ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 14:26-kor
Annabelle Mitchell


Tegnap 12:43-kor
Cody L. Mortimer


Tegnap 07:15-kor
Cody L. Mortimer


2024-05-15, 14:59
Abigail Smallwood


2024-05-15, 14:32
Lioneah McCaine


2024-05-14, 12:26
Gillian Ollivander


2024-05-14, 11:57
Kylie Aria Bryson


2024-05-14, 11:25
Cosette Morgenstern


2024-05-12, 19:31
Troy Smallwood


A hónap posztolói
Gillian Ollivander
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Kalandmester
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Ashton P. Blake
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Cody L. Mortimer
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Seraphine McCaine
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Nina Rae Smith
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Dwight Jennings
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Abigail Smallwood
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Annabelle Mitchell
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Vladimir Mantov
Sage Sullivan I_vote_lcapSage Sullivan I_voting_barSage Sullivan I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 784 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Maia Hansen

Jelenleg összesen 70736 hozzászólás olvasható. in 4403 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

Cody L. Mortimer


A legtöbb felhasználó (84 fő) 2020-12-09, 17:41-kor volt itt.

Megosztás
 

 Sage Sullivan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Sage Sullivan
Reveal your secrets
Sage Sullivan
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Sage Sullivan   Sage Sullivan Empty2016-01-21, 22:12




Sage Sullivan

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Állatbőrben lassan elvész az emberség."

Főkarakter: Luna Lovegood
Teljes név: Sage Sullivan
Születési hely és dátum: 1974. január 12. Roxmorts, Anglia
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: Nincs
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nincs
Képesség: Bejegyzetlen animágus (róka)
Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Átváltoztatástan - kiemelkedő


Jellemed kifejtése

Régen játékos voltam és szórakozott is időnként. Szerettem az életemet, a barátaimat, még iskolába járni is szerettem, de hát ki az, aki nem szeret a Roxfortba járni? És, hogy most milyen vagyok? Az emberi tulajdonságaim nagy része már régen elveszett. Rémült vagyok, ha nálam nagyobb vaddal találkozom és agresszív, ha meg kell védenem a területemet, vagy magamat másoktól, netán a saját zsákmányomat. Vad vagyok, épp olyan, mint egy igazi vadállat, aki az erdőben kell, hogy túléljen. Nehéz megközelíteni, de ahogyan minden állat én is megszelídíthető vagyok, csak épp rendkívül nehezen. Étel, kedvesség és sok-sok türelem kell hozzám, hogy ne támadjak neked, ha a közelembe jössz és persze az, hogy ne tegyél hirtelen, vagy fenyegető mozdulatokat. Azt egyetlen állat sem szereti, még egy állati testbe szorult ember sem, aki immár nyolc éve rókaként éli az életét.

Megjelenés

Régen:
Szőkés, göndör haj, élettel teli tekintet, szépen ízelt szemek és ajkak. Főként ezek jellemeztek valamikor tizenhat éves koromban, amikor még emberi testben éltem az életemet. Szerettem a szép ruhákat, szerettem, amikor a nővérem befonta a hajamat, amikor fésülgetett, hogy szép fényes legyen mindig. Szerettem nevetni és szórakozni, Griffendélesként néha persze bajba kerültem, de nem olyan gyakran, hogy a szüleimnek ezzel bajt okozzak. Egyszerűen csak szerettem élni az én kis idilli és tökéletes életemet, szerettem a virágos ruhákat, a pillangókat, a virágokat is és persze a finom illatokat, a jó ebédeket és a közös családi karácsonyokat a jellegzetes fahéj és karácsonyillattal. Mondhatni tökéletes volt minden.
Most:
A pofám fehéres, az orrom apró és fekete, a szemem kis fekete gomb, míg a a bundám tömött és jó meleg, hogy a téli időt is át tudjam vészelni az erdő hidegében. Természetesen a színe vörös, narancsos vörös. Talán a szemem az egyedüli, ami még nyomokban magában rajti azt, aki voltam, a színe ugyanis időnként kékesen dereng fel, főleg ha hosszan nézed, mintha emberi tudatot vélnél felfedezni benne, de persze lehet ez csupán káprázat is, mint amikor egy állatot okosnak és figyelmesnek találsz, és azt akarod látni, hogy szinte már olyan, mint egy ember.

Életed fontosabb állomásai

Füst kesernyés illata telíti el az orromat és szépen lassan a tüdőmet is. Már köhögni is alig van erőm, pedig próbálok levegőhöz jutni, de csak a keserű füst az, ami újra és újra a számba tolakszik az éltető oxigén helyett. Sikítani próbálok, de még ehhez sem jön elegendő hang ki a torkomon, csak halk nyöszörgés lesz belőle. Eljutok valameddig, ahogyan próbálok kúszni a padlón, aztán lassan engedek a késztetésnek, hogy lecsukjam a szemeimet. A tűz melegét érzem meg a lábaim környékén, már szinte az oldalamat mardossák a lángok, de nem érzek belőle semmit sem, csak a kemény szorítást, ami erőtlen csuklómra fonódik rá. Alig érzékelem, nem fogok rá, nem vagyok már képes rá, csak hagyom, hogy mint valami rongybabát rángasson ki az udvarra.
Erőtlenül nézek fel percek múlva, amikor lassan az oxigén végre próbál a tüdőmbe jutni. Jön a köhögés, mintha csak tüskék hasogatnák a tüdőmet minden egyes levegővételkor. Oldalra nézek, magam mellett az ismerős arcot látom meg. Az apám az, több helyen megégett, de nem mozog a mellkasa már. Csak fekszik mellettem a hátára hengeredve a bőre vörös, az arca, az oldala véresre égett, mégis ő juttatott ki a házból. Képtelen vagyok megmoccanni, csak azt érzem, ahogyan a sós könnyek végigmarják az arcomat, aztán újra engedek a késztetésnek, hogy lecsukjam a pilláimat.

----------ooo----------

Nem sokat látok a sötétben a szobából, de hűvös érzés járja át a testemet több helyen is, ahol előzőleg az égés fájdalmai kínoztak. Levendula illatát érzem a levegőben, a kötések kellemesen feszülnek meg az oldalamon, a karomon, a lábamon, de nem túl szorosan, hogy kellemetlen legyen. Halvány fény pislákol csak az ajtó alatt, ott szűrődik be.
- Hahó! Hol vagyok? - nem érkezik válasz, legalábbis nem azonnal. Aztán végül nyílik az ajtó. Ismeretlen arc, amit meglátok. Fogalmam sincs, hogy ki ő, de amit a félhomályban felfogok, hogy férfi lehet. Magas, robosztus alkat, végigsimít a homlokomon, én pedig ösztönösen húzódom hátrébb, hiszen nem tudom, hogy kicsoda.
- Ki maga? - riadt a tekintetem, nem tudom, hogy hol vagyok, a mosolya pedig nem igazán tetszik nekem, sőt maga a hely sem, és hogy nem hajlandó válaszolni nekem. Csak mosolyog minduntalan, aztán ruhákat dob le az ágyra. Most fogom csak fel, hogy alig van rajtam valami, csak valamiféle vékony hálóing a takaró alatt. Ösztönösen húzom magamra a vastag anyagot. Tizenöt évesen már azért bőven látszik rajtam, hogy lassacskán nővé érek, nem sokára tizenhat leszek és nem tetszik, hogy egy vadidegen férfi vetkőztetett le, még ha el is látott.
- El akarok menni! - utána kiáltok, de nem reagál rá, csak kimegy a szobából, én pedig amikor fel akarok pattanni akkor fogom fel a tényt, hogy nem tudok. A lábaim azok, amik nem engednek, ugyanis mindkettőre vékony lánc van erősítve, hogy ne tűnhessek el csak úgy. Ijedten tornászom fel magamat az ágyon, felhúzva a takarót, riadtan nézve körbe az idegen helyen.

----------ooo----------

Összeszedem a bátorságomat és újra megpróbálom. Sokat gyakoroltam már az iskolában is, de nem ment sosem igazán tökéletesen, hiszen nem tanította senki, én gyakoroltam csak. Végre megindul a változás, hiszen tudom most ettől az életem függ. Hetek óta itt vagyok és nem akarok tovább maradni, ez az egy, amiben biztos vagyok. Újra koncentrálok, mire végre a lábaim változni kezdenek. Vékonyodnak, szőrössé válnak és a lánc már nem feszül úgy...
Kibújok a takaró alól, a ruhák ott maradnak, ahol voltak az ágyon. A karmaim csendesen kopognak a fa deszkákon, ahogyan az ajtóhoz lépdelek. Na jó ezzel nem számoltam... nem tudom, hogyan nyitom ki, túl magasan van a kilincs. Várok, elhátrálok, a fogaimmal, a számmal igazítom meg az ágyat addig, hogy amikor aztán nyitja az ajtót és elcsodálkozik a lábai között cikázzak ki a szabadba. Gyorsan szökkenek, a távolban ott a nyitott ajtó. Ennyire nem lehet szerencsém! És közben mégis. Rohanni kezdek minden erőmmel, amíg el nem érem a célt, hogy aztán érezzem a becsapódó varázslatot. Szinte mint valami villám úgy cikázik át az egész testemen. Megremegek, de nem állok meg. A fák közé veszem be magamat, a bokrok alá, hogy eltűnjek a szeme elől... remélhetőleg örökre.

----------ooo----------

Már arra sem emlékszem, hogy mennyi idő telhetett el, de ismerős arc dereng fel előttem. A nővérem... még halványan emlékszem rá, de már úgy érzem, hogy lassan egyre homályosodik az arca előttem, ahogyan apáé is és anya... rá már alig emlékszem. Nem tudom, hogy mitől függ, hogy ki tűnik el előbb, vagy utóbb. Közelebb osonok az épülethez. Újjáépítették, nem érezni a füstöt, az égett szagot sem. Belesek a kerítésen keresztül, közelebb óvakodom. Lassan és átgondoltan minden egyes lépést, amíg aztán meg nem torpanok. Felnézek a nőre... ismerős az arca... anya? Ledermedek, csak akkor moccanok meg, amikor először lesújt. Sikít, majd a seprű erős csapódással vág bele az oldalamba. Nyüszítve repülök vagy egy métert arrébb a bokrok irányába. Felém közelít, én pedig gyorsan szökkenek talpra. Már csak a bokrok alól nézek vissza az épületre. Lassan ezt is elfelejtem majd. Oda már nem jön utánam, sietve szökkenek végig a gallyak között, amíg nem találok egy jó ösvényt. Kell valami vacsora... egyre hidegebb az idő, de ilyenkor még könnyen találni pár pockot.




[You must be registered and logged in to see this image.]
Elfeledheted a múltad, de attól még a múltad marad.
Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sage & Robin - Külön utakon

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázshasználók-
Ugrás: