2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tanáriban minden ház színei és jelképei megtalálhatóak. A bejárati ajtó fölötti falon a címerek sorakoznak egymás mellett szép rendben és ugyanezek a képek köszönnek vissza a kanapéra helyezett négy párnán is, melyek az ülés kényelmét hivatottak biztosítani. A fent nevezett kanapé a bejárattól balra helyezkedik el, színe vörös és aranyozott szegecseléssel díszített bőrből készült. Előtte asztalka helyett egy átlényegült útikoffer áll, mely egyszerre szolgál tárolóul kívül és belül is. A kanapé mögötti könyvespolcon vegyesen sorakoznak az oktatáshoz és a tanárok kikapcsolódásához jól jövő könyvek is. A bejárattól balra tárolószekrény áll, szemben vele pedig egy nagyobb asztal székekkel, mely a tanári értekezletek helyszíne lehet.
A múltkori megbeszélés-buli kombó végül elég kellemetlenül alakult, emiatt nem csodálkoztam volna, ha végül egyeseknél örihari van és végül meghiúsul a terv, de úgy néz ki, azért ettől eltökéltebbek, szerencsére. Ezúttal úgy döntöttünk, hogy Gabyval kis fáziskéséssel érkezünk egymás után, hiszen így ha az egyikünket elkapják, a másiknak még mindig van esélye eljutni a megbeszélt helyszínig, nem kell kapásból két embert vesztenie a többieknek az akcióból. Illetve így jóval kisebb zajt is csaptunk; az első emelet, főleg így a tanári környékén pedig valamelyest forgalmasabb, mint odafent a hetediken a szükség szobájánál... több esély volt, hogy belefussunk egy tanárba vagy egy nemkívánatos prefibe, az pedig senkinek nem lenne érdeke, így duplán oda kellett figyelni mindenre. Igyekszem csendesen közlekedni, a familiárisom két-három méter előnnyel halad előttem, hogy felmérje a terepet, meg hát pont elég pici ahhoz, hogy ne keltsen feltűnést - velem ellentétben - és anélkül tudjon háborítatlanul terepszemlézni, hogy gyanúba keverne. A pálcám a kezem ügyében, ha bármi gebasz akadna, de egyelőre egész jól veszem az akadályokat és minden sarokkal közelebb egyre inkább megnyugszom, hogy a célegyenesben már biztos nem futok bele semmilyen zavaró tényezőbe. Természetesen a mókus pár másodperccel hamarabb is ér oda a tanári elé, mint én, de én is megjelenek mögötte és csatlakozom a többiekhez. Szuper, ahogy látom, mindenki épségben megérkezett. - Halisztok - mondom halkan, ahogy utolsóként befutok, és amint megállok, a mókus kap is az alkalmon és gyorsan felkapaszkodik a nadrágszáramon. - Veletek... minden oké? - pillantok a Kath-Ben párosra, hiszen a legutóbb Corvus eléggé bezavarhatott nekik, főleg a lánynak... és hát kíváncsi vagyok, hogy miután szinte mindenki elrohant, végül sikerült-e rendezniük a dolgot egymás közt, vagy azért itt-ott még mindig fasírt van. Nyilván nem várok most részletes beszámolóra és akkor se sértődöm meg, ha megkapom, hogy nincs hozzá közöm, meg természetesen nem azért vagyunk itt, csak hogy minél hamarabb essünk túl ezen a kis akción, szerezzük meg azt az aktát és húzzunk el.
A buli végén történt események miatt némileg lelkiismeret furdalásom van azért mert hát valljuk be, én is valahol bűnös vagyok abban, hogy kirobbant ez az egész dolog. Talán ha nem tettem volna fel azt a kérdést, akkor minden másként alakult volna, de mivel egyik féllel sem beszéltem azóta, így fogalmam sincs, mi történt a továbbiakban, hogyan állnak a viszonyok és az érzelmek. Többször is megfordult a fejemben, hogy nem veszek részt ezen a besurranáson, de aztán mindig az jutott eszembe, hogy már megígértem a többieknek, így nem hagyhatom őket cserben. Most nem Remyvel érkezem, jobbnak láttam, ha külön vágunk az útnak, mégiscsak egyszerűbb és kevésbé vagyunk feltűnőek úgy. Még nem ismerem annyira az iskolát, hogy tudjam ki merre és mikor járőrözik, ezért erről megkérdeztem azért a többieket, hogy merre ajánlatos elindulni, és a tanácsolt úton vágtam neki az emeleteknek. Feketébe öltöztem mint egy igazi besurranó tolvaj, igyekszem minél kevesebb zajt csapni és csak a legkevesebb fényt elővarázsolni, hogy még az árnyékom se tűnjön fel senkinek. Néhány festmény felmordul amikor elhaladok mellettük, de megpróbálok ügyet sem vetni rájuk, de azért némileg izgulok, nehogy lebukjak és elszúrjak mindent. Amilyen szerencsétlen vagyok, még ez is benne van a pakliban sajnos. Ami a legjobb, hogy csak az első emeletig kellett felcikáznom, és lehet, hogy kicsit több időbe telt mint terveztem, de a megbeszélt időben így odaérkeztem. Hárman már ott voltak, és ahogy megálltam előttük, megkönnyebbülve fújtam ki kicsit a levegőt. - Sziasztok. - Nincs igazán más mondandóm, csak a tekinteteket figyelem, már amennyire látom a félhomályban. Még Remyre várunk ha jól emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy ő is hamar megérkezik. Aztán pedig essünk túl rajta minél előbb, nem szeretnék összefutni egy tanárral sem, annak biztosan nem lenne szép vége.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Mondanám, hogy úgy kell nekem ez az egész, mint púp a hátamra. A helyzet viszont az, hogy az az átok Jenkins kb. első óta szálka a szememben. Ahogy pedig nőttünk, és a csínyei is egyre durvábbak lettek, úgy lett egyre inkább gerenda a szembemben. Éppen ideje valamit tenni. Elegem van belőle már. Folyton valami pisis kisdiákot kell összeszednem valahonnan, akivel ez a tahó elbánt. Ez pedig már tényleg kezd az idegeimre menni. Szóval a múltkori kis Szükség Szobája buli keretén belül felosztottuk a szerepeket. Félek nem lesz olyan könnyű dolgunk ma éjjel, mint azt magabiztosan előadtam akkor a bulin. Persze felkészültem. Sőt ennek érdekében még ki is repültem egy kanyarra a Roxmortsba találkozni Gabe haverommal. Ő szerzett be nekem ezt-azt. Hasznos kis üzleti kapcsolat. Persze ott van még Ansgar is. Ő a másik beszerzőm, és informátorom. Csak őt egy kicsit más ügyre állítottam rá. Vagy inkább építettem be a mugli bandák világába. Nem is olyan véletlen. De ezt most félre kell tennem, az átok Jenkinks miatt. Ami a bulit illeti, nos azt hiszem elég hülye ötlet volt tőlem az üvegezés. Rövid úton kinyírtam vele a hangulatot. Aminek köszönhetően gyorsan magamra maradtam a szobában, egy rakás alkhohollal és rágcsával. Na nem mintha bántam volna. Talán csak azt, hogy másnap délben ébredtem a szoba padlóján full másnaposan. Szóval simán kihagytam a délelőtti óráim, a délutániakon pedig csak a testem volt jelen. Meg egy erős fejfájás. Lizzy meg mellettem ülve Corvusra panaszkodott, ami szintén nem segített. Nem értem én ezt az egész szerelmi drámát. Persze én hadilábon állok az érzelmekkel. Szóval ez nem akkora csoda. Szerintem egyáltalán nem nagy szám, hogy Corvus megcsókolta Kathet. Annak fényében sem, amit előtte Ben mondott. Csak egy játék, és egy csók. Semmi jelentőssége. De hát a kamasz hormonok nyílván nem így gondolták, vagy a fene se érti. De legalább jól jártam a maradék piával. Kár lett volna veszni hagyni. Ami pedig a jelent illeti, egyszerűen madáralakban reppenek be egy délután szándékosan nyitva hagyott ablakon. Majd éppen a várakozó Kath és Ben előtt változok vissza. - Remélem Szívecskék nem zavartam meg semmit. - vigyorgok rájuk. Engem aztán nem zavar, hogy együtt vannak. Csak ne legyen több feszkó a betörés alatt ebből. Az még a visszájára sülhetne el. Nekem pedig semmi kedvem Adora nénikéje és Piton előtt magyarázkodni, hogy mért is akartuk annyira mocskosul azt az aktát. Visszakerülni a sittre, egy ilyen piti hülyeség miatt pedig pláne nincsen kedvem. Közben pedig Carnivora is előkerül a folyosó egyik végéből, és lustán elfekszik a közelünkben a kőpadlón. Remélem nem kell a maradék két társunkra sokat várnunk. Jó lenne minél hamarabb lezavarni ezt az egészet. Csendben és gyorsan kell működnünk, feltűnés nélkül.
Én aztán nem faggattam senkit, hogy mi történt a távozásunk után, pedig meg lett volna a lehetőségem, hogy Maise-t kifaggassam. Őszintén szólva nem izgat. Úgyis csak az a fontos, hogy ha Kathie számára nem barát vagyok, hanem több annál, akkor ez a mi dolgunk. Nem mintha kifejezetten tudnám, hogy mit csinálok, mert hogy lövésem sincsen. Eddig is gyakran találkoztam Kathrine-nel kettesben, ám mivel alig telt el kis idő, még nem nagyon mentünk bele, hogy bármit megbeszéljünk, hiszen látom rajta, hogy mennyire ideges. Én meg nem akarok titkolózni, vagy úgy tenni, mintha csak barátok lennénk, hiszen azzal pont azt ismernénk el, hogy Corvusnak igaza volt, hogy kérdés nélkül csak úgy megcsókolta. Ha legalább megkérdezi, akkor az szabályszerű, de kisebb gyomorgörcsöt szült volna. Ám mégsem tudok jobban haragudni rá, biztosan az ital miatt volt ilyen bátor, nem szokott ő ennyire bunkó lenne. Az más kérdés, hogy Kathie mindent érzékenyebben reagál le, mint én. Nem csinálok ebből a kapcsolatból nyilvános pletykákra okot, bőven elég, ha néha megfogjuk egymás kezét, és ilyesmik, majd kialakul, ha úgy kell lennie. Továbbra is a kártyáim közelében érzem magamat teljesen jól, azok nem csókolgatják meg egymást, még a mozgó varázslók sem. Viszont a hétvégi versenyt kihagyom, most jön a besurranós esetünk. Miután megbeszéltük, hogy Kathie-ékkel leszek, már indulok is. Kár ezért a mostaniért, pedig direkt csak olyan lapokat lehetett használni, amin boszorkányok vannak. Na majd legközelebb. Sietek a tanárihoz, ahol már meglátom Kathrine-t. Egy finom szájrapuszit azért kap, ezt már nagyjából begyakoroltuk. Mellé lépek, hiszen látom, hogy szinte ég az arca. – Nem lesz semmi baj, majd megbeszéljük vele is. Nagyon mérges vagy, ugye? – Fura kérdés, hogy én kérdezem ezt, hiszen lehetnék féltékeny, ám mivel Kathie reakciói egyértelműek voltak mindkettőnk irányába, nem számítok túlzott drámára a jövőben sem. Lassan csak megjönnek a többiek is, aztán elindulhat a TEK osztag.
Én távoztam elsőként a buliból, szóval nem igazán tudom, hogy milyen reakciók voltak utánam, legalábbis nem láttam őket a saját szememmel, de azért végül MB-t csak megkérdeztem, hogy mennyire volt rettenetesen ciki az egész. Persze másnap, amikor már legalább valamelyest lehiggadtam és úgy éreztem képes vagyok úgy kilépni a szobámból, hogy nem mindenki engem néz, pedig valószínűleg az ott történtekről eleve nem tud a kutya se csak akik már eleve ott voltak. Szóval végül is MB volt, aki legalább részben elmondta nekem, hogy mi történt, mint például, hogy Lizzy elrohant. Őszintén hálás vagyok, hogy a csapatfelosztásban tökéletes lett pont minden, kivéve Bent, de ő mondta nekem már másnap, hogy szívesebben jönne velünk. Teljesen érthető egyébként. Nekem gőzöm sincs egyelőre hogyan fogok tudni mondjuk Corvus szemébe nézni, aki minden bizonnyal most minimum utál, hiszen pofon vágtam és hát én is eléggé pipa vagyok rá még mindig, hogy ezt csinálta, pedig tudom, hogy ez volt a játék lényege, de hát... Lizzy pedig ha jól sejtem nem is nagyon állna szóba velem. Azóta már lévén egy házba járunk láttam egyszer-kétszer, de látványosan átnézett rajtam, ami azért elég pocsék érzés, hiszen én aztán igazán nem tehetek semmiről. Sosem bátorítottam Corvust, sőt évekig bántott Jenkinsékkel együtt, még ha ő nem is tette soha sem konkrét tettekkel. Erre most meg... Engem is ugyanúgy meglepett, ahogyan mindenki mást ez a hirtelen jött valami, de hát csak nem az én bűnöm ugye? Kissé tehát idegesen érkezem meg a tanárihoz, miután ügyesen kiosontam a megbeszélt időpontban a klubhelyiségből, hogy itt találkozzunk a csapat többi tagjával. Nem vagyok egy betörő alkat, viszont prefektus sem, szóval nem lettem volna jó elterelő, hiszen a végén még ha elkapnak nem tudom kimagyarázni magamat. A folyosókat viszont jól ismerem és Friccs éjszakai útvonalaival is tisztában vagyok és tuti, hogy ilyenkor nem szokott erre járni. - Minden rendben lesz, te is segíthetsz majd. - simítok végig a kis vadásgörény fején, amikor odadugja a fejét az arcomhoz. A vállamon pihen ezúttal és hát ő érzi a leginkább, hogy kissé ideges vagyok. A helyzet miatt és persze, mert tilosban járunk és Ben is itt lesz, akivel még lehet hogy fura lesz a többiek előtt együtt lenni, vagy nem is tudom. Aztán lehetséges, hogy mindenki más simán úgy tesz majd, mintha mi se történt volna, én meg teljesen feleslegesen idegeskedem e miatt.
A lányt Roxmortsban találhatják meg, a Három Seprűvel szembeni elhagyatott házban. Valóban alszik, de ha megpróbálják, könnyedén fel tudják ébreszteni, mint egyszerű alvó személyt. A karján valóban ott vannak a rajzok, így meglehetősen zavarba jön attól, hogy mindazokkal szembetalálja magát, akiket "követett" és bálványozott valamiképp. Szinte semmire sem emlékszik az álmaiból, hiába is kérdezik, de amikor Selene az állást ajánlja neki (amit egyébként örömest elfogad), megkérdezi, hogy ott is lesznek-e boszorkányok, amiből rájöhetnek, hogy mugli létére tényleg tud a varázsvilágról valamicskét, a tudatalattija megjegyzett egyet s mást. Elmeséli azt is, hogy azért van ebben a házban, mert egy borostás, favágóinget viselő férfi - aki tanárnakm vallotta magát - mondta meg neki, hogy üres a ház, s nyugodtan húzza meg magát éjszaka, reggel pedig majd hoz neki pár napra elegendő élelmet és megpróbál segíteni neki szállást találni valahol. A személyleírás alapján ez Paisley professzor lehetett, s így talán érthető miért épp nála kezdődött a közös álmodás, hisz vele találkozott utoljára. Az ereklye egyébként sértetlen, küllemre tényleg olyan, mint az álomban volt. Ha próbából ráönti Emma a bájitalt, akkor viszont nem történik vele semmi, de találnak feljegyzést arról, hogy aki viseli az úgy kerülheti el, hogy berántsa bármilyen álom, hogyha álomtalan álom bájitalt fogyaszt a felvétel előtt.
GP
Emma Marshall
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tanári szoba (I. emelet) 2020-10-28, 10:28
Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!
Végül elindulunk a Roxmortsi épülethez, aminek a pincéjében találtuk őket, ezt érzem a legerősebb tippnek és szerencsére igazam is lesz. Ott van bennünk a tettrekészség, de nem számítunk arra, hogy egy tükörfalba ütközünk, ugyan a férfire magára igen. Összeáll a kép a megszállásról, a szívem görcsbe rándul, ahogy végighallgatom a fröcsögő szavait és ahogy az álmodó kislányt felnyalábolja én azonnal ugrok vállal előre, hogy elkapjam az ájult testét és megóvjam a zuhanástól amennyire csak lehet, nem törődve azzal, hogy nem csak a kislány jön, hanem egy jó adag tükörszilánk is. A következő pillanatban pedig az ágyamban ébredek, a takarómat szorítom magamhoz összegyűrve olyan szorosan, ahogy a fiatal lányt öleltem egy pillanattal ezelőtt. Zavartan ülök fel, kell néhány perc, míg végigpörgetek mindent, nem is vagyok benne biztos, hogy megtörtént ez az egész, mert tükörbe nem pillantok és gyógyítóként és vérfarkasként hamar eltűnnek a megmaradt sebek. Amikor Joyce beviharzik egyértelművé válik, hogy tényleg igaz volt, én pedig azonnal odahúzódok hozzá. - Joyce, az arcod! - sóhajtok fel, de a sebek nem mélyek, nem is tűnnek frissnek, mintha már elkezdtek volna hegesedni, minden esetre úgy, ahogy vagyok, a hosszú, laza pólóban először végig simítok az arcán és eltüntetem a sérülés maradványait, csak aztán öltözök fel sietve, bólintva a szavaira. - Igen, akármi is volt ez az egész, annyi biztos, hogy itt az alkalom beszélni vele. Szerinted a kislány jól van? A valóságban, itt? - teszem fel az érzékeny kérdést, egy kis aggodalommal, de ahogy kész vagyok az öltözéssel már el is indulunk, futtában kapom csak fel az orvosi-bájitalos oldaltáskámat, mintha még mindig nem lennék biztos abban, hogy ébren vagyunk. Még is hogyan lehetnék? Viszont amikor folyosóra érünk gyengéden elkapom Joyce kezét, hogy megállítsam, mielőtt a többi szoba felé indulna. - Nem csak mi ketten voltunk az álomban, Sidney lent lesz a szobornál, érzem. - irányítom így a kis park részhez, ahol bele is futunk a többiekbe. Önkéntelenül is megrezzenek, amikor tényleg előkerül a varázstárgy és bizalmatlanul bámulom, amint vélhetően Sidney és Selene között eldől, hogy kihez kerül először az ereklye. Csak ekkor jut eszembe belepillantani a táskámba, hiszen egy üvegcse álomtalan álom bájitalt biztosan eltörtem, amikor a lányért ugrottam, de az álomban több üvegcsével készítettem be, mert akkor még azt hittem, hogy embereknek kell beadni és nem a medál elpusztítására való. Ha egyáltalán való valamire. Vajon meg van egyáltalán? És ha nem, akkor mi történik, ha éberen reprodukálom a bájitalt, mi lesz a hatása? Elkalandozok kissé, de hát egyértelműen nem vonz, hogy megküzdjek a medálért, és végül ha elkezdünk szétválni, akkor még egy pillantás erejéig összenézek Joyce-szal, aztán Sidney mellé lépek. - Lenne még egy perced?
Szinte üvölteni tudnék a fájdalomtól, hogy miután ennyire belelovaltam magam, hogy valakit majd felelősségre tudunk vonni, az ágyamba ébredek. Még szerencse, hogy külön egyemista szobát tartok fenn a kastélyban, mert biztosan felverném a káromkodásommal a hálókörletben lévő háztársaimat, mert válogatás nélkül köpködöm ki magamból úgy tíz percen keresztül, s közben nem ismételek. Az arcomon felllehető apró vágások utalnak rá, hogy ez nem álom volt, vagy ha az, akkor egy nagyon is valóságos álom. Ennyire még én sem tudom szétszabadalni az arcomat, ha butaságot eszek megelőző este. Nekem a részletek zavarosak voltak, de az igenis legyezgette a hiúságomat, hogy a medállal varázserőt kapó lánynak milyen nagy bálványa voltam, de az egész tükrösdi.. egyszerűbb lett volna tényleg szétszabdalni a kedves apukát.. Ám még a vérengzés se adatik meg számomra. Vajon Sidneynél van a medál? Felpattanok, megmosom az arcomat, beülök egyet a slozira csurrantani, aztán felkapok egy farmert, pólót, majd piros kapucnis széldzsekit a vállamra kanyarintva nyitok be Emmához, anélkül, hogy kopogtatnék. – Ébredj. Ugye nem őrültem meg, és ez tényleg megtörtént? – Kérdezem szinte hisztérikus dühvel a hangomban, amikor már minimum felült az ágyban. – Ennél tökéletesebb pillanat nem létezik rá, hogy felkeressük, ugye? – Azért leülök az ágya szélére, hogy rendbe szedje magát, ő is kidolgozta a bájitalért a belét, amit most nem is tudom, hogy így álmon kívül vajon létezik-e, de ha jön velem, és felöltözött, akkor átgondolom, hogy hol lakhat Sidney. Ő lesz a triónk harmadik szelete, egyetemista, tehát ugyanez a torony, szintén ez a szint. Névtáblák ugyan nincsenek, csak számok, de szag alapján sem nehéz belőni, hol a farkas oduja. Nem túl kis vehemenciával kopogtatok. Ha Emma az ész, én a nyers erő. Sidney vajon mivel fog társulni? Csinipofi?
//Köszi szépen én is a mesét!//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Rövid megbeszélés után a lány fizikai alakjára esett a választás, s nem arra az álombéli rétre, amit körülölelt a nyugalom. Vágytam is oda vissza, de rettegtem is tőle, hogy esetleg örökre ott ragadok, ha visszatérek. Szóval kicsit örülök, hogy a végén a Három seprűbe megyünk vissza. Azt a helyet jól ismerem, nem félek egyesetleges csapdától. Pedig lehet, hogy kéne. A tükör önmagában nem lenne félelmetes, de az ismeretlen ismerőstől kiráz a hideg. Nem akarnék beszélni vele, s dacból még meg sem hallgatnám, de a lábainál fekvő lányt ösztönszerűen meg akarom menteni. Így amikor átkerül az üveg általunk uralt oldalára, egyből lehajolok hozzá, de mielőtt bármit tehetnék robbanó hangot hallok és a reflexeim arra kényszerítenek, hogy eltakarjam az arcomat. Fuldokolva riadok fel, hiszen saját karommal eltakartam az arcom nagy részét, beleértve az orromat és a számat is. Sikerült majdnem megfullasztanom önmagamat egy élénk rémálom miatt. Hacsak…Mi van, ha nem volt álom? Azonnal felébredek és miközben a zsebemben kutatok az eltulajdonított papíros után megpillantok magamat az egyik tükörben; a szemöldökömet egy vágás szeli ketté, az államon is vannak apróbb karmolás szerű nyomok. Szóval, akkor most ez a valóság és az előző is az volt? Gyors választ kapok a szobatársamtól, aki megdob egy párnával, amiért idő előtt felkeltettem a neszelésemmel. Gyorsan felöltözök és az utolsó találkozási pontra sietek. Ha mind megjelenünk akkor gyorsan kiássuk ezt az átokverte szerzeményt. Szorgalmazom a felváltott őrzést, így a saját időmben kutathatok az ereklye után vagy akár apróbb kísérleteket is végezhetek vele. Később pedig, az ígéretemhez hűen megkeresem a szomszéd lányt és akár emlékszik az együtt töltött időnkre akár nem, munkát ajánlok neki. Amióta anyám idegállapota miatt nem tud dolgozni és kvázi házi fogságban van, nem tud mit kezdeni magával. Nem ön- vagy közveszélyes, csak simán depressziós, nincsenek szép gondolatai éber óráinak 90%-ában. Egy Mugli pszichiátriai könyvben olvastam, hogy depressziós betegnek segít, ha fest. Így felajánlok a lánynak egy bentlakásos rajztanári állást. Remélem, hogy nem utasítja vissza, mert már felelősnek érzem magam a jólétéért.
Joyce szavaira kissé ráncolom a homlokomat. Drasztikus dolognak érezném, elpusztítani az ereklyét, főleg hogy úgy tűnt hozzáérni se lehet csak úgy gond nélkül, bár mivel akkor is álmodtuk, nem tudni még csak azt sem, hogy a medálnak mik a pontos hatásai. Mindenesetre a levélből végül sok mindenre fény derül, mi pedig elindulunk, hogy bevégezzük ezt az elcseszett álmot. - Igen, menjünk először oda, bár itt mintha semmi se lenne ott, ahol gondoljuk. - hiszen ez még mindig egy álom, nem kerültünk vissza a valóságba, mert az nem ilyen lenne. Viszont nem állhatunk egy helyben sem, tenni mindenképp kell valamit, így hát irány horány, az az jelen esetben Roxmorts. Sietősen kaptatunk hát el a célig, ahol újból egy tükör akadályozza a belépést. Rendesen elképedek, amikor meglátjuk az alakot benne és meghalljuk a szavait, hogy aztán pár pillanat múlva már úgy térjünk magunkhoz az álomból felébredve, hogy minden ködös maradjon. Hol a kislány, mi lett vele? Álom volt az egész, vagy van bármi alapja a valóságban? A kislányt vajon magánál tartotta, de most kiszabadítottuk? Ha igen akkor ő is felébredt? És mindenki más? A professzor? Nem tudom elkülöníteni, hogy mi volt valós és mi nem, de az biztos, hogy elsőként a szoborhoz vezet az utam egy gyors öltözés után, mert ha nem csak én álmodtam ezt, hamar bizonyítani fogja a tény, hogy a többiek is megjelennek majd ott és együtt ássuk ki a medált. Az más kérdés, hogy kihez kerül, biztos, hogy ragaszkodni fogok hozzá, hogy nálam legyen, maximum leboxoljuk, de hát vérfarkas vagyok és sebezhetetlen is... Maximum felváltva lehet mindig másnál, talán akkor még jobban védhetjük, mielőtt még ténylegesen el kellene pusztítani, bár még mindig nem teljesn értem, hogy pontosan mi is a funkciója és ha ott volt elásva, akkor most hol van mindenki más. Aztán persze biztosan ellenőrizni fogom, hogy a barátaim, hogy vannak, hogy vajon ők emlékeznek e az álomra, vagy megsérültek-e közben stb.
//Köszönöm szépen a mesét! Véleményezés majd érkezik hamarosan privátban, csak összeszedjük a gondolatainkat. //
Sidney hangján interpretálva mindannyian tisztába kerülnek a tükrös pasi dühének okával, meg az idekerülésével és a kikerülés módjával is. Eztán Selene megpróbál visszaemlékezni a helyre, ahol az Álmodóval talélkozott, de végül arra jutnak, hogy Roxmorts felé veszik az irányt. Joyce szimata ismét nem csal, ahogy közelednek a Három seprűhöz és az azzal szemközti épülethez, egyre biztosabban érzi, hogy jó nyomon vannak. Kicsit olyan, mintha Efraim és az apja esszenciái összekeveredtek volna. Egészen simán eljutnak oda, ahol az alvó lányt találták, semmi szokatlannal nem találkoznak, de amint be akarnának lépni az épületbe, megálljt parancsol nekik egy újabb tükörfal, melyben megjelenik előttük a korábban látott köpenyes alak - és lábainál fekve az alvó Álmodó - kinek nyakában ott csillog az ominózus medál, egyszersmind megmagyarázva azt miért érezte Joyce a szagát ennyire erősen. Hátraveti a csuklyáját és Efraim arca tűnik elő a takarásból, amikor pedig megszólal, az agresszívebbik énjénekm hangját hallják mindannyian. - A gyerekeim mindig ostobák voltak, akárcsak ti, ha bevettétek a maszlagot! Ha meg tudtam szállni a saját fiamat, akkor tudom uralni a kényszerűségből elfoglalt dimenziómat is. Takarodjatok a világomból, semmi keresnivalótok itt! - fröcsögi, majd lehajol a "szomszédlányhoz", s nemes egyszerűséggel keresztüllöki a tükrön egyenesen hőseink lába elé. A tükrön rianásként szalad végig először egy, majd megannyi repedés, míg végül szilánkjaira robban, s ez az utolsó, amit lát a kis csapat, mielőtt minden elsötétül előttük, s mikor újra kinyitják a szemeiket a saját ágyukban találják magukat, ki-ki a saját hálókörletében. Az álom minden egyes részletére pontosan emlékeznek, sőt, az álomban álmodott álomra is. Talán hihetnék, hogy csak a képzeletük játszott velük, ám ha Sidneyt és Masont kivéve tükröződő felületbe pillantanak, észrevehetik arcukon a szétrobbanó tükör szilánkjai által okozott vágásokat. És egyikük sem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy ellenőrizni kellene a roxforti szoborpark gargolyle-s madáritatójának környékét alaposan. Az ominózus ereklye ugyanis ott pihen elásva a szobor alá. Hogy tényleg működik-e? "Az már egy másik történet, elbeszélésére máskor kerül sor."
//Köszönöm, hogy elkísértetek életem első kalandjára! Zárási határidő: november 1.
Lezárásképp egy kis léleksimogató:
Dsuang Dszi álma
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… És felébredtem… És most nem tudom, most nem tudom, – folytatta eltünődve, – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.
GP
Emma Marshall
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tanári szoba (I. emelet) 2020-10-23, 11:33
Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!
Olyan, mintha visszakerültünk volna a kiindulópontra, de mégse, és ez arról árulkodik, hogy ennek az egésznek még mindig nincsen vége, talán még nem ébredtünk fel teljesen, csak egy réteggel feljebb kerültünk. Talán a tükörcsörömpölés és a csata zajai csengnek még a fülemben, de ettől a gondolattól se lesz sokkal jobb. Persze, az álmok nagyon fontosak az emberek számára, sokan tulajdonítanak neki elképesztő hatalmat, a mentálmágia, a jóslások, az embereknek is fontos az érzelmeik és élményeik feldolgozásában, de belekerülni és onnan kiküzdeni magunkat? Ez teljesen új! Ahogy leérünk azonnal bólintok, hogy Sidney olvassa fel, és ahogy tellik az idő és pörögnek a sorok egyre jobban tisztul a kép. A kezemet a szám elé kapom, ahogy kirajzolódik a kép, hogy a férfi, akinek a levelét olvassuk egy másik dimenzióban ragadt az apjával, mert az túl veszélyessé vált a világra. Az önfelaláldozása elképesztő és tudom, hogy a többiek valószínűleg praktikusabban fogják meg az egészet és csak azt szűrik le, hogy mi a teendő, de én azért nagyot nyelek és elmorzsolok egy könnycseppet értük, miközben a többiek elkezdik megtárgyalni a tartalmát és a medál elpusztítását. - Elkészítettem a bájitalt, működnie kell. De nem volt olyan magabiztos a levél végén, lehet, hogy van más mód is, nem csak az elpusztítása. Csak az a biztos. - vonom fel a figyelmet erre a részletre, bár őszintén tényleg annyi minden van mögöttünk, hogy inkább élnék ezúttal a biztossal, hiába egy ereklye elpusztítását jelenti, az az ereklye csak bajt hozott arra a szegény lányra és mindenkire, jobb a világ nélküle, akkor is, ha lehet, hogy vannak olyan mágikus képességei, amit más kordában tud tartani, mondjuk egy varázshasználó, egy erősebb boszorkány, ki tudja. De a hatalom nem ér ennyit, nem éri meg a kockázatot, hogy elszabaduljon miatta a pokol és dimenziók nyíljanak meg, egyszerűen ez túl sok. A túl nagy csend kezd feltűnni, mintha semmi se mozogna, semmi se élne azok után, hogy eddig milyen hangzavar volt, így a feszültség megint kezd épülni bennem, de cselekednünk kell, nem sopánkodni. - Menjünk el oda, ahol a lányra és Efraim-re találtunk a pincében, és ha nincsenek ott, akkor a Roxmortsi tisztásoknál lehettetek, hiszen a Roxfort birtokát felismerted volna, nem? - kérdezem, és egyben teszem le a voksomat, ha nincsenek abban a pincében, akkor is úgy hiszem, hogy inkább Roxmorts környékén lesznek, mintsem itt. Joyce az egyetlen született farkas közöttünk, a szimata erősebb bárkinél, szóval én nem is kimondottan élezem ki erre az érzékeimet, inkább előveszem a bájitalt, amit készítettem, hogy kézben tartsam, ha eljön a megfelelő pillanat a használatára.
Időnként sokatmondó pillantást vetek Sidney tettei alapján összenézve Emmával. Bár griffendéles farkastársunk nem született vérfarkas, megvannak benne azok a pozitív tulajdonságok, amellyel ő is a lovagrend alapító tagja lehet. Szerintem ez már nem attól függ, hogy alfa valaki, vagy sem, szimplán nem ücsörög a fenekén, amit egyébként ettől a rémálomtól függetlenül megtesznek. Huszonöt évem alatt számtalan olyan alakkal találkoztam már, akik szájtátva várták a sült galambot, hogy majd a problémák megoldódnak, vagy megoldják helyettük a komolyabb karizmával rendelkező, határozottabb egyedek. Ám ha én erre vártam volna, akkor most ugyanolyan butuska kislány lennék, mint a hugaim. Nem nézem le őket, csak éppen unnám megvárni, míg valaki megmondja, mit kell tennem. Sietünk hát Sidney után, aki mint valami nyomolvasó kutya szimatot fogott, én most a tettvágytól égve szorongatom a pálcámat, sem a bájital, sem pedig a tekercs nem érdekel, szívem szerint nyers erővel büntetném meg azt, aki ezt tette mindenkive. – Mindenképpen, köszi. – Bólintok a lánynak, a pálcával felfegyverkezve karbafonom a kezeimet, türelmetlenül dobolva a földön az ütemet. Olykor a hátunk mögé nézek, ne éledjenek fel a szobrok, vagy hasonló finomságok. Vagy ha bárki, aki magához tér, netán minket tartana felelősnek, rá legyek készülve. – Nem hülyeség, már sok bajt okozott így is. Ám az ereklyéket nem lehet csak úgy összezúzni, vagy varázslattal ripityára törni. Jellemzően ott pusztulhatnak el, ahol készültek. A formáló anyag oldja fel őket véglegesen. – Dobom be az ötletet, valami mágikus ékszerkészítő műhely, öntöde lehet a megoldás. Megpróbálok visszaemlékezni rá, hátha a fémen olvasható volt-e valami belekarcolt származási hely. Nem elég tehát megkeresni, visszaszerezni, el is kell pusztítani. Sajnos úgy fest, hogy rémesen hosszú éjszaka áll még előttünk. Ám végül értelmezzük a levelet, Sidney mondandójából kiderül, hogy maga a bájital lehet a kulcs a megsemmisítéséhez. Selene pedig továbbra sem tudja beazonosítani a rétet, de itt lehet valahol a közelben. Marad hát a jó öreg szimatolózás, most már nem a farkas segítségével, hanem csak szimplán a saját képességeim által. Ugyan csak az álomban találkoztam a tükörben lévő illetővel, de hátha mégiscsak szerencsém lesz, mert ő nem tartozik ide, és valami az orromba nyomakodik. Ha így lesz, akkor megpróbálom követni a szagot.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ezúttal zsebre teszem a rajzot, hátha változik még néhányszor. A csendes folyosók egyre jobban kiakasztanak. Szeretem a nyugodt estéket, de a mai cseppet sem az, így ez a hallgatagság inkább ijesztő mintsem megnyugtató. Az a hülye kőszobor is olyan rémisztő, pedig nem vagyok ennyire ijedezős. A tekercset automatikusan meg akarom fogni, de megálljt parancsolok a késztetésnek. Nem kell összeverekednünk rajta. - Persze. – Biccentek a lánynak, de tekintetemmel a gargolyle-al szemezek. Egészen elvarázsol a szobor, mintha nem is evilági lenne… A levél tartalmát hallgatva nagyon megsajnálom a szerzőjét. Milyen rémes lehet, hogy egyszerre veszti el az apját és a testvérét. Igazán együtt érzek vele, még akkor is, ha zongorázható különbség van a vele és a velem történtek közt. Nem tudom miért, de nem akarom megsemmisíteni a medált. Főben járó bűn lenne elpusztítani egy ennyire hatalmas varázstárgyat. Apám biztosan ellenezné a dolgot, a többiek véleményétől függetlenül. Én viszont, sosem szerettem az árral szembe menni, arról nem is beszélve, hogy nagyon úgy tűnik ez az egyetlen módja az emberek felébresztésének. Szóval nincs sok lehetőségünk. Annyit megtehetek, hogy megpróbálom magamhoz venni a medál maradékát a hatástalanítás után, majd új célt adni neki. Ám azok a tárgyak melyek éveken át sötét varázslat befolyásának voltak kitéve, általában teljesen haszontalanok lesznek hatástalanítás után, mert a sötétség volt az egyetlen kötőanyag, ami ennyi ideig egyben tartotta. Meglátjuk mi lesz. - Um. – Felkapom a fejem Sidney kérdésére. – Egy réten voltunk, szerintem valahol Roxmortson kívül, mert látni lehetett egy várost onnan. De nem ismertem fel a várost, szerintem csak az álomban létezik. Lehet, hogy csak a testéhez kéne visszatalálnunk nem? – Ahol az álmodóval voltunk nem tűnt valódinak, tipikusan olyan volt, mint a legtöbb hely egy álmokban; hasonlít a valóságra, de nem lehet beazonosítani. Talán az lenne a megoldás, hogy ketté válunk megint, de az a múltkor sem sikerült túl jól.
Emma kérdésére csak gyorsan bólintok. Igazából a sebezhetetlenségemmel úgy teljes mértékben a nagy verseny óta vagyok csak tisztában, talán e miatt van, hogy nekem még mindig olyan nyilvánvaló, ahogyan életem során mindig azt, hogy megúsztam a dolgokat sérülés nélkül a puszta mázlinak tudtam be. Most sem gondolok rá hirtelen, főleg hogy még a szobor képe is bevillan, hogy a kezemnek sérülnie kellene és hogy ez másoknak is feltűnő lehet és majd esetleg nem értik. Csak futólépésre kapcsolok, hiszen még úgy vélem mindig alszunk, csak a fickó valami módon időt akart nyerni, nehogy idő előtt kiüssük. Az pedig nem jó, ha erőt gyűjt, hogy készüljön ellenünk, mert akkor az életben nem jutunk ki innen se mi, se mások. A helyhez érkezvén a kezembe ragadom az irányítást, a kutatást, azaz aztán a tekercset is. Legalábbis csak nem verekszünk össze érte, vagy ilyesmi. - Felolvassam? - pillantok a többiekre azért, mert hát elég hosszúnak tűnik és hogy ennyien köré tömörüljünk majdhogynem lehetetlen lenne, hogy mindenki lásson, ha meg körbe adjuk kettesével, sok idő telik el. Szóval, ha a többieknek is megfelelő, akkor felolvasom a levelet és csak a végén hümmentek egyet kissé elhúzva a számat. - Tehát meg kell semmisítenünk a medált. Remek... - ereklyevadász vagyok és egyáltalán nem tetszik az a megoldás, hogy egy ereklyét meg kell semmisíteni. Miért nem zárhatjuk el, helyezhetjük biztonságba? Mennyivel több értelme lenne, mint egyszerűen elpuszítani? De attól tartok, ha ezt írta ez az illető és persze ha hiszünk neki, akkor nem igazán van más választásunk. A bájital meg van, már csak az a kérdés, hogy pontosan hová is kell mennünk. - Hol voltatok pontosan? - pillantok Selenre, hiszen én csak a tükörben láttam azt a tisztást, de hogy hol is volt tényleg azt nem tudom ennyiből megállapítani. Szóval most a vöröskén a világ szeme, hogy megmutassa hová is kell mennünk és persze reméljük, hogy a fickó addig nem kerül elő csak úgy a semmiből. Mennyivel könnyebb lett volna ripityára törni a tükröket!
Mason a vizsgálódásban egy-egy tükröződésben pennasuhogást láthat, egy csipkés kézelő libbenését, pergamen feltekerésének képeit. Emma mindent megtalál a szobában, amit keres, a bájital is nála van, amit elkészített. Olybá tűnik, hogy csak a helyszín váltakozik körülöttük, de ami náluk van, az megmarad. Selene megtalálja a rajzot, de ezúttal nincs rajta a három seprű, csak egy kép egy szoborról, mely elég csúnyán skiccelt gargolyle lehet. A folyosókon ugyanúgy csend honol, néhány alvó házmanó mellett elhalad a csoport, míg kiér a kertbe a szobor iránt.
Megtalálva Sidney vezetésével a kérdéses kőfaragványt a gargolyleok által tartott madárfürdetőben víz helyett egy összetekert pergament találnak, melyet ha kibontanak, az alábbi levél tárul szemeik elé:
Kedves Idegen!
Akárki is vagy, kinek kezébe került ez a levél, valószínűleg kellően össze vagy zavarodva. Nem is hibáztatlak érte. Csak remélni merem, hogy semmi olyasmi nem történt veled, ami túlságosan megsebzett lelkileg.. de igazából, nem tudhatom. Ahogyan azt sem, hogy pontosan mi is történt veled. Kérlek ne haragudj az apámra. Nem rossz varázsló ő - vagyis nem volt rossz - csak belebetegedett az öcsém pszichés meghasonlottságába, s abba, hogy ráadásul még kvibli is. Megszállottá tette ez a medál-dolog, s eljött az a pont, amikor nem engedhettem tovább, hogy szabad legyen. Saját magamat is bebörtönöztem ezzel, de sikerült őt a dimenziók közé rántanom, kreált tükörvalóságba cibálni tébolyát és a medál elmebontó hatásainak nagy részét. Nem öltem meg, élünk mindketten, de már nem abban a világban, ahol ti is. Viszont az álmok amolyan kapuk, így eshetett meg, hogy eljutott hozzád a levelem. A medált meg kell semmisíteni! Van egy bájital, az álomtalan álomé. Ha annak esszenciái egy álomban a medállal érintkeznek, akkor a kapocs a te valóságod, s a többi dimenzió között örökre megszakad, a medál ereje megsemmisül. Az álmodó nem fog emlékezni arra, hogy mit okozott, elfelejti a varázsvilágot, s azt is, amit összekuszált benne. Valószínűleg tényleg ott van, ahol az álomban láttad őt. Te voltál az utolsó gondolatai egyike, s az a pár személy, aki veled utazott éberen az álomban szintén a fejében járt. Ezt az egy kiskaput tudtam elhelyezni bűbájként a medálban, emiatt lehet esélyetek arra, hogy megszüntetitek ezt az egész tábolyt és bezárjátok a kapukat. Sejtettem, hogy egyszer úgyis előkerül, s mivel az idő - és a fekete mágia ereje - másként folyik egyes dimenziókban, nem tudhattam, hogy apám mennyit öregszik azalatt, míg erre sor kerül. Meg kellett óvjam tőle a világotokat, veszélyes vizekre evezett. Pontosan nem tudom mi fog történni, hogyha a medál ereje megszűnik. Valószínűleg mindenki felébred, akit magába szippantott, de hogy mennyi mindenre fognak emlékezni, azt meg nem mondhatom. Az álmodó viszont szabad lesz, s bár legilimenciával előhozható belőle a megszerzett mágikus fogékonyság és tudás, hogyha nem piszkál senki a fejébe, akkor élheti tovább a muglik életét. Egyben vagyok biztos: a medál nélkül az eset többé nem ismétlődhet, s a megsemmisítés nélkül nem létezik más út az ébredésre. Semmi olyan, amiről tudok.
Járj sikerrel! Remélem, hogy soha nem találkozunk.. a világod érdekében. J. F. Stokke
Az alakuló csendesség már-már fullasztóvá kezd válni körülöttük, a korábbi, tükörteremben szétömlő zajkavalkádnak már egyre kevesebb hangja van, pedig azóta is kísérte a csapatot, hogy újra a tanáriban találták magukat. Kérdés, hogy a zajzavarta alak mikor tér magához annyira, hogy valahol megjelenjen hőseink előtt.. ha idejében elérik a helyet, ahol az Álmodót korábban találták, akkor remélhetőleg nem kerül sor az ütközésre sem.
//Írási határidő: 10.21.
GP
Joyce Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tanári szoba (I. emelet) 2020-10-14, 14:58
Egészen belejövök a tükrök szétrobbantásába, így némiképpen csalódottan veszem tudomásul, hogy nagyjából nyerünk, hiszen magunkhoz térünk. Már úgy belendültem, hogy kész lettem volna akár arra is, hogy aki így szórakozik velünk, azt millió darabra hasítsam. Másfelől túl korán lelepleződött volna az az énem, amit Emma jellemzően elnyom magában, egy született vérfarkas gyakorta inkább bestia, mint ember, én pedig hagyom, hogy ez az oldal olykor kiszabaduljon. Annak idején a tóparti tábornál is lett volna rá lehetőség, ám magunk voltunk, mind a négyen farkasok, így ott a csordaszellem miatt visszafogtam magam. És most megint kénytelen vagyok. Hát ezt akarja Peter? Fenevaddá vállni? Ő még ennyire se tudná kontrollálni. Visszaölelem Emmát, és felnyújtom a hüvelykujjamat. – Ahha, köszi. – Nem kérdezek vissza, látom mandulavágású szemeiben az elszántságot. Megigazítom a hajamat, ami már kezd kissé csapzott lenni, s közben Sidneyt figyelem, mert tényleg be akarjuk támadni a piroskás lovagrendet illetően. Nagyon remélem, hogy ő is hasonló elveket vall. Na nem azt mondom, hogy én vagyok a jóság mintaképe, de mivel alfának nem vagyok nyerő, hát legyen akkor egy tagjaiban kb egyenlő jog, és majd közösen eldöntjük, kinek segítünk, milyen oldalra állunk. Mivel a professzor sehol, közös megegyezés alapján futólépésben sietünk ki a kertbe, mert ott várható a végjáték. Már nem idézek vissza baltát, ellenben a pálcám a kezemben van, éber állapotomban csak nem kezdek megint csigát köpni.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!
Sidney szavaira bólintok, ő is és Joyce is az üvegek összetörése mellett dönt és van annyi önkritikám, hogy tudjam, hogy én túlságosan lassan, megfontoltan, félénken kezelem a helyzeteket és bíznom kell abban, hogy az ő megközelítésük lesz a jó. Nem véletlenül nem akarok fegyvert viselni és lettem gyógyító és nem mondjuk auror vagy ereklyevadász, mint Sidney, nem szeretem a harcot, az agressziót, még az összetörő üvegnek a zaja is hosszan ott visszhangzik a fülemben azután is, hogy… Felkelünk? Ahogy kinyitom a szemem riadtan ugrok fel és már fordulnék is a társaim felé, főleg Sidney felé, hiszen kézzel ütötte be a tükröt, de semmilyen sebet nem látok rajta. Egyszerre nyugszom meg és vonom fel a szemöldököm, nem követtem a VMS-t és a cikkeket arról, hogy a csapatkapitányok sebezhetetlenek és ez alapvetően nem bukkan fel normális beszélgetésekben, így kicsit meglepődötten nézem végig, hogy sértetlen, hiszen eddig azt tapasztaltuk, hogy aki az álomban sérül, az az életben is. - Mindenki jól van? - jön a kérdés, csak a biztonság kedvéért és futtában körbenézek, hogy a szobában egyébként ott van-e az üst, a bájital, illetve a táskámban ott vannak-e még a fiolák. Az eszem egy része tudja, hogy lehet teljesen feleslegesek, de még is ha már foglalkoztam velük, a kíváncsiság hajt, hogy megtörtént-e egyáltalán az az egész. Bárhogy is legyen, összenézek Joyce-szal, hiszen sokáig voltunk szétválasztva, még ha van lehetőségem gyorsan meg is ölelem, és én is felveszem a futólépést, hogy megnézzük a Szoborparkot, és megtaláljuk benne remélhetőleg a férfit. Azt hiszem. Bevallom az álomtalan álom bájitala olyan sok időmet vette el, hogy a kevés információmból nehéz építkezni, jobbára csak a falka visz előre, hogy segíteni akarok nekik és vigyázni rájuk. Bár inkább ők vigyáznak talán rám.
El sem hiszem, hogy sikerül. Ez az első gondolatim mielőtt úgy érzem, hogy teljesen elhagy az erőm és össze is esek, de mielőtt földet érnék minden elsötétül. Merlinre remélem, hogy nem halunk meg és nem rontottam a helyzeten… Mikor legközelebb tudatomra ébredek, egy pillanatnyi örömöt érzek; nem haltam meg. Ellenben utoljára a tizenhetedik szülinapom másnapján éreztem ennyire leharcolva magam. Köhögve fordulok a hasamra, mert onnan kevesebb erőfeszítéssel tudok felkelni. Én nem rohanok annyira, először csak feltérdelek majd, ha nem akarok elájulni, hányni se egyebek, akkor a sarkamra ülök. Körbe tekintek a szobában, s elsőre minden olyan, mint amikor megérkeztünk az este elején. Kivéve a tátongó ajtót és az elszublimált tanerőt. Elgondolkodva tápászkodok fel és első utam ahhoz a bizonyos fiókhoz vezet, amiben a rajz volt. Bátran nyúlok bele, pont mint pár órával ezelőtt. Tudnom kell, hogy ott van-e, mert egyelőre minden jel arra utal, hogy az egészet csak hallucináltuk volna, mintha közösen ütöttek volna ki minket és rabul estünk volt egy éber álomban. - Megyek én is! – Kapom fel a fejemet Sidney mondatára. Látott valamit mielőtt kiütötték volna? Ez ígéretesen hangzik. Attól függetlenül, hogy megtalálom-e a rajzot vagy sem, elindulok a lánnyal. Annyira felcsigázott a mondandója, hogy még a futás sem zavar. Ereklyevadászok vagyunk mind a ketten, jó kondiban kell lennünk és képesnek kell lennünk futás közben megfigyelni a környezetünket. Amennyiben látok ismerőst, megállok egy pillanatra megpróbálok beszélni vele pár szót, mielőtt tovább indulok a másik lány nyomában. Kivételesen nem lehet olyan egyszerűen eltéríteni a céltól. Igazából egy kicsit elszomorodtam, hogy a hajléktalan lány, legyen akárki, nincsen velünk. Kezdtem megszokni a jelenlétét, s mivel most nincsen a szemem előtt, folyamatosan ott kavarog az agyam hátsó tónusaiban, hogy vajon mi van vele? Remélem nem esett semmi baja. Ami biztos; a következő utam Roxmorts-ba fog vezetni, muszáj megnézem mi van vele és beváltani a magamnak tett ígéretemet.
Van abban ráció, amit Emma mond, egy pillanatra meg is állok elgondolkodni rajta, de végül mégis úgy döntök, hogy marad az eredeti terv. Ha börtön, ha nem börtön, az biztos, hogy így ahogy most vagyunk nagyon nem lesz jó. - Akkor legalább szemtől-szembe harcolhatunk vele. Ha az időt húzzuk mások meg is halhatnak. - arról nem beszélve, hogy mi lesz a kislánnyal, vagy épp velünk, hiszen mi is alszunk, csak nem kerültünk be abba az erőszakos verzióba, amibe minden barátunk és ismerősünk. Nekem eszem ágában sincs tovább várni, hogy mi lesz, ha valaki meghal az álomban és aztán nem tér magához. Szerintem Emma sem szeretne azzal kísérletezni, hogy esetleg az egyik ismerőse, vagy barátja jut erre a sorsra. Nem habozok tehát sokat, ököllel megyek neki annak a tükörnek, amiben a köpenyes alakot látom, akármennyire is kezd már a zajoktól összeomlani. Nekünk se tesz ez jót, végülis három vérfarkasról van szó és bár én vagyok a leggyengébb ilyen tekintetben legalábbis, de engem is zavarnak a zajok, akkor hát még a többieket. Aztán bevillan a szobor is, mintha csak áram lenne a tükörbe, amibe ütöttem, de nem kerül elénk a férfi, hogy most már nyíltan harcolhassunk vele, hanem a tanári padlóján térünk magunkhoz. Amennyire az erőm engedi gyorsan talpra állok. - Hol lehet a prof? Amikor eltaláltam a tükröt bevillant egy szobor az udvarról... talán ott lehet, közele lehet ehhez az egészhez. - nem gondolom, hogy érdemes lenne megkeresni a tanárurat. Az is lehet, hogy már akkor sem volt itt, amikor bejöttünk? Bár minden tárgy úgy van, ahogyan előzőleg. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor ha ez még mindig az álom? Mindenesetre futólépésre kapcsolok és az udvar felé veszem az irányt, megkeresni a szobrot. Közben azért körülnézek, látni-e mást, aki magához tért, vagy még mindig kihalt az épület. Mindemellett pedig arra koncentrálok, hogy a zárt tenyeremben ott van egy apró gyöngy... Tehát vajon még mindig álmodunk?
Joyce tükre szilánkjaira hullik, s eltűnik a szemük elől vele együtt a kép, ami tükröződött benne. Nem tudhatják, de az alakok, akik látszottak zihálva ébrednek, hirtelen pattan ki a szemük ott ahol az álom érte őket, s fogalmuk sincs honnan és mitől olyan fáradtak, mintha maratoni csatát vívtak volna. Aztán ha tisztul az álom a tudatukból, kezdenek derengeni majd számukra a rémálmaik részletei. A tükörszilánkok törészaja pedig legalább annyira torzítja a köpenyes alak idegrendszerét, mint Mason hangoskodása. Egyre inkább látszik rajta, hogy kezd nem tudni magáról, nem képes leküzdeni az őt zavaró zajokat. Összegörnyed, füleire tapasztott kézzel zihál, így semmivel sem tud védekezni Sidney ellen. Miközben vergődik, lehull róla a köpeny, s meglátszik, hogy ugyanazt a medált viseli, amit a lány nyakában is láttak. Mikor Sidney belezúz a tükörbe, egy pillanatra villámcsapás szerű érzése támadhat a kezében, s megjelenik előtte a Roxfort egy udvari szobrának képe.. aztán mindannyiuk fülét megüti a Selene és az Álmodó által elmondott finite incantatem, majd hirtelen minden elhomályosul.
Emma, Joyce, Selene, Sidney és Mason a tanári szoba padlójának különböző pontjain térnek magukhoz. A tárgyak mind ugyanabban az állapotban vannak, ahogyan akkor találták őket, mikor az este betértek a szobába s megkezdték a professzorral való beszélgetést. A professzor viszont nincsen sehol, s az ajtó, amit behúztak maguk után, most tárva-nyitva áll.
//Írási határidő: 10.14. Következő mesélői ideje: 10.15.//
GP
Joyce Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tanári szoba (I. emelet) 2020-10-06, 07:15
Hagyom magamat felhúzni Mason által, ajkaimon játékos mosoly játszik, látom, hogy a fiú is bosszankodik, de nem rám mérges, hanem a helyzet szülte ideg jön ki rajta. – Köszi. – Mindenesetre elindulok a tükrök mentén, neki hátat fordítva, mert ha szándékozom feldarabolni az illetőt, aki talán annak a kviblinek az apja, akit a faluban láttunk, nem szeretnék tanukat hagyni. A Roxfortban ugyan kb mindenki tudja, hogy vérfarkas vagyok, de egy gyilkossággal bevádoltnak lenni nem túl jó ómen. Jobb ezt fű alatt csinálni. Hiába int attól a srác, hogy ne törjük be az üvegeket, megrázom a fejemet. – Majd én tudom. – Jelzem, hogy a saját döntéseimre nincsen más hatással. Viszont Emma hangját is hallom, ő is attól int, hogy ne tegyem meg. Rá esetleg hallgatnék, de a gonoszan kacagó hang szinte hivogat, és ez stimulálja bennem a fenevadat. Rámarkolok a baltára, és csiligengelő nevetéssel zúzom be az első tükröt. Ha minden igaz, a benne lévő társaimnak nem lesz baja, de ha az illető a kopogás és a kiabálás kapcsán omlik össze, talán a hang az, amivel lehet rá hatni. Az elmúlt éveimben titokban én magam is képeztem a hangomat, valahogy érzem, hogy ha nem is vagyok véla, afféle sikolyokkal is tudnék hatni másokra, vagy akár csábító szólamokkal, de még alig van benne tapasztalásom, most ezt nem is erőltetem. Aztán válogatás nélkül csapok egy félkörítves mozdulattal a következőre. Abból kiindulva, hogy a temető is csupán álomkép volt, ez is csak egy folyosó, nem a társaimat fogom bántani vele, hanem az álmodót. Vagy most már nekem teljesen mindegy, bevadulva zúzom ripirtyára a tükröket, és ha Mason meg akarna állítani, hát nem tudom, hogy fogom vissza majd magam. A balta úgy simul a kezembe, mintha így születtem volna, vonalvezető a zavaros álmok világában. Ha kezdek belejönni, akkor már meg sem állok, lendületesen haladok sorban, mint egy bontómunkás.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!
Kicsit aggodalmasan nézek a zavart férfira, de nincs más választásunk, mint továbblépni ebben az őrületben és bízni abban, hogy tényleg nem fog nekünk ártani, ha lehetősége lesz rá. Ugyan a történet felét ismerem csak, még így is megszakad a szívem érte, hiszen egészen egyértelmű, hogy segítségre van szüksége. Bár segíthetnék! És fogok is, ahogy a végére jártunk ennek a rémálomnak. - Azért magamnál tartom őket. - sóhajtom a bájitalokra, hiába lehet, hogy az egész csak időhúzás volt. Mikor átkerülünk a tükrök közé a számat picit eltátva forgok körbe, ha nem lenne a helyzet ilyen veszélyes, nagyon is érdekelne ez a mágikus egyveleg, ahogy rálátunk a többiekre, viszont amikor észreveszem a sötét alakot azonnal lefagy a mosoly az arcomról. Én is oldalra pillantok, amikor Sidney felém néz és látjuk a harcolókat, a mindig békés utat kereső énem csak úgy sikolt, az aggodalomtól. - Az nem az igazság, az csak az álom, amit látnak, de nem sokára megszabadulnak, mindannyian kiszabadulunk! - jönnek a bátorító, pozitív szavak, amiket tőlem igazán elvárhat az ember. Kicsit zavarodottan tapasztom a füleimre a kezemet, a vérfarkas hallásnak talán még érzékenyebb ez a helyzet, de a természetes óvatosságom meglátva a báltát, amivel talán a tükröket akarja áttörni Joyce és Sidney-t, ahogy szintén beütni szándékozik a tükröket a szelíd hangom helyett, most egy kiáltás hagyja el a számat. - VÁRJ! Mi van, ha ez a tükör a börtöne és ha áttörjük akkor éppen, hogy kiengedjük onnan? - kiáltom, de lehet, hogy túl későn, nem tudom, hogy eljut-e az üzenet mindenkihez időben, vagy egyáltalán ugyanúgy áthallatszódik hozzájuk minden, ahogy mi halljuk a kopogást és a hangzavart. Én is frusztrált vagyok a zajtól, megértem őket, hogy azonnal pusztítanának, de talán adnunk kellene még magunknak egy kis időt elemezni a helyzetet - vagy ez is csak időhúzás lenne, ahogy a bájitalaim? Éppen ezért nem is tartom vissza Sidney-t fizikailag, csak szóban, ráhagyom, hogy döntsön, de tény, ami tény, mellette mindenre felkészülök és ha ez az álom engedi, akkor teljesen levetkőzöm a visszafogott gyógyító szerepét és átalakult vérfarkasként állok majd Sidney mellett, ha sikerül a tükröt áttörnie. Eszemben sincsen még akkor se széttépni azt a férfit, ha átjutunk hozzá, de földre vinni, mielőtt cselekedhetne mindenképpen! Persze amennyiben Sidney és Joyce végül visszakozik én se változom át vérfarkassá, hanem elkezdem felmérni a terepet körülöttünk, hogy van-e esetleg még olyan tükör, ami mutat valamit rajtunk kívül, valami olyat, ami az egésznek a nyitja lehet. Lehet, hogy túl gondolom, túlságosan óvatos vagyok és szöszmötölök, de ha a csapat a támadás mellett teszi le a voksát, akkor én is mellettük állok.
// HA sikerül áttörni a tükröket Vérfarkas, harapott: III. Béta: Hatással van más nála alacsonyabb szintű harapott vérfarkasokra, a tudattalanokat telihold idején irányítása alá tudja vonni. 4-szer olyan gyors, erős, erősebb a szaglása és gyógyul mint egy átlag ember farkas alakban, emberként ez 3-szoros, de egy született vérfarkas mindig erősebb nála. Képes megtartani a tudata nagyrészét átváltozáskor. Agresszívabb ugyan, de már nagyrészt képes irányítani önmagát. Valamivel tovább él, mint egy átlag ember, +20-30 év, de ugyanúgy fokozatosan öregszik csak lassabban. //
Nem veszem észre azonnal azt a sötét alakot csak, amikor mozdul, hogy eltakarja a füleit. Ellenben azonnal rákoncentrálok, amint az energiájában is változás történik. Talán magam is egy kicsit megingok, miközben igyekszem kisilabizálni az energia milyenségét. Talán ő az a hang, akiről a lány mesélt nekem. Nos, nem leszünk barátok az biztos, egy tizedmásodpercig megsajnálom, hiszen tiszta és világos, hogy szenved…De miért hallja ennyire hangosan azt, ami nekünk átlagos? Mi van, ha…mi van, ha a fejében vagyunk? Lehet, hogy ő az igazi álmodó? De akkor ez a lány, akinek lelkesen fogom a kezét és meg akarom óvni mindentől is; kicsoda? Zavartságomat csak még jobban tetézi a repedező tükör látványa, ijedten lépek hátra egyet, magam mögött szegény lányt tolva, hogy legyen helyem hova rakni a lábam. Nem venném a szívemre, ha megsérülne még akkor sem, ha nem tudom pontosan kicsoda vagy micsoda. Egy pillanatra megörülök, hogy meglátom Joyce-t és Masont, még akkor is, ha az előbbivel nem feltétlenül rózsás a kapcsolatom, s az utóbbit nem is merem olyan jól. Jelenleg bárkinek örülnék, aki ismerős, de egy pillanat alatt eltűnnek. Megpróbálom megvizsgálni a törött tükröt, hátha a csordulás ellenére még látom a duót a másik oldalon. Merthogy Mason hangját hallom, bár korántsem ígéretes a mondandója. S ekkor üt be a krahk. Zavarodottan nézek össze a lánnyal, de nem szólalok meg, mert felesleges lenne, hiszen a többiek zaján keresztül úgysem érthetnénk egymás szavát. Igyekszem gondolkodni, de a lassan kialakuló fejfájásom mellett, nem sikerül. Egyetlen, teljesen alap ötlet jut az eszembe. Közelebb lépek a másikhoz és egyik kezemmel letakarom az egyik fülét, másikhoz pedig úgy hajolok oda, mintha egy titkot akarnék megosztani vele. A szabad kacsómmal a pálcámat fogom, készen állva mindenre. - Ismételd utánam; Finite Incantatem. – Kérem meg, remélve, hogy nem akar összeesni a történtek közepette. Ha elismétli, akkor tovább lépek a következő lépésre, felemelve a pálcát a testünk mellett. – Most együtt…Finite Incantatem. – Remélem sikerül együttes erővel egy épkézláb varázslatot összehozni. De ehhez kell az, hogy a lány bízzon bennem, ne akadjanak össze a betűk miközben kimondja őket, hogy halljon engem, s hogy sikerüljön együtt kimondanunk a szavakat. Nincs más lehetőségem, mint reménykedni és a következő terven gondolkodni, ha ez nem sikerül, miközben igyekszem megőrizni az épelmémet ennek a káosznak a kellős közepén.
Emma felvetésére megrázom a fejemet, bár nem vagyok biztos magamban, hát hogy lennék, amikor folyton újabb információkat tudunk meg, de mégis úgy vélem, hogy nem fogunk mi is elaludni, főleg, ha már úgyis alszunk... - Ha eleve alszunk, akkor mindegy igaz? De Selene hozzáért a medálhoz puszta kézzel és akkor szippantotta be. - rajtam viszont még mindig ott a vékony kesztyű, előzőleg is úgy próbáltam megvizsgálni az ékszert és a csatot is úgy pattintom ki, mint legutóbb, csak ezúttal teljesen véghez viszem és nem csak egy pillanatra nézem meg, ahogy szinte összefolytak legutóbb a helyszínek. - Nem lesz semmi baj, őt sem bántottad, majd mi megvédünk tőlük. - pillantok még a mozdulat előtt a zakkant pasasra. Igazán sajnálom őt, de muszáj nyugton maradnia, mert ha átvált a másik énjére, akkár már nem csak a jó eséllyel őrült apja lesz a gond, hanem az eleve velünk lévő őrült fia is. A következő pillanatban pedig már a tükrök között találjuk magunkat. Látom a többieket, egy pillanatra bizonyára még az edzőt is, aki a versenyek után az iskolába jött tanítani. Nagyot dobba na szívem, de tartom magamat és Emmára pillantok, hogy vajon mi járhat a fejében. A sötét alak egyértelműen nem bírja a zajt, amit a kopogás okoz, Joyce pedig... - Az egy balta? - na jó ezen azért egy picit elképedek. Nem tudom, hogy Joyce mit akar pontosan, tényleg baltával akar-e bárkit is felapírtani, de reménykedem benne, hogy csak a tükröket akarja ledarálni így. Azt bár tudjuk, hogy a mágiánk nem úgy hat, ahogyan a normális életben, de vajon a képességeinkkel mi a helyzet? - Megpróbálom... túl nagy a zaj, így még gondolkodni sem lehet! - kiáltom oda Emmának, mert bár én vagyok hozzá a legközelebb, de közben Mason kiált, mások beszélnek, és persze több tükörben is látni a harcolókat, akik úgyszintén kellően hangosak. Tényleg alig hallom a saját gondolataimat. Legalább a zajt csökkenteni szándékozom, bár annyira nem vagyok bátor, hogy olyan tükröt célozzak meg, amelyikben ismerőst látok, ezért végül ahhoz fordulok, amiben a fekete köpenyes alakot látom. Sebezhetetlen vagyok, legalábbis remélhetőleg ez itt is működik, ezért egyszerűen csak ököllel csapok bele a fickót mutató tükörbe. Gyorsan visszarántom ugyan a kezemet, de ha nem lennék elég gyors a képességem megvédhet... legalábbis normál esetben így lenne. Itt persze más kérdés, hogy így van e.
) // 
Aktuális viselet 
