2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Azt hiszem értem, én... nem tudom, hogy milyennek kellene lennem. De nem félsz, hogy megváltozom? Ha emlékezni fogok rá, hogy milyen voltam? - vagy esetleg újra előjön az az énem, ami rettegett tőle és legszívesebben elmenekült volna. Ezt nem tudhatja és persze azt is tudjuk jól, hogy egy vadállat is lehet kezes bárány egy időre, de aztán mi van, ha mégis csak változik a helyzet és valamilyen egyszerű behatás miatt aztán homlokegyenest más lesz? Vad, mint amilyen az elején voltam? Azért van rá példa, hogy egy szelídnek tűnő kutya a gazdáját is megharapja csak mert megijed valamitől, vagy nem tud kezelni egy új helyzetet. Gondolom még efféle helyzetben nem igen volt része, ezért nem biztos, hogy olyan könnyű lesz majd kezelnie, de majd ki derül, hogyan alakul mindez. Én azért nem gondolom túl, talán majd idővel, de most még fel sem merül, csak jó érzés, egészen megnyugtató és kellemes, ahogyan hozzám ér. - Esküvő? - azért meglepődöm és nem a nővérem miatt, hiszen nem is igazán emlékszem rá, csak hát maga a tény, olyan komoly dolognak tűnik. - Az jó lenne, ha vigyáznál rám. Akkor mindig melegben lehetnék és lenne mit ennem igaz? - igen, egyelőre még azért egyszerű dolgokban gondolkodom, mint ahogyan most is, ez a fontosabb, hogy az alapvető szükségletek meglegyenek és nagyon úgy fest, hogy ő megadhatja ezeket, de azért kíváncsi vagyok milyen a régi ház, ami nyomokban rémlik, talán egyre jobban emlékezni fogok majd rá a későbbiekben és persze a szüleim, akikről semmit sem tudok, hogy élnek-e egyáltalán, vagy hogyan kezelték ezt az egész helyzetet, az eltűnésemet, ezt a nagy házat, amibe a nővérem költözött. Elég sok minden történt annyi szent. - Engem elraboltak... úgy váltunk el. - vonom meg a vállamat, mintha csak emlékeztetném, pedig biztosan tisztában van ezzel. Nem emlékszem, hogy előtte mi volt, anya is csak egészen halványan rémlik, amikor az első napon a szökésem után megpróbáltam hazamenni, de ezt most hirtelen el is felejtem, mert megcsókol. Meglepetten figyelem, ahogyan közelebb hajol, aztán szépen lassan értelmezem a helyzetet, kezdetben még nyitott szemmel, majd elmerülve a dologban, a szememet is lehunyom lassan. Igen, határozottan kellemes és amikor ő elszakad, vagy elhúzódik, én magam követelem a folytatást. Hát végül is, ha valami jó, akkor miért is ne akarnánk még többet belőle?
- Azért tudod, mert a legtöbb lánynak kell némi idő, hogy élvezni tudja, hogy ha valaki más hozzáér. Neked annyira természetes. És bár rosszul kéne éreznem magamat, hogy Becca huga vagy, de mégis, olyan szép és kívánatos vagy, és ez a természetesség.. Rabul ejt. De ha téged nem zavar.. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, és közelebb is ülök, ha már ennyire dorombol, majd meg zabálom, annyira édes. Most tegyük félre, hogy magányos vagyok, hiszen ahogyan ő is mondta, akkor ennyi erővel már régen valaki más karjában kerestem volna a vigaszt. És nem, annyira azért mégsem voltam magányos, vagy vágyakozó, viszont most minden figyelmemet ő köti le. Testileg az egy dolog, mert minden izmom megfeszül attól, hogy ilyen közel van hozzám, és belesimul az érintésembe. Lelkileg sem semmi, hogy ennyire odaadó. Biztosan nem volt még senkivel, hiszen kislányként tűnt el, és vajon helyes dolog lenne pont ilyen hirtelen lépéseket tenni? De hát lássuk be, nem tudok uralkodni magamon, és kezdem félresöpörni a saját gátlásaimat, lesz ami lesz alapon. Mrs. Danvers sötét, komor lénye most nem vetül a házra, ettől is felszabadultabb vagyok. Nem véletlen, hogy pont ebben a pár napban mentem el a lányért. - Akkor igen. Utána kéne járnunk. De a legtisztább mégiscsak egy esküvő lenne, akkor minden jogunk meglenne együtt dönteni. És vigyázhatnék rád, soha többé nem kéne félned senkitől, semmitől. Nem akarlak megkötözni, kalickába dugni, csak.. Egy család lennénk, jobban mint most. Lehet, hogy számodra ez elég gyors, de hidd el, számomra már elég sok idő eltelt, amióta Becca meghalt, és.. ha neked mindez tényleg nem furcsa, akkor.. Nekem sem lesz az. Nem fogok gyötrődni semmin. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, az én aggályaimat is el lehet fújni. Üzletember vagyok, de most nem racionálisan gondolkozom, hanem a szívemre hallgatok, és úgy vélem, hogy Sage-et nekem teremtették. Azért kellett találkoznom a hideg, jégszívű Beccával, hogy egyszer majd a húga legyen úgy igazán az enyém. - Nem túl sokat, de megkereshetjük őket. A legutolsó információink szerint ugyanott élnek, mint régen, abban a kis házban. Nem tudom, hogyan váltatok el, de ha szeretnéd, felkereshetjük őket. – Ha már ilyen közel ülünk egymáshoz, odahajolok, és.. óvatosan megcsókolom. Nem akarom, hogy kitörjön belőle a vadállat, tehát először finoman lágyan, csupán a derekát érintve, hogy véletlenül se érezze feszélyezve magát, hogy nem tud kibontakozni. Egyetlen, puha évődő csók, a saját érzéseimet most nem is próbálom felülvizsgálni, hogy milyen is volt, csak őt nézem, hogy mit szól hozzá.
- Azt hiszem értem, de nekem cseppet sem furcsa... mármint azért, amit mondasz, hiszen nem is igen tudom miért lenne furcsa. - na igen nem értek én a normál emberi kapcsolatokhoz igazán, de ezt eddig is tudta, hiszen az emberi életem már régen elmúlt és nem is igen fog csak úgy visszatérni egy hamar, hiszen róka voltam, még hozzá elég sokáig, hogy az tényleg a részemmé váljon. Nem csoda, ha ezúttal is szintem ár halk dorombolás, ami hallatszik a torkomból, amikor végig simít az arcomon. Furcsa, hogy ott volt neki a nővérem és én egészen más vagyok, mint ő, sőt láthatóan teljesen mások vagyunk, hiába voltunk mi ketten testvérek. - És, ha már tudjuk, hogy az enyém úgyis részben ez a ház, akkor... eladhatjuk? És akkor el tudnál költözni nem? - persze értem én, hogy a házvezetőnőnek is lehet benne része, de akkor is valahogy meg lehet oldani. És a régi ház? Nem is tudom, de nekem ez cseppet sem rémlik, ez viszonylag új keletű és én már nem éltem benne, tehát valahol meg kellene lennie a szüleim házának, bár azt sem tudom, hogy egyáltalán vajon velük mi történt, vagy hol vannak. Lassacskán szöget is üt a fejemben a kérdés, de ő előbb mondja ki a sajátját. Szóval... a szobám? Végül csak megrázom a fejemet tétován, ahogyan rá pillantok. - Itt biztos, hogy nem volt, nekem ez a ház teljesen ismeretlen. Rémlik... egy kis ház... és a szüleim... róluk tudsz valamit? - én nem emlékszem, az is csak halványan rémlik, hogy megpróbáltam hazamenni, de anya egyszerűen elzavart egy partfissal, mert megijedt tőlem, de ennél több nem rémlik, legalábbis egyelőre. Talán majd idővel, hiszen ma változtam vissza emberré, ez elég rövid idő ahhoz, hogy mindent rendbe tudjak tenni a fejemben az életemmel és magammal kapcsolatban. Még most is meg van rá az esély, hogy esetleg változnak bennem a dolgok, megijedek valamitől és hirtelen fogalmam sem lesz, hol vagyok és mi történik velem.
- Na igen, más az, ha csak barátként tekintenek rád. Bármilyen furcsa is, én egy szép lányt látok benned, és.. lehet, hogy zavarnia kéne engemet, hogy Becca a nővéred volt, de nem tehetek róla, az, hogy róka voltál, sokkal emberségesebb tulajdonságokkal ruházott fel, mint ha csak egy nő volnál. Tetszik, hogy ennyire közvetlen vagy.. Ez számomra is új, jó értelemben. – Simítok végig az arcélén, hiszen ismét hallani akarom azt az édes dorombolást, mint amikor a haját mostam. Lehet, hogy van benne valami állatias, de ez inkább aranyos, semmint vad. Amolyan dédelgetni való kedves lány, akiben nincsenek gátlások, csakis ösztönök, és ez bennem is valamit felébreszt, főleg mivel a gyászév régen letelt, én mégsem kezdtem senkihez vonzódni, úgy fest, Rebecca még a halála után is komor árnyként ült a lelkemen. - Több problémát is jelent az elköltözés. Évek óta élek itt, az üzleti kapcsolataim ide kötnek, főleg a helyiekhez. Viszont el sem adhattam Amberlyt, mert rólad nem készült hivatalos halotti bizonyítvány, tehát te vagy az örökös, legalábbis fele részben. De amíg ezt bizonyítjuk, hogy tényleg te vagy az.. nem tudnék most hirtelen felszabadítani annyi pénzt, hogy máshol vegyek házat, szinte minden le van kötve. És.. attól félek, hogy Becca a jó öreg banyát is beleírta a végrendeletbe. Na nem azt mondom, hogy részt kap a házból, arról én is tudnék, de elképzelhető, hogy neki is alá kell írnia valami papírt, mert haszonélvező, lévén itt lakik.. Úgyhogy nem lesz olyan egyszerű, mint hittem. De esetleg ha el tudunk utazni, ott átgondolhatjuk a dolgokat, mert nem is tudom, hogy mennyire érted a dolgokat. – Észre sem veszem, hogy mikor kezdek el a hajával játszani, ami most, hogy tiszta és szárad, elképesztően finom, édes illatot áraszt magából, na meg az előbbi keményedés is visszatér a lábam közé, úgy fest minden vér kezd kiszállni a fejemből, ha ez a lány a közelemben van. De inkább vissza a beszélgetéshez. - Mennyire emlékszel a régi életedre? Voltak papírjaid? Melyik volt a te szobád Sage? – Kérdezek rá, hátha elkezdhetünk valami kutatást, legalább amíg Mrs. Danvers távol van. Kérdés, hogy Sage vajon mit szeretne, hiszen nem akarom mindig én irányítani őt.
Az biztos, hogy ezzel a Mrs. Denversszel érdekes lesz majd találkozni. Nem vagyok olyan, akit ügyesen lehet idomítani, de erre majd biztosan ő is rájön. Végül is nem számít, nem az a fontos, hogy ő hogyan áll hozzám, ha a ház nem az övé igaz? Nem is értem, ha ő csak itt beosztott, akkor miért számít annyira, hogy mit mond vagy tesz, hiszen akkor elvileg nem ennek kellene a mérvadónak lennie igaz? - Értem, azt hiszem és nekem jól esik, jó érzés. Egész más, mint amikor megsimogatott valaki rókaként. Pár hete volt egy lány a fák között, segített, amikor a lábamat elkapta egy rókacsapda. Ő megsimogatott, de az egész más volt. - azért nem tudom teljesen megmagyarázni a dolgot, hogy pontosan mit éreztem akkor, vagy mit éreztem most, de azért mégis csak egész más volt a kettő és persze az is jó volt, meg végül is ez is. Azért olyan szinten, mint ő nem tudom még ezeket a dolgokat értékelni, vagy inkább értelmezni, de az mindenképp biztos, hogy kellemes. Azért számomra elsősorban még az a fontos, hogy itt tudok mit enni és hogy meleg is van. Azért az állati ösztöneim alapján egyelőre ez az, ami igazán fontos nekem, később majd biztosan a többi is kialakul, ahogyan lassacskán visszatér az emberi oldalam. - Nem az lenne a megoldás, hogy elköltözz innen? Miért kell itt maradnod? - még mindig nem értem, hogy miért fontos annyira, hogy az a nő mit akar, hiszen ő nem szólhat bele mindenbe, ha egyszer nem tőle függenek a dolgok, mert nem az övé ez a hely. Nem értem, hogy mi az, ami miatt ilyen nagy hatalma van, hogy Robin minden áron meg kell, hogy feleljen neki és az legyen, amit ő akar. Ez végül is a mi házunk nem? Akkor ennek a házvezető nőnek nincsenek beleszólása mindenbe nem igaz?
Megrázom a fejemet, noha egyetértek; Mrs. Danvers nem is csak, hogy nem fogadja el Rebecca halálát, nem is foglalkozik a ténnyel, hogy eltűnt. Valahogy az emlékét tartja életben, és ezáltal egész Ambery szelleme olyan, mintha áthatná Becca jelenléte. Sage viszont igazi üdefolt, egyből jobb kedvem van tőle, viszont egykori hitvesem házvezetőnője biztos, hogy még baljósabb, komorabb lesz, mint korábban volt. Egyenesen szentségtörésnek fogja venni, hogy a fiatal szőke lány itt van. Ám hosszú idő után először, most úgy érzem, hogy van alapja, hogy szembeszálljak vele. Mondjuk ehhez az is kell, hogy ne csak én erőltessem a dolgot, és legyen értelme Sage szempontjából. Mert ha csak nekem számít Becca akarata, és Sage inkább máshol élne, akkor teljesen feleslegesen gerjesztem a rossz hangulatot mindkét irányba. - Nem Sage. Ha hiszed, ha nem, a nővéred előtt is voltak nők az életemben, és azóta is voltak próbálkozók. De nem kellett egyikük sem. Te megfogtál, de nem azért, mert Becca huga vagy, hanem mert ennyire.. édes, és aranyos. Nem akarom, hogy kellemetlenül érintsen el. Nekem is furcsa picit, de annyira azért nem. Neked hogy esik, ha megérintelek? – Eddig úgy festett, hogy nem is nagyon érti a szándékaimat, a gyendégségemet, de értékeli, hogy behoztama melegbe, kaját adok. És amikor a haját mostam, mintha még dorombolt is volna. Igen, extrém módon hatással van rám ez a lány, de nem vehetem figyelmen kívül, hogy hosszú évekig róka volt, és ha rátör valami vadság, talán úgy elmenekül, hogy soha nem látom többet. Ezért nem kéne összeugrasztani a komornával. - Akkor ha pihentél egy-két napot, akkor elutazhatnánk valahova. Róma, Párizs, olyan nagyvárosok, ahol rengeteg a látnivaló, finomak az ételek, jókat sétálhatnánk, nem ennyire sötét.. – Nem tudom, hogy mit akar, amikor közelebb hajol, én is megteszem, picit össze is ér az arcunk, de muszáj most nekem hátrahúzódnom, mert még meg találom csókolni. – Értem, hogy mire gondolsz.. Én is így érzem, de még nem tudom a megoldást..
- Ha jól sejtem, akkor az a nő nem így gondolja. - ha még most is takarítja a nővérem szobáját és mindent megtesz azért, hogy ápolja az emlékét, akkor gondolom szerinte még most is életben lehet és talán majd egyszer visszatér. Nem lepne meg, ha esetleg ezt gondolná, főleg ha nem találták meg a holttestet, bár mivel tengerbe veszett ez nem csoda. A víz könnyen elviszi a testeket, elvisz bármit, nem is beszélve a halakról, amik elég gyorsan és könnyen felfalnak bármit, ami puha és kiázott a víztől... Ebbe talán nem a legjobb így belegondolni, de ezek szerint a nővérem halott és jobb erre számítani, mint abban a hitben élni, hogy még életben van, amire vajmi kis esély van, sőt jó eséllyel semmi. - Azt hiszem... értem, de biztos, hogy ezt rólam gondolod így és nem így lennél bárkivel, aki... tudod nem olyan hűvös, mint a nővérem volt? - nem akadékoskodni akarok, a kérdésem igazából tényleg csak érdeklődő, hiszen ahogyan az emberi gondolkodás visszatér a logikai is lassacskán. Bár rókaként éltem, nem sok mindent tapasztaltam meg, de gyerekként azért még az emberek között sok mindent láttam és olvastam, és később is láttam dolgokat, amikből tudat alatt mégis csak tanulhattam. Már csak az emlékek hiányoznak, de ki tudja azokat lehet, hogy okkal nyomom el, mert könnyebb néha bizonyos dolgokra nem emlékezni, mint arra, ahogyan az anyám egy seprűvel hajtott el a háztól, mert megijedt a közeledő rókától, mert nem tudta, hogy mit akar és fogalma sem volt róla, hogy én vagyok az. - Ms. Denvers mit szeretne? És... ha én nem akarok itt élni? Ez a hely annyira... tudod olyan, mint ő, hideg és valahogy... félelmetes. - az utolsó szónál kicsit még közelebb is hajolok, szinte csak suttogom neki a szót, mintha titkot akarnék elárulni. Igazából tényleg nem tudom ezt a helyet az otthonomnak tekinteni, sosem jártam még itt, az után került a családhoz, hogy én eltűntem. Valahogy nem tudom a magaménak érezni és az egész hely annyira komor és túlságosan komoly. Illik a nővéremhez, legalábbis ahhoz nagyon is, amilyen képet lefestettek róla, de hozzám... hát hozzám cseppet sem és nem tudom, hogy képes lennék-e egyáltalán itt élni.
- Persze, a hajó ripityára tört, a pálcája darabokban volt, és hát rengeteg vér volt a roncsok között. Meg kellett halnia. – Nem találták meg a testét, de feltételezhető, hogy a tengermélyi ragadozó halak megették, ezt nyilván nem közlöm a lánnyal, mert csak felfordulna tőle a gyomra, hiszen mégiscsak a testvére szétszabdalásáról beszélünk. Ez így a jó, hogy feltételezzük, hogy meghalt, hiszen ha nem így lenne, akkor már régen előkerült volna. Különben is, a szüleik már eltemették Beccát, hivatalosan is halott, annak ellenére, hogy Mrs. Danvers a maga különös, beteg módján életben tartja az emlékét. Ám ez tényleg csak ilyen elvi kegyelet, kétlem, hogy ha egyszer mégis benyitnék Becca egyik kulccsal lezárt szobájába, ott találnám őt. Tudom, hogy egykor nem voltak gazdagok, és a távoli unokabácsinak köszönhető mindez, de Becca gyorsan rákapott a vagyon ízére, és már tizenhat évesen Amberly úrnőjeként viselkedett, dölyfösen, mintha ez mindig is járt volna neki. A saját szüleit talán nem is támogatta. Sage pedig sosem volt részese a fényűzésnek. - Nem tudom, valahogy ápolni akartam az emlékét, és foglalkoztatott a gondolat, hogy még rád akart találni, megmenteni attól a sorsba, amelybe estél. Úgy gondoltam, hogy egy jó férj még a feleség halála után is tartozik valamennyi kötelezettséggel. Akkor ugyan még nem gondoltam bele, hogy a kisróka ilyen szép, és édes.. De.. most nagyon nem egyszerű ez így. – Bólintok, a házvezetőnőre én is ezt a szót használnám leginkább. Félelmetes. Nem halálfaló, ez egészen biztos, de jelenléte teljesen beárnyékolja Amberlyt, mintha már maga is a része lenne. Ha nem is látom, olyan, mintha maga a ház figyelne. Csak ebben a percben nem, amikor Sage itt van, és beragyogja a szobát. Vele valahogy minden annyira más, meghittebb, sőt azt kell mondanom, intim. Nem feltétlenül a feltüzelt vágyakozás miatt. Hanem olyan kis.. aranyos. - Elsősorban a tiéd, hiszen vér szerint téged illet. De végrendelet híjján a kettőnké. Én nem akartam csak magamnak. Gondolom ezért akart megtalálni Rebecca. Hogy együtt virágoztassuk fel a birtokot. Mrs. Danvers viszont ennek nem örül, és ez az első alkalom, hogy valamiben nem ért egyet az úrnőjével.. Nem értem a dolgot. – Fogom meg a lány kezét eltűnődve, pedig elvileg távol kéne tartanom magamat tőle, mégis, olyan jó neki megnyílni. Olyan régóta bánt már, rág belülről ez az egész, hogy úgy kellett tennem, mintha én is rajongtam volna Beccáért, holott egy szívtelen dög volt. Csak elsőre nem láttam, és gyorsan összeházasodtunk. A gyors házasság most is indokolt lenne, de ezúttal Sage tényleg helyes választásnak tűnik.
Szó se róla már az elején is meg volt az az érzésem, hogy kissé furcsa ez a ház, bár nem tudtam, hogy pontosan hová is tegyem az érzést, hiszen elég régen voltam bármilyen házban is, hogy legyen hozzá összehasonlítási alapom. Egy viszont biztos, tényleg vannak itt fura dolgok, amik főképp a nővérem körül forognak, már egyszerűen a nézése se tetszik és lehet, hogy nem kellene már előre, de ettől a házvezetőnőtől is kellőképpen tartok, pedig még nem is találkoztam vele. De tartok tőle, hogy nem lesz majd valami kedves hozzám. - Ez tényleg fura... és szerinted meghalt? Egyébként engem kerestek? A családom... a szüleim? - valahogy eddig fel sem merült bennem, de nem tudok semmit a családomról. Nem emlékszem rájuk, majd talán idővel, az is csak valami halvány emlékképként van meg a fejemben, hogy anya akkor régen, amikor hazamentem rókaként egyszerűen elzavart, hiszen nem tudhatta, hogy én vagyok az, nem ismerhetett fel, de nagyon fájt akkor, talán ezért is volt könnyebb mindent elfelejteni, hagyni hogy az állati elme felülkerekedjen és átvegye a vezetést és most nehéz visszaállni a régi énemre, talán még nem is akarok, pont a miatt mert vannak fájdalmas emlékek, de mégis érdekel, vajon a szüleim kerestek-e, vagy egyáltalán élnek-e még. Talán a nővéremről könnyebb hallani, főleg azért, mert ő valahogy... távolabbinak tűnik, talán régen sem volt vele jó a viszonyom? - Akkor miért nem mentél el innen? - nem az a kézenfekvő, ha valahol nem jó, akkor továbblépsz és odamész, ahol jó? Én is mindig az erdő olyan részére mentem, ahol jobb volt az élet, ahol több volt az étel, ahol jobban tudtam vizet találni. Ha neki annyira rossz volt itt, akkor vajon miért maradt? Elmehetett volna keresni egy olyan helyet, egy olyan embert, aki mellett tényleg jól érzi magát, nem ez lett volna a kézenfekvő megoldás? - Nem lehetett könnyű így élni, és... nem tudom, hogy én akarok-e ismerkedni ezzel a Mrs. Denversszel, eléggé félelmetes alaknak tűnik. - az elején egy pillanatra azért együtt érzően megszorítom a kezét, aztán csak elhúzom a számat, mert hiába nem akarok találkozni azzal a nővel, valószínűleg úgy is kénytelen leszek, főleg ha itt él és majd folyton összefutok vele. - Hogy én? Mármint, hogy az enyém lenne ez a hely? De... nem a tiéd? - nem értek én ehhez, hiszen ő él itt, ez az ő birtoka nem? Én nem érzem a sajátoménak. Persze nem is emlékszem rá, így aztán egyáltalán nem csoda, hogy nem kötődöm hozzá. Gyerekként is igazából kevés időt töltöttem itt, hiszen anno apa nem volt tehetős és gazdag, amikor a családba került, és sokkal jobban szeretett a tóparti kis házban lenni, én pedig inkább vele voltam többet, mert valahogy ez a nagy birtok sokszor engem is elrettentett. Már akkor is jobban vágytam valami szabadabb életre, hát úgy fest, hogy meg is kaptam... csak épp nem úgy, ahogyan szerettem volna.
Nem akarom ráerőltetni az egész házasságot, hiszen tényleg nincsen tisztában a dologgal, majd még át kell gondolnunk. Ám biztosan védelmet nyújtana neki a frigy, és ha velem történne valami, sosem kellene célkülöznie, Amberly az övé lenne. Engem aztán nem érdekel, hogy ki mit mondana, logikus lépés, hogy ha a családban maradhat a birtok irányítása, akkor beleférhet, hogy elvegyük az egykori sógórnőnket. Ráadásul házasságtörésről szó sincsen, hiszen Rebecca már igen régen halott. Még ha nem is találták meg a testét, a hajó roncsait igen, és vért is, tehát már régen előkerült volna, ha élne, hivatalosan is hallottá van nyilvánítva. Rossz nyelvek mindig lesznek, az meg úgysem érdekel. Ráadásul nem csak a baráti jótett érdekel, Sage már pár óra alatt is felkeltette az érdeklődésemet, zavarbaejtően bájos, édes lány, csak semmit nem ért az egészből. Bólintok, mert nem ez a lényeg. - Nem miattam, ezt elhiheted. A nővéred miatt. Lehet, hogy még reménykedik benne, hogy mégsem halt meg. Úgy tekint az egész birtokra, mint Rebecca kegyhelyére. Takarít rá, kimossa a ruháit, felveri a párnáit. Szürreális. – Rázom meg a fejemet, ezért nyomasztó a ház, mert Mrs. Danvers önmaga is igenscsak komor személyiség, és ahogyan kezeli Rebeccát, mintha még mindig élne, tényleg életre tudja kelteni a szellemét, ha nem is szó szerint. De délután pihenőidőben lepisszegi az embert, ha megreccsen a lába alatt a padló, na és persze véletlenül sem lehet bemenni a nő szobájába, vagy az általa használt helységekbe. Végtére is el is adhatnám a helyet, én nem itt nőttem fel, Amberly Rebecca családjához kötődik, csak hát az a fránya lelkiismeretfurdalás, hogy így elhidegültünk egymástól. – Ezt.. nem könnyű elmondani. Az elején eléggé hasonlítottunk, versenyző alkatok voltunk.. Riválisok, és ez összehozott. Azt mondják két dudás nem fér meg egy csárdában.. nálunk mégis működött, egy ideig. Aztán kiderült, hogy én sem lehetek a versenytársa, mindenkit maga mögé utasít. – Finoman megemelem a vállamat, afféle keserűség ez, ami kijön belőlem. Egyértelműen ég és föld, ahogyan a két nővért megismertem. Rebecca egy szívtelen, rideg teremtés volt, aki mindenkit használt, és csak a komornával értette meg magát. Mindenki mást kizárt. – Nem, egyáltalán nem baj, de te csak az én álláspontomat ismered. Ha Mrs. Danvers mesélné.. Áh, nem, ő senkit nem akar meggyőzni, ő tényként kezeli, hogy az úrnője volt a legfantasztikusabb nő a világon. Sötét titkaik voltak úgy érzem, és még én.. a férje sem ismertem igazán. – Én is megnézem az albumot, amit lapozgat, egy pillanatra még össze is ér az arcunk, gyorsan hátrahúzódok, hogy ne ijedjen meg, noha ismét átfut rajtam valami fura vágy, a bőre olyan forró és édes, szinte csókolni való, de nem gondolhatok most még ilyesmire. – Nem is hiszem, hogy neked ilyennek kellene lenned. Megtaláljuk majd a stílusodat. Nem is tudom, gondolom azért, hogy ne kallódj el. Lehet, hogy mégiscsak volt érzelmes oldala. Csak.. már nem volt ideje ezzel foglalkozni. Mindig azt mondta, hogy mivel nincsen gyerekünk, te lennél az egyetlen örökös.. – Lepillantok az albumra, a hideg szemek valahogy nem azt tükrözik, hogy a hugában akarta tovább vinni a nevet, a vért. Vagy.. éppen az ellenkezője, talán tartott attól, hogy Sage egyszer élve előkerül, megházasodik, és örökli Amberlyt ha már gyermeke születik..?
Igazság szerint még fel sem fogtam teljesen ezt az egészet és az, hogy feleségül vegyen valaki... talán tisztában van azzal, hogy ezzel sem vagyok még teljesen tisztában, hogy mit is jelentene, hiszen elég sokáig nem éltem emberként, nem éltem emberek között, most viszont mégis azt kellene és hirtelen elég sok mindenhez kell megpróbálnom alkalmazkodni, amit még nem tudom, hogyan fogok tudni teljesíteni, vagy nem ijedek-e meg tőle. De talán ezzel ő is tisztában van, ha soknak érzem az egészet, akkor könnyen lehet, hogy a könnyedebb és egyszerűbb róka létet választom és egyszerűen eltűnök a színről, ezért talán ezt nem kockáztatja majd meg. - Ebben tényleg biztos vagy? - vajon a barátai tényleg megértik majd, hogy mást akar, mint ők, vagy épp másképp gondolkodik jelenleg? Én ebben igazából egyáltalán nem vagyok biztos, de bizonyára ő ért jobban a világhoz és az emberekhez, hogy esetleg jobban tudja. Majd meglátjuk, én nem fogok erősködni, végül is nem az én dolgom, hogyan alakítja az életét, én egyelőre jól vagyok itt, mert meleg van és van mit enni, ez végülis valakinek aki az erdőben rókaként élt le éveket elég nagy dolognak számít. - De miért maradt itt, ha téged utál? Ezt sem értem. - rázom meg a fejemet, majd újra amikor rákérdez, hogy mit jelent a kevély szó. Természetesen fogalmam sincs róla, nem igazán hallottam még róla, gyerekként ilyen bonyolult szavakat nem tanultam még meg, aztán már nem volt rá lehetőségem. - Ha ilyen volt hogyan szerethetted? Vagy... csak el akarta érni és sikerült neki? Ha azt mondom, hogy nem tetszik milyen volt az baj? - nem vagyok bizonytalan még ennél a kérdésnél sem, teljesen nyíltan teszem fel, hiszen ez alapján tényleg nem tűnik valami jó embernek a nővérem, nem tudom, hogy ki az, aki esetleg kedvelte őt és hogy ez a nő miért volt ennyire oda érte. Valahogy attól tartok, hogy ő is hasonló lehet és e miatt rajongott érte ennyire, ez viszont cseppet sem jó hír, mert akkor biztosan nem lesz túlzottan kedves. - Nem is akarok ilyen lenni és ezek a ruhák! Iszonyatosan kényelmetlennek tűnik. - lapozgatom közben az albumot és nézegetem a képeket, de tényleg úgy vélem, hogy nem lehetett valami kellemes ennyire szűk ruhákban létezni és folyton ilyen magasra emelni az állát. - Ha ilyen volt, engem miért akart megtalálni? - azt mondja senkit sem szeretett és hideg nő volt, akkor vajon miért akart megkeresni, ha én ennyire más vagyok? Vagy régen nem voltam az, csak az élet az erdőben megváltoztatott, vagy nem hagyott ilyenné válni? Tudom sok a kérdésem, talán túlságosan sok is, amikre nem lehet, vagy nagyon nehéz válaszolni, de ettől még úgyis fel fogom tenni őket, maximum kihívás lesz számára, hogy választ fogalmazzon meg rájuk.
Ha arról van szó, hogy nekem kell a világot megváltoztatnom a kedvéért, hát isten a tanum, valahogy rajta leszek! Ezt csakis úgy érhetem el, hogy itt a kúria falain belül biztonságérzetet adok, amennyire csak lehet. Elviszem magammal majd az üzleti útra, hogy lásson a világból, de figyelni fogok az érzéseire, hogy ha nem érezné magát jól, sürgősen változtassak valamit. Ám nem is az úri társaság lesz a lényeg. Mrs. Danvers áll a boldogságunk igazi útjába. Nem gondolom azt, hogy elképzelhetetlen lenne, hogy Sage lépjen Becca helyébe, és elvegyem feleségül akár már pár héten belül, de a házvezetőnő sötét, komor aurája félő, hogy megmérgezne itt mindent. - Tehát egyikünk sem érti, ez igazán remek. – Nevetem el magamat. Hát erről van szó! Igazán üde színfoltot hoz az életembe ezzel a kendőzetlen, leplezetlen természetességgel, és hát csodásan néz ki egy szál semmiben, nem akarnám, hogy más is lecsapjon rá. Nem hiszem, hogy úrinőnek kéne nevelni, az már számomra is nagyon unalmas lenne. Becca mellett évekig feleltünk meg a protokolnak, és lássuk be, nem voltam éppen boldog. Ha már le akarom gyűrni a magányt, valaki olyannak az oldalán, aki ilyen vidám, mégis egyszerű lélek. Akinek nincsenek belső gátjai, csak teszi, amit a szíve diktál. - Nem. Azért mondom, mert mindig én alakítottam a sorsomat, és ha most ez a kívánságom, a társaság nem fog kilökni magából, hiszen őket is én hoztam össze. Ha melletted képzelem el az életemet, meg fogják érteni. Mert meg kell érteniük. – Igen, itt akarom tartani a lányt, magam mellett, de kár lenne, hogy nyomassza őt a tény, hogy az üzleti élet milyen stílust kíván meg. Majd valahogyan átformáljuk a környezetünket, végülis elég fontos ember vagyok ahhoz, hogy ez sikerülhessen. Majd amennyire lehet, megismertetem velük a lány múltját, amely cseppet sem szégyenelndő, így könnyebben megérthetik, hogy miért maradt el nála a jómodor megtanítása. Nem mintha engem kicsit is zavarna, amiért ilyen. - Igaz. Hát ő nagyon körberajongta, Becca volt a mindene, engem meg kifejezetten utál. Már csak azért is, mert be akarom tölteni a nővéred helyét általad. Viszont olyan üres ez a ház, és Becca is azt akarta, hogy keresselek meg téged. Nem arról van szó, hogy szomorú volt. Inkább.. kevély. Tudod, hogy mit jelent ez? A társaságban azt mutatta, hogy mindenkit imád, ezért őt is imádták, valójában viszont rendkívül gőgös, hidegszívű asszony volt, többeket egymás ellen fordított.. Én.. nem voltam vele boldog, csak az elején. Sajnálom, hogy.. ezt kell mondanom róla. Sajnálom, hogy meghalt, mert szerettem, de már csak szeretettel.. Neked, nem kell ilyennek lenned. Teljesen más vagy. – Simítok végig egy pillantig az arcán.
Azt már kezdem azért sejteni, hogy változnom kell, ha tényleg itt akarok maradni hosszú távon, bár még egyelőre ez is kétséges. Valahol azért jól sejti, hogy ha nagyon megijednék bizonyos helyzetektől, vagy nem tetszene ez az egész, akkor lehet hogy simán elmennék és kész inkább, mint hogy rosszul érezzem magamat. Azért ez a világ nekem még tény új és nagyon furcsa is, azaz már elszoktam tőle. Rókaként minden egészen más volt és most alkalmazkodnom kellene ehhez az új helyzethez valahogy. - Ühüm... azt hiszem értem, vagyis te sem érted, úgyhogy nekem sem feltétlenül kell. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal egy kis gondolkodás után. Azért tényleg kellett pár pillanat, amire megpróbáltam felfogni azt, amit mondott, oldalra döntött fejjel néztem csak addig, de igazából tényleg nehéz megérteni azt, ami lejátszódik a fejében, hiszen mégis csak új nekem az egész helyzet, nem sokat értek belőle, a világából sem, így az is meglepő, hogy még ő maga sem érti azt, hogy mit érez. Az én érzéseim viszonylag egyszerűek, egyrészt nem voltak meg a behatások, hogy felnőjek úgy érzelmileg, másrészt róka voltam évekig, amikor minden sokkal-sokkal egyszerűbb. Éhes vagy, vagy fázol, félsz... de az összetett érzelmek elég ritkák voltak esetemben az utóbbi években. - Biztos, hogy nem okoznék gondot és nem csak azért mondod, mert... tudod... mert te sem tudod, hogy miről mit gondolsz? - nem akarok én kötekedni vele, nem e miatt mondom ezt, egyszerűen csak érdekel a dolog, mert egyelőre még nem tudom, hogy mit lehet ebből az egészből kihozni, főleg ha olyan nagyon komoly emberekhez van köze, akiknek nagy elvárásaik lehetnek velem, velünk szemben,a miknek nem biztos, hogy megtudok felelni, sőt az sem teljesen biztos, hogy egyáltalán megakarok, hiszen nem ismerem őket, miért kellene beszélnem velük és úgy tenni, ahogyan várják? - Mégis ki mást kérdezzek róla, ha nem téged? Ha jól sejtem akkor ez a Mrs. Danvers úgyis túlozna. - vonom meg a vállamat. Kezdek egészen szépen és választékosan beszélni, az is lehet, hogy hamarosan majd visszajönnek az emlékeim is, ha ilyen szép ütemben fejlődöm annak hála, hogy már nem róka alakjában szambázom az erdőkben, de a képek is érdekelnek. Mégis, amit leír nekem az fura és szokatlan... nem gondoltam volna, hogy a nővérem ilyen... komoly. - Olyan.... furcsa. - veszem a kezembe a képeket, miután leültem mellé. Tényleg nagyon komoly és sötét és persze nem figyelek rá, hogy nem kellene összefogdosnom a képeken a fényes részeket, ez nem olyasmi, amire ügyelni tudnék egyelőre. - Miért ilyen... szomorúnak tűnik, vagy nem is tudom. Nekem is ilyennek kellene lennem? - nem tudom, hogy régen milyen voltam és jó eséllyel ezt Robin sem, ha már nem ismerhetett meg, de vajon a nővérem mesélt rólam, hogy tudja egyáltalán ki az, akit eddig keresett és végül megtalált?
Meg kell értenie, hogy én aztán nem várom el tőle, hogy máris ismerkedjen, viszont azt is, hogy nem lehetek a házhoz kötve, gyakorta el kell utaznom az üzleti ügyeim kapcsán. Mondanám, hogy jőjjön velem, ám mi van, ha megriad kint a nagyvilágban valamitől, és megint elszökik, visszahúzva magára a róka alakot. Ám így sem figyelhetek rá, meg akkor sem, ha a házban marad. Mrs. Danvers kétesélyes, lehet, hogy rajta tartaná a szemét, de az is lehet, hogy elüldözné.. Nehéz ügy ez, de nem most, nem ezen a napon kell kitalálnom. Jelenleg Sage tiszta, és kezdi leküzdeni a furcsálkodását, mint ahogyan nekem is nagyokat kell sóhajtoznom, hogy mennyire tökéletes az alakja, és mennyire provokatív, hogy nem szégyenlős. - Igen, az tényleg nem lenne túl szerencsés. Én elfogadom, sőt még tetszik is nekem mindez. Nekik nem biztos. Vagy ha valakinek meg nagyon tetszene.. Akkor pláne rosszul érezném magamat. Tudom, hogy furcsa vagyok, számomra is új, hogy ilyen vagy, és nehéz eldönteni, hogy mennyire helyes, hogy ilyen hatással vagy rám. – Próbálom megmagyarázni, hogy mit érzek. Becca már nagyon régóta meghalt, az emléke mégis súlyos lepelként borul a házra. Mrs. Danvers soha egy pillanatig nem engedte, hogy a nő emléke eltűnjön, naponta cseréli ott az ágyneműt, port töröl, és olykor bizony arra riadok meg, hogy kikészíti az asszony ruháját a kanapéra, vagy neki is tölt teát. Riasztó, de tényleg. És Sage-et ebbe a közegbe kényszerítem. Nem, az elején lehet, hogy velem kéne jönnie, egy szállodai szobában ott tudom hagyni, aztán sietek a tárgyalásokkal, hogy vele lehessek. Még akkor is, ha megbonyolítja a dolgokat, hogy nem fogok két szobát kivenni csak azért. Majd kérdés, hogy mennyire fogunk tudni nem furcsán egymásra nézni, ha egy szobában kell aludnunk. Már most is így érzem, holott most még külön szobát tudok adni neki.. - Nem arról van szó, hogy nagyon is érdekel. Kialakítottam egy stílust. A társaság középpontja vagyok, ettől függetlenül viszont a magánéletemről nem mesélek. És most bejössz a képbe te. Nem akarom erőltetni, és remélem, hogy majd kialakul, hogy jól érezd magadat. Nekem most már a családom vagy, és hidd el, nem teremtesz olyan helyzetet, ami a státuszomat rombolná le. – Mondjuk Mrs. Danversnek biztosan meglesz még erről a véleménye, de ez most nem izgat, a nő még két napig biztosan el van utazva, addig be tudom mutatni Sage-nek Amberly birtokát. Nyilvánvalóan Becca szobájába nem megyünk, mert a banya biztosan észrevenné. Nem tudom hogyan csinálja, talán mágiával.. - Nem gondolom, hogy.. nekem kéne ilyeneket mondani a nővéredről. Nehéz róla beszélni. Mrs. Danvers imádta. És nagyon sokan még. Szinte mindenkit megnevetett, imádta a partykat, a bálokat. A gazdagságot, és a vagyont. Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Inkább mutatok róla képeket. – Fogom kézen, és elindulunk lefelé, vissza a nagy lenti terembe, ahol a kandalló is van. A házimanó azóta elvitte a dézsát. Nyilvánvalóan nem Becca szobájából hozok képeket, hanem az egyik polcról. Egymás után adogatom a kezébe, amikor visszaültünk a kanapéra. Így, hogy csak egy hosszú póló van rajta, igyekszem nem bekukkantani a lába közé, vagy éppen a kebleire, amik olyan ingerlően domborodnak. A képekről talán felismerheti a nővérét, aki egy mosolytalan, fekete hajú fiatal nő volt, hűvös testtartással, fennhéjázó fintorral. Fel is mutatok az egyik falra, ott még portré is van róla. Na nem mágikusok ezek a képek, így nem mozognak, hiszen sok a mugli üzletfelem, nem akartunk ebből félreértést.
Azért arra nem számítottam már így az elején, hogy kénytelen leszek majd másokkal is megismerkedni. Remélhetőleg ez nem a közeljövőben lesz, hiszen egyelőre jól el vagyok én így, ahogy vagyok, még ezt is meg kell szoknom, hogy vele ismerkedem. Túlságosan új nekem minden. Talán idővel majd eszembe jutnak a dolgok, lehetséges, hogy pár nap, vagy hét és bevillannak olyan régi szokások, amiket már elfelejtettem, netán a családom, az anyám arca, a nővérem holmijai ismerősek lesznek... ki tudja. Egyelőre még minden szokatlan és ismeretlen számomra, a ruhák és a szokások és persze a reakcióik, mint amit belőle is sikerült kiváltanom csak azzal, hogy nem öltöztem fel azonnal. - Még nem... majd talán, de ők is elvárnának tőlem dolgokat és biztosan meglepődnének, mint ahogyan te is, nem? - na nem feltétlenül azon, hogy mennyire vagyok laza és közvetlen, inkább csak azon, hogy nem igen használok még kést és villát, no meg nem ismerem a bevett szokásokat sem. Máshogyan élek egyelőre, mint azok, akiket ő ismer, főleg ha olyan úri közegben mozog, mint amilyenben él. Kétlem, hogy egy könnyen és főleg nem hiszem, hogy gyorsan alkalmazkodni tudnék ehhez, főleg e miatt kell idő, amíg találkoznom kell másokkal is. Az a házvezetőnő beleférhet, remélhetőleg azért nem olyan veszélyesen rossz ember, vagy nehéz eset. - És téged nagyon is érdekel, hogy hogyan s miként vélekednek rólad mások... igaz? - legalábbis ezek alapján nagyon úgy látom. Na ez is olyasmi, ami bennem cseppet sincs meg, hiszen nekem aztán édes mindegy, hogy ki mit gondol rólam, eddig se nagyon érdekelt, most hirtelen másképp kellene gondolkodnom minden téren? Nem tudom, hogy mennyire fog menni, mennyire fogok tudni arra figyelni, hogy megfeleljek másoknak és hogy egyáltalán akarok-e. Ez itt a nagyobb kérdés, pedig úgy fest, ha itt szeretnék maradni, akkor kénytelen leszek alkalmazkodni a helyzethez, első körben teszem azt felöltözni és összekapni magamat, hogy ő is egy kissé kevésbé legyen feszélyezett, hiszen most nagyon látszik rajta, hogy nincs épp a legjobb helyzetben. - Ennyire szerette? A nővérem... jó ember volt? Mesélsz nekem róla? - nem emlékszem rá, legalábbis egyelőre nem és ha lenne is emlékem, bizonyára azért sokat változott, felnőtt, amíg nem találkoztunk, hiszen sok-sok év eltelt azután, hogy eltűntem. Vajon meddig keresett a családom? Kerestek egyáltalán, vagy feladták hamar és beletörődtek, hogy eltűntem, úgy vették, hogy meghaltam? Végül bólintok és elindulok újra kifelé, odalent kényelmes volt, elég tág terület és ott volt a tűz a kandallóban, végül is ott nem lenne rossz, bár a póló elég kevés öltözetnek, de egy takaró, amibe csavart idefelé jövet is elég jól esne. Az úgy nem is lenne rossz, és még annyira álmos sem vagyok, talán a miatt is, hogy olyan sok minden történt meg. Lehet, hogy idővel elálmosodom és elnyom majd a buzgóság, de amíg nem, addig végül is még fent maradhatunk és mesélhet arról, hogy milyen életem lett volna, ha... nem rabolnak el.
Azért mégiscsak örülök neki, hogy a hosszúra nyúló nap végén már nem egy rókát kell becserkésznem, hanem a csodás kinézettel, és merész stílussal megáldott rokont mustrálgatom nagy lelkizések közepette. Őszintén szólva bár félek Mrs. Danvers véleményétől, de végeredményben Becca kívánságát teljesítem be azzal, hogy magamhoz veszem, már csak kezelnem kéne azt, hogy a fiatal szőke nő egy szál semmiben nem tartózkodó velem szemben, sőt még kiváncsi is. Nagyon tetszik ez a fajta viselkedés, még ha nem is szoktam ilyesmihez, és el kell döntenem magamban, hogy mennyire engedhetek neki. - Mármint.. senki mással? A házvezetővel kénytelen leszel, ő ugyanúgy itt él, velem. Másokkal egyenlőre nem kell találkoznod, ha nem akarsz. – Nem várhatom el tőle, hogy egy-az-egyben átvegye Becca helyét, hiszen néhai feleségem tényleg igazi úrinő volt, Sage meg rókaként rótta az erdőket. Megérteném azt is, hogy ha nem szeretné, hogy mustrálják. Bár akkor én mit is csinálok most? Jó, én más szemmel teszem, és nincsenek elvásáraim, sőt, sokkal jobban tetszik, hogy ő más, nem olyan karót nyelt. Viszont ezzel együtt azt hiszem esélytelen, hogy mondjuk férfiként gondoljon rám, mert nem is érti az egészet, és még ha el is magyaráznám, így nem lehet érzelmeket kialakítani benne. - Nekem soknak számít, úgy érzem, hogy eleget gyászoltam. Ám mások szemében lehet, hogy kevésnek, és talán megütköznének azon, hogy máris továbbléptem. És éppen veled. – A házasságra bólintok, lehet, hogy tényleg gyors ez így. Nem mondom, hogy máris keljünk egybe, de el akarom benne ültetni a gondolatot, hogy szokja, hogy ő lehet a ház úrnője, és nem csak mint vendég. Szerintem jól meglennénk, ráadásul nekem tetszik is, de ennek visszafelé is működnie kellene. Vagy akár névleg is lehetünk házasok, ha úgy nagyobb biztonságban érzi magát. Most éppen az komolyabb helyzet, hogy le kell hűtenem magamat, mert olyan könnyedén nyúlt hozzám, hogy még mindig a hatása alatt vagyok, és szó szerint magamra kell erőltetnem, hogy odaadjam neki a hálópólóját. Nem egyszerű ez az egész.. - Látom. – Csak egy pillanatra nézek le a lábára, valahogy olyan tökéletes ez a lány, hogy már tényleg el kéne vonatkoztatnom, és felnőtt, értelmes szemmel nézni őt, nem mint valami tárgyat, aki megtestesíti a vágyaimat. Igen, kell az a jéghideg zuhany, utána minden jobb lesz. Végülis ha most bárki más ledobta volna a ruháit, így éreznék, ez nem Sage hibája, ő csak túl közvetlen. – Nincs olyan, hogy kell. Csak ne nyúlj Becca dolgaihoz, viszont nem vagy rab, ha szeretnél, elmehetsz, én csak vigyázni szeretnék rád. Mrs. Danvers.. nos ő nagyon szerette őt, és még úgy kezeli, mintha itt lenne, mintha még élne, egyszer használni akarná a dolgait. Ezért.. Ha akarod, fent maradhatunk. Maradjunk itt, vagy üljünk le a kanapé elé a földszinten?
Néhány órával ezelőtt még rókaként élveztem, hogy újra rendesen funkcionál a lábam. Ugráltam az erdőben boldogan és most hirtelen rengeteg olyan információnak kerültem a birtokába, amiket egyelőre még nem igazán tudok hová tenni, pedig próbálok, de komolyan. Igyekszem felfogni, hogy mi is lesz ebből, de sok minden nagyon új és ismeretlen nekem, hiszen már régen elfelejtettem milyen is az átlag emberi élet, amilyet ő él. A családomra se nagyon emlékszem, ami persze még változhat a jövőben, de fogalmam sincs, hogy vajon tényleg fog-e. - És, ha én nem akarok másokkal találkozni? - kérdezek rá köntörfalazás nélkül. Persze, ha itt élek ebben a házban akkor összefuthatok másokkal is gondolom, de nem értem, hogy miért kellene megtanulnom másképp viselkedni, mint ahogyan most. Ez azért elég rossz dolog, hogy meg kell változnom és másképp kell viselkednem, mint ahogyan megszoktam már, hogy tekintettel kell lennem arra, hogy mit várnak el tőlem az emberek. Ez azért nehéz menet lesz, hogy ezt hajlandó legyek elfogadni. - Egy év soknak vagy kevésnek számít? És... házasság? - azért erre eléggé furcsállva húzom fel a szemöldökömet. Azért fura módon vannak dolgok, amik halványan derengenek, amikor beszélünk róluk, mint a házasság is, de ettől még nem kevésbé meglepő maga az ötlet, hiszen még csak most találkoztunk, hiába ismerte a nővéremet, én még csak rá is alig emlékszem, úgyhogy ez így is úgyis elég furcsa lenne. - Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy... értem, de... majd lehet, hogy megértem egyszer. - vonom meg végül a vállamat. Na igen ez a dolog nekem még kicist zűrös, hogy tetszem neki vagy sem, hogy miket gondol, ami miatt olyan kemény lett a nadrágja. Biztosan jobban érteném, ha többet éltem volna ebben a világban, de így sajnos elég halvány sejtéseim vannak csak arról, hogy mit is akar ezzel az egésszel egyáltalán. - A lábam, már nem fáj. - láthatja is, hogy már egészen szépen behegedt a seb, hála annak, hogy Lacey szépen bekötözte és nagy nehezen rávett, hogy ne szedjem le a kötést sem onnan. Kész csoda, hogy végül sikerült elérnie. - Nekem akkor itt kell maradnom? De elmehetek máshová is, ha akarok, vagy nem szabad? Miért nem nyúlhatok a testvérem ruháihoz? Azt mondtad, hogy a testvérem, ez a Mrs. Danvers miért allergiás rá? Azt hiszem fáradt is vagyok, de mégis sok a kérdésem. - na igen, sok minden van még, amit nem értek, de próbálom felfogni a lényegét ennek az egésznek. Az is lehet, hogy a pihenés is jót tenne, akkor ki tudja, hogy mik jutnának eszembe esetleg alvás közben.
Próbálok elvonatkoztatni attól, hogy a kecsesen ringó keblek látványa kísért, nehéz így érdemi dolgokról beszélgetni. Sage nincsen tisztában azzal, hogy milyen szép, kívánatos lány, na meg azzal sem, hogy mióta nem voltam már nővel. Jobban meg kellett volna gondolnom, előtte minimum elmenni valami kuplerájba, hogy ne a saját rokonommal kapcsolatban legyen furcsa érzéseim. Csak úgy gondoltam, hogy egy kislányról lesz szó, meg hát mégiscsak embernek született, jó eséllyel megtartotta a tudatát. De nem, kaptam egy gyönyörű, felnőtt nőt, akit nem zavar, hogy így nézem, lazán meztelenkedik előttem, én meg már lassan nyüszítek a vágyakozástól, amit lát ugyan rajtam, de nem ért. - Nincsen olyan, hogy kellene. Számomra.. fantasztikus vagy, hogy így viselkedsz. Mondhatnám azt, hogy furcsa, a nővéred miatt, de ő meghalt, úgyhogy.. De én már nem is tudom. Hogy másokkal.. Ezt majd még meg kellene beszélnünk. Visszafogottabban, nem ennyire kiváncsian. Majd megtanítalak rá, nem lesz sok időnk. – Az emberek biztosan érdeklődnek majd, hogy a volt feleségem huga visszatért az ismeretenség homályából, és vajon milyen lehet. Hát előttük nem teheti meg Sage, hogy egy szál semmiben ring, vagy hogy mindent ennyire megnéz magának, mint az én micsodámat.. Nem csak arról van szó, hogy féltékeny lennék, az egy dolog. De nem viselkedhet majd úgy az úri társaságban másokkal sem, bármennyire is édesnek tartom. - Mások szerint valószinűleg igen. Mert más az, ha mondjuk a nővéred emléke miatt összeházasodnánk, és nem hagynálak sorsodra. De ha abból a szemszögből néznék, hogy én már egy év után tovább is tudok lépni, ráadásul veled, az biztosan furcsa lenne. És hogy nekem..? Egyrészt zavarba ejtő, mert azt hittem, hogy fiatalabb vagy, és még.. nem vagy ennyire szép, de... te illesz hozzám, én pedig elég régen.. Nos.. a nővéred elég régen meghalt ahhoz, hogy nagyon tetszél. Ezt mennyire érted? – Tudom, hogy kacifántosan fogalmazok, és még az is nehezen értené meg, aki nem tűnt el hosszú évekre rókabőrbe, hát még neki, akivel ez történt. Mégis muszáj vagyok körbeírni valahogy a dolgot, ő pedig lassan felöltözik, de egy póló azért nem fed el mindent, még ha hosszú is, hiszen bugyi sincsen rajta, és így ahogy ráfeszül, szinte látni mindent. Nehéz éjszakám lesz, az biztos. Hidegzuhannyal kell majd kezdenem. - Az biztos, el tudom képzelni. Fáj még.. a karod..? Vagy a lábad? Hát megmondom őszintén, a nővéred komornája.. nem egy kedves asszony, de ki lehet vele bírni. És én többségében itt leszek, de olykor el kell utaznom üzleti útra. Addig próbálj majd meg jól viselkedni, és nem turkálni Becca szobájában, meg a ruhái között. Mrs. Danvers azt hiszem alergiás az ilyesmire. Fáradt vagy? Hosszú volt ez a nap? Pihennél? – Kérdezem most már lassacskán elindulva az ajtó felé, kivéve ha még valami kérdése, vagy kívánsága van.
Halványan, nagyon halványan emlékszem még rá, hogy amikor az átváltozásom után haza akartam menni nem tudtam. Nem, mert anya egyszerűen seprűvel akart elüldözni, hiszen csak egy rókát látott és nem engem. Utána nem próbálkoztam többet sosem, egyszerűen annyiban hagytam a dolgot és kész, úgy volt egyszerűbb és kevésbé fájdalmas. Könnyebb volt elfelejteni azt is és szépen sorban mindent és mostanra már tényleg csak halvány emlékfoszlányaim maradtak a régi életemről. Nem igazán sok minden maradt meg, csak foltok, azok is csak jó eséllyel azért derengenek halványan, mert most itt vagyok emberi alakban, olyan valakivel aki emlékszik a testvéremre és ismerte is. Az más kérdés, hogy meghalt és én nem tölthettem vele túl sok időt. - Hát akkor te milyen emberek között nőttél fel. Másképp kellene viselkednem? Én... nem tudom, hogy milyennek kell lennem, nem emlékszem rá. - és nem is tudom, hogy tudnék-e változtatni, ha kellene. Nem neveltek úrikisasszonynak, legalábbis túlságosan rövid ideig ahhoz, hogy megmaradjon belőle bármi és a kevés is, ami volt az évek során elveszett. Szabad lelkű lettem, egyszerűen csak ösztönös, az ösztönöm pedig nem azt jelzi, hogy gyorsan fel kell öltözni, inkább azt, hogy jól eső érzés egy érintés, egy ölelés, az hogy valaki figyel rám. Az is jó volt, amikor az a lány az erdőben segített, amikor beleléptem a csapdába. - Nem tudom, azt sem tudom, hogy mi a furcsa, hogy mi lenne furcsa egyáltalán. Szerinted az lenne? Vagy mások szerint? - a nővéremre sem emlékszem, most még csak halványan se nagyon dereng úgyhogy nem igazán tudom, hogy milyennek kellene lennem mindenki más szerint. Én csak ezt ismerem, ezt a fajta életet és ezt a fajta létezést, minden más számomra teljesen új. Ha azt akarja felöltözöm, de engem nem zavar az sem, ha nem kell, vagy ha ő... úgy néz ki, ahogy most kinéz, mintha kitömte volna valamivel a nadrágját, csak én nem láttam, hogy mikor csinálta. Még mindig nehéz elképzelnem azt, amit magyarázni próbált, főleg hogy nem igazán emlékszem az emberi anatómiára sem. Végül csak megvonom a vállamat és elveszem tőle a pólót. Abba azért bele tudok bújni egyedül is, de gondolom nem maradhatok ebben mindig. Csak aztán ülök le most már az ágy szélére. - Nem olyan, mint itt egy házban. Nehéz volt enni találni és... nem szerettem a hideg teleket, akkor még nehezebb és hideg is volt. Az emberek pedig nem voltak kedvesek, néhány hete is találtam egy csapdát. Volt egy lány... ő segített, meggyógyította a mancsomat. Miért, itt milyen élni? - vajon sok a szabály? Azt már láttam, hogy meleg van és van mit enni, de gondolom ennek is meg van az ára, ami azért félelmetes is lehet, ha kiderül, hogy mi az az ár. Gondolom egyrészt az, hogy kénytelen leszek ruhákat hordani, és muszáj is hiszen a bundám nélkül valószínűleg fáznék is.
Egyértelmű, hogy számára nem annyira bonyulult, mint nekem. Nála az alap ösztönök működnek, miszerint legyen biztonságban, étel és meleg, ezen felül minden más, mint a testi örömök sokatrangú dolgok. Én viszont roppant magányos vagyok Becca halála óta, és ha eddig nem is vált nyilvánvalóan, hogy nem tudok végigélni egy életet egyedül, ráadásként Mrs. Danvers-szel, akkor most, hogy Sage itt van.. hát jól döntöttem. Csak azzal nem számoltam, hogy ennyire szép, ilyen érett.. ennyire hozzám való. Az a vén banya, aki most távol van, biztosan nem értené meg, és magamban is le kell ezt gyűrnöm, hiszen a lány felé nem lehetnek elvárásaim, még úgy élné meg, hogy akarok valamit cserébe, amiért magamhoz vettem. Sőt, lehet, hogy ő maga rosszallaná. De akkor miért nem lök el, amikor hozzáérek? Az a dorombolás még azt is jelezte, hogy ínyére van a törődés, hogy valaki átöleli, hogy védelmezi. Kisállat volt eddig, és az elején nagyon méregetett, ám semmilyen szemérem nincsen benne felém, így azért nehéz ellenállni, de ő talán fel se fogja, hogy milyen hatással van rám, csak furcsálkodik. - Tudom, hogy bonyolult, neked most nem ilyen dolgokra van szükséged, nekem meg pont erre, csak nem tudtam, hogy.. Meg sem próbálhatom elmagyarázni. Csak.. szebb vagy, mint gondoltam, és aranyos, hogy ilyen kis védtelen vagy.. Én nem ehhez szoktam. - Nemesek között nőttem fel, üzletemberekkel, asszonyokkal tárgyalok, esélyeket adok, és magam is járok, ez a természetesség, ami a lányból árad, számomra tényleg elképesztő. – Nagyon szeretett téged, legalábbis... azt mondják, mert még előbb eltűntél, hogy én feleségül vettem. Szerinted nem lenne furcsa, ha úgy néznék rád, mint nőként, ha ő már.. nincsen többé? – Furcsa, hogy máris ilyesmikről beszélünk, de nehéz elvonatkoztatni, ha a gömbölyded hátsót látom, az érintenivaló feszes kebleket, ehhez még az járul, hogy csókra termett ajkaival folyamatosan fintorokat vág, amolyan kislányos és érett egyszerre. Nem csoda, hogy szinte állandóan kívános hangulatomban vagyok. Más azért nem váltott ki ilyesmit belőlem. - Jesszusom, dehogy.. Viszont az volna a helyes. – Adom most már oda a hosszú pólót, amely kényelmes lehet, és akaratlanul is felnyögök, ki kéne innen hátrálnom, mert a végén még kinyúlok, és az ujjaimmal meg találom ott lent simogatni, onnan pedig vajon van visszaút? Ha még rókajelleme van, talán meg is harapdálna. Amilyen feltüzelt állapotomban vagyok, még abban is megtalálnám a gyönyört. Vajon a rókák hogy csinálják? Hátulról, igaz? - És.. mivel töltötted az elmúlt éveket? Emlékszel valamire? Milyen volt.. átalakulva az életed? – Kérdezem monoton hangon, még ha a sötét szemekbe nézek, akkor is fájdalmasan ellenállhatatlan, de még így járok jobban, ha tartom a szemkonktatust.
Tényleg nem értem, hogy pontosan mi is történik és hogy neki mi a gondja, főleg mert úgy fest értenem kellene, mert neki teljesen egyértelmű. Persze biztosan valamikor régebben értettem volna, de most... sejtelmem sincs, hogy miért néz rám így, miért gondol ilyen dolgokat és hogy miért reagál így a teste. Időbe telik mire a emlékeim visszatérnek, ha visszatérnek rendesen egyáltalán, vagy mire ezt a fajta életet képes leszek megszokni és újra megismerni. biztosan lesznek majd hullámvölgyek, amikor szívesebben térnék vissza a megszokott környezetbe, de a testem jelenleg olyan sokkon ment át, hogy valószínűleg nem is nagyon tudnék átváltozni rókává egy ideig. Egyelőre még nem is akarok, ahhoz valószínűleg nagyon kellemetlen eseményeknek kellene történniük. - Értem, azt hiszem, legalábbis próbálom... megérteni. Elég bonyolult ez. - na igen, ezek szerint akkor én is így viselkednék, vagy rajtam is látszana valami, ha tetszene nekem? Egyenlőre persze számomra még minden új és ismeretlen, annyira meg főleg, hogy bármi is tetszeni tudjon, vagy értsem, ha netán így lenne. - Én nem tudom, szerinted ezek szerint furcsa lenne. Akkor biztosan, bár én szinte nem is emlékszem a nővéremre jelenleg. - vonom meg végül a vállamat, de ő még mindig hasonlóan néz rám, mint ahogyan eddig. Nem érzem magamat kényelmetlenül, de látom rajta, hogy ő valószínűleg nagyon is. Nem moccanok meg, vagy lépek hátra, vagy valami hasonló, hiszen nekem nem furcsa a helyzet, nem érzem át azt, hogy neki igen, de mégis csak segített és nem akarok neki rosszat. - Szeretnéd, ha felöltöznék igaz? - nem zavar, ha kimondja. Én kimondom azt, amit gondolok, nem bánom, ha ő is megteszi, pont e miatt kérdezek rá így nyíltan. Mondja csak meg nyugodtan, amit gondol, ha egyszer idehozott és úgy fest valamilyen szinten rokonszerűek vagyunk akkor ha neki úgy jobb, alkalmazkodom.
Nyilván teljesen másféle értékrendek vezetnek most mindkettőnket, hiszen ő még félig állatias, ösztönök vezérlik, míg én azt szoktam meg, hogy egy lánynak idő kell, míg egy férfi előtt levetkőzik, hacsak nem egy cédáról van szó. Sage teljesen természetes, és mivel még gyönyörű is, és édesen dorombolva vette tudomásul, hogy mosdattam, nem csoda, hogy ha fura, vágyakozó gondolatok ébrednek bennem, amitől még rosszul is érzem magamat egy picit, hiszen Becca hugáról van szó, aki szintén a családhoz tartozik. Viszont a feleségem már több mint egy éve meghalt, és már korántsem számítana megcsalásnak. Csak annyi benne a furcsaság, hogy Becca nem ezért bízta rám Sage-et, hiszen még előtte beszéltünk róla, mielőtt kihajózott volna azon a végzetes éjszakán. És most itt van ez a fiatal, édes lány, aki még kívánatos is a maga pőreségében, kérdés, hogy mennyire tegyem félre, hogy ki is ő nekem. Egy szál semmiben van még mindig, amikor visszatérek a hálóinggel, vagy mi is ez a hosszú póló, ő pedig észreveszi rajtam a változást. Na nem azt, hogy nehezebben kapkodom a levegőt, sokkal inkább azt, hogy a gatyám már majdnem leszakad rólam, de nem érzem, hogy zavarban lenne, még oda is nyúl, hogy megérintse a férfiasságomat, ez már végképp sok. Nagyon régen nem volt már senkim, Becca halála után alig akadt próbálkozásom, inkább annak éltem, hogy majd ha letelt a gyászév. És mostanság telt le, ám nem ezért kerestem a szőke lányt. A kettő most mégis összefügg, nagyon tetszik, de ha nem is tudja, hogy miről van szó, az szó szerint kihasználás lenne. - Ez pont azért van, mert szép vagy, és nincsen rajtad semmi. Ha tetszik nekünk valaki, akkor így reagálunk. Legalábbis mi, a lányoknál nem annyira látható. – Vonom meg a vállamat még mindig zavartan, és úgy érzem, hogy utána ki is fejtenem, hogy miért gondolom így mindezt. – Mert a nővéred a feleségem volt. Tudod ő már meghalt, és nem lenne furcsa, ha azt gondolnám, hogy te tetszel most nekem? – Még mindig nem vett fel semmit, az előttem ringatozó keblek láttán egyáltalán nem csökken az inger, itt van a meztelen ágyéka is, amit szinte csak el kéne vennem, használnom, de még csak most találtam meg a vadonban, nem lenne tőlem túl fair. Meg kéne ismernünk egymást, bár nem tudom hogy ha ezt tovább folytatja, hogyan tudok majd napokat is kibírni mellette, ha egy szál semmiben láthatom ilyen gyakran.
Bennem fel sem merül, hogy ez a helyzet más számára zavaró lehet. Elég régen volt már, hogy ember voltam, rókaként pedig az ember nem öltözik fel semmibe. Elég a szőr, ami takar, ami persze itt nincs, azért terítettem magamra időnként törölközőt például, hogy legalább ne fázzam nagyon. Most viszont lehet hogy jobb lenne felöltözni, mert hiába a takaró, az nem véd, ha netán éjszaka lekerül rólam és tudom jól milyen fázni hideg téli éjszakákon, akkor is, ha hellyel-közzel még megfelelő vackot is találtam magamnak. Az azért mindent nem old meg. Most viszont várok, hogy hozzon valami kényelmes és használható ruhát, ami az alváshoz jó, mert hát a fehérneműtől azért kicsit óckodom is. Olyan szorosnak tűnik, ami biztosan kényelmetlen lehet és azt nem szívesen vállalnám. Nem telik bele sok időbe visszatér, én pedig akkor már a polcot nézegetem, hogy mik vannak itt, bár már nem igen emlékszem az olvasásra sem, így nem nézem ilyen szemmel a könyvek gerinceit. Az viszont eléggé meglep, amit látok rajta változást, még hozzá csípő alatt. Fura egy látvány, ahogy feszül a nadrág, amit eddig nem láttam, most pedig mégis változott még hozzá nem is kicsit. Akaratlanul is halk kuncogást hallatok, amikor jól láthatóan még meg is moccan, mintha minimum élne, vagy... nem tudom. Elég furcsa látvány, annyi szent, mint ez izom, amikor megrándul, az is hasonló, de ott milyen izma van és miért ráng? - Nem értem... szép vagyok és ez azért lett? Elég... fura. - mindenféle zavart állapottól mentesen nézem még mindig a mocorgó részt a nadrágján, de nem nyúlok oda megint, hiszen látom, hogy furán érzi magát, mintha még zavarban is lenne. - Tehát a nővérem miatt nem gondolhatod azt, hogy szép vagyok? - még mindig kissé értetlenül nézek rá és ráncolom a homlokomat, mert nem világos számomra az összefüggés, sőt igazából az sem, hogy mi lehet ami miatt ez a változás bekövetkezett. Nem értem én az emberi anatómiát és amikor erről az anyám felvilágosított... hát az már nagyon régen volt és mivel elég fiatal voltam még csak nem is mondott róla semmi bővebbet, úgyhogy nem igazán tudom, hogy pontosan mire is gondol.
Úgy vélem, hogy csak az segíthet, ha türelmes vagyok vele szemben, nem erőltetem a beszédet, inkább én szólítom meg, mégis hálás vagyok minden szaváért, hiszen ember, és annak kell lennie, majd ha kész teljes mértékben felvállalni. Más szempontból pedig lelkizek azon, hogy mennyire szép, és édes teremtés, nekem meg nyilvánvalóan nem kéne ilyen szemmel néznem, főleg ha majd megjön Mrs. Danvers is, biztos, hogy perverziónak venné, hogy ha megtudná, hogy szinte falom a tekintetemmel a lányt, aki észre sem veszi, hogy mennyire zavarba hoz. Ő nem mutat semmi emberi érzelmet, ösztönösen róka még mindig, csak már két lábon jár. Talán majd változik ez, de akarom én, hogy változzon? Akkor nem láthatnám ruha nélkül, akkor szégyenlős lenne... Nem, nem akarom, és Becca már halott, én meg túl magányos vagyok. Ahogyan ledobja a törölközőt, már igyekszem nem nagyot nyelni, hiszen a látvány megszokható, de a vágyam csak egyre komolyabb, akár el is vonulhatnék a mosdó magányába fantáziálgatni a lányról, hogy levezessem a felesleges energiákat, de ez nem számít, hiszen most már sokáig itt lesz reményeim szerint, és vagy elküldöm, vagy elfogadom, hogy itt van. Nyilván a harmadik eshetőség, hogy túllépek Becca emlékén, és lépek. Ám nem is biztos, hogy értené, hogy mit akarok tőle. Amikor visszaérek, a formás hátsója láttán még a nyálam is majdnem elcseppen, nem csoda, hogy szinte már kőkemény ágyékkal lépek oda hozzá, és elkezdem öltöztetni, holott ugye pont fordítva kéne. Ami most nem lehetséges, hiszen jelenleg semmi nincsen rajta. Nehéz az arcát néznem, ha a tökéletes alakja itt remeg előttem. Hangosan felnyögök, ahogyan hozzámér, behunyom egy pillanatra a szemem, de a kezét nem tolom el, pedig azt kéne. - Ez azt jelenti, hogy nagyon szép vagy.. és édes kis róka. Csak.. nekem nem illene ilyesmire gondolnom. A nővéred miatt. – Rázom meg a fejemet, jobb lenne arrébb lépni, elhagyni a szobát, de most még ez nem megy. Bár menne. Amilyen magabiztos voltam eddig, ez most egyáltalán nem sikerül.
Furcsának és nehéznek tűnik beszélni, ahogyan az elején a járás is ilyen élmény volt, de talán majd ehhez is szépen lassan hozzászokom, mint ahogyan már a járás is sokkal jobban megy. Ő legalább türelmes volt és megvárta, amíg magamtól szólaltam meg, bár látszott már rajta egy idő után, hogy nehezebben viselte a dolgot, ami valahol érthető, hiszen ő beszél... sokat, én ellenben csak pár szót és az emlékeim is nagyon kopottak. Valószínűleg idővel visszatérnek majd, de most még az is kész csoda, hogy képes vagyok emberként létezni, nem hogy még az emlékeim is meglegyenek és minden flottul menjen hirtelen. - Jó... talán az segít. - bólintok egy aprót, miközben felfelé haladunk. A törölközőt nem nagyon igazgatom. Nincs itt hideg. Télen odakint sokkal hidegebb volt, ez ahhoz képest igazából semmiség, még törölköző nélkül sem. Lehet, hogy odakint volt bundám, de az nem volt olyan erőteljes, főleg a legnagyobb hidegekben, hogy mindent megoldjon. Itt ellenben kellemes az idő és még a vizes hajam se zavar, vagy hűt a kelleténél jobban. Ezért is nem foglalkozom vele, amikor végül megkapom a ruhákat. Talán az egyszerűbb darabok még nem jelentenének gondot, de a fehérnemű... határozottan nem tudok mit kezdeni vele, ezért nyomom a kezébe, amikor közelebb jön, bár mintha kicsit azért lefagyna, de nem foglalkozom ezzel különösebben és a zavarával sem. Igazán értelmezni se nagyon tudom, hogy pontosan mire véljem a dolgot. A törölköző a földön landol, de nekem ez nem jelent semmit sem. Lehetséges, hogy ha az emlékek elkezdenek visszatérni, akkor az emberi mivoltom is majd, de sokáig voltam róka, beleivódott már a mindennapjaimba az az élet és abba nem fért bele a ruha és a zavar azért, mert épp nincs rajtad. - Jó. - meglepetten nézem végig a jelenetet, ahogyan a ruhát csak úgy ledobja és még se az kerül rám. Nem igazán értem a dolgot, így amikor elmegy inkább csak körbejárom a szobát kicsit és nézelődök. Könnyen lehet, hogy amikor visszaér épp háttal állok neki. Az alakom szinte tökéletes, bár kissé vékonynak mondható, hiszen rókaként nem igazán ettem bő vacsorákat, de egy csepp felesleg sincs rajtam. Van ugyan pár karcolás, sérülés, ami megmaradt attól, hogy visszaváltoztam, de az alakom formás, a hátsóm is, ahogyan nyújtózkodva nézegetem a könyvek oldalát, na nem mintha beugrana bármi is olvasás terén. Amikor meghallom a lépteit persze megfordulok és szó nélkül emelem fel a karomat, hogy belebújtasson a pólóba, amit hozott és újra csak értetlenkedve ráncolom a homlokomat, amikor felszisszen. Automatikusan nézek le, felhúzom a pólót, hiszen azt érzékeltem akkor történt a hanghatás, amikor a hasamhoz ért és e miatt, hogy lefelé indul a tekintetem a saját hasam fixírozása miatt veszem észre a tényt, mintha más lenne a nadrágja, mint az elején. Sokkal... feszesebb. - Ez mi? - gondolkodás és mindenféle szemérmeskedés nélkül nyúlok oda csípő alá, csak egy ujjal egy pillanatra, hiszen az a dudor eddig nem volt ilyen erőteljes. Ott volt ugyan, de most szinte szétfeszíti a cérnát a nadrágján olyan erővel emelkedik ki és furcsa módon ahogyan hozzáérek rettentő kemény is, mintha csak csont lenne, de... ha eddig nem olyan volt, akkor mégis... hogy nőtt volna oda csak úgy csont?
