2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem arról van szó, hogy nem értékelem, ha ő közeledik, de azért szeretném, ha normális határokon belül mozogna. Plusz azt is értékelném, ha nem venné sértésnek, ha tényleg van valami fontos dolgom és az miatt nem tudok vele randizni... vagy ha szimplán nincs kedvem neki beszámolni az „érzéseimről”, mert még most is kb. alig ismerem. Csak felületes dolgokat tudok róla azon kívül, hogy jó a segge és szép. Ezért sem érzem jogosnak a múltkori kiakadását, ha tényleg az miatt volt, hogy nem vallottam neki szerelmet. Igazán megérthetné a gondolkodásmódomat és azt, hogy pár találkozó még nem jelenti azt, hogy ő lesz a feleségem. Addig még elég hosszú az út. Most viszont miután tisztáztunk mindent, látok esélyt egy röpke „engesztelésre”. Úgy érzem az állandósult idegeskedések után tényleg megérdemelnék egy laza kufircot, ezért most kivételesen nem félek a kelleténél kezdeményezőbb lenni, ha már úgy is két út előtt állunk. Őszintén szólva az engem a legkevésbé sem érdekel, hogy Missy milyenre tervezte a szüzessége elvesztését. Nem tervezni kell azt, hanem csinálni! WC-re sem tervezed meg az utadat, hanem csak úgy jön, nem igaz? Na, hát ez is ilyen. Tökéletesre sikerült első alkalom meg szinte csak a tündérmesékben van. Mindenki bénázik először, szép nagyokat lehet égni, úgyhogy ezt megint csak tipikus női időhúzásnak gondolom. Bedobják, hogy ők várni szeretnének vele,meg tengerparton lenne a tökéletes meg mittudomén’ még mit ki nem találnak. De van egy szomorú hírem: a tengerparton is ugyanúgy el lehet cseszni, mint egy WC-fülkében. És igen, ez most lehet, hogy bunkón hangzott, de én akkor sem bírom megérteni őket. Mire felteszi Missy a következő kérdését, addigra már éppen bele akarok kezdeni a gondolatmenetem továbbfűzésébe, úgyhogy igaziból nem is válaszolok rá. Egyszerűen mondom azt, amit mondani akartam. Egyébként is, az csak másodlagos, hogy én mit akarok. Ha nyíltan kimondanám, akkor még az a csaj is elpirulna, aki éppen most lépett ki a bál ajtaján a folyosóra. Pont ezért inkább burkoltan fogalmazok, úgy, hogyha esetleg rosszul fogadná a „hírt”, akkor esetleg még meg tudjam magamat védeni. Mert én minden lehetőségre gondolok. -Mármint megnézni a bélyeggyűjteményemet? Mert én tényleg arra gondoltam. Nem tudom neked mi járhat a fejedben, még a végén megfertőzöl a piszkos fantáziáddal –az elejét még képes vagyok elmondani viszonylag komolyan, de aztán az arckifejezésem egy kisebb vigyorrá „szelídül”. –Na gyere –innen is tudhatja, hogy nyilván egy dologra gondolunk, az előbb csak hülyéskedtem. Az ajtónál mivel rögtön előttünk van a két lehetséges út, ezért balra fordulok, mindeközben végig Missy kezét fogva. Pár sor lépcső után rögtön ahhoz a folyosóhoz érünk, ami a klubhelyiségen át a 14-es szobába visz, az az enyém. A szobatársaim nem lesznek bent, az biztos, ugyanis éppen ma beszéltem velük arról, hogy ők mennek-e a bálra. Nyilván igennel feleltek. De ha mégis ott lenne az egyik szerencsétlen, akkor pörgő rúgással megmutatom neki merre van a kijárat.
Kerülgetjük már egymást egy ideje, és végre az első csókunk is elcsattant. Nem mernék biztosan kijelenteni, hogy illünk egymáshoz, ám hogy valami van köztünk, azt biztosan érzem. Ha rám néz, elgyengül a térdem, és nőnek érzem magam. Nem mondom, hogy ő a legszexibb pasi a világon, hiszen nagyjából nulla a tapasztalatom, viszont határozottan megmozgat legbelül, alig tudom kiverni a fejemből, és különben is, miért is akarnám? Nem mondom, hogy nagyon összecsiszolódott pár vagyunk, de vajon úgy kéne működnie, mint a tündérmesékben? Annyira én sem vagyok naív. - Köszi, igyekszik az ember lánya. – A mosolya inkább vigyor, amely belőlem inkább nevetést vált ki, játékosan meglegyintem az arcát, amelynek köze sincsen egy pofonhoz, inkább olyan vicces kerülgetés, hogy érezzük: élünk! Nem tudom eldönteni, hogy játszam a szende kislányt, mert amikor próbáltam átvenni az irányítást, mindig behúzta a féket, hogy dolgozik, meg ilyesmik. Az arany középút meg nem az én asztalom, attól félek túl végletes vagyok. Elfogadom a kezét, és elindulunk valamerre, még én sem tudom, hogy hova leszek rabolva a bálról. A bálról amely olyan szinten utolsó pillanatos volt, hogy tulajdonképpen annyira nem is lesz feltűnő a hiányom. Oldalt pillantva figyelem a rezdüléseit, vannak sejtéseim, mik is járhatnak most a fejében, ám ha már ő a pasi, most legyen övé a dominancia. Választást ugyan kínál, de ahogy sejtem, mindegyik esetében közel azonos a végkimenetel. Vagy bemenetel? Khm.. - Nem is tudom, te mit szeretnél? – Adok kitérő választ, hogy kicsit akár konkrétizálhatna is, és láss csodát, megteszi. A csókja után, amely elsőre kissé mellőzte az intimitást, de legalább célratörő volt, most burkolt formában mégiscsak jelzi, hogy valamit akar. – Mit szólnál, ha azt mondom, próbáljuk meg? – Bólintok, ez a bélyeggyűjteményes megoldására értendő. Nem tudom, hogy meddig leszek képes adni magam, feszegetni lehet a határokat, meglátjuk, hogyan alakul. Most hát maradunk annyiban, hogy várakozóan túrok bele a hajamba, hogy kibontsam a kontyomat, van egy olyan érzésem, hogy nem lesz rá szükségem, a szájfénynek már úgyis annyi.
Hallottam pár idióta közmondásról, szólásról, de ez a külső megfog, benső megtart, jó szex hozzáláncol dolog nem tűnik akkora nagy baromságnak. Sőt, ha jobban belegondolok egyáltalán nem az. A könyvtárban nem azért szólítottam le Missyt, mert tetszettek a könyvei. Nem vagyok meleg, kár lenne tagadni, hogy bejön a lány... és nem csak úgy, mint egy utcai szép csaj, hanem mint egy potenciális barátnő jelölt. Úgyhogy nekem az elejétől kezdve kicsit többről szólt a dolog, viszont a korkülönbség adott okot a habozásra. Azt a durván három évet viszont kárpótolja a természete. Oké, beismerem, hogy nehezen tudok rajta kiigazodni és párszor megfordult a fejemben, hogy békén kéne hagynom, mert már kezdek beleunni a macska-egér játékába. De aztán mindig csinált valami olyant, ami további próbálkozásra adott okot. Például az a csók néhány perccel ezelőtt. Biztos vagyok benne, hogy őt is legalább annyira érdeklem, mint fordítva... csak érdekesen mutatja ezt ki. -Igen, másokat utálok, csak téged engedlek a közelembe, mert a mosolyod túl veszélyes fegyver -jelenik meg az arcomon egy fogkrém reklámokba illő mosoly, hátha ezzel ráveszem, hogy rám villantsa a sajátját, még mielőtt újra a szájában keresném a boldogságot. Nem teljesen hazudtam, tényleg elvarázsol már azzal is, amikor zavarban van és szemlesütve mosolyog. De az azért az nyilván túlzás, hogy mindenki mást utálok rajta kívül. Fogalmazzunk úgy, hogy amíg ő rajta van a radaron, addig nem keresek új kapcsolatot. Miután a csókunk véget ér minden máshoz több kedvem van mint a táncoláshoz. Na jó, azért ez a minden más elég tág fogalom... mert például kapálni vagy griff szart szedni megint nem mennék. Viszont egy ágy igazán hívogató lenne, főleg, ha nem egyedül kéne rádőlnöm. Ezért is teszem fel neki azt a bizonyos kérdést. -Oké, akkor menjünk -miközben mosolygok próbálok nem túl sokatmondó tekintettel rá nézni, azonban ez nehéz mert gondolatban már a kezemet dörzsölöm. Lehet, hogy van bennem egy kis naivság, de hiszem, hogy ő másban is benne lenne. Látszik rajta, hogy nem az a fajta, aki túl sokáig kéretné magát. Vagy hát legalábbis remélem. Igaz, hogy félénk, de én már így is a bizalma kapuját lökdösöm, még pár szép szó és teljesen be is enged, onnantól pedig biztos vagyok benne, hogy egyenes út vezet az ágyába is. Csak tudni kell taktikázni. Nem mintha másra nem kéne Missy csak na... hát próbálj meg lebeszélni egy ilyen merész lépésről egy kiéhezett srácot. Itt ő a főfogás, én pedig a vadász, aki már legalább három napja nem evett (persze valójában hónapok óta nem volt dolgom senkivel). Megragadom Missy kezét és elindulok a folyosó végéhez, ahol két lehetséges út van. -Az egyik a csillagvizsgálóhoz visz. A másik a Hugrabugosok klubhelyiségébe és a szobámba. Hova menjünk? -a szolidaritás kedvéért virágnyelven beszélek, de nyilván nem buta kislány Missy, tudja, hogy mi itt a valódi kérdés: dugni vagy nem dugni? Vagyis nem... itt a kérdés inkább arra vonatkozik, hogy melyik tevékenységet csináljuk először. A szüzességet világörökségként őrizgetné világi ökörség. -Semmi olyant nem csinálnánk, ami ellenedre lenne -szorítom meg a kezét, hogy érezze: bízhat bennem. Nem fogom megerőszakolni. -De meg tudnám mutatni a bélyeggyűjteményemet -meg mást is. Az ágyamban.
Van benne valami rosszfiús, amely bennem is képes lehet lángra lobbantani a szenvedélyt, mert azon túl, hogy dilemmázom, hogy valóban tetszem-e neki, annak is van jelentősége, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy bizony vannak sötét dolgaim, többek között nem tartom ördögtől valónak a sötét varázslók létét, nagyon is tetszenek a céljaik, csak nekem, szőke kislánynak tanulnom kéne, felvállalni, hogy auror vagyok. Ehhez valahogy egyátalán nincsen kedvem, csak elszöknék, élném a saját életemet, és az sem feltétlenül érdekelne, ha vérárulóként tagadnának ki. Mert Roy ebben téved, velük nem lehet beszélni, s csak idő kérdése, hogy mikor állok a sarkamra. Griffendéles vagyok ugyan, ám ettől még nem lettem bátor. Legalábbis nem ebben. A sötét titkok viszont érdekelnek, s mindaz, amire Roy is csábít. Úgy érzem, jobb tisztázni, hogy ő végülis tetszik nekem, így a folyosóra vezetem magunkat. Talán most először vagyok határozott, de már annyiszor félreértettük egymást, hogy lassan már ideje lenne mellőzni azokat a bizonyos szavakat, hátha akkor jobban tudunk boldogulni. A folyosón végül édes csókban forrunk össze, s határozottan nincsen ellenemre, hogy átveszi az irányítást, a falhoz szorít, olyan... erős! - Akkor remélem másokat utálsz... – Nézek rá fel, igen, talán vagyok egy kicsit féltékeny, mert ha így smárolásnak mondja az első csókomat, akkor az olyan nyers dolog, még szoknom kell a gondolatot. Tovább folytatja, azaz csupán viszonozza, mert már magamtól lendülök előre. Nem tudom, hogy eddig mire vártam, most mindent félreteszek, és gondoljam magam bármilyen bénának, hagyom, hogy vezessen, tanítson. Amit ösztönösen tudok adni az a nőiesség, amely talán születésemtől bennem van. Szétnyitom az ajkaimat, hagyom, hogy a nyelvem magától mozogva találjon rá az övére, levegőt az orromon át veszek, s teljes testtel simulok hozzá. Ami talán korábban furcsának tűnt, most a felnőttkor határán oly természetes. Észre sem veszem, hogy megharaptam, végülis vér nem serkent ki. - Nem is tudom, nem fontos. – Vonom meg karcsú vállamat, és kérdőn meredek rá. Nyújtom a kezemet, hogy ráfogjon, és ha más ötlete támadt, kiváncsian várom, hogy mi jutott eszébe. Tulajdonképpen nagyon örülök, hogy találkoztunk, torkomban dobog a szívem, már annak is örülök, hogy megcsókoltuk egymást, többre mire vágyhatnék jelenleg?
Nem hallottam semmi olyasmit Missy-ről, ami miatt úgy érezhettem volna, hogy veszett ügy. De ha mégis a fülembe jutott volna egy-két dolog, szerintem akkor sem kerülöm. Nem vagyok olyan típus, aki hisz néhány kislányos pletykának. Olyant viszont szoktam csinálni, hogy nem állok le olyannal beszélni, akinek túl rossz a hírneve errefelé, mert azért a sajátomat nem tenném kockára. Így is túl sok mindent tettem egy lapra. Ha kiszivárog, hogy kapcsolatban állok a halálfalókkal, akkor egy életre megbélyegeznek. Úgyhogy ameddig lehet, szeretném kiélvezni a tízes ranglistán azt a hetedik fokot. Sokáig úgy sem lesz nyugtom, ha igazak azok a jóslatok, mivel azt mondták egy kislány fogja megváltoztatni a jelenlegi nézeteimet... és nagy az esélye annak, hogy ezzel együtt az egész életem a feje tetejére áll. Csak azt nem tudtam még megfejteni, hogy mégis ki az a kislány és mégis hogyan tudna engem tönkretenni. Akárhányszor gondolkozok ezen, mindig arra jutok, hogy egy baromság ez egész és nem kéne komolyan vennem a jóslatokat. A fele úgysem igaz. Az viszont nem illúzió, hogy Missy húz kifele a teremből egy enyhén elrontott csók után. Én meg már csak reménykedek abban, hogy nem kíván egy egész sort vitatkozni velem erről az egészről, mert nincs kedvem tovább játszani neki a kedves és türelmes Royt. Van egy határ, ameddig még megy, de nem érdemes azt tovább feszegetni szerintem, mert aztán nem lesz ki „megvigasztalja”... Mondhatjuk, hogy egy pillanat erejéig meglepődök azon, hogy megcsókol vitatkozás helyett, de aztán hamar leesik mit is kéne csinálnom, úgyhogy gondolkodás nélkül átveszem az irányítást. Nyilván látszik, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok a tapasztaltabb annak ellenére, hogy egyébként nem szokásom sűrűn cserélni a partnereimet. De ugye már lassan a 21-et taposom és messze nem vagyok prűd, tartom magam a korom viselkedési normáihoz, szokásaihoz a szexualitást illetően is. -Szerinted ha utálnálak, akkor leállnék veled smárolni? -továbbra is közel maradok, szinte az ajkaira suttogom a szavakat. Oké, még nagyon érződik rajta a feszültség, és látszik az, hogy nem igazán tudja mit-hogyan, de kezdő, elnézzük neki... különben is a gyakorlás teszi a mestert, most pedig itt az alkalom a gyakorlásra. Úgyhogy élek a lehetőségekkel és viszonozom a csókot. Közben teszek még egy apró lépést felé, így már ahol lehetséges, összeér a testünk. Ennek köszönhetően egyre nagyobb léket üt bennem annak a bizonyos lehetséges folytatásnak a gondolata... Annyira elragad a hév, hogy még az sem igazán érdekel, mikor Missynek sikerül ráharapnia a nyelvemre. Megesik az ilyesmi. -Mennyire szeretnél visszamenni a parkettre? -szólalok meg végül hízelgő, hívogató hangon. Az a helyzet, hogy már lassan el sem tudom képzelni hogyan néz ki egy szexi, meztelen női test. Abszolút nem lenne ellenemre, ha Missy leakasztaná magáról a behajtani tilos táblát. Amúgy is lassan 18, nem értem miért kell egy szüzességet úgy őrizgetni mint egy világörökséget. De ha mégis kitartana az mellett, hogy ő várni szeretne akkor engesztelés gyanánt örülnék egy kis kézimunkának is. Ennyit úgy gondolom megérdemlek azok után, hogy eddig egész végig én voltam az áldozat.
Nem jó, annyira nincsenek önértékelési gondjaim, tudom, hogy ha mások mellett állok, azért többségében engem néznem meg a srácok, csak arról van szó, hogy túl szigorúan fognak a szüleim, nem mehettem el sehova, így a srácok is szépen megszokták, hogy engem nem érdemes elhívni sehova. Pedig ez egy bentlakásos iskola, itt a magam ura vagyok úgy nagyjából, ám a szokások rabja, és itt is mindenkinek nemet mondtam. Azonban a saját döntésem volt, hogy már nem akarom kislányként kezelni magam, vágynék arra, hogy úgy valaki igazán megérintsen. Valaki, akinek fontos lehet. Tudom, hogy túl sok a szeszélyem, meg akarok felelni a kliséknek, hogy jó fej legyen a srác, vicces, külsőleg tökéletes, ám mindezek mellett állandóan sötét varázslókról olvasok, bújom a sötét nagyúr híveiről szóló cikkeket. Valahogy Roy mindkettő. Csinos, helyes, de mégis van benne valami rosszfiús, ami miatt visszautasítom, és nyakába ugrom felváltva, mintha állandóan menne a huzavona. Mint ahogyan most is, cikáznak a villámok az ajkaink között, megrettenek, aztán rájövök, hogy csak a tömeg zavart. Az ajkamon bizsergető érzés, a szájfénynek már annyi, de nem tud érdekelni, nem az a fontos. Válaszolok ugyan, és kézen fogva vezetem magam után, remélem nem kell nagyon húzni. Felpillantok rá, és pár szóban összefoglalom a dolgot, majd le is zárom a témát. Tudom, hogy nem vagyok túl tapasztalt, ám ha ő kezdeményezett, talán nem kell attól félnem, hogy meghátrál, és elutasít. Az előző alkalomhoz képest, amikor összekoccantak a fogaink, főleg az én hibámból, most rajtam áll, mit diktálok, és összehangoltabb az, ahogyan viszonozza, nem véletlen, idősebb, és ügyesebb nálam. Biztonságot nyújt, ahogyan felemeli a kezeimet, a tarkója mögött kulcsolom át, és hagyom vezetni magam a falhoz, amelyhez a hátsóm préselődik, nem érzem hidegnek. Ahol hozzámér, nem is csiklandós, pedig szokásom mindent elnevetni. - Én sem... ugye nem utálsz nagyon? – Rebegem a levegő után kapkodva, hogy aztán nem hagyva túl sok lehetőséget arra, hogy nézegessük egymást, folytatnám a dolgot. Annyit baltáztam már el, ha végre megtörtént, ne tudjuk le ennyivel. Most azt is hagyom, hogy szétnyíljon az ajkam, és kiváncsian várom, hogy most mi fog történni. Biztosan ügyetlen leszek, hátha elnézi ezt nekem.
Dehogy akartam kimaradni a bálozásból. A múltkori után még az sem érdekelt, ha szimplán csak Jessicával táncolhatok, a lényeg, hogy itt legyek és kicsit félretegyem a gondjaimat, mert ugye abból van elég. Az, hogy Missyvel összefutottam már tényleg csak jackpot, ő az a személy, akire a legkevésbé sem számítottam. Meg voltam róla győződve, hogy vele már az életben nem lesz esélyem táncolni sem. Én múltkor valamit nagyon elcsesztem, vagy neki volt rossz napja, ha meg azt nézzük milyen szép, igaziból pillanatok alatt találhatna magának mást helyettem. Csak kicsit jobban ki kéne nyitnia a szemét. A tükörbe nézve jól mutatunk egymás mellett, igaz, hogy látványosan magasabb vagyok, de biztos vagyok benne, hogy könnyen hozzá lehet szokni a méreteimhez. Amúgy sem vagyok felhőkarcoló, inkább Missy a kelleténél kisebb. Várom, hogy jöjjön velem a parkett széléhez, ahol van egy kis hely táncolásra, de mivel megint olyan helyzetbe kerülünk, amit bűn lenne nem kihasználni, ezért úgy döntök ráér az a tánc. Nem hiszem, hogy engedélyt kellene kérnem egy csókra, mert azzal lehetne a legjobban elcseszni a pillanatot, úgyhogy csak cselekszem abban reménykedve, hogy ez már tényleg elnyeri Missy tetszését. Először komolyan meglep, azzal, hogy elhúzódik, mert megint olyan érzésem van, mintha megsértettem volna valamivel. Komolyan, nem tudok kiigazodni rajta! Múltkor talán azért hagyott faképnél, mert nem mutattam felé elég érdeklődést. De az is baj, ha túl sokat mutatok. Most akkor mi van?! Mielőtt választ kaphatnék erre a kérdésre már húz magával a kijárat felé, én pedig azon kívül, hogy követem nem igazán tudok mást tenni. Úgy érzem magam, mint egy kutya, akit a sintértelepre vonszolnak, hogy megszabaduljanak tőle. És ezzel már mindent elmondtam. Valamiért nem érzem, hogy bármi pozitív történhetne odakint a lány első reakciójából ítélve. Ezért is lepődök meg annyira, mikor ahelyett, hogy lekorholna egy viszonylag elfogadható okkal áll elő, amivel végre magyarázatot kapok a "Most mi van?" kérdésre és arra, hogy miért húzott ki ide. -Érthető, de tudod én nem... -mielőtt befejezhetném a mondandómat Missy belém fojtja a szót egy csókkal. Én viszont mivel nem vagyok elhúzódós típus, ezért viszonozom is. Közben a kezeit megfogom és kicsit rásegítek arra, hogy a nyakamhoz pakolja őket, ha már ösztönösen nem jön neki a mozdulat. Óvatosan a falnak tolom és nagyjából az oldalánál átfogom, ott ahol nem ér a falhoz. Valahogy így képzelte el az első csókját? Nekem még a harmadik sem volt ilyen jó... -Nem akadtam elrontani a pillanatot -fejezem be a mondatot, mikor elhúzódunk egymástól. Viszont Missy tekintete még egy darabig fogva tart, egy mosoly is megjelenik az arcomon. Nem tudom ő érezte-e ugyanazt, amit én, de örülnék neki, ha igen, mert tény és való, hogy bejön és ha már eddig eljutottunk, akkor jó lenne, ha nem szórakozna velem. Nem kerülne nagy erőfeszítésembe lelécelni.
Amikor végül mégis eljöttem a bálba, amolyan tessék-lássék tettem, hogy legalább ne a hálókörletben ücsörögjek egyedül, amíg a kastélyt bejárja a zene. Nem mondom, hogy nagyon magányos vagyok, de túl sokáig vártam azzal, hogy elkezdjek érdeklődni a fiúk iránt, és amikor itt van egy, nagyjából fogalmam sincsen, hogy mit akarok, jó-e az, amit teszek, csak a barátnőim elmondásából tudok következtetni, ám ők nincsenek az én cipőmben, nekem kell helytállnom, hiszen nagyon tetszik. Csak jussunk végre dűlőre. Nem akarok türelmetlen lenni, lassan tényleg el kéne engednem magam, és hagynom, hogy történjen, amiről mindketten úgy látjuk, hogy finom, érzéki dolog. Fél szemmel odapillantok a tükörbe lesés közben Royra, a srác végig engem figyel, igyekszem nem látványosan elpirulni, végülis határozottan örülök, hogy sikerült összefutnunk. Ő sem egyedül jött, de más nincsen rajtam kívül, csak a butaságaink állhatnak közénk. Vagy azok sem? Nem, ha ennyire helyes, és vicces, akkor nem engem, erőt veszek magamon. Egy picit odafordulok,h ogy megigazítsam az egyébként is elegáns ruháját, na nem mintha valami baj lenne vele, csak hogy érezze a gondoskodást. Felnézek, hogy elmerüljek a tekintetében, és ezt a pillanatot használja ki, hogy az ajkaimra tapassza a sajátját. Elsőre nem mondom, hogy nem lepődök meg. Elhúzódom ugyan, de ez ösztönös, mert maga a gesztus viszont tetszik, csak hát azt hittem, hogy ha majd akar valamit, akkor legalább kettesben. Viszont egyre jobban bizsereg a szám, ahogy tudatosul bennem... megcsókoltak! Ráadásul olyan, aki bejön, már megint kezdek hülyén viselkedni. Végül kézenfogom, és körbenézek, merre is van a kijárat. A hátsót találom meg, azon túl van egy folyosó, amelyen viszonylag kevesebben járnak. - Kicsit hirtelen... de jól esett, csak tudod... – Félmosollyal küzdök a zavarom ellen, végül beharapom az ajkam, hogy tudjam folytatni. – Ez volt az első, és jobb lett volna nem akkora tömegben. – Lábujjhegyre emelkedem, és behunyt szemmel nyomom oda a számat az övéhez. Még mindig fogom az egyik kezét, de nagyjából itt megáll a tudomány. Már az is forró érzés, hogy az ajkunk érintkezik. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem húzódik el, ahogyan én tettem. Az nagyon ciki lenne.
Általában a tettek emberének tartom magam, egy-két kivételes helyzetben, amikor a bizonytalanság miatt a kelleténél nehezebb lépnem. Mintha a lehető legerősebb ragasztóval beragasztózták volna a cipőmet és miután kellően odaragadt, már csak úgy léphetnék, ha zokniban folytatom az utamat. És ez a legszarabb érzés. Vagyis nem. A legszarabb az, hogy minden nap úgy kelek és fekszem, hogy tudom milyen árat kell fizetnem azért, hogy a családom biztonságban lehessen. Mindezt miért? Mert a biológiai apám egy szemétláda, akinek az a hobbija, hogy keresi a lehetőségeket, amiket megragadva ki tud cseszni velem. Mindezt próbálom félretenni, legalább ezen az estén, legalább addig, amíg újra el nem kell mennem a házához. Csak jól szeretném magam érezni. Még az sem érdekelt, amikor megérkeztem, hogy a csaj akivel jöttem, szimplán a barátom. Mert vele is jól éreztem magam, rendesen lefárasztott. Ráadásul Missyre is ráakadtam és most pedig határozottan örülök, hogy végre sikerült tisztáznunk a helyzetet kettőnk között. Reménykedek benne, hogy a mai esténk úgy alakul, ahogy kell és tényleg nem kell többször egyikünknek sem megsértődnie. Ó, te csalfa, vak Remény! A terem szélénél bevárom Missyt, amíg nézegeti magát a tükörben. Nők. A legtöbb hat tonna sminket ken magára, aztán azért nyavalyog, ha elkenődik. Van logika. Mondjuk Missy-n nem látok annyit, ő most viszonylag természetesnek tűnik, le is nyakaznám, ha ennél több vakolat lenne rajta, mert ez különben nagy átverés. Este ágyba viszel egy jó nőt, reggel meg kiderül, hogy valójában arcra olyan, hogy versenyezhetne Aliennel. Mert ugyan nem vagyok a féktelenül kavarás híve, egyszer már előfordult velem hasonló. A smink annyira elfedte a lány bőrhibáit, hogy rendesen letaglózott, amikor megmutatta a természetes „szépségét”, a tiszta ragya bőrét. Mindenesetre elhessegetem a hasonló gondolataimat. Végigpillantok a tükörben magamon, a Missy mellett álló alakon és azt kell, hogy mondjam egész jól nézünk ki egymás mellett. Ráadásul hatalmas bátorságot adtak már eddig is a gesztusai, amit mondjuk még nem használtam fel, de amint olyan helyzetbe kerülünk, úgy döntöm egyszer élünk, megteszem a lépést, amire már gondolom ő is vágyott. Legalábbis én ezt szűrtem le. De aztán amint csók után eltávolodunk látom az arcán a csalódottságot, amit így hirtelen nem tudok hova tenni. Talán túl nagy hévvel estem neki? De ő is láthatja, hogy nem az volt a célom, hogy elüldözzem... végre próbáltam közeledni, nem tudom miért nem értékeli. Nem sikerülhet mindig tökéletesre az első csók. Talán a fogösszekoccintás túlzás volt, de direkt nyilván nem kaparnám le a zománcát. -Mi...mi a gond? -kérdezem kicsit talán értetlen fejjel. Ilyenkor nem annak kéne örülnie, hogy rávettem magam egy ilyen nagy lépésre? -Túl hirtelen jött?
Határozottan örülök, hogy látom, s ennek hangot is adom, ahogyan Randyt szépen leültetem, lényegében leváltom valaki jobbra, akivel legalább már beszélgetni sikerült. Többször is. A pizza is határozottan finomnak bizonyult, kár, hogy nem tudtam teljesen nyugodtan megenni, de valahogy nem szeretem a mellébeszélést. Még akkor sem, ha csinosnak tart, ennyire ne legyen beszari, hogy nem képes legalább azt mondani, hogy tetszel. Akkor nem leszünk jóban. Én úgy vélem több tekintetben is nyitottam felé, ha nem tud élni a lehetőséggel hogy ezeket a helyén kezelje, akkor a röpke táncot követően megkeresem legalább Eileent, bár azzal a magas Hollóhátassal táncol, aki már ránézésre is rohadtul nem szimpatikus. Felvonom a szemöldökömet, ha arra képest volt, hogy randira hívjon, nem tudom, hogy miért esett volna nehezére az, hogy ha már a combomat markolássza, legalább ne azt mondja már hogy szimpatikus vagyok. Szimpatikus lehet a kedves szomszédnéni, aki süt egy tál sütit, és ad belőle, hogy megkóstolhasd. Nekem olyanra van szükségem, ha már közeledik felém egy srác, aki varázsoljon el, aki legalább legyen már egy kicsit merész. Tudom, hogy ezek közhelyek, és már annak is örülnöm kéne, ha valaki próbálkozik, de akkor már inkább az egyedüllét. - Hát rendben, próbáljuk meg, felesleges ennyit beszélni róla, lássuk azt a bizonyos medvét. – Nem vigyorgok, pusztán édesen felnevetek, végülis azt sem árt néha. Oldalt pillantok az egyik tükörbe, hogy megvan-e még a sminkem, nem nyaltam le a szájfényt, vagy az ösztönös mozdulataimmal kentem el a szemfestéket, nagyjából minden rendezettnek tűnik. Akkor mehetünk! Való igaz, kissé meglepődöm, úgyhogy enyhén szólva is lefagyok, amikor az ajka az enyémen csattan, még a fogaim is összekoccannak. Magától értetődő, hogy nem nyitom szét őket, még csak vissza sem csókolok, én megmondtam, hogy talán az lenne az illendő, hogy legalább közölje, hogy mit szeretne tőlem, és itt mindenki előtt kap szájon, azért ez így... Hát nem esik a legjobban. Elpirulok, de nem vágom képen, ahogyan próbálok kibontakozni a karjából, ne húzgáljon még magához is. - Ez így kissé... – Ingatom a fejemet, mert baromira nem így képzeltem életem első csókját. Nem mondom, hogy a tökélyre vágytam, de ez közel sem olyan volt, mint amit megálmodtam magamnak. Még kompomisszumok nélkül sem. Furcsálkodva tekintek fel, már megint a menekülés gondolata fészkelte be magát az agyacskámba.
Annyira egyébként nem gondolom elérhetetlennek. Szimplán nem egy „hagyományos” eset, akihez mondjuk odamész egy szórakozóhelyen és rögtön ad egy öltáncot és lefekszik veled. Ami amúgy abszolút nem hátrány, mert legalább nem egy lotyó, ezt értékelni kell. Sosem kedveltem a könnyűszerrel megszerezhető lányokat, ugye ami könnyen jön, az könnyen megy. Viszont az apáca stílusúaktól is futkos a hideg a hátamon. Valahol a kettő közötti átmenet lenne az ideális, akinek nem kell térden állva könyörögni egy kis unga-bungáért úgy egy hónap után, ugyanakkor nem borul elém egyetlen szóra, rögtön. Remélem Missy ilyen. A mondatára nem felelek, inkább magamban tartom azt a bizonyos kérdést, hogy”Mégis mit vártál?”. Még nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy bármi jelentőségteljeset tudjak neki mondani. A magam részéről bőven elég, ha biztosít arról, hogy kedvel és esetleg tesz egy dicsérő megjegyzést az izmaimra, ha kerülünk olyan helyzetbe. Amúgy is mindig úgy gondoltam, hogy a tettek sokkal többet jelentenek, mint a szavak. Fogalmam sincs mit szeretne ennyire kihúzni belőlem, mert azt hiszem azt már megbeszéltük, hogy dögös csirke. Azt meg nem szívesen hazudnám, hogy szeretem, mikor még alig ismerem. Mielőtt kimondanék ilyesmit, jó lenne ha tényleg így is gondolnám. -Jó, azért annyira talán nem vagyok reménytelen, hogy ötpercenként kelljen borogatás után rohangálnod -vigyorgok a mondatán. Tény, hogy nem tartozok a profi táncosok közé, hajlamos vagyok alapvető hibákat véteni, de abban bízok, hogy Missy nem fogja elvenni annyira az eszemet, hogy minden második lépésnél megtapossam. Legutóbbi partneremnél, Jessicánál például csak annyi volt, hogy rosszul mozdítottam a kezem és teljesen félreértelmezte azt, hogy mire kértem. De végül is nem égtünk be, mert improvizáltam. Missy reakciójára közelebb lépek hozzá és újra szembefordulok vele. Elég sokáig halogattam már a dolgot, úgy érzem most már kötelességem megtenni... főleg miután még az ajkait is képes volt nyalogatni. Biztos, hogy ez annak a jele, hogy ő is szeretne a számba mászni! Felbátorodva megcsókolom olyan hirtelen, hogy mire észbe kapna, már ahhoz is késő, hogy ellökjön magától. A hátánál átfogom és közel húzom magamhoz, ameddig tart a csókunk. Csak utána szólalok meg, kizökkentve őt és saját magamat a pillanat okozta... furcsa érzésből. -Na, milyen volt? -rokon értelmű kifejezés: mondd, hogy nem bánod.
Nem is tudom, nem akarom én itt játszani az elérhetetlen libuskát, nem azért szórakozom vele, inkább csak fogalmam sincsen, hogy mit hogy kéne? Tombolnak már a hormonok így tizennyolc felé, viszont nagyjából lövésem sincsen róla, hogy mit szabadna engednek, ő meg olyan rém bizonytalan, amit akár vehetnék szexi titokzatosságnak is, hogy őszintén szólva nem tudom, hogy mi lesz itt. A harapnivaló hátsóján túl semmi bizonyosat nem sikerült még kiszedni belőle, és bár ha arról van szó, lennék én magabiztosabb is, csak korban ő lenne a fiatalabb, vagy én a tapasztaltabb, így csak ücsörgök a hátsómon, és vagy lesz valami, vagy nem. Azért időnként odavetek némi kedveset, és édesen ajaknyitva mosolygok rá, ennél több most nem megy. A széles mosoly azonban azt tükrözi, hogy sikerült beletalálnom, megérintettem a férfi-egót. Felugrik a szemöldököm, ahogyan mosolyogva viszonzom az övét. – A múltkor ugyan nem ezt kérdeztem, de fogjuk rá, hogy beérem ezzel is. – Vonom meg édesen a vállamat, és besorolok mellé, hogy ne szembenálljunk álljunk egymással, az annyira ellenséges. Ha egymás mellett nézelődünk, az jelentheti akár azt is, hogy együtt töltjük az este fennmaradó részét. Nem lenne ellenemre, ha nem szúrja el. - Egy próbált megér, legfeljebb nagy szüneteket hagyunk, amíg borogatom a lábam. – Ezen már én is nevetek, és kezeim minduntalan lóbálom a gesztusok között, mert nem akarom összefonni, az túl elutasító. Ha legalább egy pohár lenne most bennük, úgy egyszerűbb lenne, ám miután táncolni készülünk, értelmét is veszti a dolog. A puszit bátorításként nyomom oda az arcára, bár továbbra sem értem, hogy miért nekem kéne bátorítanom, de mégis jön a dolog. Nem gondoltam, hogy ő lesz velem bátortalan, én lepődtem meg nagyon, hogy beszélgetést kezdeményezett a könyvtárban. Hinnem kéne Ginnyéknek, és jól nézek ki? A mutatott irányba sandítok, itt egy picit közelebb húzódom hozzá, hogy ne mutogasson olyan illetlenül, kissé össze is érünk csípőtájon, engem nem zavar a dolog. - Köszi. – Pillantok rá fel, ajkaim már kezdenem kiszáradni, mert régóta nem ittam, meg hát a bókok is jól esnek, ezért finoman megnedvesítem a nyelvemmel, majd odanyújtom a kezem, anélkül, hogy viszonoznám az engem méltató szavakat, és várom, hogy végre a parkettre kisérjen. Ezek szerint nem volt konkrét kiszemeltje erre az estére, ha csak baráttal. Egy cipőben járunk.
Tudom, hogy kicsit lehetnék kifejezőbb, elvégre már a legelején is azért mentem bele ebbe a „játékba”, mert nincs mit vesztenem. Itt csak nyerni lehet, a „vesztés” annyiból állna, hogy újra visszaáll minden a normális kerékvágásba, az pedig nem olyan szörnyű. Nyilván ha érzelmileg szorosan kötődnék valakihez, akkor az már nagyobb pech lenne, de randinál... simán bevállalhatnék nagyobb kockázatot, mert néha már engem zavar, hogy amit ki szeretnék mondani az félúton elakad, amit tenni akarok azt blokkolom, mintha attól tartanék, hogy egy hiba miatt az egész világ terhe a vállamra szakad. Holott tisztában vagyok vele, hogy nyerni pont úgy lehet, ha teszek is érte. Legalábbis a helyzetemben mindenképp csak ez az egy módszer létezik. Ez nem lottó, hogy megvegyem a szelvényt és a seggemen ülve drukkoljak, hogy enyém legyen a „jackpot”. Missy mondatára automatikusan széles mosolyra húzódott a szám. Hát, ezek szerint talán nem kell újabb fél évet várnom a következő jelöltre. -Én is kedvellek -mondtam ki őszintén, de ettől eltekintve nem bíztam el magam vele kapcsolatban. A múltkori után csak tippelhettem mi játszódik le benne, éreztem, hogy még mindig bizonytalan velem kapcsolatban. És ez még egy ideig kölcsönös is lesz, ha nem lépünk egymás felé. A következő mondatára egy elég sokatmondó nevetéssel reagáltam. -Én azért a helyedben ennyire nem bíznék ilyenekben -tény, hogy párszor táncoltam már, de profinak semmiképp sem mondanám magam. Főleg akkor cseszek el egy-egy lépést, ha nagyon ráfeszülök, valami miatt izgulok. Alapesetben vezetni a partnert egyébként nem nehéz, ha a lány vezethető, de azért mint ahogy általában egy kezdő táncosnak, még nekem is vannak bakijaim. Nem tenném fel rá az életemet, hogy jobb vagyok annál a srácnál, akivel jött Missy. Viszont az a puszi tánc előtt azt kell, hogy mondjam, furcsán jóleső érzést váltott ki belőlem. Azon kaptam magam, hogy kedvem támadt megízlelni az ajkait, de még mindig nem volt tökéletes az időzítés ilyesmihez. Azt majd akkor ha eljön az ideje. -Egy baráttal -böktem a fejemmel az érintett lány felé, akit szinte azonnal kiszúrtam a lassúzó tömegben. Pont azzal a csávóval volt, akit már úgy két hónapja kinézett magának. Na, talán lesz valami? -Szerencsés vagyok, hogy veled is táncolhatok. Észbontóan nézel ki ma este -tettem egy bókoló megjegyzést a tőlem telhető legsármosabb mosolyommal. Hadd olvadjon le róla a bugyi. Pár pillanatig nem is igazán tudtam máshova nézni, csak Missy meglepően élénkzöld szemeibe. -Persze mindig észbontóan nézel ki csak... most extra észbontóan -javítottam egy bocsánatkérő vigyorral.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha én sem lennék ennyire szeszélyes, csak éppen fogalmam sincsen, hogyan kéne kezelnem a saját gondolataimat, hogy képes legyek alkalmazkodni, ne hisztizni mindenen, és csak elfogadni, hogy valaki érdeklődik irántam. Nem azért teszem, mert mi van, ha utána nem jön sokáig senki, Roy azért korántsem minden mindegy megoldás, nagyon is tetszik nekem, helyes, és jókat lehet vele dumálni, megnevettet, csak éppen olyan bonyolultan mutatja ki hogy ez kölcsönös. Feldobja a labdát, hogy menjünk el valahova, ahonnan ismét meghív valahova máshova, viszont a stílusunkat tekintetve valahogy mindig elromlik a hangulat. Hiába a kölcsönös érdeklődés, nem illünk össze? Vagy csak bénázunk? Nehéz ügy, mert ahogyan meglátom a szép szemeit, a mosolyát, mindig elfelejtem az előzményeket, legalábbis a rosszakat. Már nem tudok rá csak fiúként gondolni, attól függetlenül hogy nem volt senkim, nem tudom nem észrevenni a feszes fenekét, vagy éppen az izmait, és a buta gondolatokon túl, hogy milyen lehet vele akár csókot váltani, olykor több is átfut bennem. Azt mondják, a lányok gyakran már az első másodpercekben eldöntik, mit akarnak a sráctól, hát én ezt másképpen látom. Nem tudom, hogy mi fog történni, de nem akarom feladni, hogy ez az egész elromoljon, mert továbbra is úgy tűnik, szeretne valamit. - Nem tudom, de úgy értem, miattam nem kell másmilyennek lenned, én kedvellek. – Dehogy akartam én belegázolni. Tulajdonképpen ebből ered minden konfliktusunk, hogy nem látunk bele jobban a másikba. Kezdetleges tapogatózás ez, pedig őszintén szeretném megismerni. Ezért döntök úgy, hogy lesz, ami lesz, ma este Randytől függetlenül Royra bízom magam. Nem leszek nyúl, hogy hátha már utál. Ha egy kicsit jobban ki kell mutatnom, hogy tetszik, akkor meglesz. - Reméltem, hogy megmentesz tőle. Látatlanban mondom, hogy jobban táncolsz. A többiről ne is beszéljünk. – Végülis nem érzem azt, hogy kihasználós lennék, csak mert lerázom a másik srácot, de ha már így alakult, hogy összefutok azzal, akitől valamit remélek, hát akkor a saját érdeket nézem. Közelebb lépek, és nyomok Roy arcára egy puszit üdvözlésképpen, majd belesimítom a kezemet a srácéba, hogy kövessem őt a parkettre. - Te kivel jöttél? – Teszem vállára a másik kezem, s nem csak az új szám indulására, hanem a válaszára is várok, miközben smaragdszín pillantásommal felfelé nézek rá. Kicsit ugyan zavarban vagyok attól, hogy képesek lehetünk e jól érezni magunkat, de hátha...
Persze, semmi baj. Ha ezt mondják mindig van valami baj, de oké. Én ilyenek miatt nem vitáznék, inkább annak örültem, hogy nem reagálta túl ezt az összekoccanásos dolgot, pedig ebben tényleg én voltam a ludas. Az a mázlim, hogy nem volt Missy kezében ital, mert ha az ráborult volna, akkor biztos, hogy nem úszom meg egy semmi bajjal. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy egy ilyen helyzetben a maradékot rám borítaná. Persze nem nézem házi sárkánynak, egyszerűen nő és a nők képesek túlreagálni dolgokat. Tapasztalat. A mosolya miatt viszont sok mindent elnéznék Missy-nek és szerintem ezzel ő is tisztában van tudat alatt... mintha direkt meg akarna őrjíteni azokkal az apró, szinte észrevehetetlen, mégis szexi mozdulataival, mikor például a száját harapdálja. Nem tagadom, párszor már elgondolkoztam rajta, hogy vajon még mit csinálhatna vele... biztos tudná hasznosítani még valamire. Igaziból ő már kész nő, kétlem, hogy nagy gond lenne, ha kipróbálna egy-két dolgot, ami már biztos, hogy őt is izgatja. Jó, persze az apja megölné (még ha nem is szó szerint), de ennyi áldozatot simán bevállalhatna, ha úgy érzi eljött az ideje. Én még nagyobb slamasztikában vagyok, az ő apja az én vér szerinti öregemhez képest még kispályás. Az enyém az fogadjunk, hogy még Missy-vel is fenyegetne, ha valaha is megtudná, hogy közöm volt hozzá bármilyen formában. Sosem adja fel, mindent bevet annak érdekében, hogy halálfalót csináljon belőlem... csakhogy én nem vagyok olyan könnyen törhető. -Akkor kinek feleljek meg? -ráncoltam a homlokom a mondatára. -Magamnak már megfelelek, rajtad kívül meg nincs kinek -ha olyan szándéka volt, hogy letörje a magabiztosságomat, akkor nem sikerült. Húsz év alatt sikerült annyit összegyűjtenem, ami garantálja, hogy ne vegyek magamra semmi olyasmit, amivel esetleg megrongálhatják. Egyébként meg Missy-nek nem volt a hangjában ellenségeskedés, szóval nem akartam neki ugrani. Egyszer úgy is megőrülök attól az ártatlan arcától... hosszú távon képtelenség rá haragudni. -Akkor ez esetben gondolom nem bánja, ha elrabollak egy táncra -még jó, hogy nem bánja, máskülönben idejön és megfejelem mint bálna a tengeralattjárót. Igaz, hogy magasabb, de kis székkel megoldom, ránézésre amúgy sem erősebb nálam. A francba, már megint az erőviszonyokon kattog az agyam. Még mielőtt válaszolhatott volna Missy, úriember módjára nyújtottam neki a kezem és ha elfogadta, akkor bevezettem a táncoló tömegbe.
Lehet, hogy túlértékeltem magamban azt, hogy milyen lesz majd amikor egy hús vér srác elkezd érdeklődni irántam. Túl tökéletesnek gondoltam a dolgot, tökéletes külső, tökéletes belső, időzítés, helyzetek. S mégis úgy tűnik, hogy a srácok sem mások mint mi, nagyon is esendőek, csak ezt nagyon nem volt még esélyem kitapasztalnom, még emésztenem kellett a dolgot. Elhivattam ugyan magam a bálba, s táncoltam egy jót, de ezzel a sótlan sráccal, Randyvel, vele viszont nem is lehet beszélgetni, tulajdonképpen ugrál nekem, ahogy kell, de nincsen benne izgalmas. Ha véletlenül egyszer odajutnánk, hogy megtetszem neki, még nekem kéne utasítgatnom, hogy csókoljon már meg. Hát erről ennyit, viszont szembe jön az a srác, akivel nem is tudom, hányadán állunk, a kémia viszont nagyon nem akar működni, vagy csak én lennénk ilyen ügyetlen? Meglehet. - Semmi baj Roy. – Kedves mosollyal felelem, s a mondat végeztével ajkaim résnyire nyitva maradnak, mintha valami szupermodell lennék, holott ez ösztönönös, nem direkt csinálom, és csak annak a jele, hogy nagyon agyalok. Igazán elegánsnak tűnik, ha végre megtalálom majd a hangomat, talán még meg is dicsérem, ám miután ő nem teszi, vélhetően én is tartózkodni fogok ettől. Lehet, hogy mennem kéne tovább, nehogy megint belemerüljünk valami bántóba, bármelyikünk részéről. Kár lenne elrontani az ünnepeket, így is hetekig leszek majd otthon, nem túl jó hangulatban, legalább itt jól akarom érezni magam. Randy még annyi féltékenységet sem mutat, hogy legalább csúnyán nézzen Royra, hát ennyit arról, hogy megvan a hátországom, ha menekülni kell. Most Eileen párral jött, Ginny meg sehol, így az egérutamnak is annyi, kénytelen vagyok felvállalni a véleményemet. - Oh, semmi baj, nem fontos, nem kell megfelelned nekem. – Vonom meg a vállamat, nem is tudom, hogy most bántani, vagy bátorítani akarom őt. Ha már ennyi időt szánt rám, akkor talán utóbbi? Egyátalán miért teszi? Ha tetszenék neki, akkor megmondta volna, amikor rákérdeztem. Vagy ennyire félni kéne tőlem? Elvileg idősebb, biztosan voltak már lányok az életében, szerintem egyszerűbb volt azt mondania, hogy szimpatikus vagyok, minthogy nem tetszem. - Nem mondanám randinak, az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttem, hogy táncolni akarok, és nem volt más. A barátnőmék ismerőse. Kilencedikes? Nem tudom, nem sokat beszéltünk. – Ha végképpen rosszul alakul az este, még én magam fogom szájon nyalni, csak úgy dacból, hogy ennyire béna vagyok Roy-jal. Mindenesetre most konokul hallgatva állom a pillantását, nem kérdezek vissza, hogy hol lehet az ő kisérője. Nehogy már azt higgye, hogy érdekel.
Őszintén szólva nem mertem a találkozó után még nyaggatni Missyt a bállal. Láthatóan valami nem tetszett neki és ezért berágott rám. Annak ellenére, hogy egyébként tök lelkesnek tűnt a könyvtárban is. Nagyon szeretett volna velem eljönni és fel sem foghatom mi olyan egekig érő hibát követtem el, ami menekülésre késztette. Mindenesetre hagytam leülepedni a dolgot magamban is, meg benne is. Egyáltalán nem számoltam vele, hogy még egyszer fogunk találkozni. A megbeszéltre esély sem volt, maximum a random összefutásra, de még arra sem készültem kifejezetten. Így mondanom sem kell mennyire meglepődtem, amikor véletlen Missy-nek tolattam. Persze az első ami megfordult a fejemben, hogy rákérdezek mi volt az a múltkori. Igen ,mindenképp tudni akartam, utálom, ha az emberek úgy sértődnek be rám, hogy közben nem tudom az okát... maximum sejtem. -Tényleg nem szándékos volt! -mentegetőztem, miközben a szokottnál diszkrétebben mértem végig. Úgy látszik, tökéletesen tisztában van vele, hogy mi áll jól neki és mi nem. Mert konkrétan abban a zöld ruhában elég dögösen festett.. meg persze elegánsan is, mert nyilván báli szerelésben jött, ami nem tipikusan picsaszoknya. De attól még nekem tetszett. Az első kérdésemre adott válaszra vetettem egy pillantást a langaléta srácra, aki az előbb el akarta húzni Missyt. Ebből a „gesztusból” egyébként már leszűrtem, hogy vele van és nem csak szimplán mögötte jön. Még az a szerencse, hogy azelőtt tettem fel a kérdést, mielőtt még odalépett volna a kísérő, másképp gondolom hülyének nézett volna a csaj. -Nem, én... Figyelj, bocs, ha valamivel megbántottalak. Nem tudom mi volt az, de sajnálom -ezen az estén mást sem csinálok, csak bocsánatot kérek. Hova fajul még ez? Sóhajtva Missy smaragdzöld szemeibe néztem pár pillanat erejéig, legalább olyan arckifejezéssel mint aki totálisan döntésképtelen vele kapcsolatban. És ez lényegében így is volt, mert nekem igaz, hogy tetszett és van is egy olyan oldala, amit nagyon bírok, csak a múltkori után... lövésem sem volt mire számíthatok. Egyáltalán megéri őt tovább nyaggatni? Még mielőtt kínos helyzetet teremtettem volna a hallgatással, feltettem egy kérdést. -Vele randizol? -böktem a fejemmel a nálam pár centivel magasabb kísérője felé.
Két barátnőm tartotta bennem a lelket, hogy leültünk beszélgetni. Átrágtuk a dolgokat, de sokkal okosabb nem lettem, Royt nekem kell valahogy kezelnem. Nem is tudom, hogy mit akarok, még mindig nem, és hiába kérdeztem rá, általános választ adott, titokzatoskodott, és az valahogy nem jött be, nem vagyok az a flörtgép, aki ezt játéknak vegye, de biztosan én voltam a buta. A bálra viszont el akarok jutni, és lehetőség szerint nem egyedül. Végül Ginny ismertetett össze egy magas, kilencedikes sráccal, Randyvel, akivel legalább mutatkozni érdemes. Nem egy beszédes fajta, de igéretet kaptam tőle, hogy felkér táncolni, úgyhogy jobb mint a semmi. Csinosítgattam magam a lányokkal, Ginny végül nem jön el, de Eileen türkiz ruháját megcsodáltuk közösen, én zöldben jövök, amolyan világos fajtában, amely megy a hajamhoz, s kiemeli smaragdszín szemeimet. Hullámos tincseimet begöndörítettem, hogy aranyló csigákban omoljanak a vállaimaimra. Ékszerekből viszonylag szolid választásaim voltak, karkötőt, és fülbevalót vettem azért, karcsú nyakamra mindössze egy nem túl hivalkodó medál került. A sminkem sem túl ribancos, úgysem nagyon van, aki megnézni, halvány pirosító is került arccsontomra, ajkaimra pedig fátyolosan ibolyaszín rúzs. Édeskés illat leng körül, ahogyan átvágok kisérőmmel a tömegen, hogy a tánc után egy kis frissítőhöz jussak. A srác bár rendes, azért nem jutnak eszébe ösztönös gesztusok, hogy vágja nekem az utat. Éppen szólnék hátra, hogy ne maradjon le, amikor valaki belémjön, még szerencse, hogy nem volt a kezemben pezsgős pohár. Nem mondom, hogy nem jövök zavarba, ráadásul fogalmam sincsen, mit kéne mondanom. Magyarázkodni? Nem véstünk kőbe semmit, akkor most mit vár. A mögöttem haladó srác is meglepetten néz rám, így most kettőjük között járatom a tekintetem. - Semmi baj, elnézem a karambolt. – Mosolyodom el végül, úgy vélem, hogy nekem nincsen okom arra, hogy rosszul érezzem magam. A srác ugyan mellém lép, és nyújtja a karját, hogy karoljak bele, míg én csupán megkérem, hogy üljön vissza az asztalunkhoz, nemsoká jövök. Ezután fordulok vissza Roy felé. – Vele. Miért? Annak vetted? Véget ért a találkozónk, nekem pedig mennem kellett. Baj? – Kérdezek rá félénken, ugyanis nem szándékozom belemenni a vitába, mert mindkét alkalommal, amikor eddig találkoztunk, valami rosszul sült el. Remélem, hogy nem utál nagyon, de hogy biztos nem akar tőlem semmit, az egyértelmű.
Hét óra. Már egy órája kezdődött el a bál, de még mindig Jessicával voltam. Egyszerűen azért, mert nem tudtam mást keríteni. Túl későn kezdtem el partner után kutatni és öt jelölt után feladtam. Nem akartam az egész iskolát végigkérdezni, ezért a baráti köröm egyik női tagjával együtt tettem be a lábam a helyiségbe. Mindketten tudtuk, hogy ez csak egy sima tánc és semmi több. Már jó egy éve ismerem a lányt, azalatt már ezerszer rámozdulhattam volna, ha akartam volna. De sosem tudtam rá másként nézni egy egyszerű barátnál és szerintem ő is hasonlóan van vele, úgyhogy egyáltalán nem voltunk feszültek egymás közelébe. Összességben jól szórakoztunk, főleg azért, mert délután már jártunk a Szárnyas Vadkanban egy kis bemelegítő italt szerezni. Viszont nyilván nem voltunk egymáshoz láncolva, ráadásul az egyik pörgősebb szám előtt elrabolták tőlem egy táncra a lányt. Én addigra már eléggé lemerültem, ezért az oldalsó padok felé vettem az irányt, hogy pihenjek öt percet. Út közben próbáltam úgy átverekedni magam a tömegen, hogy lehetőleg minél kevesebb embernek menjek neki. Azonban amikor a hátam mögül ismerős hangot hallottam, automatikusan hátrafordultam és beletolattam a mögöttem állóba. Egy automatikus száznyolcvan után meglepetten és mozdulatlanul álltam pár pillanatig. Ugyanis pont Missynek sikerült nekimennem. Először fogalmam sem volt mit mondhatnék a bocsánaton kívül. A múltkori után azért az volt a minimum, hogy ha megint egymás közelébe kerülünk, akkor megbeszélem vele az ügyet. Úgy faképnél hagyott, hogy csak néztem mint egy idióta. És az az egészben a legrosszabb, hogy fogalmam sincs mivel váltottam ki belőle azt a reakciót. Nem... nem akartam semmivel sem megbántani, neki mégsem tetszett bennem valami. -Bocs -nyögtem ki mielőtt még kínossá vált volna a csend. -Kivel jöttél? -igen, azt hiszem nem fair rögtön letámadni. Főleg azután, hogy nekicsattantam. Úgyhogy azt mindenképp megvártam, hogy válaszoljon valamilyen formában, csak azután mertem rákérdezni arra, ami valójában érdekelt. -Miért hagytál faképnél? -már lélekben felkészültem a legrosszabbra, hogy még a pokol legsötétebb bugyraiba is elküld.
