2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Túlságosam rövid, vagy éppen túl hosszú. – rántom meg a vállam, de még mindig nem értek azzal egyet, hogy ilyen könnyedén kezelni ezeket helyes dolog. Oké, értem én, hogy szereti az ilyen laza világszemléleteket, és nincs is vele baj, szíve joga, hogyan látja a világot, de én nem ilyennek látom és kész. Az ember megoldja a dolgait, ez igaz, de nem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele, mert ez olyan, mint a … múlt. Eljön néha értünk, hogy figyelmeztessen minket, soha nem fogunk tudni végezni vele,mindig is ott lesz nekünk, nem menekülhetünk előle, mikor robban a bomba és mesélnünk kell magunkról. - Honnan ismersz te régi japán mondásokat? De amúgy is, ez egy… hülyeség. Azért az eső nem olyan nagy gond. – nem megbántani akarom őt, ezt szerintem ő is pontosan tudja, csak hát van egy véleményen az ilyen bölcseletekről. Ezek baromságok, mert nem lehet egy szerettünk elvesztését például az esőhöz hasonlítani. Amúgy is, arról nem mi döntünk, az eső esik, ha esnie kell, de szomorúnak mégis miért kell lennie miatta? Én mondjuk szeretem az esőt, szeretek elázni, bármilyen furán is hangzik ez, és nem hinném, hogy olyan nagy baj lenne ez. Szóval… ezek csak kifogásnak jók szerintem, de nem bizonyítanak semmit sem. - Magától jön az, csak kell hozzá egy… normális nap. – és a gyógyszerek is persze, hogy ne érezzem ennyire szarul magamat, mert hiába is tagadnám, emiatt vagyok jóval lehangoltabb és ingerlékenyebb, mint alapból. Sokat szoktam mosolyogni, néha még azon is mosolygok, amin nem kéne, szóval megy ez természetesen is, de ma nem, mert a mai nap elég rossz, és úgy tűnik, hogy ez így is fog maradni, amíg meg nem jön az életmentő csomagom, mert néhány nap a gyógyszerek nélkül és teljesen befogok dilizni. Ez a baj a kórházakkal, főleg akkor, ha úgy tartanak bent, mint valami őrültet. - Nem ezt mondtam, csak azt, hogy… tökmindegy, üsd ki a ringyót és kész. – nem érti azt, amit mondani akartam. Mindenképpen meghalt volna az anyám, nem volt olyan alternatíva, hogy talán életben marad, nem, mindenképpen meghalt volna, és igenis hagytam volna, hogy boldog legyen, ha még csak rövid időre is, mert nem életében érte volna a csalódás, hanem holtában. Így viszont volt egy csalódásokkal és fájdalmakkal teli élete, amit talán megkönnyebbüléssel hagyott ott. Ha ennyire fontos ez neki, amit végül is megtudok érteni, akkor csak akadályozza meg az egészet, marja el az apját a csajtól és kész, nem hinném, hogy ne lenne már terve a dologra. - A ruha ledobós verzió azért jobban tetszett. – mosolyodom el, de azért végül persze beadom a derekamat. - Szóval tudsz egy bulit, ahol jól érezném magam, mi? Ez jól hangzik, húzzunk innen. – bárhova, csak el innen, valami olyan helyre, ahol van alkohol, és ahol eltudok feledkezni még ha rövid időre is erről a sok hülyeségről, ami történt velem az utóbbi időben. Eva is megmondta, hogy ezeket el kell felejteni, ideje, hogy jól érezzem magamat, és én ezt is fogom tenni, nem szeretek rossz kedvemben lenni. Szóval már nincs is más hátra mint elmenni vele a bejáratig és megfogni a kezét, hogy hopponáljunk,elvégre ő tudja hova is megyünk.
Csak mosolyogva megrántom a vállamat. Nem vagyok én szörnyű, de attól még kötöm az ebet a karóhoz mondhatni. Nem ismer eléggé, nem tudhatja, hogy mihez hogyan viszonyulok, hogy mit reagálnék arra, amit mondana, és lehet, hogy totál simán kezelném. Nem vagyok én olyan rossz ember, bár tény és való, hogy nem sok mindent veszek komolyan, szeretem, ha a dolgok úgy történnek, ahogy nekem jó, de... ezzel nem feltétlenül van olyan nagy baj nem? Az ember egy kicsit igenis lehet önző, ez az élettel jár természetesen módon és kész, nem kell állandóan mindenkinek csak siránkoznia, hogy rossz neki, tegyen érte, hogy ne legyen és élvezze azt, ami van. - Van, ami nehéz, de azt megoldom, vagy nem foglalkozom vele. Túlságosan rövid az élet ahhoz, hogy az ember sok mindenen szenvedjen, én legalábbis így vagyok ezzel. - látom én, hogy nem igazán ért velem egyet, de hát ez van, nem zavar azért különösebben. Az én életem jó így, és én nem szeretek bonyolítani semmit sem. Az élet igen önmagában is tud elég bonyolult lenni, de ha idegeskedünk rajta attól még nem lesz jobb igaz? - Nem ismered a régi japán mondást? Hiába vagy szomorú a miatt, hogy esik az eső, attól még ugyanúgy esni fog. - szóval jobb inkább elfogadni azt, ami van és megpróbálni pozitívan hozzáállni, vagy pozitív dolgokat keresni benne, ennek sokkal több értelme van. - Jó hát nem mondtam, hogy kényszerítsd magadra, akkor lehet hogy tényleg megfájdul csak az arcod. Sajátítsd el, hogy csak úgy magától jön. - mármint a mosoly. Csinálja úgy, ahogy én is, rajtam nem látszik, hogy kényszerből tenném, az én mosolyom totál természetes, bár szó se róla azért előfordul, hogy szimplán csak megjátszom, de azért ez nem túl gyakori, csak ha feltétlenül szükség van rá. - De ha nem hal meg, akkor egy életre nyomot hagyott volna benne. Szóval azt mondod, hogy hagynom kéne, hogy valami irritáló kis cafka kisemmizze az apámat, aztán félredobja és keressen mást? Apa nem rákos, élni fog és nem akarom, hogy ezzel éljen együtt. - mert ez igenis nem jó, akkor sem, ha most boldognak érzi magát, de én tudom, hogy az a csaj csak átveri. Lehet, hogy rohadt jó az ágyban, lehet hogy úgy tesz, mint aki oda van az apámért, de engem ez nem érdekel, mert én a kis álcája mögé látok és tudom, hogy ez nem így van, és nem fogom neki hagyni, hogy tönkre tegye, mert... azt csak én tehetem meg, más nem. - A fene gondolta volna, hogy ilyen könnyű elvonni a figyelmedet, de legalább már látszik, hogy igazán pasiból vagy. Elég megpedzegetnem, hogy ledobom a ruháimat, de... tudod mit? Tudok én olyan bulit, ahol jól éreznéd magad, csak le kell lépni innen egy kicsit. Na? - mondhatnád, hogy kicsit talán olyan vagyok, mint az ördög, talán így is van. Én magam vagyok az édes csábítás, de pont e miatt nehéz nekem nemet mondani és igazából jó célt szolgálok vele, hiszen jobb kedvre akarom deríteni a kis morcoskát, akkor pedig senki sem köthet bele abba, hogy mit teszek igaz? Ha benne van, akkor már csak ki kell jutni a suliból, egy kis séta a bejáratig, mert ott tudunk majd hoppanálni.
- Szörnyű vagy. – vigyorodom el. Nem arról van szó, hogy lenézem, vagy elkönyveltem őt egy buta libának, egyszerűen csak nem hinném, hogy megértené mi a bajom, mert… ki értené meg? Egy volt drogos talán igen, esetleg egy kigyógyult piás, bár…. nem feltétlen kell kigyógyultnak lennie, a lényeg, hogy nem értheti meg, mert nem tudja milyen mikor szinte megőrjít az, hogy nem jutsz hozzá, ahhoz, amit akarsz, és ez nem olyan, mint az apja, ez nem egyszerűen csak idegesít, befészkeli magát minden gondolatomba, aláás mindent, amit gondolok és érzek, kifordít magamból, erőszakos és durva leszek, pedig nem akarok ilyen lenni, de ez van, ezt váltja ki belőlem, ha nincsen nálam gyógyszer, amivel tömhetném magam. - Te komolyan így gondolod? Nincs semmi olyan az életedben, ami nehéz lenne? – mert oké, értem én, hogy így látja ezt, ez mind szép és jó, de nem hinném, hogy… így is van. Nem egyszerű az élet, nem mi tesszük azzá, hanem miattunk az, és ez különbség, még ha nem is érződik. Az élet miattunk ilyen, nem pedig azért, mert mi ilyenné tesszük. Senki nem akar bonyolult életet, ezt kapja és kész, az élet nem valami jó barát, szeret kibabrálni az emberrel, megnehezíteni minden pillanatát az életének. - Vagy úgy megfájdul az arcom, hogy soha többet nem akarok mosolyogni. – rántom meg a vállam mosolyogva. A mosoly egyenesbe hoz mindent, ezt szokás mondani, de szerintem ez nincs így, a mosoly lehet kényszerű, erőltetett, hamis és még ezer másféle, nem jelent az semmit sem, egy mosolyba mindenki azt lát, amit akar, éppen ezért jó, univerzális válasz mindenre, és aki tud hamisan mosolyogni, az már igen, én is sokáig tanultam, már egész jól megy, az embereket könnyű vele becsapni, mert nem érdekelsz senkit se, legalábbis nagyon kevesen vannak, akiket őszintén érdekel az, hogy mi van veled, és az ilyenek észreveszik, ha hamis a mosolyod. - Anyám meghalt. Rákos volt, igenis megérdemelte volna, hogy boldog legyen, még ha a padlóra is kerül. – anyám elégé… rossz életet élt. Nem volt apámon kívül más az életében, hűséges volt és jó anya, csak apám változott az idők során, valamiért úgy volt vele, hogy már egy haldoklóval nem érdemes foglalkozni, képes volt bíróságra cipelni anyámat, miközben neki a helye a kórházban lett volna. Összetörte a szívét, szétcincálta az egész életét még a halála előtt! Legalább várta volna meg, hogy meghaljon, és ne lássa ezt, ne élhesse át, de apám amekkora paraszt, képes volt még a halálát is sokkal rosszabbá tenni. - Egy jó kiadós hancúrozás, mi? Oké, csak, hogy tisztázzuk! Ez most valami…felajánlás volt? – nem igazán tudom eldönteni, talán csak félreértettem őt, vagy valami, és nem akarok még véletlenül sem rosszat mondani róla, szóval… nem árt az ilyeneket előre tisztázni, mert az ilyen dolgokból lesznek a legrondább félreértések. – Egy eszeveszett bulit gondolom nem tudsz a közelben, szóval… - marad az első lehetőség, arrafelé kell billennie a mérlegnek.
- Attól, hogy nem hinnéd még lehet úgy. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Ne érezze úgy, hogy már tényleg mindent zokon veszek, nincs így. Egyszerűen csak nem tetszik nekem, hogy tényleg mindenre van valami megjegyzése. Nem kell minden szóba belekötni, akkor sem, ha morcos, vagy... szimplán csak rossz a kedve, ahogyan fogalmazott. Egyébként is a rossz kedv arra való, hogy elűzze az ember, mert nem lehet belőle előre lépni. Ha rossz a kedvem, akkor teszek érte, hogy jobb legyen, ez ilyen baromi egyszerű. Majd ő is szépen megérti idővel, most még lehet, hogy könnyebbnek érzi a kőhajigálást, de majd kinő belőle. - Pont azért nem egyszerű, mert nem hagyod, hogy az legyen. - tudom-tudom, az életben vannak rossz dolgok, de nem azért vannak, hogy emésszük magunkat miattuk, annak semmi értelme sincs, de kétlem, hogy ezt egy könnyen meg tudnám értetni vele, legalábbis nem most azonnal. A válaszára azért még kap egy biccentést és egy mosolyt. Igen, jó lesz így, ha nem terjeszti a nevet, amit kitalált, a végén még elindulna egy kötelező Jégkirálynő megnevezés, és az nem tetszene nekem, akkor pedig egyértelműen az ő hibája lenne, szóval jobb, ha e téren inkább óvatos. - Valami ilyesmire. Ha elég ideig mosolyogsz, talán még el is hiszed, hogy nincs annyira pocsék kedved. - ez is olyan, mint minden más. Sok esetben elég eldönteni, hogy mit is akarsz, milyen is akarsz lenni. Van aki siránkozik az eső miatt, pedig ha mondjuk a szobából nézi egy forrócsokit kortyolgatva és megpróbálja nézni a jó oldalát, akkor máris egészen más lesz a helyzet nem? Egyébként is, ahogy a japánok mondják, hiába vagy szomorú az eső miatt, akkor is esni fog, akkor pedig már inkább ne szomorkodj. - Akkor is, ha tudod, hogy utána sokkal hosszabb ideig kerül padlóra, mert összetörik a szívét és még ki is semmizik? Ez... totál logikátlan. - nem, én nem fogom hagyni, hogy az a nő tönkre vágja az apámat. Ilyesmihez... csak nekem van jogom, senki másnak! Az apám az enyém és nem fogom átengedni egy ilyen rémes perszónának, csak mert elég nagy a melle ahhoz, hogy levegye apát a lábáról. Lehet, hogy azt hiszi, hogy nyert ügye van, de majd meglátja, hogy én se vagyok már kispályás és vissza fogom szerezni azt, ami az enyém. - Szóval az édes bosszú nem a te asztalod. Oké... akkor ide valami más kell, de az tuti, hogy nem a kő dobálás. Az idegességet két dologgal vezetheted le, az egyik egy jó kiadós hancúrozás, a másik pedig egy eszeveszett őrült buli. Nos... - a kacsóim közben már a levegőben vannak, mintha a mérleg két nyelve lennének és fel, le emelgetem őket, hogy döntsön. Persze tőlem aztán dobálhatja tovább a köveket is, de azok idővel elfogynak és akkor megint ugyanott tart majd, hogy nem tett semmit azért, hogy jobban érezze magát, viszont legalább elszúrta az egész délutánját.
- Te mindig ilyen vagy? Nem könyveltelek el semminek sem, csak nem hinném, hogy megértenél! – nem azt mondtam neki, hogy egy hülye libának tartom, egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nem értené meg azt,ha elmondanám, hogy függő vagyok, pont azért, mert ilyen rohadt lazán vesz mindent. Ez annál azért komolyabb, sokkal komolyabb, legalábbis nekem mindenképpen, és ő lenne a jótündér vagy mi? - Ez akkor sem ilyen egyszerű. – szóval akkor nem szabadott volna hagynom anyámnak, hogy meghaljon? Próbáltam, de van egy olyan rossz szokása az életnek, és a gyógyíthatatlan betegségeknek, hogy elveszik tőlünk azokat, akiket szeretünk. Papolhat itt nekem az élet egyszerűségéről, nem fogok neki hinni. Mert nekem igenis nehéz volt. -Ígérem, csak én hívlak majd így. – eresztek meg felé egy mosolyt. Na igen, majd mást nem fogok bátorítani erre, felőlem aztán hívhatják őt akárhogy, én csak… ezt jobbnak tartom, mint a Jussy-t, és mi baj van azzal, ha elnevezed a másikat és csak te hívod így? Mindenkinek Mattie vagyok, anyámnak Matt voltam, apámnak meg semmi, de komolyan, még csak arra sem emlékszem, hogy valaha is a nevemen szólított volna. - Valami ilyesmire gondoltál? – kérdezem, ahogyan a leghengerlőbb mosolyomat veszem elő. Igen, nincs valami jó kedvem, de amúgy is, nem lehet mindig mindenki önfeledten boldog, néha igenis kell dühösnek lenni. Nem szoktam törődni dolgokkal, elvagyok én, mint hal a vízben, sodródom az árral, nem tervezek előre, de miért idegeskedhetnék egy sort én is? - Ha anyámnak lett volna egy pasija,akivel boldog lett volna egy ideig, és még ha tudom is, hogy átveri idővel, igen, akkor is hagytam volna, hogy boldognak érezze magát egy ideig. Ennyi járt volna neki. – anyám úgy halt meg, hogy semmije nem volt. Ott voltam mellette, próbáltam segíteni, de nem volt rajtam kívül senki az életébe, és ha jön valami fickó ,aki hacsak egy hónapig is örömöt szerzett volna neki, hagytam volna. Elkeseredetten halt meg, nem így kellett volna. – De ha te mondod, akkor elhiszem, én nem ismerem a csajt. – szóval nem fogom azt mondani, hogy hajrá, de visszatartani sem fogom tőle. Az ő dolga, bár nem értem igazán, hogy miért tudhatná ő jobban azt, amit az apja gondol, de ez is valami furcsa női logika lehet. - A farka, az talán fontos neki. – apám egy barom, nincs is szíve, képes lett volna anyámat csak úgy bedobni egy tóba, mert neki a rohadt esküvőjére kellett a pénz, amiből a temetést kellett volna fizetnünk. – De tudod, én soha többet nem akarom látni az apámat. Felőlem aztán azt csinál, amit akar, én megszabadultam már tőle, ezt akartam mindig is. – régebben kötelező volt még, mert nem voltam nagykorú, de most már… most már azt csinálok, amit akarok. És az apámmal való találkozás nem jön ide.
- Jó dolog, hogy már előre elkönyvelsz valaminek... - nem, nem tetszik a dolog. Oké, attól még lehet igaza, de nem tetszik. Szerintem neki sem esne jól, hogy csak úgy véleményt formál róla az ember, miközben semmit se tud róla. Akár ő is lehetne valami kis elkényeztetett ficsúr, akinek valami nem jött be a nyáron, nem kapta meg a kinézett csajt, vagy legmodernebb seprűt, tudom is én, de én még sem könyvelem el egyből ennek, pedig megtehetném. - Pedig az élet egyszerű Mattie, csak mi vagyunk azok, akik megbonyolítjuk, vagy hagyjuk másoknak, hogy megbonyolítsák nekünk. - én akkor is így gondolom, megpróbálhatja nekem elmagyarázni, hogy nem így, de nem fog sikerülni. Az életet csak mi emberek bonyolítjuk meg, ő pl. azzal, hogy idegeskedik, pedig az nem hoz semmire sem megoldást. Nem lesz jobb semmi, ha kavicsokat dobál, de még a kezét is megvágja, tehát csak még több negatívumot okoz magának, szóval volt értelme? Na ugye, hogy nem! - Azért ezt még szoknom kell. - mosolyodom el, és még egy kis pukedlit is mellékelek, a nemlétező szoknyámat is megfogva a levegőben. Értem én, hogy viccel, nem érzek gúnyt a hangjából és talán sejti is, hogy az nem lenne épp a legjobb békülésre, vagy bocsánatkérésre, vagy minek is nevezzem ezt. A lényeg, hogy el tudom én nézni, ha nem viselkedett épp a legkedvesebben. Nem vagyok haragtartó típus... annyira. De amúgy tényleg nem. Ha valakivel gondom van, akkor azt elintézem szépen, hogy aztán már ne kelljen mérgesnek lennem rá, mert elégtételt vettem, ez így sokkal kellemesebb, mint idegeskedni, meg utálkozni. - Jól van, akkor csak nincs jó kedved, pedig tuti, hogy jobban áll, ha mosolyogsz. - nem is kifejezetten rossz pasi, ha épp akkor néz rá az ember, amikor nem ilyen savanyú a képe, és nem vág vissza minden apró megjegyzésre, valami mással, amit kész csoda, hogy nem veszek magamra. Őszintén szólva büszke vagyok magamra, hogy ennyire jól viselem a jelenlétét, pedig már rég kiakadhattam volna a stílusa miatt, de kaphat még egy esélyt. - Az én apám. - rántom meg a vállamat, mintha ez már eleve okot adna arra, hogy önző legyek. - Egyébként meg ismerem ezt a típust, csak kihasználja. Ha van valakid, aki azt hiszi, hogy boldog, de te tudod, hogy rohadtul meg fogja szívni, akkor hagyod, hogy a dolog megtörténjen, mert egy ideig boldognak érzi magát? - nem, ebben nincs semmi ráció. A csaj majd megcsalja idővel, hiszen jóval fiatalabb az apámnál, és majd elkezd beledumálni az életébe, aztán persze viszi a pénzét, ha apa lesz olyan hülye, hogy mondjuk elvegye feleségül. És még ott van anya is, vele akkor már innentől senki sem foglalkozik, csak azért, mert kórházban van? Ez nem működhet így, nem fogom hagyni! - Okosan csináld, ne fejjel a falnak, mert azzal tuti, hogy csak szívni fogsz. Keresd meg az apád gyenge pontját és ha igazán ki akarsz szúrni vele, akkor ott támadj. Nincs valami nője? Vagy... valami ami fontos neki? - forrófejű, de nem baj, lehet ezen segíteni, hogy egy kicsit okosabban és átgondoltabban álljon a dolgokhoz. Majd én teszek róla, hogy így legyen, ha már neki egyedül nem megy. Még úgy sem volt tanítványom.
- De ha tudnád se értenéd. – rántom meg a vállamat. Neki biztos ott van a tökéletes kis élete, ami nekem soha nem volt, mert a családom olyan mértékekben volt rossz, hogy legszívesebben a világból is kiszaladtam volna. Egy olyan lány, mint ő, ezt hogyan érthetné meg? Nem éppen olyannak tűnik. - Bárcsak ilyen egyszerű lenne… - de nem az, mert függő lettem, és bármennyire is próbálnám elfelejteni azt a sok rosszat, ami történt, nem megy. Nem telt még el azóta elég idő, ne jöjjön már nekem ezzel a nincs már nyár dumával, mert nem ilyen egyszerű ez, mondom én, hogy nem értheti, és… nem is az ő hibája ez, nem tűnik éppen olyan csajnak, aki olyan elképesztően megértő lenne és foglalkozna mások bajaival a sajátja helyett. Oké, idejött és adott egy zsepit, de ez… még nem teszi őt szentté. Ahogyan engem sem az, hogy bocsánatot kértem tőle. Vagyunk, akik vagyunk, én meg dühös vagyok most. - Megtisztelsz…Ice. – hajolok meg színpadiasan, de nem azért, mert kigúnyolni akarom, vagy hasonló, szimplán csak vicc az egész, ezt ő is láthatja a mosolyomból. Azt meg pontosan tudom, hogy nem kell neki túl sokat bókolni, így is elég nagy lehet az egója, nem fogom még adni is alá a lovat, szóval ha azért jött ide, mert titkon azt remélte, hogy a csillagos égig fogom őt dicsérni, akkor ezt alaposan megszívta. Nem mondom én, hogy elítélem, egyszerűen csak… uralkodó típusnak tűnik, én meg nem szeretem igazán azt, ha valaki… túl nagyra van magával, márpedig ő gondolom szereti magát túl sokra tartani. - Nem vagyok morcos! Simán csak nincs jó kedvem, oké? – a hülye gyógyszerek, komolyan kikészítenek, és tudom én, hogy le kéne róluk szokni ,de nem megy ez egyik napról a másikra, kell, hogy… legyen rá időm, és ha most kezdeném el, akkor ez bezavarna a tanulásba is, szóval… majd lefogok róla szokni. - Mondtam én ilyet? – nézek rá kérdőn, de mosolyogva. Nem is tudom… azért húztam el a kezem, mert fura volt, hogy jön így a semmiből és még csak egy bemutatkozás nélkül már is ilyen közvetlen. Persze az is rátett egy lapáttal, hogy nem vagyok éppen a legjobb kedvemben. - És ha apád így boldog? Kitúrod a csajt csak mert féltékeny vagy rá? Nem vagy kicsit…önző? – valószínűleg ezt is támadásként veszi, de nem annak szánom, csak rákérdezek a dologra, mert ez így nagyon úgy hangzik nekem. Szegény apja, ha a lányán múlna, akkor magányosan kéne meghalnia. - Mert egy barom. És mégis mit kéne csinálnom, ha már te ennyire értesz ehhez? – mert szívesen várom én az ötleteket, ha van nála a gyógyszerből, amit szedek, akkor annak meg még jobban tudnék örülni, de tudom, ne akarjak túl sokat. Talán nem old meg semmit sem az, ha dobálózom, de sajnos az a baj, hogy semmi nem old meg semmit sem ebben a rohadt életben.
- Hát nem is érthetek valamit, ha nem tudom, hogy mi az. - szökik fel kicsit a szemöldököm, de oké értem én, hogy nem akar beszélni róla, de attól még igenis eléggé undok módon viselkedik és ezt nem kifejezetten értékelem. Oké, van amikor esetleg még meg is érdemlem, de most nem vétettem ellene semmit, sőt segítettem és kifejezetten kedves voltam, szóval ezt várnám el fordítva is. Nem értem, hogy miért kell akkor meg így viselkedni. Ennyire fájna a megvágott ujja, hogy rajtam vezeti le a dolgot? Ennél legyen már több fájdalomtűrése. Már épp nyitnám a számat, hogy most már tényleg visszavágjak, amikor végül csak elkezdi moderálni magát, és valamilyen szintű bocsánat kéréssel is sikerül előrukkolnia. Ez is valami, mondjuk, hogy előre lépés. - Nekem se volt könnyű, de még is rendesen viselkedem nem? Na jó... bocsánatkérés elfogadva, pocsék nyarad volt, de már nincs nyár, felejtsd el. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal, hogy lássa nem piszkálni akarom, de tényleg tovább léphetne, hiszen azért az a nyár már tényleg odébb van, ő pedig igenis elfogadhatná, hogy bár az élet néha szar, de a dolgok idővel csak megoldódnak, főleg akkor, ha az ember teszi is érte, hogy így legyen, mert persze magától nem esélyes. - Oké, így már jobban hangzik és legyen akkor ahogy szeretnél, a te külön kiváltságod, hogy hívhatsz Ice-nak. - bólintok egy szélesebb mosollyal. Legalább bókolni tud, bár persze tisztában vagyok én az adottságaimmal, szóval nem mondott sok újat. Tény és való, szép nevem van, apa választotta és azzal is tisztában vagyok, hogy hogyan nézek ki. Van tükrünk. - Elhiszem én neked, gondolom akkor e miatt is vagy olyan morcos. - vágom, hogy okkal verte el az apját, és ez is a pocsék nyarához tartozik. Nem fogom én kérdőre vonni, nem vagyok senkije sem, hogy megtehetném. Az én apám rendes fickó, csak néha egy kicsit elcsábul, de ilyenkor szépen helyre kell tenni. Eddig még elég jól is ment, csak hát ez a mostani nő... komolyan kiborító. Az első, akivel nem bírok el könnyedén, pedig eddig elég jól ment. Na, de majd bevetek egy újabb taktikát és nem lesz itt gond. - Ti pasik? Te is szereted? - cinkos kis mosollyal döntöm oldalra a fejemet. Ennek ellenére mégis elég gyorsan elhúzta a kezét, vagy ez a morcos pasikra, akiknek rosszul telt a nyara nem igaz? - Nem kicsit. Apa már olyasmiken gondolkodik, hogy beveszi a végrendeletébe. Azért ez nem kicsit kiakasztó, főleg, hogy én tudom jól, hogy milyen nő... csak apa totálisan vak. - és ez idegesít a legjobban. Eddig mindig fel tudtam nyitni a szemét, még akkor is, ha nem volt mire, de ez a nő. Komolyan gondok vannak vele és még engem is próbál irányítani, ami pedig csak még inkább kiborító. Nem fogom hagyni neki és én fogok nyerni... mindig én győzök! - Hupsz... na ez tényleg nem gyenge, de miért csinálta? Viszont akkor nem ez kell neked... a kőhajigálás baromira nem segít ám. - dobálhatja őket, de maximum idővel elfogynak a közelből, aztán csak a miatt lesz ideges, hogy nincs több és kereshet más helyet magának. Vissza kell vágni, mindig az a megoldás, hogy visszavágsz, higgadtan és okosan. Semmi értelme idegeskedni, az nem old meg semmit, csak ront a helyzeten.
- Nem vagyok undok, csak… mindegy, úgysem értenéd. – és nem is akarnám elmondani, elvégre ki mondaná el másnak szívesen azt, hogy gyógyszerfüggő? Na ugye, hogy senki. És gondolom emiatt van, az elvonás miatt nehezebben tudom kezelni az indulataimat, sokkal lobbanékonyabb tudok lenni, hamar felkapom a vizet a semmiségeken is, szóval… igazából nem is az ő hibája, vagy… azért nehogy már az egészet az én számlámra írjuk! Neki is van ebben bőven hibája és nekem is. Talán nekem több, de csak talán! Kéne az a rohadt gyógyszer mert úgy érzem, hogy lassan megőrülök, pedig még csak egy napja fogyott el. - Üdvözöld a nevemben is. – hagyom rá a dolgot, aztán végül mégiscsak máshogy döntök. – Oké, bocs, tudom, hogy nem viselkedek valami rendesen, csak nehéz nyaram volt, rendben? – meghalt az anyám, még csak egy rendes temetésre is alig futotta, aztán persze apám jött a szokásos baromságaival és végül sikerült még egy kórházba is bedugnia, ahol addig tömtek ezekkel a rohadt gyógyszerekkel, amíg teljesen rájuk nem szoktam és most már képtelen vagyok egy napot is úgy meglenni nélkülük, hogy ne forduljak ti teljesen magamból. – Szóval felejtsük el ezt oké? Nagyon szép neved van és te is jól nézel ki, de nem akarlak Jussy-nak hívni, mert az szerintem nem illik hozzád. – meg nyúl név is szerintem, de ez most tényleg tökmindegy, az a lényeg, hogy szerintem a Jussy nem illik hozzá. - Azért nem kell így nézni, megérdemelte. – az nem kifejezés, csúnyán elbánt az anyámmal, ráadásul még csak annyi gerinc sem volt benne, hogy egy normális temetést megszervezzen, inkább elutazott a Bahamákra nyaralni egyet én pedig a kevés saját pénzemből nem igazán tudtam normális temetést csinálni, szóval nagyjából egyedül búcsúztattam el az anyámat, mert persze a levelek nem jutottak el senkihez sem szinte, apám tett róla, hogy így legyen. Anyám viszont semmit nem tett azért, hogy ezt érdemelje. - Mi pasik szeretjük ha megvezet minket egy jó nő. – mosolyodom el. Na jó, nem így van de simán hagyjuk nekik, igaz? – De akkor ezek szerint féltékeny vagy a csajra, mi? – mert én ezt szűrtem le a szavaiból és gondolom így is van. Még ha nem is olyan pasi ügy, de az apjáról van szó, érthető az, ha ragaszkodik hozzá, a csajok sokkal inkább az apjukra támaszkodnak, én például utálom apámat, de anyámmal mindig is nagyon jól megvoltam, szóval… lehet a pasik az anyukat, a csajok meg az apjukat pártolják ilyen esetekben. – Az anyám meghalt, apám lelépett és bezáratott egy diliházba ahol egész nyáron voltam, és kaja helyett gyógyszerekkel tömtek tele. – mondom meg neki az igazságot, miközben egy újabb kavicsot hajítok el. A hülye apám… csak azt sajnálom, hogy nem vertem már meg előbb.
- Miért vagy ennyire undok? - mert ne mondja már nekem, hogy nem az. Oké, jó értelemben vagyok fura, ezt még valahogy le tudom nyelni, aztán a nevem egy nyúlénak lesz titulálva, fogjuk rá, hogy még ezt is le tudom nyelni, de egy kis sértettség azért igenis maradt bennem utána, viszont mindezekre még rá jön egy lapáttal az is, hogy majdhogynem megrántja a vállát, hogy ha valami nagyon nem esik jól, akkor húzzak el és panaszkodjak másnak... most komolyan... jó szar napja lehet, ha képes így viselkedni, amikor igazából nem tettem ellene az ég világon semmit sem. Egy kicsit igenis lehetne kedvesebb. Elvágta a kezét, segítettem, és mégis úgy áll hozzám, mintha minimum meg akartam volna támadni. - Szóval hattyú halála... Hát lehet, hogy jobb is lenne, ha inkább dumálnék egy kővel, talán még kedvesebb is lenne. - simán látok rá esélyt és ez elég nagy gond. Olyan undok módon viselkedik velem, mintha minimum tettem volna valamit ellene, pedig erről szó sincs. Nem csináltam semmit, ő pedig mégis úgy áll hozzám... Tényleg elég rémes napja lehet, ha ilyen rosszul reagál le minden egyes megjegyzést, vagy akár csak apró megnyilvánulást. Én meg még segíteni jöttem ide, akkor most hogy is van ez? És persze jönnek az újabb és újabb rendkívül negatív és kissé cinikus megjegyzések. Én pedig baromi nehezen állom meg, hogy ne kontrázzak rá valami nagyon kellemetlent, vagy bántót. Nagyjából úgy viselkedik, mint aki totál be van sértődve az egész világra, és most épp rajtam vezeti le, vagy szimplán csak régen volt lehetősége levezetni a felesleges energiákat valami csajjal és most az feszíti ilyen nagyon. Bármelyik lehetséges igazából... és még gondolom van párféle opció, de akkor sem kell így viselkedni. - Összeverted az apádat egy parkolóban? - jó ez azért már meglep. Egészen jámbor típusnak tűnik, és mégis ilyesmi derül ki róla? Hát persze, hogy pislogok párat, mert oké, látszott, hogy morcos, nincs épp a legjobb kedvében, de... hogy megverte a saját apját. Gondolom elég rendesen kiverhette nála a biztosítékot, ha ilyesmire ragadtatta el magát. - Felszedett egy új nőt, akit persze ki nem állhatok és aki persze, csak vezeti az orránál fogva, de persze nem veszi észre. - szóval nem, én nem fogom az apámat megverni egy parkolóban. Pont, hogy vissza akarom szerezni magamnak, mert jelenleg annál a perszónánál van a gyeplő, és ez nagyon-nagyon nem tetszik nekem. Változtatni kell rajta minél előbb, mert a végén még a csajt kell elintéznem egy parkolóban, de sajnos tudom, hogy ez nem lenne hatásos. - És te miért vagy ennyire morózus? - mert hát na ne mondja nekem, hogy jó a kedve, mert azt tuti, hogy nem fogom bevenni.
-Miért ne? Már amúgy is megtettem szóval… törődj bele, ez van. – rántom meg a vállamat. Alapjárton nem vagyok ilyen, de most nem igazán van kedvem szórakozni vele, főleg nem azon, hogy egy ilyen apróságon ő így felhúzza magát. Jó értelemben is lehet fura az ember, én pedig szimplán csak arra értettem a dolgot, hogy túl közvetlen, ami nem baj, de fura. Ezen meg semmi kedvem vele itt vitatkozni. – Nem tudom, egy nyulat hívnék így. Az Ice sokkal jobb. – igazából édesmindegy, magasból teszek a nevére, nem hinném, hogy olyan nagyon keresnénk majd egymás társaságát ezután, szóval… mégis kit érdekel a másik neve? - Tudod, hogy mi ez szerintem? A hattyú halála. Nehogy már azt mond, hogy olyan rohadtul megbántottalak néhány szóval. Ha sajnáltatni akarod magadat, akkor keress valami közeli követ, ami kíváncsi rá. – nekem is megvan a bajom, és valahogy nem igazán tudom azt elhinni, hogy néhány szótól már meg kell bántódni. Nem is tettem semmit, még csak nem is bántásnak szántam a szavaimat, simán csak ő vette magára, erről pedig már nem én tehetek. Úgy látszik nem csak én fogtam ki egy rossz napot, hanem ő is…vagy mindig ilyen? Én is bosszankodhatnék mindennap, ehelyett csak akkor teszem, ha éppen nincs nálam a gyógyszerem. - Elképesztően hősies. – de szerintem rossz srácot szúrt ki magának. Annak a birtokló típusnak tűnik, és nagyon remélem, hogy még véletlenül sem azért van itt, mert éppen pasi megvonásban szenved. Van még rajtam kívül pár srác a suliban, minden bizonnyal ők kedvesebbek lennének vele, engem most nem igazán érdekel a kis lelkének üdvössége. Talán megszokta már, hogy körülötte forog az egész világ vagy tudom is én, de azért itt más a helyzet. És nem utálom az érintést, csak nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egy lány csak úgy pöccingegesse az orromat, főleg úgy, hogy még csak nem is ismerem. - Csak jobban megszorítottam, mint kellett volna, te még soha nem vágtad meg magad? – nem értem minek ezen így fennakadni. Oké, béna voltam, de ez van, a kő éles volt én pedig túl erősen szorongattam, szóval… megesik az ilyen. – Verd össze egy parkolóban, a tapasztalatom szerint az egy egész jó visszavágás. – mondom egyszerűen, ahogyan egy újabb követ indítok útnak, de ez kacsázás helyett inkább már csak egy hatalmas csobbanással éri a víz felszínét. – Na és mivel borított ki az apád? – nem kell válaszolnia, én csak kíváncsi vagyok és próbálok beszélgetni vele, de nem baj az, ha esetleg úgy dönt, hogy erre nem válaszol. Végül is az ő dolga.
Jó, azért egy pöttyet felszökik a szemöldököm, amikor így szemtől szembe lefuráz. Nem kifejezetten tetszik a dolog és akkor még finoman fogalmaztam. Nem vagyok fura... vagy legalábbis ne nevezzen már senki se furának így nyíltan, mert ez nem egy pozitív jelző, az én szememben legalábbis tuti, hogy nem. - Nem vagyok fura, csak segítettem neked... ne nevezz furának. - komolyan rosszul esik, és remélem, hogy ezt érzi is a hangomból. Erre még a nevemet is leszólja és akkor nem haragszik az egész világra? Na ne hogy már ezt be kelljen vennem... hát naná, hogy haragszik az egész világra, ha én itt segítek neki, erre nyelhetem le a sértéseit is. - Mitől lenne nyúl név? De akkor legyen Ice... mint valami sportsztár. - jó azért egy pillanatra forgatom a szememet. Igazából édes mindegy nekem, hogy hogyan hív, szóval végül csak megrántom a vállamat. Oké, akkor legyen Ice, ha neki így jó. Teljesen mindegy, de még mindig nem tudom, hogy egyáltalán okos ötlet volt-e ide jönni. A végén még morcos leszek és a soha senkinek sem jó. - Eléggé úgy nézel ki. Segíteni akarok, te pedig leszólod a nevemet és lefurázol. Szerinted ez nem bántó? - nem oktatom ki, tényleg azt láthatja rajtam, hogy megbántódtam. Persze azért kicsit rájátszom a dologra, csak épp amennyire reális, hogy elszomorodtam attól, amit mondott, mert hát milyen nagyon nem volt ez szép tőle. Igazából tényleg nem, de átlagos körülmények között hidegen hagyna a dolog, de miután még nem ismerem a srácot, maradni kéne az átlagos emberi hozzáállásnál legalábbis egyelőre. Ha pedig nagyon kihúzza nálam a gyufát, akkor majd meg lesz annak is a következménye. De mint mondtam alapból nem szeretek ellenségeket gyűjteni. - Végül is csak eddig voltam titkos, hiszen most már tudsz rólam. Lebuktam, hogy megmentsem... az ujjad épségét. - és mi ez a duma arról, hogy jól megfizetnek? Le se reagálom, csak visszavarázsolom a mosolyt az arcomra, mert hát minek húzzam fel magam rajta? Látszik, hogy morcos, látszik, hogy nem valami jó a kedve, látszik, hogy legszívesebben mindenkit elküldene a sunyiba, pedig én segíteni akarok neki és a mosolyom se nagyon szűnik meg, csak amikor már tényleg sok a piszkálódása, vagy minek nevezzem. Az orrpöccintés nálam nem fura, de úgy fest őt még ez is kissé sokkolja, de már nem teszem szóvá. Lehet, hogy nem bírja az érintést, vagy mi? - Az a másik kő nem ezt bizonyította, de értem én, hogy egy szemét darab lehetett. - mosolyodom el, amikor végül visszafordulok felé és sikerül az ujjaimat is kiengedni, amiket már úgy sikerült összeszorítani, hogy csoda, hogy nem kékültek el. - Csak ráérek és gondoltam sétálok egyet. Meg... az apám kissé kiborított, szóval próbálom kitalálni, hogy mégis hogyan vágjak vissza. Te nem vagy jó az ilyesmiben? - együttérzés. Váltsunk ki az emberekből együttérzést, az jó taktika. Ha úgy érzi, hogy segíthet nekem, hogy számít a tanácsa, akkor talán elfelejti kicsit a saját nyűgjét baját és nem dobál azért kavicsokat rosszul, hogy megvagdossa magát.
- Nem zavarodtam össze, csak fura vagy. Komolyan Jussy-nak kéne hívjalak? Az egy…nyúl név. Ice megfelel? – azt lesheti, hogy én egy nyúl nevén szólítsam őt, szóval marad az Ice, az még menő is, és simán kiderülhet még az is, hogy egy igazi jégkirálynővel van dolgom, valódi érzések nélkül. Fura egy világban élünk, miért ne lehetne lehetséges? Sok csajjal találkoztam már, akik a legkisebb jóindulattal sem nevezhetőek kedvesnek, szóval… talán ő is ilyen. Vagy nem, honnan tudhatnám még igaz? Előre én nem fogok ítélkezni, vagy csak egy nagyon kicsit. Szerintem nem létezik olyan ember, aki nem vonna már le magának egy véleményt a másikról csak első láttás alapján. - Úgy nézek én ki, mint aki mérges lenne az egész világra? – kérdezek vissza. Oké, dühös vagyok, de igazából nem is tudom kire. A dokira, az apámra, de… de nem a világra, nincs azzal nekem semmi bajom azon kívül, hogy elégé tré egy világ ez. Eljárok bulizni, élem az életemet, mint minden korombeli, kitombolom magamat, berúgok és aztán… alszom egy hatalmasat, majd megint elölről. Nincs ebben semmi rossz, fiatal vagyok, előttem az egész életem, addig kell kitombolnom magamat, ameddig még megtehetem, mert kitudja mikor nem lesz már erre lehetőségem. Vagy a család miatt, vagy… vagy más miatt. - Szóval titkos mentőangyal? Remélem azért jól megfizetnek. – mosolyodom el, de ez a mosoly az arcomra is fagy, mikor csak úgy megpöccinti az orromat. Oké, ez a csaj már ténylegesen túl fura a maga közvetlenségével. Mindegy, nem szólok én semmit se, csak…csak fura na. Nem is igazán foglalkozom azzal, hogy belefeledkezik egy kicsit a távolba, legalább letudom olvasztani a mosolyt az arcomról, és végül is az ő dolga az, hogy mit idéz fel benne a tó látványa. Bennem semmit, nem jártunk soha horgászni, anyát kellett orvoshoz vinnem folyamatosan, a horgászás nem igazán fért már bele az életünkbe. - Kérlek, én vagyok a kacsázás koronázatlan királya. – mondom mosolyogva, ahogyan felkapom a hozzám legközelebb eső követ és egy rutinos mozdulattal már el is hajítom, hogy tovább pattogjon a víz felszínén. – Neked mi a mentséged arra, hogy nincs jobb dolgod, mint egy idegennel kacsázni? – nem nézek rá, csak elhajítok egy újabb követ. Nem mintha olyan nagy ellenemre lenne a társaság, csak kíváncsi vagyok arra, hogy vajon miért. Talán csak a pasija lelépett, esetleg a haverjainak más dolga van… én azért vagyok itt, mert Eva nincs sehol, legalábbis ott nincs, ahol kerestem, szóval… majd este találkozunk és dumálunk, elvagyok én egyedül is itt.
Nem mondom, hogy én vagyok a bajba jutottak védőszentje, de miután nem azt a képet alakítom ki magamról a suliban, hogy olyan rémesen rossz ember lennék, ehhez is kell tartani magam. Persze vannak olyanok, akik nem bírnak, de mivel ők határozottan kevesen vannak, általában az ellen felhozott buta és indokolatlan vádaik nem érnek semmit sem, nem szokta őket a kutya se elhinni, főleg olyanok nem, akikkel kedvesen viselkedem, mert úgy tartja kedvem, vagy az érdek épp úgy kívánja. Akit pedig nem ismerek, azt természetesen az elején még óvatosan közelítem meg, mert hát ki tudja, hogy kiféle, miféle, talán még hasznomra is lehet a későbbiekben. Ha pedig még sem, hát majd lepattintom, ahogy mást, aki egy idő után már nem érdekel eléggé. Nem nagyon foglalkozom azzal sem, hogy ennyire meglepődik azon, hogy megragadom a kezét, vagy azzal a kis kezdődő mondattal. Csak van annyi esze, hogy nem rántja vissza a kezét, amikor nem bántani akarom láthatóan, csak szimplán letörölni a vért egy zsepivel. Ennyivel csak segíthetek egy ismeretlennek is akár nem? - Nagyon összezavarodtál egy szimpla ujjmegvágás miatt Mattie. Justice vagyok, vagy csak Jussy, ahogy tetszik. - engedem hogy vissza húzza a kezét, a zsepi is az övé lehet simán, nem ragaszkodom én hozzá, hogy én ápolgassam, főleg ha ennyire kellemetlenül érinti a dolog. - Éles egy kő lehetett, amit dobáltál, vagy... csak szimplán mérges vagy az egész világra és nem figyeltél oda? - mert hát láthatóan nincs épp a legjobb kedvében, ezt nem nehéz kiszúrni. Eleve távolságtartónak tűnik, bár lehet hogy csak a miatt, hogy így elkaptam a kezét, nem tudom igazából, de az tuti, hogy az ember nem túl gyakran szokta csak úgy magától megvágni a kezét, főleg nem egy kővel. Ahhoz kell egy kis zűr a fejben, meg egy nagy adag figyelmetlenség. - Oh, hát ki tudja! Az lenne csak az igazán izgalmas. Netán csak direkt utánad koslatok, vagy... én vagyok a titkos mentőangyalod. Olyan sok izgalmas lehetőség van! - még játékosan meg is pöccintem az orrát, aztán csak szimplán a tó felé fordulok és egy pillanatra elrévedek a távolba. Tó... milyen sokat jártunk régen még apával ki a tóhoz. Azóta persze, hogy az a rémes perszóna befészkelte magát a házba erre nem került sor. Nem voltunk a nyaralóban, mert ő nem bírja a... kacskákat. Azért nem úszhattam a nyáron, azért nem mehettünk ki apával horgászni, mert... nem bírja a kacsákat! Hát komolyan, normális az ilyen? Apa meg persze beadta a derekát simán. Egy pillanatra még ökölbe is szorul a kezem, de aztán visszavarázsolom az arcomra a mosolyt és újra felé fordulok. - És tudsz kacsázni? Vagy csak dobáltál?
Ez van, ha rászoksz valami olyanra, amire nem kéne. Én a gyógyszerekre kaptam rá, olyan egy-két napig még bírom nélkülük, aztán elkezd remegni a kezem, egyre rosszabbul érzem magam, ingerültebb leszek, meg a többi. Így van ez most is, de szerencsére még egyik jel sem mutatkozott. Az ingerültséget rá lehet fogni egy rossz napra, a letörtséget úgyszintén, na de azt, hogy remegsz, mint a nyárfalevél, pedig kifejezetten még csak hideg sincs… azt már nehezen fogod rá bármire is. Nagyon remélem, hogy minél előbb megjön a csomagom, mert ha így megy ez tovább, akkor befogok kattanni, az pedig senkinek se jó. Nem igazán hallom, hogy valaki feltűnik mögöttem, nem figyelek oda, inkább csak átkozok mindent magamban, a szerencsétlenségemért. Nem figyelek oda, és máris megvágom magam, pedig én csak ezeket a hülye köveket akartam ebbe a rohadt tóba dobálni, mert éppen nincsen jobb dolgom. Eva nincs a klubhelyiségben, és gondolom okkal nincs, mert már nincsenek órák, szóval… majd ott lesz és dumálunk, nem vagyunk mi összenőve, hogy egymást kövessük mindenhova. Ha fontosnak érzi majd elmondja, vagy nem, ő tudja, de én segítek neki nagyon szívesen, ez a barátok dolga, igaz? Azonban ehhez jobb lenne minél előbb saját magamon segíteni inkább, hogy jobb formában lehessek. - Hé, mi a… - francot csinálsz, mondanám, de végül aztán elfojtom a kikívánkozó szavakat. Egy pár pillanatig azért meglepetten nézek a lányra, mert hát… nem is tudom, ez nem így működik, ennyire közvetlennek azért nem kell lenni, jószerével előbb kapta el a kezem, mintsem, hogy megszólalt. Tudom, nem kéne zavarjon, és nem is azért mondom mert zavarna, csak fura, nem vagyok ehhez hozzászokva. – Vagyis szia… bocs, hogy hívnak? Én Mattie vagyok. – utálom mikor valaki Matthew-nak szólít, az nekem túlságosan távolságtartó, a Mattie megteszi, anyám is mindig így hívott, apám csak káromkodott, szóval… maradjunk a Mattie-nél. Azért meg már előre bocsánat, hogy nem tudom a nevét, mert ismerős, mintha már láttam volna, de életemben nem beszéltem még vele szerintem – Csak elvágtam, semmi extra de… kösz, azt hiszem. – bólintok egyet egy gyors mosollyal, ahogyan elhúzom a kezemet a zsepivel együtt. Nem mintha olyan nagyon ellenemre lenne ez az egész, de attól még kellőképpen furcsa, hogy csak úgy szorongatja a kezemet. Nem zavarba hozó, semmi ilyen, csak simán fura, és kész. – Szóval, mi járatban vagy? Gondolom nem jós vagy, és nem azért jöttél, mert tudtad előre, hogy elfogom vágni a kezem, és annyira segíteni akartál, hogy lenéztél ide hozzám. – vagy ha mégis, akkor én most itt helyben lemegyek hídba.
Tudom már, hogy mi a megoldás és nem is értem magamat, hogy eddig hogy nem jöttem rá! Kell egy pasi, valaki olyan, aki nem tetszik az apámnak, valaki olyan akivel megértetem vele szépen, hogy... jobb lenne, ha többet foglalkozna velem és nem az új kis cafkájával. Nem olyan bonyolult feladat ez. Elhívatom vele magamat a bálba mondjuk, de persze előtte még ki kell építeni ezt a dolgot, aztán eljátszok valami remekbe szabott jelenetet arról, hogy milyen rémes lesz az első karácsonyom az igazi anyám nélkül, hogy rávegyem, hogy nálunk töltse azt a pár napot és máris nyert ügyem van. Apa nem fogja értékelni, hogy az ő kis tündérkéje valakinek a szájába mászik, hiába nem vagyok már tíz éves, akkor se fog tetszeni neki. Rá kell majd szépen jönnie, hogy hibát követett el azzal, hogy be akar vonni egy nőt huzamosabb ideig az életünkbe. Mondjuk... van is rá ötletem, hogy ki lehetne a jó céláldozat. Az a helyes kis Griffendéles, akire mindenki annyira rá van kattanva. Nem vágom, hogy mit esznek rajta, de nem rossz alapanyag az eltervezett kis játékra. A terv lassan alakot ölt a fejemben, még szerencse, hogy a kósza kis káromkodással egybe kötött kiáltást csak az után hallom meg, hogy már minden tiszta a fejemben, mert nem érintett volna jól, ha valaki miatt suhan ki minden fontosabb info, vagy a terv alapjai, vagy valami. Akkor azért eléggé morcos lennék és az nem tenne jót annak a valakinek, aki... köveket dobál a tóba? Remek egy elfoglaltság, főleg ha még meg is sérül. Mégis hogyan lehet megsérülni kő dobálás közben? Ehhez mennyire kell bénának lenni? Ennek ellenére felvarázsolok egy mosolyt az arcomra, mert hát na soha nem tudhatod, hogy ki az, akibe botlani fogsz és lehet, hogy az illető érdekes, vagy értékes, amíg nem derül ki az ellenkezője, addig nem kell csúnyán viselkedni vele, ezt már rég megtanultam. - Szia! Jól vagy? - lépdelek kérdés nélkül közelebb és ragadom meg a kezét, amit láthatóan sikerült elég szépen megvágnia. Jöhet a jól begyakorolt együtt érző tekintet, no meg elő is kerül a farzsebemből egy zsepi, hogy letöröljem a vért. Nem olyan vészes vágás, hogy mindenképpen gyógyító kéne, meg amúgy se kell átmenni nyafkába egy ilyen apróság miatt nem? - Hát ez nem túl szép te szegény, mi történt? - nem engedem el a kezét, mert azért a vérzés nem áll el két pillanat alatt, maximum ha direkt elhúzza, akkor max. odaadom neki a zsepit.
Nem tudom, hogy mit várok most ettől az egésztől. Itt vagyok a parton, a kavicsokkal próbálok kacsázni a vízen, vagyis próbáltam, most már csak dühömből dobálom minél messzebb a rohadt kis köveket. Ez is az apámnak köszönhető, ha nem dug be abba a hülye kórházba, akkor most nem lennék ilyen ideges. Igaz, hogy nem voltam olyan sokat ott, nagyjából csak a nyári szünetemet töltöttem el a dokik között, de ez az idő pont elég volt arra, hogy rászokjak a gyógyszerekre, és most gyógyszerek nélkül… nehéz. Tudom én, hogy le kell róluk szokni, mert nem egészséges meg minden baj okozója, de ezt könnyebb mondani, mint csinálni. Majd a következő szünetben leszokom róla, de most kell, és most nincsen, és hiába írtam a dokinak, hogy küldjön, nem fog küldeni, mert már így is a bögyében vagyok azzal, hogy sunyiban szerzi nekem a gyógyszert. Valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy kapjak, mert megfogok így örülni, és a szobámban már alig maradt egy-két pirula, azok pedig holnapra kellenek az óráimra, és remélem, hogy addigra már megjön a többi is, mert… kell a gyógyszer, hogy bírjam ezt az egészet. Apám persze magasból tesz rá, és engem se érdekel, nagykorú lettem, most már nem kell együtt lógnunk kényszerből, én végeztem vele, és látni sem akarom, ő pedig soha nem izgatta magát emiatt, szóval pont jó ez így, az embernek nem mindig kell család, tök jól eltud lenni egyedül a barátaival, a családot túlértékelik. Ezzel biztosan nem értenének sokan egyet, de én így látom a helyzetet, jól megvagyok a család nélkül is. Persze, jó lenne, ha anya itt lenne, ő… ő hiányzik, de az élet nem áll meg, és én sem tehetem. Bezzeg az apám! Ő azt csinál, amit akar, azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, és csak azért mert van pénze, megtehet mindent. Nem véletlen nem kérek belőle, se a pénzéből, felőlem aztán elosztogathatja a haverjainak, én majd megdolgozok érte magam, előbb sétálnék egy sárkánykertecbe, semmint hogy apámtól kérjek segítséget. - Rohadt élet! – mérgelődök hangosan. Persze, hogy megvágom magamat, ez a nap nem elég rossz már így is, még rá kell tenni egy lapáttal. Nem zavar a vér, nem is túl mély a seb, de… de a francba is, miért nem lehet már végre egy olyan napom, mikor semmi nem történik, csak minden szépen lefolyik a saját medrében. De ez tökéletesen esélytelen… valamiért nagyon haragszik rám valaki odafent.
