2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Épp volt egy kis szabadidőm, pontosabban csak lett volna, hiszen ideje volt megkeresni azt a lányt, aki Raziel annyira emlegetett. Nem is értettem, hogy mit érdekli őt egy iskolás lány, azt meg pláne nem, hogy miért nekem kell foglalkoznom vele. Jó hogy nem bérelt fel, hogy legyek a személyi testőre a lánynak, és nem intézte el, hogy szabad bejárásom legyen a Hugrabug klubhelyiségébe! Miután abbahagytam a dohogást, és beletörődtem abba, hogy az időm egy részében bébicsőszt kell játszanom, elhagytam a klubhelyiséget. Egy verseskötetet lapozgatva haladtam lefelé, néha felpillantva, hogy ellenőrizzem, jó irányba fordul-e a lépcső, vagy hogy átlépjek a trükkös lépcső fok felett. Fogalmam se volt, hogy mégis hol találhatnám meg a szóban forgó hugrabugos lányt, habár kérdezősködtem felőle, nem jutottam sokkal előrébb, így úgy határoztam, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha megvárom a klubhelyiségének a bejáratánál. Nagyjából tudtam hova kell menni, hiszen nekem is volt egy ügyefogyott hugrabugos ismerősöm, akit gyakran kellett elkísérnem odáig, mert képes lett volna elkeveredni az alagsorban, és a mardekárosok karjaiba sétálni. Sóhajtva lapoztam egyet a könyvemben, és tekintetemet a lapokra szegeztem. Akár csukott szemmel is eltaláltam volna oda, nyolc év alatt elég sokszor tettem meg ezt a távot. Befordultam a konyhafolyosóra, és könnyedén elsétáltam volna a kis csoport mellett, akik egy lányt szekáltam. Bevallom, nem figyeltem a beszélgetésükre, csupán az zökkentett ki az olvasásból, hogy csörömpölést hallottam. Morcosan felpillantottam, és alaposan szemügyre vettem azt a három mardekárost, akik az imént fenyegetőztek, majd a tekintetem az áldozatukra vándorolt. Eszembe jutottak Raziel szavai: „alacsony, 160 körüli, szeplős, barna szemű, szőke leány, meglehetősen félénk, és ügyetlen teremtés...” A fiúk körében álló lányra tökéletesen ráillett a leírás, ráadásul, amikor megláttam a kitűzőjét, valahogy éreztem, hogy ő lesz az én emberem. Közönyösen pillantottam arra a tagbaszakadt mardekárosra, aki rám dörrent, hogy ne bámuljam őket, különben én is kapni fogok tőlük. A fejemet csóválva ejtettem a kötetet a táskámba, majd előre lendültem, és bemostam neki egyet. Nem hiába jártam szabadidőmben edzeni, velem ne szórakozzon egy idióta se. Az egyik a pálcájáért nyúlt, de én gyorsabban rántottam elő a sajátomat, hogy lefegyverezzem. A pálcájába a magasba reppent, majd valamivel odébb hangosan csattant a padlón. A harmadik felé fordultam, épp jókor sikerült elhajolnom egy átok elől, de tényleg csak egy hajszálon múlt. Cserébe olyan rontást küldtem rá, amit élete végéig emlegetni fog. ‒ Tűnés! És, ha még egyszer bármelyikőtök is szórakozni akar ezzel a lánnyal, akkor velem gyűlik meg a bajotok! Világos voltam? ‒ sziszegtem, és még oldalba rúgtam azt a srácot, aki kifeküdt a jobbhorgomtól. Addig nem szólaltam meg, amíg azok hárman el nem kotródtak. Belegondolva, az volt a szerencsém, hogy rémesen lassúak voltak, és hogy a fivéreim mellett kénytelen voltam megtanulni verekedni. Igaz, az is sokat segített, hogy annak idején jártam párbajszakkörre is. ‒ Minden rendben? ‒ fordultam a lány felé. A harciasságom hamar elillant, a helyét átvette a tettetett aggódás. ‒ Aaron vagyok ‒ nyújtottam a kezem felé, de nyilván csak azért, hogy megtudhassam az övét. Ha emlékeim nem csaltak, talán még évfolyamtársak is voltunk, és ha én nem is emlékszem rá teljesen, talán ő látott egyszer-kétszer a Hugrabug klubhelyisége környékén. ‒ Mondd csak, mit akartak tőled azok az idióták? ‒ érdeklődtem, miközben elhúztam a kezem, hogy zsebre vághassam. ‒ És mi volt az a csörömpölés? ‒ kérdeztem homlokráncolva, és körbepillantottam, hátha megpillantom azt, ami tönkrement. Ha van rá esély, hogy megjavítsuk, akkor még most kellene, mielőtt Frics vagy a macskája felbukkanna.
Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Bocsi a késésért. Remélem, kezdésnek megfelel.◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
