VMS mese 2 - Különös manók

Próbálkozom, ahogy csak tudom, nem mérve fel azt, hogy mekkorák a sikerességi esélyeim. Igazából nem is érdekel most semmi azon kívül, hogy mentsem a bőrömet. Talán ez önzőség a részemről, nem tudom. Mindenesetre az tény, hogy épp más nincs közvetlen életveszélyben a hülye hentes közelében rajtam kívül, szóval.. ha önzőség, hát legyen az.
Hálásan veszem tudomásul, mikor fél szemmel tapasztalom, hogy mind Eileen, mind Tom a segítségemre siet, de jelen helyzetben nem sok idő van a bő lére - vagy bármilyen verbális lére - eresztett örömködésnek, ugyanis Eileen olyat cselekszik, amitől szó szerint elszállunk, mint a győzelmi zászló.
Alig ocsúdtam fel abból, hogy belegyalogoltam az ellenség kezébe, most itt az ideje annak, hogy abból ébredezzek, hogy valami hihetetlen erő a falhoz küldött. Én a magam részéről nem látom, hogy Sidney nem járt úgy, mint mi, mert szégyen vagy sem, de azzal vagyok elfoglalva, hogy feltápászkodjam, így amikor körülnézek már nagyjából mindenki áll.
- Úgy vélem tényleg az lenne a legjobb ötlet. Együtt járuljunk a színük elé, hogy teljesen hiteles legyen, vagy hogyan? - kérdezem.
Oké, van némi paranoiám, hogyha arról van szó mit hisznek el a felnőttek és mit nem, ez a saját hülye szüleim miatt van így, akik csak Galen szavainak adtak mindig hitelt. És hát lássuk be, tomon kívül itt és most mind lányok vagyunk, szóval ha abból indulok ki, ami odahaza van - igaz, ők nem aurorok, hanem diplomaták, az más állatfaj kaszt - akkor arra szavazok csendben magamban, hogy küldjük őt.
- Elkísérlek, ha nem baj. - ajánlkozom Tomnak, s ha nincs ellenére, akkorl vele együtt hoppanálok a Gyengélkedő felé. Valahogy nem akaródzik még visszamennem a szobába egyedül, ezért ragadtam meg az alkalmat arra, hogy kíséret legyek. Ha úgy van, s Tom nem akar további kitérőket tenni ezúttal egyedül, akkor vele együtt szándékozom a szállodába visszatérni. Mármint a folyosókra, nem a szobákba természetesen. Mert utóbbiból ki-ki megy a magáéba, ez nyilvánvaló. Van mit kipihennünk, azt hiszem.

//Köszönöm szépen a mesét, igazi csemege volt! //

Kezd a javunkra fordulni a helyzet, hiszen Frida egy szerencsés véletlen folytán a hentes felett tud elhelyezkedni, ami azért némi előnyhöz juttatja őt. A torkára azonban már nem képes ráfogni, bármennyire is igyekszik, hiszen mégiscsak gyenge az ellenfeléhez képest. Az a különös szerzet ellenáll, miközben igyekszem a segítségükre sietni. Jelen pillanatban nem igazán latolgatom magamban a döntésem helyességét. Ha sikerül nekem a hentes közelébe jutnom, akkor annyira sebzem meg, amennyire sikerül. Nem érdekel, hogy túléli-e vagy sem, hiszen itt azért Frida élete forog kockán. Igyekszem akkorát sújtani, hogy épp csak elveszítse az eszméletét, bár azt se bánom, ha kissé elszámolnám magam. Számomra mindkét kimenetel kedvező lenne.
Látom, hogy időközben Eileen is a manó fölé kerekedik, ahogy még azt a pillanatot is sikeresen elkapom, ahogy meglendíti a kezét, amely fényesen világít. Időm sincs összeszedni a gondolataimat vagy akár csak megszólalni sem, hiszen valami láthatatlan erő a mellkasomra nehezedik, majd háttal az egyik falhoz vág. A fájdalom kellemetlen, de elviselhető, éppen csak az ajkaimból serken ki a vér, noha fogalmam sincs, mivel vághattam meg. Mindenesetre, a földet érés sem sikerül valami kellemesre, de ahogy felpillantok, elégedetten állapítom meg, hogy a hentes se járt jobban és legalább a két lány is távol került tőle. Az egyetlen, akinek sikerült talpon maradnia, az Sidney. Mindenesetre, most nem várom meg, amíg hozzám ér, hogy felsegítsen. Feltápászkodom, majd az alélt nő felé veszem az irányt, aki lassan éledezik, majd felnyalábolom és a többiek felé fordulok. Egyértelmű, hogy őt nekem kell cipelnem, hiszen hogy nézne már ki, ha a lányokra bíznám a dolgot... Minden bizonnyal abban az esetben is így tennék, ha a csontjaim törtek volna el.
- Szerintem is rájuk kell bíznunk a dolgot – biccentek egyet Sidney javaslatát hallva, hiszen elég egyértelmű, hogy mi ide vajmi kevesek vagyunk. Nem bízhatjuk az életünket állandóan a véletlenre, ráadásul zombik ellen szembeszállni is sok tapasztalatot igényel. Ha nem lett volna Eileen és a világító keze – amely azért kiérdemel részemről egy elismerő pillantást – akkor már sikerült volna megöletnünk magunkat. Néhányunknak legalábbis elég nagy esélye lett volna rá.
- Elviszem őt a legközelebbi Gyengélkedőre – bökök fejemmel a karjaimban tartott nőre, miközben bevárom a többieket. Amint kiérünk innen, elhoppanálok, hogy legalább ő szakszerű ellátást kapjon, de a lányokat itt nem áll szándékomban magukra hagyni. Ki tudja, mikor tér vissza ismét az az átkozott lény...

(Én is köszönöm a mesét, nagyon tetszett )

Nos, ez elég kellemetlenül alakul. Sőt, mi több, a kellemetlennél is kellemetlenebb. Nem azért, mert le kellett vetkőznöm, hiszen nem vagyok csupasz vagy túl szemérmetlenül alulöltözött. Inkább ez a zombikáosz közepébe toppanó esés a rettenet és pláne az, hogy tulajdonképpen magamnak köszönhetem, hiszen ha nem hátrálok, mint egy eszehagyott gyáva nyúl, akkor nem megyek neki az ellennek, s nem sodrom veszélybe Eileent is. Ez az egész VMS egy nagy őskáosz nekem, hacsak azt nézzük, hogy eddig mindent elrontottam, amibe csak belekezdtem. Félreátkoztam, lezúgtam a sárkányról és most még egy csapattársam testi épségét is kockáztatom. Mellékes, hogy nem én vagyok a gonosz ebben a helyzetben, az önvád azonnal beindul a fejemben. És kivételesen ez az, ami most - talán - a hasznunkra lesz, ugyanis újult erővel tölt el az éledő felháborodás.
Kihasználni próbálom, hogy én löktem fel, így esélyesen egyelőre én vagyok a rakásban a fogfenő felett. Ha sikerül, akkor lovaglóülésben próbálok föléje kerekedni, leszorítva ezzel a földhöz. Ez utóbbiban remélem Eileen is tud segíteni, mert sport ide vagy oda, azért nem vagyok egy díjbirkózó. Bár nádszál vékony se, szóval lehet valami kis haszna lesz a hangyányi súlyfeleslegemnek (és most kivételesen örülnék még úgy +50kgnak is, de ezt azért hangosan be nem vallanám). A torka felé nyúlok, hogy ott találjak fogást, s bár megfojtani nem célom, azért mégis ez a legkézenfekvőbb, s ettől talán elveszti a kedvét egy időre a további cselekvéstől, s hátha a többieknek van ideje úrrá lenni a zombikáoszon, hogy segíthessenek közös erővel elkapni az illetőt.

- Nem feltétlenül? - vonom fel a szemöldököm Eileen szavai hallatán, majd további magyarázat nélkül csupán fáradtan csóválom meg a fejem. Nem tudom, de ha engem elrabolnak és még a megevésemet is kilátásba tűzik, akkor... Nos, részemről az vért kíván. Jelen pillanatban viszont én vagyok az egyetlen fiú a csapatban, nem csoda hát, hogy rajtam kívül mindenki más a békésebb megoldás híve. Nem, inkább azon nem csodálkozom, hogy ez egyáltalán felmerült. - Mégis milyen módon tudnánk ezt békésen elrendezni? Felőlem mehet a dolog, de tényleg okosnak kell lennünk ebben az esetben.
Mert az addig rendben, hogy Frida elcsábítja és ezzel talán némi előnyhöz juttat minket azzal a különös lénnyel szemben, de utána mindenképp az következne, hogy valamiféle úton-módon eltesszük láb alól. Elég sok ember vére szárad a kezén, nem hiszem, hogy köztük nem akadt volna legalább egy önjelölt diplomata, aki szavakkal próbált volna szabadulni. Láthatóan sikertelenül. Ráadásul, az sem kecsegtet sok jóval, amit a malíciamutatómban láttam nemrég. Mindenesetre, benne vagyok a békésebb megoldásban is, még senkit se öltem meg eddig, de ha ne adj isten, arra kerülne a sor, nem haboznék. Elsőként azonban megpróbálom a lányok által felvetett verziót, noha magamban már készítem a B-tervet. Ki tudja, ugyebár.
- Ha a közelben lenne, nem ártana, bár gondolom, abban az esetben már ezt is hallhatta, szóval szerintem felesleges – tárom szét a karjaim, miközben magamban azon rimánkodom, hogy ez azért ne fuccsoljon be. Nem lenne jó Fridát a halálba küldeni, méghozzá teljesen értelmetlenül.
Időközben – az egyik közelben fekvő hollttesben – találok valami éket, mellyel a mellkast rögzítette, hogy bármikor kényelmesen benyúlhasson, ha nassolni támad kedve. Leküzdöm az undoromat, majd egyetlen, erős mozdulattal rántom ki az eszközt, amely hangos cuppanással válik le a bordákról és az útjába eső belsőségektől. A hang hallatán ismét a hányinger kerít uralmába, de jelenleg nem engedhetem meg magamnak a rosszullétet. Ez nem is árt, hiszen a következő pillanatban fel is bukkan a lény, Frida pedig nagy szerencsésen nekihátrál, miközben Eileent is magával rántja. Hallom ugyan a dulakodás hangjait, de mivel nem látok semmit sem a közelben, ezért inkább arra koncentrálok, ami a szemem előtt van: Frida és Eileen megmentésére. Sidney és én szinte egyszerre lendülünk, hogy szétszedjük a triót. Gyorsnak kell lennünk, hiszen bármikor beránthatja őket a rejtett ajtó mögé és ki tudja, onnan vajon hány járata lehet még...

Az óvatosság és az egészséges paranoiám miatt a falhoz tapadva haladok előre, de hála ennek azt is ki tudom sakkozni, hol vékonyabb, vagy üreges a fal és lám! Találok is egy pontot! Gondolkodás nélkül ütöm át teljes sikerrel. Nem túl kecses és nem is túl rejtőzködő továbbá, de hatékonynak hatékony.
A lejárat zárva, pedig érzem, hogy arra vannak, hála Frida parfümjének. Viszont ekkor megüti a fülemet a konyha felől valami. Hangtalanul igyekszem megközelíteni a terepet. Fürgén, nem ácsorogva az átütött fal mellett, ami egyértelmű nyoma a jelenlétemnek.
Ha nem tudom csak úgy kikukkolni sunnyogva ki, vagy mi van a konyhában, akkor bemegyek. Igyekszem a lehető legkevesebb feltűnéssel végre hajtani a manővert. Ha már eddig megúsztam, hogy nem kapott el és kábított be senki, jó lenne ezek után is!
A pálcám kéznél van ugyan, nem látható helyen, de kéznél van, ha kellene.

Hallgatom figyelmesen Tom szavait, nem vágok közbe sem neki, sem arra nem reagálok, amikor a többiek közül Eileen csalinak ajánlkozik, avagy később Gina csapdát lel és a csapda-csali kapcsolatáról szól. Nem, nem fagytam le, csak gondolkozom, feldolgozom az információkat, s bár talán úgy tűnhet, hogy kikapcsoltam magam a helyzetből, fejben teljesen jelen vagyok, nem csak testben.
Végül lassan bólintok, s levetem magamról a viselt kardigánt, s így nem marad más a felsőtestemen, mint a spagettipántos szrüek felsőrész, melyet a csilicsáré leggingshez viselek. Alapvetően nincs bajom a lenge öltözködéssel, szoknyákat hordok és gyakran minit, meg a topok sem állnak messze tőlem, de ez a csábítás nem kifejezetten az én terepem. Tekintettel arra, hogy még soha nem volt fiúm, kissé meredek lesz a szitu, de annyira csakm nem lehet nehéz!
- Akkor ezzel meg is volnánk, azt hiszem. - nyugtázom, majd eszembe jut valami, gát azzal is folytatom, bár jóval halkabban. Nem véletlen, hogy csak a társaim fülébe szeretném ha eljutnának a szavaim.
- Esetleg egy tettetett, hangos stratégiai megbeszélés, ami alapján kenyértörésre kerül közöttünk a sor? Könnyebb lenne, hogyha azt hinné, hogy szétszakadt a csapat, s tényleg csak én egyedül áhítozom a mentelemre, mint valami sértődött, önző akárkicsoda. - dobom be az ötletet, bár tény, hogy közben a felpattanó zombi láttán hangos sikoly szalad ki a számon - nem efféle hangoskodásra gondoltam, de megteszi - s ösztönösen hátrálok is, aztán ha szerencsém van beleütközöm valamibe, amit önvédelemként használni tudok.. egy szék esetleg.. az egész jól megtenné, már legalábbis távoltartásra mindenképp.

Talán nem volt a legjobb ötlet észhez téríteni Fridát, hiszen hasonló helyzetben tényleg jobb lenne az öntudatalan állapot mindenki számára, de ha eszméletlen marad, akkor csak – bármennyire is kegyetlen még csak gondolni is rá – hátráltatna minket. Ebben az esetben pedig sokan megsérülnének, vagy akár mindannyian meg is halnánk, ami szintén nem lenne valami rózsás kimenetel. Így azonban mindenki cselekvőképes, még az új lány sincs olyan rossz állapotban ahhoz képest, hogy már előttünk elrabolták. Egyszóval, bárkire támaszkodhatunk, amire szükség is van egy ilyen szituációban.
- Tényleg nem szeretném rád erőltetni, ha nem állsz készen ilyesmire – szabadkozom, amint megpillantom a lány arcán a döbbenetet. Nem egyszerű, amit kérek tőle, hiszen minden bizonnyal személyes kontaktus kell majd az elrablónkkal és ki tudja, meddig merészkedik el az a lény... Talán bekerül Frida személyes terébe vagy megpróbálja megerőszakolni? A szándékait illetően tényleg semmit sem tárt fel a mutató, de nem kizárt, hogy azért szereti a hozzá hasonló lányokat, mert ő ronthatja meg őket, mielőtt végezne velük. Ebben az esetben pedig talán mégis Sidney vagy Eileen lenne alkalmasabb, hiszen belőlük hamarabb kinézem, hogy tőrt rejtegetnek a bakkancsukban, teszem azt. - Végzetes lenne, ha lefagynál a döntő pillanatban, szóval csak akkor vállald, ha komolyan képes vagy rá.
Nem ismerem annyira a lányt, úgyhogy nem feltételezhetem róla azt, hogy helyesen cselekedne életveszélyes helyzetben. Természetesen még ott van az a lehetőség is, hogy a lény férfi módjára szeretne közeledni hozzá, ebben az esetben pedig szintén hátrány az, hogy nem került még hasonló szituációba. Randiztam már olyan lányokkal, akiknek az életében én voltam az első, az általános tapasztalatom ezzel kapcsolatban pedig az, hogy idegesek lesznek és hibáznak, ha olyan helyzetbe kerülnek...
- Véleményem szerint Frida lenne a legalkalmasabb erre a szerepre, de ha ő esetleg nem vállalná, akkor te lehetsz a következő jelölt – felelem Eileen felvetésére, majd tekintetem ismét a másik lányra irányul. - Hmm... Annyira nem kell lejjebb vetkőznöd, elég egy-két kisebb ruhadarab. Fedj fel néhány testrészt. A vállad ívét vagy a térded feletti területeket. Ez még elég visszafogott, de felkeltheti az érdeklődését. Utána viselkedj úgy, mintha valami fontosat szeretnél mondani számára. Ajánld fel magad azért, hogy elengedjen. Add elő, hogy bármit megtennél a szabadulásod érdekében. Igen, erre harapni fog – teszem hozzá izgatottan. - A fontos az, hogy tégy úgy, mintha a mi sorsunk nem érdekelni. Gyanús lenne, ha mindannyiunkért feláldoznád magad.
Riadtan ugrok egyet, amint a hulla felül, majd Gina felé lendül. Elég fürge az állapotához képest, ami kifejezetten hátrány ránk nézve. Gyorsan el kell tűnnünk innen, hiszen talán több is van a közelben... Sidney eközben mozgásba lendül, igyekszik Ginát fedezni, amíg a lány kitalál valamit. Természetesen én is próbálok valamiféle támadóeszközre szert tenni, hiszen jóformán egy húsfeldolgozó kisüzembe kerültünk, ahol esélyes, hogy még van pár – későbbre eltett – fagyasztott test. Nem lenne szerencsés, ha ebben az esetben csak egyikünknél lenne kés vagy bárd, vagy akármi.

Mi a... Ez normális? Biztos vagyok benne, hogy nem kéne így reagálnia egy pálca magjának még akkor sem, ha a fa része sérült, szinte csodálva néztem végig, ahogy rátekeredik a kezemre. Ugyanakkor valahol ijesztő is volt, főleg azután, hogy most már mozgatni is alig tudom. Éreztem valamiféle mágikus áramlást, de azt már nem mertem kipróbálni, hogy ez ruházott-e fel valamiféle plusz hatalommal vagy erővel. Majd ha esetleg olyan helyzetbe kerülünk, ahol nincs jobb választás, addig is egy kéz használata mínusz...
Az elrabló barátunkról szóló információk kicsit sem kecsegtetnek jó hírekkel. Ha a bírót megölte és nem "természetes" módon halt meg a bezártság alatt mondjuk szomjúság miatt, akkor minket is aligha akart csak így hagyni. Barátságos...
- Ha esetleg valaki nem vállalná... játszhatok csalit - ajánlottam fel, elvégre nem abban a helyzetben vagyunk, hogy ez kérdés legyen. Ugyan nem okés minden "kritérium" és ettől független sem biztos, hogy négyünk közül az esete lennék ennek a figurának, de ha valaki nagyon ódzkodna kettejük közül, akkor ez is lehetőség.
Ahogy továbbmentünk a járaton, a hullaházban szinte meg se lep a megmoccanó hulla. Nem mondom, hogy számítottam rá, de pont elég horror regényt olvastam és filmet láttam, hogy ne legyen meglepő fordulat ez a valóságban sem. Azért annak örülnék, ha nem követné a többi... hiszen ki tudja, ez az egy is mire képes, végeztek-e rajta fura kísérleteket, ami erősebbé tette, mint egy szimpla zombit. Vajon itt lenne az ideje a varázslás megpróbálásának...? Egyelőre nem piszkáltam ezt, de fel voltam készülve az eshetőségre, ha úgy alakulna.

Arra tökéletes volt a vámpíralak, hogy Frida parfümét megérezzem és onnantól azt kövessem, de vissza vonom, hogy tiszta maradhasson a fejem és óvatosabb is vagyok így.
Fogalmam sincs hogyan sikerül eltévednem, de lehet nem is véletlen a dolog.
Eszembe jut, hogy lehet az a lehetőség ért utol az egyik járatban, hogy egy érzékcsapdába sétáltam, ami addig járat helyben, vagy oda-vissza egy szakaszon, ameddig rá nem döbbenek, hogy csapdába sétáltam. Amennyiben ez esett meg és rájövök az igazságra.. nos pont úgy teszek, mint aki megbotlott, és úgy tesz, mint akit senki nem látott megbotlani.
Amennyiben simán csak béna vagyok és tényleg eltévedtem, nos.. az is megesik. A lényeg, hogy újra célba veszem Frida parfümjének jellegzetes illatát és arra koncentrálva újra igyekszem felvenni a fonalat hozzájuk és végre valóban megtalálni őket!
Kezdenek frusztrálni és bosszantani a körülmények. A tökömet a Griffendélesekbe! Halom barom meg a hőskomplexusuk.. Igen Hiro, ilyenkor a legbölcsebb, hogy azokon a nyomorultakon puffogsz mint egy kibaszott vipera, ahelyett, hogy a lábad elé néznél!
Ki tudja, hogy kibe botlom végül, vagy merről érkezem. Egyáltalán ők lesznek azok, vagy sikerül bele futnom a hús zabálóba..?
Vajon rajtam kívül van még valakinél pálca vagy bármi? Csak úgy mellékesen merül fel bennem a gondolat.

Frida lassan magához tér, ez pedig kifejezetten jó jel. Talán tud majd magától járni, vagy ha azt nem is, de pár lépést megtenni, abban majd segítek számára. Sokkal jobb verzió lenne, mint végig a hátamon cipelni. Nem mintha nem bírnám el, hiszen nincs nagy súlya, de kétségkívül lassítana, az pedig hátravetné a csapatunkat. Elvégre, senki se hagyna magára mást csak azért, hogy a bőrét mentse, ebben biztos vagyok. A VMS-en egy csapat voltunk, itt is annak kell lennünk. Pont ez az oka annak is, hogy amint Sidney és Gina ellentétbe kerül, kissé mérges pillantást vetek feléjük, miközben Frida mellett térdelek.
- Nekem mindegy, mit teszünk, de legalább legyen valami támpontunk arra vonatkozóan, hogy ki mikor lép akcióba – szólalok meg nyugodt hangon ugyan, de egyáltalán nem örülök ennek a kis viszálynak sem. - Nem szerencsés, ha fejvesztett tyúkként rohan mindenki a saját feje után, úgyhogy nem ártana felmérnünk a saját erősségeinket. Sidney mellett teszem le a voksom, hiszen vérfarkas. Ez pedig fizikailag jár némi előnnyel, ami neked nincs a birtokodban – pillantok Gina felé, majd gyorsan hozzáteszem: - Persze, ha ő nem boldogul, közbelépünk, de aligha hiszem, hogy velünk ne lenne képes elbánni, ha őt elintézi.
A gyorsaság és az erő itt mindenképp előny és ha egyedül Sidney az, aki képes azt az alakot visszaszorítani, akkor miért bénáskodnánk előtte mi is? Ráadásul, itt van Frida, akit minden bizonnyal támogatni kell, hogy tudjon járni, ezt pedig nekem kell megtennem. A többiek nagy eséllyel nem lennének képesek a hátukon vinni, ha esetleg hirtelen ismét eszméletét vesztené.
- Bár, ha nem bánjátok, nekem van egy másik ötletem is, de abban Frida segítségét kérném – mosolygok rá a lányra, miközben gondolataim a malíciamutatóban lévő emlékekre irányulnak. Talán még Gina az, aki alkalmas lenne erre, de ő túl fiatal. - Elég jól vagy ahhoz, hogy igénybe vehessük női bájaidat? - teszem fel végül a kérdést, majd pedig némi magyarázatot fűzve fordulok a többiek felé: - A malíciamutatóban lévő emlékfoszlányok szerint szereti a tiszta, érintetlen lánykákat. Gina ehhez szerintem még túl fiatal, de Frida pont a megfelelő korban van. Esetleg, ha lenne más jelentkező is a feladatra, örömmel fogadnám – teszem azért még hozzá, noha véleményem szerint Sidney és a másik elrabolt lány azért valamivel bevállalósabbak, így van esélye annak, hogy ők már átestek a tűzkeresztségen. Mindennek ellenére kapnak egy esélyt, hátha.
Végül egy halottasházban kötünk ki, körülöttünk mindenfelé letakart testek, én pedig kissé beleborzongok a hűvös levegőbe. Esetleg talán a testek látványába? Nem tudom, mindenesetre rossz érzés kerít hatalmába, amint pedig megmoccan az egyik test, egyenesen megijedek. Most komolyan hullákkal fogunk megküzdeni?

Őszintén? Minden nagyon homályos. Halvány gőzöm sincsen arról, hogy mi történt velem az elmúlt.. mennyi időben is? Felőlem akár napok is lehetnének, de azon se lepődnék meg, hogyha valaki azt mondaná, hogy csak percek voltak..
Nagyon halványan érzékelem csak, hogy valaki - vagy valami? Nem.. mintha tenyér volna, az pedig valaminek része nem lehet.. az arcommal érintkező tenyér érzetére nagyon is jól emlékszem még gyerekkoromból. Hogyha Galennel rosszul viselkedtünk.. anyáék szerint rosszul.. hm, mindegy, régen volt, s talán az emlék is éppen olyan hamis, mint az érzés, amik most hatalmába kerít - pofozgat. Nem bánom, nem feltételezem, hogy bántani akarna. Összességében túlzottan is békésnek érzem magam.
Lassan vetődnek fel pilláim - ha ugyan képes vagyok az ájulásból ilyen simán magamhoz térni - és Sidneyt észrevéve hálás, de azért meglehetősen értetlen mosolyt villantok felé. Thomas kezére ösztönösen szorítok rá, amikor mellém térdel. Nem is tudom, mintha ezzel keresnék magyarázatot a történtekre, vagy támaszt, mentsvárat keresek benne.. Elég kába vagyok még, vagy legalábbis annakm érzem magam.
Ha - akkor és csak akkor - sikerül tényleg eszméletemre térni, akkor megpróbálok a lehető leghamarabb feltápászkodni, mert ad1 utálom, hogyha elesettnek tűnök, ad2 pedig nem szeretnék senkit feltartani. Kérdezgetni ráérek majd később is a mi volt és hogyan voltokat, most egyelőre szeretnék visszatérni a jelenbe. Az bőven elég haszon lesz, azt hiszem.