2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A bejárat mellett két oldalt kazettás ablakokon keresztül lehet belátni az üzlethelyiségbe, hasonló stílusú a bejárati ajtó is, piros fából, boltívesen, a felső részen ablakos megoldással. Az üzlethelyiség két részre van osztva, belépve egy kisebb előtér fogadja a vásárlókat, a falak mentén polcok, kis üveges szekrények adnak otthont a különböző tárgyaknak. Természetesen az értékesebb fajtákat a kulccsal lezárt szekrények őrzik, nehogy avatatlan kezekbe kerüljenek. Balra egy kisebb pult látható, pirosra és feketére festett fából, a sarkán egy csillogóra kisuvickolt viharlámpával. Jobbra egy boltíves átjáró vezet a fűszeres részbe, ahonnan kellemes, zöld és föld illat áramlik ki. Tele cserépbe ültetett növényekkel, varázslatos, megbűvölt, gyorsan növesztett szárak, gyökerek, színes bogyókat lógatók, folyton mozgók sorakoznak az asztalokon, komódok tetején, az ablak előtti polcon, falra szerelt tartókban. A bejárattal szemben csigalépcső tekeredik felfelé, az alján megbűvölt, őrző és illetéktelen személlyel szemben sipítozó lánccal. A lépcső a tulajdonos otthonába vezet, oda tilos a belépés.
Kívül, a bejárati ajtó felett kazettás üveggel zárt erkély, téli kert látható, a ki nem nyitható ablakoknak számtalan további növény húsos levele tapad, ennyi látható csupán a fenti lakás rejtelmeiből.
*Sok mindenen kell elgondolkodnom ha hazaértem, már egyedül. Túl sok minden történt számomra az elmúlt pár órában, túl gyorsan jutottam el egy bizonyos pontig, oda ahova régen vágytam, s most, hogy ott állok, kicsit ijesztő. Persze nem vallom be danának, talán Emmácskának igen, neki elmondhatom hiszen ő nekünk drukkol, másrészt ő ajánlotta, hogy valljam be a dana iránti érzelmeimet. Most mindez meg van, gondolatban megveregetem a vállam, jól csináltad Max. Akad még kétség, amit Dana szavai ültetnek belém, de ezek száma csekély és egyre kevesebb lesz. A jelen édes pillanatainak szentelem a figyelmemet, Dana csókjára, az ujjaim alatt lágyan ívelő alakjára és az ígéretére. Érzem, hogy ő is bizonytalan, nem ezt szokta meg. A férfiak egy szép nőt látnak csupán akit meg akarnak szerezni és fájdalom, de épp elégszer sikerült is nekik. Dana bevallottan nem tudja mihez kezdjen magával s velem, velünk együtt pedig végképp zavarban van, olyan ez amit ritkán, sőt talán még sosem láttam rajta. Érdekes és mindenképpen szerethető. Szinte minden percben őt néztem és figyeltem a boltban, most mégis néhány perc alatt többet tudtam meg róla mint az utóbbi időben amit nálam töltött. Amikor a csókunk után a szemeibe nézek, olyasmit látok amit sosem eddig. Dana magabiztossága a múlté, az örökös derű is ami a mostani arcát látva úgy hiszem csak megjátszott volt. Egyedül van és magányos, talán eddig nem is így fogta fel, csak most kezdi érezni, most, hogy van valaki – én – aki ennél sokkal többet kínál. Az pedig, hogy a teljes nevemen szólít a szívemet újra és újra megdobogtatja, pedig nem érzem magam még mindig olyan határozott, felnőtt férfinak mint amilyenek most ő állít be. Hálásan tekintek rá és átkarolom a derekát.* -Köszönöm Dana! *S most az egyszer nem bizonytalanodik el a hangom a nevét kiejtve. Mindkettőnknek emészteni kell a mai estét, nem is szólok egészen hazáig, az ő otthonáig, nem akarom őt sem megzavarni és nekem is van min agyalnom a jövőt illetően. Soha, még álmomban sem mertem azt hinni, hogy lesz ilyen pillanat, amikor a jövőmről, a jövőnkről merenghetek és most megteszem. A mai utolsó csókra már nem várok, magamhoz vonom és elveszem annak a párját amit már kaptam, végül megcirógatom az arcát. Az ajtó becsukódik előttem én pedig magam maradok, de a szívem boldogsággal telt el, nem vagyok magányos. Még megengedek magamnak egy halk, visszafogott kurjantást, és bebarnult hajjal ugrálok el hazáig. Akár egy bakkecske. *
//Köszönöm a játékot! Imádtam az összes percét! //
Komoly döntést kellett most hoznom, de lássuk be; minden lány életében szembejön egyszer a válaszút, ahol kétfelé mehet. Az egyik a vadóc, bulizós gyermek-én, a mostakarom, és elveszek mindent, a másik pedig a megkomolyodós változat. Ám arra is gondolnom kell, hogy már nem vagyok tizenhat, a rendes, megbízható pasik jobbára már foglaltak, és ha nekem is választanom kell, miért ne Maxre bízzam magam, aki szeret, és lássuk be ha nekem nem lenne semmiféle vonzalmam felé, már régen nem dolgoznék nála. Eddig nem akartam megbántani, és ha most mindketten ki kell, hogy mondjuk, megpróbáljuk együtt, akkor én is kimondom. Nem tudom, hogy mennyire hisz nekem, mert látni rajta, hogy boldog a válaszomtól, de mintha kétkedne is egy kicsit, hogy képes vagyok e változni. Így aztán átadom magamat a csóknak, nem pózolok, nem kötelezőből, csak a fizikai örömért csinálom, tényleg kell nekem, hogy elgyengüljek az ölelésében. Nyelveink nem járnak vad táncot egymást kergetve, ez most egy meghittebb, finomabb tánc, mintha nem kéne attól félnem, hogy mi lesz holnap, akkor is szépnek tartanak majd. Max mindenrről biztosít. Igen, őszintén mondtam, hogy tudnám szeretni. Talán ez most is így van, csak kimondani lenne korai. Hozzá simulok, és magamhoz képest egészen félszegen pillantok rá fel, mintha engedném belesni a maszk mögé, amit általában felveszek. Mögötte ott az akaratos kislány, aki egyedül, végtelenül egyedül van, mégis mindig, mindenkinek bizonyítani akar. Sok mindent kell átgondolnom ezúttal. - Rendben, akkor legyen így Maximilan. – Mondom ki ezúttal a teljes nevét a becézgetés helyett, hogy lássa, hogy nem szállt el a kimondott szó a csókunk után. Szerintem tökéletes lesz így lezárni az estét. Olyan események történtek, amelyekre nem számítottam. Bár miért is nem? Randira hívott, pedig elég gyerekesen viselkedtem legutóbb, sejhető volt, hogy ha nem hátrált meg, akkor komolyak a szándékai. Itt az ideje, hogy én is felnőjjek a feladathoz. További andalgásnak nem látom értelmét, így kell nyugovóra térnünk, ezzel a pillanattal álmodnunk. Lesz még időnk együtt lenni, de ez az új fejezet sok gondolatot indított el bennem, amelynek még csíráznia kell. A gondolataimba mélyedve baktatok mellette hazáig csak olykor pillantok oldalt mosolyogva. Végül odaérünk a házamhoz, ott nem marad el a búcsúcsók, ezt kiérdemelte. Nem várom, hogy ő kezdeményezze, de nyomulós sem vagyok, inkább amolyan egyértelmű pillanat kell, hogy legyen, amikor elköszönünk egymástól. Akkor lehet egy kis szenvedélyt is belevinni. Aztán zárjuk sorainkat. Én pedig nyitom az ajtót.
//Köszike, imádtam őket!//
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
* Nem tudok kiigazodni Danán, tényleg nem, pedig próbálom megérteni. Szép nő és kedves, vicces is, de bármit is gondolok róla, bárhogyan is érzek iránta, mindig ott van a mondat végén egy „de”. Miért? Magamat sem értem. Régebben nem volt ez így, feltétel nélkül rajongtam érte, de mostanában hajlamos vagyok arra, hogy összehasonlítsam Emmácskával. Mindennek ellenére nem tudom mi az amivel megbánthatna, ám ő megmondja. Mellbevágóak a szavai, pedig tudtam én ezt, hiszen láttam minden nap a boltban, mégsem hittem, hogy komoly. Dana csak kedves a vevőkhöz semmi több. Neki azonban senki nem elég, én sem vagyok elég. Tudom, unalmas vagyok egy olyan nagyvilági nőnek mint amilyen Dana, de szentül hittem, hogy azért másra vágyik, többre, jobbra. Ám erről is más fogalmaink vannak. A vallomásom, melyhez nem kis bátorság kellett még jobban megdöbbenti, látom rajta, le sem tudná tagadni. Nem fogom fel, hogy miért oly meglepő, bár ha jobban belegondolok soha nem mutattam ki, soha nem tettem olyan megjegyzéseket melyek a túláradó érzelmeimre mutattak volna. Csak csendben, titokban imádtam, most azonban kitálalok. Elhiszem, hogy túl sok ez így egyszerre, de legalább megtettem, elmondtam ahogy Emmácska ajánlotta. Dana azonban számomra érthetetlen okból nem örül ennek, be is vallja azt ami lassan de biztosan kiül az arcára. A félelem a váratlantól, az ismeretlentől, a különöstől amit én jelentek neki. Megrősít abban, hogy minden amit nyújthatok neki csak láncok lennének, bezárnám egy általam kitalált világba mindazzal amit az érzelmeim megkívánnak tőle. Nem várhatom el, hogy megváltozzon, pedig szükség lenne rá, hiszen melyik férfi látja azt szívesen, hogy az imádottja másokkal flörtöl és kokettál. Mégis a szavai végén a szívemet melengeti, tudna szeretni, de még nem tartunk ott. Nem gond, ez még nem a világ vége, a lényeg az, hogy miattam más döntést hozott, nem is egy esetben jóllehet én ezt nem vettem észre. Csak néztem őt szomorú szemekkel mikor más férfiakat tüntetett ki a figyelmével, a társaságával, a mosolyával, az érintésével és talán később amikor nem láttam a csókjával is. *-Tényleg? Nahát! *Persze meglepődöm, nem gondoltam, hogy a vallomásomnak ilyen visszhangja lesz, álmomban sem reméltem. Boldogság húzza szélesebbre a mosolyomat, átkarolom a derekát finoman és gyengéden, a csókja most más. Érezhetően más. Légies könnyedségű, édes, telve érzelemmel, bár ebből még nem tudom, hogy milyenek az érzelmei. Csupán rajongás vagy öröm amiért rájött van aki szereti és nem csupán egy kirakatbabát akar magának, hála, esetleg valami más. Hiszen szerelem nem lehet, még nem, mondta is. Ám az, hogy reménykedhetek benne boldogsággal tölt el. Finoman vonom magamhoz, ajkait kóstolgatom nem támadom le, hiszen az utcán vagyunk s bár a sötét sikátorba nem láthatnak be könnyen, azért az illendőség megkívánja. Csak egy hosszú, lágy csók amit megengedhetek magamnak, s a kérdés, hogy „akkor ezt megbeszéltük?” Elhúzódom, nehezen engedem el az ajkait de látnom kell őt. Egyik kezemet a derekán hagyom a másikkal tincseit simogatom oda sem figyelve mit teszek. Harmónia és békesség áraszt el.* -Tudnál szeretni. Nekem ennyi elég. *Ígéret? *-Hazakísérlek. *Tényként közlöm, de csak azért vinném már el innen, hogy a saját, megszokott világunkban legyünk. Nem vagyok a muglik ellen, de lássuk be elég nehéz az ő világukban léteznünk. Elindulok de kezem továbbra is a derekán pihen, hogy érezzem őt magam mellett. A cél a Foltozott Üst, hogy az átjárón át végre olyan helyen legyünk ahol bármit megtehetünk, mégsem sietek. Számomra új ez az érzés, hogy nyíltan ölelhetem magamhoz, hogy lépteink ritmusa megegyező. Nincs még vége az estének noha úgy tűnik, de nem akarom még hazavinni igazán és amúgy is, ha megérkezünk ott van még a búcsúcsók amire igényt tartok. *
Tényleg nem értem őt, most próbálom elmagyarázni, hogy milyen életet is élek. Egyébként is láthatta már, noha előtte azért igyekeztem visszafogni magamat, de mélyen dekoltált rucijaim egyértelműen vevőcsalogatóak, ahogyan behajolok a pulton, hogy már ezzel eladjam magamat, akarom mondani Max portékáját. Van is rá kereslet. Max tudja, hogy mennyire rossz tudok lenni, élvezni az életet, célok nélkül ténferegni, és bulizni. Veszek egy nagy levegőt, meg kéne ezt diplomatikusan fogalmazni. - Hát nem látod? Nekem soha senki nem elég. Nem akarom, hogy azt érezd, hogy egy vagy a sok közül. – Na de ügyes vagyok, mégse tudtam ezt jobban megfogalmazni, így sikerült. Nem is vagyok benne biztos, hogy én tetszem neki, engem szeret. Ez csak egy illúzió, izgatja a fantáziáját, hogy más vagyok, mint a megszokott nők körülötte, olyan, akiért vágyakozhat, de valójában nem is tudna velem mit kezdeni, hiszen ügyetlenkedik, nehezen találja fel magát. A csókja egyébként határozottan jó, fizikailag mindenképpen élvezetes, teljesen elmerülünk benne. Lehet, hogy számomra is azért ennyire édes, mert tiltott gyümölcs a főnökkel smárolni? Nem is tudom.. de nem átlagos, az biztos. Aztán megütközöm, ahogyan ismét vallomást tesz, ezúttal sokkal komolyabbat, mint az eddigiek. Megkövülten állok, még mindig hitetlekedve. Tényleg.. szeret? Engem eddig nagyjából nem szeretett senki. Kívántak, vágytak rám, de hogy szeressenek is? Arról szó sem volt. Tárgyként kezeltek, hát azzá váltam, rájátszottam a szerepre. Maszkom szinte szabad szemmel láthatóan hullik le, ahogyan hozzábújok, s még mielőtt megtenném ezt, borostyán szemeimben nem kevés riadtságot, félelmet láthat. Nem tőle, félreértés ne essék. A helyzettől, amely tényleg megrémít. Aztán ismét felnézek rá, nem azzal a magabiztos mosollyal, ahogyan szoktam, hanem mint egy kislány, aki megrendítő hírt kapott. - Én.. Rettegek az ilyesmitől. Nem érted.. Nem veled van a baj, én félek attól, hogy kiadom magamat, és.. Oh, igaz, te már meg is tetted, de hülye vagyok.. Nézd.. – Csapongok össze vissza, nehéz megfogalmazni, hogy miért volt nekem eddig jó. Még a számat is beharapom közben. – Nekem mindig is nagyon tetszettél, ha nem így lett volna, nem jöttem volna ide dolgozni. Csak.. – Tépelődöm továbbra is, itt most azon van a lényeg, amit kulcsszóként mondott, megváltozni. Fürkészem a pillantását, és végül.. bólintok. – Igen. Annak érezném. Láncoknak. És ezzel együtt is igen. Nekem.. szükségem van rád. Nem akarlak eltaszítani. Téged választalak. Mindig téged választottalak. Sok randit lemondtam már azért, hogy ha kell, túlórázzak veled, és talán magamnak sem vallottam be, hogy jó így. Tudnálak szeretni. – Azt nem merem kijelenteni, hogy ez máris így van, de hogy így lehet, az mégiscsak esélyes. Nem adta fel, küzdött azért, hogy együtt legyünk, ez több, mint komoly alap. Ezúttal lágyabban, finomabban hajolok fel hozzá, félig behunyom a szememet, és nem rutinból, gépiesen csókolom meg, hanem belesóhajtva az ajkába.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Danácska olya dolgokat mond aminek örülnöm kellene, hiszen pont a lassú megközelítésről, a barátkozásról, megismerésről beszél, és nem is ezzel van a baj. Édes, hogy egyszerre bíztat és figyelmeztet, elvégre ő ismeri magát jobban, de…és ez a de akár egy sötét, sunyi felhő mindent beárnyékol. Megvonja a vállát, mintha az egész nem lenne fontos, egyáltalán nem látom rajta hogy bármit sajnálna vagy rosszul érintené, vagy bármilyen más érzelmet ami ideköthető. Megint Emmácska arca jelenik meg előttem, az ő vonásait már ismerem, tudom, hogy hasonló helyzetben milyen lenne és valamiért ezt várom el Danácskától is, pedig a két hölgy ég és föld, tűz és víz. Talán néhány másodpercem van ezen elmerengeni, de a hely nem igazán alkalmas erre, mivel nem vagyunk kettesben és ez engem zavar. Nem itt kellett volna ezzel előhozakodni, de már késő, a baj meg van és nekem jobb ha nem itt vagyok a muglik szemei előtt. A sötét kis utca elrejt a kíváncsi és csodálkozó szemek elől, még sem érzem könnyebbnek a beszélgetésünket, főleg mert túl közel vagyok Danához és félek, elveszi a józan eszem a kellemes és vadító illatával, a meleg leheletével, és az érintéseivel. Hogyan mondhatnám el miért ő kell nekem amikor ezt nem tudom szavakba foglalni, ezt nem lehet. Ezek érzések, mélyről fakadó, megfoghatatlan érzések. *-Mivel bántanál meg Danácska? *S aztán elmondom amit meg tudok fogalmazni, azt hogyan képzelem el kettőnk jövőjét és nem veszem észre, hogy ez csupán az én jövőm, az én vágyaimat testesíti meg. Eszembe sem jutott, hogy neki minden bizonnyal más fogalmai vannak a társas kapcsolatról, a párkapcsolatról. Dana nagyvilági nő, mulatni szeret mikor én legszívesebben a kandalló előtt ücsörögnék őt ölelve, csendben. Szeret táncolni, de ahogyan ő szereti nem az én világom. Tudnék-e kompromisszumot kötni? Ha szeretem, ha igazán szeretem akkor igen. Hogy ő képes lenne-e? A fejrázásból arra következtetek, hogy mindaz amit elmondtam nem felel meg neki, pedig szeretném ha neki is jó lenne, ha élvezné a kapcsolatunk minden percét, ha örömmel lenne velem, ám semmilyen lelkesedést nem fedezek fel egyetlen pillantásában, mozdulatában sem és ez elkeserít. A szavai hideg zuhanyként érnek, hibát követek el és kockáztatok és minden úgy is rosszul fog elsülni. Honnan tudja? Miért olyan biztos benne? A kérdésemre a válasz szinte azonnal érkezik. Mert ő jobban ismeri magát, tudja mit akar, hiszen Dana mindig tudja mit akar és azt is tudja mi lesz a vége. Dana, bármennyire is kedveljen, csak kedvel. Kedveli az esetlen, szerencsétlen főnökét aki mindent megad neki, aki nem szól egy rossz szót sem, de soha nem fog szeretni. Átkarolja a nyakam és megcsókol, mindezt ennyire egyszerűen, nem tudok a mozdulatba, a szándékba semmilyen kedvességet, romantikát gondolni, semmilyen mélyebb érzelmet….és ez fáj. Hihetetlenül fáj a szívem tájékán ahol mély sebet ejt, noha már az elején tisztában kellett volna lennem vele. Elhúzódom, ajkainak nevessége még ott csillog az enyémen, érzem az ízét ami kissé csípős a paprikától, vagy borstól, vagy Merlin tudja milyen fűszertől. A karját gyengéden fogva hámozom le a nyakamról de nem engedem el. Talán életemben először vagyok képes őszintén egy nő szemeibe nézni úgy, hogy nem fog el a remegés, bár most már az is fáj, hogy sejtem, félek attól, hogy megbántom.* -Danácska én….te….képes vagy szeretni engem? Mert ha nem, csak fájdalmat okoznék azzal ha magamhoz láncolnálak. Mert azok lennének, láncok. Te annak éreznéd. Azt pedig nem akarom. Én…én szeretlek, de nem tudok megváltozni. Te tudnál? Megváltoznál, hogy lekösd magad? Mellettem. Velem. Nem néhány randevú erejéig, hanem végleg. *Bele kellene ugranom, hiszem, hogy működne, hiszen akarom őt, szeretem…mégis felteszem ezeket a kérdéseket és nem magamnak pár percnyi magányos dilemma kedvéért hanem Danának. Annak a nőnek akinek az életébe még soha nem képzeltem bele magam, hiszen mindig a sajátomba képzeltem őt. Addig formáltam míg bele nem illett. Emmácskát viszont nem kell formálni, erre a nyilvánvaló dologra viszont még nem jöttem rá.*
A könyökömet az asztal széléhez támasztom, úgy kevergetem az italomat. Ábrándos tekintettel méregetem Maxet, akit úgy szó szerint sosem gondoltam főnöknek. Mondhatni barátok vagyunk, amióta Emma beajánlott hozzá. Én örültem, hogy végre lerázhattam magamról az iskola terhét, az unokatestvérem meg volt olyan bolond, hogy ott maradt tanárnak, egész életére a Roxforthoz kötötte magát.. Brr.. erre én nem lennék képes. Max boltjában viszont önmagam lehetek, imádok csicseregni, flörtölni, igaz, ha Max ott van, ezt jelentősen visszafogom, nem akarom ugyanis, hogy úgy érezze, rossz fényt vetek a boltjára. Viszont a mondandójával alaposan elgondolkoztat. - Nem is tudom Max, ismersz már, nem akarlak megbántani. Nem vagyok éppen egy barátnő alkat, komolyan meg kéne változnom, ha le akarnám kötni magamat. Nem mondom, hogy nem érné meg, legalábbis egy próbát mindenképpen. Kezdésnek akár bővíthetjük a randikat, olykor egymásnál is aludhatunk, aztán meglátjuk. – Vonom meg a vállamat, nőként tényleg nehezen határozom el magamat, máskor meg fejest ugrom az ismeretlenbe. Tudom, hogy nem egyszerű velem, olykor én sem tudom, hogy mit akarok. Mennyivel egyszerűbbek a férfiak, éhesek, álmosak, szexet kívánnak. Irányíthatóak. Én gyakran még óránként is mást akarok, nem hogy komoly döntéseket hozni. Hiába is próbálnék észérvek alapján döntést hozni, ez nálam mindig csődöt mond, ha győzködöm magamat, utána mindent képes vagyok eldobni, mint kisgyermek a megúnt játékait. Lehet, hogy soha nem növök fel? Emma viszont lényegesen komolyabb nálam, van választott hivatása, vőlegénye, én meg azt sem tudom az élettől, hogy pontosan mit akarok. Előfordul, hogy rám tör valami letargia, amikor rájövök, hogy egy nagy nulla vagyok, másnapra meg elfújja az egészet az ébredés. Ám most nincsen időm nagyon belemélyedni a komoly gondolatokba, mert Max zavarát követően elszaladunk a thai étteremből, én visszakapom a pénzemet, a főnök már megint olyan gáláns velem, még így a lila haj okozta káoszban is. Már az utcán vagyunk, amikor ölelgetni kezd, de tényleg nem tudom, hogy most erre mit is kéne felelnem. Én nem szoktam ilyen komoly lenni.. Most mégis abbahagyom a nevetést, érdeklődve mérem végig, tudom, hogy számára ez nagyon meghatározó. – Meg kell értened, nekem nem olyan egyszerű. Nem voltam még szerelmes, vagyis.. nem tudom, hogy milyen az. Talán ez is valami olyasmi részemről, csak.. nem szoktam így megfogalmazni. Ne viccelj már nagyon is jóképű vagy, nem veled van a baj, hanem velem.. Hogy ígérjem meg neked, hogy nem lépek tovább? Bevállalnád, hogy megbántalak? Miért éppen pont én kellek neked? – Ingatom a fejemet, és kinyúlok, hogy megsimogassam az arcát. Nem vagyok én érzéketlen, másokat szívfájdalom nélkül megbántok, ha arról van szó, de vele, aki ennyire rendes ember, nem szívesen játszanék. Csóválom a fejemet, mert valahol nagyon is legyezgeti a hiúságomat, hogy szeret, hogy szerelmes belém. Kaptam már vallomásokat, ám azok vagy a csodálatról, vagy a vágyról árulkodtak. Úgy igazán nem hiszem, hogy bárki is szeretett volna. Most megtehetném, hogy olyan döntést hozok, hogy én magam is a komoly útra lépek egy olyan férfi oldalán, aki mindent megadhatna számomra. Csak éppen az izgalmat nem, ami éltet. Ezt ő maga is bevallja. Vagy élem tovább az életemet, lemondva arról, hogy rendezett életem lehet. Nagyon régen volt valakim, aki miatt ilyen lettem, sosem kockáztatok, nem adok bele mindent. És most ismét fel kéne adnom a biztonsági játékot. Sóhajtok, és megrázom a fejemet. – Oltári nagy hibát követsz el. – Mondom ki végül, amolyan megadóan. Hiszen az ilyen jellegű ostomhoz még nem volt szerencsém. Legalábbis már jó régen nem. A szívemhez szól, nem az eszemhez, vagy a hiúságomhoz. Átkarolom a nyakát, és odatörleszkedek. – Ha kockáztatni akarsz velem, magadra vess.. – Harapom be az ajkamat, és keresem a tekintetét. Végül felpipiskedek, és a tarkójára simított kezemmel magamhoz húzom, és megcsókolom. Kissé úgy érzem magamat, mintha én lennék a férfi, nekem kell irányítanom. Most belefér, hátha nyer némi önbizalmat. Szétnyitom az ajkait a sajátommal, és átcsúsztatom a nyelvemet, hogy végigfuttassam az övén, beszívva az száját, szinte együtt lélegzünk.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Minden estét, igen. Valahogy úgy gondoltam, mégis biztos vagyok abban, hogy Danácska fejében egészen másféle válasz alkot képeket. Együtt lenni egymással neki minden bizonnyal mást jelent mint nekem, és pont ezért nehéz belefogni a megfogalmazásba. *-Igen, szeretném. Persze nem most azonnal. Idővel. Úgy gondolom ha együtt lennénk és megértenénk egymást, és működne. Ha…. *Tényleg nehéz. Ezt általában azért nem így szokták. Nem megbeszélni előtte, hanem magától alakul, de nálam még ez sem úgy történik ahogy szokott. Nem vagyok igazán a szavak embere, de Danácska szándékosan kimondatja velem, ez pedig erőteljes zavart eredményez, ami miatt közvetetten, de el kell hagynunk az éttermet. A fickó kuncogása a zavaromnak szól, és ettől még inkább bepánikolok, főleg mert tudom mi következik, és nem jó ha egy varázsló a muglik között elveszíti a fejét. Ám a nagy menekülés közben még sikerül danácska asztalra dobott pénzét felkapnom és a lány kezébe nyomnom, elvégre én hívtam meg és ha nem így lenne, akkor sem hagynám, hogy ő fizessen, ez a férfi dolga. Persze az nem ugrik most be, hogy danácska pont ezt az ősi, udvariassági szokást használja ki oly gyakran, csak fogom a kezét – de most még ez sem boldogít – és kimenekülök vele az étteremből. Egy sötét utca sarkán állunk meg ahol nem járkálnak az emberek, ő ott már elengedi a kezemet de nem húzódik el, ahogy megtorpanok a derekamra simítja és nevet. Édesen és csilingelőn, mégis rosszul esik. Beletúrok a szóban forgó hajamba ami még mindig szinte világít az utcán álló lámpák gyér fényében és csak nézem Danácskát és Emmácska jut eszembe. Ő vajon mit tenne? Minden bizonnyal elszörnyülködött volna és talán hamarabb ugrik fel mint én, hogy kivigyen. Igen, talán ő ezt tette volna és visszafojtaná a mosolyát és átölelne. Hiányzik. Nem értem miért jutott eszembe, de ahogy Danára nézek, Emma arcát látom és akaratlanul is különbséget teszek kettejük között. Danával minden bizonnyal izgalmasabb lenne az élet, de vajon tényleg szükségem van ilyen izgalmakra? Előrelépek, itt most nem zavar senki és most még megvan bennem az a bátorság ami ahhoz kell, hogy Danácskát kérdések elé állítsam. Olyan kérdések elé, melyeket a férfiak nem igazán szoktak feltenni, mert nem kell. Megfogom a kezét, ezzel egyszersmind magamra vonom a figyelmét, érezhető, hogy fontos dologra készülök és talán abbahagyja a nevetést, ami egyébként édes és bájos és megmelengeti a szívemet, de….nem ebben a helyzetben. Magamhoz húzom, a kezét a mellkasomhoz, a szívem közelébe szorítom és korábbi fejlesunyító állásomból nézek fel rá. Most kicsinek érzem magam, noha néhány centivel magasabb vagyok nála, bár a maga sarkú cipője miatt ez most nem igazán tűnik ki.* -Danácska! Nem tudok uralkodni magamon, mert tele vagyok érzelmekkel. Szeretlek, mióta csak megjelentél az életemben, és szeretnék minden napot veled tölteni, ha te is akarod. Lehetnének közös programjaink, dolgozhatnánk együtt, kicsit másképp mint eddig, és ha úgy alakul, igen, szeretném ha az életem része lennél. De én Danácska mindent akarok vagy semmit. Tudom, sokkal izgalmasabb az életed mint amit én tudok nyújtani neked, de én többre nem vagyok képes. Csak….a növények vannak, a csendes esték, az együtt főzés, kirándulás. Hajlandó vagyok kompromisszumokra és sok mindent megteszek szívesen érted, de nem tudok bármit és mindent. Én nem az a férfi vagyok. Nem vagyok erős és híres és pénzem sincs sok és a jóképűek között utolsóként kullogok, de szeretek, féltek, aggódom és segítek. Ennyi vagyok én. *Egy szerencsétlen pasas aki még arra sem volt képes, hogy a saját bájitalának hibáit megtalálja és kijavítsa. Kissé nőies, ha már a főzésnél tartunk hiszen szeretek kotyvasztani és ha már a bájitalok terén nincs tehetségem, a konyhában annál inkább. Bár valószínűleg Danácska nem kultiválja ezt az oldalamat, de akár főzhetek diétás menüt is. Nem tudom, még nem képzeltem el milyen lenne ha mi együtt lennénk. Az ellentétek vonzzák egymást, ha ez igaz, mi összeillünk. De vajon a mi esetünkben is így van? Danácska gyönyörű, vicces, kedves és erős. Erősebb mint én ami nem zavar, sőt büszke is lennék rá ha mindezt az én oldalamon tenné. Ám egyre inkább azt látom, hogy neki én kevés vagyok, megváltozni pedig már nem fogok. Nem vagyok képes rá és ez elszomorít. *
Kissé csapongok, ami az egész életemre jellemző, szeretem megélni a mindennapjaimat, és ide tartozik, hogy az intenzív ízek szerelmesei vagyok. Nem merülhet fel, hogy odavagyok a köretekért, muszáj tartalmas íznek a számba kerülni, ezért is hoztam ide Maxet, hogy ő is megtapasztalhassa a csípőset, a fűszereset, és ha nem itt ennénk, akkor ide tartozna füstölt sonka is. Ha már randira hívott, igazán nem lehet meglepődve, ha kissé átveszem az irányítást, főleg a múltkori heves csókváltásunk után, most nyílt színen hozom zavarba, és kaján mosollyal figyelem, ahogyan küzd a zavarával. Nem is tudom, ha én kellek neki, hogy számíthatott szűzies pironkodásra a részemről, ennyire már ismerjük egymást. Nem túlzottan érdekel, hogy mások most mennyire néznek meg, nem szokásom sosem több vasat tartani a tűzben. Most Max-szel vagyok itt, róla szól ez az este, nem másról, bármennyire is néznek. - Többet? Minden estét? Szeretnéd, hogy ha mi ketten.. együtt lennénk? – Nem mondom ki, hogy akár az összeköltözésre is gondol ezáltal. Mert tényleg nem tudom. Ezért is dobom vissza a labdát. Kaptam már komolytalan házassági ajánlatokat hogy valaki csak az ágyába csaljon, de egyrészt nem nagyon kellett kéretni engem, tudom, hogy mi a jó nekem, másrészt engem nem lehet csak úgy meggyűrüzni. Max viszont tényleg komolyan gondolja. Ha nem is kért meg, szinte egyenértékű vele, hiszen minden estét.. Hm.. elgondolkoztató, mert végülis nagyon kedvelem őt, és talán működhetne. Viszont több időm most nincsen ezen gondolkozni, mert Max egyre jobban zavarba jön, és úgy tűnik, hogy a haja változására is ez kihat. Hagyom magamat vonszolni, de még útközben előhalászom a tárcámat, és egy komolyabb összeget dobok az asztalunkra, hogy ne küldjék utánunk az egyik kifutófiót, mondván, hogy ingyenélők vagyunk, holott nem is! Való igaz, én elég sokszor buliztam már muglik között, úgy tűnik Max még nem igazán mélyült el az ilyesmiben. Ekkor veszem észre, hogy Max is fizetni akar, akkor az enyémet gyorsan visszaveszem, azért annyira nem minőségi a thai konyha, hogy duplán fizessünk érte. De azért édes tőle, hogy meghívott. Kisietünk az egyik hátsó sikátorba, ahol már kipukkan belőlem a nevetés. – Jaj édes, ez vicces volt, pedig tudom, hogy te nem vetted annak. Legközelebb nem kellene ilyen helyre jönni, ha ennyire nem tudsz magadon uralkodni. – Fojtom végül kacarászásba a nevetésemet, nem akarom ezzel megbántani, csak hát.. tényleg nem erre készültem. Viszont ettem rendesen, úgyhogy ha még van terve ma estére, hát folytathatjuk a megkezdett programsorozatot. Várakozóan nézek rá, útközben sikerült a derekán felejtenem a kezeimet, és nem sietős, hogy visszavegyem.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem szökik a szemem az égbe a válaszán, egyszerűen csak boldog vagyok, hogy ezt így sikerült elintéznem. A feltételen sem akadok ki, pedig ott van az a „ha” szócska, ami azt jelzi, Danácska még nem döntött el semmit sem velem kapcsolatban. Talán mindenkivel ezt érzi, és ha nem megy akkor másra vált, eszembe sem jut, fel sem tűnik, hogy most ugyanolyan férfi vagyok a szemeiben mint azok akik virágot visznek neki a boltba, akik hozzám hasonlóan elhívják randevúra, majd egy-egy sikertelen este után feledésbe merülnek. Noha nem foglalkoztam túlzottan azzal kivel és hogyan üti el az idejét Danácska, azért pontosan tudtam hogyan megy ez. Engem elvakított a boldogság és nem ellenkeztem ellene. *-A füstölt sonka nem igazán köret. *Elnézően mosolygok rá, de megjegyzem magamnak, hogy mi az amit kedvel és mi az amit nem. Ez már önmagától megy, oda sem kell figyelnem rá. Azonban másra igen, bár igyekszem úgy tenni mintha semmi sem történt volna, próbálom az arcom vonásait semmitmondóra formálni, a tekintetemben és a hajamon minden bizonnyal látszik Danácska kutató kezének eredménye. Sosem gondolkodtam el azon én mit szeretek egy nőben, nem volt alkalmam és a szívem választását sem érdekelte, ám most némi zavart kelt bennem ez a nagyfokú kezdeményezés. Pedig ismerem Danácskát és tudom, hogy ő nem rejti véka alá az érzéseit, ha tetszik neki valaki, ám az én kezemből egyetlen mozdulattal kiveszi a gyeplőt. Ha megkérdezné mire vártam, igen azt mondanám, hogy szemérmes szemlesütésre, zavart mosolyra, édes pírral telt arcra. Dana még az evésben sem fogja vissza magát, a „műsort” amit talán nekem szán, mindenki látja és nem tudom nem észrevenni a szomszédos asztalnál ülő férfi sóvár pillantását. Pedig nem egyedül ül az asztalnál, de nagyon úgy tűnik, hogy a partnerét ez nem zavarja, engem annál inkább. A kérdésem kikívánkozik, kíváncsi vagyok miért történt az ami történt és arra is, mi változott azóta. Danácska visszakérdez és ezzel alaposan feladja a leckét. Én még azon merengek, hogy mit is kockáztathatnék Danával, miért mondta ezt és mi lenne a vége ha valami nem úgy sülne el ahogyan én gondolom. Ellenben egészen máson kell elgondolkodnom és meg is teszem. *-Én….én már mondtam egyszer. *Nyelek egy nagyot amikor szinte teljesen kitárulkozik, az én szemeim azonban nem merülnek el olyan mélyen Danácska selymes halmai által közrefogott édes mélyedésben mint az asztalszomszédomé, mert már nem fér oda. *-Én…én többet szeretnék Danácska mint egyetlen este. Én…azt hiszem….minden estét szeretnék. Tudod úgy gondoltam….*MEglehetősen zavarban vagyok, mert a másik férfi leplezetlenül bámulja Danát, és még egy halk, de annál kárörvendőbb kuncogást is sikerül kihallanom a saját szavaim között. Ettől persze zavarba jövök és megindul a lavina. Egy mugli étterem nem éppen jó választás egy olyan embernek akinek a haj színe az érzelmeitől fűtötten váltogatja egymást. A kiürült borospoharam tükrében látom a kikericssárgára váltó hajamat, eléggé rikító, és tudom, hogy innen azonnal mennünk kell, de így sem ússzuk meg azt, hogy valakit idekérjünk némi emlékmódosításra, vagy bízzunk abban, hogy a férfiészre sem vesz engem ha Danácska kebleit bámulja? Felállok, közben már a zsebemben kutatok mugli pénzért amit az asztalra dobok számolatlanul, remélve, hogy nem maradok adós. Megfogom danácska kezét és szinte vonszolom magammal kifelé.* -Gyere. El kell mennünk innen. *Minden további magyarázat nélkül húzom magammal Danát, talán ellenkezik, talán ez elmarad a döbbenet miatt, ám tudom, hogy így vagy úgy ki fogunk jutni és nekem meg kell magyaráznom, bocsánatot kell kérnem az elrontott vacsora miatt és már előre félek a várható következménytől.*
Ezúttal nem vonom fel a szemöldökömet, rá kell jönnöm, hogy Maxet úgyse tudom megváltoztatni, és nem csupán azért, mert férfi. Ő ilyen, ha a fejébe vesz valamit, akkor nem számítanak a körülmények, teszi ami eszébe jut, igazi érzelmi lény. Na nem mintha én túl sokat agyalnék bármin is, igaz, én aztán vagyok annyira szeszélyes, hogy néha még magamon sem igazodom ki. A kérdésre egy édes mosolyt villantok, s bólintok, mielőtt még beleinnék az italomba. - Hogyne. Ha jól érezzük magunkat, hát miért ne? – Ábrándos barna szemeimmel vizslatom őt, nem is tudom, hogy gondoljak. Szeretek pasizni, flörtölni, legutóbb mégis leráztam magamról azt, hogy egymásba gabalyodjunk, valahogy úgy véltem, a munkahelyi kapcsolatnak nem sok pozitív eredménye lehet, ám azóta is úgy nézett rám, hogy végül úgy döntöttem, hogy engedek, lesz, ami lesz. És már most a következő randiról beszélünk. Nem tudom, hogy mennyire is komolyodhatnék meg, nem az én stílusom, ám egy próbát megérhet, hogy ha olyannal vagyok, akit többé-kevésbé ismerek. - A köreteket nem szeretem annyira, de.. a puding az jöhet. – Bólogatok, tőlem aztán nem kell férfiatlannak gondolnia magát, hiszen én meg pont nem tudok főzni, valahogy több időt töltök a tükör előtt, hogy értelme legyen nekiállnom még a konyhában is lenni. Na nem aki annyit jár el szórakozni, mint én, az minek vásároljon be? Igaz, így sokszor elcsapom a hasamat a burgonyaszirmok és melegszendvicsek végtelen spiráljában, de úgy vélem, nem huszonnyolc évesen kell elkezdeni szakácskodni, ez a hajó már elment. Kissé meghökkenek hogy Max ennyire izgul, amikor megfogom a combját az asztal alatt, hát nem ő hivott el vacsorázni? Mire számított? Hogy majd körbeudvarol, én meg szemérmesen lesütöm a pillantásomat? Hm.. de hiszen tudja, hogy milyen vagyok, és még alaposan visszafogom magamat. - Szerintem már annyira megszoktam, hogy csak az ilyen intenzívet szeretem, meg se érzem. – Csóválom a fejemet félmosollyal, hogy nem hallgat rám, nem kell neki a sajtmártás. Én azt is szeretem, de ez a piros olyan fincsi! Nem is használok hozzá evőeszközt, egy falatka húst csippentek az ujjaim közé, mártogatok, és miután lenyeltem, élvezettel, de azért halkan cuppogva nyaldosom le még a körmeimet is. Közben cinkos pillantást vetek rá, vajon hogy reagál? - Azt hiszem ezt már tisztáztuk. Attól féltem, hogy csalódnál, mert nem vagyok egy komolyan vehető valaki. Nem akartam, hogy rossz legyen utána a kapcsolatunk. De ha már meghívtál, eljöttem. Ha szeretsz kockáztatni.. És különben Max, mit szeretnél tőlem? Tetszem? Vagy csak magányos vagy, és töltsem be ma estére az űrt? – Kacsintok picit áthajolva az asztalon, hogy belásson a dekoltázsomba. Hát kezdjen amit csak akar a kapott információval, használja ki a lehetőséget, hogy akár csak most érezzük jól magunkat. Aztán tehetünk úgy, mintha meg sem történt volna. Visszacsüccsenek, és várom a választ.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A táncos este felvetésével még nem jövök rá, hogy azzal együtt, kvázi egy újabb randevúra hívtam Danácskát, csak amikor konkrétan rákérdez jövök zavarba. Persze nem azért mert nem állt szándékomban, te jó ég, dehogy, hiszen eddig azon munkálkodtam, hogy összejöjjön. Ám nem gondoltam, hogy sikerül, ennek az egynek is örülök mint majom a farkának, és még nem is vagyunk túl rajta, hogyan is tervezhetném már a következőt? Ám ha már megtörtént, rábólintok mielőtt Danácska a kérdezésem előtt nemet mond.* -Én…én…én szeretném. Hát te Danácska? *Annyira boldog vagyok, hogy észre sem veszem, a Dana által nem kedvelt becézést használom. Csak annyit szeretnék tudni, eljön-e velem legközelebb, számíthatok-e rá egy újabb este folyamán amit nem egyedül kell eltöltenem. Mióta Daniel belépett a képbe, Emmácska sem ér rá minduntalan olyan időpontokban, melyekben korábban igen. A Roxfortba való visszatérése után elég sokszor találkoztunk, és ha nem mentünk el piknikezni, akkor nálam vacsorázott, volt, hogy az ágyamban aludt, természetesen akkor én kint a kanapén töltöttem az éjszakát. Gyakran küldtem baglyot vagy szóltam át neki a kandalló tüzén keresztül és mivel én nem mehettem a Roxfortba, ő jött hozzám. Elég kevés este volt amit magamban töltöttem és most hiányoznak azok az Emmácskával teli esték, a beszélgetések, a zenehallgatás, a forró csokoládé vagy ízletes mézes tea. Danáva kapcsolatban valamiért ilyesmi soha eszembe sem jutott, azóta az este óta, hogy félig elkészítette a vacsorámat majd lelépett macskát etetni, nem is álmodom ilyesmiről. * -Fűszeres husi. *ízlelgetem a „husi” kifejezést a számban.* -Én a füstölt sonkáért vagyok oda. Az édes-köményes kenyérért és az angol pudingért. A steak még elmegy, persze szeretem inkább én ízesíteni. *Szeretek főzni. Sokan azt mondják ez férfiatlan, de szerintem az igazi ínyenc férfi tud főzni-sütni. Emmácska oda van a főztömért, mind a tíz ujját megnyalja egy-egy vacsora után, nem tud nemet mondani egyetlen falatra sem, öröm nézni ahogy eszik. Már eddig is zavarban voltam, csoda, hogy nem engem néz az egész étterem, valószínűleg megint színes a hajam. Ám amikor Danácska ráfog a lábamra, ez az érzés csak fokozódik. Zavartan, hebegve-habogva válaszolok és próbálom hanyagolni az ételt, míg a számban tűz ég. Szerintem elcserélték vagy félreértették a rendelésemet, a számok az okai. Hülyeségnek is tartom, hogy ételeket megszámozzanak, hát nem összekeverik így is? *-Nos, igen, minden bizonnyal. Jól bírod, minden elismerésem. Nem fontos, majd nem mártogatok. *Sok köretet eszem hozzá és több bort iszom, akkor jobb lesz, csak be ne rúgjak. Ha már úgy is zavarban vagyok, miért ne tegyünk rá egy lapáttal. Gondosan megrágom az utolsó falatot ée lenyelem, azt is megvárom, hogy Danácska lenyelje és még mielőtt újabb falatot venne a szájába, megkérdezem azt ami igazán nagyon érdekel.* -Daná…dana, kérdezhetek valamit? …..Akkor este….ha nincs is macskád…..miért hagytál ott engem? Talán valamit rosszul csináltam? *Mert meg vagyok győződve arról, hogy én rontottam el. Most mégis itt vagyunk együtt és ezt nem értem. Azt sem mondhatom, hogy túl gyors voltam és letámadtam, mert éppenséggel ő támadott le engem, bár ezt így kimondani elég nevetséges, mégis a felállás ez volt. *
Emma esküvője valahogy nem köt le. Koszorúslány leszek ugyan, de tanu nem, még annak is örülhet mindenki, ha nem fogok ott minden jó pasival flörtölni. Az unokatestvérem által kiválasztott ruha nem az én színem, de elfogadom, hiszen a menyasszony kívánságai szentek, és hát mint köztudott, a koszorúslányoknak illik kifejezetten rondábbnak kinézni, hogy a fehérben úszó ara legyen a tökéletes hattyú mind közül. Ezt egy oltári nagy hülyeségnek tartom, hiszen nem csak róla szól az ünnepség, hanem a vőlegényről is, de mivel Danielt alig ismerem, mellette aztán nem tehetem le a voksomat. Maxtől rendes, hogy magukhoz hív karácsonyra, ami azért még néhány hónap, addig bőven meggondolhatja magát, valahol viszont igenis jól esik, hogy felajánlja. Nem akarok a terhére lenni, a családja nem is ismer, így koloncnak tűnhetek. Végképp nem akartam kierőszakolni, hogy ilyet tegyen, csak randizunk, és beszélgetünk. Ha decemberben még megerősíti akkor megyek, ha addig elsikkad a dolog, én nem fogom erőltetni. - Kedves tőled. Legyen akkor majd legközelebb.. egy másik alkalommal is találkozzunk? – Abban azért igaza van, hogy ez egy gyorsétterem, de hát ő kérdezte, hogy miket szeretek. Thai étteremből nem nagyon tudok olyanról, ahol komolyabb fogásokat lehetne enni, bár biztosan van olyan is. Nálam a randik inkább lötyögésről, bulizásról szólnak, semmint komoly ismerkedésről, és azok a pasik, akik ajánlatot tesznek, nem feccölnek bele komolyabb anyagiakat, hogy engem lenyűgözzenek, többnyire úgyis egy éjszakára szól a dolog. Max viszont rendes, és próbál rám odafigyelni, ötletelni, hogyan is töltsünk együtt minőségibb időt. Nem vagyok ehhez hozzá szokva. - Szokatlan, de tetszene. Tudod egyszerű lélek vagyok, nincsenek nagy igényeim, csak ne saláta legyen, hanem valami fűszeres husi. Lehet akár véres staek is. Te miket szeretsz? – A nők végülis ha nem túl merész az ötlözetük, végülis a legtöbb helyen bevethetőek, na jó, egy bálba azért a mostani ruhámban nem mehetnék, oda minimum esélyi kell, de igaz, hogy a férfiaktól egy jobb helyen lehet, hogy elvárják az öltönyt, meg a nyakkendőt. Bizonyos tekintetben nekik fontosabb az elegancia, de ötlettelenebb a ruhatáruk. Miután megvolt a szájfény, és picit összepusszantottam a számat, már nézegetem is magamnak a finom szószt, de ha már Max ilyen cukin félszeg, az asztal alatt adhatok neki egy kis térd és combmasszázst. Aranyos, ahogyan küszködik a szavakkal. Biztosan ő is viszonozná, de túlságosan jó ehhez. - Neked is drága. – Bólintok, és anélkül, hogy köhögnék, vagy vörösödnék, lazán tunkolgatom a húsfalatkákat a piros krémszerű szószba, és a számba dobálhatom őket. – Mmm.. Azt hiszem tűzokádó sárkány torokkal születtem. Ha neked sok, akkor rendelj valami sajtmártást helyette. Az európaiak kedvéért olyat is tartanak. – Nevetgélek, én aztán nem fogom vissza magamat. Imádom, csak nem bírom a csípőset, kavarni szokott miatt a gyomrom rendesen, de hát a női havibaj mellett ez már csak egy enyhe kis mellékzöngének tűnik.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Dana nagyot nő a szememben, ami a bátorságot és a pimasz merészséget illeti. Mókás, és szórakoztató a történet amit az esküvőkről mesélt, ám a közeljövőben lesz egy olyan ahova nem kell belógnia mert hivatalos meghívóval érkezhet. Persze az is lehet, hogy csupán az izgalom miatt otthon felejti majd és marad a belógásnál, legfeljebb ha lebukik és Emmácska esküvőjére rendelt szervezők szigorúbbak lesznek az eddigieknél, majd kihív engem, hogy igazoljam. Nem lepődnék meg, bár ha jól tudom Danácskának illik mindenkinél előbb megjelennie, hiszen koszorúslány lesz. Emmácsáról nem tudom elképzelni, hogy ilyet csináljon, ha bele is menne dana rábeszélésére, az utolsó pillanatban minden bizonnyal visszakozna, ettől persze nem lesz kisebb a szememben, Emmácska különleges lány és pont olyan helyet is foglal el a szívemben. *-Értem. Majd odafigyelek Emmácska esküvőjén. Biztosan roppant szórakoztató lehet. *Az izgalom, a kaland Danácska lételeme, sokszor az az érzésem vele kapcsolatban, hogy a boltba belépő férfiakkal is csupán ezért flörtöl és nem azért mert bármelyik tetszene neki. Meglehet akad olyan is, de gyógynövényeket és különleges mágikus virágokat nem a Dana korabeli férfiak szoktak vásárolni. Manapság pedig, a mágusképzés is elért olyan szintet, hogy lassan nem lesz szükség az olyanokra mint én. Ha már eddig eljutottam, nem hagyom annyiban, az, hogy Danácska eljött velem vacsorázni ad némi bátorságot és a karácsonyra gondolva elhívom őt hozzánk. Mármint a szüleimhez, hiszen ott szoktam tölteni az ünnep egy részét, ameddig bírom édesanyám célozgatásait. Danácskának pedig nem kell belógni mindenféle partira, hogy jól érezze magát. Persze korántsem biztos, hogy olyan ünneplésre vágyik és gondol mint amilyen a Lilleyman házban szokás, családias és otthonos, semmi zaj és hangoskodás. *-Rendben, beszélünk még róla hiszen tényleg messze van, csak úgy eszembe jutott. *Adom meg magam egy bólintással kísért mosollyal. Nem hiszem, hogy meggondolom magam, egyszer sikerült kinyögnöm ezt is, örülök, hogy így alakult. Másrészt kíváncsi vagyok arra Danácska hogyan viseli az ilyen csendes ünnepléseket. Tudom, Emmácska imádja. Ő legszívesebben csak leülne a kandalló elé, befészkelné magát néhány párna közé, a kezében forró csokoládéval bámulná a lángok táncát. Mondjuk el tudnám viselni így az ünnepeket én is, karomban a szeretett hölggyel, én meg őt nézném ahogy bámulja a lángokat. *-Nos…khhmmm….én most is meghívtalak. Ööö….nekem nem gond ha itt érzed jól magad, bár…..ez nekem olyan sietősnek tűnik. Persze nem gond, tényleg. *Zavarban vagyok mert nem igazán tudom jól megfogalmazni mire gondolok. Ez az étterem biztosan finom kínálatot nyújt, de ide az ember csak enni jár és nem azért, hogy megünnepeljen egy különleges alkalmat, márpedig az első randi különleges alkalomnak számít. Legközelebb elviszem Danácskát egy olyan étterembe, ahol minden egyes fogának története van, egy vacsora pedig legalább négy órán keresztül tart. Egy jól megkomponált előadás. Egy kulináris kajáldában nem lehet ilyesmit élvezni, már a kifejezés is kissé meghökkent.* -Ó nem a vacsora után gondoltam, csak megemlítettem, hogy megtudjam, neked tetszene egy ilyen hely. Én sem vagyok úgy öltözve, annak pedig meg kell adni a módját. *Közben megérkezik a vacsoránk, nyúlnék az asztalkendőért amit az ölembe terítenék, de olyan nincs, be kell érnem a szalvétával, de az nem olyan nagy, szóval ha leeszem magam, a nadrágom bánja. Majd a tányér fölé hajolok. Csak nézem a tányéromra halmozott ételt, az elém tolt csípős szószt – gyanítom az - és Danácska ajkait, melyekről hamarosan eltűnik majd a gondosan felkent alig látható rúzs. Minek is csinálnak ilyet ha nem látszik? Mondjuk majdnem olyan a szája tőle mintha most nyalta volna meg. A villáért nyúlok és a késért, de a jó kívánságom kissé megakad amikor Danácska kezét a lábamon érzem, a combomon, egészen közel oda ahova nem kellene nyúlkálnia nyilvános helyen. *-Jó étv….jó…jó étvágyat Daná…Dana….khhmmm. *Nekilátok enni, az első falatnál megemelkedik a szemöldököm, bár nem csípőset kértem, az egész annyira fűszeres az angol konyhához szokott ízlésemnek, hogy már ez is elég csípős. Diszkréten krákogok, hogy helyre rakjam a torkomat, majd megtörlöm a számat a szalvétával és belekortyolok a boromba.* -Finom….egészen aprón fűszeres…..és csípős. Nem is tudom hogy vagy képes megenni. *Elképedve nézek rá, még a szószba is belemártogatja a húst, pedig az övé is elég fűszeresnek néz ki, szinte már sötét a hús a sok fűszertől. *
Tulajdonképpen Max-nek sincsen velem könnyű dolga, hiszen én magam sem tudom, hogy mit akarok. Mint azok az őrültek, akiknek nem lehet kiszámítani a tetteit, hiszen bennük is akkor tudatosul, amikor már megtették. Olvastam egyszer egy gyilkosról, aki úgy ölte meg az utána koslató aurort, hogy az fel se foghatta, hogy a gyilkos támadni fog, mert a bomlott elmében későn született meg a gondolat, pont utána, miután már szíven döfte szegény nyomozót. Na jó, azért ennyire szeszélyes nem vagyok, csak példaként hozom párhuzamba, hogy Max bizony egy nagyon rossz lányt fogott ki. - Tudod édes Max, a lányok azt csinálnak, amit akarnak. Egy szép dekoltázs kapukat nyit meg. Nem fair, de így van. Szerintem a biztonságisok is tisztában voltak vele, hogy külsős voltam, de a nők mindig emelik az est fényét, és magától értetődő, hogy egy jó buli odavonz minket. – Tudom, hogy az ő tiszta világába az ilyesmi nem fér bele az ilyesmi, így mint barátok beszélünk erről, nem akarnám belerángatni tisztességtelen dolgokba. A karácsonyra terelődik a beszélgetés, a kapott italomat nyalogatom, ez már olyan ösztönös dolog, Maxet talán el sem kéne ilyen eszközökkel csábítanom. Borostyánbarna szemeimmel őt vizslatom, és örömmel veszem észre, hogy nő a magabiztossága, a félszegsége pedig eltűnőben van. Remélem, hogy nem is tér vissza, végtére is most itt vagyunk együtt, és nem szándékozom elszaladni, hogy „megetessem a macskát”. Az ajánlata nagyon vonzó, de nem tudom megítélni, hogy mennyire érezném kényelmetlenül magamat az ő családjánál. Óhatatlanul felmerül, hogy a barátnőjeként kezelnek, azt pedig valahogy furcsállanám. De ami még ennél is jobban idegesítene, hogy ha Emma is ott lenne. Amilyen nagy cimborák, nem akarok feszült pillanatokat, az unokatestvérem még erőltetné is hogy összeboronáljon minket, holott ők jobban összeillenek, csodálom is, hogy Max még nem nyúlt bele Emma bugyijába. Szentfazék ez a kettő, de nagyon. - Jól van, próbáljuk meg, habár a karácsony még messze van, addig bőven lehetőséget adok, hogy visszavond az ajánlatot. – Túrok bele a hajamba elmélázva. El tudom képzelni, hogy addig kiábrándul a stílusomból, akkor pedig kár lenne bármiféle fogadalomhoz kötni. Már most úgy intézem, hogy ne érezze magát kényeltlenül, ha véletlenül valamelyik rokona lebetegedne, ezért az ágynyugalom miatt nem tanácsos vendégeket fogadnia a családtagokon kívül. El tudnám viselni. - Dehogynem, aranyos tőled, csupán.. Nem gond, hogy ide hoztalak? Nem valami gyertyafényes vacsorára gondoltál? Nem nagyon szoktam igazi éttermekbe járni, ha csak meg nem hív valaki, jobban szeretem az ilyen kulináris kajáldákat. – Kecses vállvonás ismét, tudom, hogy nagyon idegesítő lehet az a flegma stílus részemről, de valamiért Maxnek mégiscsak én jövök be. Pedig amilyen búsképű lovag, találna szép lányt mindent ujjára, erre ő engem hoz el randizni, pedig tudja, hogy mennyire csapodár vagyok.. Már csak a kedvéért is igyekeznem kéne jól viselkedni. Ahogyan mesélek a londoni placcról, akaratlanul az is 54-et mondom, aztán elnevetem magamat, hát tényleg ez is számos. Na jó, talán kicsit igaza van. – Most a vacsi után? Nem vagyok egy kicsit alulöltözve hozzá? De.. tetszik az ötlet, miért is ne? Áh, megjött a vacsink, jó étvágyat, visszajelzést kérek! – Mosolygok most rá, miután eltettem a szájfényt, picit összeszorítom az ajkaimat, hogy eloszoljon, még akkor is, ha mindjárt lejön róla a finom falatok miatt. Én az enyémhez kértem egy pici csípős szószt is külön tálcában, de középre tolom, hogy akár ő is kipróbálhassa. Nem pirulok el, amint észreveszem, hogy engem néz, csak az asztal alatt finoman ráfogok a térdére. – Csak bátran Max, a tiéd vagyok.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Úgy tűnik Danácska reakciójából, hogy csak nekem szomorú ez az egész ünnep dolog, ő teljes mértékben meg van vele elégedve. Én úgy gondoltam, hogy mindig van valaki akivel együtt tölti, hiszen állandóan flörtöl, barátkozik és fogad el vacsorameghívásokat, mégis amikor az ünnep ideje beköszönt, Danácska egyedül marad és olyan trükkökhöz folyamodik amin teljese elképedek. Tényleg ez szórakoztatja? Nem veszem észre a megjátszott derültség mögött megbújó szomorúságot, csak arra tudok gondolni, hogy danácska mennyire fifikás és, hogy ezt eddig nem is tudtam róla. Akármi is történik Dana a jég hátán is megél és minden bizonnyal nincs szüksége férfira az életében, legalábbis tartósan nem, amúgy sem olyan alkat aki elfogadja azt ha a másik kerül előtérbe, dana irányít. Mondjuk én meg teszem azt amit a nő mond és tenném ha Dana mondaná, mert szerintem minden nő megérdemli a figyelmet, a szeretetet, a gondoskodást és azt, hogy a férfi a tenyerén hordozza. De vajon Danácska szeretné ezt az életet? Azt amire Emmácska vágyik és amit meg is fog kapni Danieltől…..ha megkapja. Ebben erősen kételkedem, Daniel nem olyan mint aki nagyon odafigyelne másokra. Ő természetesnek veszi, hogy a nő cipeli a vállán a család terheit és a férfi dolga csak az, hogy megteremtse a hozzávalót. *-Nahát! Egészen izgalmasnak hangzik. Egyszer sem buktál le? *Miért is bukott volna le? Hiszen egy muglival sok mindent meg lehet tenni, sok mindenre rá lehet venni úgy, hogy később nem is emlékszik rá, legfeljebb az erszényének megcsappant tartalma hívja fel a figyelmét arra, hogy történhetett valami. Ez nem helyes és bármennyire is nem tudom elképzelni danáról, hogy ilyet tegyen, megtette. Ennek ellenére kibukik belőlem a kérdés, a burkolt ajánlat, hogy a következő karácsonyt töltse nálunk, vagyis a szüleimnél. *-Úgy gondolod? Én nem hiszem. Nem, nem lennél…ciki. Majd vigyázok rád. *Igen, akár odafigyelek arra, hogy ne igyon sokat ha ez a gond, hiszen nekem meg ez a dolgom. Az étteremben azonban rá kell hagyatkoznom, hiszen fogalmam sincs hogyan és mit válasszak, de mindez az ő kedvéért van, különben egészen más helyre vittem volna. *-Mondjuk. Vagy Sanghaj-i marha. Egyszerűbb lenne kérni. *Ez a számozásos dolog teljesen romantikátlanítja a vacsorát. Nem is tudom, mintha alkatrészeket vásárolnánk egy mugli üzletben. Persze ez is mugli étterem, mit is várhatnék. *-Úgy gondoltam legalább egy pohárral, az méltó lenne az első vacsoránkhoz, elvégre ünnepelünk. Vagy nem így gondolod? *Nekem mindenesetre ünnep, hogy végre itt ülünk egy étteremben kettesben, még ha az egy számos étterem is. Választóvonal az életemben, hogy végre elhívtam és elfogadta a meghívásomat, a holnapra vonatkozó jövő azonban még kifürkészhetetlen számomra. Danácska hiába mondja azt, hogy az általa kedvelt táncos szórakozóhely nem számos, a következő mondatában igenis azt mondja, hogy 54. „Na ugye” pillantással nézek rá és ingatom a fejem mosolyogva. *-Én romantikusabbra gondoltam, mondjuk keringő? Ismerek ilyen helyet, kellemes és előkelő. Nem túl hangos és egyáltalán nem füstös…..ööö….hangulatos, lágy zene….sejtelmes fények. *A szavaim akadozva jönnek elő mikor az ajkait rúzsozza. Nem értem miért van erre szükség amikor hamarosan úgy is leeszi magáról. Másrészt Danácska ajkainak nincs szüksége ilyen mesterséges dolgokra, hiszen anélkül is szépek. Persze bennem fel sem merül olyan kézzelfogható magyarázat mint például a figyelmem megtartása, megigézve bámulom az ajkait.*
Látom Maxen, hogy teljesen meg van döbbenve azon, hogy nekem mennyire más a környezem. Na igen, ő teljesen úgy képzeli el az életet, hogy mindenki imádnivaló, és egyébként is rózsaszín felhő lep minket körbe, ám a sanyarú valóság elég kiábrándító. Rossz érzéssel tölt el, hogy nekem kell ebből kiábrándítanom, ezért hogy enyhítsem a dolgot, megmozdítom az ujjaimat, és a kezéért nyúlok, hogy megfogjam, bátorítóan megszorítsam. Hiába élem nagykanállal az életemet, nekem is számtalanszor eszembe jut, hogy ki fogok öregedni ebből, és akkor még inkább egyedül maradok. Főleg, hogy Max még rá is világít, hogy az ünnepeim is magányosan telnek. Hiába csinálok úgy, mintha komolyan élvezném a bulizásokat, a táncolást, összességében nem vár utána senki, akihez minden érdek nélkül oda lehetne bújni. Nem mondom, hogy a szemeimben szomorúság bújkál, ennél jobban már nem akarom a férfi kedvét elrontani, és egyébként sem szorulok rá, hogy sajnáljon. Lásson csak bennem egy életvidám lányt. Igaz, hogy nem vagyok annyira alkalmas a barátkozásra, mint Emma, akivel egészen jóban vannak, ha jól tudom, egy randi beleférhet, amin jól érezzük magunkat, még csak el sem fogok rohanni a végén, noha nem tervezek ennyire előre. - Ugyan, már megszoktam. Végülis mások is vannak, akik egyedül ünnepelnek. Egy időben a mugli városrészben belógtam karácsonyi céges bulikra, magányos üzletembereket csíptem fel, és meghivattam magamat egy több napos karibi vakációra. Nem éppen fehér karácsony, de nekem megfelelt. – Foglalom össze, elmerengve a múlton, ám abban igaza van, hogy a végtelenségig ez nem mehet, hiszen ezek a pénzes pasasok igen fiatal lánykákat szednek fel, én már huszonhat vagyok, lassan már nem fogok kelleni senkinek, akik meg komoly kapcsolatot keresnek, jobbára ilyenkor foglaltak. – Nem is tudom, messze van még a karácsony. De ha igen, akkor.. mi volna az elképzelésed? Együtt? Nem akarnék polgárpukkasztani a családodnál. Tudod jobbára felöntök a garatra, nem vagyok éppen szalonképes alkat. Ciki lennék neked. – Vonom meg a vállamat, pedig meg tudnám magamat erőltetni, ráadásul addig hónapok vannak hátra, ha elmélyül az bennem, hogy lassan illene felelősségteljesebb életet élnem, akkor karácsonyig akár rá is vehetném magamat, hogy Max-szel tartsak a családjához, azt viszont tartom, hogy közel sem biztos, hogy jól sülne el a dolog. Ő túlontúl tisztességes alkat, nem akarok tönkretenni mindent. Ám ha abból indulok ki, hogy a múltkor sem hagyta, hogy közénk állon a butaságom, mert megint megkért... Lehet hogy tényleg igazából.. tetszem neki. Nem csak egy éjszakára, hanem komolyan. Azért lássuk be, ez rémisztő. Rémisztő, mert nem tartom magamat valami nagy számnak, ő meg mindig úgy istenit, nem is értem, hogy mit lát bennem. Nem úgy környékez meg, mint a macsó pasik a boltban. Udvarol, amivel olykor zavarba hoz, kissé prostisnak érzem magamat, akit már nem kell elcsábítani, hanem lehetünk lényegretörőek is, ám annyira tisztelem, hogy nem vágok a szavába, hanem hagyom, hogy megvalósítsa ma velem, amit szeretne. Megérkezünk az étterembe, ahol felhívom rá a figyelmét a kétnyelvű étlapra, és az asztalra könyökölve merengek el rajta, hogy mennyire ügyetlenül, de cukin csetlik-botlik a választásnál. Kicsit felborulnak a szerepek, a határozottságom miatt egyértelműen én vagyok a domináns, de ezúttal nem zavar. - Milyen névre gondolsz édes? Milyen neve lehetne? Tésztás-marha? Jobb a számozás a rövidítésre, és akkor a pincér is képben van. – Különben is, ezek a távol-keleti életek annyira összetettek, hogy nem csoda, hogy ha leírják a főbb hozzávalókat, mert mindegyik külön-külön is fogyasztható. Remélem, hogy Max-nek is ízleni fog, majd kérünk hozzá szójaszószt, meg csípőst is, és külön falatokon próbálhatja ki, hogy ne az egészet rontsa el, ha véletlenül nem ízlik. Vagyunk olyan viszonyban, hogy amit meghagyna, kienném a tálcájáról. Ezek az életelek egyébként sem hízlalóak, ha az övéből is kéne ennem. - 46-ost, köszönöm. Bort is iszunk? Hát jó, csak aztán bírd mellettem a tempót. – Ezt már csak neki mondom, amolyan édes-cuki mosollyal, aztán elmerengek a deszertek felsorolásán, valami olyat kéne választanom, ami még nem volt. Azért lehet kulturált a fogyasztása, mert nem akarok Max előtt valami krémeset fogyasztani, ami nagyon finom, de látványra nem túl guszta, ahogyan kifolyik a számból. Más pasikat biztosan felizgatna az ilyesmi, de a főnök lehet, hogy túlontúl zavarba jönne, és hát ki akar egy fülig piros pofijú pasival végigülni egy vacsorát. Már most is úgy érzem, hogy nekem kell bátorítanom, ami viszont valahol az én hibám, hiszen roppantul szeszélyes vagyok, nem hagyom magam csak úgy betörni, sosem vagyok egyértelmű, így nem tudja, hogy mire számíthat tőlem. Tényleg kész katasztrófa vagyok. Egymagamban a hét csapás. Vagy tíz? - Drágám az nem számos hely, ne idegesíts már. Londonban van több szórakóhely. Például van az 54, ami egy amerikai bulizós helynek a londoni, retró verziója. Tudod imádom a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit, például az ilyen helyeket kedvelem. Igen, elvinnél? Mikor? Nekem az előkelő is megfelel, nem csak a füstös lebújokat szeretem, ennek is meg lehet a hangulata. - Ezúttal félmosollyal tekintetek rá, és előhúzom a tükrömet, hogy picit megigazítsam a sminkemet. A szájfénnyel végigmegyek a számon, és fél szemmel a reakcióját nézem. Hiába fogunk hamarosan enni, szükség van az ilyen figyelemfelkeltő eszközökre, hogy kitartson az izgalmi faktor.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem minden szülő egyforma, Danácska említésére megdöbbenek ugyan, hiszen nem is tudok elképzelni olyan szülőt aki ne várná már az unokákat, mégis megfordul a fejemben a hálátlan gondolat, miszerint szívesen cserélnék azzal a férfival akiről életem nője beszél. Ez azonban csak egy szívfájdítóan rövid pillanat, szeretem a szüleimet, minden hibájukkal együtt, és nem is gondoltam én azt komolyan, hangosan ki sem mondtam.* -Nahát! Ki hinné.. *Csak ennyit jegyzek meg, félhangosan, töprengőn és meglehetősen bizonytalanul. Jobban foglalkoztat valami más ami Danácskával kapcsolatos. Mindig is tudtam, hogy Dana szabadszellem, szeret és tud is élni, ő olyan, hogy az egész világ az övé, boldog és felhőtlen minden tekintetben. Ezzel természetesen nem összeegyeztethető egy gyermek, de úgy hittem azért ő is hasonlóan gondolkodik mint a többi nő. Előbb-utóbb eljön minden nő életébe a gyermek utáni vágy, de az ahogy könnyelműen és már-már tiszteletlenül beszél róla, enyhén szólva furcsa. Noha más szavait idézte, nem érzem belőle a felháborodást, ahogy Emmácskából minden bizonnyal. Persze ő már régóta vágyakozik gyermekre, családra és ő egészen más lelkű mint Dana, ahogy szülők nincsenek egyformák úgy egyforma utódok sem és végül is csak unokatestvérek. Már meg sem merem kérdezni, hogy ő vágyik-e gyerekre, egyértelmű, hogy nagyon hosszútávon sem gondolkodott el ezen a témán komolyan. Vajon mit szólna ahhoz az álmomhoz melyben egy seregnyi poronty szaladgál a házban…és mindnek színváltós haja van. Örökölhető az elrontott bájital átkos hatása? A génjeimben van? Ha gyerekekre gondolok, valamiért mindig vörös hajú, szeplős arcú fiúk és lányok arcai ugranak a lelki szemeim elé. Ünnepi hangulat, feldíszített karácsonyfa, színes girlandok, a lépcsőkorláton fenyőágak, cukormáz és méz illata, gyöngyöző kacaj. Ünnep. Észbe kapok.* -Sajnálom, nem lehet túl vidám. Nem is sejtettem….talán ha….idén karácsonykor …másra vágynál. *Nyitva hagyom a mondatot, nincs bátorságom megkérdezni, másrészt ígérni sem bármit, mert pont a szüleim miatt nem merem meghívni magunkhoz. Emmácskát sem, ő a barátom de mégsem. A szüleim, főleg az anyám bármilyen magyarázatom ellenére téves következtetést vonna le, annak pedig mindenki kárát látná csak. Ha meghívom az ünnepekre, anyám is túlreagálja, Danácska pedig valószínűleg nemet mondana. Egyre inkább az az érzésem, hogy nem tervez hosszú távú kapcsolatot. Még velem sem. Főleg velem, gondolom de biztos azért soha nem lennék benne….gyávaságból. talán azért nem kérdeztem őt soha ezekről a dolgokról mert féltem a választól. Emmácskának igaza volt, mint mindig. Megkönnyebbülve teszem félre én is ezt a témát és vetem bele magam inkább hétköznapibba, a vacsora választás és az étkezési szokások sokkal könnyedebbek és veszélytelenebbek. Az asztalnál ülve merengve nézem az étlapot, s bár olybá tűnhet, hogy én irányítok és rendelek, meglehetősen bizonytalan vagyok, még az sem jut eszembe, hogy az étlap többnyelvű, nagyobb a választék annál a két lapnál amit bőszen olvasgattam annak ellenére, hogy nem jöttem rá melyik ételt kellene választanom. *-Thai tészta, pirított marhával, zöldséggel. Miért nincs egyszerűen neve? 33-as. *Értetlenkedve ingatom a fejemet. Ez nem olyan étterem amit megszoktam, nem mintha sűrűn járnék étterembe, de a szüleimet gyakrabban viszem mint ahányszor az otthonukban meglátogatom őket. A semleges terepen egyrészt könnyebben ki tudom kerülni a kínos kérdéseket, másrészt van hova menekülnöm, ahova anyám nem jön utánam az unokákat emlegetve. A férfi mosdó az én megváltásom. A pincérre nézek és elmosolyodom, nem volt célom reklamálni és nem szeretném ha a kihozott ételben oda nem valót találnék. A kínaiaktól minden kitelik. *-Akkor egy 33-ast kérnék, a hölgynek pedig a fűszeres-csípőset aminek minden bizonnyal van más száma és mindjárt rá is mutat. Kérnék még egy málnaszörpöt és két pohár édes, fehér bort. *Meglehetősen zavarban vagyok, de sikerül mindent elmondanom amiről tudok, Danácskára hagyom a saját vacsoráját, hiszen eddig nem beszéltünk konkrétan, név szerint az ételről, csak azt tudom, hogy csípős és fűszeres. Ja és persze ennek sincs neve, csak száma. Ma számokat vacsorázunk. Ha nem lenne Emmácska és köztem kissé feszült a hangulat a közelgő esküvő miatt, elújságolnám neki ezt az egészet, kiemelve a számozott ételeket. Ő vajon tud ezekről? Annyi mindent szeretnék megbeszélni vele, kezdve ott, hogy végre kinyögtem egy vacsorameghívást, folytatva ott, hogy majdnem az egész boltot szétrobbantottam egyetlen virággal, hogy fogalmam sem volt arról, milyen éttermek vannak még Londonban azon a kettőnk kívül amit én ismerek, hogy van egy hely ahol nincs nevük az ételeknek. Azt hiszem mindezt egy este alatt…..csak nevetnénk vég nélkül.* -Azt mondtad táncolni szoktál menni. Hova? Az is számos hely, vagy van neve? Szeretsz táncolni….én is elvihetnélek, ismerek olyan helyeket ahol lehet táncolni. Finom és előkelő, romantikus. Gyertyafény, szabadtéri táncparkett…*Miután a pincér elment, az utolsó témába kapaszkodva kérdezek rá, talán némileg hátulról neki gyürkőzve, hogy megtudakoljak egyet s mást. Rémes, hogy milyen keveset tudok Danácskáról, ellenben Emmcáskával. *
A múlt alkalommal elég cefetül bántam Max-szel, ezért most nem tehetem meg ugyanezt. Ráadásul egy randi nem a világ, ha arról van szó, akár még ágyba is bújhatunk, csak valahogy tisztázni kéne ezt, hogy mit is akar tőlem. Amilyen romantikus lelkű, ő valami hosszútávú kapcsolatban gondolkozik, meg is jegyezte, hogy számára én vagyok az alfa és omega. Nem gondolom, hogy mindenkinek odadobom magamat, de elég nagy kanállal eszem az életet ahhoz, hogy csak úgy bárki madárkája legyen, úgyhogy.. nem is tudom. Miután megbeszéltük, hogy marhahús alapú thait eszünk, elégedetten bólogatok, szeretem ha az én elképzelésem szerint alakulnak a dolgok. És határozottan fényezi az egómat, hogy így körbeugrál, de nyugodtan hozhat saját döntéseket is, azzal sincsen baj, ha végre a sarkára áll. A családjáról kérdezem, hiszen érdekel, hogy mi foglalkoztatja, hogyan találja meg a helyét az életben, és hát valamiről beszélgetnünk is kell. Ha már ő hívott randira, megteszem a következő lépést, hogy témákat vetek fel. - Gondolod? Nekem voltak olyan pasijaim, ahol a kedves anyuka kifejezetten bejelenttette, hogy nehogy siessünk, mert ő már nyugalmat akar, és ha véletlenül becsúszna egy poronty, hát a mi bajunk, intézzük csak mi. – Kacagok fel, hiszen nem minden anyuka alkalmas nagymamának. Lehet, hogy bizonyos körökben az a divat, hogy családépítés legyen, kapcsolatok, ám sajnos mégiscsak azt a tendenciát látom terjedni, hogy már nem igazán vannak hagyományos értelemben vett nagymamák. Vagy csak én kezdtem eddig rossz pasikkal, és az anyjukkal? Még ez is meglehet. - Hát... úgy senkivel, nem nagyon ünneplem őket. Ha tehetem, akkor elutazok valahova, vagy elmegyek táncolni, de semmi komoly. Elviselhető. – Mondom bátorító mosollyal, hogy nehogy elkezdjen engem sajnálni, semmi értelme nem lenne. Belépünk végül az étterembe, amit kiválasztottam, a pincérek már ránézésre is távol-keletinek tűnnek. Max ügyesen átveszi az irányítást, leülök vele szembe az egyik asztalhoz. – Fordítsd meg édes az étlapot, ott van rajta az angol változat. De így ránézésre a 33-as lesz az, thai-tészta piritott marhával, zöldséggel. Remélem ízleni fog. Inni.. elég lesz valami üdítő. Azokból kapni hagyományosok európait is itt. Mondjuk... málnaszörp. De te kérhetsz valami komolyabbat is, nem várom el, hogy te is ezt kérj. Nyáron elmész valahova szabadságra? Pihenned kéne egy kicsit, mindig ez az örökös hajtás. – Mosolygok rá édesen, és várom, hogy leadja a végleges rendelést.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Arra már elmosolyodom szélesen, bár még mindig egy kicsit zavartan, hogy teljesítve a kívánságát örömöt tudok neki okozni. Még a kezdeti meglepettségem hatása alatt állok, amit akkor szenvedtem el, mikor elhívtam danácskát vacsorázni, kvázi randevúra. Egyrészt mert magamat is megleptem azzal, hogy bátorságomat összeszedve végre megléptem ezt, másrészt Danácska még csak nem is próbált lebeszélni róla hanem azonnal igent mondott. Igazság szerint nem sokat vártam azok utána ahogy faképnél hagyott legutóbb, pedig sokkal közelebb voltunk egymáshoz, ezt bizton állíthatom. A helyzet igencsak forróra sikeredett, le is forrázott. *-A marhahús jól hangzik. Végül is mindegy mivel adják. *Nem mondom, hogy ínyenc vagyok és azt sem, hogy válogatós, jóformán mindent megeszek és szeretek is főzni, bár sokak szerint ez férfiatlan, de engem nem érdekel, főleg míg Emmácska olyan jóízűen tud falatozni belőle. Nem tudnék olyat mondani amit nem szem meg, a thai konyha ismeretlen számomra, de a zöldség és a rizs nem lehet rossz. Persze kérdés milyen zöldség. Nevetve bólogatok Danácska felhívásnak is beillő kérdésén, tudom én, hogy csak tréfából mondta a betont, és mire értette, de nagyon remélem, hogy a vacsora után nem azt fogom érezni, hogy egy betontömb van a gyomrom helyén. A rövid séta alkalmat ad arra, hogy beszélgessünk olyan dolgokról, melyekről eddig nem esett szó köztünk, az egyik ilyen téma a család. Nem mintha nem beszélnék szívesen a szüleimről, de jobbára csak az agglegények szülői oldalát tudnám mesélni, a látogatáskor elhangzó kérdéseket, megjegyzéseket és viselkedési formákat. Az édesanyám – természetesen – nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy szóba hozza az unokát, valahányszor ott vagyok náluk, mindig van egy kötése és a tűk szorgalmasan hurkolják egymásba egy kis zokni, kiskabát, kis sapka fonalszemeit. Szerintem kizárólag akkor veszi elő ha én vagyok ott, és tartogatja míg újra el nem látogatok hozzájuk. Szerencsére még nem vagyunk az étteremben és nem iszogatunk mikor Danácska a gyenge pontomra tapint, különben valószínűleg valakit szembeköptem volna az italommal. Természetesen véletlenül. Érzem, hogy kellemetlen melegség önt el, még nem izzadok, de biztosra veszem, hogy a hajam megint színt vált, míg én zavaromban csak szakadozva tudom a szavakat előcsalogatni magamból.* -Ö..ö..öö..nos….minden ünnepen velük vagyok….deee sokat utazom, te is tudod, ha találok valahol valami érdekes növényt. Csak az ünnepeken….és de. Minden anya hiányolja az unokákat. ~Lehetne, hogy erről nem beszélünk? ~ *Roppant kellemetlen, főleg, hogy ha házasságról és gyerekekről van szó, mindig Danácskára gondolok, ám amilyen „gyors” vagyok ennek a problémának a megoldásában, valószínűleg majdnem én lehetnék nagypapa mire összejönne az esküvő. Danácska viszont nem fog arra várni, bár fiatal és még szórakozni vágyik, biztosan eljön annak az ideje nála is, hogy szeretne megállapodni és családot alapítani. Ha más miatt nem, hát a nőkben benne lévő anyai ösztönök miatt mindenképp. *-Ó, igen….Emmácska. *Máskor boldogan említem a nevét, de most…nos nem haragszom rá, inkább csak nem értem ezt az egész házasságosdit. Mellette állok és támogatom ahogy ígértem, _de_ egész_ egyszerűen_ nem_ értem_*-igen, őt ismerem, de másokról soha nem mesélsz. Sajnálom a szüleidet, de akkor….kivel töltöd az ünnepeket? *Hogy is nem jutott eszembe ezt korábban megkérdezni? Merengésem közben meg is érkezünk és beljebb lépve átesünk a kötelező ceremónián, elmondom miért vagyunk itt és egy asztalhoz vezetnek minket, majd kapok étlapot is aminek ugyan nem veszem nagy hasznát, de azért majd belenézek.* -Jó lesz az amit mondtál….az melyik? *Thai vagy kínai, egyre megy, nekem mindegyik olvashatatlan és kiejthetetlen nevű étel, azt sem igazán tudom, hogy melyik az előétel, melyik a főétel, miben mi van és egyébként is, van-e leves, és hogy írják a kenyeret. Átnyújtom az étlapot, hogy válasszon ő.* -Italt mit kérsz? Én szívesen innék egy kis fehérbort, de kétlem, hogy itt ilyet felszolgálnak. De nem baj, dehogy. Majd azt iszom amit te. *Azonnal mentegetőzöm is, nehogy azt érezze, hogy nem felel meg nekem az étterem és a kínálata. Én örülök mint majom a farkának, hogy egyáltalán eljutottunk idáig.*
Lehet, hogy én vagyok túl egzotikus mániás, egyszerűen nem szeretem a pocsék időjáráson túl még a konyhánk se az igazi, ezért is szeretem kipróbálni a más országok különlegességeit. Ha már nem tudok elutazni, legalább a számban érezhetem a különlegességeiket. Bár van, aki azt mondja, hogy a távolkeleti ételek valójában teljesen mások, csak az európaik számára variáltak rajtuk, hogy azért emészhetőek legyenek. - Igen, nagy örömöt. Tudom, hogy szereted a marhahúst. Van egy olyan étel, hogy egy wokban készítenek, kérheted rizzsel, vagy tésztával, mindkettőt finomra megpirítják, és rengeteg zöldség jár hozzá. Kissé intenzív lesz a gyomrodnak, de hát egy férfi eméssze meg a betont is, nemigaz? – Kérdezem csilinegelő kacajjal. Nem zavar a közös hoppanálás, felnőtt nő vagyok, többször műveltem már hogy megszokjam, hogy most ő irányította, az sem jelent problémát. Lássuk, hogy hogy alakul ez az este, amely most ránk vár. Legutóbb alaposan ott hagytam, most nem tehetem meg konkrét válaszok nélkül, de meg kell értenie, én nem kötöm le magamat csak úgy, de egy alkalomról talán szó lehet. Előbb-utóbb úgyis belátja, hogy hozzá valami nyugodtabb lány illene. Lassan odaérünk a kisebb utcákon az általam már többször felkeresett étteremhez, valahogy egyértelművé tette, hogy ma este meghív, na nem mintha ez egy méregdrága hely lenne, de most tényleg én vagyok az elkényeztetendő hölgy. Nem az első eset, hogy meghivatom magamat, de sosem Max által, itt most ez az első eset. - Ahha.. És te milyen gyakran látogatod meg őket? Nem hiányolják az esetleges unokákat? – Kérdezem tűnődő mosolllyal. Még véletlenül sem az a célom, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam, vagy célozgassak, csak úgy gondolom, hogy ő amolyan tisztességes családból származik, ahol ezek a kérdések biztosan felmerülhetnek. Nekem nincsenek már szüleim, egyedül élek, és nem is hagyom, hogy ha együtt alszom valakivel, hajnalnál tovább ott maradjon, szeretem kipihenni magamat. Nem látok a fejébe, így lehet, hogy meglepem az unokás kérdéssel, de talán a női intuició van most mellettem olyan tekintetben, hogy pont nekem eszembe jutott. – Unokatestvérek vannak, Emmát ugye még ismered is, a szüleim már régen meghaltak, így.. De ez nem fontos, nincsen miért panaszkodnom. Na mit rendelünk? Jó lesz, amit javasoltam? – Én lehet, hogy valami újat próbálok ki, de ő lehet, hogy jobban jár azzal, amit én már többször ettem, azzel nem lehet mellé lőni. Keresek egy asztalt az ablak mellett, hogy rálássunk az utcára, és lecsüccsenek, de elég, ha majd ő beszél, és rendel a nevemben is, addig viszont várjuk az étlapokat a pincértől.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Vannak kétségeim afelől, hogy jót tesz nekem a thai konyha. Jobban szeretem a klasszikus angol konyhát, a birkahúst, még az írrel is kibékülök, bár ők elég sok fura dolgot szoktak megfőzni és megsütni, példának okért a birkabendőt. Fogalmam sincs milyen a thai konyha, de ha csak a fűszerezés más akkor nem kell félnem attól, hogy esetleg valami mozog még benne. *-Szívesen, ha ezzel örömöt okozok neked. De azért majd kezdésnek valami könnyűt ajánlj nekem. *Az lenne a nagy blamázs ha mindjárt az első randinkon kiütne egy jó kis gyomorrontás. Eddig sem voltam valmai nagy szám, Dana mellett mindig szerencsétlennek érzem magam, ez a Bibircsókos dolog is elég kellemetlen volt. Zavarban vagyok a társaságában, ezt minden kétséget kizáróan állíthatom, hiszen Dana nagyvilági nő, rá figyelni kell, kényeztetni, elhalmozni mindenfélével és neki stílusa van. Én pedig csak egy falusi kis fűszerész mágus vagyok, aki szeret kirándulni az erdőben, aki még éjfélkor is kimegy oda, hogy begyűjtsön egy különleges növényt, és képes vagyok akár ezer mérföldet is utazni egy-egy palántáért. Nem mindig kifizetődő, de én szeretem. Magam is csodálkozom azon, hogy simán érünk földet, kéz a kézben, amit csak az álmaimban voltam merész elképzelni, de most itt vagyunk, néhány lépésnyire London mugli utcájától és együtt fogunk vacsorázni. Utána még bármi megtörténhet, bár az a bármi kissé frusztrál. Vajon elég vagyok Danácskának? Megfelelek neki? Azt azért kétlem, hogy csak játszana velem, neeem, Danácska nem olyan. Láthatóan jól érzi magát, nevetgél és nem szaladt el mikor kezet csókoltam neki.* -Te mindig Daná…Dana. *Még gondolkodnom kell egy olyan becézésen ami helyettesítheti a Danácskát, olyanon ami nem a nevéből fakad és még gondolatban sem hasonlítható össze a „kis szajhával”. Ha erre gondolok máris újból felháborodom. Danát nem nevezheti senki szajhának, még viccből sem, főleg nem viccből. Milyen ember lehetett az akinek ez az eszébe jutott? Észre sem veszem és kijutunk a Charing Cross Road-ra az Üstön keresztül. Ma valahogy nem volt túl nagy forgalom a fogadóban, annál nagyobb Londonban. Szinte mellbevág az esti forgatag, ezek az emberek olyanok mint a baglyok, éjszaka élnek igazán. Sok köztük a fiatal, nevetgélnek és sietnek. Mégis hova rohannak ennyire este?* -Rendben, akkor sétálunk, te vezetsz Dana. *Azon merengenék hogyan szólítsam, mert bár a Dana gyönyörű név és illik is hozz, mégis olyan komolyan hangzik, semmilyen kedveskedés nincs benne. Vajon miért nem jó neki a Danácska? Emmácskának semmi kifogása nincs az ellen, hogy Emmácskának szólítom. Ám a gondolkodást most Danácska elvágja, fel is kapom a fejem, hiszen sosem kérdezett a családomról. *-Öööö….hát, jól vannak, köszönöm kérdésed. Az apám még tevékenykedik, a minisztériumnak dolgozik de ritkán jár csak el otthonról, mindent meg tud oldani helyben. Édesanyám visszavonult, a barátnőivel tartja a kapcsolatot és arra vár, hogy….szóval csak úgy elvan. *Talán nem az első randevún kellene megemlítenem, hogy anyám minden áldott alkalommal mikor hazalátogatok, az unokáiról faggat, hogy mikor lesznek végre és soha nem egyes számban kérdez. Ezért a látogatásaim, bár szeretem őket, eléggé megritkultak, a legtöbbször találok kifogást, hogy ne kelljen elmennem és ezt szégyellem is, viszont az ünnepeket nem tudom kihagyni. Olyankor felvértezem magam a kérdések özönére és igyekszem úgy válaszolni, hogy még véletlenül se említsek hölgyet. Emmácskáról és Danácskáról sem mesélek, még téves következtetéseket vonnának le belőlük.* -A te családod? Sok unokatestvéred van, a Callahan család igen szerteágazó. *Danácska még sosem kért tőlem szabadságot arra, hogy hazautazzon. Persze lehet, hogy megoldotta másként, de azt gyanítom nem igazán látogat haza, vagy csak én nem tudok róla. Annál is inkább jó ez a beszélgetés, jobban megismerem. Szeretném azt a világot is megismerni amiről eddig nem nagyon beszélt, Danácska másik oldalát, amelyik otthon éled fel.*
Elindulunk hát kifelé, már csak azt várom, hogy zárja az ajtót, közben csacsogva vezetem fel hogy mi is volna az elképzelésem a vacsorát illetően. Tudom, hogy fűszeres a távol-keleti konyha, ám én még fiatal vagyok, s nádszálvékony, még nem kell arra figyelnem, hogy mit is eszek, a megfelelő sporttal bőven tudom kompenzálni. Hajnalban és este szoktam futni minden nap, hétvégenként pedig még tornázok is. Miután félig mugli családból származom, van mágiával megbűvölt tévém, így az ilyen ugrabugrálós videókazikon szoktam gyakorolni, és egész jól megy, muszáj is, hiszen a pasik a külsőségek rabjai, szinte kötelező csodásnak mutatkoznom. - I-igen, imádom, teljesen másfajta fűszerzést használnak, mint mi Európaiak. Örülök, hogy te is ki fogod próbálni. – Kacsintok csábosan, és nem zavartatom magamat attól, hogy megcsókolja a kezemet, végülis úgy gondolom, hogy kedves gesztus tőle, és ha már eljöttünk randizni, nem fogok szemet forgatni arra, hogy miért nem vagányabb, rosszfiúsabb. Már az is valami, hogy kezdeményez, elhívott, próbálkozik, a végén még igazi pasit fogok faragni belőle. Eredetileg nem akartam volna megváltoztatni, de lássuk be, ha akar tőlem valamit, muszáj vagyok csiszolni rajta valamicskét. Elmosolyodom, ahogyan megfogja a kezemet, nem húzódom el, amikor kiérünk az utcára. - Nem! Semmi gond! Sokat járok Londonba, főleg esténként, gyorsabb hoppanálni, mint vonatozni. És örülök, hogy motiválni tudlak. – Felelem csilingelő hangon, a langyos este tényleg mázlit jelent, olyan ritkán élhetjük meg, a brit időjárás sokszor annyira esőbe hajló, hogy szinte állandó kellék az esernyő vagy a varázshasználóknál a vízlepergető bűbáj. Amolyan igazi randin már nagyon régen nem voltam, egyedül szoktam elmenni szórakozni, és az arra érdemesekkel együtt tudom tölteni az éjszakát, vagy ha a boltba jön be valaki, akkor el tudunk vonulni hátra, ha éppen nincsen más vevő, úgyhogy engem is meglep ez a lehetőség. - Véletlenül ismerek, már jártam kétszer ott. Nincsen messze. Három keresztutca nagyjából. Addig mesélj csak, mi újság otthon, a családdal? – Amolyan felvezető témának szánom, hiszen ilyesmiről nem szoktunk beszélgetni, úgy tudom vannak szülei, akiket olykor meglátogat. Na nem azért mondom, hogy engem is vigyen csak magával, az állati ciki lenne, nem hiszem, hogy megfelelően tudnám kezelni a helyzetet.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Csak a fejemet ingatom, mert továbbra nem értem Danácskát, de azt már megtanultam, hogy nem lehet vele vitatkozni, főleg ha azt mondja; megoldom. Danácska határozott és öntudatos nő, mindig azt mondja tudja mit csinál és miért, én meg hagyom. Inkább élvezem a pillanatnyi simogatást az arcomon, beszívom az illatát melyben nem tett kárt az egész napos munka sem. Magammal és a Bibircsókkal is meg kell küzdenem míg ő visszavonul az én mosdómba, hogy egy vacsorához alkalmassá tegye magát. Nem kevés bűbájba kerül mire rendbe hozom a helyiséget, szerencsére a Bibircsókot meg tudom menteni, és még csak újra sem kell kezdenem az egész nevelgetést. Ehhez legalább értek, nem úgy mint bájitalokhoz és a nőkhöz. Az én készülődésem sem tart sokáig, ám remegő kezekkel gombolom be a mellényt, amiből szerencsére nem lát semmit, mert Danát ismerve el kezdene tovább cukkolni amitől még jobban zavarba jönnék. Csendes magányomban rakom helyre férfiúi önbizalmam elvesztett darabját amit akkor dobtam el magamtól mikor incselkedve végigmért. Nem tudtam nem észrevenni azt a pillantást amit rám vetett csábos mosolyainak egyike kíséretében. Ráadásul néhány perc alatt mondhatni csodát művelt magával, amire szintén nem fogok soha az életben magyarázatot találni, hacsak ezt nem, hogy a nők magukban hordozzák a csodatévő gént amivel pillanatok alatt nőből tündérek lesznek. Emmácska is képes rá, gyakran találkoztunk régen, hogy elköltsünk egy vacsorát együtt,és olyankor egészen más volt. Egyszerűen szép, ő önmagában is csillog. Emmácska mellett sokkal könnyebbnek néz ki minden, képes vagyok gondolkodni, bókolni, mindenről elbeszélgetni, odafigyelni a környezetemre. Danával nem megy, persze ez természetes hiszen csak vele vagyok elfoglalva, az ő szépséges szemeivel és csókos ajkaival, melyek már elcsábították az enyémeket. Induláskor a karját kérem, és úgy hagyjuk el a boltot amit egyetlen pálcasuhintással zárok be. Van egy saját ajtózáró bűbájom amit nem lehet egy Alohomorával kinyitni, így a boltot mindig biztonságban érzem. Nem indulok még sehova hiszen fogalmam sincs hova menjünk, Danácskára bízom a választást mivel nekem fogalmam sincs milyen helyeket szeret, nem volt még alkalom arra, hogy kitapasztaljam. Még jó, hogy rákérdeztem, mert egyetlen hely létezik ahova nem vittem volna saját kútfőből és az a thai konyha. Én olaszra vagy a romantikus franciára tippeltem és megfelelőnek is tartottam egy randevúhoz, de úgy tűnik nagyon mellényúltam.* -Thai konyha….te szereted a thai konyhát? Nahát!...persze, rendben. *Döbbenten kérdezek vissza teljesen feleslegesen, hiszen ha nem szeretné, nem azt ajánlotta volna. Nekem viszont nincs ismeretem ilyen jellegű étteremről, ezért majd keresgélni kell, viszont az Abszol-útig elhoppanálhatunk. Gyengéden kifejtem a kezét a karomból, a számhoz emelem és könnyed csókot lehelek rá s ha már ott vagyok még egyszer szippantok az illatából, hogy míg az étteremig érünk se legyek nélküle. Végül megfogom a kezét és magammal rántom a semmibe, amiből két szempillantásnyi idő múlva lépünk ki. Az Abszol-úton állunk a Foltozott Üst hátsó bejáratánál, ahonnan majd átverekedve magukat az ivón, kijutunk London utcájra.* -Remélem nem volt kellemetlen a hoppanálás. Legtöbbször furcsán landolok de most sikerült könnyedén és puhán, ez is miattad van. *Szélesen elmosolyodom és átlépek vele a falon nyitott kapun, majd büszkén lépkedve mellette egyenesen a kijárat felé veszem az irányt. Odakint kellemes az este, kivételesen nemesik az eső sem. Taxi után kutatok, hogy összekössem a kellemeset a hasznossal, gyorsan érkezzünk meg az étterembe anélkül, hogy keresgélnem kelljen. Persze Danácska ismerhet ilyen helyeket, ha igen, úgy is közbe szól.* -Taxiba ülünk, persze csak ha nem gond és nem ismersz a közelben ilyen fűszeres éttermet,, egyébként sétálhatunk is ha azt szeretnél. *Mindent rábízok, szeretném ha jól érezné magát, velem, az oldalamon. Az első randevúnk! Ki tudnék ugrani a bőrömből, bár nem lenne szerencsés a muglik előtt.*
Nem várom el tőle, hogy megértse, hiszen mások vagyunk. Ő túlzottan romantikus, azt hiszi, hogy a nőket mindig isteniteni kell, én meg már rég rájöttem, hogy a pasik nem így működnek, ezért is jobban szeretem a flörtölgetést, amikor a másik már a tekintetével is a bugyimban volna. Az az igazi. Ha mellette még cafkának is gondol, az is bőven belefér. Ehelyett Max a maga nemes kis lelkével azt hiszi, hogy én is valami aranyos csaj vagyok. Ezért is szaladtam el a múltkor, hogy ne csak hogy kirúgjon, de ne is sérüljön. Hiszen azért kedvelem annyira, hogy nem akarnám megbántani. - Mert nem gondolta komolyan. Csak becézés volt. Te meg olyan lovagias vagy, hogy így megvédenél, de tényleg nem kell. Megoldom. – Mosolyogva simítom meg az arcát, számomra tényleg furcsa, hogy így előtérbe helyez. Mások akkor érzik magukat dominánsnak, ha a macsó dumáikkal akarnak levenni a lábamról, és már meg is szoktam, sőt, adom alájuk a lovat, Max-szel nehéz bármit is kezdenem, mert ez a stílus teljesen távol áll tőlem, és úgy vélem, hogy ő valami komoly, hosszútávú kavarást akarna. Abban pedig kifejezetten pocsék vagyok. Miután megint gondban vagyunk a növénnyel, inkább rá hagyom a dolgot, hogy ne előttem kelljen bénázni, elhalasztani én sem akarom, ha már beleéltük magunkat a mai randiba, csak kettesben hagyom őket, még rávigyorogva a pasira, elindulok csinoskodni. Mire visszatérek, úgy látszik hatott az, hogy döntést adtam a kezébe, hogy meg tudja-e oldani, mert végre nincsen gondja, már csak rendbe kéne magát hoznia. Én nyilvánvalóan készen vagyok, már csak meg kéne csodálnia. Közelebb lépve körbefordulok, és érdeklődve mérem végig, hogy na mi a helyzet, tetszem-e így? - Köszi, reméltem. Megvárlak, csak nyugodtan, öltözz csak át. – Vérlázító pillantással illetem, amit vehet úgy, hogy akár itt előttem is, felmérem az árut, mint az arabok a lópiacon. De úgysem lesz annyi vér a pucájában, hogy megtegye, de legalább nekem hízhat a májam, hogy ismételten sikerül zavarba hozni. Lecsüccsenve várakozom, hiszen elszelel, tehát nem volt annyira bátor, hogy előttem kezdje ledobálni a ruháit. Kiváncsi vagyok, hogy ez még változhat-e. Felteszem keresztbe a lábamat, és manószerűen lógázom, amíg meg nem érkezik. Elégedetten bólintok, egészen fessnek néz ki. Nem éppen rosszfiús, de elegáns. Amikor a karját nyújtja, elfogadom, és megindulunk kifelé. - Nem tudom, Londonba valahova. Szeretem az egzotikus kajákat. Thai példának okáért jöhet, ha neked is megfelel. – Mérem végig incselkedve, ebben komolyan beszélek, nem csak tesztelem. Szeretem a fűszeres dolgokat, kiváncsi vagyok, hogy vajon erre mit mond.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nekem a becézés egyenlő a szeretettel, azt becézem akit szeretek és Dana valljuk be az első helyen áll. Az, hogy ő ezt nem szereti számomra elég furcsa, de ha úgy kívánja akkor nem teszem és ez eszembe is jut. Ám arra nem számítok amit mond és el is képedek.* -Ne a neved alapján?.....kis kurva???!!! Hát ez-ez-ez felháborító! Miért hagytad? Ez lealacsonyít, sértő. Megérdemelt volna egy átkot a képébe. Vérlázító! *Méghogy így nevezték és ezt még becézésnek is gondolja. Komolyan mondom néha nem értem a nőket. Dana egy édes, gyönyörű nő. Persze gyakran flörtöl a férfiakkal de attól még nem kurva, és nekem még gondolatban is rosszul esik a szó, kimondva is csak halkan merészelem említeni mikor visszaismétlem döbbenten. Másképp becézni meg, hát nem is tudom, ezen még nem gondolkodtam, nem is jut hirtelen eszembe semmi ilyesmi. Talán majd később, ha ezen agyalok, vagy tesz valami olyasmit amiről elnevezhetném. Valami édeset, aranyosat, ahogy ő fogalmazott. Minden további beszélgetést lezár a Bibircsók bődületes növekedése ami megint csak az én figyelmetlenségem és ügyetlenségem hozadéka, ráadásul Dana előtt, és ez nem tesz jót a férfiúi büszkeségemnek sem, mert olyanom is van még ha ez nem is mindig egyértelmű. *-Nem, nem! Vagyis boldogulok, vagyis sikerülni fog, nem kell elhalasztaaaaani. Ó egek! *Ijedten tekintek Danára mikor a mai esti vacsoráról beszél, számomra ez most vagy soha, végre kimondtam, elhívtam és ha elszalasztom ki tudja mikor lesz megint bátorságom arra, hogy elhívjam. Dana eltűnik én meg tovább harcolok, de a kijelentése eléggé motivál, úgy hogy néhány pillanat múlva rájövök, hogy a pálcámmal nem megyek semmire s míg a Bibircsók folytonosan nő, én a megvastagodott indák között bujkálva nekiállok megkeresni a jó elixírt. Bár nincs belőle sok, de talán elég lesz, hogy legalább a folyamatot megállítsam vele, ezért visszaverekszem magam a cseréphez, és a gyökérre öntöm a fiolányi löttyöt. Már csak várni kell, hogy hasson, de nem megy ez olyan gyorsan. Mire Dana leér, addigra végre a növekedés megáll, persze eszembe sem jutott, hogy egyetlen pálcasuhintással az egészet eltüntessem, hiszen nem azért neveltem évekig, hogy most mondjak le róla, viszont mikor kiverekszem magam az indák alól és megállok a kész és csodás dana előtt, némileg ziláltnak tűnhetek, hiszen nem egyszer beakadtam a tövisekbe, melyek szerencsére csak a ruhámat szaggatták fel a bőrömet nem. Különben most ott fetrengenék a mérgétől Dana lábai előtt. Mondjuk a lábai előtt való csodálat meg van, mert Dana gyönyörű és a kétségeim felőle újfent felmerülnek amiért elfogadta a vacsorameghívást. Annyi jóképű és magabiztos, gazdag férfival flörtölt már, hogy igazán nem tudom miért jön el velem. Persze esélyes, hogy csupán baráti alapon, mint Emmácska, de ha eddig eljutottam, akkor talán valami komolyabbat is ki tudok hozni belőle, elvégre már csókolóztunk és méretet is vett rólam. Erre a gondolatra elpirulok, arcilag és hajilag is és csak hebegni tudok mikor mentegetőzőm a kinézetem miatt. *-gyönyörű vagy, igazán. Félő, hogy így nem…nem illek hozzád, sajnálom. Sajnálom, de megtennéd, hogy megvársz? Átöltöznék. *Az utolsó szót elhűlve és szomorúan ejtem ki, remélve, hogy rábólint. Ha pedig rábólint felviharzom a lakásomba és ugyan a fürdést megoldom egy varázslattal, az öltözés már több időbe kerül. A borotválkozásra nem is jut egy perc sem, de hát mindig is volt szakállam meg bajuszom, pont az ilyen sietős dolgok miatt. mára odajutottam, hogy nem is borosta és időt spórolok meg azzal, hogy örökre lemondok a pengéről. A Bibircsók békésen nyugszik a belső szobában amiatt nem kell Danának aggódnia, bár holnap lesz egy nagy munkám vele mire szépen és óvatosan megnyesegetem, de mos marad így, mert randevúm van!!! Tiszta inget húzok, az elmaradhatatlan mellényt, így egy nem túlságosan ünnepélyes háromrészes öltönyben feszítve megyek le. A karomat nyújtom izgatott mosollyal, és ha elindulhatunk végre, akkor bezárom a boltot. Azon persze nem gondolkodtam, hogy hova vigyem de biztosan nem a Három Seprűbe vagy a Vadkanba, de akkor el kell hoppanálnunk valamelyik általa kiválasztott étterembe.* -Hova szeretnél menni? Te választasz.
//
