2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lehet, hogy most egy kicsit felcseréltük a szerepeket és most én vagyok a bátrabb, de vele szeretnék lenni, azért jöttem el ide is és nem azért, hogy attól féljek, hogy vajon mások mit szólnak hozzá, hogy mások mit mondanak. Az a fő, hogy mi jól érezzük magunkat, ő is ezt mondta, én pedig ehhez igyekszem tartani magamat, hogy igenis élvezni tudjam maradéktalanul a társaságát és ne törődjek azzal, hogy mit gondolnak mások, hogy ki agyal azon úgy nézek ki, mint Winter és nekem ez nem kellemetlen-e. Talán az elején az volt, de csak a legelején, amikor még nem voltam benne biztos, hogy engem lát, amikor rám néz és nem pedig a testvéremet, de már tudom, hogy erről szó sincs, tudja, hogy én más vagyok, csak a külsőm olyan, de ha valaki jól megnéz, akkor arra is rájön, hogy azért az sem olyan tökéletesen egyforma, már csak a gesztusaim miatt sem. - Azt hiszem ez kölcsönös, te is épp annyira feldúltad az enyémet. Eddig mindenről csak könyvekben olvastam és nem is akartam arra gondolni, hogy ez nem elég, de... már így vagyok vele. - elmosolyodom finoman, ahogyan rá nézek. Igen, talán még arra is hajlandó lennék, hogy újra felüljek egy lóra, vagy seprűre, hogy kipróbáljam, hogy milyen az, aminek tudom az elméleti alapjait, de sosem próbáltam valójában. Talán még arra is képes lennék mellette, hogy őrültségeket tegyek, hogy elutazzak és ne csak könyvekből ismerjem meg a világot, hogy fürödjek egy tóban, ami nincs rendesen lekezelve, mint egy medence, amiben halak úsznak, vagy hogy csak úgy mezítláb sétáljak a fűben és élvezzem, ahogyan a fűszálak birizgálják az ujjaimat és a talpamat, pedig eddig ezeket el sem tudtam képzelni, hogy megtegyem és most mégis. - Így is van, sőt talán én már... - bizonytalanul vonom meg a vállamat, de mi van, ha tényleg? Elhamarkodott dolog lenne kimondani, hogy azt hiszem belé szerettem. Vele szeretnék lenni folyton, állandóan az eszemben jár, halálosan rettegtem, amikor kviddicsezett, nehogy baja essen, mert az messziről is látszott, hogy azok a gurkók nem valami barátságosak senkire nézve sem. De szerencsére nem lett baja és nagyon ügyesen is játszott. Arról már nem is beszélve, hogy fantasztikusan csókol és az izmai... soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen srác felfigyelhet rám. Amikor eszembe jutott, hogy azért nem lenne rossz, ha lenne valakim, általában arra gondoltam maximum olyan fiúhoz lehet közöm, aki hasonlóan könyvmoly, mint én, Hayden viszont cseppet sem az, mármint nem arról van szó, hogy nem okos, de külsőre... olyan srác, akin látszik, hogy nem a könyvtárban tesped naphosszat. - Neked elsőre? Mármint... velem? - meglep azért. Oké tudom, hogy Winter bármennyire is azt mutatta nem az a céda típus, mármint olyan értelemben nem, de azért én sokat nem beszélgettem vele, szóval nem tudom, hogy meddig jutottak Haydennel. Azért mert nem nagyon csókolóztak nyilvánosan még lehetett más, vagy... mondjuk a testvérem előtt valakivel, hiszen biztosan sok lány volt mindig is oda érte. Jól is néz ki, plusz még kviddicsezik is, kétlem, hogy ne lett volna mindig is sok rajongója. - Oh... értem. - kissé azért zavartan sütöm le a tekintetemet. Nem azt mondom, hogy erre nem számítottam, csak arra nem, hogy ezt így mondja majd el és adja a tudtomra, na ez az, ami végül is azért új. Kicsit meg kell köszörülnöm a torkomat, hogy összekapjam magamat rendesebben, de végül inkább nem szavakkal válaszolok, csak a kanapén ülve már közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, közben pedig a kezét a derekamon elindítom felfelé, hogy éreztessem vele, nem zavar, nem fogok megijedni, ha a ruha fölött elkalandozik az érintése.
Próbálok nem olvadozni attól a gondolattól, hogy mennyire édesen felvállalja, ami kettőnk között van. Sosem gondoltam volna, hogy Winternek egyáltalán van egy testvére, aki nála sokkal kedvesebb, de ami még ennél is lényegesebb, aki kezdeményező, bátor, és ilyen bújós. Winter mellett menő voltam ugyan a sportban, vagy a nyomozásban, de mint pasi nem túl sok önbizalmam volt, Summer pedig ezt próbálja meg felpezsdíteni. Számomra teljesen újszerű, hogy nem nekem kell megcsókolni egy lányt, ő kezdeményez, bújik, ilyen azért eddig nem volt. Már csak ezért is remélem, hogy az őt piszkálók előbb-utóbb felhagynak ezzel, mert azt végképp nem akarnám, hogy annyira elmenjen a kedve a Roxforttól, hogy mégis távozzon. Azt hiszem ha így alakulna, akkor mennék én is vele. Számomra mindez már nem a külsőségekről szól, hanem egy aranyos, édes lányt ismertem meg a személyében. - Már most is alig érzem, komolyan feldúltad a világomat, csakis jó értelemben. – Ebben a pillanatban is elvonulnék vele, hogy tényleg csak kettőnkről szóljon ez az este, de elfogadom azt, hogy egy buliba jöttünk, nem pedig csak ketten randizunk. Valahogy most fel kell vállalnunk mindenki előtt, hogy egy pár vagyunk. Bár én iszogattam, és mintha ő is megtette volna Paul-lal, még tudnék enni is, mert némi süteményen kívül nem nagyon ettem már, de lehet, hogy az a jó megoldás, ha majd kicsit elvonulunk kettesben, majd később előjüvünk még vacsorázni is. Szerencsére itt a Szükség szobájában nem találkoztam még rosszalló tekintetekkel, ami a kettősünket illeti. Nem is örülnék neki, ha mondjuk Winter jóbarátnői közül fintorogna valaki azon, hogy mennyire különbözik a cuki húgi az egykori bálkirálynőtől. - Ez... nagyon úgy hangzott, mintha úgy gondolnád, hogy belém tudnál szeretni. – Simítok végig a haján, én pont így érzem. Nem tudom, hogy ez kinek milyen gyors folyamat, én már a vasútállomáson el voltam ájulva tőle, még ha Winternek is hittem, a fontos különbözőségek nagyon tetszettek, nem csoda, hogy nem tudtam ellenállni a csók nyújtotta kísértésnek, és bár rendkívül megdöbbentem az ajka puhaságán, és hogy nem is ő az, meg hogy az igazi párom lelépett, Summert odalökve hozzám hírvivőnek. Ennél már csak az volt az üdvözítőbb, hogy az ikerhugi az első megilletődések után nagyon is rámhangoldódott, és a könyvtárban már ő csókolt meg. És azóta is rendületlenül küzd kettőnkért. - Arra én sem, tekintve, hogy mondtad, hogy még nem volt senkid, biztosan nekem is érdekes lesz elsőre. – Halvány mosollyal erősítem meg mindkettőnkben, hogy akarom a dolgot, na de nem egyből, lehet a fokozatosság útján is haladni. Végtére is nem vagyunk már kicsik, megfogalmazható talán pironkodás nélkül is, csak én vagyok béna ebben, Winter amolyan ügyetlennek nevelt. – Úgy értem, hogy nekem elképzelhetetlenül jól esik, hogy ennyire azt látom, hogy akarsz engem, és nehéz neked ellenállni. Csak arra gondoltam, hogy ha kettesben lennénk, nem ijednél meg egy kicsit több szenvedélytől? – Hát ez benne a bénázás, hogy most így a spontaneitást félretéve inkább kimondom, amire gondolok, legalábbis célzok rá, hollóhátasként talán összerakja, hogy amolyan átmenetre gondolnék, amelyből még bőven lehet építkezni, mint mondjuk egy hevesebb ölelés, ismerkedés a ruhák alatti világgal, akár még békés átmenetként is, hogy csak amolyan érdeklődő jelleggel simogatjuk egymást, vagy ez már sok, akkor ruha fölött. Nem is tudom, ahogyan irányít, egészen fel tud vele tüzelni. Csak kérdés, hogy ez a bátorsága meddig terjed.
Oh nem is akarok én kimondottan büszkélkedni a kapcsolatunkkal, egyszerűen csak azt szeretném tenni, amit épp akarok és nem szeretnék attól félni, hogy mit gondolnak mások, vagy mit mondanak rólunk mások. Jó lenne tényleg azt tenni, amit akarunk, nem foglalkozni azzal amit a hátunk mögött mondanak, vagy hogy Winter mit hagyott itt maga után, mert az egész eddigi életem arról szólt, hogy a nővérem hogyan nehezítette meg az életemet és már tényleg azt szeretném, hogy innentől az legyen, amit én akarok. Olyan sokáig toltam háttérbe mindig önmagamat, a saját igényeimet és vágyaimat, hogy most már tényleg muszáj végre összeszedni magamat és saját magamra koncentrálni és ezt is fogom tenni, ha pedig ehhez egy csók kell ezen a bulin ahol bárki láthat minket, akkor ez lesz. Aztán mondjon bárki bármit, nem izgat. Én nem Winter vagyok és tudom, hogy Hayden nem csak azért van velem, mert úgy nézek ki, mint a testvérem, hanem azért, mert engem ismert meg és engem kedvel és kész. - Ez igaz, nem gondoltam bele így azt hiszem, de... majd elmúlik és akkor már nem fogod így érezni. - biztatom, mert nem akarom, hogy kevesebbnek érezze magát más miatt. A testvéremnek mindig is erről szólt az élete, ez volt a taktikája mondhatni. Mások önbizalmát a béka hátsója alá rugdosta le, aztán már azt tett velük, amit csak akart. Úgy lehet valakit jól és könnyen irányítani, ha nincs semmi önbizalma. Ha azt hiszi, hogy nem ér semmit, akkor azt teszi, amit te akarsz, erre már én is rájöttem, bár persze elég későn. Viszont ha azt nézem, hogy e miatt vagyok most itt és e miatt ismerem Haydent... Valószínűleg ha nincs Winter akkor sose találkozunk, sose beszélünk. Elég jól tudtam mindig is rejtőzködni, érthető módon nem figyelt volna fel rám, főleg egy olyan kaliberű népszerű srác, mint amilyen ő. - Igazad van tökéletesen, én... én sem akarok a múlton rágódni, csak azt akarom nézni, ami most van és amit most élhetünk át együtt, mert a fontos. - ezért nem is vagyok biztos abban, hogy jó tanácsot adtam Paulnak. Lehet, hogy neki is tovább kellene lépnie és nem foglalkoznia azzal a lánnyal, mert csak összetöri a szívét és csak rosszat okoz neki, de amúgy sem hiszem, hogy erről meg tudtam volna győzni. Ha az ember szerelmes, akkor kicsit vak is lesz és nem gondol bele abba, hogy milyen rosszat okozhat neki ez a vakság. Mi viszont már látunk és most itt vagyunk együtt, táncolunk, hogy aztán kicsit mégis eltűnjünk mindenki elől. Ám nem azért, mert nem akarjuk megmutatni mindenkinek, hogy mennyire oda vagyunk egymásért, csak azért, hogy egy kis romantikát vigyünk bele a ketten töltött időbe, vagy... valami többet is? A szavai azért mégis kicsit meglepnek, amikor aztán leülünk a kanapéra. Nem húzódom el, meg semmi, csak hát hirtelen nem tudom, hogy mit is kellene válaszolnom erre. Nem bizonytalanodom el, mert itt akarok most lenni vele, csak hát hirtelen nem tudom, hogy ez most... mit is jelent, mit szeretne. - Én... én... arra még nem vagyok... felkészülve és itt bárki benyithat és... Mira gondolsz pontosan? - persze a csókja remek, abban bármikor el tudok merülni, de még csak pár hete ismerjük egymást jobban és nem is tudom, azért az még nekem elég hirtelen lenne, ha most valami más is történne. Persze egy kis próbálkozás... nem tudom. Ebben végképp nem vagyok járatos, de ezt tudja, remélem nem érzi lekoptatásnak, hiszen nem ellene van, csak hát neki van gyakorlata, nekem viszont egy cseppnyi sem.
Ha tudnám, hogy miket gondol, most kivételesen vitatkoznék. Oké, jó dolog felvállalni magunkat, de ez most nem érdekel annyira, hogy direkt büszkélkedjünk a kapcsolatunkkal. Igenis szeretnék elbújni vele, és kiélvezni, hogy valakinek ennyire kellek. Winter annyira a külvilágnak adta el a kettősünket, ezúttal őszintén nem érdekel más véleménye, sokkal inkább el vagyok ámulva, hogy Summer mennyire oda tud pusszantani a számra, mennyire bújós, hogy ha már karácsony van, akkor azzal legyünk, akit szeretünk. Na jó, nem tudom, hogy ez szerelem, vagy sem, végülis rendkívül sokat segítünk egymásnak, mégsem ment el a suliból, az én kedvemért itt maradt, és már aktívan próbál beilleszkedni, én pedig lassan önmagamara találok, azt veszem észre olykor, hogy vigyorgok a nagy semmin, csak úgy indok nélkül. Harry le is szúrt, hogy mit tátom annyira a számat edzés közben, valahogy nem a gólgyártásra figyeltem. - Jó, azért nem vagyok egy depresszív alkat, nem vagyok rossz pasi, de meg kell értened, eléggé meglepő volt, hogy Winter így színlelt mellettem, mintha valami vesztes lennék. Már mindegy, nem siránkozom azon, hogy miért nem veled találkoztam először, most itt vagy! – Nevetem el magamat, tudom, hogy sokan megnéznek engem, ami egyrészt szól a külsőmnek, másrészt a megjelenésem mellett nem vagyok bunkó, sőt, kifejezetten népszerű, társasági alaknak számítok. Ahogyan odacsókolok, félig viccelődve, nem gondoltam volna, hogy ilyen hévvel viszonozza, valahogy mintha még mindig nem tudtuk volna eldönteni, hogy ennyire egymásra találhattunk. Ahelyett, hogy megijedne, visszavonulna, picit még át is veszi a kezdeményezést, és hát fura, vagy sem, teljes testben bizsergető, és igen, még ott lent is megmoccan valami, ilyen hatással van rám. De hát még csak két hete vagyunk együtt, ennyire tökéletes lenne? - Azt... nem olyan könnyű megfogalmazni. Picit kezdem úgy gondolni, hogy rövid az élet, és nem akarok a múltba révedni, meg azt gondolni, hogy az a megoldás, hogy ha sajnáltatom magamat. Azt hiszem, hogy mindegy, hogy mi volt, mert ez most... valódi, igazi dolog. Fú de nehéz.. – Mosolyodom el, ezt inkább majd kettesben kéne megbeszélni. Valahogy ez mégiscsak ránk tartozik. Inkább picit hallgatom őt, hogy meséljen a srácról, aztán majd visszatérünk erre. – Igen, sajnos vannak lányok, akik visszaélnek azzal hogy ha irányítani tudják a párjukat. Vagy udvarlójukat, mindegy. Ismerős érzés. – bólogatok, nem akarom én bántani az ikertestvérét, és már nem látom benne őt, az eredeti kedvest, Summer annyira élettel teli, máshogyan csókol, szenvedéllyel ölel. Bólintok, ahogyan felajánlja, hogy legyünk kettesben. Igen, a vacsora még ráér, végülis miközben ittam, bekaptam néhány aprósütit is, de ha ő megéhezik, akkor simán visszajöhetünk. Ahogyan hozzámbújik, hirtelen feltámad a késztetés, hogy a ruhája alá csúsztassam a kezemet, de mivel hátul nem olyan, mintha egy póló lenne, ezért csak simogatom, és fújtatok egy nagyot. Ez valahogy olyan testi-lelki beteljesülés, és nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ő még elvben tapasztalatlan, mert olyan könnyedén, természetesen ad mindent. Elindulunk végül kézenfogva az egyik szobába, megvárom, míg mutat egyet, most az ilyen játékokhoz nincsen kedvem, csak leheveredni valahova. - Én is örülök. És... amit mondani akartam... Ne érezd úgy, hogy le akarlak támadni, de... azért valami lehetne... Nem is tudom. Szabad? – Hajolok oda egy újabb csókra, végülis ez az arany középút a tökéletes bénázás, és a durva erőszakoskodás közepette. Tényleg meglepő lehet, de nekem valahogy együtt jár a kapcsolattal a fizikai együtt lét, úgyhogy hátha... ha neki is van kedve egy kicsit... nem tudom...
Tudom, hogy az elején eléggé féltem attól, hogy mások mit mondanak és gondolnak, de változott a helyzet, hiszen mégis csak róla van szó. Egész este - na jó túlzok - mással voltam és most vele akarok lenni és nem akarok elhúzódni valami sötét sarokba, ahol mások nem látnak. Így is úgyis lesznek olyanok, akik rossz véleménnyel lesznek rólunk, de ez miért kell hogy bármiben is megakadályozzon? Nem a testvérem vagyok és ha valaki kicsit is rám néz rendesen, vagy megpróbál megismerni, akkor rá is jön majd egyből, ahogyan remélhetőleg már Hayden sem Wintert látja bennem, hanem önmagamat. - Hogy nem vagy... jó pasi? De hát ez butaság! - meglepetten kerekednek el a szemeim. Hát szó se róla Winter rettenetes, hogy így tönkretette az önbizalmát, pedig biztos vagyok benne, hogy elég sokan megfordulnak utána és erre azt hitte, hogy nem jó pasi? Mondjuk benne van a pakliban, hogy engem pont e miatt nem kedvelnek valami sokan, hiszen mégis csak Haydennel vagyok, pedig tuti, hogy sokan szívesen lennének vele helyettem. - Rajtam gondolkodtál? És... mire jutottál? - mosolyogva, kíváncsian pillantok rá és vissza is puszilik neki, sőt kicsit még a nyelvemet is bevetem. Csak óvatosan és talán kissé félősen is, hiszen azért ebben a technikában nem vagyok még gyakorlott és lássuk be nem voltak nagy tömegek, akikkel mondjuk gyakoroltam volna, sőt... az ég világon senki sem. - Tényleg eperízű. - kár lenne tagadni, azért kissé megroggyan a térdem egy ilyen típusú csóktól, ami azt hiszem érthető. Nem igen volt még senki, aki ilyen hévvel csókolt, vagy tartott a karijaiban és sosem gondoltam volna, hogy egy olyan valaki, mint Hayden, aki menő és erős és minden, ami én nem, majd pont rám fog odafigyelni és majd irántam érdeklődik és itt ez nagyon is meg van, még jóval több is, mint puszta érdeklődés. - Ezt miből gondolod? Te nem vagy esetlen, ő... tényleg az volt, de tetszik neki egy lány, akivel jött, vagy is azt hiszem nem is csak tetszik, de ahogy mesélt róla az a lány olyan lehet, mint Winter. Sajnálom szegényt. - halk sóhaj váltja fel a mosolyomat. Hát igen azért nem lehet könnyű dolga így, hogy olyan valakiért van oda, aki olyan rémes, mint a testvérem, aki talán csak játszik vele. Persze azt mondtam azért reménykedjen, de a végtelenségig nem szabad, mert akkor csak úgy összetörik a szívét, ahogyan a nővérem próbálta Haydennek és lássuk be, az azért elég durva volt. - Persze, én is szívesen lennék veled kettesben. Van egy csomó különböző szoba itt, ahogyan Paullal megnéztük, biztosan találunk olyat, ahol kényelmesen le is lehet ülni. - igazából cseppet sem zavar a közelség. Átkarolom a nyakát és még egy jól eső sóhaj is elhagyja az ajkaimat, ahogyan magához von. Magasabb nálam, de cseppet sem zavaró, ahogyan felnézek, sőt még a mellkasára is tudom kényelmesen hajtani a fejemet, hogy halljam a heves szívverését, ami nagyon is heves, tehát tényleg hatással vagyok rá, nem csak a szavai tükrözik ezt, hanem a reakciói is. - Örülök, hogy eljöttünk. - bököm ki végül, pedig az elején tényleg eléggé ódzkodtam a dologtól, de lássuk be mégis csak jó ez. Itt lehetünk ketten s, a bál alatt azért erre nem igen lenne lehetőség. Ott azért mindenhol elég sokan vannak.
Miután az első meglepetésen túl vagyok, átveszem a kezdeményezést, és én magam csókolok vissza határozottan, ám minket tekintve a már megszokott módon gyengéden. Tudom, hogy amikor először tettem, akkor hihetetlenül megleptem, aztán én is meghökkentem hogy mennyire újszerű, édes a szája, amire nem számítottam. Csak tetszett, hogy mennyire más a haja, és olyan kis csinosul huncut a pillantása, amit eddig nem láttam rajta, nem tudtam ellenállni. Mert hiába volt velem oly rideg Winter, mégis úgy voltam vele, hogy ha az embernek van egy barátnője, olykor bizony mégiscsak megcsókolhatja. Álmomban sem gondoltam volna rá hogy sokkal kedvesebb ikerhugát csókolom éppen, akinek talán nem is voltak elképzelései arról, hogy ez megtörténhet. Lehettünk volna végül csak barátok, de nem, gyorsan kiderült, hogy a testvére bár minkettőnket bántott, de talán akkor is egymásra találunk, ha ő sosem létezett volna. Summer mintha teljesen az ellentéte lenne Winternek, kezdeményez, és ezt olyan aranyos, nőies módon teszi, amit a jégkirálynőtől sosem kaptam volna. Lehet, hogy kellett ez a szenvedés, megaláztatás, hogy utána kiérdemelhessem az igazit? Miután elengedem felborzolom a saját hajamat hátulról előre, és idegesen felnevetek, csakis jó értelemben rezzenek meg. - Nekem ez... annyira szokatlan. Kezdtem azt hinni, hogy nem is vagyok jó pasi. Varázslatos vagy. – Nem akarok visszautalgatni a nővére, legyen elég annyira, hogy hihetetlenül érzem magamat vele. Tudom, hogy volt pár kellemetlen napunk, amikor mindketten őrlődtünk, de azt sosem engedtem volna, hogy csak úgy lelépjen az iskolából. Ellenben illik a kérdésére válaszolni. - Nem látok a fejébe. Vélhetően félreértette ezt az egészet, de annyi gerinc nem volt benne, hogy ha már így alakult, akkor velem maradjon. De nem baj, legalább rajtad tudtam gondolkozni. Ne aggódj, nézelődtem, vártalak. Megittam vagy három puncsot, de ahogy nézem, pont az alkoholmentesből, mert nem akar ütni. Tiszta eperízű a szám, nem? – Csókolok oda most nyitott ajkakkal, évődően átcsusszantva a nyelvemet a szájába, kicsit talán merészebben, mint hogy így nyílt színen elvárt lenne, ám úgy vélem ő azon a vonalon halad, hogy ha már megtaláltuk egymást, minek finomkodjunk? Na jó, azért bizonyos határokon belül. - Helyes. Ennek azért jobban örülök, mintha valami macsóval lettél volna. Bár te meg hajlamos vagy megsajnálni az esetleneket, úgyhogy... – Nevetem el magamat, tökéletesen megbízom Summerben, már bizonyította, hogy neki nincsen szüksége udvartartásra, és mindenki szeme láttára csókolgat itt, akkor csak nem olyan, hogy két kapura játszik. Vagy többkapura. Közben azért várakozóan tekintek rá, hogy folytassa nyugodtan. A kérdése ellenben ismét csak meglep, hát hihetetlen, hogy ennyire nekem találták ki őt. – Naná, bocs, belassultam, fel akartalak kérni. Aztán később elvonulunk majd az egyik szobába? Szívesen lennék veled kettesben, ha szabad. – Bólintok, és miután az egész szükség szobájában kellemes karácsonyi zene szól, máris átkarolom őt, nem túlzottan tartva a távolságot, hiszen nekünk csak nem az udvarlásról, és ismerkedésről szól már a dolog. Jó, fiatal még a kapcsolatunk, és tudom, hogy neki még nem volt senki, de nagyjából itt helyben megenném, ha lehetne, annyira nem tudok betelni vele.
Ő mondta, hogy jöjjünk el és hogy ne törődjünk mások véleményével igaz? Úgyhogy nem is akarok. Jól érzem magamat, Paul alapvetően kedves volt és nem volt vele semmi gond és pont e miatt lep meg, hogy Hayden egyedül van, hiszen kettőnk közül ő az, aki azért jóval könnyebben ismerkedik és nyit mások felé. Meglepő, hogy ennek ellenére pont ő az, aki már ilyen hamar végzett. Minden bizonnyal az a lány volt a ludas, aki mellé sorsolták. Valahogy Haydenről nem tudom elképzelni, hogy ne beszélgetett volna lelkesen. Persze azért reméltem titkon, hogy nem akar majd olyan rendkívül nagyon ismerkedni, és mégis csak ő is arra vár, hogy mielőbb találkozzunk és ténylegesen együtt töltsük az estét, mint ahogyan én is így voltam ezzel. És e miatt nem akarok most bujkálni és óvatoskodni, hogy még a csók is elmaradjon. Nem érdekel, hogy ki mit gondol. Ha nem ugyanúgy néznék ki, mint Winter, akkor tuti, hogy senki sem akadhat fenn ezen és nem akarom csak a miatt rosszul érezni magamat, mert van egy ikertestvérem. Majd... idővel elül ez az egész téma és leakadnak róla nem? Kicsit azért talán meglep, hogy nem viszonozza rendesen a csókot azonnal, nem értem, hogy mire fel ez a vigyor, de aztán végül csak megteszi, én pedig erre mosolyodom el, bár csak utána, nem közben, ahogyan ő. - Oh sajnálom, akkor miért jött el? De azért nem unatkoztál nagyon? Ha ezt tudom... - nem azt hiszem akkor se hagytam volna én is faképnél Pault. Olyan esetlen szegény szerelmi ügyekben, mint én is, úgyhogy nem szúrtam volna ki vele, hogy akkor meg ő ácsorogjon egyedül. Ha viszont hárman beszélgetünk az lehet, hogy furcsa lett volna, vagy nem is tudom. Azt hiszem az a fő, hogy most már itt vagyok és talán Haydennek nem kellett azért túlságosan sokat egyedül várakoznia, legalábbis remélem. - Nekem jól. Egy Mardekáros fiúval voltam, kedves volt, Paulnak hívják és ő is... kicsit olyan esetlen, de rendes, nem volt baj. - a mosolyom is mutatja, hogy tényleg jól éreztem magamat. Elbeszélgettünk kicsit és még találtam rendes kaját is, mármint nem sütit, az már volt épp elég a bálon és nekem most már kicsit valami más kellett, valami sósabb és még azt is találtam. De az a fő,h ogy tényleg jó volt és most már itt vagyok, ha már az a lány így faképnél hagyta. - Táncolunk? - bukik ki belőlem hirtelen a kérdés. Tudom a fiúk szokták felkérni a lányokat, de én még nem nagyon voltam sok bálon. Jól van voltam a Bauxbatons-ben, de ott kevés fiú van és épp e miatt elég nehézkes párt találni egy bálra. Én általában el se mentem, vagy ha mégis hát nem igen táncoltam fiúkkal párban. - Úgy értem, van kedved? - azt hiszem kicsit gyors volt a kérdés és lehet, hogy neki nem is igazán van kedve ilyesmihez, én pedig nem akarom erőltetni sem a dolgot, bár tény, tényleg szívesen táncolnék egyet, még ha nem is nagyon vagyok otthon a témában. Azért csak nem lépek rá nagyon a lábára... remélem.
Pocsék érzés, hogy én nem fogok tudni semmit mondani, nem gazdagodtam új élményekkel ezúttal, a társnőm, akit mellém sorsoltak, nem így képzelte ezt, így gyorsan lelépett. Hát ilyen az én szerencsém. Mégis, az hogy most Summerrel találkozhatok, mindennél boldoggá tesz. Furcsa érzés, hogy több évnyi rémálom után, amelyet akkor még egészen jónak ítéltem meg, most úgy érzem, hogy igazán révbe értem. Nem vagyok túl okos, előfordul, hogy mások irányítanak, most viszont a sorsom iránytűje olyan célra mutat, amelyet minden számítás szerint csak akkor ronthatok el, ha megbántom a szőkeséget, aki egykori rideg jégkirálynőmnek a szakasztott mása, kivéve persze az édes gesztusokat, a másféle hajviseletet, a gondoskodó bújást, amely valahogy mindig is a sajátja volt. Nem akarom fura helyzetbe hozni, hiszen így is sokan bántják Winter előélete miatt, ezért tartom még a távolságot legalább annyira, hogy nem csókkal nyitok, hanem puszival, ám legnagyobb meglepetésemre ő mégiscsak. Ajka finom puhassággal terül szét az enyémen, amit nem tudok nem vigyorba fojtani. Lemaradok ugyan róla, ám pár pillanattal később mégiscsak odahajolok hozzá, hogy visszacuppantsak. Végtére is erről szól az egész, hogy felvállaljuk a döntéseink súlyát. Hát ennek a Summernek milyen cuki, édes göndör tincsei vannak. Egy pillanatra fésűszerűen mélyesztem bele a kezemet a gyönyörű hajkoronába, végtére is ezért vagyunk itt, hogy karácsonykor azzal lehessünk, akit szeretünk. Ollé... nem korai ez még egy kicsit? De akkor nevezzük együtt járásnak? Ez se sokkal jobb? Tulajdonképpen miért is magyarázom magam előtt? Mert ennyire komoly? Hát igen, azt hiszem Summer igazi nyári viharként cikázott át megsebzett lelkemen, és már nincs visszaút, kezdek menthetetlenül belehabarodni, főleg, hogy ilyen csókokat kezdeményez. Félénk, mégis oly vakmerően kinyilvánítja, hogy nem akarja, hogy egy ekkora pofáraesés után másé legyen. A virág, amit neki vittem, mégiscsak nála landolt, és ezt most képletesen értem, romantikus barátnőre vágytam, és lám, mégiscsak megkaptam. - Oh dehogy kicsim. Inkább a másik hollóhátas túl gyors. Kijelentette, hogy neki nincs kedve ehhez, így inkább lelép. Nézelődtem, iszogattam, nem gond. És neked hogy telt Summer? – Fogok rá a kezére, és csak úgy elindulunk a kirakott pultok között. Valahogy annyira más, aranyos helyzet ez, tisztára meg vagyok illetődve, ami rám nem jellemző, még sikerül is elpirulnom azért, hogy olyan valakim van, aki ennyire figyel rám, és nem tudjuk egymásról a szemünket. S ami a legérdekesebb, az első egy-két órát leszámítva nem is jut eszembe róla Winter.
Igazság szerint féltem ettől az egésztől nagyon, de ahhoz képest nem sikerült olyan rosszul, sőt tényleg jól éreztem magamat. Paul rendes srác, bár ő sincs épp nehéz helyzetben. Őszintén szóval nem tudom, hogy egyáltalán jó tanácsot adtam-e neki, hogy legyen pozitív és próbáljon meg esetleg mégis csak bízni abban, hogy Anne megváltozik, vagy hiba volt így gondolni. Mi van, ha Anne is pont olyan, mint Winter és nem is fog megváltozni? Akkor szegény Pault pont úgy tönkre fogja majd tenni, ahogyan Winter próbálta Haydent általam, meg az egész eljegyzés által. Azért ez most jó nagy adag aggodalommal tölt el, ahogyan elindulok megkeresni Haydent. Valószínűleg az arcomra is kiül, pedig azt még nem is tudom, hogy neki nem alakult valami jól az estéje, mert nem foglalkozott vele a lány, akit maga mellé kapott. Azért ez nem valami szép tőle, hogy mit ne mondjak. Akkor is, ha valami gondja volt, de ez mégis csak egy megbeszélt dolog, tehát nem szabadott volna csak úgy faképnél hagynia a neki kisorsolt párt, ez azért elég undok dolog. Kissé azért meglepődöm, amikor meglátom Haydent egyedül ácsorogni az előcsarnokban. Ő azért elég nyitott és kedves srác, nem is értem, hogy hol lehet a párja, vagyis hát az ideiglenes, mert hát a rendes az én voltam ugye, vagyis leszek... vagyok. Vannak azért itt persze rajtunk kívül, ezért kicsit én is bizonytalan vagyok, hogy csak úgy odamenjek-e hozzá egy csók erejéig, vagy talán nem kellene. Próbálok nem foglalkozni másokkal és nem törődni azzal ki mit mond, ki hogyan néz ránk, de azért ez nem mindig megy könnyen és gondolom látja rajtam, ha valakinek mondjuk bántó számomra a viselkedése. Most még is a cseppnyi gondterheltség mellett azért van mosoly is az arcomon, azaz jó nagy, amikor meglátom és közelebb is lépdelek. Mégis elbizonytalanodom, de végül csak közelebb hajolok. Meghagyom neki az esélyt, hogy ő döntsön, ha netán az arcpuszi mellett dönt. Viszonylag lassú vagyok ahhoz, hogy útközben is akár el lehessen dönteni, hogy mit szeretne, de én célzottan a szájára szándékozom odapuszilni, ha tudok. - Szia! Miért ácsorogsz itt egyedül? Ennyire lassú voltam? - nem voltam pedig azért annyira messze, szóval nem tudom... de pont ezért kérdezek rá, mert kíváncsi vagyok, hogy hol volt és kivel és hogy érezte magát, és ha rosszul akkor majd most más lesz és akkor majd mi jól érezzük magunkat igaz? Én legalábbis ezen leszek, mert nagyon... oda vagyok érte, ez már nem is kérdés. Persze neki más ez, számomra ő az első aki érdekel és akit én is érdeklek egyáltalán és ez új nekem, de jó értelemben véve. Olyan izgalmasan és bizsergetően új, határozottan tetszik.
Ezzel a hollóhátas lány kicsit félreértelmezte ezt a vakrandit, azt hitte szerintem, hogy ez egy kollektív buli lesz, nem pedig amolyan páros ismerkedés, én meg egyébként sem vagyok olyan, aki másokra ráakaszkodik, és mondtam neki, hogy sebaj, akkor megvárom a páromat egyedül. Elköszöntem, és kerestem magamnak egy kis ünnepi bólét, de csak süteményeket kóstoltam meg, hiszen ki tudja, hátha Summer majd vacsorázni szeretne, és akkor majd együtt. Nem tudom hogy érzi magát a mardekáros sráccal, remélem nem azok közül való, aki istenítették Wintert, mert ha bántani merte, az élő istenre esküszöm, hogy megtorlom, valami csúnya módon. Summer még nagyon friss az iskolában, egyébként is egy érzékeny lány, aki a nővére miatt már kapott elég bántást, elejét kéne venni ennek az egésznek, viszont amikor nem vagyok vele, akkor nincsen ráhatásom, hogy mi is történik vele. Végtére is pont az a lényege ennek a mai napnak is, hogy kicsit társaságban legyen, barátkozzon, és ha úgy alakul, hogy be tud illeszkedni, én fogok a legjobban örülni, nem építhetek mindig arra, hogy majd ott leszek, és megvédem. Itallal a kezemben sétálgatok, látom, hogy egy-egy szobába bekukkantva milyen jól érzik magukat a random párok, játszanak, vagy beszélgetnek, van, ahol táncolnak, és még sorolhatnám. Kicsit rossz a kedvem, hogy pont az én sorsolt partnerem lett ilyen örtörvényű, de hát sebaj, az este lényege igazából most fog kezdődni. Meghallom a gongot, fellélegzek, nem csak azért, mert eddig untam magamat egyedül, hanem azért, mert már vártam őt nagyon. Nem akarok ráakaszkodni, de lényegében miatta jöttem ma el. Annyira más, mint Winter, és ezt még szoknom kell, de jó értelemben. Visszasétálok hát az előtérbe, hogy megvárjam, hogy miként érkezik majd, és honnan. Nem akarom csak úgy mindenki előtt csókkal letámadni, mert akik ismerik Winter történetét, biztosan pofákat vágnak ettől, hogy voltam képes viszonylag gyorsan az ex ikertestvérére rámozdulni, nekik hiába magyaráznám, de nem akarom Summert kellemetlen helyzetbe hozni.
