2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A gyilkos pillantásra kedvem lenne vállat rántani, mégis inkább csak behúzom közéjük a nyakamat. Bármit is tud a nő, mindig el tudja érni, hogy megfélemlítsen, ezért aztán nem csoda, hogy valahogy mindig ő volt a ház ura Becca mellett, nem pedig én. Nem feltételezek fel természetfeletti jelenlétet, már az is bőven esélyes, hogy Mrs. Danversnek önmagában van valami rejtélyes kisugárzása, valami baljós árad belőle, amit nem lehet csak úgy megmagyarázni. Kardoskodok ugyan az igazamért, ő mégis félresöpri, egyértelműsíti, hogy bármennyire is én vagyok a gazdája, minden, amit ő mondd, jobban latba esik. Valahogy meg kellene szabadulnom tőle, de még nem jöttem rá a módjára. Na persze nem gyilkosság árán, simán csak el kéne küldenem, ám ha megpróbálnám ellehetlíteni az itt tartózkodását, valahogy úgy sejtem, fordítva sülne el a dolog, és én magam mennék. De nem, ez nem fordulhat elő, hiszen akkor mi lenne a lánnyal? Sage nem maradhat csak itt így. Végtére is fel kell vállalnom a döntésemet, amely igenis összecseng néhai feleségem kívánságával, így meg sem hallom, hogyan beszél a lányról a banya. Inkább várom a teát, hiszen tudom, úgysem mérgez meg, lévén imád engem gyötörni a végtelenségig. Valahogy ebben leli örömét. - Nem kell felkapaszkodnia. A vére folytán itt a helye, az, hogy távol volt eddig, az más kérdés. Mindent meg kell adnunk neki, legyen az kényelem, tisztaság, vagy éppen társaság. – A szavaimban az összefoglaláson túl van valami kérlelés, megpróbálok a nő nemlétező empátiájára hatni, de tudom, nem azért egyezik bele, mert én akarom, hanem mert szándéka van. Valami, amivel most még nem tudok számolni. A mosoly sem sok jót sejtet. - Köszönöm. Ám kétlem. Bármit is tudott korábban, mindent elfelejtett. Esetleg én magam is beszélhetek vele Mrs. Danvers, ám attól félek, jobb itt az asszonyi intelem. – Én magam is beleiszom a teába, amely egyébként finom, ezt nem tudja, nem is akarja elrontani a nő, a terror amit felém, vagy majd Sage felé közvetít, sosem lesz fizikai, mindig megmarad a nyomasztó lelki megfélemlítés szintjén. - Bepakolok lassacskán, így ha megengedi, magára is hagyom. Üzleti ügyeim Londonba szólítanak, de már a hétvégén itthon leszek. Legyen kedves a megbeszéltek szerint gondját viselni a kisasszonynak. – Hörpintem fel a teát, és felállok. Anélkül, hogy kifejezetten elköszönnék, sarkon fordulok, és elhagyom a konyhát, remélve, hogy nem jövök haza komoly felfordulásra.
//Köszike a játékot, nagyon kis gonoszkán hozod, köszi érte!! //
- Nem hiszem, hogy ebben mindenki osztaná a véleményét Mr. Germain – illettem a férfit egy gyilkos pillantással, miközben a víz forrni kezdett. Pont jókor, hiszen már egy igen mérges kritika kezdett el formálódni a gondolataimban. A tűzhely felé fordultam hát, miközben gondolataim egyre-másra Becca asszonyság állítólagos huga körül forogtak. Vajon tényleg az, akinek mondja magát? Kétségtelen, hiszen mostanában annyi olyan varázslat van, ami ki tudja mutatni két ember között a rokonságot. Mindenesetre, betolakodónak éreztem. Egy nem kívánatos személynek. Mindenképp el kell tüntetnem innen, ebben teljes mértékben biztos voltam. Nem maradhat túl sokáig... Talán, ha maga - Becca asszony hozta volna a házhoz, akkor egy rossz szavam se lenne a lány ellen, de sajnos nem ez volt a helyzet. Kiöntöm az elkészült italt egy elegáns porceláncsészébe, a férfi elé helyezem, majd folytatom a gondolatmenetem:
- Csavargó – nyomom meg a szót nyomatékosan. Mégis mi más lenne? Egész életében nem volt hova hazamennie, erre valaki elé állít, és bevonszolja egy ilyen világba. Egy olyanba, amely ugyan nem bővelkedik hivalkodóan a gazdagságban, de azért ennek a családnak is van pénze. És a lányhoz hasonló csavargónak ez egy kiemelkedő esély arra, hogy kitörjön egész eddigi életéből. Így hát érthető is a gyanakvásom. - Maga pedig megadja neki az esélyt, hogy a hátán felkapaszkpodhasson. De ha ezen múlik, nem szólok bele, majd meglátja, milyen bajt hozott a házba... Megadóan felemelem a kezeim, mintha csak védekezni szeretnék, majd ismét az ölembe engedem őket, azonban egy halovány félmosoly suhan át eközben ajkaimon. Az egész nem tart egy pillanatig sem, de időközben már lassan-lassan formálódik bennem az a terv, amivel – reményeim szerint – elűzhetem innen azt a kis cafkát. Nem lesz itt semmi sem, amíg nekem el nem nyeri a tetszésem... És azt elég nehéz lesz megtennie, főleg akkor, ha nem Becca asszonyság kiköpött mása.
- Tanítom, ahogy kéri - hajolok a saját teámért, ajkaimhoz emelem, majd egy aprót iszom belőle. Sose hörpintem fel egyszerre, az udvariatlanság lenne részemről. - Habár, nagyon remélem, hogy az alapokkal már tisztában van a kisasszony... Felvont szemöldökkel pillantok a férfira. Nagyon remélem, hogy nem az alapoktól kell kezdenem a dolgot, habár a tervem szempontjából az lenne a lehető legjobb. Mégis, kinek van kedve hülyét csinálni magából mások előtt? Talán másból. Nekem pedig ez nagyon is ment, bárkiről is volt szó. Gyermekkoromban szinte hobbi-szinten műveltem ezt a dolgot. Most pedig vissza kell nyúlnom akkori emlékeimhez, hogy sikeres lehessek ebben. Kezdtem némileg izgatott lenni. Ezzel ugyanis nem csak azt a csavargót, hanem az úrfit is megleckéztethetem. Így jár az, aki mindenképp mással szeretné betölteni az asszonyság helyét.
- Természetesen – biccentek, habár legszívesebben az egész teát a férfi képébe löttyinteném. Közös gyász? Nem hiszem, hogy gyásznak számítana az, hogy ágyba bújik egy út menti cafkával. Az pedig, hogy önkényesen Becca asszonyság húgának mondja a kisasszonyt... Nos, szintén nem segít semmiben sem. Csak a család nevét rontja le vele, és úgy tűnik számomra, hogy én vagyok az egyetlen olyan ember, aki még észnél van a házban. Engem még nem hálózott be a kisasszony, és nagy eséllyel nem is fog neki ez sikerülni. Vajon ki küldhette a nyakunkra? Esetleg tényleg csak a véletlen műve lenne, hogy az uraság pont belebotlott?
- Ó, hát persze – vonom széles mosolyra ajkaim, miközben a férfi kérését hallgatom. Műfogások? Nos, a dolgok megfogalmazásából nem éppen jeles az uraság, de mindegy, értem én a helyzetet. Még egy pont, ahol fogást találhatok a leányzón. És egy pont, ami újabb fegyvert ad a kezembe. Méghozzá a lehető legjobbat. - Mindenben segítek, mert én is szeretném, ha Becca asszony minél hamarabb békére leljen. Csavargónak tartom ugyan, de ha ön szerint ő az, akit keresett, akkor rám bármiben számíthat... Persze, ez közel sincs így, eszem ágában sem áll egy ilyen ágról szakadt emberkét pátyolgatni, de egyelőre nem tehetek mást, csak reménykedhetek abban, hogy senkinek sem szúr szemet a segítőkészségem.
Talán kissé előreszaladtam, de ha Sage mondjuk igent mondana.. Hát bőven elképzelhető, hogy úgy gondolkozom, hogy a családban maradjon akkor a dolog. Nekem nagyon is tetszik a fiatal sógornő, és lehet, hogy még csak tapasztalgatja az új életét ismét emberként, de úgy gondolom, hogy illenénk egymáshoz. Ha ennyire leplezetlenül maga mögött tudja hagyni az emberi konvenciókat, az számomra nagyon is előnyös tulajdonság, de még nem tudhatom, hogy a banya pont ezt a tulajdonságát akarná kihasználni. Azon kivételes alkalmak egyike van, amikor magamra próbálok gondolni, és nem veszem számba azt a lehetőséget, hogy a házvezetőnő netalán keresztbe tehet nekünk. Felvonom a szemöldökömet, ahogyan kikel magából. - Elnézést hölgyem, de nem erről van szó. Nem kell ismernem ahhoz, hogy megbízzak benne. Rebecca édes hugáról van szó, és úgy vélem, hogy nagyon is hasonlóak. Nem csavargó, hanem a család tagja, tehát mint olyan, jogot formálhat arra, hogy örökölje mindazt, amit Becca hátrahagyott. – Azért egy dologban nem mondok igazat, cseppet sem hasonlítanak. Külsőleg Becca egy tökéletes, ámde kimért nő volt, míg Sage sokkal természetesebb. Ami a jellemüket illeti, nos nem csodálom, hogy ha Mrs. Danvers fel van háborodva, mert nagyon imádta az úrnőt, valahogy nagyon egy világ voltak. Viszont nem akarok rossz hangulatot, azt pedig főleg nem, hogy az egykori komorna megkeserítse az életünket, ezért bocsánatkérően emelem fel a kezemet. - Az emberek talán elfogadják, hogy szeretett hitvesem kívánságát teljesítem be, hogy magamhoz veszem a hugát. És végső soron a közös gyász, Becca emlékének ápolása kölcsönösen mindenkinek a javára szolgálhat. – Nos, tényleg nem tudom, hogy pont Sage-e az, de a varázslat sikeres volt, és a nyomára akadtam. Igaz, hogy csakislányori képeket találtam Becca egyetlen szobájában, ahova Mrs. Danvers beengedett de azok alapján nem nagyon van kétségem, hogy a valódi hugicát leltem meg. Végül úgy látom, hogy a nő kezd lassan lehiggadni, remélem hogy a lánnyal nem fog rosszul bánni, azért azt nem szívlelném. - Nos nem, attól félek ebben az Ön segítségét kell kérnem. Közel hat évig volt mindentől távol, és bár én segíthetek neki, vannak bizonyos műfogások, amiket csak egy másik nő mondhat el neki. – Ülök le az asztalhoz, hogy megvárjam, amíg elkészül a teával. Összefonom a kezemet, muszáj vagyok én is udvarias lenni, hogy felkeltsem annyira az érdeklődését, hogy segítsen. Pedig roppantul nyomasztó a jelenléte, még a tekintetét is kerül. – És.. milyen volt az útja? Sikerült pihenni? – Nem, ez a nő sosem áll meg, céltudatos, elszánt, könyörtelen. Mégis úgy kell kezelnem, mint egy átlagembert.
Ha lenne olyan képességem, melynek révén képes lennék olvasni az emberek gondolataiban, akkor nagy eséllyel most elégtétellel az arcomon hallgatnám végig a férfi gondolatmenetét. Tejhatalom? Tetszik a kifejezés, noha jómagam még ezt sem éreztem elegendőnek ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Szeretem, ha az irányítás az én kezemben van, bármiről is legyen szó... Talán ezért sem sikerült komoly kapcsolatot kialakítanom. Elszórtan volt pár érdeklődő, de ők már az első randevú után elálltak eredeti szándékuktól. Pedig -saját véleményem szerint - csupán önmagam adtam, ami ugyebár nem bűn. Sőt, a férfiak többsége állítólag azt szereti. Ennek ellenére azonban mégsem alakultak túl jól a dolgok. Természetesen, ott is megpróbáltam irányítani, ami számukra nem eshetett túl jól. Nem értem. Na, nem mintha annyira érdekelnének a férfiak... Ez is inkább csak amolyan időtöltés volt részemről, semmi több. Amikor a ház asszonya kimenőt adott, akkor ütöttem el ilyen haszontalan dolgokkal a szabadidőmet, noha legbelül nagyon is furdalt a lelkiismeret. Mintha megcsaltam volna az asszonyságot, noha semmi sem volt köztünk.
- Egy frigy? - horkantam fel mérgesen, miközben gondolataim visszatértek az eredeti témához. Bár ne tették volna! Amit hallottam, az nem nagyon tetszett, és nem is szerettem volna véka alá rejteni a dolgot. Ezt pedig csakis úgy tehettem meg, ha nyíltan kimondom, amit magamban gondolok a dolgokról. - Mondja, elment a józan esze? Egy jöttment csavargót akar feleségül venni? Egy senkit! Alig ismeri azt a nőszemélyt! Hiszen a vak is láthatja: a lány csakis arra hajt, hogy kisöpörje Becca asszony emlékét mindenhonnan. A vagyon kell neki, a ház, a hatalom... Ez a férfi pedig van olyan ostoba, hogy belemegy a dolgokba. A női báj sok szivet meghódít, majd a porba tipor. Nem mintha ez a része zavart volna.... Engem ugyan nem érdekel, ha szenved az úrfi. Sőt! Nem esek túlzásba, ha azt állítom, hogy még tetszene is számomra a dolog. Örömmel nézném végig, ahogy megalázva rogy a földre, és szenvedi végig az elválást. Kisemmizve. Számomra csupán az odáig vezető út nem tetszett... Egy betolakodó szeretne asszonyom helyére lépni. aki az állítólagos vérrokona a nőnek. Ezt pedig semmiképp sem hagyhatom... Mindenképp fel kell szólalnom a dolgok ellen.
- És mondja csak... - sziszegtem ingerülten, miközben gyakran pillantottam az emelet felé, azt várva, hogy a rejtegetett szuka egyszer csak felbukkan, és mindent tönkretesz. Hiszen általában mindig ilyenkor jelennek meg. - Magát cseppet sem zavarja az a tény, hogy a felesége állítólagos hugát szeretné elvenni? A nőét, akivel együtt hált? Akit szeretett annak idején? Nem riad vissza egy ilyen kapcsolattól? Az emberek beszélni fognak... Az asszonyságról. az új asszonyságról. Mindenfélét, főleg az új kapcsolat vérségi oldalát fogják gorcső alá venni. Elvégre, nem volt divat az exem rokonával összejönni. Nem ismerték egymást, ezt aláírom, de nekem már maga a tudat sem nyerte el a tetszésem. Szégyen.
- A vértestvére? - bosszankodtam a megnevezésen. - Honnan tudja, hogy ő az? Erre igazán kíváncsi lennék... Pont őt nem kellene feleségül vennie! Szégyent hozna mindenkire! Zavart, konkrétan rosszul lettem a dologtól. Te jó isten, mit szólna ehhez Becca asszonyság? Nyilván forog a sírjában... De ezen nem is kell csodálkozni. Nyilvánvaló, hogy őrültségeket beszél az úrfi.
- Aszerint is fogok tenni - biccentettem némileg kimérten, miközben egy ördögi terv vázlata jelent meg a fejemben. A kisasszony olyan szégyenletes helyzetbe fog kerülni, hogy nagy eséllyel hamar letesz ama szándékáról, hogy az úrfival lépjen házasságra. - A fiatal hölgyekről? Nos, ha elnyerik a tetszésemet, akkor semmi gondom sincs velük. Ezt már a konyhába vezető úton mondtam, végül a szekrényhez léptem, és kivettem belőle mindent, ami szükséges lehet a teához. Felraktam a vizet, és amíg vártam, hogy melegedjen, ismét a férfi felé fordultam:
- Ha a kisasszony megfelelően tud viselkedni, akkor nem hiszem, hogy sok gondom lesz vele. Ez persze nem igaz, de egyelőre semmi mást sem mondhattam. Nem hagyhatom, hogy a ház ura rájöjjön a szándékaimra. Hadd higgye azt, hogy egyelőre beletörődtem a tudatba, miszerint másik nőt vesz el.
A szörnyű ebben az egészben az, hogy szinte teljhatalma van a nőnek a házban, mintha minimum ő volna a tulajdonos és a döntéshozó egyszemélyben. Bármit is teszek, már pusztán a viselkedésével megvétózhatja a tetteimet, és úgy megijeszthet, hogy én magam álljak el bármitől is. Ám ezúttal a sarkamra kéne állnom, legalábbis nem veszekedésbe, konfrontációba keveredni vele. Valahogy úgy kéne leráznom magamról a gúnyát, hogy ne sértődhessen meg. A nő már szinte a ház része, mindig olyan helyeken tűnik fel, amit nem is gondolnék. A pocsék elhelyezkedés miatt alig hatol be a napfény, és Mrs. Danvers hajlamos még ennek ellenére is behúzni a függönyöket, mintegy halotti ravatalként használva a házat, Becca iránti tiszteletből, gyászból. Én már lassan tovább szeretnék lépni, ismét élettel megtölteni a házat, még akkor is, ha Sage nem lehet Becca utóda, legalábbis eredetileg nem így gondoltam, de Mrs. Danvers már most belehibázik, nem csak, hogy mások pletykálkodnának, én magam is úgy gondolok a lányra, hogy bár Becca huga, különálló, önálló nőnek tekintem, aki nagyon is elvarázsolt, és talán úgy lehetne a leginkább elejét venni a pletykáknak, ha villámgyorsan elvenném feleségül, mert ha kiderül, hogy csak kavarok vele, akkor még rosszabbul járnék. - Talán családi szempontból egy új frigy volna helyénvalók. Mi akik Beccát gyászoljuk, törvényes keretek között ápoljuk az emlékét. A gyász különösen erős szövetségeket képes szülni. – Nem kérdezem meg a véleményét, hogy ő vajon mit gondol, valahogy úgy vélem, amúgyis kimondja, de ha mást nem, érezteti, hogy mit gondol erről az egészről. - Bocsásson meg Mrs. Danvers, a ház úrnője több mint egy éve meghalt már. Becsülettel meggyászoltam, és ha úgy döntök, hogy új asszonyt hozok a házba, akkor a legtisztességesebb ha az úrnő vértestvére az. – Ezúttal kicsit keményebben szóltam oda, és esélyes, hogy meg fogom még inni ennek a levét. Ha mást, akkor a lányt fordítja valahogy ellenem. Együtt kell erősnek lennünk, és kitartanunk, hiszen egyértelmű, hogy nem fogom elküldeni a házvezetőt, magától pedig pláne nem hagyja itt az imádott, komor épületét. - Nem is tudom, ez talán tényleg korai lenne, de ebben mégsem ellenkeznék. Legyen akkor a belátása szerint. A költségeket írja össze, összekészítem rá a megfelelő javakat. – Úgyis ő intézi a bevásárlást, nekem erre nem is lenne időm az üzleti utak miatt. Ezért is fáj a fejem, mert mi van, ha kénytelen vagyok Sage-et itt hagyni a boszorkával, vajon mit fog vele művelni? Most még van pár napom, de két hét múlva egy hosszabbacska útra távozom, és nem kéne, hogy Sage teljesen elvaduljon ismét Mrs. Danvers zsarolós folytogatása nyomán. De vajon mi mást tehetnék? Lehet, hogy magammal viszem a lányt, inkább velem unatkozzon.. Nem tudom, tényleg nem. - Azt hiszem az őszinteség lesz a megfelelő megoldás. Tudom, hogy meg fogják vetni valamennyire, de talán megkedvelik, hiszen nagyon kedves teremtés. Önnek mi a véleménye a fiatal hölgyekről? – Kikísérem a konyhába, hiszen azt mondta, hogy felrak egy teát, ott is tudjuk majd folytatni a diskurzust.
Gúnyosan, ám alig észrevehetően horkanok fel a házigazda válaszát hallva. Hogy miként vagyok képes ezt megoldani? Mondjuk úgy, hogy ez is egy velem született tehetség, akárcsak az a pókerarc, amit az évek alatt sikerült kifejlesztenem, és amelyet ma már szinte bármelyik pillanatban magamra ölthetek, mintha csak a zsebemből húznám elő. Egyik kedvenc tulajdonsága volt ez a ház úrnőjének, aki – a férjével ellentétben – kínosan ügyelt a látszatra, és arra, milyen képet mutat a külvilág felé. Szerinte igen hasznos tulajdonságom volt, és én ebben mélyen egyetértettem vele. Egy házvezetőnek értenie kellett ahhoz, miként titkoljon el olyan dolgokat mások elől, melyhez senkinek semmi köze. Sok kíváncsi tekintet övezett engem akkoriban, amikor az emberek hallottak itt-ott pletykákat az általam szolgált házaspárról. A veszekedések, a kiabálások... Igyekeztem úgy tenni, mintha mindez csak a képzeletük szüleménye lenne, és nem olyasvalami, ami valós dolog.
- Nem vett észre... - ismétlem meg némileg nyugtalan hangnemben. Mi az, hogy nem vett észre? Nem testvérek Becca asszonnyal? Szépen néznénk ki, ha csak egy hízelgő cafkát rángatott haza, hogy ágyba bújhasson vele... Nekem meg természetesen nem győzi beadni azt a gyermeteg történetet, hogy Becca asszony kívánságát teljesíti ezzel. Hát persze, én meg muglinak születtem. Kétszer is. Hihetetlen, hogy annyi értelmet nem néz ki belőlem, amennyi elég lenne ahhoz, hogy rájöjjek a dolgokra. Mindenesetre, nem mutattam ki az aggodalmam. Helyette erősen az ajkaimba haraptam, ezzel is figyelmeztetve magam arra, hogy csak maradjak csendben, és ne szóljak semmit. Játsszuk az uraság játékát... Hozom ugyan a megszokott formám, gyanakvok, de belemegyek a dologba. Jó kis mulatság lesz, ha ügyesen keverem a lapjaimat. Bárki is az a lány, aki a ház úrnőjének a helyébe szeretne lépni, pár nap múltán sírva rohan haza az anyjához. Az én eszemen nem járnak túl, annyi szent.
- Nem tart a pletykáktól? - hozom fel a következő kérdést, miközben vörösre lakkozott körmeimmel mélyen a fotel karfájába vájok. Idegesít. Fusztrál a tény, hogy valaki más is van abban a lakásban, amit Becca asszony annyira szeretett. És bosszant a tudat, hogy ezek ketten hülyét akarnak csinálni belőlem. Ha a lány valóban az asszonyság húga lenne, akkor minden késedelem nélkül nyilvánosságra szeretné hozni a dolgot. Most azonban nem siet vele. Mégis mire gondolhatnék? Csakis arra, hogy valaki mást talált Becca asszony helyére. Egy útszéli fruskát csípett fel erre a célra. Némileg megrovó hangon folytatom hát mondandóm: - Mindenki arra fog gondolni, hogy a lány az új partnere. Márpedig ez elég korai lenne, hiszen a felesége is éppcsak meghalt. Meg kell előznünk a rosszindulatú pletykákat, nem gondolja? Én csak a javukat szeretném, ezért terelgetem a megfelelő irányba. Nem lenne sokkal jobb, ha maga mutatná be őt az embereknek? Soha életemben nem szerettem volna a férfi javát szolgálni, ezt ő is pontosan tudja. Akárcsak azt is, hogy számomra mindennél fontosabb a protokoll, és a megfelelő illem betartása, ahogy azt a felsőbb körökben illik tenni. Rosszul vagyok az ilyen hízelgésektől, de nem tehetek semmi mást. Színészkednem kell, csak így kaphatok választ a kérdéseimre. Magamban azonban minden kétséget kizáróan gondolom azt, hogy annak a lánynak semmi köze sincs Becca asszonysághoz. Egy cafka csupán, akinek megtetszett az uraság, és úgy tűnik, hogy ez viszonzásra lelt. De nem fogom hagyni, hogy egy ujjal is hozzáérjen az asszonyság dolgaihoz. Márpedig ebbe sajnos a férje is beletartozott. Tetszik, vagy sem, de gondoskodnom kell arról, hogy a ház urát ne szerezze meg senki sem magának. Ő csakis Becca asszony tulajdona.
- Nem sok embert – felelem elégedetten, amikor a férfi egy apró visszakozás után mégiscsak hajlandó belemenni a dolog eme részébe. - Csupán a család közeli ismerőseit. Egyelőre. Pár nap elteltével ráérek nagyobb vacsorát is rendezni, most azonban inkább ez a fontos. Nem sok rokonuk volt, meg kell hagyni, de azért így is számolnom kell 10-20 fővel. Ráadásul, vannak igencsak ínyenc emberek is, akiknek nem mindegy, mit találunk, de erről én majd intézkedem. Személyesen. Sosem tartottam igényt más segítségére, mindent én intéztem. Nem kellett nekem senki, úgyis csak útban lenne. Ha valaki belekontárkodott a dolgaimba, nos azt, mondjuk úgy: nem szívleltem.
- Abban azért reménykedem, hogy a kisasszony addig képes lesz kipihenni magát – Apró mosoly jelent meg ajkaimon, melyet jóindulatúnak szántam, de természetesen ki tudja, sikerült-e számomra a dolog. Magamban azt se bánnám, ha az a bizonyos hölgyecske fel se kelne többé az ágyból. Ezt azonban nem lett volna túl szerencsés megosztani a férfival. - Fárasztó napok elé néz... Nyilván sokan faggatni fogják az eddigi életéről. Remélem, alaposan felkészültek a dologra.
A ház úgy tűnik addig volt alkalmas a boldogságra, amíg ez az átkozott nőszemély távol volt. Most ismét a sötétség leple borult a birtokra. Nem tudom, hogy miféle komor kisugárzása van az asszonynak, de attól félek, hogy a fiatal szőke nő is rettegni fog tőle. Bárcsak valahogy megóvhatnám. Erre nem sok esélyt látok, mert Mrs. Danvers olyan uralkodó, gőgös típus, hogy még nekem, a munkaadójának sem áll módomban hatást gyakorolni rá. Jobbnak ítélem meg kitérni az útjából, kerülni a konfliktusokat. Inkább bizonytalanul bólintok, természetesen nem Becca szobájában szálásoltam el a lányt, hanem egy vendéglakosztályt kapott, noha azt már véglegesnek tekintem, lévén családtag, és mostantól ő is itt lakik. A válaszából a házvezetőnő úgy tűnik, mintha engedelmeskedne, de biztos lehetek benne, hogy meglesz még annak a böjtje, hogy a saját szakállamra cselekedtem. Csak reménykedhetek benne, hogy Sage-t távol tudom majd tartani tőle, ami nem túl esélyes, hiszen olyan, mintha mindenhol ott lenne. Becca egyszer futólag említette, hogy mintha lennének titkos járatok az épületből, amiről én nem tudok, együtt vásároltuk a birtokot, de lehetséges, hogy a házvezetőnő már feltérképezte alaposabban. Sokat voltam távol az üzleti utak miatt, sok mindenről nincs is tudomásom. - Talán arcformára. És sötét a szemük. Más hasonlóságot nem vettem eddig észre. – Nem akarok belemenni, hogy mi volt a véleményem Beccáról, Mrs. Danversre csak annyi tartozik, amit a külvilágnak is mutattam, hogy ez egy eszményi házasság volt, az más kérdés, hogy erről szó sincsen. Elhesegetem a komor gondolatokat. Visszatart attól, hogy segédkezzem a poggyászával kapcsolatban, ezért én is helyet foglalok, nem az én dolgom, hogy teával kínáljam, majd esetleg fordítva. - Kissé korai volna Mrs. Danvers. A lánynak pihennie kell, renegerálódnia. Még engem sem ismer igazán, nem hogy másokat.. – Rázom a fejemet, noha tudom, hogy ebben a beszélgetésben is enyém lesz az a szerep, amelyben uralkodhat rajtam. – Mindazonáltal ha úgy véli, hogy ezzel Becca emlékét ápoljuk... Nos... kiket szándékozna meghívni? – Ráadásul az sem mindegy, hogy én milyen minőségben gyámolítom a lányt, hiszen nem vagyok a párja, lényegében a sógora vagyok, de amilyen pillantásokat vetek rá, minél hamarabb tisztáznom kell magamban. Ha úgy alakul, hogy le tudom gyűrni a lelkiismeretfurdalásomat, akkor persze más a helyzet, de most még megjött a házvezető is, egyre csak bonyolódik a helyzet. Amitől a sötét aurája asszony tart, lényegében nekem pont ez az elképzelésem, hogy Becca után ismét élet költözzön a házba. Ráadásul Sage családtag, nem pedig egy idegen teremtést hoztam. Remélem mindenki megérti majd, hogy miért vettem magamhoz.
A férfi köszönését hallva nem reagálok semmit, magamban még mindig a levél tartalmán rágódok. Miért? Ez volt az első, és egyetlen kérdés, amely utat tört magámnak az elmémben. Miért tette meg ezt a lépést? Miért eredt a lány nyomába? Becca asszony és a ház urának házassága nem volt éppen egy minta mások számára, így aligha szeretett volna örömet okozni hűséges feleségének. Egyébként, Becca asszonyt sem értettem igazán... Ennél az alaknál százszor jobb férjet is szerezhetett volna magának, és mégsem tette. Lemaradt ennél a... Áh, inkább végig se gondolom. Mindenesetre, jó okom volt arra, hogy semmibe vegyem a ház urának parancsait, ha éppen úgy tartotta a kedvem. Elvégre, nem volt Becca asszonyhoz méltó, így én sem tekintettem rá másként. Megtűrtem, mert övé volt ez az épület. De hogy parancsoljon nekem... A feleségén kívül senkit sem ismertem el igazán.
- Alszik? Az emeleten? - Enyhén felvonom a szemöldököm. Az emeleten volt ugyanis Becca asszony szobája is. Magamban csak remélni mertem, hogy nem oda dugta be azt a fattyút. Mindenesetre, amint túlesünk a kötelező formaságokon, felnézek. A férfi következő mondatára biccentek egyet, majd olyan mosolyt varázsolok az arcomra, mintha régi barátok lennénk: - Hát természetesen. Mindent megteszek, hogy a kisasszony kedvében járjak. Szóval úgy kell engedelmeskednem, mintha csak a férfi kérte volna. Remek. Mi több, nagyszerű. Ezzel csak újabb esélyt kaptam a kezeim közé... Az ő kéréseit ugyanis nem minden esetben teljesítettem, csakis olyankor embereltem meg magam, amikor tudtam, hogy Becca asszonyság is hasonló véleményen lenne. Akkor így teszek a lánnyal is. Neki sem vagyok köteles engedelmeskedni egy percig sem. Habár, ha van benne valami Becca asszonyból, akkor talán mégis meggondolom magam. Egyelőre azonban óvatosan állok a dolgokhoz. Még ki kell ismernem.
- Testvérek voltak - jelentem ki hűvösen a férfi válaszát hallva, miközben olyan pillantást küldtem felé, amely a lehető legjobban kifejezi a most bennem kavargó érzelmeket. Értetlenkedés, düh, és némi szomorúság. - Hasonlítaniuk kell! Ezt úgy jelentem ki, mintha a világ így működne... De nem, Becca asszony tökéletes volt, aligha lehet ugyanabból a családból egy rosszul sikerült gyermek. Nagy eséllyel az asszonyság rokonai mind-mind a társaság krémjei voltak. Elvégre, mi más magyarázhatná azt a tökéletes megjelenést, amivel ő rendelkezett? Amikor belépett a terembe, minden tekintet felé fordult, és utána mindenki csakis róla beszélt. Vagy így, vagy úgy, de mindig ő volt a középpontban. Sokan irigykedtek a tökéletesnek látszó házasságára, megint mások pedig rosszindulatú pletykákra adták a fejüket, csak hogy elvonják a csillogást felőle. Irigy kutyák voltak mindannyian.
- Jól gondolja - erősítettem meg a férfi szavait, és ismét pengevékonyra préseltem ajkaimat. A gond itt az, hogy én ebbe nem szólhatok bele, elvégre nem én hozom a döntéseket. Az azonban kétségtelen, hogy az uraság elég elhamarkodott döntést hozott meg a lánnyal kapcsolatban. A kérdésére csak legyintettem egyet: - Hagyja, majd később felviszi... Komolyan úgy viselkedtem, mintha csak ő szolgálna engem, és nem én őt. Teljesen természetesnek véltem, hogy felkínálja a segítségét, és nem kezdtem el tiltakozni, miközben azt hajtogatom, hogy majd én elintézem. Vigye csak, ha annyira szeretné.
- Előbb viszont meg kell beszélnünk pár alapvető dolgot a kisasszonnyal kapcsolatban - Mondandóm közben elindultam az egyik fotel felé, majd kényelembe helyeztem magam, és onnan pillantottam a férfira. - Mikor szándékozik bemutatni őt másoknak is? Pár nap alatt meg tudok szervezni egy vacsorát... Kiküldöm a meghívókat, elintézem a menüt, miegymás. Nagy eséllyel sokan kíváncsiak lesznek, ki az a fiatal hölgyemény, akivel mostanában mutatkozik. Nos? Ujjaim összefűztem, majd kezemet az ölembe helyeztem, úgy vártam a válaszra. Na, nem mintha bármi beleszólása is lenne ebbe a férfinak, de az engedélyére szükségem van ahhoz, hogy cselekedjek. A vacsora szinte kötelező, ha ennyire fontos dolgot szeretnénk mások elé tárni, ezt neki is tudnia kell. A lány bemutatása pedig nagyon is fontos. Elvégre, még a végén azt hiszik, hogy új úrnőt talált ilyen rövid idő alatt.
Sejtettem, hogy a nő vissza fog térni, ahogyan meghallja, hogy mi is történt imádott Beccája birtokán. Az őszintén szólva sosem fordult meg a fejemben, hogy elküldjem, olyannyira a házhoz tartozik, bármikor is beszéltem vele, egyértelműen látszott rajta nem csak a távolságtartás, hanem a főnöködés is. Van valami különös, pszihés hatalma mindenki felett, egyedül Beccával értette meg magát. Mosolyogni sosem láttam, de ők ketten olyan kedélyesen társalogtak, mintha senki más nem léteznek az életükbe. Megkockáztatom, hogy Becca jobban kedvelte, mint engem, ami azért furcsa, hiszen házasok voltunk. Tudom, hogy nem fog késni, mégis az utolsó percekben már szinte tűkön ülök, jobb szeretnék ezen a beszélgetésen mielőbb túlesni. Ahogy hallom, hogy nyílik az ajtó, felpattanok, de nem sietek túlzottan elé, végülis legalább minimálisan tartani szeretném, hogy én vagyok a ház ura. Ehhez képest alig tudom elnyomni, hogy mekkorát nyelek, amint átlépi a nappali küszöbét. Most már teszek néhány tétova lépést, azért a nadrágomba nem fogok csinálni tőle, pedig már most hihetetlenül szúrósan néz, atyaég! Kiváló üzletember lenne, mert már a megjelenésével is képes tiszteletet parancsolni. - Jó reggelt Mrs. Danvers. – A reggeli napszak ellenére most olyan, mintha leszállt volna az este. Tudom, hogy ez csak a ház pokoli rossz megvilágítása miatt tűnik úgy, mintha teljesen bealkonyodott volna. A nő kérdése célratörő mint mindig, de ezúttal megemberelem magamat. – A lány még fent alszik, a neve Sage, és ő Becca huga. Amit tőle hall, az olyan, mintha én kérném. – Nem fogalmazom bele, hogy mintha én parancsolnám, azt hiszem elég durva pillantást kapnék a nőtől, amit ezúttal szívesen mellőznék. - Ezt erősen kétlem, lévén nem voltak ikrek. – Rázom meg a fejemet, nem is tudom, hogy mi volna a megfelelő bemutatkozás kettőjük között. Sage még alig van itt másfél napja, nemrég még róka volt, nem akarom, hogy elrettenjen a nőtől, amire azért elég sok esély van. Viszont Mrs. Danverst aligha kérhetem arra, hogy ne legyen ilyen epés, és próbáljon valami kedvességet mutatni a lány felé. - Nos Mrs. Danvers, nem gondolom azt, hogy... – Van szavati joga, ezt kéne mondanom, hiszen nincsen, ráadásul Becca kívánságát teljesítettem. Ehelyett teljesen máshogyan fejezem be. - ... hogy valóban bölcs döntés volt ilyen elhamarkodottnak lennem, ezért bocsánatot kérek. Remélem, hogy megkedvelik majd egymást, mert a lány marad. Segíthetek felvinni a poggyászát? Milyen volt az útja? – Próbálom terelni a témát, amihez úgy vélem úgyis vissza fogunk térni. Két napig fellélegezhettem a távollétében, de most az egész házra ismét leszáll a sötétség komor leple.
Nyomasztó volt ez a pár nap számomra, amit a háztól távol kellett töltenem. Igazából, ez volt az első komolyabb távollétem Becca asszonyság halála óta, és egyáltalán nem tetszett számomra a dolog. Pedig abban reménykedtem, hogy kicsit jót tesz a lelkemnek, hogy egy-két napot távol töltök, de egyáltalán nem így volt. Mi több, még Becca asszony ex-férjét is elviseltem volna, csak ne kelljen kilépnem a házból. Pedig máskor mindig az idegeimre ment... Sosem jöttünk ki túl jól, feszült volt köztünk a légkör, ez pedig a ház úrnőjének halálával mit sem változott. Talán csak még rosszabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Minden percben azt lestük, mit tesz a másik... És persze az uraság mindig mindenbe beleszólt. De most úgy őszintén: nekem valamiért úgy rémlik a dolog, hogy nem ő parancsolgatott nekem annak idején, hanem a felesége. Én pedig a mai napig úgy teszek mindent, ahogy a nő kérte. Mintha még mindig élne, és még mindig az ő kedvében szeretnék járni. Holnap is az ő kedvencét fogom készíteni vacsorára. A távollétemet kissé hosszabbra terveztem, de úgy döntöttem, nem maradok tovább. Időközben ugyanis levelet kaptam ettől az alaktól, és még a szőr is felállt a hátamon attól, amit abban a nyamvadt papirosban írt. Még hogy eleget tesz Becca asszony utolsó kívánságának? Kétlem... A legjobb az lett volna, ha nem is háborgatja a múltat, és békénhagyja azt a lányt, aki Becca asszony húga volt. Minek törődnénk vele? Egyáltalán: minek hoznánk ide, erre a helyre? Biztos volt valami nyomós oka annak, hogy az úrnő nem eredt a lány nyomába, mert ha komolyan szerette volna, minden bizonnyal megtalálja őt. Ráadásul, nagy eséllyel egyáltalán nem hasonlít az asszonyságra. Nem lehet meg benne a kellő báj, és illem, amivel a nő rendelkezett, ráadásul a kifinomult társasággal szemben sem tudhatja, miként is kellene viselkednie. Elvégre, nem hiszem, hogy egy gazdag család nevelte volna fel. Gondterhelten sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset, ami hangosan megnyikordult, majd beléptem a félhomályban úszó folyosóra. Nem zavart, megszoktam már a homályt, szinte mindig az uralkodott ebben az épületben, így nemigen csodálkoztam a dolgon. Szinte jólesett ide belépni. Halkan a fogas elé léptem, majd felakasztottam rá sötétszürke szövetkabátomat. Aki ismert, az már nagyon is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy ha nem feketét hordok, akkor már jó napom van. Természetesen nem merészkedtem messzire a színpalettán, számomra a szürke egy túlzottan vidám szín volt, de még elfogadható. A kabát alatt pedig most is a szokásos, fekete ruha fogadta a bámészkodókat. Nem volt merész, egyetlen kivágás sem uralkodott rajta, de elegánsnak elegáns volt. A térdemig ért, miközben rásimult az alakomra. A lábam sötétbarna harisnya fedte, és egy fekete, női cipőt viseltem. Mások temetésre mennek ilyen ruházatban, nekem ez megszokott volt. Végül a nappali felé veszem az irányt, miközben magamban teljes mértékben biztos vagyok azt illetően, hogy Mr. Germain ott lesz. Ott kell lennie, hiszen nagyon is jól tudja, hogy ma érkezem, ahogy azt is sejtheti, hogy nem örülök ennek a fejleménynek, amit volt oly kedves a levelében megemlíteni.
- Jó reggelt, Mr. Germain - köszönök a nappaliban üldögélő férfinak, miközben egyáltalán nem titkoltam feltörekvő haragomat. Ajkaimat pengevékonyra préseltem, majd némileg remegő hangon szólaltam meg ismét: - Hol a lány? Nem mintha annyira kíváncsi lettem volna rá, egyszerűen csak árulásnak éreztem, amit a férfi a hátam mögött tett. Miért pont akkor kellett utána indulnia, amikor nem voltam itt? Esetleg félt volna a véleményemtől?
- Remélem, Becca asszonyság tökéletes mása a hölgyemény - tárom fel a kész tényeket, majd a lépcső felé pillantok. Talán a hálók egyikében lenne már? Esélyes, de ha ezért felforgatták az úrnőm szobáját, akkor bizony nem állok jót magamért. - Elvégre, ha már volt olyan kedves, és a megkérdezésem nélkül hozta ide, akkor talán joggal bízhatok abban, hogy legalább Önben van annyi ítélőképesség, amennyivel egy felnőtt ember rendelkezik. Kertelés nélkül megmondom mindenkinek a véleményemet, ez alól pedig a munkaadóm sem volt kivétel. Nem féltem tőle, nem féltettem az állásom sem, noha Becca asszony halálakor némileg tartottam attól, hogy mennem kell. Azonban, ahogy teltek a napok, sikerült rájönnöm, hogy nem kell távoznom. A ház részéve váltam immár én is.
Sage még alszik, remélem, hogy minden rendben lesz majd a házvezetőmmel kapcsolatban. Két nap telt el, Mrs. Danverst most reggelre várom, így időben felöltözöm, hogy illően fogadjam. Talán nehezményezi, hogy pont akkor indultam el a lány után, amikor ő nem volt itthon. Mindez szándékos volt, mert nem akartam, hogy megvétózza a dolgot. Ezt akár utólag is megteheti, tisztára nyomasztó ez a nő, annak ellenére hogy ő itt a beosztott, úgy viselkedik, mintha ő lenne a ház úrnője. Értem én, hogy Beccát nagyon kedvelte, de a ház nem valami kegyeleti szent hely... Fel akartam számolni a feleségem szobáját, olyan szinten kiakadt, hogy azóta nem is kísérletezem vele. Elküldeni pedig nem akarom, esélyes, hogy nem is találna máshol munkát, és hát úgy látom, hogy ő maga ragaszkodik az épülethez. Mintha még Becca mindig itt lenne, még azon sem csodálkoznék rajta, ha olykor hozzá beszélne, vagy feltenne neki egy teát forralni. Pedig valahogy most meg kell értetnem vele, hogy Sage itt marad, és Becca hugaként rá is úgy kell néznie majd, mint a ház következő úrnőjére. Végülis miért ne kedvelhetné őt is? Hiszen Becca édes hugáról van szó. Megpróbálom majd valahogy a fejébe verni, hogy ismét hárman fogunk itt lakni, csak Becca helyett Sage lesz a harmadik, és mindent el kell követnünk, hogy beilleszkedjen, ne legyen semmilyen fennakadás. Már azon is csodálkoztam, hogy a nő két napra elutazott, azt hittem teljesen ide van szövelve az épülethez. Azon túl pedig tényleg félelmetes személyiség, mindig feketében jár, mintha állandóan gyászolna. Amióta megismertem, nem csak Becca halála óta, tehát nem is érezni a különbséget. És hajlamos mindig úgy feltűnni az ember háta mögött, hogy semmi hangot nem üt. A háznak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy pokoli rossz a fény átjárása, szinte állandó a félhomály, a közeli erdő csak tovább árnyékolja, és amikor feljött a nap, akkor nem tart túl sokáig, mert a domboldal aljába épült ház alig kap az erejéből. Ráadásul Becca nem volt egy kijárós típús, a ház folyosóit rótta, szerette behúzni a függönyöket, és csak az estélyekre szabadult el. Szóval a komor hangulat adott, de úgy vélem, Sage most igazán színt fog hozni az életünbe. Leülük hát a nappaliban, és várom a nőt, aki bizonyára halálpontos lesz.
//
redit
