2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Romantikus idióta... na ez az, ami a világon a legtávolabb áll tőlem, szerintem ezzel Ashton is tisztában lenne, ha kicsit is ismerne. Nem vagyok én se romantikus, de idióta, a kettő együtt pedig aztán főleg nem. Tökéletesen megfelel nekem így az életem, és igazából az is inkább csak egy érdekes játék, hogy vajon Ashton mennyire tud változni, hogy ráhajtson erre az Evára, ha már annyira oda van érte. Minek a dolgokat túlságosan túlbonyolítani nem igaz? Én legalábbis nem szeretem, de hát vannak olyanok, akik igen. Talán ezért is bírom Mattiet, bár nála is ott van ez a nagy barátság faktor Evával... amit szintén nem tudok úgy istenigazából megérteni, de hát azt hiszem nem érthetek én sem mindent... talán. - Nem csak a külsőd alapján Ashton. A külső mindig csak az első lépés, ne légy buta. - de ezen kívül ő tipikusan az a hős lovag típus, akiért tuti, hogy sokan odalennének nem is csak a külseje alapján. Én se vagyok ám ennyire felszínes... na jó, de az vagyok, de teljesen mindegy, ez most nem számít, mert ő nem az és nem akarja, hogy valaki csak a külsejét kedvelje, bár gondolom az a másik csaj is e miatt figyelt fel rá, és ehhez még hozzájöhet a jelleme, ha tényleg le akarja venni a lábáról, mert hát úgy láttam, hogy eléggé ez a cél. - Így van, megy neked ez, csak add magad. - gondolom ,hogy legalábbis azoknak a csajoknak bejön ez, akik a romantikus hős lovagra vágynak mindenek felett. Persze én pont nem ilyen vagyok, nekem pont e miatt inkább csak egy játék lett volna Ashton, de ezt is elvetettem végül, mivel az a helyzet, hogy ő nem játszott volna úgy, ahogy én akartam. Erre a címere akárhogy is, de Mattie sokkal jobb lesz, ebben mostanra már teljesen biztos vagyok. - Tündéri? Ezt se mondtam még senki rám. - nevetem el magam szinte azonnal. Na igen tényleg nem hallottam még ilyesmit eddig senki szájából sem, és nem is mondanám magamat tündérinek, de hát Ashton miután a hős lovagot játssza talán valahol érthető, hogy fura és főként rossz tévképzetei vannak. Nem tudok a pironkodása hallatán nem mosolyogni. Felettébb fura neki erről beszélni. Ezek szerint, ha jól sejtem talán ezért is jön be neki ez az a kis szolid csaj, mert ő is pont ilyen. Na, de mint már említettem az efféle romantikus kis... izék nem igazán a kedvenceim. - Miért is lenne ciki erről beszélni? Ne légy nyúl Ashton! - rázom meg a fejem. Oké, nem kéne ennyire túlzásba vinnie ezt az egészet. Még hogy azt se tudja, hogy tetszik-e neki. Naná, hogy tetszik neki, ebben biztos vagyok, ő is, csak valahogy nem veszi elég komolyan a dolgot, de nekem aztán édes mindegy. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy mi az a nagy ajándék, amit így csempészett be hozzánk, és még egyelőre csak a kulcsot kaptam meg hozzá. - Szóval semmi unalmas családozás, irigyellek, én is szívesebben mennék el valahova, de küldetésem van. - amit teljesíteni kell, szóval nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot, muszáj hazamennem, hogy kipöcköljem Nataliet az ő kis trónjáról. Azt hiszi, hogy máris nyert, de természetesen esélye sincs, hogy kitúrjon... engem. Én vagyok apu egy szem pici lánya és ezen semmi sem változtathat! Most viszont még itt a bál, majd este indulok, de addig evészet és egy kis tánc... mondjuk, hogy megbocsátottam Ashtonnak, most az egyszer.
Talán azért segít, mert legbelül ugyanolyan romantikus idióta, mint mi legtöbben, csak sokkal menőbb dolog eljátszani a végzet asszonyát. Van szíve, s nem táncol vissza attól, hogy használja, legalább szánalomból. Vagy barátságból? Valami kölcsönös szimpátia van köztünk, attól nyilván megrettennék, ha ő lenne a párom, ám egyértelmű, sokat tud a párkapcsolatokról, na nem a tartósokról, de arról igen, hogyan is érdemes bánni a másik nemmel, vagy éppen a saját érzéseinkkel. Hogyan kell kiemelnie egy pasinak, hogy magabiztos. Tudom, hogy gonoszkás a mosolya velem kapcsolatban, ám mögötte mégis lapul némi segítő szándék. - Bárkit? Csakis a külsőm alapján? Ez elég... felszínes dolog. Különben meg nem vagyok gyáva, csak... – Szűkítem össze a szememet, nem tudom, hogy miért magyarázkodom. Griffendéles vagyok, mindig is lovagként gondoltam magamra, afféle kódex szerint éltem, gyávaság lenne megadni a tiszteletet, és nem holmi tárgyként gondolni a lányokra? Talán nem a modernkori elveket alkalmazom, hogy mindenkit ágyba cipelni, és máris le vagyok írva. - Akkor ezt kell elsajátítanom. Vagy visszatérni önmagamhoz. – Miután nem tudom, hogy milyen ő valójában, csakis a saját reménybeli elképzeléseimre tudok alapozni, hogy legbelül mindenki jó. Legalábbis van benne jóság. Már korábban pofára estem Nathalie miatt, itt az ideje nem mentségeket keresni, hogy miért nem nyitottam jobban mások felé, a szerelmi csalódás nem kell, hogy egy életen át elkisérjen. - Mások titkaiból...? Hm... pedig a te legnagyobb titkod, hogy valójában tündéri vagy. – Viszonzom a kacsintását, ha egyszer ezt meg tudná mutatni egy srácnak, akkor az illető elég nagy szerencsében részesülne. Justice magabiztos, ám ha átadná a gyeplőt valakinek, aki elfogadja őt a valódi énje alapján, akkor abból biztosan harmónikus kapcsolat születhetne, amelyet Evangeline-től remélek. Végülis a randinkra már igent mondott, már csak az a kérdés, hogyan fogjuk magunkat érezni együtt. – Nem tudtam, hogy bejön. Még alig találkoztunk... de... kezdem megismerni, és... jóég, nem ciki erről beszélni? Ostobán érzem magam magam. – Vallom be, végülis Justice-t sem ismerem még túlzottan, és van benne valóban némi dominancia, nem tudom, hogyan kezeli azt, hogy valaki nem az övé. – Nem félek, mert tudom, hogy odaér. Tettem róla. – Egyrészt nagyon komoly jattot tettem le, másrészt nyomon követtem a szállítást, ebben nem fogadtam volna el, hogy ha hiba történik. A lánykát ellenben lekoptatom, de ahogyan újdonsült mentorom tanított, nem ismerhetek tréfát. – Köszönöm Justice. Azt hiszem visszatérek Mongóliába. Félbehagytam egy ásatást, van még ott feltárnivaló. – Ülök le az asztalunkból, és komolyan felpúpozom a tányéromat, mások egy nap alatt sem esznek ennyit. Ha pihentünk egy sort, akkor még jól megtáncoltatom a leányzót.
Hogy miért is segítek neki? A jó ég tudja, éppen lehet hogy afféle szeretetrohamom van, és meg akarom váltani a világot, vagy csak az ő világát? Mindegy, talán nem is számít, hogy miért teszem, egyszerűen csak azt hiszem szórakoztat a dolog, szimplán élvezem és afféle elfoglaltság, hogy alakíthatom valakinek az életét, még ha kivételesen pozitív irányba is teszem ezt és jobban hozzászoktam a negatívhoz már. Nincs ezzel baj, nem lehetek én se mindig galád, meg amúgy sem vagyok rosszindulatú, okkal nem lettem Mardekáros, de nekem jó így. Leszek a kis mentőangyala, hogy segítsek neki annál a csajnál... bár inkább csak az önértékelési problémáit teszem helyre, a csaj már ilyen téren erősen hidegen hagy igazából. - Te is bárkit megkaphatsz, ahogy ez eddig látszott, csak... a jó ég tudja, hogy mi a fenéért vagy ennyire... gyáva? - teszem hozzá a végén azt a kis kérdő hangsúlyt, mert amúgy nem tudom, hogy ennek mi az oka. Sokkal magabiztosabb lehetne, ennek ellenére mégis úgy tesz, mintha mindentől tartania kéne, főleg a lányoktól... ki a fene érti ezt? - Tudod én nem vagyok a legjobb barát alapanyag. - döntöm mosolyogva oldalra a fejemet. Azért eléggé önző tudok lenni és a saját érdekeimet helyezem előre, úgyhogy ez mondhatni bátor vállalkozás a részéről. - Ebben mondjuk igazad van, tényleg nem játszom meg magam, annak semmi értelme sincs. - rántom meg a vállam. Na jó ez sem teljesen igaz. Ha épp arra van szükség, akkor igenis simán megjátszom én magam, mert hát néha kellenek a trükkök az az igazság, de hát majd meglátja, hogy milyen vagyok, azért engem nem könnyű annyira kiismerni, pedig gondolom nagyon szeretnének sokan. - Kíváncsi típus vagyok, mások titkaiból építkezem, miért lenne jó, ha rólam beszélnénk egyfolytában? - szórakozottan kacsintok egyet. Hát igen, én azt szeretem, ha mások titkait ismerem, nem azt, ha én adom ki a sajátjaimat, abban nem sok izgalom van, legalábbis számomra, maximum a másiknak, de hát... az úgy nekem nem az igazi. Én szeretem, ha minél több az infom, abból lehet igazán építkezni. Ahogy mondani szokták a tudás hatalom... nem véletlenül kerültem én a Hollóhátba. Mindig azt hiszik, hogy a Mardekárosok az igazi sötét alakok, de... ez azért baromira abszurd feltételezés. - Szóval bejön a csaj, világos, és eddig nem tudtad, vagy csak nem mertél rámozdulni a körítés miatt? - mármint az övé miatt, mert hát neki van nagy rajongó tábora, ahogy tudom. Persze igazából nekem aztán mindegy az egész, mint mondtam szimpla kíváncsiság, meg őszintén... nem is tudom, hogy mi a fene foghatta meg abban a lányban. Nekem ez a visszafogott stílus valami eszméletlenül unalmasnak tűnik. - Hm... szóval ilyen kis cseles vagy? És ha nem ér oda az ajándék, akkor majd visszajövök januárban és nem félsz a bosszúmtól? - vigyorodom el. Bár azért nem hiszem, hogy erről lenne szó, én amúgy se hoztam neki semmit sem, de ettől azért nem lesz vészesen nagy lelkiismeretfurdalásom, az amúgy se jellemző rám, de tény és való, hogy kíváncsi lettem, hogy mit kaphatok és főleg mit kaphatok ilyen rejtélyes módon. - Határozottan fejlődsz Ashton! - elismerő biccentést kap, amikor sikerül a csajt levakarnia magáról még mielőtt ide jött volna, én pedig közben szépen szerzek magamnak egy tányért és olyasmiket pakolok ki, amik na... tudjátok afféle úriasabb kaják. Szóval maradok egy kis báránynál és persze jöhet pár tengeri herkentyű is. Szeretem én az ilyesmit. -Na és te hol töltöd a karácsonyt? - töltöm ki a csendet, ami a válogatás alatt száll le ránk, biztos, ami biztos, unatkozni nem szeretek. Ha unatkozom, tovább állok ugyanis.
Egyértelmű, hogy Justice nem az én súlycsoportom, ám abban segíthet, hogy kicsit helyrebillenjen a lelki egyesúlyom, az önértékelésem, mert ha továbbra is bénázok Evangeline-nél, akkor annak nem lesz jó vége. Már így is sokat köszönhetek a Hollóhátas barnának azon tekintetben, hogy mondta, legyek magabiztosabb, koptassam le a kis csitriket, és talán neki köszönhető, hogy felkértem Őt. - Tudom, és azt értsd meg, hogy te tényleg akárkit megkaphatsz, én is nagyon szívesen jöttem el veled bálozni, csak éppen... – Nyelés – Nekem ő nagyon tetszik, és nem akarlak kihasználni, hogy milyen jó tippeket kapok tőled. Valahogy már kiestem én az ilyesmiből, nem tudom, hogy kinek mi kell, és talán furcsa kérés, de szívesen lennék a barátod, megbeszélni dolgokat, vagy... ilyesmi. – Mosolyodom el, és miután máris visszakérdez, nem kétséges, hogy milyen választ kap. – Egyszerű: nem játszod meg magad, nekem az őszinteség nagy kincs. Erős vagy, nekem talán egy picit is, de talán kell egy ilyen valaki, mert én sokszor... – Félmosolyal legyintve imitálom, hogy valaki a földre rogy. Nem tudom, talán itt már kategórikusan elküld a fenébe, de ha őszinteséget várt, akkor megkapta. Tudom, hogy csak külsőleg számítok a lányoknak, és nem vagyok annyira menő, de hátha megvan benne az a jóság amit feltételezek, és képes pátyolgatni a lelkemet. - De... én azt hittem, hogy szereted ha rólad szól a fáma. – Mosolyodom el, bár tényleg úgy tűnik, hogy lehetetlen belőle kihúzni bármit is, és való igaz, titokzatos, csak éppen így nem tudok meg róla semmit, csak a saját dolgaimmal tudom fárasztani. Nyomasztó érzés, mégis folytatom, mert válaszolni illik. – Nem, ő szokott megvédeni, ami ezzel együtt vacak érzés, mert milyen az, hogy egy lánynak kell megvédenie egy srácot? Viszont nála visszajárára fordult a dolog, nála azt akarom, hogy rám legyen kattanva. – Vigyorodom el, ezt nem lehet máshogyan mondani, tényleg tetszik nekem Evangeline, de ne spilázzuk túl azért a dolgot, úgy vélem hogy Ice szereti királynőnek érezni magát. Nem baj, Evangeline meg az én kis hercegnőm. - Ez kulcs, amely az ajándékodat nyitja. Hogy legyen benne némi izgalom, feladtam a címedre, mert utánajártam ám. Ha hazamész a szünetre, remélem a karácsonyfátok alatt fog várni. – Mosolyodom el barátságosan, és az ünnepi asztalok felé veszük az irányt. Megszemlélem a választékot, és átfut az agyamon, hogy Justice itt fog kinyírni, hogy húzom az övét, de hát én miért ne lehetnék titokzatos? Ereklyevadász vagyok, mit várt? – Van hagyományos, de én már unom, ezért megkértem Astridot, a háztársadat, hogy gondoskodjon valami eltérőről is. Azt hiszem én indiait fogok enni. Vagy thait. Szeretem Ázsiát nagyon. – A vacsis pultuknál veszem észre, hogy egy lány nagyon stíről, és el akarna indulni felém, és láss csodát, egy határozott pillantással megállítom. Remélem nem bántom meg, így enyhítendő a dolgot finom mosollyal rázom csak meg a fejem, és tovább válogatok Justice oldalán.
A fene tudja, nézegettem én Mattie felé, de ennek a pontos okát nem tudnám megmondani, sőt igazából nem is tudom, hogy miért tettem, de nem kell mindent tudnom igaz? Ez is pont egy ilyen dolog. Nem érdekes, hogy miért néztem, szimplán csak az egyességünk a fontos, nem pedig más. Nem érdekel engem ő... meg más sem, legalábbis úgy tuti nem. Én érdekeljek másokat. Bár talán Mattie pont azért frusztrál kicsit, mert nincs meg felőle az a jól megszokott lelkesedést, amit elvárnék, azt hiszem pont ez van Ashton esetén is. Ha most még Eva után nézne az aztán végképp kiverné a biztosítékot, úgyhogy ennyi esze legalább van. - Azért egy kicsit morcos vagyok, mégis csak itt hagytál, de mondjuk hogy engesztelhető vagyok. - a pezsgővel, meg ha elég ügyesen bókol, mint pl. ezzel a kedvellek dumával, ami azért meglep. A legtöbben nem ezzel szoktak nyitni nálam. - Na és miért kedvelsz Ashton? - mert hát na láttam én, hogy nézett arra a csajra, ott nem csak szimpla kedvelés van, hanem annál jóval több, bár ez sem az én dolgom. Tőlem akárkivel kavarhat, nem a pasim, ő nyafogott, hogy mindenki rá van kattanva, ami milyen nagyon fárasztó és ha jól sejtem, akkor ez a lány is ide sorolható, ahogy egész este erre nézelődik időnként elég erősen ezt sugallja. - Kíváncsi típus vagyok, beszélhetünk akárkiről. De ezek szerint ő nem olyan rád kattant rajongó, mint azok, akiktől annyira féltél eddig? - amúgy is én pont a titokzatosságommal vagyok különleges, hogy csak úgy elmondjak magamról mindent majdhogynem teljesen esélytelen, más meg szokott érdekelni, hogy ki mit tesz, hogy ki kivel mit csinál. Ezek mindig fontos infok és én abból építkezem, hogy mit tudok meg másokról, ami igenis mindig izgalmas lehet. Amúgy is érdemes tudnom, hogy mire számítsak Ashtontól. Azért az felettébb rossz fényt vet rám mások szemében, hogy itt hagyott a bálon, aztán meg valami más csajt szédít, miközben velem volt itt. Tudjátok azért mégis csak figyelnem kell a hírnevemre. - Boldog Karácsonyt Ashton, de... ez pontosan mire szolgál? - jó na azért forgatgatom azt a kulcsot pár pillanatig, mert hát valami okból adta. Az ember nem ad egy kulcsot csak úgy, mert épp unja magát. Vagy volt egy ládikája, ami elveszett és most megkaptam a felesleges kacatot, ami amúgy egy kulcs? Azért érdekel, hogy vajon mit nyithat. A karját azért elfogadom és akkor irány az eszegetés. - No és mi a mai menü? - ő a szervező, hátha tudja, hogy miből érdemes válogatni, hol állott a hús, vagy hol friss és ízletes. Az embernek legyen már egy kis előnye abból, hogy olyan valakivel jött ide, aki a szervezők között van.
Türelmesen kivárom a soromat, amíg még lebeszélnek valamit, aztán két puszi is elcsattan, elképzelhetőnek tartom, hogy csak ügyesen terelt, mert nem is engem kérdezett meg, hogy miért nézem Evangeline-t, ő nézte Mattie-t, csak így egyszerűbb volt arrafelé sandítania, hogy rám mérges. Rafinált a csaj, ennyit már én is le tudok szűrni. Ha végre rám tud figyelni, amit közel sem siettetek, és a tisztesség jegyében nem nézek Evangeline után, amit nagyon nehezen állok meg, akkor átnyújtom a pezsgőspoharat, máris válaszolok, békítő mosollyal. - Reméltem, hogy egyátalán nem leszel morcos, mert csak egy tánc volt. Veled jöttem, veled távozom. És nem csak a fairplay miatt, tényleg kedvellek. – Bólintok, és közel sem zavar, hogy lehet, hogy csak villogásra használna, úgyis bárkit megszerez magának, ám ebbe belementem, még az előre beígért dögségei ellenére is. Most már csak az a kérdés, hogy mennyire tudom vele elhitetni, nem akartam megbántani? Nyilván okos keretek között hajlandó vagyok kiengesztelni, meglátjuk, hogy mire megyek vele. - Azt hiszem találkozni fogunk. Nem, biztosan. Párszor már összefutottunk, de az nem volt az igazi. De nem rólad kellene inkább beszélnünk? Nem akarom kivívni a haragodat. – Mosolyodom el, nem tehetek róla, a külsőm sok mindenre jó, és pont ő mondta, hogy éljek vele vissza. Hát akkor ezt teszem. Amennyire csak lehet, próbálok elbűvölő lenni, amolyan igazán pasisan cuki, meglátjuk, mennyire meg. Felugrik a szemöldököm, jelezve hogy osztatlan figyelmet élvezi. Aztán előhalászom a dobozkát, amit ha kicsomagol, egy aranykulcsot talál, ám sokkal többet nem fűzök hozzá. - Boldog karácsonyt. – Mondom ki titokzatosan, most ennyi, aztán ha nagyon faggatózna, akkor talán többször is beszélgetünk, most viszont valóban kiváncsi volnék, milyen is a karácsonyi, nem hagyományos menü. Tenger gyümölcseire vágyom, ahogyan Astirdnak is mondtam. Kagyló, homár, rák. A karomat nyújtom a lánynak, és már húzom is az asztalok felé.
Jó hát tény és való, hogy Mattie-vel sok mindenben nem igazán értünk egyet, de nem is tudom esetében ezt nem is érzem igazán bajnak. Nem zavar különösebben, hogy így van. Ha akarja hát akkor barátkozzon és legyen csak a pótember, akire akkor van szükség, ha nincs más... az ő dolga, nekem aztán nincs ebbe beleszólásom. Én amúgy is azt értékelem, amikor az emberek velem foglalkoznak, szóval az nem kifejezetten érdekel, hogy mit csinál Evával. - Még vár ránk egy mozi is, de ezek szerint még bulizni is akarsz velem... nem mondom, hogy ellenemre lenne akár most lelépni innen... uncsi! - de gondolom ő nem hagyná magára a barátnőjét, mert csak kellemetlenül érezné magát tőle, ha aztán mégis lekoptatják, aztán egyedül marad. Szóval itt kell szobroznia addig, amíg nem kell, hogy megint kéznél legyen. Na erre mondom én, hogy nem nagy dolog ez a hű, de nagy barátság. - A szórakozásnak... de hát ezt amúgy is tudod. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. A túl szoros kapcsolatok veszélyesek, habár ettől még nekem is ott van egyébként Cami, de jó ideig ő is inkább szövetséges volt, mint sem ténylegesen hű társ, de azt hiszem eljutottunk oda, hogy immár barátként emlegethetem. Az viszont, hogy bármit megtennék érte... na jó, ne hazudtoljuk mag saját magunkat, nem leszek hirtelen szent, attól még ugyanúgy én számítok magamnak és nem foglalkozom azért annyira másokkal és főleg nem helyezek mást magam elé. - És ha nem nála akarok ezzel elérni valamit? - súgom még a fülébe, mielőtt Ashton beérne minket, hogy aztán még egy széles mosolyt villantsak Mattiere, aztán forduljak csak immár újra morcosan az érkező felé. Hát na... annyira nem lopta be magát a szívembe azzal, hogy lelépett, de szerintem ezzel ő is tisztában van, főleg hogy már eleve egy itallal nyit. Úgy fest, hogy ma mindenkinél ez az első lépés, hogy a kezembe nyom valami alkohollal telítettet. Még jó, hogy elég jó ivó vagyok, így aztán nem árt meg nekem különösebben még ennyi. - Szóval szerinted, ha leitatsz nem leszek morcos, hogy faképnél hagytál? - szökik fel a szemöldököm, de a fenébe is ez egy bál és nem fogom elrontani a saját szórakozásomat, viszont ha már itt van, akkor nem ússza meg annyival, hogy csak úgy simán elnézek neki mindent, ahhoz kell egy kis... info? - Na mesélj, mit értél el a csajnál? Aztán jöhet az ajándék és csak utána a vacsora. - mosolyodom el végül. No azért hát mégis csak az érdekel jobban, hogy mit fogok kapni és nem az evészet. Persze el lehet aztán falatozgatni, de nem gondoltam, hogy hoz is nekem valamit, főleg hogy abban sem voltam biztos, hogy eljön velem, de az a nagy szerencséje, hogy ez alól legalább nem húzta ki magát. Az tuti, hogy ha teszem azt visszautasít, vagy elfogadja és később dob... hát akkor aztán komoly megtorlásra számíthatott volna. Igazán nagy mázlija van, hogy ezt még véletlenül se próbálta meg.
Nem is tudom, hogyan közeledjek Justice-hoz, hiszen már amikor távoztam tőle, akkor gyilkos pillantással illetett, és bár alig öt percig lehetettem távol, messzemenőkig sértésnek foghatta fel, hogy ha belementem, hogy elhívjon, vajon mennyire akadt ki azon, hogy ha valaki mást is felkértem. Ha nem néztem volna annyira Evangeline-t előtte, akkor talán nem lett volna ennyire vészes, így viszont belemászhattam az önérzetébe, amit már aligha tudok visszacsinálni. Ha hallanám, amit Mattie-vel beszélgetnek, talán egy fokkal könnyebb dolgom lenne, ugyanis fel sem merült bennem, hogy ennek a párcserének Evangeline-t leszámítva egyéb pozitív hozadéka is lehet. Justice-ra nyilvánvalóan nem vagyok féltékeny, ám ha tudnám, mi folyik itt, még talán örülnék is, hiszen legalább Mattie agya nem azon kattan majd, hogy kiherélne, ha csúnyán bánok a háztárs barátnéjével. A srác felé még egy bólintással köszönöm meg, hogy vigyázott a partneremre, majd miután távozott, aztán adom csak át a poharat, s elnézést kérő mosollyal vágok bele a mondandómba, hogy pajzsként használva az Evangline-től kapott emléket, az pedig csupán meglep, hogy két puszival köszöntek, lehet, hogy már eleve ismerték egymást? Itt mindenki tud mindenről, csak én nem. Nagyszerű! - Legyen több ital? – Mosolyodom el, ezek szerint mégsem fogja annyira leharapni a fejemet. Mattie engem megelőző akciójáról nem tudok, így fel sem tűnik, hogy őt másolom, pusztán kikerül a kezemből a pohár, hogy a lánynak adjam, majd magamnak is veszek egyet, és az övéhez koccintom. – Boldog Karácsonyt Justice. Tehát vacsora? Utána adjam oda az ajándékodat? – Döntöm oldalra a fejem, hamiskás pillantással, hiszen az ember úgy illik, hogy hoz valamit annak, akivel együtt tölti a karácsonyi bált. Lovagi kódex, 394. oldal. Különben pedig mit fogunk vacsorázni? A menüből úgy beszéltük meg Astriddal, hogy nem csak hagyományos készült, nincsen kedvem most a halhoz, egy mexikói csilis fogás ellenben jól esne. Kérdően pillantok a szintén csinoska lányra, és várom a válaszát.
- Ez is igaz, de attól még nem fog összedőlni a világ. – lekoptatták, na és? Nem nagy ügy, ennek előbb-utóbb bekellett következnie, mert nem lehet mindenkire a legnagyobb hatással, és gondolom az A terve úgyis majd visszabattyog ide, annyira faragatlannak azért nem nézem, hogy egész este egyedül hagyja azt, akivel jött. - Igen, azt majd megismételhetnénk. – mosolygok rá. Na igen, az a buli…sokkal … lazább, volt mint ez, de ez egy sima sulis dolog és kész, az meg amin mi voltunk a múltkor merőben eltért ettől, szóval igazából mégcsak értelme sincsen összehasonlítani a kettőt, de azért szívesen megismételném azt a múltkorit. - Minek vagy a híve egyáltalán? – nem hinném, hogy bármiben is hinne, vagy hogy bárkiért is megtenne valami olyat, amiből később baja lehet. És hogy miért? Mert nem olyan lánynak tűnik az eddigiek alapján. Sokkal inkább olyannak, akit magán kívül majdnem hogy senki nem érdekel, de hát kellenek az ilyen emberek is a Földre. – Hát, akkor most már megtiszteltetve is érzem majd magamat! – nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy nem azért hívott el, mert olyan hű de akarta, hogy ott legyek, csak kell neki valaki, akivel az apját féltékennyé teheti, ami bár nem tetszik nekem, de már unom az itteni karácsonyokat, szóval…ideje valami újat is kipróbálni. - Ahogy mondod! – és amiben nem hisz, de most már nem is fáradok azzal, hogy megértessem vele, vannak dolgok, amiket simán csak nem érthet meg, mert képtelen azt felfogni, hogy létezik barátság, ahogyan Asthon is képtelen elhinni, hogy egy férfi nem csak megfektetni akar egy nőt. – Szerinted ezzel bármit is elérsz a srácnál? – nem vagyunk hülye, erre most azért jó alaposan rá is játszik, de mindegy, nem érdekel, hogy mit csinál Asthon-nal, felőlem aztán kedvükre szórakozhatnak, de a címet persze gyorsan elismétlem magamba, biztos, ami biztos, így majd jobban fogok emlékezni rá, bár gondolom nem nehéz odatalálni. Viszont mikor már megérkezik Asthon, veszem is a lapot, távozok, de előtte még azért Evára pillantok, és elégedetten veszem észre, hogy olyan állapotban van, amilyenben ott is hagytam. Még csak az kéne, hogy kiakadjon itt valamin, a mai este nem szólhat arról, hogy milyen bajaink vannak.
- Oké, de te számítottál rá, hogy ez lesz a végeredmény, én viszont nem igazán. - tudta, hogy Eva lelép, ha csak Ashton ránéz nem igaz? Én viszont erre baromira nem számítottam, szóval igenis engem a dolog baromira meglepett és talán még haza is vágott kicsit. Nem igazán kedvelem, ha valaki lekoptat, főleg nem másért. Oké, húztam azzal, hogy folyton a csaj felé pillantgat, de attól még ugyanúgy nem tetszett a dolog, szóval... meglátjuk, nem vagyok egy megbocsátó típus, remélem, hogy ezzel a szépfiú is tisztában van. - Ez nem lep meg, pedig a fenekemhez már volt hozzáférésed egyszer. - egyszer hosszabb ideig, nem is olyan régen, de hát mint beszéltük itt sajnos kénytelenek vagyunk a visszafogottabb vonalat követni, ami azért felettébb fárasztó, de komolyan. Ez az unalmas tánc... gondolom olyan nyusziknak való, mint Ashton és Eva. Komolyan nem értem, hogy miért ilyenek, mert hát az ember egyszer él. Ha fél mindent megtenni, akkor ki is vághatjuk a kukába az életét. Én teszem, amit akarok, amihez épp kedvem van és így a jó az életem, nem világos, hogy mások miért nem így tesznek, de talán nem is kell mindig mindent értenem... talán. Talán nem is érdekel annyira, ezért rántom meg a vállamat Mattie válaszára. Hát akkor nyulak, az ő dolguk. - Sose voltam híve a hősies feláldozásnak, de hát te tudod, a te önfeláldozásodat arra pazarlod, akire akarod. - én nem várnám el senkitől sem ezt, én sem teszem, akkor meg miért. Igen, lehet hogy sok mindenben mások vagyunk, de akkor is úgy érzem, hogy ez kihasználás, és ha mondjuk Mattienek lett volna valakije előbb, mint Evának, neki meg senki, nem esett volna neki rosszul, ha egyedül marad? Mert ő ezt simán megteszi igaz? Persze lehet, hogy ez kölcsönös, vagy legyek rendes és ne törjem össze szegény jelenlegi partnerem balga álmait az élet nagy igazságairól, pedig ezek mindig átverések, kétoldalú érmék, vagy hogyan fogalmazzak. - Nagyon várod már azt az utat a hodályba látom, de... el is várom, hogy lelkes légy, nem hívtam még meg oda senkit sem. - tény, hogy most sem azért tettem, mert épp ezzel neki kedvezek, ez nekem is hasznos, viszont ő is jól jár vele, szóval két legyet ütöttem egy csapásra, egy árva szava sem lehet igaz? A lényeg tehát, hogy igenis örülhet neki, hogy jöhet velem, még ha feladata is lesz majd közben, de azért nem hiszem, hogy annyira nehezére esik majd eljátszani azt, hogy a pasim. A múltkori bulin elég közel kerültünk egymáshoz, hogy nem fogok megriadni, ha mondjuk a combomra teszi a kezét, vagy ilyesmi, nem vagyok egy riadós visszahúzódó kislány, aki nem tud mit kezdeni a rázósabb helyzetekkel. - Oké, éljen az örök barátság! - nem tehetek róla a cinizmus ott van a hangomban. Szövetségben hiszek, barátságban... egy szintig, de pasi és csaj között, nem, az idővel mindig tönkre vágódik, más miatt, vagy miattuk, de nem tarthat örökké, de majd megtapasztalja a saját bőrén. Már épp válaszolnék a továbbiakra is, amikor meglátom a közeledő Ashtont. Azért jócskán felszalad a szemöldököm. Komolyan van képe még simán visszajönni és visszakérni Mattietől? Azért megvárom, míg elég közel ér. - Oké, akkor ma, én lehet hogy előre megyek, de a cím. - direkt hajolok közel, jó közel a füléhez, hogy úgy súgjam meg a címet, és persze, hogy Ashton is látta nem jött be ez a kis kör, amit itt megtett. Amikor beér minket, akkor pillantok csak rá, enyhén szúrós tekintettel. Mattie még csak azért is kap két puszit, csak aztán fordulok újra a delikvens felé. - Nem biztos, hogy egy ital elég lesz, de... talán jó kezdet. Vacsi, legyen a vacsi. - ittam már eleget. Komolyan, mindenki úgy jön hozzám, hogy italt hoz, ezzel nyitott Mattie is és ezzel nyit most Ashton is... ennyire alkoholista fejem van?
Még egyszer rámosolygok Evangeline-re, miután legalább egyeztettük, hogy a randi előtt valami előrandi alkalmával beszéljük meg, hogy pontosan mit is szeretnénk majd csinálni. Ő hazamegy a szünetre, én talán egy kicsit megmozgatom magam Dél-Afrikában, ott úgyis valami zavargásokról számoltak be, s valami sötét, démoni birtokról, nem árt, ha megnézem, miféle helyi sámán szédíti őket, talán még valami mítikus tárgyra is fényt derítek. Most viszont a rövidéletű táncot követően, amelynek egy puszi lett a vége legnagyobb örömömre, be kell fejeznünk, hiszen igéretet tettem Justice-nak, hogy ha vele jöttem, vele is maradok. Megbeszélünk még Evangeline-nek egy időpontot a két ünnep között, amikor találkozunk a harmadik emeleti társalgóban, majd tervezgetünk. Itt viszont már tényleg úgy érzem, hogy kötelességem visszaszolgáltatni Mattie-nek a partnerét, ezért szépen kézen fogom a leányzót, és elindulok a terem másik végébe, hogy megkocogtassam a srác vállát. - Köszönöm neked, érezzétek jól magatokat. – Bólintok, és elengedem titkos szívszerelmem kacsóját, hogy a sajátomat Justice felé nyújtsam kedves mosollyal. Evangeline-re vetek még egy búcsúpillantást, hiszen végképp nem akarom, hogy Justice megöljön a tekintetével. Ha Mattie is a távozás mezejére lép, akkor a közeli italospultokról egy pezsgőspoharat ragadok el Justice számára, hogy legalább enyhüljön a haragja. - Már itt is vagyok, köszönöm, hogy tudtál nélkülözni erre a rövid időre. Remélem nem haragszol nagyon, hiszen nem meghivatni akartam magam, tényleg szívesen vagyok veled. Táncolnál, vagy nézzük meg a házállatokat, netán... vacsora? – Kérdezem kedves mosollyal, a kinézetemről nem tehetek, de ő maga mondta, hogy vessem be, ezért amennyire csak lehet, lehengerlő a mélykék pillantásom.
- Nem, csak nem a világvégét látom bele, mint te. – mosolygok rá. Na igen, ő azt hiszi, hogy itt a világvége, csak mert valaki képes volt őt faképnél hagyni, pedig sokkal egyszerűbb lenne az, ha nem foglalkozna vele, és mondjuk megpróbálna normálisan viselkedni mindezek ellenére, mert jól is érezheti akár magát, nem kell ahhoz Ashton, de talán még én sem. - Pedig szívesen elfenekeltelek volna. – vigyorgok rá, mielőtt még a poharat a számhoz emelném. Na igen, lehet, hogy én vagyok az, aki nem érti ezt, de nem valami kedves dolog mások alakját felvenni. Erre magasból tennék is, ha nem Eva lett volna az áldozat. – Mert gyáva nyuszi mindkettő. – rántom meg a vállamat egy halvány mosoly kíséretében. Nagyon bírom Evát, de … évekig csak nézte a fickót, pedig léphetett is volna, ha ennyire szerelmes, Ashton meg egy vak hülye, aki képtelen észrevenni azt, hogy valakinek tényleg tetszik, és ez a valaki történetesen nem egy buta ringyó, mint itt a legtöbben. De legalább most sikerült már annyit elérniük, hogy együtt táncolnak, évekig még csak egy pillantás sem volt köztük, szóval azt kell mondanom, hogy mindenképpen fejlődésnek indult a dolog, én meg reménykedem, hogy se Eva, se Ashton nem fogja elrontani az egészet, mert akkor mérges leszek, azt pedig senki nem akarja, igaz? – Ideje hősiesen feláldoznom magam a boldogságukért, igaz? – oké, azért ebben volt egy kis nem tetszés is, de végül is igaza van, úgyhogy csak megrántom a vállamat és mosolyogva bólintok egyet. Nekem fontos Eva, szóval legyen csak jól el Ashton-nal. A nem tetszésem inkább annak szólt, hogy… szerelmesek. Tudom én, hogy Eva ebben a betegségben szenved már évek óta, de én még soha nem tapasztaltam, szóval nem is igazán hiszek benne, túlságosan mesebeli ez az egész nekem. Persze, Evának örülök, de nem hinném, hogy ez a hatalma szerelem emésztő tüze majd engem is megérint egyszer. – Sajnos pedig az nem volt semmi. De majd a hodályotokban… - mosolyodom el. Na igen, gőzöm nincs mit fogok én ott még csinálni, de nem hinném, hogy nem tudnám magamat elfoglalni valamivel, mégiscsak gazdagok, ezt bűn lenne nem kihasználni, igaz? Mármint a lehetőséget, hogy ott töltsem a karácsonyt, sokkal jobb inkább ott lazulni, mint itt a Roxfortban. Már elegem volt az iskolából ahogyan abból is, hogy bezárva érzem magamat. A kórházban is majdnem beleőrültem abba, hogy folyamatosan a fehér falakat kellett bámulnom, a Roxfort ugyanez csak fehér falak helyett fekete falak vannak,nem sokkal jobb. Szóval mindenképpen jót fog tenni egy kis kimozdulás. - Ne légy nevetséges. Csak azért, mert nem értesz valamit, az nem lesz kevesebb. – na igen, barátok vagyunk, és bármit mond, ez így is fog maradni. Ez a lényege ennek, de persze megint csak egy hülye játéknak fogja fel, pedig ez messze nem az ,sokkal több. A barátság nem játék. – Ma, semmi kedvem itt maradni még egy napot. – rázom meg a fejemet. Na igen, elég volt a Roxfortból. Nem sok dolgot kell magammal vinnem, nem is sok cuccom van, de gondolom ez náluk nem lehet gond. A gyógyszereket kell csak elraknom, azok nélkül hamar taccsra vágnám magamat. – Már kíváncsi vagyok arra a hodályra, ha ennyire beharangoztad. – igazából bárhol jobb lenni, mint itt, de komolyan. Mázlim van Ice-szal.
Őszintén szólva nem is igazán értékelném, ha sajnálna, sőt nagyon nem tetszene a dolog. Nem kell, hogy bárki is sajnáljon. Az tény, hogy nem tetszik ez az egész ügy, nem tetszik, hogy Ashton csak úgy faképnél hagyott. Én szoktam másokat faképnél hagyni, nem pedig fordítva, erre most mégis megtörténik. De e miatt nem kell kiakadnom, majd szépen megkapja a magáét, majd szépen visszaadom a kölcsönt, ha épp olyan kedvem lesz. Most egyelőre marad ez, elleszek Mattie-vel. Egyszer már jól szórakoztam vele nem? Bár tény, hogy itt azért nem pont olyanok a körülmények, minden bizonnyal furcsán néznének ránk, ha túlzásba esnénk, pedig ezek után... baromira lenne kedvem hozzá, hogy mit ne mondjak, de túl sok a tanár és a felnőtt, akik minden bizonnyal csúnyán néznének, ha most is ugyanolyan hatást váltanék ki Mattieből, mint a legutóbbi táncunknál. - Oké, szóval te értékeled, ha lepattintanak, na ebben nem vagyunk egyformák. - rántom meg a vállamat. Nekem nem tetszik, nagyon nem. Én ennél több vagyok, én ennél sokkal több vagyok, de most az egyszer lenyelem a békát, ha nem hát ideiglenesen. - Jól van, de csak azért, mert te kéred, jó kis lány leszek. - legyen akkor így. Én is meggyőzhető vagyok, bár azért úgy jóval nehezebb ezt elérni, hogy Mattie pont azt a lányt védi, aki miatt Ashton csak úgy faképnél hagyott. - Amúgy is miért nem vele jött a bálba? - egy pillanatra siklik csak a másik párosra a tekintetem, aztán vissza Mattiere. Ez itt a jó kérdés nem? Miért nem jöttek együtt, ha már ennyire oda vannak egymásért? Mert hát úgy fest, hogy ez így van, Ashton pillantásai és Mattie szavai is erre utalnak, ennyi logikám azért van, hogy erre rájöjjek. - Pont azért szemeltem ki, mert mindenki oda van érte, de azt hiszem az A terv ezzel ugrott is. Gondolom nem támogatnád a kis barátnőd miatt, ha ő lenne az, szóval... csak te maradtál. - mosolyodom el. Igazából ez már eldőlt, Ashton... hát nem is tudom, egy kicsit olyan nehéz megmondani, de butácskának érzem, vagy a fene tudja. Túlzásba viszi ezt a "Jajj mindenki engem imád, mit tegyek?" mártírkodást. Mattie azért sokkal határozottabb és nem jön zavarba attól, ha közeledem hozzá, ez pedig nekem azért sokkal jobban tetszik, kár is lenne tagadni. Őszintén szólva talán nem is olyan rémes dolog ez a hirtelen jött pár csere. Szerintem ő is jobban fogja érezni magát velem, bár tuti nem vallaná be, minden bizonnyal a kis barátnőjéért nagyon oda van, ha már vállalta önként a lepattintást is így estére. - Pedig most kénytelenek leszünk ezzel beérni. Itt most nem lehetek annyira pikáns, mint legutóbb. - sokat sejtetően mosolyodom el, de hát mindketten tudjuk, hogy mire gondolok. Határozottan jó kis este volt, tetszett és neki is, ezt nem is tagadhatná, láttam rajta, éreztem is. - Szóval éljen az önfeláldozás! - megrázom a fejemet, részben arra is utalva ezzel, hogy nem akarok erről beszélni. Ő ezek szerint a nagy barátságok híve, hát legyen így, nekem aztán édes mindegy. Aztán majd amikor az a csaj lerázza még erőteljesebben, mert majd a szíve szerelmével akar lenni... na majd akkor nézze meg, hogy milyen nagy barátok, de hát ha eléggé elvakult, akkor még azt sem fogja meglátni, hogy csak simán kihasználják és kész. És még én vagyok az, aki játszik másokkal... nevetséges. - Szóval, ha ma utazunk hozzánk, vagy egyet még itt aludnál és majd holnap frissen és fitten? Mikor akarod megnézni azt a hodályt? - terelem a témát, hát naná, nem fogom én elszúrni az estét Ashton miatt, meg úgy általában nem érdekel az egész. Nem is jártam volna jól vele igaz?
Normál esetben azt mondanám, hogy imádom látni, hogy Ice-t lekoptatták, de inkább sajnálom, nem valami szép dolog ez, de … sajnálni sem tudom annyira, mert így meg Evának lesz jó, nekem pedig ő a legjobb barátom, szóval legyen együtt a hercegével, ha annyira akar, szerintem jobban is jár Ashton, ha nem itt marad, mert ha minden igaz, akkor csak játszadozni akart, de mondjuk kivel nem játszadozik, igaz? Mindegy, azért úgy döntök, hogy ha már magamnak szerzek italt, akkor a másik lekoppintott delikvensnek is viszek valami ütőset. Nem hinném, hogy csak úgy leordítja a fejemet a semmiért, szóval miért ne mernék odamenni? – Valami olyasmi, de gondoltam, hogy ez lesz az egészből. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nincs bennem semmi rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy lekoppintottak, mert számítottam rá, elég egyértelmű, hogy Eva inkább van vele, mint velem, szóval nem veszem a lelkemre a dolgot, nekem fontos, hogy neki jó legyen, és ha neki így jó, akkor nekem is. Persze, ezt Ice aligha értheti meg, mert nem hinném, hogy olyan hatalmas barátkozós típus lenne, hogy legyen valaki olyan, aki minden apró kis titkáról tud, de mindegy, nem lehetünk mind egyformák. Nekem is csak Eva van, másokkal kevésbé barátkozom, de jóban vagyok velük azért. - Hanyagold inkább, legalábbis vele, jó? – nem parancsolóan mondom ezt, inkább csak kérem. Eva a legjobb barátom, teljesen feleslegesen vette fel az alakját, talán ő sem tud mindenkivel bánni, mert talán jó heccnek tűnt, de nem volt az, Eva is megdöbbent, én is megdöbbentem, és nem csak azért, mert eddig nem voltam tudatában annak, hogy metamorfmágus. Hanem azért is, mert ez így egy elégé éles célzás volt, legalábbis szerintem, aztán ha ezen nagyon sokat fog agyalni Eva, akkor az egészet elrontja, ami röhejes lenne ennyi év után. Ha már képes volt eddig várni, akkor most a célegyenes közelébe ne rontsa el. – Én sem, de mindenki oda van érte látod. Te is őt szemelted ki, nem? – rántom meg a vállamat mosolyogva, legalábbis addig mosolyogva, amíg szinte magával nem húz a táncparkett felé. – Nem tudom te hogy vagy vele, de itt sokkal eseménytelenebb a tánc. – mosolygok rá. Na igen, azért jóval visszafogottabb minden, mint ahol a múltkor voltunk ez igaz. Ahogy az is, hogy elégé zabos hangulatában van, pedig egyszer mindenkit lekoptatnak, engem is koptattak már le, én is koptattam már le másokat, szóval… ezen egyszer túl kell esni, ő most túl esett rajta, örüljön neki, hogy csak ennyi volt, egy hülye bál. – Dísznek? Nem, nem zavar, ő a barátom, ha neki így jó, akkor nekem is. – ez a lényege a barátságnak, és ezt ő nem értheti meg, mert nem ilyen alkat, ő inkább csak szórakozik, de túl későn fog így rájönni arra, hogy neki már késő és egyedül van, ezért jobb az, ha van melletted valaki, akiben bízhatsz. Nem azt mondom, hogy szerelem, mert abban én sem hiszek, de egy jó barát még akkor is kell, ha éppen semmi gond nincs az életedbe. Nem leszel kevesebb azáltal, hogy van valaki, aki kilóg a sorból, aki fontosabb, mint mások. Ezt remélem egyszer Ice is megérti.
Nem, engem nem szoktak csak úgy faképnél hagyni, főleg nem ilyen gyorsan. Még szinte el sem kezdődött a bál. Persze láttam én, hogyan pislogott a csaj után, de... attól még nem fogom csak úgy lenyelni a békát és jó képet vágni az egészhez. Húztam én az agyát persze, mert tetszett a dolog, mert viccesnek gondoltam, de azt akkor se gondoltam komolyan, hogy szinte még alig jöttünk meg, ő már is fogja magát és csak úgy lelép a fenébe. Ez... ez komolyan totálisan kiborító és baromira nem tetszik. Naná, hogy kell valami ital, naná, hogy az italos részleget célzom meg, hogy szerezzek magamnak valami használhatót. Aztán majd... mit tudom én, kitalálom, hogy mi legyen, kitalálom, hogy mi a jó megoldás. Annyiban hagyjam és kész, vagy mondjuk... nem is tudom, szúrjak ki velük? Az is egy lehetőség. Amit akarok azt elérem és bármennyire is pislog a csaj felé velem jött, és ha arról van szó, szétugrasztom én őket, aztán... Valahol itt akarok el a gondolatmenetben, amikor ismerős arc toppan elém. Sóhajtok egy aprót, de persze átveszem a poharat. Igen, tényleg hogy rám fér. - Szóval te is le lettél koptatva? - jó, talán ez elég tétel. Lényegében gondolom a csaj eljött vele, mint baráttal, hogy aztán a kellő pillanatban majd lepattinthassa magáról, ha a hős lovag bejön a képbe. Nekem aztán teljesen mindegy, de én ezért nem barátkozom és bízom meg mélyen az emberekben, de a végén úgy is jön valaki, aki jobb, aki érdekesebb, vagy akár valami szerelem - hánynom kell az ilyesmitől -, amiért aztán dobhatod a barátodat. Persze észre se veszed majd, persze azt hiszed, hogy nem tettél semmit, de attól még így van. És ha netán a nagy szerelem nem jön össze, akkor majd visszakúszol hozzá, mintha mi se történt volna. Hát nincs ennél nagyobb kihasználás a világon? Talonban tartani valakit, hogy azt higgye fontos, hogy aztán lássa, hogy rohadtul nem? - Kösz! Kiskorom óta gyakorolom, jó heccnek tűnt. - rántom meg a vállamat. Bosszús... azért igen egy kissé bosszús vagyok, még ha nem is látszik rajtam annyira, vagy ha nem kéne, hogy látsszon rajtam. Az italt azért majdnem félig kiiszom egy húzásra, pedig elég erős, amire sikerül is rájönni az első korty után, de nem izgat. Tequilához vagyok szokva, nem fog megártani pár korty ebből a... lightos limonádéból. Mattie megjegyzésére viszont már felszökik kissé a szemöldököm, még ha nem is bántó éllel jegyzi meg. - Tuti, hogy ki akarod húzni nálam a gyufát? Inkább táncoljunk, vagy valami. Egyébként is nem tudom, hogy mitől lenne a csajok bálványa. - rántom meg a vállamat, hogy aztán a maradékot is felhajtsam a poharamból. Egy apró fintor azért a nagy mennyiségű töménynek hála megjelenik az arcomon, de aztán csak megrázom a fejemet és szinte választ sem hagyok Mattienek, szépen magammal vonom a táncparkettre. Itt azért minden... iskolásabb, mint ahol legutóbb jártunk, szóval nem, egyelőre még nem viszem túlzásba, legyen egy szimpla keringő stílus, persze szoros testkontaktussal. - Na és neked cseppet sem kellemetlen, hogy csak dísznek jöttél? - ne mondja nekem, hogy nem így van, mert tuti, hogy igen. Csak azért jött, mert kellett valaki, hogy a kis barátnője ne egyedül flangáljon itt, ha netán a hős szerelmes nem támadná be... Erről beszélek... barátság... baromság.
Mosolyogva hagyom ott Evát Ashton-nal, reménykedve abban, hogy végre sikerül majd valami eredményt elérni az évekig tartó vágyakozás után. Utálom, hogy Eva évekig gyötörte magát emiatt, de azt nagyon is szeretném, hogy végre valahogyan révbe érjen. Nem fordul meg a fejemben az, hogy féltékeny legyek, talán bekövetkezik majd, talán nem, de akárhogy is lesz, egy jó barát dolga az, hogy a másiknak segítsen, igaz? Ha pedig azért, hogy boldog legyen, be kell érjem azzal, hogy alig látom, hát legyen, nekem az a fontos, hogy a barátom jól érezze magát, mert megérdemli. Talán nem hiszek a szerelemben,de ő igen, és én támogatom mindenben. Először el kell gondolkodnom merre vegyem az utamat, de aztán végül úgy döntök, hogy célba veszem az italokat, mert hát… mit tegyek, amíg a párom, akivel jöttem, a nagy szerelmével táncol? Szóval maximum hátradőlve iszogatok majd míg ők eltáncolnak és megbeszélik a… nem is tudom mit beszélhetnek, de mindegy is. A lényeg az, hogy átküzdjem magamat a többi táncoló diákon és elérjek végül az italokhoz, és nem is teketóriázom, egyből a legerősebbet töltöm ki magamnak, és csak ekkor sikerül észrevennem a láthatóan bosszús Ice-t. – Úgy látom rád fér. – lépek oda hozzá mosolyogva, ahogyan a kezébe nyomom az italt, és az enyémet csak utána kezdem el kortyolgatni. Nem hinném, hogy így jött ide, ő nem az a fajta típus, aki bosszankodik és szomorkodik, igaz? – Szép mutatvány volt. – célzok az előbbi kis alakváltására, amivel azért engem is sikerült istenesen meglepnie, mert nem hittem volna róla, hogy metamorfmágus, de úgy látszik, hogy tele van meglepetésekkel, ami néha rossz, bár ez nem volt most az, de… szép húzásnak sem nevezném. Eva a legjobb barátom, nem értem minek kellett felvennie az alakját és abban mosolyogni erre az Ashton fickóra. Mindegy is, inkább csak a számhoz emelem a poharamat. – Úgy tűnik lekoptatott a csajok bálványa. – nem sértő szándékkal mondom ezt, inkább csak tárgyilagosan. Engem is lepattintottak, ha úgy nézzük, bár én önként és dalolva jöttem el, de a lényegen ez nem sokat változtat. Azt pedig már soha nem leszek képes megérteni, hogy mégis mit esznek olyan sokan azon a srácon, mert szerintem ennyire nem néz ki jól, de hát az ő dolga, vagyis az övék, de még senkit nem láttam ilyen savanyú képet vágni. Mintha rossz dolog lenne az, hogy körül rajongják az embert. Vagy ő is csak álszerény… de azt jobb, ha már az elején bevallja, Evának jó érzéke van az emberekhez, még ha nem is tud róla.
Igazából a naivitásnak is meg vannak a maga szintjei. Én sem gázolok bele mindenkinek a lelki világába, bár én nem azért teszem, mert annyira érdekel az emberek lelke, egyszerűen csak nem lenne hasznos és nem is lenne értelme túl sok ellenséget szereznem, vagy elérni, hogy mindenféle pletykák induljanak el rólam. Ennél azért önzőbb vagyok, nem szeretem, ha rosszat gondolnak rólam, mert úgy már nem űzhetem a magam kis játékait, szóval ilyesmivel nem kockáztatok. - De ma már nem a lovagok világát éljük Ashton, aki pedig ezt játssza el a múltban ragadt, olyan, mint valami dinoszaurusz és nem több, mindenkinek meg kell tudni védeni magát. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. Sosem voltam úgy vele, hogy elvárom, hogy más védjen meg, maximum ha ezt akarom, akkor úgy intézem, de ez azért ritka. Nem vagyok az a típus, aki mondjuk mást ránt maga elé, ha ütés közeledik. Én kivédem az ütéseket és simán elintézem, hogy eleve ne én kapjam. Egyébként is még általában a kis húzásaim ellenére se lehet rám igazán haragudni, teszek róla, hogy ne így legyen. Ashton se tud, hiába úgy rángattam el ide, hogy még csak beleszólása sem volt. - Ez így van, akármit is teszek maradsz a naiv, hős lovag, aki csak suttyomban pillantgat oldalra. - mosolyodom el és követem a tekintetét. A hülye nem látja, hogy folyton Mattiék felé pillantgat. Csak nem igazán értem, hogy akkor miért nem a csajt hívta el. Talán pont hogy nem akart ő lenni a hős lovag, hanem azt várta, hogy a csaj legyen, aki elhívja őt? De gondolom ez nem történt meg, mert nem Ashtonnal jött. Na ezt nem értettem én soha. Ha akarsz valamit, akkor teszel érte, az ilyen romantikus kis pislogások a másik felé, hátha észre veszi az, amúgy rohadtul nem egyértelmű jeleket... komolyan szánalmas. - Hát ez tényleg nem pont ide illő téma, hogy mit csináltál a gatyádba, bár többféle tippem is lenne. - a széles mosoly ezúttal sokat sejtető. Miért ne nézhetnék ki belőle akkor már annál sokkal érdekesebbet is, mint hogy annyira berezelt, hogy nem tudta tartani? Amúgy is azért ilyen részleteiben nem érdekel a pasas, ezeket a sztorikat inkább mesélje a helyes kislánynak, akire pislog folyamatosan. - Látod-látod... ha nem barátok lennének, nem így viselkednének. - mosolyodom el, és még egy röpke bemutatót is kap abból, hogy egy nő hogyan viselkedik, ha nem barátságra vágyik. Na persze nem érdekes ez annyira, mármint nekem aztán édes mindegy, hogy hogyan reagál, én most nem azért csinálom, mert akarnék tőle valamit. Ez csak szimpla játék, szórakoztató látni, ahogy megriad, és azt is, hogy mi erre a másik páros reakciója. Tudtam én, hogy élvezni fogom a bált, de hogy ennyire... azt tényleg nem gondoltam volna. Arra viszont már látványosabban szökik fel a szemöldököm, hogy képes csak úgy faképnél hagyni, amikor velem jött, amikor én hívtam el. Ez... baromira nem szép dolog és nem is viselem kifejezetten jól. - Hát persze... nem haragszom. - naná, hogy igen. A szemeim szikrákat szórnak, még a bájos mosoly ellenére is, de eszem ágában sincs nézni, ahogy eltűnik a tömegben, csak lazán hátat fordítok, mintha semmiség lenne, hogy most már tényleg keressek valami értelmes italt. Komolyan felháborító, hogy nem tartanak semmi ütőset.
Hékés, nem is vagyok naív, az egy másik karakter. Egyszerűen úgy vélem, hogy a világot jobbá lehet annyival tenni, ha nem gázolunk bele a másik lelkivilágába. Meg egyébként is, én csak megpróbálom függetleníteni magam bizonyos dolgoktól, úgy tenni, mintha nem is léteznének. Így könnyebb elviselni azt, hogy ha bántanak, vagy én bántanék valakit. Mindenkinek úgysem tudok megfelelni, de ha legalább egy valaki elfogadna úgy, ahogyan vagyok, azzal ki tudnék békülni... Aki előtt nem kell megjátszanom magam. Ösztönösen Evagline felé pillantok... - Talán jobb is volt, amikor még lovagok járták a világot, és önzetlenül segítettek másoknak. A pofonokat el lehet kerülni, ha van egy erős, védő kar, aki kiáll érted, amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a hullámok. – Pillantok vissza tiszta tekintettel Justice-ra. Biztos vagyok benne, hogy olykor bizony ő is előhúzza magából az édes kislányt, aki senkinek sem számít, annak ellenére, hogy most tökéletesen hozza a Végzet Asszonyát, amely engem is lenyűgöz. Ám bármennyire is bátor, kezdeményező, az, akivel furcsa módon sikerült közelkerülnünk egymáshoz, az nem ő. - Nem leszek az ellenséged Justice, ígérem. Nem kell mindenkinek pozitívnak lennie, miért is ne lehetnél önmagad? Kedvellek, és kedves tőled, hogy próbálod megmagyarázni számomra a nyílvánvalót, még ha mások is vagyok. Pontosan tudod, hogy lényegi dolgokban úgysem tudjuk megváltoztatni egymást. – Hálás vagyok amiért bátorságot önt belém, tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért teszi. Ha annyira dög lenne, amennyire felvezette, akkor el akart volna csábítana, nem pedig szórakoztatna. Kétlem, hogy ez pusztán játék lenne a részéről, hanem tényleg barátként tudok rá tekinteni. Barátság, milyen furcsa, hogy pár nappal ezelőtt még elutasítottam volna ezt a fogalmat, most pedig úgy vélem, hogy ha ez barátság, akkor... akivel igazából lenni akarok, az a terem másik végén táncol. Evangeline is a barátom, de akkor... Miért nem tudom levenni róla a tekintetemet? Most még csak nincsenek is undok ragyái... - Velem pont az a baj, hogy nem vagyok ennyire jó stratéga, egyszer még a gatyámba is... Na de hagyjuk. – Valójában az történt, hogy alaposan elszámítottam magam azzal kapcsolatban, hogy a sárkánygyík hajnalban bágyadtabb a kelleténél. Még így is éberebb volt bármely földi halandónál, és ahogyan a csizmámmal intéztem a hidat kőpadlóját, kinyitotta a szemét, mgé jó, hogy becsináltam, akkora volt, hogy a szájába befért volna hat szekér tehenestől. - Azt mondta, hogy nem, csak barátok. – Kapom oda a fejemet arra, amit mondd, Justice is megcáfolja azt, amit én gondoltam, és aláhúzza azt, amit Evangeline állított. Már második helyről kapok megerősítést, ezek szerint ténylegesen létezne barátság? Nem akarok úgy tenni, mintha csak kihasználnám Justice-t, viszont muszáj beszélnem a gyönyörűvel. Nem csupán azért, hogy igéretemhez hívem felkérjem táncolni, esetleg a történetet is folytathatom, amibe belekezdtem, de tulajdonképpen az is önzés a részemről, hogy magamról beszélek. Egyszerűen csak vele akarok lenni, pont ezért rezzenek amikor végigsimít rajtam, a szokásosnál is riadtabb fejet vágok, majdnem ott tartok, hogy lesöpröm magamról a kezét, de mégsem teszem, az udvariatlan lenne. Még át is változik, ez már tényleg az aljasság határát súrolja, hát ilyesmikre képes? Végülis igaza van, ő előre szólt, ezzel ki lehetek békülve de ne akarjon Evangeline személyével manipulálni. - Értem... – Nem mondom ki, hogy ez minden volt, csak szép nem, hiszen magyarázkodhatok a csini előtt, hogy a partnerem mire vetemedett. Talán itt az ideje hogy itt és most ezt félbeszakítsuk. – Ugye nem haragszol meg, ha ezt a kedves invitálást most visszautasítom? Vár még rám egy másik tánc. – Bólintok felé olyan arccal, hogy biztosan látjuk még egymást, aztán elindulok napom és csillagom felé. Át a tömegen.
Cuki, de komolyan, ezzel a naivsággal, meg ahogy a világhoz áll, mintha folyton csak mindenkire vigyázni kéne, nehogy belegázolj a lelki világába, pedig az élet arról szól, hogyan viseled el a nehézségeket, az erősít meg, attól leszel majd több és akkor bírod ki az élet igazi nagy nehézségeit. Azok akik mindent túlságosan komolyan vesznek, akik képtelenek meglátni a jót a rossz dolgokban is már rég elvesztek, már akkor, amikor még csak nem is csináltak túl sok mindent, aztán már lehet próbálkozni azzal, hogy összekaparod magad, de már rég késő. - És mi vagy te? Valami hős lovag, akinek mindenki lelki világával foglalkozni kell? Ha most nem kapnak pár apró pofont, akkor a nagyok baromira fognak fájni és hidd el idővel mindenki kap pofonokat. - talán még én is, csak én tudom majd kezelni, mert tudom, hogy az élet hogyan működik, tudom, hogy az emberek hogyan működnek. Neki is ezt kéne elfogadni, hogy az élet nem olyan rémes, mint hiszi, vagy pont ellenkezőleg rémesebb, csak épp a rémes részével nem érdemes foglalkozni feleslegesen. De nem az én dolgom ez igaz? nem nekem kell megváltoztatni, vagy rávilágítani az élet nagy igazságaira, én csak azért hívtam el, hogy jól érezzem magamat kicsit, neki is inkább erre kéne fókuszálni a sok felesleges agyalás helyett. - Azért reméljük, hogy nem leszünk ellenségek, az elszomorítana és egyébként sem nagy élvezet az ellenségemnek lenni. - mosolyodom el újra. Na igen, nem fogom itt az összes mocskos kis titkomról fellebbenteni a fátylat és kiadni magamat neki, az azért nem megy. Ennyit nem ér, mert hát ki tudja, hogy kinek adná tovább. Mégis csak oda kell figyelnem a hírnevemre. Elég jó vagyok a suliban, egy kiemelkedő Hollóhátas, akire felnéznek, akit jó tanulónak tartanak a tanárai, maradjon is csak meg ez a bájos elképzelés rólam, nem szeretném az idilli összképet véletlenül sem megbontani. - Ki tudja, talán, de tudod a jó terv az olyan, hogy folyton formálódik és alkalmazkodik az aktuális helyzethez, szóval... még én sem tudom pontosan, hogy is alakul. - eredetileg úgy gondoltam, hogy ő lesz majd az A terv, akit elviszek haza karácsonyra, de közben sok mindent változott. Kiderült, hogy ott van Mattie, aki nem ennyire hős megmentő típus és ez hasznosabb lehet a terv szempontjából, plusz most azért elég könnyen kiszúrható, hogy Ashton milyen szemekkel pillantgat a másik páros irányába, én pedig tuti, hogy heveny idegbajt kapnék, ha azzal tölteném a karácsonyomat, hogy folyamatosan a miatt nyafog, hogy valakivel nem jött össze valami. - Úgy gondolod, hogy kavarnak? - nem tehetek róla, nem akarok én szemét lenni vele, de akkor is kiszökik egy röpke nevetés. - Ismerem a pasit, elrángattam egyszer bulizni. Hidd el... aki mással kavar az nem úgy táncol. - sokat sejtetően mosolyodom el. Hát nem, nem tudom elképzelni, hogy Mattie kavarna azzal a csajjal, egyébként is nagyon kis szendének tűnik nekem, és láttam én legutóbb a kis kőhajigáló szemében, hogy neki nem ez a zsánere, nála jobban bejön az izgalom, meg a kaland, mint valami kis unalmas lányregényes romantika. - Egyébként is csak nézd meg a tartásukat. Ha kavarnának sokkal több lenne az érintés, sokkal több lenne a szorosabb kontaktus és sokkal ritkábban pillantanának erre. - és persze, hogy minden egyes magyarázatnál teszi is azt, amiről beszélek, az érintésnél az ujjam finoman végigszalad Ashton arcélén, egy pillanatra elengedve a kezét tánc közben, a szorosabb kontaktusnál jóval közelebb lépek hozzá, mint előtte, a másik... hát azt látja, főleg minden bizonnyal, akkor, ha még így is viselkedem. Nem szép tőlem tudom, de még is elnevetem magamat, amikor elrántja a kezét a röpke kis bemutató után. Bál... tudtam én, hogy ez a bál remek szórakozást nyújt majd, bár ez nem a bálon múlik, hanem természetesen rajtam. - Jól van, csak kíváncsi voltam a reakciódra, meg... az övékére is. - naná, hogy azt is megnézem magamnak, mert miért ne? Ez az egész szórakoztat és mit szeretek jobban a szórakozásnál? Hát a még több szórakozást. De persze visszaváltozom egy pillanat alatt, és már a saját külsőmmel indulok el vele, hogy igyunk valamit, az amúgy is jól fog esni. - Tuti, hogy nem tartanak tequilát mi? Unalmas bólé... és társai, és ebben a ruhában még becsempészni sem lehet valami értelmesebbet. - színpadias sóhajjal célzok meg valami felnőttesebb ital részleget, de jó eséllyel marad az alig alkoholtartamú bólé... rémes, komolyan.
Megmosolygom, hogy ennyire magabiztos. Na igen, hol van az megírva, hogy le vannak osztva a szerepek, és csak egy srác lehet férfi a gáton? Nem véletlenül hangzatos mondat, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Lényegében a nők erősebbek, jobban tudnak irányítani, csak valahogy ez jött divatba, hogy az uralkodás, politika, háborúzás tekintetében a férfias nyers erő kell, hogy domináljon, holott sokszor a finomabb, manipulatívabb erő hatásosabb tud lenni, mint mondjuk ebben az esetben is, ahol egész egyszerűen úgy adta kezembe a megoldás kulcsát, mintha holmi szabadságra vágyó kanári lennék. - Mert.. nem akartam megbántani őket. Mégiscsak a gyengébb nemről beszélünk, nem szokásom a lelkükbe gázolni. – Cseppet sem érzem magam gazellának, oroszlánnak inkább, csak nem vagyok vadászós kedvemben. Illetve ha lennék, akkor sem a csitrik közül választanék magamnak nőstényt. A lényeg, hogy Justice-ban van valami amitől egy kicsit nagyobb önbizalmam lehet a jövőben, akár vele vagyok éppen, akár a tanácsát fogadom meg. - Azért jöttem mert, mert kedves gesztus volt, hogy elhívtál. Ám... nagyon is érdekelnek a húzásaid. Tudod, tartsd magadhoz közel a barátaidat, és még közelebb az ellenségeidet.. – Kék szemeimben játékos villan, természetesen viccelek valahol, ám valahol mégis érdekel, hogy mikre lehet képes. Főleg, ha ilyen könnyen kimondta, hogy lehet tőle számítani arra, hogy másoknak alátesz. Legalább valamilyen szinten őszinte, nem pedig álszent, mint manapság oly sokan. - Kiváncsi leszek rá, hogy most éppen milyen terveid vannak. Nem lehet, hogy én is éppen egy ilyen tervben rohangálok? – Kérdezem élénk mosollyal, hiszen nagyon is kitérő választ kaptam, de talán is nem vitatni a dolgot, sajna vagyok olyan naív, hogy készpénznek fogok venni bármit, amit mondd, mert amit csinál, azt roppant jól csinálni, végülis sikerült elhívnia, és jól érzem magam most itt a bálon, amíg a féltékenység mardosó szörnyetege el nem kezd belülről rágni, ami egyébként tényleg érthetetlen. Saját magamnak köszönhetem, hogy nincsen senkim, akkor ennyi volt, ne nyafogjunk már. Justice sajnos azonban elkapja a pillantásomat, és persze valamit leszűr belőle, most innen kell ügyesen kivágni magam, amit tapasztalatból mondok: nehezen megy majd, hiszen ahogy nézem ő gyakorlott manipulátor, míg én egyenes szoktam lenni. Azért meg kell próbálni. - Szó nincs róla. Pusztán érdekelt, hogy kivel van együtt. Beszéltünk párszor, és említett egy srácot, amiről nem volt könnyű leszűrnöm, kavarnak. Mindegy is. Az ő dolguk. – Pillantok vissza Justice-ra, és teljes mértékben meg tudom érteni, hogy idegesíti, vele vagyok itt, fordítva biztosan az én önérzetemet is bántaná, hogy ha más felé kacsintgatna. A mai este rólunk szól, még ha igértem is Evangeline-nek egy táncot, be fogom tartani, de gyorsan le fogok ma lépni, lehet, hogy megkérem majd Justice-t, hogy mondjuk sétáljunk egyet az udvaron, vagy ilyesmi, hiszen nem akarom otthagyni egy-két óra után, ha már velem akart lenni. Bizonytalanul méregetem, ám mégis behunyom, azért nem akarom a többi lányt, na meg Evangeline-t se megalázni azzal, hogy Justice odapusszant egyet. Amikor kinyitom, meglepetten rántom el a kezemet, ez már tényleg durva. Metamorfmágus? - Ezt ne. Téged akarlak látni Justice. – Megvárom, míg visszaváltozik, majd úgy döntök, hogy értelme lenne valamit inni. Kiszáradt a szám a sok izgalomtól, ezért az italospultok felé terelem, hiszen amúgy is vége a számnak, a gyorsabb az nem az én világom.
Természetes, hogy büszkén húzom ki magamat a szavai hallatán. Miért ne jött volna be az, amit én javasoltam? Ez számomra eleve evidens volt. Nem kell folyamatosan attól félnie, hogy nagyon sokan rohannak utána, hiszen ezzel pont hogy ezt a hülye rajongást erősíti csak meg. Egyébként is utána rohannak, tehát neki kell irányítania, és ha nem képes erre rávenni magát, akkor fel is adhatja, mert sokáig fog még tartani. Az efféle visítozó lánykák nem adják fel egy könnyen, akkor sem, ha nem kapnak igazából semmit sem, csak mindig rohangásznak a célszemély után. Szánalmas egy hozzáállás, hogy mit ne mondjak. - Látod-látod, csak határozottságra van szükség és máris eléred a kívánt célt. Nem is tudom, hogy ez számodra miért nem volt teljesen logikus. - az oroszlán is meghátrálhat a gazellától, ha szembe fordul vele a szarvait rávillantva nem? Jelen esetben ő volt a gazella, akit egy halomnyi oroszlán követett a vérére szomjazva, de mivel megvillantotta kicsit az erejét simán sikerült lekoptatnia őket. Talán csak egy időre, de már ez is valami és ezek után természetesen el is várom, hogy baromi hálás legyen nekem. - Szóval csak ezért jöttél el? Ennyire kíváncsi voltál, hogy milyen aljas húzásokra vagyok képes? De... akkor már most lerántanám a leplet magamról. - finoman lebiggyed a szám, de persze végül elmosolyodom csak és úgy pillantok rá. Nem szeretem én leleplezni a mocskos kis titkaimat, de esetleg néha egy kicsit csepegtethetek neki belőle... tényleg csak egy kicsit. - Tudod csak szimplán szeretem, ha a dolgok úgy mennek, ahogy én akarom és ehhez... sok mindent hajlandó vagyok megtenni. - oh, nem játszom én nyílt lapokkal, vagy legalábbis nem azonnal. Azt viszont látom, hogy milyen pillantással méregeti a párost. Szóval ismeri a csajt, sőt... itt nem is biztos, hogy csak szimpla ismeretségről van szó. Újra a másik párosra pillantok, de ezúttal nem pont Mattie miatt. Csak elmosolyodom és egy húzásra kiiszom az italomat, aztán elkapom szépen a kezét. - Akkor gyere, ne nézegess már oda annyira... vágyakozva. Idegesít. - persze a mosolyomból most kivételesen látszik, hogy nem szánom én ezt direkt bántásnak vagy ilyesmi. Egyszerű kezdő szám az első, ezért hát szimplán csak egy alap keringő állást veszek fel. - Csukd be a szemed egy pillanatra...ne félj nem bántalak. - teszem azért még hozzá, nehogy nekem is félreértse és elkezdjen már előre feleslegesen ijedezni. Amikor pedig kinyitja a szemét, akkor már nem engem lát maga előtt, hanem Eva kiköpött mását, csupán az én ruhámban, mert hát a ruhára nem sok ráhatásom van. De úgy láttam nagyjából hasonló az alkatunk, bár persze az enyém mindenképpen jobb, ennyire vagyok öntelt. Csak figyelem a reakciót, azt is, ha esetleg a másik páros kiszúrja a változást. Szórakoztató lesz... én pedig szeretek szórakozni igaz?
Justice egyértelműen egy erős, karizmatikus lány, aki pontosan tudja magáról, hogy nehéz neki ellenállni, nekem sem nagyon jött más a számra, hogy igen, és csak utána gondoltam át, hogy akár Evangeline is lehetett volna a párom, ám mire odajuttottam, hogy pont őt kérdezzem meg a szekrényes incidens után már nem utasítottam vissza Justice-t, és hát a hugrabugos csajszinak is volt párja. Teljesen jól van ez így, ezek szerint így is volt megírva, hogy Justice legyen számomra az, aki vízválasztóként szolgálhat, mellette talán lehet férfi, hiszen amit javasolt, azóta egy fokkal kellemesebbé tette a csitrik lerázását is. A zene még csak a háttérben szól, a Black Ladies nem kezdte el annyira a zúzást, hogy ne halljuk egymást hangját, ám most úgy határozom, hogy ma estére levetkőzöm majd a félszegségemet, és senkit nem utasítok vissza, bármennyire is idegesítő legyen. Ha szükséges, majd késő este leveszem az öltönyt, elvileg ezeken a bulikon a szórakozás a lényeg. Ahhoz nem ártana alapozni valami alkoholtartalmúval, hátha könnyebben viselem az indítást. - Tulajdonképpen Justice... nagyon is jól bevállt a javasolt módszered, hogy éljek azzal ami megadatott. A minap megfordultam, amikor megint elkezdőtt a sikoltozás, és a szemükbe néztem menekülés helyett. Azt mondtam, hogy legyen elég, nem érnek el vele semmit. És hatott. Megdöbbentek, és otthagytak. – Foglalom össze büszkén. Talán megbántottam őket, de azok után, amit Evangeline is tett, ahogyan rájuk pirított, meg még gyengélkedőre is került, ennyire nem vagyok naív, biztosan bántotta valaki. Ez már tűrhetetlen, azért bármennyire is visszahúzódó lettem, nem járja, hogy egy lány mentse meg a...Kissé ledöbbenek a gondolatmenet közben, mert mi vaaan? Ezért kérdezett a randizásról? De akkor a másik srác dísznek van, vagy pasipótléknak? Jóég! Ki érti a nőket? Különben meg teljesen mindegy, ő nem jött oda hozzám, csak célzott azzal a randis dologgal, míg Justice megtette a lépést, de ettől még cefetebbül érzem magam. Ennyire elvesztettem volna azt, amit régen oly sokan csodáltak benne? A magabiztosságot? Nathalie mindentől elvette a kedvemet, az biztos, és utána nem jött túl jön ez a többség felől áradó felületes rajongás... Justice meg velem akart jönni, nyugodtan érezhetem magam jól vele, mert még azt is bevallotta, hogy nem mindig jó fej. Erről viszont nem ártana tovább faggatnom. Lehet ő Nathalie kettő, de legalább tudjak róla. - Az is vagyok. Mesélsz akkor, hogy milyen aljas húzásokra vagy képes...? Ez azóta foglalkoztat, azt mondtad, hogy majd a bálon, ha eljövök veled. Itt vagyok. – Viszonzom a mosolyát, és már beljebb is lépünk, és attól függetlenül, hogy én nem fókuszálok, Justice megteszi helyettem, hogy felhívja a figyelmem az Evangline & Mattie kettősre. Odabólintok, és próbálok mosolyogni is, de a francba is, miért olyan nehéz? - Nem olyan régóta, igen. – Ez végülis igaz, nem adtam ki többet magamból, mint az figyelemfelkeltő lenne. Nem értem, hogy miért érzem úgy, mintha tőrt forgatatnának bennem. Önző vagyok. Evangline pontosan megmondta, hogy ha valakinek tetszett volna, már elhívták volna. Én nem tettem meg, de hát ilyen gyorsan lépnem kellett volna? Még az előzőt se nagyon hevertem ki, akkor most mi a jófene bajom van? Itt az oldalamon egy csodaszép, és merész csajszi, ennyi, kész, foglalkozom vele. Elkapom a párosról a tekintemet, közben a beszéd éppen lezajlott, ám most csak bólintani tudok, még keresem a hangomat. Iszom még egy pohárral, hátha beindulnak a hangszálaim.
El is várom, hogy különbséget tudjon tenni köztem és egy iskola kezdő között. Igenis elvárom én azokat a jelentőség teljes pillantásokat. Nem azért csíptem ki magamat ennyire, hogy ne legyen semmi értelme, vagy semmi hatása. Na persze nem csak Ashton számít e téren. Persze ő is, ha már szerepel a terveimben, de hát szeretem én, ha kellek, vagy ha felfigyelnek rám, szóval tegye csak meg bárki bátran. Nem volt két perc, amíg összekaptam magam, a ruhám is enyhén szólva is egy méregdrága darab, szóval elvárom, hogy Ashton minimum büszke legyen rá, hogy velem mehet a bálba, főleg hogy én voltam olyan bátor, hogy még el is hívtam őt, amit gondolom túl sokan mások nem tettek meg. A bókjára azonnal egy afféle "tisztában vagyok vele" mosoly szökik az arcomra. Elégedett is vagyok magammal, tudom, hogy kitettem magamért és pont elég jól nézek ki ahhoz, hogy magamra vonzzam a tekinteteket. Ezt hívják kérek szépen önbizalomnak és önbizalomból nekem nem kifejezetten van hiányom, sosem volt. Ez egyszerűen csak nevelés kérdése, az apám mindig is kis hercegnőként kezelt, szóval teljesen reális, hogy én is így kezelem magam nem? - Köszönöm, te sem panaszkodhatsz. Még senki sem akart véletlenül veled bemenni? - végülis ki tudja, hogy valaki esetleg nem próbált meg belekarolni, amíg itt várt, hogy azt higgye majd egyszerűen csak lenyúlhatja mellőlem a pasit, akit én választottam magamnak? Persze erre amúgy sincs esély, egyrészt nem szeretem, ha valaki megpróbálja elvenni azt, ami az enyém, másrészt azért nem gondolom, hogy Ashton csak úgy bement volna mással. - Szóval megszabadítottalak a kellemetlen visszautasításoktól, akkor hálás lehetsz nekem. - mosolyodom el. Már épp karolnék belé, amikor megfogja a kezemet és úgy vezet az asztalhoz. Hát jó, végül is így is lehet, nincs nekem minden áron ellenemre a dolog. Azért persze akaratlanul is körbepillantok, hogy kik vannak még itt. Nem, nem kifejezetten Mattiet keresem, de azért csak sikerül kiszúrni valahol a távolban, és nem is tudom, de a koccintás után akaratlanul is Ashtonra pillantok. - Ismered a csajt? - sokan vannak oda érte, gondolom sok lányt ismer, egyébként is, mintha ő is erre nézegetett volna, vagy csak rosszul láttam? Természetesen Evára pillantok, aztán persze már kortyolok is az italomba, hogy ne tűnjön úgy, hogy igazán érdekel ez az egész Mattie dolog. Nehogy már úgy tűnjön, hogy bárki is érdekel... rém ciki lenne. - Szóval a beszéd után táncolsz velem igaz? Komolyan nem tudom, miért hiszik, hogy bárkit is érdekel a felvezetés. - a csini énekes már sokkal jobban leköti a figyelmemet, szívesebben hallgatnám már az ő hangját, nem pedig a kis bevezetőt, ami amúgy is tuti, hogy halálosan unalmas lesz.
Nos igen, a tizenegy évesek és a tizenkilences felnőttek között oltári nagy különbség van, mintha kétszerannyi idősek lennénk, mint a kicsik. Jó dolog volt bevezetni az egyetemi részleget, meg hát külön is tanulunk tőlük, de amikor ilyen össznépi alkalmak vannak, akkor elég szembetűnőek a különbségek. És lényegében ugyanabban az iskolában tanulunk, nem csoda, ha a kis csöppek szájtátva néznek minket a piszkafa pálcáikkal, az aprócska termetükkel. Mintha látnák azt, hogy egyszer hova fejlődhetnek. Amikor én voltam ekkora, még nem volt egyetem, a hetedévesek voltak a nagyok, akiket csodálattal öveztünk, ahogyan engem például Ander. És most... büszkén feszíthetünk, mi vagyunk a legfelső évfolyam, tizedikesek is mi leszünk majd elsőként jövőre. A bál ugyan már áll, de a hivatalos megnyitó még nem kezdődött el, az igazgató gondolom azt várja, hogy a többség beérjen, ez most amolyan gyülekező. Attól függetlenül, hogy köszönök a szervezőtársaimnak, azon kapom magam, hogy Evangeline-en agyalok. Jobb nem is látni majd őket, mert csak féltékeny leszek, aminek semmi értelme, meg alapja sem. Hiába győzködött, hogy csak barátság van köztük, én nem lányokkal szoktam, hanem srácokkal, mint ahogyan ő is megtehetné, hogy barátnői vannak. De akkor mi a fenéért dumáltam vele már többedszerre? Tökmindegy, a lényeg, hogy itt vagyok, Justice tényleg merész lány, akár még jól is érezhetem magam. Kissé kellemetlenül érint, hogy ilyen büszke fejeket vág, mintha valami megszerzett trófea lennék. Vagy már túl régóta volt párom, és a lányoknak jól esik, ha van valakijük? Végülis köztünk nincsen semmi, de mintha ez a bál valami gála lenne, ahol mindegy is, hogy érzed magad, az fontos, hogy nem egyedül jössz... - Káprázatosan szép vagy. – Mormolom, és így is gondolom. Tetszik a merészsége, mert mégsem olyan agyatlan módon teszi azt, mint a vihogós csitrik, megszerzi amit akar. Most éppen a beleegyezésemet a bálba, többet még nem igértem. Már a gondolat is eléggé nonszensz, hogy játszom itt a félénk lánykát, valahol neki, és Evangline-nek is igaza van, férfinak kéne lennem végre, a sarkamra állni, és vállalni a saját döntéseimet, bármi is történt annak idején Nathalie esetében. A múlt elmúlt, jó ideig vesztegeltem az árnyékában. - Még ketten voltak, akik elhívtak, nekik már egyszerűbb volt nemet mondani. Megkönnyebbülést jelentett az, hogy már veled jövök. – Pillantok rajta végig, egyértelműen arra játszik a kinézet, hogy odavonzza a tekintetet. Megy is természetesen. Na jó, itt az ideje, hogy a kezembe vegyem az irányítást. Amíg nem kezdődik el a beszéd, nem árt valami amiből erőt meríthetek. Szimplán kézen fogom, és odavetem az egyik asztalhoz, amin kifejezetten egyetemistáknak szánt bólé van, enyha alkoholtartalommal. Ott elengedem, és töltök két pohárral, s átnyújtom az egyiket. - Kettőnkre. – Koccintom az övéhez a sajátomat, majd iszom.
Kitettem magamért, no de mikor nem? Naná, hogy tisztában vagyok az adottságaimmal, főleg hogy azért egyetemistaként egészen más szintet ütök meg, mint a bálon lévő diákok nagy része, a tizenéves kis csöppségek... persze én már az ő korukban is sokkal inkább tudtam, hogy mit az, amit ki tudok hozni magamból, de a legtöbb mai kislány nem tudja, hogy mire lenne képes, ha egy kicsit megerőltetné magát. Várni mindig hogy majd a fiúk legyenek, akik lépnek, hogy majd ők hódítanak meg és vesznek le a lábadról... unalmas! Mi van akkor, ha egy fiú félénk, ha nem mer lépni? Akkor inkább senyvedsz egyedül, csak mert te is gyáva vagy és félsz a visszautasítástól? A legnagyobb hülyeség, amit ember tehet. Én bevállalom, bátran és kész, mert ennek van értelme, mert így léphetsz előre, ha teszel is valamit. Ha csak nézed, ahogy elmennek melletted a lehetőségek akkor meg sem érdemled, hogy megkapd őket. Már akkor mosoly szökik az arcomra, amikor meglátom hányan meresztgetik a szemüket Ashtonra. Lássuk be tényleg nem rossz pasi... bár be kell vallanom, hogy Mattie sem mondható rossznak. Rajta is kell egy kicsit faragni, kinevelni belőle azt a tartást, ami benne van, de nem olyan nehéz ez, csak akarni kell. El tudja engedni magát. Lehet, hogy két adag ütős pia kell hozzá, de láttam én, hogy milyen tud lenni akkor, ha igazán akar is szórakozni. Ki tudja talán még a bálon is belé botlom, mert elhív valami lányt, majd meglátjuk. Egyelőre viszont nem sokára már Ashton oldalán tűnök fel és kacér pillantással mérve végig karolok belé, egyértelműen kifejezve azt a többi nyálcsorgató kislány számára, hogy mi az, ami az enyém és mi az, amit ők béna módon meg sem próbáltam megszerezni, pedig... marha egyszerű volt. Csak megkérdeztem és kész. Elnyelt a föld? Nem. Akkor meg miért ne tehettem volna meg? - Szia! No, hogy tetszem? - kitettem ám magamért. A királykék anyag lágyan hullik alá. Természetesen minőségi, a tapintása tökéletesen selymes. Nem veszek fel semmit sem, ami ócska. Méregdrága ruci, ez teljesen evidens és a hajam is tökéletesen be van lőve. Kis loknik hullanak alá a fülem mellett. Egy rész azért fel van tűzve, mert mégis csak kimelegedhet az ember, ha sokat táncol, azt pedig nem terveztem. - Szóval túlélted a rajongók hadát, amíg vártál és nem hívott el más, akinek nemet kellett mondanod azóta? - ekkor már nem pillantok oldalra, csak felteszem a kérdést, miközben feszes tartással, továbbra is belé karolva lépdelek be a terembe. Még csak valamiféle hangolás zajlik, hiszen időben jöttünk. Körbepillantok, szegeződik ránk néhány tekintet, de hát különösebben nem zavar a dolog, miért is kéne zavarnia?
//
