2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Már az elején is jobb lett volna, ha maradok a szunyókálásnál, ám felkeltette érdeklődésemet az, hogy durcás, rossz kedve van. Gondoltam némi lelkizés szóba jöhet, nem vagyok az a típus, aki mindenk körülmények között csak a lukra hajt, ámbár abban igaza van, hogy teljesen logikus, ha végül fel kell merülnie a dolognak, pasi vagyok, mások szerint nem is akármilyen, de mit fényezem magam, nem készültem késő esti csábításra. A lányka finom teremtésnek tűnt elsőre, ám minden fintora, gesztusa egyre lelombozóbb. A lényegre térne, amivel talán nem lenne nagy gond azon túl, hogy teljesen elrontja az általam kedvelt forgatókönyvet, belemennék én a játékába. Nekem minden lelki alapokon nyugszik, még a vad szenvedélynek is kell, hogy legyen valami háttere. Megtehetem, hogy nem adom magam, hiszen pasiként egy darab hús vagyok, akit lehet használni. Az első gondolatom még az lenne, hogy egy kiéhezett nőnek adjuk meg, amire vágyik, ám még a vadságom sem hozza meg a kívánt hatást. Nyított kapukat döngetek, és ezzel együtt mégis oly elutasításra lelek, amelyet nem szándékozom kezelni. - Igen, igazad van, most már belátom, ez esetben viszont.. – Emelkedem fel, és hagyom abba azt, amibe belekezdtem. Nonverbális mozdulatomra a kezem ügyébe húzott pálcával azonnal visszajavítom a feltépett ruhát. Alulról neki kell majd felöltözködnie. Biztosan én leszek most a gyűlölt, és mindennek elmondott impotens, ezt vállalom. Nem, nem tudott annyira feltüzelni ezzel a semmitmondó, talán keserű, és lelketlen lényegretörésével, amit úgy vélem tényleg nem nekem kell megoldanom. Finoman tolom el, ahogyan az elején is elég lett volna számomra, ha neki okozok örömet. Vannak, akik ezt értékelik. Nem mondom, hogy sorba kell nálam állni, de az bizonyos; nem vagyunk egy hullámhosszon. Lavender bizonyára jót kacag majd azon, ha ezt név nélkül elmesélem neki, hogy képes voltam kihagyni egy ekkora felajánlkozást, ám nem érdekelnek a következmények. - A kanapé a tiéd. – Bólintok udvariasan, és visszaadom az esetleges messze került alsóneműt, és nadrágot. Ha úgy látom, hogy rendben van, visszaparancsolom a patrónust, majd kilépek a folyosóra. Valamennyit sikerült szundítanom, a többit igyekszem mellékesként felfogni. //Köszönöm a játékot. //
Belátom, hogy én is jócskán melléfogtam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire különbözünk egymástól... az én ágyamban nem ilyen srácok fordulnak meg, nem.mintha szükségem lenne rájuk. Persze előfordul, hogy mélyebb kapcsolatba kerülök velük, de ismeretleneknek sohasem fogom az élettörténetem és a problémáimat mesélni. Nem azért, mert félek bevallani ezeket magamnak, egyszerűen csak rohadtul nem tartozik rá. Idegesít, ha belém akarnak látni, az pedig pláne, ha idegenek próbálnak megérteni. - Erős tévedésben élsz. - fintorgok, nem hinném, hogy adtam volna a legkisebb jelét is annak, hogy érdekelne más is a testén kívül. Kezdem fontolgatni, hogy egyszerűen felállok és itt hagyom, ez az egész nem az én világom, az érdeklődésem morzsái is egyre inkább lelohadnak, már csak aludni akarok, az életkedvem sem az igazi. Rohadt egy nap, de nem. Nem fogok veszíteni. Lám, a mosoly is lekaparodik a képéről, még jó, már amúgy is idegesített. Vegye csak észre, mennyire mellékszereplő az életemben. Bár el kell ismernem, hogy a testem kényeztetésében egész jó. Finoman felvonom a szemöldököm, ahogy szétszakítja a felsőmet, hát ez... kínos. Ennyire azért nem izgatott fel, a szenvedélyt pedig ő is csak mutatni próbálja, és ettől röhöghetnékem támad. Majdnem lelököm magamról, de ahogy nekem esik, mégis inkább maradok, hagyom, hogy felizgasson, ahogy én sem hiába próbálkozom nála. Ajkaim elégedett mosolyra húzódnak, tovább játszadozom lábai közt, halk sóhajjal díjazva ujjai kalandozását, érzem, hogy megtalálta a gyenge pontomat. Éhesen kapok az ajkai után, vadul édesgetem nyelvét, a hajába túrok, ahogy közelebb húzom magamhoz. Úgy érzem ideje a lényegre térnem, ahogy felszabadulnak ajkaim, vidáman vigyorgok rá. - Van nálad gumi?
Nem látok bele a fejébe, ám az egyértelmű, hogy mások vagyunk, ezen a vonalon viszont kár rágódni. Nem mondanám magam lovagnak, hiszen végtére is mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan én akarom, más kérdés, hogy közben is gyakran meggondolom magam, és megesik valakin a szívem. Talán ostobaság, hogy képes vagyok pasiként a lányok igényeire is figyelni, és ha valaki össze van törve, akkor megváltozhat az álláspontom, átállhatunk a lelki dolgokra is. Azonban ahogyan Jenine kezeli mindezt, az... egyszerűen extrém módon a feje tetejére állít mindent. Nem szokásom csak úgy elvenni amit kapok, nem is éreznénem a magaménak. Azt, hogy keresem az ismeretlent, vad vágyak fűtenek, mindenféle játék nélkül, valahogy nem az én világom. - Valójában te próbálkozol. – Felelem vidoran. Ha itt ma nem történik semmi, akkor sem fogom fejbelőni magam. Cinizmusát érezvén akár mardekárosnak is cimkézhetném, talán túl sokat van a kígyósokkal, hogy ilyen sok ragad rá. Jenine mellette azonban érzéki, vágyik a figyelemre, ám talán most nem erről kell, hogy bármi is szóljon. Hiába a gyengédség, a figyelem, nekem kell átkapcsolnom, ha azt akarom, hogy úgy tűnjön, elértem valamit. Ezúttal nem a saját örömömre. Talán attól érzi magát igazi nőnek, hogy képes belőlem kihozni az állatot... Patrónusom nem csahol, csendben ücsörög, olykor végigszökken a klubhelységen, nincsen veszély. Óráink nem lesznek, egy rövidebb affér azonban... - Igen, ezt már észrevettem. – Bólintok mosolytalanul. Hercegnői posztra nevezte ki magát, mellette viszont a stílus, amelyet képvisel, nyers, elvakult. A figyelem, amelyre oly mohón ácsingózik... szinte karnyújtásnyira van. Nem azért habozom, mert vágyam nem hajtana iránta. Ha most itt hagyom, úgyszólván lepattintva őt... lelkileg aláznám meg. Nem állíthatom, hogy csakis ezért döntök a maradás ténye mellett, miért is ne vehetném el önként, amelyet felajánl? Most nem a dilemmázásé a főszerep, ráérek még máskor is azon tűnődni, hogy kit mivel bántok meg. A nacitól gyorsan megszabadítom, ám olyan elképzelései vannak, amelynek én is részese kell, hogy legyek. Aktívabban, mint egy segítő kéz. Vagy éppen egy édes nyelv a lába között. Finoman harapdálja az ajkamat, akárcsak én az övét, hogy a nyakát szívjam ki, talán ez volt a nyomógomb, ám meglehet már előtte komolyabb szándékai voltak. Ujjai rátalálnak a vad bestiára, melyet eddig nyugalomra intettem. Egy pillanatra behunyom a szemem, majd egy mozdulattal szakítom szét a felsőjét. A finomkodás valahogy már kimarad... Egyszerűbb lett volna kisegíteni belőle, ám ha szenvedélyre vágyik, akkor... Vad csókokkal borítom az ajkától kezdve az állán át a nyakáig, hogy aztán formás kebleire is rátérjek, ujjaim intenzív táncot járnak a nyíló virág érzékeny pontjain, hogy aztán a bibe is kapjon jó alaposan a tövig hatoló felfedezőből. Nadrágon keresztül is érezheti, nem fogom vissza magam ettől a ponttól...
Számomra minden pasi csak játékszer, akár tetszik neki, akár nem... elvégre az sem véletlen, hogy most itt vagyunk, ennyire egyikőnk sem naiv. Engem aztán nem érdekelnek az érzései, pláne nem a mai napon... pontosan tudja, milyen hangulatom van, szóval gyakorlatilag önként ajánlkozott rá, hogy levezessem rajta. Bár lehet, hogy félreismert kissé, ha a lelkemet akarja megfogni... pedig amire most szükségem van, az messze nem a lelkizés, arra bőven ráérek még, most szenvedély kell, és vad érintések. És el is fogom érni, hogy ezt megértse. - Akkor ne is próbálkozz. Szerintem elég érthetően fejezem ki magam... Valóban, ennél egyértelműbb jeleket nem is adhatnék, de ez a srác... én tényleg nem értem. Kezdek belezavarodni, hogy pontosan mit akar tőlem, talán csak egy újabb trófeát, talán szeretné úgy érezni, hogy megint tett valamit a világért... de sajna nem jó emberrel kezdett. A legtöbb lány imádja, ha végre van valaki, aki meghallgatja őket, akinek elsírhatják a bajaikat, akire támaszkodhatnak... Talán ez a srác engem is ilyennek néz, és ahogy egyre inkább körvonalazódik bennem a vadászterülete, nem sokon múlik, hogy elnevessem magam. Meglehetősen melléfogott velem. Ha megértésre vágynék, most nem itt lennék. Ezt a romantikus kis megjegyzést már nem bírom ki, muszáj elnevetnem magam. - Minden rólam szól. - vigyorgok rá önelégülten, ismerjen csak meg, ha ennyire meg akar... a leghatározottabban az a véleményem, hogy az egész világ az enyém. Azt teszem, amit akarok, és mindig megszerzem, amire vágyom. Azt pedig telibe szarom, ha néhányan lenéznek azért, mert képtelenek utánam csinálni. Végre ez a srác is belátja, hogy nem fog sokra menni velem, és ahogy nekiáll lefektetni a klubház közepén... nem mondom, hogy nem csináltam még durvább helyen, de akkor azért volt bennem némi alkohol. Még akkor is izgató, ha közben a kis husky patrónus figyeli a festményt... egészen aranyos. Elmosolyodom, ösztönösen a nadrágja felé kalandozom, de azért eléggé meglep, mikor eltolja a kezem... talán beszari hozzá, hogy itt vetkőzzön? Ahogy ledőlök és helyet foglal mellettem a kanapén, az ujjai máris ismerős területre tévednek, én pedig belekuncogok a csókba, ahogy megvilágosodik előttem a valódi célja. Nem gondoltam volna, hogy tényleg csak engem akar kényeztetni... Átkarolom a nyakát, ujjaimmal finoman túrok összekuszált hajtincseibe, éhesen falom az ajkait, óvatosan harapok rájuk, miközben a nyelvével szórakozom. Egyelőre hagyom, hadd tegye, amit akar, de azért nem fogom hagyni, hogy én legyek az egyetlen, aki élvezi a kis találkánkat... akármennyire is jól is esik, ahogy hideg érintésével kényeztet odalennt... nem adhatom meg magam. A tenyerem végigcsúsztatom a testén, és hacsak nem ellenkezik ismét, finoman masszírozni kezdem a nadrágján keresztül... ebben baromi jó vagyok, úgyhogy a helyében nem hagynám ki.
Senkibe nem szoktam beleesni, az nem az én műfajom. A csinos háztárs kislányt már láttam párszor, nagyon úgy tűnik, megvan a maga társasága, s mint olyanba, nem érdemes betörni, hiszen ha bármi balul sül el, a falka bosszújától is tarthatok majd. Jobban szeretem a magányos lányokat, hiszen nekik tényleg tudok adni, valami reményt, társaságot, s nem is érzem kihasználásnak a velük töltött időt, mindenki jól jár. Ahogy elnézem, a szöszi minden pasit cimkéz, általánosít, hogyan is kéne egy srácnak viselkednie vele. Mintha elvárt lenne, hogy azonnal hozom a bunkó stílust, rátelepszem, s már a bugyijában is vagyok. Olcsó trükk, nem stílusom. Szeretem a lányokat lelki oldalról is megfogni, nem pusztán a felszínes csábításban örömöt lelni. Láthatóan rossz a kedve, ám pusztán egy szintig faggatózom, végtére nem tartozik rám, ezért mentem ki kakaóért, hogy ne érezze nyomulásnak a dolgot. Nem veszem magamra a szemforgatását, végtére is megértem, hogy ebben a korban a lányok próbálgatják az erejüket, feszegetik a határokat. Alakulóban a jellemük, s ha egy kicsit is meginog az önbizalmuk, mindenki hibás. A nagyjából hatodéves lányka mint a korára jellemző legtöbb társa, érettebb a fiúknál, így egy közel húszéves hormonjai dúlnak benne. Átkarolom, a saját bögrém a patrónus idézése közben szintén az asztalra került. Érzem a sóhaját, és egyúttal azt is, hogy bennem holmi próbababát lát, akit lehet nyúzni, levezetni a feszültséget, akár szex-szel is. Érdekes megközelítése a dolgoknak, a dolog szépséghibája, hogy nem vagyok senkinek a játékszere, hogy másnap szemforgatva rám sem köszönjön, ha meglát a folyosón. Büszkeség talán. - Dehogynem. Mesehősnek kéne lennem, ha máshogy volna. Rossz napod van. Rá se ránts. – Felelem tűnődően, nem kérdezek bele, ha nem próbabaként, hanem mondjuk egy vállnak tekint, akin kisírhatja magát, sokkal jobban leszünk. Ha pedig nem beszélni van kedve, akár arról is szó lehet, csupán nem az általa elképzelt, erőszakos formában. Sosem izgatott az, hogy a házpontokra figyeljek, nincsen gondom a mardekárosokkal sem, állandó hancúr-párom Sadie szintén közéjük tartozik, így eszembe sem jut, hogy Jenine nem tartozik közénk, ennyi erővel én sem. Nem tudom, hogy miért játsza a keménykedős, magabiztos lányt, ha már cimkézni kell, közel sem tartom annak. Ha így lenne, akkor most nem egyedül hajtaná álomra, hanem valami vad buliban falná a pasikat. Talán meg is szokta tenni. Most viszont az enyém. - Nem is akarlak megérteni. – Mosolyodom el finoman, nem, nem fogok rámászni, ha a lelki része nem érdekli, a saját kielégülésmért nem vágom a falhoz, hogy vadul a magamévá tegyem. Ez nem bizonytalankodásról szól, ám azzal, hogy ha akarok valamit, vegyem el, jelezte, hogy élete szinte legrosszabb napján bármennyire is ellenkezik, inkább megértésre vágyna. Vagy alvásra. Bólintok, pillantásomban van egy cinkos villanás, ajkaimon még mindig játszik a különös mosoly. A patrónus türelmesen ücsörög a klubhelység bejáratánál, nem jön senki. - Nem. Ez most rólad szól. Hozzuk helyre azt a napot. – Szólok lágyan, és átvéve a kezdeményézt, emelkedek, hogy felhúzva a kezénél álló pózba emeljem, és gyors mozdulatokkal szabadítsam meg a nadrágtól, illetve a bugyitól is. Nyilván ellenkezésről nem lehet szó, most ajánlkozott fel. Ellenben ha hasonlóképpen vetkőztetni szándékozna, nem bántó, ám elutasító mozdulattal tolom el a kezét. Hagyom, hogy ismét nekidőljön a kanapénak, akár egyik lábával maradhat a földön is, s melléheveredek. Határozott, férfias mozdulattal simítom ujjaimat a lába közötti kincsre, hiszen nem szándékozom továbbmenni, így az előjátéknak, s a lényegnek ilyen formán nincsen jelentősége, a cél, hogy ő el tudja magát engedni, és azt érezze, törődnek vele. Odahajolva hintek csókot az ajkára, kemény megmozdulással nyitva szét az övét, hogy végül rátaláljak a nyelvére. Hagyom, hogy olykor levegőt is vegyen, míg lent az ujjaim felfedezőútra indulnak.
Feltűnt, hogy furán bámul, de azért merem remélni, hogy nem esett belém, vagy ilyesmi, azért az elég kínos volna. Nagyon nem hiányzik az életemből most egy hősszerelmes, éppen elég a saját érzelmeimet elnyomnom, úgyhogy ha bármi gyanús jelét mutatná az ilyesminek, legalább kiélhetem rajta a sok stresszt, amit nem hagy kialudni. Persze máshogy is levezethetem, de érdekes módon mintha az se vonzaná... pedig esküdni mertem volna rá, hogy a nőcsábász típus, mindenesetre különös módszere van, az biztos. Bevallom, élvezem, ahogy a hajammal szórakozik, nem véletlenül gondozom annyit, szeretem, ha értékelik. Amúgy is, olyan finoman bizsergető érzés... - Nyilván nem. - forgatom meg a szemeimet, egyre jobban idegesít az álkíváncsiság, és ahogy őszintén érdeklődő tekintettel pislog rám, csak halkan felsóhajtok és a vállára dőlök, a bögrémet pedig fölötte áthajolva lerakom az asztalra, minek szorongassam, ha egyszer elfogyott... talán kissé gyorsan, de nem árt, ha tudja, hogy habzsolom az életet, legalább kevesebbet pofázna, és közelebb kerülnénk a lényeghez. Elvégre vele ellentétben nekem van hírnevem, és persze nem csak kommentátorként... - Neked nem volt még olyan napod, hogy úgy érezted, mára az egész világ ellened fordult, mindenki idióta kérdésekkel idegesít, semmi sem sikerül jól, inkább csak aludnál, de még az sem megy? Tényleg soha nem volt ilyened? - remélem azért magára talál a panaszlistámon és összeszedi magát. Nem szokásom idegeneknek nyafogni, de ez eléggé szar nap ahhoz, hogy még ezt is leszarjam. Tényleg úgy érzem, hogy nekem kell gyorsítanom az eseményeken, de ma még ez sem jön össze. Pont egy ilyen srácot kellett kifognom... nem tudnánk csak egyszerűen lefeküdni, aztán aludni? Tényleg ennyire nagy kérés? Nem vagyok az a lelkizős típus, és nem ártana, ha ezt ő is észrevenné, mert előbb verem össze, minthogy a vállán sírjak. Pfuj. Nem tudom hova tenni, amit az arcommal művel, szóval értetlenül vonom fel a szemöldököm, és mégha magamban meg is borzongok a puha érintéstől, most egyszerűen képtelen vagyok elviselni az időhúzást és a játszadozását. - Feleslegesen húzod az időt. - pillantok az arcomat simogató kezére, majd vissza a szemeibe. - Ha akarsz valamit, vedd el. Egyébként meg hagyj aludni. - sóhajtok fel fáradtan, ennél egyértelműbben nem tudom tudtára adni az akaratomat.
Úgy szemlélgetem, mint a vadász, aki egy különösen szépséges fenevadat lát, s inkább csodálja, minthogy elejtse. Egyébként sem vagyok egy arrogáns, nyomulós alkat, valahogy a könnyed egymásra hangolódás a műfajom, s nagyon úgy tűnik, a szöszi sincsen ennek a csuszkának a másik végletén. Azt sem mondanám, hogy túl rossz hírem van, hiszen egy bentlakásos iskolában azt sem lehet megtenni, hogy eltűnök valakinek a szeme elől másnap reggel, de neveltek annyira korrektnek, hogy mindenkiben jó érzést igyekszem hagyni, nem lealázni, hogy ha egyszer összefutunk a folyosón, akkor cinkos pillantással menjünk el a másik mellett, és fenntartsuk a lehetőségét, hogy még egyszer ismételünk. Ez vagyok hát én, s a leányzónak bármilyen rossz a kedve, és kitúrna a helyemből, én voltam itt, ám a lovagiasság szabályai, s az édes mosoly bizony megkívánják, hogy átadjam azt. Jelezgethet ő nekem, majd én eldöntöm, hogy mire hogyan kívánok reagálni, még ha egy nagyon könnyedén lecsapható magas labda is volt ez. Talán pont ezért nem csapom le. Tudom, a nők roppant szeszélyesek, és ha éppen kezdeményezni támad kedvük, azt bóknak kell megélni, és nem kihagyni a lehetőséget, ám ennyire meg nem vagyok kihasználós. Nem tudom, hogy dacból teszi mindezt, valakin éppen bosszút állni, lényegében nem is az én dolgom. Egy a lényeg: másnap reggel ne gondoljon rám utálatos tárgyként, aki csak eszköz voltam. Tudom, női felfogás ezt vélni, talán éppen ezért értem meg őket jobban, mert van egy feminim oldalam, apa híjján ezt bizony nehéz lett volna maradéktalanul elsajáítani, ám ha lett volna egy macsó model előttem, akkor sem biztos, hogy azt követném. Így sem kötöm le magam, élvezem az életet, és roppantmód kedvemre való, amit a továbbra is név nélküli tündér társasága ad. - Tulajdonképpen... – Vonom meg a vállamat, nyilvánvaló, hogy egy ilyen csinos lány, bármilyen rossz kedvű is, bármikor találna magának mind a tíz körmére ugráltatnivaló srácokat, akik akár külsőleg az ő szintjén vannak, hiszen a nők mindig birtokában vannak annak a fegyverténynek, hogy nekik nem szükséges a másik nem, míg nekünk hímeknek bizony nélkülözhetetlen, hogy igen gyakran valami szűk szoruljon a legkedvesebb tagunk köré. Érdeklődve szemlélem, olykor bizony kedves, mintegy véletlen érintéssel intézem a haját, valahogy olyannak tűnik, aki a gyönyörűen göndör szőke koronát becsben ápolja, ki tudja, talán vágyik a gondoskodásra. - Egy napból vonsz le következtetést? A családi vállakozás ellenben... tetszetős gondolat, de mesélj csak inkább arról kistündér... miből van eleged. – Ez tulajdonképpen nem kérdés, sokkal inkább érdeklődés, nem csupán az a középtávú tervem, hogy bugyiáztassak, lesz még arra időnk, ha úgy alakul, nagyon is kiváncsivá tett, mitől ilyen gondterhelt ez a szép ábrázat. Fogalmam sincsen, hogy időhúzással vádol belül, így pusztán várakozóan szemlélgetem a kakaófoltal kapcsolatban, s nem zavartatom magam, hogy őt tulajdonképpen nem érdekli a lelkivilágom. Nem is fontos, ez most róla szól. Félmosollyal tűröm a kinevetést, valahol ez is volt a célom. Ha rajtam akar élcelődni, tegye csak bátran, legalább kigyűri magából azt az ürességet, amely most elborítja. Nem is szándékoztam túlságosan elhúzni a széptevést, tulajdonképpen akár mehetnék is már, hogy nyugodtan tudjon pihenni, ám mégsem akaródzik felkelnem. Hajt ugyan némi vágy, hogy legyen ebből némi hancúr, ám az sokkal jobban érdekel, hogy vajon miért van mindenből elege. Ha ettől kevésbé vagyok férfi, hát vállalom. Az ajkamhoz érinti először az ujját, majd az ajkát. Nem mondom, hogy nem lepődöm meg, ám nem viszonzom, pusztán mosolygok, ahogyan leteszem a saját bögrémet. A pálcám gyorsan előkerül, s nonberbális igémre egy gyönyörű husky ugrik előre, hogy a kijárat felé ügessen. Patrónus. Célja, hogy figyelmeztessen, ha bárki is jönne. Észreveszem magamon az ujjait, a tincseimmel majd a mellkasommal játszadozik. - Azért egy nevet kaphatok? Az enyém Gerard. Már ha érdekel. – Felemelem az állát, finoman, nem követelőzően, hogy álljam a tekintetét. Nem kell mindig mindent kimondani, ám nem feltétlenül éreztem indokoltnak az apró csókot. Kellemes volt a társasága, ám csak azért, mert a kanapén szunyókáltam és átöltem, máris csábító lennék? Érdekes meglátás. Finoman végigsimítok az ajkán, s az arcának oldalával folytatom. Nem sietek sehova, remélem ő is befejezi a türelmetlenkedést.
- Legalább észlelted.- vigyorgok rá gonoszan, mert valljuk be, tényleg szar volt. Viszont beszámíthatom egy aranyos bakinak, de most is csak az arca védi a rosszindulatomtól... de nem elég csak jól kinézni. Az érintése viszont jól esik, nem tolakodó, de mégis határozott, amilyennek egy srácnak lennie kell. Őszintén szólva éppen azért megyek bele mindig az ilyenekbe, mert éhezem az ilyen elejtett érintésekre, utálok egyedül lenni. Tehát bizonyos szempontból hasznos, hogy itt van, és van kit odébb túrnom. Egyébként egészen meglepő, hogy nem mászik rám, mikor az ölébe fekszem, mert azért nem kevés srác van, aki ezt erős jelzésnek venné... és hé, tulajdonképpen az is volt. Vagy nem veszi az adást, vagy játssza a jófiút, de azért elfogadom tőle a kakaót. Tekintetem követi a kezét, és kivételesen hagyom magamat eltolni, mert értékelem a gesztust. Már a meleg itókát, nem a taperolást. Azt máshogy szoktam értékelni... - Most mondjam, hogy eltaláltad? Sejtem, hogy direkt hagyta nyitva az ingét, de ha már amúgy is odakalandozott a tekintetem, miért ne leshetném meg... sőt, még akkor se kapom el a pillantásom, ha már magamon érzem az övét, helyette inkább farkasszemet nézek vele, és lazán kortyolok bele a kakaómba. Egy finom mozdulattal feljebb húzom a térdem, mintha csak helyezkednék, de talán az arcomra kiülő kacér mosolyból egyértelmű, hogy valójában csak gyakorlottan fedtem fel a combom egy részét, melyet eddig a szoknyám rejtett el. Ilyen szempontból hasznos az egyenruha, mert magamtól a büdös életbe nem hordanék ilyesmit a suliban. Egy melegítő meg egy pulcsi pont elég lenne ahhoz, hogy kényelmesen végigaludjam a napot. - Egyszerűen csak szarom napom van, ma valahogy semmi sem jön össze. Kezd elegem lenni az egészből... a végén itt hagyom a sulit, és inkább átveszem a családi kocsmát. Baba kis hely, és nem kell sok ész hozzá. Vigyorogva elmélkedek, miközben kényelmesen hátradőlök, már csak félig fekszem, mert nehezen tudnám úgy inni a kakaómat, ami egyébként vészesen fogyóban van. Tényleg baromi finom... Egyébként nem tudom, miért mondom el neki ezeket a teljesen lényegtelen dolgokat, mikor amúgy is csak azért kérdez, hogy húzza valamivel az időt, és úgy tűnjön, mintha tényleg meg akarna ismerni. Közben meg csak a bugyimat akarja... na nem mintha én többet akarnék tőle. De én legalább nem terelgetek, azt várhatja, hogy visszakérdezzek. Látom rajta, hogy legalább észrevette a kis trükköm, és vagy százféle jelenet játszódik le bennem, mire tényleg közel ér egymáshoz arcunk.... erre tesz egy frappáns kis megjegyzést, és otthagyja a pofimon. Ez komoly? Kissé felvonom a szemöldököm, és halkan felnevetek, mondjuk inkább azért, mert röhejes, de akár zavart kuncogásnak is veheti. Úgy is mindenki rém kreatív mostanában, ha félre kell értelmeznie a mondandómat. Végül azért elmosolyodom, jól esik a bók, de azért ebből is megárt a sok, szóval lazán a szájához érintem a mutatóujjam, ha veszi a célzást és csöndben marad, óvatosan közelebb hajolok, és összeérintem az ajkunkat. Persze általában nem a csajok kezdeményeznek, de baromira türelmetlen vagyok, ő meg nagyon beszari. A nyelvemet azonban még nem kapja meg, helyette finoman beletúrok szanaszét álló fürtjeibe, másik tenyeremmel pedig a mellkasának támaszkodom. Persze csak a kényelem szempontjából, nem fogom végig tapogatni a kockáit... még.
Valamit tiszázzunk. Nem azért vagyok itt, hogy kiszolgáljam a cuki kis igényeit. Azért keveredtem ide, mert kellően lefáradtam a mai napon, és amíg lehetett, király módon tartottam magam, tovább viszont nem vitt már a lábam. Talán ha húsz percig tarthatott az, hogy behunyom a szemem, utána érkezett meg nagy elánnal a csinos, ám szúrós kedvű háztárs kislány, mondanom sem kell, nem ellenkeztem. Nem az a típus vagyok, aki egyből ajtóstul ront a másik bugyijába, ennyire tartom magam minőségi pasinak, nem holmi farka által vezetett műmacsó badass-nek. Lehet benne valami, hogy bizonyos lányok a rosszfiúkra buknak, én sem állok tőlük távol, de nem fogok senkit megalázni, női mivoltából kisöpörni. Bőven jó helyen van ott a kezem, ahol van, elegendő, hogy nem söpri le, sőt, amikor megfordul, akkor még szerencsés módon azt is elkerülöm, hogy a szőke bongyorka tincsek a számban landoljanak. A tarkója megsimogatása mellett finoman karolom át a vállát arra a pár pillanatra, amíg még mellette időzöm, hogy elérkezzen az a perc, mikor kicsusszanjak, addig viszont érdeklődve hallgatom a felvetését. - Azt észrevettem. Kedves tőled, hogy nem rugdostál le. Határozottan jobb így, mintha a hiányommal űrt ütnék benned... Fú, ez de rossz volt, mentségemre szóljon, közel voltam az alváshoz. – Halkan nevetek, itt lép közbe a tarkósimogatás, cseppet sem zavar a bensőséges bújás, a logika is azt diktálja, hogy ebben a helyzetben nem volna korrekt máris rámozdulni, ha már kész volt elfogadni a helyzetet, hogy osztozni kénytelen, még nem jelent egyből felajánlkozást is. Sőt, tulajdonképpen már csak azért sem szándékozom lépni, mert roppantmód lusta dolog lenne úgy megelégedni a helyzettel, hogy ő botlott belém, nem én kezdeményeztem. Ennyire élnek még a vadászösztöneim. Barátkozunk, aztán meglátjuk mi alakul ki, a férfi dominanciát mégsem akarom kiölni magamból. Felülök, és az említett módon távozom, igaz, pusztán másfél percre. Valahogy sejthette, hogy a bögre mellett talán pár kisebb süteményt is, ez így kerek. Mielőtt leülnék, a saját bögrémmel, a szabad kezemmel finoman a combjára markolok, és odébb tolom, hogy helyet csináljak magamnak, ha ez nem lehetséges, nem erőltetem, akkor a kanapé karfájára huppanok, és onnan nézegetem a forróságot fújva. - Igazán nincs mit, valahogy lerítt rólad, hogy szereted ha kiszolgálnak. Ki nem? – Sokat sejtetően kortyolok bele a finom italva, én ügyesen figyelve rá, hogy még a félálom határán is szalonképes maradjak, az ingemből is pusztán a felső két gomb van nyitva, éppenhogy sejtve kellemesen boltozatos mellkasomat. - Anyudnak igaza volt kiscsillag. Ennyit már én is tudok. Ki fárasztott le ma ennyire? – Nem lepődöm meg, ha valami pasit dob be csak azért, hogy féltékennyé tegyen, sőt, tulajdonképpen magától értetődő, hogy egy bájosan dacos leányzónak van valakije, aki legyeskedik körülötte. A bajszot, ami a kakaóból képződött, nem tudom nem megmosolyogni, finoman még ingatom is a rá a fejem, de túlzottan közhely lenne, ha pusztán letörölném. - Várj csak.. – Hajolok közelebb, mintha pusztán meg akarnám vizslatni. Szinte érezhetjük egymáson a másik lehelletét. Igazán izgató a cicus... Végül csupán ennyit mondok. – Átkozottul szerencsés kakaófolt...
Őszintén szólva amíg nem rám nyáladzik (vagy bocsát ki egyéb nedveket), addig nem kifejezetten zavar, hogy mennyire izgatom fel a helyezkedéssel. Ha már elvállalta a párnám szerepét, akkor egyértelmű, hogy csak én kényelmeskedhetek, neki pedig jófiú módjára békésen tűrnie kell a helyzetet, ahogy egyébként meglepő módon teszi is. A macsó pofijából őszintén arra számítottam, hogy a taperolással kezdené, de ő tökre nyugodtan és szimplán stíröl. Azért fura, ha már nekem van hiányérzetem, bár azért a tenyere valahogy ragaszkodik a derekamhoz. De nem zavar, mert legalább melegít valami takaró hiányában, na meg a mellkasa is melegebb, mint a kanapé maga, így aztán tökéletes fűtőtestként hasznosíthatom. Az illata is kellemes, úgyhogy összegyűjtött pár jó pontot nálam, hát még ha aludni is hagy... - Saját szabályaim vannak. De néha még azokat is megszegem... - sóhajtok fel, viszont valahogy elégedett mosolyra görbülnek az ajkaim, azt kell, hogy mondjam, ez a kanapé határozottan kényelmesebb, ha nem egyedül fekszem rajta. Pláne, hogy lényegében bármit hagy nekem ez a srác. Mondjuk nyilván nem zavarja, hogy taperolom... Természetesen nem is én lennék, ha nem értelmezném félre a szavait, sőt, tulajdonképpen egyértelműnek veszem, hogy a szexre gondolt. De akármennyire lombozom is le evvel, én bizony szundítani fogok. A tarkómon érzem a tenyerét, gyengéden simít végig a hajamon, mielőtt lazán letolna magáról, és otthagyna. Talán rájött, hogy ebből nem lesz hancúr, mert meg sem próbálja kihasználni a helyzetet... várjunk, kakaó? Erre még én is felkapom a fejem, meglepetten bámulva a srác után. Ez most komoly? Mindegy, legalább van helyem. Ahogy vagyok, szétdobálom a tagjaimat, nehogy a legkisebb helyet is elfoglalhassa ha visszaért. Így még sosem koptattak le. Épphogy a nyálam nem csordul ki, mire visszaér, de nem azért, mert ennyire éheznék, hanem egyszerűen csak már édesded félálomban voltam. Ráhunyorítok, és fintorgok, de látszik, hogy nem fog békén hagyni, tehát ha nem akarok bajusszal ébredni reggel, akkor kénytelen leszek nagylelkűen elfogadni azt a kakaót. Meg a sütiket. A végén még tényleg leszedi rólam a bugyit. Fenébe. - Köszi. - vetem oda, és gyorsan elhúzom a kakaót, mielőtt meggondolná magát. Jólesik a melegsége, úgyhogy békésen fújkálva szorongatom, és csak azután válaszolok, hogy meg is kóstoltam kicsit a tetejét. - Mmm... fincsi. - mosolygok rá aranyosan, mert megérdemel némi kényeztetést, némi finom humorként pedig fennhagyom a kakaóhab egy részét az ajkamon, mintha észre sem venném, puszta véletlen, hogy nem nyaltam még le... átadva ezzel a lehetőséget. Végül is ki kell derítenem, hogy mennyire rámenős, ahhoz, hogy egy jót tudjak szunyálni mellette. - Egész jól csinálod. Anyum mindig azt mondogatta apámnak, hogy egy nőt a hasán át lehet meggyőzni. - Lenyomok egy sütit, és ahogy szétterül a mennyei íz a számban, majdnem helyben elolvadok. - Már értem, mire gondolt. Halkan felsóhajtok, és kiélvezem, hogy elkényeztetnek. De azért ne higgye, hogy mostantól kenyérre kenhet... kegyetlenebb vagyok én ennél.
Biztos, hogy kever valakivel, mert pusztán pár hónapja kezdtem itt az egyetemet, ezért nem emlékszik rám jobban. Ha ide járnék évek óta, és úgy nem emlékezne rám, attól tartanék, nem tettem rá eléggé „mély benyomást”. Na jó, ez sem teljesen igaz, hiszen nem lehet több sokkal annál a határnál, amit magamban meghúztam. Azaz a lányok meghúzásának számmisztikája. Ha a mugliknál tizennyolc év a nagykorúság, akkor pimasz szabályom szerint már a tizenhat évesek is szóba jöhettek a hancúr tekintetében, a kisebbek pusztán a csók, és az összebújás szempontjából, azért gyereklányokkal nem akartam túlságosan lelketlen lenni, végülis mégis a női nemről beszélünk, akiket szeretni, csodálni kell, legalább párszor egymás után. A varázsvilág pedig még ennél is királyabb hely, már elég a tizenhét és tizenöt éves korosztály, lejebb engedhettem azt a bizonyos lécet, és a szőke loboncos kislány ebbe akár még bele is férhet, főleg, hogy olyan puha, és nyomkodnivaló. A vicc az, hogy ez most fordítva történik, a szunyókálásnak hála pont ő van az ölemben, fészkelődik rajtam, enyhén szólva is bizsergető amit tesz, ezt nem tudom nem megmosolyogni. A nyálcsorgatás távol áll tőlem, nem fogok már egy puszta véletlen balesettől begerjedni, és szétfeszíteni a lábát, főleg, hogy összességében egy értelmes, ám daccal telt kislánynak tűnik. - Úgy látom, még nem tanultad meg eléggé az együttalvás szabályait. – A vállvonása nem túlzottan hat meg, még mindig magamat tartom a gálánsnak, hogy nem viszonzom azt, hogy a mellkasomat taperolja. Vannak olyan egyirányú utcák, amelyek pusztán a nők esetében engedélyezettek, és annyira nem vagyok arrogáns bunkó, hogy áthágjam őket. Ha én félmeztelenre vetkőzöm egy lány előtt, csakis pironkodásra adhat okot, fordítva viszont fel sem merülhet, a lányok nem szokták így kiadni magukat, az mégis sokkal intimebb. Egyenlőre nem moccanok, csak amennyire arébb tolt, és miután a párna felé csusszan, mégis egy fokkal arébb fekszem, hogy legalább jobb legyen a kanapé eloszlása, kihasználtsága, viszont a kezemet nem vonom vissza a derekáról, s a szemem sem csukom be, amikor hátat fordít. Eszembe sem jut lejebb, vagy feljebb csúsztatni az ujjaimat, teljesen jó helyen vannak ott, a cél a figyelemfelkeltés, nem pedig a pofon kiérdemlése. Különben is az angol nyelv tökéletes kétértelmű azon tekintetben, hogy az aludni valakivel az olykor szexet is jelent. Hát ki tudja, a végén még ő mászik rám, puszta dacból. És mégis megfordul, odabújik, amin akár meg is lepődhetnék, de ez nem is igazi bújás, hanem odafeszülés, amelyet továbbra is harcként fogok fel. Megsimogatom a tarkóját, hiszen a fordulásakor egyértelműen levettem róla a kezem, majd felülök. - Bármennyire is élvezem a társaságodat, azt hiszem maradok a kakaónál. Neked is hozok. – Ismerem el azt, hogy a nőknek nem lehet ellentmondani, mert hát miért is lehetne. Övé a kanapé, nem rugdosott le, így lehetek én is egy kicsit gáláns. Talpra kecmeredek, és még mindig picit kómásan indulok el a griffendél saját bejáratú konyhájába. Pár perccel később már vissza is térek két bögre forrón gőzölgő tömény édességgel. Visszaülök mellé, és mindkettőt fújkálom. Ha közben ő is felülne az illatra, a kezébe nyomom az egyiket. - Ha már együtt akarsz velem aludni, előbb elcsábítalak, és lefizetlek, így a tisztességes. – Nem, nem vagyok pimasz, de most kinek fáj az, ha kimondom, amit gondolok? Nyilván így is vannak még fedésben lévő lapjaim, de nem árt odaszúrni némi igazságot is.
Tessék, itt az élő példa, alattam fekszik egy olyan ember, akit mintha életemben nem láttam volna még, pedig elméletben ugyanabban a házban mászkálunk már több éve, és amúgy is szép szemei vannak. Olyan varázslatosan tengerkék. Talán csak rossz a memóriám, ha nem a kviddicsről van szó. Mindenesetre meglehetősen kellemetlen pontokon érintkezünk, ahogy áthelyezkedem rajta, még jó, hogy ilyesmivel igen nehezen lehet csak zavarba hozni. Ha mondjuk Leo lenne... uuh. Miért szól róla minden gondolatom? Próbálok az előttem fekvőre összpontosítani, dús szempilláim alól pillantva arcára. Persze ha már akaratlanul is taperolom, azért megjegyzem magamban, hogy jó teste van. Jól jöhet még ez a kis háttér-információ, még ha hirtelenjében túl sok mindent is tudtam meg róla. Egyetlen pillantásra méltatom csak a derekamra fonódó tenyeret, mielőtt folytatnám a szempárbajt a kanapétolvajjal. Az sem kifejezetten zavar, hogy a valószínűleg méregdrága öltönyét gyűrögetem éppen, vagy hogy esetleg elrontom a szálanként tupírozott frizuját. Azért azt értékelem, hogy tudja, kitől tulajdonította el a fotelt. - Majd megbánod, ha lerugdostalak. - vonom meg a vállam, és a tenyeremmel célzásjellegűen odébb tolom a mellkasát. - Vaaan ott még hely. - Vagy ha nincs, engem ugyebár az sem zavar. Forduljon csak fel. Elutasító jelleggel fordulok be a párna irányába, mert akkor legalább nem kell látnom, még ha a lélegzetét hallom is, talán így le tudom lohasztani a kedvét, és eltűnik egy könnyebb préda irányában. Nagyjából három másodpercembe telik fölfedezni, hogy kevés a levegő, és ez amúgy is kényelmetlen, úgyhogy egyenesen az arcába fordulok meg, és idegesen forgatom a szemeimet. Még hogy elférünk... Esélytelen, hogy így elaludjak. Pedig pihenni akartam, nem flörtölgetni. Végül a lehető legszembetűnőbb módszert választom a srác elüldözésére, és egyben a saját kényelmem érdekében, finoman kissé lejjebb csusszanok, és ha kell, a mellkasába fúrom az arcom, csakhogy elférjek. Ha hagyja, az fura lesz, de legalább elférek, ha nem, akkor meg végképp elférek. Bár még mindig fontolgatom, hogy egyszerűen lelököm. Azért számítok valamilyen perverz beszólásra, mert mi másért akarta volna, hogy melléfeküdjek? Na ugye.
Eltelt már pár hónap, és ráfoghatjuk, hogy auror szak ugyan nem a szívem csücske, de arra kiváló lesz, hogy a későbbiekben elhelyezkedjek a Gringotts-ban, ott ugyanis nem árt, ha tisztában vagyok vele, hogy a védőmágiákat milyen szinten kell felépíteni. Nem vagyok ehhez a kemény tanuláshoz szokva, a Beauxbatonsban szinte minden művészeti óra arról szólt, hogyan lehetne a csajokat stírőlni, és tulajdonképpen az sem zavarta őket, hogy ilyen kis közösségben sikerült többüket az ágyamba cipelni. Ott alig volt fiú, és nem azért, mert hiány lett volna belőlük, de mégis taroltam. Sokkal kevésbé voltak biztonsági intézkedések, külön hálókörletek, arra a néhány fiúra minek? Volt ugyan vagy négy fiúszoba az évfolyamomon, ám bőven be lehetett menni a csajokhoz, itt mintha a lépcső se engedné az ilyesmit. De kit érdekel, már bőven megtapasztaltam, hogy fordítva nem gond. A lányokat bármikor fel lehet vinni, királyság a rendszer így is. Na nehogy már meg akarják szabni, hogy tizennyolc évesen ágyba akarok e bújni valakivel, vagy sem. A mai nap végül valami iszonyat álmosítóan telt, csak azért nem aludtam be, mert mindenki látott, és egy griffendéles auror eleve maga a macsóság mintaképe, nem ragadhatott le a szemem. Amikor azonban a klubhelységbe értem, úgy tűnt, hogy most elnyúlhatok, nem lát senki. Még a hálókörletekben is igyekszem azt mutatni, hogy kemény vagyok, és rettenthetetlen. Ráugrok a kanapéra, és már be is hunyom a szemem, húsz percig úgysem erre senki. A kezeimbe egy ceruzát veszek, ha kiesne, akkor úgyis felébredek, a zsenik is így csinálják. Bőven elég lesz egy kis pihentető hunyás. Ruhát illetően öltönyben vagyok, hát miben másban. Ráadásul ez a változat méregdrága, nem gyűrődik, ha eldőlök itt, és ha felébredek, a hajamat is makulátlan állapotban fog az égnek meredezni, mint ahogyan felfelé menet is megfordult utánam talán egy hugrabugos csajszi. Jó segge volt na, de hogyan tudnék teljesíteni, amikor mindjárt bealszom? Biztosan királyul, ez egyértelmű, de ha mindig odadobom magam, akkor semmi hitelem nem lesz. Majd holnap, amikor már eszi utánam a fene. Fotel, vagy kanapé, nem is tudom, hogy miben pihentetem a szemem, amikor valami puha érint, szó szerint egész testtel. Ösztönösen nyúlok oda, és kinyitom a szemem. Letapizni nem szándékozom, vagyok annyira úriember, hogy csak a zöld jelzés után nyúlok bele bárkinek a bugyijába, hiszen az erőszak nem az én asztalon. Cöh, vannak bizonyos lányok, akik erre gerjednek, alap esetben azonban a feltérképezés állapotában kell eldönteni, hogy ki és milyen tipus is ő. Pusztán a szőke loboncot látom így hátulról, enyhén kellemetlen így fészkelődnőm, hogy az ölemben ül, azaz fekszik, a végén már rátérdel a nemesebbik felemre. Igyekszem úgy fordulni, hogy ezt elkerüljem, mégis akaratlanul összeérünk, én elölről, ő hátulról, na hát sebaj, ettől még nem fogok túlzottan begerjedni, ám a józan éberlét gyorsabban utolér, mint hittem volna. A mellkasomra tapadó ujjain át érezheti a rendszeres testedzés üdvös meglétét, mint ahogyan nem tudom nem végigmérni. Nem sértően, megalázóan, pusztán kiváncsian. Az én kezem valahol deréktájon állapodik meg, csupán azért, hogy ne essen ki az ölemből mondjuk a hátsójára. Vakítóan kék szemeim elmerülnek hasonló pillantásában, félelmetesen csinos arcélem aprót feszül, ahogyan elmosolyodom. - Beléd kötnék...? – Szólok vissza ingerlő éllel. Érezheti, hogy határozottan tartom, mégsem satuként, ha rézsutosan mozdítja a csipőjét, ujjaimmal és tenyeremmel követem a mozdulatot, csak akkor feszülök rá, ha megbillenne. – A kanapé a tiéd. Velem együtt. Elférünk. – A határozott tekintet mulattat, pajkos fénnyel villan égszínkék szemem, ám nem moccanok.
Ennél fárasztóbb napom még életemben nem volt, pedig volt már, hogy több mint nyolc órán át pincérkedtem a kis családi ír kocsmánkban, de ehhez még az sem fogható. Konkrétan helyben megpusztulok, eleve lefordultam az ágyról reggel, az óráim mintha végeláthatatlanok lettek volna, kifogytam a kávéból is, lekéstem a reggelit, a hajam szanaszét áll, mégha sapka alá is pakolom, ráadásul mindent elbaltáztam, amit csak lehetett. Szóval antiszoc módon kerülgetem minden ismerősömet, nehogy ismételten beégjek, alig várom már, hogy vége legyen ennek a nyüves napnak, lehajtott fejjel vágok át a diákok tömegein, hogy végre elérjem a festményt, amely a Griffendél-toronyba vezet. Hálát adok az égnek, hogy ezt is sikerült megérnem, olyan gyorsan hadarom el a jelszót, hogy a dagadt nő még meg is ismételteti velem. Mintha mindenki a napom elrontására játszana. Még csak Leot sem láttam ma, így aztán semmi sincs, ami feldobhatná a kedvemet. Pontosan tudom, hogy mire van szükségem, egy jó kis szunyókálásra a kedvenc kanapémon, szemben a kandallóval, mert elképesztő, hogy mostanában mennyire hideg van, ott pedig nemegyszer aludtam már igazán jókat. Nem különösebben izgat, hogy akármelyik háztársam végignézheti, ahogy lenyáladzom (bár azt csak ritkán szoktam) a jó kis kanapéjukat, nem vagyok az a fajta, aki ilyenek miatt zavartatná magát. Persze az is benne van, hogy nincs is senki, aki miatt kerülnöm kéne a nyilvános szunyókálást, ugyanis bár mindenki ismer a lelátók távolságából, meglepően kevés emberrel vagyok beszélőviszonyban a saját házamból, a legtöbbjüket fel sem ismerném, ha nem mászkálnának folyton a házunkat hirdető talárban. Mondjuk tény, hogy nem igazán vagyok közéjük való, és nem is erőltetem meg magamat, ha a modorról van szó. A tőlem telhető legnagyobb lelki nyugalommal dobálom szét a könyveimet a padlón – csak mert megérdemlik – majd végre-valahára belevetem magamat a várva várt fotelba. Aha. Tulajdonképpen már foglalt volt. Halk sikkantással jelzem, hogy nem számítottam az alattam lévő jelenlétére, és kissé ijedten próbálok meg lekeveredni róla, aztán elgondolkodom, hogy mégis mit csinálok. Megfordulok, hogy a szemébe nézhessek annak, aki el merte foglalni a megszokott helyemet. Fogadok, hogy direkt cseszett ki velem. Akinek a mellkasán támaszkodok, az pedig nem más, mint... hát, fogalmam sincs ki. Az biztos, hogy nem kvidiccsezik, de ennél többre nem futja az ismereteimből. Az a szerencséje a srácnak, hogy üdítően kék szemei, és persze a helyes pofija elvonja a figyelmemet a bűnéről, csak hát közben elfelejtek leszállni róla. Ez az arc megérdemel némi jópofizást. - Mielőtt még belém kötnél, el kell ismerned, hogy rossz helyen voltál, rossz időben. Határozottan szükségem van erre a kanapéra, még pedig most. Bevetem a lehető leghatározottabb tekintetem, és finoman intek a fejemmel, hogy ideje lelépnie, ugyanis semmi erőm sincs ahhoz, hogy holmi ismeretlen fiúkákkal bájologjak. Nyilván tudja ki vagyok, ezáltal azt is, hogy nem ajánlatos kikezdeni velem.
