2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A szavaira elmosolyodom. Határozottan felszabadult ez a mosoly. Lehetett volna sokkal rosszabb párom is, akit a vakrandira kapok, így viszont még jobban is jöttem ki a dologból, mintha a saját párommal lennék. Azért Odessa is azok közé a lányok közé tartozik, akiktől úgy érzem, hogy bőven van tartani valóm, hiszen eleve úgy hívott el ide, hogy... azt nem is mondhatjuk teljesen elhívásnak, inkább kijelentette, hogy jövök és kész. Mondja nekem bárki, hogy ez nem kifejezetten ijesztő hozzáállás. - Akkor még nem tudod igazán, hogy mit is szeretnél, de... gondolom csak idő kérdése és majd rájössz, talán ez a buli is segít majd benne. - bizakodóan mosolyodom el. Nekem ilyen gondom nincs szerencsére, az én életemet egyedül csak egy személy nehezíti meg, ő viszont most nincs itt szerencsére, pedig tuti, hogy ha rajta múlna, akkor most is szemmel tartana és biztos, hogy találna kivetni valót a viselkedésemben, vagy a tetteimben... a ruhámban meg főleg. Nem vagyok olyan elegáns, mint amit ő elvárna tőlem. Na de nincs itt, úgyhogy én is könnyebben kezelhetem a mostani helyzetet. - Igen, azt hiszem igazad van, meglátod, hogy ma hogyan viselkedik és ha... baj van, akkor majd megoldjuk jó? - nem mondom, hogy profi vagyok probléma megoldásban és azt sem, hogy teszem azt... ki tudnám ütni azt az Aaront, vagy egyáltalán meg merném ütni, de azért azt hiszem annyira vagyok bátor, hogy ha kell, akkor Alice segítségére siessek, maximum a végén az én orromat törik be, erre még úgy sem volt példa és tuti, hogy kb. ugyanúgy vérzek, mint egy fiú... ebben azért csak nem eltérő a két nem igaz? Egyébként is egy fiú kiállna egy lány mellett, ha bántják, a bátyám is megtette volna, úgyhogy nekem se sok választásom van. A szavaira csak bólintok egyet. Na igen, itt vagyok és azért csak nem lesz annyira rossz ez az este, akkor pedig hálás lehetek Odessának, hogy csak úgy rávett, hogy eljöjjek, vagyis mondhatjuk úgy is, hogy elrángatott. Egyébként is eleve nagy élmény ez a hely, ez a szoba, és már önmagában is érdekes rejtély, hogy vajon a csillagok, amiket látunk valódiak, vagy az is csak egy kép és nem valóságot tükrözi. Azt hiszem a választ csak akkor tudnánk meg, ha most felmennénk megnézni az igazi toronyba és összehasonlítanánk a két képet. - Hát tudod ez varázslat... nem biztos, hogy amit itt megeszel, azt valójában is megeszed nem? - nem hiszem, hogy bármi bajunk lenne tőle, vagy ilyesmi, de attól még ez mégis csak varázslat és nem feltétlenül a valóság, hiába tűnik annak akár az íz, akár a látvány. A mágia sok mindenre képes, és lehet hogy idevarázsolt valódi dolgokról van szó, de az is lehet, hogy ez tényleg csak a képzelet játéka, és ugyanolyan éhes marad az ember, ha kiteszi innen a lábát, mintha nem is evett volna semmit. - Veszélyesek ezek a cukrok, de finoman! - nevetek én is vele együtt. Hát igen legalább olyan valakivel vagyok itt, aki nem néz furán rám, ha megijedek egy cápa alakú gumicukortól, ami ráveti magát az ujjamra, és így mégis sokkal élvezetesebb ez az egész, mintha amúgy valami morgós akárkivel lennék itt. - Nyálas dolognak? - pillantok rá meglepetten, miután belenéztem kicsit a távcsőbe is már, aztán lassan leesik, hogy miről beszél. - Nem tudhatod, talán.. nem tartaná annak és ne aggódj, nem lesz baj. - oké nem én vagyok a legjobb bátorításra, de igyekszem. Alice rendes lány, kedvelem és remélem, hogy az az Aaron nem fogja elrontani az estélyét. Azért remélhetőleg vele is lehet mit kezdeni, és nem csak nézik majd egymást. - Úgy láttam van itt biliárdasztal is, meg ilyesmik, az csak tetszene neki és semmi baj, aggódsz... kissé én is. - rántom meg mosolyogva a vállamat. Megértem őt, komolyan. Nem lehet egyszerű egy ilyen sráccal, még én se tudom, hogy mit csinálok majd Odessával, kétlem, ha értékelné, ha riadoznék a társaságában a gumicukortól, nem olyannak tűnik. - Húha, ez sok kérdés elsőre! Nem tudom, hol születtem, a testvéremmel Andzsuban nőttünk fel egy ideig, amíg örökbe nem fogadtak minket, utána már Hamhungban éltünk, kedves szülőkkel. És... igen van testvérem, egy bátyám, de ő nem jöhetett ide a suliba. Neked van testvéred? A tantárgy pedig... az átváltoztatástan, mindig is jól ment. Neked? - hát na tényleg sok kérdés volt, és persze vissza is kapja őket, ha már ismerkedünk. Közben azért kicsit hosszabban is belepillantok a távcsőbe, tényleg nagyon szép a kilátás, az az Aaron nagyon buta, ha neki ez nem tetszene.
[You must be registered and logged in to see this image.]Én is érzem, hogy az aggodalmam kezd elpárologni, nem fogok idegeskedni, ezzel a fiúval bizonyára kellemesebben el fogom tudni az itteni perceket, órákat, mint mással. Vajon milyen lesz majd Aaronnal? Nála félni fogok ismét, hogy a közelemben van, vagy… vagy talán most minden más lesz? Áh, majd leválik… attól nem lesz jobb, hogyha máris idegeskedek rajta, elkerülni úgyse fogom tudni, ha már igent mondtam neki. - Igen, végülis igazad van, de ez fiúkban is igaz, szóval mindketten szerencsések vagyunk. – mosolygok a fiúra most már magabiztosan, miközben abba az irányba nézek, amerre ő is int finoman a fejével. Nem tudom, nem ismerem azt a két lányt, de így ránézésre nem mondanám azt, hogy negatívnak tartanám őket, bár én elsőre megpróbálok mindenkiről jót feltételezni, ilyen vagyok. Na de beszélgessünk a partnereinkről is, így először Aaron kerül szóba, hogy miért jöttem éppen vele, hiszen mindenki látja, hogy mi ketten mennyire nem illünk össze. - Nem tudom Sung-yeun. Részben félek ettől az egésztől, de valahogy örülök neki, hogy elhívott, érted ezt? Olyan furcsa minden. – és igen, ő is félelmetes, ez tény, mégis, valahogy más volt a legutóbbi találkozásunk alkalmával, amikor segített nekem és ez mindent megváltoztatott bennem, már… már nem félek tőle úgy, mint annak idején. - De persze, bennem van az, hogy ismét csak megalázni akar és játszadozni velem, de tudod, szeretnék bízni benne, hogy nem így van, egy esélyt pedig ő is megérdemel, nem? – döntöm picit oldalra a fejem, aranyosan, miközben a másik arcát fürkészem. Ha pedig megint megégetem magam, majd talán erősebbé tesz. A Raziellel folytatott beszélgetés sok mindent megváltoztatott bennem, ahogy Oscar is segített, így talán végre én is képes leszek a lábamra állni és nem omlok össze néhány keményebb szótól, mert igen, érték vagyok én magam is. Na de beszéljünk akkor már a fiúról is és Des-ről, hiszen vele jött el ide és az ő történetük is meglepően hasonló a miénkhez. Ezek a Mardekárosok tényleg baromi határozottak. - Hát ki tudja, nem ismerem, de most már itt vagy. – veregetem meg a vállát barátain és azért egy apró mosoly ott van az ajkam szélén. Annyira aranyos így, ijedten, valahogy magamra emlékeztet, talán vele képes lennék mindenféle feszkó nélkül beszélgetni, máris szimpatikus nekem, még inkább, mint eddig volt. Ideje viszont eldönteni, hogy mihez kezdjünk ezzel a randevúval, így nemsokára felfelé vesszük az irányt, hátha akad valami csillagvizsgáló berendezés, így érdeklődöm a másiktól, hogy vajon mit látnánk majd és mint hallom, ő neki azért több sejtése van a dologról, mint nekem. - Hmm, igaz, nem is gondoltam most ebbe bele. – de majd felmegyek valamikor a Csillagvizsgáló toronyba és körbenézek ott is, de most ez is megteszi, biztosan szép lesz és persze romantikus is, de én most nem gondolok mást ebbe az egészbe. Lopok inkább némi édességet, majd a gumicukrokat is ajánlgatni kezdem a fiúnak, vegyen csak bátran, jó sok van belőle. - Nem hiszem, hogy igazi volna… vagy hogy érted, hogy igazi? – hiszen cukokrák. Amikor viszont meglátom a rántást és hallom, hogy harap, majdnem kiejtem kezemből az üvegtálat, de sikerül megtartanom, így csak marad a félénk tekintet. - Akkor lehet, hogy jobb lesz vigyázni. – nyelek egy aprót, de mint látom, Sung-yeun nem adja fel, tovább próbálkozik, én pedig aggodalmas arccal figyelem tettét, amíg végül ki nem halássza a fenevadat, így végül jót nevetek, amikor látom, hogy nincs gond. Milyen beszariak vagyunk, ez kész. - Akkor jó! – én is ez után az ő példájából okulva próbálkozok kihalászni egy másik cápát, mely pont olyan ízű, mint Sung-yeun-é volt, így amikor megvan, egybe bekapom az egészet és jóízűen nyammogok rajta. - Aww, tényleg isteni! – csillannak fel szemeim, majd azért közben felérünk a toronyba is. Előre engedném a srácot, de mivel látom, hogy ő is így tesz, így nem problémázok, csak odamegyek a távcsőhöz, majd kukucskálni kezdem az elvarázsolt égboltot, de így is csodálatos. Egy ideig még nézelődöm, forgatom a távcsövet, majd ez után állok arrébb, oda engedve a másikat is. - Igen, nekem is tetszik és örülök, hogy nem tartottad nyálas dolognak. Aaronnak tuti nem vetettem volna fel. Ahj, fogalmam sincs, hogy vele mit csinálunk majd, azt hiszem, hogy kezdek félni. – támaszkodom neki a falnak, miközben a másikat fürkészem. Tényleg, mégis mihez kezdjek majd a mardis fiúval. - Jaj, ne haragudj, nem akarok ám mindig róla beszélni, tiszta bunkó vagyok… - vakarom meg tarkómat zavartan és inkább ismét egy gumicukrot tömök a számba, majd miközben azt majszolom a másikat figyelgetem. - Egyébként nem mesélsz magadról valamit? Hol születtél és… milyen a családod? Vannak testvéreid és mik a kedvenc tantárgyaid? Minden érdekelne! – nem ússza ám meg, hiszen ha már együtt vagyunk itt, szeretném megismerni őt, így hát ideje, hogy erre sort kerítsünk. Felemelem fejem, a csillagokat kémlelem, majd ha megszólal a másik, akkor minden figyelmem az övé lesz.
Igen, határozottan úgy érzem, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna. Legalább egy háztársammal vagyok most itt, aki még kedves is és nem kell attól félnem, hogy mondjuk lenyel keresztbe, és így azért én is egy fokkal kevésbé vagyok feszélyezett, talán nem csinálok majd valami durva katasztrófát... mondom talán. - Félelmetes... tudod... van pár nagyon komoly kinézetű lány, akik kifejezetten riasztóak. - közben az állammal pl. Gia felé intek, de mondjuk Ariellenek is van egy olyan szúrós tekintete, hogy ha azzal meredne rám, lehet hogy ott helyben szörnyet halnék, vagy úgy érezném, hogy menten távoznom kell, mert a végén még... komoly következményei lesznek annak, hogy nem csinálok mindent tökéletesen. Alice esetén talán nem kell ettől rettegnek. Ha esetleg nem sikerül valami, akkor sincs komolyabb baj... remélhetőleg legalábbis nem borítanám azért ki túlságosan. - Áh, értem, de akkor nem szívesen vagy most itt vele? Azért... ő is kissé félelmetesnek tűnik. - és nem teszem hozzá, de baromira nem passzol mondjuk Alice-hoz, bár ezt én nem biztos, hogy meg tudom állapítani. Az tuti, hogy én lányként olyan valakivel, mint ez az Aaron nem mernék kezdeni, de... miután itt most pasiként vagyok jelen... Nem pasiként se mernék vele két szónál többet váltani, mert a végén még pillanatok alatt a földbe alázna, és ahhoz nincs kedvem. Épp elég nekem az, hogy Hyun-seok napi szinten terrorizál azzal, hogy megpróbáljon normális útra terelgetni engem... pedig nekem ez az út, amin most járok teljesen tökéletes. - De nem félsz, hogy... nem is tudom, csak rosszat akar neked? - jó nem kéne talán másokról eleve rosszat feltételeznem, de hát nem tehetek róla. Nem valami megnyerő annak a srácnak a kinézete, és nem is szimpatikus így első ránézésre, főleg ha szívességgel jött neki Alice és csak azért jött el vele, az azért eléggé rizikós, no meg ha hat éve rá van szállva... én komolyan félnék. Tudom... több férfiasság, kevésbé beszari jellemvonások... próbálkozom! - Azt hiszem nem is tehettem mást, ha nemet mondok... szerintem megkeseríti az életem. - igen halál komolyan ijedtséget láthat az arcomon és simán el tudom képzelni Odessáról, hogy ezt tenné, megkeserítené simán az életemet, ha nem jöttem volna el most ide vele, bár... nem vagyok benne biztos, hogy szabad terjeszteni, hogy nem én hívtam el, a végén még ebből is baj lesz. - Persze, tényleg szép lány, és... én igazából nem is tudtam erről a buliról. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. Hát na nem akartam jönni, nem figyeltem rá komolyabban, csak így jött ki a lépés, hogy el lettem rángatva, de hogy én hívjak el valakit, az mondjuk teljességgel kizárt. Én... nem hívok el lányokat egy Valentin napi buliba és nem feltűnősködöm, az nem az én formám. - Azt hiszem talán... ide vetítené az kinti látványt, de nem vagyok benne biztos, de mintha a Nagyterem is így működne, amikor látni az eget. - én is csak tippelek. Azért sok mindent láttam már odahaza a suliban, de itt nem biztos, hogy minden pontosan ugyanígy működik és ez a szoba... na ilyet nem láttam nálunk, nem tudom, hogy mi a működési elve, még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy az, amit megeszünk tényleg létező valami-e egyáltalán és nem csak... nem is tudom, azt hisszük, hogy olyan, mintha megennénk, aztán mégis éhesek maradunk. - Kérek köszi! És szerinted ezek igaziak? Megpróbálok egy... Jesszus ez harap! - oké azért mégis visszarántom a kezem, amikor egy kék cápa alakú darab lazán az ujjam után veti magát, amikor venni próbálok a tálból. Erre nem voltam felkészülve, bár ha gumicukor. Oké, még egy próba, óvatosabban nyúlok és végül sikerül kivenni a nélkül, hogy az ujjamnak baja essen. Rácuppan ugyan, de puha, végül is gumicukor, tehát érezhetően nincs baj. Én pedig végül szépen leharapom az ujjamról. - Fú... isteni! Áfonyás. - finom annak ellenére, hogy harap és cápa... tényleg finom. - Tényleg csodás, remek ötlet volt Alice ide feljönni! - oh hát ő a lelkesebb, én meg azért nem akarok odatolakodni, ha van távcső, hogy meglessem az eget, maximum ha nagyon erősködik, akkor kezdek én. Mégis csak a lányoké az elsőbbség, vagy mi fene.
[You must be registered and logged in to see this image.]Iszonyatosan nagy szerencsém van úgy érzem, hogy ezt a fiút húztam ki magam mellé párnak, így mosolyogva lépek oda hozzá és bár Aaronnal is szívesen töltenék némi időt, ha már elhívott és… és olyan kedves volt velem a múltkor, de mindennel eljön majd az ideje, igen, tudom jól, hogy így lesz. - Félelmetes lányok? – vigyorodom el jókedvűen, mert ez olyan aranyosan hangzik. Nem tudom, hogy mire gondol, de talán kifejti majd nekem, de ha mégse, akkor se fogok megharagudni ám rá ez miatt, szóval annyit mond, amennyit csak szeretne. Na de ideje megfigyelni, hogy Aaron kit kapott partnernek, így veszem észre én magam is, hogy ügyesen párt cseréltünk. Nem ismerem igazán Odessát, de az biztos, hogy jóval szebb, mint amilyen én vagyok és határozottabbnak is néz ki és… és ez valamiért most zavar. Miért érdekelne Aaron? Áh… hülyeségekre gondolok itt össze-vissza. - Hát mert… szóval mert elhívott és tartoztam neki egy szívességgel, így nem volt túl sok választásom, igent kellett mondanom. – vonogatom meg vállaimat, de annyira végülis nem bánt a dolog, mert ma nem volt velem bunkó és… és talán valahol örülök neki, hogy észrevett. Talán tényleg az a múltkori baleset tehet erről, bár nem szeretném elbízni magam, biztosan nem lehet minden tökéletes a végtelenségig, úgyis el fogja rontani. - Semmi gond, tényleg nem éppen kedves fiú, 6 éve rám van szállva, de múltkor mégis megmentette az életemet, így egyértelműen nem utasítottam vissza. De nem baj, én… valahol örülök, hogy elhívott. Nem gondoltam volna, hiszen mégis csak egy szerencsétlen Hugrabugos vagyok, furcsa, hogy nem ciki neki velem megjelennie. – a sárvérű szót pedig már nem használom, már megtanultam, hogy nem szabad, ahogy azt is, hogy ki vagyok. Razielnek is megígértem, hogy összeszedem magam, adok egy esélyt ennek a világnak és igenis lesznek céljaim. Én… én megpróbálkozom picit jobban beilleszkedni és az, hogy eljöttem, nos… talán nem túl rossz kezdet. Ideje viszont rátérnünk Odessára is, akit a fiú elhívott, legalábbis én így sejtem,d e hamarosan kiderül, hogy ez nem így történt, így kuncogok fel édesen. - Komolyan? Csak így? És te… te igent mondtál? Hű! Határozott lány! – bár ez látszik is rajta. Én tuti nem mernék ilyet tenni, hogy csak úgy meghivatom magam, vagyis megmondom valakinek, hogy már bizonyt velem jön. – De egyébként nagyon szép lány, szóval nem panaszkodhatsz. Már ha nem mást hívtál volna el helyette. – oké, lehet, hogy ebbe nem kéne jobban belemennem, de nem tehetek róla, érdekes témának találom. Mégis, talán Sung-yeun annyira nem panaszkodhat. Idő közben megérkezünk a luxus lakásba, vagyis pontosabban a szükség szobájába, ahol első köröm egy gumicukros tálkához vezet és már fel is vetem a nagy ötletemet. - Lehet, hogy van csillagvizsgáló felszerelés is. Bár a szükség szobájában láthatnánk a csillagokat? Hogy működik ez a mágia világában? A valóságot látnánk vagy… vagy mégse? – oké, itt most kissé összezavartam saját magam, így hát a fiútól várom a nagy megoldást, miközben mellé érve haladunk felfelé a lépcsőkön és mivel a fánk finom illata orromba költözik, nem törődve azzal, hogy sok lesz a jóból, már le is nyúlok egy fánkot tőle. - Kérsz gumicukrot? Valami isteni! Bár amik benne mocorognak azok nem tudom, te meg mered kóstolni őket? – vigyorgok rá, mert hát a csokibéka is végülis ilyen mozgó édesség, mégis, én még abból se ettem eddig soha, így ezt se kockáztatnám meg, de ha a srác szeretné, akkor megállok addig, amíg elkap egyet. A toronyszobába érve pedig tényleg ott lesz az a bizonyos tárgy, amit szeretnék, én pedig már le is teszem a cukorkás tálat az asztalra, mivel akad az is idefent. - Hű! – de még mielőtt nagyon nekilendülnék, először a fiút engedem oda, ha szeretne nézelődni, szóval én ráérek ám.
Kár lenne tagadni, hogy félek ettől az egésztől. Nem is kéne itt lennem, ha nem lenne az az erőszakos lány, aki lényegében kijelentette, hogy én bizony vele jövök ide, pedig nem igazán akartam. Még hogy egy nyílt terepen kell eljátszanom azt, hogy fiú vagyok... Bőven elég nehezítése az életemnek az, hogy rám szállt Hyun-seok, nem kellene még ennél is jobban nehezíteni a dolgomat, de úgy fest, hogy a baj csőstül jön, vagy hogy is mondják. Talán el kellett volna menekülnöm már az elején, amikor az a lány kiszúrt a folyosón, de most már késő bánat. Az is kész csoda, hogy a már említett mesterem... kiképzőtisztem, vagy minek is nevezzem nem parancsolt rám, hogy igenis öltözzek ki szépen és díszesen, mert egyébként nem enged el ide. Mintha minimum rá hoznék szégyent azzal, hogy viszonylag egyszerű ruháim vannak és nem vágok fel úgy, mint ahogyan ő is teszi a sok színes ruhával, a kiegészítőkkel, meg a többi menő dologgal. Én nem ő vagyok, nem egy híres énekes, hanem csak... én, aki nem akar feltűnő lenni, hanem el akarna vegyülni a tömegben, de ez már eleve ott megbukott, amikor Odessa elhívott ide. Mit elhívott... rám parancsolt, hogy már pedig jönnöm kell. - Én is! Vannak itt felettébb... félelmetes lányok, nem tudom, hogy mennyire néztél körül. - oké, én se vagyok túl lelkes, de akad aki úgy néz, mint aki minimum citromba harapott, de legalábbis gyűlöli az életét és minden létező dolgot maga körül. Nekem is van elég bajom, de azt hiszem azért ennyire nem vagyok negatív, mint itt egyesek. Ha így utálják miért jöttek el? Mert nekem nem volt választásom azt hiszem, de... aki annyira fenn hordja az orrát, annak gondolom volt nem igaz? Azért meglep kicsit, amikor a tekintetem a Mardekáros srác felé siklik, főleg hogy Odessa pont őt húzta. Ez aztán a tökéletesen sikerült párcsere. - Azzal a Mardekárossal? Miért? - csúszik ki talán túlságosan is hirtelen a számon a kérdés és talán kissé illetlen is. Egy tőlem jól megszokott gyors meghajlás jön. - Bocsánat! Úgy értem, minden bizonnyal jó okod volt rá. - lehet hogy első ránézésre nem túl bizalomgerjesztő az a srác, de attól még lehet kedves és minden bizonnyal okkal jött vele, nekem meg nem kéne már eleve a külseje alapján elítélnem, nem szép tőlem. - Nem... nem igazán hívtam senkit. Odessa, az a lány, akivel most Aaron van... azt mondta, hogy vele jövök és... kész. - hát igen, azt hiszem ez nem emeli piedesztálra a férfiúi erényeimet, hogy egy lány lényegében parancsba foglalta, hogy vele jövök a bálba, de hát amúgy sem tűnök egy erős és karizmatikus férfiembernek igaz? Amúgy is fiatal vagyok még, arról nem is beszélve, hogy... lány is vagyok, így aztán ez nagyban megnehezíti, hogy karizmatikus férfi lehessek. - Persze, a toronyszoba jól hangzik, onnan talán még szép kilátás is nyílik. Akár... azt a tálat is hozhatod. - mosolyodom el, mert hát látom én, hogy milyen nagy elánnal veti rá magát az édességes tálra, amiben a színes gumicukrok vannak. Én is megkóstolnék egyet, bár azt hiszem nem kellene látványosan rajonganom most a színes és édes dolgokért, gondolom a fiúk nem szoktak. Bár azért baromi nehezen állom meg, hogy... a fenét, nem állom meg. Amikor elhaladok az egyik asztal mellett magamhoz veszek egy tálcát, amire színes fánkokat pakoltak. Na fánkot nem nagyon ettem odahaza és itt ez... valami fenséges, oda vagyok érte, azóta, hogy megérkeztem, csak próbálom ezt nem annyira látványosan kimutatni.
[You must be registered and logged in to see this image.]Az a bizonyos halál közeli élmény után nem gondoltam volna, hogy Aaron még szóba áll velem, azt pedig még kevésbé, hogy majd pont engem akar elhívni magával erre a bizonyos bulira. Valentin nap alkalmából rendezték, ahova a párok szoktak elmenni, de mi… mi minden vagyunk, csak egy pár nem. Én amúgy se érhetek fel hozzá soha, hiszen ő aranyvérű és mindig lenézett engem, amióta csak a Roxfortba kerültem. Vajon szívatni akar ismét és azért hívott el? Bár eleinte nemet mondtam, mégis, az ígéretem élt. Megmentette az életemet, én pedig hálás vagyok érte, így végül elég hamar beleegyeztem a dologba, bár őszintén szólva nem hittem volna, hogy tényleg megjelenik majd, most pedig sután állok mellette, kezeimet tördelve, miközben hallom az egyik srác szavait, mely alapján kiderül, hogy a nap elejét vakrandival kezdjük. Nem tudom, hogy kit fogok majd húzni, de nem is sietek, hagyom, hogy mások előre menjenek, csak picit félve pillantok a mellettem lévő Mardekárosra. Tényleg nem érzi cikinek azt, hogy velem mutatkozik? Azért valahol belül nagyon is jól esett ám, hogy engem hívott, így én is megpróbáltam kitenni magamért és csinosan felöltözni, hogy ne érezze úgy, hogy szégyent hozok rá, még nagyobbat. Fekete, testemre simuló nadrágot húztam fel erre az alkalomra, amely kiemeli azért formás combjaimat és megmutatja, hogy akad azért egy csinos hátsóm is, én is nőből vagyok, azon kívül pedig sportcipő került tappancsaimra,felülre pedig egy világoskék színű, rövid ujjú blúzt vettem fel. Hajam kibontva, szemeim kihúzva, pálcám pedig talán meglepő módon, de övemnél pihen. Lehet, hogy nem vagyok túl extra, de mégis, azért én próbálkoztam és a kellemes rózsa illatú parfümömből is fújtam magamra valamicskét. Ahogy viszont én jövök, úgy elmosolyodom, majd még pár szót szólok Aaronhoz. - Akkor majd nemsokára találkozunk, jó szórakozást! – és végül én is kihúzom a nevet, akivel az első randit fogom eltölteni. Sung-yeun van ráírva a kis cetlire, így szép szemeim felcsillannak, majd szinte azonnal a Hugrás felé sandítok és nemsokára már egymás mellett találjuk magunkat. - Szia! Úgy örülök, hogy Téged kaptalak páromnak. – szólalok is meg, majd azonnal észbe kapok, zavartan ajkam elé kapom kezem, miközben arcom is vörösebbé válik. – Mármint úgy értem, hogy normális párt kaptam. Bocsi, nehogy félreértsd. – nem akarok én rá nyomulni, eszembe se jutna, na meg, Aaronnal jöttem és ha már vele jöttem, vele is szándékozom majd távozni. Ha már engem hívott el, akkor eszem ágában sincs kellemetlenséget okozni neki. - Hát… Aaron Xendarral. – pillantok a Mardekáros felé, és már előre sejtem, hogy Sung-yeun is furcsálni fogja, de majd kérdez, ha szeretne, én úgyis válaszolok, ezt tudhatja. – És te? Te kit hívtál el? – nem tudom, hogy van-e barátnője, mert bár néha már beszéltünk, igazán még nem ismerjük egymást, de bízom benne, hogy ez lesz még máshogy is. Mindenesetre nem kéne tovább egy helyben toporogni, így nemsokára megindulunk a szoba ajtaja felé, majd ahogy az kinyílik, egy hatalmas luxus házban találjuk magunkat. - Hű… - nem tudok másképp reagálni, számomra iszonyatosan meglepő, hogy ilyen helyre érkezünk. Sose láttam még ilyen fényűzést, így egyértelműen majd leesik az állam, így csak lassan merek beljebb sétálni. - Megnézzük, hogy nincs-e valami toronyszoba féle? Vagy máshoz lenne kedved? – igazából fogalmam sincs, hogy mihez kéne kezdenem itt, ahogy randin se voltam még soha életembe, így én inkább egy baráti találkozónak fogom fel ezt az egészet és remélem, hogy a fiú is, mert ha nem nos… akkor ciki lesz. De ő is mással jött, nem véletlen nem engem hívott el, így talán ez a barátos dolog jól hangzik majd. Mindenesetre az aulában egy gyönyörű asztalon egy nagy kristálytálkában található jó pár gumicukor, így amíg Sung-yeun dönt, addig már ott is termek és egy finom málnás ízűt kezdek el nyammogni. Ez pont nem mozgott, de van olyan is a tálban, amelyik mászkál de júj, ahhoz hozzá nem merek érni.
Azt hiszem pánikba estem. Mármint... nem most, hanem akkor amikor az a lány letámadott a folyosón. Csak... úgy, mintha valami égből lecsapott villám lenne. Nem mondom, hogy ijesztő lenne, mármint e nélkül talán nem lenne az, de ahogy betámadott az kissé sokkolt. E miatt azt hiszem nem volt lehetőségem nemet mondani. Igazából mondhatni köpni-nyelni nem volt időm, mert lényegében leszögezte, hogy én elviszem őt a valentin napi buliba. Még csak azt sem tudtam, hogy pontosan miről is beszél, hogy... mégis milyen buliról van szó. Azt hiszem igazából igent sem mondtam, de talán nem is érdekelte mit mondanék, mert konkrétan elszögezte, hogy ez van és kész. Szerintem, ha ellenkezni akartam volna, akkor... minimum... nekem jön, vagy ki tudja, hogy mire vetemedett volna. Határozottan veszélyesnek tűnt ez az... Odessa. És még mindig úgy érzem, hogy talán el kellett volna rejtőznöm, de azt hiszem ha megteszem, akkor a továbbiakban még inkább megkeserítette volna az életemet, szóval... félek... komolyan... rettegek. Buliba viszek egy lányt... én... egy lányt! Nehezen vettem rá magam, hogy felöltözzem. Nem vittem azért túlzásba, egy kissé persze feltűnőbb a szerelésem, mint az átlag európaiaké, egyrészt a farmerem nem átlagos kék, hanem majdnem a cián felé közelít, a lábamon az edzőcipő élénk pirosas, a pólóm szintén piros, ha már Valentin nap, Trey szerint ez a logikus öltözet. Azért felkaptam egy lazább fekete pulcsit biztos, ami biztos alapon, csak aztán fésülködtem meg és vettem rá magam, hogy elinduljak, és ő persze már ott kint várt a klubhelyiség bejáratánál, mintha minimum attól félne, hogy út közben elszököm. Nem mondom, hogy egy pillanatra se fordult meg a fejemben mondjuk... No, de most itt vagyok, és próbálom összekapni magam az oldalán... igen egy lánynak... még mindig. A beszélgetésünk persze nem túl bő, de nálam két opció van általában, vagy akadozom, vagy jön a hadarás, eddig neki előbbit sikerült megtapasztalni, maradt a szűkszavúság, de hát izgulok... sőt akarom mondani rettegek, vagy ezt már említettem volna? Persze a sorsolásnál majdnem én is megmoccanok, amikor arról van szó, hogy a lányok sorban húzzanak egy fiú nevet, kell pár másodperc míg leesik, hogy az én nevem is ott van a kosárban, vagyis... a testvérem neve ugyebár. A páromnak viszont határozottan örülök. Ugyanaz a házunk, Trey mesélt már róla és azt hiszem összefutottam már vele párszor, még a nevét is tudom, ha nem is beszéltünk még olyan sokat egymással. Persze ettől még egy eléggé zavart mosolyt sikerül csak az arcorma varázsolni, amikor az első toporgás után elköszönök Odessától, hogy végül Alice felé vegyem az irányt. - Öhm... szia Alice! Te kivel jöttél? - hát na lehet hogy tudnom kéne, figyelnem kéne, de az a helyzet, hogy egyelőre azon voltam, hogy ne ájuljak el, a mellé már nem fért be az is, hogy tudjam ki kivel jött, vagy netán névről is ismerjek másokat, főleg nem idegen házbeli fiúkat. És akkor most? Bár azt hiszem még mindig jobb ez, mint Odessa... kedves lány, de azért ez a hirtelen nyomulása egy kissé tényleg sokkoló volt.
