2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Én is rendesen bajban vagyok, amikor a srác felsorolja az üdítők neveit. Életemben nem ittam ilyesmit. Nem kifejezetten rugalmas anyával áldott meg a sors, mint tudjuk, úgyhogy próbálok a srác mögötti polc alapján orientálódni. Az a narancs színű gondolom valami gyümölcsös lehet, van rajta valami narancs karika is azt hiszem. A többiről egyáltalán nem jön át, hogy mi lehet, és talán a jól ismert sütőtöklére is ez hasonlít színben a legjobban. Az a fekete színű például a színe alapján nem sok jóval kecsegtet, leginkább az élőhalál-esszenciája jut eszembe róla, szóval tényleg nem túl bizalomgerjesztő. - Legyen a Fanta. - bököm ki végül néhány pillanatnyi hezitálás után. Azért nem tanulmányozom túlságosan sokáig az üvegeket a polcon, mert ahogy látom kezd mögöttünk is valamiféle sor kialakulni, és talán már időnk sincs sok, hogy rendbeszedjük magunkat. Amint minden meg van irány a mosdó, ahol nem csak egy szia, mindjárt jövökkel köszönök el végül. Talán meglepem Alit, bár igazán nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, szóval amikor megjelennek a mintái gyorsan el is spurizok, hátha akkor gyorsabban helyreáll a dolog, ha már nem vagyok ott. Tényleg kellemetlen lenne, ha a muglik észrevennék és bizony, amikor már nem vagyok ott, Ali kap is néhány meglepett pillantást, meg pusmogást a háta mögött azoktól, akik jönnek ki a mosdóból. Persze muglikról van szó és leginkább olyasmiket hallhat, hogy milyen furcsa, hogy ilyen fiatalon ennyi tetoválása van és hasonlók. Néhányan elég rosszallóan csóválják is a fejüket, de valószínűleg hamar tovább is lendülnek a dolgon. Szerencse, hogy a muglik a legtöbb varázslatot hajlamosak először valami módon megmagyarázni maguknak és nem feltétlenül jut eszükbe mágiára gondolni, hiszen az nem létezik számukra. - Ne haragudj az előbbiért, én... nem gondoltam bele. Nem volt gond? - térek hamarosan már is vissza, bár addigra Ali már lehetséges, hogy normalizálódott, ami az arcát illeti. Na nem mintha engem cseppet is zavarna, mert szó sincs róla, csak hát egy mugli moziban azért mégis csak kellemetlen lehet neki, főleg ha bámulják. Én legalábbis biztosan pocsékul érezném magamat, főleg hogy az elmúlt két évemet próbáltam úgy élni, hogy inkább senki se lásson meg, mint hogy bárki is bámuljon. A pólót természetesen átvettem közben, a többi vizes ruhámat belegyűrtem a tértágított táskába, ami nálam volt. Nincs benne korlátlan hely, de azért jóval több minden belefér, mint egy átlagos táskába szerencsére. A póló amúgy tényleg jó nagy, az ujja majdnem leér a könyökömig, úgyhogy ennek hála az alja ismajdnem a térdemet súrolja. A ruhám övét szedtem csak ki és szárítottam meg amennyire tudtam a kézszárítónál, hogy azért ne úgy nézzek ki, mint aki teljesen ágról szakadt. Mindenesetre átveszem a cuccokat Alitól, hogy ő is áttudjon öltözni.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2023-01-22, 02:16
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Elég sok idő eltelt végső soron nyár óta. És végülis nem keveredtem magammal kapcsolatban krízisbe, hogy most kik is vonzanak, vagy épp nem. Legfeljebb éppen csak megsuhintott a nyár folyamán ameddig ki nem derült, hogy amúgy a legjobb barátom lány. Persze az okozott némi zavart a rendszerben, hogy akkor most.. hogy is kéne viselkednem vele, de igyekeztem minél nyitottabb maradni, hogy helyre kerülhessenek a kuszaságok a barátságunkban. Azt nem mondom, hogy újra kellett volna bármit építeni, mert.. mindig is fontos volt számomra és valahol mélyen mindig is több volt. Vele lényesen közvetlenebb voltam mint a többiekkel. Olyasmikről is beszéltem bele amikről másokkal nem. És valahol a tudtom nélkül mindig igyekeztem a kedvében járni vagy épp bevonni amibe épp hagyta magát. Pedig hát.. srácok között akármilyen jóban is vannak egymással nem igen szokás az ilyesmi.. Kivétel persze HA.. de az már más téma. Úgyhogy.. bár amikor felmerül bennem, hogy kimondjam, még csak amolyan.. “használjuk ki a helyzetszitut és építsünk arra, aminek akár látszódhatna az, hogy miért vagyunk itt…” De ahogy kimondom, főleg ahogy szembe nézünk egymással, valami átkattan bennem és.. Ugyan miért ne lehetne ez valóban randi?! A szívem meglódul és az én fejemen is megjelenik a pír, bármilyen lazán is folytatom a mondandómat a büfés felé. Végül vissza ér a pólóinkkal és akkor átveszem ami marad. A rajzfilmfigurás macisat. Egy kicsit megnézegetem. A varázsvilágban nem szokás ilyen formában abszrahálni vagy úgymond barátságossá tenni egy állat ábrázolását… Bár nyilván felismerem, hogy egy medvéről van szó. A könyvek meglehetősen naturalistán, vagy kissé torzított formában mutatják be általában a jószágokat, varázslényeket. De aztán vissza térek és a pillanatba és én is megköszönöm a srácnak a segítséget. Sun-hinek pedig biccentek végül. A popcorn végülis jobban hangzik mint a nachos. Előbbit legalább látom magam előtt a pattogtatós plexi dobozon belűl. - A popcornos menüt szeretnénk kérni. Az.. szimpatikus. - megejtek egy kis mosolyt is, mintha tudnám miről van szó. Aztán rögtön jön a következő kérdés, miközben elkezdi kimérni egy nagy méretű papírvödörbe a rágcsát. - Milyen üdítővel kéritek? Van Cola, Fanta, Iron-Bru, Cream Soda, Dr. Pepper.. - és még elsorol vagy négy másikat - … és Tonic. Melyik legyen? - mire itt azért Sun-hire pillantok némi segélykéréssel a tekintetemben, mert az előbb elsoroltak közül egyetlen egyet sem ismerek. De ha végül sikerül túlélnünk a rágcsa vásárlást, a két jegy után is maradni fog még egy kicsi, úgyhogy jók vagyunk. Eljutunk a mosdókig ahol is megfogok mindent, biccentek a kérdésre. És elsőre azt hiszem, hogy csak mondani akar valamit, így automatikusan hajolok, hogy ne kelljen nagyon nyújtózkodnia. De amikor arcon puszil szinte érzem ahogy a szívem a torkomba ugrik és ezzel egy időben a pír mellé még a mintáim is elő bukkannak, meg úgy minden, ami nem túl muglik közé való. De végülis csak elmosolyodom, kicsit mint aki nem tudja uralni hírtelen az arcizmait és leplezni, hogy mennyire örül az előbbinek. - Én is örülök, hogy itt vagyunk…egytütt. - megvillantok egy kis vigyort is, csak hát.. a fogaim.. És már el is tűnik a szemem elől, néhányan kilépve viszont meglehetősen furcsán néznek rám egy pillanatra, de aztán inkább gyorsan tovább állnak én meg becsukom a számat és mantrába fogok mert sejtem, hogy mit láttak meg..
Mennyire mások tudnak lenni az emberek. Ez a nagy tömeg engem inkább arra késztet, hogy behúzzam fülem farkam, Alit viszont egészen elvarázsolja. A legszebb az egészben viszont az, hogy az ő lelkesedése és csodálata valahogy engem is old annyira, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül azért, mert ilyen sokan vannak itt. Azért lássuk be, hogy azt leszámítva is, hogy nem vagyunk muglik, én azért kilógok az átlag európaiak közül, hiszen egyértelműen látszik rajtam, hogy nem vagyok idevalósi. Szerencsére úgy fest a többséget jobban leköti a várakozás a filmre, vagy a vásárlás, mint hogy ezzel foglalkozzon. Azért persze kiváló kapaszkodó Ali keze is, amit kicsit meglepetten meg is szorítok véletlenül-automatikusan, amikor válaszol a büfés srácnak. Nem tehetek róla, de amikor találkozik a tekintetünk újfent sikerül elpirulnom, hiszen ezt így ebben a formában lényegében nem mondtuk ki és bevallom én még mindig nem tudtam pontosan, hogy mi is a helyzet. Azt tudom, hogy én mit érzek, de azt is, hogy Alinak felettébb bonyolult lehetett a nyár és az infok, amikt megtudott. Nekem sokkal több időm volt, hogy tisztázzam az érzéseimet, neki viszont valószínűleg mindent csak összekuszálódott azzal, hogy kiderült az igazság. - Köszönjük! - felelem én is, hogy átvegyem az egyik pólót. Alapvetően végülis mindegy a minta, de jó eséllyel a Gyűrűk urásért nyúlok, mivel valahogy varázslatosabbnak hat, de végülis teljesen mindegy. Azért nem szorítom magamhoz nagyon a pólót, nehogy az is elázzon a ruhámtól, bár lehet, hogy zacskóban van, akkor pedig nem fog ártani neki. Aztán már arra kapom fel a fejem, hogy Ali közelebb jön, ami persze heves szívdobogást vált ki belőlem, a srác pedig a randi menüjüket promotálja. - Akár az is jó lehet, én még nem igazán kóstoltam a popcornt, de ideje kipróbálni. Szerinted? - pillantok Alira újra, hiszen az is számít, hogy neki mire van kerete. Én igazából teljesen jól el vagyok kaja nélkül is, de azért biztosan meg van a romantikus oldala annak, ha kapunk egy nagy vödör popcornt, és a film alatt folyton összeér a kezünk, amikor ugyanabból a vödörből eszegetünk. Na nem mintha egy ideje már nem egymás kezét szorongatnánk. Mindenesetre, ha marad a randi menü, akko meg is kapjuk hamarosan, és nem sokára már rendesen felszerelkezve léphetünk el a büféből, most már nem annyira kézenfogva, hiszen lassacskán elfognak a kezeink. - Azt hiszem akkor felváltva kellene átöltözni. - milyen fura érzés most, pedig csak néhány percről van szó, de mégis kicsit toporgok, hogy megmoccanjak és bemenjek a mosdóba átvenni a pólót. Végül ha tudunk lepakolunk, vagy végső soron Alinál marad minden, én csak a saját pólómat tartom magamnál és egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsit pipiskedve közelebb hajolok Alihoz, hogy adjak egy puszit az arcára. - Nagyon örülök, hogy eljöttünk! Jól érzem magam. - mondom még gyorsan, hogy még mielőtt már megint sikerülne átmenni rákvörösbe gyorsan eltűnhessek a mosdó felé, hogy átvegyem a pólót és kitaláljam hogyan eszkábálom össze a ruhámat, vagy szárítom meg kicsit az alsó részt is, hogy viselhető legyen.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2023-01-11, 20:10
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Bólintok párat. Én is munkapólóra, vagy valami hasonló ruhára gondoltam. Azért egy kicsit nevetségesen gyorsan leamortizálódtunk, de hát.. van ez így.. Gondolom.. Végülis bárkire borulhat egy pohár bor, vagy egy tál leves, esetleg pörkölt egy vacsis-randi közben is.. Mondjuk a pörkölt nem túl randikaja.. Bár sok kivételt fel tudnék azért sorolni.. Persze amikor rajta kapom magamat, hogy azon agyalok egy randin mit illik-nem illik van-e egyáltalán illemszabály ilyesmire? Egy kicsit összezavarodom. - A többivel meg.. trükközhetünk is akár. - vetem fel vidáman. Valóban leköt az egész nyüzsgő kavalkád. De aztán csak pislogok párat és Sun-hi-re, a hangjára összpontosítok és egy mosollyal nyugtázom - Itt vagyok. Jelentem Alistair ismét Földre szállt. - Végül körbe pásztázom a helyet és a popcornos standhoz veszetem magunkat. Sun-hi kezét úgy fogva, mintha soha nem akarnám elereszteni. Épp nincs senki előttünk úgyhogy szabad az út. Amikor oda lépek a fiatal színes hajú punkhoz aki minden gond nélkül rágózik a vendégei arcába, azért a protokollt betartva köszönt minket a betanult szöveggel, de mielőtt elsorolhatná a hiperszuper extra popcorn és nachos menűket megköszörülöm a torkomat és amikor megszólalok valami kellemes tónus vegyül mellé. - Helló! Öhm.. Ezek mind szuperül hangoznak. És választunk is, de előbb segítséget szeretnénk kérni! Egy jófej kocsis telibe locsolt minket.. És.. - meglódul a szívem de végül kimondom egy pillanatra Sun-hi-re nézve úgy ahogy eddig még nem nagyon néztem rá - Ez az eslő randink.. - egy reménykedő kis mosolyt is toldok mellé, hogy ugye nem bánja hogy így hivatkozom rá? De végülis miért ne lehetne tényleg az..? Végül vissza fordulok a stand mögött álló fiatalhoz. - Szeretnénk kölcsön kérni két pólót, hogy ne vízesen ázzunk-fázzunk. Nyugodtan lehet mindkettő a legnagyobb méretből. - mire a pult mögött álló srác csak pislog párat, össze vonja az ékszerrel tele tűzdelt szemöldökét elgondolkodva. Sun-hire, aztán rám néz vissza. - Oh.. ez sajnálatos. De persze, megnézem mit tehetek! - ezzel egy kis időre eltűnik voltaképp magára hagyva a pultját. És egy pár perc múlva elő bukkan. Két bezacskózott elég nagy méretű pólóval - Csak Mackótestvéres és Gyűrűk Urás pólókat találtam. Ezek most a promotált filmjeink. - - Szuperek lesznek! - átnyújtja, elveszem őket - És ömm.. akkor a popcorn.. - Itt újra Sun-hire pillantok és közelebb is húzódom hozzá - Milyet szeretnél? - a jegyekre meg egy kis nasira azért van keret szerencsére. A srác még közbe szól egy kis mosollyal Sun-hinek címezve - Most van amúgy egy randis akciónk is ha érdekel.
- Igen, de nagyon örülök, hogy így lesz. Persze gondolom kell engedélyt kérnem a korom miatt még, de... legalább már nem mondanak mindenre nemet. - mosolyodom el, hiszen mégis csak árvaházba kerültem, mégha fel is merült, hogy Rosie nénikéje akár még magához is venne, de hát nem akarok én így hirtelen ráakaszkodni senkire sem. Talán fura is lenne, hiszen nem ismerem még őt igazán, egyszer találkoztunk csak. Viszont azért egyelőre még gondolom nem szó szerint tehetek azt, amit akarok, de legalább már vannak lehetőségeim is. - Tényleg nem lenne jó, ha elkiabálnád. - szelidül mosollyá az én nevetésem is. Azért a moziig még bármi történhet, vagy akár odabent. Ezek után már ki tudja. Nem épp a legjobban alakul ez a mai nap, de őszintén szólva nem zavar. Azt hiszem elsősorban pont azért, mert eddig még ilyesmire se nagyon volt lehetőségem és most már tényleg sokkal szabadabbnak érzek mindent, ami miatt könnyebb is kezelni a nem jól alakuló helyzeteket. - Ez jó ötlet! Valami munkapólójuk csak van. - bár ezzel a csinos ruha kérdés máris ki van lőve és remélem elég nagy pólót találunk, hiszen a ruhám nem külön szoknyás... - A többit pedig megoldjuk. - gondolkodom el, maximum a szoknya marad, vagy az övet teszem csak a póló köré, ha elég nagy a mérete. Elég pici vagyok, hogy ne legyen nehéz nekem nagyobb pólót találni. Ahogy belépünk azért megszorítom kicsit Ali kezét, hiszen nagyon sokan vannak! Viszont úgy fest mindenki a saját dolgával van elfoglalva és nem vetődnek ránk fura pillantások, hogy miért festünk ennyire elázottan. Ez már azt hiszem fél siker. Talán segít a nem túl erős világítás is. Lépénék is tovább, de Ali láthatóan rendesen le van fagyva, én pedig csak automatikusan elmosolyodom újra, ahogyan ő szinte megigézve nézi a tömeget, leköti a sok fény és zaj. - Ali... Föld hívja Alit! - még kicsit meg is lengetem a kezemet az orra előtt, de ezt már csak viccelődésképp, hiszen jó eséllyel azért meghallja a hangomat, ha nem is azonnal, de kitudom rántani a megigézett állapotból. - Jó nagy a zsivaly. - teszem hozzá még mindig mosolyogva. Azt hiszem ma nem igen lehet semmi, ami elvegye a kedvemet. Kérdőn pillantok rá végül, hogy megpróbáljuk-e azt a póló szerzést. Már legalább nem csöpög belőlünk a víz olyan vészesen, de azért még jócskán látszik, hogy istenesen eláztunk. Itt bent legalább jó idő van annyira, hogy nem fázunk nagyon száraz ruhák hiányában sem, de azért kellemetlen érzés lenne így végigülni egy egész filmet.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-12-16, 15:24
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.] - Furcsa lesz, hogy nem csak levelezni fogunk tudni egész nyáron. - mondom ki vidáman. Lassan egy éve, hogy Sun-hi vissza térhetett a régi, vagy éppen az új önmagához. És örülök, hogy nem esett bele egy toxikus sormintába és egyáltalán nem olyanoknak keresi a társaságát, vagy találják meg, aki meg akarná mondani neki mindenáron hogy mit csináljon, hogyan, mikor és kivel. Épp eléggé esik, és valójában a kézszárító egy potencionális ötlet lenne, ha csak az eső áztatna minket.. Nem mintha tudnám hogy működnek a kézszárítók.. De ilyen a mi szerencsénk. A sikkantás nem csak Sun-hiből szalad ki, a koszos hidegvíz miatt egy pillanatra belőlem is és nem sok kell hogy a girnyo kiskutyatestemre tapadjon a felsőm.. Egy kicsit bele dermedek a mozdulatomba, de amikor elkezd nevetni belőlem is kiszakad valami hasonló. - Most mondanám… hogy ennél rosszabb legalább már nem jöhet, de félek, hogy elszólnám magam. - mondom egy jókedvű kis vigyorral, de rekord sebességgel veszek el abban, hogy mennyire képes volt könnyedén kezelni ezt a meglehetősen kellemetlen helyzetet. - Van egy ötletem. Hátha van befelé menet büfé vagy bármi, talán… sikerülhet meggyőzni őket, hogy segítsenek ki minket kölcsönbe, mondjuk két pólóval vagy ilyesmi.. - vetem fel, amiből nem nehéz kitalálni, hogy bizony hangmágiát áll szándékomban használni. Ezen felbuzdulva újfent a kezéért nyúlok, noha a mozdulat még mindig inkább ismerkedős.. Ismerkedés az ujjaival és a kezével. Mielőtt azonban zavarba hozhatnám magamat és a jegyeim elő bukkanhatnának, tovább terelem magunkat. - Menjünk mielőtt jön még egy ilyen jófej sofőr. - Ezek után már könnyen megtaláljuk a Mozit. Nem igazán lehetne eltéveszteni a hatalmas neonfeliratot a homlokzatán és a klasszikus plakátot, ami jelenleg a Karib-tenger kalózait, a Pán Pétert és valami hangzatosan horror filmet hirdet. Mondjuk ezen kívül azért még van bőven más is amit játszanak. Belépve pedig a jegypénztárak után rögtön ott a büfé is. Félhomály van, mindent bársony és sötét márvány burkolat borít és moziplakátok. Várakozó fotelek mindenütt és eltéveszthetetlenül a pattogatott kukorica illata lengi be a teret. Azért meglehetősen sokan vannak. Én pedig simán elveszni látszom egy kis időre az elém táruló látványra. Muglik mindenütt, van aki tetriszt, van aki telefont nyomkod, és szinte mindenki fennhangon beszélget vagy arról a filmről, amit épp meg akarnak nézni, vagy arról amit már láttak. Simán megállok az út közepén szájat tátani.
- Lazára, ez se hangzik rosszul. Furcsa lesz. Az első nagyram jó ideje, hogy én döntöm el mit csináljak. - merengek el kicsit, bár cseppet sem szomorkás a hangom. Nem is lenne értelme azon keseregni, ami már elmúlt. Egyszerűen csak élvezem azt, ami most van, hiszen olyan sok a lehetőség. Ha tudok elmehetek abba a táborba, vagy akár Alit meglátogatni és nem tilos minden. Rosieval is tarthatok, meglátogathatom újra a nénikéjét, talán ott is tölthetek egy kis időt. Furcsa érzés, hogy minden tele van lehetőségekkel és persze én magam dönthetem el, hogy mit kezdek a jövőmmel. Még nem gondolkodtam rajta eddig, hogy milyen szakon tanuljak tovább, de már erre is van lehetőség végre. - Oh tényleg igazán előre jelezhetted volna, hogy eső lesz. - kuncogok kicsit, pedig sejtem én jól, hogy ez úgy működik, hogy csak rákoncentrál és kész. Sok látó örül, ha egész életében néhányszor előre látja a jövőt, Ali pedig már nem egy alkalommal belepillanthatott az eljövendőbe. Most viszont most van és el kell jutnunk a moziba, ami elég nagy kihívásnak tűnik így, főleg mert bár engem valamelyest véd a pulcsija, na de őt mi védi? Meg aztán mi még nem varázsolhatunk csak úgy akárhol, akkor pedig mit tesz majd a moziban? Beáll a kézszárító alá, hogy nagyjából megszáradjon? Bár nem nagy a távolság, de ha nagyon esik, akkor rövid idő alatt is istenesen el lehet ázni és hát gumicsizmát se nagyon hoztunk magunkkal. A cikázás viszont ennek ellenére is egészen jól megy és igazából most úgy érzem, ha nem lenne a mozi, az se nagyon érdekelne, mert valahogy ez az egész helyzet is elégnek tűnik mára. Foghatom Ali kezét, a pulcsija rajtam van, a szívem hevesen dobog, egészen addig, amíg telibe nem kap minket az a kocsi és hiába a pulcsi védelme érzem, ahogyan a víz bizony bőrig áztat és akkor Ali ezt jó eséllyel még jobban érzi. Automatikusan hátrébb ugrok és egy sikítás is elhagyja a számat, hogy aztán kikerekedett szemmel nézzek a tovább hajtó autó után, mert nem úgy fest, mintha kicsit is érdekelné, hogy mit művelt. - Hát ez... - Alira pillantok, aki szegény úgy fest mint egy ázott veréb és nem tehetek róla, de végül egyszerűen kitör belőlem a nevetés. - Egyáltalán... beengednek így? - próbálom abbahagyni, de nem nagyon megy. Rettenetesen nézhetünk ki. Csurom vizes haj és ruha, most már én is érzem, hogy az eső cseppet sem meleg, a ruha pedig tapad a bőrömre. Még jó, hogy ott a vastag pulcsi, mert így legalább nem a vékonyabb anyag rajzolja ki teljesen az alakomat. Bár lehet, hogy jelen pillanatban az sem esne le, hogy úgy még cikibb lenne a helyzet.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-11-26, 14:44
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Megcsóválom a fejemet - Még nem tudom.. Lehet nem ártana simán csak… lazára venni a nyarat. Amennyire lehet. - kicsit meg is vonom a vállaimat. Való igaz, hogy mélyebben még nem gondoltam bele. De most, hogy ez megtörténik, rá kell jönnöm, hogy.. néhány tárgyból nem ártana felzárkóznom ha már év közben sikerült eltolnom az átlagomat.. Ha pedig nem ütöm meg a mércét jövő évben, búcsút inthetek az Auror szaknak.. Eltűnődöm, ezen a nyáron vajon ki lesz a szerencsés akinek az agyára mehetek majd..? Bár nem szokásom kifejezetten tehernek érezni magamat, azért azzal tisztában vagyok, hogy esetemben muszáj a gyakorlás a “hivatalos időn túl” és ez nem a legkönnyebb hadművelet sem a másik félnek, sem nekem... De közben meg persze tényleg vágyom egy kis láblógatásra is a barátokkal, a családdal, Sun-hi-vel. Mindenféle nagyvilági balhé nélkül. Szép az elhivatottság, ugyanakkor kezdem érezni, hogy túl korán csöppentem a közepébe mindennek. Jólesik a kézszorítása és viszonzom is, hiába nagyon rövid az egész gesztus. Habár egy kicsit másképp ugyan, de folytatódik az érzés amit felhoz bennem, amikor átvezetem a helyen. Jó érzés megfognom a kezét.. - Annyi baj legyen. - vonok vállat egy mosollyal, bár van bennem egy kis fricska, hogy ilyenkor bezzeg simán csődöt mond a látnokságom.. - Bevallom nem is gondoltam rá, de legközelebb majd hasznosítom az időjósi adottságaimat. - döbbenek rá elgondolkozva, bár valamiért az élt bennem, hogy a moziban végülis mindegy milyen idő van. Meg mindennel foglalkoztam csak nem ezzel. Valahogy ez a momentum nem tűnt fontosnak. A pulcsinak egyébként van kapucnija és frissen kaptam fel, úgyhogy még az öblítő is benne van, meg én is. Bőven póznára nyúltam, így nem csoda, hogy lóg rajta a pulcsim. Azért az összképet meglátva egy kicsit megmosolygom és ott motoszkál a fejemben, hogy ha most még Sung-yeun-ként állna mellettem, lehet csak úgy bohóckodás végett össze húznám a kapucnit az arca előtt a zsinórjainál fogva. De megállom a mozdulatot és nem hozom fura helyzetbe a pillanatnyi hülyeség miatt. Majd máskor.. ha mindketten kapucnisban leszünk “meghívom” egy ilyen agyatlankodásra. Néha kell a hülyeség… Biccentek egyet a pocsolyákra és meg is indulhatunk sietve a szemközti épület homlokzata alá, hogy onnan végig menjünk egy rövidebb utcán. Oké.. lehet piszkosul el fogok ázni és a hideget is kezdem megérezni, de már mindegy. Még jó hogy fekete ing-pólóban vagyok. Már szinte célnál járunk! Érzem ahogy izzik az agyam és zsizseg mindenem. Határozottan tilosban járunk. Sun-hivel. Kismillió gondolat cikázik át az agyamon és még annyi érzés. Felé nézek újra és újra menet közben és talán mondanék is valamit. Ennek köszönhetően totálisan figyelmen kívül hagyom, hogy egy bazinagy, hosszanti pocsolya mellett baktatunk. És épp ennek a kissé elrévült állapotnak köszönhetően tök jól lemaradok róla, hogy egy autó belehajt, cseppet sem figyelmes módon és mindkettőnket telibe csap nem kevés vízzel. Azt hiszem ettől a pillanattól átértékelődik bennem a hidegzuhany fogalma…
Jól esik a drukk, de most, hogy felmerült ez a tábor azért mégis csak elgondolkodom, hiszen ez a nyár egészen más lesz, majd mint az eddigiek. Felszabadult és lehetőségekkel teli. Még nem is igazán gondoltam bele, hogy persze reális keretek között, ami egy kvázi árvának belefér, de mégis csak azt tehetek, amit akarok. - És te mit tervezel a nyárra? Van már valami ötleted? - bár őszintén szólva, ha nem ez a rajz tábor, akkor igazából én sem tudom, hogy mi is legyen. Nincsenek azért nagy lehetőségeim, viszont a kisebbek csak rajtam múlnak. Kereshetnék valami nyári munkát is akár, és persze amikor épp Ali is ráér gond nélkül találkozhatunk. Én persze kevésbé tudok kimozdulni, viszont ő eljöhet meglátogatni és nem kell titkolózni, mint tavaly. Aztán persze biztosan van arra is mód, hogy akár náluk töltsek pár napot... Jó ez talán buta gondolat, hiszen hiába jártam már náluk, meg mégsem hivathatom magamat, úgyhogy ez nem rajtam áll. Persze levelezhetünk is úgy, hogy nem kell attól félnem valaki elkobozza, amiket írtam vagy kaptam, de azért nem lenne rossz, ha találkozni is tudnánk. Hosszú az a két hónap. Így aztán csak bólintok, amikor azt mondja nem lett nagyobb baj, hiszen minden megváltozott, ami rettenetesen ijesztő volt elsőre, de már örülök, hogy így történt. Ez a mai nap se történt volna meg, ha nem állít döntés elé Madame Pomfrey. - Ez szerintem teljesen érthető, bármennyire is bonyolult a családotok, attól még család. - egy pillanatra előre nyúlok és megszorítom a kezét, de szinte csak egy villanás az egész. Tényleg nehéz a helyzete, nehéz is volt, hiszen nem az anyukája mellett nőtt fel. Egyáltalán nem csoda, hogy nehezen alkalmazkodik megint egy új helyzethez és szeretném, ha érezné, hogy nekem bármi ilyesmit elmondhat, mert egy pillanatra sem ítélem el miatta. Én aztán főleg nem tehetem, hiszen az én családi hátterem sem épp egyszerű. A hely elsőre tényleg furcsa és szokatlan és bár a levegő nem túlságosan nehéz, mégis automatikusan néhány köhintésre ösztönöz. Na ide aztán biztos, hogy túl vagyok öltözve! Viszont már maga a tény, hogy Ali kézenfogva vezet át a helyen épp elég arra, hogy ne azt nézzem mik folynak körülöttem, hanem elsősorban őt. Az a heves szívdobogás megint visszatér, mint amikor megdicsérte a ruhámat és egészen addig nem múlik, amíg el nem engedi a kezemet és ki nem érünk, hogy kiderüljön nem épp ideális az idő, vagy csak az öltözékünk. Aztán persze vissza is tér, amikor megint lecsökken a köztünk lévő távolság. - Oh, de hát így meg te ázol el! - pislogok a pulcsi láttán, amit átnyúlt nekem. Bár már tavaszodik, de azért az idő még nem olyan meleg, még ha kis távolság is, amit meg kell tennünk. Tényleg nem gondoltam az esernyőre és még ha lenne is lehetőségünk varázsolni az iskolán kívül, ami nincs a korunk miatt, akkor se tehetnénk meg egy mugli környéken. Pech. - Köszönöm! - veszem át végül, hiszen nem is illik visszautasítani az ilyesmit és tény, hogy ha már csinosan öltöztem, nem tenne jót a ruhámnak, ha elázna. Belebújok hát a nálam azért jóval nagyobb pulcsiba és ha van neki, akkor a fejembe húzom a kapucnit is. Csak kissé nézhetek ki úgy, mint egy lelenc, de ez most igazán nem számít, főleg hogy a pulcsinak határozottan Ali illata van! A zsebébe egyelőre nem nyúlok be, úgy jóval nehezebb lenne szaladni. - Akkor azt hiszem már csak a pocsolyákra kell figyelni. - mosolyodom el, mert hát a cipőmnek az elázás se tenne jót. Vetek még egy pillantást Alira, aztán már látszik a tekintetemben, hogy bizony mehet, indulhatunk!
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-11-10, 00:07
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Talán fura ezt mondani, hiszen két tinédzser vagyunk csak, de tényleg ránk fér egy egyszerű kikapcsolódás. Így is félig tilosban járunk, ami ad egy kis pluszt az egészhez. Meg.. amúgy is! Az egész helyzettől zsibog az agyam egy része és ez nagyon jó érzés igazából. - Remélem sikerül bejutnod! - meg Rosie-nak is. Szurkolok nekik. Már csak a szórólapot kell elő keríteni majd! Bólintok egyet egyetértően és egy röpke pillanatra össze harapom az állkapcsomat. - Szerencsére nem lett nagyobb baj. - nézek rá egy félszeg mosollyal. Bár számára voltaképp az az eset, totálisan felforgatta az életét és egy nagyon nehéz és drasztikus döntés elé állította őt. Alapvetően egyedül. Elveszített szinte mindent, de vissza kapta önmagát.. Akárhogy is, hihetetlenül bátor volt és.. talán nem is tudja.. Talán nem is gondol így egyetlen pillanatára sem a történteknek. - Lehet. Meg.. Olyan érzést okozott, mintha el akarná venni apa “helyét”.. - csak hát.. ő és Jade valójában sosem voltak együtt úgy mint család. És ami azt illeti.. Amy-vel mindig az egyszerűbb oldalát láttuk főleg. Az emberibbet. Persze azért később kaptunk bepillantást a valódi lényébe is, de.. voltaképp ameddig velünk volt a mi.. halandó léptékű szükségleteinket vette előre. És alapvetően jó emlékeim vannak vele és nagyon érzem, hogy hiányzik.. Persze biztos van amit elcseszett, hiszen senki sem tökéletes. De még nem ütközött ki.. Vagy csak nem tudok róla. Fogalmam sincs.. Mindenesetre eljutunk a kandallóig és ahogy a lángok felcsapnak és megérkezem a túloldalra elönt az izgalom. Sun-hit ott várom a túloldalon és nyújtom is a kezemet neki amikor ő is megérkezik. A kocsma hangos. Poharak csörömpölnek, korsók koccannak, eleve van egy alapzaj a hangos beszélgetések miatt. A levegő kissé nehéz, de még nem az a kellemetlen fajta. Végülis még napközben van! De a beltérben így is félhomály uralkodik. Itt-ott egy egy hangos hahota, sikkantás, vagy egyéb hang is felcsattan. A sarokban, egy társaság az asztalon ritmust tapsol, vagy épp dobolnak a lábukkal, időnként össze koccintják a korsóikat is és helyenként hamisan, de közben jóízűen énekelnek. Az egész hely tele van élettel, és vagy épp a pulthoz tartanak néhányan, vagy épp onnan jönnek. Az emberek között pedig néhány pincér-pincérnő is fordul tálcákkal. Én pedig egyszerűen átvezetem Sun-hit kézen fogva. Kikeveredve derűsen nézek végig rajta - Nos.. hát ilyen egy forgalmas kocsma. - most még tudom tartani magamat így a jegyeim is rejtve vannak, de érzem, hogy ahogy egyre közelebb kerülünk, valami megmozdul bennem. Az idő elég borult és pillanatokon belül el is ered, mire szó szerint is közelebb húzódom hozzá. - Hoppá.. Gondolom ernyő nincs nálad sem? - amennyiben valóban nincs nála egyszerűen csak lehámozom és felajánlom neki a pulcsimat. Körül nézve pedig hamar kiszúrom az utcát ami kellhet nekünk és el is mutatok abba az irányba. - Kapualjtól kapualjig? - vetem fel a haditervet egy kis szórakozott vigyorral. Egyáltalán nem zavar az eső. Persze azt tökjól elfelejtem, hogy a kis ajándék a dobozkájában a pulcsim kengurú zsebében lapul.
Annyira igyekszem, hogy a legutóbbi rózsás kaland után ezúttal semmi fura ne történjen, hiszen igazából elég kevés normális napunk volt együtt, ha csak nem épp egy unalmas órán ültünk, amikor tényleg nem történhetett az ég világon semmi sem. - Mindenképpen megnézem majd, köszönöm! Elég jó lenne. Sose voltam még Skóciában! - sőt igazából nagyon sok helyen nem voltam még, de azért nem lenne rossz már eleve az sem, hogy művészeti tábor. Ott jó eséllyel sok olyan alak lenne, mint én, akik kicsit másképp állnak a többi emberhez, akik kicsit furák, nehezebben illeszkednek be. Foghatom persze arra is a helyzetemet, hogy két évet éltem a testvérem bőrébe bújva, de valójában előtte se voltam olyan bátor és nyitott, mint Sung-yeun. Mindig is jobban éreztem magamat egyedül, mint nagy tömegben és az töltött el igazán felüdüléssel, ha alkottam. Ez alól persze mostanra már kivétel Ali, hiszen vele mindig jól érzem magam, annak ellenére is, hogy időnként elpirulok, vagy túl hevesen ver a szívem. - Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha nem jössz akkor és nem... mentesz meg. Minden szempontból rémes lett volna. - nyelek egyet, mert bár így neki is baja lett, de sejtelmem sincs, hogy mire vetemedtek volna. Ha neadj isten tényleg valami ruhát lerángatnak rólam és ott és akkor derül ki az igazság, hogy nem vagyok a testvérem, hogy bizony a ruha alatt egész más van, mint amire számítottak. Rettenetes lett volna, de szerencsére nem történt meg és gyorsan el is tudom hessegetni a kellemetlen gondolatot, főleg amikor Ali hangjából kihallom a rosszalló érzést. - Szerintem egyáltalán nem fura, hogy nem tetszett neked és talán az is benne lehet, hogy nem ismered és félted őt is a csalódástól és talán magadat is. Nehéz új emberek felé nyitni... komolyabban. - a féltékenysége is egyébként teljesen érthető, de gondolom Jadet már épp elég nehézség érte az életben és azt sem akarja, hogy még valami rossz történjen vele. Az pedig nem kellemes érzés, ha valaki megbánt, vagy netán átver. Ali esetében pedig eleve bonyolult dolog a szülő kérdés, hiszen az anyjával sok évig nem találkozott, az apja pedig elment, arról meg sejtelmem sincs, hogy abban a másik világban mennyire volt egyáltalán jó apa. Tény mondjuk, hogy szülői példák előttem sincsenek túl jók. Ebben hasonlítunk. De neki legalább ott van Jade, aki igyekszik. - Nem hiszem, hogy önzőség lenne, ha azzal akarnál foglalkozni, amit szeretsz és amitől úgy érzed boldog leszel. Ha így lenne, senki se lenne auror, a veszély miatt, mert féltenék őket, de akkor senki se lenne, aki segítene másokon, akik nem tudják megvédeni magukat. - felelem, bár az igaz, hogy ha Ali auror lenne akkor bizony mindig veszélynek tenné ki magát, de közben ha nem lenne senki, aki veszélyes munkát vállal, legyen az egy auror, egy harctéren gyógyító, vagy kísérleti mágus, bármi, akkor pocsék világban élnénk. Ettől még nem aggódnék érte kevésbé, de a jövő tényleg bizonytalan még. Mindkettőnk előtt áll a pályaválasztás, el kell döntenünk mit szeretnénk a jövőben és ez igen nehéz döntés, főleg ha nem ugyanolyan pálya mellett döntünk. - Jól van. - bólintok kicsit bizonytalanul és kicsit azért megrettenek, amikor látom a felcsapó lángokat, de tudom, hogy nincs mit tenni, nem maradhatok itt és hát elég sokan alkalmazzák ezt az utazási módszert, úgyhogy nekem se lesz tőle elvileg semmi bajom. Veszek hát egy marék port és beállok a kandallóba. Nagy levegő... - Camden town! - vágom földhöz, hogy aztán csukott szemmel várjam a hatást. Nem érzem, hogy leégne a lassan növögető hajam, de ettől még amikor megérkezem először csak óvatosan kilesek hunyorogva, hogy lassan kinyissam a szememet és Alit keressem a pillantásommal. Egyelőre úgy fest bár kicsit maszatosan, de sikerült épségben megérkezni életem első kocsmájába, enyhe hangzavarba.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-10-26, 12:31
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]- Bevallom nem emlékszem nagyon a részletekre, de azt hiszem nyár közepén és valahol Skóciában.. és elvileg pályázni lehet a helyre.. Vagy valami ilyesmi volt említve. De tuti fent van még az Üzenőfalon.- legalábbis, nem gondolom, hogy bárkinek bármi oka lett volna levenni, így bízom benne, hogy még ott lesz. Amit a látomásokkal kapcsolatban mond, meg úgy a kérdésére azért egy pillanatra eltűnődve nézek rá. Aztán egy kicsit azért magamba is nézek - Szerintem.. nem önzőség. Akinek köze van hozzám.. És utólag értesülnek arról, hogy mennyi őrült dologba keveredem.. Mind aggódnak. Én is aggódnék, ha hasonló helyzetben a szituáció másik felén lennék. Amikor Jenkinsék bántottak téged.. én is.. aggódtam. Féltem, hogy tehetetlenné válok abban a helyzetben.. esetleg nem sikerül meglépnünk és csak még jobban megaláznak.. - hallgatok egy rövidet aztán elő hozakodok vele - Deee.. például… anya új pasija is… elég rossz előérzetem volt vele kapcsolatban. - kelletlenül szemet forgatok - Ráadásul dühös voltam rá.. féltékeny.. aggódtam is és azt akartam, hogy inkább ne is találkozzon vele! De… - oldalt pillantok, mintha még mindig nehezményezném, holott csak a saját tévedésemet esik kellemetlenül beismernem. - Láttam anyán, hogy mennyire felvillanyozza ez az egész.. és elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán nem szép, hogy korlátozni akartam.. Hiszen boldoggá teszi… - fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült ezzel azt elmondanom, hogy szerintem rendben van ez a fajta… szeretetből fakadó “önzőség” ha közben mégsem korlátozzuk miatta azt aki fontos.. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nem is esünk bele, meg sem kísért vagy hasonló.. Hiszen a kötődés, a ragaszkodás és a birtoklás bizonyos szinten kéz a kézben járnak. És közben ott van az a zavaros része is a dolognak, hogy vajon mekkora lehet, a még egészséges mértéke a lemondásnak. Hiszen ha valaki javára engedsz, azzal a saját álláspontodról bizonyos formában és mértékben lemondasz.. Ha Sun-hi bekerülne az akadémiára Koreában, bizonyosan nagyon szíven vágna, hogy mennyire távol lenne. De csak távol lenne és őt vélhetőleg boldoggá tenné hogy ott tanulhat. Én pedig meg tudnám látogatni és nem kellene ahhoz a gondolathoz sem szoktatnom magamat, hogy bármikor… elveszíthetem. - Én.. a jövőben Auror akarok lenni. Ami kissé unfair olyan szempontból, hogy ezzel mindenkit kiteszek egy lappangó aggodalomnak akinek... számítok. Ez.. önzőség? - kérdezek vissza a szavaival. De tényleg kíváncsi vagyok mit gondol. Ráadásul épp, hogy vissza kaptuk egymást mint barátot és.. lappangva sokkal sokkal sokkal többet. Egyáltalán nem beszélgettünk arról, hogy ki mit akar, vajon közösen megy-e tovább minden, vagy sem.. És most így ebbe bele gondolva egészen furcsán, lassan úgy érzem szűkülni kezd a mellkasom. A kérdése billent ki - Még.. nem említettem neki.. De mindenképpen fogom. - ismerem el. Az ijesztőre csak röviden elnevetem magam - Majd meglátod. - amikor pedig végre sorra kerülünk, biccentek neki. - A lényeg, hogy tisztán mond ki az uti célt és… a szemedet érdemes csukva tartani, a könyöködet pedig behúzva. - a markomba veszek a porból - Akkor.. odaát találkozunk. - mondok ennyit aztán belépek a kandallóba és - Camden town! - a port a tűzbe szóróm, az zöld lángokkal csap fel én pedig eltűnök.
- Köszi! - mosolyodom el, de azért ezúttal is kicsit elpirulok. Nehezen kezelem a bókokat még mindig, ha pedig Alitól származnak, akkor még inkább, de közben jól is esik minden megerősítés, hogy jól csinálom, amit csinálok. Tényleg ez lehet az én utam, nem véletlenül nem gondolkodtam még azon, hogy milyen szakra kellene mennem továbbtanulni, hiszen jó eséllyel erre egyáltalán nem lenne szükség. De azért az, hogy elmenjek a művészeti akadémiára... Nagyon nagy döntés és épp ezért nagyon nehéz döntés is. Szerencse, hogy van még rá egy évem. - Oh én nem is láttam, mikor lesz és hol? Bár nem tudom, hogy ez az én esetemben hogyan működik. - gondolkodom el a kezdeti lelkesedés után, hiszen az efféle táborok általában pénzbe kerülnek, az én helyzetem viszont ilyen téren elég bonyolult, mivel jelenleg árva vagyok. Sejtelmem sincs, hogy valami módon kaphatok-e effélére támogatást, vagy ilyesmit, hiszen mégsem szipkázhatnak el pénzt anyától, aki most azért képes normális életet élni, mert elfeledtették vele a családját. Persze ettől még megkérdezhetem majd, és ezért érdekesek a részletek. - Persze én megértem. Azért más a helyzet úgy, hogy látsz dolgokat és utána csak állni és nézni, hogy mások megteszik-e, amit kell, vagy mi lesz majd belőle... Csak tudod ijesztő az egész. Ijesztőbb így, hogy közvetlenül is érint, mint ha csak az újságban olvasnám. Ez önzőség? - gondolkodom el, a végén sóhajtok egy aprót egy kis kétkedő fintorral ráncolva meg az orrnyergemet. Hát igen, azzal, hogy ezek a kellemetlen hírek a világban közvetve engem is érintenek másképp állok hozzá, mintha csak távoli hírek lennének, pedig közben tudom, hogy igazából mindenkit és minden befolyásolna egy olyan nagy arányú változás, amit az a Testvériség, vagy mi akar. De hát jelenleg nem vagyok más a bonyoldalmaim ellenére sem, mint egy tizenéves kamasz, akinek a legnagyobb problémája, hogy az érzelmeit közszemlére tévő rajzfüzete előkerül-e vagy sem, miközben lehet, hogy a világ odakint egyszer csak teljesen a feje tetejére állhat. - Hű az jó messze van! Anyukád elengedne oda? - aztán azért rájövök, hogy lehet, hogy buta kérdés, mert Alinak elég rugalmas anyukája van. Jade annyira... laza és fiatal is, de ez persze még nem jelenti azt, hogy csak úgy elengedné Alit messzire, vagy lehet, hogy akkor már vele menne az egész család. Ez persze gyorsan törlődik is a fejemből, amikor olyan lelkessé válik az ötletemet hallva és a dicséret csak újra pirulást vált ki belőlem. Mázli, hogy hamarosan már bent vagyunk, így ezek a zavart pillanatok legalább egy kicsit árnyékolásra kerülnek a gyérebb fényviszonyok által. Azért persze ez még nem egy kocsma, hogy olyan durva legyen a helyzet, de végülis legalább valami. - Ijesztő? - kerekedik el a szemem, mert hát nem épp a bátorságomról vagyok híres. Én simán lehet, hogy Alival ellentétben, ha valami látomásom lenne, akkor csak tovább adnám az infot és annyiban hagynám, hogy nyomozza csak ki más helyettem. Ali azért sokkal bátrabb nálam. Én a Szárnyas vadkanban se voltam sosem. - Igazából még nem utaztam hopp-porral. Megmutatod? - bizonytalanodom el, hiszen ez nem épp az az utazási forma, amit próbáltam volna. Na jó más se nagyon. Anyával amikor ide jöttünk az simán repülővel történt, aztán persze a Roxfortba vonattal jöttem. Utazni pedig sosem szoktunk, így aztán minden efféle kimaradt az életemből. A hoppanálás is, mint olyan most nyáron került először terítékre, meg aztán az árvaházba menetelkor. Nem vagyok még gyakorlott benne és főleg nem tudom a menetét, maximum elméleti szinten.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-10-14, 18:47
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Remélhetőleg az érzéseinkből nem lesz túl költött záptojás. És azt hiszem a kezdeti bénázáshoz hozzá tartozik a kommunikáció hiánya is… Hiszen mennyivel könnyebb lenne minden, ha mindketten kimondanánk amit gondolunk vagy érzünk? De így, egyenlőre valóban marad a jövő zenéje minden. Sun-hi titkolózásra volt fogva éveken át az anyja által. Ezt nem két perc valószínűleg lesöpörnie magáról az embernek. Én nekem pedig valószínűleg helyre fog billenteni pár dolgot a mostani kiszökésünk. - Ez nagyon jól hangzik! És csak, hogy tudd, amiket eddig láttam tőled, azok alapján nincs miért szerénykedned. - mosolyodom el, de megakadva eltűnődöm egy pillanatra, mint akinek eszébe jutott valami. - Basszus jó, hogy mondod! Nem rég láttam egy szórólapot a faliújságon. - kezdek bele lelkesen - Ha jól értettem pályázati alapú bejutást hirdetett egy nyári művészeti táborba. Akár mindketten megpróbálhatjátok. - vetem fel. Arról persze fogalmam sincs, hogy Sun-hi egy Korea-i Művészeti Akadémiát fontolgat. Valahogy sejtem mire gondol és egy kicsit szabadkozva vakarom meg a tarkómat - Nem direkt csinálom tényleg.. Csak amikor látok valamit, általában olyanról, akihez van valami közöm.. olyankor mindig neki lódulok, hogy szóljak valakinek. És ilyenkor általában pont mindig bele is botlok néhány illetékesbe és onnantól meg.. - veszek egy mély levegőt, de csak egy kicsit bent tartom és nem fejezem be a mondatomat. Mert valójában, minden alkalommal az én szerepem itt véget is érhetne. Egyáltalán nem lenne kötelező, hogy továbbra is ezen túlmenően jelen legyek. Pillanatra átszalad rajtam a gondolat, hogy hőskomplexusom lenne..? Vagy csak nagyon szeretnék auror lenni? Vagy minden aurornak vágyóban van némi hőskomplexus? - Tudom.. legalább várjam ki ameddig egyetemre jutok.. vagy befejezem azt. - mondom ki félig meddig megpróbálva elütni az élét, mert közben tudom azt, hogy a szeretteimnek, barátaimnak, Sun-hinek mennyi aggodalmat okoztam már… És emiatt valahol van egy jó adag bűntudatom. Azonban ha közben arra gondolok, hogy volt pár súlyos dolog, amit azért sikerült megakadályozni is.. és végül mégsem szabadult a világra.. Erre a világra.. Jó jó tudom, valószínűleg tökéletesen senkit nem érdekelt volna, ha nem vagyok ott, mégis az van bennem, hogy.. azért jó, hogy icipicit mégis hozzá tehettem. Már persze nem számolva azokat az eseteket, amikor valóban jobb lett volna nem ott lennem, mert csak rájátszottam a kezére az ellenségnek.. de igyekszem, okulni belőlük. - Még nem vetettem fel neki, de nemrég a Delphoi jósdának is láttam néhány röplapját.. Érdekes lenne a nyáron meglátogatni.. Ha minden jól alakul. - ismerem el, noha egyáltalán nem hosszú látogatásra gondolok. És meglehetősen képlékeny még minden addig. - Jó egy kissé katona hangulata van, ez elismerem. - bár talán nem a legjobb megfogalmazás. De jobb mintha telibe azt mondtam volna, hogy hát jah.. időnként bunkó… Azt hiszem én sem lennék kedves és nyájas az ő helyzetében. Amit mond arra viszont felcsillannak a szemeim! - Zseni vagy! Mondták már? - elsőre én is berezelve mentem oda hozzá, de végülis aztán egészen bizalomgerjesztően váltunk el. Már hát.. részemről. Alapvetően, ha valakit furának tartanak, de van legalább egy két személy körülötte, akik hajlandóak ugyanolyannak venni mint bárki mást. Távolságtartás meg feszengés nélkül.. Az át ragadhat a többségre is. Elgondolkozom, hogy talán azt is fel lehetne vetni számára, hogy hívja el a kis kupaktanácsba azt akiről olyan ködösen, de említést tett. Hátha.. Esetleg Amyt is bevonni vagy akármi!! Az agyam egyből elkezdett pörögni a gondolaton. - Nem. Ez nem, de a Szárnyas Vadkan már igen. - mosolyodom el kocsmás kérdésén. - És.. nos általában egy kicsit hangosabb mint ez. Jópofa, bár lehet elsőre kicsit ijesztő lehet. - én ha nem is rendszeresen, de már eleget lógtam a Szárnyas Vadkanban a helyiekkel… És sajnos még azt sem tudnám mondani, hogy de ártatlan vagyok, soha semmit nem csináltunk, csak kockáztunk meg kártyáztunk.. Hiszen legutóbb konkrétan egy kocsmai balhét robbantottunk ki Ginaval meg Torival… Eszembe jut a remek improvizációnk is a szőkeséggel, ami után azért volt pár furcsa pletyka a folyosókon, de hál égnek nagyon hamar el is haltak! - A mozit meg.. hamarosan meglátjuk! - elszántan csillognak a szemeim és bizony én is nagyon várom! Valójában rengeteg olyan dolog van a világban amihez nekem sem volt közöm sosem és nagyon érdekel! Meg aztán.. egy kicsit komikus, hogy mennyi mindent megéltem már… de ez lesz az első mozizás egy lánnyal.. - Mész vagy menjek előre? - kérdem amikor sorra jutunk, közben a kandalló párkányán álló végtelenített befőttes üvegbe két knutot ejtek a hopporért cserébe.
Ha tudnám, hogy mik járnak Ali fejében... de azt hiszem mindkettőnk szerencséje és egyben átka is, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Bár bizonyára a legtöbb hozzánk hasonló korú tini esetében ezek az első szerelmi botladozások, hasonlóan bénán sikerülnek és bizonyára akad olyan is, amikor végül mindkét fel úgy elszúrja, mint annak a rendje és végül semmi sem történik. Az a jövő zenéje, hogy esetünkben mi lesz majd, hiszen már a barátságunk alapjai is kellően bonyodalmasak voltak, főleg az én hibámból, vagyis hát az anyám és a gyenge akaratom miatt. Ezzel viszont már úgy se tehetünk semmit. Tudom, vagy hát valahol sejtem, hogy időbe telik, amíg ezek a zavaros dolgok rendeződnek bennünk, vagyis hát főleg Aliban, mert az én érzéseim már régóta egyértelműek, csak hát igen jól titkoltam őket, ami nem is volt olyan nehéz a testvérem testébe zárva. - Rosie is nagyon szeret rajzolni, úgyhogy főként beszélgetünk és rajzolunk. Szívesen les el tőlem fogásokat, bár nem hiszem, hogy annyira profi lennék bármiben is. - szerénykedem, hiszen én aztán sose gondoltam magamról többet, mint ami, sőt inkább jóval kevesebbet. Azt persze kár lenne tagadni, hogy nagyon jól esik, hogy Rosie tanulni szeretne pont tőlem, és szívesen segítek is neki, hogy fejlődjön. Arról persze itt és most nem ejtek szót, hogy az is felmerült, hogy szerinte elmehetnék majd tanulni a Művészeti Akadémiára... Koreába. Nehéz lenne mindent itt hagyni, amit megszerettem, vagy is mindenkit, akit megszerettem. - Ez igaz... - gondolkodom el, hiszen Ali képessége azért nem gyenge dolog és csak mert ő belenéz a valamiféle jövő szövedékébe, nem jelenti azt, hogy az a bizonyos A erről tudni fog. Talán tényleg megérne egy próbát, bár a hosszú hallgatása miatt néha úgy gondolom talán már el is tűntette a füzetemet. Persze az is lehet, hogy ezzel csak elakarja altatni a gyanakvásomat. Attól még persze nem akarom Alit belerángatni. Épp elég rémes érzés volt, amikor miattam kergették meg őt is Jenkinsék és azért került Gyengélkedőre, mert lezúgtunk a dombon. Nem akarnám, hogy újra valami rossz történjen azért, mert nekem segít. - Ha úgy gondolod, hogy ő tudna segíteni, az tényleg hasznos lenne, bár jobb lenne, ha csak a dolgozatokkal csalnál és nem keverednél bele másba. - halkítom le a végén kicsit a hangomat, mert valahol persze tudom, hogy ő nem feltétlenül direkt keveredik veszélyes helyzetekbe, de közben meg rettentő ijesztő utólag hallani, hogy milyen rémségek történtek vele. Az, amikor mindenki azt hitte, hogy meghalt, majdnem egy teljes hónapig... Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt eddigi életem legrettenetesebb egy hónapja, még ha azt is hozzáveszem, hogy Sung-yeun vagy apa meghalt, vagy hogy bő két évig kénytelen voltam az ő életét élni. - Igen, azt hiszem értem. Tényleg nem lehet könnyű neki, de az se csoda, ha tartanak tőle mások, mert mindig olyan hűvös a tekintete. - na nem mondom, hogy mert én már olyan sokszor láttam az angyal lányt, de valahogy nem süt róla, hogy érdemes nála próbálkozni bárkinek is. Inkább ijesztő, mint sem félénk, mint mondjuk én. Bár igaz, hogy velem se volt könnyű dolga Alinak, sőt igazából más nem is nagyon próbálkozott rajta kívül. - Esetleg, ha valamikor gondolod, bemutathatsz neki, hogy többeket ismerjék, vagy elhívhatnád a Nagyterembe egy ebédre és akkor mások is látnák, hogy nem kell tőle tartani. - vetem fel végül kissé bizonytalanul, mert azért nem vagyok benne biztos, hogy az ötlet jó és lehet, hogy ez a Vanessa eleve nemet mondana már csak a felvetésre is. Vagy netán, mivel Alinak is megvannak a maga... hm.. furcsaságai, lehetséges, hogy nem feltétlenül tenne jót neki, ha még ezzel a lánnyal is mutatkozna. - Az mázli, elég figyelemfelkeltő lenne. - nevetem el magamat, bár ez inkább illik be enyhén zavart kuncogásnak, főleg hogy elég sokan vannak, aminek hála elég közel vagyunk alapból is egymáshoz, de a zajszint miatt még közelebb is hajolunk, hogy értsük, amit a másik mond. - Én még sosem voltam.. kocsmában. Ez nem számít annak ugye? - nézek körbe, hiszen a Három seprű inkább fogadónak mondható, egy kocsma minden bizonnyal egészen más. Na oda aztán tuti, hogy túl leszek öltözve, ha a moziba esetleg nem is. - Kíváncsi vagyok, milyen lesz... mármint a mozi. - mert a végén még azt hiszi, hogy a kocsmák érdekelnek annyira. Na jó, talán egy kicsit azért az is érdekel, hogy milyen egy igazi kocsma. Anya mellett sosem jártam ilyen helyekre, esélyem sem volt. Olyan sok minden van, amit szívesen megnéznék, vagy kipróbálnék, bármennyire is nehéz ezt elhinni rólam, mert szívesen vagyok magamban is a kis csigaházamban. Ettől még viszont bőven van bennem kíváncsiság is hogy új dolgokat fedezzek fel, vagy próbáljak ki.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-10-05, 11:45
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Anya sokszor voltaképp olyan, mintha a nővérünk lenne inkább. Ez külső szemlélő számára pedig még furcsább lehet. És tény, hogy én is épp ennyire fura és búgócsiga tudok lenni. - Valahogy úgy. - biccentek rá, de azért meg is ingatom a fejemet, hogy nyomokban fedi amit Sun-hi kimondott, de közben még sem teljesen, csak nem tudom össze foglalni még szóban. A mai “visszafogottság” annak szólt első sorban, hogy anya ne akarjon kommandózni. Kellően zavaros még egy két dolog. És Jade hirtelen felbukkanása, vagy ha túl harsányan nyilvánítana véleményt.. teszem azt, amivel azonnal állást is foglal vagy helyettem mondana ki dolgokat.. egy kicsit megfosztva érezném magamat a saját döntésemtől a saját érzéseimmel kapcsolatban. Még akkor is, ha egyébként a kettő valószínűleg fedné egymást. Persze lehet orbitális hülyeség, tök alaptalan és amiatt parázom túl ezt a részt, mert.. nos valóban nem ismerem anya ezen oldalát.. Ugyanakkor való igaz, kívülről sajnos simán tűnhet úgy… hogy Sun-hit kisujjból barát zónába raktam.. Pedig.. ez nincs így.. sőt.. amióta kibújt Sung-yeun személyéből, nagyon sokat változott. És ez akkor is szembe tűnik, amikor épp nem tesz érte semmit. Persze az más kérdés, hogy időnként beáll nálam valamiféle elbambulós kékhalál, amikor a legjobb barátomat egy nagyon is vonzó, csinos vagy épp cuki lányként találom magam mellett.. Vagy a közös tanórákon pár paddal odébb.. vagy a suli folyosóin valamerre.. vagy a nagyteremben reggel, délben, este.. Úgyhogy az elmúlt tanév során elég gyakran, amióta újra beszélünk. Igaz, hogy előtte is motoszkált bennem valami zavarba ejtő.. Ami magában hordozta a lehetőségét annak, hogy ha nem leplezi le magát is előbb utóbb elé álltam volna. De hogy mi lett volna ha..? Arról már csak legendák szólhatnának. Rosie leírását hallgatva eltűnődöm aztán biccentek. - Igen valóban láttam már, bár nem ismerem. De örülök, hogy jóban lettetek. Miket csináltok együtt? - kíváncsiskodom derűsen. Annyi mindent kellett átélnie és annyi mindent veszített el és annyira nem a saját akarata szerint létezett egy elég meghatározó időszakban az életében, úgyhogy őszintén jó érzéssel tölt el, most erről hallanom. - Gondolom, hogy egy sima gonoszkodó diák maximum. De nem hiszem, hogy rosszabb lehet mint Jenkins. - vonom meg kicsit a vállamat. - És azzal, hogy én meglátok esetleg róla valamit, nem jelenti, hogy ő is meglát engem. - legalábbis erősen remélem! És bár tény, hogy még mindig csak egy alap évfolyamos diák vagyok, aki épp kilóg egy számára nagyon kedves lánnyal mozizni és hasonló átlag tinédzser dolgai is vannak… Mégis annyi hülyeséget átéltem már, hogy végre elkezdett egy kicsit átértékelődni a kép önmagamról. Legalábbis azt illetőleg, hogy basszus.. ne hagyjam már pár sutyeráknak a suliból, hogy átgázoljanak rajtam! Nyilván sosem tudnék olyan tekintélyt parancsoló sötét-hideg kisherceg lenni mint mondjuk Corvus.. Vagy szájkaratés bunyó bajnok, mint egyes Griffendélesek.. De azért mondhatni, hogy elkezdett végre kinyílni a csipám nekem is. És ha Amy, vagy anya esetében nem néztem el, hogy csesztessék őket apa kiléte miatt, akkor nehogy már ölbe tett kézzel nézzem hogy Sun-hivel valaki szívózik! Nyilván nem célom balhét generálni, de ha tudjuk kiről van szó, talán szerezhetünk egy kis előnyt. Így is hónapokat csúsztam mire felfedeztem, hogy valami történt.. - Igen.. A látói adottság esetében úgy érzem falakba ütköztem. Sokszor tök sokat segít, de van hogy elveszek benne és mintha behúzna egy spirálba.. Meg.. más a kocsmában kockázással és kártyajátékkal bohóckodni, meg egy két reménytelennek tűnő dolgozattal csalni.. egy kicsit.. Vagy fogadást kötni a kviddics meccsre.. - szusszantok, torkot köszörülök - És más azt meglátni, hogy hogyan lehetne kijutni egy szorult helyzetből az aurorokkal a Testvériség hálójából.. úgy, hogy amit láttam, az a mi előnyünkre legyen, megelőzhető legyen, de pedig.. beteljesedjen.. - persze miközben kimondom az egészet el is gondolkozom, hiszen amikor csak ilyen kis apró cseprő hülyeségekre érzek rá hogy előnyt kovácsoljak belőlük, olyankor semmi mást nem teszek, csak hagyom hogy megtörténjen és ez által “nekem legyen igazam”.. A másik esetben meg, amit sokkal kevésbé gyakoroltam az az, hogy hogyan tudnám kijátszani a látott dolgokat. Arra pedig, hogy milyen is Vanessa egy kicsit szintén eltűnődöm - Igen.. valóban olyan. De csak mert nem igazán bízik ő sem senkiben. Amióta itt van.. Évek óta, csak pakolgatva van. Tologatva mint egy sakkfigura. Mint akivel nincs más cél, mint sakk-mattot adni, de senki sem tudja, hogy meddig tart majd a meccs vagy hogy ki képviseli a királyt a játszmában, vagy hogy egyáltalán Vanessa fehér, vagy fekete… Nincsenek emlékei és egyedül van egy tök idegen világban… Amiből igazából nem is hagyják hogy bármit szabadon lásson, hiszen be van zárva. Csodálkozom, hogy nem gyújtotta még fel a Tiltott Rengeteget unalmában vagy ilyesmi.. Persze nem mintha lenne rá hajlama.. - pillanatra elidőzöm Sun-hin. - Egy icipicit hasonlít mindkettőnkhöz. Talán ha többen nyitnának felé az neki is jót tenne, mint ahogy téged is ki lehetett csalni a csigaházból. - megejtek egy mosolyt felé, hiszen örülök és hálás vagyok, hogy hagyta magát elő csalogatni. - Ő nem tud csalni a szárnyaival kapcsolatban.. mint én, hogy azt hazudtam elsőnek a jegyeimmel kapcsolatban, hogy csak metamorf vagyok… nem egy intergalaktikus-utazó félisten kölyke.. - nyilván nekem nem fura ezt kimondanom, de azért nem is hangoztatom orrba szájba. Beljebb kerülünk és egy kicsit halkan elnevetem magam - Majd tartok magamnál egy erszénnyi csillámport a biztonság kedvéért. - aztán vissza fordulok - De szerencsére nem. Nem csillognak. - Besorolhatunk mi is. Sun-hi mögé húzódok félre, hogy menet közben a pincér elférjen a hatalmas tálcával. - Az úti célunk a Camden town. Ott egy The World's End nevű ír kocsma kandallójába fogunk érkezni. De onnan nem olyan messze van a mozi ahogy néztem. - osztom meg vele is, szintén közelebb hajolva hozzá, hogy ne kelljen a körülöttünk lévő alap zajt túlkiabálni.
Én koránt sem vagyok annyira harsány típus, mint mondjuk Ali, és hát Jade még inkább szokatlan jelenség számomra, még ha cska rövid ideig találkoztam is vele, amikor náluk voltam nyáron pár napot, még az árvaház előtt. Alit viszont már megszoktam, sőt talán kicsit érzem is, amikor vissza akarja fogni magát, amit mindig úgy sejtek, hogy miattam csinál, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül miatta, pedig ez aztán koránt sincs így. Ha ő nem lenne ennyire nyitott, akkor még jó eséllyel még mindig a fiúszobában laknék egyedül, csendben, mindig behúzódva egy üres sarokba, hogy senki ne zavarjon. - Kösz! És persze értem, anyukád tényleg... olyan rápörgős típus és hát egy mozit miért kellene túlmagyarázni? - mosolyodom el a magam szolid módján, de valahol talán mélyen mégis az elhangzott mondat kicsit fájón érint. Ami butaság, hiszen csak barátként találkozunk ugye? Nincs szó másról, csak hát kimondva nyíltan, hogy mintha nem is szabadna, hogy szó legyen... Ajj annyira buta vagyok, hogy egyáltalán ilyesmi felmerül bennem, hiszen még mindig minden olyan zavaros mindkettőnknek. Vagy hát azt hiszem főleg neki, mert az én érzéseim már régóta adottak, bármennyire is csak a rajzfüzetemmel osztottam meg őket, de hát Ali a múlt nyárig még azt hitte, hogy Sung-yeun vagyok és holt biztos, hogy egészen más is a zsánere, nem az ilyen alacsony és csendes lányok. Kicsit talán idegesen kezdem el lesimítgatni a ruhámat, de amikor megérzem a kis maki simulását a lábamnál egyből megnyugszom. Nincs semmi baj, csak jól kell éreznem magamat és kész, hiszen már így is rengeteget változott az életem pozitív irányba. Igazán nem lehetek telhetetlen. - Nem tudom, fiatalabb nálunk, Rosienak hívják, ő is keleti származású, mint én, úgyhogy ha más nem, biztosan láttad már a klubhelyiségben akár. - hiszen bár a Roxfortban azért egyre gyakoribb a más nemzetiség, azért mégis csak az általános külső még mindig az európai, tehát bárki más, aki ettől eltér mindig feltűnőbb jelenség. - Oh szerinted tudnál? Igazából nem tudom, hogy mennyire veszélyes az illető, nem akarom, hogy te is bajba kerülj e miatt. Talán csak fenyegetőzik, vagy nem is tudom. - hiszen végülis nem történt semmi hónapok óta, akkor lehetséges, hogy az egész nem is komoly. Már rég kidobta a füzetemet, vagy valahol a Fekete tó mélyén pihen elmaszatolódott rajzokkal, szétázott lapokkal. Persze maga a tény, hogy jó ideje nem hallottam az illetőről, pont elég idegességet okoz, mert nem tudni sokszor sokkal rosszabb, mint tudni még, ha a rosszat is. - A képességeidben segítene, hogy jobban tudd kontrollálni? - kérdezem, pedig a válasz egyértelmű és ezáltal butaság maga a kérdés is, de mégis csak érdekel az egész. Letagadni se tudnám. - És milyen? Én még csak távolról láttam. Szerintem a legtöbben meg se merik szólítani. Olyan, mint egy... távoli, szép szobor. Csodás, de közben fél az ember, hogy ha hozzáér, akkor bajt csinál. - pedig ő is biztosan, hogy csak egy érző lény, mégis olyan hűvősnek és távolinak tűnt, amikor láttam egyszer. Talán a szárnyak miatt, talán az arcán ülő mély szomorúság okán, magam sem tudom. Amikor viszont ezek után Ali kicsit közelebb hajol, szerencse, hogy hosszú ujjú van rajtam, mert egészen libabőrös lesz a karom. - Oh, hát ez igazán különleges! Kíváncsi lennék rá, biztos még szebb...en csillognak, mint a tollak. - köszörülöm meg a torkomat és még mázli, hogy közben belépünk és megnő az emberek száma, és a fényviszonyok is csökkennek, Ali pedig a kandalló felé fordítja a tekintetét, mert érzem, hogy elönti az arcomat a forróság.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-09-16, 13:46
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Amennyiben Sun-hire akarna ugrani egy éhes vérfarkas esélyesen nem ilyen.. elvarázsoltan meglepett fejjel néznék rá. De szerencsére szó sincs ilyesmiről. - Nem! Egyáltalán nem túlzás. - vágom rá egy mosollyal meg egy adag, visszafogott lelkesedéssel. De hát ha egyszer.. jól áll neki! Aztán egy apró vállvonással hozzá teszem - Gondoltam rá én is, hogy öösszébb kapjam magamat - azt mondjuk nem sikerül kinyögnöm, hogy konkrétan gondoltam rá, hogy valami elegánsba vágjam magam.. már nem olyan feszengősen elegánsba csak.. ami passzolhat egy mozizáshoz. - Csak végül nem akartam, hogy anya félre értse, vagy rápörögjön vagy ilyesmi.. - ismerem be, persze bízom abban, hogy megjön a magabiztosságom hozzá, hogy ne zavarjon a reakciója, meg úgy senkié.. Azt már nem teszem hozzá, hogy egy kissé túlságosan központi elem számára a szerelem és a romantika, és bár én is képes vagyok dolgok iránt meglehetősen harsányan lelkesedni, de nem akartam, hogy anya velünk kapcsolatban bármit túl toljon. Hümmenek az útra egyetértően, de aztán homlokon csókol a felismerés és szóvá is teszem. - Örülök, hogy barátkozol. Ismerem esetleg? - ha már így szóba került, meg amúgy is, Sun-hinél ez azt hiszem nem egy elhanyagolandó momentum. Tényleg jó érzéssel tölt el, meg egy jó adag bizakodással, hogy ezek szerint elkezdett nyitni új emberek felé. Így sok év elfojtás után, önmagaként találhatja meg a saját baráti körét. Vagy éppen az őt. - Ezt írta, hogy kitenné őket? - fittyed le kicsit a lelkesedésem. Ezek szerint szívózik Sun-hivel de közben azt se mondja mit akarhatna cserébe. Csak játszik vele. - Talán egy kicsit sok idő eltelt már, de ha gondolod, megpróbálhatok segíteni. Csak szükség van hozzá minden tőle jött írásra. - végülis mire jó a jóslástan meg a látnokság ha egy ilyen helyzetet se tudunk előrébb mozdítani?! Persze ebben benne van az is, amiről nem tudok, hogy esetleg pont Sun-hi rajzaiból látok meg valamit, de amiről nem tudok, azzal nem számolok… Az angyal kérdésére a zsebembe csúsztatom a kezeimet és kicsit kelletlenül lóbálom meg magam mellett a karjaimat, hasonlóan mint mikor a kicsik “csirkéset” játszanak. Mintha azon gondolkoznék, mit mondjak Sun-hinek ezzel kapcsolatban? - Igen, beszéltünk. Lehet, hogy segítséget fogok tőle kérni néhány dologban. - aztán Sun-hire nézek némiképp bocsánatkérően - Képzeld, nem is említettem! Nemrég sikerült.. szárnyakat idéznem. Bár nem olyan menő tollasat, mint Vanessaé… De… - kicsit közelebb hajolok mintha valami orbitális titokról lenne szó - Innentől akár Csingilingnek is hívhatsz majd. - vallom be komoly képet vágva de érezhető, hogy viccelek. Közben persze elérhetjük a fogadót. Ajtót nyitok, belépek, de megtartom neki is. A kérdéses kandalló a vendégtértől nem messze van, vendégek terén pedig egészen forgalmas most a felhozatal. A kandallónál is állnak néhányan sorban így aligha szúrnánk szemet bárkinek.. Gondolom ezt nagy naívan.
És lám Rosienak igaza lett, Alinak tényleg tetszik ez a ruha, bár elsőre kicsit megtorpanok, amikor látom, hogy leheletnyit lefagy és még a száját is eltátja. Ott motoszkál bennem a késztetés, hogy megnézzem nincs-e rajtam valami folt, netán nem látott-e valami furát mögöttem, mondjuk pont rám akar ugrani egy éhes vérfarkas... tudom is én, de végül sikerül legyőzni az érzést és nem kezdem el a saját ruhámat nézegetni, főleg amikor olyan hirtelen szakad ki belőle a bók, amire persze azonnal elpirulok. - Köszönöm! Egy barátomtól kaptam néhány ruhát, mert tudod nekem nem sok van, ami alkalomhoz illő, de... nem is tudom, nem túlzás? - látom azért, hogy ő nem öltözött annyira ki és lehet, hogy én meg túlságosan is, bár ez végülis csak egy ruha. Vannak, akik minden nap csinosan öltözködnek és nekem jó ideig egyáltalán nem lehetett. Most pedig határozottan jól esik. Rosie még néhány csatot is adott a hajamba, és persze ha tudná, hogy Alival találkozom ma, akkor biztosan azt is felajánlotta volna, hogy rendbeteszi a hajamat, pedig még mindig elég rövid ahhoz, hogy komolyabban lehessen vele mit kezdeni, de azért már alakul. - Igen, azt hiszem elakadt a lába egy gyökérben. Néha kicsit veszélyes az út. - hümmentek egyet, mert hát ez most kicsit olyan téma, mintha csak az időjárás ecsetelésével próbálnánk terelni a mindkettőnk számára kicsit még új és szokatlan helyzetről a figyelmet. De talán azért nem kínos a szituáció, csak tényleg... új. Nem is csoda talán, hogy amikor elindulunk néhány pillanatig bizonyára mindketten azon kattogunk, hogy mivel is indítsuk ezt a mai napot, és végül Ali győz. - Sajnos nem. Egy ideje nem jelentkezett az a bizonyos A. A legjobb talán a lenne, ha felszívódna és nem is tudom... többet elő se kerülne a füzet. Hiányozna, de legalább nem tenné ki a rajzaimat itt-ott az iskolában. Az lenne igazán kellemetlen. - sóhajtok egyet, hiszen Ali tudja jól, hogy nem igazán szeretem a rajzaimat mutogatni csak úgy bárkinek, hiszen nagyon személyesek, még ha azt nem is tudja, hogy pont főképp miatta olyan személyesek. De hát pont az a cél, hogy ne tudja, hogy a barátságunkat szépen nyugodtan építsük újjá és ne legyen megint minden kínos. Persze azért nem lenne rossz, ha visszakapnám a rajzaimat, de már azt is elfogadtam, hogy végleg búcsút mondhatok neki. Azóta már újat kezdtem egyébként is. - És te beszéltél végül az angyallal? - pillantok én magam is oldalt, ahogyan sétálunk a fogadó felé. Emlékszem, hogy említette futólag, hogy itt van ez a lány, akit szinte mindenki kerül és mondjuk ő maga is úgy sejtem, hogy kerül mindenkit, mert én is talán csak egyszer láttam futólag, pedig már jó ideje itt van az iskolában. Ali pedig mondtam, hogy szeretne beszélni vele, bár a pontos részletek még nekem is picit homályosak, hogy miféle kapcsolat van közöttük. Talán távoli rokonok? Az biztos, hogy az a lány nagyon szép! Bár tényleg csak egyszer láttam és akkor is futólag, de csak a vak nem látta volna, hogy milyen gyönyörű és még szárnyai is vannak! Nagyon remélem, hogy tényleg Ali rokona, hiszen másképp bizonyora rossz érzés lenne, ha gyakrabban is találkoznának, mint amikor régebben arról a vörös hajú lányról hallottam, Adora volt azt hiszem, akivel Ali szintén jóban volt és persze ő is sokkal szebb nálam a hosszú, vörös hajával.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-09-05, 19:02
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Felkapom a fejemet ahogy meghallom a hangját és felé fordulok egy élénk mosollyal. -Szia! - A jegyeimet épp hogy sikerült eltűntetnem, de amikor meglátom Sun-hit tetőtől talpig, azonnal újra végig szaladnak rajtam. Én pedig voltaképp majdnem tátott szájjal nézek rá egy hosszúnak tűnő pillanatig. Azért egészen más így látnom most. Pillanatra el sem hiszem, hogy valaha egy szobában volt velünk… De végül rátalálok a hangomra bár az első mondatom még némi felismerésszerűséget tükröz- Milyen csinos vagy! Jól áll ez a szín. - megtoldom egy mosollyal. Egy pillanatra suhan csak át rajtam, hogy az hogy bókoltam, mennyire hat furán.. De annyira magától jött, hogy nem tudom magamat rosszul érezni miatta. Az pedig hogy bármit végig gondoltam mit lehetne mondani ami tartalmasabban hangozhat már totálisan hűlt helye van a fejemben. A hajamba túrok, mintha nem lenne mindegy a szőke fejemnek valójában hogy áll, de legalább magamra találok - Nem, épp csak gyakoroltam a mintáim eltűntetését.. Hű, jó nagyot eshetett. - nyugtázom a lányra némi együttérzéssel, akárkiről is legyen szó. Aztán valahogy egy pillanatra elveszek pusztán abban, hogy.. nézem Sun-hit. Olyan.. új így. egyáltalán nem harsány vagy ilyesmi, csak az eddigiekhez képest, még az iskolai egyenruhához képest is egészen más.. Egész lényében érezhető. És ezt.. nem tudom nem észre venni. Az ajándékról nem felejtkezem meg, de még későbbre hagyom egyenlőre. Viszont mivel magam babrikoltam nem vettem, talán nem fogja kellemetlenül érezni magát tőle. Legalább én is gyakoroltam az átváltoztatástant és a bűbájtant. Végül csak egy mosollyal megindítom magunkat. A fogadó felé menet elgondolkozom, hogy mennyire furcsán alulöltözöttnek hathatok Sun-hi mellett.. És ha tudnám, hogy ő meg azon gondolkozott el, hogy a köztünk lévő magasságkülönbséget miként tudná korrigálni, lehet zavarba jönnék. Bár amilyen villanypóznára nyúltam a nyáron, szerintem nincs az a magassarkú ami ezt orvosolhatná… Bár ha seggre esek a látványtól végülis vehetjük úgy, hogy orvosolva lett… - Tényleg! A vázlatfüzeteddel mi történt vagy van hír róla azóta? - elképesztően lassan ugyan, de végülis hozzám is eljutott a híre nagy vonalakban hogy valaki behúzta a füzetét. Arról fogalmam sincs miféle rajzok vannak benne. De abból kiindulva hogy a kiállításhoz miként viszonyult, nem hiszem hogy örül, hogy bárki a füzetével kontárkodik. Csak utólag gondolok bele abba, lehet nem ez a legjobb téma.
Persze a gyengélkedőn azért többször meglátogattam Alit, mert ez a rózsaborkos eset rosszabbul sült el, mint reméltük. De talán olyan téren nem is baj, hogy volt időnk legalább felkészülni erre a hétvégi kiruccanásra. Hogy izgulok-e? Naná! Azért ez mégis csak most kicsit más, mint ami eddig volt, hiába találkoztunk már olyan sokszor. Főleg, hogy ezúttal felvettem az egyik csinosabb ruhát is, amit Rosietól kaptam, bár sejtelmem sincs, hogy nem estem-e túlzásba és nem kellett volna ennél lazábban öltöznöm. A szoknyám azért nem rövid, bőven térd alatt ér és mivel még hűvös van harisnyát is vettem fel, a cipőm is lapos talpú, bár mivel Ali magas, lehet hogy érdemes lenne idővel megtanulnom egy kicsit magasabb sarokkal is járnom, hogy kicsit kiegyensúlyozzam a köztünk lévő magasságkülönbséget. Bár nem is tudom, hogy ezen egyáltalán miért gondolkodom, hiszen a barátságunkhoz nem kell egyforma magasaknak lennünk, vagy efféle. Ajándékra én nem is gondoltam, úgyhogy ha odaadja az övét akkor biztos kellő zavart okoz majd vele. Így is picit kellemetlen, hogy nekem nem igazán van költőpénzem gyakorlatilag árvaként, így aztán nincs miből vásárolgatni. Csak a legszükségesebbeket kapjuk meg. Bár, ha tényleg Rosie nagynénjéhez költöznék... de igazán nem akarok a terhükre lenni ilyesmivel. Az is nagyon kedves tőle, hogy kaptam pár ruhát és néhány kiegészítőt. A hajam még mindig nem túl hosszú, bár már nem annyira fiús, de egy virágos csattal feldobtam kicsit, hogy még lányosabb legyek. Azt hiszem ez egy ideig még megmarad, hogy minden erőmmel kompenzálni akarom az előző két év teljesen fiús megjelenését. A hajam növekedését viszont nem lehet csak úgy sürgetni, esetleg mágiával lehetne rajta változtatni, de én mégis megvárom, amíg magától nő meg, még ha évekről is van szó, mire tényleg hosszúnak lesz majd mondható. - Szia! - intek már távolról, bár Ali láthatóan a szökőkutat fixírozza és csak időnként néz körbe. Örülök, hogy itt van, mert a legutóbbi alkalommal azzal a Mileyval jöttem a faluba és nem igazán vagyok jó az új emberekkel való ismerkedésbe. Ha nem hall meg, mert háttal áll még, akkor amikor odaérek akkor kocogtatom meg a vállát. Én már megszoktam, hogy időnként előtűnnek a jegyei, de cseppet sem zavar, úgyhogy ha még amikor megfordul is ott vannak, akkor sem láthatja rajtam semmi jelét, hogy meglepne, vagy furán néznék rá e miatt. - Ugye nem vártál sokat? Kicsit lassan haladt a csapat és egy lány el is esett út közben, ezért lemaradtunk. Lehet, hogy kiment a bokája és vissza is kísérik a kastélyba, nem tudom. Szegény... - magyarázom, bár talán kicsit azért is mesélem el a sztorit, hogy oldjam a feszültséget, aminek nem is kellene lennie, de mégis mintha lenne, vagy én érzem rosszul, netán csak bennem van? Végül kicsit megköszörülöm a torkomat és eltűröm a hajamat a fülem mögé. Furi, hogy már ezt is meg kell tennem időnként, vagy legalábbis megtudom egyáltalán. Sokáig nem volt rá szükség, de a mozdulat ösztönösen visszatért, amióta vannak olyan hajszálak, amik elérik a fülemet.
Tárgy: Re: Központi tér - Szökőkút 2022-08-01, 23:09
Sun-hi, Mozi, és mi-egy más
[You must be registered and logged in to see this image.]Bár még a téli Roxmortsi hétvégét emlegettük mint legközelebbi kilógási lehetőséget, de közbe szólt egy megveszekedett elszabadult rózsabokor.. Az biztos, hogy ha mások nem is, én meglehetősen nyomatékos leckét kaptam abból, hogy miért fontos a jó föld a növényeknek és hogy miért nem öntünk bájitalt a növények földjébe, hacsak az kifejezetten nem nekik szól.. Nem mondom, hogy bármivel is jobb lett a gyógynövénytan teljesítményem, de ezt legalább kellően megtanultam! Madame Pomfrey kicsit túlbecsülte, hogy pár óra alatt helyre rázódom. Az akkor még jelen lévő asztmámnak köszönhetően egy kicsit rosszabbul alakultak a dolgok és a helyzet elhúzódott. Annyira, hogy az akkori hétvégi kilépést is lekéstem miatta. Ha megtehetném, önző módon biztosan lopnék egy kis plusz időt magunknak Sun-hivel.. Bizonyára emiatt nincsenek ilyen képességeim.. “Gyerekes módon használnám” Persze ez a gondolat, hogy valahogy mindig egy kicsit több és több időre vágynék vele.. önmagában zavarba ejt.. Azóta pedig már annyi minden történt, hogy valójában rá sem akarok nézni inkább! Mindenesetre, ahogy közeledett a legközelebbi Roxmortsi látogatás folyamat találtam valamit amin vigyoroghattam mint egy idióta, persze ha megkérdezték volna, mi olyan rohadt szórakoztató nem valószínű, hogy tudtam volna válaszolni. Vagyis inkább csak.. Nem árultam volna el. Anyával végül beszéltem a “költőpénz” kapcsán. Nagy irulva pirulva elé álltam és kiköhögtem, hogy egy _barátomnak_ szeretnék meglepetést belőle… persze amikor megláttam a rózsaszín aurát kipattanni körülötte meg a csillogást a szemében gyorsan kibukott belőlem _némi_ kétségbe eséssel egy.. “ANYA ne kérdezz többet!” Persze amióta itt vagyunk sikerült közel kerülnünk egymáshoz, amennyire ez lehetséges.. De határozottan érzem, hogy hiányzik apa.. Vele azért.. bátrabban beszélnék ilyen “fiús dolgokról”. Akár az érzelmi részről, akár.. a többiről. Akárhogy is az elmúlt pár napban kipeckelődött szemekkel fetrengtem esténként, vagy ültem ki a klubbhelységbe, ahol már nem tudván mit kezdeni magammal a lemaradt, vagy elfelejtett házi dolgozatokból próbáltam valamit is össze vakarni. Közben persze lépten nyomon a lányok hálója felé pislogtam, hátha.. hátha véletlenül felbukkan ő is.. Persze ez azt eredményezte, hogy néhány órán simán a nyálamat folyattam hátra bukott fejjel.. Egyszer Piton is mellém vágott a tankönyvvel mire sikerült annyira megijednem hogy szó szerint fel”sikítottam”. Természetesen pontlevonást is sikerült begyűjtenem rendbontás címszóval… Viszont eljött a nap és most itt állok, vagy épp ülök a szökőkút szélénél mikor épp mire van érkezésem és várok. Vagy egyszerűen csak bámulok a vízbe és ötszázféleképpen elpróbálgatok egy végtelenül egyszerű köszöntést.. Aztán persze emlékeztetem magamat, hogy nem lesz semmi para! Nem először találkozunk basszus.. Ráadásul amikor ide kerültem a tesómmal, Sun-hivel egy szobában voltunk.. Nap mint nap találkoztunk. Többet látott belőlem minthogy, most már bármire rá kelljen feszülnöm... És semmi nem volt furcsa akkor most miért az? Fogalmam sincs, hogy mit kellett volna felvennem, vagy épp nem, ráadásul ha nagyon kiöltözök, anya tuti kommandós módba váltott volna és már félúton egy bokorból lógna ki utánunk távcsővel.. Úgyhogy egy egyszerű sötét, szürkés- lila kapucnis pulcsit húztam, szürke farmerral és egy örök életű tornacipővel. Még utoljára megtapogatom a zsebeimet, hogy minden nálam van-e.. A pálcám, a pénz, iratok szükség esetre.. egy apró ajándék, amit fogalmam sincs mikor kellene oda adnom, vagy hogy lesz-e merszem egyáltalán… De minden nálam. Az utolsó pillanatokban vissza fordulok a szökőkúthoz és próbálok koncentrálni, hogy a jegyeim eltűnjenek.. Egy kissé necces lesz így.. De igyekszem.
Hogy milyen aranyos! Pedig én igazán nem azért készülök másoknak apróságokkal, mert elvárásom lenne visszafelé is. Sőt, inkább kifezetten szeretek adni és jól érzem magamat tőle. Nem is várom el, hogy bármelyik rokonom viszonozza és bizonyára Aident is megfogom lepni vele, hogy gondoltam rá. Már előre látom, hogy morog majd, hogy nem kellett volna, vagy visszakozik, hogy igazán nem fogadhatja el. Annyira viszont mégis csak úriember, hogy tudja, nem illik visszautasítani egy ajándékot. - Pedig igazán nem várok ilyesmit, de az is igaz, hogy szeretem a meglepetéseket. Akkor legyen, elfogadom! - mosolyodom el végül, hiszen végülis én sem akarom megbántani őt azzal, hogy győzködöm, hogy nem kérek semmit. Azért remélem tényleg csak valami apró gesztus értékű dologra gondol. - De mégis csak valahogy a szüleid lettek, hiába éltek a munkájuknak. Én nem hiszem, hogy kizárná egymást a hivatás és a szerelem, vagy az egy nagyon szomorú világ lenne. - fejtem ki a véleményemet, bár persze az a tény, hogy vannak szülei, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szülei egyébként szerették is egymást hosszú távon. Lehet, hogy csak egy véletlenül érkezett gyerek volt, a szüleinek pedig sosem volt rá idejük. Azért ez szomorú lenne. Én boldog családban nőttem fel, és igazából a környezetemben is ez érvényes leginkább. Azt hiszem a Weasleyk hűséges típusok, akik ha egyszer párt választanak, akkor az sokáig tart. - Vagy talán csak te képzeled ezt, netán nem találkoztál olyannal, akinek pont te vagy szimpatikus. - persze nem tudom, hogy eddig kik voltak az életében, milyen lányokat ismert, de azért ennek fényében lehet, hogy nem túl kedveseket. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy bármi lenne az arckifejezésében, ami taszító. Tény, hogy elég gondterhelt a hangja, ez lehet, hogy az arcára is kiül, de nem hiszem, hogy olyan vészes lenne. Azért remélem, hogy nem attól riad el, hogy felmerült esetleg megérinteném az arcát, de végül visszaengedem a kezemet. - Azért egyszer akkor is megnéznélek magamnak, a magam módján. Örülök, hogy találkoztunk és ott leszek... leszünk! - javítom ki magamat, amikor Max felkapaszkodik a lábamra és kicsit még megkocogtatja Garrat nadrágszárát is, afféle elköszönésképpen. - Szia! Köszi a segítséget! - intek még utána, aztán visszafordulok a polcok felé. Aiden ajándéka már meg van, de keresek még valami szépet Ginnynek is. Biztosan találok egy eladót, aki színek tekintetében segít, hiszen a formákkal nincs gondom, de a színeket azért nem igazán tudom meghatározni.
//Én is köszönöm a játékot és a pb-t! Nagyon bírom, hiába állítod be nem szépnek. //
Trinity ezt biztosan nehezen érti meg, hogy én miért vagyok ennyire bizonytalan. Azért bennem van anyám visszafogottsága, nem illik ennyire kiadni az érzelmeket, ráadásul katonának tanultam, edzettem annyit. A sárkányok egyébként is elmélyült, lelki lények, ha én aztán beleesek valakibe, akkor igen nehéz kikecmeregni belőle. Nem kellett volna így fizikailag is megismerkedni, de megtörtént, ami végülis boldogító, de zavaró is egyben, hiszen nem tudok arra figyelni, hogy is védjem meg, sőt, a saját csapdámba esem azáltal, hogy mindkettőnket ilyen veszélybe sodrom. Próbálok, de nem megy, hogy ez ne látsszon annyira rajtam, de mivel Trinity nem lát, legfeljebb a hangsúlyomat érzi, betudhatja ezt holmi kamaszos zavarnak is. – Bor, virág.. Ez egészen randinak hangzik. Karácsonytól függetlenül. Akkor hát.. ha ismét találkozunk, addigra igyekszem valami meglepetéssel készülni. – Haladunk, nézelődünk egymás mellett, ami kissé drámai, és romantikus is egyben, mintha próbálnám elodázni az előttünk álló dolgokat. Lényegében belecsöppentünk valami romantikus lányregénybe a világvége előtt. Szörnyű, de édes is egyben ez a helyzet. Ahogyan ismét megszólal, az édes hangja a szívemig hatol, nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküle. Most, hogy már ismerem, nem akarnám -elveszíteni, de neki mások miatt kell élnie! – Lényegében lehetetlen. Én nem is éreztem szükségét, amíg meg nem láttalak. Jó értelemben leforrózó élmény volt. Tudod a szüleim biztosan helytelítően reagálnának, mindkettő komolyan a munkájának, a céljainak élt. – Csóválom a fejemet, ahogyan elmerülök mosolygva a nevetésében. Ismét megfogom a kezét, magamhoz képest ez látványosan merész mozdulat, ám már úgy érzem, végképp elvesztem. Hátha úgy menthetem meg, hogy tényleg a testőre leszek, nem csak valami messzi, láthatatlan védelmező. Az más kérdés, hogy miközben vele vagyok, nagyon alaposnak kell lennem a biztonságiakat illetően. Bólintok, örülök, hogy tudtam segíteni az ajándék választásban, az viszont, hogy láthatna.. Nyelek egyet. – Nézd.. olyan családban nőttem fel, ahol a fiúk nem voltak túl csinosak, viszont viccesek, vagy határozottak. Én egyik sem vagyok, csak keresem önmagamat. – Ahogyan kihúzza a kezét, figyelem is, hogy mit csinál, jól hallhatóan hümmentek, ez végülis tényleg jól esik, összességében pozitívan kezel. – Szörnyen nem, csak éppen azt hiszem az arcomra van valami írva, ami taszíthatja a lányokat. – Talán az elhagyatottság, az árvaság, a világvégével való szembenézés fájdalma. Kevés lány merne mellettem anyáskodó lenni. Végül sóhajtva búcsúzom. – Nos, nagyon örülök Trinity, hogy mégis így alakult. Mit szólsz hozzá, ha mondjuk három nap múlva ugyanott, ahol találkoztunk? Most van némi munkám, de állíthatom, hogy sokat fogok rád gondolni. – Ajánlom fel a lehetőséget, hogy aztán tényleg távozzak, ha válaszolt. Ideje tényleg megtennem a védelmi intézkedéseket, és lehet, hogy még a szüleimre is ránézek.
//Köszönöm a játékot, nagyon tetszik a drámázós cuki^^//
- Kösz! - mosolyodom el. Engem nem zavar, hogy bókol, sőt kifejezetten jól esik. Eddigi életem során sokan inkább a hibáimat emelték ki, bár tény, hogy ők inkább piszkálódó rokonok voltak, mint Devan a szeplőim miatt nem ritkán hívott pulykatojásnak. Aztán persze az ikrekt is sokat élcelődtek a magasságomon, vagyis hát, hogy nem vagyok valami égimeszelő, pedig a Weasleyk eleve nem nőttek túlságosan nagyra női ágon, ez inkább a fiúkra jellemző, szóval nem tehetek róla. A kérdésre viszont meglep egy pillanatra, mert bár igaz, hogy én most próbálok itt többeknek is ajándékot venni, de valahogy én mindig is elfogadó voltam és sose voltak komoly kedvenceim. - Hű, hát például a forralt bort eléggé bírom, de nem is tudom. Tudod azokat a dolgokat szeretem az utóbbi években jobban, akiet több fronton is lehet érezni. A virágoknak például finom selymes a tapintásuk és az illatuk is általában jó. - na igen, nem igazán vagyok oda a látványos dolgokért, hiszen nekem nem sokat jelentenek. A színek, vagy a szép dolgok nekem nem mondanak olyan sokat, mint másoknak. Az illatok, a formák, az különleges anyagok sokkal jobban megfognak, hiszen ezeket tudom igazán érzékelni. - De hát én engem is alig ismersz és ha jól sejtem, akkor a te munkádban eleve nehéz komolyabban ismerkedni. Nem tudhatod, hogy nem szoktam-e minden második nap búskomoran ücsörögni egy sarokban magányosan. - persze nem, szó sincs ilyesmiről és ez a nevetésemből is kitűnően kivehető. Valahogy sosem gondoltam, hogy van értelme elkeseredni. Attól igazából semmi se lesz jobb, tehát minek? Megpróbálom a jó dolgokat látni abban is, ami rossz. Lehet, hogy én nem látok rendesen, de a világ sok olyan részét is észreveszem így, amit mások nem feltétlenül, legyenek azok hangok, vagy épp illatok. - Semmi baj, tényleg és ez egész jó, legyen ez Aidené! Ügyes vagy! - mennék is tovább, de megakadok, na nem azért, mert megfogja a kezemet, hanem mert annyira meglepődik és érzem a hangjából, hogy egyáltalán nem jó értelemben. - Max szemén keresztül bármit láthatnék, de úgy tudom nem lehet irányítani, hogy milyen képessége legyen, de ez... neked ennyire ijesztő? Ha akarnálak már most is láthatnálak. - pillantok rá kíváncsian egy kis mosollyal, bár épp itt álunk a bolt kellős közepén, de nagyjából azért elférnek mellettünk, hogy ne legyen túl nagy morgás azért, mert megakasztjuk a többieket. Kicsúsztatom a kezemet az övéből és felmutatom a kezemet magunk között. - Csak meg kell érintenem az arcodat. Egész ügyesen eltudom képzelni magamban, hogyan nézhet ki valaki a körvonalain túl. De a hangod is olyan kellemes, nem hiszem, hogy olyan szörnyen festenél. - valószínűleg csak komoly önbizalomproblémái vannak, vagy tényleg szegény rémesen festhet? Eddig még nem éreztem, hogy mások furcsállva néznének ránk, márpedig, ha valaki kiemelkedően egy végletet képvisel, bizony megszokták nézni az emberek.
//
