2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Egy boszorkány aki fél a magasban. Ez irtó cuki. Mégis akkor hogyan ül seprűre? Elképzelésem sincs, arról sem, hogy évek óta nem is tette meg. Egyelőre azonban a „mutatvánnyal” vagyok elfoglalva, próbálom megtalálni a szót az emlékezetemben, de nem sikerül. Missycicára kell hagyatkoznom, ahogy a macskás láb esetében is. Amikor felnevet, már tudom, hogy nem engem nevet ki hanem a helyzetet és nem akar megbántani, nem, ő nem olyan. Egyszerűen ennyire közvetlen és vidám lelkű. Azt persze nem tudhatom, hogy csak velem ilyen vagy mindenkivel, az viszont biztos, hogy kifejezetten tetszik nekem. Ezért sem akarom elhamarkodni a dolgot, ezért kell egy kis idő arra, hogy helyre rakjam őt a gondolataimban. A nevetése is kincs a számomra, és szívesen elmagyaráznám neki, hogy nem azért kell bátornak lennie mert a háza verse ezt mondja, hanem önmagáért és másokért, és, hogy a vers nem említ konkrét példát, szóval nem biztos, hogy a seprűlovaglásra is vonatkozik. Hiába osztotta be őket a süveg a Griffendél házba, nem ugyanazt kívánja megvalósítani tőlük. Missycica másban fog jeleskedni, csak valószínűleg még nem jött el az ideje és ő maga sem ismeri még az értékeit.* -Én érteni. Sok forgás, száguldás nem jó. *Elmerülök a smaragdszín tengerben, de muszáj gyorsan meg is fosztanom magam tőle, talán túl gyorsan kapom el a tekintetem, de félő, hogy elveszítem a fejem, az pedig sem neki sem nekem nem lenne jó. Azért persze elképzelem milyen lehet vele egy seprűn hasítani az eget, őt átölelve, hiszen azt mondta én fogjam. Ezek szerint az nem jó ha mögöttem ül és ő kapaszkodik, pedig egyszerűbb lenne…Missycica alaposan felborít mindent amit eddig hittem a lányokról és azt is amit testközelből tapasztaltam. Jobban összezavar mint az angol nyelv útvesztői. Hasonló esetben nem érdekelne mennyire bántom meg az illető lányt, a nyomulósakat kíméletlenül leépítem, Missycica kissé hajaz az ilyen lányokra, de nála valahogy nem ugyanazt érzem mint másoknál. Miután viszonylag kedvesen de visszautasítom, érezhetően megbántódik, ez pedig nekem is fáj, de muszáj most távol lennem tőle, érdekes mert már azon merengek hogyan engesztelem ki. Máris a következő találkozáson agyalnék? * -Szívesen. Én remél, Missycica már nem macskás. *A pólóm szabadulása után azt visszaveszem magamra, közben el is indulunk a kastély felé, makacsul a melegítőm zsebébe dugom a kezeimet, ökölbe szorítva ujjaimat. Azt hiszem rám fér egy hideg fürdő és néhány órányi boksz zsák püfölés, pedig egyiket sem terveztem. A szöszke lány azonban mindent felülírt bennem. Az előtérben elköszönök tőle, ő felfelé szalad, talán túl gyorsan, én meg hasonlóképp lefelé. Nem is akarom elképzelni mit tesz miután bevetette magát a szobájába, az összes gondolatomat a zsákba öklözöm.*
//Én köszönöm, hihetetlenül élveztem és már most örülök a folytatásnak. //
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-05-01, 17:33
Egyenlőre semmilyen szándékom nincsen Darius-szal kapcsolatban, sőt, talán még kicsit vissza is hátrálnék attól, hogy fiúkkal beszélgessek, de miért kéne Roy hibái miatt bűntetnem? Ő aztán tényleg nem hibás. Bármi is történt, az nem húzható rá minden pasira, nem fogok mostantól kezdve általánosítani, hogy akkor minden srác disznó. Különben is, ez a messziről jött fiú olyan udvarias, kedves, miért kellett volna elküldenem, morcosnak lennem? Nem is tudom hogy bárkivel tudnék-e úgy viselkedni, hát ezért nem vagyok jó auror alapanyag. Royra sem haragszom, talán az én hibám volt, hogy félreérthető jeleket adtam, amit a jövőben nem kéne elkövetnem, de ha én meg szeretek barátkozni, most ebből is adjak alább? Megint elnevetem magam, ahogyan nem értjük meg egymást, és most legyűröm a belső kényszert, hogy legalább egy tincset arébbsodorjak a szeméből, és pusztán válaszolok, magyarázom a saját nyelvünket. - Amikor valami különleges akciót hajtasz végre. Bukfencezel a levegőben a seprűvel. Vagy valami hasonlót. Félek, de... végülis a házam verse azt mondja, hogy legyek bátor, meg hősi lelkű, szóval... miért is ne? – Szelíden mosolyogva meresztem smaragdszín szemeimet, ennyi igazán belefér. Saját külön seprűre nem mernék felülni, de ha ő gyakorlott lovas, talán rábízhatom magam, maximum erőteljesen imádkozom, hogy tartson erősen, nehogy fejre álljunk. Pusztán baráti a simítás, amelyben részesítem, amolyan viszonzásképpen a maszírozásért, és a kellemes beszélgetésért. Vagy nem? Áh, nem lehetek ennyire felszínes, hogy épp miután megbántott egy fiú máris érdeklődöm valaki más iránt? Vagy ez így működik? Nem kell eltelnie bizonyos időnek, hanem ha bejön valaki a képbe, akkor ha aranyosnak tartom, akkor a kezem magától mozdul? Ezt még meg kell vitatnom Lavenderrel. A válasza nem lomboz le, viszont ugyanaz történik, mint Roy esetében, túl gyorsan akarok ismét találkozni, óóafene! Itt fogok elbujdosni szégyenemben, nekem tényleg nem való az, hogy fiúbarátaim legyenek, mert állandóan félreértek mindent, és nyomulósnak tűnök. Enyhén elpirulok, ajakharapdálás most nincs. Viszont amit mond, hogy különleges vagyok, minimális reményt ad, viszont lehet, hogy csak sajnál, vagy nem tudom. Inkább a mai napot rekesszük be, valahogy nem érzem magam túl jól a börömben. A masszázs a végére ér, én csak bólintok, és minimálisat fűzök hozzá. Hirtelen támadt rossz kedvem nem is neki, sokkal inkább saját magamnak szól, ezért nem volt még senkim, mert sem jeleket nem tudok adni, fogadni meg pláne nem. Majd ha kijártam az iskolát, tényleg lelépek, és keresek magamnak valami perverz halálfalót, az való nekem, nem az, hogy emberi viselkedésre legyek képes. - Rendben, köszi. Akkor majd szólsz. – Veszem vissza a kardigánomat, és az út további részét már szótlanul teszem meg. Nem akarom, hogy picit is lelkiismeretfurdalása legyen, így mosolyogva integetek neki, amikor búcsúzunk, ám amikor nem lát, akkor felszaladok a hálókörletemben kissé sirdogálni, még barátkozásra sem vagyok alkalmas, szégyen.
*Még mindig nem tudom mit gondoljak Missy felől. Egyrészt aranyos és cuki lány - ahogy az unokahúgaim mondanák - másrészt talán túl közvetlen, amivel vele kapcsolatban nem tudok mit kezdeni. Másnál ez nem zavarna, elkönyvelném nyomulósnak vagy túl szabad szelleműnek, de Missycicában van valami ami másra enged következtetni. Még ki kell találjam mi okozza a zavart, ahhoz viszont idő kell, megismerés és megint csak idő. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem én akarom jobban megismerni, hanem ő "kényszerít" rá és ez enyhén szólva is meglepő. Még sosem találkoztam ennyire ellentmondásos lánnyal, ezért nem alkotok róla elhamarkodottan véleményt. Ráadásul őszinte, más tekintetben is. Bevallja a gyengeségét amit a lányok nem mindig szoktak, főleg ha hódítani akarnak, barátkozni meg egyáltalán nem akarnak. Milyen hülyeség ez már? Na jó, én sem hiszek a fiú és lány közötti puszibarátságban, de azért meg lehet próbálni. Nem kicsit lepődöm meg azon amit Missy a tériszonyáról mond, bár először nem értem miről beszél, csak nagy nehezen rakom össze a szavakat, miután szétszedtem őket. Azt sem értem hogyan kellene fognom ha én a saját seprűmön ülök és ő is a magáén, mert én így gondoltam. Az az izgalmas amikor versenyzünk, persze úgy is hagynám nyerni...* -Te fél fent magas? Mutatvány? Az mi? *Na jó, van amit még nem értek, példának okáért a mutatványt sem, vagy csak nem jól helyezem el a történetben. Azt viszont megértem, hogy egy seprűn száguldoznánk ami nincs ellenemre, csak jól át kell gondolnom mit hova teszek....és ezen a ponton kissé melegem lesz. Pláne, hogy az ujjaim alatt érzem a bársonyos bőrét, aztán már az ujjaimon is. Az az érintés, legyen bármilyen önkéntelen is újabb zavart okoz az erőben. Időre van szükségem, ez a lány többet érdemel annál, semmint a bájaitól elvakultan belemenjek egy olyan kapcsolatba aminek a lángja túl hamar kihuny. El kell tőle távolodnom, hogy tiszta fejjel végiggondoljak mindent. Biztosan nem ma fogom repülni vinni, de egyszer majd elviszem. Tudnia kell, hogy nem is olyan rossz odafent, hogy segítsek legyőzni a félelmeit, hogy tudja, bízhat bennem. Egészen messzire gondolkodom már vele kapcsolatban és nem jó ez, mert hajlamos vagyok felszínesen nézni a dolgokat, Missycica viszont minden csak nem felszínes. Tudni szeretném mi ez a közvetlenség, mennyire éli bele magát, mit akar elérni...és azt is tudni akarom milyen a hangja amikor önkéntelenül felkacag. ~A francba Darius.~ -Missycica! *Sóhajtom.*-Ma nem. Te vagy....különleges, én megtalál téged, mikor indulás repülni. *Nem akarom csak úgy itt hagyni, visszakísérem őt a kastélyhoz, de muszáj vagyok utána az ismerkedésünket rövidebbre fogni. Aztán majd meglátom mennyire hiányzik, mennyit gondolok rá és hogy fogad ha legközelebb megkeresem. Mert azt már biztosan tudom, hogy meg fogom keresni. Nehezen de elhúzom a kezemet a vállairól és felállok. A kezéért nyújtom a magamét, hogy felsegítsem, utána a pólómért hajolok le.* -Missycica! Én kísér téged kastély. Jössz velem. *Kedvesen mosolygok rá, legalábbis úgy érzem a lehető legszebb mosolyomat villantom rá, hogy tudja nem akarom megbántani és őszintén gondolom, hogy szeretném még látni.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-28, 10:29
Eszembe sem jut, hogy bármi messzemenő következetést vonna le a kedvességemből. Talán mindig ez volt velem a gond. Sosem tudtam átlátni, hogy a fiúk egy kedves mosolyból, érintésből miért hiszik azt, hogy máris tetszenek? Én csak túl közvetlen vagyok, és erről nem tehetek. Vélhetően a szülői szigor miatt alakult ki az érintésmániám, miután tőlük nem kaptam szeretetet, akkor kiharcolom magamnak másoktól. A lányokkal talán kevésbé találom meg a hangot, de Lavenderrel olyan jól elbeszélgettem Royról, és az ő Gerardjáról, hogy lassan tényleg itt az ideje, hogy nekem is legyenek barátnőim, hiszen nem lehet csak úgy mindent megbeszélni a srácokkal, valamihez kell az a bizonyos női logika. A mostani alkalom talán kicsit más abból a szempontból. Itt nem csak arról van szó, hogy szimpatikus, azért alaposan megnéztem magamnak, és az a kézcsók, meg a masszázs felajánlása azért nem volt semmi. De inkább megmaradok a magam kis óvatos csigaházában, nem akarok megint orra bukni egy fiú miatt. Az még túl friss, maradjunk csak annál a masszázsnál, egyátalán teszeljük le, hogy mit is tud pontosan. - Kizárt dolog, súlyos tériszonyom van. Csak ha erősen fogsz, és nem lesznek mutatványok. – Még jó, hogy a repüléstan gyorsan leadható tantárgy, mert ha még most is ezzel kéne szenvednem, akkor erőteljesen rontaná az átlagomat, az egészségemről már nem is beszélve, mindig olyan hányingerem volt, ha a magasban kellett lennem. Igaz, négy éve nem repültem, és talán egy biztos kezű seprűlovassal a combjaim között... khm... Mármint meglovagolva a... na szóval repülve, ki tudja, talán még el is tudnám viselni, minden ilyen természetű pikáns gondolatom ellenére, amelyek nem tudom, hogy most honnan jönnek, vélhetően nem a saját elmém szüleménye, hanem az izmos felsőtest préseli a gondolataim közé ezeket... Pirulás most nincsen, hiszen pont háttal vagyok, és nem kell mindenért szégyenkezni. Ahogyan hozzámér, a mosolyomat érzékelheti, de semmi többet, pedig belül borzongató. Olyan intim pillanat, amely igenis komolyabb, mintha az embert mondjuk váratlanul megcsókolnák, hiszen ebben benne van az a titokzatosság, hogy kapunk is, meg nem is. Hagyom magam kényeztetni, és bármennyire is próbálom visszafogni magam, hamarosan a tudtára adom, hogy jól csinálja, amit csinál. Nem pusztán a tagjaim kezdenek el feloldódni az édes gyúrásban, minden porcikámnak, még a lelkemnek is jól esik a foglalkozás. Gondolataimat hagyom elkalandozni, hogy csak úgy tudjam élvezni a dolgot, hogy odakoncentrálnék, így eshet meg, hogy végigsimítok a kezét viszonzásul, anélkül, hogy tudnám is, hogy mit csinálok. De semmi több, apró kedvesség, aztán vissza is húzom az ujjaimat, és az ölembe ejtem. Észreveszem, hogy útközben behúnytam a szemem, most kinyitom ismét, és eltűröm az elé beeső szőke tincseket, hátrapillantok. - Akkor köszönöm szépen. A repülést mikor szeretnéd? Mert ha most, akkor találkozhatnánk mondjuk egy fél óra múlva? Addig magamra kapnék valami sportosabbat, ebben lefagyna a lábam a levegőben. – Kérdezek rá kedves mosollyal, de nekem egyátalán nem sürgős, hogy visszakapja a kezeit. Csak ha ő is benne van, akkor mennénk most repülni. Felvinném a toronyba a könyvemet, és átöltöznék. Ez nem randi, szóval nem fogok itt sminkelni, vagy frizurát csinálni, tényleg valami kényelmes, amit nem fúj szét a szél.
*El kellene mondanom mindezt valakinek aki sorstárs és megért. Szó se róla, jól érzem magam Missycicával, de nem akarom, hogy bármit is félreértsen, vagy messzemenő következtetéseket vonjon le. Nem az esetleges retorzióktól félek, vagy a hisztitől, mindkettőt tudom kezelni mivel mindkettőben volt már részem, de különösképpen nem érdekel. Missycicát viszont nem akarom megbántani, ha valamit esetleg nem úgy gondolok ahogyan ő….értette félre. Ezért hát csínján kell bánnom azokkal a szavakkal is melyekben biztos vagyok, másrészről egyáltalán nem hiszem, hogy bármilyen hisztériára képes lenne, vagy valamilyen gonosz bosszúra…ő inkább olyan típus – Merlin szólj ha rosszul tudom – aki csendesen elbújik nyalogatni a sebeit. Ebben is egy cicára hasonlít, ha nem nyalja meg az ajkát egy tejfölt kéjesen lefetyelő macska módjára, akkor is erre a következtetésre jutottam volna. Missiycica minden jelenlegi ismeretem nélkül is Missycica lett volna akár holnap, akár holnapután. Az óvatosságomnak más oka is van. Sokban különbözünk egymástól, más a neveltetésünk és más a kultúránk amit még nehezebb áthidalni a nyelvi korlátok miatt, nem tudom, hogy egy angol lánynál mi számít csupán baráti közvetlenségnek és mi ravasz csábításnak.* -Én nem csapattag Missycica. Én enged te velem repül. Tó felett. *Biztosan akkor is szépek a combjai. Nem verekedtem azért, hogy benne legyek a csapatban, egyelőre jó nekem így is. Nem a kviddics életem legnagyobb álma, bajnok sem szeretnék lenni, az egész csak szórakozás amihez az embernek nem mindig van kedve, nekem pedig mostanában nem nagyon van. Ahhoz viszont lenne, hogy Missycicával bejárjam Roxmorts nagyját, oda vagyok a seprűn száguldó boszikért. Na persze ez nem egyfajta fétis, de jól áll nekik. Szerencsére nem érti mit mondok róla, talán gazdagabb lennék egy pofonnal, hogy mit merészelek és egyébként is miért bámulom a lábait…stb. Büszke vagyok magamra amiért sikerül kicseleznem, egyszer talán elmondom neki ennek a kis szösszenetnek a valódi oldalát. Csak bólintok erre aztán várom, hogy leüljön a pólómra és kézbe vehessem a vállait. Piszok nehéz visszafogni magam, a látványon túl a selymesen bársonyos bőre is hatással van rám. Mondhatnám, hogy általában a hozzá hasonló korú lányoknak mind ilyen finom a bőre, de _nem mondom_. Mert nem igaz teljes mértékben. Épp ezért nem harapok bele amikor még jobban feltárja előttem nyakának hattyús ívét, amikor azonban áldásos tevékenységemnek hála olyan hangokat nyög ki a torkán ami túlzás nélkül emlékeztet egy buja és szenvedélyes együttlétre – közönségesen megfogalmazva egy élvezetes szexre – akkor már nagy bajban érzem magam. Ráadásul azt kéri tőlem, hogy ne fogjam vissza magam. Ezt azért megértem, azt is, hogy „erősebben”. Magamban azt mantrázom, hogy csak jól esik neki, hogy kellemes ahogyan kigyúrom az izmaiból a fáradtságot…..ja, és a macskát és semmi mást ne képzeljek bele. Amikor viszont megérinti a kezemet, és viszonzást ajánl, hirtelen mindent elfelejtek. Tévedtem volna? Mégsem olyan kis szende cica hanem egy szexéhes boszorkány aki ravasz módon belebújt a szöszke testébe? Vagy most tévedek és csak félreértelmezem a jeleket vagy a szavait. Missycica nagy ellentmondás. Egyrészt csodás és aranyos, másrészt az utóbbi fél percben olyan érzésem volt mintha egy tapasztalt csábítóval lenne dolgom. Ne máááár! Merlin, add, hogy ne egy rám mászós lány legyen.* -Nem…nem kell semmi. Te kedves lány, én szívesen ad neked masszázs. *Kicsit mintha berekedtem volna. Nem volt könnyű megfogalmazni a választ, hogy ne legyen se sértő se félreérthető. Majd meglátjuk mennyire sikerült elérnem azt amit magamban elképzeltem. Az a baj, hogy nem csak két lehetőség jut eszembe Missycica reakcióját tekintve, hanem számtalan melyek között ott van a megbántva elfutás és a sértetten pofon vágás is. Egyik sem jó, egyiket sem kívánom, sem magamnak sem neki. *
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-25, 12:22
Most úgy érzem, hogy felhőtlenül jól érzem magam a srác társaságában, nincsenek elvárások, aztán majd kialakul, hogy találkozunk-e még, vagy hogy barátok leszünk, ismerősök, netán bármi egyéb. Kedves tőle, hogy ilyen figyelmes, és érdeklődik, nem pedig állandóan mustrál, igazán lovagias. Roynál sosem tudtam eldönteni, hogy most lovagias akar lenni, vagy kemény macsó. Tulajdonképpen ez utóbbi még vonz is kissé, hiszen melyik lányt nem az olyasmi, hogy akár valami sötétlelkű társa lehet, mint Eileen-nek, aki szintén a szobatársunk, de Roy ezt is, azt is, szeszélye szerint csinálta, és rám volt megsértődve, ha nem tudtam alkalmazkodni. És még engem kezelt úgy, mintha nem tudnám, hogy mit akarok. Jó, abban az egyben talán nem könnyű engem kiismerni, hogy mivel anyámék keményen fognak, és aurornak akarnak nevelni, valahogy kialakult ez a titkolt vonzódásom a halálfalók irányába, amivel nem tudok mit kezdeni, engem igenis magával húz, hogy sötét dolgokra képesek, még szívesen is barátkoznék ilyen szívkitépős fekete alakokkal, de ez egy dolog, attól még örülnék, ha valaki felfigyelne úgy rám igazából, de már nem halok bele, ha ez mégis máshogyan történik. A srác más kulturából származik, számomra ez mégsem jelent óriási szakadékot, amit ne tudnánk áthidalni. Az angol viszonylag könnyű nyelv, pár hét alatt villámgyorsat fejlődhet, ha sokat kell használni, míg én türelmes típus vagyok. - Jól hangzik, akkor majd kimegyek megnézni titeket, megnézem hogyan repülsz. Nem tudok róla, hogy mennyire néz meg hajolgatás közben, ha tudnám biztosan jól esne, így csak a markomba rejtem a köveket, olykor hátrapillantok, és adok némi hálát a sorsnak, bármennyire is elbánt vele, hogy ide kellett keverednie. Már az is jó érzés, hogy megismerhettem, és nem rázott le egy mondvacsinált indokkal, hogy ő aztán nem vesztegeti az idejét lányokra. El tudom képzelni, hogy vannak ilyen srácok, akik csak a sportnak élnek. Vagy ha kiderül a griffendél-mardekár ellentét, megkaphattam volna, bármennyire is aranyvérű családból származom, hogy biztosan véráruló vagyok, és griffendélesként még csak egy nagy nulla is. Ezeken szoktam nevetgélni, néha viszont rosszul esik a kis lelkemnek. De végül minden esetben vállat vonok, sem a származásomról, sem a süveg döntéséről végképp nem tehetek. - Az... én is szeretek itt lenni. – Döntöm oldalra a fejemet, most már szembefordulva vele, egy pillanatig méregethetjük egymást, mielőtt visszaindulnék hozzá, és végignézem azt a pólólevételt, ám csak kulturáltan, közel sem amolyan felmérő jelleggel, hogy na akkor ebből vajon mit lehet kihozni. Amikor viszont találkozik a tekintetünk, akaratlanul is zavarba jövök, és elköhhintem magam, inkább szótlanul nullázom a távolságot, és a kiterített pólóra ülök. Engem nagyon ritkán maszíroznak, pedig imádom, de attól félek most sem fogom sokáig hagyni, mert ha jól csinálják, akkor nagyjából olyan nyögéseket tudok produkálni, ami baromira félreérthető. És hát nem csak magamat, de őt sem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Még csak az kéne. Végül lekerül rólam a kardigán, az idő most elviselhető, de van egy olyan érzésem, hogy az érintésétől nem fogok fázni. A morranásra elmosolyodom, amit aligha láthat, de nem rezzenek meg. Ez tőlem lehet? Egyébként is érintésmániás vagyok, de ahogyan hozzámér, szinte ugyanazt hallhatja vissza, csak egy sóhajba csomagolva. És ez még csak a kezdet. Jóég! - Nagyon jó... ne fogd vissza magad, erősebben. – Hosszú szőke tincseimet most előrefogom, hogy ne zavarja a gyúrás közben, és megpróbálom visszafojtani a levegőt, ez nem működik sokáig, és hamarosan átadom magamat az élvezetnek, amelynek hangot is adok egyre hangosodó nyögéseimmel, hát gondoljon rólam, amit akar. Magam sem értem, hogy miért, azon kapom magam, hogy az ujjaira simítom a sajátomat, és megcirógatom. Pedig pusztán annyit jelent mindez, hogy jól esik egy kis törődés. Hiába vannak ott a szobatársaim, főleg Lavender, de velük azért mégis kevésbé értem meg magamat, mint az ellenkező nem tagjaival. Csak valahogy eddig úgy véltem, hogy akkor ha már egy sráccal beszélgetek, akkor én hiába barátkoznék, nem tudok csak baráti jeleket küldeni, állandóan félreérthető vagyok. Attól félek, hogy megint az lesz. Vagy most nem is barátkozni akarok, és jól esik az ilyen jellegű közeledés? - Szívesen viszonzom valahogy a kedves gesztust. Valami kárpótlással. Mit szeretnél? – Kérdezek vissza, nyilván a jóizlés határain belül, ám amilyen lovagias a srác, kétlem, hogy ízléstelenségre ragadtatná el magát. Vagy ha igen, nem is tudom, meglepődnék, akár még kellemesen is. Nehéz ezt most még megmondani.
*Nem szoktam én ilyen lenni, otthon nem volt gondom azzal, hogy szépeket mondjak egy lánynak és elcsábítsam, már ha olyan volt, hogy meg lehetett tenni. Mert azért volt olyan is akit nem, különböző okok miatt. Vagy elég szende volt és erkölcsös, vagy volt két fivére akik nálam is nagyobbak voltak. Azt persze nem mondanám, hogy habzsoltam az életet ezen a téren, de többet tettem az ügy érdekében mint az a számlám javára lett volna írható. Nem voltam még úgy igazán szerelmes, halálosan és „örökkön örökké” de két lány is volt akikkel hosszabb romantikus kalandba bocsátkoztam. Élveztem a velük való együttlétet és nem csak a testi oldalát, hogy nem lett belőlük mégsem komolyabb, az nem a mi hibánk. Egyszerűen nem illettünk össze és még időben rájöttünk. barátsággal váltunk el, bár mindazok után ami köztünk történt nem tartottuk a kapcsolatot komolyabban. Viszont nem kiabált rám egyik sem kígyót, békát. Na jó, volt olyan is, egyszer…nem, kétszer, de esküszöm nem az én hibám. Kifejezetten ráz a hideg attól ha egy lány rám nyomul és míg én csak flörtölnék, ők már bemutatnának a szüleiknek. Na azt már nem, nálam az kimeríti a lánykérés fogalmát és egyelőre nem szándékozom magam lekötni. Vannak terveim, hosszútávúak és előbb azokat szeretném megoldani. Missycica azonban erőteljesen és akaratlanul tőr előre, átlépve a flört általam felállított határait, nem tehet róla, édes és aranyos. Nem akarom félrevezetni, de úgy tűnik azt teszem minden egyes mondatommal és megmozdulásommal, nem vagyok szégyenlős, de eléggé zavar, hogy nem tudok egy épkézláb mondatot kinyögni.* -Terelő…igen. Én terelő, igen, Mardekár. *Szuper, a hős lovag és gavallér nulla szókinccsel. Elmondhatnám, hogy miért is lettem mardekáros, bár én sem igazán tudom de vannak tippjeim. Talán a Durmstrang háttere adta ezt a lehetőséget, talán van bennem valami ami odaillik, pedig nem vagyok sem aranyvérű, sem utálatosan, mindent felborítóan törekvő. Viszont olyan sok jó sem, ha megnézzük néhány lányoktól és nőktől messze elvonatkoztatott tulajdonságomat. Nem részletezem, ennyiben maradunk, majd üres óráimban nekiesek a szótárnak és belevetem magam a nyelvtanulásba amiben igencsak lemaradtam. Missycica lábairól azonban nem maradok le. A fenekének csupán egyetlen pillanatot áldozok, jobban szeretem a hosszú combokat, neki meg szép formás mind a kettő…elvégre ikrek. A szavaim nem a két szép combnak szólnak hanem az egész lánynak úgy ahogy van, és természetesen meg is hallja, szerencse, hogy nem érti. Nem udvarolnék még neki, szó sem lehet arról, hogy mindezzel letámadjam, a végén azt hiszi, hogy el akarom csábítani, a terveim azonban viharos sebességgel alakulnak ki vele kapcsolatban. A rövid és gyors csábítás nincs benne.* -Én mondtam, tó szép. *Szélesen elmosolyodom, ez most annak szól milyen remekül és szemrebbenés nélkül hazudtam. Ez viszont jótékony hazugság volt, megkímélendő egy dilemmától a széplányt. A testemmel sosem azért törődtem, hogy bevágódjak a lányoknál, egyszerűen szeretek mozogni, kiöklözni magamból a feszültséget, kifutni a fáradtságot amit az agyam tornáztatása rótt rám, épp ezért nem is törődöm azzal, hogy mennyire néz meg. Evidens, hogy akaratlanul is megnéz, hiszen nem kis mozdulat levenni egy pólót, másrészt nem szeretném zavarba hozni azzal, hogy észreveszem, hogy észrevett. A hellyel való kínálásom sem parancs volt, ám a hiányos szó- és ragkészletem nem enged meg mást. Végül is mindegy, megértette és leül a pólómra, remélem értékeli a lovagiasságomat egy mosollyal…..bár azzal a szikrázó pillantással amit kapok tőle a kavicsokért is beérem. Egyszerűen mesés.* -Szívesen. *Végre egy szó amit nem kell ragozni és összetett mondatba ágyazni, hogy legyen értelme. Igazán büszke lehetek magamra, hogy ezt is sikerült megtanulnom. Gondolatban megveregetem a vállamat, aztán félresöpröm az öniróniát. Megint csak eszembe jut, hogy rossz ötlet volt ez a masszázs, Missycica elkezd vetkőzni, nem annyira mint az előbb én, de mégis gombolkozik kifelé. Mögötte térdelek, elég közel vagyok, hogy a frissen felszabaduló illata az orromba csapódjon, és hallja ahogy halkan felmordulok. Kedvem lenne most fejest ugrani a tó jéghideg vizébe, de minden bizonnyal tisztában lenne azzal miért teszem, így lemondok a hűsítő fürdőről és jó erősen ráharapok a nyelvemre. Kezeimet a vállaira ejtem könnyedén, érzem a nőies izmokat, a törékeny csontokat, olyan mint egy kis cukorbaba. ~Hát öregem Darius nem lesz könnyű.~ Ujjaimmal óvatosan megszorítom majd lazítok egy kicsit, aztán újra szorítás, kis nyomkodás a legjobb tudásom szerint, amit eddig mindenki dicsért. A vállát nyomkodom, két hüvelyujjammal a nyakán a gerince mentén körözök és nagyon figyelek a reakcióira.* -Jó Missycica?……Sok tanulás, sok fájdalom. Igen?
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-20, 14:42
Nem gondoltam volna, hogy ezen az unalmas napon belebotlom valakibe, aki nem csak elvonja figyelmemet a tanulásról, hanem el is kápráztat. Jóval óvatosabb vagyok Roy után, ám nem élek a priusz intézményével, végülis Lavender is rávilágított, hogy nem minden srác ugyanolyan, sőt. Érdemes próbálkozni, legalábbis elfogadni, ha valaki érdeklődik irántam, egy beszélgetés erejéig. A srác valami állati szép kék szemekkel rendelkezik, erről ugyan nem tehet, de arról nagyon is, hogy ilyen csinosra összehozta a külsejét, az izmait. Az korántsem zavar, hogy ilyen bonyolultan kell beszélgetnünk, pár hónap, és változik, már ha még akkor is akar majd kapcsolatban lenni velem. Én nem is tudom, elsőre eléggé megfogott, udvarias és macsós egyszerre. Azt mondanám, hogy nem fair, hogy mindenben ilyen… bámulatos. Na de nem is érdemes még ilyesmin gondolkozom, egyenlőre egy sétáról, és masszázsról volt szó, és hát társaságomként szegődik. Kicsit bánom, hogy máris valami nem túl vidám témába nyúltam, remélem, hogy ezzel nem bántom meg túlzottan, nem akarok én itt felkavarni semmi állóvizet. Csak kiváncsi voltam a motivációra, hogy vajon mit is keres itt. Szó sincs róla, hogy baj lenne, a szégyenlős mosolyt bátorítóval kompenzálom. Tényleg ennyire bátortalan lenne? Én sem vagyok egy magabiztos alkat, de ő mintha még nálam is félősebb lenne, de… az a Missycicás becézés… Nem, azt csak én indítottam el. Ő viszont átvette, szóval mégse annyira bátortalan? Nem tudom, hogy milyen gondolatok játszódnak le legbelül, annyira jól meg nem olvasok a külső jelekből, csak annyit szűrök le, hogy van kedve velem tartani. Nem nagyon tudtam, hogy mit néz, pusztán kiváncsiságnak tudtam be, hogy a könyvemre sandított le, azért ingattam a fejemet, hogy semmi baj. Mindkettőnk világos szempárja találkozik végül, igyekszem nem elnevetni magam, csak a játékos mosolygást mutatom végülis ez az akcentus valóban derűre fakaszt. - Terelő. Na én és a kviddics... De a házunk egészen jól játszik... Te mardekáros lettél végül? – Nem látom rajta a jelvényt, hiszen ha már egyetemista, nem kell egyenruhában lennie. Igaz, most én sem vagyok, bőven elég a kardigán és az áttetsző kis blúz, ebben nem fázom meg. Lehajolok, mert eszembe sem jut, hogy esetleg a hátsómat mustrálná, kacsázni akarok, és ennyi az egész. A recsegő szavakra felkapom a fejemet, és feldobálva egy közepesebb kavicsot majd elkapva a vállam felett pillantok rá. A lenyugvó nap megvilágítja halovány arcomat. - Hogy micsoda? Mit mondtál? – Kérdezek rá érdeklődve, hogy aztán benyeljem a levegőt, ne akarjam kiereszteni, de gyorsan becsukom a számat. Óóó, basszus-basszus. Ez így... nem ér! Nem arról volt szó, hogy most kilépek egy kicsit abból a körből, hogy megnézzem a fiúkat, erre jön egy, aki nem csak édes, de még a teste is egy álom. Khm... Megpróbálom elfordítani a tekintetemet, ne nézzen már cédának, hogy így megbámulom, lányoktól nem illik az ilyesmi. Megrezzenek, ahogyan ismét megszólal. - Ül-ül... máris! – Bólogatok, máris lelkesen engedelkeskedve a parancsnak, hiszen ő az úr a házban. Átvenném a kavicsokat, amiket talált, összeér egy pillanatra a kezünk, smaragdzöld ékszereimmel pillantok a kezéről a szemébe, hogy aztán átvegyem a köveket. - Köszi. – Megoldom a kardigán maradék gombjait, a blúz rövidujjú, talán jobban hozzám tud férni, ha nem csak a vállamat, a karomat is maszírozná. Izgatottan ülök le a közelébe, hogy várjam meg, mi is fog történni. Addig markolászom a köveimet, ezek tényleg másfélék, mint amikkel én próbálkoztam.
*Az az igazság, hogy az a macskás dolog nagyon bennem maradt, megragadta a figyelmemet és hetekig ezen fogok agyalni. Biztosan sokat jelent az is, hogy közben el is játszotta a cicát, nem véletlen, hogy így kezdtem el becézgetni. Elhatározom, ha beledöglök is ezt meg fogom tanulni, ez az első dolog amit egy angol lánytól hallottam és ami igen mélyen…..hatott rám. Ezen kívül is sok mindenről beszélgetnék, csak sajnos erre nem gondoltam akkor amikor elhatároztam, hogy megpróbálom magam bekönyörögni a Roxfortba, és kellene némi angol nyelvtudás. Őszintén; nem igazán igyekeztem és ennek most iszom a levét. Szeretném elmagyarázni Missycicának, hogy nem vele van a bajom, hanem a témával, és most nem szeretnék beszélni sem a családomról sem az okokról amiért itt vagyok. Pár rövid szóval azonban nem tudom megértetni magam vele és nem is bocsátkoznék ezek után cirkalmasabb mondatokba. Ezért csak szégyenlősen mosolygok amiért nem ért engem, ezzel is újra bocsánatot kérve szánalmas nyelvi tudásom miatt, másrészt viszont bólintok, hogy „Igen, egyszer majd mindent elmondok.” Ezt legalább megérti. Nézem ahogy száműz egy tincset az arcából, ahogy rám néz és a fenébe is, megint az az ajakharapdálás. Miért kell ezt csinálni? Szegény piros ajkak a végén rongyosak lesznek a sok harapdálástól én meg a földön csúszok-mászok majd. Amikor megrázza a fejét rajtakapottnak érzem magam, pedig annyira vigyáztam, hogy csak a könyv borítóját nézzem és ne a……még csak nem is gondolok rájuk. Korcs beszélőkém miatt szinte minden pillanatban félre értjük majd egymást, ahogy most is. A könyvről, vagy azokról a csodálatos….ez tényleg szánalmas, előbb fogom kimondani Voldemort nevét hangosan minthogy csak egyszer is gondoljak a….tudjukmire. Nem, nem arra mondtam, hogy nem nagy, de nagyon úgy hangzott amikor felkaptam a fejem. Tényleg nem nagy, pont akkora amekkorának lennie kell.* -Terel…én terel, én hiszi így mondani jól. *Biztos, hogy nem így mondják de ott egye meg a fene. Pláne azok után nem gondolok a nyelvtanra, hogy elkezd kavicsokat szedegetni. És nézd már, leértünk a tóhoz. Mikor ugrott ide ez a sok víz? Missycica elveszi az eszemet is, jobb lesz ha nagyon gyorsan visszaigyekszem a szobámba. Ám nem másíthatom meg a szavam, masszázst ígértem neki a tóparton.* - Ti si mnogo krasiv. *Halkan jegyzem meg, önkéntelenül jön a számra a mondat, de hamar magamhoz is térek. Nem, nem fogom elárulni mit jelent az amit mondtam rá, most még nem. Hátranyúlok a kezeimmel és lehúzom magamról a pólót. Alatta egy trikót viselek csak, szóval nem csupaszítom le teljesen a mellkasomat, de azért látszik minden egyes izomköteg. Nem vagyok kolosszus, nem vagyok akkora mint Krum, de nyeszlett sem. Szálkás izomzatomat a futással és a bokszolással edzem, inkább formásak mint nagyok. A pólót leterítem a partra és gálánsan meghajolok Missycica előtt.* -Te ül ide. Én adok masszázs. *Mosolygok rá, hátha elfelejti vagy tán nem is hallotta az iménti elszólásomat. Míg odalépeget hozzám, néhány laposabb kavicsot veszek fel a többi közül, jó a szemem ehhez, de az is lehet, hogy Missy rossz helyen keresgélt vagy csak találomra szedte fel a kavicsokat. Féltérdre ereszkedve mutatok a pólómra amit takaró helyett terítettem le, hogy ne a ruháját piszkolja össze, az én ruhámnak már úgyis mindegy. Felé nyújtom a kavicsokat.* -Ez jó kő.
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-17, 20:49
Most, hogy több szót is váltunk, egyenesen aranyosnak tartom, hogy ilyen komolyan próbálkozik megértetni magát, holott nem adok túl sok támpontot, főleg a macskás hasonlatommal. Talán ha nekem is tanít majd pár bolgár szót, kihozhatunk az egészből valami közös nyelvezetet, már ha nem idegesítem annyira, és máskor is találkozunk. Viszont nem tűnik olyan fiúnak, aki egyből belegázol a lányok önérzetébe. Ezt olyan magabiztosan gondolom, mintha túl sok tapasztalatom lenne. Vagy csak reménykedek? Netán túl szeszélyes vagyok, és arra vágyom, hogy valaki igazából ellássa a bajomat, ne olyan béna módon, ahogyan Roy tette? Nem tudom, talán nem is a tempóval volt bajom, ha valaki igazán tetszik, ebben a korban akár lehet is szenvedélyesnek lenni, gyorsan haladni, de ő olyan bunkó mód, pongyolán fogalmazott, hogy egyszerűen nem vette be a gyomrom, és amikor már a bélyeggyűjteményét kínálgatta, akkor már a virágnyelv is kevés volt. Azt hiszem a romantika nem jött volna rosszul, ám úgy, hogy nem volt, legalább ne tolta volna el a dolgot a bunkóság felé. Hiszen legyen rosszfiú valaki, de azt is lehet dögösen csinálni. Dariusról még nem sok elképzelésem van, azon túl, hogy imádnivalóan kisfiús a haja, amibe fésűszerűen mélyeszteném macskakörmeimet, amolyan igazítás gyanánt, hogy lopva megsimíthassam a fejét. - Nem igazán értelek, de majd ha tudod, elmagyarázod? – Simítok végig a karján. Nem biztos, hogy a nyelvtan a gond, lehet, hogy valamibe alaposan sikerült beletenyerelnem. Miután elég empatikus alkat vagyok, gyógyítónak készülök, lehet, hogy jól látom. Bátorítóan bólintok, nincsen semmi baj, ha most még nem kész erre, lényegében vadidegen vagyok. A fülem mögé tűrök egy szőke tincset, ahogyan elindulunk le a tópartra. Oldalt pillantok, véletlenül sikerül észrevennem a tekintetét, ahogyan lepillantott a könyvre, majd egyszerre nézünk fel. Finoman beharapom az alsóajkamat, és megrázom a fejemet, nem tudom, hogy miért. Mindig is buktam a sportolókra, még ha ez megmaradt az elmélet szintjén. A hátsóját nem néztem meg, de a kviddicstől biztosan formás, és erős. Na de ez mindegy is, biztosan a kviddicses lányokkal fog majd bandázni, most csak gyakorolja velem itt a nyelvet. Elpirulok, gyorsan elhesegetem magamtól a gondolatokat, majd csak lesz valahogy, nem akarok már megint bénázni. - Mi nem nagy? – Hirtelen azt hiszem, hogy valami testrészemről beszél, ha már sikerült megnézni egymást. Aztán leesik, még jó hogy nem hatalmas puffanással. – Tartalék? Az sem baj, biztosan bevásárolták magukat a csapatba, és majd itt lesz neked helyed. A mardekárosok állandóan emberhiánnyal küzdenek, de hát tudod én a sajátunknak drukkolok. És milyen poszton játszol? – Most nem nézek oldalra, mert még megint olvadok a kék szemeitől, jobb azoktól távol maradni. Kicsit megállok, kibontakozva a karjából, és előrelépve lehajolok egy maréknyi kavicsért. Belekap a tincseimbe a késő délutáni fuvallat, mintha minimum valami szélgép előtt állnék. Dobálgatni kezdem a köveket, persze egyik sem simán lekerekített, úgyhogy a kacsázásra semmi esély.
*Lehet, hogy ellentmondásokba ütközünk? A nyelvi nehézségek minden bizonnyal félre vezetnek, engem is és őt is, de „Bánja kánya.” Ludmilla néném mindig ezt mondta ha valami nem úgy jött össze ahogy azt ő szerette volna, de egyrészt nem tudtam mit bánhat az a szerencsétlen madár, másrészt ha valami nem sikerül, nem a madár bánja hanem én. A lényeg, hogy nem kell nagyon magyarázkodnom, a „Darius” nagyon is megfelel, és ha lenne is becenevem, azt biztos, hogy Missyvel most, ebben a pillanatban nem osztanám meg. A családom az más, minden tekintetben, ha becéznek azt megtehetik, voltam már „Madárijesztő” is, nem zavart, akár Missy is hívhatna így, de szükségtelen, ráadásul úgy sem tudná mit jelent. Hagyom hát, hogy ő találjon majd egyszer nekem valami becézőt.* -Jó, szeretem. Jövő, lehet más. Te talál jobbat Darius. *Nem gördítek akadályt elé, ha mást szeretne, vagy neki könnyebb, esetleg jobban áll azokra a csodálatos ajkakra. Persze tiltakozni fogok a „Nyuszika” és más hasonló megnevezések ellen, de Missiycicának hagyok némi kalandozást a neveket illetően. Remélhetőleg megértette, részemről mindnet megtettem amit lehet. A családos kérdés persze felbolygat, nem vagyok hisztis vagy érzelmes típus, de ha anyámról kérdeznek közvetve is, arra azért bezárul a lelkem és a szám. Mondjuk, úgy vagyok ezzel mint a becenevekkel, legyen, lehet, de csak majd egyszer, valamikor.* -Nem probléma. Örülj. Te mosolyog. Én mond, jövő. Nem iskola probléma. *Vállat vonok, rázom a fejem. Mintha csupán pillanatnyi szeszély lett volna a részemről, hogy eljöttem a Durmstrangból ide a Roxfortba, és el fogom mondani egyszer. Ennek a lánynak? Naná! De kell egy kis idő, hogy kiadjam magamból. Az anyám halála mélyen érintett, mélyebben mint az itteni Mardekárosokat érintette volna. Feltételezem, bár nem igazán ismerem őket. Míg beszélek, küzdök azzal, hogy ne a szabályosan kerek kebleit nézzem azalatt a pár másodperc alatt míg egyenesbe jövök az általa szorongatott tankönyv mibenlétével. A válasza nem kevésbé izgató, mint a nem rég történt ajaknyalogatás. Újabb érzelem és testi izgatottság hulláma tör rám. A kviddics emlegetése csak kicsit pofoz helyre, még az emlékeimben él Missycica kebleinek domborúsága, mikor már a seprűn száguldozom a fejemben.* -Nem nagy. Csak…..mellék. Hogy mondani azt, második? *Sosem voltam benne a csapatban igazán, a lelkesedésem megvolt, de a tudásom csak felerészt. Tartalékos voltam, ahogy a bajnokságon is. Ott voltam, kísérő voltam mint a Trimágus kupa alkalmával. Valóban ismerem már a Roxfortot, nem véletlenül kértem át magam ide, van némi emlékem abból az időből, de akkor még nem gondoltam és nem is sejtettem, hogy egyszer majd a Roxfort lesz az otthonom. Minden olyan hirtelen történt, ahogy a döntésem is.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-13, 20:55
Nem tudom, hogy a többi lány hogyan gondolkozik, esélyes, hogy én rosszul, hiszen nekem nincsen párom, míg másoknak van. Pedig hát nem is ez az elsődleges, csak így hetedik végén már határozottan idegesít, hogy egy nyomorult csókolózásig jutottam el, talán már túl kétségbesettnek tűntem, ezért akart Roy rámmászni. Rajta túlléptem, mert ahogy Lavender is mondta, nem ért annyit a srác, hogy bánkódjak miatt. Majd ha alakul, hát alakul, nem görcsölök rá. Ez a srác viszont határozottan kedvesnek tűnik, igyekszem elvonatkoztatni attól a városi legendától, hogy minden durmstrangos dögös, mert ő tényleg az. Ezek az átható kék szemek, valóban bezsongató, de mégegyszer nem követem el azt a hibát, hogy túl könnyűnek tűnök, így is olanokat pirulgatok tőle, főleg a karizmait kitapogatva, hogy csak na. Egyszerre úriember, vicces, és sportos, hogy lehet mindezt belegyúrni egy srácba? Jó, a viccessége egyrészt a nyelvi nehézségekből ered, mégis képes volt benne a lapot, hogy a próbáltam elmagyarázni a cicát. De hogy jött egyátalán a cica ide? Ja igen, elmacskásodtam. Tényleg cuki a srác, remélem ez így is marad, és meg tudunk maradni jó kapcsolat, bármit is jelentsen ez. Próbálok nem nagyot sóhajtani, amikor lélegzetével végigcirógatja az ujjaimat, és még csókot is hint rá. Nyelek egyet, nem túl látványosan, és bólintok. - Oké Darius, vettem. – Megvárom míg elengedi a kezemet, és amikor sétára indulunk, megtörténik az a bizonyos belékarolás is, talán belém lehet kódolva, hogy ilyenkor egy testi mustrát végezzek. A közelségénél továbbra sem zavar a teste illata, ellenben így, hogy még jobban bele tud nézni a szemembe, az kissé igen. Furcsa, félelmetesen furcsa hogy tud nézni. Jó értelemben. De nem, én most kissé szabadon akarok szárnyalni, úgy szabályokat lefektetni, mielőtt valaki srác engem. - Oh, sajnálom, nem akartam én faggatózni, csak... ha már ismerkedünk.. Túl sokat beszélek. A családod miatt jöttél el, vagy iskolai gondok voltak? – Észre sem veszek, hogy lenéz, mármint a könyvemre, illetve ha megteszi, nem jövök zavarba, eszembe sem jut, hogy megbámulna, biztosan a tananyag érdekli, amit magammal hurcolok. Ahhoz képest, hogy mennyire nem beszél jól angolul, kedves tőle, hogy próbálkozik. - Nem tőlem. Nekem a bájitaltantól. Hiába értem, a vizsgán még elkaszálhatják Missy cicát, akkor aztán nem lesz több nyávogás, és tejecske lefetyelés. – Nem tudom, hogy miért kattantam rá erre a macskás dologra, pedig csak egy hasonlatnak indult, most meg a már a becenevemen túl még a dumcsiba is belefűzöm. - Te is nagy kviddicses vagy, ugye? – Krumról mindenki hallott, még az is, aki egyébként semmit nem sportol, és köze nincsen a seprűkhöz. Nem akarok én általánosítani, de ha fut, szeret mozogni, ez jó témaindító lehet, hogy vajon mivel fog foglalkozni nálunk. Aztán lehet, hogy bőven tévedek vele kapcsolatban, és valami bűbájtanguruhoz van szerencsém. Érdeklődve nézek most oldalra, hogy kedves mosolyra ragadtassam magam.
*Na tessék. Missy minden eddigi, lányokról alkotott gondolatomra rácáfol. igaz, nem találkoztam még angol lánnyal, de úgy gondoltam minden nő egyforma, legalábbis ami a férfiakkal szembeni elvárásaikat illeti. Erre itt van ez a pirulós lány akihez hasonlóval sosem kezdtem, és felülír mindent. Át kell gondolnom a stratégiámat és újabb adalékot hozzátenni a női lélek rejtelmeihez. Nem mintha eddig csak kis kosárnyi lett volna. Missy-nek nem számít, hogy csak tőmondatokban beszélek és azt sem helyesen teszem, de ahogy sikerült észrevennem az akcentusom sem omlasztja a lábaim elé – persze képletesen – nem számít neki, hogy nem kápráztatom el cirkalmas udvarlós mondatokkal, és csakazértsem ért félre semmit. Na jó, ennek csak egy oka lehet; nem jövök be neki. Csupán egy egyetemista diákot lát aki rászorul némi angol nyelv tanulásra, és képes két könyv olvasása között izzadta futni magát. S mindezt oly vidám természetességgel teszi, hogy az alapjáraton pörgő egómnak sincs kedve megsértődni. szóval amit eddig összegyűjtöttem a lányokról kínkeserves munkával ~hmmmm…azért nem volt az olyan kínkeserves, sőt még élveztem is~ dobhatom ki a szemétbe. Némi kis remény még lobban bennem amikor a kézcsóknál elpirul, és áldom a nagyapámat amikor a több évtizedes tapasztalatait megosztotta velem. Akkor persze a lázadó kamasz énemnek nem tetszett, de tényleg jó hasznát veszem, azért nem fogom a következő bagollyal megírni neki.* -Nincs Missycica, jó lesz a Darius. *Kicsit egy labirintusban érzem magam, ami miatt egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy megismerjem Missyt, akármilyen formában is, bár nem hiszek a különböző nemek közötti igaz barátságban, még ezt a lehetőséget sem vetem el. Akárhogy is, visszafogom magam, ez a mai találkozás teljen csak az ismerkedés jegyében, aztán majd a végén meglátjuk. Persze gondolhattam volna, hogy nem könnyíti meg a dolgomat, viszont nem hiszem, hogy szándékosan csinálja. A fülembe nyávogást sem ostoba és gyerekes dolognak tartom, s nem az ellenkező oldalon álló női, boszorkányos praktikának, ártatlan viccelődés vagy akaratlan flört ez. Akaratlan, igen, ez a legjobb szó rá, és arra is ahogyan belém karol. Úgy tűnik ebben az egyben biztosan úgy viselkedik mint a többi nő, de nem értem miért kell nekik azonnal végigtapogatni az összes izmot egy férfi karján ahogy belekarolnak. Talán azt nézik milyen erős a pasi és megvédi-e őket? Ez valami ösztönös és ősi beidegződés lehet, genetikailag kódolt női mánia. Na nem mintha idegesítene az érintése, inkább csak a mögötte rejlő titok az ami nem hagy nyugodni. Esküszöm egyszer rákérdezek. S persze az is igen zavar benne, hogy erőszakkal kell visszagyűrnöm a mély sóhajokat, melyeket apró és vékony ujjai képesek kicsalni belőlem. Mégsem volt olyan jó ötlet ez az egymásba karolás, így hogyan fogok bármit is kinyögni? Ráadásul én meséljek magamról, mintha eddig három szónál többet meg tudtam volna értetni vele. ~Missycica, ezért még sokat fogsz fizetni. ~ * -Nehéz mondani…nem boldog dolog. Te mondd mi érdekel. *Lenézek a könyvére, elég jól kivehető a címe, bár vérpezsdítően közel van a kebleihez, ezért nem is nézem sokáig, nehogy még levonja a maga következtetéseit és megint elpiruljon, bár nagyon aranyos amikor elpirul, de nem biztos, hogy jó alap egy úja kapcsolat vagy mifene kezdetéhez.* -Bájiataltan. Kell félni tőled? *Az anyanyelvemen ezt sokkal jobban megfogalmaztam volna, de nincs más út, minthogy néhány silány szóval próbáljam megértetni magam. Tréfának szántam a szavaim és a gondolataimat is, noha kétségem sincs afelől, hogy furfangos kis boszorkány ha már ennyire bújja azt a könyvet. Missyről nem feltételezném, hogy bárkinek is rosszat akarna, igaz, láttam már varjút is karón. Az a drága, csokoládészín hajú lány, aki az istennek sem fogott meg a szabadelvűségével és rám akaszkodott, igencsak megnehezítette a napjaimat. Sosem gondoltam volna, hogy egy szerelmi bájital ennyire képes felforgatni a férfiember lelkét. Ludmilla néni segített ki belőle, miután az egész család jól kiszórakozta magát rajtam. Még a semlegesítő főzetet is könnyek között, nevetve készítette.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-09, 09:15
Naná, hogy nem gondolok semmi egyébre, nálam az őszinteség nagyjából egyenlő is azzal, hogy azt mondjuk ki, amit nagyjából gondolunk. Eléggé fura is lenne, ha a masszásba elsőre többet gondolnék, és mindenkinek megadom az esélyt, Roy után senkinek nincsen priusza, ami miatt ferdébb szemmel néznék a fiúkra. Leszűrtam a magam tanulságait, de inkább tanultam a dologból, mintsem elidegenedjek a srácoktól, azért annyira nem volt rossz tapasztalat. Sőt, talán még jobb is így, hogy ilyen gyorsan a végére értünk, mert ha netán még több érzelmet is rakok bele, netán lefekszünk egymással, akkor pocsékabb érzés lett volna szembesülni, hogy annyira azért nem is számítok. - Akkor jó. – Bólindok vidáman, végülis egy kis masszázsban semmi rossz nincsen, sosem voltam ellenére az érintéseknek, talán pont a túlzott nyíltságommal adok olyan jeleket, amiket mások talán félreértenek. Ezúttal nem én vagyok, aki ezt kezdeményezi, de örömmel veszem, legalább egy kicsit kiáll majd a zsibbanás minden tagomból, úgysem tudnék már egyetlen bájitalreceptre sem ránézni. A srác olyan kis aranyos, szinte egyik lábáról a másikra áll, amit első körben alig értek, talán az zavarja, hogy kissé maszatos, izzadt a futástól? Bátorítóan mosolygok, nem lehet mindig szalonképes az ember. És hát csak remélhetem, hogy nem hoztam zavarba se a cicás mutatványommal, csak magyarázni próbáltam, talán túlzott sikerrel. A kézcsóknál nos igen, pirulok, de csak azért, mert velem nem bánik így senki. Nem is érzem szükségét, bőven elég, ha valaki korrekt velem, ez az úriemberes dolog igencsak meglep, nem is gondolná az ember, hogy vannak még ilyenek. Bár.. a Tusán azért elég jó hírük volt a Durstrangosoknak. Talán Darius is jött volna velük? Nem tudom, akkor még pláne nem nézelődtem a fiók tekintetében, Hermionének volt a bajnok a bálos partnere, több nem maradt meg a dologból. - Rendben van, én pedig... Dariusnak? Ha csak nincsen más beceneved. – Már nem vagyok annyira zavarban, kicsit még jól is esik ez a körbeudvarlás, bár nem tudom, hogy mivel szolgáltam rá. Nálam fiatalabb, és valljuk be csúnyácskább lányoknak is vannak pasijaik, vélhetően én csinálok valamit rosszul, ettől még leszek önbizalomhiányos. Lehajolok a könyvért, amire végül mindketten ráfogunk, a mosolyától kissé... elalélok? Ez a jó szó? Mit akar, hogy ennyire... édes velem? A macskás dolog fogta volna meg ennyire? Kissé közelebb hajolok, hogy a fülébe súgjam. - Miau. – Most nincsen ajaknyaldosás, vissza is térek a saját helyemre, de ha már kezet csókol, és így méreget, igazán kiváncsivá tett, hogy most honnan ez a nagy bátorság. Talán magamon is kissé meglepődöm, de döntöttem, nem fogom magam vissza, nézelődöm, ismerkedem, aztán meglátjuk mi alakul ki, csak a taplókkal nem fogok foglalkozni. Talán nekem is el kéne döntenem, hogy vajon pironkodni akarok, vagy bátor lenni. Ha már griffendéles vagyok, akkor illene ez utóbbi. Nem tudom, hogy a srác mennyire érti, amit mondok, de mindent ilyen ügyesen... vagy ügyetlenül (?) nem tudom, hogy elmutogatnék-e. Inkább sétáljuk. - A tópart, oké. És.. mesélsz magadról? Miért jöttél át a Roxfortba? – Kérdezem rásimítva a bicepszére, amikor a karját nyújtja. Nem is tudom miért... ez valahogy automatikus. Ujjaimmal végigsiklok a feszes izmon, khm... Ezek tényleg mind sportemberek. Nem, csak azért se pirulok, mereven nézek előre.
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-07, 07:34
Missy & Darius
*Nagyon úgy tűnik, hogy nem lettem félreértve a masszázs emlegetésével, vagy a szöszke annyira ártatlan, hogy egyáltalán nem gondol másra mint egy jó dögönyözésre. Nos, azt nem tudom mennyire csinálom jól ha nem akarok belefűzni semmi erotikust, és nem szeretném ha az ujjaim nyoma ott maradna a bőrén, ezért csak finoman bánok a beleegyezéssel. Bár mindez a fejemben szépen hangzik és csodásan megfogalmazott, több szavas körmondat, a valóságban már csak egy tőmondatra futja.* -Nem fáj. *Századszorra átkozom el a helyzetet, miszerint itt állok én egy aranyos lánnyal szemben koszosan és izzadtan, s még beszélgetni sem tudok vele normálisan. Ki a fene gondolta, hogy ilyen hamar kellemes társaságra akadok, rendszerint ki sem dugom az orrom a szobámból, csak az óráimra megyek be és minden nap futok egyet. Kezdetben még az ebédlőterembe sem mentem le, egy kicsit magamba akartam zárkózni, hogy helyre tegyem a gondolataimat. Dumbledore rendes volt amiért átvett, ráadásul a tanév közepén, csak azért mert egy kis környezetváltozásra volt szükségem, de végül nem jött be az elgondolásom úgy ahogy én számítottam rá. Amikor megérkeztem, alig telt el egy hét és máris vágytam vissza, de annyira lányos lett volna ha hazaszaladok, aztán úgy gondoltam, megpróbálom a legjobbat kihozni az egészből ha már itt ragadtam, most viszont kezdem jól érezni magam. Azért nem semmi, hogy egy szöszke fej kellett hozzá. A Durmstrang jó suli, a Trimágus Tusa pedig meghozta ide is a hírnevét, persze ehhez kellett azért Viktor is, a lányok legalábbis megjegyezték a nevét. A tudomásulvételre csak bólintok, jobb ha nem keveredem bele részletesebb beszélgetésbe, de mosolyogni lehet, a szöszke is azt teszi túl az én kinevetésemen, aztán persze alaposan feladja a leckét önuralomból. Az az ajaknyalogatás felforgatja a férfias lelkemet, ha nem lenne ennyire szende arcú, arra gondolhatnék, hogy felajánlkozik, de ez valahogy nem illik hozzá ezért véletlennek sorolom be miután kiköhögtem magam. Azért persze meglódul a fantáziám, a képek kéretlenül is ott tolonganak a fejemben és elég nehéz túllépni rajtuk, nem meglepő, hogy a nevéhez hozzákapcsolom az iménti csábos macskát. A bőre illatos, lopva veszek mintát belőle, leginkább a reakcióira vagyok kíváncsi. A kézcsókba belepirul a szentem, úgy tűnik még levegőt is elfelejt venni közben, ezek szerint megleptem. Na jó, akkor a letámadós dolgot törölhetjük, Missy olyan ártatlan mint az első hóvirág, nem érdemli meg, hogy a frászt hozzam rá és az első találkozásunk után megutáljon. Marad hát a másik két verzió, nem foglalkozom vele vagy lassan és finoman hódítom meg. Utóbbi mellé garantáltan hosszú távra kell terveznem, az pedig belekerül jó pár hétvégébe, hiszen neki jobbára csak azok szabadok. a hosszú távhoz viszont jobban meg kell ismernem, ezért jó a kis séta a beszélgetéshez, ami mondjuk jelenleg a legnagyobb gyengém, de majd csak megoldom valahogy a dolgot. Az engedélyre szélesen elmosolyodom, körülbelül úgy mint egy gyerek aki most kapta meg a karácsonyi ajándékát. Édes ez a lány.* -Missycica…..én foglak így hívni. *Szemét vagyok, de szándékosan akarom zavarba hozni azzal, hogy még egy kicsit meg is hajolok előtte, de szeretném látni megint azt a kis pírt az arcán, és hozzátartozik a lassan hódítás stratégiájához. Amikor a könyvéért mozdul egyetlen pillanat alatt ott vagyok én is, nem hagyom, hogy hajolgasson de elkések vele. Viszont figyelek arra, hogy a fejünk ne koccanjon össze, a reflexeimnek hála még időben húzom hátra a fejemet. Ránézek, pontosabban a szemeibe mikor egyetlen hosszú pillanatig mindketten fogjuk azt a francos könyvet és bevetem a csábmosolyomat. Ez akár szólhat annak is, hogy örülök amiért nem finnyás a fiús szagok terén, de most már biztos, hogy megmasszírozom csak kell egy meglehetősen néptelen hely a nyugalomhoz. A tó környéke remek választásnak tűnik, nem rég jártam ott és bizton állíthatom, hogy senki nem fog zavarni minket, ennek ellenére nem teszek majd semmi illetlent. Éhes vagyok minden rezdülésére, a mosolya és a pillantása bájos, a pirulása pedig egyenesen….hogy is mondta Rossitva arra a kék-sárga halacskára abban a hableányos mesében? Cuki. Igen, ez volt az, Rossitva a legkisebb unokahúgom remek jelzőket tud. Mindezek után a „nem foglalkozom vele” verzió esélyei jelentősen csökkennek, a távolabbi terveim közé azt hiszem be kell iktatnom néhány Roxmortsi kirándulást, édességbolt, sütievés, vajsörözés egy eldugott sarokban.* -Jó! Én köszöni. Mi menni tópart, ott szép…..és senki nem zavar masszázs. *A karomat nyújtom, ha már kezet csókoltam maradjunk az etikett velejéig való kimazsolázásánál. ezt persze csak gondolom, nem csak a nyelvem, az agyam is beletörne ha angolul próbálnám kimondani.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-05, 15:55
- Masszázs? Csak ha jól csinálod, ne fájjon még jobban. – Nem vagyok én semmi jónak az elrontója, Roy butasága miatt nem kezdem el hirtelen megutálni az egész férfinemet, Lavender is azt mondta, hogy ha ő egy bunkó volt, attól még nem mindenki az, többek között ha ő jól megvan Gerard-dal, hátha tényleg léteznek értelmes srácok, akár barátkozás céljából is. Kicsit valóban le van izzadva, de hát őszintén, ez kit zavar? Rendszerint együtt szoktunk ünnepelni a kviddicsesekkel, hogy ha jól sikerül a meccs, és ők se öltöznek át, pedig van egy szaguk, úgyhogy... Darius kisebb futkározása nem az a szint, amitől felkavarodna a gyomrom, sőt... még kicsit csodálkozom is, hogy ilyen sportos, az itteni fiúk főleg a könyvek felett görnyednek. Hermione Krumja kivétel volt, de hát ő is eleve bolgár. Ezek a bolgárok milyen sportemberek... Khm... - Durmstrang. Jó tudni. – Folytatom a mosolygást, egy igazi külföldi, hát ez csodás. De hogy fogjuk megérteni egymást? Egy szót se beszélek bolgárul, arra építeni, hogy majd megtanul angolul, elég önző elvárás lenne a részemről. Tanítgatnám én szívesen, de csak akkor, ha ez kölcsönös lehet. Jelvényt nem látok rajta, így fogalmam sincsen, hogy a mardekárba fog járni, bár esélyes, valahogy hozzájuk az áll legközelebb. Ahogyan a macskákat utánozom ajaknyalás kiséretében már megint nem jut eszembe, hogy túlzok, talán pont az ilyen butaságok miatt hívtam fel magamra Roy túlzó figyelmét, egyszerűen olyan vagyok, hogy gyorsan kimutatom amit gondolok, nem tulajdonítva mögöttes tartalmat a dolognak. Talán kéne, de sosem volt egy idősebb nővérem, aki ezeket elmagyarázza, vagy egy jóbarátnő, aki segít eligazodni a szív világában. Lehet, hogy szegény Darius is mindent félreért, de olyan kis bátortalan, próbálok segíteni neki. Viszonozza a mosolyomat, így letudom a nyelvi nehézségeket, ezek szerint mégis ért annyira, hogy ne legyen számára gond, ha kommunikálni kell. Jó pont! Vajon fut tovább a nyújtás után? Netán belemegy a maszírozásba? Esetleg segít visszahozni a könyveimet? Vagy elfogadja, hogy sétára invitáltam? Túl sok lehetőség pörög most a fejemben, de úgy illő, hogy a messziről érkezett vendéggel barátságos, kezdeményező vagyok. Végülis ez vagyok én, a medimágus néni, hiszen nem tudnék én senkinek sem ártani, nem véletlenül akarok ispotályban dolgozni, hiszen a mindenem az, hogy segítsek másokon. Na nem mintha Dariust úgy kezelném, mint valami kis beteget. Várakozóan túrom félre egy arcomba hulló szőke tincsemet, amíg a másik kezemet méregeti, hogy aztán kézcsókot kapjak. Még az ütő is megáll bennem... ez aztán... hűűű... úriember! Sosem volt elképzelésem, hogy romantikus lennék, vagy éppen a dögös, rosszfiúkat kedvelem, nem tudok általánosítani. Titkon bukok a halálfalós dolgokra, de attól még ha szembejönne egy halálfaló, nem kezdenék csak úgy lelkesedni érte, gondolom ez személyfüggő is. - Missy... cica... tudod mit? Hívj, ahogy akarsz... – Kuncogok, ez a srác tényleg vicces, még ha én is adtam alapot a furcsa helyzetnek, amelyet most egyátalán nem érzek furcsának. Legalább természetes, nem szúr le mindenért, csak mert magamat adom. Végül leolvad a mosolyom, és csak a szelíd derü marad, ellenben tényleg nem tudom, hogy akkor most sétálunk, vagy megmaszíroz. Talán az első jobb lenne, ha nagyon fáradt, meg én is, akkor ne erőltessünk semmi további fárasztót a másikra. Lehajolok a közben földre csúszott bájitalkönyvemért, eszembe sem jut leszorítani a szoknyámat, ha véletlenül villan valami, hát villan. A hónom alá csapom a viharvert könyvet, majd várakozóan meredek a srácra, s megrázom a fejemet. - Nem zavar. – Aztán mégicsak elindulunk, a tópart felé biztosan jó idő van, talán nem fogunk fázni sem, de azért összehúzom magamon a kardigánt. Még hagyom érni egy kicsit a helyzetet, de érdekel, hogy mikor jött meg, és miért.
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-02, 21:09
Missy & Darius
*Ahogy beindul a társalgás, összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, nem úgy ahogyan ő tette, jobban hajaz az én tartásom a hanyag lazára. Sikeresen túllépünk az első kérdésemen amit kétszer is feltettem, kiderül, hogy szegénynek nem csak a fejével van baj hanem a szemeivel is, ráadásul a háta és a dereka is fáj. Kezdem érteni miért, a könyvekre pillantok, majd vissza a lányra. Minden bizonnyal régóta itt ül és tanul, választhatott volna kényelmesebb helyet is, mondjuk én mindig karosszékben vagy az ágyam tetején hason fekve tanulok, de szokás kérdése. * -Értem. Kell neked masszázs. *Csupa jóindulatból mondom ezt, semmilyen hátsó szándékom sincs, persze ha szeretné és ezen óhaját hangosan is a tudtomra adja, nem állok ellen és megdögönyözöm szívesen, de úgy gondolom a mai lányok annyi mindent félreértenek, nem kívánok megint szaladni a felém hajigált könyvei elől. A fura nyelvezetre megrázom a fejem, közben valószínűleg az arcom furcsa grimaszba rándul, mert amit hallok elég nyakatekerten hangzik.* -Ezt én nem ért. Én bolgár. Durmstrang. *Na jó, ezt is sikerült tisztázni, most jöhet az ismerkedés második lépcsőfoka. Hiszem én, a lány azonban egészen másképp menetel az úton. Megint félreértettem valamit, és nem jól mondtam, a fene ezt a nyelvet, pedig milyen jó beszélőkém van az anyanyelvemen, már rég teáznánk valahol. Szóval nem animágus, akkor a macskával lesz a gond, az jelent valamit amit nem fogtam fel. eszembe sem jut összehozni a szemtelen négylábút az elgémberedett testrészeivel, de nagyon remélem, hogy majd zöld ágra vergődünk. Oldalra hajtom a fejem és úgy nézem a nevető szöszkét, mit mondjak nem tesz jót az egészséges és normális nagyságú egómnak, hogy kinevet, de olyan édesen teszi, hogy nem tudok rá haragudni. Azért kezdem érteni a dolgot, szóval ő most úgy érzi magát mint a lusta macskák, azok szoktak nyújtózkodni. Már épp hagynám eluralkodni magamon a felismerés szikráinak fényét mikor megnyalja az ajkát. A szó a torkomon ragad némi nyállal együtt, pillanatokra elzárva a levegő útját. diszkréten köhögök a tenyerembe, amit nem –sikerül rendbe hoznom, mert próbálom visszatartani, az könnyeket csal a szemeimbe felnagyítva az íriszeimet. Torokköszörüléssel oldom meg végül a gondomat. * -Nem haragszom. *Mosolygok rá és elképzelem ahogy az ágyamban nyújtózik, nyávog és nyalogatja az én számat. Muszáj egy nagyot sóhajtanom, azon merengek mi legyen a szöszkével. Berangsoroljam egy könnyű kis kalandba vagy hagyjam a fenébe egy ideig és csak lépésről-lépésre hódítsam meg. A harmadik verzió az, hogy egyáltalán nem foglalkozom vele. Kérdés, hogy mennyire éri meg, hogy komolyabban gondoljak rá, de ahhoz meg kell ismernem. Kezdhetjük mindjárt a reakciók elemzésével, amikor hozzám lép, még csak el sem fintorodik, pedig eléggé oroszlánszagom van, még én is érzem. A kezét nyújtja, szándékosan nem fogom meg azonnal, először csak lenézek a karcsú ujjakra, a finom bőrrel vont kézhátra, s csak azután nyújtom a kezem az övé alá mikor mindent kiélveztem a tekintetében is. Előrehajolok, dehogy rázom meg a törékeny kacsót, csókkal illetem, leheletfinommal ahogy azt a nagyapámtól tanultam. Az egész nem tart fél percig sem s én máris újra kiegyenesedve állok előtte, a kezét lassan engedem el, mintha nem tudnám eldönteni, hogy megváljak-e tőle vagy magamhoz húzzam. Mindezen idő alatt a szemeibe mélyedek, minden rezdülés ott látható.* -MissyMissyMissy….Cicamica! *A mosómedvével nem foglalkozom, örülök, hogy a macskán túljutottunk, az is elég volt. A becéző kifejezés büszkeséggel tölt el, hogy lám, én még ilyet is tudok. Egyébként valami lányos gyerekmeséből tudom csak, a kis unokahúgaim odavoltak ezekért, engem meg mindig odacincáltak, főleg az indulásom előtti utolsó két hónapban. na persze nem csak abból a meséből tanultam angolul, de azt hiszem a lányos, csöpögős mesékben már profin eligazodom. Csak ez a Missy nevű szöszke cica ne tudja meg. * -Nagyon örvendek. Én fáradt. Nagyon. Igen, és érteni amit te mond. *Egész jól haladunk, most már sétára hív, én semmi jónak nem vagyok elrontója, de az biztos, hogy most nem hagyom itt azért, hogy letusoljak, átöltözzek csak azért, hogy szalonképes legyek. * -Ha nem zavar….megyek sétá…ra. Így. *Mutatok végig magamon, a koszos és izzadtságfoltos pólómon és a melegítőnadrágomon. Legalább a hajam, be van lőve.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-04-01, 21:58
Eszembe sem jut, hogy hátulról a nyújtás közben megleshet valaki. Illetve rengeteg fiú van a roxfortban, aki azért mustrálnak eleget, ezt megtanultam egy kedves mosollyal lekezelni. Sosem voltam olyan bátor, hogy én odamenjek egyikükhöz, hogy barátkozzunk, azokkal viszont akiket eleve ismertem, rendkívül közvetlen voltam mindig is. Ez a fura. A fiúk már azt is jelzésnek veszik, ha csak hozzájuk érek mondjuk a karjuknál, pedig az csak egy baráti gesztus. Szeretem a társaságot, és ahogyan teltek az évek, felmerült bennem, hogy vajon rosszul csinálok valamit, ezért is vagyok egyedül, hiszen sokan megnéznek, mégse alakult semmi. Erősebb jeleket kellett volna küldenem, vagy nekem bátrabbnak lenni? Ki érti ezt? A múltkor olyan jól elbeszélgettem Lavenderrel, akinek szintén nem egyszerű az élete, pedig még egy évvel fiatalabb is nálam. Az most már mindegy, hogy Roy-jal megjártam, egy ilyen próbálkozás nem vette el a kedvemet, eddig is elég óvatos voltam, nem kezdem el az összes srácot ennek fényében más szemmel, priusszal kezelni. Érdekes hallani, hogy itt nyögdécsel nyújtás közben, nem is emlékszem, hogy én adtam e ki valami hangot, úgy el voltam gondolkozva rajta, hogy Pitonnak miért mindig olyan zsíros a haja? Ráöntött kiskorában valami kenceficét, és már nem használ a sampon meg a hajbalzsam? A srác, aki vélhetően futott egy jót, számomra még ismeretlen, de látszólag nem olyan illető, akit hű de sok önbizalommal áldottak meg. Vagy elsőre megint félreértek valakit? - A hátam, és a lábam. De... a szemem is elfáradt már a tanulásban. – Itt átváltok németre, franciára, és megkérdezem, hogy tud e más nyelven. Hátha valamelyik pont sikerül, ha nem, akkor maradok az angolnál. Engem aztán nem villanyoz fel különösebben, hogy most ő az egzotikus cserediák, ám mivel bennem van az önzetlenség adománya, úgy vélem, hogy valamit csak megpróbálok segíteni neki. Mondjuk angolra tanítani? Komolyan úgy sikerült átjelentkeznie ide, hogy nem is tud angolul? Ez komoly bátorságra utal... De ha nem értjük meg egymást, akkor... mutogassak? - Animágus? Mi vaaan? – Pukkad ki belőlem a nevetés, még a szám elé sem kapom a kezemet, ez most annyira vicces. Lehet, hogy csak azért, mert a fejem már tele van mindennel, és úgy reagálok szegénynek az esetleg tippelésére, mint valami csecsemő, akinek minden vicc új. Végigsimítok az államon, ahogyan csípőre csúsztatom a másik kezemet, és úgy szemlélgetem, még mindig játsztva ajkaimon a mosolyt, amellyé a nevetés szelidült. – Oh, bocsánat, nem akartalak megbántani. Csak elfáradtam, mint a macskák. Tudod... miau... – Megnyalom az ajkamat, eszembe se jut, hogy ez akár egy rosszirányú jelzés is lehet, valamiért a tejlefetyelő cicák jutnak így eszembe. Közelebb nem lép, én mégiscsak, elhúzom a kezemet a csípőmről, és kezet nyújtok. - Missy Foster. Nem animágus. Csak macska. Vagy ha nagyon muszáj, mosómedve. – Teszem hozzá a patrónusomat, az illatát nem érzem furcsának, ki ne izzadna, ha fut egy nagyot, attól még elájulni nem fogok. Bár nekem lenne annyi lelkierőm, hogy mozogjak, de még kviddicset nézni is fáj. Attól félek, hogy szerencsés alkatom el fog múlni, és ha halad az idő, kövér banya leszek. – És most már kifáradtál? Úgyis untam már a könyvet, még sétálnék. Érted amit mondok?
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-03-30, 08:36
Missy & Darius
*Hátulról egész jó látványt nyújt a szöszke, de nem ez alapján szoktam ítéletet mondani, megvárom hát, hogy megforduljon, már ha megfordul. Nem biztos, hogy kíváncsi rám annak ellenére, hogy megszólítottam, de muszáj volt. Egyrészt mert formás feneke van és megér néhány gondolatot, másrészt Ludmilla nénikém azzal engedett útnak, hogy ismerkedjek és kössek sok barátságot, mert azok után, hogy a költözés és környezetváltozás mellett döntöttem, csak a szünet idejére mehetek haza. Amit pedig Ludmilla néni mond, az úgy is lesz. Nagy boszorkány az öreglány, tizenöt évvel volt idősebb anyámnál, de legalább százzal ravaszabb. Még nyögdécselek párat jólesően de közben lopva felnézek, hogy a szöszke felém fordult-e. Ilyenkor átkozom a rövid hajamat, igazán a szemembe hullhatna, hogy ne lássák hova nézek. Egyszer megpróbáltam megnöveszteni, de olyan göndör tincseket kaptam mint egy mugli háziasszony a fodrásznál, persze megkaptam a magamét, voltam én minden csak nem férfi. Azóta jó rövidre hagyom, így viszont makacsul a jólfésült fazonba áll akárhogy is próbálom összekócolni. Nagy kiszúrás ez az élettől. A kérdésre nagyon bárgyún nézhetek, mert nem értem. A szavak azok rendben vannak, de erős a gyanúm, hogy én mondtam valamit rosszul, pedig azt hittem angolul szólaltam meg. Gondolkodom, hátha hülyeséget mondtam. Megint. De nem, átveszem újra amit kérdeztem és ugyanaz az értelme, így inkább ő nem értett valamit, megismétlem némi kiegészítéssel.* -Mi fáj? Fáradt szemek? Nem beszélek jól angol, beszélsz angol nagyon jól, érti, amit mondtam, akkor angol. *Nem mondom, hogy jót tesz a büszkeségemnek ez a hiányosságom, de idefelé jövet egész jól elboldogultam és úgy vettem észre, a lányok odavannak érte. Fél év múlva fog ez jobban is menni, csoda, hogy ennyit megtanultam és nem vesztem el útközben, mert hiába a hoppanálás áldásos találmánya, azért mindenhova nem lehet így menni. Azért látom mégis megértette amit mondtam, én is értem amit ő mond, a feje nem jó az biztos, de hogy jön ide a macska? Aztán világosság gyúl az elmémben és elmosolyodom.* -Ááááá! Értem. Fejfájás és animágus…..Da. Én futni tó körül. Szép hely. *Abbahagyom a nyújtást és felegyenesedem, jól megnézem a szöszkét ha már így felhívta a figyelmemet a kerekded formáira, de csak futó pillantást vetek oda le, inkább az arcát nézem és a szemeit, pedig piszok nehéz ott tartani a tekintetem annak ellenére, hogy szépnek találom. Na jó, túl fáradt vagyok én ehhez, ráadásul koszos, izzadt és büdös, nem való így udvarolni. Bemutatkozni azonban illene, különben Ludmilla néni a fejemet veszi, lányokkal udvariasnak kell lenni, akkor is ha büdös vagyok.* -Darius, Darius Benedict. Te? *Ismét egy mosoly, de közelebb nem megyek nehogy elájuljon szegényke, a végén még a karomban kell a gyengélkedőre vinnem. Persze ha ő közelebb jön nem hátrálok meg, vessen magára.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-03-28, 20:47
Igyekszem szokni a gondolatot, hogy összességében még egyszer fogok tudni beszélni a szüleimmel. A válaszuk borítékolható, menjek, ahova akarok, lehetőség szerint abban a ruhában, amiben vagyok, egy fillér nélkül. Még jó, hogy ez a tanév ki van fizetve, az egyetemet nem is tudom, hogy miből fizetem majd. Nem csak gyakorlatra megyek az ispotályba, valami részmunkaidős állást is remélem ki tudok imádkozni, különben nagyon nehéz lesz összekaparnom már a jövő év költségeit is. Ám mindez nem érdekel, ha a családom így áll hozzá, hogy az aranyvér meg a hagyományok számítanak, akkor valóban nincsen köztük helyem. Nem fogok átkokat szórni, feketemágusok után koslatni, amikor az én világom a gyógyítás. Már ha addig rá tudom venni a mardekáros házvezetőt, hogy a legmagasabb minősítést írja be év végén. Az még nem is a vizsga, hiszen a RAVASZ majd központilag megy, de úgy tudom, hogy már a vizsgára bocsátás feltétele is, hogy az év végi jegyem tökéletes legyen. Felállok hát, hogy kicsit megmozgassam a tagjaimat, utána nem ártana valami harapnivaló után néznem. Még így kardigánban is kezdem már érezni a lassan ránk szálló este hűvösét. Végigsimítok szőke tincseimet, ahogyan felemelkedem a hajolásból, hogy a szemem sarkából észrevegyek valakit, aki talán most érkezett. Még zihál, ergó kilöve, hogy meglesett volna a nagy mozgásban, futott talán? Egy-egy bizonytalan lépést teszek, talán ő is megtör valamicskét a távolságból. - Szép estét. Nem beszélsz angolul? – Kérdezem meglepődve, talán valami cserediák lehet, ellenben nem közeledik, így nekem kell megtennem a maradékot, ami még köztünk áll, hiszen ő szintén nyújtásra emeli a lábát, csak emelve, nem pedig lehajolva. – A szemem nem annyira, inkább a fejem zsibong kicsit. Túl régóta ülök itt, elmacskásodtam. Így érted? – Próbálok kutatni az emlékeimben, hogy milyen akcentussal beszélhet. A németen kívül még a franciát beszélem, meg picit olaszul, ez minden, egyébként maradnunk kell az angolnál. - Szaladtál idáig? – Kérdezem őszinte kiváncsisággal, hogy nem tudnán mit kezdeni a kezeimmel, formás mellem előtt fonjam őket össze.
Tárgy: Re: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-03-26, 21:40
Missy & Darius
*A tavasz észrevétlenül jött el az életembe, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar megszokom a Roxfort-i életet, de a környezet nagyban hozzásegített. Semmiben nem szenvedek hiányt, és most nem az anyagi dolgokra gondolok hanem a természetre, a szabadságra és a lehetőségekre. Az egyetemi tanulójog azzal jár, hogy több szabadidőm van, nem kell állandóan magolnom amit utálok, és viszonylag oda megyek és akkor ahova és amikor szeretnék. Áldozhatok a mániáim oltárán, mint például a testem edzése ami közvetetten az elmém, nyűgöktől való mentesítésére is jó hatással van. A hétvége különleges a számomra, szinte az egész két napot azzal tölthetem, hogy magammal foglalkozom, s mivel a házamban mással nem nagyon kell, és igazán a versengésben sem szükséges részt vennem, hát szabadjára eresztem magam. Ebéd után egy kis szieszta várt rám amit a gitárhúrok és a háztársak idegeinek nyúzásával töltöttem, amikor pedig elteltem mindezzel, magamra kaptam egy melegítő nadrágot és egy hosszú ujjú pólót és lementem a tóhoz futni. A bokszzsákom ma érintetlenül marad, hacsak nem idegesít fel senki a nap hátralévő részében, de erre a magányba elvonulásom miatt nem számítottam. Izzadtan, férfias szaggal a testem körül, kipirult arccal és lihegve érkeztem meg a szökőkutas udvarrészre. A hajam most is a stréberek lenyalt formájában leledzett, amit soha nem értettem de megtanultam vele együtt élni. Agyő, rockosan kócos üstök. A kúthoz érve lelassítottam majd a kávájánál megálltam és a nyújtáshoz feltettem az egyik tornacipős lábamat a szélére. Észrevettem a dacosan magoló lányt, de egyelőre csak hátulról láttam, ami nem elég semmilyen párbeszéd megkezdéséhez. Ám az előrehajolás felfed némi formát amire az én, amúgy nem túlságosan szemtelen kíváncsiságom is felpattan. Naná, hogy megnézem a fenekét, a szőke tincsek lebbenése csak rátesz egy lapáttal az érdeklődés szintjére emelt figyelmemre, már csak azért is mert magam is nyújtom az izmaimat melyek most egy sütés közben zsírt izzadó marhaszelet gondolatait idézik. Jóleső fáradtság lesz úrrá rajtam, minden eddigi gondom tovaszállt az utóbbi két órában, és izgatóan jóérzés nyújtózni. A lány aki előttem hajolgat minden bizonnyal nem a futástól fáradt el, inkább a sok tanulástól ami a fejének igénybevételével járt, el nem tudom képzelni miért a lábait és a fenekét nyújtogatja. Persze biztosan meg van rá az oka, az angol lányok néha furcsák, csak úgy mint a muglik.* -Üdv! Mi fáj? Fáradt szemek? *Na igen, az angol még nem nagyon megy, két hónapja tanulom csak és a saját lelkesedésemet és hozzáállásomat ismerve a jelenlegi szintem is csodára hajaz. A szavakat valamelyest tudom, de a ragozás…..hagyjuk. A lányra mosolygok ha felém fordul, de nem hagyom abba a nyújtást, feltett lábamra hajolok és jólesően nyögdécselek. bár a hangkibocsátásnak semmi jelentősége az izmaimat tekintve a lelkemnek jót tesz.*
Missy B. Foster
Reveal your secrets
Tárgy: Darius & Missy - A hetedik út titka 2015-03-26, 09:01
Nem akarom mindig a tanulással tölteni az időmet, de a RAVASZ itt van a nyakamon. Piton cseppet sem értékeli a tehetségemet a bájitalfőzés tudományában, mindig rendesen elvágja a vizsgáimat, valahogy utálja a griffendéles lányokat, vagy nem tudom. Ezen a szombat délutánon, amikor mindenki bulizni menne mondjuk Roxmortsba, én itt ücsörgök a bájiltaltan könyv felett, amit a térdemre fektetek, és magolom az újabb és újabb recepteket. Lassan már eldöntöm, hogy otthon szólok, nem leszek auror. Ez az egyetlen, amely alapján Roynak igazat kell adnom, már régen a sarkamra kellett volna állnom. Sosem tudnék ártani senkinek, nem is való nekem az átkok tudománya. Arról szólt mindig is az életem, hogy másoknak segítsek, és ha ennek az ára, hogy a szüleim kitagadnak, akkor talán meghúzom magamat a kórház egyik szobájában. A pénz nem különösebben érdekel, és ha ennyire nem szeretnek, akkor egyébként is mindegy. Sajnálom, hogy ha a családban a felmenőim között auror volt a többség, én ezt nem tudom bevállalni. A szép tavaszi nap már melegíti az arcomat, ám a biztonság kedvéért hoztam egy halványpiros kardigánt is a világ blúz és a szoknya fölé. Most nem kell egyenruhában feszítenem, ezért hát a kényelmes viselet. Lepillantok a könyvre, majd ismét lapozok. Betéve tudom mindet, a vizsgán nem is feltétlenül az elmélet a gond, biztosan kérnek valami kreatív megoldást, hogy mondjuk nyúljunk bele az eredeti változatba, és anélkül, hogy felrobbanna a főzet, változtassunk valami hatást, mondjuk a növesztő főzet csináljon a rácsöppentett tárgyból lóméretűt, a kutya helyett. Általában nem az a megoldás, hogy tatuepéből többet szórunk, teljesen más komponens kell az eltérő hatás kedvéért. Elmerengek a távolba, ahogyan eszembe jut Lavender. Két napja volt csak hogy beszéltünk, vajon azóta megoldódtak a gondjai? Nem mintha faggatni akarnám, de ha megnyílt nekem, valahogy a szívemen viselem a sorsát, kiváncis vagyok, hogy jól alakult-e minden. A gyomrom megkorran, ebéd óta kint vagyok, most meg lassan már vöröslik a nap, sikerült egy öt órán keresztül ülnöm a könyv felett, remélem haszna is lesz, mert sokszor elkalandoztam. A fenekem már teljesen elzsibbadt, mint ahogyan a lábam is elmacskásodott, ha felállok, lesznek még gondok. Megpróbálkozom a dologgal, lehajolok, hogy nyújtsak egyet, a mozgáshiánytól most zsigong minden tagom.
//
