2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ötödik emeleten Balgatag Boris szobrától a második ajtó mögött található meg a zeneterem, ahol elsősorban Flitwick professzor próbál az iskolai kórussal, de a terembe ezen időpontok kivételével más is bemehet gyakorolni legyen szó énekről vagy zenélésről. Még ha első pillantásra egy ódon zongora uralja is a termet, a hangszerek széles tárháza található meg itt, szabadon lehet hódolni e művészet szerelmeseinek a varázslók mágikusan bűvölt és a muglik varázsmentes hangszereivel is a zenének. Az egyetlen szépséghibája, hogy Hóborc gyakorta áthangolja a hangszereket.
Azt hiszem erős emberszeretetem van. Ezt már csak azért is hangsúlyoznám ki, mert így van, erős jellemvonás bennem. Szeretek zenélni, de nem csak magányomban, hanem mások előtt is. Mert szeretem átadni az örömöm, a zene adta érzéseket, szeretem ha a jó hangulatom ragad másokra és azt is, ha valakit fel tudok vidítani. Azt azonban nem szeretem, ha valaki szomorú, elcsigázott, vagy csalódott. Szívesen meghallgatok bárkit a panaszéról, ha úgy adódik és kellő mértékkel tudok vele foglalkozni. Az már csak hab a tortán, ha az illető esetleg egy közeli jó barátom. Épp ezért ajánlom fel a lehetőséget, hogy ha gondolja, elmondhatja. De érdekel is a téma, nem véletlenül adom meg a kezdőlökést a kérdésemmel. Kényelembe helyezve magam viszont hallgatom. Megered a nyelve, ezt elégedetten nyugtázom. Szóval nem randi... valószínűleg akkor húzták az agyát úgymond, gondolom én elsőre. De belefog végül a mesélésbe. Bólintok csak a kérdésére. Hogy ne emlékeznék? Azt hiszem előttük játszottunk néhány nótát, mielőtt megjöttek volna. Osztozkodás volt tavaly a színpadon, igaz akkor annyira nem zenéltünk sokat. Elég lehetetlennek tűnik a helyzet mindaz alapján, amit mesél. Egy nős férfit sokkal nehezebb kibillenteni a biztonságából, mint azt gondolnák. Kényelmes neki ez az élet, ugyanakkor kavarhat másokkal is, ha olyan fajta. - Nem ismerem őt és az érzéseit, de nekem úgy fest kapóra jött, hogy nős ember létére egy ilyen fiatal és csinos lányt bolondíthat, mint te. Tudom, hogy ezzel férfitársaim ellen beszélek, sőt még valamelyest magam ellen is, de be kell valljam, egy ilyen szituációban ez roppant imponáló tud lenni az egónak. Szerintem egy ilyen kapcsolatban kettősség van, mindkét fél hibás. A házas, mert megenged magának ilyet és mert ezzel elárulja a családját és a feleségét, és az is hibás, aki naivan vár. Persze nem okollak, hogy reménykedtél. De egy nős férfi sokkal könnyebben van, mint te. Neki van biztonsága, nője, aki akkor is ott lesz, ha már te nem, amennyiben ügyesen forgatja a lapjait. Viszont neked nem marad semmid. Nem voltam még ilyen helyzetben, de meg tudlak érteni, hogy ezek mellett akkor nincs kedved most bepasizni. - fejtem ki jobban a véleményem, amint úgy látom, hogy befejezte a helyzete ismertetését. Néha pendítek azon a húron, de igazából teljességgel rá figyelek. - Szerintem csak őt hanyagold, próbálj egy rendes fiút találni, aki értékel is téged, nem csak kihasznál. Hidd el, az adott problémára maga a probléma hasonlóképp való kezelése a legjobb gyógyír. - biztató mosolyt küldök felé. Volt már nekem is nehéz helyzetem, de azt mások kárán már megtanultam, hogy házinyúlra nem lövünk, sem az úrra, sem a hölgyre. Egyikre sem. Ráérzek arra a nótára, ami nekem most kell, így félig figyelve csak erre játszani kezdek. Már sok dal megy annyira rutinból, hogy több mindennel is foglalkozzak. Néha azt mondják, válasszak zenészi pályát, de úgy érzem nem annyira jövedelmező, mint egy biztos állás. Noha feltalálóként is feltételezem egyszer fent lesz, egyszer pedig lent. Márpedig nekem ez jelenleg minden vágyam. Ha már ő megosztotta velem a jelenlegi legnagyobb gondját, akkor így teszek én is. Noha az enyém az övéhez képest bolha méretű, hisz igazából csak egy kezdő lökés kellene. Még annyira nem érett bennem meg az elhatározás, mert a lányról már hallottam jót is és rosszat is. A fiúk körében sokszor kapnak szárnyra pletykák, amikor valaki mondjuk fogadásból csavarja el valaki fejét, vagy valami ürüggyel akarja ágyba vinni. Persze az ilyen pletykáknak a fele sem igaz. - Köszönöm a biztatást. Rendes tőled, hogy így dicsérsz. - mosolyodok el végtelenül hálásan. Meg is áll az ujjam egy húron egy pillanatra, lassan elhalkítva a gitár hangját. - Igazából csak azon morfondírozok, hogy mennyire venné tolakodásnak a felkérésem, mert hallottam róla már, hogy párszor pórul járt. Sajnos ezek szerint nem csak Carmenre jár rá a rúd, hanem még ki tudja rajta kívül hány másik lányra is. De tudom ez milyen időszak, mindenki fiatal, most akar élni. Én is ezt gondoltam pár éve, talán még kicsit most is. De a lányokat megbecsülöm és nem megalázóan bánok velük akkor sem, ha már nem érzek érdeklődést az épp aktuális partnerem felé. - Persze... Valentin-napon én is itt vagyok, ha épp nincs senki a látóteremben. Vagy épp dolgozok. De nincs senki akivel elmehetnél? Akár egy társasággal. A bálokon észrevettem, hogy egyre gyakoribbak a baráti tömörülések. Nem mindig jut mindenkinek párja, de az is lejut és jól érzi magát, akinek nem akad épp. Tavaly sok ilyet láttam. - de csak egy tipp, aztán vagy él vele, vagy nem. Lehet jobban járna mondjuk egy sétával a holdfényes éjszakában, amikor mindenki úgyis odabent bulizik. Figyelni kezdek a zongorajátékára, igazítok hozzá hangolással és már csatlakozok is kíséretképpen. A dallamot dúdolni is kezdem, végül néha a hangom is felcsendül, ahogy a szövegre hangolódok. Ilyenek vagyunk mi, kezdünk összecsiszolódni és ez igazán nem is baj. Egy együttes így működik jól, ha a tagok már csak az akkordokból tudják egymást kísérni ilyen-olyan módon.
Nem vagyok a toppon és azt hiszem ez nagyon jól látszik is rajtam. Ez az egész zűr... komolyan gondolom, amit végül kimondok. Fel kéne hagynom a pasizással egy időre. Mondjuk tölthetnék több időt a zenéléssel, vagy a bátyámmal, ha már amúgy is ide járok, ő meg itt tanít, a lehetőség is simán meg van rá. Nem kell folyton lenni valakivel. Nem ciki, ha valami barátnővel mész a karácsonyi bálra, vagy... nem is mész. Szeretek bulizni, de vannak dolgok, amikről egyszerűen le kell mondani és kész, hagyni kell annyiban. Szeretek nem egyedül lenni, de ha egyszer úgy fest mindig mellényúlok. Nem akarok valami megkeseredett rémséggé válni, aki nem tud mit kezdeni az életével, mert mindenért a pasikat hibáztatja. Az milyen már? Életvidámság és jó kedv! Ez a két alap ismertetőjegyem, nem szabad hagynom, hogy ezt bárki megváltoztassa igaz? - Randi? Ha arra lehetőség lenne... - halkan sóhajtok csak, aztán most már én is szembe fordulok vele, bár nem úgy, ahogyan ő, csak simán keresztbe teszem a lábaimat és morfondírozom, hogy elmondjam-e az én kis rémes ügyemet. Lehet, hogy furcsán nézne rám miatta, bár eddig azért úgy vettem észre, hogy nem az a típus, aki nagyon elítélné az embert, de aztán persze ki tudja. Azért remélem, hogy nem lesz ilyesmiről szó. - Tudod... úgy fest, hogy folyton a rossz pasit fogom ki magamnak, de én vagyok a buta, mert... Emlékszel a bandára, akik tavaly játszottak a karácsonyi bálon? Az énekes... Jaden... Pocsék a házassága, de a felesége zsarolja, én meg mindig azt mondtam, hogy nem zavar, jó így, mert izgalmas, de közben... Nem jó az állandó titkolózás. Egy rendes randink se lehet és ő meg se próbálja a válást. Értem én, hogy a lánya a fontos, de... Mondtam, hogy én vagyok a hülye, miért olyan pasasba zúgok bele, akinek felesége van? - mert menő és énekes és állati jól néz ki, arról már nem is beszélve, hogy mennyire jó az ágyban, viszont közben meg... Eddig bírtam, nem megy tovább, hogy mindig csak az vagyok, akit időnként elő lehet kapni a kalapból, hogy elszórakoztasson. Szeretnék valami normális kapcsolatot, amikor nem egyedül vagyok Valentin napon, amikor nem kell lopott csókokból megélnem egy-egy koncert után. - Oh szóval van egy lány, aki tetszik. - egy pillanatra, mintha lebiggyedne a szám, aztán legbelül lekeverek magamnak egy kiadós pofont, mert persze, hogy már megint kezdem most meg irigykedek, amikor éppenhogy pasitlanítani kellene magamat, nem pedig azon agyalni, hogy bezzeg más elmehet a bálra és persze pasival. - Úgy értem ez... tök jó! Akkor hívd el és na agyalj ennyit rajta. Rendes srác vagy, szerintem jól járna vele. - visszatér azért a lelkesedésem legalább valamelyest, ezt még a bólogatásommal is igyekszem nagyon alátámasztani. Rendes srác, tényleg, és nem olyan aki ígérget, aztán meg pofára ejti a másikat, úgyhogy érdemes lenne szerintem elhívnia. Egyszer kibírja, hogy a zenét félreteszi miatta, főleg, ha tényleg tetszik neki. - Tavaly voltam, de tudod egyedül... Olyan ez, mint a Valentin nap. Amikor minden párban megy, te meg még épp a szíved darabjait próbálod ragasztóbűbájjal összerakni... Nem hiszem, hogy ez lenne most a legjobb ötlet. - újabb sóhaj, de aztán csak varázsolok valami kisebb mosolyt az arcomra. Nem akarom én itt totál letargikusra venni a figurát. Hát a fenébe is zenélni jöttünk, ő pedig már penget is. Csak halkan, azért figyelve rám, de annyi belefér, hogy időnként egy-egy billentyűt lenyomjak én is. A zongora jól van, szépen hangolt és nem szabad nekem most pasikra gondolnom. Erős, független nő vagyok... vagy valami olyasmi. Nem kell nekem folyton valakire ráakaszkodnom.
Zene nélkül mit érek én ◊ Sing ◊ Öltözet[You must be registered and logged in to see this link.]
Társaságom akad, aminek én roppant mód örülök. Nincs is szerintem annál jobb, ha épp egy kellemes késői órán egy kellemes társasággal, egy jó baráttal a világ legjobb kikapcsolódását űzni. Nyúzni a húrokat, énekelni szívből, a világba kiabálni. Ez a helyiség azt hiszem eleve hangtompított pont hogy az itt zajló órák ne nagyon zavarják a többi tanítást. Mert bizony különórák itt is vannak, amikor páran összefognak zenélni, esetleg néha akad olyan aki korrepetál is, bárki jön-megy itt, akinek csak akad egy kis szabad perce. Volt már, hogy nap közben tértem be ide és csak kiadtam a gondjaimat a világnak. A zene számomra az önkifejezés, ha kell hát szól az így is! Társaságban ugyan odafigyelek a másikra is, elvégre semmi jó nincs abban, ha túlharsogjuk egymást. Ellenben egy örömzene, egymásra figyelés és a harmónia édes hármasa már szinte követeli, hogy kezdjünk valaminek neki. Egy pillanatra ráncolom a homlokom. Ezek szerint őt aggasztják dolgok, valószínűleg pasis dolgok. Eddig ritkán osztottunk meg egymással mint zenészek információkat ennyire magunkról, de legyen. Én most itt nem mint zenész vagyok elsősorban, hanem mint társ, csapattárs. Az egyik széket megfordítom, hogy a háttámla kerüljön elő, leteszem a gitárt és ráülök. A támlára támaszkodva pillantok rá elgondolkozva. - Nem sikerült egy randid? - kérdezem teljes naivitással. Igazából indítókérdésnek tökéletes, azt már rá bízom, miképpen ad feleletet rá. Én nyitott vagyok akár egy őszintébb beszélgetésnek is, ha adott egy kellemes beszélgetőpartner. - Nem veszem magamra, tudom, hogy vannak nagyon fatális barmok, akik nem csak földbe döngölik egy lány önbizalmát, még a férfitársadalom is szenved tőlük, amiért negatív sztereotípiát építenek fel rólunk, akik nem is igazán tehetnek semmiről, jobbára normálisak és panasz sincs rájuk. Igazándiból látom rajta, hogy nem akarja nagyon elmondani, de nem tudom igazán eldönteni, hogy konkrétan velem nem akarja csak megosztani, vagy csak nyomasztani nem akar vele. Bár engem aztán nem nyomasztana. - Ha szeretnéd, nyugodtan mondd el, de megértem azt is, ha magadnak szeretnéd megtartani. - válaszolom végül neki, a többit ő dönti el miképp tesz. Én közben kezembe veszem ismét a gitárt, állítok a húrok feszességén, majd megnézem jó lett-e. A pendítésre mint ha egy icipici árnyalatot kapna a hang, nem csendül annyira élesen, mégis kellemes. Ma valahogy az eddigi hangolásaim nem tetszettek, most valami egyedibbre vágyom. Meg is találom azt a dalt, amelyiket kellően karácsonyinak érzek és lassan pengetni kezdem a gitárt. - Vagy igen, vagy nem. Van tervben, hogy elhívok egy lányt, de nem tudom igazából mit szólna hozzá. - kezdek bele bizonytalanul. Egy olyan lányról van szó, aki egy ideje felkeltette az érdeklődésemet, de még nem léptem felé semmit. Mostanában pedig úgy érzem kéne, talán ez lesz a legjobb alkalom? - Ha jól értelmeztem a megfogalmazásod, te akkor nem mész. Pedig jó buli, tavaly mi is felléptünk egy fél órára. De most úgy döntöttem hajlandó leszek beáldozni a zenét egy leányzóért. - zavart mosoly bújik meg szám szegletében, ahogy el is képzelem mindazt, hogy igen, én most képes lennék ezt meglépni. Pedig ismernek, mindenem a zene.
Nem, akkor sem hátrálok meg, ha már itt vagyok, ha már elhatároztam, hogy ide jövök és hogy valami többet hozok ki az életemből. Kénytelen leszek megkomolyodni... legalább valamelyest, mert persze tökéletesen soha sem fog sikerülni és nem is akarok olyan igazán komoly felnőtt lenni, az nem állna jól nekem, de megpróbálhatok közelíteni ahhoz, aminek lennem kellene. Csak nem lehetek pincérnő egész életemben, csak jó lenne, ha annál valamivel több lennék idővel. Akármi... tanár mondjuk, vagy zenész. Lehetnék az is, itt a banda, talán ki tudnánk hozni belőle valami komolyabbat is. Tudom lehetséges lenne az is, hogy megkérjem Jadent, hogy adjon nekünk valami jó kis hátszelet, hiszen ő már befutott, rendszeresen koncertezik, de nem akarom. Nem lenne jó vége, hiszen távol tartom magamat tőle, mert... muszáj. Nem hiszem, hogy képes lennék csak úgy elvonatkoztatni az érzéseimtől, mert vannak még és úgy tudom elfelejteni őket, ha nem vagyok a közelében, már pedig nem szabad, mert úgy sincs értelme és ha komolyabb életet akarok, akkor nem vállalhatok egy olyan kapcsolatot, amiből úgy se lesz semmi. Jaden soha sem hagyná el a lányát, és mivel a felesége egy zsarnok perszóna... nincs választása, így aztán nekem sincs és pont e miatt kell most a zene és a kikapcsolás, mert most tanulni és arra koncentrálni nagyjából teljesen lehetetlen. - Megértelek, most nekem se lenne erőm semmihez sem. - viszonozom a mosolyt miközben beljebb lépdelek. Egyelőre csak lehuppanok a zongora előtti székre. Pont azért járok ide, mert itt meg van a hangszer, ami kell. Otthon is meg volt, de mivel beköltöztem a suliba azért már nehezebb dolgom van gyakorolni. Egy gitár hurcolható, de az én hangszerem azért ennél nehézkesebb. Persze azért hazamegyek időnként, egyetemistaként többször tehetem meg, meglocsolom a növényeket, meg ilyesmi, de nem minden nap, hogy a zongorához is odaülhessek. - Fáradtság... vagy... Tudod sok minden, hülyeségek, az én hülyeségeim. Ideje lenne végre önállónak lennem és csak magamra gondolnom és függetleníteni magamat a pasiktól. Bocs... nem ellened szól, de... - sóhajtok csak egyet aztán megrázom a fejemet. Nem akarok erről beszélni, vagy pont abban az állapotban vagyok, amikor kéne csak épp nincs kivel? Én mindig meghallgatom az ivóban a vendégeket, de én csak nem traktálhatom őket a bajaimmal, az elég furán jönne ki, viszont valahogy soha sem voltak olyan hú, de közeli barátnőim. Nem is tudom, pasikkal mindig jobban sikerült kijönni, aztán persze amikor egy pasinak már nője van, a nője nem komálja, ha van egy közeli barátja, aki szintén nő, meg aztán az is tény, hogy nő és férfi között igazán mély barátság nehezen alakulhat ki, mert végül valaki úgy is többet akar, ez rám is igaz. Meg kell tanulnom elszigetelődni, vagy tudom is én, egyedül létezni. - Oké, hát persze! Remek lesz, kell valami, ami kizökkent. És te mész is? - bál... tavaly voltam, érdekes egy bál volt, annyi szent. Akkor Jaden bandája játszott és miatta voltam itt én is, de most szerintem inkább kérek valami hosszú műszakot a Vadkanban, hogy még véletlenül se legyek a közelben. Nagyon nem fűlik hozzá a fogam, hogy nézzem mások milyen boldogok együtt. Azt hiszem az elvonáshoz nem pont az kell, hogy én is elkezdjek irigykedni és minden áron úgy érezzem kell valaki. A legjobbkor kezdem tudom ezt az egészet. Karácsony... Valentin nap... ilyenkor aztán marha könnyű egyedül lenni.
Zene nélkül mit érek én ◊ Sing ◊ Öltözet[You must be registered and logged in to see this link.]
Milyen jó néha tényleg nem a nyűgökkel foglalkozni, csak egyszerűen kikapcsolódni azzal, amit szeretek. Nekem a zene a szabadságot is jelenti egyben. Olyan mint valakinek a repülés. Engem ez repít messzire, olyan messzire, ahol más nem jár, csak én. Én tudom, mi van ott, mit érzek, tapasztalok. Egy valamit sajnálok csak, hogy ezt pont ugyanígy nem adhatom át annak, aki hallgatja amikor zenélek, énekelek. Persze a zene szeretete és az érzés, ami olyankor átjár, a másikat is belengi. De pusztán maga a zene váltja ki és egészen másra asszociál, mint ami nálam jelenik meg. Olykor szívesen betekintést nyernék abba, hogy mit gondolnak ilyenkor mások. Mire gondolnak, mit éreznek, mit látnak. Már évek óta érdekel ez a dolog és évről évre egyre csak hajt a kíváncsiság. Még fiatal vagyok, ha már most tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek, még benne vagyok abban az időszakban, amikor gondtalanul pazarolhatom másra az időm. Leülve előre húzom a gitárt, ami eddig a hátamon pihent és kicsit hátrébb dőlve, hogy hozzáférjek a zsebemhez, előkeresem a pengetőt. Olyan kényelmesen vagyok most így, semmi kedvem megkönnyíteni a saját dolgom és mondjuk felállni hozzá. Áh, luxus. De előkerül a kis vacak. Menekül előlem, tudom én, azt akarja, hogy ne játsszak a gitáron. A hangszer húrjai feszesen pendülnek meg, lágy és kellemes magas dallamot kiadva. Ujjaimat a megfelelő húrokhoz illesztem, hogy leszoríthassam őket, majd a második pendítés után egyre ütemesebb tempót kezdek el diktálni. A helyiség csak úgy belezeng a dallamba, miközben dúdolok hozzá lehunyt szemekkel. Olykor úgy érzem, van hova fejlődnöm. Azt hiszem vennem kellene egy elektronikus gitárt otthonra és majd gyakorolni azzal is. Eddig csak azért nem szereztem be, mert itt úgysem tudnám használni. Megbűvölni meg nem akarom. Elég ha már van bűvölt hangfalunk, nem igaz? Azt sem tudjuk akárhol és akármikor használni, legfeljebb ha leszigeteljük a helyiséget, hogy egy árva hang se jusson ki innét. Teljesen belefeledkezek a dallamba, olyannyira, hogy meg sem hallom az ajtó nyitódását, csak a kérdést. Kezemet a húrokra szorítom, hogy a gitár elhallgasson, ezzel egy időben pedig kinyitom a szemeimet. A lány láttán elmosolyodok. - Szia. - megvárom, amíg csak beljebb jön, közben a válaszon gondolkozok. De végül csak rándítok egyet a vállamon. - Fáradt voltam bármihez, ami tanulás. Mondhatjuk így is, igen. - lepillantok ismét a gitárra, állítok a húrok feszességén és a lábam felpakolom az egyik székre. Sokkal kényelmesebb így az alátámasztás, mint ha csak lóg a vállamon. - Ezek szerint te sem tudsz koncentrálni. Szintén fáradtság? Vagy... - mostanság mint ha valami elvonná a figyelmét, amikor itt összegyűlünk, de lehet csak nekem tűnik így és valójában csak szétszórtabb, vagy nincs is semmi. - Van kedved valami karácsonyi hangolódáshoz? Ha már így beharangozták ezt a bált.
Egyértelműen velem van a baj, én szúrom el folyton, és hozom magamat is pocsék helyzetbe. Fel kellene fognom végre, hogy a pasik hülyék. A velem egy korúak azért, mert túl fiatalok, az idősebbek meg... Nem is értem, hogy miért vártam, hogy Jaden majd egyszer a sarkára áll és tényleg a válásra adja a fejét. Tudom én vagyok a buta, sose kértem tőle, hiszen ott a lánya, akit szeret és miatta nem akart az egész cécót és nem akarta a hadakozást a feleségével és... De a fenébe is van ennek így értelme? Volt értelme? Nem, mert igazából érdemben nincs jövőnk, nincs jövőnk együtt, hiszen ő mindig is nős lesz, én meg meg nem lehetek örökké csak az, akivel időnként titokban találkozhat. szép volt, jó volt, de vége és kész. Csak magamat áltattam, hogy működhet. Ha el akarok nőni, ha normális életet akarok és tanulni, akkor nem mehetek bele ebbe sem. Na persze ettől még nem lesz könnyebb. Napok óta rá kell ütnöm a saját kezemre, hogy ne ragadjak pennát és ne írjak neki, vagy keressem meg, menjek el a következő koncertjére... Áh tiszta marha vagyok! Úgy is tudom, hogy értelmetlen lenne, csak valami iszonyat nehéz megállni, meg egyedül lenni pont nekem, aki enyhén társaságfüggő vagyok és őszintén szólva szinte mindig volt valami pasim, most meg nincs. De nem is kell, erős, határozott nő vagyok... leszek... vagy valami ilyesmi. Szóval tombolnak a lelki nyűgök, így aztán nem csoda, hogy a tanulásra képtelen lettem volna odafigyelni, helyette inkább fogtam magamat jó fél órája már és dobbantottam a szobámból, hogy inkább szépen felmenjek a zeneterembe és keressek egy üres és használható zongorát és dalba öntsem az összes nyűgömet. Ez mindig segíteni szokott, épp ezért vagyok már itt jó ideje és csak akkor nézek fel, amikor meghallom, hogy nyílik az ajtó és valaki egyértelműen érkezik, még hozzá nem is csak egy ismeretlen valaki, hanem egy ismerős arc, aki szintén zenész és a tetejében már a suli előtt is ismertem futólag, legalábbis főleg arcról, meg névről úgy hozzávetőlegesen. Mi sem jobb, mint csak úgy zenélni egyet együtt és nem figyelni semmi másra, nem gondolni levélírásra, közeledő koncertidőpontokra... és hasonlókra igaz? - Hello Kylian! Neked se fekszik most a tanulás? - vagy csak már kész van, vagy amúgy is van szabadideje, simán csak gyakorolni akar. Azért remélem, hogy nem zavarom különösebben és nem valami magányos pengetés volt most a célja, mert hogy engem most innen lehetetlen lenne kirobbantani, az is biztos.
Zene nélkül mit érek én ◊ Sing ◊ Öltözet[You must be registered and logged in to see this link.]
Hosszas éjszakai beszélgetés után a nap nem igazán alakult valami fényesen. Nem tudtam koncentrálni, majd' bealudtam minden órán. Úgy éreztem, ha délután nem dőlök le egy pár percre, akkor megpusztulok. Tudtam, hogy ha megteszem, ki tudja mikor fogok felkelni. Házit kéne írni, beadandót, készülni egy kis bemutatóval. Áhh, a projekt ma nem az én asztalom. Ahogy kidőltem az ágyon hason fekve, már el is nyomott az álom. Messzire hívott, csalogatott. Afrikába, az esőerdő mélyére. Nagyszüleimmel voltam ott néhány kezet, ők üzleti útra mentek, kivettek egy házat. Én pedig később csatlakoztam egy rövid időre. Az emlékek most felizzottak, mint a filmszalag, életre keltették a pillanatot. "Lassan már másfél hete, hogy itt nyaraltam nagyapámékkal. Ez a vidék gyönyörű, ami körbeölelte az otthonunkat, ezt a kis völgyet. Már az önmagában különleges, hogy mit tesz a szintkülönbség. Lent a völgyben még burjánzik a friss zöld növényzet, odafent a fennsíkon már a szavanna az úr. Az egész környék tele van látni valókkal, gyönyörű tájakkal, az állatokról már nem is beszélve. Csoda hát, ha az ember gyerekének felfedezni támad kedve? Mert bizony így történt, úgy döntöttem nyakamba veszem a környéket. Egy üveg kulaccsal indultam pusztán, na meg a teknő formájú felfedezőkalapommal. A gyermeki fantázia kellőképp színes, hát még az enyém mennyire. Elképzeltem, hogy egy nagy felfedező vagyok. Hallottam meséket még azokból az időkből, amikor az idegen felfedezők a vidéket járták. A helyiek valóságos isteneknek tartották őket akkoriban, hisz még életükben nem láttak fehér embert. Rengeteg monda őrizte meg az útjaikat, hogy mennyire kitartóan térképezték fel ezt a sok mindent,pont amilyen gyengének bizonyultak a maláriával szemben. Most én is ilyen felfedező akartam lenni. Kis falunk nem esett messze a dzsungeltől, nem kellett sokat gyalogolnom. Indulás előtt egy térképen néztem meg, merre is van az a vízesés, amihez egyszer már elsétáltunk nagyapóval. Most egyedül akartam megtenni ugyanezt az utat. A meleg, a hatalmas páratartalom, a kilométerek és a végeláthatatlan indahálózatok sem szegték kedvemet. Minden rémlett, ugyanúgy mentünk végig ezen az úton. Hol lankásabban, hol csúszós talajon kapaszkodva fel egy dombra épp. Aztán elértem ahhoz a ponthoz, ahol már hallani lehetett a Kagera mélybe zúduló csobogó hangját. Nem kellett sokat menni, egy magaslatról megláttam a tőlem még igen csak távolra lévő Rusumo-vízesést. Már önmagában ez a látvány is lélegzetelállító volt. Megálltam egy percre és csak csodáltam. Mielőtt tovább indultam volna, kortyoltam a kulacsomból egy nagyot. Még az út folyamán nem is ittam. De ez erőt adott, hogy azonnal folytassam. Kis idő múlva ismét sárosabb terep következett. Nem kezdtem el gondolkozni kitérőn, egész egyszerűen csak nekilendültem. És abban a minutumban, amint a lábam alatt cuppant a sár, megdobódtam, mint ha csak egy banánhéjat dobtak volna elém. Nagyapó mindig mondta, ha egy ilyen helyen elesnék, inkább essek hátra, mert akkor egy helyben maradok. Ez most nem sikerült, egyensúlyomat vesztve előre landoltam egy bokorba. Nagyot nem estem, hisz a növény puha talajt biztosított. Pár apró karcolás észrevétele után kénytelen voltam szembesülni, hogy egy meredek szikláról pottyantam vagy másfél métert. Vissza már aligha tudtam volna kapaszkodni, maradt a kitérő: a sűrű beláthatatlan zöld dzsungel. Csak arra kellett figyelnem, tartsam a z irányt. Tudtam, ha eltévedek más felé, soha nem fogok visszatalálni. Egymás után húztam el magam elől az útba eső liánokat, meneteltem a magas fűben. Amikor megpillantottam őt. Csupán alig egy méter választott el minket. Nagyjából akkora volt, mint én. Fekete szőre volt és hatalmas robosztus teste. Örültem, hogy a növények némiképp fednek, hisz akár ha megvadul, egy pillanat alatt az életemre törhet. De mégsem tudtam sarkon fordulni, csak figyeltem. Olyan gyönyörű volt. Aztán a levegőbe szimatolt, lassan megfordult. Minden egyes mozdulatában valami felsőbbrendűség uralkodott, óvatosan körbepillantott, aztán kiszúrt engem. Hosszú percekig csak szemeztünk. Ő is megszeppent és én is. Nem tudtuk eldönteni, hogy mitévők legyünk. Mint két tanácstalan kisgyerek. Majd bizonytalanul tett felém egy lépést, aztán még egyet. Én lélegzet elállítva figyeltem minden egyes mozzanatát. Nem tudtam arra gondolni, hogy veszélyes. Csak arra, hogy ő is olyan lény, mint mi. Társas lények, egy nagy családot alkotnak, még a mozdulataik is hasonlóak. Nem tudtam ellenállni neki, felé nyújtottam a karom. Erre ő megtorpant. Mint ha vacillált volna, hogy mi tévő legyen. De ő is ugyanazt tette, mutatóujját a tenyeremhez érintette, miközben a szemét sem vette volna le rólam. Aztán zajt hallottam. Éktelen morgást, mint ha csak a föld mordult volna meg. Tudtam mi az, az ezüsthátú a közelben van és érzi a szagom. Elkaptam a kezem, mint ha csak tűzbe nyúltam volna. Egy pillanatra mélyen a szemeibe néztem. Majd hátrálni kezdtem." És abban a pillanatban felriadtam. Először fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok, majd ahogy tudatosult bennem, hogy már nem apróság vagyok, már a biztonságot nyújtó Roxfort falai között vagyok. Emlékszem, akkor mi történt. Hátrálni kezdtem, rohanni. A gorilla nem jött utánam. Szerencsém volt, meg abban is hogy nem tévedtem el és volt elég vizem. Kis mázlista. Kipillantva az ablakon megállapítom, hogy még nem sötétedett be. Talán ha két órára elaludtam. De valahogy nem jött meg a hangulatom továbbra sem a beadandókhoz. Remek, akkor zenéljünk egyet. Úgyis mint ha este felé próba lett volna beígérve. Vagy legalábbis a srácok azt mondogatták, hogy belesnek az egyik üres terembe, aztán lesz ami lesz. Már megvolt a törzshelyünk, valaki pedig mindig volt ott, ahányszor mentem. Talán most sem lesz másképp. Talán lesz valaki, akihez csatlakozhatok. A gitárt a kezembe véve némiképp összerendezve a hajam indulok el a klubhelyiségből a szokásos találkára. Találkára, a zenével.
Enyhén szólva is pocsékul érzem magam azért, hogy Terri csak úgy elráncigált Hazeltől, mintha minimum a kutyája lennék. Nem volt időm elköszönni, egyátalán megmagyarázni, hogy most miért kell elmennem. Amilyen baráti, meghitt hangulatban voltunk, úgy vált az egész durváva. Hazel maga alatt volt, próbáltam megvigasztalni, hogy aztán egyedül hagyjam egy szórakozóhely közepén, remélem le tudott lépni, mert nem úgy tűnt, mintha ismerkedni akarna. Túl friss volt Caleb árulása. Nem is tudom, hogy mit gondol most rólam, majd ha lesz egy kis lelkierőm, felkeresem, és elmondom, hogy mi is történt pontosan, miután négyszemközt kerültem Terrivel. A barátomnak van most éppen elég baja, nem kell még az én gondjaimat is hallgatnia. Nem árt most az előadásra koncentrálnom. Itt ücsörgök az általában üres zeneteremben, amely most közel sem olyan üres. Harmadikosaim mellé még beszereztem egy ügyes negyedikes szólistalányt, Penny javasolta ezt, szervezőtársam, hogy kell egy idősebb. Pennyvel egészen jól kijövünk, mardekáros, McGalagony párfogoltja, igazi zseni az átváltoztatások kapcsán, nyáron is valami ösztöndíjas táborban tanult, addig magamra voltam hagyva a musicalt illetően, nem is állt össze, csak amióta pár napja visszatért a Roxfortba, és már kezdem elhinni, hogy másfél hét múlva, amikor bemutatjuk, nem bőgünk le csúfosan. Véget ér az utolsó szám is, Penny odasiet gratulálni a srácoknak, én csak a hátsó sorokban tapsolok, bólogatva vigyorgok, igazán szép munka volt. Közel egy órára sikerült elfelejtenem Territ, és hogy költözködnöm kell. Biztosan be fogja mocskolni az egész iskolát azzal, hogy mennyire egy szemétláda vagyok. Igaz, még nem adtam végleges választ, ám ez csak elmélet, a valóságban természetesen tudom, hogy csak az időt húztam, mielőtt végleg elátkoz, legalább felkészüljek valamennyire. Nem akartam botrányt pont a darab előtt, ám nincs választásom. Kinyílik az ajtó, és valaki belép. Igyekszem nem hátranézni, nem akarom, hogy ő legyen az, sürgesse a választ, amelllyel még tartozom neki. Inkább csendben meglapulok, ezzel is nyerek pár másodpercet.
- Akkor szerencsés egy virág. *Jegyzi meg, egyúttal a két nevét is a virágnak azzal az információval együtt, hogy lehet van valamiféle összefüggés Jess nagyfokú virágszeretete és a bájitaltan között azon túl, hogy biztos utálja, mikor szép virágot kell beleaprítani a főzetbe. Jobb, ha nem tudja meg a lány soha mi kell a boszibűbáj termékcsaládjuk legtöbb termékébe és az autokorrektor pennájukba. A nincs több teendő hallatán már fordulna is akkor az ajtó felé, de megakad a mozdulatban az apróságot meghallva, így visszafordul a lányhoz kérdőn. Kicsit oldalasan lehajtja ő is a fejét, hogy a zongora alá belásson. Az a vödör víz végig itt volt? És miért nem szólt Jess, ha ez lett volna a feladat lényege. Elsőre nem is értette Fred, miért hagyott mágikus rendrakási módot Flitwick professzor, de mivel Jess nem mondta, hát nem firtatta. Nem fog ő ötleteket adni egy prefektusnak. Viszont a lány így meg... kivételezett vele? Különös mosollyal pillant vissza Jessre.* - Még igazság-szérummal se szedik ki belőlem, ne aggódj! *Ez vehető ígéretnek is akár, Fred biztosan nem fogja beárulni Jess-t. Előbb mondaná, hogy ő maga tudatosan szedte meg a parancsot és ellenkezett Jess-szel és ezért újabb büntetőmunkára menne, semhogy azt mondja, Jess eltekintett a büntetés ezen feltételétől, mert... miért is? A pakolódáskor viszont egy ponton közbelép és kezét Jess finom kézfejére teszi.* - Bízd csak rám, ne te cipeld... *A törékeny Hugrabugos csodafegyverre bizony vigyázni kell, úgyhogy nemcsak az illem követeli meg - amit ritkán vesz elő Fred -, hogy átvegye a nehéz vödröt a lánytól. Egy mosollyal köszön el a lánytól, s viszi a vödröt tartalmával együtt a helyére. Piszok nehéz megállni, hogy az egyik mozgó lépcsőből ne fagyasztasson a víz segítségével olyan ugratópályát, amit síeléskor is használnak. Innen pont le lehetne egyenesen ugratni a harmadik emeletre, ha kölcsönveszik a folyosó lovagi páncélosaitól a pajzsaikat... Á nem, még a végén megtalálnák a vödröt és kiderítenék, hogy Jess-hez volt köze. Szívesen belerángatná a prefektust valami csínybe, de igazi bajba nem sodorná. Kell szerezni egy másik vödröt és még több vizet... mondjuk a téli szünetben, feldobni az itt maradók napját (és az ügyeletes tanárokét is).*
- Ez a népi neve, a másik azt hiszem a liziantusz, az szebb hangzású, de egyszer préritárnicsnak olvastam egy bájital receptben és ez a neve maradt meg. Szeret kotyvasztani, van is érzéke hozzá, de nagyon sok mindent szeret még csinálni, ezért aztán nem koncentrál kifejezetten a bájitaltanra, ezért alapvetően jó az órákon, de nem híres-hírhedt tehetségű. - Viszont nem hinném, hogy rendelkezne letarolás elleni képességgel. Mondja egészen elgondolkodóan, de a biztonság kedvéért utána fog majd olvasni a kérdésnek. Nem kötelességből, egyszerűen csak érdekli, mert szereti a virágokat. - Igen, tökéletes. Nem várat magára sokat a válasz most sem, ahogy az várható volt, Jess nem talált semmi kivetnivalót a javaslatban. A költői kérdésen csak kuncog, nem kegyelmez a vörös hajú csibészen, nem nyugtatja meg, hogy nem kell laposkúszásban közlekednie az elkövetkező napokban, mert igazából nem szándékozik megválni a brosúrától, amiből neki csak egy van. - Nincs. Pillog szaporán kettőt-hármat Jess az alig egy perc alatt rendbe bűvölt zeneteremre. Kezdi kapiskálni, hogy miért szólt a büntetőmunka varázslatmentes takarításról. Igazából ezt megtehette volna Fred az egész móka végén, talán még büntetőmunkára se ítélik. Habár feltehetően mégiscsak, így legalább tudta, mi lesz a preventív célzatú büntetés tárgya. Ezt a kérdést hamar megoldotta, így inkább azon kezd morfondírozni, vajon miért akart a srác az elején lelépni, mikor ennyi ideig tartott neki az egész művelet. És ha már itt tart, természetesen megfogalmazódik benne a kérdés, miért húzta el ennyi ideig a takarítást. Szerelemtől részeg szíve megbotlik a reményre, talán Fred miatta húzta az időt, hogy kicsit beszélgethessenek. Legszívesebben kezébe temetné arcát, mert képes volt a prefektusi brosúráról fecsegni. Majd a bálon igyekszik menteni a menthetőt… amire végülis lehet esély, mert a nem túl érdekfeszítő csevegés ellenére mégiscsak elhívta őt a bálba Fred. - Illetve lenne még egy apróság. – Pillantása a zongora alatt rejtegetett vödör irányába rebben, majd vissza. – Ne nagyon emlegesd, hogy varázslattal tettél rendet, persze, ha megkérdezik, nyugodtan mondd el, de nem hiszem, hogy Flitwick professzor külön rákérdezne. Köszi! Ezzel aztán azt kezd Fred, amit szeretne, nem nagyon akarja túlmagyarázni a dolgot a lány. Azt sejti, hogy nem fog szaladni, hogy árulkodhasson, ezért sem ígérteti meg vele a titoktartást. Ami azt illeti, nem is vizslatja sokáig, felkel a zongoraszékről, az összerendezett kottákat a helyükre teszi, majd az erősen kihűlt, valaha kellemesen meleg vízzel teli vödröt, a tisztítószivaccsal egyetemben magához vételezi, hogy a klubhelyiség felé menet helyére pakolja. Virágával az egyik, vödörrel a másik kezében indul ő is Freddel együtt, nem marad tovább a zeneteremben, ideje megtisztítania a haját. Mosolyogva köszön el, s csak látótávolságon kívül érve csak azért nem kezd ugrándozni, mert kilötyögtetné a vizet, akkor pedig mehetne büntetőmunkára ő maga, amiért megszegte Frics úr 124. szabályát.
- Préri..tárnics? Legalább már a nevét is tudom, mondjuk méltatlanul ronda egy ilyen virághoz. Otthon sok nő a kertben. Szerintem mágikus virágok lehetnek, mert sokat randalíroztunk-randalírozunk a kertben, de ezek a virágok mindig megússzák az esetleges letarolásokat is. *Mosolyogva mesél, de beszéd közben Jess mozdulatait, arcát nézi, ahogy beleszagol a virágba. Szó se róla, elégedett magával Fred. Ez a virág sokkal jobban illik a lányhoz, mintha egy rózsát vagy egy margarétát varázsolt volna elő. Annak közhelyességéről nem is beszélve. Egy látványmágus meg nem engedheti meg magának a közhelyeket. A felragyogott tekintet és a gyorsan rávágott válasz annyira ellentétes, hogy még Fred is felvonja szemöldökeit. Most mi van?! De aztán érkezik a javítás, s Fred örömmel nyugtázza, hogy nem dőlt meg korábbi elmélete, miszerint sok marha jár ebbe a suliba. De hát neki jó, a prefektus kisasszony vele jön a bálba, nem kell legalább csak egy táncot kérnie tőle, csak mert valami más srác megelőzte a kérdéssel.* - Megtisztelsz, köszönöm. *Mosolyodik el, s kivételesen ez komolynak tűnik a fiútól, hiába az a laza kacsintás a végén.* - Ha háromnegyed hatkor a lépcső aljában... vagyis inkább tetejénél találkozunk, az megfelel? *Jut eszébe, hogy a lány klubhelyisége lent van, így a nagylépcső alja nem megfelelő hely, hanem az alagsorba vezető lépcső teteje inkább. Persze, ha a lány más helyet választana, akkor Fred nem fog ellenkezni, tudja, hogy milyen nagy feneket tudnak keríteni egy bálnak a lányok, megjelenésnek és rosseb se tudja jegyezni, mi mindennek még. Ennél rosszabb csak egy esküvő lehet ilyen tekintetben. Azt meg előre látja, hogy George a bálig röhögni fog azon, hogy az iskola egyik legnagyobb csínytevője egy prefektust hív el...* - Mit vétettem?! *Teszi fel a költői kérdést a brosúra hallatán felnevetve, amire ha Jess elővenne egy hosszan, a túlsó falig leguruló listát, mely Fred vétkeit hivatott felsorolni, akkor még csak nem is túlozna a lány. Ha a táncok közben kikérdezi a lány, lehet megbánja még Fred ezt a hirtelen és könnyelmű bálba hívást.* - De nem tartalak fel tovább... *Fordul el a zongorától és pálcáját és szabad kezét is emeli, mintha csak karmester lenne, úgy kezd bele a varázslatba. A maradék, terem közepén halmozódó koszos hangszer egyszerre emelkedik levegőbe, eltűnik róla minden kosz és bonyolult levegőjáték keretében tökéletesen a helyükre kerülnek vissza, az az elárvult harsona is, mindezt a legkisebb koccanás vagy súrlódás nélkül. S ez nem egész fél percet vett igénybe, amivel mondjuk lebukott, mert korábban négy hangszer megtisztításával jó húsz percet itt elszöszmötölt, egyértelművé téve, hogy inkább beszélgetni akart, semmint seperc letudni a melót és már itt sem lenni.* - Ez kész is! Van még nekem előírva valami mára? *Fordul érdeklődve Jess felé.*
- Hidd el, nem amiatt, Giát egyáltalán nem köti le a kviddics, szeretek mesélni neki róla, de én látom rajta, hogy olyankor egészen máshol jár. Szeretettel beszél nővéréről, őt nem zavarja, hogy Gia ilyenkor elkalandozik gondolatban, nem azért teszi, hogy húgát bántsa, erről Jess meg van győződve. Azt csak sejti, hogy Giát olyan nagyon a házi pontverseny se izgatja, annyira meg végképp nem, hogy emiatt kémkedjen a Hugrabug kviddics-csapatának taktikája után. Mikor a cselló épen és egészben landol a helyén, megkönnyebbülten fúj egyet, így legalább, ha egyszer arra adja a fejét, hogy megtanuljon játszani azon a hangszeren is, nem fogja majd el minden egyes alkalommal a bűntudat, amiért a kapcsolatuk kezdetén rögtön tönkrevágott egyet, még ha nem is szó szerint értelmezve ő maga lett volna az elkövető. Szerencsére nem tud az elfojtott mosolyról, mert lehet megremegnének ujjai. Arról meg aztán végképp jobb, hogy nem tud, hogy milyen elmélyülten figyeli őt Fred, mert akkor nem csupán megremegnének ujjai, hanem egész biztosan félre is ütne néhányszor. Játék közben egészen a zenére koncentrál, ugyanakkor teljesen tudatában van Fred jelenlétének is. Talán ez a tökéletes pillanat, természetesen nem szerelmet vallani, olyan a lány jelenlegi álláspontja szerint sose lesz. Az egyensúly a tökéletes, ugyan a fiú közelségében van, de mégis tud másra koncentrálni, olyannyira, hogy még önmagával kritikus énje is egészen elégedett az eljátszott zongoradarabbal. Sőt, ha őszinte akar lenni, élete legjobb zongorajátékát produkálja. Nem csak az egyensúlyt találta el, még több lett tőle, szinte szárnyal. Az utolsó billentyű lenyomása után hagyja, hadd érvényesüljön az utolsó hang is a maga egyszerű szépségével. Lassan ejti ölébe kezeit, mély levegőt vesz orrán keresztül, majd kifújja, talán ezzel kissé vibrálása megnyugszik, ha lelkesen csillogó szemeivel nem is tud mit kezdeni. A fiú felé fordul, levegőt véve, hogy megkérdezze, hogyan tetszett a mini-előadás, de Fred különös tekintete megakasztja. Még sose nézett rá így. Szegény harsona, nincs szerencséje, a szőkehajú lány se törődik vele többet, mint lebegtető gazdája. Állja az Griffendéles fiú tekintetét, még csak el sem pirul az állandósult kipirultságánál jobban. A pozitív kritikára elmosolyodik, nagy lelkesültségében nem érti többnek Fred szavait, különösen a művésznő megszólítás után. - Köszönöm. A virág láttán, ha lehetséges, még szélesebbre húzódik mosolya. Odavan a virágokért, hajába is szokta tűzni őket, de ez a szál virág egészen biztosan nem ott fog kikötni. - Ó, köszönöm, milyen szép préritárnics! Amint átveszi, rögtön bele is szimatol, de már a színeiért is odavan, fehér és sárga, kedvencei közül valók. A kérdésre pillant csak fel a visszafogott színátmenet tanulmányozásából, szemei felragyognak, ahogy rögtön rávágja a választ. - Nem! .. Még nem hívott el senki. Javítja magát rögtön, mikor realizálja válasza félreérthető voltát. - Nagyon szívesen elmegyek veled a bálba. A madarat lehetne fogatni vele kifejezés véleménye szerint nem is elég arra az állapotra, amiben most ő épp leledzik. Különben is, eszébe se jut madarakat hajkurászni, mikor legszívesebben megállítaná a pillanatot… mondjuk egészen addig, míg el nem jön a bál napja. Azért nem akarja teljesen ráhozni a frászt a fiúra talán túlzónak vélhető örömével, ezért egy kis torokköszörülés után próbál laza hangszínt megütni. - Majd holnap reggel lehozok egy brosúrát neked, legyen saját példányod, mert nagyon jól alkalmazod már egy részét, hátha több ötletet is tudsz meríteni belőle.
*Még jó, hogy Jess folytatta a gondolatot, mert már Fred valóban kíváncsi kezdett lenni, ki a szerencsés kivételezett. A válaszon viszont elmosolyodik, ezúttal nem csibész módon, hanem lágyan.* - Azért ez nem fair. Ha nővéred révén mindent megtud a Mardekár, nem csoda, hogy ők vezetik jelenleg a pontversenyt. És a testvéri szeretet miatt ezért még csak el sem lehet marasztalni. *Habár ritkán hangoztatják, sőt leginkább soha, azért az tudvalevő, hogy a családjukat a Weasley-ikrek is szeretik. Még akkor is, mikor harapós kerti törpét dugnak Percy ágyába odahaza. Az eddig-re vonatkozó kérdésre csak sokat (sok rosszat) sejtetően kacsint egyet a lányra. A riadt tekinteten és az azt követő mély vörösségen szemlátomást jót derül, de meg is kegyelmez, elhúzódik Jess közelségéből. Azért már nemcsak pontlevonás járna, ha összeesne itt légszomjtól a prefektus-kisasszony. Ráadásul sosem hinnék el neki, hogy ő nem tett semmit. Oké, jogosan nem is hinnék el most sem, de akkor is!* - Pedig én megpróbáltam! *Sóhajt színpadiasan, mikor a cselló leszavazásra került. Nem kerülte el figyelmét, hogy a lány tekintetét nagyon leköti a hangszer és inkább az aggódós, semmint a rajongó fajtából, így hát lebegtetve, de óvatosan teszi le a csellót a helyére. Hogy a vitathatatlan érve a zene nevelő hatásáról vagy szívet megható sóhaja érte el a célt, hogy Jess játsszon neki-nekik valamit, az mellékes is. És ráadásul még úgy tűnik, nem is érzi a lány kényszernek a kérést, örömmel áll neki. Fred még egy harsonát a megtisztít és elkezd helyére lebegtetni, míg Jess mély levegőt vesz és felhangzanak az első hangok. Pár leütött billentyű csupán, lassan, elsőre túl nagy időközökkel. Nem mutatja, de belül elfojt egy mosolyt. Hát ez tényleg nem túl nagy zenetudás. De az a meg nem jelent, elfojtott mosoly is odafagy, ahogy fél perc után elindul a gyorsabb dallam, kellemesen, lágyan, folyékonyan, tele élettel. Tekintetét rögtön Jess-re kapja és lassan fordul testével is felé. Hatásvadász lenne, hogy e szépen komponált és előadott zenére kezdje el visszapakolni a hangszereket a helyükre egyedi művészi alkotásként, mintha a zeneeszközök táncolnának a zongoraszóra. Megszólaltathatna hegedűket és más vonósokat is, szépen illenének a zongorához, de csak egyszerű kis dallamokat tud Fred, amelyek elegendőek voltak egy Griffendél-indulóhoz, bagatell kis semmiségek, ám belekontárkodni meg nem akar Jess előadásába. Ellenkezőleg, a fentiek eszébe se jutnak Frednek. Kevés az az eset, mikor a mindig izgága ikrek nyugton tudnak lenni, mikor ennyire figyelnek valamire. Hol a lány átszellemült arcát nézi, hol lesiklik tekintete a kezeire, ahogy finom, nőies eleganciával szinte simogatóan nyomják le a megfelelő billentyűket. Maradandó képként égnek bele emlékezetébe. A darab végeztével, ha Jess Fred felé pillant, akkor nemcsak a még mindig őt elmélyülten néző fiút láthatja, hanem a háttérben lebegő harsonát is magányosan duzzogva, hogy őt bizony úgy elfelejtették időközben, ahogy van.* - Gyönyörű. *A játék? Vagy a lány? Mindkettő?* - A művésznőnek... *Emeli fel pálcát tartó kezét és szabad kezébe egy virágot kezd el megformázni, hogy azt a végén a lánynak nyújtsa át közelebb lépve. Nem rózsa, csak rokona - bár e kijelentésért lehet pár növénytanban jártas iskolatársa fejbe vágná valamivel -, fehér színű, de közepe felé halovány sárgába megy át. Lágy szirmú liziantusz. S vele jön a hirtelen ötlet is.* - Ha volna olyan szerencsém, hogy még nem hívott meg senki, akkor eljönnél velem a karácsonyi bálba? A virágot félig... hogy is mondjam, preventív lépésnek is szántam, hogy ne mondhass nemet. *Jelenik meg a jól ismert csibész-mosoly a fiú arcán, ahogy a zongora mellett állva néz le Jessre.*
- Igen. Vágja rá, mert láthatóan ha Fred kérdez tőle valamit, akkor elfojthatatlan késztetése van arra, hogy válaszoljon. Nem törődve azzal, hogy a kérdés épp pimasz-e vagy sem. Lehet felül kellene értékelnie ezt a rajongást, mert egyszer bajba vagy legalábbis kínos helyzetbe fogja hozni… némi racionalitást kellene csempésznie a dologba… de amikor így mosolyog, akkor ez nagyon nagy kihívás. - Például a nővérem. Habár nem igazán van oda a kviddicsért, de attól még kivételnek számít, mert másik házban van. Természetesen rögtön hoz példát is, mert az eddigi párbeszédből leszűrte, hogy feltehetően úgyis rákérdezett volna a másik és jobb elémenni a dolognak. - Eddig? Kerekednek el kissé szemei, nem gondolta volna, hogy még a brosúrában megfogalmazottakkal is csak újabb ötletet ültet el a kópé egyetemistában. Lehet meg se kellene szólalnia, habár így legalább nem olyan feltűnő a dolog, ha azért csinálja, mert akar valamit. Mint például az F-betűs pulcsit. Azóta se szóltak az ikrek érte, feltételezi, hogy azt a dolgot megúszta. - Milyen mellékhatás? Riad meg először, mert máris megdagadt vörös szemet vizionál, meg gusztustalan keléseket a homlokán, de hamar kiderül, hogy erről szó sincs. Aminek egyrészt örül, mert ezek biztos maradandó képként égtek volna bele Fred emlékezetébe, másrészt nem örül, mert ezen tünetegyüttes egyértelműen nem a golyóbisnak köszönhető. Ráadásul Fred vigyorát elnézve, ezzel ő is tisztában van. Ezért aztán még szép, hogy Jess eddigi legmélyebb pirulását mutatja be. Azért bólint, hogy jól van, a válaszolási-kényszer még mindig megvan, de most nem mert volna megszólalni. Az kellett volna még, hogy a szapora légzés mellé, még a szokásosnál sokkalta vékonyabb hangon próbáljon dadogni valamit. - Nem is értem, miért nem a kviddicset javasoltad, hogy hagyjam abba. Közben visszatért a kottarendezéshez, amint úgy ítélte, hogy kézremegés nélkül tudja folytatni. Igazából lassan a végéhez ér. - Az cselló és a kis jóindulatú hasonlóság nem elég, hogy tudjak játszani rajta. Hűti le Fredet, pillantását le sem veszi a csellóról, csak ha földet ért, az kéne még, hogy felügyelete alatt nem hogy rendet nem tesznek, de még kárt is okoznak. - A brosúrában nem, de mintha hallottam volna róla. Egyébként tényleg, de nincsenek olyan illúziói, hogy ha teljes estés koncertet ad, azzal egy életre megneveli Fredet, nem mintha akarná. Igazából úgy szereti, ahogyan van, csak azt a tudatot nehéz elfogadnia, hogy büntetőmunkára ítélik. Leül a kis zongoraszékre, mert hát Fred kérte, nem keres kibúvót, ezt a kérést egyébként is könnyű szívvel, örömmel teljesíti, hisz szereti a zenét. Mély levegőt vesz, hogy belekezdjen, de kezdés helyett még oldalra sandít. - De ne várj túlságosan sokat, zongorázni is csak kicsit tudok. Jobban tud, mint gitározni, de azért van még hová fejlődnie. Belekezd a korábban kigondolt dalba, ami csak zongorajáték, nincs hozzá ének. Túlságosan sokat nem gondolkodott a dallamon, annyira szereti ezt, hogy szinte magától értetődő volt, hogy ezt játssza.
- S vajh van valaki, akivel kivételeznél? *Teszi fel a pimasz kérdést.* - Ó, igazán hatásos! Valóban kicsit megrémültem, mert azt hittem, Percy írja a brosúrákat. *Vigyorogva bólogat, mert érti ám ő a célzást. Már amikor akarja, s most úgy volt kedve. Elmosolyodik a lány szavain, főleg, ahogy a végén elbizonytalanodik. Jó hős lovagként rögtön "segítségére" is siet.* - Csakugyan? Pedig biztos találnánk olyan szabályt, ami tiltaná az ilyent. Egyébként így belegondolva eddig tényleg csak olyanokat követtünk el, amelyek sértették valamely pontjában a házirendet. Ha találunk egy kiskaput, akkor meg se büntethettek a nincs büntetés törvény nélkül elve alapján? Ez érdekesen hangzik... *Mondja elgondolkodva, s megjegyzi a dolgot. Mindig azzal vádolják őket, hogy ennyi itt töltött év után sincsenek tisztában a házirenddel, holott egykori prefektus bátyjaikat is le tudnák körözni a szabályok ismeretével. George és Fred mindig tudják, mely szabályokat fogják megsérteni, egyszerűen csak nem zavartatják magukat, mert megéri. A haj vizsgálása során csak röviden pillant ki Jess-re, a kipirult arcra, a szaporábban emelkedő mellkasra. Ó, az a kisördög...* - Hmmm, ez érdekes. *Vonja össze szemöldökeit elgondolkodóan.* - Más mellékhatást is megfigyelhető nálad. Nagyon gyorsan felszívódott a szer, és valamiféle allergiás reakció léphetett fel. Egészen kipirultál és kapkodod a levegőt. Jól vagy? *Beszéd közben a haj tanulmányozásából elengedvén a tincset áttért az arc tanulmányozásába, közel hajolva Jesshez és e alig arasznyi távolságból szemléli meg és kezd bele a komolynak induló diagnózisba. A végén a mosolya jelzi, hogy csak játszik a lánnyal. Szórakoztatja a lány pirulása, amit egy bizonyos ponton túl már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, és amire érzése szerint most csak rátett egy lapáttal. Aztán elhúzódik nem kínozván tovább a prefektust és adja meg a tanácsot, mivel mentheti meg a haját, hacsak nem akarja feketén hordani.* - Pedig egyszerű a megoldás, add le a prefektusságot! *Elvigyorodik a válasza közben. Láthatóan nem tett le róla, hogy bűnbe csábítsa a lányt, és naná, hogy nem a kviddicsről beszéli le a Hugrabug törékeny csodafegyverét! Van egy olyan érzése, hogy Jess habozott, de hagyja, majd elmondja, ha akarja.* - És.. nem zenélnél akkor valamit, ha már itt vagyunk? Itt van például ez aaaa... nagy, hegedűszerű izé. Kis jóindulattal hasonlít egy gitárra. *Emel fel egy éppen megtisztított csellót. Levegőben lebegtetve megtáncoltatja kicsit, mintha a hangszer csábosan illegetné magát Jessnek.* - De lehet zongora is! *Azt azért nem áll neki meglebegtetni.* - És mielőtt nemet mondanál: nem volt valami a brosúrátokban a zene nevelő hatásáról? *Csibész mosoly az ígérettel benne, hogy bizony, nincs az a komolyzenei maratoni koncert, amitől ő megjavulna. De a csendet nem szereti, s kíváncsi a lányra, ezzel is többet tudhat meg róla. Még azzal is, ha valahogy mégiscsak kibújik a rögtönzött előadás alól.*
- George-dzsal sem, nem kivételezek vele. Uralkodnia kell magán, hogy nehogy felvihogjon a gondolatra, hogy ha George-dzsal kivételezne. Ó, ha tudná Fred, hogy kivel kivételezne Jess igazából! … Akkor feltehetően Jess elsüllyedne a föld alá és sose tudnának többet ilyen kedélyesen elcsevegni, mert a szőke Hugrabugos lány meggyőződése, hogy csak nyomasztaná Fredet a dolog és inkább messzire elkerülné ezentúl. Szerencsére tudta türtőztetni magát, hisztérikus viháncolás nem zavarta meg a zeneterem nyugodt légkörét. Bólintva erősíti meg korábbi válaszát, ez a téma kellőképp lenyugtatja. Nem teljesen érti a hitetlenkedés okát, mi olyan lehetetlen a brosúrákban? Annak idején harmadévben is brosúrákból tájékozódhattak, hogy milyen tárgyakat vegyenek fel. - Megelőzés eddig is, most szép tudományosnak hangzó szóval írták le, lehet azért, mert hátha akkor egyes visszaesők, khm, - köhint egyet és jelentőségteljesen pillant Fredre – majd megijednek és betartják ezután a házirendet. Az pedig azt jelenti, hogy nincs büntetés törvény nélkül. Szóval ki kell ábrándítsalak, nem szegek semmilyen szabályt. Legalábbis azt hiszem. A végét csak halkan fűzi hozzá, szinte hangosan gondolkodva… de biztosan nem lesz gond a büntetőmunka szabályainak változtatásáért. És végülis Flitwick professzor nem határozta meg a szabályokat olyan nagyon mereven. - Mondasz valamit, habár szerintem ez is ekkora lendületben simán betörné az ember orrát. Koponyatörést talán tényleg nem okozna, de azért Jess ezt se próbálná ki. Fred közeledésére szaporán pillog párat, a kérdést sajnos most sem tudja félreérteni, így nem hozza ajkát csókolható állapotba, csupán a ragacsos hajtincs feltűzését napolja el. Igyekszik nem úgy pillantani Fredre, hogy abból kiolvasható legyen, hogy kevés olyan dolog lenne, amit ne engedne meg neki. - Persze. Nem félti haját, nyugodtan átadja a tincset Frednek. A nyugodt természetesen úgy értelmezendő, hogy a fiú közelségétől ismét kipirul és kissé szaporábban veszi a levegőt. Kis híja, hogy ne ő maga ajánlja fel hajtincsét. - Uhh, oké. A hajmosószer ajánlatára felvont szemöldökkel pillant újra a ragacsos golyóbisra és meglehetősen örül, mikor végre eltűnik. Haját feltűzte, folytatja a munkát, amit az újabb kérdések miatt szakít csak félbe. Szerencsére mostanra már egyfolytában élénk rózsaszínben játszik arcszíne, így aztán most nem pirul el megint, a végén azt hinné Fred, hogy valami furcsa bőrszín-változó átok sújtja. - Egy kicsit tudok gitáron pötyögni, meg zongorázni, érdekel a zene. - Habozik, vajon meséljen a dalszöveg és zeneírásról vagy se... végül máshogy folytatja, mert egészen erre vonatkozott a kérdés és untatni semmiféleképpen nem szeretni Fredet. - Inkább emiatt osztott be Flitwick professzor, mert kórustag nem vagyok. Az nem is férne bele az időmbe a kviddics meg a prefektusi feladatok mellett.
- És George-dzsal? *Kérdezi nevetve, próbálkozva. Ám a válasz tetszik neki, s láthatóan nem foglalkozik azzal, hogy túlzó a gesztikuláció, vagy néha indokolatlanul pirul Jess. Látja, de figyelmen kívül hagyja.* - Brosúrát küldenek?? *Hitetlenkedve néz a lányra. Most ez komoly vagy a bolondját járatja vele? Jobban át kell kutatniuk Percy és Bill néhai szobáját... plusz megkörnyékezni a regnáló griffendéles prefektusokat, hogy tudják, mi most a módi a prefektusoknál.* ~ Mondjuk...~ *Jessre pillant. Végülis ő most kéznél van.* - Azt amúgy tudom, hogy a büntetőmunka a további csínyektől venné el a kedvet elméletben, csak az általad is használt szó nemigen fordult elő az elmúlt években. Habár ha idén ilyen címet adtak, kíváncsi lennék, eddig akkor mi volt szerintük a büntetőmunka célja? *Az a cél, ami láthatóan sorozatos kudarcba fullad az ikreknél. Komolyan le kellene ülnie valakinek, ha meg akarná nézni, melyik házirendi szabályt nem szegték még meg az ikrek. És ráadásul elég piszok ügyesen ahhoz, hogy kirúgás érte sose járjon.* - Nem, ezek még nem. A Nulla poéna akármi mit jelent? Zéró kegyelem? Nulla prefektusi segítség? Remélem utóbbi, mert akkor mégiscsak megszegsz most velem egy kis szabályt. De köztünk marad, becsszó. *Kacsint hozzá egyet mosolyogva, nem véve észre a tisztítószerek eltüntetését. Igazán meghatódna pedig, hogy nemcsak segítséget kap, de kegyelmet is, hogy nem mugli módszerekkel kell takarítania, ráadásul még nem is neki kellett volna meleg vízért elmenni! Az elszabadult ragacsos akármi elől való kitérését a lánynak egy elismerő pillantással jutalmazza Fred. Jó reflexek, lám, nemcsak a törékenysége miatt lett őrző.* - Inkább ez találjon pedig képen, mint a szilárd gurkó! *Ő már csak tudja, az ő feladata volt anno a gurkók megfelelő pályára állítása, azaz hogy eltaláljon valakit az ellenfél csapatából vagy megzavarja a támadásban, pláne a cikesz üldözésében.* - Bocsánat, szabad? *A haj feltűzése előtt ő is odalép és ritkán kér engedélyt egy Weasley-iker, de annyi jó modor még belé is szorult, hogy ha egy lány haját kívánja szagminta alá vonni, akkor azért ne utólag kérdezzen rá. Ha az engedélyt megadják, a kérdéses hajtincset két ujja közé csippenti finoman, mintha csak virág volna és úgy emeli orrához közel. Ha esetleg nem meri Jess rábízni a haját, nehogy aztán levágja Fred mint megtartandó ragacsos minta-hordozót, akkor talán annyit engednek neki, hogy érintés nélkül a feltűzött hajhoz hajoljon egy picit közelebb. A mágiával megállított és most a Zeneterem közepén karnyújtásnyira a fejük felett lebegő anyag nem alkalmas erre. A mágia megváltoztatja az illatokat, éppúgy le tudja azokat zárni. Jess döntésének megfelelően a hajról vett illat-minta után vagy nélkül lép csak oda a megbűvölt ragacs-gurkóhoz és felfelé nézve összevont szemöldökkel vizsgálja meg az állagát.* - A bájitaltan nem az én asztalom igazán, de sejtem miből van. Egy kávéskanál porított aszfodélosz-gyökeret oldj fel majd két deci gránátalma levében, és abban mosd meg a hajad, különben egyhamar nem jön ki, viszont befeketedik a hajad vége. *Intézi a lánynak a szavait, majd egy pálcasuhintással eltünteti a megzabolázott ragacsos anyagot. Eztán fordul csak vissza a hangszerek felé, s egykedvűen küldözgeti rájuk a suvickoló bűbájok garmadáját. Egy rövid idő után pillant a kottarendező lányra, pár pillanatig figyelve leengedett haját és a mozdulatokat, mielőtt megkérdezné.* - Értesz is valamelyik hangszerhez? Vagy kórustag vagy? Ezért osztott be pont téged ide Flitwick professzor? *A kérdésből kitűnik, hogy Fred nem sok előadást tisztelt meg eddig figyelmével, különben tudná a választ a kérdésre.*
Igyekszik nem teljesen elnémulni Fred mosolyától, kis torokköszörülés után válaszol is. - A csapat taktikájáról nem beszélhetek veled. Válaszol kitérőn, már-már kioktatóan, mivel jobb mutatóujját is felemelte, hogy nyomatékosítsa szavait. A hatalmas vigyorral azonban nem kezd semmit, persze így aztán lehet teljesen felesleges volt a túlzó gesztikulálása. Megkönnyebbülten fúj egyet, mikor Fred láthatóan nem távozik, sőt, munkához is lát. Abba már nem köt bele, hogy elvileg a munkát pálca nélkül kellene kivitelezni, de talán ennyi módosítást engedélyezhet prefektusként. Inkább nem gondolkodik erről, mert megint csak kipirulna a gondolattól, hogy talán nem jószándékú naivitásának köszönhető az engedékenység és talán jobban át kéne gondolnia az engedélyezés részleteit. Az újabb elpirulás mellett Fred ismét válaszra vár, nem temetkezhet a gondolataiba. Már épp nagy levegőt vegyen, hogy akkor most szépen részletesen elmesélje a prefektusság kulisszák mögötti részleteit, mikor kiderül, hogy felesleges ennyire nagy levegőt vennie. - És még csak mostanában? Szegényes szókincsű prefektusokkal találkozhattál. Ez a legtöbb büntetés formának a célja, hogy megelőzze a jövőbeni megismétlését a büntetendő cselekedetnek, igaz, mostanában kaptunk egy új brosúrát, aminek az egyik főcíme ez volt, lehet ezért felkapottabb most köreinkben kifejezetten ez a szó. A szankció, az arányosság elve vagy mondjuk a „Nulla poena sine lege” nem hangzott el a preventív mellett? Az idézőjelet a levegőbe rajzolja, míg a latin idézetet idézi. Természetesen a brosúra többi kiemelt szaváról van szó, amik feltételezhetően most divatosabbak a prefektusok köreiben. Magát a preventív szót idáig is használta Jess, de a latin idézetet ő is most tanulta. Ő is hozzálát a munkához csacsogás közben, természetesen csak miután a mosószeres meleg vizes vödröt betolta egy észrevétlennek szánt mozdulattal a zongora alá. A kottákat kezdi összerendezni, mikor alkalmi gurkó szabadul rájuk. - Mi a jó élet lehetett ez? Kérdi, miközben az azonosíthatatlan összetételű trutyi cuppanva pattan vissza a falról. Szerencsére neki is vannak jó kis kviddicses reflexei, így félrehajol a száguldó valami elől, ami néhány tincs haját még elcsípi, mielőtt Fred megállítaná az ámokfutást. - Na, ezért kötöm össze a hajam mindig kviddicsezés közben. – Két ujjával csippenti össze az összeragacsozott tincset, vigyázva, hogy lehetőleg a keze ne legyen olyan. – Igaz, a gurkó legalább nem ilyen ragacsos. Tényleg, miből lehet ez? Megszagolja a haját, de az szerencsére nem lett büdös, elég, hogy koszos lett. Láthatóan nem borult ki túlzottan, kihúzza befont tincseit feltűzve tartó hullámcsatot, hogy a koszos tincseit tűzze fel. Így ugyan bal oldalon leomlik a haja, de legalább nem lesz mindene kulimászos. - Szeretnéd elemezni, vagy eltüntethetem? A választól függően tünteti el egy pálcamozdulattal vagy hagyja meg Frednek a lehetőséget a mintavételezésre. Azután a legnagyobb lelki nyugalommal folytatja a kották rendezését.
*A preventiv szó hallatán felvonja egyik szemöldökét alig, de azért észlelhető módon, de nem szól közbe, csak akkor mikor felvetődik a lelkiismeret-furdalás lehetősége.* - Hmmm... *Mosolyodik el rosszat sejtetően és ál-gondolkozón dörzsölve meg picit állát. Olyant feltételezni, hogy a Weasley-ikreknek bűntudatuk van! Vicces lány ez a Jess. Ha anyja itt lenne, annyi időre leállna a fiával való pöröléssel, hogy egy jóízűt kacagjon. Talán még családi összejöveteleken is felemlegetnék a kedvesen naiv gondolatot Jess részéről. De az lehet jó jel a lánynak, hogy Fred még mindig nem mozdul, hogy a fiatalabbra hagyja az egész munkát.* - Téged se kell félteni. Törékeny, hm? A Hugrabug talán a többi csapat lelkiismeretére próbál hatni, hogy egy törékeny lányt állít be őrzőnek? Ez fair? *Mosolyog a lányra, de egyúttal ellöki magát az ajtótól, ám nem a célból, hogy kiforduljon rajta kinyitva a mágikus zárt, hanem a középen lévő hangszerkupac felé lép párat pálcát elővéve. Előbb egy pálcapöccintéssel hallgattatja el a még mindig bánatos, tompán zengő, eldugult hangszert. Úgy tűnik, Fred nekiáll a büntetőmunkának, de hogy a lelkiismerete szólalt-e meg (áh, kizárt!), vagy Jess stílusa tetszett-e meg neki, hogy akár segítene is, s nem egy orrát magasan hordó gőgös prefektust játszik, mint az összes többi? Nos, ennek eldöntését a lányra bízza. Mindenesetre a segítséget hallgatólagosan elfogadta, s bár ez csak egy pár perces munka lenne egyedül is, ő nemigen látszik sietni. Talán, hogy tényleg besegítsen Jess szaván fogva őt, talán egészen más okból.* - Mondd csak, hogy megy ez a prefektussá-avatás? Mármint igen, tudom, nyáron megkapod a levélben a tankönyvlista mellé a jelvényt is a kinevezéssel, de utána van itt valami titkos szertartás? Összejöttök olykor-olykor és kiválasztjátok a hónap fura szavait? Csak mert te vagy csak ezen a héten a harmadik prefektus, aki a preventív szóval jön nekem, kiváltképp a büntetőmunkához kapcsolva, pedig még csak a hónap legeleje van. *Vigyorodik el a végén, s szavait egy új varázslat követi.* - Suvickus! *Céloz az előbbi hangszernél az eltömődés okára, arra a ragacsos akármire, amiről hirtelenjében még ő maga sem tudja megállapítani, hogy micsoda. A varázslat hatására attól és sok egyéb kosztól megszabadul a hangszer, már-már megkönnyebültnek is látszik, ha hangszer esetén beszélhetünk ilyenről. Ami viszont sokkal látványosabb, hogy a ragacsos izé szó szerint kilő a hangszerből, úgy kell Frednek elkapnia a fejét reflexből, mielőtt képét terítené be.* - Tisztára, mint egy gurkó! *Egy félmosollyal még jutalmazza is a mágikus trutyit, ahogy utánafordul. Igazán kreatív módja volt ez a megbűvölt hangszereinek elhallgattatására, bárkinek is volt az ötlete. A trutymós golyóbis cuppanva pattan vissza a zeneterem faláról és ezúttal Jess felé száguld.* - Fejre vigyázz! Immobilus! *Próbálja röptében eltalálni azt a száguldó kulimászt.*
Nem, nem játszik el a gondolattal, hogy büntetőmunkára ítéltesse magát. Természetesen csak az a fajta büntetőmunka jelentene veszélyes csábítást Jess-re nézve, amelyiket Freddel tölthetné, az összes többi értéktelen. És miközben aktívan nem játszik a büntetőmunkára ítélés gondolatával, azon is elmereng, vajon a prefektussággal egyáltalán összeegyeztethető lenne-e, vagy visszavonnák tőle a kinevezést? A szabályzatban biztosan szerepel ez a pont, de idáig nem volt oka utánanézni. Fegyelmezi magát, most sem nézhet utána, ennyire nem lehet őrült, még akkor se, ha szerelmes. El is hessegeti a képet magától, amelyben Freddel együtt épp százszor írják le, hogy mennyire szereti…khm… szeretnének ezentúl jól viselkedni. Egy kicsit elsápad – ami eddigi pirultságát tekintve jól jön – mikor meglátja Fred arcát. Hát nem egészen ilyesmire számított, azt hitte a helyrepakolás említésénél elkedvtelenedik a vörös hajú srác és ha ilyen nagyszabású művelettől nem is vette volna el örökre a kedvét – mert azt nem is akarná, hiszen így szereti, ahogyan van – , de legalább tartott volna kis szünetet. A mosolyát figyelve kezd attól tartani, hogy nem is kell a következő meccsig várni, hogy kiderüljön, hogyan használja a fiú a helyrepakoló varázslatot. Egy nagyon kicsit megnyugszik, hogy Fred nem sétál ki az ajtón, anélkül, hogy válaszra méltatná… sőt még a válasz után sem. Habár Jess nem kifejezetten erre a válaszra várt. - Khm, ez a te feladatod, nem végzem el helyetted. Különben nem éri el preventív célját a büntetőmunka, kivéve, ha utána olyan mély lelkiismeretfurdalás gyötörne, amiért egy törékeny hatodéves dolgozott helyetted, hogy nem tennél olyat, amiért újra büntetőmunkára ítélnének. Vár egy kicsit, hátha Frednek lenne mondanivalója. Utána viszont nem tudja megtagadni önmagát és előbbi komoly szavaitól egészen elütő kedves mosollyal folytatja. - Egy nagyon kicsit viszont segíthetek, de tényleg nem csinálom meg helyetted a munkát. Mivel nem volt célja, hogy prefektusi hatalmát fitogtassa, így emiatt nincs benne rossz érzés. Egyébként is úgy futott neki ennek a felügyeletnek, hogy nem tűzött ki maga elé elérhetetlen célt, vagyis már korábban megállapodott magával, hogy engedélyez egy kis segítséget. Ha ez sem elég motiváció Frednek a munkához látáshoz, akkor megvonja vállát és visszaül az újból kihúzott zongoraszékre. Akkor se keseredik el, ha most elkezdenek farkasszemet játszani, annál több időt tölthet vele.
- Pedig lehet jobban állna, mint egy olyan jelvény. Vagy a kettő együtt! *Jegyzi meg, s barna szemei komiszan villannak a lányra, jól szórakozván a kialakuló piruláson, de semmi komolyat nem gondol mögé vagy csak nem is foglalkozik a dologgal. Arra bizony ráhibázott Jess, hogy a prefektusság nem piros pont az ikrek szemében, de az eddig megismertek közül eddig Jessamine tűnik a legkevésbé idegesítőnek. S nem csak azért, mert nem családtag.* - Nem feledem a jó ötletet ezúttal sem! *Ha a lány arra számított, hogy a finom beletörődő bátorítás az ellenkezés helyett majd lehűti Fred kedvét, hát tévedett. A fiú egészen olyan képet vág, mint akinek előrehozták a születésnapját. Merlin a megmondója, miféle ötletek fogantak meg abban a fejben! Azt egy biccentéssel nyugtázza, hogy a lány tudja minek hol a helye, s ezzel ő elintézettnek is venné az ügyet, következésképpen mehet is. Az egyéb csicsergésre nem is figyel oda, otthon csak két nő van (na jó, mikor Francica is ott tanyázik, meg Hermione, akkor több is), de az a kettő is rendelkezik olyan beszélőkével, hogy a Weasley-fiúkban hamar kialakult a természetes hang-kiszűrés. És az sem szokatlan esemény, hogy ilyenkor bevágódik egy-egy ajtó az ember orra előtt, amit most egy félmosollyal vesz tudomásul, habár ezt a mosolyt nem láthatja a lány a neki háttal álló fiú miatt. Mikor Fred megfordul, végigméri saját magát, majd a bezárt ajtót, és ismét magát, csak eztán tekint fel a lányra.* - Hát... nekem nagyon úgy tűnik, hogy de. Ám rendben van, nyertél... *Veszi ki kezeit zsebeiből, de egy tapodtat sem megy beljebb a zeneterembe.* - Megvárom, míg elvégzed a feladatot. *Azzal karba fonja kezeit és vállával a bezárt ajtónak dől hanyagul. Elnézve pimasz mosolyát, nem lesz egy könnyű dolga Jessamine-nak, hogy prefektusi tekintélyének(?) érvényt szerezzen.*
Igyekszik nem elpirulni az alapos végigmérő pillantástól, szerencsére a nagybőgő ebben segítéségre van. Sajnos a szóbeli kedveskedésen már megállíthatatlanul elpirul. Ő Fred kedvenc prefije!! Mielőtt elolvadna, figyelmezteti magát, hogy a Weasley ikreknél a prefektusság nem jelent előnyt. De na, az összes prefektus közül mégiscsak ő a kedvenc! - Nem szokásom. Azt persze nem vallja be, hogy egy kósza pillanatig most ő is azt kívánta, bár lennének együtt büntetésben. Az mennyivel mókásabb lenne, mint itt szigorúskodnia. Habár hamvas rózsaszínre pirulva feltehetően nem tűnik túl szigorúnak. És ez a helyzet csak romlik, mikor elképzeli, hogy egy hegedű követné mindenhová, amit maga Fred bűvölt meg. Micsoda szerenád… lehetne, ha a nem a Griffendél indulóját játszaná a hegedű, amire persze megvan az esély, ha morálnövelés a cél. Egyedül ennek az aprócska részletnek köszönhető, hogy a képzelgéseitől csak kicsivel tűnik kipirultabbnak, nem vörösödött el egészen. - De akkor tényleg fontold meg a helyére pakolódó varázslat használatát, meg esetleg szánj rá több időt, hogy több dalt játsszanak, mert így unalmassá válhat. Tisztában van vele, hogy lebeszélni nem tudná Fredet, sőt, ha most elsápadva kezdene ellenkezni, akkor minden bizonnyal elérné, hogy megismételje zajos műsorát a vörös hajú iker. Így talán tudja tompítani az okozott kárt. Ami a mostanit illeti, Fred kérdése ráébreszti, hogy ideje munkához látni, nem húzhatja a másik idejét. - Persze, ezért is engem jelölt ki Flitwick professzor. - Hátrafordul, hogy betolja a zongoraszéket, hogy a nagy munkában ne legyen útban. Közben folytatja. – De előbb a tisztítással kellene kezdened, hogy tisztán kerüljenek vissza aaa… Ekkor esik le neki, hogy mire készül Fred. Szavát feledve bámul két másodpercig, azután újabb két másodperc alatt belátja, hogy nem érné el idejében az ajtót, hogy saját maga legyen az útakadály. Kénytelen pálcát ragadni és becsapni az ajtót, lehetőleg még a srác orra előtt. - Hát te mit csinálsz? Ugye nem távozni akartál a feladat elvégzése nélkül? Kérdi a teljesen nyilvánvalót, igyekezvén szigorú hangot megütni, az eddigi laza csevegés helyett komolyabb szavakat is használ. Azonban tart attól, hogy igyekezete ellenére is sokkal inkább kérésnek hangzik kérdése, sem mint szigorú számonkérésnek. Nem zárta be az ajtót, a zár feloldása nem tartana tovább pár másodpercnél Frednek. Az ajtó becsukásának célja, hogy kérdését feltehesse, amivel reméli, jobb belátásra bírja az egyetemista csínytevőt. Csak egy egészen picike része drukkol azért, hogy Fred kinyissa az ajtót és kimenjen, mert akkor utána rohanhat és a lábába/derekába csimpaszkodva cipelheti vissza a zeneterembe.
*Úgy derékmagasságban keresi a professzort szokás szerint, s így igencsak meglepett arccal szalad végig tekintete Jess alakján lábujjaitól egészen feje búbjáig, ahogy a lány őt köszönti és feláll ültéből. Szó se róla, szemnek jelentősen kedvesebb látvány, ugyanezen ruhák borzalmasan néztek volna ki a professzoron. Hogy ez a gondolat, vagy a lány által közölt tények és annak Fred szerinti következményei az okai, az mindegy is, de egyébként sem bűnbánó mosolya csak még szélesebb lesz.* - Áh, a kedvenc prefim! Pedig egy kósza pillanatig reméltem, hogy te is büntetésben vagy! *Ez beillik köszönésnek is, vagy legalábbis fogjuk rá.* - Köszönöm. Ha nyertünk volna, megígérhettem volna, de így, hogy kellenek a pontok, nem ígérhetem meg, hogy a Hugrabug elleni meccs előtt nem lesz egy kis morál-növelő Griffendéles oldalon. *Mosolyog továbbra is, cukkolva kicsit a lányt, hátha a Griffendéles morál-növelőt az ablaka alá képzeli.. vagy a küszöbön át szűrődik be, ha már a Hugrabugosok nem magaslati levegőt szívnak valamelyik toronyban.* - Halvány ördöghurok-gőzöm sincs róla, de te biztosan tudod, nemde? *Eddig se jött be nagyon a terembe, alig négy-öt lépésnyit, de most úgy, ahogy van, zsebre dugott kezekkel fordul is meg, még odakacsint egyet a prefektusnak, s indul is a kijárat felé. Bizony kész az egész melót ráhagyni a nála két évvel fiatalabb lányra. Nem tudja prefektusként kezelni Jess-t. Egyébként is vannak ilyen téren problémái Frednek, két bátyja is volt prefektus, s még Ronici is. Egyiküknek se fogadott szót soha, miért tenné e helyes kis szöszkének? Aki ráadásul múltkor benne volt a csínytevésben is, mi több, ötletet adott hozzá, az hogyan is fogja ilyen helyzetben elérni a tiszteletet s betartatni a büntetőmunkát?*
