2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tömlöcök természetesen alapjáraton zárva vannak és diákok számára nem látogathatóak csak úgy, kivéve Prefektusok és egyetemisták. Az egyik tömlöcben rendezte Félig Fej Nélküli Nick a kimúlásnapi partiját, tehát sejthető, hogy nem túlságosan barátságos terepről van szó. Nem túl gyakran jár ide le senki, a hely nem a legtisztább, fény alig szűrődik le ide, csak amit az a néhány fáklya ad, amik elvétve a folyosókon vannak, de előfordul, hogy valamelyik már kiégett, így vaksötét részlegekkel is lehet találkozni. Ha itt suhan el melletted egy kísértet, vagy Friccs macskája tuti, hogy megáll benned az ütő. Időnként homályos beszámolók szerint földöntúli sikolyok szelik ketté a csendet.
Édes tőled Lavenderem, tudod, hogy imádlak ölelgetni. – Nevetgélek a derekára illesztve az ujjaimat, nálunk már megszokott, hogy bármit is csinálunk, ha nincsenek tanárok, felnőttek a láthatáron, magától értetődő módon fűzzük bele a pusziszkodást, ölelkezést mindenbe, amit csinálunk. Legyen az beszélgetés, tanulás, vagy bármi más, komoly dolognak megfelelő ténykedés. Ezúttal visszafogom magamat, hiszen láthatóan nagyon is elsődleges számára az, hogy most itt legyünk, és maximálisan akarom ebben támogatni. A felharsanó sikolytól én nem rezzenek meg, csak feljebb csusszan a szemöldököm, valahogy úgy ítélem meg, hogy ez nem is igazi szellem, hanem valami csapda lehet, mozgásérzékelős, és miután itt lebzselünk már egy ideje, nem csoda, hogy felharsan. Ettől még azért nem fogok meghátrálni. A kérése szerint felvarázsolom a Göncölt. Azért kérem, hogy lépjen hátrébb, mert ki tudja, hogy mi aktiválódik a csillagok megjelenése nyomán. - Azta.. neked volt igazad. Honnan tudtad? – Nézek a lányra az eddiginél nagyobb ámulattal. Pontosan tudtam eddig is, hogy nem egy butácska teremtés, de hogy itt valaminek a nyomára akadt, az most már bizonyított. Közelebb lépek hogy megnézzem a sötét kövek által felvezetett nyílást, amely oly hivogató, hogy akár még gyanus is lehet, de most már kár lenne visszafordulni. A két griffendéles bőven fel kell, hogy vállalja, bármi is történjen. Jó, azért meghalni nem akarunk, de ha harcba keveredünk az ajtó esetleges őreivel, az mindkettőnknek belefér, noha Lav szimbolusztikus, én meg ereklyevadász vagyok, nem vagyunk komoly harcosok, mint az aurorok, vagy elemisták, akik csípőből nyomják a komolyabb átkokat, vagy igézeteket. De nem baj, mindent eltöröl a lelkesedésünk. - Azért óvatosan cicukám, nem akarnám, hogy bajod essen. – Szinte meghasad a szívem, amikor látom, hogy mennyire összeomlik, hogy nem lesz kulcsunk az ajtóhoz. Mégsem csuklok mellé, hanem némi gondolkozás után felvarázsolom az előbbi mellé a Kisgöncölt is, amolyan próba szerencse alapon. És... igen! Az ajtón megjelenik egy kulcslyuk. Ehhez már csak egy egyszerű Alohomora is elég lesz. Színpadias mosollyal hajolok meg, hogy nyújtsam a kezemet, hogy felhúzzam. Most már övé lesz a megtiszteltetés, hogy elvégezze az utolsó lépést.
Mivel Lavendert sosem egy álcsábítandó lányként tartottam számon, teljesen természetes, hogy vele már a beszélgetések szintjén is jól érzem magam. Az, hogy olykor egymáshoz bújunk, vagy beiktatunk egy kis csókolózást az agyalásos szünetekbe, az csupán feldobja, de nem alakítja át a kapcsolatunkat egy értelemetlen, csak a külső vonzalomra épülő együtt járássá. Furcsa mód kezdem azt érezni, hogy nem is barátok voltunk, hanem felnőtt vonzódást éreztem iránta, az intellektusa fogott meg, no meg a külső is igen édes volt, de valahogy ez a kettősség első körben beszélgetést eredményezett nálam, megnyíltam felé, és amikor elkezdtem meghasonlani azzal, hogy ez biztos szégyelnivaló dolog, akkor ráébresztett, hogy nem kell hátat fordítanunk egymásnak, csupán a régi életmódom vesztette értelmét azzal, hogy beleszerettem. És úgy tűnik, ő is belém, mert velem teljes az ő élete is. Passzolunk, erre nincs is jobb szó. - Ahogyan én sem. Erre még a tájolóbűbáj sem jó. Édesem attól félek, hogy pocsék jelkutató társat kaptál magad mellé, ha csak nem csillog, akkor valahogy nekem nehezebben áll az agyam az ilyesmire. – Mosolygok a lányra, de mégis közelebb hajolok, és nézem, hogy mit találhat a könyvben. Nem is bánom, hogy Lav váltott a szimbolisztikára, a bájitalkavargatás monoton dolog, itt azért komolyan tudja használni az okos kis fejét, amit nem mulasztok oly sokszor megpuszilni, teljesen odavagyok a göndör szőke tincseiért, és a hatalmas kék szemeiért. - Oké Lav, csak tippelgetek. Én felmentem volna a kilátóba, de lehet, hogy neked lesz igazad. – Nem rezzenek meg, csak kicsit remeg meg a hangom, de átölelem, az a biztos. Szerintem az, hogy a griffendélben vagyunk, nem jelent sok mindent, attól még az ismeretlentől mi is tarthatunk, de megpróbálom azzal nyugtatni, hogy úgysem eshet itt bajunk. Tovább folytatja a keresgélést, én azért addig pálcát irányítok a sikoly irányába. Nem hiszem, hogy bármely kósza kísértet odaharapna ránk, de azért na.. Visszasandítok kedvesemre, és elnyíló ajkakkal rebben meg a tekintetem, hogy ő mikre nem emlékszik...? Anyám...! - Persze... Lépj hátrébb cicus, ki tudja, mi szakad a nyakunkba...! – Vonom őt el kissé magamtól, és a plafonra mormolom az igézetet, amelynek van némi elemi alapja, amolyan látványmágiás varázslat, de ehhez azért még egy gyakorló bankárnak is értenie kell.
*Na, oké. Mondom a szemeimmel amikor beleegyezik – mert miért ne – abba, hogy a kincses térképnek együtt járunk utána. Nem is vártam mást, hiszen nekünk bármilyen közös program jó csak együtt legyünk. Szó se róla, azért ha romantikázunk az a legjobb, de nem lehet mindig csókba fulladozva létezni. Nem félek attól, hogy megunjuk egymást, de elégé egysíkú lenne az élet, ha nincs mit megosztani, vagy emlékezni, amin később jókat lehet nevetni. Ez hozzátartozik a közös életünkhöz, én is elmentem vele a bankba nyáron, igaz nem volt olyan mozgalmas mint most valamilyen titkos ajtóra vadászni, de jó volt látni ahogy komoly férfiként elintéz komoly dolgokat. Egy egészen más oldalát láttam akkor, és az is tetszett. Az amit most találtunk, már önmagában véve is titokzatos, főleg, hogy más eddig nem találta meg, de hát szinte senki sem jár ide, nincs itt semmi látnivaló mint például a Tiltott Rengetegben vagy a harmadik emeleti folyosón, vagy a Szükség szobájában, a könyvtár zárolt szekciójában, csak, hogy a teljesség igénye nélkül soroljam a tiltott helyeket. * -Szerintem igen, mi más lenne? Nem tudom mit jelent, szóval nem tudom hogyan menjünk tovább. *Tovább lapozok a könyvemben és sok mindent találok ami csak utalás vagy csak hasonlít arra ami a köveken van és elég homályos a jelentésük, de tudom vagy inkább érzem, hogy jó úton haladunk csak bekötött szemekkel. A kérdésére a fejemet rázom, viszont a Göncöl nevében megakadok a gondolataim között.* -Nem Gerry, az ajtó itt van. Lássuk csak, csillagok és a Göncöl és kulcs és ajtó. Hát ebből nem sok mindent halászok ki.*Gondolkodom tovább míg valaki fel nem sikolt és ez igazzá teszi a legendát egy kicsit. A frász jön rám ettől a hangtól és Gerrynek is ideges a hangja mikor belém próbál bátorságot önteni. Erről jut eszembe, a fenébe is, mi Griffendélesek vagyunk, elvileg a legbátrabbak az összes ház közül, nem illene ijedeznünk. Kihúzom magam de azért jó, hogy átölel, ebben a remegő fénytől alig világos helyiségben nem éppen kellemes ha az ember lánya sikolyokat hall.* -Oké, mindennapos. Persze. Mondtam én, hogy ide nem szívesen jön senki. Azért itt maradunk. Szóval…*Kibontakozom az öleléséből és visszateszem a könyvet a kendőmre, majd a pálcámmal visszavarázsolom az anyagba. Végül a kendőt a hajamba kötöm és felállok. *-….Az ajtónak itt kell lennie, és a kulcs rejtélye a lábunk előtt hever. Szerintem a csillagok mutatják meg hol a kulcs, vagy az ajtó és akkor lehet, hogy nincs is igazi kulcs, mármint olyan amit a kezedbe tudsz fogni. Hogy jön ide a Göncöl? Itt nincsenek csillagok, hiszen a pincében vagyunk, még egy alagsori ablak sincs, hogy lássuk a csillagokat. De mi lenne ha….*Eszembe jut mit csináltunk karácsonykor a padlásszobában. Az ágyon feküdtünk és Gerry csillagokat varázsolt a mennyezetre. Diadalittasan, megemelt szemöldökkel és alighanem csillogó szemekkel fordulok felé, mint aki feltalálta a spanyolviaszt.* -Gerry! Mit gondolsz, a mennyezetre tudnád varázsolni a Göncölt? Hmmm? Úgy mint karácsonykor, csak most a csillagképet.*
Bele sem tudok gondolni, hogy mi lehet komolyabb felfedezés mint egy kincsestérkép, vagy éppen maga a kincs, de az én vagyok, az én Lavender cicám előbb bájitalos volt, most meg szimbolisztikus, így nem csodálom, hogy ha ő meg különleges jelekre izgul rá, amelynek lehet valami komoly hatása a mostani világra. Ugyan én nem vagyok egy kifejezett terepmunkás, de attól még szívesen barangolok vele itt lent, hiszen nem gondolom, hogy komoly veszély lesne ránk. Hiszen mégiscsak a Roxfort területén vagyunk, ami a világon nagyjából a legbiztonságosabb a magunkfajta diákoknak. - Jól van Lavenderem, akkor majd együtt. Vigyázunk egymásra. – Egyezek bele, végtére is ez most az ő kalandja, azért hívott el, hogy ne csak, hogy segítsek, hanem közös programban legyen része. És áldom az okos eszét, mert azért tudja, hogy kiváncsi alkat vagyok, főleg az ő oldalán. Hiszen az ilyen sötét folyosókon azért el lehet kapni egy szenvedélyesebb ölelgetésre, csókcsatára. Ha egy kicsit idősebb volna, akkor már a falhoz döntöttem volna, hogy felhúzva a lábát teljes testtel hozzásimuljak, de még meghagyom neki a menekülőutat, ráadásul most nem azért jöttünk le, hogy betámadjam, ennek is megvan a maga helye és ideje, például ahogyan a múltkor csináltuk a szobámban. Az volt aztán az igazán bizsergető élmény. Odavilágítok a pálcámmal, ahova kéri, és érdeklődve hallgatom, hogy milyen felvetése van. - Rejtvény? És gondolod, hogy meg tudjuk fejteni? Tudod, hogy értek a számokhoz, meg a pénzhez, na de a logika nem az erősségem. Találhatunk további útjelzőket? – Még nem teljesen értem, hogy miket lapozgat a könyvben, de készen állok arra, hogy ha újabb felvetése lenne, hogy keressünk tovább, akkor belemenjek. Ezúttal nem sietek sehova, az egész napomat rá tudom szánni az együttlétünkre. Már csak az lenne jó, ha érdemben is hozzá tudnék szólni a rejtvényhez. - Lovasszekér? Mármint úgy, mint a göncöl? Lehet, hogy fel kéne menni a csillagvizsgálóba, hátha ott is találunk egy sárga követ, vagy valami jelet. Vagy mégis itt lenne az ajtónak..? – Kérdezek rá, amikor megrezzenek akárcsak ő, de gyorsan magamhoz ölelem, és idegesen felnevetek. – Ugyan, a tömlőcökben vagyunk, ez itt biztosan mindennapos... Akkor a csillagvizsgáló, vagy maradunk itt, megkeresni az ajtót? – Kérdezek rá, picit elengedve, hogy tudjon válaszolni. Azért a pálcám a kezem ügyében, hogy ha valami szörnyűség ránk vetné magát, azért meg tudjam védeni akár mindkettőnket. Csak azért, mert öltönyben járok, még értek az alap védelmi varázslatokhoz.
Kiváncsian várom a válaszát két csókcsata közepette. Engem aztán nem zavar, hogy megváltoztatta az álláspontját, és nem akar bájitalos lenni, végülis elég fiatal még, hogy akár az utolsó pillanatban is pályát módosítson. Még nem egyetemista, és meg tudja beszélni a házvezetőnkkel, hogy mi legyen a végső választás. - Miért ne lehetne kincsertérkép? Meghazudtolsz egy ereklyevadászt? – Nevetem el magamat, engem a kinccsel nagyon is lehet motiválni, de most miatta vagyok itt, úgyhogy részemről ez most csak viccelődés, lehet, hogy neki van igaza, és az valami útjelző inkább valami komoly titokhoz. Göndör-szöszi szerelmemre fogok hagyatkozni, látom a csillogást azokban a szép kék szemekben, hogy valamire rátalált, ami akár a pályáját is megalapozhatja. Engem mondjuk most ő mozgat meg, mert annyira édesen simult hozzám, és azért nekem sem könnyű elfelejteni, amit a múltkor műveltünk, picit még az ajkaim közé is tudtam kapni a finom pici bimbóját, igaz, csak ruhán keresztül, de azért így se volt semmi. Na de most kalandozunk, úgyhogy ez csak amolyan pasi ábrándozás, ami ötpercenként rátör az emberre, máris elfújja az alagsori szellő, ami itt a tömlöcökben fúj. Amikor megsimizi az oldalamat, megrándulok kicsit felnevetve, mert pont valami csikis ingerközpontot talált be, de csak visszanyúlva a szőke tincseire jelzem, hogy nincs gond, haladhatunk. Azért elég következetlen az én Lav-cicám, mert elsőre átsiklik a válaszomon, hogy nem lesz jó, de ahogyan belegondol, úgy tűnik, hogy mégiscsak ráállt a szemem valamire. - Inkább megmutatom édes. Gyere. – Nem fogom kézen, hiszen neki sem árt, ha a pálcás kezén túl a másikkal tud nézelődni, meg ha megbotlana, ne fejelje le a falat. Bólintok, hogy hol, és már tartom is oda a pálcámat, fáklyabűbájomat egy Lumossolemre váltva, úgy tűnik ő nem szereti annyira kombinálni a dolgokat, pedig sokan megteszik, hogy a Lumos mellett varázsolnak, talán ez az egyetlen varázs, ami mással együtt is működik. Kiváncsian várom a varázslatát, és valóban, fel is fed valamit. - Ahha.. Látom. Na hol lehetnek ezek az ajtók? És hová vezetnek? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt kell keresgélnünk cicus? – Remélem nem valami sötét varázslótól szerzett tekercset olvasgatott, mert azért féltem őt annyira, hogy ennyit nem ér az egész. Körbejáratom picit a fénnyel megáldott pálcámat, mert biztos akarok lenni benne, hogy ketten vagyunk csak itt, és nem les ránk valami túlontúli bestia, máris a lelkünkre csorgatva a nyálát.
*Végül is egész jól fogadja az újabb bolondságomat, ami nem is igazán bolondság, mert van valami valóságalapja, hiszen hallottam, hogy beszélnek a rúnák meglétéről, tehát nem csak pletyka volt. azt ugyan nem tudom ők honnan tudtak róla, de biztos voltam abban, hogy én megtalálom és megfejtem. Korábban nem igazán érdekelt a rúnamágia, talán az első kudarcok miatt, bár ez nem lehet alapja semminek, hiszen bájitaltanból remekeltem pedig nem is annyira kedveltem. Jó, persze szerettem és érdekes volt és különleges, de nem az volt a szívem csücske, mint ahogy a végleges döntésem a további előmenetelemmel kapcsolatosan ékesen bizonyította. A családom, Gerry és még McGalagony professzor is meglepődött amiért homlokegyenesen mást választottam. Ráadásul olyasmit aminek az elsajátításához azok a tantárgyak voltak szükségesek melyekből pocsékul álltam, vagy még nem is tanultam. Hivatalosan. * -Vagy ők, vagy mások sokkal később. Kincsestérkép? Mondjuk nekem nem ez jutott eszembe, inkább valamilyen nagyobb titok, de nem konkrétan.*Nem voltak elképzeléseim, hogy mit találhatunk csak arra vonatkozóan, hogy mit nem akartam találni és a kincsestérkép egyáltalán nem szerepelt a tervei között. Csekély tapasztalataim szerint ami hallomáson alapuló információ volt, a kincsestérképek több mint nyolcvan százaléka hamisnak bizonyult és csak időpocsékolás volt a nyomokat követni. Visszaböktem Gerryt mielőtt nekiálltam volna keresgélni. Azért reméltem, ha találunk valamit azt Gerry veszi észre előbb, hogy a közös programunk számára ne csak arról szóljon, hogy megtesz valamit a kedvemért és összepiszkolja magát , hanem nyújtson neki is pont annyi izgalmat mint nekem. Mivel hosszas nézelődés közben sem találtam semmit, gondoltam ideje helyet cserélnünk, talán az ő szemei átsiklottak valami felett, bár ebben kételkedtem kicsit mert ereklyevadászként pont az ilyen nyomokra kellett volna kihegyeznie a szemeit. * -Sárga kő? Az nem elég, jelek kellenek. *Bár még lehetett volna belőle valami, de önmagában semmit nem ért. Áttrappoltam a másik oldalra, megsimiztem az oldalát, csókot váltottunk mikor elmentünk egymás mellett, majd újra felemeltem a pálcámat, hogy a fényénél lássak is valamit. Gerry útjelzős mondatára azonban visszafordultam.* -Hol? Hol láttad? Középen? Egészen középen? *Visszamentem a terem közepére és a padlót nézegettem, a köveket melyekkel ki volt rakva....és egyszer csak ott volt. Tényleg ott volt előttem, halványan látszódott és először át is siklottam felette, de aztán a pálcám fénye másképp vetült a kövekre és megláttam a rúnákat. *-GERRY! EZT NÉZD!*Azonnal le is ültem és néztem a rovásokat a kövekben.*-Tartsd ide a pálcád kérlek és csinálj nagyobb fényt.*Olyan izgatott lettem, hogy remegtek a kezeim. Letettem a pálcámat a földre és kihámoztam a hajamból a kendőt, majd szépen leterítettem és kisimítottam. Aztán a pálcát a kezembe vettem s ha Gerry nagyobb fényt csinált, az enyémen ugyanakkor kialudt. szükségem volt a pálcámra és sajnos két varázslatot nem lehetett egyszerre fenntartani. Elmondtam a varázsigét ahogy tanultam Thorne professzortól miközben a pálca hegyével a kendőre böktem. Azonnal elő is tűnt, kibontakozott belőle a Rúnaismeret könyvem. Ez azonban nem az órákon használt volt hanem egy másik részletesebb.* -Ebben benne kell legyen mind. Az elsőt ismerem, a csillagokat jelöli, a negyedik pedig...látod? Itt a kő csücskében, az a kulcsot. A többire nememlékszem, de biztosan valami ajtót jelölnek, szerintem.*Kérdőn nézek rá ő vajon mit szól mindehhez. Továbbra is lelkes vagyok, láthatóan izgatott, végül is majdhogynem kiugrom a bőrömből.*
Örülök neki, hogy Lav-cicus nem kezdi el kiverni a hisztit, amikor játszom vele annyira, hogy nem eresztem el olyan könnyedén. Ez tényleg csak játék, sosem erőszakoskodnék vele. Nem a hagyományos értelemben vett rosszfiú vagyok, és voltam, inkább csak nem tudtam magamat lekötni, nem volt kiért, és bizony előfordult, hogy a lányok kezdeményeztek nálam, ami nyilván legyezgeti az ember hiúságát, nem élünk már a lovagkorban, hogy a férfiembernek kéne udvarolni. Kétségkívül jól esik mindenkinek, hogy ha körberajongják, de manapság már nincsenek nemi szerepek leosztva, ezért örülök neki, hogy Lavender esetében a barátságból sarjadt ki a szerelmünk, nem volt benne semmi görcsösség, csak a vége felé, amikor azt hittem, hogy el fogom veszíteni a vallomásommal. Ám úgy tűnik, nem lőttem nagyon mellé, valami hasonló fogalmazódott meg benne is, és most már jó ideje egy pár vagyunk, és nekem is teljes az életem mellette, szépen alakulunk. Annyira elengedem, hogy legyen szabad mozgástere, viszont a derekán marad a kezem, amolyan félig birtokló jelleggel, mert az nem árt. - Gondolod, hogy az egykori alapítók véstek fel ide valami útjelzőt? Kincsestérképet példának okáért? – Bököm oldalba a macskámat cinkos mosollyal. Tudom, hogy hihetetlenül kiváncsi, és bőven szeretek osztozkodni ebben vele, hiszen nem csak az a közös program, ha beszélgetünk, vagy csókolózunk, igenis találnunk kell hobbikat, amik összekötnek. Nem elég csak a külső-belső szimpátia, ha egy pár csak egymás mellett ücsörög úgy, hogy mindketten olvasnak valamit, az igaz, hogy együtt töltött idő, de nem egymásra figyelnek akkor, én pedig nem ilyen kapcsolatot szeretnék Lavenderrel, és tudom, hogy ő is izgalmassá akarja tenni minden percünket, ezért is szervezte ezt az egészet. Bár megértem, hogy mit kell keresnünk, de nem nagyon találkozom olyasmivel. Azaz alig. - Egy sárga követ találtam, de azon nincsenek rúnák. Lehet, hogy az lesz az? Ott középen, pont félúton, mintha valami útjelző lenne. Megnézed? Addig tényleg átmegyek a te oldaladra. – Adom még búcsúcsókot, és átmegyek az ő oldalára. Lumos honol a pálcám végén, és pásztázom a falat, no meg a padlót is, hátha ezúttal feltűnik valami. Lavender ebben ügyesebb, ő tudja, hogy mi is keres.
*Mindig is kíváncsi voltam de sosem annyira, mint Harryék, hogy még utána is menjek a dolgoknak, ám mióta Gerryvel egy párt alkotunk, megváltozott az életem és sok minden más is ezzel együtt. Azt persze nem mondom, hogy bekerültem a nagy Potter bandába, de nemet sem mondok egy újabb kalandra. Mondjuk korábban sem mondtam volna, épp csak senki nem hívott és egyedül belevágni valamibe nem igazán életbiztosítás egy varázslókkal teli világban. Cedric bizalma jólesett és igyekeztem megszolgálni, bár úgy érzem nem sok mindent segítettem, de hát még nem szokott össze az új csapat. Ám ami késik nem múlik és legközelebb már sokkal jobb lesz. Lesz legközelebb, ugyan most csak Gerryt hívtam magammal, de ha csak a fele igaz annak amit a tömlöcökről hallottam fél fülel, már megéri, hogy itt vagyunk és nagyon sok mindenhez köze is lehet, gondolok itt a közelmúltban történt eseményekre. Most igyekszem egy kicsit háttérbe szorítani a romantikát, ami elég nehéz feladatnak bizonyul, lévén Gerry nem enged el amikor megpróbálok elhúzódni tőle, és dehogy veszem rossz néven, sőt! Mindig jó odabújni hozzá, a vágyam és a szerelmem cseppet sem veszített a lendületéből, egyre nagyobb lesz és szenvedélyesebb, igaz mindezt nagyon finoman és kedvesen csalogatja elő belőlem. Hálás vagyok mert nem sürget, mert minden pillanatban érzem, hogy szeret és lépésenként halad, csodálom is a türelméért. Ám most nem ezért vagyunk itt, nem tudom ugyan hogyan fogadja a legújabb őrültnek tűnő ötletemet, de a korábbiakból kiindulva nem fog nagyon akadékoskodni.* -A rúnák miatt. Ha tényleg vannak itt ilyenek, meg akarom fejteni őket. Képzeld milyen király lenne ha nekem sikerülne az ami az egyetemistáknak nem ment. *Lelkes vagyok és ez látszik is rajtam, legalábbis ami a pálcák fényében látható. Gerry akkor is kiváló választás lenne ha semmi nem lenne köztünk, hiszen ereklyevadász szakon tanul bár fogalmam sincs milyen ponton kapcsolódik ez a Gringottshoz, de ő tudja. A csókot most egy kicsit azért is adom, hogy jobban meg tudjam győzni arról, hogy velem kell tartania és nem lebeszélni róla, ám úgy tűnik ilyesmire egyáltalán nincs szükség. Gerry pont olyan lelkes mint én. Szétválunk és elindulok a vele ellenkező oldalon a pálcám fényét a falakra vetítve. Csak szürke köveket látok egyelőre, kisebb-nagyobb kövek egymásra rakva, köztük a habarcs már itt-ott kikopott, kipergett de semmi figyelemreméltó. Az én oldalamon nincs semmi, pedig nagyon alaposan keresek akár egyetlen kis karcolást is, de nem találok olyat ami furcsa lenne. Persze az is lehet, hogy pont ez a lényeg. * -Találtál valamit? Nem szokványos mintát, eltérő színt, kiemelkedő követ, akármit.*Nem fordulok fel, még egyszer végigmegyek a magam oldalán visszafelé, így kérdezem Gerryt elkeseredve. Végül csak felé fordulok, hogy helyet cseréljünk, hátha ketten kétfélét nézünk és azért nem találunk semmit, pedig itt kell lennie. Valaminek. Leengedem a pálcámat, a fénye a padlóra vetül, de én Gerryre figyelek és ne lefelé, pedig pont a lábaim előtt vannak a jelek.* -Csréljünk falat. Hátha.
Érzem én a sürgetést, ahogyan bontakozna ki a karjaimból, de még nem eresztem. Nem szó szerint, erőszakkal tartom ott, csupán nem zárom le a csókot, puhán, végtelenül puhán ízlelgetem az ajkait, a formás kis testét ellenben szenvedélyesen húzom magamhoz, nálam ez már alap. Szerelmes vagyok, nem titkolom, és nem kell attól félnem, hogy megbántok vele valakit. Régen már csak azért is fűztem titokban a lányokat, mert bár meg volt beszélve, hogy nem járunk, és nem fűzünk össze kapcsolatokat, ám úgy véltem, biztosan rosszul esne valakinek, ha másnap már egy teljesen másik lánnyal látna a folyosón. Lavender esetében erről szó sincsen, nyíltan felvállalom, és amilyen sokat láttak vele mások is amikor még csak barátok voltunk, azt hiszem az lett volna a nagyon furcsa, hogy nem találunk egymásra. Jó, ehhez ő is kellett, mert nagyon hitt a barátságunkban a drága, de azt hiszem ő is ráébredt, hogy a barátságon túl nem csupán egymás lelkét, hanem külsejét is vonzónak látjuk, és szükségünk van a másikra. Nem mondom, hogy a nap minden percében, hogy rátelepedjünk a másikra, de olyan egyértemű, hogy szinte együtt csellengünk amikor csak felszabadul egy kis szabadidőnk. Most ez a mostani alkalom miről fog szólni, végtére is oly mindegy, minden téren jól érzem magam vele, még sosem volt olyan, hogy unalomba fulladt volna akár egyetlen közös programunk. Végül mégiscsak sikerül elszakadni azoktól a puha ajkaktól, és a derekára fonom a kezemet, hogy elinduljunk arra, amerre ő mondja. Roppantul kiváncsi vagyok, noha nem sürgetek semmit. Vele kapcsolatban mindig úgy tartottam, hogy ki kell élvezni minden együtt töltött percet. - Falat? Nem tudom ugyan, hogy miért, de csináljuk. Izgalmasnak tűnik, kiváncsivá tettél. – Vigyorgok rá. Bár ereklyevadász vagyok, főleg a bankban dolgozom a koboldokkal, a terepgyakorlat nem az erősségem, ebben még Lav cicus a maga bájitalos múltjával is tapasztaltabb nálam. Rám mondják, hogy ha mugli lennék, még egy villanykörtét is nehézségek árán tudnék kicserélni. Na de lássuk. Viszonzom a csókját, és bólintok, mielőtt elvállnánk egymástól. – Jól van édes, feltérképezzük. – Indulok el a másik oldalon, egy fáklya és egy tájoló bűbájt hintve a pálcám végére. Bármi, ami elüt az eredeti építéstől az érdekes lehet. Bárcsak tudnám már, hogy miért vagyunk itt. Olyan aranyos a kicsi, hogy külön felfedezőtúrát szervez nekem!
*Jó kis kalandot terveztem, sajnos nem tudom mi lesz a vége, sőt még azt sem, hogy a közepe hogyan alakul, de biztosan izgalmas lesz. Legalábbis abból ítélve amit a felsősöktől hallottam. A terep nem ismeretlen számomra, elvégre jártam már itt mikor Draco elsírta a bánatát és még az ölembe is kucorgott, persze macskaként. Úgy emlékszem erről még nem hallottam, mármint, hogy animágus lenne szóval biztosan titok. Amikor Gerry megérkezik, alig hallhatóan hívom fel magamra a figyelmét de észrevesz és nem kell tovább próbálkoznom hála Merlinnek. A kérdésére elmosolyodom, tudom, hogy ő sem hagyna ki semmi pénzért sem egy kis rejtélyt, főleg ha velem lehet és piszok mód ezt használom ki, nem mintha ellenére lenne. Vigyorogva bólintok akkorákat, hogy a hajamban lévő kendő masnija táncot jár. Csak egy csókot engedélyezek neki addig amíg biztonságos távolban nem leszünk a pincefolyosók menetrend szerinti diákjárataitól, ám annyira édes és finom, hogy majdnem belefeledkezem. Nem olyan könnyű kibontakozni az én drágám csókjából és öleléséből, pláne azok után ami a szobámban történt nem rég, ugyan nem éreztem akkor felkészültnek magam, de azóta is arról álmodom és vágyakozom is rá, a folytatásra. Talán már megért bennem a gondolat és bár a tapasztalatom nm lett nagyobb a merészségem annál inkább. Persze nem itt fogunk továbblépni azon a bizonyos lépcsőn, így fényt hívok a pálcám hegyére, megfogom a kezét és vezetem őt egészen a tömlöcökig, ahol is látom rajta a meglepődést, a fejkapkodást és az értetlenséget, de a szavaival máris megnyugtat, hogy nem volt ez olyan rossz ötlet. Nem szép dolog tőlem, hogy most amikor a Griffendél még az élen van a házpontok gyűjtésében, megkockáztatok egy lebukást és pontlevonást, de nem várhatok év végéig.* -Oké, szóval lennie kell itt egy falnak valahol, valamelyik tömlöcben, amire rúnákat véstek. Azt a falat keressük. *Bár már nem suttogok, azért elég halkan beszélek és közben már a pálcámon lévő fényt hordozom körbe, hogy lássak is valamit. *-Az is lehet, hogy nem festékkel csinálták hanem csak karcolták, bár akkor nem olyan erős a mágia, mert tudod ezüst festékkel lehet csak igazán jót csinálni, de olykor a karcolás is megteszi. *A nézelődés közepette felé fordulok, rámosolygok és elveszek tőle még egy csókot, majd intek neki, hogy most el kell válnunk mert egyszerűbb ha ketten kétfelé keresgélünk. *
Nem túlzottan értettem Lavci javaslatát, hogy miért éppen a konyhánál akar randizni, a mardekárosok nem tudom hogy milyen véleménnyel vannak róla, és ők gyakran járkálnak errefelé. Amióta lekoptattam Sadie-t, én sem vagyok a szívük csücske, igaz, Soraya jó fej új ismerős, szigorúan baráti vonalon, így ha teszem azt, meg akarnának lincselni a mélységlakók, akkor a Maya-klón a segítségünkre lehet. Nem láttam rajta semmi féltékenységet, simán elfogadja, hogy van valakim, nem akar egy bizonyos szint felett jobban rámmászni. Nem szó szerint, de Lavender előtt igencsak kapós voltam a lányok körében, Soraya ezt nem tudhatta, hiszen egymást nem ismertük, és végülis csak másfél éve vagyok itt, ebből a legtöbb időt Lavender társaságában, simán felmerül, hogy valakit elkerülök ez idő alatt, de most, hogy jó ideje van kedvesem, már nem szorulok rá a lányok társaságára, de most barátkozni azért teljesen újdonságnak hat. De visszatérve az én drágámra, egészen jól viselte a kezdeményezésemet, tudja, hogy bízhat bennem, és olyan édes volt, ahogyan teljesen kipirult attól, ahogyan hozzáértem. Ettől még a következő együttlétünk sem lesz túlzottan belemenős, a fokozatosságot gondoltam itt célravezetőnek, de majd meglátjuk, valamiben az én drágám egész bátor tud lenni. Megérkezek a megbeszélt célállomáshoz, elsőre nem látom sehol, de a pisszagésre már odafordítom tengerkék tekintetemet, és elmosolyodom. - Na mi az cicus...? Titkolózunk? – Kérdezem visszasuttogva, valamibens sántikál, de nem akarom leleplezni, látok ugyanis valami huncut csillogást a szemeiben, aminek muszáj vagyok engedni. Vagy csak szimplán szeretem? Az is benne van a pakliban. A csókját viszonzom, és meg sem szólalok, amíg nem engedi. Amikor a tömlőcök felé indulunk lefelé, meglepetten kapkodom a fejemet, de még mindig tartom magamat ahhoz, hogy benne vagyok a játékban. - Jól van édes, nézzük. Miben segítsek? – Kérdezem megsimítva a szőke göndör tincseket, igazán kiváncsivá tett. Talán a mardekárosokat akarja kifigyelni valami módon? Eddig nem túlzottan izgatták, most meglep, hogy erre kommandózik. Elég sok időt töltünk együtt, de kérte, hogy a vizsgák kapcsán ne foglalkozzak az idegbajával, így bőven lehetnek apró titkai, amik nem zavaróak, eddig sem zavart az olyasmi, hogy valamit Missyvel beszél meg, és nem velem. Végülis már kész nő, lehet, hogy zavarbaejtő lenne engem faggatnia, még a nyilvánvaló tapasztalatom ellenére is.
*Elég izgalmasra sikeredett az a randink Gerarddal ami nem is volt randi végül, mégis az lett. Elég bonyolult, de ami történt az nem és azóta is azon járt az agyam és a lelkem és a szívem. Missynek persze elmeséltem, főleg mert esélyes volt, hogy rajtakap minket, de szerencsére Dariusnál volt, mert hogy ők már hivatalosan is megtehetik, bár nehézkes beosonnia a Mardekár termeibe, de Darius megoldotta valahogy. Missytől kértem tanácsot, de a továbblépéshez azért más is kell nem csak elméleti tudás, hanem egy jó nagy adag bátorság is. Azóta sajnos nem volt alkalmunk úgy kettesben lenni és megszervezni nem akartam mert az olyan mű és akkor biztosan nem lett volna szép vagy csak rágörcsölök. Vártam tehát, hogy legyen megfelelő hely és alkalom, addig pedig a tanulásra koncentráltam, mert volt elég amit be kellett pótolnom. A szimpátia mágia óráim, a rúnaismeret különóráim és persze mindenből készülnöm kellett a RAVASZ-ra. Pont a rúnaismeret miatt terveztem egy kis kirándulást a kastély egy olyan részébe ahova nem igazán léphetnék be szimpla diákként, mégis jártam már ott egyszer. Sajnálatos módon épp Dracoval futottam össze, egy nagyon fura beszélgetés erejéig, mikor is nagy mértékben megváltozott a róla alkotott véleményem, persze nem kedveltem meg, ahhoz azért több kell. Most is a tömlöcökbe készültem de nem egyedül, persze Gerardnak nem mondtam el hova akarok menni, csak annyit, hogy a földszinten találkozzunk a konyha közelében. Már feltankoltam tökös pitével az egyik manó segítségével, a kis csomag ott lapult egy tarisznyában amit féloldalasan vettem a vállamra, az elmaradhatatlan kendőim egyike pedig a hajamban volt. Mióta Thorne professzor megmutatta az első bűbájt legalább hasznát is vettem nem csak a mások szemében különc ruhatáram, általam kedvelt egyik darabja volt. Megtanultam egy tollnál nagyobb tárgyat is belevarázsolni és azóta a rúnaismeret könyvemet hordozgattam magammal mindenhova, hogy bármikor belenézhessek. Mivel nem rég lett vége az utolsó órámnak és ma kivételesen egyetlen különórám sem volt, elég időnk maradt arra, hogy körülnézzek olyan helyeken ahova nem szabad menni. Oka is volt, ahogy annak idején meghallottam néhány egyetemistát a szimpátiamágiáról beszélni, úgy legutóbb is – persze tisztára véletlenül – kihallgattam kettőt amint épp a tömlöcök mélyén található fura falról beszéltek. Állítólag tele volt rúnákkal de még nem jöttek rá arra mit jelentenek, nem mintha annyira el lettem volna telve a tudásommal, de a fejembe vettem, hogy majd én! Vagy legalábbis megnézem. Így hát Gerardra vártam egy beugróban guggolva a hátamat a falnak támasztva. Minden lépés hangjára összehúztam magam hátha nem ő az, és kétszer be is jött, hogy még a lélegzetemet is visszatartottam, mert nem vettek észre, különben nem tudtam volna mit mondani ha a két mardekáros diák kérdőre von, mégis mi a fenét keresek arra griffendélesként. A harmadik nesz már Gerard lépéseinek hangja volt, de ezt is csak akkor tudtam meg amikor elment mellettem, hasonlóképp nem észrevéve.* -Pssszt…pssszt…Gerry. *Halkan piszegtem és a nevét is csak suttogtam, de közben már fel is álltam, hogy láthasson, viszont nem akartam, hogy bárki meghallja, hogy ott vagyunk, mert még a végén utánunk jött volna és akkor annyi a titkos légyottos kalandnak. Amint észrevett és még mielőtt megszólalt volna a számra tettem az ujjamat jelezve, hogy ne tegye, majd odasiettem hozzá, megcsókoltam és megfogva a kezét húztam magammal a folyosón a tömlöcök felé. Csak akkor szólaltam meg amikor megérkeztünk arra a helyre ahol Dracoval találkoztam, ahova már nem láthatott senki.* -Segítened kell, muszáj megnéznem valamit.
Szó se róla tényleg meg vagyok lepve, hogy itt van. Már csak azért is, mert megint sikerül pont belé futnom, amire nem számítottam, bár őszintén örülök neki. Ő még mindig jobb, mintha valami szellemmel találkoztam volna. Oké vannak jó fejek is, ott van Hóborc, ő elég vicces, Félig Fejnélküli Nick pedig nagyon kedves tud lenni, de igaz volt Kevinnek a Véres Báróról a frász kerülget, vele nem akarnék itt lent összefutni. Eddig csak egyszer láttam egy normálisan kivilágított folyosón és ott is a fel mellé húzódva araszoltam tovább, akármennyire is komikus volta helyzet abban a formában, de totál ijesztő a fickó. Szóval nála Hollin százszor jobb akkor is, ha időnként tényleg marha undok tud lenni, vagyis eddig még csak az undok verziójával találkoztam. Aztán lehet, hogy van olyan oldala is, ami nem annyira olyan, mint most. Most láthatóan ő is értékeli azt, hogy nem egyedül kell a sötétben mászkálnia, csak az a nagy kérdés, hogy vajon ő miért van itt. Persze azért most se viszi túlzásba a kedvességet, bár tény, hogy én is piszkálom kicsit, de valahogy alapból is olyan piszkálható feje van, szóval... érthető azt hiszem, és tuti meg is ütötte magát, úgyhogy e miatt elnézem a harapós kedvét, meg a visszavágást is. - Oké-oké... bocs, hogy élek, majd elmúlik. - én nem nézek szigorúan, sőt még fel is emelem a kezeimet védekezőn, hogy nem kell itt egyből leharapni a fejemet, mert mondtam valamit. Amúgy is ez butaság, mármint hogy a fiúknak semmi sem fáj, meg hogy a fiúk nem sírnak... miért ne sírhatnának, ha fáj nekik valami? Marhaság így gondolkodni, de komolyan. - Amikor már sötét lett visszafordultam, de... reméltem, hogy erre van. Nem ismerem még annyira a kastélyt, nem tudtam, hogy ez nem csak egy kopottabb folyosószakasz... vagy valami. - rántom meg a vállamat. Na új még nekem a hely és láttam már a fenti részeken is fura dolgokat, szóval miért ne lehetett volna tényleg erre a mosdó? Azt valahogy nehezen hiszem el, hogy ő is eltévedt, mert már az elején is olyan rosszban sántikálós feje volt, szóval kétkedőn húzom fel a szemöldökömet a szavait hallva, főleg amikor még ezt a lány elől elbújást is hozzáteszi. - És miért szállt rád az a lány? - jól van mondjuk, hogy hiszek neki, mert ez az önelégült vigyor még mutathatja is azt, hogy tényleg így van. Alapvetően mondhatni... helyes srác, na nem mintha én úgy nézném, mert egyébként undok sokszor és én tuti, hogy nem akarok olyasmiket még, mint a bátyám és Missy. Az a nagyok dolga. - Gondolom ez csak a vak véletlen miatt van, én tényleg eltévedtem. - és ez még nem zárja ki, hogy ő nem tévedt volna el, bár hogy valaki elől elbújjon. Legutóbb is úgy láttam elég nagy a szája ahhoz, hogy megvédje magát, ha kell, szóval nehéz elképzelni, hogy ha rászállt valami lány, akkor ne küldte volna el inkább minimum jól megríkatva. - Vannak ám egészen pofás szemüvegek is. - na persze ez csak egy halk megjegyzés, amit nem hiszem, hogy értékelne. Nem hord szemüveget és ez az ő dolga, bár ha rossz a szeme idővel úgyis kénytelen lesz, van akinek még egyébként jól is áll, bár lehet hogy ő nem tartozik azok közé. - Hát legutóbb undok voltál nem emlékszel? Nem gondoltam, hogy örülnék nekem, meg amúgy is van ez a Mardekár-Griffendél ősi ellenségeskedés dolog is, amiről hallottam, bár nekem a bátyám is Mardekáros, szóval nem veszem az ilyesmit komolyan, főleg hogy a barátnője meg Griffendéles, szóval ez az elmélet máris megdőlni látszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy mi most akkor barátok lennénk... - oké itt elharapom a mondatot, mert azt hiszem sikerült egy kicsit túlzásba esni, amit nem akartam. Többet beszéltem, mint amennyit eredetileg szerettem volna, viszont a fegyverszünetet legalább elfogadja, úgyhogy megrázom a kezét és legalább nem egyedül kell most itt kóvályognom. - De most nem azért jöttél, mert menekültél valaki elől? Egyébként... itt miért könnyebb lenyugodni? Én tuti, hogy mondjuk kavicsokat dobálni mennék a tópartra, sokkal kevésbé ijesztő hely. - mondjuk én ritkán vagyok ideges, de azért előfordul, de hogy nem ide jönnék olyankor az is biztos. Szerintem ettől a helytől az embernek csak még sokkal rosszabb lesz a hangulata, nem hogy javítana bármin is. Nekem legalábbis nem tesz jót. Sötét, a levegő dohos és ijesztő is az egész. - Viszont akkor tudod merre jutunk vissza a normális folyosókra? - egészen besorolok mellé, olyan, mintha keresne valamit. Alig néz rám, amikor beszél. Komolyan... valahogy egyre inkább úgy érzem, hogy valami rosszban sántikál. - Elveszítettél valamit az egyik idegességlevezetés alkalmával? - nem tudom megállni, csak kibukik belőlem a kérdés, mert akkor is furán viselkedik. Mi a fenét keresne itt bárki is? Én el akarok tűnni innen, de mintha nem a kijárat felé haladnánk továbbra sem. Arról már nem is beszélve, hogy még mindig nagyon kell pisilni.
A griffndéles lány úgy nézett ki, mint aki nagyon meglepődött valamin. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem értette, mit keresek én itt lent, a tömlöcöknél, pedig a válasz elég egyértelmű volt: rosszban sántikáltam. Az, hogy én mit tettem, az elég egyértelmű volt, na de az, hogy egy griffendéles lány kétszer is ugyanazon a helyen van, ahol én, ahol én éppen valami iskolán kívüli foglalkozásra készülök, az nagyon furcsa volt és mindezek mellett még gyanús is. De sajnos nem tűnt olyannak, mint aki tényleg valami rosszat akarna, inkább csak valakinek, aki a maga és a kis egerei érdekében cselekszik. És most nem önzőségre gondoltam, hanem arra, hogy nem rosszban sántikál, csupán megy a feje után, és azt teszi, amit szeretne. Ez pedig így van jól, ez még tetszett is a lányban. Próbáltam csúnyán nézni a lányra, de nem sikerült. Annyira megijedtem, hogy féltem elveszíteni az egyetlen embert, akivel idelent találkozhatok. A szellemek és a szörnyek talán nem fognak bántani két gyereket, főleg, hogy legalább az egyikünk ártatlan. – Ha nagyon tudni akarod, akkor fiús dolog, de ha ilyen okos vagy, akkor már igazán rájöhettél volna erre magadtól is – vágtam vissza, kicsit talán erősebben is, mint kellett volna. Kicsit megbánóan néztem, de nem voltam benne biztos, hogy a lány is meglátta, vagy megértette volna. Egy bólintással nyugtázom, hogy a lánynak nem esett semmi baja. Örültem neki, mert én viszont kínok-közt próbáltam nem figyelni a farokcsontomra, ami annyira sajgott. Még egy mosolyt is megeresztek a lány irányába. - Szóval a mosdót kerested… - kezdtem, majd felhúztam a szemöldökömet. – Elég fura hely mosdónak, nem? Miért nem fordultál vissza, mikor még volt rá lehetőséged? – kérdeztem érdeklődve. – Én is eltévedtem – hazudtam. – Igazából el akartam bújni egy lány elől, aki nem szállt le rólam – mondtam, majd megvilllogtattam egy nagyon széles mosolyt. – De sajnos túlságosan mélyre jöttem a tömlöcökben, és most itt vagyok, és nem értem, hogy már megint hogy futhattunk össze egy olyan helyen, ahol egyébként egyikünknek sincs semmi keresnivalója – mosolyogtam rá. Ez igaz volt. Főleg az a rész, hogy nem is értettem, hogyan lehetséges ez egyáltalán, hogy kétszer ugyanott futunk össze, méghozzá kétszer tiltott helyen. A könyves viccemet értékelte, vagy legalábbis nem vágta be a durcát úgy, mint gondoltam, hogy be fogja. – Lehet, hogy rossz a szemem. Szemüveget kéne hordanom, de szerintem elcsúfítaná az arcomat, és azt nem hagyom – vallottam be. Ez igaz volt, tényleg nem láttam rendesen, de a világért se vettem volna fel azt a borzalmat, ami csak tönkretenné az arcomat. Pontosabban szólva, csak rondítana a vonzerőmön. - Persze, hogy örülök. Miből veszed, hogy nem? – kérdeztem tőle. Teljesen jogosan tette fel a kérdést, hisze utoljára nagyon is utálatos voltam vele, most pedig furcsán kedves, de hát ha egyszer végre örültem, hogy valaki itt van nekem, és nem kell egyedül járnom a tömlöc folyosóit. Megfogtam a kezét, majd megráztam. – Fegyverszünet – mosolyogtam. Tetszett ez a megfogalmazás, igazán szórakoztató volt. - Én, szóval. Néha idejövök lenyugtatni az idegeimet, ha valaki nagyon felhúzna – mondtam. Ezt igazából a bagolytoronyban szoktam megtenni, de most jó lesz ez a sztori a tömlöcre is. A lány jön utánam. – Szerintem igazán kedves kis hely, mikor komolyan egy kis egyedüllétre vágysz. És ha nem mész túl mélyre, akkor nem is vészes a dolog, akkor igazán élvezetes ez a hely – kicsit össze-vissza beszéltem, de próbáltam kitalálni, hogy melyik tömlöc kell nekem.
Na arra aztán tényleg nem számítottam, hogy pont ő lesz az, akibe majd belefutok, vagyis inkább ő fut belém és a tetejében szó szerint. Kész csoda, hogy nem lökött fel jobban és csak a könyveim kerülnek a földre, meg persze ő. Egészen erős vagyok, hogy így meg sikerült tartani magamat, ő meg összecsuklott, mint a bicska. A végén még egész büszke leszek magamra, ha nem korholna le megint, pedig nem is én tehetek erről. Eltévedtem és nem én rohangálok a folyosón. Egyébként is vajon miért szaladt? Ha ő is elkeveredett, akkor nem az a legjobb megoldás, hogy össze-vissza rohangál, azzal tuti, hogy nem lesz beljebb és nem keveredik ki innen hamarabb, szóval az ég világon semmi értelme sincs. Nem értem, hogy akkor meg mire fel volt ez a nagy sietség, itt lent csak nem célzatosan megy valahová, az eléggé meglepő lenne, hiszen nincs itt semmi, csak... tök ijesztő helyek, ki az aki ide szándékosan jön le? - Szia! - vágom rá én is gyorsan, aztán a kezemet nyújtom neki, mert meglepő módon egészen kedvesnek mutatkozik, pedig legutóbb nem pont ilyen volt. Undokoskodott, meg úgy csinált, mintha ő lenne itt a felsőbbrendű valaki és most... valami miatt egészen kedves, még mosolyog is, pedig most esett el. Érdekes egy fiú annyi szent. - Ez ilyen fiú dolog, hogy nem vallhatod be, hogy megütötted magadat, miközben amúgy elég egyértelmű? Most akkor bólogassak, hogy milyen bátor vagy? - na jó nem piszkálódom, inkább csak cukkolom kicsit, ez látszik abból is, hogy mosolyogva rázom a fejemet, miközben megfogom a kezét, hogy felhúzzam a földről. Elég nagyot koccantunk és ő elég nagyot esett hátra, tuti hogy megütötte magát, én igazán nem várom el, hogy azt mondja jól van, miközben esetleg még sincs jól. Ez olyan, mint a fiúk nem sírhatnak dolog, tök hülyeség. Ha valami fáj nekik, vagy szomorúak, akkor miért ne sírhatnának? - Én jól, köszi. - bólintok végül a kérdésére és tényleg eléggé meglepetten pislogok még mindig, hogy láthatóan kedves és figyelmes is, hogy még a könyveimet is elkezdi felszedni, nem elég, hogy megkérdezi, hogy én jól vagyok-e. Fura... bár ezúttal legalább jó értelemben véve fura, ez is valami. - Héj, te is itt vagy és neked se kéne itt lenned nem? Én szimplán eltévedtem. Óráról jöttem és a mosdót kerestem, aztán... ide sikerült keveredni. Szóval te mit csinálsz itt? - mert én eltévedtem, de vajon ő miért lehet itt? És miért futott annyira? Nem értem igazából és persze most sem akarja elmondani rendesen, mint legutóbb, akkor is titokzatoskodott. Komolyan, nagyon fura fiú. Aztán még a könyvemet is méltatja, amin már majdnem fel akarnám húzni magamat, de végül csak megállom a dolgot, mert hát mintha mosoly is lenne a szája sarkában, talán most nem szándékosan kötekszik... ez is valami. - El se olvastad a címét és én bírom a kígyókat. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Értem én, hogy ezúttal csak viccel, de amúgy tényleg nincs bajom a kígyókkal. Nem az a visítós lány vagyok, aki nem bírja a pókokat, meg bogarakat. Jó a sötét és ijesztő helyeket tényleg nem bírom, de az hamar kiderül, hogy ezeket ő sem, főleg ha még szellemek is lehetnek ott, és itt aztán simán van rá esély. - Szóval tényleg örülsz... nekem? - kérdő tekintettel, egészen felhúzott szemöldökkel lépek hozzá egészen közel, még meg is bököm a szabad kezemmel a mellkasát, mintha csak vallatni akarnám, a másik kezemmel szorítom magamhoz a könyveimet. Aztán se perc múlva már széles mosoly terül szét az arcomon, és hátrébb lépve a kezemet nyújtom felé. - Fegyverszünet? - nem mondom, hogy békejobb, mert legutóbb undok volt, most viszont a körülmények miatt kedves. Azt viszont én is értem, hogy talán egy újabb egeres akciónál megint undok lenne, nem szabad azért túlgondolni azt, hogy most épp rendesen viselkedik. Viszont a kiútkeresésben tényleg összefoghatunk, annak van értelme. - Épp ez az, hogy eltévedtem, szóval fogalmam sincs, de... biztos, hogy arra? Te ismered a terepet? - egyáltalán miért van itt, még azt sem tudom, de legyen. Én nem tudom merre kell menni, ő legalább úgy tűnik, mintha tudná, sok választásom nincs, mint hallgatni rá, szóval pár pillanatnyi habozás után csak szedem a lábamat, hogy beérjem őt és utána eredjek. - Sokszor jártál már itt? Állati hátborzongató, nem értem miért nem zárják le. - persze az kizárt, hogy csendben maradjak, azt remélem, hogy nem is várja el tőlem. Amúgy is muszáj beszélnem. Ha beszélek nem félek annyira, bár most így társaságban nem is annyira veszélyes ez a hely. Viszont a beszéd arról is elvonja a figyelmemet, hogy tényleg nagyon kell pisilni, legalábbis remélhetőleg egy ideig, amíg ki nem jutunk innen és nem találok egy mosdót.
Sosem szerettem különösebbképpen a tömlöcöket. Mindig minden nyirkos volt, ami összeborzolta az amúgy tökéletesen belőtt sérómat. Kihagytam az utolsó órámat, hogy még sötétedés előtt le tudjak ide jönni. Na nem mintha olyan nagy különbség lett volna idelent sötét és világos között, de jobb érzés volt nem úgy lejönni, hogy azt lesem, ma éjjel melyik szellem szeretne halálra rémíteni. Elvileg itt nappal is vannak szellemek, de ezt próbálom nem elhinni, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyni mindaddig, amíg nem érek újból biztonságos helyre. Mindent egybevetve utáltam ezt a helyet. Persze ha tudnám, hogy anyuék árgus szemekkel figyelnek, akkor nem úgy sétálnék most, mint aki mindjárt kidobja a taccsot, olyan fehér. Akkor nem mutatnám ki, mennyire rettegek ettől a helytől. – Semmi baj, hamarosan ott vagy – nyugtattam magamat, és próbáltam ismét anyámékra terelni a gondolataimat, az mindig segít. Aztán meghallottam azt a hangot. Azt a vérfagyasztó hangot, amitől a vészjelzőkém bekapcsolt, én pedig rohantam afelé a tömlöc felé, ahova el kellett mennem. Két okból nem fordultam vissza rögtön. 1. Már csak két saroknyira voltam a rejtekhelytől és 2. Anyuék tuti biztosan kinyírnak, ha nem szállítom le nekik az árut. Illetve persze nem nekik kellett a cucc, hanem valami gonosz varázslónak, aki nem tudta volna másképp beszerezni a növényt, mint hogy egy ártatlan gyereket küldjön le a Pokol legmélyebb bugyraiba. Futás közben viszont nekiütköztem az újonnan épített falnak, amiről rövidesen kiderült, hogy bizony az az idegesítő Griffendéles csaj volt, aki az egerével próbált meg menőzni Hagrid kunyhójánál. Bosszúsan méreget, biztos nem tetszett neki, hogy már megint velem kell csevegnie. Kathrine ide- vagy oda, örültem, hogy végre társaságban lehetek. – Ja, már megint én. Egyébként szia! – mondtam kedvesen, még egy mosolyt is magamra erőltettem. Meglep a kedvessége, de elfogadom a kezét. – Csak egy kicsit – mondom, majd rájöttem, hogy ennél azért keményebbnek kéne lennem. – Illetve, akarom mondani, természetesen nem – javítottam ki magamat. Körbenéztem, és láttam, hogy a könyvei a földön hevernek. – Te jól vagy? – kérdeztem, miközben lehajoltam, hogy segítsek neki összeszedni a könyveit. A kérdésére felnéztem, majd a kezébe adtam az első könyvet, amit felvettem. – Én sosem sántikálok rosszban – kacsintottam rá. – Ellentétben veled – mondtam játékosan. – Mindig olyan helyeken talállak, ahol baromira semmi keresnivalód nincs. Szóval a kérdés: Mit keresel itt? Rosszban sántikálsz? – kérdeztem, direkt felemelve egy kicsit a hangomat. Lehajoltam egy újabb könyvért. – Ez meg mi? Hogyan belezzünk ki egy királykobrát anélkül, hogy megtudnák? És még azt mondod, hogy jó kislány vagy – mondtam, majd a fejemet ráztam, de közben egy kis mosoly játszott a számon. Persze, csak vicceltem. Valami buta tankönyvet cipelt magával, de azért jó volt ugratni. – Na jó, tartozom egy vallomással – kezdtem. – Ha hiszed, ha nem, örülök, hogy itt vagy. Igazán jól jön most valaki… élő. – Igazán nem bántam, hogy nem egy szellemmel találkoztam össze. Még akkor sem, ha ez a csaj volt az, akivel ma a sors összehozott. – Te amúgy tudod merre kell mennünk? – kérdeztem körbe-körbbe fordulva, mint aki nem tudja, merre van a helyes irány. Majd egy ponton megálltam. – Arra – mondtam, majd elindultam abba az irányba, amerre a tömlöc volt. Kit zavar, ha meglátja a csaj, hogy mit csinálok? Utoljára is hallgatott.
Ténfergés, kóválygás, még a nyakamat is nyújtogatom, ami persze nem sokat segít, mert most nem messzire kell ellátnom, hanem rá kellene jönnöm, hogy hol vagyok és hogy hogy a jó életben keveredek ki innen és találom meg a kiutat. Tényleg nem tudom, de ha kiabálok akkor csak meghallja majd valaki, legalábbis ebben reménykedem. Hát ha nem csak én vagyok az, aki lekeveredik ide néha nap, netán eleve szándékosan körülnézek erre időnként, vagy netán a szellemek azok, akik felmérik a terepet, vagy a fene tudja. Egyelőre nem adom fel, nem is lenne sok értelme, mert valahogy meglelhetem a kiutat, csak kitartónak kell lennem. Akkor dermedek csak meg, amikor meghallom a távolból a sikolyt. Még a szemem is elkerekedik, a pupillám meg kitágul, mint a macskáknak a sötétben, csak én pechemre ettől még nem látok jobban és a kiutat sem lelem meg hirtelen. Nagyot nyelek, a könyveimet szorongatom magamhoz, és arról az apró gondról már nem is beszéltem, hogy... nagyon kell pisilniiii! Mégis csak a mosdót jöttem megkeresni, erre eltévedek és félek, amitől csak még inkább kell, szóval nem alakul jól a dolog. Beletelik vagy fél percbe, mire végre ráveszem magamat, hogy tovább induljak. Azért ez a sikoly most nem sokat segített abban, hogy rávegyem magamat az útkeresésre. Remélem, hogy nincsenek idelent sírlidércek, vagy valami durva. Persze, hogy hallottam már a szobatársaimtól rémtörténeteket, szóval óvatosnak kell lenni, nehogy valami izé elnyeljen itt hirtelen. Még olyan sok mindent fel akarok fedezni, nem itt akarom, hogy elérjen a vad és kínzó halál. Szóval továbbra is kutatom az utat, akkor sikkantok fel, amikor bolyongásomban aztán valami koccanás történik. Sötét is van és hirtelen érkezik a "támadás", naná, hogy kiszökik egy röpke sikkantás a számon és elkerekedett szemekkel próbálom felfogni, hogy ki a fene volt az, akibe ütköztem és egészen ismerős arcot pillantok meg a földön fekve előttem. Na azért egészen szívós vagyok, ha a srác így lepattant rólam. A srác, akinek... nincsen engedélye! - Vagy már megint te! - a könyveim a földön, én pedig az első pillanatban gyanakvóan mérem végig. Folyton olyan helyeken császkál, ahol nem szabadna, vajon miért? Méregetem, de aztán csak lehajolok, hogy a kezemet nyújtsam neki. - Megütötted magad? - jó ez buta kérdés, gondolom igen, az a kérdés, hogy mennyire ütötte meg magát, reméljük, hogy nem nagyon. - Mit keresel itt? Rosszban sántikálsz? - az arcomon mosoly, inkább csak piszkálom, bár azért egy ilyen helyen az emberek nem átlagos sétára szoktak megjelenni, mint ahogyan én sem. Viszont én nem sántikálok rosszban, mert eltévedtem, ő ellenben simán lehet, de vajon miért jelenik meg mindig olyan helyeken, ahol nem szabadna nekünk diákoknak ott lenni? És még úgy is tűnt, hogy ismeri a terepet, bár lehet, hogy ezt csak simán beképzeltem, ezt nem tudom, már az is kész csoda, hogy józanul tudok gondolkodni. Össze kellene szednem a könyveimet és ha tudja, hogy merre van a kijárat, akkor lelécelni innen. Totál vérfagyasztó az egész hely, plusz... nagyon ki kell mennem wc-re!
Anyu szerint jó ötlet az utolsó, jobb oldalon található tömlöcben tárolni valami buta ládát, amiben olyan főzetekhez találunk hozzávalókat, amikkel gyorsan és nem épp fájdalommentesen lehet végezni valakivel. Szerény véleményem szerint a világ egyik legnagyobb badarsága a Roxfortban egy ilyen tartalmú ládát elhelyezni, de hát kaptam már pár pofont a szemtelenségemért, hogy ne ugassak bele mindig a felnőttek dolgába. De persze csak akkor járt el a kezük, amikor otthon voltunk, mások előtt mindig villogtak, hogy milyen előrelátó vagyok, és hogy kész áldás a jövőbeli halálfalóknak. Igazán eldönthetnék már, hogy akkor most jó vagyok, vagy rossz, mert baromira elegem van, hogy nem tudom, melyik találkozó után fog vörös folt éktelenkedni az arcomon. Odavagyok a családomért, még a lökött bátyámért is, de az ilyenek egyszerűen kiborítanak. Az meg még inkább, hogy anyámnak nincs annyi esze, hogy ne rivallót küldjön, hogy takarodjak le és szedjem össze ami kell és vigyem el Amber-nek, aki majd a Rengetegben vár rám. - Az a hülye… - kezdtem, de inkább becsuktam a szám, amikor elsuhant mellettem egy szellem. Egy pillanatra megálltam, majd megráztam a fejem, és kissé remegve indultam tovább. Inkább duzzogtam magamban, az elterelte a figyelmemet erről a helyről. Most nem is kéne itt lennem, ha utoljára nincs az a Griffis lány meg a hülye egere… Megakadályozta, hogy találkozzak Amber-rel (mint később kiderült, ő írta nekem a levelet), és emiatt most egy rivallóban emlékeztettek rá, hogy feladatom van, nem csak üdülni járok a Roxfortba. – Mert ti soha nem tudtok elintézni semmit magatoktól – mormogtam az orrom alá. Értem én, hogy valószínűleg feltűnő lenne, ha valaki egyszer csak megjelenne a suli kapujában, azzal, hogy akkor most lemegy a Tömlöcökhöz bulizni; ki hinné el? Stimmel, senki. Kifújtam a levegőt, és a homlokomat masszírozva próbáltam nem arra gondolni, hogy igazából félig-meddig csak kihasználnak. Felkaptam a fejemet, és megdermedtem. Úgy hallottam, hogy a Tömlöcökben rengeteg olyan szellem él, aki sosem fog tudni békében nyugodni, és a mai napig itt kísértenek olyanokat, akiknek semmi keresnivalójuk itt. Az utolsó két alkalommal sikerült elkerülnöm őket, de most tisztán hallottam, ahogy egy sikoly kettészeli az eddigi csendet. Halálcsöndben tipegtem tovább, de még mindig hallottam azt az iszonyatos hangot. Elindultam, egyenesen előre, el akartam futni, hogy ne is halhassam tovább a zajokat. Csak el akartam érni a tömlöcöt, felkapni, amiért jöttem, és eltakarodni erről a helyről. Már éreztem az izzadságcseppeket a homlokomon, mikor befordultam az egyik sarkon, és nekiütköztem egy falnak. A hátamra estem, és a fejemet fogdostam, de szerencsére nem vérzett. Felültem, mivel biztos voltam benne, hogy legutóbb itt még egy sötét, ijesztő járat volt. Eltátottam a számat, és majdnem elkáromkodtam magamat. Pontosan előttem, és az összecsuklott ’fal’ körül könyvek hevertek, én pedig egyenesen annak a Griffendéles lánynak a szemébe néztem, aki utoljára feltartott Hagrid viskójánál. – Már megint te? – böktem ki. Nem akartam hinni a szememnek; véletlen ez, vagy átok?
Oké azt hiszem már megint sikerült eltévedni. Az a jó, hogy mindezt óra után csinálom és nem óra előtt. A cuccaim nálam vannak, még a bájitaltan után elköszöntem a barátaimtól, mert még úgy volt, hogy elmegyek mosdóba, aztán az ebédlőben találkozunk, erre... nem totál elkeveredtem? Egyre sötétebbek lettek a folyosók és most azt sem tudom, hogy hol a fenében vagyok. Kanyarodtam én már mindenfelé és azóta is a könyvemet, meg a táskámat szorongatva próbálom megkeresni a kiutat, de mintha csak egyre sötétebb és egyre komorabb lenne a környék, pedig már igazán ideje lenne, hogy kikeveredjem innen, de nem biztos, hogy sikerülni fog. Értetlenül állok meg most már és nézek jobbra, majd balra, mert megint elágazik a folyosó. Nem rémlik ilyesmi, talán kéne nyomot hagynom, mondjuk... morzsákkal? Ahhoz viszont kéne kaja és én pont hogy azért mentem volna az étkezőbe. Mindig legyen nálad keksz! Vagy kötél, de az a baj, hogy egyiket sem hordok magamnál alapból és nem ismerek még olyan varázslatot, ami segítene, amikor eltévedtem. - Hahó! Van itt valaki? Eltévedtem! Hahó! - egy próbát azért megér. Elég hangosan kiabálok, ha valaki a távolban van, de nem túl távol akkor esetleg meghallja. Bár gondolom egy ilyen helyre azért nem jönnek túl sokan, elég sötét és komor és attól tartok, hogy tiltott is, tehát ha más is itt van akkor jó eséllyel szintén eltévedt. Ha pedig szintén eltévedt, akkor nem tudom, hogy mennyire lesz segítség, ketten se biztos, hogy megtaláljuk a kiutat, bár azt szokták mondani, hogy több szem, többet lát. Azért reménykedem, hogy néha Friccs végső soron erre is jár, hogy eltérképezze az iskolát és nem csak két hetente jár az alagsorban, hogy akkor már csak a kimerült és éhhalálban elhalálozott aszott hullámat találja meg. Na jó, erre nem szabadna gondolni, valaki majd úgyis jön és rám talál és akkor nem lesz semmi gond! Nem létezik, hogy úgy csináljanak meg egy iskolát, hogy el lehessen benne tévedni annyira, hogy ne találjon meg soha senki, csak akkor, amikor már amúgy is késő. Valaki erre jár majd és megmutatja a kiutat, vagy én találom meg magamtól végső soron. Egyébként is, ha eltűnök, akkor csak keresnének a szobatársaim is, ha nem megyek vissza éjszakára, meg persze a bátyámnak is feltűnne, vagy Missy-nek, aki szólna Dariusnak, aki pedig szólna McGalagonynak, hogy baj van és keressenek meg. Akkor pedig elég egy kereső varázslat - biztos van ilyen - és könnyedén a nyomomra bukkannak majd. Tehát nyugalom, semmi pánik, minden rendben lesz, maximum csak idő kérdése.
*Elég fura Dracoval beszélgetni. Már csak azért is mert Dracoval nem szoktam beszélgetni. Azt hiszem Dracoval senki nem szokott beszélgetni, jobbára ő beszél és akkor is sértéseket vág a másik fejéhez. De hát ezt már megszoktuk, lassan már unalmas lesz. A mostani alkalom azért fura és különleges és szokatlan, mert…ha nem is mélyen szántó gondolatokat osztunk meg a másikkal, értelmes, tartalmas beszélgetés folyik, melynek csak a kisebbik részét foglalja el a hülyézés. Csak bólogatok, ráhagyom, és hagyom, hogy rájöjjön magától. Bár kétlem, hogy nagyon sikerülne neki, vagy ha mégis, nem fog rá emlékezni, jó eséllyel rám sem. Kissé kiütötte magát. Macskaként egész más, aranyosabb és legalább nem beszél hülyeségeket, de azért nem tudom elfelejteni, hogy Draco nyújtózkodik az ölemben. Lehet, hogy neki természetes a váltás és egészen másképp érez macskaként mint én, ezt persze nem tudhatom még ha így is van, de legyen bármennyire is szép és méltóságteljes cica, nekem akkor is Draco marad. Talán azért mert láttam átváltozni. Ha nem látom és simán macskaként bújik az ölembe, egészen másképp érezném az egészet. Szóval simizem meg minden, de nem szeretem az ilyen egyoldalú beszélgetéseket, pláne akkor nem amikor a másik ilyen csellel bújik ki a válaszadás alól. Persze azért én sem tudom megtagadni önmagam, amióta a saját dolgaimat sikerült helyrerakni, roppantmód alkalmasnak találom magam szerelmei ügyek megoldásában, így Draco sem kivétel ez alól, főleg mert valamennyire ismerem vagy ismerni vélem az előzményeket. A hosszú monológom aztán célba talál, Draco visszaváltozik a kibírhatatlan és undok emberi alakjába. Nem tudom mennyire talált célba a mondandóm, nem is fontos. Ha segítettem azt nem fogom soha az életben megtudni, valószínűleg Draco sem fogja reklámozni de nem is érdekel. A pökhendi stílusra a magam módján válaszolok; egy kis fricskával.* -Sosem késő, és te is képes vagy tanulni….még. Gondolod, hogy eldicsekszem azzal, hogy Draco Malfoy pociját simogattam? Nem akarom egy életre leírni magam. De ha legközelebb tanácsra van szükséged, csak nyávogj! *Sarkon fordulok, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne törjek borsot Draco orra alá, jelen esetben, hogy egy kis varázslattal ne próbáljam meg kijózanítani. A pálcámat ráirányítom, megtorlásról most nem lehet szó, mert mire magához tér és ő is pálcát ránt, már sehol sem leszek. a varázslatot egyenesen az arcába irányítom, ettől majd felébred.* -Aguamenti! *Mire kitörli a szemeiből a vizet, én már a földszinten járok magamban kuncogva. kár, hogy senkinek nem mesélhetem el. De, talán Gerardnak, ő tud titkot tartani.*
//Köszönöm a játékot amit zsarolással csikartam ki belőled Irtó jó volt. Legközelebb is így csináljuk //
Talán azért is kell macskaalakba átváltoznom majd, mert így lassan már tényleg bealszom az alkohol okozta kábulattól. De itt még próbálok rá figyelni, pörölni vele, leLorettázni, holott rémlett, hogy nem az a neve. A srác neve is csak dühből nem jött a nyelvemre, hiszen mi az, ami neki van? Semmi, csak egy nagy nulla, mégis én vagyok leselejtezve. Valamit tennem kéne, de most csak odáig tudtam eljutni, hogy a vajsörös üvegeket magamhoz vegyem, pedig nem vagyok egy alkoholizálós típus, ha mégis akkor már inkább valami bor, apám pincéjéből. Most nem volt rá lehetőségem, ezt tudtam becsempészni, hiszen itt aztán végképp nem lehetne inni, pedig kész trágyadomb ez az egész épület, legszívesebben itthagynám az egészet, ha már Penny sincsen, ő sem az enyém. - Lavender... Ne hülyézz itt le engem, mert kapsz a képedre valami... Áh, én vagyok a hülye. Hülye vagyok, hogy olyan lányt akarok, aki mindig meg akar változtatni, azt akarja, hogy valami buzeráns lovag legyek, aki mindig hajbókol neki. Cseszheti, mert én... –Csuklik el a hangom, talán a sörtől, talán az elkeseredettségtől, mert már azt sem értem, hogy mi a szarnak magyarázkodom, főleg egy ismeretlen griffendélesnek, akit úgysem fogok jó emlékként megőrizni, ha egyátalán emlékszem majd rá. Szinte kizárt... Már az előző témája sem ugrik be, lassan tényleg lebucskázik a fejem a nyakamról. - Mit? – Kérdezek vissza, már igen küzdve minden szóval, összeakad a nyelvem a fogammal, így változom is át, hogy némi dörgölőzés után felpattanjak az ölébe, ez már a macskaösztön, ahogyan kapaszkodok, és dagasztok, közben pedig jólesően dorombolok, ahogyan a hasam alá tévednek az ujjai, és simogatni kezd. Így hallgatom őt végig, és próbálhatnék úgy tenni, mintha az állati alakban nem jutna el semmi a tudatomig. Eljut, és végül igazat adok neki, hogy ha válaszolni akarok, akkor muszáj más formát mutatnom, egyébként pedig nem nagyon érdekelt, hogy mihez érek hozzá, az állati alak az teljesen más tészta, az emberi kezemnek semmilyen érzetet nem jelent utólag. Kiugrok az öléből, és visszaváltozom, a ruhám is a helyén szerencsére, mert azt is megtanultam, hogy az ne tűnjön el rólam, ha megint ember vagyok. A pillantásom egy fokkal tisztább, de nem kap gúnyos szinezetet mint az előbb. - Ki beszélt itt szerelemről? Csak tetszik, és bebuktam, mert neki már más. Már késő bocsánatot kérni, és talán úgy ismersz, mint aki szokott? Különben meg... Lavender.. ha ezt valakinek elmondod... – Nem csak a macskás dolgot, a Pennyset. Nem akarok fenyegetőzni, már leszoktam róla egy ideje. – Ne tedd, ha megkérhetlek. – Ülök vissza a helyemre, de legalább már nem imbolygok annyira. Talán egy alvás rám férne.
♫ All out of love ♫ ϟ Magányos tombolás ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2015-04-20, 10:42
Zöld és piros
*Draco a fellengzős, Draco az utálatos, Draco a beképzelt….csupa rossz tulajdonság ami róla eszembe jut, most mégis itt ücsörög előttem félholtan a részegségtől. Azért ez fura, nem hittem volna, hogy akár egyszer is az életben ennyire elengedi magát. Legalább a látszatot megpróbálná megtartani, de most még azt sem. Na jó, azért kiütközik még belőle önnön maga amikor mások felnyársalásáról beszél, de őszintén? Most nem hangzik valami komolyan. Kiderül, hogy nem Gerardról van szó, mondjuk az meg is lepett volna, elvégre már a Valentin napi buli előtt is sülve-főve együtt voltunk, azóta csak annyi változott, hogy mindez hivatalos lett és már nem jövünk zavarba amikor arra gondolunk, hogy megcsókoljuk a másikat. szóval Gerardnak sem alkalma sem hajlandósága nem lett volna Pennyvel lenni. Chris….kutatok az agyamban egy arc után, de most nem ugrik be, persze az is lehet, hogy nem így hívják Penny új lovagját, hiszen még az én nevemet sem volt képes megjegyezni.* -Lavender….talán magadban kell keresni a hibát. Valamit jól elszúrtál, szóval te vagy a hülye. *Mondjuk én is ha leállok vitatkozni a részeg Dracoval, de ez már az én bajom, viszont nem fogok a pálcámba dőlni. Most úgy sem beszámítható, máskor meg….már megszoktam. Szerencsére nem voltam még igazán a céltáblája, abból is látható, hogy fogalma sincs a nevemről, pedig elég feltűnő vagyok. Ráadásul évfolyamtársak vagyunk, együtt járunk Piton óráira, gyakran fej fej mellett fejezzük be a feladott leckét, egyforma eredménnyel.* -Kóstoltál már békát? *Na ez meglepett. Nem hiszem, hogy csak viccelt vagy nekem akart visszavágni…..tényleg evett békát? Nem Nevillét, az övé tegnap még megvolt. Macskaként viszont lehet, hogy már evett békát, de akkor sem ízlett neki? Vajon ha átváltozik megmarad az emberi tudata, szokásai? Az első meglepetés után elkezdem simogatni, csak egy kicsit gondolok arra, hogy most Dracot tartom az ölemben és éppen Draco hasát cirógatom, azt igyekszem elfelejteni, hogy ő meg viszont ezt csinálja csak a macskák puha, cuki, bársonyos talpacskáival. Ez nem kicsit fura és tuti biztos, hogy nem mondom el senkinek. Talán érzéki csalódás de nem érzem az alkohol szagot azt viszont kifejezetten érzékelem, hogy egyelőre semmi kedve visszaváltozni, egész jól elvan az ölemben, azért remélem nincs benne semmi hátsó szándék. Mondjuk ahogyan dorombol és dagaszt….hát….jó persze macskás a dolog, de azért mégis csak Draco.* -Ööö….ha esetleg nem tudsz lemondani róla, próbáld meggyőzni. Ez a macskás dolog elég meggyőző tud lenni és én az ő helyében biztosan örülnék ha ilyen titkot oszt meg velem a szerelmem, vagy barátom….vagy akárkim. Abban biztos vagy, hogy nem szeret? Vagy csak azt nem szereti amilyen vagy? Nem biztos, hogy szakítani akart veled, már ha egyáltalán együtt voltatok, csak megbántottad és kell neki egy kis idő, hogy megrágja a dolgot…..Hű, Draco, piszok nehéz ilyen egyoldalúan beszélgetni és megmondom őszintén elég kínos ahogy elnyúlsz a combomon. *Imádom a macskákat, Alaszka a mindenem, de mégis csak draco hasát vakargatom, ki tudna ezen könnyedén átlépni?*
Irtó jó volt. Legközelebb is így csináljuk 
//
