2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Miután a skót is meg van lepődve, hogy a társai ennyire törődnek vele, ő maga is lép egy váratlant, feloldja a másik kalóz esküjét. Nem várt érte köszönetet, hanem amikor Viggo jelzi, hogy valami veszélyeset talált, első körben elsietne a hölgyekért, de az őr az útját állja. Első körben nem is próbál erősködni, áttörni, hanem mivel még hallótávolságon belül van a korrupt aurorral, inkább sarkon fordul, és sietve int az őrnek, hogy inkább jőjjön ő is. – Dehogy öltem meg. Viszont valami mindenkire veszélyes lehet, inkább azt kéne megnézni.. – Morran vissza, és reméli, hogy az őrnek van annyi esze, hogy nem veszi holmi csapdának. Mindenesetre akár az őrrel, akár nélküle visszasiet Viggo-hoz, hogy felmérje, mekkora a baj. Mivel a felföldi továbbra sem nagy mágus, azon gondolkozik, hogy lehetne lehűtíteni a lényt. Bárcsak üzenethetne Annebelle-nek. Hm.. mit tenne most a szőke nő? Duncan egyébként Viggo szavain egészen elgondolkozott, talán mégis lehet valami cseppnyi esély, hogy ép bőrrel megússzák a kalandot. Annabelle sem úgy tűnik, mint aki ott akarja hagyni a fogát. Amíg Viggo valami kristály után kutat a táskájában, addig Duncan a saját felszerelését nézi át. Nem sok minden van nála, de eszébe jut, hogy ha a térkép a fakard markolatába volt rejtve.. Hátha.. Végülis az igazit az öreg McFayden kovácsolta, ki tudja, talán ez is rejt valamit. Így hát most jobb ötlete nem lévén némi takarásban megmozgatja a fegyver gombját, hátha lecsavarható, és rejt valami apróságot, megoldást erre az esetre. Ki tudja.. már annyi szerencsétlenség kísérte már a skótot az útjai során, nem ártana végül egy falatka mázli is.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-04-06, 14:45
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Bólintok, szerintem is első körön az apját kell megtalálni, meg épségben átérni. Annabelle-t átjuttatni. Amit viszont utána tesz meglehetősen meglepődöm és csak egy szikrán múlik, hogy tiltakozni kezdjek.. Őszintén nem bántam volna ha megmarad.. Mármint talán ez másoknak furcsa lehet, de így biztosítva lett volna, hogy vele maradok és nem csak a saját bőrömet mentem, ha úgy hozta volna a sors, most viszont… Most viszont rajtam fog múlni minden döntésem. Nincsenek kényelmes megoldások. Csak a saját lelkiismeretem. És ez még számomra is ijesztő, úgyhogy örülök, hogy senki nem lát a fejembe. Nem mondom hogy rögtön inába szállt a bátorságom, de így minden más megvilágításba kerül. És persze közben ott van az is, hogy de amúgy ez az ügy talán előrébb tud mozdítani olyasmiket is amikre most még csak nem is gondolunk, szóval a kihátrálás lehetősége még így “szabad fejjel” sem feltétlen opcionális! Igazából annyira meglep az egésszel, hogy elfelejtem megköszönni is, csak nézek rá sokatmondóan hosszabban, míg végül vissza nem térünk ahhoz amiért itt vagyunk. És végül találunk is valamit. Talán nem is azt amit akartunk volna. A szalamandra gondolata is forgott bennem mint “nyilvánvaló” lehetőség, de valamiért elvetettem. Talán mert azok a lények elvileg csak addig élnek, ameddig a tűz ki nem alszik amiben születtek.. Ennél fogva az ilyen élőlények szállítása elég macerás. De végül csak arra jutok valami miatt, hogy ez a lény lehet a ládában. - Talán egy szalamandra… - tűnődöm félhangosan a fel se tett kérdésre. Amikor viszont Duncan csak úgy elviharzana azért pislogok egy sort utána. Utána mennék a ládát felmutatva, hogy csigavér meg találtuk a gyanús rakományt, de ha túlhevül, a doboz egyszerűen át fog égni, szóval… sürgősen próbálok találni valami olyan kristályt, akvamarint vagy opált, esetleg gyöngyöt, vagy bármilyen víz elemű képződményt a tértágított szütyőmben, ami segíthet a helyzeten. Közben persze azért körül nézek hátha találok valami egyebet amivel lehűthetem, plusz arra is próbálok figyelni, nehogy esetleg több ilyen kis láda legyen elrejtve mindenfelé mert ha esetleg mégis, akkor vissza kiáltok Duncannek, hogy jöjjön vissza és szóljon az őrnek is mert segítség kell! Ha találok bármilyen víz elemű követ, amit rúnamágiával keresztezve, létre hozhatok egy Aguamenti szerű varázslatot, nem késlekedem. Valami olyan holmit is keresek ami alkalmas lehet arra hogy egy pár liter vizet hirtelen megtartson…
//Csiszolt magnetit párok (mint a marokkövek) amik között mágikus kapcsolatot biztosítanak a beléjük vésett rúnák és azt, hogy ha nincs különösebben vagy alapos mágiával védve valami akkor ahhoz hozzá tudnak tapadni. A terhelhetőségük páronként maximum 10kg.
//Rúnamágia segítségével hasonló varázslatot hozna létre mint az Aguamenti: Víz-idéző varázslat. Hatodéves korban tanulják a diákok bűbájtanon. Rúnaismeret: 25 +10 (35)pont
Kicsit sajnálom, hogy a szeánsznál az őr pozícióját fogom betölteni. Annyiféle mágia van, amit nem ismerek és amiről sosem hallottam, és bár én nem vagyok se történész, se kalandor, azért újat tanulni mindig szeretek, és ez valami olyan dolog, ami itt, a nyugati varázslásban vagy rég elfeledett vagy sosem volt gyakorlat. Nem tudom, mennyi időbe fog ténylegesen telni, de azt hiszem, megvannak az eszközök, hogy fel lehessen addig tartóztatni bárkit. Amikor a szomszédból a gyanús hangok hallatszódnak, kissé idegesen kapom fel a fejem. Túl egyszerű lett volna, ha csak simán eljutunk A-ból B-be, és igen rossz előérzetem van, mint mindig. Nem törünk be a kabinba, ami talán nem is baj, mert amint megközelítjük, szinte kirobban az ajtó, úgy rohan ki egy férfi. Nincs idő megnézni, hogy ki lehet, és nem is számítottam rá, hogy ez fog történni, úgyhogy hiába küldök utána egy varázslatot, már elkések vele én is. - Valószínű - válaszolok Freyának, miközben belépek és tekintetemet körbejáratom a kabin falán. - Nem hiszem, hogy értünk jött vagy miattunk van itt… nem hallhatta, amit a kabinban beszéltünk - teszem hozzá, és az én hangom azért megremeg, cseppet sem vagyok nyugodt, de hát hogy is lehetnék. - Hacsak nem követ minket Aberdeen óta. - Kezemmel megérintem a rést, amin a víz folyik be, megnézem, hogy egyáltalán fizikai úton be lehet-e tapasztani, vagy valami más jellegű mágia ez. Freya elkezdi lelassítani a víz folyását. - A reparóval gyors munkát lehet végezni, de van egy olyan érzésem, hogy nem fog működni, erre biztosan gondolt, aki ezt tette - fordulok a nőhöz, miközben előhúzom a pálcámat. - Megpróbálom, de ha nem jön össze, akkor talán van nálam használható anyag, de az egy jóval lassabb módszer, és vissza kell mennem hozzá a kabinba. - Aminek az ajtaját bezártam a biztonság kedvéért, ezért is nem opció, hogy begyűjtőbűbájjal idehívjam a táskámat. Megpróbálkozom tehát a reparóval…
✻
De ha nem működne, akkor visszaszaladok a kabinba, és a táskámból előkeresek egy kis barna üvegcsét. Ezzel indulok vissza a nőhöz, a kabint újra bezárom, és tudom, hogy ezzel megy az idő, de bízom benne, hogy a varázslata tud ennyi időt nyerni. - Nagyon erős víztaszító anyag van benne - mutatom a nőnek. - Ekkora rések ellen hatnia kellene, de azt nem tudom, mennyi ideig, ebben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy a víz mennyire erősen akarna betörni és milyen sebességgel haladunk. De egy-két órán keresztül ki kellene bírnia azért - fejtegetem, és ebben van egy jó nagy adaggal a saját magam győzködéséből is. Mivel az anyag a homok és a sűrű folyadék között van, ezért csak egyesével lehet haladni a lékeknél, ami nem egy gyors folyamat, de ha azt látjuk, hogy hatásos, akkor megéri.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-04-03, 10:25
Én ráérek. Legalább is normális körülmények között soha nincsen indíttatásom arra, hogy bármit is elsiessek, bárkit is siettessek. Persze abban nem bízhatunk, hogy az időnyerő elég előnyt adott nekünk ahhoz, hogy simán és észrevétlenül véghez vigyük a tervet, így jelen esetben az idő lényegében olyan, mintha rohamléptekkel felgyorsult volna a szememben, míg másoknak ez a normális. Csak finoman bólintok, érdekel, hogy mi lesz a Grindelwald lány tapasztalata az amfórákról, ahogy történészként maga a személye is érdekel. A vérvonal rengeteg mindent meghatároz, ugyan nem fogható rá minden, hiszek abban, hogy van, ami örökletes, de van, amit a környezetünk határoz meg, tehát nincs eredendő bűn és őt sem ítélem el. Hosszú volt az út, míg megbékéltem az emberekkel, főleg a konkisztádorok leszármazottaival, de mára már "ott vagyok". - Igen, a szeánsz viszonylag lassan épül fel a mai varázslatokhoz képest. - válaszolok egyetértően, mielőtt még meghallanánk a hangot és le nem raknám a könyvet, amit lapozgattam. Kivonulunk mind a ketten és lehet, hogy másik valami kevésbé egyértelmű lépéssel közelítenék meg, mint a kopogás, de akármennyi mágikus tudással rendelkezem, nem feltétlen élek velük minden egyes másodpercben. A kopogtatás után ellépek az ajtóból, rosszra számítva, összenézek a boszorkánnyal, akinek a kartartásán már sejthetem, hogy a pálcájáért nyúl. Amikor egy férfi ront ki, védekezően lépek még egyet hátra, de nem igazán törődik velünk, azonnal menekülőre fogja. A fizikai erő és a harc nem az erősségem, így nem is próbálok meg kézzel érte nyúlni, egy vékony lasszó kerül le az oldalamról, amivel megpróbálom elkapni a bokáját lépés közben, de kicsusszan belőle. Talán a pálcás varázslattal a vöröshajú társam sikeresebb lesz, de a szemem sarkából már látom, ahogy a víz betör a hajó falán. A varázslat, ami a fedélzetet védi és levegőbuborékban tartja úgy tűnik egyértelműen nem él a hajótestre, ami amúgy is vízhatlan a normális hajózásnál. - Léket ütött a hajón, el akarja süllyeszteni. Lehet, hogy van zsupszkulcs a fedélzeten vagy más térmágikus eszköz, máskülönben ő is ugyanúgy csapdába esett, mint mi. - mondom, de nem hisztérikusan, csak összefoglalva a lehetőségeinket. Ha a férfit nem is tudjuk megállítani, megpróbálom megvizsgálni a lyukakat óvatosan közelítve, nehogy a súlyommal vagy érintésebben pont, hogy tovább rontsam a helyzetet. - Akad valamiféle anyagod, amivel eltorlaszolhatnánk a lyukakat? Szólnunk kell a legénységnek, érdekük megoldani a helyzetet, jönni fognak. - mondom, ha esetleg akad rá idő, akkor megkérve a lányt, hogy amennyiben anyaggal nem rendelkezik, próbáljon meg egy Reparo-t, ameddig én jóval régiesebb mágikus mozdulatokhoz nyúlok. Ugyan ahogy korábban mondtam, a vízzel van a leggyengébb kapcsolatom, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen haszontalan legyen a mágiám. Pálcás varázslat helyett mozdulatokkal kezdek egy varázslatot, az indián nyakláncomon a fém amulett mágikusan feldereng, ahogy megpróbálom a víz spriccelését lelassítani és visszaszorítani egy kevert víz és légmágiával a nyomást változtatva a hajó falán.
// Kitalált indián varázslat, az Elemi Harci Mágia alternatív/ősi formája, amit avatár-szerűen mozgással és a mágikus fókusszal a nyakában lehet életrehívni, nem varázspálcával: A víznyomás és a légnyomás változtatásával visszaszorítja a lékekből spriccelő vizet. //
[Lányok] A kabinnál nem szűnik a kellemetlen hang, viszont amikor átmennek és Freya kopogtat megszűnik a benti motoszkálás, legalábbis néhány pillanatra és semmi mozgást nem érzékelnek. Szerencse, hogy nem álltak közvetlenül az ajtóba, mivel néhány pillanat múlva bizony az kicsapódik jó erővel és tuti, hogy minimum egy orrtörést okozott volna bármelyiküknek. Az illető tehát egy rövid hajú férfi, aki nagy hirtelenséggel robban ki szinte a szobából, kivágva az ajtót. Ha valaki útban van, akkor simán fel is löki és úgy rohan el a folyosón a fedélzet irányába. Persze nem lehetetlen, hogy valamelyikük gyors reflexszel utána lőjön valami feltartóztatót, ha akar, de tényleg gyorsnak kell lenniük. A szobába bepillantva viszont egyből látszik már, hogy mi a sípoló hang, mintha valami szelep lenne. A szoba falán több helyen apró lyukak tátonganak és nem kevés, vagy két tucat, és ezek csak azok, amiket elsőre látnak. Nem nagy lyukakról van szó, de arra épp elegek, hogy kisujjnyi sugárban spricceljen be rajtuk a víz.
//Fizikum+szerencse sikeres dobás esetén tudjátok elkapni már itt lent a fickót. Hozzászólás előtt dobjon a kockadobások fórumában, aki megpróbálja és ennek fényében cselekedhettek már eleve.//
[Fiúk] Viggo sikeresen felveszi a dobozt, mint valami szatyrot, hogy legalább ne érintkezzen semmivel, hogy a hő nehogy valamit lángra robbantson. Duncan azért nem tud olyan könnyedén elszaladni segítségért, ugyanis az őr még mindig odakint van és értetlenkedve tartóztatja fel. Eleve nagyot kockáztat azzal, hogy beengedte őket ide, nem hogy még látványosan ki-be rohangáljanak is. Ha lebukik, vagy Duncanék lebuknak, komolyab megüthetik mindhárman a bokájukat. Szóval első körben elé áll. - Hol a másik? Ugye nem odabent ölte meg és hagyta ott? Ez nem... nem valami átjáróház. Az állásommal játszanak! - persze megpróbálhatja félresöpörni a fickót, de könnyen lehet, hogy akkor vagy utána menne, vagy bezárná a raktárt, netán felhívná rájuk a figyelmet a fedélzeten. Viggo egyébként, ahogyan agyal egész jófelé tapogatózik, bár ez nem egy rák, de eszébe jut egy másik tüzes lény is, a Szalamandra és a kis doboz méretre bizony hosszúkásabb és így, ahogyan tartja nem is kifejezetten nehéz, viszont egyre melegebb. Most már a környezetében is érezni a hőt, sőt mintha az eddig világos barna láda kissé sárgás-vöröses színt kezdene ölteni.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: április 6. Én írok: április 7.//
Duncan McFayden
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-03-22, 11:46
-Önként úgysem teszem. – Feleli kissé csüggedten, noha az a döntés, hogy valaki olyan öngyilkos küldetésre vállalkozik, amelyből nincs menekvés, az is egyfajta feladás. A skót abban látja most az erejét, hogy következmények nélkül mindent egy lapra tesz fel, akkor nem kell védekezésre energiát pazarolnia, így több esélye van a sikerre. Ám az tény, hogy a társai nem így gondolkoznak, és rájuk illene tekintettel lenni. A saját tenyerét vizslatja, mintha beleképzelne valami kovács kalapácsot. Érdes ugyan a tenyere, de főleg a fegyverforgatástól. A kovácsolással viszonylag keveset, érintőlegesen foglalkozott, bár tény, hogy van hozzá érzéke, talán ha ráfeküdne.. – Ez úgyis a jövő zenéje, először találjuk meg az apámat. – Hárít most elsőre, nem is akar belegondolni, noha mást sem tesz, amióta ez az egész elkezdődött, mintsem a saját rossz sorsán tűnődik. Egyébként is képtelenség ilyen stresszben élni, de most Viggo rávezeti arra, hogy nem csak szélsőségek léteznek, választhatunk önálló utat is. – Eddig én sem választottam oldalt, hiszen a kliséket én is utálom. – Ad igazat a másik kalóznak, de az oldalak melletti kiállás helyett most jobban érdekli, hogy Viggo mit reagál a saját céljaira. Kicsit talán meg is lepi a dolog, de aztán gondol egyet, s egy apró kést húz elő. – Ne azért legyél itt, mert kötelező. Megadom az esélyt, hogy kihátrálj, ha a helyzet úgy hozná. – A késsel megvágja egy picit az ujját, nem kell most pazarolni, hogy aztán fennhangon kimondja a kötés oldását. – Én Duncan, a McFayden utolsó sarja ezennel feloldalak esküd, és a tartozás alól. – Nem tesz hozzá semmi körítést, vagy okot, a kettős ügynök veheti ezt úgymond a bizalom jelének. Másfelől a felföldinek már tényleg nincs vesztenivalója, legalább legyen meg a tudat, hogy ha a gazfickó marad, és segít, talán tiszta szívvel teszi, saját vállalt döntésként. Találnak végül egy olyan ládát, amelyben valami forró bestia lehet, és veszélyes az X-ek alapján, Viggo már el is kezd ötletelni, pakolászni, hogy mi legyen ebből az egészből, hogy aztán a másik kalózra nézzen. – Mivel? Én aztán nem vagyok kifejezetten penge a varázslatokból. Meaghan-nak talán lehet valami jeges bájitala, amit rá tud locsolni. – Már siet is el, ott hagyva a másik kalózt, fel a hajó azon részére, ahol elválltak a többiektől, és a kabint próbálja meg, amit a hölgyek vettek birtokba. Ha csak nem találkozik a boszival, akkor marad az, hogy így köszön be.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-03-16, 13:52
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
A tengeri átok, aminek az árán Duncan megmentett, ugyan az adósává tett és jónéhány év eltelt mióta legutoljára találkoztunk és mind nagyon másfelé indultunk az Élet nevű útvesztőben. De emlékszem, hogy amikor együtt hajóztunk azért bennem jó élményként maradt meg az a marék veszedelmes kaland. Még ha ott igazából csak a tetteken keresztül alakult ki a bajtársiasság, nem az miatt mert ismertük volna ténylegesen milyen ember a másik. Utóbbit valószínűleg most sem fogjuk pótolni ebben valahol biztos vagyok.. Azért jó sztorik lettek volna belőle, ha bárkinek is elmesélhetnénk.. És jelenleg az út elején bármennyire is kekeckedősen indítottam, meg úgy, mint akiben totálisan nem lehet megbízni, mostanra vissza rázódtam, hogy csapatban kell dolgoznunk. És Duncannak abban igaza van, hogy nem csak unatkozom és amiatt kérdezgetem. Furcsán magába fordult és őszintén szólva szar így látni. Másfelől sosem árt, ha a bajtársak egyes gondolatait ismerjük.. - Szerintem elég független életed van tőle. Nem gondolom, hogy apád nyomába kéne érned. - vonok vállat hetykén - Ha van érzéked hozzá és magadénak érzed, sosem késő elkezdeni semmit. - közben pásztázom az infókat a csomagokon, itt ott megakad a tekintetem de nem kezdek neki egyenlőre egyet sem megfejteni azok közül amiken titkosítva van az írás. - Főleg hogy, ha csak meg nem tervezed és ameddig meg nem hozod a döntést róla, hogy önként vetsz véget az életednek, addig úgysem tudhatod előre, mikor szűnsz meg Tapasztalni többé. - összegzem a véleményemet egykedvűen kissé elveszve a csomagok között. És közben hallgatom az elméletét arra vonatkozólag, hogy mit is kutathatunk épp a raktérben. Azt tudtam, hogy a hajópadlók és egyéb rejtett úgynevezett száraz fülkék trükkösek lehetnek és bár varázslattal átitatott hajóról van szó, itt is biztosan van olyan rejtett rész ami jobban van védve és ellenállóbb mint az összes többi. Bár az ilyesmik általában inkább a kapitányi kabinban szoktak lenni nem a raktérben.. De hátha. A vissza kérdezése határozottan meglep. De ugyanakkor szórakoztat is. - Számomra a jó és a rossz fogalma elcsépelt. A jók háborúja, a jó ügy, a nagyobb jó érdekében… blablabala.. És ott a másik oldal.. Ők a rossz oldal, ők bántanak, ők ártanak másoknak, ők megszegik a törvényt… - vállat vonok kissé úgy mint akit ez fárasztana. - A világ régóta az alapján a rendszer alapján működik, hogy kinek van igaza? És a rendszer szerint, ha nekem van, akkor én jutalmat érdemlek, ha viszont nincs, akkor büntetést. Ha nem figyelünk eléggé rákényszerülünk hogy lázadjunk, vagy megalázkodjunk. Megszoksz vagy megszöksz.. és így tovább.. - tekintve hogy én ezek mentén élek, nekem ez a természetes. De tudom, hogy másoknak általában nagyon idegen ez a gondolkozásmód. Persze nem kerülte el a figyelmemet a kérdése sem. - Egyrészt leróni az adósságomat. Sikerrel járni a mostani ügyet illetőleg. És lehetőleg nem szarba keveredni Annabelle miatt az illetékeseknél.. Egyenlőre ennyi a célom. - valószínűleg nem pont ennyire a jelenre fókuszáltan értette a kérdést, de ha akar úgy is kijavít. Viszont megüti a fülemet valami kaparászás és hamar meg is találom a ládácskát - Oh!.. Nézzenek oda. Egy 3X-es kisbestia. - hümmentek egyet, leemelném a többi közül, de amikor megérzem a hőt, nem nyúlok végül hozzá hanem elő matatok négy pár rúnázott magnetit követ és megpróbálom a ládához illeszteni óvatosan, mind a négy oldalról kettőt-kettőt. Ha a gravírozásukkor, vésésükkor nem rontottam el semmit, és út közben nem sérültek meg, akkor elvileg bármihez hozzá kéne tapadnia az egyik felüknek. Ha sikerül, mindegyikről leemelem a párját és egy marokban össze fogom. Minden párt, egymással egy nagyon halovány derengő varázslat köt össze, így, amennyiben az egész sikerül, meg fogom tudni emelni a ládát akár egy piaci szatyrot. Alapvetően néhány gyakorlott mozdulatba kéne csak telnie az egész műveletnek. Egyenlőre csak az a célom, hogy ne érjen hozzá semmihez. Ha nem sikerül az eredeti gondolatom, akkor egyszerűen Duncanra nézek - Le tudod hűteni, mielőtt kárt tesz a környezetében? - mutatok is a szóban forgó holmi felé. Közben végig próbálom pörgetni, hogy mégis miféle élőlény lehet a ládában és a talán még jobb kérdés miért? Vajon gondatlanság vagy szándékos? Így hirtelen a tüzes rák jut eszembe mint 3X-es jelölésű, hőtermelésre képes élőlény.. Már ami még akár kaparászhat is.. De azért próbálom sorra venni őket, hátha valami másról van szó.
//Csiszolt magnetit párok (mint a marokkövek) amik között mágikus kapcsolatot biztosítanak a beléjük vésett rúnák és azt, hogy ha nincs különösebben vagy alapos mágiával védve valami akkor ahhoz hozzá tudnak tapadni. A terhelhetőségük páronként maximum 10kg.
Legendás Lények gondozása: 20 pont Intelligencia: 30 pont
Nem csodálom, hogy nem igazán kíván beavatni a részletekkel kapcsolatban, valóban nem ismerjük egymást, és talán nem is fogjuk, legalábbis ha rajtam múlik. Nem vagyok egy könnyen és gyorsan megnyíló ember, talán valamilyen szinten érthető is a tartózkodásom azok alapján, amik a múltban történtek velem, mindig számítok rá, hogy elárul valaki. Hiába, hogy talán Freya az a csapatban, akiből a legkevésbé nézem ki, hogy önös érdekek vezetik, azon a véleményen vagyok, hogy jobb félni, mint megijedni. De megértem azt is, hogy emiatt meg velem szemben ugyanolyan bizalmatlanok, mint amilyen én vagyok velük. - Hát, ha mást nem is, de ezt az egyet biztosan megtudjuk - jegyzem meg két kavarás között. Annabelle minden bizonnyal be fog számolni az utazásáról az amforák között, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel, milyen tapasztalás ez. Most már úgysem lehet megakadályozni, túl vagyunk ezen a kérdésen, így szép lassan kezdi átvenni a bosszankodás helyét a kíváncsiság. Biztosan kellemetlen, hiszen egy kicsi tárgy fogja beszippantani. De talán más is történik vele, jegyzetek ide vagy oda, nem teszteltük le előbb. - Értem. Akkor feltételezem, hogy leginkább időre lesz majd szükségetek - pilantok fel a nőre. Én nem fogok és nem is akarok részt venni a szeánszon, eleve megbeszéltük, hogy mi Viggóval a terepet fogjuk figyelni, de Freya leírása alapján nem két perces varázslatról lesz szó, és jó előre tudni, hogy pontosan mire is számítsak, hogyan készüljek. Úgy veszem észre, hogy a bajkeverést illetően ugyanarra gondolunk, ezt egy elfojtott mosollyal nyugtázom, aztán már épp vetném fel, hogy csak rájuk kellene nézni, amikor hallom én is a hangokat a szomszédból. Bólintok a megjegyzésére, és felkelek a helyemről. Az üstök hagyom bugyogni, most már nem kellék hozzá, kész lesz magától is. Követem a folyosóra, és bezárom bűbájjal magunk után a kabin ajtaját, hogy lehetőleg senki ne tudjon bemenni. Nem szeretem az olyan zavaró tényezőket, amikről nem tudok semmit, így természetes, hogy meg akarom tudni, honnan jönnek a hangok. Freya nem ront be, így én sem teszem, de a pálcámat a ruhám ujjának takarásába csúsztatom, hogy kéznél legyen, ha szükség lesz védekezni.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-03-10, 20:20
Csak bólintással nyugtázom a szélcsendet, az lesz majd a cél, ha eljön az idő. Az én életem megmagyarázza, hogy miért tisztelek minden elemet és miért még is a víz a legkevésbé kedvelt mind közül, de olyan régen még nem ismerjük egymást, hogy a részletekbe belemenjünk, ez most nem a hely és az idő és amúgy is megfelel annyi, hogy mind a ketten osztozunk a kellemetlen érzésen, még ha máshogy is. Az előkészítés után nincs más dolgunk, mint várni a többiekre és arra, hogy a hajó út végére érjünk, így csak könnyedén beszélgethetünk, miközben ő a főzeteivel foglalkozik én pedig a könyvet lapozom fel érdeklődő figyelemmel mind a két irányba. - Ez való igaz, nem teljesen egyezik a zsupszkulcsok működésével, hiszen az előre megbájolt egyedi tárgy, ami egy bizonyos pontra visz, ez pedig oda szippant, ahol a viselője van, ha jól értelmeztem a régi jegyzeteket. Csak valószínűsíthetjük, hogy az érzés és hatás hasonló más helyváltoztató mágiákhoz. - válaszolok hosszan, talán már a kimerítően jelzőt súrolva, de nem tűnik úgy, mintha ténylegesen aggódnék, hiszen Viggo pergamenjét a kezembe fogva, elolvasva nekem nem tűnt megbízhatatlan vagy veszélyes megoldásnak. Ha az lett volna, akkor én is csatlakozom ahhoz a táborhoz, ami máshogy akarta megoldani az útját. - Lehetséges, korrigálni, nem csak egyetlen pálcamozdulat egyetlen szóval, ami végleges és visszavonhatatlan. Éppen azért, mert folyamat, minden lépéssel dönthetünk úgy, hogy másfelé haladunk és másra van szükségünk. Megterhelő út, de olyan mágia, amit talán ma már rajtam kívül senki más nem gyakorol így nem is számítanak rá és a létrejövő kapcsolat lekövethetetlen, még Duncan apja se érezheti meg, hogy keressünk, csak ha mi úgy akarjuk. - válaszolom, majd a kijelentésére egy kissé megingatom a fejem egy mosollyal. - Akármennyire fontos neki az ügy... vagy talán éppen ezért... egészen biztos vagyok benne, hogy éppen ez történik. - nyugtázom, de közben a könyvet lassan becsukom az egyszerű szalag könyvjelzővel jelölve, hogy hol tartottam, ami a régi kötethez van fogva. Némely nyelvezetnek és némely tudásnak amúgy is kell egy kis idő, míg leülepszik, de nem ez most a legérdekesebb. Kihúzom magam ültemben majd fel is állok, hogy a kezemet ráfektessem arra a falra, ahonnan a hang jön. - Ebből még baj lehet. Még ha ártalmatanok is, ha felkeltik a hajó utasainak vagy személyzetének a figyelmét akkor hozzánk se lesz olyan meglepő, ha bekopognak. Azt pedig... nos, nem kéne. - mosolyodom el cinkosan, hiszen egyértelmű, hogy készülünk valamire, ahogy elérjük a másik kontinens megfelelő közelségét. Halkan felsóhajtok, majd a saját ajtónkhoz lépek, hogy még egy utolsó pillantással esélyt adjak a bájitalmesternek, hogy megállítson vagy velem tartson. - Talán érdemes lenne még most egy vizitet adni a szomszédjainknak. Avagy bajba keveredni nekünk is. - és ezzel mivel, bár képes vagyok rá, nem használok feltétlenül olyan varázslatokat, amiket a Roxfortban oktatnak, ahelyett, hogy valami kémbűbájt végeznék el, ténylegesen kilépek a kabinunkból, hogy bekopogtassak a másikba. Persze óvatosan kilesek először, hogy van-e más a folyosón és ha ajtót is nyitnak, úgy állok az ajtó mellett sréhen, hogy először ne is lássanak míg ki nem lépnek, hogy legyen egy lélegzetvételnyi helyzeti előnyöm felmérni veszélyforrás van mellettünk, vagy egy veszekedő... esetleg mást csináló házaspár.
Bizony azért Maeghan jól gondolkodik Annabellet jó eséllyel megfogja viselni az utazás ilyetén módja. Mégis csak beszippantódik egy pici üvegbe, hogy aztán átkerüljön egy másikba. A legtöbben az első hoppanálásukat is rosszul viselik. Sejthető, hogy a szőke boszorkánynak sem lesz majd egyből olyan az ereje, mint előtte. Freya olvasgatni kezd. Talál azért néhány jegyzetet a könyvben, de egyelőre nem tűnnek fontosnak. Mágia elméleti síkon fejteget a kötet sokmindent. Neki, aki sokat tanult és olvasott, biztosan hasznos lesz. Ám arra ebben a csendesebb állapotban mindketten felfigyelhetnek mintha halk sípolás hallatszana, mint valami szelep és a szomszéd kabinból is motoszkálás hallatszik. Lehet, hogy csak szimpla szomszédok, akik épp hevesebben vitáznak, vagy csinálnak valami egyebet, mint kellene, de időnként élesebb koppanások szűrődnek át hozzájuk. A raktérben a legtöbb holmi nincs felcimkézve, de akad, amin lóg kis cetli. Olyan is van, ami üre, valószínűleg titkos írással van rejtve rajta információ mágiával, de olyan is, amin a tulajdonosa neve látszik. Az egyik ládánál viszont halk kaparászásra figyelhetnek fel. A ládán ott a jól ismert jelölés is, három darab X és egyébként méretre nem túl nagy, két tenyéren simán elférne. Ez még önmagában nem is biztos, hogy problémát jelent, az viszont lehet, hogy igen, hogy a láda érezhetően melegnek tűnik a többi holmihoz képest.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 15. Én írok: február 16.//
Duncan McFayden
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-03-04, 14:06
- Na azért.. – Mordul fel, de azért örül, hogy nem kellett fizikai erőszakhoz nyúlnia, hiszen ha elszabadul a pokol, akkor nem tudták volna zavartalan körülmények között nyélbeütni az izzasztós sátrat, vagy kérdésessé vált volna, hogyan varázsolják át téren és időn ide Annabelle-t. Mindenesetre lejutnak, a skót figyel rá, hogy az ő csak behúzza az ajtót, de ne fordítson rá kulcsot. Viszont valahol kezdeni elengedni az állandó nyávogást, mártírkodást. Kimondta már többször, kár feleslegesen újra ragozni, de ami a legjobban meglepi; éppen Viggotól várta volna legkevésbé, hogy a lelkére beszél. Freya egyértelműen valami anyafigura, Meaghan afféle fogadott húg, Viggo pedig afféle fivér lenne? Ha a felföldi belegondol, valami oka mégiscsak van, hogy ezt a triót kérte fel az utolsó útra. Hosszú vándorlásai során már számtalan kapcsolatot kiépített, de hogy lett volna értelmük? Ez a hármas viszont tagadhatatlanul ragaszkodik hozzá, noha Viggo esetén ott az eskü, a mágikus kötelék, ám Duncan itt eltűnődik, hogy aligha a varázslat miatt kérdezi a sokat látott auror ezekről. Mintha valóban érdekelné, hogy mi lesz a kalóz sorsa. Hümment egyet, amikor leérnek, és csak úgy találomra kopogtatja a ládákat, mintha abból nem lehet állapítani a tartalmukat. – Fegyverkovácsra? Nincs ahhoz túl késő? Aligha érnék az apám nyomába.. – Vélekedik, miközben az állát simogatja. Vélhetően Annabelle sem látna benne akkor már többet, mint ez a mostani kalandozós felfogás. Vagy.. a szőke boszorkány is kezdi már megunni az állandó menekülést, és valami békésebbre vágyik? Ám ha belegondolunk, Freya már riasztóan régóta él, s még nem fáradt bele abba, hogy a vállán viselje a világ problémáit.. Igaz, ő nem is annyira szélsőséges, mint a többiek. – Tudod egy hajónak kettős élete van. A látszat néha csal.. Nem szeretnék meglepetéseket. – Most még nem mágiával, csupán kalózszemmel kezd el polcokat vizslatni, rejtett üregeket, csapóajtókat figyelni, ahol emberek bújhatnak meg. Netán álcázott válaszfalakat, amik mögé a küldetésüket szabotálandó tárgyakat helyeztek el. Duncan már kellően üldözési mániás, hiszi, hogy csapdába sétálnak bele, de nincs választásuk. – És neked mik a terveid? Valahogy ez a sosem választunk oldalt köpönyegforgatás már elcsépelt. Mit akarsz valójában? – Dönt úgy, hogy kiemeli a szárnysegéd szerepből a másik férfit, amolyan játszunk el a gondolattal, hogy valódi társak lehet utánérzéssel.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-03-02, 14:42
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Azért remélem a tag, nem leenged minket és utána elmegy jelenteni és mire vissza érnénk már a biztonságiak várnak majd.. Meglehetősen övön aluli önszívatás lenne.. De nem tartom lehetetlennek. Mindenesetre miután behúzta mögöttünk az ajtót én elő szedem a munkám során is használt védőkesztyűimet és miután felhúztam, egy üveggolyó méretű holdopált is a markomba fogok, majd megrázom mint egy dobókockát. Az pedig a bele gravírozott rúnának köszönhetően, ha minden jól alakul felfénylik és az ujjaim közé fogva javíthat a látási viszonyainkon valamennyit. Végül miközben ráállítom a szememet a részletekre azért még kibukik belőlem halkan - De azért, ha az élet úgy hozza, hogy a világnak mégis szüksége lenne egy.. új fegyverkovácsra.. Ezúttal vállalnád? Bele állnál? - aztán feldobok még egy gondolatot - Vagy mi történik, ha maga az élet szabotálja az áldozatodat? - kötve hiszem, hogy ilyesmikbe még nem gondolt bele. Nem tapizok össze egyenlőre semmit. A nem feltétlen feltűnő, de nem oda illő elemeket vizslatom közben. Ha vannak információk rajtuk, hogy melyik csomag hova tart, vagy honnan, vagy esetleg valami plusz információ van rajtuk azokon végig futtatom a szemet. Közben figyelek magam elé is, nehogy bele sétáljunk valamibe. - Tulajdonképpen mit keresünk idelent? - talán kicsit későn merült fel bennem a gondolat, de egy pillanatra érzem hogy meghűl a vér az ereimben. Nem.. Duncan csak nem baszna ki velem ennyire.. Úgyhogy amilyen gyorsan jött is, igyekszem elhessegetni a hirtelen gyanút és bizalmatlanságot. Kívülről persze nem látszik rajtam semmi. Mintha csak totálisan lefoglalnának a raktéri cuccok.
M iután elég részletesen elmondtam, mire képes a főzet, úgy tűnik, nincsen több kérdés. Lehet, hogy végleg, de az is lehet, hogy csak bizonyos ideig sikerül ezzel kapcsolatban meggyőzni őket. Persze ha bárkit is el akarnék tenni láb alól, megtehetném akár a főzettel, akár az ellenszerrel, de miután én magam is megittam az ellenanyagot, ez legalább kizáró tényező lehet, már ami az esetleges további kétségeket illeti. Duncan végülis felhagy az erősködéssel, ami a szétválást illeti, bár Freyán látszik, hogy ő kész lenne folytatni a kis vitájukat. Nem hiszem, hogy a férfi hagyta magát meggyőzni, talán inkább csak elhalasztotta a dolgot, és majd később hozza fel újra, amikor aktuális lesz megint. - Szélcsendes időre lenne szükség majd - válaszolok Freyának. Hozzászoktam már, hogy ő és Viggo olyan dolgokat ismernek, amikről én még nem is hallottam, úgyhogy már meg sem lepődök a kijelentésen, hogy máshogyan ért az időjárásmágiához. A lényeg úgyis a végeredmény. A fedélzeten állva a víz kerül szóba, és eléggé meglep, amikor azt mondja, hogy a víz távol áll tőle, annak ellenére, hogy hozzáteszi, hogy minden elemet ugyanannyira tisztel. Nem ismerem őt, úgyhogy meg sem tudom indokolni, hogy mi okozza a meglepődést, talán csak egy megérzés. Minden esetre nincsen jelentősége, valahol azért megnyugtat, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Én mondjuk közel sem láttam annyit a világból, mint ő, még talán lenne is esély, hogy a víz iránti ellenérzésemet leküzdjem, ha sokat utaznék vízen. A familiárisra nem tudok mit mondani, számomra ennek a koncepciója is idegen, habár ez már olyan mágia, amit én is ismerek. Soha nem éreztem azt, hogy szükségem lenne egyre. De megértem, hogy nincs jelen az övé, tényleg kiszámíthatatlan az utunk, és nem hiszem, hogy csak ez szakasza, hanem az egész ilyen lesz. A kabinba visszatérve határozottan jobban érzem magam, mint eddig. Az a tudat, hogy itt teljesen biztosan magunk vagyunk, jót tesz, így azzal sem foglalkozom már, hogy a víz alatt vagyunk. - Annabelle-t azért ez az amforás út is megviselheti… - jegyzem meg sötéten, miután válaszol a kérdésemre. Szerintem nem fogok soha napirendre térni az amforák fölött, és nem tudjuk még mindig, hogy a szervezetére milyen hatással lesz majd. Ha meg utána részt vesz egy ilyen bonyolult varázslatban… De természetesen ez az ő dolga, én a magam részéről biztos, hogy ennyit nem kockáztatnék. Meg lehetett volna oldani másképp is, de már mindegy. - Lesz valami befolyásod a varázslatra közben? Lehetséges korrigálni, vagy csak beindul a folyamat és majd valamiképpen vége lesz? - faggatom tovább, miközben most már én is nekilátok a főzéshez. Az ellenanyaggal kezdem, mert arra van a legnagyobb szükség, után kell pótolni valószínűleg, főleg, mert nem tudjuk, pontosan mikor kerül bevetésre. - Különben remélem, hogy Viggo és Duncan nem épp bajba keverik magukat - nézek fel hirtelen, és egy pillanatra még a kezem is megáll az üst felett. Nem akarom máris újrakezdeni az aggodalmaskodást, de azért eltelt már egy kis idő, mióta szétváltunk, és még nem hallottunk felőlük.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-02-25, 23:55
Szívesen meghallgatnám a válaszát, minden rosszindulat nélkül, nekem örökké csak egy nagyszájú csibész marad, aki túl sokat vett a vállára, olyan bűnöket, amiket nem is ő követett el és amikhez csak a becsület köti és a vér. A meglátásaim, a csitításom, a bölcselkedésem, mind ellensúlyozni akarja az emberek gyakori forrófejűségét, még ha jelen esetben a társaság nagyrésze gyanakvó, így hát valójában éppen talán az a legérzelmesebb, aki mindannyiunkat összehívott: Duncan. - Valamennyit értek az időjárás mágiákhoz, csak... másként. - mosolyodom el kissé, az ismerettségünk rövid legtöbbekkel, de már megleptem őket egy izzasztó kunyhós szeánsszal, pálcahasználatot nem láttak tőlem, vélhetően ezt sem úgy oldanám meg, ahogy ők. Majdnem négyszáz év, a kutatásaim a kultúrák, mitológiák, mágiák iránt... hiszen a remete életem északon a valódi éveim számához képest igen rövid volt, lehet, hogy az aktuális politikában nincsen meg minden tudásom, de van tudás, ami egyetemes és más csak történelemkönyvben olvasott róla - én pedig megéltem. - Akkor ebben hasonlítunk. Habár minden elemet és a természet minden részét ugyanúgy tisztelem, a víz áll a legtávolabb tőlem. Még ha ennek a familiárisom éppen ellent is mond. Hód. - osztom meg vele ezt a többségnek ártalmatlan információt, hiszen éppen láthatja, hogy a hód nincsen mellettem, nehéz lenne vele haladni úgy, hogy nem tudjuk pontosan milyen körülmények közé kerülünk. Elraktározom magamban, hogy akadnak a hajón különlegesebb elemek, de mivel lemegyünk ezért nem szándékozom kutatásba kezdeni és kiszűrni mindannyiukat. Lehetnek teljességgel ártalmatlanok és éppen azért különleges ez a hajóút, mert töredéke a mugli közlekedési formáknak, jobb, ha előkészülünk. Előkészítem az eszközöket, amíg ő az üsthöz lát hozzá és természetesen válaszolok a kérdésére, bár figyelem, hogy valóban a kíváncsiság szól-e belőle. Habár most váltottunk néhány szót, tény, ami tény, hogy ő volt a legszűkszavúbb és a legzárkózottabb, mindig Duncan felé pozícionálva. - Ha eltekintünk attól, hogy a már a létrehozása tucatnyi komponensből áll, egy ilyen ötvözött mágiának nincsen pontos számokkal leírható hatása, három egyén mágiája lesz összekovácsolva, akik a maguk nemében mindig egyedülállóak és másként működnek. Egy ilyen varázslat megterhelő a testnek és a léleknek is, de ha minden jól megy, akkor kimerültségen kívül más problémába nem ütközhetünk és a segítségével megtalálhatjuk Duncan apját. A vér igen erős kötelék, főleg, ha tudjuk mit kezdjünk vele. - fejezem be végül, a nyilvánvalóakat, minthogy a Nundu nyála nagy mértékben méreg így ha elszámoljuk az adagot akár meg is mérgezhetjük mindhármunkat nem is mondom. Az egyetlen, amit el tudok képzelni az az, hogy Duncant megrázzák majd a válaszok, ha esetleg betekintést nyerünk egy lázálomban az apja helyzetéről, hiszen fogalmunk sincsen hol lehet, szabadlábon, fogságban, milyen hatással volt rá a mágikus eszközök kovácsolása. Amit elő lehetett készíteni, azt megtettem, megvárom majd amíg ő végez az üsttel és ha kiürítette azt fogom használni, hogy a tüzével felmelegítsem a kabint és a lávaköveimet, amire majd a Nundunyálas és különféle varázsfüves kristályvíz megy bepárásítani az egészet. Nem most. Majd. Így hát csak előveszem a könyvet, amit elhoztam a boltból és elkezdem olvasni amíg a bájitalmesterrel beszélgetünk és dolgozik, a többiek pedig felfedeznek.
Manapság talán már cseppet sem meglepő, hogy még a nem átlagos varázshasználók között is bőven akadnak ennél is különlegesebbek, így Freya képessége tényleg jelzi, hogy akad a közelben nem átlag ember is, bár egyelőre még nem tudja, hogy hányan vannak ilyenek pontosan, maximum hogy jóval kisebb hányad, mint a teljes utas/legénység szám. Elő is tud pakolni, egyelőre nem érzékel veszélyt, vagy hogy bárki be akarna jönni, akinek nem kellene. Bár a fickó kissé bizalmatlannak tűnik a raktérnél, de végül úgy tűnik, hogy kis hezitálás után kötélnek állni látszik, bár azért a pénzt is elfogadja mellé, de így a kettő együtt már működhet. Beengedi tehát a két férfit a raktérbe, hogy körül tudjanak nézni. Alapvetően tényleg csomagok vannak itt, néhány nagyobb bőrönd is akad, ládák. Nincs dugig pakolva, mivel nem olyan sok az utas és ez nem egy több napos útról van szó, de azért akad, amit át tudnak nézni, ha nagyon akarnak. Az őr szépen behúzza mögöttük az ajtót, valószínűleg nem akar lebukni, hogy bárkit is leengedett a raktérbe, ha netán erre járna egy másik matróz. Idelent azért jócskán félhomály uralkodik, bár ez varázslóknak nem okozhat komoly problémát. Első ránézésre nem látnak olyan ládát, ami gyanús lenne, vagy furcsa a kinézete. Mondjuk az is biztos, ha netán valaki követi őket, akkor tuti, hogy nem pakolta le a gyilkos készletét a raktérbe.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 22. Én írok: február 23.//
Duncan McFayden
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-02-11, 17:22
Rosszallóan ráncolja a homlokát Meaghan mosolyára. Bármennyire is félre tudja érteni Annabelle, Duncan inkább a hugaként tekint a bájitalkeverő boszorkányra. Afféle örök bizalmasként, aki felé olyan gondolatokat is megoszt, amit Freya sosem tudhatna. Az örökösen bölcselkedő ösöreg anya most is szándékozik kioktatni. A skót nyelve hegyén már ott lenne a csípős válasz, de aztán ráébred, hogy nem azért rángatta idáig a többieket, hogy mindig csak az ő akarata érvényesüljön. Ha csapatként dolgoznak majd együtt a megváltáson, akkor bizony hallgatni kell a másikra. – Igen, ez igaz. – Vallja be kelletlen, hogy aztán ritka eseményt aktiválva most felnézzen, s állja Freya tekintetét. A korral nehéz versenyezni, és ha valaki annyit látott, mint indián, tegyük fel, hogy nagyobb eséllyel igaza van. Végül a felföldi vállat ránt, mintha le akarná rázni magáról, hogy valaki fölé kerekedik. Még emésztenie kell, hogy akik körbeveszik, nem csak amolyan szedett-vetett társak, hanem lényegében valami pótcsalád. Akik a javát akarják, nem holmi kincs után kutatnak. Egy örök renegátnak ez merőben furcsa érzés, amit csak ingerült provokációval tud lereagálni. Nem csoda, hogy Viggo kérdésére – amikor már kettesben vannak – nem tud mást felelni, mint sok idő után az igazságot. Még ha ez összességében valóban nem tűnik olyan sötét múltnak, mint ahogyan Duncan felvázolja. Mégis, mindenki máshogy éli meg, hogy mit tett, vagy éppen mit nem tett meg! – Nem hiszem, hogy az már az én történetem lesz. Az utam addig vezet majd, a világnak úgymond nélkülem kell megoldania. – Kétli ugyanis, hogy számítana, hogy ő mit gondol. Valahogy úgy érzi, hogy a sötét események együtthatásaként neki csak addig van dolga, amíg el nem pusztítja atyja hagyatékát. Hogy milyen jövő érkezik majd utána.. Nos erre már nem is gondol. Noha Viggo szavai amolyan furcsa sajgással töltik el az oldalát, mert mégis, mi lenne ha egy magafajta fickó, és a királynői szépségű Annabelle együtt? Való igaz, hogy nyerő páros lennének, de sokadszor ismétli magában, túl sok van már a rovásán. A hajó időközben besüpped a vízburokba, így lényegében benne, alatta utaznak tovább, ami akár szívderítő is lehetne, ha nem a halálba menetelnének. Az őr viszont nem hagyja magát, Viggo próbál magyarázkodni, meggyőzni, Duncan ennél türelmetlenebb alkat, de azért hátralép, hátha a jelvény hatásos. Ha siker, akkor lesiet a korrupt auror mögött, hogy gyorsan körbenézzen, mit is rejtegetnek odalent. Ha nem, akkor odapattan a fickóhoz, hogy azonnal tőrt szegezzen a torkának. Ha megnyikkanna.. Nos Duncan akkor sem biztos, hogy megöli, de ez most más kérdés, de így vagy úgy le kell jutni a raktérbe.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-02-11, 08:10
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Azért tartom magamat annyira, hogy egy jól komponált csapdasorozat, eléggé ki tud segíteni minket a bajból. Ha meg a túlerőt robbanó bájitalos területre csaljuk.. Hát ember legyen a talpán, aki nem sérül le harcképtelenné vagy vész oda kapásból! De a hallucinogén felhő is épp eléggé olyan ami szerintem sokakat feltarthat. Ha nem gólemekkel, szörnyekkel, magas besorolású bestiákkal lesz dolgunk, hanem maximum vérlényekkel, vagy a Minisztériumban mostanra valamennyire már regisztrált, új képességekkel bíró emberekkel… És ha eléggé tudunk alapozni a meglepetés erejére, akkor én azért nem lennék ennyire kishitű. Nyilván szemtől szemben esélytelen lenne. De nem írnám le magunkat már most. Mindenesetre ebbe már nem szállok vissza. Sem ellenkezni tovább Duncann-al, sem lelkesítő kisbeszédet mondani. Miután szétváltunk kicsit, viszont már nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá őle. A válaszára viszont egy kissé össze húzom a szemeimet. Nem mondom hogy rosszallóan. Sokkal inkább amiatt, mert az alső szóval olyan mintha nekem akarna üzenni. Vagy csak én vagyok paranoiás és automatikusan magamra veszem, hiszen… én magam is a semlegességben létezem egyenlőre. Ennyi lenne csak? Azt hittem legalább kinyírt egy egész kormánypártot, vagy az őrületbe kergetett százakat és élvezte… Számomra valahol itt kezdődne a határa annak, hogy elkezdjek gondolkozni, nem biztos, hogy megérdemlem az életemet.. Bár ha ilyesmikre képes lennék, nem hiszem hogy oda jutnék, hogy a halál megválthat valami nemes tett közben.. vagy után.. - Tudom, hogy nem kérdeztél, de szerintem az, hogy önmagában ilyen szintű rizikót vállalsz, hogy valami jót is tegyél… Nem vagy kiváncsi mi lehet majd a tetteid után? Amikor sikeürl? Egy kicsit sem érdekel merre billen majd a mérleg nyelve úgy valójában utána? - pedzegetem számára a gondolatot, de aztán lehet, hogy válaszok nélkül maradok. Valójában nem bánom, ha hajlandó elgondolkozni rajta ő maga is. Hiszen mi van, ha nem teljesen úgy sülnek el a dolgok ahogy kellene? Az önfeláldozás nemes, ha tényleg olyan következményt hoz, ami a kívánt irányba billentheti az eseményeket. De ha ez nem következik be, vagy nem elég tartósan.. Akkor személy szerint teljesen felesleges veszteség. Végül vele tartok lefelé. És hallgatom ahogyan az őrt próbálja lefizetni. Nem szólok közbe, hiszen ha sikerül miért ne? Nem járunk sikerrel, amin annyira nem is csodálkozom. Hiszen minek akarnánk pénzért lejutni, ha tényleg lenne ott csomagunk? A jegy mellé járt volna valami “poggyásztéri” igazolás is amivel lenne jogosultságunk belépni. Szívás, hogy erre előbb nem gondoltunk. De ahogy megpróbál minket felfelé terelni azért még szembe fordulok vele és némi ellenállást tanusítok. Persze semmi durvát, leginkább csak szóban és azt is valójában nyugodtan - Uram, őszinte leszek, tényleg le kéne jutnunk oda, hogy ellenőrizzünk egy gyanús csomagot. Nézze el a pénzes dolgot.. szerettük volna diszkréten intézni, hogy véletlenül se keltsünk pánikot.. - Ezzel pedig felmutatom a jelvényemet. Vagyis.. az egyiket a sok közül. Valójában mind félhivatalosan kiállított darab, a legtöbb inkognitómhoz. Elvégre kellettek a beépülésekhez, az ellenőrző rendszereken pedig muszáj átmenniük. Ez speciel egy norvég narab.
Számítok rá, hogy lesznek még további kérdések, végső soron most ebben rám kell bízniuk magukat, na meg arra, hogy mennyire értek valójában a bájitalokhoz. Elismerem, hogy eddig sokat nem tudtam hozzátenni az előkészületekhez, azt leszámítva, hogy a boltot én javasoltam, de én bájitalmester vagyok, ehhez értek, a mágiahasználati képességeim olyanok, mint mindenki másnak, aki jó eredménnyel elvégezte az iskolát, de nem ismerek sem idegen varázslatokat, sem pedig tárgyakat, már pedig eddig ezeknek vettük nagy hasznát, még ha én magam nem bízok annyira semmiben, ami ismeretlen. Valószínűleg most pont a fordítottja van, ők meg bennem nem bíznak, mert nem ismerik a tudásomat vagy a szándékaimat. - Ez az időjáráson fog múlni, az eső nincs rá hatással, de a szél igen. Én nem igazán értek az elemi mágiához, úgyhogy ezt nem tudom befolyásolni, ha egyikünk sem képes rá, akkor valahogy egy helyre kellene majd a támadókat terelni - fejtegetem, de igazából ez csak egy ötlet, ha bárkinek van jobb, annak csak örülök. - Ahogy már mondtam, a főzet levegővel érintkezve légneművé válik, és nagy területen szétterül, teljesen mindegy, hogy belélegzik vagy a bőrük érintkezik vele, mindkét módon hatni fog. Persze nekünk nem árt, ha minél tovább ki vannak téve a hatásnak, de nagyon erős, ha már bejut a véráramba akár csak egy kis mennyiség is, elég előnyhöz jutunk, hogy a többi eszközünket bevethessük. - Biztos vagyok a dolgomban, valóban több adaggal készültem, de remélhetőleg lesz még idő majd főzni tartalékot, miután a körülnézésen túlvagyunk. Elfojtok egy mosolyt, amikor Duncannek nem tetszik, hogy vele akarunk menni, de nem szólok már semmit, szerintem ezt eldöntöttük, és előbb-utóbb a férfinak is be kell látnia, hogy ez a jó döntés. Érthető, hogy miért akar külön indulni, de ha ő elmegy egyedül, mi meg hátra maradunk, az nem segít, sőt, az a legkockázatosabb. Az pedig, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek… nos, ezért vagyunk itt. Fent a fedélzeten nem látok semmi furcsát, aminek őszintén örülök, mert van elég bajom azzal, ami ezután történik. Normál hajón már utaztam, de ilyenen még nem, és nem igazán tudom eldönteni, hogy mi lenne jobb, ha hátrébb lépnék a korláttól, amikor elkezdünk süllyedni, vagy ha inkább kapaszkodok. Végül az utóbbit választom, és reménykedem benne, hogy hamar hozzászokom az érzéshez, mert az, hogy minden irányból víz vesz körül, kezd nagyon nyomasztó lenni. - Csak a víz. - válaszolok Freyának. - Nincs rá semmiféle okom, ez valamiért mindig is így volt. Ha tehettem, kerültem az ilyen vízi utakat, mágikus hajón meg most utazok először. - Amikor egy kicsit talán stabilabb a mozgás, legalábbis már nem süllyedünk lefelé, akkor hátat fordítok ismét a korlátnak. - Épp most akartam javasolni én is - biccentek a nő szavaira. Ha visszamegyünk a kabinba, akkor én is keresek magamnak egy helyet, nekem nem kell nagy, csak egy utazóüst férjen el ott, hogy utánpótlást készítsek a hallucinogén főzetből, vagy ha van idő, akkor mellé még esetleg egy-két bombához való főzetalapot. - Van valami kockázata a szeánsznak? - kérdezem érdeklődve, és kivételesen most nem az aggodalmaskodás beszél belőlem, hanem a kíváncsiság.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-02-01, 13:13
Megértem az indítékait a fiúnak, de éppen azért, mert olyan rövid élettel rendelkezik a kompániámban mindenki - vélhetően, hacsak nem bukkan fel még több képesség, amit eddig még nem vettem észre -, elképzelhetetlennek tartom, hogy tényleg készen álljon bárki is eldobni az életét. Már a kezdetektől úgy indult el, hogy feláldozná magát és ez a gondolat így inkább önzetlen helyett botorba csap át. Szó sincsen az elhíresült "a nagyobb jó érdekében" jelmondatról, hiszen mérlegelni kell, hogy mennyi jót tehetne azután, hogy vége ennek a kalandnak. Elkönyvelte, hogy az életét csak a múltja és a vérvonala határozhatja meg, viseli az apja terheit és bele se gondol, hogy a kalandunk végével nem csak a halál hozhat feloldozást. A kijelenteséei kissé megváltoztatják a jelenlétem fontosságát. Úgy jöttem el, hogy segíteni szándékozom, hogy a küldetésünk hatással lehet a világ alakulására, amiben az egyszülöttem is felnő, de most nagyon úgy tűnik, hogy a háttérben arra is figyelnem kell, hogy Duncan ne ölesse meg magát. - Többnek mutatkozunk majd bűbájjal, bájitallal, csellel és csapdával. Ám ha akkora a túlerő és még szét is válunk, akkor csak még könnyebben tudnak levadászni minket, mert elaprózzuk az erőnket. - válaszolom, de furcsa érzéssel, mintha ezt már éppen ő éreztette volna velünk, mintha az ő szavait idézném vissza. Lehet nem mondta ki, de eddig tényleg úgy hittem, hogy a túlerő miatt éppen ő az, aki nem akar szétvállni, ráadásul minek elindulni egy úton, ha nem tudjuk a varázstárgy pontos körülményeit és az apjától megtudhatjuk. Történész vagyok, szükségem van minél több információra, sokat olvasok és lassan cselekszem, még az őseimtől örökölt mágiamódok amiket gyermekként tanultam is teljesen mások és a többiek pálcamágiájához képest "lassabbak". Elveszem a kristályvizet, amit átnyújt Viggo egy apró köszönetet biccentve. Amikor a bájitalmester elmondja a hatóidőket akkor én is beveszem az ellenszert, elgondolkozván, hogy jelen helyzetben vajon az öngyógyítói képességeim milyen hatással vannak a mérgekkel és ellenmérgekkel kapcsolatban. Minden főzetnél más hatást vettem észre, nincsen egyetemes szabály, de jobb, ha figyelek arra, hogy rám máshogy hathatnak a szerek. Én már nem kérdezek többet azelőtt, hogy elválnánk, felsétálva pedig kissé elmosolyodom a megjegyzésre. - Engem furcsa módon megnyugtat a ringatás, de való igaz, hogy a víztömeg gondolata nyomasztó lehet. A felszínét karcolgatja csak a tudásunk a tengernek, mennyi minden lehet még a mélyben. - pillantok le, igaz, ami igaz, hogy amikor elindul a sürgés és a hajó és azt a működtető legénység életre kel, akkor csodálattal, de egy cseppnyi iszonnyal nézem végig, ahogy lebukunk a víz alá. A kezem rászorul a korlátra, pedig kétlem, hogy ténylegesen lenne esélyünk kizuhanni. Tisztelem az elemeket, tisztelem a természetet és a víz rengeteg emléket és tudást hordoz magában, még sem mondhatnám, hogy amikor már a víz alatt vagyunk, búrával körbevéve, túlságosan repesnél. A gyorsaság különös, de hosszú távon nekem nem zavaró, volt időm hozzászokni számtalan mágikus útvonalhoz amíg bejártam a világot, még "fiatalkoromban". - A tengeri betegség környékez, vagy csak víziszony? - kérdezek vissza azért, de nem feltétlenül mondom, hogy vegyen magához bármilyen bájitalt, hiszen az ilyenfajták mellékhatása legfőképpen az, hogy eltompítja az érzékeket, amit most nem engedhetünk meg magunknak. Egy hosszú pillanatra lehunyom a szemem és mélyen beszívom a sós, tengeri/tengeralatti levegőt, a képességemmel megpróbálom feltérképezni az összetételét a hajó legénységének és más utasoknak, ami a képességeit illeti. Nincsen különösebb célpontom és mivel a pontos meghatározáshoz meg is kell érintenem valakit, vélhetően nem is lesz, mert nem szeretnék mindenkivel kokettálni és megérinteni, de jó tudni, hogy vannak-e "különlegesebb" személyek itt. Ha ez csak afféle szabadidős kirándulás lenne lehet, hogy itt maradnék és gyönyörködnék abban, ami a hajó világításával látható körülöttünk, ám mivel nem csak nézelődni érkeztünk, néhány pillanat után elemelem a tekintetem a víz alatti környezetünkről. - Menjünk vissza a kabinba és kezdjük el, vagy olvashatunk is. - vetem fel, kicsit talán madárnyelven, nem kell tudnia senkinek, hogy mit kezdenénk el, se azt, hogy mit is olvasnék pontosan. A fiúk próbálkoznak a csomagtérrel és a hajófedélzeten, Duncanhez ez tökéletesen dukál, ahogy Viggo-ból is hasonló törvényenkívüli erő sugárzik, még akkor is, ha hivatalosan nem így van. Viszont mi ketten kissé idegesen viseltetünk a víztömeggel szemben, így minek kitenni magunkat tovább, a kabinszobában legalább nem figyelünk a környezetre. Ha tényleg sikerült egy teljesen privát kabinszobát szereznünk, akkor egy akármilyen felületen, kisasztal, polc, akár egy deszka pad, elkezdem kipakolni az izzasztó kunyhóhoz szükséges eszközeimet és oda kerül az elcsent könyv is. A helyiséget már úgy is biztosították a többiek, de azért fél szemmel még is csak figyelem az ajtót, hátha valaki megjelenne.
// Örök élet kis felületes kutatás: "Érzékenyek az élet körforgására. Megérzik azt is, ha valaki terhes, tehát új élet növekszik benne, már a fogantatás pillanatától, vagy egy komoly betegség/öregség miatt közel a halála (néhány nap esetén). Érzékelik a környezetükben lévő túlvilági erőket, szellemeket, akkor is, ha más nem látja őket." & "Érzi, ha valaki különleges (faj, képesség), de a pontos meghatározáshoz hozzá kell érnie az illetőhöz." //
A két nő a fedélzeten nézelődik, ahogyan rajtuk kívül tényleg szinte mindenki. Hamarosan már nem azért kell majd aggódnia Maegannak, hogy mennyi víz lesz alatta, hiszen fölötte is lesz egy jó nagy adag. A gyors titkos utazás csak így oldható meg varázslók között és egy normál hajóút is sokkal gyorsabbá válik természetesen. Figyelik hát, ahogyan a matrózok szorgoskodnak, köteleket bájolnak, amikor már kellő távolságba értek a parttól, bár sok minden láthatóan szinte önműködően teszi a dolgát. Szinte érzik a mágikus lökést, amikor a hajó láthatatlan lesz, ezáltalán a partról se nézik majd kutató szemek, ahogyan alámerül. Egyelőre nem látnak gyanúsat, a legtöbben tényleg azt figyelik, hogy milyen lesz a merülés, ahogyan szépen létrejön valamiféle burok a hajó körül, majd nem kell sok épp csak egy pillanat és mintha a tenger beszippantaná a méretes ladikot magába, vízalá merülnek. Furcsa egy érzés, szinte szédítő lehet annak, aki még nem próbálta sosem. A zuhanás érzete, de közben mégis ott a talpuk alatt a hajó, a víz érintése, de közben még se lesznek vizesek. A fedélzet védett, mint egy nagy légbuborék, ami megfeszül körülöttük, hogy aztán bekapcsoljon a mágikus turbó sebesség. Na ehhez is hozzá kell szokni, akad itt pár plusz G. Olyan ez, mint a hoppanálás, ha valaki még nem próbálta, akkor furcsa érzés elsőre, de megszokható. A két férfi gond nélkül lejut a lépcsőn ugyan, de sajnos az őr nemet int a fejével, amikor Duncan pénzt akar neki ajánlani. Úgy tűnik, hogy nem olyan egyszerű lejutni és hamarosan a ők is érzik a hajó vízalá merülésének különös érzését (ld. feljebb). Az őr megpróbálja őket is felfelé terelgetni a többiekhez.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 11. Én írok: február 12.//
Duncan McFayden
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-01-29, 14:56
Freya jól sejti, mert a skót, annak ellenére, hogy milyen sokat élt a Felföldön, nagyon is a hajók és a víz rabja, szinte szeretteljesen simít végig a korláton, amint felsétálnak. A vérmágia talán távol áll tőle, de ez most szükségszerű lesz. Már a birtokbavétel közepette jár a szeme, hogy mi módon kerülhetik el a feltűnést, de ahhoz nem biztos, hogy elég, hogy Meaghan javaslatára zárkózzanak be a kabinba. Nem, a kalóz bizony látni akarja a vizet, a horizontot, csak így lehet teljes ez az utolsó út. – Hát még mindig nem értitek? Ha odaérünk, kevesek leszünk, ha nem mutatjuk azt, hogy több helyen is le tudunk csapni. – Ő bizony továbbra a szétválás mellett van. Ám mivel ő kérte fel a társait, számolnia kell vele, hogy leszavazhatják, még akkor is, ha neki ez most személyes ügy. El kell fogadnia, ha máshogyan döntenek, hiszen nem mindenki meghalni jön ide. Szedett-vetett társaság, akinek minden jel szerint el kéne hullania, de Duncan látja már, hogy mennyire tudatosak, élni akarnak, nem csupán megmutatni azt, hogy változást hoznának. Freyán állapodik meg a tekintete, a nő valahogy mindig is anyáskodott felette, csak azért mondott neki ellent, hogy a bölcsességével megmutassa, nem csak a makacs kalózélet létezik. A kalandor ezúttal is érzi a törődést, mégis oly hitehagyottan ránt vállat, nem fog tovább magyarázkodni, csak keserűen beharapja az ajkát. Hátrahagyják a két nőt, hogy a másik simlissel kicsit duót alkossanak. Nem árt némi privát beszélgetés is. A skót a korlátnak támaszkodva nézi a távolt, mintegy ízlelgetve azt, aki talán csak az eskü miatt van vele. Elgondolkoztató, hogy ha Duncan meghal, akkor vajon Viggo mennyire marad, csupán betyárbecsületből. – A semlegesség. Régen oldalt kellett volna választanom, s talán kiállni apám öröksége mellett. Nem lettem fegyverkovács, inkább álnéven éltem szinte gyerekorom óta. Nem hiszek semmiben, és senkiben. Mindezidáig. – Sóhajt fel, hogy végül mégis úgy döntsön, hogy int Viggonak, hogy a raktér felé sétáljon lefelé. A lépcső és ajtó előtti őr csupán az akadály. Előbb talán szép szóval. – Le kell oda mennünk. Van ott egy olyan csomagom, amiből ki kell vennem valamit. – Nyúl az erszénye után, hogy kihalásszon belőle néhány aranyérmét. Más esetben nagyon is spórolós, de ha nincs visszaút, a függöny mögé úgysem vihet magával pénzt.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-01-22, 02:17
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Már a hajókabinban, amikor Freya jókedvűen fordul hozzám, alig érzékelhetően de biccentek, meg pislogok is egyet sokatmondóan, leplezve egy rókavigyort. Aztán tovább haladok ártatlanul. Duncan meglep azzal, hogy ezúttal mellém akar szegülni, de nem bánom. Nem gondolom, hogy amiatt, hogy szemmel tartson vagy ilyesmi. Nincs mi miatt erre ráparáznom.. Azt hiszem.. Vagy mégis? Már én sem tudom. A szándékairól meg főleg fogalmam sincs. Az apjával kapcsolatos mizériára vállba is paskolom. - Ennyire ne akarj mártírkodni. Ha mindenáron fel akarod áldozni magadat, azt legalább a legvégén tedd. De az első lépés után. - természetesen csak rossz tréfának szánom. Eszemben sincs Duncan-t arra bíztatni, hogy hagyja magát elveszni a halál markában, még ha ő ragaszkodik is ahhoz a képlethez, hogy csak a halál lehet a megváltása kulcsa. Aztán persze figyelek Freyara és Meagan-ra. Előbbinek hümmenek egyet. - Akkor miután kicsit körül néztünk, ideje lesz beizzítani a gravírozót. - a gyöngy jó szolgálatot fog tenni Annabelle és Freya meg Duncan tervéhez. Átadom az indián nőnek a kristályvizet. Meagan szavaira csak nézek egyet elismerően és akárki akármit mond én szeretnék számolni a vissza úttal is. - Oké és a hallucinogén főzet meddig marad aktív nyílt térben? Vagy mit gondolsz, meg tudjuk oldani, hogy nagyjából egy területet lefedve maradjon meg ameddig csak lehetséges? - persze ha megkapom a válaszokat, egyenlőre nem kezdek a térképpel matatni, hanem ha már amúgy is mindenki felmegy a fedélzetre, Duncan meg elvon a többiektől vele tartok. Suttyomban megejtek egy disaudio-s varázslatot magunkra és ha egy kicsit eltávolodtunk a többiektől akkor teszem csak fel a kérdést. - Tulajdonképpen.. Mi volt életed legnagyobb bűne, ami alól úgy érzed, csak halállal oldozhatod fel magad? - már egy ideje baromira foglalkoztat. És persze valamennyire ismerjük egymást. Egy időben talán mondhattuk volna, hogy.. jól ismerjük egymást. Most mégis minden nagyon idegen. - Félre ne érts! Nem akarlak rábeszélni a reményre, meg az ilyen… elcsépelt hülyeségekre. - élcelődök, mintha a remény valóban ordenáré bűnt, vagy valami taszító dolgot jelentene esetünkben. - Csak kíváncsi vagyok.
A nnak örülök, hogy sikerült magunk mögött hagyni a várost, lassan múlni kezd a nyomasztó érzés, ami egész eddig bennem volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy már nem tartok attól, hogy valaki követ, de a hajón talán kevésbé tehetik ezt észrevétlenül, nincs annyi lehetőség elrejtőzve maradni. A kabinban felvázolom az elképzeléseimet, amiket úgy tűnik, támogatnak a társaim. Viggo kérdésére készséggel válaszolok. - Körülbelül 2 óra alatt fejti ki a maximális hatást, ez azt jelenti, hogy folyamatosan épül ki a rezisztencia. Ha fél órán belül kellene használni a hallucinogén főzetet, csak enyhe látási zavart, illetve szédülést okozna nálunk - magyarázom a készítmény tulajdonságait. - Ha letelik a két óra, akkor pedig nagyjából 8-10 órán át tart, ez egyéni, és nagyban függ a testsúlytól is. De tapasztalataim szerint a 8 óra garantált - Ha a magyarázatom megnyugtatással szolgál mindenki számára, akkor megiszom én elsőnek az ellenszert, nehogy azt higgyék, hogy megmérgezem őket. Ízre semmi különös, esetleg mellékhatásként némi tüsszögés felléphet, de ezt azért nem mondtam, mert teljesen egyéni dolog. Duncan apja kérdésében Freyával értek egyet, nem lenne szabad szétválni. - Együtt kell maradnunk - bólogatok, és akár tetszik neki, akár nem, nem tud minket lerázni. Értem, hogy nagyrészt ez személyes ügy, de még ha nem is állunk a nyakukban a találkozáskor, vele kell mennünk. A hajón történő szétválásnak sem igazán örülök, de ebbe most nem szólok bele, mert látom, hogy mindenki támogatja. Azért itt is történhet velünk bármi, a magam részéről nem is mozdulnék ki szívesen a kabinból, de aztán mégis csak követem az indián nőt, mert egyedül jobban ráérek paranoiás dolgokon agyalni, és erre most nagyon nincs szükségem. Ritkán utazom hajóval, úgyhogy váratlanul ér, ahogy megcsal a szél a fedélzeten, de az emberek nagy többsége szemlátomást élvezi. - Jó lenne minél hamarabb odaérni. Rájöttem, hogy nem szeretem a hajózást - jegyzem meg Freyának, amikor besorolok mellé a korlátnál. Nem vagyok rosszul, de valahogy az elképzelés, hogy víz van alattam aggodalommal tölt el. Tudom, hogy Viggo azt mondta, hogy nézzünk szét a fedélzeten, de egyelőre annyit teszek meg, hogy hátat fordítok a tengernek, mintha csak azt akarnám, hogy a hátamat fújja a szél, és körbenézek az utazókon. Ha valaki nagyon gyanúsan viselkedne, talán ki tudnám szúrni.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2023-01-15, 23:25
Miután elfogadja a kezemet Annabelle egy furcsa érzés szalad végig rajtam, mintha a lenyomata ismerős lenne. Mostanában szokásommá vált valahogy összetalálkozni rokonokkal a tudtomon kívül és az ő tudtukon kívül, de jelenleg még nem vagyok benne biztos, hogy mit is éreztem. Néha még egy négyszáz éves mágikus képesség sem egyértelmű - ám az, hogy a sebezhetetlenség képességével is rendelkezik a vérmágiában való jártasságán kívül viszont tényleg feltűnik. Nem feltétlenül ez volt a lényege a gesztusnak, inkább a bajtársiasság, a bátorítás, tovább lépni azon, hogy nem feltétlenül úgy kezdődött ez a kaland, hogy mindannyian összebarátkoztunk volna. A könyvet tehát magammal hozom, egyelőre csak afféle információ tartaléknak, hátha akad idő és alkalom rá, hogy utána olvassak a tartalmának, habár mindannyian számolunk azzal, hogy akármit is terveztünk el, nem feltétlenül fog minden a tervek szerint menni. Annabelle kezd kissé közelebb kerülni a bizalmamhoz, még talán Viggo is, hiszen úgy tűnik, hogy neki is van egy másik, mindennapi oldala - még ha a tekercses fiaskója egyszerre sérti a régiségeket nagyban tartó énemet is, nem csak emberivé és szimpatikusabbá teszi. Bár így is tudom, hogy ügyelnem kell rá. Duncan az egyetlen, akit igazán ismerek és akiben igazán megbízom, és ő az, aki mindannyiunkat összeköt. Az egyetlen, aki nem feltétlenül nyílt meg annál jobban, hogy bájital ötletekkel, hozzájárult a tervezésekhez, a vöröshajú boszorkány. Természetesen nem fogja senki elmondani a kedvenc színét és nem fogunk anekdotákkal ismerkedni, de még is... igen csak szófukár, csak annyit beszél, amennyit végképp muszáj az összedolgozáshoz. Elérve a hajóhoz megpróbálok olyan jegyet váltani, hogy egy privát kabin járjon hozzá, csak nekünk, de nem feltétlenül a Titanicról van szó és az ára igen borsos. Viszont jelen esetben minden már ott eldőlhet, hogy már a hajón lelepleződik-e a küldetésünk, így hát nyilvánvalóan szükségünk van rá. Amikor felszállunk félszemmel figyelem, hogy Duncan mit szól a hajóhoz, él még bennem egy tinédzser képe, akit igen kevés dologgal lehetett boldoggá tenni, de egy hajómakett a palackban és maga a hajós élet igen csak megmozgatta. Ha sikerül tényleg privát kabint szereznünk és bent elkezdik levédeni a többiek a bűbájjal kissé elmosolyodva fordulok Viggo-hoz. - A pörgettyűdnek időre van szüksége, hogy újra használhasd vagy egyszerűen szeretted volna hagyni érvényesülni? - biccentek finoman a bájitalmesterre, aki talán most először nyúl bűbájhoz az anyagok ismerete helyett. Rájuk bízom magam, főleg, mert ha többen is a szoba levédésével foglalatoskodnak akkor biztosan alaposak és biztosan észrevennék, ha áruló lenne közöttünk. - Én lehet, hogy a kabinban maradnék. Igaz az alásüllyedésnél még mindenképpen érdemes kint lennünk, nem csak végignézni a látványosságot, hanem azért is, hogy ne vonjuk magunkra a figyelmet. Akkor általában mindenki a fedélzeten van. (?) - válaszolom, ha már én vetettem fel ezt a történelmi kereskedő utat, akkor csepegtetek is róla néhány információt. Hiszen ebben vagyok a legjobb, a Az ellenszert átveszem a lánytól, ám ugyanaz a kérdés üt fejet bennem, mint Viggo-nak, hiszen ezen alapul, hogy tényleg érdemes-e most bevennünk. Bizonyára nem kifogyhatatlanak a raktárai és igen színes összetevőkből állnak a bájitalok. - Meg fogjuk találni, Duncan, azért tartjuk a szeánszot... - mutatok rá, de aztán egy kissé összeráncolt homlokkal hozzáteszem -... illetve ne mondd azt, hogy meg kell keresned. Meg kell keresnünk. Te mondtad, hogy a különválás felér egy halálos ítélettel, ha az apád a kulcs, mindannyian a keresésére indulunk. - fejezem be végül, hogy aztán visszaforduljak Viggohoz, főleg, ha Duncan valóban el akarja vonni majd szaglászni hamarosan. - Valójában a privát kabin is megfelel. Az a fontos, hogy még ha fel is állítjuk az izzasztó kunyhót, csak akkor érdemes elkezdeni a szeánszot, ha már kibukkantunk Albánia partjain. Ha sikerülne, akkor még partraszállás előtt tudnánk, hogy pontosan hova is vezet az utunk. - válaszolom, egy kis ismétlésként a korábbiakról. Minden esetre, kíváncsi vagyok, hogy a régesrégi szokás azzal kapcsolatban, hogy mindenki a fedélzeten van az alábukás pillanatában még mindig él-e, szóval amíg Duncan és Viggo abban sántikál, hogy rálessenek a hajó elérhető és lezárt részeire, addig én is kimegyek és a skarlátboszorkánynak is intek, hogy tényleg tartson velünk, még ha fent én korlátot is fogok támasztani érdeklődve nézve a tengert és nem felfedezni a fiatal fiúkkal.
Őszintén szólva nem számolok komoly búcsúval, hiszen nem a halálra készülök, csak egy kis várakozásra, de azért talán valahol odalent mélyen a néha kissé magányos lelkem kis darabkájának jól esik Freya kéznyújtása, bár ha tudnám, hogy közen tapogatózik és vájkál a képességeimnek, már jóvel kévsébé tetszene a dolog. Ezt viszont jó eséllyel nem érzékelem, így hát megszorítom kicsit a karját, hogy aztán átvegyem Viggótól az érmét, amikor kezet fogunk. Annyira úggy fest már kiismert, hogy ő is tudja jobb az, ha Duncannek adja a párját, különben nem venném annyira komolyan a segítség ezen részét. Az érmét hát elteszem és biccentek, hogy aztán meglepetten konstatáljam a homlok puszit. Na ez már azért sokkal jobban meglep, mint az eddigiek és mire feleszmélnék belőle már távozóra is fogják a vöröske után mind, aki elsőként húzta el a csíkot. Nincs más hátra, mint előre, perdítek egyet az érmén a levegőben, aztán tényleg ledobom magam az egyik ládára, hogy olvasgassak néhány órát. Rém unalmas lesz!
A csapat tehát gond nélkül eléri a hajót. Annabelle odaadja a térképet természetesen Viggonak, és egyelőre nem érkezik sürgető üzenet sem tőle, hogy már így tíz perc elteltével is rémesen unatkozik, szóval kapkodják magukat. Freya is eltudja hozni a könyvet, nem kell kifizetnie. Valósznű a lenti raktár olyan dolgokat őriz, aminek nincs olyan komoly értéke, hogy áruba bocsáthatóak legyenek, vagy ki tudja. A hajó tehát kifut, gond nélkül eltudnak indulni vele és elkezdeni a tanácskozást, hogy mi legyen a terv. Elvileg eredetileg is azt beszélték meg, hogy Duncan apját keresik majd meg, hiszen ahhoz kell a vérmágia és a kötelék felkutatása, és majd csak utána jön minden más, de ahhoz először nem árt partot érni, vagy legalább a part közelébe kerülni. A hajó egyébként szép nagy tágas darab, rajtuk kívül már a felszálláskor látszott, hogy akad legalább egy tucat utas, ha nem több, plusz a személyzet a fedélzeten, kapitány és jónéhány matróz és persze akadhatnak olyanok, akiket nem is látnak a hajótérben stb. Gond nélkül elindulhatnak körülnézni, felmérni a terepet, de pl. a raktérbe csak úgy nem mehetnek le. Ott egy darab őr ácsorog és le is van zárva az ajtó, ami egy lefelé induló lépcső után figyel. Végtére is a raktérben szállítják az utasok esetleges nagyobb holmiját, és még persze ki tudja, hogy mit. Nem lehet csak úgy akárkinek bemenni és körülnézni, hiszen fennállna a veszélye, hogy netán meglovasít valamit.
Life is too short to wait...
