2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tömlöcök természetesen alapjáraton zárva vannak és diákok számára nem látogathatóak csak úgy, kivéve Prefektusok és egyetemisták. Az egyik tömlöcben rendezte Félig Fej Nélküli Nick a kimúlásnapi partiját, tehát sejthető, hogy nem túlságosan barátságos terepről van szó. Nem túl gyakran jár ide le senki, a hely nem a legtisztább, fény alig szűrődik le ide, csak amit az a néhány fáklya ad, amik elvétve a folyosókon vannak, de előfordul, hogy valamelyik már kiégett, így vaksötét részlegekkel is lehet találkozni. Ha itt suhan el melletted egy kísértet, vagy Friccs macskája tuti, hogy megáll benned az ütő. Időnként homályos beszámolók szerint földöntúli sikolyok szelik ketté a csendet.
Kissé megtörölgetem a számat, újabb adag gyomortartalom már nem jön, de talán igaza van Lorettának, vagy mi is volt... Lavendernek, hogy egy gyógyszirup nem ártana. Nem is tudom, hogyan tudtam így elhagyni magamat, Penny túl jó nő, meg egyébként is elviselte egy ideig a rigolyáimat, ami azért nagy szó. Kár, hogy így alakult, de utólag mi a francot tehetnék? Nem lehet csak úgy csiki-csukizni, hogy akkor engem válasszon. Miért is tenné? Ha valaki tiszta lappal indul nála, nem fog csak úgy elgondolkozni rajta, hogy milyen lett volna velem. A szavaira ellenben felnézek, és morogva ülök vissza a helyemre, ahol már az üres üvegek se zavarnak be. - Gerard? Francokat. Chris vagy mi. Vele nagyon is van valami, többen mondták, hogy egymást falják. A hülye meg te vagy Loretta, amin képen nem átkozlak... A szavaim mögött most nincsen igazi tartalom, még legyintek is egyet mellé megbántottan, semmi pedig párbajozni. Elsőre idegesítő volt, hogy pont itt járkál a griffendéles, most viszont legalább meghallgat valaki a maga kifacsart módján, még ha le is hülyéz. Nem számít, legalább női oldalról látja, hogy igazam van, nem is lett volna értelme küzdeni, ha ilyen gyorsan máris talált valakit. Sue is elég értelmes volt velem, pedig majdnem nekimentem annak ellenére, hogy lány. Végül mégsem tettem, mert meglátta bennem a jóságot, ami azóta is gyötör. Honnan tudta hogy belül mi zajlódik le? - Nem neki... A béka kifejezetten pocsék ízű... – Vallom be őszintén, és iszonyatosan hasogat a fejem. Talán kár is volt ennyit innom, a célnak nem felelt meg, hiszen a felejtést nem tudtam vele elérni, vagy kellemetlen hogy még a gyomromat is marja az alkohol. Oldalt pillantok, de a lány nem is rémlik sehonnan, a nagyteremben láttam... ja nem, évfolyamtárs, bájitaltan! Piton is alig tud belekötni, emlékszem már... Francba. Nem egy tehetségtelen lúzer. Ösztönből változok át, és bújok a karjában, hogy ne keljen semmire gondolnom. Hanyatt dobom magam, hogy a hasamat is meg tudja dögönyözni, legalább most el tudok vonatkoztatni a saját gondjaimtól, meg hogy amúgy utáljuk egymást. Utáljuk? Az utóbbi hónapokban már arról is leszoktam, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Füleimet hátrahúzva döntöm oda pofámat a lány karjának, hogy idomuljak hozzá, mint valami plüss faltörő kos. Értem, hogy beszél hozzám, ám így nem tudok válaszolni, vagy hallgatom, olykor dagasztva a testét, mintha tejet akarnék préselni. Persze nem a melléből, ahova éppen tesz, ez most ösztönös, nem is figyelek a dologra, egykedvűen dörmögök. Nem illünk össze Pennyvel... stimmel... de nekem mi van, ha mégis ő kell? Egyenlőre nem változom még vissza, nincs kedvem. Kell valami gyengédség...
♫ All out of love ♫ ϟ Magányos tombolás ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
***
A hozzászólást Draco Malfoy összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-27, 08:20-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2015-04-17, 07:59
Zöld és piros
*Szánalmas, igen Draco most az. Sosem gondoltam, hogy egyszer majd ilyennek látom. Jó, hát keringtek róla pletykák jobb körökben, néha többet mutat mint amennyi benne van és mások háta mögé bújik, na meg az az eset a hipogriffel....úgy nyavalygott mint egy kislány, pedig csak egy kis karcolás volt. De azt azért sosem feltételeztem volna róla, hogy ennyire képes kiütni magát, és még csak nem is fenyegetőzött semmivel. Úgy látszik valaki nagyon a szívébe markolt, és ebben a pillanatban még nem is tudom mennyire közel járok az igazsághoz. Egy picit hátralépek amikor hozzáér a bokámhoz, nem hiszem, hogy bármilyen szexuális szándéka lenne velem, de Draconál sosem lehet tudni, hátha csak ki akarja húzni alólam a lábamat. Az meg már külön öröm, hogy így a cipőmet sem tudja lehányni, pedig elég közel áll a történethez, legalábbis a heves öklendezésből erre következtetek. Mindezek ellenére tudom, hogy valamilyen módon segíteni fogok neki, már csak önző érdekből is, hiszen nem akarok miatta bajba kerülni. Végül aztán csak kiböki kik azok akiket fel akar nyársalni a pálcájával, ezek szerint a Valentin napi buli nem úgy sült el ahogy szerette volna. Mondjuk szerintem Penny nem is hozzávaló, elvégre idősebb nála. A "griffendéles haveromon" természetesen Gerardot értem, más fiú nincs akivel jóban lennék és a bulin Penny volt Gerard párja. Viszont nem sokkal később kiderült, hogy semmi közük egymáshoz, szóval ezt most nem értem.* -Gerardot? Őt miért? Nem történt köztük semmi a bulin és biztosan állíthatom, hogy azóta sem. Hülye vagy Draco. *Másra nem tudok gondolni, az viszont tiszta sor, hogy Draco belezúgott Pennybe, az érzései azonban viszonzatlanok. Hasonló esetben mondjuk én nem ütöttem volna ki magam ennyi alkohollal, esélyesebb, hogy degeszre ettem volna magam tökös pitével, szerencsére ezen már nem kell agyalnom. Viszont teljesen együtt tudok érezni Dracoval, minő meglepetés, sosem hittem volna, hogy ilyesmiben részem lesz, de azt hiszem Draco sem. A gyér fényben látom meglepődni miután eltűnnek az üvegek a nagy semmiben.* -De, abszolút tökéletes vagy, csak épp nem neki. Ez van Draco, egyszer neked is le kell nyelned Nevill békáját. *Ezen egy kicsit elkuncogok, nem tudom mit szólna Nevill ha Draco tényleg megenné a békáját, de Draco is meglepődne mennyire képes megfeküdni a gyomrát egy kuruttyoló. A nagy kuncogásom közepette először fel sem tűnik Draco eltűnése, azon kapom magam, hogy egy fehér macska közeledik felém nagy elánnal, csak a reflexeim miatt vagyok képes elkapni, így a macska nem téveszt célt, és én is szegényebb maradok néhány karmolással.* -Ööööö......Draco? *Csak gyanítom, hogy ő az, bár még nem láttam soha, hogy átváltozott volna és nem is tudtam, hogy animágus. Ez az információ valahogy elkerült engem. Csak McGalagony professzort láttam eddig átváltozni. Egészen fura gondolat jut eszembe, Draco sokkal szebb macskaként mint a professzor, vagy....mint saját maga. Hát kész vagyok, most akkor simogassam és cirógassam, vakargassam a hasát és a füle tövét?* -De szemét vagy Draco. Most így hogy utáljalak? *azért minden rosszban van valami jó, most legalább nem tud visszabeszélni, sem fenyegetőzni, a játékos énem fellobban....persze némi kárörömmel együtt, pedig sosem voltam az. Ezt is Draco számlájára írom.* -Ha megkarmolsz eldoblak. Hmmm.....megvakargassam a hasadat? Kérsz egy kis tejecskét cicamica? És ez most titok? Nem is tudja senki, mi? Piton sem? Azért el kell mondanom, roppant jól szórakozom annak ellenére, hogy alaposan megleptél, de szerencséd van, szeretem a macskákat. Pont úgy nézel ki mint Alaszka, csak neki hosszabb szőre van és szereti a rózsaszín masnikat. *Persze csak ugratom, de élvezem a helyzetet, a macskás énem azonban gyengéden cirógatja a nyakát, míg a másik kezemmel tartom, nehogy lecsússzon. A falnak támaszkodom, alapos megfontolás után a szemközti falnak, ahol Draco legjobb tudomásom szerint nem ücsörgött, megtámasztom a hátam és lecsusszanok a kőre. Felhúzott térdeim és mellkasom között a cica Draco.* -Tudod, szerintem nem is illik hozzád Penny, bár nem ismerem elég jól, sőt semennyire sem, de ha már ennyire romantikus alkat vagy másik lánnyal kellene kezdened. Legalább veled egyidős legyen és ha már annyira emlegetted a Griffendélt, megbarátkozhatnál a mi házunkkal is. A Griffendéles lányok nagyon cukik.
Lassan már olyan keményen kiütöm magam, hogy felállni sem tudok, a szempilláim ólomsúlyúak, rögtön lecsukódnak, még véletlenül a felettem álló lány bokájához is hozzáérek, nem mintha bármi szándékosság lenne benne, egyszerűen odatévednek az ujjaim, még jó, hogy nem hányom le a cipőjét a nagy öklendezés közben. Mindig oly csinosra belőtt hajam borzalmasan kócos, némi borostát is sikerült növesztenem, árnyéka vagyok egykori önmagamnak, és a fémes íz, ami a nyelvemen van, elég undorító, még nyelni sem tudok róla. Lehet, hogy a második üveg után már kiadtam a gyomrom tartalmát, csak nem is emlékszem rá, de arébb lehet egy tócsa. Jobb arról már nem is tudni. Fogalmam sincsen, hogy a griffendéles mi a francot keres itt, biztosan neki is valami háztársammal van randija. Így van ez, jönnek a hős oroszlánok, belénk rúgnak, és nem érdekli őket, hogy mit vesznek el. - Pennyt, és azt a hülye griffendéles haverodat... – Az más kérdés, hogy természetesen nem Gerardra gondolok, csak nem jut eszembe a pasija neve, meg őszintén szólva nem is érdekel. Az meg pláne nem, hogy ezzel milyen lavinát indítok el. Valentin napon még együtt voltunk, hogy aztán pár héttel később már valaki mással kavarjon, még az ágyába is bebújik úgy gondolom, nem állnak meg a smárolásnál ha már ilyen felnőtt nagy egyetemisták az én tacskó hatodikos létemhez képest... Legjönnek, és kiütöm a griffes gúnárt, még ha beledöglöm is... - Jah, ő is ezt mondta... miért kéne megváltoznom? Hát nem vagyok tökéletes? – Nevetek fel keserűen, ezt már az önirónia mondatja velem. Már pontosan tudom, hogy egy kalap szart sem érek, hiszen csak Penny számított, de sikerült alaposan elszúrnom, ami tényleg fontos volt. Meglepődöm, amikor eltűnteti az üvegeimet, már megint érzem, hogy lassan urrá lesz rajtam a hányinger, jobban már így sem alázhatom meg magamat. Felsóhajtok, de nem jön az inger, hanem valami más. Ösztön. Átváltozom. Fehér macskává. Így talán nem érzékelem annyira a külvilágot, a fájdalmat. Magától értetődő módon szökkentek fel a lány karjába, remélem, hogy elkap, mert akkor elhibázott mozdulat lesz. Ha sikeres az akció, akkor gyászosan, szinte bagzós hangokat kiadva nyávogok, dörmögök, még macska alakomban is hihetetlenül letört vagyok. Csoda, hogy így nem árad belőlem a piaszag.
♫ All out of love ♫ ϟ Magányos tombolás ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2015-04-12, 07:55
Zöld és piros
*Dracot így látni még az én nem kárörvendő lelkemnek is igen kellemes. Csak azért mert mindig is fenn hordta az orrát és azt hitte, rajta kívül senki sem tökéletes. Ami félig igaz is, hiszen senki sem tökéletes, de ő sem. Mindig valaki megsínylette a vele való találkozást, kíváncsi vagyok hogyan éli meg a másik oldalt. Láthatóan nem tesz jót a lelkének, hogy pont egy Griffendélessel hozta össze a sors ebben az állapotban. Csak egy picit, egy nagyon picit örülök a helyzetnek, másrészről ha jobban belegondolok, még rám nézve is rosszul sülhet el a dolog. Lássuk csak ezt Frics és a többi tanár szemszögéből. Itt van Draco egy sötét sarokban, körülötte négy alkoholját vesztett üveggel, melyek közül az egyik töréskárt szenvedett, aztán itt vagyok én vele, és Merlin sem mossa le rólam, hopgy nem vele együtt ittam, vagy készültem rá. Az egész folyosórész az alkoholtól bűzlik, még a pince dohos szaga sem nyomja el, és amennyivel többet beszél Draco, annyival büdösebb is lesz. Nem tudom mi baja lehet, eszembe sem jut, hogy talán Penny miatt ütötte ki magát. A Valnetin napi bálon sem tudtam meg sok mindent kettejükről, sem Diederik, sem Gerard nem mesélt róluk, csak sejtettem, hogy van köztük valami abból, hogy együtt érkeztek a bálra. Hogy később mi történt már nem érdekelt, volt nekem is épp elég megemészteni valóm, kezdve a felemelő vallomástól Sedie betoppanásáig. Azóta meg minek foglalkoztam volna vele? Draco csuklása már a véget jelenti, mondjuk eddig sem volt kétséges, hogy többet ivott a kelleténél, körülbelül négy üveggel, de már nem igazán tud talpon maradni sem. madame Pomfrey csak egy hamvában holt ötlet volt, bár szívesen kipróbáltam volna mit szól Dracohoz, de annak további folytatása is lett volna. Másrészt ha én is belekeveredem, az egy Griffendélesre nem vet jó fényt, az árulás és árulkodás között nincs sok különbség.* -Kiket vársz meg? És ki akarsz felkenni a falra? Már megbocsáss, de ebben az állapotban maximum te kenődsz a falra, és még segítség sem kell. *Azért legyünk őszinték, egy kicsit élvezem a helyzetet, hogy odaszurkálhatok Draconak anélkül, hogy Crack és Monstro megvédené.* -Lavender…..ja, és te sem változol már meg. *Most tényleg mi a fenét kellene csinálnom? Hagyjam itt magába roskadva, részegen, hogy egy tanár találjon rá? Talán azt kellene tennem és ezzel le lenne tudva minden gonoszsága, de sosem tudnék tükörbe nézni ezután. Nagyot sóhajtok, a fene is megette ezt a napot. Lejjebb irányítom a pálcámat az üvegek felé, csak eltalálom az üvegeket, legalább ennyit megtehetek érte.* -Evapores! *Ha sikerül, az üvegek legalább eltűnnek, utána újra fényt varázsolok a pálcám végére, majd előrébb lépek a folyosón, elsétálok Draco előtt és a végét fürkészem a hosszú sötétségnek. ha minden igaz erre vannak a tömlöcök, legalább eldugom Dracot amíg kijózanodik, talán Frics sem talál rá, csak csendben kell maradnia. Eszembe jut a némító átok, de hát őt ismerve akkor is képes lesz zajt csinálni és maga alatt vágni a fát. Na jó. Valamit kell vele kezdeni.* -Nem maradhatsz itt Draco. Képes vagy….ááá, nem hiszem, hogy képes vagy egyenesen a szobádba menni……Némítás, vagy a sóbálvány? *Gondolkodom fennhangon de halkabban mint eddig. Lehet, hogy mégis itt hagyom.*
Bele sem gondolok, hogy bárki járhat errefelé. Nyilván ha egy házbelim lep meg, nem is érdekel annyira, még ha biztosan szörnyülködne is, nem akarná elhinni, hogy engem így. A hugrabugosokra van a legnagyobb esély, fél emelettel feljebb vannak csak. Meg a prekfektusokra, tanárokra, akik a folyosókat róják, mintha az volna a mániájuk, hogy vajon kit kapnak el, aki még nem egyetemista. Pontosan tudom, én is rájuk szoktam vadászni. Mindezidáig. Bőven meg van most az esély rá, hogy ha én akarok az egyikükkel össze, akkor az jelentésre kerül, elveszik a jelvényemet, rosszabb esetben nem lesz elég némi büntetőmunka, nyilvánosan fognak megszégyeníteni, hogy példát statuáljanak velem, azzal a prefektussal, aki maga is hangoztatta, hogy mekkora hatalma van. Alig sikerül felnézni, hogy vajon ki is közeledik felé, annyira sikerül belefeledkezni a gonosz kis rigmusba. Nem is az éneklés a lényeg, vagy éppen az iszogatás. Sokkal inkább az önutálat, amelyet gyakorlok. Valóban igaza volt Pennynek. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok, és még azoknak se tudtam megfelelni, akik határozottan a gonoszkodós énemet kedvelték. Lassan kezdem elveszteni önmagamat, és nehéz kitalálni, vajon mi lesz most velem, ha teljesen egyedül maradok? Meghúznám még a negyedik üveget is, de a dőlöngéléstől, és az ismeretlen érkezésétől meglepődöm, és az szilánkokra törve esik darabokra. Ha erre nem figyel fel Friccs macskája, akkor semmire. Már úgyis mindegy. Szánalmas vagyok, hogy egy lány miatt képes vagyok így... elengedni magamat. De milyen lány... kemény bevallani, de fantasztikus. És most az a másik fickó... Griffendéles... biztosan az ölelgeti, és gyűri maga alá. Belerúgok az alagsor falába, de csak a lábam fájdul meg, így félmotyogva folytatom a dalt. - Ahha.. – Csuklok, de újabb üvegeket már nem találok. Elfogyott. Ez az én formám, legalább fél tucatot kellett volna hoznom. Felhúzom magam a lépcsőre könyökkel, és visszaülök a seggemre, közben próbálom értelmezni a hallottakat, heveny hányingerrel küzdve, már így is túlittam magam, több úgyse menne le. – Úgyse találok oda... Maradok itt... és... megvárom, hogy erre jőjjenek, aztán... felkenem a falra azt a barmot... – Nézek fel rá hunyorogva, nem is értem a kérdést. Próbálom összerakni magamban, hogy most mi a halálért van itt. – Loretta vagy ki a tököm vagy... mit akarsz nekem segíteni? Te csak... ne játszd itt a jótékony lelket, te se vagy jobb, mind egyforma álszent... – Mormolom összefüggéstelenül, pia hiányában kezdek lezsibbadni.
♫ All out of love ♫ ϟ Magányos tombolás ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2015-03-30, 23:11
Zöld és piros
*Egy kicsit tétován indulok neki a sötét folyosónak, a pálca is megremeg a kezemben a furcsa hangok hallatán, de azzal biztatom magam, hogy a Roxfort a legbiztonságosabb hely, itt maximum egy tanárral vagy egy síró szellemmel találkozhatok. Vagy Hóborc egyik csapdájába sétálok bele, de azt is túlélem. Csupán a fénykörön túli sötétség és az ösztön kelt bennem félelmet, ezt azonban elég hamar sikerül legyőznöm. Egyre közeledem a fényes pici gyöngy felé, legalábbis úgy érzem, de minél többet lépek előre annál távolibbnak tűnik, nem úgy a hangok, melyeket sírásnak vétem. Kiderül, hogy valaki repedtfazék hangon próbál énekelni, a szöveget is gyakran eltéveszti, én úgy gondolom néhány szónak nem ott van a helye, de hát ő tudja. Most már tényleg kíváncsi vagyok kit evett ide a fene és miért kornyikál mint egy bagzó macska. Egy üveg széttörésének hangjai is eljutnak felém, de ez már csak hab a tortán. Most már biztosan tudom, hogy valamelyik diák csent el egy üveg italt valahonnan és azzal itta magát részegre, ám a pálcám fénye hamarosan nem egy, hanem több üres üveget is befog a körébe az eltört mellett, ráadásul még Draco tejfehér üstökét is. Nahát! Így még nem láttam az orrát mindig fent hordó Mardekárost, nem is tudom hirtelenjében, hogy nevessek rajta vagy dühös legyek. De miért is lennék dühös? Nekem nem okoz gondot azzal, hogy hülyére itta magát, legfeljebb magának és a házának, a jelenlegi pontállás szerint még örülnöm is kellene és sűrűn imádkozni, hogy erre jöjjön egy tanár. De hát én nem vagyok Mardekáros.* -Jelenleg te vagy mocskos. A földön fetrengsz részegen. *Ahogy egy újabb üveg felé tapogatózik, hát az egészen mókás, nem bírom tovább türtőztetni magam és felnevetek. Vajon hány teli üveggel van még ott a sötétben? Szép termés még Dracotól is a három flaska, a végén még alkoholmérgezést kap. * -Talán fel kellene menned a gyengélkedőre. Madame Pomfrey biztosan tud adni valami löttyöt erre az….állapotra és másnaposságra is. Megjegyzem, holnap sokkal pocsékabbul fogod érezni magad. *Tényleg, most mit csináljak ezzel a bolonddal és miért itta le vajon magát egészen a szürke, poros kőig? Egy utolsó tőrdöfés tőlem, hátha észhez tér.* -Segítsek Draco Malfoy?
Síró, vagy szörcsögő hangot hallatnék? Meglehet. Sokkal inkább énekelek, aztán meghúzom a whiskey-s üveget, mellettem már három sorakozik. Elértem azt az állapotot, amikor már semmi nem érdekel. Már rekedtre énekeltem, kiabáltam magam, most már csak sutyorgásra telik. Olykor felállok, hogy még utolsó táncorgó lépéseimmel eljárjak valami életképtelen táncot. És hogy miért ez az érdekes hangulat? Piton biztosan komolyan elbeszélgetne velem. Egy nő miatt... Az egy dolog, hogy úgy éreztem változom, ez még sem volt elég Pennynek, sikerült haragban elvállnunk. Nem tudom, hogyan várhatta tőlem el tizenhat évesen, hogy hirtelen hátat fordítok a családomnak, és csak úgy őt választom. Nem volt türelmes, mindent bántásnak vett, pedig kész lettem volna átgondolni. Ez van, majd túlleszek rajta. Gondoltam majd beszélünk, ha mindketten lehiggadtunk. Aztán Pansyék mondták, hogy már régen valaki mással fut. Röhejes, egy griffendélessel, mennek a nagy smárolások. Ennyi voltam. Csak hagyott bepróbálkozni, mert azt hitte, letörheti a szarvaimat, és amikor ez nem ment, egyszerűen továbblépett. Akkor nem érdekel.. akkor felesleges rákészülnöm, hogy majd még úgyis beszélünk, és hátha képesek vagyunk egymás felé csiszolódni. Nem tudom, hogy miért esik ennyire pocsékul. Megszoktam, hogy sosem vallok kudarcot. A nagy Draco Malfoy nem csupán a saját kultuszát rombolja le másfél év alatt, még arra is képes, hogy elérje, nem kell senkinek. Borotválkozni nem sikerült az elmúlt pár napban, amióta megtudtam a hírt, mogorva vagyok csoda, hogy ha az órákra elmentem. Piton látta is, hogy dúl a vihar a biliben, de nem tette szóvá. Nem is nagyon rézékelem, hogy közeledne valaki, csak a harmadik üvegekkel beszélgetek, hogy ismét rámarkolva a nyakára, felemelkedjek, és belekezdjek az újabb stófába, miszerint mocskos griffendélesek, takarodjanak mind... Hogy aztán leroskadjak, és még az üveg is kicsússzon a kezemből, ripityára törve a lábaimnál. A felvillanó fényre érdeklődve nézek fel, és csak meresztem a szememet. Meg sem fordul a fejemben, hogy netán tanár lenne. Egyszerűen nem tud érdekelni, hogy ki az... olymindegy, hiszen mi történhet? Kicsapnak? Pontot vonnak le? Őszintén... melyik számít még? Ha így folytatom, még a kviddicsdöntőre se megyek el, hiszen milyen jelentősége van, ha sikerült mindent úgy koporsóba temetnem, hogy soha többé nem éleszthető fel? Hát ennyi.. Próbálok átlátni a fényen, de csak körvonal dereng fel. - Távozz innen... mocskos griffendél... – Mormolom borgőzösen, aztán elnevetem magam, kínomban persze. Tapogatózom a félhomályban, hátha maradt még egy negyedik üveg is.
♫ All out of love ♫ ϟ Magányos tombolás ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
***
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2015-03-23, 19:53
Zöld és piros
*Csodaszép márciusi nap, madárcsicsergés, hétágú aranyló fény, virágillat, hétvége…..ez lenne az ideális most, de olyan messze vagyok tőle mint a muglik Dumbledore pálcájától, vagy Piton professzor a rózsaszín pizsama partitól. Én viszont még elég közel vagyok a bájitaltanteremhez ahhoz képest, hogy hol szeretnék jelenleg lenni. Egyébként elég jól megy ez a tantárgy és imádom is Piton legnagyobb csodálkozására, feltételezem, de most jobban szeretnék valahol odakint lenni. Mondjuk a tóparton, vagy Roxmortsban de mindenképpen az iskola falain kívül. Amikor tavaszodik mindig rám jön a szabadulhatnék, de melyik kamasz ne repülne ki mint a madár a fészkéből amikor mézgás illatú a levegő és ébredezik a természet. A sötét pincében hideg van, dohos szag, és a levegő olyan mintha egy nagy vizes szivacsba mártották volna. Ráadásul tele vagyok leckével, nem csak bájitaltanból, hanem az összes tantárgyból, de Piton mintha élvezné….nem, élvezi is, hogy megoldhatatlan feladatokkal borít el minket. A könyvem tele van már így is jegyzetekkel, minden oldalra jut legalább három, esküszöm évvégére nehezebb lesz mint én. Igyekeznék kifelé sietni de a többiek gyorsabbak nálam és páran nekem is jönnek, két oldalról a könyvem pedig ívelés nélkül zuhan nagy csattanással a kövezetre.* -Nézz már magad köré te vaksi troll! *De persze hiába mondom, nem szoktak túlzottan rám figyelni. Felhúzom a talárom alját és letérdelek, hogy összeszedegessem a lapokat, mire végzek mindenki eltűnik a közelemből és a pincefolyosóra síri csend borul. Gondolom a tanár úr is elvonult a szobájába, de ez is, ahogy sok minden más, hozzátartozik a bájitaltan órákhoz. Sötétség, jobb esetben félhomály, hideg és csend. Épp felállok és fordulnék abba az irányba ami a lépcsőkhöz vezet amikor furcsa hangot hallok a másik irányból. Mintha valaki sírna, vagy szörcsögne, vagy mindkettőt felváltva. A sötétség végén pedig apró, fénylő gyöngy lebeg. Nocsak! Mi a csuda lehet az? Magamhoz szorítva a könyvemet lépek arra lassan és óvatosan, az egyik kezemben már ott a pálcám, hogy fényt gyújtsak.* -Lumos! *Aranysárga gömb fogja közre a pálca végét, kifelé egyre halványuló fénykört vonva körém. Még így is látom a lebegő gyöngyöt, de elég fura mert néha olyan érzésem van mintha legalább száz méterre lenne tőlem, a következő pillanatban meg mintha az orrom előtt remegne. Akár meg is foghatnám. A síró, szörcsögő hang viszont se nem erősödik, se nem halkul el. Megyek csak előre, nem félek hiszen itt az iskolában vagyunk a legnagyobb biztonságban, Dumbledore professzor is megmondta, egyébként meg ki tenne bármilyen veszélyes dolgot egy iskolába, gyerekek közelébe? Legfeljebb az egyik szellemmel találkozhatok, vagy az izgága és pimasz Hóborccal, esetleg Frics macskájával Mrs. Norrisszal. Utóbbi lenne a legrosszabb mert ha jól érzékelem ezen a folyosón már nem tartózkodhatna diák, a drágalátos cicus pedig azonnal szólna Frics úrnak, aki mintha csak hoppanálna mindig egy pillanaton belül megjelenik.*
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2014-11-07, 23:21
Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Cameron Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tömlöcök 2014-11-05, 15:37
- A harag a világ legfeleslegesebb érzése, véleményem szerint - rázom meg a fejem rosszallóan. - Tudom én könnyen beszélek meg egyébként is, hogy jövök hozzá meg társai de tudod Lioneah. Meg kéne tanulnod elengedni őket meg a haragodat mert ez az egész fel fog emészteni. És ne mond nekem, hogy nem érdekel. Minden ember önző, te is az vagy. Mindenki csak magának akar jót és az amit csinálsz az egyáltalán nem a legjobb megoldás számodra - túrok a hajamba és nehezen bár de minden mást magamban tartok. Közelebb lépek hozzá majd lassan megfogom a kezét és felemelem, egy aprócska csókot lehelek puha kézfejére miközben amolyan filmbéli módon felpillantok rá. Ezután elengedem a kezét és felegyenesedek. Azthiszem kicsit sajnálom őt amiért így járt de ugyanakkor azt érzem, hogy rossz döntések sorozata révén jutott el idáig. Talán ha lett volna mellette valaki aki segít, mégiscsak fiatalok vagyunk. Egyedül egyszerűen nem mehet minden ahoz az éelt túlzottan küzdelmes. - Köszönöm a segítséget - mormogom aztán hátat fordítok neki és elindulok a lépcső irányába. Amint megérkezek konstatálom, hogy baromi csúszósak a fokok így tíz körömmel kapaszkodva indulok el rajtuk. Valahol félúton eszembe jut minden és ismét csak szitkozódom amiért ilyen idióta módjára viselkedtem. Szóba sem kellett volna állnom ezzel a csajjal. Tudom jól miket beszélnek róla és egy Caster bizony ne alacsonyodjon le idáig - még én adok neki tanácsokat. Szörnyű élet? Na ez aztán, méghogy nem foglalkoztak vele a szülei mert fontosabb volt a munka? Hogy oda ne rohanjak, minő szörnyű sors... átkozott Leo.
Kinyögtem végre, legalábbis egy részét és többet nem is kell tudnia, többet senkinek sem kell tudnia. Nem elég, hogy a szüleim meghaltak, nem elég hogy jó eséllyel a bátyámra is ez vár, ha ezt az életstílust folytatja tovább, még hibásnak is érzem magam az egész miatt, hiszen azt mondtam apának, hogy ha elmegy, akkor ne is jöjjön vissza. Kicsi voltam, ez igaz, de ő nem is jött vissza. És ha akkor elmondom anyának, hogy mi történt velem, akkor talán végre leáll, de nem mondtam el neki sem és senkinek, és végül neki is vége lett. Azt hiszem féltem tőle, hogy majd mindenki megértő lesz és sajnálni fognak, anya meg persze majd bosszút akar, hogy ezt tették a kicsi kis lányával, és akkor is ugyanaz lett a vége. Így legalább csak szimplán hibásnak érzem magam kettejük halála miatt és kész, a testvéreim pedig csak annyit látnak az egészből, hogy bezárkóztam és elvadultam, az én dolgom, hogy miért pontosan. Örülök neki, hogy nem mond már mást, hogy nem jön valami nagy okossággal, abból nem kérek. A nagyi már megtette nem egyszer és persze Astrid is... nem érdekel, hogy mekkora hősök voltak a szüleink, minket hagytak el csak azért, hogy másokat védjenek meg. Ráncolom a homlokomat, amikor még is csak megszólal, és amiket mond... Hát én nem tudom ezt pozitívumként megélni. A szüleink halottak és kész, nincs ebben semmi, aminek örülni lehetne. - Nem ismersz Leo... nem mindenki ugyanúgy reagál le mindent. Ők meghaltak... miattam... maguk miatt, tök mindegy. Fontosabb volt nekik a munka, meg mások védelme, mint hogy a saját családjukkal legyenek. Én... én haragszom rájuk! Jobban haragszom, mint amennyire szomorú vagyok, hogy elmentek. - hát igen ez az, pont ez a bajom, mérges vagyok, Nicolasra is, mert ő meg ezt folytatja, és majd neki is ugyanez lesz vége, majd ő is meghal, ő is elhagy minket és ennyi. A nagyi is öreg, ő is meg fog halni, ez tény, és bennem pedig ez a folyamatosan tomboló harag marad csak, amitől most is ökölbe szorul a kezem, ami miatt képtelen vagyok ezt az egészet feldolgozni, mert nem csak a gyász van meg nekem, hanem mindaz, amit okozott, az a mérhetetlen düh is. Nem voltunk nekik elég fontosak, hogy minket válasszanak a hülye aurorság miatt. - Ott a lépcső. - intek az állammal előre. Innen már az ő dolga, feljuthat az alagsorba, a klubhelyiségbe, vagy ahova akar, nem érdekel. Én pedig leginkább csak hátat akarok fordítani neki, hogy eltűnjek szépen újra a sötétben. A helyett, hogy lenyugodtam volna, csak felszakította a sebeket a kérdéseivel. Miért volt erre szükség mégis?
Nem félek - hazudja az előttem álló lány ám remegése épp az ellenkezőjéről árulkodik. Ajkai nehezen formálják a szavakat mégis elmondja azokat a szörnyűségeket amik ilyenné tették. Arcomról ekkor eltűnik a szokásos derű, homlokom gonterhelten ráncolom az imént hallottaktól. Lioneah végül lesüti a szemét majd eltávolodik tőlem. Nem ellenkezek, nem kapok utána hiszen értelmetlen lenne. Végül megjegyzés nélkül hagyom mindazt amit mondott csupán szárazon megválaszolom a kérdését. - Menjünk - fordulok sarkon és elindulok abba az irányba amerre eredetileg Lioneah tartott. Nem telhet el egy percnél hosszabb idő amikor ismét megszólalok. - A halál elég szörnyű dolog, legalábbis annak tartják de tudod sok mugli vallásban pozitív eseményként tartják számon. Egyfajta üdvösség, ilyenkor a még élők nem gyászolnak hanem inkább örülnek - mesélem miközben végig a cipőm hegyét kémlelem. - De megértelek, nekünk ez egy rossz dolog. Kultúrálisan így programoztak be bennünket és ez ellen nem tehetünk semmit. Biztosan én is szomorú lennék ha elveszteném a kishúgomat de az sosem adhatna okot arra, hogy élvezhetetlenné tegyem a saját életem - itt megállok mivel a lány is így tesz. Valószínűleg megérkeztünk vagy ismét térdkalácson akar rúgni, remélem nem az utóbbi. Némileg még most is sajog a lábam arról nem is beszélve, hogy jó lenne épségben folytatni a napot.
Úgy fest, hogy még mindig nem sikerült megértenie, hogy nem vagyok kifejezetten oda a becenevekért, mindegy, hogy az pöttöm, vagy Miss Irónia, egyik se tetszik. Én se aggatok rá mindenféle jelzőket, meg buta neveket, pedig biztos lehetnék elég kreatív, hogy kitaláljak valamit, de még erre sem szánok felesleges energiákat. - Lássuk be, furcsább vagy, mint én, én legalább tudom, hogyan és miért kerülök a-ból b-be. - szóval nem én vagyok flúgos. Ő az, már csak azért is, mert zargat itt és nem hagy békén az istennek se. Pedig igazán megtehetné már végre. E helyett még a sötétben egy rosszul sikerült kanyarban neki is megyek. Komolyan mintha még a sors is ellenem lenne, pedig már nincs messze a vége és akkor végre kipaterolhatom innen, az én kis helyemről. Nem volt joga bepimaszkodni ide. Ezek után esélytelen, hogy bocsánatot kérjek tőle, bár majdnem kicsúszik a számon. Meglep, hogy ő teszi meg helyettem, amikor én mentem neki, ez egyértelmű. Az lep meg még jobban, amikor még hozzám is ér, az pedig még inkább, hogy nem rántom el azonnal a karomat, hogy ne merészelje. Talán a sötét miatt van? Igen minden bizonnyal a sötét miatt van. - Nem félek. - bököm ki, de ezúttal nem olyan hatásos ez a válasz, mint aminek lennie kellene. Nem úgy vágom oda, ahogy akarom, csak épp hogy sikerül kinyögni ezt a két szót. El kéne rántanom a karomat, a vészharang csak úgy kong bent a fejemben, de még se teszem meg. Miért? - Nem bánthatnál, ez egy iskola... nem jönnél jól ki belőle. - próbálok visszatérni önmagamhoz, de még mindig nem megy könnyen. Végül lesütöm a szememet, pedig nem kéne. A dac és a harag, ahogy ő is sejti nem szabadna, hogy engedje, de még se megy. Az, ahogy néz rám, meg az, hogy ennyire kitartó, a miatt lenne? Végül csak sikerül megmozdulnom és elhúznom a karomat, ha engedi, hátrébb lépni, mert zavaró... zavarba ejtő a közelsége. - A szüleim meghaltak, jó eséllyel a bátyám is ugyanerre a sorsra jut majd pár éven belül, bocs, ha nem vagyok egy simulékony kis bárány, ere a posztra keress valaki mást. Mehetnénk már végre? - csak a hangom nem olyan erős, mint amilyennek szánom, de már közelít. Vissza fogok találni önmagamhoz, menni fog. Ezt akart ugye? Tudni, hogy miért vagyok ilyen, bár ez is csak a felszínt súrolta, amit elmondtam neki, nem többet, de érje be ennyivel.
- Tudom Miss. Irónia - vigyorodom el. A bókolásban mindig is jó voltam még ha ezt most nem is annak szántam. - Úgy értem nem emlékszem rá hogyan jöttem ide. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam előtte... - pislantok homlokráncolva a szomszédomra. Komplett idiótának néz, ez már biztos. Na nem mintha zavarna, ha így lenne nyilván nem osztom meg vele ezt az apróságot. Egy darabig ismét csend telepszik közénk amíg egy (esküszöm ez már véletlen) baleset ismét közelebb hoz bennünket egymáshoz. Nem csak képletesen, tényleg egymásnak ütközünk. Nem szólalok meg mintha azt várnám, hogy ő tegye meg és esküszöm majdnem sikerül is neki ám végül meggondolja magát. - Bocs - nyögöm ki végül én a varázsszócskát ám a helyett, hogy odébb állnék lassan felemelem jobb karomat és óvatosan megérintem a lány felkarját. - Mitől félsz ennyire? - kérdezem tőle a feszültségtől reszelőssé vált hangon. - Nem foglak bántani - találom meg a tekintetét végre, a sötétség ellenére is. Egy röpke pillanatra látom a sebezhetőségét, így már érthetőbb a benne rejlő harag és dac. Ok nélkül nem lehet valaki ennyire ellenséges kell, hogy legyen itt valami.
- Oh tényleg, itt szoktak régen embereket kínozni, meg ilyenek gondolom... jó hely nem? - jó hát a fene tudja, hogy mégis hogyan viselkedik egy kedves kis csaj, főleg mert a kedves kis csajok nem szoktak ilyen helyekre jönni, de megpróbálok úgy tenni, mintha a nővérem lennék. Ő kedves lenne gondolom, meg segítőkész és mosolyogna... na ez utóbbi azért nem megy egy könnyen, ennyire azért nem vagyok profi színjátszó, ennyit nem várhat el tőlem még ő sem. A jó ügy érdekében sok mindenre képes vagyok, de nem bármire. - Hát persze, ez minden vágyam, téged vezetgetni a sötét folyosókon... titokzatos idegen. - oh, hát nem komolyan iszonyú nyálas? Még egy halvány mosolyt is mellékelek hozzá mondjuk, hogy a hitelesség kedvéért, csak aztán indulok el. Nem sok fény van, határozottan kevéske, de orra azért nem fogunk esni. Amúgy se szándékoztam túl gyakran oldalra pillantgatni, csak ki akarom tessékelni innen, ennyi, nem az a cél, hogy nézegessem a sötétben. - Hát bókolni azt nagyon tudsz. - szóval flúgos vagyok. Kettőnk közül ő inkább az, ha nem akar leszakadni rólam, nem pedig én, aki csak szimplán kicsit törtem-zúztam, attól még nem vagyok flúgos, hogy így vezetem le az idegességemet. Valahogy le kell nem? - De hogy érted? Nem emlékszel rá, hogy mikor jöttél ide? - csak elnézte az időd, vagy tényleg arról van szó, hogy fogalma sincs arról, hogy került ide? És még én nem vagyok százas... én legalább mindenre emlékszem, amit teszek... bár vannak az életemnek olyan részei, amiket szívesen elfelejtenék. Ezt is igazából, ezért van, hogy azért nem túl lassú léptekkel haladok, jó lenne minél előbb kiérni. Az egyik kanyarban sikerül csak véletlenül nekiütköznöm, mert én tudom az utat, ő viszont nem, neki tényleg sötét van és tényleg nem tudja, hogy merre jött ide igaz? Nagy levegőt veszek és majdnem kicsúszik egy bocs, de azzal a mozdulattal csukom is össze a számat, hogy véletlenül se történjen meg. Nem fogok tőle bocsánatot kérni az hétszentség!
- Ó tényleg? - vonom fel a szemöldökömet cseppett sem színlelve a meglepettséget. Mármint az nyilvánvaló volt, hogy nem egy megszokott helyen vagyunk de azt nem tudtam, hogy tilosban járunk. Nem emlékszem hogy kerültem ide, előfordul az ilyesmi (velem meg aztán egészen gyakran) úgyhogy általában nem veszek róla tudomást. Nyilván ezért is néznek mindig dilisnek. - Hát ezt nem tudtam. Persze félreértés ne essék ettől csak még izgalmasabb lesz a dolog, nem voltam még itt - pislogok körbe mintha máris elfeledtem volna a mi kis megállapodásunkat. Pedig nem így volt, sőt... egészen imponált nekem, hogy ilyen normálisan is tud viselkedni ez a lány. - Igazán megtennéd? - pislogok rá majd halványan elmosolyodom. Most, hogy nem azzal a dacos, haragos tekintettel kell szembenéznem elégedett lehetek. Az is vagyok. Az ígéret pedig szép szó, nem akarom őt átvágni. Sarkon fordulok hát és az eleinte bizonytalanul meginduló Lioneah nyomába eredek. Szótlanul sétálunk a sötét folyosókon, kezemet zsebre vágom úgy mosolygok bele a sötétségbe. - Tudod ez tényleg az igazság, vicces - hagyja el ajkaimat egy gúnyos nevetés. - Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Ezek szerint nem csak te vagy flúgos - sóhajtok miközben ujjhegyeimmel végigszántok éjfekete tincseimen. Furcsa de az ember elveszti a gátlásait mikor az orráig sem lát. Így, hogy nem látom a reakcióját egyáltalán nem zavar, hogy mit gondol. És ami még furcsább, hogy úgy érzem olyan dolgokat modnhatok el neki amiket sokszor még magamnak sem vallok be. Ilyen például ez az emlékezetkiesés. Mióta az eszemet tudom furcsamód elfelejtek dolgokat, az is lehet, hogy már a fél életemet elfelejtettem.
- Félek tőle, hogy már az is gondot jelentene, hogy szépen kérjelek? Nem lehetne csak simán felvenni őket arra a listára, csak... mert. - nem fogom itt kérlelni, az aztán hétszentség, eszem ágában sincs. Ha lepöttömöz, maximum egy idő után megunom a dolgot és elveszítem az úri kisasszony hozzáállást, aztán kellemetlenül fogja érinteni, ha mondjuk csinálok valami csúnyát, beletérdelek a gyomrába, vagy ilyesmi. Persze, ha már lejjebb vettem kicsit abból a fene nagy arcából, mert sajnos akárhogy is nézem, de magasabb nálam és jelenleg nem érném el a gyomrát, de földre lehet vinni bárkit, aki nagy, sőt, aki nagy nagyobbat is esik. Dacosan pillantok rá, amikor a kis játék után megragadja a karomat és közelebb húzódik, vagy húz magához, teljesen mindegy. Utálom, hogy azok, akik magasabbak és erősebbek hajlamosak ezt kihasználni. Nem sokon múlik, hogy nem csinálok valami csúnyát, de végül csak állom a tekintetét és igyekszem azzal a ténnyel nem foglalkozni, hogy túlságosan közel van hozzá és hogy ettől milyen mértékben dobol a szívem a mellkasomban. Csak a düh miatt van, ennyi! Végre hátrébb lép, én pedig próbálok úgy tenni, mint akinek nem emelkedik veszélyesen gyorsan a mellkasa, pedig így van. Idegesít, pedig lehiggadni jöttem ide, és kicsit sem segít most ez az egész benne. Aztán csak karba fonom a kacsóimat magam előtt és enyhén szólva is kétkedő tekintettel hallgatom végig. Érdekel? Szerinte tényleg érdekel, hogy mit magyaráz? És nem, nem lép le, hanem még tovább folytatja nekem, és kimegy... Most komolyan? Mégis mi a fenéért nem képes végre nyugtot hagyni nekem? Sóhajtok egyet, amikor visszatér, ha belemegyek a hülye játékába végre abbahagyja végre? Olyan nagyon csípős választ tudnék adni neki, de most elvileg nem ez kéne igaz? Összeszorítom a számat és nem mondom, hogy bájos mosolyt varázsolok az arcorma, de próbálok nem annyira csúnyán nézni, mint mondjuk egy perccel ezelőtt, inkább... meglepetten. - Szia... gondolom eléggé eltévedhettél, mert ezek éppenséggel a tömlöcök és úgy tudom, hogy nem is szabadna itt lenni, történetesen egyikünknek sem, szóval most eléggé tilosban járunk... immár mindketten. - egy játékos mozdulattal pöckölöm meg az orrát. Nem megy ez nekem és... rohadtul nehéz kipréselnem magamról a normális válaszokat. És akkor most zavarban kéne lennem a bók miatt? Ha azt játszom, amit kér? Vagy mégis... mit? - Gondolom csak elkerültem a figyelmedet, de... megmutatom akkor a kijáratot, ha már te szegény így eltévedtél. - igen megmutatom, aztán felrugdalom a lépcsőn és visszajövök szépen ide nyugiban, ennyi, remélem sikerül.
- Irirtáló? Nem akartalak megsérteni hercegnő csupán aranyosnak tartalak de ha igazán szépen megkérsz felveszem a tiltott szavak listjára a pöttömöt és társait - kacsintok a lányra mosolyogva. Igazából eszemben sincs ezt megtenni csupán szeretném látni mire képes azért, hogy befejezzem a becézgetést. Mintha egy csapásra változott volna meg, Lioneah úgy közeledik hozzám az egyébként siralmas produkciója keretein belül. Egy röpke pillanatra még el is hittem volna, hogy komolyan gondolja ha nem suhan át az arcán az a fancsali fintor. Na meg ha nem tudnám, hogy ezt csak azért csinálja, hogy megszabaduljon tőlem. De mindez jelenleg nem fontos, szeretném kiélvezni a pillanatot. Egészen közel kerülünk egymáshoz (már ahhoz képest, hogy vele van dolgom) azonban mégsem érzem ezt annyira gördülékenynek. Magamban azért konstatálom, hogy egy egészen jó csajjal van dolgom. Ha nem lenne ennyire kattant biztosan szívesen töltenék el vele még több időt, kettesben. Végül mesterien közel kerülünk a csókhoz ám ahogy az lenni szokott a lány már taszít is rajtam egyet, hogy biztosra menjen. Itt jövök én a képbe és ezidáig passzív elszenvedőből aktív játékossá változom. Egyik kezemmel megragadom a felkarját miközben közel hajolok hozzá. Egy pillanatra csupán lehelletnyi távolság választja el egymástól ajkainkat. - Nem volt rossz de ennél azért több kell - suttogom majd elengedem őt és a magasba emelem a kezeimet. Nem hiányzik még egy "sportsérülés". - Nyugi kislány, nem teszek semmi olyat amit te nem szeretnél - vonom fel a szemöldököm majd miután úgy érzékelem valamivel biztonságosabb vizekre eveztünk leengedem a karjaimat. - Had értékeljem az alakítását kisasszony. Remek improvizációs képességei vannak, úgy érzem Ön szituációs játékokra termett de tudja volt néhány kevésbé gördülékeny rész - itt professzorhoz méltóan megköszörülöm a torkom majd elgondolkodva mutató és hüvelykujjam közé csippentem az államat. Sötétkék tekintetem a mocskos tömlöc plafonjára emelem miközben néhány lépést teszek a szokásos úton. - Nem kegyed a férfi. Nem azt kértem, hogy egy nyomulós jelenetet adjon elő csupán ártatlan flörtölésre gondoltam. Itt ön akár kezdetben még passzív is lehet, na mindjárt mutatom - túrok a hajamba majd sarkon fordulok és elsétálok mintha csak az egész jelenetet újra akarnám kezdeni. Besétálok a helyiségbe ahogyan ezt kb. 20 percel ezelőtt már megtettem. - Óh, elnézést szépségem. Nem akarlak megzavarni látom fontos teendőd van, csupán arra kérnélek légy olyan kedves és segíts kijutnom innen, gőzöm sincs hogyan keveredtem ide - állok meg Lioneah mellett és felvonva fél szemöldökömet bevetek egy féloldalas mosolyt. - Nahát most látom csak te is Mardekáros vagy, micsoda sorsszerű véletlen. Furcsa, hogy eddig még nem vettelek észre pedig bizony nem vagy egy hétköznapi jelenség - kacsintok a lányra.
- Eddig nem futottam bele olyanba, aki ennyire furán gondolkodik. A legtöbben tudják, hogy jobb távol maradni tőlem és kész. - rántom meg a vállam enyhén szólva is nem törődöm módon és hitetlenkedve. Nekem aztán magyarázhat, nem fogok vele egyetérteni, mert nem volt még olyan, mint ő, aki nem akart leakadni rólam. A legtöbbeket egészen könnyen sikerül lepattintani, egy idő után pedig már van olyan híred, hogy mások ne is próbálkozzanak. Gondolom ő nem hallott a híremről és... lehet hogy valami gond is van a fejében, hogy nem képes végre... elhúzni! - Azt nem mondtam, hogy kevésbé lesz sértő, csak, hogy választékosan fogalmazok, de attól még az a cél, hogy sértő legyen. - dehogy akarom én visszafogni magam, csak a neveltetésemet nem tudom teljesen letagadni, bár már egészen jól haladok. Nem rég sikerült a nővéremet is egészen jól felhúzni, pedig ő aztán általában nagyon nyugodtan kezel mindent, de nekem sikerült kihozni a sodrából simán, szóval igenis... profi vagyok. Ő az aki láthatóan kivétel... és nem értem, hogy mégis miért? - Úgy becézgetsz, mintha öt éves lennék, tudod, hogy mennyire irritáló? - pöttöm... francokat se vagyok pöttöm. Ez amúgy is baromi degradáló megnevezés, nem értem, hogy miért nem képes felfogni. Aztán csak csendben figyelek, hogy mégis mit akar kihozni a nagy magyarázásból. Hát őszintén szólva... kell egy kis idő mire felfogom, hogy mi a fenét akar. Szóval ha eljátszom, hogy milyen baromi kedves vagyok, akkor végre békén hagy? Röviden ez a lényeg nem igaz? Csak úgy egy kicsit részletsebben fejtette ki és megcsavarta a szitut. Azért a saját bemutatására kénytelen vagyok forgatni a szememet. Jó fej, sármos, laza... hogy oda ne rohanjak! Persze a kis sztori felvázolás után csak szkeptikusan szökik fel a szemöldököm, hogy most ezt tényleg komolyan gondolja-e, és hogy tényleg el kéne-e játszanom, hogy milyen lelkes és kedves vagyok. Kicsit még csücsörítek is, ahogy gondolkodom a dolgon, majd végül az utolsó kis üvegfigurát szépen visszasüllyesztem a helyére. - Szóval... Leo... El sem hiszem, hogy eddig még nem vettem észre, hogy milyen lehengerlően... csodásan... mesés vagy, pedig egy házba járunk. - közelebb lépek hozzá. Színészkedés... nem vagyok jó benne, de ha ettől lekopik, akkor játszunk el valami hasonlót. A dicsérő szavaknál szépen finoman érek hozzá, megszorítom a felkarját, mintha csak valami fenemód izmos lenne - rezzenéstelen arccal konstatálom, hogy annyira nem is rossz -, aztán szépen feljebb csúszik a kezem végig a válla mentén, egyenesen az arcáig, hogy végigsimítsak az arcélén, majd a mondat végén a kezem megállapodik a mellkasán. - És akkor most jön a nagy drámai csók, és a többi igaz? - a következő mozdulattal már taszítani szándékozom rajta egyet. Nem, eszem ágában sincs semmiféle drámai csókhoz, nem azért siklik a pillantásom egy másodpercre pont az ajkaira, ahova nem kéne. Csak... menjen már el!
- Őszintén szólva ha nem lennél ilyen agresszív talán már itt sem lennék. Bizonyára fel sem keltenéd az érdeklődésemet ha úgy viselkednél mint az összes többi lány de így szándékosan felhívod magadra a figyelmet. Erre még nem gondoltál zsenikém? - ráztam meg a fejem lemondóan majd zsebrevágtam a kezeimet. - Hogy micsoda? Jól hallottam? Te azt gondolod, hogy ha némileg választékosabban fogalmazod meg azt a sz@rt ami a szádon kijön akkor máris kevésbé lesz sértő? És még én vagyok a "gyengeelméjű" - nevettem el magam miközben egy újabb kavicsot rúgtam a falnak. - Én mondom a szociális érzéked egészen elcs€szett pöttöm- vakargatom meg elgondolkodva az állam aztán elkezdek körbe-körbe sétálgatni a helyiségben. - Hogy mit akarok? Hiszen már mondtam, viselkedj normálisan - csak egy kicsit...- magyaráztam amikor szinte fejbecsapott ama zseniális ötlet, rögvest megtorpantam. - Vaaaagy... ha egészen konkréttan meg kell fogalmaznom mivel üldözhetsz el örökre. Vegyünk egy szituációs játékot. Adott egy jófej, sármos, laza fickó szerény személyembe - mutattam a mellkasomra folytatva a sétálgatást. - És egy csinos, kedves, nyitott hölgyemény. Nos, tudom nehéz elképzelni de ez lennél te - biccentek a lány felé. - Összetalálkoznak egy viszonylag furcsa, sötét és hátborzongató helyen. Mintha csak a sors rendelte volna így - magyarázom heves gesztikuláció közepette. Színésznek kellett volna mennem ehelyett a hókuszpókusz helyett. - És tudod megvan köztük az a bizonyos szikra és ezt egyikük sem tagadja, úgy vannak vele lesz ami lesz. Na itt lépünk be a szituációba mi - vigyorodtam el és széttártam a kezeimet. Jöhet a taps, virágokat az öltözőmbe. Viccet félretéve így talán vágja, hogy mit várok el tőle. Igen tessék szépen hanyatvágódni a döbbenettől vagy éppen a gyönyörtől, elvégre Leo Miller áll előtted teljes életnagyságban. Érthetlen ez a lány.
- Szóval hogy érhetem el, hogy leállj ezzel a pöttömözéssel? Mindenképpen szájon kell, hogy vágjalak? - igen, még akár azt is sejtheti, hogy komolyan beszélek, bár persze ha előre bejelentem, akkor jó eséllyel tényleg semmi esélyem sincs ellene, nem is számítok rá, meg meg se biztos, hogy tenném. Előbb lépnél inkább le innen. - Remek, akkor örülj neki, hogy nem vagy stresszes és... adieu! - marhára unatkozhat, ha még ezek után se hajlandó lelépni. A végén még tényleg nekem kell kitaszigálnom innen, vagy tudom is én. Megteszem, ha nem áll le végre. - Csak megpróbálok néha kulturáltan viselkedni. - ha már ő ennyit káromkodik, akkor én hozhatok ide egy kis magasabb szintű kommunikációt nem? Nem mondom, hogy arisztokrata családból származom, de a családom azért viszonylag neves, a szüleimnek is volt híre és a testvéreimmel aranyvérűek vagyunk, amire amúgy én nagy ívben tojok, mert nem érdekel ez az egész felmenőkkel való dicsekedés. Dolog, maximum vissza tudok szólni, ha egy Mardekáros piszkál. - Milyen baromi előzékeny vagy, még lehetőségeket is kínálsz... - már csak a szavaira is villámokat szór a tekintetem. Komolyan, ha a tekintettel ölni lehetne, ő már sikítozva fetrengene a földön, miközben épp az utolsókat rúgja. Milyen szép is lenne! - Na is mit akarsz? Mitől leszek olyan nagyon laza, hogy elhúzol végre? - nem fogom itt eljátszani neki a cuki jó kis lányt, az is biztos. Hamarabb megyek neki, hogy a fogait is majd Madame Pomfrey növessze vissza, ha megpróbáltam kiverni őket.
- Alig várom pöttöm - nevetek gúnyosan, épp ekkor vágja oda az üvegmicsodát de olyan erővel, hogy nagy szerencse kell hozzá, hogy ne találjanak bennünket arcon a szilánkok. - Oké, te nyertél – bólintok elismerően de azért még egyszer magam is megpróbálom. A csattanás hangja valamint a dobás ereje meg sem közelíti az övéjét. Nem azért mert gyenge vagyok, egyszerűen csak azért mert félgőzzel csinálom. - Most már méltósággal adhatom fel – fordulok a lányhoz majd átadom neki a tulajdonát. - Kipróbáltam de nem élvezem, sajnos nem vagyok elég stresszes ehhez – rántom meg a vállam. - Gyengeelméjű, milyen szépen fogalmaztad meg. Te biztos valami arisztokrata vityillóból szabadultál - húzom félre a számat miközben elkezdek rugdosni egy követ. Csak annyira rúgok bele, hogy visszapattanjon a falról. - Nem de ha nyitottabb lennél az király lenne – javaslom majd megköszörülöm a torkom és ismét belerúgok a kőbe. Ovis szórakozás, ez való nekem. - Van egy ajánlatom csöppség. Hajlandó vagyok elhúzni ha csak egy kicsit levetkőzöd ezt az idióta kielégítetlen r£ngyó stílust. Nekem már ennyi is elég lenne - egyelőre, utóbbit persze eszem ágában sem volt kimondani. Majd most meglátjuk mennyire akarja, hogy elhúzzak. Ha nem megy bele a játékba valószínűleg ez az egész csak valami pillanatnyi színjáték, egek ha valaki így akar pasit szerezni az bőven nincs tisztában az alapvető flörtölési szabályokkal. Na de majd Leo Miller a szerelemdoktor kezelésbe veszi a pácienst.
- Úgyse találnék olyan gúnynevet, amit felvennél,szóval inkább nem töröm magamat feleslegesen. - rántom meg a vállam, miközben kikapom a szájából, vagy az ujjai közül a cigit, hogy lopjak még egy slukkot. Van még neki, sőt eleve megtehette volna, hogy vesz elő egy tisztát, hogy ne kelljen itt szájból-szájba adogatni. Nem igazán tetszik a dolog, de ebbe az egybe kivételesen legalább nem kötök bele. - Akkor majd a te kedvedért nagyon igyekezni fogok, hogy lazának tűnjek. - vágok vissza azonnal. Nem menne, tudom. Sose megy. Nem vagyok jó színész. Még a nagyit se tudom átverni soha, pedig ő egészen könnyű eset, de múlt nyáron se hitte el, hogy a szomszéd kölyök hintája nem magától szakadt le, pedig én nem vágtam át a kötelet. Tényleg nem! Csak egy kicsit... meggyengítettem, de az még nem átvágás. - Majd meglátod mennyire vagyok kemény, ha megunom a folyamatos vigyorgásodat. - egy oka van csak talán annak, hogy nem megyek neki. Eszem ágában sincs kockáztatni, hogy esetleg tényleg lenyom, mert fölénybe kerül. Inkább csak óvatosan, annyira még nem durrant el az agyam,hogy egy ilyen sokkoló élményt kockáztassak. - Hogy érted, hogy nem tudod? Gyengeelméjű is vagy, nem csak totál laza? - direkt figurázom ki az utolsó szavaknál a stílusát, próbálok legalábbis úgy beszélni mint ő, jobban gesztikulálva, és nem folyamatosan gyilkos tekintettel nézve. Aztán csak elhúzom a számít. Remek lesz... maximum majd én rugdosom ki innen, vagy megyek én, ha már nem bírom elviselni. Inkább én is a kacsómba fogok egy kis üvegállatkát, és izomból a falhoz vágom. Nagyobbat csattan, mint az övé, mert nem jól csinálja. Dühből kell, úgy igazán mélyről szóló dühből. - Rémes... lemaradni a Leo Miller élményről. Nem is tudom, hogy élhettem eddig e nélkül! Tényleg nem fogsz elhúzni mi? - sóhajtok egyet és a kis zsákba nézek, ami lassan ürül. Nem értem miért nem képes lelécelni. Nincs kedvem hozzá, ide amúgy se jön senki, én is pont ezért vagyok itt, erre nem képes nyugtot hagyni nekem.
- Úgy hívsz ahogy akarsz csöppségem - kacsintok ismét rá majd átveszem tőle a blázt és én is megajándékozom magam egy újabb slukkal. Megjegyzésére csak vállat rántok. - Ha menne azt gondolnám csak játszod az agyad ezzel a dacos elérhetetlen hercegnő álcával. Csalódnék – rázom meg a fejem majd kinyitom a tenyerem, hogy szemügyre vegyem a benne lévő üveg mütyüröket. - Hűha, mindjárt dobok egy hátast micsoda kemény kislány vagy te. Az lehet, hogy ezzel a szöveggel másoknál célt érsz de nálam nem. Ebből is látszik, hogy még nem volt szerencséd hozzám - itt ajkaim közé csippentem a cigarettát majd az egyik üvegcsodát átrakom immáron felszabadult kezembe. - Próbálj csak megsérteni pöttöm – vonom fel fél szemöldököm. - Őszintén szólva k‹rvára nem tudom mit keresek itt – mondom rutinosan levírozva a cigarettát ajkaim között, közben a magasba emelem a kezem és eldobom az egyik cuccot. Apró darabokra törik a nyirkos kőfalon, semmi nem marad belőle. Egyelőre nem érzek rá az ízére de azért nem adom fel. Majd talán a következő darab. - Eleinte abban reménykedtem, hogy segítessz kijutni de most már nem is akarok elhúzni, pokróc – nézek rá miközben ujjaim közé csippentem a blázt. Nem korlátozom természetesen előtörő mosolyomat. Tudom, hogy utálod de ez van csajszi. - Miért kéne bármit is csinálnom? Nem törvényszerű, hogy csak a nagy haveri társaságok középpontjában találkozhatsz velem. Mi lenne akkor a hozzád hasonló “szerény” lányokkal? Lemaradnátok a Leo Miller élményről - mímelek szomorúságot persze ezt is csak amolyan tragikomikus módon teszem. Ezután visszafordulok a célszemélyhez, a falhoz. Nézzük, melyik legyen a következő, nyitom ki ismét a tenyeremet.
- Abbahagynád a csöppségezést? Nem igazán tetszik, ha nem tűnt volna fel. Hívjalak égimeszelőnek? Úgy jó lesz? - jó annyira azért nem magam, inkább hozzám képest, de ha sokáig piszkál, akkor kénytelen leszek kitalálni neki valami gúnynevet. A másik részre nem is reagálok, hogy miért vagyok ilyen pokróc. Nem vagyok az, csak nem viselem el mások társaságát, az miért egyből pokrócság? - Ja persze elfelejtettem, legyek laza. Bocs, de nem megy ilyen gyorsan a hirtelen váltás. A testvéreim már évek óta próbálnak megváltoztatni, de neked majd sikerül egy perc alatt. - na nehogy már azt higgye, hogy olyan egyszerű ez. Más is próbálkozott már vele, hogy legyek lazább, ne vegyek mindent annyira komolyan és bla-bla. Persze mindig egyszerű akkor beszélni, ha nem te éled azt át, amit a másik. Amúgy se érdekel a véleménye, másé se. - Nem érdekel, hogy hogyan nézek ki. - rántom meg a vállam. Azzal nem foglalkozom, hogy le tudna nyomni. Lehet, de én általában pont, hogy meglepetésből támadok és arra ritkán vannak felkészülve. Persze van, amikor megjárom arra is volt már példa, de elrettentett? Nem. - Annyira nem könnyű engem lenyomni, csak a testi fölény nem elég. - kell a taktika is, meg hogy hol tegyél be a másiknak. Nem elég, hogy magasabb, vagy hogy fiú és erősebb nálam. Ettől még önmagában nem feltétlenül nyerne meccset. A kacsintására csak a szemöldököm szökik fel, a megjegyzésre pedig végképp nem reagálok. Ez már régen rossz. - Tudod a büntető munkát azért kaptam mert beleléptem egy srác gyomrába, aki nem volt hajlandó felfogni, hogy kopjon le. Csak úgy mondom. - tetszem neki... hát akkor ne így legyen, mert nekem aztán baromira nem jön be a hülye vigyorával. - Áldozzam rád a készletemet? - közben szívok persze pár slukkot a cigijéből, aztán visszanyomom a kezébe, a másikba pedig pár apró kis üveg nyavalyát. A legtöbb esetén még csak azt se nézem meg mit formáznak. Röhejesek. - Egyáltalán mit keresel itt? Nem valami nagy haveri társaság középpontjában kéne másokat fárasztanod? - úgy értem persze, hogy helyettem, de félek tőle egyelőre ez csak szép vágyálom. Netán... csak eltévedt?
