2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Oh persze… milyen szép is lenne… épp, miközben gondolatban, vagy kevésbé gondolatban vetkőztet, közlöm vele, hogy ja bocs, amúgy van két gyereked, na de nem is lényeg, csak folytasd… Nyilván sok kedve lenne tenni is azt. Felsóhajtok, s nem is igazán tudom, hogy milyen sóhaj ez. A helyzetet adva, mondjuk, hogy nem kétségbeesett, vagy megkönnyebbülést váró, hiszen az a megkönnyebbülés éppen úton van. - Ráér az még drága… ráér… - Folytatom végül, remélve, hogy meggyőztem. Ha most már ennyire hangulatba hozott, nem igazán örülnék neki, ha félbe kéne hagyni a dolgot. Azt hiszem ő se… már igazán érzem, hogy mennyire is hiányzott neki az én csodás testem közelsége, hiába tagadja, vagy nem akarja elismerni. Ha én nem is, az, amit adni tudok neki… az biztosan. Kevés ember van, akivel majdnem tökéletes harmóniában megy ez a dolog… én már csak tudom, nem sikerült pótolnom nekem se ezt. Na jó, ne higgyük, hogy epekedve sírtam utána, mert kivettem a magam jó részét a pótlásának megtalálásából… csak, nem volt olyan összhang sose, mint vele. Mert ugyebár… volt időnk meg alkalmunk kigyakorolni a dolgot. - Ez nem egy szimpla beszélgetés… amit most csinálunk, azt pedig ne rontsuk el ilyesmivel… - Mosolyodok el, s kezemmel addig keresem az utat, még bőrét nem simítom. Nem, nem fogok abba belegondolni, hogy esetleg dühös lesz utólag, hogy nem hozakodtam elő rögtön a dologgal. Nem gondolok semmi másra, csak arra, ami most van. - Ne hozzuk zavarba a manódat… - Mosolyodok el, majd közelebb hajolok ismét, mintha meg akarnám csókolni, de csak játékosan beleharapok alsó ajkába, aztán közel hajolok füléhez – Menjünk valami privátabb helyre játszani… - Súgom neki egész halkan, majd el is nevetem magam, s egyik kezem lefelé vándorol hátáról kicsit érzékenyebb területekre.
Az érzéseim 15 éve jóval többek voltak, mint most. Talán már azt is elfelejtettem, hogyan kell szeretni egy nőt. Evangeline eltűnése volt az utolsó lökés, hogy a nőket csak egy dologra tartsam érdemesnek, a saját vágyaim kielégítésére. Most sincs ez másképp, mégis más, ez a nő volt az akivel tényleg azt tehettem, amit akartam, mert egyikünk sem akart többet, mint ami volt köztünk, testi kapcsolat. Nem éreztünk egymás iránt szerelmet, csak a kielégülést kerestük egymásban, de ezt meg is beszéltük. És akkor az egyik pillanatról a másikra eltűnt, mint akit a föld nyelt el. - Nem én akarok beszélni, te kerestél meg engem, az én számnak nem kell szabadnak lennie és ahogy észreveszem a tied szabad, így mondhatod figyelek. Természetesen nem hagyom abba azt amit eddig csináltam. Akarom őt és valószínűleg ő is akar engem, mert ha ez nem így lenne, akkor az első közeledésemet elutasította volna. Természetesen figyelek, ahogy 15 éve is figyeltem. Legjobb beszélgetéseink általában szex közben vagy utána alakultak ki köztünk. Általában nem nagyon beszéltünk egymással, a szánkat, ha nem órán voltunk, akkor másra használtuk. Itt mindenki képzeljen el, amit akar és amennyire mocskos a fantáziája. Igen, olyan is volt, meg persze a csókra is gondolhatsz, hiszen arra is a szánkat használjuk. Pontosan emlékszem a pontokra, hogy mi az, amitől bármikor a kenyérre lehet kenni és ki is használom ezt a tudást. Ő közben nekem dől, fejét a vállamra támasztja, így még nagyobb helyet adva a mozdulataimnak. Itt már nincs kérdés, hogy hova fog fajulni a dolog. - Emlékszel, hogy mikor beszélgettünk a legtöbbet 15 évvel ezelőtt? Ha akkor ment a beszélgetés, akkor most sem tarthat vissza. Mosolygok magamba és várom a reakcióját. Igazából legilemenciával könnyen kiszedhetném belőle, hogy mit akar, de azt szeretném, ha ő mondaná el. Ekkor megfordul és ezúttal ő csókol meg kezét a derekamra kulcsolja. A mozdulatot kihasználva én is átölelem és a kezemet a fenekére téve egy kicsit megemelve magamhoz szorítom nem túl erősen, de azért határozottan.
Nem hiszek neki… mondhat akármit, nem hiszek neki. Sose volt az a fajta, aki kimutatta, hogy mit is érez igazából, mint egy könyv, látszólag üres lapokkal, amit csak hosszas kutatás után tudsz megfejteni. 15 éve már majdnem sikerült megfejtenem… de aztán, közbejött ugye valami, illetve valakik, természetesen. - Ugyan, egy hölgyet nem így invitálunk be…- Teátrálisan megingatom a fejem és el is játszom, hogy elégedetlenül nézek rá, aztán persze visszatér mosolyom. Azt viszont biztosan elmondja, hogy szívesen fogad, elvégre, akit ki készülsz dobni, azt nem csókolod meg, pláne nem úgy, ahogy az én drága Assar-om tette. Ismét meglep… még talán jobban, mint az előbb… nem azzal, hogy eltűnik, inkább azzal, ahogy és ahol megjelenik ismét. Szórakozik és ő akar irányítani. Mennyivel egyszerűbb lenne belemenni az ő játékába, hogy az enyémet eltoljuk? Hmm… nagyon is rásegít ezzel mozdulataival, s ajkainak finom érintésével. Pontosan emlékszik arra, hol vannak a gyenge pontjaim. A kis galád… Veszek egy mély levegőt, közben nekidőlök, nem félve, hogy nem tud megtartani, fejemet vállának támasztom, még szabadabb utat engedve nyakamhoz. - Eléggé megnehezíted a dolgomat, Assar… így nem igazán lehet fontos dolgokról beszélni. – Halkan elnevetem magam, miközben lehunyom szemem. Egy pillanatra még hezitálok, az is megfordul fejembe, hogy ellépek tőle és kitálalok, de aztán csak picit távolodok el, hogy megfordulhassak, ugyanúgy hozzá simulhassak és ezúttal én kezdeményezzem azt a csókot, kezeimet derekára csúsztatva. - De ha úgy gondolod, hogy ráér a dolog…
Érzem, hogy megleptem, a csók, amit kapott, mintha mind a kettőnket 15 évvel visszarepített volna az időben. Sosem szerettem, ha a nők sokat beszélnek és meg is akartam ezt előzni. A csókom nem marad reakció nélkül, a keze a nyakamra csúsznak. Szánk már elengedett, de nem távolodtunk el túlságosan. Az arcomat simogatta, miközben beszélt és a szájába harapott. Még ha ő az a nő, akit ismerek, akkor továbbra sem szeret, csak a játékszer vagyok neki, ahogy ő is nekem, ezt mindketten tudjuk a másikról, de bizonyos dolgokban nem tudja elrejteni azt, hogy nőnek született. - Nem volt időm hiányolni, de nem felejtettelek el. Közben eltávolodik, majd a kabátját a manónak adja. Érzem a feszültséget a testében, érzem, hogy valamire készül és abban is biztos vagyok, hogy a mozdulataival csak időt nyer. - Akkor fáradj beljebb, bár azt hittem a csók elég invitálás lesz. Nem mozgok, nem mozdulok, mégis egyszer csak eltűnök, hogy aztán a háta mögött jelenjek meg, majd csókoljak bele a nyakába mielőtt még visszafordul. - Mit akarsz mondani? Kérdezem miközben a számmal a nyakát csókolom. Olyan rég voltam nővel, hogy nem érdekel, hogy 15 év után tért vissza, de a dolog amit mondani akar ráér később is, akár meztelenül is elmondhatja pár emelettel feljebb az ágyamban.
Nem hittem volna, hogy képes meglepni… hogy így képes meglepni. Bár lehet csak elszoktam tőle, a személyiségétől, vagy éppen óriásit változott azóta. Ki tudja? Minden esetre arra a pár, röpke pillanatra kezeim nyakára csusszannak, ha már ilyen ügyesen sikerült belém fojtania a szót. De még milyen ügyesen…azt hiszem egy picit visszarepültem az időben 15 évet. Kicsit megint úgy éreztem magam, mint az a kislány, aki akkor voltam. Milyen szép is volt az az időszak. Na jó, észhez kell térnem és nem hagyhatom, hogy elterelje a figyelmemet egy ilyen aprósággal. Csak hát, mégiscsak nőből vagyok, még ha nem is szeretem eme apró gyengeségemet. - Nem úgy tűnik, mint aki nem hiányolt… - Szólaltam végül meg, de eltávolodni még nem távolodok el tőle. Ujjam hegyével finoman végigsimítok arcélén, egészen finoman, miközben arcát figyelem. - Igazán megférfiasodtál… ezek a kemény arcvonások… illenek hozzád. – Finoman beleharapok alsó ajkamba, ahogyan végül távolabb lépek tőle egy kicsit. Kabátomat levetem és a manó kezébe dobom, aztán teszek pár lépést az előtérben, mintha körbenézelődnék, bár leginkább csak nyerni akarok egy pár pillanatot magamnak, hogy eldöntsem, kerülgetem még egy kicsit a témát, vagy egyből belevágok a közepébe. - Azt hiszem, illene beinvitálnod… fontos dolgot kell megbeszélnem veled. – Háttal állok neki, s csak félig fordulok meg, mintha nem is törődnék annyira azzal a fontos dologgal. Mintha amúgy csak valami mellékes dolog lenne. Ó, pedig nem az… elvégre egy ilyen hír megváltoztathatja az egész életét… már, ha ő is úgy akarja. Az enyémet korántsem hiszem, hogy megváltoztathatja bárhogy is… Egy ideig még hátat fordítok neki, majd végül csak megfordulok és visszasétálok elé, már, ha ugyanott maradt közben. - Egész szép kis birtokod van…
A hozzászólást Evangeline Daugherty összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-02-08, 18:54-kor.
Assar Jarle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Assar&Line 2015-01-21, 17:52
Nem várok vendéget, nem tudom, hogy ki jöhetne, nem számít. Nem számítok vendégekre, így a dolgaim után járok. Meglátogatom Roset, már csak pár napig tartom magamnál. Remélhetőleg megtört annyira, hogy nem árulja el a feladatát. Ha vele végzek, mármint a kínzásával levelet írok. Három bagoly hagyja el a házat. Egy Rasmusnak, lejelentem a terveimet és az előrehaladást az ügyekben, egy Shenzinek, amiben közlöm, hogy hiányzik, ha esetleg lesz ideje, akkor eljöhetne vendégségbe és egy a Bedingfield családnak, akiknek sajnálattal kell közölnöm, hogy az ünnepek alatt sajnos sok a dolgom, így nem tudok eleget tenni a meghívásnak, de valamikor meglátogatom őket. Egy manó jelenik meg, nem tudom melyik, sok van belőle, és jelenti, hogy egy nő sétálgat a birtokon. Kinézek az ablakon és egyből felismerem a nőt, egy emlék az életemből, 15 éve nem láttam. Képes 15 év után visszatérni. Mit akarhat. Ritkán kapom fel a vizet, de ez most sok. Egy nő, aki 15 éve nem adott életjelet és előtte is vagy három hónapig hiába írtam neki nem válaszolt. Most itt van, a birtokomon és feltehetően engem keres. Komolyan idegesít. Bár szép emlékeim vannak róla, de 15 év 15 év, mégis mit gondol, ott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Sok a kérdés, de válasz egyelőre nincs. Ahogy egy másik manó is megjelenik, hogy megérkezett a nő és valóban engem keres fogom a pálcám és eltűnök, hogy aztán a látómezejébe tűnjek fel. Ha lehet, akkor szeretek hoppanálni, a birtokon a manókon kívül csak én vagyok erre képes, senki más, mégis csak enyém a terület. Ahogy megpillant az arcán feltűnik az őrült mosolya, mindig ez látható rajta, ha felül érzi magát, de nem az a fiú vagyok, aki 15 éve, azóta jellemem sokat változott. Ahogy közel lép, túlságosan nem zavar, hogy ennyire közel és megérint régi érzéseim előtörnek. - Egy idő után nem nagyon volt időm hiányolni. Mondom a saját hűvös modoromba, de nem hagyom válaszolni. Ugyan már rég csókoltam nőt, de még nem felejtettem el, hogyan kell és erről Evangeline is meggyőződhet, ahogy az ajkam az ajkaira tapad. Szenvedélyes a csókom, de csak rövid időre hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a régi érzés, majd visszatérve a jelenlegi énembe és elemelkedek a szájától.
Csodás nap ez a mai, nemde? Én még nem tudom igazán eldönteni… Nem tudom eldönteni, hogy boldog legyek e, vagy sem… minden esetre, azért kicsit izgatott vagyok, azt hiszem. Már harmadjára járok itt, szóval a hoppanálás is megy… legalábbis egy bizonyos távolságra a robosztus villa mellett. Nem, bent a házban még sose voltam, sőt, ennél közelebb sem igazán… eddig, egyszerűen csak nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. Azt nem mondom, hogy féltem, mert egy ilyen apróság nem fog megijeszteni engem, az biztos. Megigazgattam ruhámat, ahogy megérkeztem, majd szépen elindultam a ház felé, közben ezerféle gondolat cikázott a fejemben. Mit fogok mondani pontosan? Mármint, a látogatásom célja egyértelmű… vagy mégse? Miért pont most döntöttem úgy, hogy megfelelő alkalom lesz közölni a gyermekeim apjával, hogy van bizony egy fia is meg egy lánya. Bár, van erre megfelelő időpont? Talán, mikor még meg se születtek volna, az lett volna… de akkor más világ volt még és a helyzetünk is más volt, azt hiszem. Mi értelme lett volna bárminek is? Kisfiú volt még… én pedig kislány… még csak nem is szerettük egymást úgy, ahogy kellett volna. De hát nem is akarok most indokot keresni. A lényeg, hogy most, hogy pont annyi idősek a gyerekek, mint én akkor voltam, úgy éreztem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy megtudja Assar. Ha akar vele valamit kezdeni, akkor fog… ha nem, nos, eddig is megvoltam nélküle, én biztosan, ezentúl se fog hiányozni az életemből egy apa. Az ajtó előtt azért még egyszer megállok, s körbenézek, mintha nem is húzni akarnám saját időmet, hanem tényleg érdekelne, hogy mi is van errefelé. Aztán veszek egy nagy levegőt és bekopogok. A mozdulatot követően kismillió eshetőség átfut rajtam, hogy mégis mit fogok mondani, de végül leállítom magam, felveszek egy csábos mosolyt, s úgy döntök, majd a helyzet hozza… elvégre ebben mindig jó voltam. Stresszhelyzetben könnyen feltalálom magam, na nem, mintha ez stresszhelyzet lenne, vagy ne áltassam magam? Nem akarom és nem is fogom elismerni, hogy ez több annál, mint amit hajlandó lennék kimondani. Ahogy a manó ajtót nyit, nem is igazán foglalkozok vele, csak bólintok egyet arra, amit magyaráz és belépek a házba, várva, hogy szóljon gazdájának… csak veszi a lapot, hogy nekem aztán mondhat akármit, nem fog érdekelni. Egészen addig elképesztően sokféle gondolat járt a fejemben, amíg meg nem pillantottam Assart… akkor egyértelműen ajkaimra kúszott a már általa is jól ismert mosolyom, amikor tudom, hogy a helyzet magaslatán vagyok, és élvezem is azt. Odaléptem hozzá, talán kicsit közelebb is, mint kellett volna, egyik kezemet finoman vállára helyeztem. - Ugye hiányoztam drága? – Lágyan hagyták el a szavak ajkaimat, s utána finoman bele is haraptam, ahogy egyenesen a szemeibe néztem, válaszát várva. Mintha nem is telt volna el a 15 év… csak… nagyobb lett kicsit, de pont mindig ezt szerettem benne. Közel sem volt az a törékeny kis mitugrász, mint a többi korabeli….
