2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Kimerülten és kielégülten gurulok le Missyről, mámorban és verejtékben úszom. A baldachinos ágy mennyezetét nézem, de nem nagyon fogom fel a látványt, még mindig a szerelmem testének hatása alatt….fekszem. Mellkasom zihálva, sűrűn emelkedik és süllyed, hasamon az izmok megfeszülnek olykor. Hallom Missy duruzsolását, érzem arcomon kezének bársonyosságát és közeli emlékeimben még él s visszahangzik sikolya. Elmosolyodom, oldalt nyúlok, a kezét keresem s amint megtalálom rászorítok, csak a combomhoz húzom, érzem ahogy ő remeg s érezheti ahogy én. Végül, mikor minden lecsillapodott bennem, lehunyom a szemeimet, bár az átélt izgalmak hatására képtelen lennék elaludni, légzésem egyenletesebbé válik. A vad kis martalóc mellettem piheg és ennél szebbet-jobbat elképzelni sem tudnék. Enyém a világ érzés kerülget, és tudom, menthetetlenül a lányba bolondultam, mélyen ver gyökeret bennem az iránta érzett szerelem és vágy, kiirtani már nem lehet. Az istenek mentsék meg a világot őrjöngésemtől amit akkor követnék el ha elveszíteném. Ez a veszély azonban nem fenyeget, ő az enyém. Tudom, hogy a lelke mélyén nem erre vágyott és nem most, néha szabadon kell engednem majd akkor is ha fáj, de Missy vissza fog térni. Semmit nem erőszakolhatok rá, mert akkor eltűnik a szemeim elől, ő szabad lélek, főleg azért mert a szülei megpróbálták megtörni. Erős jellem, nem hagyta magát,ezért kell nekem is finoman bánni vele, ám a finomság csupán a közös életünk előbbre irányítására vonatkozik a szexuális életünkre nem. Nagyon nem. Egy vadmacska veszett el benne, és nagyon oda kellett figyelnem, hogy egyensúlyban tartsam az élvezetet és a fájdalmat. Kis perverz angyal. Felnevetek a gondolatra, a szóhasználatra ami eszembe jutott, megszorítom újra a kezét, fejemmel fordulok felé és az arcélét nézem míg rám nem emeli gyönyörű smaragdjait. *-Missy lenni csodálatos mint…mint a …karácsony. Csoda, da. *Elfordulok és ismét az ágy mennyezetét nézem vigyorogva mint egy tejbetök, bár sokszor hallottam ezt, sosem tudtam hogyan lehetséges, a tököt utálom, tejjel még inkább borzalmas lehet és még vigyorog is….most már legalább tudom, hogy a kielégültségtől bárgyúvá vált vigyorra ugyanúgy lehet ezt mondani. Feljebb húzom magam egészen a párnákig és Missyt is húzom magam felé óvatosan. Végül a takaró alá bújok vele együtt, és magamhoz ölelem. *-Missy aludni itt, senki nem tudni mi ketten hol lenni, itt biztonság. *Kezét, melynek ujján a gyűrű van felemelem és nézegetem néhány pillanatig, szerelmem s szerelme záloga, örökké ott marad, bűvös gyűrű melyet csupán akkor tud levenni ha a szíve már nem értem dobog.
Nekem most az is elég, hogy a karjaimat használhatom. Jó ugyanis, hogy lefog, szeretek alárendelt lenni, de így a vége felé már szeretném, ha foghatnám, ha simogathatnám, ha picit megkarmolhatnám a hátát. Ez amolyan félig rabszolga-lét, de imádom, ahogyan ezt együtt tudjuk csinálni. Számára már úgy kinyílok, mint egy húsevő virág, bizalmi kapcsolatra épül az egész, ahogyan hagyom, hogy a testem-lelmem magáévá tegye. Nem is kétséges, hogy jó döntés volt részemről, hogy kivártam, és nem voltam hajlandó belemenni a korábbi ismerkedésekre, Darius mindenre figyel, hogy boldoggá tegyen. Mertem remélni, hogy nem ijesztem el nagyon azzal, hogy milyen sötét vágyaim vannak, s úgy fest, hajlandó velem egyetérteni, együtt erre az eltitkolt, kissé perverz útra lépni. Ha jobban belegondolok, elképzelhető, hogy a pároknak bőven elképzelhető, hogy vannak ilyen titkaik. Most, hogy feltámaszkodik mellettem, megrebbenő pillákkal nézek rá, hogy egymáséba fúródjon a tekintetünk, látni akarom az arcát, hiszen mi ketten úgy össze vagyunk hangolva, hogy a korábbi kéjes pillanataim mindössze előfutárai voltak annak, ami most következik. Érzem, hogy megduzzad a férfiassága, és teljesen kitelít, s ez nekem is bőven elegendő, hogy az utolsó pár lökés már az én kínjaimon is enyhítsen. Felkiáltva szorítok rá a karjára, ahogyan én is megemelkedek, a csípőmet összeszorítom a mindennél intenzívebb érzés kedvéért, így csak alig pár pillanattal később, de még nem teljesen lemaradva tőle követem a mennyekbe. Ahogyan legördül rólam, elmosolyodva simogatom meg az arcát oldalra nyúlva, többre most én sem vagyok képes. Ha úgy érzi, hogy véletlenül elsiette volna, duruzsoló hangot hallatva nyilvánítom ki hogy mennyire ki vagyok elégülve. Keresve se találhattam volna nála jobbat! Nehezen veszem a levegőt a megerőltetéstől, a csuklóm is jólesően sajog, de azért nem fáj.. Éppen jó!
*Figyelek Missy minden rezdülésére, de most figyelmen kívül hagyom az akaratát ami a szabadulásra koncentrálódik, hiszen akkor egészen máskép alakulnának a dolgok. Missy egyértelműen a tudtomra adta mire vágyik és én ezt megadom neki, bár meglepő. Eddig nem tűnt fel, vagy ő nem volt elég bátor ahhoz, hogy ilyesmit kezdeményezzen, de ez az éjszaka mindenben más mint az eddigiek. Ezen az éjszakán átlépünk sok határt, más irányba indulunk és ez tetszik. Talán félt megmutatni a sötét oldalát noha ez még korántsem az számomra, de mindenképpen újdonság. Ám nekem is van ilyenem. Missy eddig törékeny lány volt a szememben akit meg kell védenem, óvnom kell a rossz dolgoktól és ezek után is megteszem csak másképp. Az én karjaimban született meg a vadmacska és én is fogom felnevelni. Teljesen magam alá gyűröm, vigyázok azért, hogy ne essen baja, de érezze, hogy az enyém, hogy birtoklom, hogy a rabom. Mégis más ez így, hogy abszolút együttműködő, erőszakra nem vagyok kapható de ez a játékos vadság meglehetősen felizgat. Ám mindennek ellenére én nem repülök vele, megelégszem azzal, hogy nézem az arcát abban a hosszú pillanatban mikor a kéj, a vágy találkozik a kielégülés mámorával, mikor a tekintete elfelhősödik, mikor a pillák lecsukódnak, a teste remegve feszül meg. Végül a csókjában keresek csöppnyi menedéket mielőtt a magamévá teszem. Nem hagyok választást, ez a pillanat az enyém, felnyögő sikolyának emlékével hatolok belé s nyomulok egyre mélyebben. *-Többre is Missy. *Nyögöm most én a fülébe s bár a karjai kiszabadultak, a helyzetén nem tud változtatni, az alattam vergődő test kígyózó hajlékonysága szítja bennem tovább a tüzet. Ütemes és már-már durva lökésekkel préselem az ágy takarójába testemmel lenyomva ám karommal mellette támaszkodom, hogy legalább levegőt kapjon. Ennyi a kontroll amit képes vagyok megtartani a jelenlegi feszült és „álló” helyzetemben. Biztató szavai feleslegesek, elborít a vágy, hogy forró barlangjában enyhüljek, és néhány pillanat múlva meg is teszem. Az új érzésekkel telve feszülök bele abba a pillanatba amely a mennyországba röpít. A testem is beleremeg, az alhasamból forró lávafolyamként ömlik Missybe férfiasságom sűrű bizonyítéka. Kiáltásom a szükség szobájának falai közé szorul, több erőteljes lökés után egyetlen nagyobb következik s vet véget az aktusnak. A lányra hanyatlok, bőrének illatába veszek, az enyémen kiütköző hűvös verejték libákat csal sorban a karomra, mellkasomra. Egyszerre égek és fázom. Karomat a dereka alá csúsztatva húzom magammal ahogy legördülök róla, mozdulni sem vagyok képes, ha ő nem jött velem a mennyországba, hát most még megteheti, van három másodperce.*
Ha azt akartam, hogy kicsit durvuljunk, hát Darius bőven túlteljesítette az elrebegett kívánságot. Végre valaki nem kezel porcelánbabaként. Túlságosan sokáig akartam megfelelni a szüleimnek. Korábban viszont el se szakadhattam volna tőlük, mert egyke vagyok, és anyáéknak sincsen testvére, akihez menekülhettem volna. Meg kellett várnom, amíg nagykorúként lekerül rólam a nyomjel, így felnőttként azt tehetek amit akarok. Darius még azt sem engedte, hogy a Három Seprűben dolgozzak, mint pincérnő. Nagyon édes tőle, de nem akarok kitartott lenni. Igaz, hogy most már a menyasszonya vagyok, de szeretem hasznossá tenni magamat, ezért önkénteskedek a gyakorlat kapcsán a Szent Mungóban is, igaz, így nem pénzért. Egyre jobban elvesztem a kontrollt, ahogyan lefog, és érezteti, hogy semmi esélyem ellene. Át akarnám venni az irányítást, hogy neki is jó legyen, de úgy fest ő már attól begerjed, hogy ilyen hatalma lehet felettem. Minden csókjától, érintésétől újabb áramütések száguldanak végig rajtam, izmaim megfeszülnek, ahelyett, hogy elernyednének, jó kis izomlázam lesz reggel. Nekinyomulok az ágynak, ha nem lenne lefogva a kezem, már régen eltörtem volna Darius valamelyik csontját a kapaszkodás hevében. Észre sem veszem, mert nincsen semmiféle előjele, egy villanás alatt tör rám a kéj, de már késő ahhoz, hogy zavarba jőjjek. Másodpercekig önkivületben sikoltozom, nem is tudok magamról, és arra ébredek, hogy ismét csókol, ezúttal rátapadok a nyelvére, és az ő száján keresztül veszem a levegőt, ha ez lehetséges. Nem is tudom hirtelen, ahogyan hozzápréseli magát, hogy még jobban megnyíljak, vagy játszam el a szüzikét, ám nem nagyon hagy választást, megoldja ő magától. Megnyikkanok, ahogyan már benne is van. - Nem is gondoltam volna.. hogy képes vagy.. ennyire... – Pihegem ismét megfeszülve, szinte már siettetve a következő kéjes pillantot. Ösztönösen kapálózom, ahogyan a nyakamat szívja, de úgy nyögdécselek közben, hogy fel sem merülhet hogy nem jó, pláne, hogy az ágyékunk környéke már csurom víz, és egyebek. Kész csoda, hogy még nem csípődött meg az oldalam a rendszertelen levegővételtől. – Gyerünk, most! – Bíztatom, amikor ki tudok magamból préselni néhány szót. Szinte lehetetlen, de így akarom.
*Nincs szükségem arra a halovány mosolyra ami Missy arcán csücsül, ahhoz nincs, hogy tudjam, amit teszek vele fájdalmat okoz ugyan de inkább az élvezet oltárán semmint a kínén. Volt időm alaposan megismerni, nem egyszer és nem kétszer gabalyodtunk egymásba, jól tudom mi az amit szeret és meddig mehetek el. Tény és való, hogy a mai este minden tekintetben új a számomra, hiszen most először vonom karjaimba a menyasszonyomként hivatalosan, most először durvul el kissé az együttlétünk, pengeélen táncolunk, és most először tervezem azt, hogy úgy okozzak neki örömöt, hogy belé sem hatolok. A hiba ott van, hogy nem számoltam azzal, mennyire fogom _én_ élvezni Missy kétségbeesett ám nem reménytelen vergődését. Kígyózón vonaglik alattam a karcsú és kívánatos test és már én is alig vagyok ura önmagamnak, talán néhány megveszekedett pillanat elég lenne ahhoz, hogy feladjam a terveimet, de mielőtt végleg képszakadás ütne be, elvetett igyekezetem gyümölcse beérik. Az élvezet szikrái pattannak ki szemeimből mikor arcát nézem, a kielégülés pillanatába égő vonásokat, a felsértett ajkakat, érzem forró testének megfeszülését, s mikor csábos és tűzvörös ajkai közül kirobban a kiáltás, ördögien elégedett vigyorba húzom a számat. A szorításom enged, tenyeremet végigsimítom a hasán, keblein, végül a nyakán állok meg, hogy ujjaimat ráfonjam finoman. Remegő ám határozott hangján elnevetem magam, akaratos kismacska, egy akaratos, vad, kismacska nyöszörög és nem tudom megállni, hogy ne kacagjak a fülébe, ezzel behintve az édes kagylót forró leheletemmel. Végül ajkára tapadok, a kezét ugyan ki tudja szabadítani, de a teste még mindig az én rabom. Nyelvemmel a szájába hatolok határozottan, elveszem azt ami érzésem szerint engem illet, nem hagyom, hogy felülkerekedjen rajtam. Egyelőre. Férfiasságomat a kielégüléstől lucskos szemérméhez préselem s bár nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne robbanjak én is, még tartom magam. Hosszan csókolom, kutatom fel a nyelvét, az apró fogakat, remélve, hogy nem harap rá az enyémre, de ha ezzel kíván szabadulni úgy nagyot téved, mert csak még inkább szorítom. *-Missy harcolni. Kell Missynek vadállat? Lenni vadállat. *Rekedten suttogom fülébe miután elszakadok ajkaitól s, hogy megerősítsem szavaimat, beleharapok a nyakába s szívom picit mint egy vámpír. Mikor már nem bírom tovább, térdemmel szétfeszítem a combjait s belé hatolok. Csak akkor engedek a szorításon ha látom vagy érzem az őszinte ijedtséget belőle áradni. Akkor viszont engedek és gyengéden ölelem át.*
Úgy vélem, hogy mindig is bízhattam az én Dariusomban, de talán eljött az ideje az olyan játékoknak, amikor egy kicsit kilépünk a ránk aggatott társadalmi szabályok közül, és kicsit vadulunk. Bennem mindig ott rejlett legbelül a rosszkislány, csak úgy fest, nem mertem engedni a vágyaimnak. Nála nem kell biztonsági háló, bátran elrugaszkodhatok. Direkt teszek úgy, mintha ellenszegülnék. Mintha fájdalmat okozna, holott erről szó sincsen. Az az apró fájdalom, amely most felmerül, nagyon is része játéknak, és direkt rejtem oda a halovány mosolyt a szám szélére, hogy ne kelljen megbeszélni biztonsági szót ahhoz, hogy le tudjon állni. Erre nem lesz szükség, simán végigvihetjük így a szerelmeskedést. Csak remélni merem, hogy ez most számára is új tapasztalás. Tudom, hogy kettőnk közül én vagyok az éretlenebb a szex terén, de hátha még nem sikerült ilyen bizalmi játékba belemennie senkivel előttem, az igazán jól hangzana. Ahogyan belém kap a fogaival, ösztönösen kapaszkodnék, de lefogta a kezeimet, nagyon helyesen, így csak ismét felemelem a fejemet, de nem harapok vissza, csak szélesebben elmosolyodom, majd behunyva a szemeimet ismét visszahanyatlok, vér ízét érzem a számban, és különös módon ez tovább bizserget, lent már szinte úszik a lepedő alattunk. Egy pillanatra összevágnám a térdeimet, ahogyan hozzám ér, már szinte kínzóan közel van a beteljesülés, most komolyan leállítanám, hogy ne még, de miért is? Hiszen én akár többször is felkerülhetek arra a mennyei csúcsra, ám a legjobb mégiscsak az volna, ha mindezt vele tudnám átélni. Vergődök alatta, ám nem azért, hogy kiszabaduljak, csupán nem vagyok most ura a testemnek. Utoljára megfeszül a testem, majd önkéntelenül felkiáltva robbanok, s remegek meg többször, kikövetelve ezzela szabad mozgás lehetőségét, amit már nem vonhat meg tőlem. Hullámokban tör rám a gyönyör, ki sem tudom nyitni a szememet, szempilláim meg-megremegnek a magától éretődődő mozgás közepette. Végül kipattannak a szemeim, és valahonnan mégiscsak erőt merítve próbálok felülre kerülni. Ezúttal én akarom őt, vajon hagyja? - Engedj! Akarlak!
*Nem tudom nem észrevenni mennyire megváltozott most Missy, mennyire más mint eddig. Nincs ellenemre, de azt is tudom, hogy a szende és szűzies lányból nem én csináltam vadmacskát, ott volt benne, a lelke mélyén, érzem a vágyódás hevességéből a kitörni készülő vadat. Nőiesebb, elegánsabb és finomabb mint az enyém, de kétség kívül vad a javából. Minden mozdulatát, tettét, halk torokhanggal kísérem, a morgás több mint egy macska dorombolása de kevesebb egy éhes, prédáját féltő állat morgásánál. Fél és remeg, de megjátssza csupán és ez nekem új, nem csak tőle. Meg is téveszt egy röpke pillanatra, megtorpanok attól félve, hogy tán fájdalmat okoztam, de a szájzugában vibráló mosoly és a csillogó szemek már a helyes útra terelnek. Ördögi vigyor kúszik az arcomra mikor rájövök, ez csak játék és méghozzá élvezetes, izgalmas játék. Távol áll tőlem az erőszak a nőkkel szemben, legalábbis a szexuális erőszak, de szívesen belemegyek ebbe a játékba. Nem kell bizonygatnom sem neki sem magamnak, hogy én vagyok az erősebb, de most úgy tűnik felül kell kerekednem az ő kedvéért. Ezen ne múljon az élvezet és a beteljesülés, mikor már az ágyon fekszik alattam és jó eséllyel a karjait a saját teste alá szorítottam, a lábaimmal feszítem szét a combjait, egyik kezemmel a vállánál tartom lent míg a másikkal a ruhát húzom fel egészen a derekáig. Nem nézek le, tudom, hogy teljesen kitárulkozott, még sem igyekszem bevenni a várat. A nyakát támadom ajkaimmal és fogaimmal, hiszen ő is megharapott, minimum azzal viszonzom, hogy vámpírt játszom. Finoman, de kissé fájón szívom be a selymes bőrt s harapok rá a lüktető ér felett, a ruhát igazgató kezem már a combjai között kutatja fel az amúgy sejtett élvezet bizonyítékát. Nedvességbe csapódnak ujjaim, az apró gyöngynél izgatom tovább, s nem hagyom, hogy fickándozó teste alól kiszabaduljanak a karjai. Dehogy, akkor mi lenne az élvezetből, egye csak meg amit főzött, a végletekig tüzelem a testét, amíg nem kiált fel. *-De! Missy enyém! *Ezerérc hangom dörmögöm bele a nyakába, fogaimmal és ajkaimmal lejjebb kúszok, közelebb a kulcscsontjához. Ott ahol megharaptam már piros a bőre, tűhegynyi bevérzések keletkeztek és jó eséllyel lilás is lesz néhány perc múlva. Noha férfiasságom követeli magának az édes húsú barlangot, megvonom magamtól ezt az élvezetet, a végtelenségig ugyan nem fogom bírni, de Missyvel addig játszom míg ajkairól fel nem hangzik a jól ismert kiáltás és a beteljesülés nyögése. Majd utána én jövök.*
Ívben megfeszül a testem, hogy mindkettőnk ágyéka a másikéhoz préselődjön, forró barlangom már csak arra vágyik, hogy valaki megtöltse tartalommal, jelen esetben csakis Dariusról van szó. Ő nekem az első, és egyetlen, klasszisokkal jobb pasi, mint Royden valaha is lesz, és büszke vagyok, hogy így egymásra találtunk. Feléleszti szunnyadó nőiességemet, elfojtott vágyaimat, még arról is beszélhettem neki, hogy kissé kitörnék abból a zónából, amelybe a szüleim kényszerítettek bele. Nem akarok örökösen a szőke kislány lenni, akinek mindenki megmondja, hogy mit is tegyen. Jólesően felsóhajtok, s beletúrok sötét tincseibe a tarkóján, hogy a nyakamhoz vonjam. Egyik térdemet pedig felhúzom, hogy minél kényelmesebb legyen a szög, amellyel egyszerre vonzzuk, s taszítjuk egymást. Birkózás ez a javából, s nem érzem azt, hogy törvényszerűen neki kellene az erősebbnek lennie. Letépi a bugyimat, ezen már sikerül elvigyorodnom, ám gyorsan elfojtom, mert valami olyasmit akarok kicsalni belőle, ami talán elsőre rémisztő lehet, ám bele kell mennie a játékomba. Riadt tekintetet pillantok, félősen nyüszögök fel, ahogyan hátraszorítja a kezemet, mintha ellenkeznék, ám pislogásomból, meg a bújkáló mosolyból érezheti, csak beleéljük magunkat egy képzelt szituációba, ahol ő az erős, és félelmet keltő férfi, én meg a védtelen lányka, aki most nem tudja, hogy mit kezdejen a helyzettel. Azért véletlenül sikerül megnyalnom az ajkamat, ahogyan kiszárad a szám, de ettől eltekintve még remegést is sikerül imitálnom, ami úgy festhet, rettegek, a valójában nem kell megerőltetnem magamat, mert a vágytól van. Na igen, ha rettegnék, akkor nem úsznék már most is a szószban. Hiába teszem úgy, mintha összeszorítanám a combjaimat, alig van nehéz dolga, hogy feszegesse őket. Azon azért már benn akad a levegő, ahogyan az ágyra dob, nyekkenek egyet, de végre, valahol mindig is azt akartam, hogy így bánjanak velem. Az elején udvarlással, aztán magabiztos keménykedéssel. Darius.. te isten! Hát hol bújkáltál eddig? Bármennyire is igyekszem játszani a riadt kislányt elragadtatott zihálás szakad fel a tüdömből, mégis elhalóan nyöszörgök. - Nee.. – Fordítom el a fejemet, de csak azért, hogy a nyakamat csókolgathassa, és közben kéjesen mosolyogva feledkezem bele abba, hogy szinte beleprésel az ágyba. Súlya egyáltalán nem félelmetes, hanem egyre jobban feltüzeli az egész testemet, és most először érzem életemben, hogy hazaértem. A hajam a homlokomnál már nedves attól, hogy gyöngyözik a megerőltetéstől, s az arcom is teljesen kipirult. Pilláim meg-megrebbennek, ahogyan próbálok vergődni, visszaszerezni a kezeim feletti irányítást, ám nem igazi harc ez, csupán érezni akarom az erejét.
*Missy játszik velem, de ez a játék édes és izgató. Épp csak annyira vonakodik, hogy még egy kicsit harcolnom kelljen, de igazából szabad az út előttem, persze nem is gondoltam másként. Túl vagyunk már a szemérmes húzódozáson és a piruló arcon, jóllehet azért is oda voltam meg vissza. Missy most nagyon más, de nem rossz értelemben véve, ez az oldala is tetszik, a kacér és buja, az incselkedő és kissé vad. Érzem és látom rajta, hogy neki is bejön a prédaság, hogy élvezi a gyengéd erőszakot, ami most új nekem de nem engedem el magam mellett. Gondolatban mosolyra húzódik a szám, ám a valóságban az ő ajkaira tapadva követeli a jussát. Elengedtem a kezeit, csupán leheletnyi szabadságot adva neki de ki is használja, ám nem a nyakam köré fonódó kezek azok melyek felkorbácsolják amúgy sem kicsi izgalmamat, hanem a keblei ahogy hozzám nyomódnak, ringó csípője mely duzzadó férfiasságomat masszírozza. Az érzékeim elárasztanak a testéből áradó nőiességgel, érzem az ízét, az illatát, ajkainak édesét, bőrének selymességét, mely alól kibújik a vad és izgató lány. Ajkai puhák, a nyelve játékos, a fogai pedig harapnak….a szentségit! Missy vadmacska lett! Halk, de erőteljes morgással válaszolok, nem érzem a vérem ízét, az ajkam nem hasadt fel, ahhoz azért több kell, de a villanásnyi szúrás felébreszti a bennem szunnyadó vadállatot. Még jobban rátapadok az ajkaira, egészen elnyelem őt, de nem hagyja magát. Elhúzódik én felnézek az élvezet mocsarából ami magával rántott de most kiköpött. Kérdőn és zavartan nézek csillogó szemeibe, melyek villanása csupán egyetlen lélegzetvételnyi idővel előzik meg szorgos kezei támadását. Picit megugrom a döbbenettől, de gyorsan asszimilálódom a feladathoz, ajkaim ördögi vigyorba kunkorodnak, a buja vágy és a keménységre ösztönző gondolat csiklandoz. A kezem már úgy is a ruhája alatt van, hát beakasztom az ujjaimat a bugyijába és megrántom, ez a válaszom a feltett kérdésre. Az anyag reccsenve szakad és valószínűleg piros nyomot hagy a bőrén, de ezen a ponton már nem érdekel. Majd végigcsókolom azt is amint odajutok és az a tervem, hogy ez pár másodpercen belül bekövetkezik. Nem szólok egy szót sem, csupán a vigyor marad meg, szemeimben valószínűleg felszikrázik a vágy, a vadság amit magamban érzek és az ördögi szikra. Elhúzom a kezét magamról, mindkettőt. A mozdulat gyors, szinte követhetetlen. Hátraszorítom de közben magam felé is rántom őt, így nem szorul az ágy baldachinjának fájához, ám nem is maradunk ott a közelében. Egyetlen mozdulattal emelem meg, épp csak annyira, hogy a lábacskái a levegőben kalimpáljanak, és két lépésnyit oldalazom vele, majd a puha párnákkal és vérvörös rózsaszirmokkal teleszórt nyoszolyára dobom. Azonnal rá is fekszem, szusszanásnyi időt sem hagyok neki, az ajkaira tapadok és falom tovább. A testemmel teljesen leszorítom, szerintem mozdulni sem tud, de nem is az a célom, hogy angolnaként kicsusszanjon alólam. A ruhát nem fogom letépni róla, nincs kedvem javító bűbájt gyakorolni, ám az anyag engedelmesen csúszik felfelé, hogy az immár szabaddá tett kapuhoz jussak. *
Nem sokáig nézegethetem a gyűrűt, mert táncba kezdünk, továbbra is azt érzem, hogy olyan gyengéd, finom velem, mindig az én akaratom érvényesül ebben a kapcsolatban, holott már elcsábított, már nem kell mindig törékeny porcelánbabaként kezel. Ezért aztán örülök is, hogy végre egy kicsit bekeményít, lefogja a kezeimet, ezen már szélesebben elvigyorodom, a hajamat kissé hátradobom, mert a tánc közepette sikerült annyira meglazítanom, hogy kibomoljon. Szeretem, ha egymáshoz bújunk, akkor már szabadon van, így kényelmesebb, és ő is bele tud túrni, fésűnként használva az ujjait. Ahogyan odaprésel az oszlophoz, engedelmesen ölelem át a fát a karjaimmal, és hagyom, hogy a kedvét lelje bennem, automatikusan nyitom szét a combjaimat, lehelletnyi ellenállást nyújtva csupán, hogy ne legyen tökéletesen egyszerű dolga, és tudom, hogy kell neki az, hogy férfinek érezhesse magát. Érzem, ahogyan az ajkaimat keresi, ezért tágra nyitom zöld szemeimet, és igyekszem kissé szabadulni, hiszen szeretem használni a kezeimet. Ha sikerül, akkor a nyaka köré fonom a karjaimat, és kissé hozzányomom a mellemet, és finoman ringatni kezdem a csípőmet. Egy ilyen szép este és gyönyörű lánykérés után nem maradhat el a méltó jutalom. Magamtól nyitom szét az ajkamat, és hagyom, hogy egymásra tapadjon a nyelvünk, vad táncba kezdve. Kuncogva kisérem a csókváltásunkat, szeretem így kifejezni, hogy mennyire fontos ő nekem. Ha ennyire határozott, akkor igazán örülnék, ha most valami gyengédséget mellőző, keményebb eljárásban lenne részem. Ezért aztán finoman ráharapok az ajkára, jelezve, hogy a finomkodást nyugodtan tegye félre, már egészen összeszokott pár vagyunk, nyugodtan durvuljon, nem kell annyira illedelmesnek lenni. Kinyitom a szememet ismét, és kérdőn nézek rá, miközben finoman lecsúsztatom a kezemet a lábai közé. Aztán a másikat, és rámarkolok a fegyverzetre. Nem túl visszafogottan. - Mit akarsz most csinálni velem? – Kérdezem incselkedően, szinte felkínálva magamat, hogy bár szép a ruha, amit a hugával küldött, de értek én a háztartási bűbájokhoz, ha netán letépni támadna kedve.
-Én örülni. *Morgom a fülecskéjébe amiért ő is a családom tagjnak tekinti magát. Jó érzés, hogy adhatok neki olyasmit amit talán soha nem tudott a magáénak mondani. Tudom és éreztem amikor náluk voltam, hogy hiába próbált megfelelni, sosem volt jó semmi a szüleinek, kezdve ott, hogy lánynak született. Miért is kellene elvárnunk a gyerekeinktől, hogy a mi álmainkat valósítsák meg, hiszen lesznek nekik is álmaik, inkább abban kellene segítenünk, hogy sikerüljön elérniük azokat. Én megkaptam minden támogatást, sosem állítottak feltételeket elém, csak áldani tudom anyám nevét és a családom összes tagjáét. Nálunk a család a fontos, az egység és az egyéni boldogság, e szerint viszonyulok én is Missyhez. Ha bármiben azt érzem, hogy nem jó neki, hagyom a fenébe, és így vagyok a lány barátokkal is, de előbb, meg kell ízlelje a fontosságát, az értékét, hogy mindent számításba véve tudjon dönteni. Szerencsére nem kell sokáig térdelve várnom a válaszára, hamarosan a gyűrű is az ujjára kerül én pedig megcsodálnám de nincs rá időm, helyette megpörgetem a levegőben óvatosan, de már készülök a következő meglepetésre is. Eszembe sem jutott a magam hangjával énekelni, az inkább mókás és a kocsmába való danolászás lett volna, a romantikát nem rontom el azzal, hogy dalra fakadok. Ő más, neki gyöngy hangja van, ami mindig jóleső borzongással fog eltölteni valahányszor emlékezem majd rá. A karomba veszem, de szinte azonnal hátra is fogom az ő karjait, nem mintha így kellene az erőmet fitogtatni, egyszerűen csak így esik jól, bár tény és való, valahol a lelkem legmélyén szeretem azt a tudatot, hogy Missy az enyém, csak az enyém. A birtoklás érzése a férfi sajátja, de nem csak ezen oldalról érzem így, hanem Missyé felől is. Soha nem csalnám meg, azzal nem csak őt hanem magamat is becsapnám, elárulnám. Vele szemben gyengéd és érzelmes vagyok, ám a másik oldalam is kiütközik, ami láthatóan tetszik neki. Talán mégis igaz a mondás, hogy a nők a rossz fiúkért vannak oda. Szorosan fogom hát míg táncolunk, ám amint a mágiám szertefoszlik és a muzsika hangjai elhalnak a szoba terében, az ágyoszlophoz terelem, továbbra is a háta mögé szorítva a kezeit, s csak akkor engedem el mikor hozzá is érünk, de csak azért, hogy ne préseljem a kezét a faragott fához, fájdalmat nem célom okozni neki, csupán egy kis izgalmat. A testét gyengéden de biztosan szorítom az oszlophoz a magaméval, egyik kezemmel a derekát fogom míg a másikkal a ruháját húzom fel a combján, utat engedve villámgyorsan fellobbanó vágyaimnak. Lábamat az övéi közé csúsztatva gördítem rá az akaratomat, hogy beférkőzzek a gyönyörök kertjének kapujához közel és ahogy hozzápréselem magam nem csak én érzem további terveim rombolóját, hiszen a listán messze volt még a lepedő akrobatika. Ajkaim az ajkaira tapasztom és nem engedem, lehengerlő stílusom most nem nyújt sem választást sem menekülést, Missy az enyém, s csókom is e képpen követelőző. Immár a szerepeket leosztottam, én vagyok a vadász és ő a préda, és nem fog sokáig tartani a vadászat.*
Nem is tudom, hát végülis megpróbálhatom, de nem azért, mert én szeretném, hanem mert ő az, akiben mindez felmerült. Hiszen ha én szeretném, akkor már magamtól is megpróbálkoztam volna ilyesmivel. Mégsem szorultam ilyen megoldásokra. Viszont ő így szeretné, kezdek megbarátkozni a gondolattal, viszont akár Lavender lesz, akár valaki más, meg kell próbálnom nem valami riválist látni a másikban, mert valahogy a saját nememmel nem találom meg a hangot. Azt mondják, valamelyik felmenőm véla lehetett, én viszont ha a tükörbe nézek, nem látok olyan kisugárzást, amely a vélákra jellemző, még kicsit sem. Átlagos szőke lány vagyok, smaragdzöld szempárral, na és persze amire büszke vagyok, csodás énekhanggal. Amolyan törékeny szépségnek tűnök, de szegény Darius azt nem tudja, hogy én azért sokkal vadócabb vagyok, nem az a tündérhercegnő, akinek gondol. Már próbálom adagolni, meglátjuk hogyan fog menni. Az is előrelépés, ha legalább jeleztem a nyuszis belezést, amely kiskorom egyik kardinális hobbija volt. - Hogyne. Nagyon kedves velem mindenki, és Kath is nagy kedvenccé lopta be magát a szívembe. – Ezzel igazat is mondok, jó érzés volt Bulgáriába menni, végre kicsit úgy éreztem, hogy van családom, és talán árulás is a részemről, ha olykor mást akarok. Mármint nem úgy, hogy nem Dariust. Csak egy kicsivel több szabadságot, ahol magam lehetek, kiélhetem a sötét vágyaimat, amire eddig nem adatott lehetőség. Talán egyszer majd Darius is megérti mindezt. Ez a pillanat viszont csakis kettőnkről szól. Egy elköteleződésről, mely szerint velem akarja leélni az életét, kis Benedicteket magunk közé. Nem kell gondolkoznom, csupán annyira meglepett, ezért is kell túllendülnöm egy egyfajta belső holtponton. Nem akarok most a holnapra gondolni, végtére is járhatunk jegyben évekig, annyira talán nem is sürgős ez az esküvő, de aztán lehet, hogy egy hét múlva már úgy fogom gondolni, hogy milyen jó is lenne a fehér karácsonyhoz illően menyassoznyként az oltár elé járulni. Oltár? Nem mintha vallásos lennék, a varázslók többsége a mágiában hisz, nem a vallásban, de azért lássuk be, kislány korom óta erről ábrándozok. Megilletődött pityergéssel nézegetem az ujjamon a gyűrűt, és határtalan büszkeség tölt el, aligha lehet sok lány az iskolában, akinek megkérték a kezét. Most ő veszi át a zenélő szerepét, igaz, csak a dallamok erejéig, nem is várnám tőle, hogy énekeljen. Együtt mozgunk, a hátam mögé szorított kezeimnél sikerül elvigyorodnom, végre! Szeretem, amikor kifejezi, hogy mennyire erős. Olyan édes, meghitt ez a pillanat, bárcsak sose érne vége. Felsóhajtok, ahogyan belecsókol a nyakamba, hátrabicsaklik a fejem, élvezem minden momentumát.
*Sosem erőszakolnék rá Missyre semmit sem, ez a barátnős téma sem kötelező, de én tudom, hogy egy nőnek vannak külön útjai melyeket jobb megbeszélni egy másik nővel. Missynek eddig nem volt lehetősége, meglehetősen kizárta magát ebből a világból, csalódott a szüleiben és nem akarta az ő álmaikat követni, ezért másban sem bízott. Akiben pedig mégis szeretett volna az ugyanúgy cserben hagyta. Megértem, hogy ódzkodik ettől az egésztől, de bízom abban, hogy rá fog jönni az előnyeire. *-Csak ha Missy is szeretni. Missy megpróbálni. *Nyomok egy köszönő csókot a homlokára és nem forszírozom tovább a dolgot. Biztos vagyok abban, hogy furcsa lesz neki, de már az is jó, hogy egyáltalán felmerült egy másik lány neve, ezek szerint Lavenderben megbízik majd annyira, hogy megossza vele a kis titkait, vagy ha ő még sem jön be, talán akad más, olyan aki hozzám hasonlóan megérti őt. Olyan kecsesen vonja meg a vállát, hogy észre sem veszem mennyire nem tetszik neki ez, később pedig Katherina izgalmas kalandja tereli el a témát. Lelkesen ecsetelem milyen ügyes volt és mennyire izgatott amikor megkértem őt, hogy segítsen, ebből is látszik, hogy nagyon kedveli Missyt, ami nekem fontos. Örülök, hogy a családom tagjai jól kijönnek egymással, már csak azt várom milyen lesz amikor Katherinát viszem el magammal haza. Csuda aranyos kislány, nem hiszem, hogy gond lenne, ráadásul az unokahúgaim közel egykorúak vele, megtalálják majd a közös hangot. *-Missynek lenni testvére, Katherina is lehet az és az unokahúgok is családomban. Da? Ők szeretni Missy. *Tovább biztatom, hogy legyen boldog, hogy ne maradjon ki az életéből ez a fajta szeretet se, hiszen amikor nálunk volt, az unokahúgaim az első pillanattól kezdve imádták és éreztették is vele, láttam rajta is, hogy jól érzi magát. Szeretném ha boldog lenne a családomban és ha nem is költözöm vissza a terveim szerint Bulgáriába, úgy gondolom sok időt töltünk majd ott is. Missy elveszítette a családját, testvére sosem volt, átérzem mennyire egyedül érzi magát és csak én vagyok neki, de tudnia kell azt is, hogy velem vagy nélkülem sosem lesz többé egyedül. Odafent a szobában már egészen más a téma és a hangulat, bár nem így terveztem hagyom magam sodortatni az árral, hiszen Missy alakította a dolgokat így és én amúgy sem ragaszkodom a menetrendhez, a lényeg a végeredményen van, és most már igyekszem azt előrehozni. Egyszer már igent mondott, mégis halálra izgulom magam míg a válaszára várok és remélem nem hagy sokáig a földön térdelni azon izgulva, mit mond. Végül „megszán” a rövid kis tétovázás után, ami csupán a végkifejletet várta, csak háromszor mond igent én pedig a boldogságtól úgy vigyorgok mint a tejbetök. Magamhoz ölelem mikor a nyakamba veti magát, még időm sincs jól megnézni és kigyönyörködni magam az ujjára húzott ékszerben, máris izgató, boldog csókokkal halmoz el, pedig a meglepetéseknek még nincs vége. Megemelem a derekánál fogva és megforgatom a levegőben néhányszor, de azért arra vigyázok, hogy ne szédüljön bele, majd óvatosan, gyengéden leteszem. Egyik kezemmel továbbra is fogom a derekát, míg a másikkal megint előhúzom a pálcám néhány suhintás erejéig. Csupán beindítom a már korábban előkészített láncreakciót, minek nyomán az ágyfüggöny mögé rejtett gitárom előlebeg megbűvölten. Az egyik kedvenc muzsikámat „játssza” a zene szövegét pedig külön varázsoltam hozzá, kiragadva az eredetiből. Nem kis meló volt, két napomba telt mire tökéletesítettem, de hát egy látványmágusnak ez nem lehet akadály. A zene ritmusára kezdek táncba, eltéve a pálcámat, a mágia immár magától működik tovább. Szorosan magamhoz ölelem és belecsókolok a nyakába, majd felnyúlok mindkét kezéért és gyengéd erőszakkal a háta mögé szorítom azokat, így ölelem tovább.*
Értem én, hogy ő csak félt engem, de ha mindig van valami védőháló az életemben, akkor sosem fogok tudni érvényesülni, felnőni, pedig most az a cél. Azért fordítottam hátat a szüleimnek, mert túlságosan skatyába akartak illeszteni rám címkézni az aurorságot is, és már nem tűrtem, bármennyire is szerettem őket. Dariust is szeretem, szó szerint szívből, de még nem ismerjük egymást annyira, hogy mindent tudjon rólam. Őt nem akarom elhagyni, bántani, de már tudom, hogy meg lesznek a kis útjaim, ha ennyire nem ért egyet az elképzeléseimmel. Még sosem éltem otthon nélkül, egyedül, most imádnivalóan óvni akar, de egy bizonyos szintnél jobban nem szükséges. De ha barátnőt akar mellém avanzsálni, hát legyen, egyszer-egyszer belefér. - Rendben, akkor legyen ő, vagy ha valaki nagy akar barátkozni velem, akkor igyekszem nem elutasítani. Furcsa lesz, de ha ezt szeretnéd, rendben. – Kecses gazellaként vonom meg a vállamat, nem akarom megbántani azzal, hogy ennyire máshogy látjuk ezt is. Egy próbát végülis megérhet a dolog, és tényleg nem tudom még, hogy hogy is működik majd. Nem voltak még komoly kapcsolataim, ilyen szempontból Darius a vízválasztó, de korábban mindig azt hittem, hogy ha lesz egy párom, akkor majd vele beszélem meg a dolgaimat, hiszen eddig sem voltak női dolgok, amik csak nőkre tartozhatnak, úgyhogy még fogalmam sincsen, hogy mi lehet majd amiben Lavender fog segíteni, vagy egy másik barátnő, de majd meglátjuk. - Oh, dehogy haragszom rá, igazán kis cuki, hogy ennyire a szívén viseli a kapcsolatunkat. Nekem sosem volt testvérem, de jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást, még ha nem is együtt nőttetek fel. Sőt így még értékesebb a dolog. – Darius amióta csak ismerem, egy romantikus, érzelmes pasi, nyilván valami kemény álca mögé bújva, de a nőkkel úgy láttam mindig figyelmes, és gyengéd volt. Ezért aztán megérdemli a dalomat, amit csak neki szánok, hiszen még sosem énekeltem ilyen érzelmekkel senkinek, ő az egyetlen. Hiszen annyira édes, hogy így kárpótolni akar a karácsonyért, holott akkor én rontottam el az ünnepet, és az egész estét. Felsietünk az emeletre, hogy egy picit kényelmesebb körülmények között élvezhessük egymás társaságát, és hát végülis még a bort is hozzuk magunkkal. - Igen, csodás.. És imádlak, amiért ilyen figyelmes is vagy. – Cseppet sem visszafogottan sóhajtok fel, ahogyan megharapja a fülemet, egészen bezsongató, ahogyan az érzékeimre hat, pontosan tudja, hogy hol vannak azok az érzékeny pontjaim, amiket ha kezelésbe vesz, nem is állok. Na nem mintha akarnék. Egymáshoz simulunk, egy pillanatra a homlokomat támasztom az övének, behúnyva smaragdzöld szemeimet, apró tenyereimmel pedig a mellkasára illeszkedem, ám gyorsan el is húzom onnan, hogy a kebleimmel cirógtathassam. Elakadó lélegzettel figyelek fel a kérdés felvezetésére, és érdeklődve nézem, hogy mit is csinál, hogy aztán a szám elé kapjam a kezemet; tudatosul, hogy mire készül. Egyrészt.. sosem vágytam még semmire, viszont.. ott van az is, hogy ha ilyen komolyak a szándékaink, megint nem lesz lehetőségem egy kicsit kísérletezni a saját utamat illetően. Mégis.. annyira édes, ahogyan ezt teszi.. - Dehogy dobom.. Igen, igen! Százszor is igen..! – Könnyektől elfúló hangon hagyom, hogy az ujjamra húzza a gyűrűt, igyekszem értelmes fejet vágni, pedig érzem, hogy még az orrom is gyorsan tele lesz, ki kéne fújni. Annyi kétségem van, de ez most a boldogság pillanata. Életem legboldogabb pillanata! Ahogyan felhúzta a gyűrűt, immár sikkantva ugrok a nyakába, és csókolom meg a száját, majd az arcát is többször, ahol csak érek. Nehéz betelni ezzel az egész helyzettel. A kétségekről majd később.
*Lehet, hogy nem fogalmaztam jól, de az angol nyelv számomra kevés sikert nyújt ilyen téren. Van néhány dolog amit ellenzek még én is, ám az, hogy Missy a sötét mágia felé kacsint, egyike azon dolgoknak, melyeket nem vetek el és nem rosszallok. Csupán aggódom érte, ennyi az egész. *-Én tudni, Missy jó. Én csak félteni sötét mágia, mert az rossz. Néha. *Talán ebből megérti, hogy nem csalódtam benne, hogy nem ellenzem azt amiben ő hisz és ami érdekli a gyógyításon kívül, csak tudnia kell mibe mászik bele, hogy aztán ki is tudjon mászni belőle. Én magam sem vagyok szent, vannak dolgok melyeket nem mondtam el, de nem azért mert nem akarom, hogy tudjon róluk, csak épp nem volt még alkalmam. Sok mindenre nem volt alkalmam, hogy beszéljek róluk, annyi minden van még mindkettőnk életében amire nem volt idő, hiszen nem túl régóta vagyunk együtt, de mindez változni fog, szép lassan mindenre fény derül, és remélem nem okoz majd gondot azok kései felszínre kerülése. *-Á! Lavender. Missynek van lány barát, ez jó. Én köszön őszinteség, én mindig meghallgat Missyt, sosem mondani, hogy ne mondja mert nem rám tartozik. *Látom rajta, hogy nem békült ki ezzel a lányos téma dologgal, de nem tehetek róla, ez is a részem. Én hiszek abban, hogy a női dolgoknak is meg van a maga helyük és azok nem a férfiaknál vannak, talán és remélem, egyszer Missy is belátja ezt. Azt hiszem jó lesz majd amikor eljön hozzánk újra, több időt tölt a családommal, azok nő tagjaival és főleg az unokahúgaim majd bevezetik ebbe a világba is. Úgy gondolom, Missynek nem volt lehetősége ezt a fajta szabadságot megismerni, a családja mindig terhet rótt rá valamilyen szinten, a Roxfortban pedig pont a különcsége miatt nem közeledtek hozzá a lányok, egyfajta riválist láttak benne mindig. Ez itt már nem fog változni annak ellenére, hogy láthatóan már hozzám kötődik és más fiúk nem érdeklik még barátság szintjén sem, de nem sokáig leszünk itt, és a közös életünkből sokkal több van hátra, ezért az sokkal fontosabb. Félreteszem ez iránti aggodalmamat és azt, hogy Missy nem érzi jól magát ebben a helyzetben, később ki fogom engesztelni, de most másra kell terelnem a szót. Katherina szerepe a meglepetés előkészítésében remek téma, és nem hiszem, hogy Missy haragudna rá amiatt, hogy ruhát lopott tőle, ráadásul én bujtattam fel rá. Ahogy hiszem, úgy is történik, csak egy mókás kalandot lát benne amin én is szélesen elmosolyodom. *-Én örülni, hogy Missy nem haragudni Katherinára. Missynek látni kellett, hogy örülni húgom. Izgatott lenni, szemei csillogni mikor mondtam mit szeretni tőle. *Igen, nos valóban így volt. Katherina szárnyalt az összeesküvő szerepében. Sosem felejtem el azt a kis pírral festett arcot. Ám nem ez az emlék dobogtatja meg a szívemet újra és újra, hanem Missy csodálatos hangja amiről eddig nem tudtam. A dal amit nekem énekel…elolvadok tőle, olyannyira, hogy a karomba kell kapnom azonnal. Nem érdekel a vacsora már, amúgy sem voltam túl éhes, és Missyre jobban éhezem. Pillekönnyű teher nehezedik a karjaimra, szívemmel viselem a súlyát. Lopva figyelem milyen reakciót vált ki belőle a látvány és magamban megveregetem a vállam. *~Ez az Darius, remekül csináltad.~ *Beletúrok dúsan leomló fürtjeibe és hagyom, hogy a lágy, selymes tincsek szétfolyjanak az ujjaim között. Ajkaim csak pillanatokra hagyja magára édes száját.* -Én is szeretni Missy. Akkor én kárpótolni? Szép este? Csodás este? Enyém kis gyógyító! *Becézésemet már a fülébe súgom, a végén aprón megharapva az édes cimpát. Nem tagadom, hogy ágyjelenet is szerepel a terveim között, de próbálom elnyomni magamban a késztetést ami elég nehéz, tekintve, hogy keblei a mellkasomnak nyomódnak, és a vékony ruha anyagán keresztül, a sajátomon is remekül érzem a formáit. Ám hiába vagyok már nőiségének ura, nem szeretnék ajtóstól a házba rontani, bár már így is felrúgtam a menetrendet.* -Missy! Én tudni, hogy már kérdezni és Missy igent mondani nekem, de jó ez rendesen és adni neki mód, szép és…..*Elakadnak a szavaim. Nem tudom megfogalmazni rendesen, bár betanultam a szöveget, most az egész kiröppen a fejemből. Kivéve egyet. Elhúzom a kezem a derekáról és a zsebembe nyúlok, mutatóujjam hegyén ott csillog a gyűrű ami méltó párja a medálnak amivel először kértem meg a kezét, nem hivatalosan. Most bevégzem. Letérdelek elé miközben derekán pihenő karomat elhúzom és megfogom a kezét, kissé felemelve. Felnézek rá, szemembe költöztetem iménti szerelmes vallomásomat.* -Szeretlek Missy Foster! Szívem a kezedbe helyezem, fogd és tégy vele amit akarsz. Dobd el vagy ültesd a szívedbe, hogy szívem a tiédben dobogjon tovább. Elfogadod a gyűrűm zálogként? Lennél az asszonyom? *Elég kínkeserves felidézni a leírt és tökéletesen átfordított szöveget, akadozva mondom mert az egész idegen a számomra, de bízom abban, hogy tökéletes. *
Sejtettem én, hogy Darius nem fogja jó szívvel venni, ha felrúgom a rólam alkotott képét. Pedig ez is én vagyok, a sötétebb oldalam, amely ellen lehet, hogy sokáig küzdöttem, de pont a szüleim láncát lerázva akarnék önmagam lenni, nem pedig beleülni egy újabb skatulyába. Felmerül bennem, hogy talán Darius nem is engem szeret, hanem valakit, akinek tart, és nem tudná elfogadni, hogy én nem teljesen vagyok olyan. Ez olyan nehéz így, hiszen teljes szívemből vele akarok lenni, de ha titkokra kényszerít, akkor muszáj lesz azt az utat választanom. Így finoman megemelem a vállamat, majd leejtem, akkor közelítsük meg így a dolgokat. - Hát jó, akkor Missy nem belez nyuszikat. És eddig sem bántottam senkit, ezek után sem akartam. – Veszélyessége engem sosem érdekelt, és tényleg nem vagyok egy gyilkolós alkat, csak valahogy vonz a sötét, mintha valami molylepke lennék, aki lazán nekiszáll a forró lámpának, mert fényes. Hát igen, ez vagyok én. Áhitattal hallgattam a sötét nagyúrról halott rémtörténeteket, mert nekem.. valóban ez jött be, hát sajnálom, hogy nem divat az ilyesmiben hinni. - Jó, de nagyon női dolgok nincsenek, eddig sem éreztem szükségét, hogy bármit is megvitassak. Ha kell, ott a szobatársam Lavender, de amúgy... szívesen elmondok neked mindent. – Vonom meg a vállamat, bennem nem merül fel, hogy rám lennék utalva, de végülis azzal beszéljük meg a dolgainkat, akit szeretünk, nem pedig egy érzelmileg független, idegen lánnyal, aki bele sem lát a kapcsolatunkba. Ettől még ha úgy látja, hogy ne halmozzam el a nőies gondolataimmal, hát jobb híjján tényleg marad egy lány, de ahogyan eddig is, a lényeget megtartom majd magamnak. – Ahaaa.. akkor azért nem találtam egy-két napig azt a sárga nyári ruhát.. Végül meglett, furcsállottam is rendesen. Aranyosak vagytok, hogy így megleptetek vele. – Ezen a ponton állok fel, és állok fel. Fura dolog ez, mert viszonozni szeretném azt, hogy mennyire édes, de még nekem is könnyet csal a szemembe, hogy énekelhetek neki, valahogy annyira meghitt ez az egész, és csak kettőnkről szól. És úgy látom, hogy nagyon is tetszik neki. És mivel annyira felvezette az este további részét, nekem is vannak elképzeléseim, meglátjuk, hogy mennyire lehet ütköztetni őket. Sejtem én, hogy egyre gondoltunk. Elragadom az ügveget, meg a poharakat, ő pedig engem vesz a karijaiba. Szívesen átkarolnám a nyakát, de mivel tele vannak a kezeim, így elég nehézkes, ezért csak hagyom magamat cipelni, jó ez így. Ő pedig annyira ügyes, hogy nem üti be a fejemet az ajtófélfába, simán felvisz magával a lépcsőkön, már első alkalommal láttam, hogy milyen izmai vannak, úgyhogy... senki ne is kössön bele a páromba. Nyelek egyet a rózsaszirmok láttán, még az ajkamba is sikerül beleharapnom, annyira odáig vagyok még a csillagoktól is. Letesz az ágyra, az üveg és a két pohár most nem kell, és teljes mértékben rá tudok koncentrálni. Miközben visszacsókolom, kihúzom a csatot a szőke tincseim közül, hogy még véletlenül se zavarjon, és hagyom, hogy aranyló csigákban omoljon a vállamra. Átkarolom, melleim a gyorsuló légzés hatására egyre jobban hozzá préselődnek. - Csodás ez az este, nem is gondoltam, hogy kárpótolni akarsz a karácsonyért. Nagyon figyelmes vagy. Szeretlek! – A halk zenét még dúdolgatom, miközben én csókolom meg, lágyan végigsimítva az arcán évődően duruzsolok. Vajon hogy fog folytatódni az este? Mik azok a nagy tervek?
*Érzem én, hogy olyasmit kérdeztem amihez még talán nem értünk el Missy szerint, de szerintem kettőnk között nincs ilyen határ. Természetes ha mindent tudni akarok róla, és nem a múltja érdekel, nem abban akarok vájkálni, mert bár úgy gondolom semmi titkolnivalója nincsen, az senkinek sem jó. Különben sem rám tartozik, elmúlt és előttem volt, én is ugyanezt várom el. Másrészt ha meg akar velem osztani valamit abból az időből, megtisztelve érzem magam és minden bizonnyal belőlem is kibukik majd valami az elkövetkezendő időben a Missy előtti időkről, ám az sem titok. Amit Missyről most kérdezek annak semmi köze a múlthoz, mindez ő, teljes valójában és egészében, olyasmi amiről eddig nem tudtam, mert nem mutatta é nem beszélt róla, persze, hogy kíváncsi vagyok mi az amiről nem beszélt szívesen és kérés nélkül. Nem gondolok semmire, nem kombinálok, tapasztalatból tudom, hogy csak magamat húznám fel vele teljesen feleslegesen hiszen az igazsághoz minden bizonnyal úgy sem érek el a találgatásokban, inkább megvárom míg összeszedi magát és elmondja. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de nem is üt szíven és lelken amit mond, bár a nyuszibelezés azért elhúzza a számat. Biztosan csak egy rossz példa, nem gondolja komolyan, hogy a nyuszibelezésnek vannak szépségei, de az is lehet, hogy én értettem valamit félre.* -Missy nem belez nyuszikat. Missy nem bánt senkit, Missy jó. Sötét mágia veszélyes. Nem rossz de veszélyes lenni. *Azt értem, hogy van akinek ez nem tetszik, azt is, hogy a szüleinek nem tetszett, de én konkrétan magamból kiindulva úgy gondolom, talán az aggodalom miatt nem értettek vele egyet, ám ismerve őket és látva Missy hezitálását, nem erről van szó. Én nem ítélem el, feltétel nélkül szeretem, mellette állok, de attól még megvédem vagy visszatartom a jövőben attól, hogy saját magát veszélybe sodorja. Talán emiatt lesz köztünk ellentét, de egy párkapcsolat sem vitamentes. Megsimogatom az arcát, hogy érezze, nem vagyok ellene csak azért mert a mágiáról másképp gondolkodik, de hozzáteszem a magam ellenérzéseit.* -Missy nem belez nyuszi. Da? *A barátnő kérdésében sem értünk egyet, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Úgy vélem, egy nőnek egészségesebb ha olykor egy másik nővel beszéli meg a dolgait, a női dolgok feltétlenül ide tartoznak és vannak olyan témák melyek nem tartoznak a férfiakra, de ezt elég nehéz számomra megfogalmazni. *-Én nem mondani más fiú Missy dolga. Ha én lenni tanács nélkül férfi dologban, azt férfi tudni csak. Da? Ha Missy lenni tanácstalan női dolog, azt én nem tudni segíteni, kell lenni nő aki segít Missy. Többi dolog mondani el nekem. Da? *Nem feltétlenül akarok én ráerőszakolni egy lányt barátnak, jólesik, hogy ennyire bízik bennem, de lássuk be, nem egészséges ha ennyire rám van utalva, kell egy kis függetlenség, egy kis összesutyorgás nők egymás között. A bolgárjáról nem mondok többet, nem rémes de van mit gyakorolnia, ám azt aláírom, hogy az angolhoz képest nehéz lehet. Széles vigyorgással veszem tudomásul amit mond, hogy értem és miattam teszi és mert rám emlékezteti. Két falat között kapok egy puszit is amit további vigyorgással fogadok, majd tovább vetem magam a vacsorámra. Camrise-t nem szándékoztam a mai estébe keverni, de sajnos hosszú ideig hozzátartozott a húgomhoz és így hozzám is közvetve, ám már ez a probléma is elhárult, az engedély megvan, és úgy gondoskodhatok a húgomról ahogy azt megérdemli. Anyám minden bizonnyal most büszke lenne rám ha látna és tudná, akkor is ha még élne, mindenben támogatna, másrészt Katherina tényleg aranyos és cuki lány, értelmes, okos és megérdemli, hogy több gondja ne legyen az életben. *-Katherina szeretni Missyt is, és látni, hogy én szeretni Missyt. Segít nekem minden, még ruhát is vett el Missytől, hogy én tudni méret. Szeretni izgalmak, piros arc, nevetés. *Missy biztosan megérti majd, hogy ez a lopás nem igazi lopás volt és nem fog Katherinára haragudni, másrészt bízhat abban, hogy többé nem tesz ilyet. Csak miattam, az én kérésemre nyúlt a holmijához és nem kutatott közte, csupán az első ruhát ami a kezébe akadt elhozta és sértetlenül vissza is tette. Kicsit izgultam, hogy ne bukjon le, de végül sikerült. A daltól és Missy hangjától teljesen elalélok, meghatódom ahogy nekem címezve, rám nézve énekel és a szöveget is értem valamelyest, remek választás. Bár még sok mindent terveztem az estére, tudat alatt nem is éreztem én, hogy nem fogok tudni mindent megvalósítani, már csak türelmetlenségem folytán sem, Missy kivételes bája mindig magával ragad, felelőtlenség volt azt hinni, hogy ennyi minden belefér a vacsora és az ágy közötti időbe. Missy persze már ugrik is amikor meghallja, hogy odafent is vannak terveim, persze azok az utolsók lettek volna, de most már mindegy. Elképzelem ahogy lehámozom róla a ruhát, én választottam, pontosan tudom merre és hogyan….már a gondolat is beindít. Legalább százszor elképzeltem hogyan szedem le róla és mindahányszor másképp történt a dolog, szóval….*-Magad hozzad…nem is! Én vinni téged. *Missy fogja az üveget és a poharakat, másra nincs is szükség, ha enni akar még, majd varázsolok valamit, vagy felreptetem, de az is lehet, hogy egyszerűen lerohanok pár falatért, most azonban felkapom a karjaimba és megindulok vele a lépcsőn felfelé. Érzésem szerint nem elég gyorsan, de azért csak felérünk. A szobába érve a lábammal rúgom be magunk után az ajtót és viszem egyenesen az ágyhoz, melyen a függönyök majdnem teljesen be vannak húzva. A hófehér ágyneműn vörös vércseppeknek látszanak a szétszórt rózsaszirmok, illatuk belengi az egész szobát. A nyitott ablakon túlra szikrázó csillagokkal teli sötét égboltot bűvöltem, lágy szellővel körítve mely az ablakon lévő függönyöket is meglengeti. Halk, kellemes és lágy melódia hallatszik a szoba négy sarka felől. Elveszem tőle az üveget és a poharakat, a közeli éjjeliszekrényre teszem, majd magamhoz húzom Missyt, átkarolom és elmerülök a legszebb és legizgalmasabb csókban.*
Nagyon nyelek, azért eléggé komoly, hogy Darius csak így rákérdez. Tulajdonképpen ha véletlenül elszóltam magamat a korábbi évek alatt, soha senki nem kérdezett bele, azt hitték, hogy rosszul hallották, mert különben sem illik a szőkeségemhez, hogy sötét dolgokról gondolkozzak. Most válaszút elé értem; vagy megtartom magamnak, és nem terhelem vele, vagy őszintén kitálalok, kockáztatva azt, hogy talán meggyűlöl érte. - Nem csak azért nem volt meg az összhang a szüleimmel, mert nem akartam auror lenni. Tudod.. engem... néha vonzanak a sötétebb mágiák is. Na nem mintha bántani akarnék valakit, medimágus lesz. De egyáltalán nem ítélem el a sötét varázslókat, úgy gondolom, hogy mindenki valósítsa meg az álmait. Ha valaki nyuszikat belez ki puszta kínzásból, hát.. annak is meglehet a szépsége. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, de nem incselkedve, annak nincsen most itt az ideje, és nem akarom, hogy úgy vélje, hogy viccelek. – Nem is tudom, régebben még lehet, hogy kellett, egy-egy volt is, akivel megbeszéltem a dolgaimat, manapság már nem igényelem. Te vagy a társam, ha eszembe jut valami, azt neked mondom el. Én se örülnék neki, ha valami véleményed van velem kapcsolatban azt egy másik fiúnak mondanám el. – Ezt a részét sosem értettem, hogy ha van egy párunk, miért nem neki mondjuk el a dolgokat, miért kell egy harmadik emberre rábízni. A barátkozás sosem ment, a fiúkból vágyakozást váltottam ki, a lányokból meg irigykedést, bár abban Dariusnak igaza van, hogy Lavenderrel olyan jót beszélgettem. Na de állandó témázgatásra nem fűzném be, egyedi alkalomként tökéletes volt. - Szívem nem is gondoltam, hogy pár hónap alatt menni fog. Ha már haladok, annak is örülök. Nem egyszerű nyelv, de rád emlékeztet, ezért próbálkozom. – Hajolok oda hozzá a szájára pusszantva egy picit, aztán eszegetünk tovább, és szemforgatok, ahogyan Camrise-ről beszélgetünk. – Igen, csak a külseje érdekli. Nagyon szép lány, de többet áll a tükör előtt, mint hogy a hugával törődne. Kath pedig olyan aranyos, jó, hogy ennyire drukkol nekünk. – Végül elkuncogom magamat, örülök, hogy Dariusnak még nagy popóval is tetszenék, de amíg csak lehet, feszes hasat, és feszülő izmokat szeretnék. Amikor megismerkedtünk, akkor is futottam, és azóta is napjában kétszer. Néha nyúlnak érzem magam, csak nem cikkcakkban ugrálok. A pálcám végül előkerül, és dalra fakadok, a magam kellette háttérzenével kísérve. Végig tartom a szemkontaktust, hiszen ez neki szól kárpótlásul az elszúrt karácsonyi bálért. - Tudtam, hogy az ágyat nem hagyod ki drágám. Menjünk. Mit hozzak? – Automatikusan ragadok el egy pezsgősüveget, és két üres poharat, hogy majd ott töltsük ismét tele. Ezek tiszták, addig se lötyköljük magunkra. Kiváncsi vagyok a szobára, és már jó lenne lerúgni a tűsarkút is. Akár még a rucimtól is megszabadulnék, sejtem én, hogy a fehérneműre vetkőzés beindítja a fantáziáját.
*Szelíden elmosolyodom a kijelentésére. A szerelem valóban vakká tesz némelyeket, de én ismerem Missyt, a kapcsolatunk már túlmutat a kezdeti lángoláson amely elvakítana. Különben sem tudnám őt sötét praktikákkal játszadozó banyának látni. Nem is tudom elképzelni milyen sötét oldalra gondolhat, tréfának tudom be és ehhez mérten komolytalanul kérdezek vissza.* -Sötét oldal. Te kíváncsi tenni engem. Mesélni. *Missyről nem hallottam semmi rosszat és é sem tapasztaltam, mindig jókedvű és mosolygós volt, vicces. Más érzelem pedig csupán a végtelen szomorúság, csalódottság volt amit tapasztaltam, de a helyzetét illetően ez érthető is volt. Missy nem gonosz, nem számító, nem önző, minden hasonló rossz tulajdonság nem csak vele, csodás és bájos arcával, de a gyógyítói hitvallásával is összeegyeztethetetlen. Azon jobban meglepődöm jelenleg, hogy nem vágyik barátnőkre, egyre sem. Talán bizalmatlan, vagy rajtam kívül nem szívesen beszél másokkal magáról.* -Egy nőnek kell lenni barátnő, mosdóba együtt menni, kibeszélni fiúk és én…engem. Fiú barát lehetetlen. Az nem…fiú nem gondol barátság lánnyal. Én tudni. *Hevesen bólogatok. Missy sem kifejezetten a barátom, ő talán hamarosan a menyasszonyom lesz, már a lelki társam, a szerelmem…de volt idő amikor épp csak annyira válogattam, hogy ne sértsek meg másokat és nekem is jó legyen. Nem vágytam tartós kapcsolatra, de nem is használtam ki a lányokat. Talán ha Missy még nincs az életemben akkor amikor Ruth-al találkoztam, őt sem vittem volna az ágyamba. Az a boszorkány bármennyire is gonosz, nem elégszik meg egyetlen éjszakával, fájóan vágyik a szeretetre amit a kis összezörrenésünk és Katherina bántása után már barátilag sem tudnék neki megadni. Ennek ellenére kifejezetten csinosnak gondolom, de semmi több. Néha kétségeim vannak afelől, hogy érthetően mondom el a borzalmas angolságommal Missynek mit akarok, eddig mindent megértett és semmit sem félre, épp ezért hagytam fel az amúgy sem túlságosan szorgalmas angoltanulással, helyeslően bólogatok mikor közli, hogy ennek terhét ő átveszi tőlem az anyanyelvem területén. Elképedek mikor megkérdezi merre van a könyvtár, bár némileg önelégültséggel tölt el, hogy az ő bolgárja pont olyan rémes mint az én angolom.* -Missynek még gyakorolni kell bolgár. *Abban viszont nem klételkedem, hogy hamarabb sajátítja el mint én az angolt és sokkal jobban is fogja művelni, nem csoda, hiszen a nyelve remekül pörög….minden tekintetben tehetséges. Camrise emlegetésére összehúzom a szemöldökeimet, nem igazán akartam, hogy téma legyen ezen a szép estén de én hoztam szóba.* -Camrise nem törődni Katherina….csak magával. Minden jó lenni ami neki jó és minden rossz ami Katherina lenni jó. Én nézni Katherina jövője, kedve, szomorúja és fájdalma. Minden. Lenni fontos a testvér és a család. *Noha a húgom miatt beszélek erről, az ő vonatkozásában, Missy ebből a pár szóból rájöhet, milyen fontos számomra a család, és, hogy a gyermektelen házasság csak akkor jöhet szóba ha valamilyen betegség folytán képtelen lenne megajándékozni vele. Egyébként legalább négyet szeretnék, vagy amennyi sikerül. Sok kicsi boszorkány. * -Kísérts? Én kísérts téged sok édesség? Lenni nagy fenekű ha sok édesség eszik, de én szeretni nagy fenék. *Természetesen viccelek. Missy gyönyörű és az is marad. Nekem mindig. De biztos vagyok abban, hogy képes nem engedni a kísértésnek, vagy ha mégis akkor tesz arról, hogy ne legyenek következményei. Missy figyel magára és ez a fontos. Csak nevetek és kacsintok rá, aztán kihúzom magam ültömben, karjaimat összekulcsolom magam előtt mint egy testőr és várom a produkciót. Amíg énekel nem eszem, nem iszom, csak neki szentelem a figyelmemet és egyre jobban elképedek a tehetségén, Missy sok mindenben kiváló. A végén megtapsolom, szerelemtől és elérzékenyüléstől elhomályosult tekintettel kísérve, majd felállok, magamhoz húzom és hosszan megcsókolom. A szívem már nagyokat ugrál és elég szaporán, lehet, hogy meg sem várom a vacsora végét. Sőt! Biztos.* -Missycica……lenni fönt egy szoba, mi vinni kicsi nass, vinni bor, pezsgő és maradni ott reggelig. Lenni meglepetés ott fönt…nem csak ágy. *Már voltunk együtt többször is, nem róhatja fel nekem, hogy egyből ágyba cipelem. Ám hirtelen sürgető lett a lánykérés és az amit utána terveztem.*
- Édes, túlságosan elvakít a szerelem, de hidd el, nem vagyok én annyira szent, nekem is megvan a sötét oldalam, amiről jobb is nem beszélni. – Hiába érzi úgy, hogy minden jóság megvan bennem, amit ő feltételez, hiszen csupán néhány hónapja ismerjük egymást, előtte tizennyolc évet éltem, nem is oszthattam meg vele minden gondolatomat, és még bőven kemény döntések állnak előttünk. Nehéz összeegyeztetni az általa elképzelt jókislányt az én sötét, borongós gondolataimmal. - Nem tudom, én barátnőkre sem vágyom. A fiúkkal mindig jobban megértettem magamat, nincs rá szükségem, hogy valakinek mindenről beszámoljak. Viszont most, hogy itt vagy te, a fiúk barátokat is hanyagolom. Vagyis.. már korábban igyekeztem egyértelműsíteni, hogy csak mert barátkozom valakivel, még nem fogunk együtt járni. Nálad meg teljesen máshogy alakult minden. – Tudom, hogy nem szereti, ha aranyosnak titulálom, mégis az érintett meg igazán, ahogyan képes volt kifejezni az érzelmeit. Nekem igen, egy ilyen pasi kell, aki nem mindig kőszikla, akit meg lehet érinteni lelkileg. Royden macsósága egyenesen taszított, örülök, hogy ki is került a képből. - Szívesen beszélnék majd veled bolgárul is. [Elnézést, merre van a könyvtár?] – Kérdezem nevetve bolgárul, nem is tudom, hogy miért pont ez a mondat jutott eszembe, de a cél az volt, hogy lássa, hogy igyekszem megtanulni, ha már ő is küzd az angollal. Valahol ez is egyfajta elköteleződés, hogy kifejezem, az ő nyelvén szeretnék megtanulni, mert fontos, hogy átérezzük a másik világát. Az akcentus talán még nem megy olyan könnyen, ám van nyelvérzékem, a súlyozást igyekeztem úgy tagolni, ahogyan Dariustól látom. Teljesen máshol nyomja meg a szavakat, mint én, angolként, úgyhogy nem egyszerű, viszont távol sem áll tőlem. - Ő miért nem az? Azt hittem a két lány egészen jól megérti egymást. És tudom szivem, te mindenkit elvarázsolsz, naná, hogy jól érzi magát melletted Kath.. – Eszegetünk tovább, szerencsére nyoma sincsen a karácsonyi kóros gyomorrontásnak. Viszont teleenni sem akarom magamat, hátha táncolunk még, ezért is ajánlom fel, hogy énekelek neki. Amolyan aláfestésként. Ám a sok finomság említsére elnevetem magamat. – Ajjaj... ne kísérts. Ha most megfelel, akkor énekelek neked, aztán folytatom a vacsit. – Gyorsan belegondolok azért, hogy mennyi minden van, nem is tudnék választani, bár az a csokis-málnás, s az áfonyás-túrós a sor végén.. Pont a kedvenceim! Felállok, és előhúzom a pálcámat. Kicsit megpöckölöm, jó vagyok bűbájtanból, hogy mikrofonnak használjam, és ebből fog szólni a zene is. Kis gondolkozás után kezdek bele a következő dalba.
-Missy nem lenni rossz. Missy jó, kedves, szép. Missyt szeretni. *Bár ő mosolyog én nem. Tudom, hogy megbékélt a sorsával és elfogadta azt amit az élet és a családja nyújtott, de attól ő még nem rossz. Nem is értem hogy mondhat ilyet még tréfából is. Ő sokkal jobb mint a szülei és biztos vagyok abban, ha úgy alakul, hogy összeházasodunk és gyerekeink lesznek, jó anya lesz belőle, jól fogja nevelni őket, jót fog nekik tanítani. A kudarcok erősebbé tesznke minket, tanulunk belőlük, Missynek pedig arany szíve van, biztos vagyok abban, hogy ezen a téren megegyezünk, a mi gyerekeink biztonságban fognak felnőni és mindenkor megkapják a támogatásunkat. Én úgy gondolom, a saját életüket kell élniük, ha az nem egyezik a miénkkel, akkor is, nem erőszakolhatjuk rá a gyerekeinkre a saját álmainkat, mert azok úgy sem a mieink lesznek. Lehet, hogy abban amit tőlük várnánk el, tehetségtelenek lesznek, meg kell találnunk együtt azt amiben sikereket érhetnek el. Haragomat elmossa egy időre az amit magáról mond. Igaza van, valóban úgy volt, még engem is megzavart az a fajta nyíltság amit Missy mutatott, aztán bezárkózott, majd megint megnyílt. Nem értettem az elején, de amikor rájöttem miért teszi, már nem volt megállás. *-Én érteni. Nem kell sok barát, elég egy igazi. *Természetesen nem magamra gondolok, hiszen a mi kapcsolatunk régen túllépett a barátságon, vagy soha nem is volt azon a szinten, a mi kapcsolatunk sokkal több. Arra gondolok, hogy a sok barát nem igazi barát, ők úgy is eltűnnek ha baj van, de az az egy, az igazi mindvégig mellettünk marad. Én hiszem, hogy Missynek is van egy ilyen barátja, vagy lesz, biztosan megtalálja….remélhetőleg lány. Talán a nyáron valamelyik unokahúgomhoz közelebb kerül, bár mindegyikük fiatalabb nála, de ez nem zárja ki, hogy barátnők lehessenek. Korábban úgy gondoltam, egy évet töltök a Roxfortban, hogy felejtsek, hogy ne lássam anyám nyomait az otthonomban, hogy mire visszatérek már ne fájjon csak a szép emlékekre tudjak gondolni. Ám az élet és Missy átírta a terveimet, Katherina nem különben és most már egészen más terveim vannak, ennek ellenére azonban a nyár a családról kell szóljon és Missy most már családtag, vagy lesz alig néhány óra múlva amikor eljön a megfelelő alkalom, hogy igazából megkérjem a kezét és az ujjára húzzam anyám gyűrűjét. Addig viszont a figyelemelterelő szórakozásé a főszerep. Nevetek azon ahogy engem utánoz, egészen jól csinálja de furcsa így hallani a szavakat, nekem eddig nem tűnt fel az akcentusom, ám Missy szájából egészen más. *-Nagyon borzasztó, szörnyeteg én beszélni. *Hitetlenkedve ingatom a fejemet és szörnyülködöm el saját magamon, arcomra fájdalmas fintort festve. Ám mivel Missy és a húgom tökéletesen megértenek és a suliban sincs gondom, eszem ágában sincs már több angolt tanulni. Majd Missy megtanul bolgárul. Nem is igazán falatozom, nem vagyok éhes, a gyomrom kissé szűk most addig míg Missy igent nem mond. Talán vacsora előttre kellett volna időzítenem a lánykérést, de most már mindegy. Katherina említése közben picit félek, hogy mit fog szólni hozzá, nem titok, hogy szeretnék összeköltözni Missyvel, a következő évfolyamon már lehetőségünk lesz rá, de én már ezen is túl tervezek. Missy azonban láthatóan őszintén örül.* -Én köszönni neked, hogy te megérteni. Katherina fontos lenni nekem. Camrise nem jó gyám, én jó lenni. *Szükségem lesz azonban Missy segítségére is, de annak később jön el az ideje. Katherina még kislány, a női dolgok távol állnak tőle, de sajnálatos módon nem sokáig és azután már kész rémálom lesz az életem. Nem mintha most nem félteném, de egyelőre megelégszik apró diákcsínyekkel, a fiúk ideje még nem jött el. Kevinben pedig meg tudok bízni, ő olyan mintha a bátyja lenne és vigyáz rá, főleg azután, hogy már tudja mekkora kárt tudok okozni neki ha csak egy kicsit is megbántja a húgomat. A kérdésén meglepődöm, a falat amit óvatlanul a számba vettem majdnem a torkomra szalad. Némi torokköszörülés után meglepődve nézek rá. Eddig nem énekelt és nem is tudtam, hogy tud…remélem jó hangja van, különben vagy őszinte leszek vagy szenvedek és egyik sem jó.* -Te énekelni? Nem énekelni eddig még. Vacsora után? Lenni még édesség is sok. *Mutatok az asztal másik végébe ahol letakart tálak sorakoznak. *-Lenni grillázs, gyümölcs cukor, olyan kandori…kandir….cukorban lenni gyümölcs…és lenni habos sütemény kókusz, csokoládé…sok csokoládé és áfonya sütemény, tejszín. *Az egész persze nem pontosan ez, csak a megfogalmazásom pocsék és ezt tudom is. De majd meglátja Missy a kandírozott gyümölcsöket, a grillázst mandulával, mogyoróval és pisztáciával, a kókuszos tejszínhabos és krémes süteményt, a málnás-csokoládésat, és az áfonyás-túrósat. *
- Hm... igaz, úgyis fűszeres marad, csak tudod.. nekem frissen jó a sült, a hidegnek valahogy nálam olyan érzete van, hogy maradék. Apáéknál volt egy idős konyhalány, neki mindig adtak maradék húsokat, én meg nem akartam ilyen sorsra jutni. De mivel már kitagadtak, rosszabb is lett belőlem. – Vigyorodom el, engem már nem érdekel mindez, tudom, hogy Darius szeret, és anyagilag is támogat, de ettől függetlenül tovább dolgozom az ispotályban, hogy felnőtt, és felelősségteljes embernek tudjam magamat érezni. – Nem, dehogy, pont, hogy rám volt mindig féltékeny sok lány, amit nem értettem. Tudod én főleg barátkoztam korábban a fiúkkal, de mindenki azt hitte, hogy pasit akarok, és a lányok utáltak ezért, mert azt hitték, hogy mindenkivel kavarok. Valahogy a lakótársaimon kívül nincsenek barátnőim. – Én magam nem vagyok egy féltékeny típus, de nehezen tudok a lányok fejében gondolkozni, nekem bőven elég az, hogy ha barátkozom a nagytöbbséggel, de a fiúk nem tudnak csak a barátkozásra gondolni. Viszont Darius nagyon gáláns volt, vele valahogy én voltam túlzottan túlságosan is rámenős, már az indító csókkal is, aztán szintén én indítottam el azt, hogy egymáséi legyünk. Reméltem, hogy nem ijed meg attól hogy ennyire birtokba vettem, igaz, mindkettő pusztán jelzés értékű volt, neki kellett döntéseket hozni, és minden a reményeim szerint alakult. - Akkor jó, kedvelem őket, és már egyre több bolgár szót meg tudok jegyezni, értelmi. Kissé kemény, de dallamos nyelv, kedvemre való. – Nevetem el magamat, az utolsó szavakat igyekszem olyan akcentussal mondani, ahogyan ő beszél, pusztán a ragozást tartom meg az angol szerint, nem tudnék olyan furcsa főnévi igenevekkel beszélni, csak ha nagyon megszakadnék. Ha megtanulom az ő nyelvét, akkor úgyis beszélgethetünk majd, de nem keverem a kettőt, még ha ő cuki módon is teszi. Beleharok a kis sült tintahalakba, és élvezettel csettintek a nyelvemmel, annyira finoman, omlósan terül szét a számban, ebből bármennyit meg tudnék enni, szerencsére még az alkatom megengedi, mert nem vagyok hízásra hajlamos, de ezt meg is kéne tartani, nehogy Darius kiábránduljon belőlem, noha nem tűnik ilyen felületesnek. - Jól hangzik szivecském, örülök, hogy így döntöttél. – Kathrine-t is nagyon megkedveltem, egyedül azt sajnálom most még, hogy a saját hálókörletemben lakom, de hát még hivatalosan hetedikes vagyok, és csak ősszel leszek egyetemista, akkor majd majd lehet külön szobám. Most már örülök, hogy McGalagony elfogadta egyáltalán a jelentkezésemet, mert a szüleim még ezt is meg akarták fúrni, nem akarok most hirtelen egyedi kívánságokkal előjönni. Azon tűnődöm, hogy a tintahal után milyen deszertet válasszak. Vajon Darius erre is gondolt? - Mit szólnál hozzá, hogy ha éneklnék neked egyet?
*Nem tudom miért alakult ki nálam az, hogy hidegen eszem meg az ételek nagy részét, bár a konyhánk is hasonló. Persze jócskán akad meleg étel és kifejezetten forrón szeretem a leveseket, a hús az ami számomra hidegen jó. Vállat vonok a kérdésére, nem tudnék rá kielégítő választ adni, csak azt amit én gondolok, rázom a fejem tagadólag, ami az ízvilágot érinti, nem attól függ, hogy meleg vagy hideg.* -Nem, Missycica. Hideg vagy meleg, jó. Fűszer sok, hús zsírban sülni, zsírban sok íz szétmenni és takarni húst. Hidegen gyorsan tudni megenni, a forró égetni nyelv. Férfiember gyorsan enni. *Széles és büszke vigyor tarkítja az arcomat, ki is húzom magam elvégre férfiember vagyok aki szeret enni, ráadásul ínyenc is. Nem eszem meg akármit, a Roxfort konyhája még viszonylag jó, de étterembe biztosan nem viszem Missyt, hacsak nem muszáj. Akkor viszont meg sem állunk hazáig. Sok olyan dolog van amiben nem ismerek tréfát, az egyik a hasam kielégítése a másik a szerelem és a hűség. Noha sok nővel volt dolgom Missy előtt és meglehetősen élveztem is, mostantól csak ő létezik számomra. A romantika azonban olyan műfaj amit nem kizárólag a szívünk választottján élünk csak ki, ha már férfi létünkre beleestünk ebbe az édes csapdába, más szerettünk is profitálhat belőle. Nem keresem máshol a testi szerelmet, eszembe sem jutna, ám Missy megjegyzése némileg előcsalogatja belőlem a galádot.* -Missycica lenni féltékeny? *Némi hatásszünet után azonban folytatom és válaszolok, nem szeretném megbántani olcsó tréfával.* -Nem lenni más, csak Missy és család. Sok lány, unokahúg nekem, kuzin és szeretni ha én gondoskodni róluk, kényeztetni szép ajándék, apróság minden nap mikor lenni otthon. *Így neveltek a családom férfitagjai és arra is emellett, hogy mindez nem szégyen. Csak akkor érzed annak ha nem szívből teszed. Én azonban minden galádságom és néha fellobbanó agresszióm ellenére szeretem és tisztelem a nőket, már aki megérdemli, ám a határokat betartom. Koccintás után kortyolok a orból, majd leteszem, hogy nekilássak a jól megérdemelt vacsorámnak. Nem keveset foglalkoztam vele, bár nem én készítettem, a tervezés is nagy energiákat vont el tőlem. Az első falat rágása közben Missy megjegyzése összehúzza a szemöldökeimet. Harag lobban fel bennem néhány pillanatra ha a szüleire gondolok és arra amit vele tettek minden ok nélkül. Hogy nem álltak ki a lányuk mellett, hogy nem támogatták a választásában. Ilyet szülő nem tehet. Végül azonban megenyhülök, hiszen van megoldás és ahogy tavaly nyáron, úgy most is szívesen látják őt a családom tagjai és már nem vendégként hanem családtagként. Erről nem is nyitok vitát, ám van amit ezzel együtt még el kell mondanom Missynek.* -Én hazamenni nyáron. Missy jönni velem megint és ott tölteni a nyár. Katherina is jönni. Én lenni ő gyámja, Minisztérium adni engedély. Katherina jönni velem haza, velem és Missyvel. Da. Mikor én már nem lenni Roxfort, én keres ház itt Anglia míg Katherina járni iskola és ő jönni oda szünetben hozzám. *Az életem alaposan megváltozott. A húgom és Missy felforgatták, de örülök neki. Boldoggá tesznek és nem hiszem, hogy Missynek lenne bármilyen kifogása ellene. Ha mégis, majd meggyőzöm, hiszen a mai este után hivatalosan is az életem részévé válik, még ha nem is kötünk még házasságot. *
Mivel az ispotályban elég régóta dolgozom, ott nem csak medimágusként kell felügyelnünk az ápoltakat, hanem többféle igényt is ki kell szolgálni, én pedig sosem voltam az a lusta típus, a konyhán is bedobtam magamat. Megtanultam többféle étket készíteni, és ha Darius a nemzeti levesre vágyna, hát nem lenne vele gondom, csak utánanézés kérdése. Egyébként is szeretek kísérletezni, úgyhogy miért is ne? De végülis arra jutunk, hogy jó lesz neki valami tömény húsis vacsora, az nekem sem árt, én is szeretem az ilyesmit, bár míg ő a birkát említi, én a halakért, tengeri dolgokért vagyok oda, de ez nem gond, lehet ezt is, azt is. Elmosolyodva nézek rá fel, ahogyan végigsimít a combomon, legbelül összerándul a gyomrom, csakis jó értelemben, szeretem, hogy megérint, és minden félsz nélkül hagyom neki. Nekem kissé nehezebb dolgom van, a fiúk nadrágja mégiscsak vastagabb. - Így-így. És miért jó a hideg hús szivem? Nem megy belőle ki minden íz? – Kérdezem csacsogva, mert nem akarom megkérdőjelezni azt, hogy mit szeret, de nekem olyan furcsa, mintha a kihűlt kaját próbálnánk még kétségbeesetten megenni. De nem, ő a direkt hideg húsban gondolkozik, amit még így nehezen értek meg, de nem várok teljeskörű magyarázatot. Rámutogatok a polipkákra, a rákokra, és még kérek abból a finomnak tűnő vajhalból is, majd kedves mosollyal pillantok oldalra, hogy mit szól hozzá. Miután megpakolta a tányéromat, óvatoskodva egyensúlyozom, hogy semmiképpen ne billenjen meg, de bevárom őt is, hogy majd együtt lépjünk az asztalunkhoz. - Igen, ez ilyesmit jelent, de remélem a családodat leszámítva rajtam kívül nem lesznek más nők. – Felelem csengő hangon. Jó érzés, hogy így összefoglalta, hogy miért ilyen udvarias. Nos szerelmi téren nincsen szükségem vagánykodásra, csak más tekintetben szeretem a sötét hatalmakat, varázslatokat. Ami pedig nem igazán egyeztethető össze Darius-szal, ő tényleg olyan lovagias. Amint ő is készen van, lecsüccsenünk az asztalhoz, és már most farkaséhes vagyok az ilyen finomságok láttán. A fehér bor meg tényleg jöhet, amint töltött, már emelem is koccintásra a poharamat. - Neked is Dariusom. Aranyos volt a hugodtól, hogy segédkezett. Nyárra amúgy mik a terveid? Nekem nincsen hová mennem, ha neked igen, szívesen megvárlak Roxmortban, de veled is tarthatok ha szeretnéd. – Vetem fel a lehetőségeket, nem hiszem, hogy ezzel picit is elrontanám a hangulatot, vagy ha később akar erről beszélni, hát eltolhatjuk mindezt.
*A Tarator nem túl bonyolult étel, de annak aki egyáltalán nem ismeri minden bizonnyal nehézséget okozna, nem is kívánom Missytől, hogy azt készítsen nekem, noha már nagyon vágyom rá. Régen ettem utoljára, nem sokkal azelőtt, hogy visszatértem volna a Roxfortba az ünnepek után. Nálunk nem csak nemzeti étel de családi hagyomány is, erős a gyanúm, ha Missy több időt tölt majd el a családom körében, nem tudja elkerülni, hogy megtanítsák neki. Én már nem győzöm kivárni azt az időt, de a mai estén túl, először vele, kettesben szeretnék főzni. Nem mintha nagyon tudnék, de belekontárkodom olykor otthon is, leginkább a már kész hozzávalók összedobálásába és a készülő étel kóstolásába. A sok hús meghatározás viszonylag könnyebb meglepetést igényel és Missy is meg fog vele birkózni ha már olyan nagyon főzni szeretne nekem, amit egyébként nagyon jó néven veszek. Ebből is látszik, hogy nem mindennapi lány, gondoskodó és házias. Nem tudom, hogy eddig mit csinált otthon, mennyit tanult az édesanyjától, sajnos nem sokat mesélt róluk és amit igen, az sem volt túl örömteli, másrészt úgy vettem ki a vétlen elejtett szavaiból, hogy náluk nem szokás a családtagoknak főzőcskézni, arra meg van a személyzet. Nemesi család. Missy almája nagyon messze esett a fájától; megjegyzem szerencsére. Bárhogyan is alakuljon már most eldöntöm, hogy belapátolom, ha nagyon nem sikerül, akkor legfeljebb rólam mintázzák a hősiesség szobrát, de nem hiszem, hogy Missy bármit el tudna rontani, egyébként pedig egy sült húson nem is lehet sok mindent, maximum sótlan lesz vagy sós. Míg azt sorolom mit láthat az asztalon, miből válogathat, önkéntelenül is a ruhával takart lábára téved a tekintetem és a kezem is, finoman ejtem a tenyerem a combjára és simítok végig rajta pusztán azért, hogy érezzem is, hogy mellettem van. * -Hideg hús enyém, da. Missy eszi meleget. *bólintok és megjegyzem, hogy mit nem szeret. Nekem végül is mindegy és a kérdést is megválaszolom, jobbára mindent én vállalok be amit ő nem eszik majd meg és nem kell attól félnem, hogy túleszem magam, olyan egyszerűen nem fordulhat elő. Holnap kicsit nehezebb lesz a tó körüli futás, de oda se neki. Szomorúan veszem el a kezem ingerlő combjáról, de annál nagyobb örömmel szedek neki abból amit kér, így kerül a tányérjára minden ami tengeri és sültkrumpli is ami szerintem nem illik a tenger gyümölcseihez, de mások szerint meg az uborka nem megy a vodkához. Magamnak a hideg sültből szedek és persze uborkát hozzá ami olyan savanyú mint egy angol vénkisasszony. * -Én szeretni nők, tisztelni és megadni amit ők szeretni. Ami én adni az olyan mint benne szívben az érzés. Ha nagy akkor sokat adni, ha kicsi akkor csak annyi. Ez lenni romantika? *Igazság szerint romantikus alkat vagyok, bár sosem ismerném be. Mindenkinek mást jelent a romantika, ha a nők tisztelete, megbecsülése és a kedvükre tevés romantika akkor én az élen járok. Nem véletlen, hiszen erre nevelt népes családom minden férfitagja. Ugyan ők hordják a nadrágot otthon és az ő szavuk dönt mindenben, ha a család bármilyen korú és helyzetű nő tagjáról van szó nem ismernek határokat. Természetesen ahhoz, hogy valakit ennyire lehessen tisztelni és szeretni, valamit azért le is kell tenni az asztalra, mindez a tisztelet és gondoskodás kölcsönös. Missyt szeretem, szívem minden szeretetével, a felé mutatott gondoskodásom pedig örök és végtelen. Felé nyújtom a tányért amit telepakoltam, legfeljebb meghagyja és én eszem meg, de inkább több legyen mint kevesebb. A magamét egyelőre leteszem és a boros üvegért nyúlok amit a vacsora mellé készítettem ki és kivételesen én is azt fogok inni néhány korttyal, lemondva ma este a vodkámról. Töltök Missynek is s mivel a pezsgő is jó választás vollt, a három féle bor közül az édes fehéret választom ki ami illik a tenger gyümölcseihez is. Töltök neki is és magamnak is, nem különcködöm másikkal, noha a fűszeres hideg sülthez a száraz vörös megy.*¬-Jó étvágyat Missycica!
