2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem az várom, hogy egyedül az előítéleteit vetkőzze le, hanem majd később a ruháit is, de az még bőven ráér. Nekem sosem az volt a módszerem, hogy olyan szinten zavarba hozzak valakit, hogy már-már kiakasztó szinten, de megértem, hogy ha ezt azért kinézi belőlem. Azért a lehengerlő mosolyom tovább is ott az arcomon, de arra visszaemlékezhet, hogy amióta ismerjük egymást, csak ő kapott ebből, hiszen többen is próbálkoztak nálam, példának okáért a bálon, és elég flegmán, hidegen elküldtem mindenkit. - Sosem voltam olyan ostoba, hogy pofont kockáztassak. Talán férfias húzás mindent egy lapra feltenni, de hidd el, azért nem szokásom nőket megalázni. De miért is beszélünk erről, nem voltak ilyen terveim veled, és az, hogy zavarba hozlak, más módszerekkel is elérhető. Példának okáért magamba bolondítalak, az sokkal élvezetesebb út. – Simogatom meg gyengéden a vállát, és úgy nézek rá, mint aki fel akarja őt falni. Abban igaza van, hogy bármennyire is jóképű vagyok, a lányok többségének komoly tartása van, és megalázónak érezné, hogy ha minden előzetes dolog nélkül benyúlnék a bugyijába. Szoktam én merész lenni, és Penny jól látja, megvannak a módszereim, ezek nagy részét viszont rajta nem alkalmazom. Bármilyen hihetetlen is, vele már az első pillanattól eltérően komolyabb voltam, úgy tűnik tényleg sokat változtam. - Egészen? Ha nem vagyok nagyképű..? Ugyan szivi, nem mintha a magabiztosságom nem tetszene annyira. De nem kell beismerned, elég, ha én tudom. – Halkan elnevetem magamat, tudom, hogy a nagyképűség valakit taszít, én azért észrevettem, hogy Penny nem tud ellenállni az ostromoknak, mellette pedig nem érti, hogy miért nem próbálkozom egy bizonyos szinten túl. Azt hiszem ez a fajta megközelítés nekem is tetszik, hogy húzzuk a dolgot, amíg nem vagyunk biztosak benne. Én sem akarom ugyanis a lányt egy újabb trófeának. - Rendben,ezt megígérem, miattam ne kelljen aggódni. És igen... emlékszel, hogy hányszor ittál ilyet? Először, és most. És közben? Úgy gondolod, hogy manipuláltalak? – Figyelem a válaszát, azért más dolog valami függőséget okozó nedüvel itatni állandóan, de nálunk ez olyan ritka, és pontosan tudja, hogy ha olykor erőltetem is, hogy zavarba hozzam, a döntései a sajátjai. A válaszára alig meglepődött mosollyal válaszolok, és bólintok. – Ez kölcsönös szivi, de nem. A végén még rámfognád, hogy csak elbódítottalak. Legalább engedd, hogy bizonyítsak. Még ha állandóan alá is ásod a saját megítélésedet, kivételes lány vagy, és ezt nem ellenszolgáltatást remélve mondom. Nem fogom hagyni, hogy bántson valaki. Se az édesanyád, de más sem. Na és persze magától értetődik, hogy ha valaki bepróbálkozik nálad, elegáns vehemenciával fogom felrúgni. – Nem akarom én kisajátítani, vagy jogod formálni rá, és még véletlenül sem akarom azzal megsérteni, vagy elvenni a kedvét, hogy a csókra nemet mondtam. Nem ez volt a cél. Pontosan tudja minden érintésemből, pillantásomból, hogy mennyire benne lennék, de ha ez valami komolyabb, felnőttebb, amire ő is vágyik, akkor még el kéne napolni a csókot, tovább kell ismerkednünk. Nevetgélve nézek le a dekoltázsára, ami pulcsiban nincs is, na igen, a bálon azért nagyon dögös volt, de annyira sosem voltam bunkó, hogy egy lány melleihez beszéljek. Ha beszélgetünk, ott van az arca, ha pedig valami mást csinálok, úgyis foglalkozhatok a cickókkal. Táncba kezdünk végül, és azt kell mondanom, hogy az anyuka kirohanása után egészen kellemesen alakul az este. A szám középlassú, és van közben lehetőségem megpörgetni őt a karom alatt, ezért meg is teszem, utána vonom vissza őt a lassúzásba. - Ha kezded először te, szívesen. – Bólintok, végülis az én életemben nincsen semmi kivetnivaló. Tudom, hogy felelőtlen életet élek, de nem tettem tönkre senkit. Inkább Pennyt hallgatom, végülis a sztori alapjait nagyjából már ismerem. – Világos. Megzsarolt, hogy mindig azt tedd, amit ő akar. Ezért vagy olyan komoly, mert azon túl, hogy másokat féltesz, te sem mersz boldog lenni. Ezen még dolgozni fogunk. Nos.. aki nekem fontos, az a hugom, Hayden. Történt vele kapcsolatban valami, amire nem vagyok túl büszke, de majd egyszer elmesélem, hátha végre eldöntöd, hogy belémszeretsz, vagy teljesen kiábándulsz. – Döntöm oldalra a fejemet halvány mosollyal, most tényleg nem akarok ebbe belemenni, felesleges lenne elrontani az estét. Táncikálunk, és beszélgetünk, innentől főleg a tanulásról, esetemben pedig annak hiányáról, és végül alvás nélkül hajnalban válunk el, akkor engedem útjára. Sima puszival.
Az előítéleteket azért mégis csak nehéz levetkőzni, főleg ha egy olyan valaki áll előtted, mint amilyen ő is. Sok mindent hallottam már róla, túl sok mindent ahhoz, hogy igenis legyenek olyan dolgok is, amiket valahogy könnyebben hiszek el, még ha nem is igazak, vagy ha azóta már változott, akkor is, ha netán miattam. - Áh így már értem és... ne haragudj, de amúgy is pofon lett volna a vége, ha ilyesmivel próbálkozol. Egyáltalán van bárki, akinek az erőltetés ilyen formában bejön? - valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy létezik, aki nem egy nagy pofonnal jutalmazná a másikat az efféle próbálkozásért. Azért persze azt is sajnálom, hogy csak így megint rosszat feltételeztem róla. Tudom, hogy nem szép tőlem, de nem tehetek róla. Azért néha csak-csak előfordul még, hogy rosszat feltételezek róla. Azért a rossz híre nem múlik el csak úgy, nem tehetek róla. - De már nem idegesít és ez a lényeg. Egészen kedvelhető vagy, ha nem vagy olyan nagyképű tudtad? - nem, nekem az a fajta hozzáállása nem tetszett, ez viszont annál inkább. Tud azért nagyon is kedves lenni és figyelmes, persze a maga nyomulós módján, de az egészen megszokható és van azért abban valami, hogy tényleg valahol ezzel is sikerült levennie a lábamról. Nem véletlenül jött be már neki valószínűleg sokaknál ez a taktika, nálam is azért meg volt az eredménye, mint látjuk. - Nagyon érdekesen állsz hozzá mindenhez, csak kérlek... azért a komoly dolgokban tényleg légy óvatos rendben? - ez a vékony jég dolog azért mégis csak elég necces és körülményes főleg akkor, ha velem van kapcsolata, hiszen az én életem veszélyes, amire már rájöhetett és nagyon remélem, hogy nem fog majd feleslegesen kockáztatni, ha netán arra kerül a sor, hogy tényleg szembe kerül az anyámmal. Tudom én, hogy elég sokat gondol magáról, de az anyámat nem ismeri és nem tudja, hogy mire képes. Fogalma sincs róla, hogy mit tehet vele, ha akar és én biztos, hogy nem tudnám elviselni, ha miattam esne baja. - Talán igen, így is mondható csalásnak, bár... nem annyira, de ha e nélkül tudod kihozni a másik bátrabb oldalát, akkor az még figyelemreméltóbb nem gondolod? - a kérdésére nem válaszolok azonnal, főleg mert át is kell gondolnom. Nem ittam belőle annyit, hogy máris nagy hatással lenne rám, de az tény, hogy azért tényleg megbontja kicsit az ember védelmi rendszerét, vagyis a komolyságot. Ettől még nem leszek olyan bátor, mint az oroszlán, de... tény és való, hogy olyan dolgok is motoszkálnak a fejemben, amik máskor nem voltak jellemzőek. - Na jó... leginkább meg akarlak csókolni. - vagy azt várom, hogy ő tegye meg? Aztán persze meg is lep kicsit, hogy tényleg kimondtam ezt, mert igazság szerint nem akartam, vagy... mégis? Jobb, ha inkább elvonom a saját figyelmemet is azzal, hogy megmutatom neki, hogy mire vagyok képes és ez végül is csak valahol a jéghegy csúcsa. Tényleg jó vagyok ebben, nem véletlenül mentorál McGalagony és voltam már több ösztöndíjas nyári képzésen is. A mostani is meg lesz, és nem is féltem tőle, hogy nem így lesz. Na jó.. azért de. - Ezen nem lepődöm meg. - nevetve rázom meg a fejemet, de azért én nem vagyok annyira bátor, hogy nyitottabb felsőt vegyek csak úgy kettesben vele. végül is a bálon már látott lengébb szerelésben, úgyhogy nagyjából már tudja, hogy mire számíthat tőlem. - Erre még nem gondoltam bevallom őszintén. - mosolyodom el, főleg amikor felállunk és a derekamra csúsztatva a kezét hív táncba. A bálon is kellemes volt vele ringatózni, akkor is hatással volt rám és gondolom ezzel tisztában volt ott is, mint ahogy mindig tisztában van azzal, hogy milyen hatással van másokra, azaz főleg a lányokra. - Ha te is mesélsz róla volt-e olyan az életedben, aki fontos volt neked... úgy igazán. - vajon volt más lány, olyan mély jó barát, akiért bármit megtenne? Vagy van vajon most? Tudom, hogy vannak olyanok, akikkel szórakozni, bulizni szokott, de vajon van olyan is, aki ennél komolyabban és közelebb áll hozzá? Persze, ha igent mond, hogy ő is mesél, akkor én is belekezdek a saját sztorimba. - Nem sok mindent lehet tudni róla, csak pár alkalom volt, néhány randi, egy pékségben dolgozó srác... mugli a tetejében, de nagyon kedves, csak hát jött az anyám. Megfenyegetett, hogy megöli... majdnem meg is tette, ha nem megyek vele. - nem nagyon akarok én erről ennél bővebben beszélni igazából. Így se jó visszaemlékezni, főleg nem arra a nyárra, amikor vele kellett lennem hosszú, végtelennek tűnő hónapokon keresztül. Rémes állapot volt, rettenetes és... tettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna és amiket nem tudok már visszaszívni soha sem.
Elhülő arckifejezéssel rázom meg a fejemet, én totálisan máshogyan értettem ezt, de már nem az első eset, hogy Penny félreért. Talán azzal, hogy laza vagyok, lehet, hogy túl nyersen fogalmazok, és ezért jut ilyen következtetésekre. Holott a csábítás és a barátkozás itt most teljesen elválik. Úgy érzem, hogy muszáj valahogy rávezetnem, hogy nem is így gondoltam. - Ezt most vehetném akár sértésnek is szivi. A szokásos előítéleteid. Azt mondtam, hogy én megtehetettem volna igen gyorsan, nem azt, hogy belementél volna. Vedd észre, hogy ez itt már az elejétől másról szólt. Elengedtelek, és máshogy hengerellek le, a csodás személyiségemmel, meg minden. – Az elején sem nyomultam rá vadul, pusztán a hangulatot teremtettem meg. A csapda, a rózsa, és a tánc, ez mind ugyanolyan szint volt, valamiért hatással volt rám, de soha nem érintettem egy pontnál komolyabban, és ezt kéne észrevennie. Nálam ez a komolyság, még ha mindenki más biztosan vad nyomulásnak is venné. Tulajdonképpen akikkel könnyedén összejöttem, ott meg se kellett erőltetnem magamat. Penny viszont igazán aranyos lány, és őt úgy akarom zavarba hozni, hogy az mindkettőnket feltüzeljen. Hiszen tudom, hogy rá is hatással van a közelségem. Az arcát illetem a puszival, izmaim már ettől is megfeszülnek - Neked meg sosem múlik el a riadalmad, elfogadhatnád végre, hogy hiába riadsz meg tőlem annyira, úgyse állok le. Idegesített? Nahát.. akkor jó sokat kellett rajta dolgoznod, hogy ez megváltozzon. – Nevetem el magamat, hiszen valahol igaza van, én is csiszolódtam hozzá, de nem akarom, hogy kihunyjon a köztünk lévő izgalom, szikra, ehhez pedig az kell, hogy időről időre meghökkentsem, úgy támadjam le, hogy legyen benne valami kiszámíthatatlan. És tovább nevetek, igaza van, ezek a véletlen beszólások már annyira a részemet képzelik, még úgy is, hogy jó ideje nem szoktam lányokkal kavarni, ettől még igenis működik az, hogy nekem ilyen a stílusom. - Nekem olyat mondani, hogy ne bízzam el magamat? Ezt komolyan átgondoltad szivi? Tudom, hogy van büszkeséged, más dolog hatni a hiúságodra, vagy a büszkeségedet lerombolni. Azt nem tenném. Csak annyira bántalak meg, amennyire még motivál a visszavágásra. Vékony jég, tudom, de hát.. kockázat nélkül nincsen győzelem.. – Tudom, hogy megint pimasz vagyok, amitől akár meg is csaphat, de nem félek ettől. Végülis feljött a szobámba, és mindazok ellenére, hogy az iskola legnagyobb csábítójával van elzárva, anélkül, hogy bárki tudná, mégsem kell tőlem tartania, és ezt tudja. Vagyis... bőven elég a bizonytalanság, hiszen valami történik köztünk, de egyértelmű hogy semmi sincsen elsietni, hiszen a sokat emlegetett randi még meg sem történt. - Valahol így van, de nem teljesen. A nektár felszabad bizonyos vágyakat, de nem annyira mint az alkohol. Boldogít, elfeledteti a gondokat, de a józan eszed megmarad tőle. Ha visszaemlékszel, minden békésen aludt a folyosón, problémák nélkül. Senkiből nem csinál cafkát, bátorságot is csupán bizonyos szintig ad. Hasonló, mint a szerencselé, csak nem annyira erős, és szerencséd sem lesz tőle. Csak némi plusz önbizalom. Ha ezt csalásnak veszed, akkor valóban az. Te mit akarsz megtenni a nektár hatása alatt? – Kérdezem még mindig mosolyogva, már beleivott, és láthatóan kezd el az asztalon ugrálva énekelni, de azért kiváncsi vagyok, hogy ő mit gondol. Miután beletemetkeztünk egy újabb ölelésbe, megrázom a fejemet, de ki is mondom, hiszen így pont háttal van nekem. - Semmi, tényleg. Nem élek partydrogokkal. – Simogatom meg a tarkóját, és egy lágy csókot lehelek rá, ez még nem jelent semmit, megbeszéltük, hogy barátság, még ha ez bőven túlmegy rajta, de hát istenem, nem sietünk sehová. Megfordul, és érdekes játékba hív. Elgondolkozva kulcsolom az övére a saját ujjaimat. – Mutasd csak. – Várom, hogy mi fog kisülni a a varázslatból. És magamban meg kell jegyeznem, hogy állati cuki, ahogyan behunyja a szemét, és a vállamra teszi a kezét. Ebből még akár érdekes dolgok is alakulhatának, de annyira tudom, hogy ő is finom lélek, hogy nem csókra vár. – Hoppá... ismered az izlésemet. Azt hittem neked lesz ilyen nyitottabb felsőd. Na azt megnéztem volna. Tényleg állati ügyes vagy Penny. Nem csodálnám, hogy ha valaki molesztálni mer, akkor papírrá változtatnád a micsodáját. – Ha már szembefordult velem, akkor ezúttal én állok fel, és húzom fel őt is, mert ez lassabb szám jön. Mivel már ittunk a nektárból, és egyébként is jó a hangulat, úgy gondolom, meg sem kell kérdeznem, hogy táncolunk-e. A derekára illesztem a kezemet, és lágyan ringatni kezdem a csípőmet. - Mesélsz arról a srácról, akivel anyukád fenyegetett? Tudod, akinek végül emléktörlés lett a jussa. – Igazán érdekel, és meg is akarom ismerni a múltját. Valahol erről szól a dolog, hogy lássuk egymás motivációit, jellemét. Ha jól tudjuk magunkat érezni a másik társaságában tabuk nélkül, akkor valóban bármi kialakulhat.
Tudom, hogy ő ilyen és bírom is a magabiztosságát, de azért határozottan felszökik a szemöldököm, amikor levágja már megint ezt a dumát, hogy ha akart volna akkor már miket tett volna meg. Azért én nem hiszem, hogy ilyen könnyű préda lennék. Lehetséges, hogy vannak olyan lányok, akikkel tényleg viszonylag könnyű lenne a dolga, de én nem tartozom közéjük. - Azért ezt én nem venném ennyire biztosra. Nem vagyok olyan könnyű eset, mint... amit megszoktál. - és mégis annak ellenére, hogy rá igyekszem cáfolni elmosolyodom, sőt még zavartan el is nevetem magamat, amikor megölel és odahúz magához, hogy megsimogassa az arcomat és adjon rá egy puszit. A fenébe is tényleg jó érzés, de akkor is vagyok annyira dacos és van annyi akaraterőm, hogy nem lenne olyan könnyű dolga velem. Azért lássuk be, hogy próbálkozott az elején erőteljesen és talán csak később nyergelt át a barátkozásra, amikor rájött, hogy a vad nyomulás nem éri el azt a célt, amit szeretne. Amúgy sem akarom, hogy az jöjjön ki ebből az egészből, hogy tényleg olyan könnyű préda vagyok. - Rémes, hogy ez a túlzott magabiztosság épp annyira... szórakoztató, mint amennyire idegesített az elején. Őszintén fogalmam sincs, hogy csinálod, de biztosan csak a kitartásod hozta meg a gyümölcsét... haver. - na az nagyon jól érezhető, hogy ezt a szót kb. életemben nem sokszor mondtam még ki. Haver... nem szoktam lehaverozni senkit sem, az ilyesmi nagyon távol áll tőlem, de mi most barátkozunk, ami ahogyan mondta átcsaphat valami másba is, bár őszintén szólva én már most is úgy érzem, hogy ez nagyon is átcsapott valami másba, csak szándékosan játszik velem, hogy majd én mondjam ki a végső szót, vagy... a jó ég tudja. - Nem is te lennél, ha nem mondanál ilyeneket. - újra csak nevetve rázom meg a fejemet. Tőle tényleg kitelik, hogy folyton ilyesmiket mond, de tényleg szórakoztató. Kár lenne tagadni, hatással van rám a kis pajzán szövegével és a szándékos felpiszkálással. Az elején is így volt, csak akkor még könnyebben tagadtam, most viszont már határozottan nehezen teszek úgy, mint ha nem lenne semmiféle hatással se rám. - Egy barát is lehet fontos, ne bízd el magad, nekem is van büszkeségem. - ha olyan típus lennék akkor most még nyelvet is öltenék rá, de nem vagyok olyan, így csak szimplán mosolyogva csóválom a fejemet. Túlságosan magabiztos, ami alapvetően nem is baj. Ez hozzá tartozik, ő egyszerűen ilyen. Ha nem ilyen lenne, akkor nem is ő lenne és valószínűleg nem is tudott volna elérni nálam az ég világon semmit sem. Így viszont akárhogy is nézzük, szépen halad. - De akkor ez végül is csalás nem? Felszabadítja a vágyakat, mint az alkohol, tehát az ember nem azt teszi, amit valójában tenne. - és ez most nagyon is komoly kérdés, annak ellenére, hogy közben a térdemet simogatja és a vállamat karolja át. Ezek is mind hatással vannak rám, ahogyan ő és a szövege is, akkor minek még plusz bódító szer, amiről még be is ismeri, hogy tényleg az a célja, hogy hatással legyen az emberrel? Akkor ez akárhogy is nézzük tényleg csalásnak számít. Már magamtól is tenném le a poharat, pont e miatt lep meg, hogy végül ő teszi meg és veszi ki a kezemből. Hát jó... jobban teszik nekem ez így, ha nem érzem úgy, hogy valamiféle ital bódít el annyira, hogy hatást gyakoroljon rám, hanem inkább ő maga az, aki ezt megteszi, a folyamatos ölelgetésekkel és testközelséggel, bár az furcsa egy helyzet, hogy nem tudok vele úgy beszélni, hogy lássam az arcát rendesen. - Igen, kellemes. Nem vonja el a figyelmet, de mégis... Ugye ebbe nincs valami csempészve, mint az italba? - ezúttal talán csak félig komoly a kérdés, de... azért mégis csak érdekel a válasz. Nem akarom, hogy játékkal és csellel érjen el nálam valamit és azt hiszem ő sem ezt szeretné. - Igazság szerint sok mindent. Kérj valamit és megpróbálom, vagy... - ezúttal az én arcomon jelenik meg széles mosoly. Előrébb hajolok és kiszabadulva az ölelésből szembe fordulok vele. A két kezemet a vállára teszem és lehunyom a szememet. A pálca nincs nálam ezúttal, elég jó vagyok a tantárgyból, hogy ne legyen rá mindig szükségem. Csak elmormolok néhány latinos hangzású igét, amire a felsője megváltozik. A minta marad, de ujjatlanná válik, kicsit nyitottabbá, mint egy hawaii ing. Végül is miért ne? Láttam én már lazábban is öltözni őt, felső nélkül első alkalommal, de ha bemutatót akar, akkor bemutatót kap. Azért azt nem tagadhatom, hogy nem volt rossz az a látvány akkor este.
Meglepődve tágítom ki a szemeimet, azért ennél nagyobb butaságot nem is mondhatott volna, na de hogy kell ezt anélkül közölni, hogy baromi nagy taplónak vagy romantikus lúzernek ne nézne? Hiszen mindkettő vagyok, és egyik sem, igazság szerint pont mostanság keresgélem azt, akivé majd harminc éves koromra akarok válni. Talán jó úton vagyok, de az is lehet, hogy ez sem én vagyok, de bárhogy is legyen, valahogy összességében jobbnak érzem azt, amit most teszek, mint olyan két évvel korábban. - Egyrészt... a francokat szivi. Másrészt ne vedd bókolásnak, mert ha akarnék, akkor már a bugyidba nyúltam volna, de te igazán aranyos vagy, akivel jó együtt lógni, és akit kedvelek. És nem, nem kavarok mással. Gyere ide, te hülye. – Húzom magamhoz, hogy átöleljem, és megsimogassam az arcát, és adjak oda egy puszit, és ha már ott van a közelemben, akkor még az oldalát is megsimogatom, mert olyan jól kézreáll. De aztán mégiscsak elengedem, és elintézzük a motort, hogy aztán elinduljunk a szobám irányába. Elképzelhetetlennek tartom, hogy őt nem nézi meg sok pasi, hiszen elképesztően szép lány, még ha amolyan visszafogott stílus is. Van aki erre gerjed, engem többek között határozottan bezsongat. - Azért egy igazi gazember direkt terjeszti is a kultuszát. Ha már rossz vagyok, akkor illik rá büszkének is lenni. De nem, már megint félreérted. Nem barátkozni szoktam a lányokkal. Vagy kavarok valakivel, vannak fiú haverjaim, és egy barátom, Olliver, de lány egy sem. Egyedül veled barátkozom, ha akarod. És igen, ez barátság, ami akár átcsaphat másba is, majd egyszer, ha végre rájössz, hogy mennyire nem bírsz nélkülem élni. Addig be kell érned azzal, hogy még a széltől is óvlak, meg állandóan zavarba hozlak. Így megy ez. – Nevetem el magamat, hiszen állandóan ezt a barátkozást hozza fel, és nem fogadja el, hogy számomra ez most egy új fogalom, és igenis becsülnie kéne, hogy nem trófeaként használom. Sőt, tulajdonképpen ő lehet büszke magára, hogy ilyen hatással tud lenni rám, hogy nem nem egynyári slágert csinálok belőle. - Nem fogok mással motorozni. Csak téged túráztatlak meg. – Vigyorgok rá, ahogyan tolom be a járgányt az udvarra, és ahogyan egy pillanatra megállunk, ismét megállunk egy pillanatra összeölelkezni. Már kezdem megszokni, és a kipirulásából ítélve még ő is egyre jobban megbarátkozik azzal, hogy már nem vagyok annyira zavarbaejtő, mint legelőször a folyosón. Mélyen a szemébe nézek, és így telik el egy pár pillanat. Aztán elmosolyodom, és mivel készen vagyunk a mocival, séta felfelé a kastélyba. - És kezdek fontos lenni. Legalább kezded beismerni, hogy te nem csak barátkoznál. – Nem akarom én ellazáskodni a dolgot, nagyon is jól esik, hogy így áll hozzám, de a jellemen nem tudok változtatni. Vagyis tudok, hiszen máris komolyabb vagyok vele, mint eddig bárkivel, és láthatja az érintéseimből, hogy a csábításon és vakmerőségen túl igenis odafigyelek. Vagy valami olyasmi. - Ez megint csak nem. Ennek senki nem tud ellenállni. De csak ritkán adok neked, mert még függő leszel. Az alapja egyébként mandula, ugyanis van egy olyan mágikus adottsága, amit ha felerősítünk, mindenkinek beindulnak tőle a vágyai. És valahol ez a cél, felszabadít szivi. Úgyhogy élvezd ki. – Azért, mert a térdét simogatom, vagy átkarolom a vállát, jó, jogos, hogy több mint amit egy lány baráttal megejtenék, de mivel több sem lesz belőle egyenlőre, így nem kell magyarázkodni rajta. És mivel már megmagyaráztam ezt neki, itt már nem kell kitérnem rá. Csak kiveszem a kezéből a poharat, bárhol is tartson, és magamhoz húzom, háttal, hogy neki tudjon feszülni a hasamnak. Na nem veszem ölbe, hiszem a hátsójával maradhat a helyén, csak amolyan hátulról átölelős póz így, és valahol a dereka környékén nyugszik a kezem. - Tetszik ez a zene szivi? – Kérdezem, hiszen már a harmadik szám megy, és még nem szólt, hogy nagyon unná. Amolyan általános popszámok, háttérzajnak pont átlagos. – Majd megmutatod, hogy mit tudsz átváltoztatni? Igazán kiváncsivá tettél, hogy mennyire vagy ügyes.
Azt persze nem tudhatom, hogy mik járnak a fejében és hogy milyen döntést hozott meg, csak bízhatok benne, hogy nem fog ártani nekem és nem fogja összetörni a szívemet, mert már most is menthetetlenül kezdem megkedvelni és félek attól, hogy a végén túlságosan is. Ha pedig akkor kiderül, hogy tévedtem... az nagyon fog fájni. - Mintha engem olyan sokan nézegetnének. De ne aggódj... nem vagyok híve a többlakiságnak, és jól hangzik, ha már te sem. - mert hát na ismerem én elég jól a hírét, tudom, hogy milyen ügyei voltak eddig, legalábbis sokról hallottam már, a többit pedig könnyedén el tudom képzelni. Szórakozott a lányokkal, valószínűleg elég sokat és nem akarnám, hogy velem is ezt tegye. Persze mondani bármit lehet, ez még nem garancia arra, hogy tényleg nem játszik másokkal, de nagyon remélem, hogy tényleg így van. Azért a Roxfort bár nagy iskola, de elég gyorsan terjednek benne a hírek és lehet, hogy nem ugyanabba a házba járunk, de valószínűleg visszajutna a fülembe, ha mással játszana. - Rólad hallottam rosszakat Tristán, és ne aggódj, aztán vannak tapasztalataim, de ha azt mondod barátkozunk... amit furcsa hallani, mert furcsa módon barátkozol, akkor hiszek neked. - hát no azért lássuk be, hogy nem szokta az ember a barátját így simogatni, vagy játszadozni vele. Nem tudom, hogy ez mennyire számít barátkozásnak, de legyen igaza és mondjuk akkor annak. Majd kiderül, hogy ténylegesen mennyire van szó barátkozásról csak szimplán, vagy netán mégis csak többször. Biztosan észre fogom fenni, amikor már nem barátkozunk majd. - Igen, így jobban tetszik. Ha már ennyire nyíltan barátkozunk és közben nem... barátkozol mással ennyire, akkor jól esik, ha csak én ültem a motorodon és ez nem gyakori másoknál is. - ennyire én is lehetek kisajátító, ha már úgy fest, hogy ő is az, hiszen nem akarja, hogy közöm legyen máshoz, hát akkor ő se motoroztasson meg másokat igaz? Hiszen tény és való, hogy elég nagy hatással van rám most is, a simogatás, a közeledése... nehéz lenne letagadni, hogy nagyon is eléri vele azt, amit akar. Hevesebben ver a szívem és a levegőt is szaporábban veszem még, ha mindezt próbálom is titkolni. Szó se róla tényleg nagyon érdekesen barátkozik. - Nem ismered az anyámat, ő nem nekem árt közvetlenül soha sem, hanem azoknak, akik fontosak nekem és még mindig úgy érzem, hogy ezt nem veszed elég komolyan. - és bármennyire is lazáskodik, akkor is jár ezért egy sóhaj. Nem érti, hogy az anyám hogyan működik. A kastélyba úgy se jön be, viszont nagyon is veszélyes tud lenni másokra nézve, akik nekem fontosak. Azért halt meg az apám, azért fenyegetett meg olyanokat már nem is egyszer, akik közel álltak hozzám, vagy azt hitte, hogy közel állnak hozzám. E miatt kellene Tristannak óvatosnak lennie és remélem, hogy tényleg az is lesz. A védőbűbájok alapvetőek ilyen helyzetekben, az a minimum. - Ez megint nem csak szimpla bor igaz? - érezni rajta, hogy az íze nem átlagos. Olyan kicsit, mint a forralt bor, csak nem meleg és nem olyan fűszeres, de nagyon is ismerős az íz, mint amikor kóstoltam azt az italt, amit első alkalommal adott nekem. Ez is ugyanolyan bódítóan kellemes, édeskés ízű. Több korty is lecsúszik mire észreveszem, hogy a keze már a vállamon pihen. Nem kellene ezen meglepődnöm különösebben, ő így... barátkozik, ez már eddig is kiderült. - Én már valahogy megszoktam és nem is szeretek túl sokat egyedül lenni az az igazság. - de ezek szerint neki jó, ha magában is van, ami újfent csak meglep, ahogyan az is, hogy már a nyárra tervez előre és hogy megváltoztatná a nyári szórakozós terveit is az én kedvemért. - Azt hiszem nem lenne rossz, de még az sem biztos, hogy megkapom a lehetőséget, pár hét mire kiderül, de... te komolyan így szoktál barátkozni? - hát jó az én barátaim nem szokták a térdemet simogatni és nem szoktak így átkarolni sem. Ez nálam nem barátkozás, bár persze eddig is tudtam, hogy nem erről van szó, csak nem tudtam hogy szól-e, ha ez az egész randiba csap át, vagy majd csak rájövök magamtól, netán már meg is történt?
Valahogy így marad izgalmas a dolog, hogy egy bizonyos szintig még rosszfiúnak gondol. Megvan a játék jellege a dolognak, hogy így kerülgetjük egymást, ő fenntartásokkal viseltetik irányomban, nekem pedig nem csak az ő akadályaival kell megküzdenem, hanem a saját múltammal is. Érte már érdems változnom, na de a kérdés az, hogy mindkettőnk számára mennyire lenne furcsa egy ilyen változás. Ha a drágakőkék szemekbe pillantok, akkor úgy érzem, jól döntöttem, hogy nem kavarok másokkal, amióta elkaptam azon a folyosón. - És még mindig nem tudsz semmit. Majd sorjában. Azért azt tudnod kell, nem kerülgetek másokat már jó ideje, s amióta találkoztunk, csakis téged. Így annak sem örülnék, ha téged nézegetnének meg. Furcsa, új tulajdonságom, hogy a kiszemeltem nem lehet másé. – Vigyorogok rá megsimítva az állát, számomra tényleg hülyén jön ki, hogy ennyire ragaszkodok valakihez, holott előtte pár órás afférjaim voltak, és mindegy volt, hogy előtte-utána kivel kavarunk, buli volt az egész. Ez meg kezd komolyra fordulni annak ellenére, hogy szándékosan nem lépek, hagyom érni a dolgokat. A finom stílusát látva tökéletesen igazat adok neki. Talán le tudtam volna hengerelni, el tudtam volna csábítani, főleg a nektár segítségével, és mégis, most vállonveregetem magamat, hogy hosszabb lefolyást adok a dolognak. - Megértelek Penny, de ennyire rossz tapasztalataid lennének? Vagy nincsenek egyáltalán? Az egy dolog, hogy milyen képed van rólam, de megkérdezhetsz bárkit, én nem szoktam hazudni senkinek. A barátkozás és a csábítás két különböző dolog. Mi csak barátkozunk, a magunk módján. – Fogom meg a kezét, és odahúzom magamhoz, hogy megpusziljam az ujjait. Amolyan romantikus-incselkedős módon, mindkettőből van benne egy nagy adag, annak ellenére, hogy a barátkozást húzom rá. Utána nem engedem el a kezét, csak a combjára engedem le. Egy pillanatig vizslatom az arcát, még azt gondoltam hogy nekem van nehéz családom, bár ha belegondolok, a szüleim imádnak. Ha nem tennék, akkor nem engedték volna ezt a linkelést hosszú éveken át, nem csoda, hogy ha mostanság megelégelték, de tudom, hogy jót akarnak nekem. Ellenben Penny anyja egy igazi patás ördög, tipikus sötét boszorkány, akivel még meg fog gyűlni a bajunk. - De igen. Csak azt mondtam, hogy már másnak is mutattam, de te ültél rá rajta egyedül. Így jobb? – Nevetem el magamat, kezd állatira tetszeni, ahogyan játszik végre a nőiességével. Ahogyan ő gondolja magáról, nem valami divatcica, sokkal inkább egy babaszépség, aki nincsen tisztában, hogy mennyit ér, és az anyja miatt vélhetően mindenkit kizárt. Vagy ha nem tette, akkor az anyuka máris fenyegetőzött. Mostanság viszont kezdené levetni a gátlásait, és használni az adottságait. Egy pillanatra közelebb húzom magamhoz, de csak annyira, hogy megöleljem, és beletúrjak a hajába. Na és persze a hátát simogassam, amolyan gerinctájékon, mint a bálon, imádok ugyanis pillangókat rajzolni a testére, talán egyszer majd a meztelen bőrére is fogok. Aztán sármos félmosoly, mert muszáj visszatolni a mocit, hogy elindulhassunk fel a szobámba. - Írok, és majd tartjuk a kapcsolatot. A végén még valóban elhiszem, hogy tényleg imádsz. Mondjuk nem meglepő.. Résen leszek, és a szüleimnek is szólok, hogy aktiváljuk a riasztó bűbájokat. Érted azért komolyabban aggódnék szivi. Én csak egy nulla mellékszereplő vagyok ebben, a fő célpont te vagy. Úgyhogy vigyázz a feszes kis hátsódra, amíg meg nem jövök, mert begorombulok, ha bajod esik. Vér fog folyni, és ezt nem csak képletesen értem. - Felérünk a szobámba, ahol hellyel kínálom, és előpakolom a bort is, és a sütiteket is, hogy ne éhezzünk meg. Sajnálatos módon még nincsen tervbe véve, hogy a mai estén használjuk a szánkat valami finomabbra, így a a beszélgetés mellett majd eszegetünk. Koccintok vele, és ha beleiszik, akkor érezheti, hogy ismét van az italban némi finom nektár, amely bódító picit. Nem annyira tömény, mint a folyosón, tehát nem fog elszállni tőle, de a finom íz egyértelműen kivehető belőle. Félmosollyal figyelem a hatást, nem cél, hogy ledobja magáról a ruhákat, ha itt valaki kezdeményez, az csak én lehetek. - Egészségedre szivi. Na igen, nem tudtam volna elképzelni, hogy másokkal lakom együtt. És nem a lányok miatt. Sokat olvasok, nem szeretem, ha megzavarnak. Legyen egy saját kis birodalmam. Mesélted a múltkor, hogy nyáron majd lelépsz néhány hétre valami átváltoztatás konferenciára. Ha akarod, akkor a közelben kiveszek valami szállást, és összefuthatunk néha. Van ugyan némi tervem a nyaralásra, lemenni valami melegebb vidékre a haverokkal, de az ráér. Hosszútávra tervezek veled kiscica. – Mivel egészen közel ülünk egymáshoz, miért is ne simogathatnám meg a térdét? Átkarolom a vállát, letéve a poharat, de nincsen a dologban semmi meglepő, és váratlan, olyan természetességgel teszem ezt, hogy nem kell tőle megijednie.
Megbízni benne azért egyelőre még nem tudok, de tényleg értékelem a kitartását és nagyon remélem, hogy nem holmi trófeaság miatt tette, amit tett, mert az... biztos, hogy nagyon rosszul érintene. Reménykedem benne, hogy tényleg tetszem neki és komolyan gondolja, ezt az egészet. Jó persze nem egyből azt akarom, hogy vegyen el, csak hogy ne egy alkalom utána máris máshoz menjen. Azért ennek remélem, hogy van reális esélye. - Nem, akkor te jársz jobban. Nekem kellett idő, amíg kiismertelek, legalább valamelyest. - persze még így is meg tud lepni és azért szó se róla tetszettek a próbálkozásai is, amikkel igyekezett meghódítani. Melyik lánynak ne tetszene az ilyen ostrom? Nem vitte túlzásba, de tény, hogy elérte már az első alkalommal, hogy ne tudjam kiverni a fejemből a találkozást és őt sem, ami azért nem kis teljesítmény, mert én nem vagyok az a rajongva szerető típusú lány, eddig legalábbis ilyesmire nem volt lehetőségem se. - Ebben ez a legnehezebb, hogy félretegyem a gondjaimat, de hidd el próbálom. - értem azt hiszem, hogy mit akar elérni és ez jó dolog is egyben, de persze ezzel még nem lesz az egész sokkal könnyebb, főleg a szívem tekintetében, hiszen félek azért odaadni a szívemet több okból is. Egyrészt miatta, mert mi van, ha összezúzza és eldobja, amikor már nem kell? Hinni akarok benne és bízni, hogy tényleg okkal teszi, amit és tényleg én kellek neki, de ettől még kétség és félsz bőven van bennem és sajnos erre is oda kell azért figyelnem, még ha nem is akarok. Aztán ott a másik gond, ha megszeretem és az anyám tesz valamit... Épp elég nehéz volt elveszíteni apát, a barátnőmet, olyan sok mindent már, így nehéz elengedni magamat és nőnek lenni. - Nem gondoltam, hogy velem ilyen nehéz, de biztosan maga a kihívás is épp eléggé érdekesnek hatott számodra. - hát na lássuk be jó érzés ilyen kivételesnek lenni, hogy velem ennyire nehéz dolga volt, hogy elérjen nálam valamit, ami persze tény, de... tényleg jó hallani. Szóval nehéz eset vagyok, de végül küzdelmesen és mégis csak elérte, amit akart, itt motorozok vele méghozzá önszántamból. - Oh szóval nem engem motoroztatsz meg először? - lebiggyed a szám, de persze szándékosan játszom túl a dolgot. Azért különleges dolog lett volna, ha más lánynak nem mutogatta volna még a motort, de az is valami, hogy ez legalább nem a bevett hódítási útjának egy állomása. - De igen ez jó jel, na nem mintha olyan könnyen hagynám, hogy takaró alá vigyél, maximum ha lebetegszem. - tudom, hogy a stílusát nem fogja soha sem levetkőzni, de nem is baj. Azt hiszem pont ez e lehengerlő hozzáállás az, ami miatt nagyon is megtetszett nekem, bármennyire is próbáltam úgy tenni, mintha ez nem így lenne. Úgy fest, hogy mégis csak könnyebb volt végül beadni a derekamat. Mégis aggaszt az, hogy haza megy és nem csak a miatt, mert hiányozni fog. Félek, hogy baja esik, mert most már köze van hozzám és ez... nem jó ómen. - Nagyon remélem, hogy igazad lesz. Ettől még aggódni fogok, szóval írj, ha odaértél és... tényleg vigyázz magadra rendben? Én... nem tudom, hogy mit tennék, ha bajod lenne miattam, vagy a családodnak, akikről még nem is meséltél. - elmosolyodom azért a végén, bár még látszik a szememben némi aggodalom, de ez már más tészta. Azért örülök neki, hogy itt vagyok vele és hogy végül eljöttem és beadtam a derekamat, és tényleg remélem, hogy végül nem lesz baj ebből a kis utazásból. A szobája pedig tényleg meglep, egészen egyszerű és átlagos, pedig tényleg nagy szív alakú ágyat és hasonlókat képzeltem el. - Azért ez egész más szint, mint a közös szobák. - kicsit még azért szemlélődöm, amíg leteszem a tálcát, és csak aztán ülök le szépen mellé átvéve az egyik poharat. A nyílt szavak most sem lepnek meg. Ha pisilni kell... na igen, nem rossz ha saját fürdőd van. Én valahogy nem használom ki az egyetemista lét előnyeit, nem látom értelmét, hogy külön szobám legyen és igazából meg is szoktam már, hogy nem vagyok egyedül, nem rossz az. - Hát akkor egészségedre! - emelem a poharamat koccintásra. Nem, egyelőre nem bántam meg, hogy találkoztam vele most és hogy végül csak elérte, amit annyira akart és remélem, hogy a jövőben sem fogom megbánni.
Tudom, hogy a mai napig is előítételei vannak, amiket megértek, hiszen a múltam nem éppen makulátlan. Új esély azonban úgy vélem, hogy mindenkinek jár, és azt kell néznie, ahogyan az utóbbi időben, vele viselkedek. Sosem fogom teljesen levetkőzni a stílusomat, én már ilyen maradok, azt tudom csak korlátozni, hogy egyedül vele kavarok, és a tempót lassítom le egy olyan emészhető szintre, hogy ne egyetlen óra alatt lőjjük el az összes puskaport. Hogy a jövő mit hoz, azt még nem tudom, de minden pillanatban falom a tekintettel, így minden igyekezetem ellenére, hogy szóban barátnak neveztem őt, nem is nyilváníthatnám ki jobban, hogy mennyire kell nekem mint nő. - Tudtam én, látod ennyit a csáberőmről, amelytől úgy féltél. Mindenki jobban jár, hogy ha már az elején beismered ezt, és megsórolod a köröket. – Nevetek, holott tudom, hogy tényleg jobb volt így, izgalmasabb, hogy mindig ott feszült köztünk valami ellentét, ami a mai napig is engedi vibrálni a közös pillanatokat. Még most is képes vagyok úgy megérinteni, amelybe mindketten belebizsergünk, és semmi érdemi nem történt. Éreztetem, hogy a végsőkig fogok elmenni vele, na de hogy mikor, az sosem lesz - Van benne valami ilyesmi elgondolás, de igazából más az indíttatás. Azt akarom, hogy dobd le az előítéleteidet, és elfogadd, kívánatos cicus vagy, de nekem nem azért kellesz. Azt akarom, hogy teljes szívedből velem akarj lenni. És hidd el, nem csinálnánk mást egy randin, mint ma, beszélgetnénk, kajálnánk, sétálnánk, esetedben a randi nem a hempergést jelenti ma. Csak egy címke lesz, hogy képes vagy félretenni a gondjaidat pár órára, és nőként érezni magadat. – Mosolygok rá, és ezúttal nem kajánkodok, nem simogatom meg ott, ahol tudom, hogy imádná. Udvarias maradok, hogy hivatalos legyen a dolog, mégsem kérem meg most, majd el fog jönni az ideje. Még mindig nem bízik bennem, kétségei vannak, és így nem tudná elengedni magát, feltételezné, hogy próbálkozom, aztán eredménytől függetlenül otthagyom. Ha lefektettem, akkor azért, ha meg nem sikerült, akkor meg azért. - Francokat szivi. Veled csak akarok magabiztos lenni, végül semmi sem úgy alakul, ahogy gondolnám, pont ez benne az elképesztő. Azért ne bízd el magadat, mert megbüntetlek. – Fenyegetem meg az ujjammal, ebbe bármit belegondolhat, nekem biztosan volnának ötleteim. És ahogyan sejti, nem tartozik a divatcicák közé, ráadásul nem is adja könnyen magát, hogy nekem mint bulimágnásnak legyen értelme foglalkoznom vele. Ez most másról van szó. - Ezt azért nem mondtam. Csak azt, hogy nem a forgatókönyv része, de különben is, miért számít ez? Veled most itt vagyok, és nem a takaró alatt izzadunk. Ez csak jó jel, nem? – Kacsintok vissza, emlékeztetve rá, hogy attól még állandóan jár ilyesmi a gondolataimban, de ez most egy nemlétező forgatókönyv, itt valóban ismerkedünk, barátkozunk, de ő egy csinos lány, és lássuk be, én meg egy isten vagyok, úgyhogy haladunk az elkerülhetetlen felé, csak éppen számomra is meglepő módon mégiscsak sikerül éretten gondolkoznom, és egy felfűzni a zsinórra őt is mint következő gyöngyszemet. És lám ez a tempó kedvemre van, bármi is sül ki ebből, máris tartalmasabb, mint minden korábbi. A motor mellett ácsorogva azért mégiscsak magamhoz húzom kicsit, hogy ne féltsen már ennyire, hiszen ha én egy ócska alak vagyok, aki mindenkit elcsábít, meg sem érdemelném mindezt. - Ugyan... nem becsülöm őt le, de ettől még nem mondom vissza a hugi szülinapját. És különben is, apám majd ellátja az anyukád baját. Nem lehet egyfolytában azon aggódni, rettegni, hogy mi lesz. Akkor máris elérné a célját hogy itt aggódunk. Ráadásul nem hiszem, hogy ilyen gyorsan összekapja magát. Ezen a héten nyugi lesz. Na gyere. – Nyújtom a kezemet, és lesegítem a motorról, hogy betoljam a garázsba az udvaron. Elindulunk felfelé, útbaejtve a manókonyhát, ahol egy tálca sós, és egy édes sütis halmot kérek ki, az egyiket Penny kezébe nyomom, hogy be tudjak nyitni a folyosó végén a szobámba, ahol előreengedem. Meglepő módon nem egy szerelmi kéjlak, rengeteg könyvem van, és többé kevésbé rend is van. Egy-egy zokni ugyan a földön, és nem minden áll tökéletes szögben a polcon, de hát legalább látszik, hogy itt lakok. Két helységből áll az egész, az egyik a fürdő, logikus módon, másik pedig a szoba, ahol van néhány fotelem, egy kanapé, egy ágy, meg egy íróasztal, ahol elvileg a leckéimet kéne írnom, ez nem valósul meg. A szekrények a falba vannak építve, hogy ne foglaljon helyet. Leteszem a kisasztalomra a sütiket, majd felteszek egy kis zenét, hogy legyen háttérzaj, kizárva a kínos csendeket. Átlagos nyolcvanas évekbeli popzene, semmi csábító jelleg. Amíg körbenéz, addig kinyitok egy üveg bort az egyik szekrényből, és jön mellé két pohár is. Leülök, és magam mellé paskolok a kanapén. - Érezd magad otthon, ha pisilni kell, akkor csak rajta, a bor eléggé vízhajtó. – Töltök mindkettőnknek, de bevárom őt, mielőtt én is innék.
Én még most sem igazán döntöttem el, hogy mit is akarok tőle. Azt hiszem ahhoz azért idő kell, főleg hogy nem pont jól indítottunk, meg aztán nem lett azóta se könnyebb a helyzet, hiszen itt van az anyám és az általa érkező fenyegetés. Próbálok nem gondolni rá és hinni abban, hogy nem számít, de mi van akkor ha ez nem ilyen egyszerű? Ő elég magabiztos, de az a baj, hogy én nem vagyok ennyire az. Igazán igyekszem, amennyire legalábbis megy, de nem tudom csak úgy évek idegességét levedleni és félretenni, mintha nem is lenne. - Mondhatjuk úgy is, hogy elég kitartó voltál. - rántom meg a vállamat mosolyogva, csak hogy ne érezze úgy, hogy minden bejött neki, amit csak akart, pedig végül is így van. Elég sokat tett azért, hogy megenyhüljek felé. Remélem, hogy ezek után nem töri majd ripityára a szívemet. Az azért elég durva lenne, hiszen talán lassan elhiszem neki, hogy tényleg nem csak valami játék vagy szórakozás ez neki. Persze azért még tökéletesen nem bízom benne, még mindig lehet ez valami nagy célkitűzés, amit aztán szépen majd, ha teljesítettnek vesz akkor félredobhat, de nagyon remélem, hogy erről nem lesz majd szó, pocsékul érezném magamat. - Direkt csinálod igaz? Addig húzod, hogy a végén már várjam, hogy mikor hívsz el.- mosolyogva csóválom a fejemet, pedig sejtem én, hogy erről van szó és az a helyzet, hogy működik. Tényleg lassacskán ott tartok, hogy várom, hogy mikor szánja rá magát, vagy nekem kellene megtennem? Nem, nem akarom, hogy ez legyen belőle, mert akkor tényleg elérne mindent, amit csak akart és akkor ő nyerne. Ha pedig kiderülne, hogy mégis csak átverés, vagy játék az egész, akkor úgy még nagyobb pofára esés lenne belőle. - Túl magabiztos vagy, mintha minden úgy menne, ahogyan akartad. - na igen és ez az, ami valahol azért gyanúsnak mondható, mert ha erről van szó olyan, mintha már gyakorolta volna épp eleget, de... azért még sem hiszem, hogy tényleg így van. Mármint ennyire csak nem játssza jól a szerepét. Ennyire nem lehet rossz ember, és ennyit nem hiszem, hogy érek, hogy ilyen sokat gürizzen értem. Nem vagyok én olyan állati nagy skalp, tényleg nem. - Tudod azért még teljesen nem bízom benned, remélem ezt megérted, de komolyan? A motort még nem mutattad egy lánynak sem? - azért ez meglep és úgy érzem, hogy igazat is mond, tényleg úgy érzem. Elég fura egy helyzet, ha ennyire megnyílik előttem, akkor tényleg komoly lehet ez az egész, főleg hogy az életét is kockáztatta. Persze ettől még a jellemét nem vetkőzi le és a csábító mozdulatokat, amik nagyon is hatással vannak rám és azt hiszem ezzel tisztában van. Így valahogy olyan lesz az érintések után az igazi csók, mintha csak arra vártam volna már ki tudja mi óta. Olyan igazán... perzselőre számítok és lássuk be bejött a számítása, mert nagyon is kíváncsi vagyok már rá. - Tudod, hogy nem erről van szó. - azért ezúttal kicsit elhúzom a számat, hiszen mégis csak aggódom. Nem magam mellett akarom tartani, egyszerűen csak... szeretném, ha biztonságban lenne és tudom, hogy ha elhagyja a kastély területét, akkor nem lesz. Az anyám megtalálhatja és baja eshet... szóval óvatosnak kellene lennie... bár az lenne a legjobb, ha el se menne. - Aggódom, hogy bajod lesz, az anyám megtalál és... Te kicsit sem félsz? - leszállok én a motorról és megyek vele szívesen, de azért nem tudom teljesen kiűzni az aggodalmat a lelkemből, az nem fog menni. Félek, hogy meggondolatlanság ez az utazás, pont most és hogy baja esik. Az tuti, hogy aggódni fogok, és nem az számít, hogy levelezünk-e vagy sem, hanem az, hogy nem lesz-e valami baja.
Az elején az ember még nem dönti el, hogy mit akar a másiktól. Nem mérhető fel egyetlen pillanat alatt, hogy ebből valami komoly lesz, vagy csak érintőlegesen leszünk része egymás életének. Nem hiszek a szerelem első látásra jellegű dolgokban, azt ellenben leszögezném, hogy Penny már külsejében is komoly lánynak tűnt, akinek tetszett a visszafogott riadtsága, és neki is lehet, hogy szerencséje volt velem, mert egy olyan korszakomban találkozott velem, amikor nem a sebesség volt a tényező. Ugyan nem adtam fel, hogy legyen köztünk valami, de már nem az elsődleges, hogy gyorsan, aztán továbblépjünk. - Kezded feladni az előítéleteidet? Nocsak, a végén még elhiszem, hogy látsz bennem valamit. – Vigyorgok rá, hiszen amióta találkoztunk a bulim után azon a sötét folyosón, nem kavartam senki mással, nem is láthatott lányokkal, csakis beszélgetni, de semmi többet, olyat pedig még véletlenül sem, hogy bárkit simogattam volna. Az a magas nyúlánk lány, akit a bálon látott, feltűnően sokat van a társaságomban, amiről persze Pennynek nem mondtam semmit, hiszen jelenleg nem tartozik a tárgyhoz. Most csak ketten vagyunk itt, és éppen motorozni készülünk. Tényleg úgy vélem, hogy Penny kezdi felszámolni a falakat, amiket velem kapcsolatban épített, és talán mások esetében is így áll neki a dologhoz, ő sem akar pofára esni, és egy fiút sem akar kitenni az anyja szemétségeinek. Ezt meg tudom érteni, csak én közöltem, vele kapcsolatban szívesen kockáztatok. - Akkor ez az akadály kipipálva, még az is lehet, hogy egyszer majd randizunk, addig is tűkön ülök. – Nevetek vissza, randiktól függetlenül kezdünk egész sok időt együtt tölteni, viszont így még nincsen kimondva, hogy mit akarunk egymástól, ami egyértelműen több, mint a barátság, de minek alakítanánk ki pontos szabályokat. Jó ez így, és valahogy azt akarom sugalni, hogy bár nem tűnök egy megbizható alkatnak, amióta kerülgetjük egymást, mégiscsak mindig ott voltam számára. Amikor csak kellettem. Sőt, még meglepetésszerűen is. - Na ugye. Mondtam én, hogy engem csak imádni lehet, lassan te is a lábaim elé omlasz. Így megy ez.. – Továbbra is jókedvű vagyok, mert bár ha szó szerint érteném mindezt, akkor az rémesen nagyképűnek hangzana, inkább vegyük úgy, hogy van igazságtartalma, de kettőn áll a vásár, lassan komoly udvarlásba megy át, amit csinálok, és vélhetően ez zsongatja be annyira, hogy nem egy könnyű prédát látok benne, hanem képes vagyok úgy meglátni benne a nőt, hogy közben visszafogom magamat. - Naa... most megint azt hiszed, hogy te egy szabályszerű hódítás része vagy, előre kitalált forgatókönyv szerint? Szivi, a motorig sosem szoktam eljutni, ez az enyém, nem hódítási eszköz. Úgyhogy élvezd ki, mert más még nem tette. – Legyintem meg kicsit az arcát, mintha megfenyegetném, valójában azonban mindez ismét gyengéd simogatás, amely alig van egy csóktól, de továbbra sem teszem meg, nem érzem szükségét. Amikor megtettük a nagy kört, akkor leszállva a mociról dobom be a távozás lehetőségét, és időzöm el az ajkain az ujjammal, feltérképezve a puhaságát, amelyet a későbbiekben majd szándékozom a számmal is megtapasztalni. Majd egyszer. - Penelopé, ez nem ötlet kérdése. A hugomnak van születésnapja, ott a helyem. Nem lehetek örökké a szoknyád alatt, bármennyire is király lehet ott a kilátás. Esetleg, bagolypostával levelezhetünk, ha akarod. Vannak olyan baglyok, akik nem knútért, hanem sarlóért dolgoznak, amolyan gyorsüzeneteket szállítanak oda vissza. Ha ennyire nem akarsz lemondani rólam, akkor dobjuk be ez. Na pattanj le. – Nyújtom a kezemet, és visszatoljuk a mocit a garázsba, hogy elinduljunk fel a szobámba. Szigorúan nem randi célzattal. Csak a beszélgetés, zene hallgatás, ilyesmik. És pesze az édességlopás a konyháról.
Tényleg nem gondoltam, hogy komolyan meg akar védeni majd az anyámtól és nem csak játszadozik, ahogyan tűnt ez a legelején. De nagyon úgy fest, komolyan gondolja. Hiába volt időm átgondolni, amíg felöltözött, végül nem arra jutottam, hogy ez csak játék és szórakozás a részéről, hanem ténylegesen komolyan érdeklődik utánam, ami imponál, hát persze, de még mindig féltem, hogy olyasmit vállal, amiről nem tudja pontosan, hogy mennyire veszélyes. - Látod, ha nagyon megerőltetem magamat, akkor még ez is megy, bókolni is tudok... oszd be magadnak. - a végén még akár nyelvet is nyújthatnék neki, de azért nem megyek el addig, meg amúgy sem vagyok olyan nyelvöltögetős fajta. De igen tetszik a stílusa is és az amennyire rámanős és a motor... na a motor is fantasztikus. Tényleg tetszik, bár be kell vallanom, hogy valahol talán elgondolkodtam rajta, vajon hányan mentek már ezzel a motorral, de nem számít. Azért biztosan nem szállt szembe túl sok lánynak a láthatóan veszélyes anyjával, és ez számít, nem az, hogy kiket vitt el motorozni. - Igen, erre már rájöttem. Akármit is teszek úgy se tudlak elriasztani. Akkor esetleg hagyhatom is, hogy próbálkozz. - mosolyogva vonom meg a vállamat, lényegében mintha engedélyt adnék neki arra, hogy próbálkozzon nálam, na nem mintha eddig amúgy engedélyre lett volna szüksége. Eddig is minden alkalommal azt tette, amit akart, nem igazán számított, hogy nekem az tetszett-e vagy sem. A legrosszabb, hogy tetszett az is, ahogyan először viselkedett és az is, ahogyan a bálon. Nem csoda, hogy nem küldtem el határozottabban, pedig ha nagyon azt akartam volna, hogy békén hagyjon biztosan el tudtam volna küldeni valahogy... de azt hiszem nem akartam igazán. - Tudod mondhatnám, hogy ez a nagy ego valami rettenetes, de azt hiszem... nem kellene bevallanom, de mégis csak elérted vele a célt. - hát lássuk be nem olyan rossz dolog ez a fene nagy magabiztosság és abból láthatóan neki nincs hiánya, sőt nagyon is hatásosan nyomja. Végül is ha eleget mondogatod magadnak, hogy mennyire jó vagy elhiszed és más is elhiszi egy idő után, meg aztán ő tényleg elég... jó. Gondolom épp elegen voltak már oda érte, ő mégis engem motoroztat meg. - Vad menet? Szóval a motor hányadik lépés, amivel leveszel egy lányt a lábáról? - gondolom vannak trükkjei bőven és bevett taktikák, amiket szépen sorban alkalmaz a lányoknál. Nem tudom, hogy mindenkinél bejön-e ugyanaz, de valahogy úgy sejtem, hogy többféle alternatívája is van, így tud alkalmazkodni az esetleges nehezebb helyzetekhez is... mint én. Mindenesetre átölelem a derekát, bár ha ki akarna menni a kapun úgyis szólnék neki, hogy ne. De csak a tóig jutunk, ami jó. Ő leszáll, én pedig maradok, ami végül is meglep, főleg hogy úgy állja el az utamat, hogy érezni lehet, szeretné, ha én nem szállnék le. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy lehet a fiúknak ebben valami gerjesztő. Egy szép lány és egy menő motor... jó kombináció lehet. - Hát ő... - igen azért így nehéz válaszolni, főleg nemlegeset, ha közben az arcomat cirógatja és a számat... komolyan a számon időzik el az ujja? Nyelek egyet és megint sikerült elpirulni, pedig már egészen jól bírtam, még a motorozás közben se jöttem zavarba, de amit csinál érthető módon újfent zavarba ejtő. - Azt hiszem... beleférhet, de haza akarsz menni? Ez most nem jó ötlet. Az anyám megtalálhat és... aggódhatok egész hétvégén. - tudom, hogy ebből is majd valami neki jót fog kihozni, hogy nem gondolta volna, hogy aggódni fogok érte és társai, de... nem tehetek róla, ez van. Aggódni fogok ért és félek, hogy baja lesz, ha elhagyja az iskolát, mert az anyám addig összekapja magát és tudni fogja, hogy kit keressen és ez veszélyes.
Most, hogy némi átöltözés után ismét együtt vagyunk, úgy látom azért felvillanyozza. Továbbra is korrektül zavarba tud jönni attól, hogyan ránézek, de azt elfogadta, hogy mennyit foglalkozom vele, és ez így van jól. Valahol kezdünk természetessé válni anélkül, hogy a kezdeti játékosság is megvan, még mindig ugyanolyan izgalmas. Meglepődve tapasztalom magamon is a jólesű elégedettséget, hogy olykor bizony megnéz, és bár továbbra is vannak előítéletei, azért mintha kezdené becsülni a kitartásomat. - Ez meg mi a fene volt szivi, egy bók? Hát ilyeneket is tudsz? – Torpanok meg, mintha tökéletesen ledöbbennék, és célirányosan letámadva a derekát elkapom, és magam felé fordítom, de csak ennyi, és semmi több. A kiengedett tincseire markolok rá, gyengéden lófarkat formálok belőle mindkét irányban, mintha valami kislány lenne. Tetszetős. Közben magukról beszélünk, így el is engedem, és lépdelünk tovább, szintén kifelé, már esélytelen, hogy összefussunk az anyukájával. Penny hangja is nyugodtabbnak tűnik, már nem olyan zaklatott mint mondjuk tíz perce. - Már csak azért is, mert mindig olyan riadtan nézel rám, ha bármivel próbálkozom, muszáj valamivel elaltatnom a gyanakvásodat, de azért tudd; nem szokásom feladni Penny. Na de majd egyszer. – Kacsintok vigyorogva, én tudom, hogy ellenállhatatlannak tart, viszont azt ép ésszel fel tudom fogni, hogy ez az egész családi mizéria jelenleg sokkal komolyan prioritást élvez, mint hogy én állandóan odadörgölőzöm hozzá. Jó, azért hatással vagyok rá, de amíg nincsen tisztában magával sem, addig nem árt, ha van vészfék a közös kis vonatunkon. - Csak aztán ne felejts el szólni, ha megint zaklat. Nem kell állandóan egyedül szembenézni vele. Legalább tudja, hogy nem csak te vagy ellene, hanem beszereztél egy nem csak izmos, de még szívdöglesztő testőrt is. Most magamról beszélek, ha véletlenül kajánkodnál, hogy a testőr mellett még én is itt koslatok utánad. – Ismerem én már a nőket, szeretik húzni a pasi agyát, de ezúttal nem hagyom, hogy elviccelje a dolgot, bőven elég, ha csak én flörtölök ilyesmivel, ő igenis vegye komolyan, hogy itt vagyok mellette. Ahogyan az anyja is. Ha mégegyszer meglátom, hogy az aranyvérű boszorkány akár csak pálcát emel a lányra, már nem bánok vele olyan kesztyűskezű figyelmeztetéssel, mint ezúttal. - Köszi. Na felkészültél akkor egy vad menetre? – Kérdezek vissza ártatlan mosollyal, mint aki nem is kétértelműen fogalmaz. Meg sem várom a válaszát, engem aztán nem zavar, hogy nem repül a motor, teljesen mindegy, hogy a levegőben vagyok vele, vagy a földön, hiszen Londonba úgyis hoppanálni szoktam, a moci meg elég itt a környéken, akár roxmortsig. Azért nem szokott rá mindenki felülni rá, Penny most tényleg kivételes helyzetben van, de azt hiszem erre kezd rájönni, hogy mindentől függetlenül mégsem úgy kezelem, mint egy megdöntendő kis bulicicát. Nagy sebességre kapcsolok, de nem akarom, hogy felforduljon a gyomra, vagy teljesen kócos legyen, ezért néhány kör után mégiscsak lassítok, sőt, meg is állok. A tópart környékén vagyunk, itt emelem át a lábamat, de őt a mocin hagyom, ahogyan kitámasztom a járgányt. - Hétvégére hazamegyek, úgyhogy tudom, hogy milyen szívfájdalom ez neked, de ha nem vagy túl fáradt, akkor felcsábítanálak a szobámba. Van néhány mágiával megbűvölt kazettám, csenünk egészségtelen kajákat a manókonyháról, és dumálunk, amíg birod szusszal. Megdumáltuk? – Kérdezem az arcát cirógatva. Véletlenül még a szájára is rátéved a hüvelykujjam, na de ez puszta gondoskodás, semmi több. A szemébe sem azért nézek mélyen, mert akarok valamit, hanem mert tudom, hogy úgysem tud ellenállni. Ajkaim tövében mosoly bújkál.
Nem arról van szó, hogy nem bízom benne, vagy nem hiszek neki, csak hát nehéz azért ez. Nem akarom bajba sodorni és tudom, hogy ennek az lesz a vége így is úgyis. Még ha meg is oldjuk, de hogyan? Nem akarom... megölni az anyámat, arra nem lennék képes, de akkor mi a megoldás? Egész életemben terrorizált, akkor ez mitől változna meg hirtelen? Félek tőle, hogy nem fog, és nem tudunk ellen semmit sem tenni. - Nem tartalak ügyetlennek, láttam, hogy mit tudsz már először is azzal a rózsával, de... ettől még aggódhatok. - ez nem ügyességen múlik. Tudom, hogy ügyes és láttam is hogyan varázsol, de ebben én sem vagyok utolsó, még se tudtam tenni az anyám ellen. Egy egész nyarat vele kellett töltenem, mert nem volt választásom és már előre félek a következő nyártól, mert talán megint pontosan ugyanez vár majd rám. Igenis sajnos meg van az esélye, és nem merek hinni valamiben, ami lehet hogy nem fog sikerülni, mert csak hamis álmokat kergetnék és csalódnék... nagyon-nagyot csalódnék. - Barátság, hát... jól van, legyen akkor barátság. - rizikós barátság, de azért kap egy félmosolyt. Kiismerhetetlen, talán pont ez az, ami igazán vonz benne, hiába hogy tudom nem kellene és ez amúgy nagy butaság, hiszen épp e miatt nehéz kitalálni, hogy mit is akar pontosan. Eddig úgy tűnt, hogy akar tőlem valamit, mármint nem csak barátkozni, erre most azt mondja, hogy barátság. Azért első alkalommal és a bálon se épp úgy viselkedett, mint aki barátkozik csak szimplán. Nem, az azért egészen más helyzet volt, csábított egyértelműen és nem is kis intenzitással. - Jól van, megpróbálok tényleg. Azért nehéz legyűrni valamit, amit évek óta... csinálsz, de megpróbálom. Az év végéig nagyjából rendben leszünk. - hát igen, hiszen ahogy látta az anyám nem igen jöhet be az iskolába, tehát addig nincs gond, amíg itt maradunk, viszont ha már el kell menni, ki a suliból... az nehézkesebb és tényleg jó lenne, ha nem kellene nagyon félnem attól, hogy mi fog történni vele, vagy velem, hogy az anyám nem áll-e majd lesben odakint, hogy ártson nekünk, pedig erre sajnos minden esély meg van. Persze meglátjuk, nem akarok már előre aggódni, ahogyan mondta meg kell próbálnom nem előre rémeket látni, még ha elég nagy esély is van rá, hogy nem lesz jó a vége. - Igen, elég jól néz ki és látszik, hogy karban is tartod. - ezúttal bólintok, sőt elismerően és nem ülök fel olyan bátortalanul mögé, ahogyan talán amúgy számítana rá. Az pedig hogy e mellett nem repül a masina nem nagy dolog. Sejtettem, hogy erre nem kapna engedélyt, főleg az ő múltjával, jelenével. Elég nagy csábító, meg aztán a bulik. Gondolom nem akarták a tanárok mondjuk a fűz tetejéről leszedni a járgányt, miután kissé elszaladt vele a ló és túlzásba vitte az éjszakai furikázást valami csajnak imponálva. - Nem, cseppet sem, gondolom nem engedélyeznék a tanárok és ettől még szép motor. - és gyors, erre pár pillanat múlva rá is jövök és ha lehet azért még erősebben karolom át a derekát. Lehet, hogy ettől majd azért a végén zavarban leszek, de most még csak arra figyelek, hogy ne csússzak le véletlenül hátul, még a fejemet is a vállához szorítom, mert azért elég erőteljes a menetszél.
Annak ellenére, hogy az előbb mosolyogtam rá, most nem, és bólintva, komolyan egyetérve vele értem meg az álláspontját. Nem kell engem a végletekig győzködni, a bulizás ellenére sem vagyok teljesen ostoba. Nálam az előnyös külső azért nem jár hátrányos agyi kapacitással. Ismerem a látványmágiát, elég régóta űzöm, igaz hogy főleg a partyk miatt, de meg tudom magamat védeni, és nem hiszem, hogy csak a meglepetés volt az, ami miatt el tudtuk üldözni a banyát. Mármint... izé.. az anyát. - Most a meglepetés, legközelebb a felkészülés. Szivi... összefogunk, és nyerők leszünk. Fogd már fel, nem vagyok olyan ügyetlen, mint amilyennek tartasz. – Ismét egy leherlő mosoly, még kacsintok is. Tudom, hogy provokálom, de ez a kettőnk között újra és újra fellobbanó láng alapja, ettől működik az egész. Érzem, hogy ő maga sem tudja eldönteni, hogy tetszik-e ez neki, vagy taszítja, és ez így szép. Sosem szerettem a kiszámíthatatlan dolgokat, ezért engedem el, amikor csapdában érzi magát, ezért lepem meg, amikor nem számít rá. Most is észrevétlenül fogom meg a kezét, ahogyan közelebb léptünk egymáshoz. A testünk vészesen közel, szinte összefeszül, így a kezünk valahol a testünk közé préselődve, de legalább nem engedheti el. A másikkal viszont felemelem az állát, hogy tovább fokozzam az érintést, és némi önbizalmat is öntsek belé, nekem kihasználatlanul sok van, nem árt, ha át is passzolok. - Teljesen felesleges cimkézni, hogy ez mi. Nem mindegy? Ha mégis rá akarsz fogni valamit, akkor barátság. Figyelek rád, hogy ne essen bajod, mellette meg a halálba idegesítelek, hogy ne unatkozz. Kell ennél több? Ugye nem? A randit majd egyszer bevasalom, azt még nem adtam fel. – Széles vigyor, amolyan önelégült fajta, hiszen a folyamatos bizonytalanságától sem vonultam vissza, és cseppet sem érdekel, hogy csigatempónál is lassabbak vagyunk, meg az sem, hogy mit mondanak a bulis társaim. Engem aztán nem érdekel hogy ennyi idő alatt tíz jó nőt is megkaptam volna, a jelenlegi helyzet tökéletesen felvillanyoz. Nem engedjük el egymást, úgy hallgatom az anyjáról szőtt aggodalmait, hogy a szabad kezemmel most finoman az oldalát simogatom, szigorúan a tapintatos tartományban, hogy még véletlenül se legyen rámfogható, hogy direkt letapiznám. Ellenben a szemét nézem, nem az ajkát, nem a keblét. Azok a kék lélektükrök most nagyon is komolyan kavarognak, még ha el is réved a tekintete, mindig keresem az övét. - Én taktikus vagyok, és ismerem a cseleket. Megoldjuk szivi. Csak ne aggodalmaskodj állandóan. Hadd fájjon most már ezért az én fejem is. – Én is vállat rántok, nem fogom hagyni, hogy állandóan ki legyen borulva. Mára viszont biztosan félretehetjük a dolgot, kétlem, hogy az anyja pálca nélkül visszatérne. Most csalogatja valahol a sebeit, és az arany szkarabeuszokat kapirgálja a hajából. Távozok átöltözni, nem olyan sokáig tart, hogy komolyan át tudja rágni, hogy netán lelép, és különben sem az a típus, aki visszavonulót fújna, pláne miután segítettem. Viszont azt sem akarom, hogy azért legyen kedves, mert a lekötelezettem. Nyugodtan fújjon rám, ha éppen olyan kedve van, ez ettől független. Elindulunk kifelé, ahol bemutatom a mocit, ezúttal valóban büszkén bólintva. - Aha. Tetszik? – Na ez már valami, igenis el akarom varázsolni, legalább annyira, hogy mentesítse az elméjét a borongós gondolatoktól. Kicsit végigdörzsölök a járgány agyán, na nem mintha kosz lenne ott, ez inkább automatikus, szeretetteljes mozdulat. A kérdésre azonban megrázom a fejemet. – Nem. Gondolkoztam rajta, de annyi kihágásom van, nem akartam a tanároknál túlfeszíteni a húrt. Csalódtál? – Mögém ül, félrefordítva a fejemet picit hátrapillantok, hogy csakazért is közel legyen egymáshoz az arcunk, de nem csókolom meg, randi nélkül semmiképpen sem. Csak kap egy szemét mosolyt, a térdére simítom a kezemet, majd beletaposok a gázba. A motor felsíkítva bődül el, és már porzunk is végig az udvaron át a kviddicspályák felé. Olyan sebességet diktálok, hogy repülhet a haja a szélben.
Azért még ott nem tartunk, hogy becézgetni kezdjem, még ha jól is kellene, hogy essen, hogy ilyen bátor volt, de azért ez mégis csak bonyolultabb ennél, hiszen az életével játszik és még mindig úgy érzem, hogy nem teljesen van tisztában a veszélyekkel. Ez nem csak játék, ez annál sokkal komolyabb, az anyám tényleg képes lenne megölni és amennyire eddig megismertem nehéz elhinnem azt, hogy ezt tényleg megértette. - De hát nem ismered, fogalmad sincs, hogy mire képes és most a meglepetés ereje és az, hogy ketten voltunk ért valamit, de máskor... - ő amúgy is végzős, el fog menni, de én itt maradok és a nyár... Még mindig aggódom. Nem tudom, hogy mi lesz, hogy ez az egész nem lesz-e majd még rosszabb, hogy nem keveredik-e bele és amikor rájön, hogy még sem kellett volna, akkor már nem lesz visszaút, de úgy tűnik, hogy akármit is teszek nem igen tudom lebeszélni arról, hogy ezzel az egésszel foglalkozzon, vagyis velem. És a fenébe is jól esik, még ha talán tényleg nagy felelőtlenség is a részéről. - Jól van, én csak... - látom én, hogy nincs értelme újra kezdenem és nincs értelme tovább fejtegetnem ezt az egészet, ezért nem is teszem, sőt még egy halvány mosolyféleséget is megpróbálok az arcorma varázsolni, amikor felemeli a fejemet az államnál fogva. Talán tud segíteni és minden rendben lesz, meg kellene próbálnom ebben hinni és nem aggódni túl magamat bármennyire is nehéz feladatnak tűnik az én helyzetemben a pozitív hozzáállás. Az anyám veszélyes, ezt már ő is tudja és nagyon remélem, hogy nem csak a vakmerőség, vagy az hogy imponálni akar nekem mondatja ezeket vele, hanem tényleg tisztában van azzal, hogy mit vesz a nyakába az anyámmal való újat húzással. - Én csak azt nem tudom még mindig, hogy ez mi... neked. Rajongás, vagy valami új, hogy nem adja valaki magát könnyen, vagy...? - plátói dolgokról beszél, ha nem jön össze, de mégis olyan nehezen nézem ki belőle, hogy szerelmes lenne. Nem is tudom, rendes srác így jobban megismerve, csak hát tényleg nem értem még most sem, hogy pontosan mit is szeretne ebből az egészből kihozni. Annyi már mondjuk biztos, hogy nem csak szórakozik, mert ha az ember szórakozik, akkor nem vállal vele halálos veszélyt, csak hát az a kérdés, hogy nekem elsősorban a nyomulása tetszik, vagy ez a kockázatvállalás, vagy ő maga? Ezt egyelőre még nem igazán tudom, vagy legalábbis nem tudom eldönteni, mert azt azért sejtem, hogy mindenképpen kezdem megkedvelni és az is egyértelmű volt, hogy a kis próbálkozásai, a csábítása is elég nagy hatással volt rám eddig is. - Nem tudom, sosem voltam ennyire taktikus és az anyámat nagyjából semmi sem érdekli. Azt sem tudom, hogy pontosan mi a célja. - bizonytalan vállrántást kap még, mielőtt elválnánk, hogy átöltözzön. Természetesen megvárom és addig is gondolkodom. Lehet, hogy majd idővel beugrik valami, de egyelőre fogalmam sincs, hogy az anyámat mivel lehetne sakkban tartani, vagy hogy lehetne-e bármivel egyáltalán. Túlságosan komoly és túlságosan veszélyes és nem igazán érdekli soha, hogy mi lesz a tettei következménye, hiszen nem áll közel hozzá senki sem. Azt sem tudom hozzám miért ragaszkodik ennyire. - Paripát? - meglepetten pillantok rá, de nem tudom elképzelni egy lóval és valahogy sejtem is, hogy nem erről van szó. Persze vele megyek, ha már megvártam és itt a birokon amúgy sem eshet bajunk. Rendesen meglep vele, hogy egy motor kerül végül elő, még hozzá nem egy béna darab. - Hű... ez szép! A tiéd? - mármint vajon ő vette, vagy kapta, vagy... látszik, hogy figyel rá és gondozza, hogy nem az esőben áll kint, tehát fontos neki és lássuk be passzol hozzá egy motor, az alap dögösségét csak még inkább felturbózza. - Persze és tud repülni is? - bár gondolom itt a birtokon nem repkedhet vele, de úgy aztán még menőbb lenne. Megfogom hát a kezét és szépen elhelyezkedem mögötte. Egészen szorosan, még csak zavarban se nagyon vagyok, pedig még nem igen ültem motoron egyébként. Átkarolom a derekát és hát... lássuk mire képes a masina.
Azért felvonom a szemöldökömet vigyorogva, amikro azt hallom tőle, hogy édes, de aztán kiderül, hogy elhamarkodtam azt, hogy bókot hallok tőle, kiteljesíti egy mindeggyel. Nem baj, el fog jönni még az idő is, amikor valóban így becéz, ha pedig nem, akkor megelégszem azzal, hogy maradunk barátok, nekem sem árt, ha lesz mellettem valaki, akivel benőhet a fejem lágya. Ráléptem már arra az útra, hogy nem fogok minden lány után megfordulni, csakis Pennyvel cicázom most, és igenis képes vagyok komolynak lenni, ám azt sem hagyom el, hogy úgy nézzek időnként mint aki fel akarja falni a tekintetével, ám az apróbb érintéseken túl nem lépek, nem rohanom le, nem időszerű, és magamban is érlelem a dolgot, mintegy mesterséges akadályt képezve kettőnk közé. Talán ezzel felé is bizonytalanságot sugárzok, hiszen nincsen kimondva, hogy mit akarok, csupán valami ködös célzás, miszerint a randink egyszer majd küszöbön fog állni. - Azért ne nézz ennyire felületesnek szivi, hogy nem törődök az életemmel. De inkább egy ismert veszély, amivel képes vagyok szembenézni, mintsem egy láthatatlan fenyegetés, amivel nem tudok mit kezdeni. – Vonom meg a vállamat, engem nem érdekel, hogy Penny anyja mennyire sötétlelkű, végső soron bármilyen más veszélybe beleszaladhatnék, akár egy késbe egy kocsmában. Ha állandóan attól félne az ember, hogy ki árt neki, ki se lehetne mozdulni a hálókörletekből. Élvezni akarom az életet, most éppen azzal, hogy jól elvagyok ennek a csinos, és okos lánynak a társaságában, imádom zavarba hozni, de nem most jött le a falvédőről, sejtheti, hogy nem csak smacizni akarok majd egyszer a suli mögött, de hát kezdek kinőni abból a korszakból, hogy ezt tíz percen belül érvényesítem. - Penny... ne csináld már. Nem vagyok egy modernkori lovag, az tény, de hagyd már rám, hogy kockáztassak érted. Ha régen a lovagok beszartak volna a sárkánytól, vagy a ronda banyáktól, akkor a királykisasszony ott rohadt volna meg a toronyszobában... De ha akarod... megküzdhetsz értem az anyáddal... – Nyúlok az álla alá, hogy a lemondó tekintetét egy kicsit feljebb emeljem egy mosollyal megspékelve. Értem én, hogy mennyire komolyan veszi a helyzetet, még imponál is, hogy félt engem, de nem a komolyságom hiánya húzza alá, hogy nem félek... Egyszerűen így gondolom, hogy a rettegés nem old meg semmit. Mi hugrabugosok nem vagyunk bátrak, az tény, de hogy próbálunk jókedélyűek lenni, az holt biztos. Ha mindenképpen kinyírna a kedves anyuka, biztosan magammal rántom valahogy a halálba, akkor legalább a lánynak nyugta lenne. Ez ilyen egyszerű. - Dehogy zavarlak, ne hagyd magad. Tiszta sor, hogy nem menekülsz tőlem. Ha meg látványosan ejtesz, akkor majd plátói stílusban epekedek érted. Szerenád, ódában megénekelt érzések, amit csak akarsz. Pocsék rímfaragó vagyok, de hát mindent el kell egyszer kezdeni. Megéri... – Kuncogok, valahol ugratom, valahol meg igenis nem fogok tágítani tőle. Tudom, hogy már a puszta jelenlétem is sokszor zavarbaejtő számára, biztosan nem szokott az ilyen zsongáshoz, de azt akarom éreztetni vele, hogy mindez most részemről is más, nem állnék tovább egy áthempergett éjszaka után. Komoly lányhoz komoly megközelítés illik. És azt veszem észre magamon, hogy az állandó beszólogatásaim sosem lépnek át egy megalázó határt, tudom, hogy meddig érdemes elmenni. - Értelek... Nem mondom, hogy a legjobb védekezés, a támadás, de valahogy meg kéne lepned. Nincsen valami gyenge pont, amire rálépve elvonnád magadról a figyelmet? – Kérdezek rá, hát igen, tudom, hogy enyhébb dolog, de a buliszervezés kapcsán is mindig van valami akadály, amit meg kell ugrani, akadékoskodó szülők, betartó tanárok, és még sorolhatnám. És láss csodát; még mindig itt vagyok, és teszem a dolgot. Már bent vagyunk, az alagsorban eltűnök gyorsan átöltözni, pár perccel később bőrzsekiben és baseball sapkában jövök vissza, és persze másik inget is vettem a sárok helyett. A magas lány még mindig ott várakozik, félhangosan felelek neki, aztán visszalépek Penny mellé. – Úgy látom, most egyébként is fel vagy zaklatva, akkor bemutatom a paripát. – Nem hiszem, hogy most felmenne olvasni, vagy aludni. És miután most melegen van öltözve, akár ezt ki is használhatnánk. Visszaindulunk a főbejárathoz, és a csűrök egyikéhez vezetem, ahol azonban nem állatok vannak, hanem többek között az én mágikusan megbűvölt motorom. Repülni nem tud, arra nem kaptam engedélyt, gondolom még elragadnám a fiatal szüzeket a griffendéles hálókörletek ablakából. Viszont működik a földön is. Rápattanok, beizzítom, majd a kezemet nyújtom felé. – Na jössz szivi? – A járgány egy igazi ritkaság, limitált kiadású japán gyártmány, sárga lángnyelveket festettem az oldalára, tisztára mintha egy démont lovagolnék meg.
Azért nem aggódom mindenkiért egyformán csak azért, mert tanár vagyok. Ezzel azt mondaná, hogy felületes vagyok, vagy hogy mindenki egyformán fontos. Ha így lenne, akkor nem érintettek volna úgy a tettei, ahogyan. Azért mégis csak hatással van rám, még ha ezt nem is hiszi el igazán, de ettől még így van és nem is tagadom a dolgot, nem is igen lenne értelme. Egyszerűen csak aggódom, mert én tudom, hogy milyen az anyám és akármit is mond annak, aki nem ismeri eléggé azt mutatja, hogy felületesen kezeli az életet, hiszen folyamatosan bulizni és szórakozni jár, és még azt se döntötte el igazán, hogy mit kezdjen az életével, csak váltogatja a szakokat, amikre jár és próbál úgy tenni, mintha nem is jönne el a végzős éve, ha elég ideig halogatja a dolgot. - Ettől még bajod esik, édes mindegy, hogy milyen irányból nézzük. - lehet, hogy én látom rosszul, de ettől még így látom. A végeredmény ugyanaz akkor is, ha önként vállalja és nem miattam történik meg, de végül mégis csak, hiszen hozzám van köze a bajnak, ami értheti őt. Az én anyám az, aki veszélyes, nem pedig az övé. Az ő családja átlagos, az enyém viszont cseppet sem az. Az enyém veszélyes és nem akarom belerángatni az életembe. Nem akarom, hogy köze legyen hozzá, inkább a saját dolgával kellene foglalkoznia, nem pedig az enyémmel, hiszen ezen úgy se nagyon tud javítani. - Pedig rettegned kellene. - sóhajtok egy újabbat, pedig úgy tűnik, hogy akármit is mondok azzal nem igazán tudok sajnos hatni rá, pedig nagyon igyekszem, de még se sikerül. Nem tilthatom meg neki hogy belefolyjon ebbe az egészbe ezzel tisztában vagyok, de azért megpróbálhatok hatni rá, hiszen az én lelkiismeretemen nyugszik, ha esetleg mégis baja esik. Azt nekem kell majd feldolgoznom. Persze jól is esik, imponáló, ha valakinek fontos vagy és küzdene is érted, de nem lesz hirtelen minden megoldva ettől még és nekem se lesz hirtelen minden jobb akármennyire is szeretném, de ez csak egy szép álom. Az anyám nem hagy békén, pedig én már próbáltam elszakadni tőle eddig is, de esélyt sem ad. - Oh, hát... persze, nem is úgy gondoltam, hogy mindenképpen akarsz tőlem valamit, vagy... A végén összezavarsz. - halvány mosoly, mert szó se róla tényleg azért nem könnyű kiigazodni rajta, hiszen eléggé furcsa egy fiú. Eddig még elég látványosan nyomult mondhatni, most pedig lényegében azt mondja nekem, hogy egyelőre még nem tudja, hogy mi lesz majd a vége, hogy mit akar tőlem, majd eldönti az alapján, ha megismert. - Hidd el próbáltam, eddig ezt tettem. Nem reagáltam a leveleire, nem kerestem, nem beszéltem vele, de látod, hogy ez semmit sem ér. - nem érdekel, hogy az anyám, az már régóta nem hat meg, főleg úgy, hogy tényleg látok rá esélyt, hogy ő ölte meg apát, hogy ártott másoknak is, akik fontosak voltak nekem. De nem érek el vele semmit, ha semmibe veszem, mert tovább erőlteti, mintha mindenképpen neki kellene, hogy igaza legyen mindenben. Elég magabiztos ahhoz, hogy úgy gondolja úgy se tehetek ellene semmit és az a helyzet, hogy ez eddig is így volt. Ha pedig végeztem a sulival... akkor már el se tűnhetek a szeme elől. - Jól van, akkor itt. - bólintok még egy aprót, aztán én is eltűnök, bár nagyon nem fogok átöltözni. Nem látom értelmét különösebben, hiszen én erre a beszélgetésre készültem, felöltöztem rendesen, ő volt az, aki utánam szaladt és e miatt nem öltözött fel rendesen.
Azért egészen megindító, hogy félt engem. Annyira viszont nem vehetem magamra, hogy kifejezetten nekem szóljon a dolog, hiszen tanárnak készül, minden elesett diákot a szárnyai alá venne. Ha bárki kiáll érte, akkor ahogy nézem, inkább szégyenbe esik, mert nem akar a saját nyűvével másokat fárasztani. Igazi jótét lélek. Tulajdonképpen olyan lány, akiért érdemes kockáztatni. De hogy állandóan belémköt, és azt feltételezi, hogy mindenben csak a játékot látom.. ? Valahol.. igaza lehetne, én meg vagyok olyan büszke, hogy nem világosítom fel, hogy ez azért már nem teljesen így van, és attól függetlenül, hogy imádom a végtelenségig zavarba hozni, vadászni rá, igenis következetesek, kiszámíthatóak a szándékaim, még ha a karácsonyi bálon jobbára csak találgatott. - Én pont fordítva nézném. Nem miattad esik bajom, hanem azért, mert én akarom, hogy közöm legyen hozzád. – Valahol a komolyság és a vidámság között van az a hangulat, ahogyan válaszolok. Meg kell értenie, nem dacból mondok neki direkt ellent. Szó sincsen arról, hogy ezúttal is provokálnám. Nem hiszem, hogy ha az ember barátkozni vágyik, akkor minden tökéletesen működik, nincsenek akadályok. Az valahol unalmassá is válna. Én pedig kifejezetten utálom azt, ahol leülepszik a hangulat. Ezt már Penny is megtapasztalhatta. Keresem a tekintetét, és annak ellenére, hogy az előbb elkerült a kéznyújtása, most igenis a kezéért nyúlok, és rásimítom az ujjaimat az övére, hogy most már nyugodjunk meg, lesz ennél még bőven komolyabb helyzet is, főleg, ha az anyja nem áll le. - Lássuk, hogy jól értem. Az anyád aranyvérű boszorkány, és még halálfaló is volt régen. Ha te máshogy döntesz, akkor mindenkinek árt, aki rád pályázik, ezáltal én vagyok a célkeresztben. Most mondhatnám, hogy úristen, most alaposan megleptél, de tudod mit? Engem ez nem érdekel. Már félre ne érts, nem vagyok hülye, tudom, hogy bánthat, megölhet. A sötét varázslókat azért mindenki ismer. És akkor most szarjak be? Mondjam azt, hogy aj... sajnálom Penny, nem tetszel eléggé ahhoz, hogy kitartsak? Ez hülyeség. Azt akarom, hogy tudd, hogy a barátod vagyok, és ha történik valami, akkor megoldjuk, ha meg nem, akkor megpróbáltuk. Nem bagetelizálom el a helyzetet, de rettegni sem fogok. – Nem akarok úgy tekinteni magamra, mint valami alfahímre, akinek csakis igaza lehet, de hajlandó sem vagyok vitatkozni arról hogy most miért nem ijedek meg. Igen, a földre kerültem, hát kaptam már nagyobb pofonokat is, ráadásul akkor sokkal tisztességtelenebb dolgokért. Ez legalább olyan volt, ami tényleg megérte. - Ah, na végre. Ettől még ne bízd el magad szivi. Csinos, és aranyos lány vagy, de vedd észre azt is, hogy nem csak arra kellesz. Megismernélek, mielőtt még döntök a sorsodról. – Ismét csak a nyíltság, vele kapcsolatban ez valamiért akadályok nélkül megy. Épp az imént jeleztem neki, hogy minden tekintetben bejön, de annyira azért nem kapkodnám el a dolgot, hogy máris vad fantáziáim legyenek. Abból már kezdek kinőni. Természetesen az, hogy állandóan megérintem, már-már alap, és ebből nem engedek, akarom, hogy ő is vágyja ezeket az érintéseket, és igenis legyen fájdalmas a hiányom. De most semmi több. Felhúzom, de utána mégiscsak elengedem, hacsak nem akarná visszafűznie az ujjait az enyémbe, nem ragaszkodom hozzá, nagyon messze vagyunk attól hogy kéz a kézben mászkálgassunk. Inkább az apjáról kérdezem, hátha összeáll lassan a sok kirakós darab. - Ezzel elkéstél, de ezt túltárgyaltuk. És nincsen rá esély, hogy valahogy megszakítsd vele a kapcsolatot? Vagy azt nem akarod, lévén mégiscsak a családod? – kérdezek oldalra, lassacskán beérünk a főépületbe. Még jó, hogy mindkettőnk klubhelysége az alagsorban van, így nem kell sokat ingázni. [i]– Felkapok akkor valami melegebbet. Itt pár perc múlva? – Kérdezek rá, és ha megkaptam a választ, akkor elindulok befelé, vagy megvár itt, vagy ő is kicsit felöltözik. Azt még láthatja, hogy közvetlenül utánam a bálon látott lányok egyike is besiet, és mond nekem valamit. Azt azonban nem hallja, hogy mit mondok, mert egy vállrántás látszódik csak, majd tényleg eltűnök a tükör mögött.
Nem akarok vitázni vele és leteremteni sem akartam, de mégis mit tehettem volna? Az a baj ebben az egészben, hogy túlságosan félek attól még mindig, hogy mi sülhet ki ebből az egészből. Túlságosan félek, hogy ha az anyám rászáll akkor bármennyire is bátor, vagy sokat gondol magáról az nem lesz elég, hogy megússza, mert az anyám nem olyan valaki, aki csak úgy megkegyelmez bárkinek is, főleg akkor ha ezzel keresztbe tehet nekem, vagy kényszeríthet akármire is, amit ő akar elérni, hogy megtegyek, mint az elmúlt nyár... Nem akarom azt újra ebben biztos vagyok, épp e miatt sokkal könnyebb, ha távol tartom magamat mindenkitől, akkor legalább biztos, hogy nem lehet baja senkinek sem. - Ez azért mégis más. Ha miattam esik bajod... az rám is tartozik. - a számat ugyan csak egy pillanatra húzom el, de attól még úgy vélem, hogy jogosak a szavaim. Ha miattam hal meg... mert itt nem csak arról van szó, hogy netán megsérül, meg is halhat, akkor az én lelkiismeretemet kell majd kezelnem valahogy, mert az én hibám lesz. Más az, ha baja esik egy buliban, vagy rossz emberekkel kezd, de ez... Én megértem, hogy a saját döntéseit ő hozza meg, de ha nekem is közöm van hozzá, úgy azért mégis csak egész más a helyzet. - Ezt sokkal könnyebb mondani Tristan, mint megtenni. Mégis csak... az anyámról van szó. Ő nem fél, viszont tőle igenis félni kellene neked is. Bármire képes, de tényleg bármire. - nem erőltetem tovább ugyan a szavaimat, főleg mert tudom hogy nem sokat érne, de ettől még én ezt nem tudom ilyen egyszerűen kezelni, hogy ne aggódjak és kész. Attól még aggódom, hogy azt mondja ne tegyem, mert én sokkal jobban ismerem az anyámat és persze a trükkjeit, mint ahogyan ő ennyiből megismerhette. - Eddig is észrevettem, bár ettől még meglepő és nem kevésbé veszélyes. - halvány mosoly, de épp csak egy egészen apró, csak mert akárhogy is nézzük nagyon megnyerő tud lenni és a viselkedése is olyan, amivel érthető módon könnyen vesz le másokat a lábukról, de ettől még ugyanúgy nem tudom könnyen venni azt, ami történt. Ettől még ugyanúgy veszélyes az egész, amibe keveredett. - Ez akkor sem így megy, ő nem holmi anyuka, ő... tényleg veszélyes. - igen kötöm az ebet a karóhoz, mert akkor is úgy gondolom ez jóval bonyolultabb, mint aminek ő állítja be. Sokkal-sokkal húzósabb helyzet és igenis meg kellene értenie, hogy nem tudok csak úgy átsiklani felette, hiszen mégis csak róla van szó. A maga furcsa nyomulós módján kedves és figyelmes, főleg hogy most is segített nekem, de ettől még az anyám nagyon durva dolgokra képes. - Eredetileg az volt a fő ok és az egyszerűbb is. - vonom meg a vállamat, de azt hiszem ezt eleve tudta. Igen tudtam, hogy milyen alak, hogy csajozós és bulizós és komolytalan, de most is azt mutatja, hogy úgy fest rosszul gondoltam. - Remélem, bár ha az anyámon múlik... de menjünk, hideg van. - és ha jól látom, akkor neki is, hiszen nem kinti túrára készült, nincs kifejezetten túlöltözve, neki is kellene valami meleg ruha. A következő kérdésére viszont még inkább lebiggyed a szám és végül csak szótlanul a fejemet rázom meg először. - Apa meghalt, évekkel ezelőtt. Ő mindig kiállt mellettem, de... Tudod azt hiszem az ő halálához is köze van az anyámnak. Nem is azt hiszem... szinte biztos, épp ezért nem olyan egyszerű ez az egész. Más viszont nincs, és nem akarok senkit sem belekeverni. Téged sem akartalak. - halk sóhaj, ez még belefér, mert úgy sem fogom meggyőzni róla, hogy ne tegye, nem sok választásom van sajnos, akkor pedig már beszámolhatok a részletekről is neki. Ott van még McGalagony is, aki imádott tanárom, de azzal se hiszem, hogy sokat érnék, ha neki elmondanám. Nem akarom belekeverni és amúgy is a tanárom, nem a védőangyalom, hogy ha kell, akkor megvédjen az anyámtól.
Észre sem vettem, hogy nyújtotta a kezét, vélhetően mindketten fel vagyunk annyira spanolva, hogy ne ezzel foglalkozzak, hanem azzal, mennyire hálátlanul néz. Azt eddig is tudtam, hogy mennyire makacs, önfejű, csak a saját útjai, előítéletei érdeklik. Nem kárhoztathatom érte, valahogy mindig is vonzott az ereje, még ha ezúttal pont ellenem irányul is. A felületes, érdektelen lányok már nincsenek a vonzáskörzetemben, nem tudnak még szellemileg sem kielégíteni. A második ikszet átlépve nem csak hogy behúzom a féket, másféle sebesség érdekel. Penny azonban mindig csak az önző, feltűnősködő nagy gyereket látja bennem, viszont még nem szolgált rá a bizalmamra, hogy közöljem vele a miérteket, ha nem volna olyan türelmetlen a végtelenségig. Sok tekintetben keserűséget látok benne, ami most már hivatalos, hogy az anyjától ered. Valahogy Penny ki akar lépni az aranyvérű, hagyományfanatikus asszony árnyékából, de úgy vélem még én sem tudok mindent. Csak éppen én nem akartam kihúzni a lányból az indokokat, ha van bennünk annyi közös, hogy idővel rávezessen, nekem az is megfelelt volna, így ez kicsit direkt, ami az én hibám is, viszont nem hagyhattam, hogy egyedül szálljon vele szembe. Ez esélyes, hogy akár a még alig bimbódzó kapcsolatunkat, barátunkat is a mocsárba nyomja. Szinte villámló tekintettel meredünk egymásra, mint két nagymacska. Holott nem akarok a nyakának ugrani. - Nagyjából én vagyok az egész iskolában a legidősebb diák, ne félts engem. Nem vakmerő vagyok, hanem tudok vigyázni magamra. Ha nem itt esne bajom, akkor máskor, nem kell itt a lelkiismeretfurdalás, hagyd meg nekem a döntéseimet. – Egy fokkal mégiscsak enyhültebb hangon fejezem be, nem akarom végképp elriasztani magamtól. Nem az első eset, hogy ellentmondunk egymásnak, viszont amíg eddig szórakozásról szólt a dolog, ez nagyon is komoly, az életünkről van szó. - Akkor ne tedd. Nem csinálok belőled aurorfeleséget, aki állandóan rosszul alszik. Miattam nem kell aggódni. Azt viszont ne várd, hogy ha a barátom vagy, elnézem, ahogyan szenvedsz. Ahogyan zsarolnak. Nem nekem kell félnem. És nem neked. Neki. Csakis neki. – Most már odalépek a közelébe, cseppet sem érdekel, hogy van az ingemen némi sár, de ez most nem számít. A pillantásomban ezúttal semmilyen csábító kavargás nincsen, csakis aggódás, ami biztosan szokatlan tőlem, de végtére is ő még nem ismer engem, teljesen más körökben forogtunk. Viszont cseppet sem érdekel, hogy rendezzem a vonásaimat, bőven jók úgy vannak, ahogyan látja őket. - Szóval lassacskán észreveszed, hogy udvarolok? Nem csak barátok vagyunk? – Kérdezem azért halványan elmosolyodva. Nekem elsőként az utóbbi megoldás is tökéletes, nem sietek sehova, az utóbbi időben látványosan rugdosom le magamról az érdeklődőket, ahogyan a bálteremben is tettem azt. Leülök mellé a fűbe, mert bár fázok már egy csöppet ingben, de ezen aztán ne múljon. – Velem sosem fog tudni zsarolni. Ne érdekeljen, hogy mit tesz velem. Érdekelsz Penny, és nem hátrálok meg holmi anyukáktól. Ez most teljesen más lesz. – Pillantok oldalra, ezúttal azért a halvány mosolyt elmélyítve, anélkül, hogy hozzáérnék, nagyon is vágyakozó a tekintetem, pont attól érdekes mindez, hogy már nem a játékról szól. Komolyabb. Hozzá sem kell érnem ahhoz, hogy valami vibráljon köztünk. - Sötét varázslók? Ez sok mindent megmagyaráz. Köszönöm, hogy elmondtad. Legalább nem jutok olyan téves következtetésekre, hogy azért kerülsz, mert zavar az előéletem. Mindenesetre ez sem olyan... hátrány, amellyel nem tudok mit kezdeni. Mindenkinek megvan a maga keresztje. A családodat nem válogathatod meg. A barátaidat viszont igen. Én az vagyok, és ha te nem leszel sötét boszorkány, akkor miattam sem kell rosszul aludnod. Na gyere nagylány, menjünk be, mielőtt megfázol. – Rázom a fejemet, nem érdekel, hogy tudják hogy ki vagyok. Arra ugyan nem látok sok esélyt, hogy elmenjek, és beszéljek az anyjával, de ki tudja, talán az is megtörténhet. Felállok, és felhúzom őt is, utána azért elengedem a kezét, felesleges most érzelmi alapon közeledni. - Az apáddal mi a helyzet? Nincsen senki a családodban, akire támaszkodhattál eddig? – Kérdezem mellette sétálva, nem gondolom, hogy máris el kéne válnunk, ha neki nem gond hogy átkapom a felsőmet a szobámban, egy pulcsi azért nem ártana. Szívem szerint innék valamit, na de még átgondolom, hogy beinvitálom-e magamhoz, lehet, hogy célozgatásnak venné.
Nem fogadja el a kezemet, ami azt hiszem nem kell, hogy meglepjen. Tudom, hogy talán kicsit erős volt, talán kissé túlzásba is vittem, de... mégis mit tehetnék? Megijedtem, mert az, hogy nekem bajom lesz, hogy az anyám engem fenyeget az egy dolog, de hogy ide jön és még csak azt sem tudja, hogy ez mennyire veszélyes... hogy kockáztatja az életét, miközben én nem kértem rá és innentől aggódhatok miatta is. Nem csoda azt hiszem, hogy úgy istenesen kiosztom őt, hogy fogja fel szépen, hogy ilyet nem lehet csak úgy és hogy bár igen talán hálás is vagyok, talán értékelem is, amit tett, de mégis csak elsőre inkább úgy érzem ez hatalmas butaság volt, hogy nem kellett volna, hogy én nem kértem rá és hogy inkább ezzel megint csak imponálni akart, mint hogy átgondolta volna, hogy mik lehetnek a következmények. Eddig is úgy láttam, hogy eléggé hajlamos hirtelen cselekedni és ezt az egészet is most annak veszem, nem valami átgondolt lépésnek. A szavai ezért csak még inkább meglepnek. - Nem a te gondod, az én lelkemen szárad, ha bajod lesz. - azért itt már eleve enyhítek a hangomon. Még a kezem is remeg kissé, azért is van a hátam mögött jelenleg az egyik, a másikkal pedig a pálcámat szorongatom, mert ennek hála legalább nem látszik rajta semmi. Ideges vagyok és igenis megijedtem. Az anyám veszélyes és én tényleg félek tőle. Az apámat talán ő ölte meg, de biztos, hogy köze volt a halálához. - Nem mondtam, hogy nem érdekelsz és... akkor is aggódhatok. Az anyám... veszélyes és... nem érted... nem akarok aggódni érted. Senkiért sem akarok aggódni, aki kilép a birtokról. - halkan sóhajtok egyet végül. Igaza van, hogy kicsit talán felemeli a hangját, vagy rám pirít, hiszen tényleg nem viselkedtem úgy, ahogyan kellett volna, de nem tudja, hogy milyen az anyám, hogy mire képes, hogy miket tett már eddig is. Fogalma sincs róla. Ő csak a szabálykövető Mardekárost látja. Ő csak a lányt látja, aki tetszik neki és akiről majd egyszer randit akar kérni, de az én életem ennél sokkal bonyolultabb és sokrétűbb és nekem sokkal nehezebb bárkivel is kapcsolatba kerülnöm pont e miatt. - Az előző fiút, akit udvarolt nekem, aki nekem is tetszett az anyám majdnem megölte. Egy egész nyarat kellett vele töltenem, hogy ne tegye... Nem akarom emlékezni arra a nyárra, nem hogy újra átélni. - teszem még hozzá és most már engedek a remegő térdeimnek. Egyszerűen leülök a fűbe, bármennyire is hideg van még Van rajtam kabát, azt gyűröm be magam alá, hogy ne fázzak fel, de most képtelen vagyok állni, egyszerűen nem menne. - Azt akarja, hogy legyek olyan, mint ő... Mint ő és a nagybátyám. Mindketten rossz emberek Tristan. Ártanak másoknak, Tudjukki nagy hívei voltak mindig is. Én nem akarok olyan lenni. Anyám szerint képes lennék rá, bennem van a szikrája, de... de nincs így. És minden áron el akarja érni és nem nyugszik, amíg nem teszi meg. A birtokra nem mer jönni, de ha nem itt vagyok... és most már te is. Tudja ki vagy, ennyi elég neked... bajod lehet belőle. - és nem csak neki. Fel kell fognia, át kell ezt gondolnia rendesen, hogy akár a családját is bajba sodorhatja ezzel. Nem olyan egyszerű a helyzet, mint hinné. Ez... ez igenis nagyon bonyolult és nagy veszélyben van innentől ő is és mindenki, akihez köze van.
Penny anyjáról még csak érintőlegesen beszéltünk a bálban, tipikus aranyvérű banyának tűnik, aki ráerőlteti az akaratát a lányra. Apám hasonló, de azért egy fokkal enyhébb, csak a szűrömet tenné ki, ha nem szerzek végül jó jegyeket. Kitagad az örökségből, de fel sem merülne benne, hogy fizikálisan is megfenyeget, netán árt azoknak, akikkel jó kapcsolatban vagyok. Penny most viszont rá néz csúnyán ebben a pillanatban, jelezve, hogy nagyon nem kéne itt lennem. Holott én sem viccelek ezzel, ahogyan felszólítom az anyját, még ugyan nem vettem elő a pálcámat, ám ez nem sokáig tolódhat, ha nem vesz komolyan. Először Pennyt fegyverzi le, majd nekem támad, igazi fúriaként akar mindkettőnket eltiporni. Érzem, hogy megpattan egy ér az orromban a nyomástól, ám nem kezd el folyni a vérem, valahogy jól bírom a gyűrődést. Még a földön fekve lövöm felé az aranyló szkarabeuszokat, ami viszont az én szakterületem. Sikoltozva távozik, ám Penny pillantásából egyértelműen az jön le, hogy ennek az egésznek még nincsen vége. Nem várok én köszönetet, ez most nem arról szólt. Meg akartam védeni, ez az én döntésem volt. Nem kárhoztatom őt azért mert nem segít talpra, jó eséllyel az az utolsó sanszomat is eljátszottam nála. Hát őszintén szólva ez érdekel most legkevésbé. Saját magamtól kecmergek talpra. - És úgy gondolod, hogy megmondhatod nekem, hogy mit tegyek? Ha ki akarok állni érted, akkor megteszem. Hadd legyen az én gondom, hogy mit csinálok. – Teszem el a pálcámat, és hitetlenkedve mérem végig, tényleg nem érti, hogy nem teljesen az vagyok, akinek gondol. Ha tényleg enyire értetlen, miért is kéne győzködnöm? Ezúttal mégsem megyek el, nem vagyok olyan, aki megfutamodik. Az anyjától sem, tőle sem. - És kit érdekel, hogy engem fog bántani? Nem érdekellek, nem igaz? Akkor meg miért törődsz vele? Csak szórakozom? Már megint az előítéleteid. Semmit nem tudsz rólam. Nem csak játszadozni szoktam. Azért jöttem ide, mert még nem szorult benned annyi értelem, hogy rájőjj, hogy akarok tőled valamit. És már azt is megmondtam hogy mit. Majd egyszer randit kérni tőled. És nem riaszt el az anyád, bármit is tesz. Ebben semmi szórakozás nincsen. – Nem lépek oda én sem, direkt tartom a távolságot. A tekintetemben ezúttal semmilyen csábító szándék nem pulzál, kemény vagyok, tartásom egyenes. Meg sem kottyan nekem, ha földhöz vágnak. Legközelebb viszont már a kedves anyukának szólni sem lesz ideje, nem hogy varázsolni. - Mit akart most rádkényszeríteni? – Kérdezem rávezetőbben, hátha kicsit megenyhül a dologtól, hogy nem félek kiállni mellette. Miattam aztán baromira nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie. Felnőtt ember vagyok, tudok vigyázni magamra, ha meg nem, az az én bajom.
Tristannak végkép nem szabadna itt lennie most, hiszen így csak veszélyben van, még hozzá nagy veszélyben. Nem szabad miattam bajba kerülnie, hiszen erre már volt példa. Nem is kellett volna elmennem a bálba, nem kellett volna szóba állnom vele, hiszen tudtam jól, hogy ez lesz a vége. Tudtam jól, hogy végül ártani fog majd neki, csak egy fogás lesz rajtam, amivel megpróbálhat sakkban tartani az anyám és én mégis beszéltem vele és most itt van, bár... félek tőle, ha elutasítom a bálon, ha el se megyek, akkor is itt lenne most és nem hagyta volna annyiban ezt, amit most lát. Túlságosan önfejű, de fogalma sincs róla, hogy ez mennyire nagy bajba sodorhatja, hiszen ez most komoly, nagyon komoly! Nem olyan kis egyszerű valami, amit el lehet játszani, amit egy bulival ki lehet bekkelni. Ez most komoly és láthatja is abból, ahogyan az anyám támad. A pálcám elrepül, Tristant majdnem telibe kapja egy varázslat, majd egy újabb támadás. Addigra kerül a kezembe a saját pálcám, amire ő már varázsol. Az anyám sikít, szinte visít mérgében, de végül kámforrá válik. Csak a szavai visszhangoznak a fejemben, amit talán csak én hallottam, hogy vissza fog jönni és nem hagyja annyiban hiába hiszem, hogy vége. Sóhajtok egyet, csak nézem a hűlt helyét, pillanatokba telik mire rászánom magamat, hogy megmoccanjak egyáltalán és végre rá nézzek, de láthatja a szikrázó tekintetemből, hogy ebből nem sok jó származhat. Ideges vagyok, amiért nem hallgatott rám, amiért nem értette meg, hogy nem szabad beleavatkoznia, mert veszélyes. Az anyám nem csak fenyegetőzik, képes rá, képes bármire, én csak tudom, ennyire már ismerem. Amikor tőlem kérdezi, hogy jól vagyok-e csak még csúnyábban nézek rá és még el is lépek tőle, ha közelebb akarna jönni. Elteszem a pálcámat, ez még jobb, mintha rá szegezném, bár ez sem lenne meglepő a jelenlegi idegállapotomban. - Mondtam, hogy menj el! Miért nem hallgatsz arra, amit mondok neked? Ez... ez őrültség volt! Az anyám veszélyes és most már azt is tudja, hogy ki vagy. Bántani fog, hogy ezzel hasson rám. Bele sem gondolsz, hogy mit csinálsz igaz? Csak... csak szórakozol és képtelen vagy felfogni, hogy a világban vannak komoly dolgok is, amik nem csak játszadozásból állnak. Miért kellett idejönnöd? - nem kiabálok, de a hangomat megemelem azért. Ki vagyok akadva. Eleve felhúzott az anyám, de az, hogy idejött, hogy beleavatkozott... hogy veszélybe került, hogy akár komoly baja is lehetett volna csak még inkább idegessé lesz. Aggódom, a fenébe is féltettem, hogy komoly baja lesz és a tetejében miattam! Nem szabadott volna idejönnie, vagy el kellett volna mennie, amikor szóltam neki. Beleavatkozott, ezzel szinte megpecsételte magát. Az anyám tudja, hogy kicsoda, innentől ismeri az arcát és ez azt jelenti, hogy veszélyben van, hogy célponttá vált, mert nem volt hajlandó hallgatni rám, mert... mert olyan baromira önfejű, hogy csak azt teszi, amit akar.
Már amikor az ablakból látom Pennyt, ahogyan lendületes léptekkel indul a kapuhoz, akkor van egy olyan sanda gyanúm, hogy valami nem teljesen oké. Nem ismerem még olyan régóta, hogy minden rezdüléseiből következtessek, ám ennél jóval nyugodtabb szokott lenni, még az én jelenlétemben is, holott imádom provokálni, feszegetni a határait. Valaki ezúttal komolyan beletaposott a lelkivilágába, mert az őzikés, kecses mozdulatsor most sehol nincsen, szinte ragadozóként trappol a kijárat felé, így nem habozom egy pillanatot, egy szál ingben eredek utána, hogy megnézzem, kivel van találkozója. Talán egy zaklató pasival? Na jó, ezt most komolyan pont én kérdezem? Na oké, azért nem hoztam még olyan helyzetbe, amelyből nem tudott kihátrálni, de remélem most más sem. Lendületes léptekkel próbálom utolérni, de már nem tudom megállítani, és nem is lenne hozzá jogom, mielőtt szóváltásba keveredne a kedves anyukával, hiszen rá tippelek. Elsőre még nem megyek oda, csak amikor látom, hogy Penny pálcát ránt, és talán pont én zavarom meg őt, de úgy okoskodom, hogy az anyja jóval tapasztaltabb nála, és talán kár beleütnöm az orromat, de mi van, ha bántja a kiszemeltemet? Nem is pillantok Pennyre, és a figyelmeztetés ellenére sem hátrálok meg, csupán felszólítom az asszonyt, hogy hagyja békén a lányt. Ezért aztán bőven meglepődöm, amikor az anyuka pálcát ránt, és megtámad. Na nem, engem nem kell megvédeni. Meglepett tekintettel nézek most mégiscsak Pennyre, és emelem fel a kezemet. - Na jó, ahogy mondtam, legyen kedves távozni. Pennyt békén lehet hagyni, láthatóan nem szívleli önt hölgyem. – A nő azonban tovább emberkedik, és lefegyverzi Pennyt, ekkor én is pálcát rántok, ám az anyuka helyzeti előnyben van, és akkora tarolóátkot kapok az arcomba, hogy három métert repülök felfelé, és hátra, hogy aztán dicstelen ívben fogjak padlót. Vagyis a sáros tócsába érkezzek. Az orrom vére azért nem ered el, de elég komoly a fejzúgás. A mozdulat azonban sikerül, a pálcámra ráfogok, és kedvenc látványmágiámhoz folyamodom. Aranyló csillámcsóva tör elő a fegyveremből, és a nő hajához száguldva megannyi szkarabeusz jelenik meg a tincseiben. Azért nem kezdik el lerágni a húsát, de mérhetetlen viszketést okozva ingerlik a bőrét, hiszen elkezdenek még a ruhája alá is bemászni. Egyből elejti a pálcáját, és menekülőre fogja. Nekem még kell pár pillanat, hogy fel tudjak tápászkodni. - Jól vagy? – Kérdezem a lánytól, akit ugyan nem ért fizikai támadás, csak a pálcája repült el, de az idegességtől biztosan nem lát. Vélhetően engem okol, hogy beleavatkoztam a dolgokba. De most mit csináljak, hagytam volna, hogy példának okáért elkábítsa, vagy imperioval rabszolgává tegye? Nem úgy tűnt a kedves anyuka, mint aki simán meghátrál..
