2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Sárkányszelídítők? Igen, ez lehetséges. – Hát remélem, igazad van. – Akkor talán befogják az a dögöt és elviszik innen. De azt is eltudom képzelni, hogy Hagrid bekattan, leüti azt a két pasit és „megmenti” azt a sárkányt… Felszólítására odanéztem és megláttam, hogy a tanárok és az az óriás meg van kötözve. A két idegen odavezette őket a sárkányhoz, majd az egyik előhúzta a pálcáját. Én végül is élveztem a műsort, mert senki olyan nem volt érintett a dologban, aki engem érdekel. Ha mondjuk ott lett volna Flitwick, Piton vagy Lumpsluck lenne ott, akkor lehet, hogy közbe lépnék, vagy valami, de annak ellenére, hogy nem látom az arcukat, mégis tudom, hogy nem ők azok. Mondjuk, őket nem is lehetne csak úgy elkapni… Látom, hogy a pálcás azon van, hogy kimondja végre azt az varázsigét, de egy kiáltást hallok magam mellől. Oldalra kapom a fejem, és persze, hogy Ebony volt. Jó mondjuk, elvileg más nem is volt itt rajtunk kívül, de valahogy mégis abban reménykedtem, hogy más valaki volt. Visszafordítottam a fejem a tisztásra. Mindenki ránk szegezte a tekintetét. Oké, ebből baj lesz. Idegesen fordultam Ebony felé. – Te teljesen hülye vagy?! – kiáltottam rá. Most már úgy is mindegy volt, hiszen észrevettek. És elindultak felénk. Válaszát meg sem várva, karon ragadtam és a kastély felé vettem az irányt. Futottam, ahogy csak bírtam a magas sarkúimban, mert nem volt idő megállni és levenni. Idő közben már elengedtem a karját. Szerencsére nem voltunk messze a kastélytól, így körülbelül hét perc futás után elértük az udvar felöli bejáratot. Megálltunk, hogy kifújjuk magunkat, mert már egy ideje nem követtek minket üldözőink. Ez az egész csak arra volt jó, hogy most már legalább nem fázok, de ezt cipőm bánta, mert szegény teljesen piszkos lett. – Remélem, ha legközelebb össze futunk, – fordultam a lányhoz – akkor ajánlom, hogy az akciómentes legyen. – mondtam. Intettem egyet búcsúzóul, majd végre a hálókörletem felé vettem az irányt.
Úgy néz ki, szegény kislány nem vágja, hogy elég jó szövetséges vagyok. De ahogy akarja, akkor menjen vissza a kastélyba, csináljon, amit akarjon. Már éppen úgy döntöttem, hogy a neve miatt kezdem el kritizálni, ha már ő is ilyen ellenségeskedő, és nem akarja, hogy segítsek neki, mikor úgy nézett ki, mint aki hallott valamit. Furcsán néztem rá, de ő ezt már nem látta, csak arra intett, hogy maradjak, ahol vagyok, ő pedig utánanéz annak a zajnak, amit valószínűleg hallott. Kilépett a fák közül, hogy jobban körül tudjon nézni, de amilyen gyorsan ezt megtette, olyan gyorsan is lépett vissza, mint aki megijedt valamitől. Felhúztam a fél szemöldökömet, majd odasiettem hozzá. A kitaposott földúton Hagrid közeledett pár tanárral. Ötletem sem volt, hogy mit kereshetnek itt; a lány kérdése megerősítette, hogy ő sem tud semmit. Felszisszentem, mikor rájöttem, hogy valószínűleg meglátták a sárkányt. Nem mintha bánnám, ha nem próbálna meg többször megölni, de azért mégsem akartam, hogy bármi baja essen. Nagyban gondolkoztam azon, vajon hogy űzhetném el a sárkányt anélkül, hogy én is bajba kerülhetnék, mikor megláttam, hogy az eddig említett személyeken kívül két sötétbe öltözött figura sétált. Rájöttem, hogy Quinn valószínűleg rájuk gondolt, mikor megkérdezte, hogy kik lehetnek azok a figurák. - Fogalmam sincs – vallottam be. – Sárkányszelidítők? – kérdeztem óvatosan, de sajnos már előre tudtam, hogy a válasz nemleges lesz. Egy magaslaton álltunk, így nem volt szükségünk követni Hagridékat ahhoz, hogy lássuk, merre mennek. Egyre közeledtek ahhoz a ponthoz, ahol mi álltunk, amikor megláttam, hogy… - Azt nézd! – kiáltottam volna, ha nem lettek volna olyan közel a vendégeink. Hagridnak és a pár tanárnak, akiket már korábban is láttam meg volt kötözve a keze, és össze voltak kötve, mint a rabok. Mikor a kis csapat egy útelágazáshoz ért, pontosan a sárkány irányába indultak el. Követtem a tekintetemmel a kis csapatot, majd láttam, ahogy az egyik sötétbe öltözött fickó odamegy a sárkányhoz, majd megsimogatja a fejét. Az felállt, és mormogó hangot hallatott. A másik idegen odavezette a foglyokat a sárkány elé, majd az egyik sötét ruhás idegen egy pálcát vett elő, amivel valószínűleg fel akarta hergelni az állatot. Gondolkodás nélkül odakiáltottam, hogy „Állj!” . Óriási nagy hiba volt, mivel most mindenki rám szegezte a tekintetét; beleértve a két idegent és a sárkányt.
Kastély felé tartva egyszer csak érzem, hogy valami felszalad a lábamon. Nem sok kellett, hogy lerázzam a francba azt a kis mókust, de még időben eszembe jutott, hogy az a lány animágus, és biztos nem örülne, ha törött csontokkal meg kék-zöld foltokkal kellene a gyengélkedőbe szállítani, azért ennyire én sem vagyok kegyetlen. Érzem, ahogy a karmai belemélyednek a bőrömbe, de nem fáj annyira, hogy emiatt lehajítsam a kezemről. Már csak arra vártam, hogy visszaváltozzon és megtudjam, mire volt jó ez a kis akció. – Nem játszom veled, nem tudom, miből gondolod. És azt sem értem, hogy mit kéne ép ésszel átgondolnom, már mondtam, hogy nekem semmi hasznom nem származik egy koszos sárkányból – válaszoltam, és amíg a reakciójára várok, ellenőröm, hogy nem maradt-e nyoma a karmainak. Ha hozzá érek, még fáj egy kicsit, de nem olyan vészes, hogy ezért neki álljak drámázni. – Nem kérdeztem, hogy hívnak. – mondtam, fel sem nézve Ebonyra. – Egyébként én Quinn, vagyok – tettem hozzá pár perccel később – és neked kell kitalálnod valami jó ajánlatot, mert nekem most épp semmire nincs szükségem. – Kicsit összébb húzom, a blézert magamon. Amikor elindultam a buliba még nem volt ilyen hideg, de hát ki gondolta volna, hogy összefutok ezzel az Ebonyval és elrángat sárkánynézésre. Ha miatta beteg leszek, azt már biztos, hogy nem fogom szó nélkül hagyni. Ő bezzeg biztos nem fázik ebben a pulcsi-farmer összeállításban, de én inkább megfagyok, mint hogy ne nézzek ki jól. Nyilván nekem is vannak melegebb cuccaim, de hát könyörgöm, nyár van, biztos, hogy nem fogok itt nagykabátban álldogálni. Amíg gondolataimba merülve várakozok, hirtelen fura zajt hallok a közelből. Most én voltam az, aki mondta, hogy maradjon ott, ahol van. Kilépek a fák közül, hogy kiderítsem mi a zaj forrás, de ugyanazzal a lendülettel léptem vissza az erdőbe, mint ahogy kiléptem. Pár tanár és két ismeretlen pasi épp errefelé tartott azzal a féleszű Hagriddal. Naná, hogy észrevetette azt az óriásgyíkot, és gondolom értesítette a tanárokat, de hogy kik lehetnek azok ketten, arról fogalmam sincs. – Szerinted kik azok? – kérdeztem végül Ebonyt
Nem hittem a fülemnek, mikor azt mondta, ebből neki nem származik haszna. Már hogy ne származna… lehet, hogy valami eltévedt kis sárkánykával van dolgunk, amiért szép kis jutalmat kapunk, ha itt tartjuk és szólunk valakinek. Sajnos az is benne van a dologban, hogy a lány büntit kap és akkor innentől kezdve tényleg fuccs lenne minden tervemnek, hogy találok valakit, aki segít nekem innentől kezdve a kis akcióimban. Azt hiszem, a kiscsaj nincs túlságosan képben azzal, hogy mivel én egyetemista vagyok, több szabadság jár nekem, és nem feltétlenül vonatkozik rám minden szabály, ami a kisebbekre. Nagykorú vagyok, akárhogy nézzük is, de erről most nem akartam felvilágosítani – na nem mintha lett volna rá időm, miután olyan gyorsan eldarálta a mondanivalóját és sarkonfordulva elkezdett a kastély felé masírozni. Remélem, nem azt gondolta, hogy emiatt most a lábainál fogok könyörögni, hogy maradjon. A szememet forgattam, majd gyorsan ismét átváltoztam mókus alakomba. Odafutottam a lányhoz, ráugrottam a lábára, felmásztam a kezére és jól belekapaszkodtam, remélve, hogy nem okozok neki túl nagy fájdalmat. Mivel már látott átváltozni, reméltem, hogy nem ráz le magáról, mint valami bogarat, mert a landolás bizony fájt volna. Gyorsan leugrottam a karjáról, mikor már nyugtáztam, hogy megértette, ki vagyok, és visszaváltoztam. Karba tettem a kezemet, és örültem, hogy a sötétben nem látszik, hogy a füleim nem változtak vissza. Koncentráltam, majd éreztem, ahogy ismét emberi fülekkel rendelkezem. - Vágom, hogy szeretsz játszani, de attól még velem nem kell ezt tenned. Csak tedd meg azt az apró szívességet, hogy visszaveszel egy kicsit az arcodból, és megpróbálsz ép ésszel gondolkozni. -Vártam a reakcióját, közben gyorsan hozzátettem: - És mégis mire gondoltál, mit tudnék neked ajánlani? Ismét csak bámultam, ezúttal leengedtem a kezeimet, majd a jobbot a csípőmre helyeztem. - Ebony vagyok. -
Ajánlat? Jó vicc, mintha nekem arra lenne szükségem, hogy valaki tartsa a száját egy ilyen kis semmiség miatt. Ezért figyelmen kívül hagyom, amit mondott és megkérdezem. – Hogy is hívnak téged? – Mellesleg, ő is ugyan úgy kint járkál a takarodó után, szóval egy szava sem lehet. – Felhívnám a figyelmedet egy aprócska bökkenőre, édesem – húzódik gúnyos mosolyra a szám – Te is ugyan úgy tilosban járkálsz, mint én, szóval akár én is beköphetnélek téged, Miss ’kilencedikesvagyokdeezkitérdekel’. – Hátra dobom a vállam felett a hajam és egy kicsit igazítok az öltözékemen. Halkan felnevetek. Nem gondolhatta komolyan, hogy meg tud engem félemlíteni. Épp tennék egy újabb megjegyzést, de észreveszem, hogy elnéz valamerre a hátam mögé, majd int, hogy kövessem. Unottan megforgatom a szemem, de azért követem. Csak remélem, hogy nem valami hülyeség miatt rángatott el. Hosszas gyaloglás után végre megérkeztünk egy fákkal sűrűn benőtt tisztásszerűségre. Elbújunk a fák között, ami gondolom már a Tiltott Rengeteg részét képezi. – Ejnye-bejnye, valaki tiltott helyen mászkál – gúnyolódok tovább a lánnyal – Mit kapok cserébe, ha hallgatok a kis kiruccanásodról, csibém? – teszem fel a már korábban elhangzott kérdést. Majd végre hajlandó vagyok a tisztás felé fordulni és a mosolyom az arcomra fagy, akár csak a filmekben szokás. Egy ronda nagy sárkány döglött a tisztás közepén. Mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben, mint például: Mi a szar?! Hogy kerül ide egy sárkány?! vagy Már megint a féleszű óriás őrült meg és sárkányt nevelt a Rengetegben? vagy Neem, ez csak is az ostoba Dumbledore műve lehet. Biztos megint elszúrta a védővarázslatokat… WTF-fejjel fordultam a lány felé. – Hogy a francba kerül ide egy sárkány? – kérdeztem megrökönyödve. Nem konkrétan neki szántam a kérdést ez inkább amolyan költői kérdés volt, de kitudja ő minek vette. Azt kérte, hogy maradjak ott, ahol vagyok, ő pedig átváltozott valami kis állattá, talán patkány vagy valami hasonló. Sötét van így nem igazán tudtam megállapítani, mondjuk annyira nem is érdekelt. Mivel nem tudtam mit kezdeni magammal, így jobbhíján a lány kis akcióját néztem. Nem értem mi olyan nagy szám egy büdös óriásgyíkban. Vártam, mikor veszi észre majd az a nagy dög a lányt, és amikor ez végre bekövetkezett, gonoszul felnevettem. Nem gondolhatta, komolyan hogy észrevétlen maradhat. Ijedtében visszaváltozott, majd miután a sárkány elrepült, visszajött a fához, aminél én támaszkodtam. – Az túlzás, hogy nagy bajkeverő lennék, de abban van igazság, hogy nem vagyok oda a büntetőmunkákért. Csak tudod, van egy kis gond az ajánlatoddal. Sok barátom van, akik tudnak engem fedezni, ezért nincs rád szükségem. A sárkány meg hidegen hagy, nem segítek senkinek abban, amiből nekem nem származik valami hasznom. – Azzal otthagytam és elindultam vissza a kastély felé. Érzékeltem, hogy még nem indult el, így megálltam és visszafordultam. – Amennyiben van valami engem is érdeklő ajánlatod, tudod, hogy hol találsz. – Hátradobtam a hajam, sarkon fordultam és folyatattam az utam a kastély felé.
A hozzászólást Ebony Frewen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-06-30, 19:13-kor.
Quinn Vivienne de Lacy
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn&Ebony 2015-06-19, 17:06
Az ebéd során egy kis pergamen darab járta körbe az asztalunkat, elolvasásával pedig mindenki arcán öröm különböző változatait véltem felfedezni. Amikor elért hozzám is a kis lapocska, visszafojtott vigyorral olvastam el azt a pár szót. 21:00, a szokott helyen Alig vártam az estét, ugyan is az osztálytársaim úgy döntöttek, hogy este bizony lazulnak egy kicsit a sok fárasztó óra után, és mivel nélkülem nincs buli, ezért ott volt az én helyem is. Késő délutánom arra ment rá, hogy Charlotte-tal próbáltuk eldönteni, hogy mit vegyünk fel. (Mivel ő az én legjobb barátnőm, ezért ő is hivatalos az ilyen bulikra, annak ellenére, hogy nem mardekáros) Egy fekete alapon piros virágos szoknya és egy fekete top mellett döntöttem. A hajam szokásos hullámosságát meghagytam és csak egy halványsárga blézert vittem magammal, ha esetleg hideg lenne. Felvettem a fekete magas sarkú szandálomat. Jó volt a hangulat a bulin és mindenki jól érezte magát, és persze ami jó nekünk azt a tanároknak el kell rontani, úgy hogy amikor meghallottuk, hogy közelednek véget kellett vetni a partinak és amilyen gyorsan csak lehetett eltűntünk a helyszínről. Kastélyba sietve igyekeztem az árnyékban maradni, mert a lopakodáshoz, a sárga szín nem épp megfelelő, viszont ahhoz, hogy levegyem a blézerem nem volt elég meleg. De hát ugye a szépségért meg kell szenvedni, és én ehhez mérten inkább bukok le és kapok büntetést, minthogy ezt a szépséget a ládámban hagyjam heverni. Szóval amint épp a fal mellett kommandózok, hallok valami pisszegéshez hasonló hangot, de hülye leszek megfordulni, inkább gyorsabb tempóba kapcsolok és igyekszem lerázni azt, aki követ. De az csak nem akarja feladni. Már épp kezdtem megkönnyebbülni, amikor azt hallom, hogy fut utánam. Mindenféle szépet kívánok az üldözőmnek, de aztán megszólít. Kérdésére csak gúnyos mosolyra húzódik a szám, de ezt lány nem láthatja, mivel még háttal vagyok neki. Aztán amikor rá szánom magam, egy angyali mosoly kíséretében szembe fordulok vele, és így szólok. – Ugye ezt nem fenyegetésnek szántad? – kérdezem. Válaszára várva gyorsan végigmérem a lányt. A szőke, göndör haja egész szép, de azt hiszem láttam már jobb ruhákat is rajta, mint ez a farmer-pulcsi összeállítás. Nem emlékszem rá, hogy láttam volna a hetedikesek között, így inkább rákérdezek. – Te egyetemista, vagy új tanuló vagy? –
A hozzászólást Quinn Vivienne de Lacy összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-06-27, 15:59-kor.
Ismét úgy döntöttem, hogy az ágyamban való álmatlan forgolódás helyett inkább sétálok egyet éjjel. Gyorsan átöltöztem, a biztonság kedvéért feketében, mivel nem szeretem, ha este a magányos bolyongásaim közepette megzavarnak. Kisiettem a klubhelyiségből, és örültem, hogy a kastély elülső birtokrésze csak pár méterre volt az alagsortól, ahol a Mardekár klubhelyiség volt. Kiléptem a nagy kapun, és belélegeztem a hideg, friss, éjszakai levegőt. Körbenéztem, és nyugtáztam, hogy rajtam kívül senki sincs itt. Hallottam, hogy a Mardisok bulit rendeznek ma éjjel, de úgy látszik, azt már rég feloszlatták a tanárok, akik épp erre járőröztek, szabályszegőket keresve. Halálnyugodtan indultam el a messzebb lévő kertek felé, ahol a különleges fák és növények sokasága volt található. Mikor odaértem, leültem egy padra, majd pár perc elteltével úgy döntöttem, inkább lefekszem rá, hogy megcsodálhassam a csillagokat. Hetek óta borús volt az ég, így én is nyugtalannak éreztem magam éjszakánként. Végre tiszta volt az égbolt, és kivehetőek voltak a csillogó fénypontok. - Szia anya- kezdtem el a szokásos mondandómat. Nem sokszor beszélek a csillagokhoz hangosan, de ez most más volt. - Képzeld, rájöttem, hogy csodálatos ereklyevadász lesz belőlem. A minap felfedeztem, hogy a navigációs képességeim egyre gyorsabban fejlődnek és már iránytűre sincs szükségem, hogy megmondjam, merre van észak. Tudom, nem pont a leghasznosabb képesség, amire egy ereklyevadásznak szüksége van, de azért jobb a biztonság, hogy képes vagyok már ilyenre is. Mellesleg már GPS-re sincs szükségem, hogy Londonban eltaláljak a kedvenc boltomig. Oké, talán ez sem olyan fontos és nem is meglepő, amennyit járok oda, de Suhanó hangot hallottam. Felültem gyorsan, és körülnéztem, de nem láttam senkit. Furcsa is lenne, ha egy szellem erre kószálna, hiszen ilyenkor általában senki sincs kint, így nincs társaságuk. Hacsak nem a bulit akarták meglesni, gőzöm sem volt, miért merészkedett ki valamelyik az udvarra. Felálltam, hogy még könnyebben körbe tudjak nézni. A Holdnak hála mindent tökéletesen ki tudtam venni, így azt is, amikor egy árny felém közelített. Mikor elért, egy kis sikkanó hangot hallattam, de nem történt semmi. Résnyire nyitottam a már becsukott jobb szememet, de nem láttam semmit. Teljesen kinyitottam mindkét szememet, csípőre tettem a kezemet, és ismét körbenéztem, de még mindig nem volt sehol senki. Már kezdtem elhinni, hogy csak a képzeletem és az álmatlanság játszott velem, amikor ismét megláttam az árnyat, amint felém közelít. Akkor értettem meg, mi volt a suhogó hang. Felnéztem az égre, és egy szárnyát teljesen kitáró sárkányt láttam meg, amint az udvar felett köröz. -Hűha. -Nem tudtam többet mondani. Nem értettem, mit kereshetett itt egy sárkány. Ezeknek a kastély közelében sem kéne lenniük, nemhogy az udvar felett. Követtem a szememmel a sárkányt, elővettem a varázspálcámat, majd rögtön vissza is tettem, több okból is. Egy, ha meglát a sárkány, nekem tutira végem. Kettő, amúgy sem az én stílusom a varázslás; anyuék halála miatt. Sajnos képtelen vagyok bűntudat nélkül varázsolni. Még az animágusi képességemet is csak használom, ha már tényleg nincs más választásom. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy visszaslisszolok a kastélyba, és majd megpróbálom elfelejteni amit láttam. Visszaindultam a kastély bejárata felé, olyan halkan és gyorsan, lehetőleg az árnyékos részekben maradva, ahogyan csak tudtam. Pár kanyar után észrevettem, hogy ezt más is így gondolja. Valaki mintha mozgott volna az árnyékban. Közelítettem felé, mire az illető csak ment tovább, mintha nem is látna. - Pszt - próbálkoztam, de nem jártam sikerrel. Majd az alak kénytelen volt a holdfénybe lépni, így már teljes egészében láthattam, ki az. Valahonnan ismerős volt világosvörös haja és a fehér bőre. Mellesleg mindig ilyen rövid szoknyákat hordott. A fene egye meg, nekem is jó lábaim vannak, de én legalább farmert és egy vékony pulcsit húzok a magas sarkúm mellé, amikor ilyen hideg van kint. Felgyorsítottam a lépteimet, közölni akartam a nálam talán két évvel fiatalabb lánnyal, hogy ilyenkor nem kéne kint mászkálni – már csak azért is, mert Mardekáros volt, így az én házamtól fogják levonni a pontokat, ha elkapják – ,de ő gyorsabb volt nálam és eltűnt a szemem elől. Addig bolyongtam, mire végre ismét rátaláltam. Futásnak eredtem, és mikor már közel voltam hozzá, megszólítottam: - Ugye vágod, hogy tilosban járkálsz? Mit kapok cserébe, ha hallgatok a kis kiruccanásodról, csibém?
