2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Jól van, látom te nagyon komolyan veszed az élet-halál kérdéseket… és vicceket. – ez eddig már lejött és bár nem tudom miért, gondolom egyszer majd megtudom, nem? Talán azzal van párhuzamban, hogy nagyon nem akar senkivel sem normális kapcsolatban lenni, vagy kitudja, őszintén szólva én már néha nem értem, hogy mégis mi jár Andie fejében. Nem mintha amúgy ez baj lenne, végtére is nő, általában pedig egy nő feje olyan, mint valami labirintus, amiből nincs kiút. Egyszerűen csak máshogy működik, ami egy férfinak természetes, azon egy nő több ezerféle módon és okból kifolyólag kitud akadni, mikor nincs is rá semmi szükség. - Mindenre van valami ilyen válasz. – mondom mosolyogva. De tényleg, úgyhogy teljesen felesleges lenne arról vitát nyitni, hogy akkor most mit kell komolyan venni és kit… én szeretem az egyszerű dolgokat ,persze soha nem megy minden egyszerűen, de attól még nem jelenti ez azt, hogy ne szerethetném őket, igaz? - Pontosan. A kivétel meg ugye erősíti a szabályt… - rántom meg a vállam mosolyogva. A jeti létezik és kész, mert ha nem létezik ,akkor mivel fogok híressé válni? Na jó, annyira nem fontos a híresség, de szeretnék valami kiemelkedőt tenni, egy jeti begyűjtése…hát az nem lenne aztán semmi, muszáj létezzen az a bestia. - Mondjuk igen. – húzom el a számat, de azért elmosolyodom a végén. Na igen, például megmenthetjük egy bezoár kővel valaki életét… de most már nekem is van bezoár kövem Andie jóvoltából, szóval muszáj lesz valami újat kitalálnia, mert a bezoár kő egyszer bejött de kitudja még mit teszek magammal…. – Hát ez komolyan kiábrándító. – mondom természetesen csak megjátszott rosszallással. Tudom én, hogy ritka hülyén néznék ki kisminkelve, pont ezért nem voltam és nem is leszek soha kisminkelve az életem során. Én már attól is irtózom, hogy fülbevalót csináltassak, nem értem minek az egy férfinak. A tetoválás viszont… na az már tetszik. - Akarom, nagyon is akarom, és éppen ezért kell léteznie annak a nyamvadt jetinek. – mert ha elkapok egyet, akkor máris keresettebb leszek, máris több munkám lesz, több utazásom, több pénzem, és ha megy a szekér, akkor én annak nagyon is tudok örülni, elvégre ez a lényeg, nem? – Én szinte nem is tanultam elméletet, mármint gyakorlati úton én jobban megjegyzek mindent. De te auror leszel az amúgy is inkább gyakorlat, nem? – harcolni fog meg üldözni a bűnt, nem hinném, hogy könyvek olvasása és elméleti órák olyan nagyon nagy hasznára lennének. Inkább menjek ki a terepre és nézze meg hogyan dolgoznak a jövendőbeli munkatársai. Jól elvagyunk, táncolunk, igazából nem annyira veszem észre, hogy lassulnak a léptei, mert… mert nem is tudom, valahogy csak belefeledkezem ebbe az egészbe, és csak akkor veszem észre, hogy baj van mikor megszólal és esne el, ha nem kapnám el. Basszus! Azonnal fel is kapom őt, egyszer már cipeltem őt, megy ez még egyszer, és irány is a Gyengélkedő, persze mindenki kissé ijedten nézz, de… inkább elkotródhatnának az útból, azzal többet segítenének!
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-23, 11:36
El is várom tőle, hogy abbahagyja, mert a végén még tényleg kap valami rosszalló pillantást és azt szerintem nem akarja azért igazán, és én sem szeretném elrontani a bált, ha már eljöttem. Nem azt mondom, hogy olyan nehéz volt, de azért nem volt egyszerű rávenni magam, de mégis összességében azért tényleg jól érzem magamat vele, bár azt hiszem pont ennek kéne megijesztenie. - Azért elég rossz poén volt. - mosolyodom el. Túlélhető volt na, de annyira nem tetszett. Nem olyan vicces azzal poénkodni, hogy ki halt meg majdnem, a halál mint olyan azért engem... eléggé kellemetlenül érint és ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni, bármennyire is jó lenne. Nem tehetem meg, hogy csak úgy elfelejtek mindent, ami velem kapcsolatos, mert... ilyen az életem és kész. - Az a baj, hogy a bonyolult dolgok viszont néha szeretnek minket. - rántom meg a vállam egy kósza félmosollyal. Na igen, egyszerű azt mondani, hogy az ember inkább lazán éli az életét és nem foglalkozik semmi bonyolulttal, de sajnos... általában ez nem ennyire megy könnyen, néha a baj csak jön magától és kész, ha akarjuk ha nem. Én sem akartam ilyen életet, de ilyen lett és a magam módján próbálom kezelni. - Értem én, szóval léteznie kell, ez minden megmagyaráz. - bólogatok nagyon komolyan, de persze annyira azért nem gondolom komolyan a dolgot. A Jeti létezik, de halál utáni élet nincs, pedig igazából még egyiket se tapasztalták meg túl sokan, szóval... miért ne lehetne? Nem azt mondom, hogy én hiszek benne, inkább csak reménykedem... hátha nem csak úgy vége van és kész. - Mondjuk bezoár köveket hordunk magunknál életmentés céljából? - szúrok oda kicsit egy széles mosollyal, ami csak még inkább szélesedik, ha ez még lehetséges, amikor a sminkes téma jön elő, bár határozottan nehéz elképzelnem őt nagyon kimázolva. - Tudod... szerintem inkább vicces lenne, de nem akarlak elkeseríteni. - próbálok egészen komolyan beszélni, de azért most határozottan nehezen megy. Azért arra a Jetis képre tényleg nagyon kíváncsi lennék, remélem, hogy lesz majd esély rá, hogy tényleg készítsen egyet egyszer és meg is érem, hogy mondjuk megnézzem, az lenne ám az igazi. - Igen, sejtettem és sikerülni is fog, ha igazán akarod. - sokat fog majd utazni, mert látszik rajta, hogy tényleg nagyon szeretné ezt elérni, és pótolhatja majd azokat a nyaralásokat is, ha már eddig nem volt rá lehetősége. Én is sok helyre szeretnék még eljutni... előtte, de majd kiderül, hogy mennyire lesz tényleg esélyem. - Igen, lehet hogy ez jó lenne, de még valahogy nem mentem jobban bele a gyakorlati részbe, úgy érzem van még mit tanulnom. - és hát félek tőle, hogy az csak úgy lehetséges, ha el is mondom, hogy mi a helyzet velem, amit pedig nem szívesen tennék, szóval valahol ez patthelyzet, de majd csak kitalálom, hogy hogyan legyen. A tánc viszont legalább jó, tényleg volt értelme eljönni, volt értelme egy kicsit kiengedni és elfelejteni mindent. Ez még jobban is megy, mint gondoltam volna, mert valahogy a zene vége felé lassulnak a lépeim. Először észre sem veszem, csak aztán azt, hogy már nem megy úgy a lépés, ahogyan kéne, megszédülök, egy pillanatra elhomályosul minden. - Nem... ne most. - az sem biztos, hogy kimondom a szavakat, de ha igen akkor is maximum suttogva, aztán újra elsötétül minden véglegesen, ájultan csuklom össze.
- Jó, rendben, értettem, és abbahagytam! – cserkész becs’szó, bár soha nem voltam cserkész, szóval… na mindegy, tudom én, hogy neki ez nem igazán vicces, szóval abba is hagytam, nem akarok én itt semmi jó elrontója sem lenni. Ez volt az utolsó, és amúgy is, csak azért piszkálom ezzel, hogy… érezze azért a törődést. – De azért nem volt olyan rossz poén nem? – annyira azért nem volt rossz csak… tapló volt, vagy hogy is fejezzem ki magamat. Ez van, néha tudok elég érzéketlen lenni, sőt, gyakran vagyok az, de hát én ezt szoktam meg, az árvaházban nem igazán kedveskedtünk egymásnak, leginkább mindenki egymás ellen volt. - Oké, tudom, vagyis… nem, nem tudom, de elhiszem. – jól van, megértettem, ez egy nagyon komoly dolog meg minden, de néha az a legjobb, ha az ilyen komoly dolgokat inkább elvicceljük, mert én nem vagyok híve annak, hogy mindent halálosan komolyan kéne venni az életben. Akkor hol maradna a szórakozás? – Amúgy sem szeretem a bonyolult dolgokat, de ki szereti őket? – legalábbis próbálom őket elkerülni, mert…mégis mi jó van abban? Nem lehet őket persze elkerülni, mert lehetetlenség, de azért mindig próbálkozom, mert egyszer hátha. Nem mintha érdekelne, megbirkózom velük, de egy könnyű, pofon egyszerű életnek sokkal jobban tudnék örülni. - Mert… csak. Annak léteznie kell, különben ugrott a jó kis yetivadászatom. – jó persze, tudom, hogy sokan nem hisznek ebben, de én akkor is hiszek és kész, ez az én kivételem, a kivétel pedig mindig erősíti a szabályt. Azt hiszem el, amit látok, amit hallok, érzek, kivéve a Yeti, mert az van és kész. - Ti is biztos tesztek dolgokat, ami csak arra szolgál, hogy egy pasi felfigyeljen rátok. – nem létezik, hogy ne legyen ilyen, még ha Andie nem is csinálja, mert mint tudom, ő nem akar soha senkit maga mellé, neki elég, ha magányosan öregszik meg… hülyeség, már bocs. – Amúgy meg szerintem még kisminkelve is állati jól néznék ki. – komolytalanul mondom ezt persze, mert aki egy sminkes dobozzal odamer hozzám jönni, nem ígérem, hogy nem töröm el csontját sem. Erőszakos tudok lenni sajnos, és nem igazán csípem azt, ha valaki belém akar kötni, de szerencsére ebben a suliban nem sok ilyen van. – Igen, mindenképp, majd megkérek egy kínai turistát, hogy kapjon le neked a jetivel. – a kínaiak amúgy is mindenhol ott vannak. Na nem mintha bajom lenne a kínaiakkal, csak simán sokan vannak és kész, illetve nekem kicsit tökegyformák, de valószínű ők is ezt mondják rólunk, szóval… kvittek vagyunk. – Áh, beleőrülnék abba, én utazni akarok ,bejárni a világot… tudod, bepótolni az eddig kimaradt nyaralásokat. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nekem nem voltak szüleim akik elvittek volna egy-egy nyaralásra, az árvaház még csak múzeumba se küldött soha. Még csak ki sem tettem soha a lábamat az országból, és ennek meg kell változnia. – Nem tudhatod, ha elég jó vagy, bedobnak egyből a mély vízbe. De akár jelentkezhetnél mondjuk gyakornoknak valaki profi mellé, nem? – én nem tudom, nem értem ezt. Én is megtehetném, de ahhoz utazni kéne, én meg még diák vagyok, szóval minden bizonnyal csak a suli kijárása után lesz munkám, de… kit érdekel, akkor már szabad vagyok.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-20, 18:42
A szavaira csak elmosolyodom. Na igen, tény és való, hogy abban a helyzetben igazából... meg volt az a kellemetlen szituáció, amiben mind a ketten kellően idegesek voltunk és e miatt talán érthető, hogy kiakadtam, meg hogy ő is nehezen kezelte a dolgot. Simán lehet, hogy ha mondjuk nem az után mondta volna ezt a bálos kérdés, miután majdnem megölte magát a szemem láttára, hogy mondjuk kevéssé akadtam volna ki miatta, vagy netán kicsit sem. Jó ez utóbbi azért nem esélyes, de valószínűleg nem vettem volna ennyire nehezen ezt az... akadályt, vagy minek nevezzem, de eleve kellő feszültséget szült már az, hogy majdnem meghalt, talán érthető, ha utána nem kezeltem mindent tökéletesen... jó nagyon pocsékul kezeltem, tudom, hogy ez a jobb megfogalmazás. - Héj! A végén még megéred, hogy kapsz egy fejbe kólintást, ha így fojtatod. - mosolyodom el. Jó, tudom én a hülye vicceit kezelni, legalábbis az esetek nagy hányadában, vagy inkább közepesben? Igyekszem na, az a lényeg, bár talán egy picit jobban is visszafoghatná a morbid humort, mert azért én se mindig fogok tudni ezzel mit kezdeni. - Akkor jó, nem kell ilyennek beállítanod, ez ennél jóval bonyolultabb. - rázom meg a fejem. Azt hiszem erről nem akarok beszélni, legalábbis nem most, hiszen mondtam neki, hogy elmondom majd ha eljön az ideje, azt hiszem legalábbis, hogy egyszer sor kerülhet rá, csak nem most a bálon, amikor arról volt szó, hogy az a lenne a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Ez most pont nem egy ilyen témának való hely, ebben teljesen biztos vagyok. - A Jeti miért lenne kivétel? - jó azért ezt nem tudom megállni, muszáj visszakérdeznem. Ha mások lennénk, akkor talán még szórakozottan oldalba is bökném, csak hogy érezze a törődést, de ezt végül csak kihagyom. Azért a Jeti szerintem nem sokban más, mint akármi amiben nem hisz, hiszen nem sokan látták még és aki látott mondhatta akár kitalációból is nem? Igazából ezt a listás dolgot nem célzásnak szántam, véletlenül sem, csak úgy... jött a dolog azt hiszem, nem akartam én vele most kivételesen piszkálni. Az elnézést kérő mosolyomból azt hiszem sejtheti, hogy nem erről van szó, de végül szóban nem fejtem ki, akkor már inkább a tánc. Nem kell mindenből azt kihozni, hogy mit nem csinálunk elég jól azt hiszem, vagy miben nem vagyunk elég... ügyesek, egy bált képesek leszünk végig csinálni, vagyis... én képes leszek további vita nélkül. - Szóval ez inkább ilyen csajozási trükk, értem már a dolgot, de a sminkelés... az nem hiszem hogy jól állna neked. - röviden felnevetek, ahogyan elképzelem őt szépen kihúzott szemekkel. Egy-egy énekesnél még csak-csak belefér ez, de nála azért fura lenne, a lakkozott köröm, meg a smink... nem tudom Jacket elképzelni ennyire hivalkodó kinézettel. - És a Jetiről küldesz majd nekem képet, ahogy ígérted. De igazából úgy értem, hogy inkább olyan leszel, aki utazik igaz? És nem olyan, aki pl. egy rezervátumban dolgozik sokat. - mert hát pl. a sárkánykutatók tudtommal ilyenek, inkább helyhez kötöttek, nem utaznak annyit, de a tipikus felfedezők meg épp ellenkezőleg szeretnek utazni, és ha jól sejtem ő inkább az utazós kategóriába sorolható. - Nem tudom. - rántom meg lazán először a vállamat. - Tudod ha meg kell menteni, hát megmentem, de gondolom első körben kéne egy jó munka és kétlem, hogy egyből kemény terepmunkákkal nyithatok majd. - pedig jó lenne, de nő vagyok és fiatal is még, nem gondolom, hogy a kezdőkre ütős ügyeket bíznak... sajnos.
- Én a helyedben erre nem lennék büszke. – csóválom meg mosolyogva a fejemet. Oké, borított már ki például odalent a kriptában, de ott a kiakadásom teljesen jogos volt, és lényegen azon akadtam ki, hogy ő kiakadt, szóval… ez mondhatni annyira nem is számít kiakadásnak, igaz? Ennek ellenére azért nagyon remélem, hogy nem erre akar gyúrni, mert nem igazán van kedvem őt megutálni valami miatt,és azt már tudom magamról, hogy elég haragtartó típus vagyok, szóval ha kiborítana és ez… kártékony lenne kettőnkre nézve, nem hinném, hogy önként keresném a társaságát. Így hát remélem, hogy tényleg nem az a célja, hogy engem mindenáron kiakasszon. - Az életedre esküszöl? – nézek rá komolyan, de aztán csak elvigyorodom. – Bocs, ez szörnyű vicc volt. – rázom meg a fejemet. Nekem így könnyebb, azért akármennyire is úgy látszik, hogy ez engem nem viselt meg… nem így van. Megviselt, csak nem mutatom ki, és jobb elviccelni, így nem tűnik olyan komolynak. - Nyugi, ez csak egy szófordulat, sejtettem, hogy nem egy öngyilkos merénylő vagy. – vagy ha igen, akkor elképesztően fura egy öngyilkos merénylő, de ez persze csak vicc, nem gondolom én azt komolyan, hogy megakarna halni, de azt már nagyon is komolyan gondolom, hogy túl sokat foglalkozik a halál gondolatával. - Hé, a Jetit ebbe ne keverd bele! Ő kivétel. – mondom széles mosollyal. Na igen, a Jetiben kész vagyok hinni még úgy is, hogy soha nem láttam egyet sem, mert… ők az én esélyem, ha elkapnék egyet, akkor azzal azért nem kicsit tenném magasra a lécet, igaz? Persze, ehhez létezniük is kell…. - Ez nem volt szép. – húzom el a számat erre a listát dologra. Nem vagyok én ennyire ellene, mert vezessen listát, ha akar, de… miért arról kell, hogy : mit akarok mielőtt meghalok. Ezt az ember nem tudhatja előre. Én azt se tudom mit akarok holnap, ő meg… - Megsértődnék, ha nem fogadnád el. – mert ha kapsz valamit, akkor lehet, hogy nem kötelező adnod, de… mégis, mert ha az illető nem is, a többiek, a környezet ezt elvárja tőled, és az emberbe már beleivódott az, hogy ha kap valamit, akkor ad is, hogy ne tűnjön egy hálátlan disznónak. – Tudod, a csajok szeretnek táncolni, ha van ösztönző erő, akkor megtanulok én sminkelni is… - vigyorodom el, hogy érezze ez csak vicc. A smink része leginkább, de a tánc is. Nem azért táncolok jól, mert sok nőt akartam ágyba vinni. Jártam bulizni és mivel imádom a zenét, szerencsére ritmusérzékem is van. – Nem tudom… szerintem elutazom. Tudod, Jetire vadászni, vagy valami, egyből a közepébe, nem akarok egyszarvúakat, meg manókat kergetni. – többet akarok, valami nagy zsákmányt, úgyhogy az a legreálisabb, ha elutazok a suli után és teszek azért, hogy az álmaim valóra váljanak, mert ha én nem teszek értük, akkor senki sem fog. – Na és te? Egyből megmented a világot? –mert hát auror akar lenni, igaz? Gondolom én akkor ez a nagy célja, bár a világot nem hinném, hogy meglehet menteni, mert rossz emberek mindig is lesznek, a világ meg alapjaiban véve is elég rossz, szóval… igen, nem vagyok valami jó véleménnyel se az emberekről, se a világról.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-14, 19:21
- Azért én egy kicsit már kiborítottalak. - mosolyodom el. Ez is mondhatni egyféle teljesítmény nem igaz? Nem azt mondom, hogy büszke vagyok rá, de lehet hogy ki tudnám még borítani mással is, ha nagyon akarnám, na persze nem akarom, de vannak hülye dolgaim, mint ahogy azt már észrevettem. Bár ezek számomra nem azok, csak mások nem feltétlenül tudják megérteni, hogy mit miért és miért úgy gondolok. Hát igen ehhez ismerni kéne az előéletemet, vagy épp az indokaimat, de azt nem kötöm csak úgy könnyedén bárki orrára. - Jól van na, ígérem soha többé nem emlegetem. - még ünnepélyesen fel is emelem a bal kacsómat a levegőbe, a jobbat pedig a szívem fölé helyezem egy pillanatra. Nem akarom én folyton e miatt piszkálni, de azért lássuk be baromira sikerül megijednem attól, ami történt és ez azért valahol érthető igaz? Majdnem meghalt és ha megtörténik azt nem tudom, hogy kezelem, pedig mi még csak nem is állunk olyan közel egymáshoz. Na pont e miatt nem engedek senkit sem igazán közel, mert nem akarok neki fájdalmat okozni, amikor... elmegyek és az elkerülhetetlennek tűnik. - Dehogy! Nem akarok meghalni, pont hogy... nem. - nem szeretnék, hát naná, hogy élni akarok, jobb lenne úgy élni, hogy élek és kész és nem kell attól félnem, hogy vége lesz, csak hát ebben sajnos nem én döntök. Persze ő ezt nem tudhatja, és nem is most fogom az orrára kötni a dolgot, de az akkor sem tetszik, hogy úgy gondolja, hogy kifejezetten én akarok meghalni, mert ez tényleg nincs így. - De, ha még nem láttál Jetit, akkor nem is hiszed el, hogy létezik? - mert na Jetiről már sokszor beszélgettünk, de biztosan sok minden van, amit még nem látott eddigi élete folyamán és mégis elhiszi, hogy létezik. Jó persze bizonyos dolgokban nehezebb hinni, de a muglik a szellemek létezésében sem hisznek, itt pedig nem is egy kóborol a kastélyban. Gondolom a mugli származású diákoknak ezt nem is valami egyszerű feldolgozni, vagy akár a sárkányok, vagy csak szimplán a mágia létezését. - Eltérünk dolgokban ez tény, de azért... azt hiszem hasonlítunk is sok mindenben, de még nem ismerlek annyira, hogy kész listám legyen, mielőtt rákérdeznél. - teszem gyorsan hozzá, mert amilyen kis akadékoskodó tud lenni, komolyan simán el tudom képzelni, hogy a végén még rákérdez, hogy mik a hasonlóságok közöttünk. Amúgy igazából mindketten kalandvágyóak vagyunk, és egyébként egyikünk se kifejezetten jó a kapcsolatépítésben, talán e miatt is viseljük el jobban egymást? A jó ég tudja, nem kell mindig mindent túl gondolni igaz? - Rendben, adomány az életed megmentése érdekében. - bólintok egy széles mosoly kíséretében és most még a tánccal kapcsolatos piszkálódását se veszem komolyan, főleg hogy tudom - remélem -, hogy csak viccel. - Biztosan van hozzá tehetségem és azért te sem panaszkodhatsz. - mosolyodom el. Igazából szeretem a zenét. Lehet, hogy nem táncoltam sokat, de kellő ritmusérzékem van ahhoz, hogy attól hogy nincs nagy gyakorlat a hátam mögött mégis csak egészen jól menjen a dolog. - Mi lesz az első dolgod, ha befejezted a sulit? - mert gondolom szülők nélkül azért neki jóval nehezebb lesz elkezdeni a felnőtt életet, és azért kíváncsi vagyok. Lehet, hogy ha már előre letölt valahol valami gyakorlatot, akkor lesz hová mennie pl. dolgozni, nem tudom. Nekem még sejtelmem sincs, hogy mi lesz a jövőben.
- Jól van, engem azért nem olyan könnyű kiborítani. Sok mindent láttam már… - túl sok mindent, és főleg az árvaházban. Nem uralkodtak valami jó körülmények ott, elég sok undorító és meglepő dolog történt ott, ami eleinte kiakasztott, de aztán megtanultam őket kezelni, és most már a legkevésbé sem érdekelnek. - Kösz. Nagyon hálás vagyok, hogy még így utólag is rágod miatta a fülemet, de… élek. – szóval hagyjuk a fenébe a dolgot. Persze, imponálhatna , hogy aggódott értem, és köszönöm is, de most már kicsit idegesít is az, hogy bármit mondok és teszek, végül oda lyukadunk ki, hogy én majdnem meghaltam. Igen, hülye voltam, hogy beleittam abba a kehelybe, mert sejtettem mi lesz, de lesz, ami lesz alapon döntöttem, ő pedig ott volt és segített nekem, szóval az istenek, a sors, az élet, mind azt akarták, hogy még kicsit késleltessem a bakancsfeldobását. És így is fogok tenni, mert nagyon jó fej vagyok. És még akarnék élni egy minimum negyven-ötben évet. - Jól van, csak mondtam. – nem kell ezt is magára vennie, cska megjegyeztem, mert sokan mondják, hogy a halál így meg úgy, de közben meg fogalmuk sincsen milyen is az. Jó, lehet, hogy én nem voltam a halál torkában, de nem voltam tőle messze, igaz? – De mindegy is, a lényeg, hogy ne akarj meghalni, nincs ott semmi. – rántom meg a vállamat. A nagy büdös semmi, ez van ott, kivéve persze, ha hisz valamiben, de mivel én magamon kívül nem igazán hiszek senkiben és semmiben sem… a túlvilág egy hülyeség. Ha meghalsz, akkor kampec, nincs tovább. - Igen, mert amit látok, az létezik is. Hiába mondod, hogy léteznek a földönkívüliek, én nem hiszem el, ameddig nem látom őket. – bár talán jobb lenne nem is látni őket, mert minden bizonnyal nem békés szándékkal jönnének. Az emberiség önveszélyesen hülye, elpusztítanak minket, még mielőtt mi tönkretennénk magunkat. Már ha ugye léteznek. - Fogjuk rá. – rántom meg a vállamat. Nekem azért voltak barátaim, csak hát… nem ápoltam a barátságot így vége lett. Kapcsolataim is voltak már, azokból se lett semmi, mert soha nem éreztem, hogy kéne többnek lennie. – De mi az, hogy legalább? Ennyire különbözőek lennénk? – ez inkább költői kérdés volt, mert hát… igen, elégé azok vagyunk sajnos, legalábbis sok mindenről máshogy vélekedünk. Nemcsak a kapcsolatokról, meg arról, hogyan kéne hozzáállni az élethez. De végül is hiába vagyunk mások, nem megyünk ölre, nem akarjuk kinyírni a másikat, szóval a különböző emberek összetalálkozásának egyik legjobb példája is lehetnénk. – Oké, akkor… hívjuk adománynak és ne ajándéknak. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Oké, hogy nem azért adsz valakinek valamit, mert vársz cserébe te is valamit, de aki kap, az általában ad is, mert ez így… tisztességes, vagy hogy is mondhatnám. - Nem tudom miről beszélsz. – rázom meg a fejem mosolyogva, még mielőtt megfognám a kezét és a többi táncoló diák közé vezetném magunkat. – Nem is táncolsz annyira rosszul. – mondom mosolyogva. Na igen, kicsit azért arra számítottam, hogy igen, Nem mert rosszindulatú vagyok, hanem mert eddig nem igazán táncolt, ugye? Egyesek pedig annyira gátlásosak tudnak lenni, hogy még ez is gondot okoz nekik. Andie nem ilyen.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-10, 12:19
Néha kicsit olyan, mint afféle macska-egér harcos vívnánk, vagy nem is tudom, de annyira nem zavar. Jó volt vele hipogriffen repülni és még az az italozgatás is, aminek a végére elég szépen kiütöttem magam és a sír felfedezése... nem mondom, hogy nem akadtam ki a báli meghívása miatt, és hogy persze igaza van és nem kellett volna, de hát mit tehetnék már utólag? Az az igazság, hogy valahol az én esetemben érthető, hogy mellre szívtam a dolgot kissé talán túlságosan is, de csak rábólintottam és volt értelme, mert most itt vagyok és igen határozottan jól érzem magam, minden kis összekapás ellenére is. Talán tényleg idővel el is mondhatom neki az,t hogy mi is az én nagy gondom, ami miatt nem akarok kötődni senkihez sem, vagy amiért nem akarom, hogy más kötődjön hozzám. - Nem erre gyúrok, de azért sose lehet tudni. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen erről van szó, nem tudhatom, hogy mivel borítom majd ki annyira, hogy a végén ne jussunk el oda, hogy tényleg elmondjam neki ezt a fene nagy titkot. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy mi járhat a fejében, hogy mi lehet a tippje, hogy miért állok ehhez így hozzá, de talán jobb, ha nem tudom, a végén kiderülne, hogy elég rossz dolgokat gondol. - Jól van, ígérem nem hozom fel többet. - bólintok egy apró sóhajjal. Nem tehetek róla na... egy kicsit akár még jól is eshetne neki az, hogy ennyire aggódtam értem, hogy így kiborultam a hülyesége miatt. Azért mégis csak miattam és majdnem a szemem láttára halt meg, mert én vagyok a nagy felfedező igaz? Oké a sír az ő ötlete volt és ő ivott bele abba az izébe is, de attól még magamra vettem volna és jó eséllyel egy életre átkozom magam, hogy ha tényleg komolyabban baja történik. - Én nem is gondoltam, hogy bármi szép, meg irodalmi van benne, csak hogy... nem is tudom. - rántom meg végül a vállamat, de aztán csak megrázom a fejem. Nem, azt hiszem ezt sem kéne tovább fejtegetni. Nem olyan téma ez, ami most jó. Ez egy bál, jól kéne, hogy érezzük magunkat és nem pedig azon tanakodni, hogy mi van a halál után, egyáltalán nem kéne ilyesmin agyalni legalábbis szerinte. - Végül is érthető, az a racionális típus vagy, aki csak abban hisz, amit lát. - valahogy eddig is ezt szűrtem le belőle. Nem is lenne ő olyan igazán jó kalandor, valahol pont e miatt, mert a világ azért ennél egy fokkal bonyolultabb. Szerintem sok minden van, amit az ember nem lát, de attól még létezhet, amiről csak pletykák, vagy legendák szállnak, de ennyi és nem több. Gondolom számára csak az az igazi, ami kézzelfogható és biztos... ez is egy álláspont, ha úgy vesszük. - Akkor ebben legalább hasonlítunk. - mosolyodom el. Nekem sincsenek tömegével mély barátságaim, sőt, egyáltalán nincsenek, bár ez a saját döntésem, nem azért van, mert gyakran lennék bunkó, vagy bármi ilyesmi. Én szimplán csak nem engedek túl közel magamhoz senkit sem, hogy ne jöhessek ki a dologból végül rosszul, vagy hogy az illetőnek ne ártsak. Nem mondom, hogy jó így, de nekem ez jutott és már beletörődtem. De legalább ott vannak a szüleim, ők azért igyekeznek pótolni az efféle hiányt. A szavaira viszont csak megrázom a fejemet. - Én ezt nem azért hoztam neked Jack, mert viszonzást várok, nem kell ajándékot beszerezned. - amúgy sem ismer annyira és ez a kő nem olyan nagy dolog, szóval nem várom el a viszonzást egyáltalán. Nem mondhatom, hogy nem esik jól, de attól még ez nem valami kötelező teljesítendő. Ajándékozni azért szoktunk, mert az jól esik, mert jó boldognak látni a másikat, és nem azért, mert feltétlenül elvárunk cserébe valamit. - Héj! Azért ne essen ennyire nehezedre! - nevetem el magam. Sejtem én, hogy ezzel most szimplán csak húz, talán meg is érdemlem, de azért remélem, hogy nem lesz annyira rémes táncolni velem. Nem vagyok profi, de talán egy lassú számnál nem okozok senkinek sem komolyabb galibát. Az egyáltalán nem zavar, ha a keze derekamon pihen, végül is ez így működik nem? És azért jöttem, hogy megtapasztaljam milyen egy bál, ahhoz pedig a tánc is hozzátartozik a partnereddel.
- Jól van, te tudod, hogy mit akarsz. Én nem erőszakoskodom. – azt csinál, amit akar, már nagylány, tudja valószínűleg, hogy mi kell neki, bár elnézve azt, hogy eddig milyen is az élete… mármint, hogy nincsenek barátai, vagy éppenséggel semmi olyat nem keres, amit egy másik kortársa igen. Akárhogy is, az ő dolga, én nem fogom beleütni az orrom és kierőszakolni ezt belőle. – Ahhoz, hogy komolyan kiboríts tényleg elég nagy dolgot kell tenned… remélem nem erre gyúrsz. – nem mondom, hogy olyan hű de toleráns ember vagyok, mert nem, imádok másokat utálni, persze csak akkor ha ennek van valami nyomos oka is. Elszáll néha velem a ló, olyat mondok, amit nem kéne, de… ezek csak pillanatnyi hülyeségek a legtöbbször, előbb beszélek, mint gondolkozok. - Miért mindig, ide lyukadunk, ki? - tényleg nem értem, folyamatosan itt vagyunk, hogy én majdnem megölettem magamat, de nem történt, meg igaz? Ő a nagy kalandor, a veszély a kalanddal együtt jár, igaz? – Amúgy sem haltam meg, itt vagyok, szóval elfelejthetnénk ezt? – mert semmi értelme, beleittam abba a kehelybe, és igen, számítottam rá, hogy nem mézsör lesz benne, de egyszer élünk, miért ne lehetne az én hülyeségem az, hogy beleiszok valami kotyvasztott méregbe? Legközelebb majd nem történik ez meg… remélhetőleg. - A nagy semmit. A halálban nincs semmi szép meg irodalmi. – de persze mindenki azt írja, hogy ez a megváltás, meg a fény az alagút végén, leperegnek a homokszemek és azok arcát látod, akiket a legjobban szeretsz… na én nem láttam az égvilágon semmit, szóval nekem senki ne mondogassa, hogy milyen szép is a halál. - Nem, ez nekem nagyon mézesmázos. Nem mondom, hogy nem létezik, de amíg én nem találkozom vele, addig én nem hiszek benne. – abban hiszek, amit látok, hallok, érzek, nem pedig mindenféle hülye irodalmi szarban. Persze, szép dolog az Igaziról írni, de rohadt nagy ámítás is. - Nem, úgy látszik tényleg nem. De tudod, én nem szólok bele. – nem, úgy éli az életét, ahogy csak akarja, nekem sem szól be senki, hogy ezt meg ezt csináljam, majd teszem, amit jónak látok, amúgy is, nincsen senkim, aki beszólhatna. Nem kerültem soha nevelőszülőkhöz, és az árvaházban barátokra se leltem, de nem is baj, annyira nem érdekel. – Nem is tudom. Nem arról van szó, jóban vagyok a többséggel, de nem vagyok az a… legjobb barát, ha érted mire gondolok. – nem, mert gyakran bunkó tudok lenni és figyelmetlen, ezt meg sokan mellre szívják, aminek semmi értelme, de hát ez van. – Majd odaadom a Jetinek, ilyet még biztos nem látott. – mosolygok rá. Na igen, ezzel aztán lekenyerezem majd, ha minden igaz, akkor a Jeti nem valaki okos lény, bár persze az is igaz, hogy ez csak híresztelés, mert nem igazán jött még senki vissza élve, hogy elmondja milyen is egy Jetivel teázgatni. – Én viszont nem hoztam neked semmit, úgyhogy… türelmet kérek. – mondom miután elhúzódott. Nem készültem, mert nem hittem, hogy kapok valamit, és hát amúgy se vagyok valami nagy ajándékozós, de majd akkor lemegyek a Roxmorts-ba és szerzek valamit, de tuti nem a bálon, és gondolom ő hazautazik karácsonyra majd szóval… időbe telik mire megkapja, úgy tűnik. – Végül is, ha annyira akarod… táncoljunk. – mondom, mintha hatalmas nehezemre esne a dolog, de persze nem gondolom komolyan, mosolyogva fogom meg a kezét, hogy a többi táncoló diákhoz kapcsolódjunk. Valami lassabb szám megy, erre nem igazán lehet pörögni, szóval közelebb kell lépnem hozzá, de remélhetőleg nem zavarja majd.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-05, 13:36
Nem, ez a fajta viccelődés nem igazán tetszik nekem, mert hát na, majdnem megölte magát, hát persze, hogy nem jön be nekem, hogy most sírt emleget. Őszintén szólva legszívesebben akár fejbe is kólintanám, csak azért nem teszem meg, mert most épp egy bálban vagyunk és ez nem vennék éppenséggel jól ki magát, meg arról volt szó, hogy jól fogom érezni magamat és nem aggódok mindenféle butaságokon... igyekszem. - Tudom, hogy nem kell, nem is azért... fogom. - nem arról van szó, hogy ő erőszakolja ki belőlem, de ha azt nézzük, hogy az amúgy nem egyszerű természetemet még elviseli mondjuk egy év múlva is, akkor csak van joga, hogy meg tudja, hogy miért is vagyok ennyire nehéz eset. - Lehet, hogy sokkal előbb kiborítalak és a közelembe sem akarsz majd jönni többet, mint hogy eljussunk addig, hogy elmondjam. - mosolyodom el végül. Már egyszer sikerült, egy sima bálra hívás is majdnem durva vitába torkollt, szóval miért ne marhatnám el magamtól még az előtt, hogy elmeséljem neki miért is vagyok ilyen? Nem ismerem még annyira, nem tudom, hogy mennyire kitartó, vagy épp pont hogy nem az. - Nem... nem azzal, hanem hogy majdnem megöletted magad. - nem voltam éppenséggel a toppon és ezek után bedobta ezt a bál dolgot is, azt hiszem érthető, ha nem voltam pont a legjobb hangulatomban, más se lett volna. Jó lehet, hogy mást egy báli meghívás mondjuk feldob, de ugye én éppenséggel nem vagyok átlagos ilyen téren, bármennyire is igyekszem. Na jó... azért nem töröm magam össze annyira. - Szóval semmit... - bólintok egy aprót. Jó tudom csak kiakad, ha ezen jobban elgondolkodom, ezért a kis viccelődésére inkább csak elmosolyodom. Ez van, nem tudom azért teljesen függetleníteni magam ettől. Azért valahol nem lenne rossz, ha lenne az élet után valami. Nem is tudom... ha vannak szellemek, akkor mégis csak lehetne ez így nem? Mégis csak lehetne esély rá, hogy mondjuk van valami a halál után... azért könnyebb lenne ebben a tudatban várni... a végét. - Hiszel egyáltalán ebben? Az Igaziban? - nem úgy tűnt nekem eddig sem és a mostani szavaiból sem igazból, én meg aztán végképp nem hiszek az ilyesmiben. Az Igazi amúgy is azoknak való, akik szerethetnek életük végéig, de ez rám nem igaz sajnos. Nekem ez nem való... a szerelem, meg a komolyabb érzelmek. Én csak... meg vagyok így, nem jó dolog kipróbálni valamit, ha aztán tudod, hogy végül elveszítheted, az... egyszerűen senkinek se jó, nekem sem és annak sem, aki végül sérül e miatt. - De ez... ennek oka van, nem értheted. - rázom meg a fejemet. Nem akarok ebbe megint belemenni. Nem mániám a halál, egyszerűen csak én így élek, én így tudom könnyebben elfogadni azt, ami nekem jutott. Az életem sajnos bonyolultabb, mint az átlagé, és tudom, hogy ezt ő nem tudja egy könnyen elfogadni, de hát ez van. Nem kell értenie, még egyelőre nem is értheti meg. - Itt sem a suliban? Miért? - mert oké árva és gondolom úgy nehezebb jó barátokat szerezni, de most itt van a suliban és nem értem, hogy miért nincsenek barátai, olyan igaziak. Én okkal tartok magamtól távol mindenkit, de neki erre miért van oka egyáltalán? Nem értem a dologban a logikát, nem tehetek róla, hiszen sokkal lazábbnak és nyitottabbnak tűnik, mint én valaha is lehetnék. - Ki tudja, hogy mikor mész el egyedül kalandozni, amikor nem lesz ott egy gyakorlott társ, hogy megmentsen? - mosolyodom el, miután kibontotta a kis csomagot. Tudom, hogy nem nagy dolog, apróság, hiszen nem ismerem még őt olyan mélyen, de mégis csak úgy gondoltam, hogy ennyit kaphat és egyébként is... kedvelem, ahogyan mondtam és ez valahol engesztelés is a kiakadás miatt a bálra hívásos esettel kapcsolatban. - Igen, szabad. - közelebb lépek, hogy átfogjam a derekát. Talán pár pillanattal tovább engedek a kellemes érzésnek, mint ahogyan kellene, de tényleg csak éppen pár pillanattal, csak aztán húzódom el. - Táncolunk is igaz? Ha már ez egy bál. - gondolom ez is tervben volt, ezt is ki kell próbálnom kötelezően, ha már eljöttem vele és arról volt szó, hogy érezzük jól magunkat, én pedig rajta leszek a dolgon.
- El, kitudja, talán a sírba is. – rántom meg én is a vállam, csakhogy szép sormintát csináljunk. A jeti vadászat azért nem éppen veszélytelen, bár elég esélytelen, hogy egyből menjek is valami zord, hideg helyre, hogy jetit keressek, de talán majd egyszer, a legjobb akarok lenni abban, amit választottam, el kell kapni egy jetit. – De ugye tudod, hogy nem kell elmondanod? – nem fogok hülyén meghalni, csak mert nem mondja el mi baja van. Nem könyörgök neki a nagy titkokért, szóval még véletlenül se higgye azt, hogy kötelessége lenne, vagy elvárnám tőle azt, hogy elmesélje nekem mi is a nagy baja a… nagyjából úgy mindennel, amihez két ember kell. – Most már biztosan nem lesz hiányérzetem, mikor feldobom a bakancsomat. – mondom széles mosollyal. Nem olyan nagy ügy ez, kimondani, hogy valakit kedvelsz, mert ez csak egy érzés, nem pedig egy életre szóló valami, amitől ő annyira retteg. Amúgy is, az életben vajmi kevés dolog szól örökre. - Mivel? Nehogy már bocsánatot kelljen kérnem, amiért elhívtalak. – na az röhejes lenne. Mégis mivel hoztam rá a frászt? Ő akart lemenni oda, nem? És amúgy is, nem fogok még véletlenül sem azért bocsánatot kérni, mert kedvelem őt. Milyen hülye logika ez már, legalább barátai legyenek, mert így az élete nem is igazán élet. - Nem, semmit nem láttam. – rázom meg a fejem mosolyogva. Sem életfonalat, sem képeket, sem filmet, sem emlékeket, semmit. Csak a tátongó üresség és kész, a tehetetlenség… a semmi. Elég szar lehet a halál, nem véletlen nem akarok meghalni, de egy ilyen halál közeli élmény után a legjobb érzés élni. – Csak… üresség volt és kész. Nem voltam magamnál, de… de mégis. És arra gondoltam milyen röhejes egy sírban meghalni. – rántom meg a vállam széles vigyorral. Semmilyen nem volt, ez a legjobb szó rá. Elég szörnyű, de mégis valahol nyugodt, viszont én nem vágytam rá, nagyon nem. - Ha bejön valamelyik, akkor nem, nincs jobb dolguk. Kitudja, talán az egyikük az igazi. – rántom meg a vállamat, mielőtt még kiinnám teljesen a poharam tartalmát. Nem hiszek ebben a nagy mindent felemésztő szerelemben. Persze, szép dolog, de a szerelem se más, mint sima vonzódás. - Szerintem meg igen. Bakancslistát írsz, hogy mit akarsz mielőtt még meghalsz, de… honnan tudhatnád mit akarsz Andie? Én azt sem tudom mit akarok holnap, csak élek másodpercről másodpercre, nem tervezem meg, hogy ezt és ezt mindenképpen megakarom csinálni, mielőtt még legördül a függöny. – nem megbántani akarom őt, ha egy kicsit is ismer, akkor ezt most láthatja rajtam. Én csak… ráakarok világítani valamire előtte. – Nem, nem igazán voltak olyan jó barátaim. – az árvaházban örültem, ha kaját kaptam, nem kívántam én még ajándék után, a Roxfortban meg vannak haverjaim, de nem annyira jók, hogy ajándékozgassunk egymásnak, meg amúgy is, kiürül a Roxfort azért az ünnepekkor. – Oh. – mondom kissé meglepetten mikor elő kerül a kis csomag. – Kösz… - bólintok egyet kissé zavartan, de mosolyogva, mielőtt még kicsomagolnám, hogy meglessem. – Váó, már előre gondolsz mi lesz velem, ha te éppen nem vagy ott? – kérdezem vigyorogva, miközben visszacsomagolom az ajándékát. – Megölelni szabad? – mosolygok rá kérdő tekintettel, ahogy kitárom a karomat.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2015-01-01, 18:16
- Jövőre befejezed a sulit, akkor miért ne mondhatnám el? Elmész majd megkeresni a Jetit, maximum a titkomat is elviszed magaddal. - vonom meg a vállamat hasonlóképp, ahogy ő is tette. Nem veszem én ezt annyira komolyan, mint ő és neki sem kéne. Elmegy majd amúgy is, akkor meg már elmondhatom neki a dolgot, már nem számít. Nem fogom látni onnantól a sajnálkozó pillantásokat minden áldott nap és nekem ez pont elég, szóval nem gond, belefér, komolyan, ha nem hiszi, hát majd akkor meglátja, hogy igazat mondtam. - Oké, de esetleg azt is kimondhatom, hogy kedvellek, ha ez jót tesz a lelki világodnak. - mosolyodom el végül. Jó, tényleg így van, kedvelem, rendes és kedves is, igazából még viccesnek is mondanám, bár az annyira nem volt vicces, amikor majdnem megölette magát, de na... végül is összességében tényleg kedvelem, annak ellenére, hogy nem kéne és ennél jobban nem is szabad, sőt neki sem szavad engem, ez a fontosabb, de ő nem is mondott olyat, hogy kedvelne igaz? Szóval... nincs itt semmi gond. - Jól van igazad van és bocs... én csak nehezen kezeltem, főleg hogy előtte hoztad rám a frászt. - egyébként is felfokozott idegállapotban voltam, azért ezt megértheti nem? Előtte majdnem megölte magát a szemem láttára, és az igenis az én hibám lett volna, mindezek után hogy csak úgy elhív a bálba, mintha mi sem történt volna, miközben már nem egyszer próbáltam neki elmagyarázni, hogy azért határozottan nehéz eset vagyok, hogy... nem igazán megyek bele mélyebb kapcsolatokba, még barátságokba sem azért az már úgy egyben tényleg sok volt. Nem ellene szólt, de attól még így van, de az a fő, hogy végül kezelni tudtuk igaz? - És éreztél valamit? Jobb lett tőle? Láttál lepergő életfonalat? - egyáltalán milyen volt? Vajon tudta, hogy vége? Vagy elájult és nem volt meg már onnantól semmi sem? Érdekel, mert nem tudom, hogy majd nálam hogy lesz ez. Vajon, ha vége akkor csak vége lesz és kész? Elájulok és egy ideig még megpróbálnak valamit tenni, hogy sikerüljön visszahozni, és ha nem sikerül akkor vége? Vajon el tudok majd búcsúzni a szüleimtől, vagy arra sem lesz esélyem? Elég rossz az, hogy minden alkalommal, amikor eljövök otthonról tudjátok... úgy néznek, apu úgy ölel meg, mintha attól félne benne van a pakliban, hogy már nem teheti meg soha többé és valahol érthető is ez, valahol talán benne is van a pakliban. - Azért sok esélyt nem látok rá, meg amúgy is... gondolom van jobb dolguk. - és amúgy is miről beszélgetnék én velük, de komolyan? Nem tudom, nem is lenne feltétlenül értelme. Zenészek, maximum kérdezhetek egy-két apróságot és kész, aztán ennyi, de nem hiszem, hogy van értelme, jó eséllyel ezeket akár Jacktől is megkérdezhetném. - Nem vagyok halál mániás. - rázom meg a fejemet. Egyszerűen csak tudom, hogy vége lesz majd, de hát ezt nem érti, nem is értheti, nem is várhatom el, hogy értse. Én tudom, hogy lesz, hogy nem tart örökké és tudom, hogy lesz vége csak még azt nem, hogy mikor, de ezt ő tényleg nem értheti meg... és igazából nem is várhatom el tőle, hogy megértse igaz? - De még a barátaidtól sem, soha? - jó azért ez meg lep, mert hát na legalább a barátaitól kapott volna ajándékot, az azért mégis csak úgy dukál. Hoztam azért egy kis oldal táskát és most kezdek el kotorászni benne. - Igazából nem nagy dolog, csak... esetleg jól jöhet, és most ide amúgy se hozhattam nagy csomagot, pedig egy igazi túlélő felszerelés jól jönne neked. - mosolyodom el, és szépen át is adom neki a a kis csomagot. Tényleg nem nagy és nem is nagy dolog van benne, csak egy szimpla bezoár kő, de az azért hasznos lehet neki, ha már ennyire könnyen kezeli a veszélyes helyzeteket.
- Csak reálisan nézem a világot. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, azért eddig is elégé az ellen volt, hogy bármit is megtudjak, szóval mégis mi a fene változna meg holnap? Semmi, úgyhogy nem fűzök én nagy reményeket ahhoz, hogy jobb lesz bármi is, de mindegy ,ha elmondja, mondja, én meghallgatom, ha meg nem akkor… ez van, beletudok törődni. – Rendben, akkor ezt úgy veszem, mintha azt mondtad volna, hogy kedvelsz, oké? – mosolygok rá. Na igen, tudom én, hogy van olyan csökönyös, hogy ne mondja ezt ki, de végül is a szavai ezt voltak hivatottak elmondani, én pedig nem fogok kihagyni egy ilyen lehetőséget, hogy az orra alá dörgöljem amit mindketten tudunk ,csak az egyikünk – nevezetesen ő – megpróbálja eltitkolni maga elől az egészet. Bár nem értem mi gond lehetne abból, ha jóban vagyunk, nem gyűrűt adtam neki, csak simán elhívtam a bálra és kész, nem kell ezen annyira fennakadni. - Én csak azon akadtam ki, hogy te kiakadtál. – ez a nyers igazság. Csak egy egyszerű, egy éjszakás meghívásról volt szó ahol annyi a dolga, hogy mosolyog és táncol, jól érzi magát, de úgy felhúzta ezen magát, hogy képtelen voltam én is megmaradni, úgyhogy… ő volt az, aki felidegesített engem, bár nem voltam ideges, inkább csak nem értettem az egészet. Oké, nem akar kötődni, oké, nem akarja elmondani, hogy miért nem, de miért olyan rossz az, ha életében egyszer nem a listájával, hanem magával foglalkozik? Én ezt kínáltam, és nem feleségül kértem, csak a páromnak a bálra, amibe még ha nehezen is, de végül is belement. - Hát, szerintem van benne valami. – rántom meg a vállamat. Minél közelebb vagy a halálhoz, annál inkább élni akarsz. Azt szokták mondani, hogy lepereg valami film a szemünk előtt mikor meghalunk, de mikor én halál közeli állapotba kerültem nem láttam semmiféle filmet, se fényt, semmit. Csak… nem is tudom, lebegtem, mintha az űrben lennék. Nem láttam, nem hallottam, nem éreztem, és mégis ott voltam, mégis… mindent éreztem, hallottam és láttam. Tudom, hogy ez így fura kimondva, és az égvilágon semmi értelme, de én így éltem meg ezt a… majdnem a halált, amitől megmentett Andie nagy szerencsémre. - Oké, csak szólj mikor odamész, hogy ne higgyem, hogy elszöktél. – na igen, majd amíg ő eltrécsel velük addig én iszok valamit, eddig amúgy is elég keveset ittam ahhoz képest, amennyit az előző bálokon ittam. Már nem vagyok kiskorú, piálhatok kedvemre, de nem vagyok én részeges ám, csak… néha jól jön az alkohol. - Szerintem halál mániás vagy. Hagyd a fenébe, inkább élj és kész, ráérünk még meghalni. – nem értem miért kell ennyire leragadnia mindig ennél. Mintha már beírta volna előre a naptárába azt, hogy megfog halni, ami egy baromság, mert nem tudhatja ezt előre, és nem is tudja, úgyhogy…éljen inkább. – De, talán majd… egyszer. – egyedül nem valami jó poén karácsonyozni, ahhoz mások is kellenek, hogy megértsem ennek az egésznek az értelmét és ne csak egy tök átlagos napnak lássam. - Nem, nem kaptam még soha. – ciki, vagy nem ciki, de nem igazán esik le a dolog, hogy miért kérdezi ezt. Nem is igazán számolok azzal, hogy bármit is adna, mégis miért tenné.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-28, 11:30
- Ne legyél ilyen, miért ne érdemelhetnéd ki soha? - rázom meg a fejem. Oké, értem én, hogy nem sok reményt fűz ahhoz, hogy tényleg elmondom neki egyszer, hogy mi a helyzet velem, de miért ne lehetne? Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, vagy a jövőhét, az is lehet, hogy hamarabb megtudja, mint hinné, csak mert olyasmi történik, ami miatt muszáj elmondanom. Ha ott a barlangban én lettem volna rosszul, akkor pl. pont ez lett volna a helyzet, akkor igenis el kellett volna mondanom neki, mert különben segíteni sem tud, szóval... ki tudja. - Tudod nem kell mindent részletesen megmagyarázni, vannak dolgok, amik... csak úgy vannak, de igen nem vagy olyan elviselhetetlen, és néha kell egy kalandozó társ. - rántom meg a vállamat egy mosollyal. Nem, nem fogom csak úgy kimondani, hogy kedvelem és hogy jó lenne, ha jóban maradnánk még másfél év múlva is. Nem tudom én sem, hogy mi lesz másfél év múlva, épp ezért nem szoktam ennyire előre gondolkodni, szóval... majd meglátjuk, hogy mi lesz, amikor befejezi a sulit. - Ez igaz, de azért így is felhúztad magad, pedig nem voltam annyira nehéz eset. - na jó, könnyű sem voltam, tudom, mert persze egyből túlgondoltam az egészet, de nem szoktam én még egy báli meghívásba sem belemenni és ha ezt nézzük akkor már felrúgtam kicsit a saját szabályaimat miatta nem igaz? Szóval... ezt azért mindenképpen előnyként értelmezhette volna már akkor is, ő viszont inkább kiakadt, mert... kiakadtam. Jó, azért ha úgy nézzük, akkor eléggé jogos volt a dolog. - Ez... ez a legnagyobb butaság, amit valaha hallottam... még hogy minél közelebb a halál annál jobban érzed, hogy élsz... - nem, ezzel nem tudok egyetérteni és még mosolyogni sem megy rajta. Én nem érzem, hogy annál jobban élek, minél inkább tudom, hogy meg fogok halni, már pedig én tudom, hogy ez lesz majd a vége, és nem is biztos, hogy olyan sokára. Ezek után mégis hogyan érezhetném azt, hogy ez mennyire jó vagy pezsdítő dolog? De nem hiszem, hogy ezt megértené, főleg mert... ő nem én vagyok és nem neki kellett végignézni, hogy majdnem meghaltam. Szerintem fordítva ő sem élvezte volna annyira, vagy ha igen akkor nagyon félreismertem. - Jól van, majd... gyűjtök bátorságot a bál alatt oké? A te kedvedért. - mosolyodom el végre megint. Persze tudom, hogy igaza van, tudom hogy nem másik bolygóról jöttek és tuti, hogy ők is csak emberek, mint mi is, de attól még nem olyan átlagosak. Mégis csak népszerűek, mégis mások rajonganak értük, mintha egy más kategória lennének és kész, ezt akkor is nehezen tudom elmagyarázni másnak azt hiszem, de nem is biztos, hogy kell. Az ember az érzéseit nem mindig tudja elmagyarázni és indokolni, azok időnként tényleg csak vannak és kész, és hiába próbálnak meggyőzni, hogy már pedig ne érezz úgy, nem biztos, hogy az sikerül is, sőt. - Miért szerinted a halál nem fix pont? - de az. Nekem sincs időponthoz kötve, de attól még fix. Tőlem aztán bizonygathatja, hogy nem így van, de... nem fogok egyetérteni vele és kész. De mindegy is igaz? Majd meglátja, hogy nekem van igazam, ha egyszer tényleg elmesélek neki mindent. - De a jövőben még lehet nem? És akkor mégis csak jobb lenne, ha... tudnád élvezni is, vagy rendesen megünnepelni. Viszont akkor gondolom ajándékot sem szoktál kapni igaz? - majszolgatom tovább a sütimet, ami inkább valami csokis kekszféle, de amúgy baromi finom, nekem legalábbis nagyon bejön. Jó hát nem biztos, hogy ez a kérdés nem volt teljesen átlátszó, de... hát na, én azért készültem, mert ez csak egy bál, nem randi és ő az asszisztensem, nem a pasim, de... attól még adhatok neki egy kisebb apróságot igaz?
- Soha nem fogom megérdemelni, nem igaz? – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, elég kevés esélyt látok arra, hogy valaha is elmondja mi baja van, de mindegy, az ő dolga, tényleg az ő döntése maximálisan az, hogy mit akar elmondani és kinek, én nem fogok erősködni, felőlem aztán magában tarthatja, ha neki úgy jó. – Szóval szeretnéd, ha addig jóban maradnánk? – na igen, másfél év nem éppen közel jövő, de mindegy, most a szavaiból nem ez volt az elsődleges, ami lejött, sokkal inkább az, hogy akkor úgy számol, hogy addig jóban maradunk, nem? Fura ez attól az embertől, aki még egy levelibéka és a levél kapcsolatába is többet lát, mint ami az valójában. – Annyira azért nem kellett győzködni szerencsére. – rántom meg a vállamat. Na igen, ha sokat kellett volna győzködni arról, hogy jöjjön el, akkor könnyen lehet, hogy hagytam volna a fenébe az egészet, mert ha ő nem akarja, akkor semmi értelme nincsen az egésznek, de itt van már végre annak az ideje, hogy életében először végre magával is foglalkozzon igazán. - Kíváncsi voltam, és reménykedtem benne, hogy a túlélő táskád nem hagy majd cserben engem. És igazam lett, nem? Tudod, minél közelebb vagy a halálhoz, annál inkább érzed, hogy élsz. – mondom mosolyogva. Na igen, azért az nem volt éppenséggel egy nagyon sima dolog, elvégre én is megijedtem egy kicsit, sőt, időm se volt megijedni ,könnyen otthagytam volna a fogamat, ha nincsen ott Andie, de ott volt, segített, én pedig bátor, vagy botor voltam, mindegy, de elértem, hogy eljöjjön ide, nem? Azért vicces volt, hogy mennyire kiakadt rám. Persze, megtudom azért én érteni, de nem vagyok az a típus, aki mindent túlizgul. Nem haltam meg, de akár holnap meghalhatok,nem? Nem tudni mit hoz a sors, talán holnap itt a világvége, vagy kapok egy agyvérzést… akármi történhet velem, úgyis meghalok egyszer, hát hadd szúrjak ki a halállal néha. - Mert zenész? Mi van, mert zenész máris egy másik bolygóról jött? Nem nehéz, csak fogod magad és odasétálsz, megmondod a neved és beszélgetsz velük. Ők is csak emberek. – mondom egy vállrántás kíséretében. Na igen, nekem soha nem volt bajom odamenni másokhoz, nem vagyok izgulós típus, sőt, néha már megijedek attól, hogy milyen hidegvérű tudok lenni, de mindegy is, a lényeg a lényeg, hogy szeretek bulizni, és a zenét kifejezetten bírom, szóval hallottam már játszani a Black Ladies-t és gondoltam miért ne szervezhetném be őket ide? Ismerik őket azért még rajtam kívül sokan, és még jól is játszanak. - Ne gyere nekem azzal, hogy a halál a fix pont. – persze, lehet ezt így is nézni, de mégis melyik hülye gondol folyamatosan a halálra? Nincs abban semmi jó, inkább éljük az életünk, élvezzük ki minden percét, éljünk a pillanatnak és felejtsük el egy kicsit ,hogy mennyi szarság van ebben a világban. – A bállal nincs bajom, de a karácsony… nekem nem volt rendes családom, én nem vagyok oda az ilyen ünnepekért. – rántom meg a vállamat mosolyogva, és végül csak veszek én is a sütikből. Az árvaházban örültünk, ha ünnepről ünnepre túléltünk, senkit nem érdekelt milyen nap van, december 24-e is csak egy átlagos nap volt ott.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-22, 15:19
- Majd, ha megérdemled... Humor Herold. - mosolyodom el. Tudom én, hogy tréfál, de részemről már az is nagy dolog, hogy esetleg esélyt adok arra, hogy elmondjam neki, mondjuk egyszer, ha nem is a közeljövőben, hanem a távoliban, de majd egyszer. - Mondjuk a suli utolsó napján, amikor... végzel jövőre. - jó tudom ez nem valami biztató, mert az úgy röpke másfél év és nem is biztos, hogy ő még másfél évig képes lesz elviselni engem, meg a kapcsolatokat túlparázó jellememet, de majd meglátjuk. Ennél előbb, hogy önszántamból elmondjam neki a dolgot... hát az valahogy eléggé esélytelennek tűnik. - Itt, gondolom ez neked a nagy kihívás, hogy sikerült rávenned erre az egészre. - nem mondom teljesen komolyan, talán csak kicsit, főként viccelek. Igen, gondolom nagy kihívás volt ez neki, de gondolom azzal tisztában van, hogy azért gyökeresen nem fog tudni megváltoztatni, az kb. esélytelen lenne. - Azért nem mindegy, hogy bátor, vagy botor. Amit a föld alatt műveltél... - rázom meg a fejem, de pontosan tudja, hogy erről mi a véleményem. Bátor tudom, de az akkor is butaság volt. Én is bátor vagyok, de sose ittam volna bele abba a valamibe csak úgy lazán. Simán meghalhatott volna és az akkor már nem bátorság, hanem baromi nagy hülyeség, én pedig enyhén szólva is kiakadtam volna, ha miattam dobja fel a bakancsot, csak mert kalandozunk. Magától lehet, hogy fel se merült volna benne ilyesmi, vagy ha más lányról van szó, elhívja egy forrócsokira, nem pedig sírt rabolni. Tehát, ha bármi komolyabb baja lett volna, azt szerintem totál joggal veszem magamra. - Nem én... én nem hiszem, hogy csak úgy oda mernék menni, amúgy is az a fickó egy zenész és idősebb is nálunk nem? - tuti, hogy nem mernék odamenni, amúgy is csak vicceltem azzal, hogy bemutathatna neki, komolyan, így volt, mert értelme se sok lenne. Nem vagyok én olyan fanatikus rajongó típus, aki visítozik, ha meglátja a kedvencét, vagy meghal, ha nem kap autogramot, vagy valami. Egyszerűen csak érdekes, hogy ilyen fickókat is ismer, de mondjuk azért nem kéne, hogy meglepjen. Jack értelmes srác, szokott bulizni is, tehát miért ne ismerhetne mindenféle zenészeket? A következő szavaira komolyan csoda, hogy nem nevetem el magam, még hogy nincs fix pont a jövőben. Bár... - Igaz, fix pont, ha úgy vesszük, akkor nincs... mondjuk. - bólintok végül kissé bizonytalanul. Az nincs meg, hogy az a fix dolog mikor jön el, de sajnos attól még maga a tény, hogy be fog következni az meg van, ezzel sajnos nem sok mindent lehet tenni. Az én jövőm meg van határozva, egyelőre csak az a kérdés, hogy mikor is történik meg, aminek... meg kell történnie. Amikor elérjük a célt egy egyszerűbb szárazabb, inkább csokiskekszszerű dolgot veszek el, mint sütit, én se vagyok oda a túlságosan krémes dolgokért. Aztán már az első falat után szólalok meg újra. - Ha tippelnem kéne, akkor te nem vagy oda ezért az egész felhajtásért igaz? - ami a karácsonyt övei, a kaják, meg az ajándékok, meg az egész. Kétlem, hogy olyan nagyon kedvelné a dolgot, nem nézem ki belőle, főleg ha a tabu témáját nézzük, ami a család, egy ilyen ünnep pedig főként a családról szól.
- Majd talán egyszer… a sírkövemnek? – nem mondom ezt komolyan, csak viccelek, láthatja is ezt rajtam. Én beletörődtem már abba, hogy ezt soha nem fogja nekem elmondani, úgyhogy nem is erőltettem a dolgot, tényleg csak rá tartozik ez, ha nem mondja el akkor belenyugszom, ha elmondja, akkor is belenyugszom, mert más választásom nem igazán van igaz? – Itt vagy nem? Nekem eddig is tökéletes volt. – mosolygok rá. Na igen, nekem aztán mindegy, felőlem a tabu témák is feljöhetnek, én már belefáradtam az enyémbe, nem olyan nagy titok amúgy sem, elhagytak a szüleim, az árvaházban pedig nem a bizalmat tanulod meg először. - Griffendéles vagyok, kötelességem bátor lenni. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, a múltkor is majdnem meghaltam nem igaz? A veszély éltet, imádom az adrenalint, és ezt bár sokan képtelenek elfogadni, de kénytelenek rá. Én ilyen vagyok, minél közelebb a halál, annál inkább érzi az ember, hogy él, nekem pedig erre szükségem van, ez éltet, az életem ezek nélkül olyan lenne, mint egy unalmas mesekönyv a legkisebb fiúról, aki keresi az útját. Én nem ilyen vagyok, tudom mit akarok és azt is tudom, hogyan fogom megvalósítani. Bestiamester leszek, sokat akarok utazni a nagyvilágban, sok veszélybe keveredni, majd onnan kikerülni…. ezt akarom. - Te is az vagy. –mondom, mintha ezt már eddig is tudnia kellett volna. Mert így van, tudnia kéne, nagyon is erős lányról van szó, elvégre mégiscsak veszélyesebbnél veszélyesebb dolgokat akar véghez vinni az életben, nem? Bakancslistát ír, valamiért folyamatosan a halállal foglalkozik és elmar maga mellől mindenkit. Ez is egyfajta keménység, hiszen ki kell bírnia egyedül az életben, ami soha nem kellemes, főleg az ő helyzetében, hiszen ha nincs mellette senki sem,akkor nem csak a suli lesz kevesebb, hanem az élete is. Nem akarok amellett ágálni, hogy szerelem meg minden, mert nem, nem hiszen benne, egyszerűen csak szerezzen magának valakit és kész. - Ja, az. – bólintok egyet egy gyors mosollyal. Nem mondanám, hogy sok híres ismerősöm van, igazából egy sincsen, őket is csak azért ismerem, mert idejárok és sokszor vagyok távol a sulitól a képzés miatt, de majd ha végre itt végeztem, és szabad az út a nagyvilágban, akkor… nincsenek már akadályok. – És oda is mehetsz egyedül, nem kell bemutassalak. – mi vagyok én, valami szeretetszolgálat? Van két lába, odamegy és bemutatkozik, nem hinném, hogy ehhez több bátorság kell, mint mondjuk felülni egy hippogriff hátára, szóval majd odamegy, én meg megvárom őt, vagy… táncolok,vagy akármi, elfoglalom majd magamat. – Nincs fix pont a jövődben. Ahogy az enyémben sincs. Úgy változik, ahogy mi is. – a jövő kiszámíthatatlan, az enyém is, az övé is, szóval ne mondja nekem, hogy fix pontok vannak benne, mert ez nem igaz, a jövője változékony, a legapróbb cselekedet is nagy mértékben befolyásolhatja, ebbe törődjön bele, nincs más választása. – Oké, gyere, arra láttam az édességeket! – bökök a fejemmel a nem is olyan távoli asztalok felé, ahogy megindulok arrafelé, mutatva neki az irányt, majd mikor megállunk elégedetten el is mosolyodom. – Voálá! – én nem eszek, nem bírom annyira az édes dolgokat, de szívesen végignézem, ahogy betömi ezt a sok mindent magába.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-16, 14:51
- Majd talán... egyszer. - esetleg, ha úgy jön ki a lépés, vagy ha nincs épp más választásom, akkor elmondhatom neki. Ki tudja, hogy mi lesz még, azért neki is van még jó egy éve a suliból, meg nekem több, mint kettő, szóval minden bizonnyal fogunk még találkozni. Akkor is, ha nem szándékosan, meg egyébként is jól érzem magam vele, egész ügyes asszisztens, csak hát nem szeretnék már most kellemetlenséget ebből. Nem akarom, hogy pátyolgatni kezdjen, vagy aggódni, mint ahogy a szüleim teszik évek óta. Tudom, hogy nem értékelik azt, amit csinálok, hogy így élem az életemet. azt szeretnék, ha inkább nyugodton lennék, hogy kisebb esélye legyen annak, hogy bármi bajom lesz, de én nem szeretném, ha az életem abból állna, hogy valami nyugodt helyen ülök és várom, hogy akár így is ugyanúgy vége legyen, mert azzal, ha vigyázok magamra még mindig nem teszem biztossá az életben maradásomat, akkor pedig inkább élményekkel együtt legyen vége nem? - Oké, így tökéletes lesz szerintem mindkettőnknek. - nincs több tabu téma, mert megígérte és én is neki. Beszélhetünk tőlem akár a futóférgek párzási szokásairól is, de inkább azt, amitől rosszul éreznénk magukat hagyjuk, így van értelme ennek az estének, csak így. - Akkor ennek fényében te rendkívül bátor vagy, hogy mégis itt vagy velem. Nem félted a lábadat? - mosolyodom el, mert hát na... mi lesz vele, ha tényleg rátaposok a lábára, aztán amputálhatja. Akkor aztán annyi a szörfözésnek, fél lábbal már jóval nehézkesebb és hogy találja meg a jetit? Aztán ott van még a nagy vágy a sárkányon lovaglás is, vagy az csak az én listámon van fent? Tudom, neki nincs listája, legalábbis nem valami állandó lista, amire felírhat dolgokat, csak a fejében. - Jól van, akkor kemény vagy, én is igyekszem az lenni. - mert itt talán valahol ez is gond, bár persze neki könnyebb. Egyszerűbb úgy keménynek lenni, hogy nem tudja pontosan mi az, ami ellen meg kell acéloznia magát. Fogalma sincs róla igazából, én viszont pontosan tudom, hogy mi velem a helyzet és én magam is félek attól, hogy ha netán megkedvelek valakit, ha túlságosan megkedvelem, az rossz lehet. Így is félek tőle, hogy mi lesz a szüleimmel. Nem tudom, hogyan fogják átvészelni, ha tényleg komolyabb baj lesz. Ők már első alkalommal is kiborultak a hír hallatán, hiába próbáltak keménynek mutatkozni. - Szóval híres ismerőseid is vannak, akár majd be is mutathatnál. Azért... elég helyes az énekes. - mosolyodom el, és egy pillanatra a zenekarra siklik a tekintetem. Oké a fickó kissé idős, de azért helyes. Tény mondjuk, hogy Jack is elég helyes... na de ezen pont nem kéne járnia az eszemnek. - Értelek én Jack és... igyekszem jó. De tudod az én jövőben vannak fix pontok is, de... ezzel most nem foglalkozunk. - rázom meg a fejemet mosolyogva. Nem, most ezzel nem szabad. A jövőm fix, csak nem tudom, hogy mikorra van befixálva az a bizonyos fix rész, de sajnos ez van és nem tehetek ellene semmit sem, és ezért nem ígérhetem meg azt, hogy innentől egyáltalán nem foglalkozom a pocsék jövőmmel. - Akkor mondjuk úgy, hogy mindketten makacsok vagyunk és... én most makacsul ragaszkodom hozzá, hogy szerezzünk valami sütit, valami istentelenül édeset! - mert jó vele a tánc, hát persze, még meg is tesszük majd, ha nem félti a lábát, de azért jó lenne végigkóstolni, vagy legalább egy részét annak, ami ki van pakolva. Az illatok jók, és kinézetre is elég guszta minden.
- Oké, megértettem, komolyan, nem mondod el, nem is kell, nem erőszakoskodom. – tényleg nem, tartsa csak meg magának, ha akarja, ez az ő titka, csakis rá tartozik és én ezt megértem, nekem is voltak titkaim, bár gondolom az övé sokkal nagyobb, de megtudom érteni, és nem fogom emiatt megutálni, nem vagyok én annyira kíváncsi, vagyis… de , az vagyok, csak tudom hol a határ, és ha nem mondja el önként nekem, hát nem mondja el, az ő titka, az ő döntése, ahogyan az ő élete és azt kezd vele amit akar. Ha bakancslistát szeretne írogatni, hát tegye azt, egészségére. – Oké, akkor innentől nincs több tabu téma, jó? – innentől fogva, mert nem azért jöttünk el, hogy kitárgyaljuk azt, amiről még csak beszélni sem szabad, hanem azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, és ezt is fogjuk tenni, ha rajtam múlik, mert ez az egyetlen dolog, amiért van a bál. A szórakozás miatt. - Mi? Nem… nem azonnal, előbb kórházba kell vinni meg minden. – vigyorodom el. Nem hinném, hogy ennyire béna a ritmus érzéke, csak vicceltem, ezt minden bizonnyal ő is érezte, legalábbis nagyon remélem, mert nem akartam megbántani, és ha sikerült akkor gyorsan verje ezt ki a fejéből, szándékosan nem bántanám őt meg. - Na látod, még egy pont amellett, hogy nem vagy kiállhatatlan. – mosolygok rá. Nem az, csak nehéz kezelni őt, meg a kirohanásait mikor szóba kerül ez az egész hülye kapcsolat dolog, amin úgy kitud akadni, mintha jönne a világvége, pedig egy tökegyszerű dologról van szó, de megértem, semmi közöm hozzá. – Nem fogok, keményebb vagyok, mint amilyennek látszom. – nem tudom megállni mosoly nélkül. Azért szerintem látszik, hogy nem vagyok amúgy sem nyámnyila gyerek, de nem könnyű a szívembe gázolni, mert a legtöbb dolgon könnyen túlteszem magamat, nem igazán foglalkozom azzal, amivel nem érdemes, nem véletlen, hogy nem vagyok egy idegroncs, pedig az árvaházban sokan azok lettek végül. - Nem, ismerem őket, bár nem vagyunk legjobb barátok, de… érted. – eldumálunk a zenéről, bírom az együttest, az egyik nagy kedvencem, és nem csak én vagyok ezzel így, hiszen a Roxmorts-ban sokan hallották már őket, szóval ők voltak a tökéletes választás, akiket mindenki szeret. - Nem alkudozol valami jól. – ingatom a fejemet mosolyogva, sőt, már inkább vigyorogva. Csak viccelek, nem akarom, hogy ezt itt nekem teljesen komolyan vegye, mármint azt komolyan gondolom, hogy ne csak erre a napra szóljon az egész, mert komolyan azt akarom, hogy egy kicsit éljen, és ne magába temetkezzen. – Oké, nem is várom, csak… azt akarom, hogy élj, oké? És ne agyalj azon, hogy mi lesz, élj a jelenben, a jövőt úgysem látod előre. – nem lehet, lehetetlen, próbáltam már, nem sikerült. Az mindig változik velünk és másokkal, kiszámíthatatlan, persze néha tudni lehet mi jön, de a legtöbbször… az élet húz egy váratlant és nem mindig a javunkra. – Vicces, hogy ezt épp te mondod nekem. – mosolygok rá. Na igen, mert azért róla is el lehet mondani, hogy elég makacs egy nő, talán a legmakacsabb, akivel eddig találkoztam, de nem baj, nem lenne ő Andie, ha nem ilyennek ismerem meg.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-11, 17:39
- Mert nem jön fel olyan gyakran a téma és mert... azért más jellegű. - tudom, hogy ezt ennyiből nem fogja megérteni, de akkor sem fogom most hirtelen az egészet elmagyarázni neki, mert... nem. Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne, vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak nem akarom, hogy e miatt legyen bármi is kellemetlen nekem, vagy neki, vagy úgy általában. Jobb ezt a témát nem feszegetni és kész, én legalábbis jobban érezném magamat, ha így tennénk, főleg most. Ahogy mondta, tényleg csak megpróbálom jól érezni magamat, mert ezt szerette volna ő is igaz? Akkor ezen leszek, csak ahhoz jobb, ha tényleg kihagyjuk a problémás és kényelmetlen témákat. - De én... én nem. Ha mégis, akkor abbahagyom. - nem hozom én ezt fel folyton,azt hiszem csak sikerül folyton rosszra asszociálnom, ha bármiről beszélünk. Tudom, hogy nem kéne mert így valahol tényleg én hozom fel, de... azért akkor is elég rossz ez így. Nem akartam én a temetőnél se megbántani, csak nem reagálom le a legjobban a dolgokat. Ha tudná a lényeget érteni, de így... nem igazán és ez végül is érthető. - Szóval szerinted, ha rátaposok valakinek a lábára, azonnal amputálni kell? - mosolyodom el. Tényleg jól érzem én velem magam, ha túl tudunk lépni a pocsék témákon, akkor minden remek lenne és most tényleg igyekszem is, de azért apa lába túlélte azt az ominózus táncot. Annyira azért nem vagyok béna, van ritmusérzékem, csak nem tökéletesen kiforrott... még, gyakorolni kellene hozzá egy fokkal többet, de most lesz rá lehetőség végül is. Na persze akkor, ha előtte nem akasztom ki valamivel, vagy ő engem, de mivel ő igyekszik óvatoskodni, így ez nagyobb eséllyel állhat fenn az én részemről. - Akkor mondjuk talán nem is hívtál volna el a bálba. - mármint, ha kiállhatatlan lennék, de azért tudom, hogy nem egyszerű velem. Néha nekem sem egyszerű magammal, de ha egyszer ilyen életem van, akkor ilyen életem van. - De amúgy nem hiszem, én csak... nem akarom, hogy sérülj. - aprót sóhajtok csak, de aztán megrázom azonnal a fejemet, mert ez megint nem az az irány, amerre haladnunk kell. Nem akarok róla beszélni és nem akarom elrontani az estét sem. - Jaden? Ilyen jól ismered őket? Vagy csak a szervezés miatt? - persze ismerheti névről akkor is, ha valami nagy rajongó, vagy csak zenei téren elég tájékozott, vagy ilyesmi, és az is az ő dolga lenne. Én azért ennyit nem tudok az együttesről, de mondjuk tényleg elég jól zenélnek szó se róla. A következő szavaira viszont sóhajtok egy aprót. Azért erre... nem tudok csak úgy rábólintani. Bonyolult hiába, hogy nem hiszi el az istennek sem, de attól még az. Nem tudok csak úgy megváltozni hirtelen és más életet élni, mert... az életem sajnos nem lett más, ugyanaz a helyzet velem. - Nem csak mára, hanem... holnapra is? - próbálkozom, de persze tudom én, hogy nem így gondolja. - Figyelj... én megpróbálhatom, de nem fogok hirtelen teljesen megváltozni. - értékelje az igyekezetet legalább, de ez bonyolult. Nem tudom hirtelen elfelejteni az életemet, nem tudok hirtelen elvonatkoztatni és úgy állni hozz, mint ha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha még így is nyújtja a kezét, akkor elfogadom és táncolhatunk, de akkor se várjon tőlem egyszerre túl sokat. Eljöttem igaz? Ez is már elég nagy előrelépés, mert eredetileg egyáltalán nem is akartam. - Nagyon makacs tudsz ám lenni, mondták már? - jegyzem meg azért még egy félmosollyal, ha már elindultunk a táncolók közé. És akkor még finoman fogalmaztam, bár tény, hogy én is az vagyok. Két makacs ember... na az aztán a durva kihívás mindenki másnak és persze egymásnak is.
- De nem akadok miatta folyton. – nem vagyok tökéletes, én ilyet soha nem mondtam, de ha megemlítik a szüleimet, a családot, azt, hogy miért vagyok bizalmatlan másokkal szemben, akkor nem akadok ki, nem kezdek el mindenkit ellökni magamtól, csak megmondom, hogy erről nem beszélek, nem csinálok belőle cirkuszt, ellenben vele. Nem értem miért kellett úgy kiakadnia mikor elhívtam, tiszteletben tartom azt, amit kért, azt hittem, hogy ezt már tudja, hogy ismer annyira, hogy tudja rólam ezt. Nem az a fajta ember vagyok, aki mindenkit és mindent semmibe vesz. Én tisztelem a másikat, ha az megérdemli és elsőre is felfogtam azt, amit mondott. – Nem feszegetem. Te kezded el ezt folyamatosan. – én csak egy ártalmatlan kérdést intéztem hozzá, ő meg egyből támadásként fogta ezt fel, nem tehetek arról, ha mindenről csak folyton ez ugrik be neki. Nem fog meggyőzni, annyira talán már ismer, hogy tudja, nem fogok bocsánatot kérni amiatt, amit meg sem tettem, szóval ha nem akar beszélni róla, már pedig nem akar, akkor hagyja a fenébe az egészet és kész, mert ha nekem mond valamit, én visszavágok rá, így működök, véletlenül sem fogadom el, hogy engem tesz felelőssé valami olyan miatt, amihez közöm sincsen. Mindegy mennyire jelentős a dolog, én így működöm. - Apádat mostantól úgy fogom elképzelni mint valami féllábú kalózt. – vigyorgok rá. Oké, egy esküvő, az jó, én soha nem voltam még esküvőn, bár biztos jó buli lehet, de… nem igazán volt rá lehetőségem, olyan sokakkal nem vagyok jóban, az árvaházból sem tartom senkivel a kapcsolatot, örültünk, hogy megszabadultunk egymástól, semmi kedvem nem volt még tovább lenni velük, mert mindig csak azt jutatták az eszembe, hogy én soha nem tartoztam sehova és senkihez sem, pont úgy, mint ők. Azt mondják néhányan, hogy ez könnyű, de valójában piszok nehéz. Nap, mint nap azzal élni, hogy eldobtak maguktól, mint valami selejtet. - Nem kiállhatatlan vagy, csak azt hiszed folyamatosan, hogy hátsó szándékaim vannak. – pedig nincsenek, én nem az a fajta pasi vagyok, aki tervezget és mindent megtesz csak azért, hogy valaki olyat megkapjon, aki cölibátust fogadott és apácának készül menni. Tudom, Andie nem annak akar menni, de hasonló életet akar folytatni így, és ha neki ez jó, hát én nem fogok beleszólni, csinálja, ha akarja. – Ja, tudom, Jaden meg a bandája elég jók. – nem mondom, hogy legjobb cimborák vagyunk, de ismerem őket, beszéltem is velük már párszor, így könnyebb is volt meggyőzni őket, hogy jöjjenek ide és mutassák meg mi is a zene. Csak akkor, ha megtoldjuk még azzal, hogy ez nem csak mára szól. – mert nem csak mára kell, hogy szóljon. Ne ma legyen Andie Vickers, aki nem foglalkozik a holnappal, hanem tegyen így holnap, azután és azután, meg azután is… csak legyen önmaga, tegyen arra, hogy mi lesz később, ne aggodalmaskodjon már azon, hogy elkésik valamiről, mert ha így tesz, el is fog. Ami késik, nem múlik, de ha elhibázzuk…akkor vesztettünk. Ne görcsöljön rá mindenre, ne akarjon mindent egyszerre, mert abból csak baj van. élvezze és használja ki azt, amit kapott. Ha így tesz, akkor a kezemet nyújtom neki.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-08, 16:53
- Ezt úgy mondod, mintha te tökéletes lennél, de közben... neked is van tabu témád nem? - naná, hogy van, akkor viszont nem kéne állandóan csak engem elővenni e miatt. Igenis nem akartam virágot és nem akarom, hogy ez az egész valami mélyebbe csapjon át, még azt sem, hogy valami erőteljesebb barátságba, mert még az is veszélyes, igenis veszélyes rá nézve és rám nézve is, mert nem akarom, hogy szenvedjen és azt sem akarom, hogy azon kelljen gondolkodnom, hogy mi az, amiről lemaradok, ha vége lesz. De ezt nem értheti meg, így nem, én pedig nem fogom neki elmondani. - Akkor csak szimplán ne hozd fel és ne feszegesd ezt a témát folyton jó? - tényleg láthatja az arcomon, hogy nem akarok erről beszélni és szerintem ő sem akarja ezzel elrontani az estét, mert ő mondta, hogy érezzem jól magamat, az pedig csak akkor fog menni, ha elfogadja, hogy ez olyasmi, amiről igenis nem akarok beszélni se vele, se senkivel. Csak szimplán el akarom felejteni egy kicsit és kész, már ez is előre lépés nem? - Egyébként egyszer táncoltam apuval egy esküvőn, szóval neki már letapostam párszor a lábát, talán te annyival kevesebbet kapsz. - azért egy félmosoly megjelenik az arcomon. Óvatos leszek majd és én tényleg igyekszem, hogy jó kedvem legyen és jól érezzem magamat. Ehhez tényleg leginkább az kell, hogy ne legyen folyton az a témánk, hogy én miért vagyok ilyen és hogy én miért élem így az életemet. Azért, mert ezt szeretném, és nem tudok mit kezdeni azzal, ha ezt nem tudja elfogadni. Önként nem fogom neki ezt elmondani, abban biztos lehet. - Szóval ennyire kiállhatatlan lennék? Folyton arra kell figyelned, hogy ne akadjak ki valamin? - oké azért ez nem hangzik valami jól. Tudom én, hogy talán a kriptában is túlreagáltam, de... ha tudná, hogy miért van, akkor igenis megértené. Ha tudná, hogy miért állok így ehhez, akkor igenis nem lenne már olyan meglepő ez számára. De nem tudja, így pedig nem is tudom, valahogy meg kéne próbálnia elfogadni.- A zene viszont tényleg remek lett. - mosolyodom el. Nem akarom elszúrni az estélyét és nem akarom elszúrni a saját estémet sem. Egyszerűen csak... nem tudom, nehéz eset vagyok és tisztában vagyok vele. Ezért van, hogy amikor vége az aktuális számnak, akkor megállok, ahogyan mindenki más is, de én nem moccanok, amikor a következő elkezdődik, csak a kezemet nyújtom felé. - Egyezzünk meg. Ma este nem akadok ki semmin, te pedig nem jössz nekem se bakancslistával, se semmi mással, rendben? - a tabu témákat hagyjuk, azért tabu témák és akkor én sem fogok belekötni semmibe. Ha táncolunk, akkor táncolunk, ha lassú szám jön, akkor lassú szám jön, ha iszunk egy kis bólét, akkor az lesz, ha csak beszélgetünk az egyik sarokban, akkor pedig az és kész. Ma csak én leszek, Andie Vickers, aki nem foglalkozik a holnappal, vagy a következményekkel állandóan, de ebben neki is segítenie kell.
- Akkor mutatnál igazán jól, ha nem utasítanál el mindent, amit el kéne fogadnod. – rántom meg a vállam. Nem hinném, hogy olyannak ismert meg, aki eltitkolja a véleményét. Pontosan kimondom neki, ha kell, hogy hülyeségnek tartom ezt a hatalmas kapcsolat és minden ellenességét, hogy még egy hülye bál miatt is képes volt felhúzni magát. Komolyan, képes lenne szórakozás nélkül meghalni, csak mert van egy hülye listája, meg valami oka, arra, hogy ne csináljon semmit ami jó. Komolyan, miért? Pont emiatt él, és pont emiatt kéne mindent megcsinálnia, de nem, ő inkább csak írja a listáját, míg mások élnek. Helyette is. – Tudom ezt elmondtad úgy… ezerszer? – persze, én nem érhetem meg, mégis ki érhetné meg igaz? Ha ennyire titkolja, hát titkolja, az ő dolga, én nem fogok erősködni, ha neki ez így jó, hát éljen csak így, elhívtam, élvezze, aztán felőlem holnap már visszatérhet a bakancslistájához, sőt, el is felejthet engem, mindent, csak végre egy kicsit szórakozzon már, és csináljon mást, mint a bakancslistája folyamatos bővítését. Ennyit akartam, nem többet, és nem azért voltam morcos, mert nem tudom mi van vele, hanem azért, mert még ezen is képes volt magát felhúzni. Komolyan, ez csak egy bál! Nem fog belehalni, a hippogriffet is túlélte. - Nem, az nagyon a bakancslistád ellene. – rázom meg a fejem mosolyogva. A bakancslistáján olyan dolgok vannak, amivel megöletheti magát, legalábbis olyan dolgok, ahol van erre esély, hiszen ő mondta, hogy ott van a sárkány, a hippogriff, egy táncba nem fog belehalni, szóval nem, nem hinném, hogy a listáján szerepelne az, hogy híres táncos lesz, mert ahhoz először is jól kéne magát éreznie, és valamiért nagyon ellenére van az, hogy így tegyen. A bakancslista már eleve kizárja tehát azt, hogy híres táncos lehessen, de legalább táncolhat, ha eddig még nem tette, vagy ha igen, akkor táncolhat újra, szerintem amúgy is ritkán táncol. – Dehogynem, kell. Különben az lesz, mint a kriptában. – ott is simán félreértette az egyszerű meghívásomat a bálra. Komolyan, mintha feleségül akartam volna venni, pedig csak egyszerűen elhívtam őt, hogy szórakozhasson egy kicsit, és pont ezért kell óvatoskodnom, mert képes még egy közös virágültetésbe is belelátni azt, aminek semmi helye ott. Szóval… a tánc az tánc, ennyi, és én óvatoskodni fogok, ha úgy érzem, hogy óvatoskodni kell, mert semmi kedvem magyarázkodni. Ma nem, ma nem fogok semmiért, és jobban tenné ő is, hacsak egy estére elfelejtené a bakancslistáját, meg a többi hülyeséget és odafigyelne magára. – Igen, így megfelel. – húzom el a számat kissé. Komolyan, minden kérdésemet ilyen támadó jelleggel fogja majd fel? Mert megint csak egy ártalmatlan kérdést intéztem hozzá, ő meg jön ezzel a hülye nézésével. Komolyan, ez az este hosszabb és fárasztóbb lesz, mint hittem volna. Sokkal fárasztóbb. – Ha lehetett eljöttem. – bólintok mosolyogva, ahogy megpörgetem őt. – De erre muszáj is volt. A szervezők közt vagyok. Mondjuk a zenén kívül nem sok mindent szerveztem. – rántom meg a vállam. Nem arról van szó, hogy ne lennék büszke magamra, mert.. na jó, nem vagyok, sok mindent nem tettem, csak a zenekart beszerveztem és kész, a többiekre maradt a munka oroszlánrésze.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Kötetlen szórakozás 2014-12-06, 14:15
Persze természetesen az, akinek nem olyan az élete, mint az enyém, érthető, hogy így áll hozzá. Én nem tehetem meg, hogy csak úgy élek, nem pazarolhatok el napokat semmitevésben, mert nem szabad, mert nem tudhatom, hogy mikor nincs holnap. Nem akarom, hogy úgy legyen vége, hogy olyan sok mindent nem próbáltam ki, amit mások megtehetnek. Persze ide tartozik az is, amit ő próbál pedzegetni, a bál, vagy éppen egy csók, vagy bármi több, de ez viszont igenis túlságosan kockázatos, túlságosan fájdalmas lenne elveszíteni. Ha valamit nem ismersz nem tudod milyen a hiánya, de ha igen... az sokkal fájdalmasabb. - Pedig milyen jól mutatott volna, ha répát rágcsálok végig az egész bál alatt. - látványosan sóhajtok eget, mintha tényleg olyan rendkívüli módon bánnám azt, hogy nem hozott répacsokrot. Azt azért nem sajnálom, hogy nem hozott virágot, mert jól sejti, az már igenis túlzás lenne. Nem vagyunk olyan kapcsolatban és nem is szabad, hogy ez így legyen, szóval igen... az a jobb, hogy nem hozott semmit sem. Eljöttem és jól érezzük majd magunkat, amennyire lehet. Nem gondolom, hogy nem tenne meg mindent ennek érdekében. Tudja, hogy mik az elvárásaim, nem olyan nehéz ezekhez alkalmazkodni. - Legutóbb elég morcos voltál és nem akartam egész este a bakancslistám felett görnyedni. Ezt... nem értheted Jack. - és nem is akarom, hogy értse, mert nincs rá szükség. Az életem bonyolult, az életem nem olyan, mint az övé. Nem tehetek azt, amit akarok, amikor akarok, mert rizikós lenne. Tudom, hogy nem fogja ezt ennyiből érteni, de nem is kell, én csak annyit kérek, hogy fogadja el, ahogy megbeszéltük, hogy erről nem beszélünk, meg a szülőtémáról sem igaz? - Miért? Lehet, hogy az is a listámon van, hogy híres táncos leszek, vagy legalábbis táncórákat vegyek. - mosolyodom el egy vállvonással. De komolyan miért ne? Simán lehetne erre is esély nem igaz? Persze nem, mert ez olyan jellemzően időigényes feladat és nem kellemes, ha mondjuk beiratkozol egy tanfolyamra, aztán meg nem is fejezheted be, szóval a táncórákat eddig kihagytam. Maximum tudok pár alap lépést és nem zúgok el magassarkúban, de nagyjából itt ki is merül a dolog. Persze majd figyelni fogok rá, hogy ne lépjek rá mondjuk a lábára. - Nem kell mindennel ennyire óvatoskodnod oké? Eljöttem, megígérted, hogy nem több ez, mint aminek látszik és én elfogadom. Szóval egy tánc, vagy kettő, teljesen mindegy. - igen, megfogom a kezét és tényleg nem akarom, hogy az egész este az óvatoskodásról szóljon, mert attól biztos, hogy nem érezném jól magamat és szerintem ő sem. Megbeszéltük mondhatni az alapszabályokat és tartjuk is magunkat hozzá, ennyi. - Miért szerinted? De nem hiszem... Vagyis, nem fogom megbánni, hogy eljöttem. - majdhogynem olyan "Így megfelel?" képpel pillantok rá. Nem akarok én keresztbe tenni neki sem, hogy rossz estéje legyen és amúgy is tudom én élvezni az életet, nem fogom elszúrni se az ő, se az én estémet. Jó lesz... mert jónak akarjuk mindketten. - Te már gondolom sokszor voltál bálon igaz? - mert hát jól táncol, és amúgy is szeret szórakozni, tehát gondolom volt már nem egyszer bálon, főleg hogy mint említette volt már dolga lányokkal, gondolom el is hívta őket. Na mindig mást persze, nem egyszerre többet.
Az élet nehéz és kockázatos, ezt már rég megtanultam, ahogyan azt is, hogy bármikor feldobhatom a bakancsot,akkor meg minek aggodalmaskodjak azon, hogy mikor lesz ez? Nem akarok rettegni, és pont ezért tartom egy hatalmas baromságnak azt, hogy bakancslistája legyen valakinek. Az olyan, mintha arra készülnél, hogy mikor halsz meg. Élni kell, nem pedig agyalni, és ezen voltam én akkor is, mikor ittam abból a kehelyből. Tudtam én, hogy nem mézsör van benne, de ha nem iszok bele, akkor mardosott volna a kíváncsisság, hogy mi lett volna, ha… és így most már tudom. Meghalhattam volna, de ott volt Andie és nem hagyta, igaz? - Gondolkodtam azon, hogy hozok virágot, de nem hoztam. Répát azt viszont akartam, csak kiment a fejemből teljesen, bocsi. – mondom mosolyogva, ahogy megérkezem elé. Azt mondta, hogy nem akar semmi olyat, ami miatt ez egy randinak lehetne betudható, szóval virágot semmiképpen nem kapott volna, egy répacsokrot viszont már igen, de kiment a fejemből, a zenekar megszervezése elködösítette a dolgot, de sebaj, még jobb, ha nem is kap semmit, igaz? Akkor már végképp nem fogja randinak érezni ezt az egészet. Csak próbáljon meg élni, és ne a bakancslistájával foglalkozni egyetlen este erejéig, aztán békén hagyom őt esküszöm. – Miért haragudnék? – nézek rá meglepetten, de mosolyogva. – Csakis te lehetsz magadra mérges, amiért képes lennél egész este bakancslistád felett görnyedni. – én nem lehetek rá mérges, hiszen gőzöm nincs mi ez a hatalmas kapcsolat ellenesség, szóval részemről nincs harag, tényleg nincsen, megmondtam neki, hogy nem fogom megcsókolni, és nem lesz semmi olyan a mai este folyamán, amiből majd mások arra következtetnek, hogy ez egy randi volt. Ha valaki megemlítené, akkor majd csinálok egy hatalmas plakátot, amire ráírom, hogy nem randi volt. Viszont annak örülök, hogy kicsípte magát, melegítőben azért mégse olyan okos dolog eljönni egy ilyen alkalomra. Évente egyszer kilehet magadat csípni. - Valahogy sejtettem, hogy nem Táncoslábú a beceneved. – vigyorgok rá. Na igen, el sem tudok képzelni, hogy ő valaha is táncolt volna valahol, ha ennyire ellenére van minden, ami itt történik. Én még temetésen is volt, hogy táncoltam, az árvaház igazgatójának a temetésén egészen pontosan, és persze nem néztek rám valami jó szemmel, de az öreg elégé ellenséges volt velem, szóval talán érhető, ha nagyon örültem annak, hogy feldobta a bakancsot. Megvárom míg Dumbledore végez a beszédével, amit már gyakorolni sem kell neki, mert nagyjából folyton ezt mondja el újra és újra, szóval amint végre megszólal a zene, és az emberek is végre táncolni kezdenek, a kezemet nyújtom Andie felé. – Csak egy tánc. – nincs itt semmi baj, én tudok táncolni, bár nem vagyok vérprofi, de tudok ,és vezetem is, ha kell, nem olyan nehéz az, és amúgy is a férfi dolga. – Szerinted megfogod bánni, hogy eljöttél? – mert ha igen, verje ki a fejéből ezt, úgy nem tudja élvezni a dolgot, ha közben folyton azon agyal, hogy mi lehet. Ne, csak azon agyaljon, hogy mi van most és kész, mert más nem számít. Ne érdekelje más, csakis magával törődjön, ettől ember az ember. Érezze jól magát és tojjon magasból mindenki más fejére!
