2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ötödik emeleten Balgatag Boris szobrától a második ajtó mögött található meg a zeneterem, ahol elsősorban Flitwick professzor próbál az iskolai kórussal, de a terembe ezen időpontok kivételével más is bemehet gyakorolni legyen szó énekről vagy zenélésről. Még ha első pillantásra egy ódon zongora uralja is a termet, a hangszerek széles tárháza található meg itt, szabadon lehet hódolni e művészet szerelmeseinek a varázslók mágikusan bűvölt és a muglik varázsmentes hangszereivel is a zenének. Az egyetlen szépséghibája, hogy Hóborc gyakorta áthangolja a hangszereket.
Azt nem mondom, hogy össz szemezek a krokodillal utolsó pillanatban, de örülök, hogy az őshüllő-vagy mi végül mellénk állt. Én azért nem mondom, egy kissé megszenvedek a járatokkal, de igyekszem magmat össze húzni amennyire csak tudom és átszuszakolni, hogy a végére jussak utolsóként. Körül nézek elsőre hogy mi is történik, de látszatra elég nagy a baj. Alison különcnek ható megnyilvánulása, már a szóhasználat miatt komikus képet ad a lányhoz a szememben. Biccentek neki. Épp csak megrázom a fejemet, mire a szememből is eltűnik az élénk hűllő-kék szemszín és vissza áll a szokásos zöldesbarna seszínre. Mivel mindenki a falat nézi én is oda fordítom a figyelmemet. Felnézve pedig egy olyan történet elevenedik meg előttem, amit tudom, hogy nagyon kedveltem régen. Emlékszem, miután megnéztük együtt a húgommal mennyit szívtam a vérét azzal, hogy a koboldok léteznek és hogy a wc-ből másznak elő. Szegénynek úgy érzem megalapoztam az első traumáját, hogy biztosan ne merjen egyedül mosdóba menni. Azért Morticiara vetek egy együttérző pillantást. - Oh de… De ne aggódj, ez azt jelenti, hogy célegyenesben vagyunk! - próbálom bíztatni. Nem mintha igazából azt sugallaná, hogy rászorul. Elég motiváltnak tűnik. A hangszerekre azért valahol mélyen megcsillannak a szemeim. Sorra veszem ki mit választ én maradok annál ami mondhatni jól bejáratott számomra, még ha ez klisés is. A gitár tökéletesen megteszi, így is tükröznöm kell a mozdulatokat, és a balommal pengetni ezúttal, mert nehéz lenne hangokat lefogni egy szál kampóval. Persze ha nagyon nem jön be akkor maradok annál, hogy megpróbálom össze fogni a többieket és Albával, meg aki még énekel azokkal együtt vinni a dalt. Úgy, hogy a lányok hangja tudjon dominálni és a karcosságom össze tudjon csengni kísérőként az övékkel.
//“Benned ég a szikra s bár kinn sötét az éj, a szíved gyújtja lángra és árad ránk a fény.
Szerteszéled sok csúf rém, szertefoszlik a sötét a bűverő, mit szíved rejt, ezernyi hanggal árad szét.
Megtelik dalunkkal a lég, földerül hallatán az ég! Elszáll a bú, a gond a szíved öröm töltse el vidáman nézz az égre fel és énekeld a dalt!
Nem kell hősnek lenned csak őrizd ezt a fényt, hogy dallá váljon benned és űzze el az éjt!
Nem mondom, hogy életem kedvenc élménye marad a Hollóval való diskurzus. Mivel azonban nem látok le a csapóajtón túlra, és igazából nem tudom, hogy ott mi történik, vagy Guido mit is csinál tulajdonképpen és kikkel. Csak azt remélem, hogy igyekszik, és a többiek is megtalálják a módját, hogy csatlakozzanak hozzá(nk). Inkább előbb, mint utóbb. Nem szeretném, ha sziget veszélyes részein ragadnának. Esetlegesen egy krakenszerű szörnnyel. Bár amikor talán valami éneklés szerűt hallok lentről (ha felhangzik idáig), akkor azért picit megkönnyebbülök, hogy foglalkozhatom tovább a Hollóval. Nem lepődőm meg a reakcióján, igazából valami ilyesmit vártam tőle. Bár röhöghetne kevésbé fájdalmasan visító hangon is. A zongorázni tudó, zene kedvelő énemnek azért nem esik annyira jól ez a hang, amire csak megingatom a fejem. Nagy türelem kell, hogy ne változzak át teljesen, és tapossam össze egyszerűen a madárembert. - Jobb birodalom nélkül, de szabadon, mintsem egy zsarnokságra épülő birodalomban megfosztva a szabad akarattól. - vonok vállat. A zsarnokságról eleget mesélhetnék. Volt benne részem elég. A megjegyzést sem feltétlen csevegő szándékkal teszem. A Holló már így is tudja, hogy nem vagyok "önmagam". Vélhetően ezért is önállósította magát. Viszont beszéd közben lassan közelítek a Holóhoz, mint valami ragadozó állat, aki a zsákmányát látja benne. Főként amikor az üvegecséről kezd beszélni. Hmm... érdekes. - De tegyük fel, hogy belemegyek a játékba, milyen lenne ez a szép új birodalom? - teszem fel a kérdést, mintegy mellékesen. Gondolatban viszont megint a pusztításnál járok, hogy miként is vegyem el, és törjem össze az üvegcsét. Lehetőleg úgy, hogy magára a jómadárra is jusson belőle. - Kigyulladtál! - mutatok rá a holló ruhájára tetetett meglepetéssel, és ezzel az erővel már tényleg koncentrálok rá, hogy a képességem kis gyertyaláng méretű lángocskát hozzon létre a köpenyén. Igaz, ez akár sikerül akár nem, a következő pillanatban már rá is vetem magam a jómadárra, hogy kikapjam a kezéből az üvegcsét, és lényegében hátba verve vele rajta törjem el, vagy ha ez sem működik egyszerűen elejtem a földre. Tényleg kezd ez az egysíkú pusztítás unalmas lenni. Valahogy nem találom szórakoztatónak. De ha a Hollónak ez kell, hogy észhez térjen...
//Tűzmágus 1. szint: Gyertyaláng gyújtása egyszerű koncentrációval.
Sárkány II. szint Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Legyintek egyet arra, hogy maradjon köztünk a dolog, nem mintha lenne bárki, akinek el tudnám mondani. Nem sokan állnak velem szóba a suliban, szóval lesz jobb dolgom is, mint pletykálkodni, bár az tény, hogy nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra napirendre térni a sárkánnyá változás felett. Indulunk hát a barlangba, és ha ez a kaland elején lett volna, biztosan sokat szitkozódtam volna amiatt, hogy kúszni kell egy szűk járatban, elég méltatlan helyzetben, de most nem érdekel, motivál, hogy hátha végre a végére érünk az egésznek. - Guido ott van lent - súgom előre Albának, majd továbbítom a többieknek is az infót. Nem tudom kivenni, mit beszélnek, de van ott rajta kívül más is. - Oh ugye nem - mormogom magamban, mikor a fény hatására kiszúrom a kottát meg a szöveget. Énekeltem már eleget ebben a hülye világban. Alba azonban sajnos kimondja, amire gondolok, így aztán sóhajtok egyet, de ha ez az ára… Mikor kimászunk, felkapom a kiscsajt, ha neki úgy könnyebb, aztán vadászok valami hangszert én is, mondjuk egy xilofon megteszi. - De szerintem az lesz - válaszolok a vulkánt érintő kérdésre, és hátrálok is pár lépést, se a fényt, se a forróságot nem szeretem. Ha a többiek rákezdenek az éneklésre, becsatlakozom én is, de nem mondom, hogy nem az jár végig a fejemben, hogy mennyire hülyén nézhetünk most ki. Remélem van hatása.
Mi tagadás, azért határozottan meglepne az az információ, miszerint Alison vitte be a kegyelemdöfést a kráken számára, habár az új ereje tekintetében... Mármint, ez a szuper-hercegnős mesehős vonal rengeteget dobott az esélyeinken. Bár, a csapatmunka is sokat számít, ha akár az egyikük is kiesett volna, abban az esetben temethettük volna magunkat és ezt a világot is. Mivel azonban minderről lemaradok, továbbra is a zárakkal és a hercegnőkkel foglalkozom, ami nem jár túl nagy sikerrel. - Ne... - sikerül még éppen ennyit kinyögnöm, de a szőke lány is hamarosan a társai sorsára jut, előtte még viszont makog valamit, ami vagy hasznos, vagy nem. Legszívesebben Dorina után iramodnék, egyelőre félretéve a bolondos dallamok problémáját, hiszen jó lenne meggyőződni arról, miszerint a lány jól van-e még és bírja-e a strapát, de még mielőtt ezt megtehetném, a társaim felbukkannak, nekem pedig egy hatalmas sziklagörgeteg csusszan le a mellkasomról, egyenesen a talajba csapódva. - Legyőztétek a krákent? - teszem fel az első kérdést, amely eszembe jut, hiszen emiatt maradtak ott, nem is lehet más a végkimenetel, ha pedig valaki időközben kérdezné, akkor megosztom vele/velük Dorina tartózkodási helyét is, ami nincs is annyira messze. A tekintetem azért mindannyiukat alaposan végigméri, nehogy valami komolyabb sérülésük legyen, amit az adrenalinlöket miatt esetleg nem vettek észre. Ha pedig sikerült e tekintetben is megnyugodnom, vetek én is egy pillantást az Alison kardja által megvilágított fal irányába. - Dorina a Hollóval van - válaszolom meg végül Alison kérdését, amint mindenki befut, beleértve Roccót is. - De ha ez a valami sikerül... - szólalok meg bizonytalanul. - Akkor vajon Demóna társa is megsemmisül vagy csak mi maradunk ki a csatából? Nyilván - ha igaz ez az énekesdi - visszakerülünk a saját világunkba, de nagyjából ennyi. A krákennek vége, a holló viszont marad és minden megy tovább, ahogy ő eltervezte, éppen csak nélkülünk. Sajnálnám cserben hagyni ezt a világot, de azért felveszek egy pánsípot és próbálgatom, na meg az Alba által mutatott és mondott szöveget is ismételgetem. Nem vagyok valami nagy karmester, a hangomat se mondanám jónak, ebben esélyesen Rocco lesz a nyerő, habár - ha már musicalből csöppentünk ide - nem is annyira meglepő, hogy ezzel ér véget a történet. Mindenesetre, ha a többiek a danolászás mellett döntenek, én is beszállok és teszem a pánsíppal azt, amit kell. Életemben nem játszottam még semmilyen hangszeren sem, szóval mást nem is igen merek magamhoz venni... Még ezt is csak nagy óvatosan szólaltatom meg, nehogy miattam legyen galiba.
- Köszi! – Felelem Morticának, miközben együtt nézzük, hogy a kráken elsüllyed. Egészen jól megúsztuk sérülés nélkül, csapatmunka volt, úgyhogy én is elismerően bólogatok a többiek felé, hiszen Alba többek között a könnyen felsérthető pontokat is mutogatta. Ha van rá esélyünk, hogy hazajussunk, akkor ilyen szépen kell összedolgoznunk. Rocco vitte persze a nehezét, én bele sem gondolok, hogy a sárkány nem az itteni alakja, hanem tényleg át tud változni. Ezen azért eltátnám a számat, ha nem a víz alatt lennénk. Főleg mivel meg is kér, hogy ez maradjon köztünk. Bólintok egyet neki, s szóban is kifejtem a véleményemet. – Kussolni fogunk. – Vidám mosollyal úszom tovább, hiszen úgy fest, mindenki jól van, s be kell kúsznunk abba a fura járatba, remélhetőleg ezzel már tényleg az utunk végéhez közelítünk. Egészen élveztem a megpróbáltatások ellenére is, ráadásul itt ez a csodakard, aligha hiszem, hogy elvihetem a mi világukba. Alba és Morticia után jóval lemaradva sikerül átkecmeregni a járaton, látom, hogy a kislány nagyon el van képedve, így értetlenkedve rá is kérdezek. – Na mi a helyzet, miről maradtunk le? – Kérdezem a lányok, hogy aztán én is észrevegyem az írást, amit fordítva kell értelmezni, illetve a hangszereket. Énekelni ugyan szépen tudok, de a hangszerek tekintetében már lehet, hogy bajban lennék.. Nyelek egy nagyot, ahogy közelebb lépek, s megnézem, hogy az új ruhámnak van-e valami része, ahova el tudom süllyeszteni a kardot, de akár neki is támaszthatom a sziklafalnak. Alba egyszerű, de nagyszerű módon választ, ebben nekem is őt kéne másolnom.. Botfülem nincs, hiszen remekül énekelek, de hogy mit kéne nyomni, vagy ütni, az már nem az én világom. Talán valami billentyűs hangszert próbálgatok, ahhoz nem kell erő, és a kottát ismerve képben lehetek, hogy lassan de biztosan mit kéne nyomni, hogy megfelelő hangot csiholjunk ki belőle.. Próba szerencse! Aztán ha mindenki össze tudja hangolni, megpróbáljuk együtt énekelni, és zenével kísérni.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért elég rendesen meglepődöm, amikor meghallom Rocco hangját a fejemben, mert hát a szája nem mozog és elég közelről szól a hang, nem távolról, ahogyan kellene, de lassan már nem is kellene mindenen meglepődnöm azt hiszem. Elég sok a meglepő fordulat ma ezzel az egész sárkánnyá változás dologgal, meg úgy ámblokk. Inkább megyek előre, amikor leérünk a barlangba, hogy felmérjem a terepet, ha már a többieknek kúszni kell. Ebben az esetben legalább van haszna, hogy ilyen pici vagyok, mert jó eséllyel a repkedés már nem megy azért olyan könnyen, mint eddig. Amikor kijutunk azért rendesen elképedek elsőre, főleg hogy meseszereplőket látok, sőt még hercegnőket is és épp szegény Hamipipőke dől ki utolsónak. Nagyre kerekednek a szemeim. Ha a Mama ezt látná! Mennyit mesélt nekem ezekből a mesékből és én mindig újra és újra kértem őket. Nem csoda talán, ha lefagyok néhány pillanatra, ami idő alatt a többiek is jó eséllyel beérnek minket Morticiával. Néhány másodperc tehát, hogy feleszméljek. - Úgy néz ki énekelni kell. Benned ég a szikra Bár kinn sötét az éj. A szíved gyújtja lángra. És árad ránk a fény. - nézek a fal felé, vagy mutatok arra Alisonéknak is, ha netán lemaradtak volna az infóról, vagy nem szúrnák ki egyből maguktól. Közben nézem a szöveget, olvasom félhangosan visszafelé és igyekszem a hangjegyekhez passzintani, amíg ki nem szúrom a hangszereket is. Igazából sosem tanultam hangszert pengetni, de azért megnézem magamnak, hogy mifélék vannak tündérke méretben. Ha nem megy a repülés, akkor bizony megkérem Morticiát, hogy vigyen, ha itt már normális a közlekedés. Ciki lenne, ha rohanhatnék a többiek után innentől és még akkor is mindig lemaradnék. Megnézem hát magamnak a hangszereket, de mivel nem játszom igazából egyiken sem, így nem látom értelmét olyat venni fel, amihez komolyabb tudás kell. Keresek egy triangulumot, vagy netán csörgődobot, ezekhez ritmus érzék kell és nem komoly hangszeres tudás. - Az ott a vulkán lehet? - húzom be kicsit a nyakamant és halkra váltok, mintha minimum attól félnék, hogy ha kimondom hangosan, akkor az egész lávafolyam vagy ilyesmi úgy, ahogy van a nyakunkba szakad. Aztán már dúdolgatni kezdem a dalt, ha mindenki választott hangszert, hogy együtt kezdhessünk neki. Vajon tényleg egy dallal hazajuthatunk és mindenkit hazajuttathatunk?
A holló szinte fájdalmasan felrikoltva neveti ki Dorina kérdését. - Senki nem akarja, hogy visszatérj oda, birodalom nélküli királynő vagy, kitaszított, üldözött. - mondja, megengedve magának szemtelenkedést, talán azért, mert látja, hogy ez nem is az ő Demónája és amikor az igazi visszatér, úgy se fog emlékezni a pimaszságára. Az átokfelhő kérdésére elővesz egy üres, koponya kupakos üvegcsét, aminek az alján csak egyetlen csepp méreg maradt. - Éppen csak annyi, hogy az egész szigetet újra alkothassuk a semmiből, egy cseppel se több. - válaszol csak ennyit, de Dorina sejtheti, hogy talán ha összetöri az üvegcsét és a hollót éri a folyadék, talán belekavarhat a varázslatba, hiszen ő indította el, hozzá kapcsolódik.
Guido amint közelebb kerül és elkezdi gond nélkül nyitogatni az ajtókat észreveszi, hogy ugyan az elején még segítségért kiabáltak neki, most a tekintetek egyre üresebbek, sőt, mágikusan lila és zöld színben ködösödnek el, ahogy minden egyes rabul ejtett meseszereplő egyre jobban elveszíti önmagát. Nem is igazán tudnak reagálni a szavaira, egy szőke kontyos, kék ruhás fiatal lány még utolsó erejével küzd az eszméletéért, de már így is csak annyit tud kinyögni. - A dal... énekeljetek... - és az ö tekintete is kiüresedik, mint a többieké, hogy csak hümmögő, zümmögő zavart, jellemtelen masszává avanzsálódjanak. Viszont, mire nagyon kétségbeeshetne, befut a vízalatti csapat.
Rocconak sikerül visszaszereznie a kampót és a mentális üzenet is célbaér. A ketyegő krokodil még visszanéz, de aztán eltűnik a tengerben és összerakhatja a képet, hogy bár az igazi történetben ő a rosszfiú, most érzékelte, hogy az igazi ellensége a Kráken és nem Hook kapitány. Alba, mint a leggyorsabb, hiszen piciként ő lekocoghatja a távot míg mindenki más kúszik, és Morticia, mint második a vámpír kifinomult hallásával elsőként állapítja meg, hogy tényleg egy afféle szellőzőben lehetnek, mert a végén egy teremben emberek zavart, összefolyt beszédét hallják, köztük Guido-t, akit megismernek. Amikor Alison megjelenik és "felkapcsolja" a varázskardot az engedelmesen elkezd világítani és a kis járat falán ahogy haladnak egy kotta rajzolódik ki vésetszerűen, hangjegyekkel. Úgy tűnik, mintha a szótagokat éppen a másik irányból vésték volna és ahonnan jöttek, az a kijárat, az a vége, de szép lassan össze lehet olvasni visszafelé a hangjegyek alatti szótagokat.
. fény a ránk á-rad És . láng-ra gyújt-ja szí-ved A . éj az sö-tét kinn Bár . szik-ra a ég Ben-ned
Alba és Morticia még pont elkapja Hamupipőke utolsó szavait, amit Guidonak intéz, mielőtt minden meseszereplő, aki abba a terembe volt bezárva, ahova érkeznek, eszetlen salátává nem változik. Már nem szó szerint, csak a tekintetük üresedik ki. A járat végén, ami egy asztallal volt elfedve még egy halom hangszert is találnak, abszolút mindenfélét, még tündérke méretűt is. Azonnal látják, hogy Dorina nincs itt és hogy egy csapóajtó vezet felfelé, ahonnan dől be a narancssárgás fény és a hő.
Azért nem mondom, hogy egyszerű lenne a helyzet. Sárkányként legfeljebb kétszer mentem neki másik sárkánynak… Egyszer az ikremnek, aztán közvetlen utána anyám jött nekem, hogy az ikremről leszedjen… Utóbbi mondjuk nem volt egy hosszú kör.. Mrs Vivanti jött, látott és győzött.. Azért az egy egészen más szint ahol ő tart. Az más, ha az ikremmel össze balhézok mert egy seggarc.. de az anyánk az anyánk marad… Ebből fakadóan mondhatni, hogy sárkányként nem vagyok hozzá szokva a fizikai harchoz, azért egészen más érzés, mint emberként helyre tenni azt akinek épp “szüksége van rá”.. Mindenesetre igyekszem azon lenni, hogy Alison gyenge pontot találhasson és ne sodorjuk el nagyon. Aztán már csak abból tudom, hogy sikerült neki, hogy a kráken szorítása elenged. És valóban ott van bennem az egyszerűbb megoldásra a késztetés… hogy elvegyem az emlékeiket… de azt az előtt kéne, hogy vissza érünk, pálca nélkül viszont erre esély sincs szóval… Marad az, hogy majd megkérem őket ez maradjon közöttünk.. Az valahogy még nekem is kissssé átlátszó lenne, ha a mesére akarnék mindent ráfogni. Ennyire senkit nem nézhetek hülyének. Nem mondom, hogy nem ment fel bennem az adrenalin, így egészen addig, amíg vissza nem alakulok, a krokodil ketyegése fel sem tűnik. A kampót átalakulás előtt előszedem és ha sikerül a vízben elkapnom még az emberré vedlés közben akkor a helyére rakom, aztán a többiek után lököm magamat. Alisonhoz érve elér az üzenete és biccentek is neki - Jól köszi. - de további gondolatot már csak akkor fűzök hozzá, amikor beérünk mindenkit - Majd.. ez maradjon köztünk.. Négyünk között, ha lehet. - a tekintetem találkozik Albáéval és látom én, hogy mi jár a fejében. Amire azért megejtek egy félmosolyt és kaphat vissza egy mentális üzenetet egy szolid “kopogtatás” után: “Talán… lesz pár válaszom” Vissza fordulva azért keresem még egy pillanatra a ketyegő krokodilt és ha látom neki is csak biccentek, akár érti akár nem. Aztán tovább úszunk/megyünk. Bár ahol szűkössé válik a helyzet azért egy kicsit kényelmetlenül lárvázok a többiek után, tekintve, hogy én vagyok a legnagyobb még valószínűleg úgy is, hogy Alison a cipőkkel harcos amazonná nőtt. Örülök, hogy nincs klausztrofóbiám de még inkább örülök, amikor végre kikeveredünk a szűk járatból. - Azért kíváncsi lennék mégis hogyan tuszkoltak ide mindenkit… - dünnyögöm rosszmájúan, de inkább hallgatok, hogy Morticia tudjon hallgatózni. Alison kardja pedig remélhetőleg tényleg képes valami nem tűzalapú fáklya-alakot felvenni, hogy fényt csiholjunk.
//Sárkány I. - Képesek bárkivel gondolati úton kommunikálni (oda-vissza). Mentális ellenállás van ellene, de ha már valakit ismernek küldhetnek számára egy egyéni jelet, mintha afféle kopogtatás lenne, amit a másik felismer. - Albának üzi-üzi
Azt hiszem Guidoval könnyen sikerült egyetértésre jutni. Legalábbis abban, hogy nem születtem taxi szolgálatnak. Nem is most kívánom elkezdeni. Nem is feltétlen az értelmi szintbeli képesség kérdése miatt, ami mondjuk egy szárnyas ló és köztem van. Inkább van arról szó, hogy sárkányként ennek sokkal mélyebb jelentése is van. Olyasmi, amit nem egy fiúval fogok megosztani, akit életemben először látok. Guido megpróbál a csapóajtónak utána járni, én pedig úgy döntök, hogy a Hollóval foglalkozom. Ezúttal legalább valamennyi sikerrel. Mondjuk. Úgy fest végre hajlandó beszélni, bár a mondandója a legkevésbé sincs az ínyemre. Persze nem is számítottam ilyesmire. Viszont talán a hitben, hogy úgysem tudjuk megfordítani a dolgot végre közlékennyé vált a madár barátunk. Mondjuk nekem a legkevésbé sincsen kedvem elfeledve magamat újjászületni valami mesevilágba. - Mi történt az eredeti királyságunkkal? Nem térhet egyszerűen vissza mindenki a saját világába? - tudom, hogy elég nevetségesen hangzik a kérdés. De ennél amnéziásabbnak úgysem hiszem, hogy nézhetne, és jelenleg nem is érdekel a rólam alkotott véleménye. Annyira nem vagyok naiv, hogy azt gondoljam válaszolna a "Hogyan állítsuk le ezt az egészet?" kérdésre. De talán így is elkotyog valami érdekeset, ha elég ideig beszéltetem. Sőt talán egy kis időt is nyerek Guidonak, és a csapat másik felének, akik még nincsenek is itt. De előbb-utóbb csak követniük kell minket. Főként, ha túl akarják ezt élni. Azért nem lenne rossz valami módon figyelmeztetni őket, de kétlem, hogy Rocco még mentál üzenet-vevő hatótávolságon belül lenne vagy mi. Egyáltalán nem tetszik a lila füstköd sem, ami elég átokszerűen kezd terjedni felfelé a vulkánból. Bár csak sima láva lenne. De sosincs ennyire egyszerű dolga mesék hőseinek nem igaz? - Impozáns átokfelhő. Hogy hoztad össze? - toldom még meg a dolgot egy megjegyzéssel, és kérdéssel. Közben pedig a helyszínen kezdek körülnézni. Ha az a köd egy lilás folyadékból jön a lávából, akkor a folyadéknak is jönnie kell valahonnan. Figyelem a Hollót, hogy nem kotyog-e ki valami hasznosat. mondjuk egy varázstárgyról, ami ide röpítette, és életbe léptette az átkot, és amit elpusztítva talán maga az átok is semmisé válna... Mondjuk egy amulett, tükör, varázskönyv, varázspálca... bármi. Elvégre legtöbbször a fő gonoszoknak is ered a hatalmuk valamiből a mesékben. Nem csak úgy hatalommal születtek, mert akkor le se lehetne győzni őket. Márpedig tudjuk, hogy a mesék szeretik a Happy end-eket. Esetleg, ha ez valami szer hatása, amit a vulkánba öntöttek, akkor kell lennie egy ellenszernek is... Úgy fest manapság elég egysíkúan kezdek gondolkodni a pusztítás irányába. Nem teljesen tudom, hogy a magának ennek a szituációnak, a stressznek, a mesevilágnak, a rám került Demóna szerepnek, vagy mindnek az összhatásaként. Ettől még nem különösebben tetszik ez a felismerés. Bár tenni sem akarok ellene semmit, leginkább csak magam mögött hagyni ezt az átkozott káoszt.
//Sárkány - II. szint: Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen. Maguk köré idézhetnek egy tiszteletet parancsoló aurát, aminek hatására az, akivel beszélnek sokkal könnyebben nyílik meg nekik, ad ki információkat, mintha csak a felettesének gondolná a sárkányt.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Legyintek egyet arra, hogy maradjon köztünk a dolog, nem mintha lenne bárki, akinek el tudnám mondani. Nem sokan állnak velem szóba a suliban, szóval lesz jobb dolgom is, mint pletykálkodni, bár az tény, hogy nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra napirendre térni a sárkánnyá változás felett. Indulunk hát a barlangba, és ha ez a kaland elején lett volna, biztosan sokat szitkozódtam volna amiatt, hogy kúszni kell egy szűk járatban, elég méltatlan helyzetben, de most nem érdekel, motivál, hogy hátha végre a végére érünk az egésznek. - Guido ott van lent - súgom előre Albának, majd továbbítom a többieknek is az infót. Nem tudom kivenni, mit beszélnek, de van ott rajta kívül más is. - Oh ugye nem - mormogom magamban, mikor a fény hatására kiszúrom a kottát meg a szöveget. Énekeltem már eleget ebben a hülye világban. Alba azonban sajnos kimondja, amire gondolok, így aztán sóhajtok egyet, de ha ez az ára… Mikor kimászunk, felkapom a kiscsajt, ha neki úgy könnyebb, aztán vadászok valami hangszert én is, mondjuk egy xilofon megteszi. - De szerintem az lesz - válaszolok a vulkánt érintő kérdésre, és hátrálok is pár lépést, se a fényt, se a forróságot nem szeretem. Ha a többiek rákezdenek az éneklésre, becsatlakozom én is, de nem mondom, hogy nem az jár végig a fejemben, hogy mennyire hülyén nézhetünk most ki. Remélem van hatása.
A hozzászólást Morticia Maganti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2023-08-18, 20:30-kor.
Itt és most tényleg nem lenne szokatlan az sem, ha Dorina és Rocco sárkánnyá alakulnának. Nem egy mindennapi látvány, azt be kell látnom, ahogy azt is, hogy ezekből a "lényekből" csak úgy árad valami megfoghatatlan fenségesség. Mindig is a sárkányokat tekintettem a varázslények koronázatlan uralkodóinak. Hatalmasak, erősek, tekintélyesek. Képeken is lenyűgöző látványt nyújtanak, de élőben egész egyszerűen letaglózóak. Ha nem gyógyítónak készülnék és nem kellene minden egyes napomat vagy a tanulásnak vagy a pultozásnak szentelnem, abban az esetben mindenképp ezeket a lényeket tanulmányoznám. Még kész szerencse, hogy nekem eszem ágában sincs egy sárkány alakját felvenni, ha már a csapatunkból két embernek is sikerült... Elég hamar kiderülne, miszerint itt kell lennie valaminek a háttérben. Soha senkit se kérnék meg arra, hogy más alakot öltve vigyen a hátán. Még abban az esetben sem, ha az illető egy animágus. Nem. Valamiért nagyon idegen számomra az a gondolat, hogy ráüljek valakinek a hátára. Egy thesztrál még teljesen rendben lenne, de Dorina teszem azt, már más tészta. Elvégre, emberi tudata van és ha én itt és most elrepítetném vele magam a vulkánig, az egyenesen olyan lenne, mintha valamiféle eszköznek tekinteném. Pedig sem őt, sem az állatokat nem tekintem annak. Minden létezésnek célja és ennél fogva értéke van, Dorina pedig esélyesen nem fuvarszolgálatként született erre a világra. Természetesen nem áll szándékomban túl sok időre magára hagyni a lányt, szóval igyekszem a lehető leggyorsabban véget vetni ennek az egésznek. Ráadásul, a csapóajtón túl lapulhat a megoldás kulcsa is... Magamban azért reménykedem abban, hogy a holló nem árulta el végleg Demónát és hezitálni fog azt illetően, hogy végezzen-e a volt úrnőjével vagy sem. Ezzel pedig igen komoly időt nyerhetnénk magunknak. Óvatosan indulok meg a lépcsőn lefelé, habár szerencsére nem kell sokat haladnom annak érdekében, hogy megpillantsam, kik is adták ki az iménti hangokat. A szívem dobban egy nagyot a mellkasomban, majd a rácsokhoz és kalitkákhoz sietek és mindet megpróbálom kinyitni, hogy azoknak a "lakóit" szabadon engedhessem. - Segítenetek kell! - szólalok meg rekedten, hiszen a fullasztó hőségtől kezd kiszáradni a torkom. - Demóna megpróbálja megmenteni ezt a világot, de nem vagyok biztos benne, hogy egyedül boldogulni fog... - hadarom, ide-oda járkálva a cellák és kalitkák között, sorban próbálva kinyitogatni azokat. - Meggondolta magát és nem szeretné elfoglalni ezt a világot, de a Holló ellene fordult - próbálok meg magyarázatot adni a miértekre, hogy vajon Pán Péter miért is segítene pont Demónának. - Meg kell akadályoznunk a terveiben - teszem még hozzá, magamban abban reménykedve, hogy akit sikerült kiszabadítanunk, az a mi oldalunkra áll és a segítségünkre lesz.
Megemelem Guido és Morticia felé a kardot, jelezve, hogy szerintem is menő.– Menjetek csak! – Felelem Morticiának, hogy valami elterelésbe fogjoon, aztán én magam is a vízbe vetem magamat, azért óvatosan tempózva, hogy ne vágjam meg magamat a karddal. Megpróbálom felcsatolni, hátha olyan a ruha, ami ezt engedi. Míg a vámpírlány terel, a tündérke pedig jellekkel mutatja, hogy hova érdemes szúrni, addig én Rocco stratégiáját figyelem, segítek ahol csak tudok. Körbeúszok, csak oda csapok le, ahova Alba mutatja, vagy ahol Rocco utat ad. Már éppen behúznám a nyakamat, amikor lendül a csáp, amikor a ketyegő krokodil megmenti a napunkat, ráharap, én pedig be tudok találni. Még akkor sem volt ilyen sikerélményem, amikor egy körkörös forgórugással kirúgtam a tatamiról azt a nagy debellát, pedig akkor engem ünnepelt az egész dojo! – Ez az! – Bugyborékolom a víz alatt, hiszen a hínárnak köszönhetően tudok itt is beszélni. – Jól vagy? – Kérdezem a sárkányt, és ha szükséges, akkor mentális üzenetként is igyekszem átküldeni, legilimentorként hátha ez sikerülhet. Azt sem tudom, hogy így átváltozott állapotában tudja-e észlelni a külvilágot, vagy a következő harapással engem kap be, mindenesetre azért tartom a távolságot, de csak annyira, hogy ne vegye észre, hogy tartom a távolságot. Csak szépen lazán lubickolok, amíg a krákent elnyeli a mély. Csapok egyet-kettőt a vízben a karddal, s amikor Alba megmutatja a járatot, ahol be kéne préselnünk magunkat, meg még sötét is van, hátha be tudok kapcsolni a kardban valami olyan fényt, amivel fáklyaként működve világíthat minket. – Menj előre, hátha találsz valami nagyobb járatot. – Az persze hiú ábránd, hogy netán kapcsolót is, amivel könnyedén beljebb juthatunk. Azért megvárom, hogy Rocco vissza tud-e változni, mert nem akarnám csak úgy hátrahagyni, de ha minden rendben, akkor négykézláb én is elindulok a járatban.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha valamikor lehetne bennem kisebbségi érzés, tényleg most lenne, de nem jön elő komolyabban, még csak a földhöz se vágom magamat, mint egyesek. A port odaadom Guidonak, amennyiben igényli és akkor nem rejtem el és hát irány a víz. Valójában totál egyetértek Morticiával, akár még nálam is felmerülhetne a káromkodás, ha a Mama nem azt tanította volna mindig, hogy az csúnya dolog, úgyhogy még van pár évem, hogy komolyabban belekezdjek a dologba. De azért mindketten lefagyunk kicsit, amikor beindul a buli. - Nekem meg bezzeg nem hitt senki, hogy ez lehetséges! - mormogom inkább magamban, bár tény, hogy eddig nem sokaknak beszéltem a nagy ötletemről, hogy létezhetnek olyanok, akik képesek ember-sárkány alakon csereberélni, meg hát ott volt az eltűnt lap a könyvtárban. Nekem az egész varázsvilág új, szóval sokkal könnyebben elképzelek olyasmit, amit azok nem, akik ebben nőttek fel. Nekik már egy kentaur, sellő, vagy unikornis tök megszokott, hát akkor miért ne létezhetne efféle és hát létezik! Kell is pár pillanat, hogy tényleg jobban megkapaszkodjam Morticiában, amikor előre megyünk, mert elég nagy hullámokat vet a csata, főleg hogy még a korkodil is megjelenik. Én elég sok vízi lényt ismerek és a krokodilok se kifejezetten emberbarát állatok. Jó, ez egy mese, de akkor is jobb nem a közelben maradni. Azért bent biztosan bevárjuk a többieket, de elég nagy szemeket meresztek Roccora, olyan "Lesz ám még kérdésem!" féléket. Az fel sem merül bennem, hogy csak úgy fogná és megpróbálná törölni az emlékeimet. Na az nagyon csúnya dolog lenne! - Végre! - pillantok a járat felé, amikor megérkeznek valószínűleg azért pici késéssel a harcosok is hozzánk. Megrázom magamat és a szárnyaimat is megrezgetem kicsit, de valószínűleg tündérpor nélkül nem lesz olyan hatékony ez a repkedés dolog. Igazából sejtelmem sincs, hogy a mesebeli tündérek tudnak-e a szárnyukkal repülni, vagy nekik is segít a por. Jó eséllyel persze minimum meg kell száradni szegényeknek, hogy működjön a dolog. - Menjek előre? Én vagyok a legkevésbé feltűnő. Lehet, hogy csak a víz morajlik, de... - vetem fel, mert ha emberek vannak tényleg valahol, akkor bizony jó, ha nem szúrnak ki minket azonnal. Egyelőre gyalogosan haladok, ha repülni nem megy, és mivel ők meg térden kúsznak, jó eséllyel hasonló tempót tudunk diktálni. Azért védekezés céljából a képességeimre is koncentrálok. Ha kell jöhet a füstgomolyag alak (repülés, álcázás és fizikai védelem), de amíg nincs rá szükség, addig elleszek nélküle és bőven elég egy kis beleolvadás a háttérbe, hogy ha elől vagyok tényleg nehezebben szúrjanak ki.
//Földmágus 2. Kaméleon módjára képes a bőre egyszerűbb mintázatú háttérbe beleolvadni, felvenni annak mintázatát és színét. (pl. pepita mintás, vagy 3-4 színű falat már nem tud leutánozni)//
Hófehérke bátorítóan, hálásan mosolyog a szerepében icipicire töpörödött Albának, aztán eltűnik a fák között. Dönthet, hogy elrejteni akarja, vagy Guido-nak adni a port, talán inkább a társa a logikusabb, mert a világrengető vulkanikus rezgésekből ítélve akárhogy is legyen vége a történetnek, már a nyakukon van.
Mindenki nekiveselkedik az úszásnak, kapnak levegőt és tudnak beszélni is, Rocco átalakul, hogy birokra keljen a szörnyeteggel míg Alba és Morticia előreúszik felderíteni, elslisszanva mellettük még jelelve Alisonnak, hogy segítsen és hogy hol van a csomópont. A sárkány és a kráken harca kiélezett és valóban hatalmas örvényeket hoznak létre, ahogy pörögnek-forognak, de amikor Alison a karddal bekerül az egyenletbe megváltoznak az erőviszonyok. Főleg, hogy amikor egy kiszabaduló csáp a szőke hősnőt akarná lecsapni, akkor a semmiből előbukkan egy tik-takkoló hang és egy krokodil csattintja rá az állkapcsát arra a csápra, ezzel minden akadályt lefogva Rocco-val a lány előtt. Amikor a lány lesúlyt a varázskarddal és a frissen kapott elképesztő erejével áttöri a páncélt és mögötte egy kristály szilánkokra törik, hogy a kráken sípoljon egyet, elengedjen, aztán a mélybe süppedjen mellettük.
A barlang mélyén egy kesze-kusza vízalatti folyosóra jutnak, mintha valamilyen zárt, medencés csúszda lenne, ami a létező minden irányban csavarodik, míg nem el kezd emelkedni és ki nem bukkannak a vízből, de még mindig egy belső, elképesztően sötét barlangban. Egyetlen járatot látnak, innen már a szárazföldön, ahonnan icipicit motoszkál a fény, de inkább morajló hangot hallanak, mintha rengeteg ember lenne arrafelé. A járat nagyon szűkös, mintha csak a víz vágta volna évszázadok alatt vagy csak szellőző lenne, Alba ugyan könnyedén átjuthat, de a többieknek négy kéz lábon kell majd haladniuk, az biztos.
A vulkán
Amikor Guido hangokat hall leválik Dorináról és hagyja, hogy a lány egyedül álljon szembe a vélhetően főellenséggé avanzsálódott szárnysegéddel. A csapóajtón nincsen lakat, csak egy reteszes zár, amit pont erről az oldalról lehet elmozdítani, így egy percbe se tellik míg felpiszkálja. Amikor nyikorogva kinyílik hangosabbak lesznek a hangok lentről, bár veszettül sötét van, szóval látni nem lát sokat. A lépcső a vulkán kövéből faragva vezet a mélybe, csupán 2-3 méterrel lejebb, hogy a minimálisan fentről beszűrődő fénnyel zárkák rajzolódjanak ki a szeme előtt. Az összes eltűnt Sohaországi lakó, legyen az ember vagy állatka mind itt vezekel, sőt, a Hófehérke által elmondott hercegnőlázadás tagjai is, rács mögött, kalitkában, bilincsben, mindegyik a méretétől és erejétől függően.
Dorina megpróbálja újra a sárkányerejét és ezúttal valamennyire sikerül szóra bírnia a madarát, bár lehet, hogy csak azért, mert hagyja magát. - A vulkán elporlasztja ezt a világot, hogy a hamvából a mi királyságunk szülessen, királynőm. Minden lakója, aki itt van a vulkánban túléli az átkot és elfeledi ki volt, hogy az alattvalónkká váljon. És emlékezni fogsz. Emlékezni fogsz milyen hűséggel szolgáltalak mindig, még akkor is amikor elveszítetted önmagad. - villan meg a tekintete a lányra és mögötte látja Dorina, hogy a vulkán mélyén nem csak a "szokásos" vörös-narancs láva örvénylik, hanem egy lilás folyadék is, ami gőzként, felhőként csapódik fel és amiből az égen a villámok születnek. Az átok már életbelépett ő pedig a főgonoszok magabiztosságával osztja meg a terveit, tudván, hogy már úgy sem tehetnek ellene semmit... ám ilyenkor szoktak a hősök a reménytelen helyzetben még is győzedelmeskedni a mesékben. Talán velük is megtörténhet?
Tisztában vagyok vele, hogy hárman tanúi lesznek bármit is teszek, de.. ez egy mesebeli “kaland” úgy vagyok vele, hogy bármit kimagyarázhatok, ha nagyon akarok.. vagy elveszem a képletből az emlékeiket rólam később és a három lány marad a hős mindenestül. Vagy közös megegyezéses alapon majd mindenkinek azt mondjuk beájultam valahol, amikor a kraken lecsapott mint egy legyet… Amikor a kraken rám akaszkodik megpróbálom a bejárattól elhúzni amennyire csak tudom. Minél távolabb annál jobb! Persze ez nem olyan egyszerű ahogy szorongat. Azért igencsak érzem, de egyenlőre még sikerül kitartanom. És ameddig csak tudom igyekszem fenntartani a sárkánybőr különlegességét. Ha tudom, akkor azért megpróbálom elkapni egy egy gépcsápját és megszabadítani tőle minden erőmet bele adva. Vagy egyenesen elkapni a fejét , hogy megvakítsam. Főleg ha észre veszem, hogy Alison körülöttünk van. Megpróbálom nem elsodorni a lányt és úgy tekeregni, akár a rám csavarodott csápjait kihasználva, hogy a kráken kénytelen legyen fordulni, a hasoldalát szabadon hagyni. Remélem a vízörvények nem rántják be Alisont és időben oda tud csapni ahova kell. A szárnyaimat egészen a testemhez lapítom, mert a víz alatt jelenleg csak felesleges evezők lennének. Alison határozottan láthatja, hogy eszemnél vagyok, semmi őrjöngés, nagyon is tudatosan mozgok és próbálok rá is figyelni amennyire ez lehetséges..
//Sárkány II. - Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen. - fenntartja ha tudja
Energiamágus: 1. szint: Képes saját belső energiáit koncentrálva az emberi sebesség 2-szeresére is felgyorsulni. Erős fájdalomtűrési küszöbe van, nyílt sebek, vágások esetén is ugyanúgy harcol tovább, mintha nem érzékelné a fájdalmat, de amikor már nem koncentrál hirtelen taglózza le a koncentrálódott fájdalom, jó eséllyel beájul, ha erőteljes sebesülésről volt szó. - ha esetleg a kraken menet közben csúnyábban elbánna vele mint azt gondolná..
Azt én is bőven feladom, hogy bármit is megértsek a mese világból, azt leszámítva, hogy el kell kapnom a hollót, ha előrébb akarok jutni. Vagyis inkább haza a saját világomba, bármilyen módon. Még ha ez nem ennyire egyszerű egy ilyen logikátlan mese világban. Alison átalakulására én már nem is tudok mit hozzászólni. Nem semmi mutatvány. De engem ennél tovább szerencsére nem érint, minthogy Guidoval konszenzusra jutunk, hogy hollóvadászatra megyünk. Annak azért szívből örülök, hogy jelenleg a mesére foghatva legálisan is lehetek sárkány, anélkül, hogy a fajunk lebukását veszélyeztetném. Ebben határozottan szerencsésebbnek érzem magam, mint Rocco. Azért az irigykedő pillantására még egy gyors mentális "Bocsi"-t, küldök felé, arra utalva, hogy ezúttal kettőnk közül nekem jutott a jó rész, mielőtt Guidóval felszállnánk hollóvadászatra. Azért azt is határozottan nagyon tudom értékelni a gyógyító sráctól, hogy önként úgy dönt, hogy inkább mellettem repül Pánként, és nem rajtam. Erre sárkány létemre elég kényes vagyok, még ha erről a srác mit sem tud. Ő nem a lovasom, nem is ismerem valami jól, sőt, és nem is most akarom a lovasommá avatni, és a hátamra venni. Ez egy nagyon komoly dolog a sárkányok között. Szóval határozottan megkönnyebbülök, amikor nem kezd el nyaggatni a teljes átalakulásért, és potya repülő útért. Amikor a járatba érünk, a hő ugyan nekem meg sem kottyan, de azért azt észre veszem, hogy Guido ember lévén nincs ezzel teljesen így. Sajnos ugyanaz a problémám, mint neki, nincs pálcám, amivel némi hűvös levegőt, vagy hőpajzsot vonhatnék köré. Ezért a felvetésére csak komolyan bólintok. Jobb is lesz így a csapatfelosztás. Tehát a vészjósló tekintetem ezúttal a hollóra vetül, aki már változna át, és hátrálna tőlem, de ezúttal talán gyorsabb lehetek. Legalábbis igyekszem, és a korábban szerzett hálót igyekszem rádobni, elejteni vele, még mielőtt túl messzire jutna. Akár ember, akár holló alakban. - Mit, és pontosan hogyan kellene leállítanunk? Ne próbálj meg hazudni, vagy kitérni a válasz elől, mert keresztben nyellek le. - teszem fel a kérdést a hollónak, ha sikerült őt elkapni. Igazából, akkor is ha arrébb szökkenne. Mindeközben ismét érezhetővé válik az a bizonyos tiszteletet parancsoló sárkány aura, ahogy igyekszem közelebb kerülni a Hollóhoz. Már már ijesztően közel. Lényegében figyelmen kívül hagyva a megjegyzését, hogy már elkéstünk. Egy szürreális mesevilágban sosincs túl késő, csak olyan, hogy egy másodperccel a túl késő előtt.
//Sárkány - II. szint: Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen. Maguk köré idézhetnek egy tiszteletet parancsoló aurát, aminek hatására az, akivel beszélnek sokkal könnyebben nyílik meg nekik, ad ki információkat, mintha csak a felettesének gondolná a sárkányt.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
A mesékkel kapcsolatban végérvényesen elveszítem a fonalat, el is engedem, hogy megértsem, mi hogy van, és hogy kéne lennie, de talán ha végre vége ennek az egésznek, ráveszem magam, hogy elolvassam azokat, amiket érintettünk a kalandban. Gyorsan leosztjuk, ki merre megy. Azért nem mondom, engem is le tud nyűgözni Alison átalakulása, nem semmi a cucc, amit kapott, még ha nem is az én ízlésem. - Gyere, menjünk - szólok Albának, mert azért látom rajta, hogy bosszantja valami, és tökre megértem, én talán még nála is impulzívabb vagyok. Most viszont úgy érzem, hogy közel a vége, és minél előbb cselekszünk, annál hamarabb élhetjük tovább a normális életet, remélem. Úgyhogy a vízbe vetem magam, és megvárom, amíg Alba megkapaszkodik. A képességeim hatására valamivel gyorsabban tudok úszni talán, mint az átlag, úgyhogy emiatt a fékezés is nagyobb, mikor meglátom a sárkányt, és összerakom a dolgokat. - Mi a f… - nem mondom végig a káromkodást, mert ki tudja, hogyan cenzúrázná a mesevilág, de reflexből Alba után kapok, nehogy a hirtelen lendület elsodorja. - Hallod, remélem ilyenkor nem ösztönlény, mert ha ez nekünk jön… - nem tudok valami sokat a sárkányokról, őszintén szólva nem is találkoztam eddig eggyel se, úgyhogy a jó taktikának egyelőre azt érzem, ha gyorsan összekapom magam, és úszok tovább a barlang felé. Mikor azonban csatázni kezd a krakennel, megenyhülök, mert látom, hogy végülis nekünk segít mégis csak. Nekem azonban se kardom, se fegyverem itt lent, én is max az elterelésbe tudok beszállni. - Ha nem gond, mi előre megyünk - kiáltok oda Alisonnak, mert úgy ítélem meg, hogy ténylegesen több hasznunk van most felderítőként, mint támadóként. Ha sikerül tehát beúszni a barlangba, rögtön a felfedezéssel foglalkozom, hogy mi az, ami itt segíthetne rajtunk.
Oké, azt aligha hiszem, hogy a mesék világában annyira egyszerű lenne a visszajutás, mint amilyennek elsőre hangzik. Mindig mindenhol van valami "csavar" a történetben és szinte mindig a barátság, a szeretet és az összetartás a kulcs. Szóval, a mi happy endünket is innen várom igazság szerint, nem Demóna portájától. Bár, örülnék, ha valóban ennyi lenne szükséges ahhoz, hogy újfent otthon lehessünk. Vagyis, sokkal inkább a Roxfortban. Alison átalakulása azért rendesen meglep, hiszen eddig Wendy volt, az ég szerelmére! - Igen - biccentek végül Dorina kérdése hallatán, de azért engem is aggaszt a különválás gondolat, mégis belátom magamban, hogy ez az egyetlen járható út. Az a holló sok borsot törhet az orrunk alá, főleg most, hogy rájött, tud ő is, ha akar. Gondolom, eddig hűségesen szolgálta Demónát és pont most kellett kifordulnia önmagából, remek! Valahogy úgy érzem, mi hoztuk ide magunkkal a szerencsétlenségek sorozatát és nem már eleve egy elcs*szett, felbolydult világba csöppentünk bele. Azért a sárkányszárnyakra rendesen elkerekedik a tekintetem, ahogy esélyesen azon is elcsodálkoznék, hogy Rocco sárkány alakot vesz fel a víz alatt, ha látnám. Demóna esetében mindezt betudnám a mesevilágnak, de Hook kapitánynál már nem lennék képes mire kenni a történteket, szóval talán jobb is, hogy nem látom. Ennyi rejtély bőven elég volt számomra erre az életre. Pán Péter módjára repülök, immár Dorina nyomában. Igazság szerint sose vitt senki sem a levegőben, aki képes volt repülni, ezt pedig nem is ma szeretném elkezdeni. Még az is idegen számomra, hogy nincs alattam seprű, de azért igen hamar megszoktam a dolgot, hála Merlinnek! A járaton keresztülhaladva érzem a hőséget és kezd némileg bosszantóvá válni a pálcám hiánya. Ha nem lenne ekkora a tét, minden bizonnyal most azonnal sarkon fordulnék és távoznék, de egyelőre kitartok Dorina mellett és követem őt a vulkán belsejébe, ahol természetesen a hőmérséklet is egyre inkább nőni kezd. A csapóajtót azonban még a szemembe hulló izzadtságcseppek ellenére is kiszúrom, noha az onnan kiszűrődő hangok miatt ez nem is igazán nagy feladat számomra. - Te foglalkozz a hollóval, én maradok! - intek Dorinának, hiszen mágikus erő híján nem sokat érek Demóna madarával szemben, még akkor sem, ha repülési versenyt tartanánk egymás ellen. Helyette a csapóajtóhoz lépek, majd megpróbálom kinyitni, hátha sikerrel járok, szóval minden erőmet bevetve erőlködöm, ha pedig muszáj, valahogy igyekszem valami arra alkalmas eszközzel zárat törni, de azért előtte még körülnézek, hátha itt van a kulcs is valahol. Elvégre, őr sehol, vagyis hihették azt, hogy ide senki se fog tévedni...
- Dorina, ha mi ketten leszünk Demóna és Aurora, akkor az még jól is elsülhet. – Mosolygok kedvesen a másik szőke lányra, akiben mintha valami lelki társat is látnék. Nem csupán azért, mert a Fawley-k amúgy hagyományosan Hugrabugusok. Nekem is megvan ez a cuki, érzékeny oldalam, s valahogy most úgy érzem, hogy Dorina nem találja a helyét. Szeretném, ha jobb kedve lenne, noha a szeszélyes butaságaimmal inkább bomlasztom a közösségi szellemet. Nem véletlen, hogy hagyatkozom inkább a fiúkra, noha az értelmes döntéseket eddig mégis inkább a kicsi Albának sikerült meghoznia, nem véletlenül mondják, hogy kicsi a bors, de erős. Biccentek végül Hófehérkének, s összeütöm hát a cipellőt, mire valami harcos amazon válik belőlem, kezemben a varázskarddal. Elsőre azt hiszem, hogy kifordul a kezemből, de egy csukló mozdulattal meg tudom pörgetni.. – Azta.. Szeretem a fizikai küzdelmet, de ez.. menő! – Megigazgatom a buggyos fehér ruhát, tisztára valami lovaglánynak érzem magamat, dobálom a kardot egyik kezemből a másikba, s sosem látott erő jár át. – Ez is csak a csodának a része. El fog múlni. – Vigasztalom Albát, akin megint látszik, hogy az életkorának köszönhető nyafkázás. Morticiával együtt a vízbe vetjük magunkat, s látjuk, hogy Alba sem akar lemaradni. Ahogyan rúgom magamat a víz alatt, észreveszem, hogy Rocco éppen változik át, ezen jó nagyot nyelnék, ha kicsit szívbajosabb lennék. Azzal nyugtatom magamat, hogy valójában nem is az, csak itt kapott valami hozzám hasonló szupererőt. Ahogyan megpróbálja összeroppantani őt a műszörny, Alba integetéseire figyelek, hogy hol lehetnek gyenge pontok, s oda fókuszálva a kardcsapásokat, körbetáncolom, körbeúszom a bírkózó kettőst, a úgy igyekszem csapdosni, szúrkálni, hogy esélyesen ne Rocco-t találjam le. Ráadául ez a kráken nem igazi, tehát nem ölünk meg vele senkit. Most annyira elememben vagyok, hogy még az is átfut a fejemen, hogy bezzeg ha ide születtem volna, akkor most valami kiválasztott angyalhercegnő lennék!
//Energiamágus 5. szint: A koncentrált erőlökéssel már 45 kg erejű ütést képes bevinni, ezzel akár fémet is meghajlítva. Képes saját testsúlyát változtatni 25 kg plusz, mínusz mértékben. Fizikai erejét fizikai támadásnál növelni tudja 3-szorosra, így többet sebezve. Szinte mindenféle fegyverrel jóval rövidebb idő alatt megtanul harcolni, de akár egy nem fegyvernek minősülő tárgyat is gond nélkül használ fegyverként, kiismerve az ehhez szükséges adottságait.//
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Amikor Rocco odajön hozzám azért majdnem ott a nyelvem hegyén a dacos válasz, hogy döntse már el mit akar, hiszen a tündérporos akcót is ő javasolta, de végül összeszorítom a számat, mert sajnos tényleg túlságosan kevés a por ahhoz hogy azt a böhöm nagy izét fel lehessen emelni vele. Intek hát egy sóhajjal a távozó Hófehérkének, de végül nem neki adom oda a maradék tündérport, hogy vigyázzon rá, hanem ha kell akkor Guidonak, és ha még egy kevés marad, akkor a fák között rejtem el egy ágon. Végül pedig Roccora pillantok. - Jól van. Nincs bajom a vízzel végülis, de mi lesz a krákennel? - kérdezem, mert egyelőre még nem világos, hogy ő akarja egyedül elterelni a figyelmét. Ezek után Alison fogja magát és a cipő hatására átváltozik valami kardos szuperhős hercegnővé, szóval lényegében egy szuperhőssel, egy vámpírral és egy sárkánnyal kell társulnom. Ha most nem, akkor aztán soha az életben nem jön elő bennem kissebbségi komplexus, főleg hogy a szájtátás után elindulunk a vízbe majd alá. Nagy levegőt veszek, amikor a lemerülés jön, de már úszás közben megkapaszkodom Morticia vállában. Elég jól társultunk az erdőben is, amikor mindenki lelécelt, úgyhogy biztos pontnak érzem a lányt. Ezek után, ha tudatosul bennem a tény, hogy Rocco bizony sárkánnyá változik, akkor csoda, ha nem engedem el Morticia vállát és kiáltom el magamat, hogy "Én megmondtam!". Kiszökne a levegő, nem lenne okos ötlet. Az út szabaddá válik, de azért eléggé aggodalmasan nézem az eseményeket, hogy nem kellene valakinek segíteni pl. a karddal és ledöfni a krákent a kényes pontján. Kicsit megpróbálok Alisonnal Swatozni is, hogy lehet, hogy segítenie kellene, ha magától nem teszi eleve. Én nem hiszem, hogy sokat érnék ilyen baromi nagy lények harcában, és azt sem tudom, hogy a képességeim működnének-e egyáltalán a víz alatt, főleg hogy azért sokáig nem tudunk idelent időzni, néha levegőt is kell venni. Morticiával tehát az a kézenfekvő, ha a bejáratot célozzuk meg minél előbb.
Hófehérke a kislány kérdésére megrázza kecsesen a fejét. - Nem, megmentőm, nem úgy értettem. - mosolyodik el, de nem kell többet mondania, mert Alison kimászik, magához veszi az üvegcipellőt és felpróbálja. Tökéletesen illik a lábára, és talán még az aktiválásra sincsen szükség, bár a sarkak összeütése még egy szép referencia ezúttal Dorothy-ra. A lány ruhája az egyik pillanatról a másikra változik meg, de nem mesebeli puffos ruha kerül rá, hanem egy harcos amazon fehér és arany ruházata egy karddal kiegészülve. Gyorsnak, erősnek, és ami még ennél is fontosabb, magabiztosan és varázserővel feltöltve érzi magát, mintha hirtelen egy szuperhőssé változott volna. Hófehérke végül jó szerencsét kíván, még egyszer hálálkozik, de tényleg Smee-vel távozik, sajnos állati barátok nélkül semmi hasznát nem vennék a hőseink. Albánál nincs annyi por, hogy megszórja a mechanikus szörnyeteget és rájön, hogy nincs is értelme vizi lényt megszórnia, mert a víz lemosná a tündérport. Elcsalás persze lehetséges, de ha elszánt, hogy nem tart Dorinával, akkor nagy az esélye, hogy nem ússza meg szárazon. Eldughatja a tündérport Rocco ötletére valahol a sziklák közé, ha akarja.
A kalózszerepbe jutott Rocco végül a vízbeveti magát és vélhetően többen is követni fogják, hiszen a koponya szirt jelöli a helyet, de egy teljesen vízalatti járatot őriz a "kráken", amibe be kéne jutniuk. Sikerül átalakulnia sárkánnyá, ahogy Morticiának is megmaradt a vámpír képessége, de ezt lényegében mindenki, aki lebukik a víz alá, végig tudja nézni, vagy ha a hínárosban teszi, akkor is összeköthetik, hogy Rocco eltűnt, sárkány feltűnt. Mindenki kap levegőt és mindenki tud társalogni a víz alatt, még hat a különleges sellő-dudva hatás, persze a pici Albának érdemes valakibe kapaszkodnia, ha haladni is akar töpszliként. Alison pedig szó szerint arra lesz figyelmes, hogy a víz alatt amikor gyorsan akar úszni uszonyok és hártyák jelennek meg rajta, mintha a cipellővel még a helyzethez illő transzformációra is szert tett volna. Rocco tehát hatalmas célponttá válik, így a kék mágikus erekkel ellátott sokkarú ellenfelük valóban utána veti magát, hogy a vízben mozogva éppen olyan erővel ragadja meg és kezdje el csavargatni, ahogy a Jolly Roger-t roppantotta szét, de a sárkánybőre ellenáll, bár fájdalmas nyomást érez, de egyelőre nem roppan semmi. A járathoz vezető út mögöttük megnyílik, csak az a kérdés, hogy elegendő-e csak úgy elúszniuk mellettük, mi van, ha a vízalatti óriási teremtmények harcából a vizisárkány marad alul? A szívnek gyanítható energiaközpont, amit már korábban is észrevettek néha fel-felvillan a birkózás közben.
Dorinát felelőtlenség lenne egyedül elengedni és nem akad túl sok jelentkező, így vélhetően Guido elfogadja Rocco kérését és csatlakozik hozzá. A sárkánylány átalakulhat és akkor akár el is viheti Guidot, de repülhetnek egymás mellett is a saját módjukon a Holló távozása felé. Amikor megtalálják a járatot az egyértelműen a vulkán belsejébe vezet, a meleg azonnal megcsapja őket, de percekig nem ütköznek semmibe és senkibe. Ahogy egyre jobban a mélyére törnek egy ponton egy alagsorhoz vezető csapóajtó nyílik, ahonnan szöszmötölést és kiabálást hallanak, de a folyosó végén előttük már egyértelműen kirajzolódik a fortyogó láva forgataga és egy ott álló hollófekete sziluett. A meleg Dorinát egyáltalán nem zavarja, de Guido homlokán azért leszalad egy-két izzadtságcsepp. - Már úgy is elkéstetek. - szólal meg a hang, és a holló újra megpróbál átalakulni, hogy tartsa a tisztes távolságot Dorinától minden körülmények között, mintha pontosan tudná, hogy mire képes.
Hófehérke történetére mondanám, hogy megvilgosodok, kicsit mégis túlzásnak érezném. Alba jól gondolkozik, tényleg jó lenne tudni, hogy valóban itt vagyunk, vagy a teremben lettünk kiütve. Valami miatt teljes meggyőződéssel amellett vagyok magamban, hogy az utóbbi eset következett be. Szóval.. Alison lenne Aurora? Azért válaszolok még neki - Dorina is eredetileg a Jade által kiosztott szerepek alapján Wendy anyja lett volna, most mégis a sötét tündér szerepét nyerte meg. - vonok vállat egyszerűen, de azért valahol elismerem magamban, hogy szép csavar volt. Az orrunk elé lett rakva és még csak most jöttünk rá. Aztán Guido felé fordulok. - Igen, de ott sokkal több por állt rendelkezésre. - erősítem meg én is, ahogy Albát látom, hogy nézegeti mennyire lenne elég az ami nála van. Guido kérdésére amikor elbizonytalanodik merre is menjen azért kicsit pislogok és nem is tudok a nyelvemre harapni, hogy ne bukjon ki belőlem mennyire egyértelműnek vettem az ő útját. - Elég ostobaság lenne Dorinat egyedül hagyni. - aztán végülis kissé kelletlenül hozzá teszem. - Szóval légyszi menj vele. - Dorinanak amikor sikerül megidéznie a szárnyakat valahol irigykedve nézek egy sort, de aztán már csak Albára figyelek és arra amit a felfedezéséről mond. Kissé elfintorodom. De végül csak megpróbálok enyhülten szólni a tündérlánykához. - Lehet, hogy utálni fogsz érte és nem is a legfelelősségteljesebben indítottunk... - nem tudom miért van több türelmem hozzá, mint Alisonhoz.. Talán mert most tényleg fontosnak gondolom, hogy valami átmenjen abból amit mondani akarok. - De Morticiaval és Alisonnal kéne tartanod. A port pedig, ami maradt belőle, valahova biztonságba lerakni. Valószínűleg a krákenre nem lesz elég… Pici vagy, mozgékony és remek felderítőként tudnál segíteni a lányoknak. Főleg hogy a vízalatti barlangokban sok apró hely van. - próbálok érvelni amellett, hogy a két lánynak valószínűleg eredményesebben tudna segíteni.. Másfelől nem küldeném egy kráken ellen. Sokadrészt pedig, ahhoz amire gondolok, nem akarok szemtanukat. Persze ez nem zárja ki, hogy nem is lesznek.. De fogjuk rá, hogy egy mesében vagyunk… Ahol sokminden megtörténhet.. Ebből kiindulva amikor Alison vissza kérdez és várja a csodát, a hüvelykujjait elő készítve egy pillanatra teljesen értelmetlennek tűnik minden tervezésünk és pár pillanatnyi fa arccal rábámulás után felmutatom neki a kampós kezemet - Akarsz egy próbát tenni? - noha nem minhta jó lenne, ha véletlenül kiütnénk az egyik kulcsfiguránkat.. Főleg, hogy a lovagja sem tudom hol a fenében van.. Már ha van bárki is.. Úgyhogy inkább csak viccnek szánom a pillanatot. - Na jó, elég a hülyeségből..- És a végszóval élve, leügyeskedem a kampót a kezemről majd a fogam közé veszem és vízbe vetem magamat, hogy végül a lehető leggyorsabban eltűnjek a szemek elől, a krákent becélozva. Lehetőleg hamar mély vizet fogva, hogy kihasználva a hínár maradék hatását vízisárkányosat játszhassak. A mélyben megkísérlem az átalakulást, ami közben a kampót a nyelvem alá rejtem.. jól fog az még jönni valamire.. Amennyiben sikerül, megerősítem a bőrömet amennyire csak tudom és a krakennek úszom oldalirányból, amennyire csak tudok így a víz alatt lendületet véve, megpróbálom ellökni a helyéről. De legalábbis látványosan felhívni magamra a figyelmét.
//Sárkány fajleírás - Képesek bármikor emberi alakot ölteni és sárkányként is igen eltérő a megjelenésük. - gondolom ez visszafelé is igaz. Nem volt a képességleírásban, hogy melyik szinttől képesek ilyesmire. Rocco pedig születése óta tudja micsoda és én úgy vettem már felvette családi berkeken belül ezt a formáját is párszor... Sárkány II. - Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen.
Nem mondom, hogy mindent értek, vagy kezdem megszeretni a Disney mesék világát. Talán már túlságosan is felnőttem az ilyesmihez. Viszont, ahogy a madárka lassan elkezd átalakulni, ahogy Alba ismételgeti a nevét, a dolgok is kezdenek valamiféle értelmet kapni. Vagyis inkább utána, ahogy Alisonhoz sorolva elmeséli a történteket a saját szemszögéből. Azért arra eléggé érdeklődve pillantok az újdonsült madárból lett hercegnőre, amikor Alba megkérdezi, hogy van-e valami átjáró, amit Demóna meg tud nyitni? Ez egy okos kérdés, el kell ismernem. Ha van rá valami pozitív válasz, akkor talán van esély rá, hogy nyissak egy átjárót, amivel haza tudom küldeni magunkat? Elvégre most én lennék Demóna, vagy mi. Ami azt illeti tetszik Rocco gondolkodásmódja. Mármint lehet, hogy nem a legjobb dolog szétvállni, de jelenleg talán tényleg megérett rá az idő. Azt ugyan nem teljesen értem még mindig, hogy mi értelme a krákennel bajlódni, és mi az amit meg kéne tőle szerezni a barlang túloldaláról, de ha a többiek szerint fontos, akkor legyen. Én azonban nem tudok úszni, és esélytelen, hogy ebben a műveletben segítségére legyek a többieknek. Azonban a Holló is fontos. Őt is el kéne kapni. Ebben pedig már részt tudok venni tevékenyen. A vulkán sem ijeszt meg annyira mint ez a temérdek víz. Szóval nekem nagyon megfelel a felállás, hogy én Guido menjünk a Holló után, a többiek meg krakenre vadászni. Már persze ha a gyógyító fiú is benne van a dologban. Természetesen magammal kényszeríteni nem fogom őt sem. - Nekem tetszik ez az elgondolás. Te is benne vagy? - biccentek előbb Rocco felé, majd pillantok Guidora. Azán ha eldől, hogy ki merre, akkor megpróbálok szárnyakat idézni. Valahol még örülök is neki, hogy sárkányszárnyak jelennek meg. Még ha nem is olyan, mint az enyém, inkább mint Demóna zöldes-lilás képzeletbeli sárkányszárnya. Így talán könnyebb lesz számomra a repülés és manőverezés, amit ki is próbálok. Ha pedig Guido úgy dönt, hogy velem tartana intek neki, hogy kövessen. Persze továbbra is meghagyva neki a szabad választást. Én megértem, hogyha esetleg őt egyáltalán nem vonzza a vulkán látványa. Szerencsére így már ki tudjuk kerülni a rohadék mocsárt, a gázaival együtt. Még akkor is ha környezet egyre nyomasztóbbá válik. Mindenesetre ösztönszerűen igyekszem megkeményteni a bőrömet. Nem tudni mi vár ránk. -- Ott egy járat. Arra mehetett a Hólló. De legyünk óvatosak. - mondom Guidonak, amennyiben tényleg velem tartott volna. Akárhogy is a járat irányába igyekszek fordulni, és repülni, hogy elérve felderíthessem azt...
//Sárkány - II. szint: Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Úgy tűnik, tényleg elkerülhetetlen az elválás, így véglegesen döntök a víz mellett. Eközben kicsit furán nézek arra, akiből a madár lett, elég para átváltozás volt, mit ne mondjak. Hallgatom a sztoriját, és ezek szerint mi (mármint én pont nem) lennénk a hiányzó szereplők? Hát elég hülyeség, kicsit kétkedve is nézek, de nincs úgyse jobb ötletem, mint elhinni. Rocco ötletére, hogy elcsalják a karkent, csak bólogatok. Ha sikerülne, akkor be tudunk úszni a barlangba, van egy olyan érzésem, hogy oda az nem fér be, csak őrt állni tud valahogy. A lebegésben nem vagyok biztos, de hátha beválik, végülis ebben a hülye világban eddig is furán működtek a dolgok. - Tessék - húzom elő a cipőt a zsebemből, hogy Alison fel tudja próbálni, hát fogalmam sincs, mi lesz, ha az övé, átváltozik vagy mi? Szerintem most mindenki ezt fogja figyelni, és engem is eléggé érdekel a dolog. Ezután, ha még mindig az a terv, hogy Alba, Rocco és Guido megpróbálják elcsalni a krakent, én felkészülök arra, hogy ha sikerül, akkor az Alisonnal történtek függvényében vele vagy nélküle, de beússzak a barlangba, nagyon érdekel, mi van azon az oldalon.
Nekem semmi bajom sincs azzal, hogy itt és most Rocco adja az utasításokat, hiszen egy a célunk, de azért némileg még így is aggódom Alison és Morticia sorsát illetően. Mindenesetre, ha a kráken tényleg engem akar, akkor sokkal jobb, ha a felszínen maradok és nem hozom a bajt a barlangban lévőkre, bárkik is legyenek ott jelen pillanatban. - Benne vagyok - biccentek végül a hórihorgas srác javaslatai hallatán, végül Alba irányába pillantok. - A mesében lebegtették a hajót - harapok tűnődve az ajkamba és töprengő képet vágva ráncolom a szemöldökömet is mellé. - Mármint, volt valaki, aki kapott a tündérporból és ő lebegtette, de a hajóra is szórniuk kellett valamennyit. Elég sokat - szisszenek fel, miközben Alba megnézi a kis csomagja tartalmát és egyértelművé válik, hogy annyi nem lesz elég. - Részemről hagyom a vulkánt, lehetek én a csali, ha a krákent valóban el kell csalni... - rímelek gyönyörűen egy sort. Azért megpróbálom felmérni a terepet, miszerint valóban ott-e a kráken a barlang bejárata előtt, de csakis akkor indulok neki, ha a többiek is rábólintanak a dologra, hiszen talán Rocco taktikája jobban bejön. Mivel tündérpor nélkül nem tudok repülni, ezért csak az úszás marad számomra, ami - valljuk be - kockázatos egy krákennel szemben, de más lehetőség nincs számomra. Viszont azért megpróbálkozom kicsit elemelkedni a talajtól, hátha nem csak eddig futotta a por hatása, hiszen vízbe nem este és csakis akkor szólalok meg, ha ez nem sikerülne: - Esetleg, ha rám szánnátok a maradékot... - pillantok Albára, beszéd közben, egyértelműen a tündérporra célozva. - Vagy tartsak mindenképp Dorinával? - függesztem a tekintetem újfent Roccóra. Kevés porunk maradt, nem szeretném mindet elhasználni és ha van valamennyi esély arra, hogy a krákent képesek lesznek lebegtetni vele... De ha Rocco kiadja, mit tegyek, akkor ha szükséges, megmászom a vulkánt. Az egyértelmű, hogy repülni por nélkül nem tudok.
Ruci 
