Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb






ϟ Neira & Ginny
  Today at 09:13
Gwyneira Rousseau



A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Luna Lovegood
 
Armand Stansson
 
Sidney Smallwood
 
Gina Accipiter
 
Gwyneira Rousseau
 
Madeleine Eastwick
 
Daniel G. Paisley
 
Jacob Troops
 
Perselus Piton
 
Statisztika

Összesen 584 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Eleanor Branstone

Jelenleg összesen 38914 hozzászólás olvasható. in 3477 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Nate & Ebony a pincefolyosókon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Nate & Ebony a pincefolyosókon 2015-11-28, 12:23


Ebony és Nate
Hát miért nem figyelsz jobban?


Elfojtok magamban egy kuncogást, gondolom, örül, hogy nem egy prefektussal futott össze. Nem leszek ennyire galád, hogy mások kárán nevetek. Most nem, ilyen helyzetben azért mások az emberek.Meghiszem azt. - Óvatosan teszem a kezét az én kezembe. Melegebb a keze, mint amire számítottam, mivel már jó ideje kószálhat a folyosókon egy szál pulcsiban. Tudok segíteni egy idősebb lánynak. Ez így mekkora királyság. Nem leszek akkora lúzer a szemükben talán. Az egy dolog, hogy a társaság egyik középpontja vagyok az én évfolyamomban, de a feljebbi években valamiért levegőnek néznek, és észre sem vesznek, ha például köszönök nekik. Őszintén  szólva, ezt nem csodálom. - mosolyodok el - Ne vedd sértésnek, de nem tűnsz olyannak, aki rendszeresen odafigyel órán, jegyzetel, pláne nem tanul. Ez a Mardekárosokra pláne jellemző. - Remélem ezért a beszólásomért nem utálsz meg, vagy ilyesmi. - harapom be az alsó ajkamat.
Egyébként, ezt mégis hogy sikerült összehoznod? Mert nem látok itt senkit, akinek behúzhattál volna. - kíváncsiskodom, és a kezem még mindig a lány keze alatt pihen. Egyikőnk sem húzza el, talán jó ez így. Nem igazán akaródzik elvennem a kezem, de már elég kényelmetlen csak guggolni percek óta, szóval miközben elteszem a pálcámat a farmerom hátsó zsebébe, falnak dőlök, a lány mellé telepszek, ás így kicsúszik a kezemből a keze. Jut eszembe... - a lány felé nyújtom a kezem. Nate vagyok, ötödéves. Mardekáros, de gondolom, ezt tudod. - mosolyodok el, és beletúrok a hajamba. Mindig ezt csinálom, ha izgulok, vagy zavarban vagyok, most épp nem tudom eldönteni, melyik állapot igaz. Azon gondolkodom, mivel lehetne megtörni ezt a kínos csendet, aztán beugrik valami. Ha már úgy is kint vagyunk, két lókötő mardekáros, akkor miért ne rosszalkodjunk? - kacsintok rá a lányra és vigyorgok, miközben felállok, és a kezemet nyújtom felé, hogy segítsek neki felállni. Szóval, mit mondasz, benne vagy?

Ne haragudj a csúszásért. Sad

Vissza az elejére Go down
Ebony Frewen
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 23
ϟ Hozzászólások száma : 188

TémanyitásTárgy: Re: Nate & Ebony a pincefolyosókon 2015-10-07, 18:41

Nate & Ebony
"Kisegítenél egy varázslattal?"
[You must be registered and logged in to see this image.]

Mindig is megvolt bennem az érzés, hogy egy irdatlanul béna alak vagyok, aki csak szerencsétlenséget hoz magára, akármerre jár. A nyáron vagy háromszor eltévedtem, egyszer szarrá is vertek, és én még mindig azt hiszem, hogy jó dolog egyedül mászkálni, olyan dolgok közelében, amikkel simán megsebzem magam, vagy szimplán csak eltöröm az ujjamat, mint a jelenlegi helyzetemben. Büszke aztán nem voltam magamra, főleg azok után nem, hogy mivel nem bírtam mást tenni, csak térdre ereszkedtem, és reménykedtem, hogy senki nem jár erre, aki megbizonyosodhatna róla, mekkora egy tré alak is vagyok, hogy ilyeneket teszek magammal; még akkor is, ha csupán egy véletlenből fakadóan sikerült ekkorát ütnöm. Nem is tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok akkora ütésre, hogy eltörjem az egyik ujjamat. Olyan satnya vagyok, hogy ehhez tényleg valami csodára volt szükségem, ami nem éppen a legmegfelelőbb formában érkezett hozzám.
Szépen, kurtán, de nőiesen röviden elkáromkodtam magamat, mivel mást úgy se nagyon tudtam volna tenni. Egy pillanatra megdermedtem, majd balra néztem, mert úgy láttam, hogy egy pálca világított. Mivel nem volt ott semmi, visszafordítottam a fejem, és megráztam azt.  Paranoiás idióta – mondtam magamnak. Még mindig a kezemet nézegettem, mikor a fáklya elkezdett pislákolni. Nem értettem, míg egyszer csak meg nem hallottam a szót, amit valaki kimondott. Úgy megijedtem, hogy hirtelen fel akartam állni, de a fáklya utamat állta, én pedig szépen belevertem a fejemet. – Aú! – kiáltottam fel, majd még ép kezemmel a fejemet fogdostam, és próbáltam kitapintani, hogy sikerült-e még egy púpot is szereznem a mai este; szerencsére, mikor ránéztem a kezemre, nem volt vörös, legalább nem lyukasztottam ketté a koponyámat. Kicsit dörzsölgettem még a buksimat, majd ismét a törött ujjam alá helyeztem azt.
Ránéztem a srácra, aki láthatóan sokkal fiatalabb volt nálam, de nem úgy tűnt, mint aki szarkazmussal mondta volna ki a szavakat. – Kurvára fáj is – válaszoltam kecsesen, visszhangozva a szavait. Felhúztam a szemöldökömet, várva, hogy most kiröhög, amiért eltörtem az ujjamat, majd rögtön bevertem a fejemet. Ha kiröhögött, csak csúnyán néztem rá, míg abbahagyta; ha nem, akkor hálás tekintettel kacsingattam felé, hogy vannak még rendes emberek a Földön.
Elővette a pálcáját, ami miatt örültem is, meg nem is. Remek érzés, hogy valaki enyhíthet kínlódásaimon, de borzasztóan gáz volt, hogy ez a valaki egy nálam jóval fiatalabb egyed volt; ami persze nem baj, de rám nézve ez ultragáz, hogy én ehhez is béna vagyok. – Legyél szíves, örömmel venném, ha segítenél – válaszoltam a kérdésére. Kicsit felemeltem a kezemet, hogy az övébe csúsztathassam, ha úgy kívánta. Sokaknak úgy könnyebb a gyógyítás, ha nem a másik tartogatja a saját kacsóját. – Amúgy is olyan ultraszerencsétlen vagyok, hogy szeretem órán belülről nézni a szemhéjamat ahelyett, hogy tanulnék – mondom, inkább magamnak, bár biztos voltam benne, hogy az újonnan jött is hallotta. Rajtam már semmi sem segíthet, ha a méltóságomról van szó, így ez az apró információ nem gondolnám, hogy megfutamodásra kényszerítené, és legalább lesz miről beszélgetnünk, amíg én itt szenvedek.

[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
A bizalmamat megszerezni nehéz.

Elveszíteni viszont annál könnyebb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Nate & Ebony a pincefolyosókon 2015-09-30, 10:03


Ebony és Nate
Hát miért nem figyelsz jobban?


Szeretek éjjelente a folyosókon mászkálni. Igazából az mindegy is, hogy a Jóslástan torony sötét, és füstölő szagától nehéz levegőjű folyosóit járom, vagy az ötödik emelet holdfényes és friss levegővel átjárt csarnokait. A lényeg, hol el ne kapjanak, de szerencsémre, ez eddig még mindig sikerült, és nem azt tervezem, hogy ma pont ellenkezőjét vinném véghez. Nem tudom, miért pont ilyenkor vagyok elememben, de hát így sikerült, nem baj, amúgy sem kultiválom, amikor a millió alsóbb éves - jó tudom, én is voltam kicsi - visongva vág keresztül a diákokon, nekimenve mindennek és mindenkinek. Szerencséjük van, hogy nagy tömegben betartom Frics szabályait, miszerint folyosókon nincs varázslat. Milyen kis jólnevelt mardekáros volnék. - Elmosolyodok magamban. Nézzenek oda, Frics macskája idelent, a bájitaltan teremnél. Szerintem szegény jószágnak még pislogni sem volt ideje, a pálcám már a kezemmel együtt suhan, és megelőzve a macska nyávogását, lenémítom. Elvagyok, forgatom ide-oda, fel-le a levegőben, de nem akarom túl sokáig piszkálni a macskát, az az együgyű gondnok bármikor megjelenhet. A négylábú szőrcsomó kap tőlem egy jól irányzott konfúziós átkot, aztán mehet Isten hírével.
Apró fény pislákol csak a pálcám végén, nem kellene nekimennem semminek, ami a lépéseimnél nagyobb zajt tud csapni. Lépcsők és sötét falak tömkelege, mintha forgnának körülöttem, utálom ezeket a szűk, kacskaringós csigalépcsőket éjjel.
Az egyik folyosóról halk nesz üti meg a fülemet, és másodperc töredéke alatt oltom el a pálcámból pislákoló fényt. Ahogy nesztelenül közelítek a valaki felé, tudatosul bennem, hogy lány, és fiatal. Legrosszabb esetben is prefektus. Vagy Myrtle. De ha a legrosszabbnak kell jönnie, inkább egy prefektus legyen az.
A lány pont egy fáklya alatt térdelt, ezért nem kellett a pálcámmal világítanom, farzsebre vágtam. Beléptem a fáklya fénykörébe, és amint felfogtam, mi történt, mellétérdeltem. Basszus...- szaladt ki elsőként a számon - ez nagyon csúnya. És gondolom, kurvára fájhat. - húzom el a számat, és kutakodom az agyamban, mit is tanítottak csonttörés meggyógytására szolgáló varázsigeként. Előkapva a pálcám, a lányra pillantok. Ugye, nem bánod? - kérdőn vonom fel a jobb szemöldököm, a válaszára várva.
 

Ne haragudj a csúszásért. Sad

Vissza az elejére Go down
Ebony Frewen
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 23
ϟ Hozzászólások száma : 188

TémanyitásTárgy: Nate & Ebony a pincefolyosókon 2015-08-15, 15:43


Nate & Ebony
Kisegítenél egy varázslattal?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Másfél hete nem tudtam aludni, és ez egy kicsit megviselt az elmúlt időben. Amikor megkaptam az első levelet az öcsémtől, hogy életben van, csak amnéziás lett, ezért nem tudott szólni kilenc éven keresztül, hogy legalább ő túlélte a repülőgép-szerencsétlenséget, azt hittem, hogy valaki csak egy nagyon rossz viccet űz velem. Pár bagoly után világossá vált, hogy valóban a kisebbik tesómmal beszélgetek; minden levelemet sírva írtam meg, hogy ez valóság, és él a kisöcsém, aki miatt korábban érdemes volt élnem. Mikor találkoztunk, nem hittem a szememnek; akkorát nőtt, és olyan más lett, mégis, mikor megszólalt, hallottam a kiskori hangját, azt, amilyen még azelőtt volt, hogy elkezdett volna mutálni. Borzasztóan elszégyelltem magam, hogy ahelyett, hogy odamentem volna hozzá, és jól megszorongattam volna, csak elkezdtem sírni, és neki kellett megvigasztalnia. Sajnos öcsi nem maradt sokáig, hiszen hamarosan neki is kezdődik az iskola Norvégiában, és mikor visszament, megígértettem vele, hogy vagy ő jön hozzám a karácsonyi szünetben, vagy megdumálja az új családjával, hogy engem engednek oda pár napra, esetleg tovább.
Ahogy ezeken merengtem, ismét előbújtak a könnyeim, amiket gyorsan le is töröltem, nehogy meglássa valaki. Olyankor az emberek mindig elkezdenek kérdezősködni, én pedig úgy se árulom el nekik, hogy mi a helyzet, hacsak nem érdemelték ki a bizalmamat. Nem szeretek kitárulkozni az emberek előtt, mert annak általában az az eredménye, hogy mindennek a végén ellenségekké válunk. Tapasztalatból mondom; még negyedikes voltam, végre kezdtem kigyógyulni a depressziómból, amibe újból estem, amikor összebarátkoztam pár lánnyal. Engem senki sem szeretett, mert mindig csak sírdogáltam és szomorkodtam, így furcsálltam is, hogy ilyen gyorsan hirtelen három legjobb barátnőm is lett. Pár hétig nagyon jóba voltunk, én pedig már mosolyogni is tudtam néha, amikor az egyik odajött hozzám, hogy Dumbledore üzent nekem, hogy menjek gyorsan az udvarra, és hogy valami olyasmit üzent, hogy egy családtagom még életben van. Négy évvel azután, hogy megkaptam a hírt, hogy mindenkim meghalt, akit csak ismertem, és három, az árvaházban elszenvedett nyár után el tudod képzelni, milyen boldog voltam. Futottam, ahogy csak az akkor apró lábaim bírták, majd mikor kiértem az udvarra, az igazgató nevét kezdtem el kiáltozni. Ugyanaz a lány, aki szólt, hogy Dumbledore hívat, odalépett hozzám, és megmutatta, hogy merre találom. Mikor kiléptem a bokrok mögül, egy csapat lány paradicsommal, földdel és vizes trutymóval dobált meg, és azt kiabálták, hogy „Hiszékeny, fura, fura lány!” Én persze azonnal elfutottam a mosdóba, és jól kisírtam magamat; de közben utánam jöttek a lányok, és még ott is kinevettek, és bedobáltak dolgokat a fülkébe, ahova elrejtőztem. Mikor végre elmentek, valóban addig futottam a folyosókon, amíg bele nem ütköztem egy tanárba, és ki nem sírtam magam a vállán. A lányokat megbüntették, de én sose feledem el azokat az éjszakákat, amikor arról álmodoztam, hogy milyen boldog lehetnék, ha igaz lett volna, amit a csúnya lányok hazudtak nekem; gondolhatod, hogy a sok emlékezés és álmodozás miatt ismét depresszióba estem, és azóta soha senkivel nem osztom meg a titkaimat, és megpróbálok mindenkitől távolságot tartani.
Most a pincefolyosókon sétáltam, és mikor abbahagytam a visszaemlékezést, rádöbbentem, hogy ha akkor van elég merszem hozzá, hogy megüssem a lányokat, vagy csak nem mutatom ki, hogy mennyire rosszul vagyok a szüleim nélkül, akkor lehet, hogy most több barátom lenne; azon az egyen, na jó, kettőn kívül. Épp egy szűk folyosón sétáltam, én pedig megálltam, majd átvettem a bal kezembe a pálcámat, aminek a végén egy fényes pont volt; hogy lássak is valamit. Szembe álltam a fallal, és akkora erővel ütöttem bele a jobb, ökölbe szorított kézfejemet, amennyire csak tudtam. Sokszor csinálok ilyet, persze nem ekkora erővel, azt szimbolizálva, hogy mit kellett volna tennem, mikor ez az eset (és még számos hasonló) történt; ilyenkor magamat is büntettem, hogy ilyen tehetetlen voltam akkor.
A mai nap viszont úgy néz ki, tényleg bántani akartam magamat, hiszen mikor az öklöm a falat érte, valami reccsent. Felszisszentem, mert borzasztóan fájt a mutatóujjam. Gyorsan visszahúztam a kezemet, és megvizsgáltam az ujjamat. Nem bírtam megmozdítani magamtól, és ha megpróbáltam megmozgatni a másik kezemmel, akkor borzalmasan fájt. – Gratulálok, Ebony  – mondtam magamnak. - Úgy néz ki, eltörted az ujjadat. És pont aludtál azon az órán, amikor azt a varázsigét tanultátok, hogy ezt hogy lehetne helyrehozni… Tényleg őszinte elismerésem.

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
A bizalmamat megszerezni nehéz.

Elveszíteni viszont annál könnyebb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Nate & Ebony a pincefolyosókon

Vissza az elejére Go down

Nate & Ebony a pincefolyosókon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Alagsor :: Pincefolyosók-