá. Elnevetem magam Emmácska szavain, szerintem nagyon édes és vicces, bár kétlem, hogy ő ezt így gondolja. Maga a helyzet az, a háttér már nem annyira, de őszintén? Utóbbira már nem is nagyon gondolok. Nem mindent engedek a tudatomig érkezni, jelenleg nagyon szelektálós programon futok.* -Miért ne tetszene a fürdés? Fürödjünk Emmácska, kééééérlek! *Nevetgélve könyörgöm, akár gyerek és még bólogatok is hozzá, hogy jelentőségteljesebb legyen. Na ezt nem kellett volna, a szoba megint forogni kezd velem. Néha felvillan pár kép az elmúlt órából nem feltétlenül időrendi sorrendben, és számomra egészen más dolgoknak van jelentősége mint Emmácska szerint, ezt mutatja az is ahogyan elképed a Veritaserum említésén. Szerintem nem nagy gond….vicces….vagy mégsem? *-Neeeee Emmácska, most ugyanazt csinálod mint David. Daniel. Ne kérdezz ilyen sokat egyszerre. *Most melyikre válaszoljak? Igazán nagyon nehéz, már az elejére sem emlékszem. Talán a vége, igen, az utolsó kérdés. Mit kérdezett Daniel? Ez menni fog, csak nagyon nehezen, tejóég! Olyan gyorsan repkednek a gondolataim, hogy nem tudom elkapni őket, pedig az előbb még itt volt. Mit is kérdezett Daniel? Hoppp! Meg van! És am ikor meg van elégedetten elvigyorodom, Emmácska büszke lehet rám amiért eszembe jutott. *-Mi van köztünk. Igen, ezt kérdezte Daniel. *Mit is válaszoltam? Végül is az igazat, hiszen Veritaserumot kaptam, legalábbis erősen gyanús a dolog, de lehet, hogy magamtól voltam annyira őszinte. Minek köntörfalazzunk, nem igaz? Abból az esküvőből már úgy sem lesz semmi. *-Mondtam neki, hogy szeretlek és azt is, hogy te is szeretsz, ezt mondtad nem? Régóta. És aztán…..mi is volt aztán? Már nem tudom. Mindegy. *Nehéz gondolkodni és Emmácska nem tágít, így viszont nagyon elnehezül a fejem. Eldőlök, Emmácska felé pont és a fejemet a vállára hajtom, hogy megtámasszon, mert nagyon nehéz. Megérzem az illatát, olyan jó…mindig jó. Daniel eltűnik a fejemből és már csak Emmácska létezik. Felnézek rá, kedvesen mosolyogva – valójában idült és idétlen vigyorral – felemelem a kezem és megsimogatom az arcát – valójában erősen magamhoz húzom – meg is csókolom ha hagyja magát, de hát miért ne hagyná? Elvégre szeret. Miért is nem közeledtem eddig hozzá? Most pótolhatok be mindent egyszerre. Tényleg! Hozzak csokit és virágot? Egy este alatt három randi? Muszáj addig csókolnom amíg nem lesznek rózsásak az ajkai. –Vagy amíg képen nem töröl. – Szerelmesen vonom magam mellé és csak nézem, csodálom, simogatom….valójában bambán bámulom és konkrétan letaperolom. Persze ebből mitsem fogok fel, a gátlásaimat elvesztve minden amit teszek normálisnak tűnik.*
Köszönöm, meglepő volt és mulatságos. 
//
