2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Akkor már egyértelművé válik, hogy hozzánk tartozik a ketyere, amikor a vérünket veszi, aminek az odaadása bennem is felmerült. Meglepetten nézem én is a gyermeki alakokat és a szó ezúttal bennem ragad. Furcsa belegondolni, hogy bizony valamikor voltam én másmilyen is. Nyugodtabb, gyermekibb, Sera mint a nővérem még bizonyára emlékszik rá, hogy bár mindig volt bennem némi dac és ellenállás, de nem születtem olyan keserűnek és cinikusnak, mint amivé váltam, amivé az idő és az események változtattak. - Teremtett? - motyogom inkább csak a szót ízlelgetve. Szóval beleszóltak a születésünkb, nem csak úgy lettünk és kész, mint mindenki más. - Uther megszerezte ezt a tájolót? - kérdezem, mert ha jól sejtem akkor ő is ez alapján szedett össze minket, csak nem ért a sor végére, vagy nem volt szüksége mindenkire a terveihez. Kicsit akaratlanul is elfintorodom a gondolatra, hogy folyton csak valakinek a céljait kell teljesítenem, először ott volt Uhter, most pedig ez a Vlad. Végtére is akkor hol van az önálló akart és a csaját céljaink? Vagy akkor tényleg csak erre lettünk teremtve és minden más másodlagos? - Én jó leszek így. - állok fel, felhörpintve az italom maradékát. Nem öltöztem át odafent csinosba, mint a többiek, úgyhogy nekem nem kell idő arra sem, hogy visszavegyem a ruhámat. Ha arról van szó megvárom itt a többieket. A tájolót kis hezitálás után magamhoz veszem, ha nem ragaszkodik hozzá mindenképp valaki. Aztán tőlem mehetünk arra a próbára, feladatra, ami a mai napra ránk vár. A gondolataim mégis elkalandoznak. Nehéz elfogadni a tényt, hogy igazából tényleg úgy lettünk létrehozva egy feladat miatt. Az életünk... nem a miénk, mint bárkinek, aki átlagosabb.
Látszik a tekintetemen, hogy körbe nézelődöm, mintha azt latolgatnám, hogy mi volt fent, ami itt nem. Mondanám a tükröt, mert egy bárban nem nézegeti magát az ember, elsőre ez ötlik be, de a sötét angyal lehet, hogy nem ennyire egyszerűen van jelen. Mindenesetre állom Gillian kétkedő pillantását, megint visszatér a jó öreg szkeptikus stílusához. - Na akkor foglaljuk össze, mindenki kedvéért. Amikor a trükkangyal összefogott a szerelemangyallal, ha emlékeztek, egy épületet alkottak. A varázslatot úgy is hívhatnánk, hogy a csodák palotája. Varázslatból, káprázatból állt össze. Soha nem becsülném le a nyers varázslat hatását, amire képes vagy leány. - Vágom oda kissé dölyfösen, sértődötten Gillynek, mert már számtalanszor kijelentettem, hogy ez a végső négyes, és csupán afféle költői elszólásnak tűnhet, ha mondjuk Lioneah az első angyalnak van beállítva. Az viszont tény és való, hogy az évezredek során minden varázslatos aspektus merített a többiből, ezért lehet Seraphine sötét varázslataival is gyógyítani, vagy ezért képes Lioneah mondjuk életet teremteni a pusztításból. - Talán igen. Ám nem egy területre ható védővarázs lehet a megoldás. Nem értitek, hogy ő is gyengébb, mint máskor? Támadnotok kell, ha ott lesztek! - Körbeadják a tájolót, amit ki is mondok, hogy tájoló, és szerencsére nem jutunk el odáig, hogy Lioneah földhöz vágja, mert anélkül, hogy megszúrnák magukat, olyan, mintha apró tövisbe nyúlnának, de csak egyszer, s fájdalom tovatűnik, amint egy pici vér kibuggyan annak a kezéből, aki nézi. Úgy fest, a tájoló otthon érzi magát, mert elkezd kicsit vibrálni (még jó, hogy ez a varázslóknak szóló szálloda) aztán kinyílik a fedele. Sokat sejtetően mosolygok, amint megnézik az angyalok, hogy mit is találtak. Legbelül egy óra számlapjai tűnnek elő, ám az egész varázslatos, mintha a képek is mozognának. Tizenkét szám, alattuk tizenkét kép. Mindegyik mozgókép ábrázol egy-egy fiatal, amolyan hat éves forma leányt, ám nyolc már szürke, mintha egy régi filmet néznének, és csupán négynek van még színe. Nem nehéz felismerni a kislányokban a tizenkét angyal hat éves változatát. Ebből egyértelműsödik, hogy összesen tizenkét jelölt volt, s ebből válogattam, ahogyan megtette előttem Uther is. Lioneah lány alakja ugrándozik az egyes szám alatt, tehát innen az elnevezés. - Egykoron, egy angyal, aki hitt a szépben meg a jóban.. - Itt Seraphine felé biccentek, aki sejtheti, hogy az ikertestvéremre, Vanessára gondolok. - belelátott a jövőbe, s tudta, hogy mi fog történni a Ti világotokban. Eldöntötte hát, hogy ha ő maga nem is biztos, hogy képes szembeszállni a sötétséggel, de életet teremt, életet, s egyben reményt. Ezek vagytok Ti. Bizonyos szempontból ő a teremtőtök, szülőtök. - Felsóhatja figyelem a már kiszürkült leányokat, aztán a még élőkre emelem a tekintetemet. - Ezzel találtalak meg Titeket, de másra is jó lehet, számos titka van egy ilyen ketyerének. De gondolom a korábbiakat is emésztenetek kell még. Ha nem maradunk, öltözzetek valami kényelmesebbe, és menjünk. - Adom ki az utasítást, javaslatot, s felemelkedem. A tájolót nem kérem vissza, végülis hozzájuk tartozik, de nekem sem ártana, ha nem szmokingban mennék a gyakorlatra.
//A nyaralásra való tekintettel hosszabb határidőt határozok meg. Határidő júli 14, én írok 15-én//
Grindelwald elég sokmindennel próbálkozott már, ahhoz, hogy nyomtalanul el lehessen tűntetni. Így elég kellemetlenül érint, amikor Vlad azt mondja, ő a történelmünkből ítélve semmi pozitív kimenetelt nem lát azzal kapcsolatban, ha a határok újra lebomlanának. Nem mintha olyan rendszerben vágynék élni, ahogy az üknagyapám elmebeteg képzetei érvényesülnek… A fejemre kiül egy “már megbocsáss?” kifejezés, amikor a trükköket Vlad alárendeli a másik háromnak. És a kifejezés csak még inkább nemtetszéssé válik amikor arról kezd el beszélni, hogy simán menjünk neki ennek a pusztító entitásnak aminek az erejét olyasmivel írta le amilyen szót nem is ismerek! Most én vagyok hülye, esetleg gyáva.. vagy ez tényleg nem tűnik jó ötletnek..? Biztos, hogy ekkorát kell kockáztatnunk? És még mindig nem válaszolt egy elég fontos kérdésre ez pedig egyre inkább felhúz. Sera viszont beelőz, így csöndben maradok és csak emésztem a hallottakat. Bár azon nekem is újra nyúlik a képem, hogy a Halálban hol a gyógyítás?? Ha a Halál számít alapvető törvényszerűségnek… akkor mégis mi? És képtelen vagyok befogni - Hát ha a Halálban lehet gyógyítás, akkor miért is ne működhetne itt ebben a dimenzióban egy szabad világ? Mármint, ha alapvető törvényszerűségek nem érvényesülnek… Akkor mégis mi a garancia bármire? - összepréselem az ajkaimat. A kérdés valahol persze csak költői, de mégis visszajön a kétkedő énem. Bár legalább már nem vagyok teljességgel leutasító az angyal léttel kapcsolatban és hogy meg kell tennünk dolgokat… Titokban. Aztán a tárgyra pillantok, amit Lilonak adott Vlad és kivárok, hogy mi történik.
Igyekszem uralkodni az arckifejezésemen, de kezd elegem lenni abból, hogy már hosszú ideje csak ülünk itt és beszélgetünk, a legtöbb kérdés, amit feltesznek, köze nincs ahhoz, amit csinálnunk kellene, de ha lenne is, akkor sem értem, miért nem elég megtudni a lényeget, aztán indulás. Úgyhogy kissé türelmetlenül dobolok az ujjaimmal az asztalon és támasztom a fejemet a tenyeremmel, egyik témához sem szeretnék már hozzászólni, hogy legalább ezzel is haladjunk. Elégedetten nyugtázom azért, hogy nem nagyon kell majd játszmázni, hanem erővel lehozhatjuk a dolgot. Igen, talán úgy tűnik, hogy félvállról veszem a dolgot és nem mérem fel a helyzet komolyságát, de évek óta először nyílt valamiféle cél az életemben, amiért talán megéri tenni valamit, tökmindegy a kimenetel. Úgyhogy tényleg nagyon fűt már a tettvágy. - Én nem éreztem semmit - válaszolok arra, hogy hol érzékletük azt a valamit. Figyelemmel kísérem, ahogy Lioneah és Sera próbálkoznak azzal a fura tárggyal. Ha nem sikerül egyiknek se és netán hozzám kerül, én tovább is passzolom, ha Vlad nem mondta meg, hogy kell kinyitni, akkor ez vagy egy teszt vagy ő sem tudja, és nekem semmi kedvem vacakolni vele. Mivel további kérdések hangzanak el, így sejtem, hogy egy ideig nem megyünk sehova, úgyhogy inkább a környezetünket figyelem, hogy a nagy beszélgetés és tárgypróbálgatás alatt jött-e bárki, aki gyanús vagy történt-e valami furcsa.
Kicsit meglep, hogy mi bújik ki Gilly-ből és hogy Rain még bátorítja is, mert én például rengeteg mindent magamban tudok tartani csak azért, hogy elkerüljek konfrontációt. Persze van, amikor kiszalad valami aminek nem kéne, de többnyire nagyon óvatosan lavírozom olvasva a környezetemet, hogy ne sértsek meg senkit vagy ne lépjek át határokat. Viszont, ha Gilly kicsit bevágta a hisztit már ennyitől, akkor nyilván már az arcomat is jobban kéne megreguláznom, nem csak a szavaimat. Bár esküszöm azt hittem, hogy én szolidabb voltam Lioneah-nál, de hát nővérek vagyunk, lehet, hogy pont ugyanúgy néztem, mint ő, csak nem látom magamat kívülről. Nekem nem számít, hogy tudják-e vagy sem, hogy a világ megmentésén munkálkodunk, én csak azt akarom, hogy minden szerettem és az egész föld rendben legyen, legyen közös jövőnk. Viszont így is kicsit fájdalmasan kúszik a mellkasomba, hogy milyen lenne egy olyan világban élni, ahol szabadon repülhetünk az égen. Mióta megkaptuk a szárnyakat azóta nagyon hozzám nőttek, pedig nem vagyunk tényleges angyalok, ez csak egy bűbáj, amit ránk helyezett. Bár akkor is vámpír vagyok, amire valószínűleg ezer világból egyben nem néznének ferde szemmel, tekintve a vérszomj és vérivás dolgot... Lehet, hogy Vlad szemében jó hír az, hogy nem kell játszmázni, viszont nekem, aki szó szerint képes ezen a ponton is noteszt villantani és jegyzetelni - bár már jó ideje megállt a toll a kezemben -, ez határozottan rossz hír. A tenyerem veszettül elkezd izzadni attól, hogy csak úgy durrbelebumm menjünk és ki tudja milyen tervvel, vagy éppen anélkül essünk egyszerűen neki egy világpusztító entitásnak. Amikor azt mondja, hogy a halálban is van gyógyítás egy kicsit elkerekedik a szemem, szavak nélkül mondom ki, hogy még is hol?, de inkább hallgatom a továbbiakat és a többieket. Azt elfogadom, hogy a világunkban a mágia nem feltétlenül van úgy felosztva színek szerint, mint az övében és hogy nincsen akkora jelentősége, ám azt képtelen vagyok elengedni, hogy már percek óta ignorálja azt, hogy felhoztam a barlangot, és akkor is ignorálta, amikor először megmondta nekünk. Nem akarok tiszteletlen lenni, de minden kertelés nélkül húzom ki magam, hogy az asztal alatt már a szoknyámat gyűrögető kezeimet ellazítva szólaljak meg. - A barlang, Vlad. A rúnák a barlangban. Létrehozhatóak ezen a síkon? - mondok csak ennyit, nem folytatom, nem boncolgatom, röviden foglalom össze, amire válaszra várok már ki tudja mennyi ideje. Én kicsit megingatom a fejem, jelezve, hogy amit én éreztem az csupán a szállodán kívüli helyi szokások része volt, hogy szőke, kékszemű nőként nagyon sokan felfigyeltek rám, de a lakosztályban Lioneah jelezte csak, hogy rossz érzése van, én nem, ha jól emlékszem. Kicsit összevonom a szemöldökömet, amikor egy ereklyét ad át a mentorunk Lioneah-nak minden magyarázat nélkül és a húgom le is teszi és felém is tolja az asztalon. Fürge, ügyes ujjaimmal óvatosan megforgatom, megvizsgálom, van-e rajta valamilyen véset, hézag, mélyedés, akármi, ami utalhat a nyitjára, vagy egy mágikus lenyomat, amire a relikviamester képességem reagálna, de valljuk be, az angyal esetében nagy az esélye, hogy a képességem köszönő viszonyban sincsen az ő tárgyaival. Viszont az öt év az Ereklyevadász szakon és az olvasottságom, intelligenciám talán azért minimális fogalmat adhat. - Nem hiszem, hogy valaha ilyesmit oktattak volna a Roxfortban, lehetek akármennyire ereklyemester. Ezzel az eszközzel jöhetünk rá, hogy milyen aspektusokra vagy támadásokra, képességekre számíthatunk tőle itt? Vagy mágikus kompassz? Vagy kommunikátor...? Amúgy van Neki bármilyen neve, ahogy hívhatnánk? - jut csak úgy mellékesen eszembe, de ha Lioneah tényleg földhöz akarja vágni a szerkentyűt, amikor nem jövök rá azonnal a nyitjára akkor azért a szívemhez kapok eléggé rendesen.
// Ereklyevadász szak + mesterszak + Relikviamester (de csak 1. szint) + Rúnaismeret 45 + IQ 25 + Varázserő 40 + Rúnák volt a Halál mellett a másik aspektusa, nem tudom mi kellhet. //
Automatikusan a nővéremre siklik a tekintetem, amikor mondhatni megpróbál megvédeni. Ahhoz képest, hogy én nem jeleskedtem ilyesmiben sosem. Vajon a családja iránti lojalitása meddig tart, a végtelenségig és tovább, vagy van valami határ? Mindenesetre én azért nem kérdezek és beszélek annyit, mint Sera és Gilly, ahogyan Griffendéles barátunk is visszafogottabb e téren. Vele értek egyet, legyünk csak lényegretörőek, tehát ha már itt vagyunk kezdjünk valamit a helyzettel és nosza! - Én odafent a szobában érzékeltem őt. - felelek végül aztán Vladnak. Most ha koncentrálok is nem tűnik úgy, mintha figyelnének, bár itt sokan vannak eleve. Vajon tömegben is ki tud szűrni minket, vagy csak akkor ha nyugodtan vagyunk? A kérdések már elhangzottak ezzel kapcsolatban, így csak a válaszokat várom, amíg elő nem kerül a fura szerkezet és nekem nem adja Vlad. A nővérem sokkal jobban ért az efféle ketyerékhez, ezért is lep meg, hogy a kezemben landol a szerkezet. Hümmentek egyet. - Na ez meg mire való? - csúszik ki a számon a kérdés, de végül leteszem az asztalra miután láthatóan nem találok rajta gombot, amivel fel lehetne pattintani és feszegetésre sem történik semmi. Megpróbálom elforgatni is kicsit, hátha olyan a zárszerkezete, de biztos, hogy Sera többre jutna nálam. Amennyiben az ő próbálkozásai is kudarcot vallanak, két dolog merül fel bennem, amit lehetséges, hogy megpróbálok más sikertelenség esetén. Az egyik, hogy megszúrom az ujjamat és néhány csepp vért hintek rá, a másik, hogy szimplán erővel földhöz vágom, végtére is én vagyok a pusztítás angyala.
- Nem feltétlenül. Minden világ más, és így a mágia megítélése is. Engem talán látsz nyílt színen repkedni? Az itteni dimenzióban az emberek felsőbbrendű fajnak gondolják magukat, az űrbe vágynak, a tudomány az istenük. Nem a feudális középkorban élünk, amikor még volt esély rá, hogy nem boszorkányüldözés lesz az inkvizíció vesszőparipája. Akkor még az itteni varázshasználók is bátrabbak voltak, mert el tudták adni csodának a tudományukat. Most úgy kell megmentenetek a világot, hogy alig fogja valaki tudni, hogy volt egyáltalán veszély. - Húzom el a számat, tudom, hogy itt komoly egók feszülnek egymásnak, főleg Lioneah esetében a hatalom, meg a tudásvágy igen erős, viszont nem egy hősies alkat, hogy kiélvezze a megmentő szerepét. Végülis mindenki más miatt van itt. - Ami érdekes, de talán a végzet is egyben, hogy az eredeti hét mágiaág sem működött egyszerre. Azon hatalmasoknak, akik mindenben otthon akartak lenni, csak akkor sikerült érvényesülni, ha maximum négy ágát használták. És most itt vagytok négyen, egy mondhatni harmónikus összeállításban. Gillian varázslatai ugyan trükkösek, de a másik három, a pusztítás, a halál és a harc kifejezetten erőteljes, domináns varázslatokkal operál. Nem elegáns ez a leosztás, inkább pofozógépként aporsztorálnám. Nem kell nagy játszmákat nyernetek, húzni az időt, csak a jól bevált nyers erő. - Ingatom a fejemet, az én esetem speciális volt, mert a barlang rúnái ugyan megvédtek, de itt most egy előre felkészült, rákészült csapatról lehet szó, akik nem védekezni akarnak, hanem összefogva végképp elpusztítani a sötét angyalt. - Igen, a színek valahol a varázslat típusokat is jelzik, de mára már ez sem igaz, hiszen Ti is formáltátok. A halálban is van gyógyítás példának okáért. - Hümmentve hörpintem fel az italomat, megtörölgetve a számat. - Ha eddig nem éreztetétek, akkor az azt jelenti, hogy nincs mindig itt, nincs mindig veletek. Ki érezte, és hol? - Nézek körbe, mert bár említették talán az elején, de elsősorban a kérdésekre koncentráltam, nem pedig a részletekre, de most érdemes megvizsgálni, hogy mi is történt az érkezésükkor. - Első sorban meg kell tudnunk, hogy itt, ezen a világon mire képes, hogyan van jelen. - Intek sokat sejtetően, hiszen Aspasiát is ő ölte meg valami módon, aztán előhúzok egy afféle zsebórát, ami nagyon hasonlít egy alethiometer-re. Lioneah kezébe nyomom, hogy nyissa csak ki, de ha elsőre megpróbálja, akkor erővel nem fog működni, de ez is afféle feladvány, hogyan is nyílik. És vajon miért a pusztítás angyala az, aki megkapja. Ettől függetlenül mivel egy csapat, lehet, hogy közösen tudják kinyitni.
Rain biztatására megrázom a fejem. - Már túl vagyok rajta, de azért köszi. - tényleg túllennék rajta? Bizonyos szempontból igen. Azt viszont eszemben sincs ecsetelni, hogy tényleg magamnak szólt első sorban, mert be vagyok tojva rendesen. Nem akarok meghalni! Nem akarom a Föld halálát! Nyilván tökmindegy lesz, ha bekövetkezik, hogy mit akartam.. De egyenlőre ragaszkodom hozzá! Ahogy Vlad mesél arról, hogy milyen volt a világa és ahogy Lio rákérdez az elkerülhetetlenre egyfelől lapítok, hiszen Grindelwald vére ott csörgedezik bennem is, így talán annnyira nem lenne túl okos, túl nyíltan állást foglalni. Lizzy amikor elmesélte a családfát, amit a Nurmengard-ban talált… Azt se tudtam, hogy a fenekemen, vagy a számon vegyem a levegőt! De végül kibukik belőlem - Ha jól tudom, nem olyan régen volt valami körlevél, amiben valami petíciót vagy mit akartak össze rakni néhányan, a kilépett Testvériségesek-nek… - reagálok Lio-nak. Bár én személy szerint nem kaptam levelet, de körülöttem elegen, hogy meginduljon a pusmogás meg mindenféle. Sera pedig jól gondolja, elém rakja a falatot én meg rávetem magam mint egy éhes csirke. - Godnolom akkorát nem lehet létrehozni belőle, ami a Földet megvédené.. DE! Igazából talán nem is kell.. Mármint.. Olyasmiképp nem tudnánk megoldani, hogy úgymond.. “fedezékből támadunk”? Nem szemtől szemben, ami azért valljuk be elég porlasztónak hat.. De ha létre lenne hozva egy védett tér, ezek által a rúnák által, az elég sokat segíthetne. - bár van egy olyan mellék gondolatom, hogy ez így bármennyire is jól hangzik, a rúnák amik a barlangban megjelentek neki, a húga áldozatának voltak köszönhetőek.. Viszont ezt így azért nem merném kimondani. Hiszen ez azt jelenti, hogy Vlad legvégső segítsége azt jelentené hogy… áldozatot hoz. Talán emiatt nem lehet velünk sem amikor minden beindul? Annyira elveszek ezekben a gondolatokban, hogy szinte szuggerálom Vladot. Nem mintha be tudnék lépni a fejébe és privátban megkérdezni erről… Persze aztán jön az újabb válasz és a rémület.. RÉMÜLET?? a főnitől és erre azért leesik a csinos hegyes állam. - Hogy mi? - jön a legszőkébb kérdés Sera-é után. Halvány fogalmam sincs mi az a termonukl… mi a fene volt egyáltalán ez a szó???? Végülis mindegy, elég fenyegetően hangzott ahhoz, hogy elmenjen a kedvem a bulitól. Legfeljebb majd.. a Világvége után, ha mégse történne meg!
- Ne fogd vissza magad, nem éri meg - jegyzem meg Gillynek, mikor látom, hogy nem tetszik neki a reakciónk a kirohanására. Én úgy vagyok vele, hogy a dolgokat ki kell mondani, max összeveszünk, nem igazán izgat. De a csendes, ám látványos duzzogásnak semmi értelme, vagy mondja meg, amit akar, vagy akkor engedje el inkább. Na persze egy kis veszekedést sosem vetettem meg, na meg az alkohol mindig kihozza belőlem a kötekedő énemet, ami megvan anélkül is, csak ilyenkor még inkább. Nem mondott túl sok konkrétumot Vlad a helyről, ahonnan származik, de valamennyire megértem a titokzatosságát, mert végülis a feladatunkra kéne koncentrálni. A kérdésemre kapott válaszra hümmögök kicsit, hát igen, mikor jöttem, akkor is mondták, hogy kiesett két angyal, de azóta is még kettő távozott. Talán valóban nem való ez mindenkinek, és eléggé hizlalja az egómat, hogy a kiválasztottak között lehetek. Az viszont eléggé megdöbbent, hogy mennyire hevesen reagál arra a férfi, hogy figyelnek minket. Nem foglalkoztam ezzel az egésszel, amikor először mondta Lio, de ha Vladot ennyire felzaklatja, akkor valóban komolyan kellene venni a dolgot. Kiiszom hát a maradék italomat, és kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy itt bizony nem lesz buli. - Akkor szerintem menjünk mielőbb. - Nézek a társaságra, ha már se játszani, se táncolni nem fogunk, legalább csinálunk valamit, az ücsörgésből elég volt.
Egy kicsit az ajkamba harapok, amikor Lioneah felteszi a kérdést, ami szembemegy az egész Mágiaügyi Minisztérium álláspontjával. Nincs a tekintetemben semmilyen ítélkezés, hiszen valamilyen szinten nyílt titok a testvéreimnek, hogy nem azért mentem oda, mert "szolgálni akarok", mert vakon hiszek bennük, hanem mert erősödni akartam és a saját lábamra állni minden tekintetben. Láttam azt a világot, láttam, ahogy az emberek istenítették Vanessát és az angyallány csupa jót tett az erejével és nekem ez mégse jutott eszembe egyáltalán. Annyi minden van a tányéromon, hogy ezek szerint már az ilyen összefüggések is elszaladnak a fejem felett. Szuper. - Én láttam a világát. És a pusztulását is... és azt is, hogy létezett egy mágikus rúnákkal teli barlang, ahol túlélte a világvégét. - teszem hozzá, mert ugyan sosem mondta el nekem, hogy lehetséges-e létrehozni egy ilyen menedéket, de attól még egyáltalán nem felejtettem el és tudom, hogy a megemlítésével minimum Gilly-ben bajtársamat lelhetem, hogy tovább kérdezzen róla. Figyelmesen hallgatom a beszámolót és hogy a világvégét hozó nemtelenként van jellemezve, ami valóban jellemző az angyalokra is, így annyira nem is furcsállom, csak elraktározom az információt. Talán, ha testet öltene és elénk állna akkor is csak egy teljesen véletlenszerű testet venne fel, talán még váltogatja is a világunkhoz alkalmazkodva a jellemző nemeket, ki tudja. Csak remélhetem, hogy még nem találkoztunk vele úgy, hogy csak nem ismertük fel, pedig már itt van. - A pusztításból is fakadhat új élet. A tűz, az energia, a meleg pedig egyenesen szükséges minden élethez. - teszem hozzá, nem mintha a húgomnak védelemre lenne szüksége, vagy bármilyen magyarázatra, de az én szememben soha, soha nem lesz egyszerűen "pusztító". Viszont az első angyal is furcsának tetszik, gondolom minden csapatnak szüksége van vezetőre, de az nálunk eddig Vlad volt. Nem mondanám, hogy Lioneah fogta volna magát bármikor is és felügyelte volna ki hova megy és hogyan hasznosítja magát, szerintem egyikőnk se tette. Csak mentünk előre, mindenki a maga útján amit abban a másodpercben választott és reménykedtünk a legjobbakban. - Lehet jelentősége a színeknek és az aspektusoknak? - teszem fel újra, mert nem igazán kaptunk erre választ. Valahol abban reménykedem, hogy igen lesz és lejegyzetelhetem, talán túlbuzgóságból, de ha valaki az első tíz évét az iskolában kutatóként végzi abban nyomot hagy a tudásvágy és az, hogy lejegyzetelje a mágikus felfedezéseket legalább. Hella és Autumn nevére végigszalad rajtam egy kellemetlen, libabőrös érzés, de nem szólalok meg, főleg, mert Gilly kérdésére a válasz egy kicsit az asztalhoz szegez. - Termonukleáris csapás... - visszhangzom, igazából halkan motyogva, olyan modern szónak hangzik és még is pontosan leírja azt, amit láttam. - Ha itt van velünk, akkor tudni fogja azt is hogy készülünk ellene. Van bűbáj, ami megóv minket a tekintetétől? - borsódzik a hátam újra, kicsit szó szerint meg is kell ráznom magamat, hogy lerázzam a kellemetlen érzést. A tollam lerakom a jegyzet füzetre és az asztal alá csúsztatva a kezeimet kezdem el tördelni a perceimet sorban újra és újra, mélyen felsóhajtva. Egyáltalán nem nézek ki úgy, mint aki felugrik és elmegy táncolni, bár valahol lehet, hogy pont erre lenne szükségem, Ashtonnal kitáncolni magunkból minden létező bajunkat, ameddig már lábra se tudunk állni. Legalábbis fiatal korunkban így tettünk volna, de ma már nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy az ég világon semmit sem segítene a helyzetünkön.
Hallgatom, ahogyan beszél és a többiek is különféle kérdéseket tesznek fel, hogy lassan hümmentsek. Eléggé általános a leírás a helyről, ahol élt, bár lehet, hogy nem is várhattam ennél többet. Végtére, ha valaki megkérdezné milyen az én bolygóm mit mondanék? Lehet, hogy nekem se menne, hogy jobban összefoglaljam. Egy valami viszont azért mégis csak szöget üt a fejemben és nem az, hogy olyan lények is vannak ott, amik itt csak legendák, bár nem is tudom ez alatt mit ért. Nekünk, vagy a mugliknak? - Tehát ott a mágia teljesen nyílt volt? Akkor... itt is működne? - talán nem örül mindenki egy ilyen kérdésnek, hiszen a világunk jelenleg káoszban áll és egyesek pont azért küzdenek, hogy a mágia ne kerüljön napvilágra, hogy ne tudjon róla bárki... mindenki. Nála viszont, ha ez így volt, akkor ez simán működhet. Persze más, ha eleve ilyen volt a világa és megint más, ha itt idővel kellene kialakulnia. Azt sem tudom, hogy a csapat többi tagja hogyan vélekedik a világban jelenleg végbemenő változásokról, ki mennyire van ellene a Testvériség terveinek. Én ammondó vagyok, hogy nem hangzik rosszul, na persze a békés együttélés, nem pedig valamiféle háború. - Lehet, hogy csak egy véletlen vicce a természetnek. - vonom meg a vállamat, amikor rámszegezi a tekintetét. Ez még nekem is új és furcsa helyzet és igazából nem sokszor alkalmaztam. Normál állapotban nem is megy. Eddig növeszteni is csak akkor sikerült, amikor bajban voltam és ösztönösen kapcsolt be a képességem, új életet adni pedig egy növénynek csak akkor tudtam, amikor Zacharyval voltam, amit pedig biztos hogy nem fogok elmondani itt az asztalnál. Valamiféle csapat vagyunk, nem barátnők. - Akkor gondolom érdemes lenne mielőbb gyakorolni. - fejezem be a mondatát, bár akaratlanul is hűvös borzongás fut végig a gerincem mentén, ha arra gondolok, hogy az a pusztító angyal figyel már most minket. Akkor talán nincs olyan sok idő, hogy tovább képezzen minket. Na persze abban az esetben, ha elfogadom ezt az egész világpusztító tényt és nem úgy veszem, hogy Vlad nagyítja fel, netán csak arra tart minket, hogy mint valami személyes testőrök megvédjük őt valami ellenségétől.
Úgy fest, hogy az angyalok nagyon beindultak, átszakadt az gát, amit én magam emeltem a titkolózással. Ömlenek belőlük a kérdések, többük olyan arcát mutatja, amit eddig még sosem a közös munka alatt. Lioneah kiváncsi és viccelődő, Gillian pedig lelkes és határozott. Elégedetten bólogatok, noha az igéretemmel ellentétben nincsenek mindenre válaszaim, csak sejthetem a dolgot. Nagyjából félidőben vagyunk, de van még mit tanulniuk, és már csak négyen vannak. A fő kérdés az, hogy ki jut el a végéig, hiszen nem feltétlenül maguktól hullanak el, vagy az általam támasztott követelmények hatásaitól. Úgy vélem, hogy a sötét angyal már köztünk jár, ahogyan Aspasia halála sem volt véletlen. Több kérdés, gondolat is elhangzik, s magamban kezdek összerakni valami kirakóst, kialakul valami kép, amely eddig még nem nyert értelmet. Kizökkenek, mert a következő kérdés nem is a jövőre, hanem az én múltamra irányul. Meglepő, tényleg meglepő, hogy az angyalok ennyire érdeklődnek, főleg rólam. Ott van Gillian, aki a legbelső félelmeimet akarta tudni, aztán Seraphine, aki az emlékre volt kiváncsi, s most itt van Lioneah, aki a világom iránt érdeklődik. Azt gondolná az ember, hogy egy mester és tanítvány viszonylatban automatikusan maguk fölé rendelnek, ezzel azonban érzelmileg is kirekesztenek. De nem ők! Kiváncsiak, kötődnek, bevonnak. Megköszörülöm kissé a torkomat, oly sok évszázadig voltam magányos, csak kiéltem magamat, tomboltam, s csupán a közelmúltban született meg a döntés, amikor a világok közti űröket tanulmányoztam, hogy akár válaszlépésre is lehet lehetőség. - Az túlságosan klisé lenne, ha azt mondom, hogy tágas, zöldellő, élettel teli. Inkább az érvényesült, hogy megannyi különleges faj élt rajta, akik a tiétekben csupán legendák. Nem mondom, hogy béke volt, azt viszont igen, hogy nekünk az volt a természetes, hogy a mágia körbevesz. - Nem érzem úgy, hogy úgymond reklámoznám a dolgot, hogy majd ha ők elbuknak, akkor később egy másik csapattal ismét meg lehet futni ezt a kört. Erre már nincs idő, ráadásul a jelöltek elfogytak, vagy alkalmatlanokká váltak, vagy tényleg elbuktak. A végső négyesnek van esélye, hogy szembenézzen a világok pusztítóéval. - Akkor igen, de a mostani küldetéshez alkalmazkodik a varázslatod. Amit nem is én, nem te választasz. Ezek a sorsvarázslatok úgy memorizálódnak, hogy van benne véletlenszerűség, viszont valami nagyon hatékony bukkan fel. Annak, aki a pusztító volt, azt hiszem soha sem volt úgy érdemben támogatója. Nem is igényelte, vagy csak irigy lett volna, ha mások is részesülnek a hatalmából. Ezt is jobb csapatban dolgozni, van, aki védje a hátadat. - Mutatok körbe, s angolul beszélünk, Seraphine már másodszor hallhatja ki a szavaimból, hogy se nem nőként, sem pedig férfiként hivatkozok rá. Mintha egy nemtelen alakról lenne szó, ami angyalok között azért nem ritka, de valahogy ebben az összefüggésben nagyon is riasztó, hogy valaki mindenki felett állhat. - Egykor valóban volt valami hasonló leosztás, de a világotok, és Ti magatok is formáltátok. Gondolj csak bele, az első angyal képes életet teremteni. Ez vajon hogyan illene a tűzhöz, vagy a pusztításhoz? - Vetem a tekintemet Lioneah-ra, s már nem először említem első angyalént. Talán csak azért, mert Uther csapatában is ő volt az első, akit kiválasztottak. Talán valami teljesen más okból. A szavaknak erejük van, de meglehet, hogy csak szeretek rébuszokban beszélni. - Ahogy mondod Rain. Ez a mágia, amelynek részesei vagytok, messze túlszárnyalja azt, amit egy átlagos roxfortos diák be tud fogadni. Még egy angyali jelölt sem feltétlenül bírkózik meg vele. Ez lett végül Hella és Autumn sorsa is. Ti azonban álljátok a sarat, és a fennmaradó idő nagyon gyorsan elröppen majd, meglátják, hogy hamarabb eljön, mint amennyi időnk ténylegesen a tanulásra maradna. - Gillian szavainál azonban olyat látnak rajtam az angyalok, amit még soha. Megrebbenek. Mintha villámcsapásként ért volna a gondolat, hogy valaki ott lehet velük, aki nem én vagyok. - Akkor már egy ideje.. ott van veletek. Testetlen, alaktalan. Azt gondoltam, hogy még csupán szendereg, erőt gyűjt, hogy felkészüljön a termonukleáris csapásra. Ha azonban már érzitek őt, akkor.. - Bólgatok sokat sejtetően, ez nagyon nem jó jel. Nem hiszem, hogy ezek után bulizni marad kedvünk, lassan inkább indulni kéne a barlangokba. Kár azokért a szép ruhákért!
Sikerül mindenkit kiborítanom azzal az egyszerű de kissé kétségbeesett mondatommal és a tekintetük meg a pofák amiket vágnak, engem rak idegbe és ezt még Vlad lelkesedése se tudja helyre tenni bennem. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak maszkot húznék és önelégülten vissza vágnám a pofákat, hogy bizony be lehet fogni, mert Vlad végre örül nekem is nem csak nektek! Egy pár éve egy díváskodó hajdobással tettem volna meg, most viszont eléggé magamba nézek, még annak ellenére is, hogy az arcomon elég sokminden tükröződik, de végül csak szemet forgatok és egy fáradt sóhajjal konstatálom - Merlin szerelmére! Mindenki megnyugodhat, nem fogok beszédet mondani, csak magamat akartam kicsit jobban bele élni a helyzetbe, oké?! - persze választ nem várok egyáltalán, sőt! egyszerűen csak ne is emlékezzen inkább rá senki! Bár azért Vlad felé vetek egy pillantást, mert a visszakozásommal nem akarom lecsapni az ő labdáját is kivételesen. Régebben sosem magyarázkodtam mit miért mondtam, vagy csináltam, de azóta elég sokminden történt. Szerencsére hamar tovább is terelődik a téma és én is inkább arra figyelek, főleg amikor a gondolatmenetemet elég egyszerűen elvágja Vlad és cserébe olyan magyarázatot ad aminek nyomán azon gondolkozom, hogy mégis… Mi a csudáért nem ilyen beszélgetésekkel és okításokkal kezdtük a felkészülésünket?! Igazán megspórolhatta volna, hogy miután ezekről beszélt, csak utána lök be a busz alá minket! Az asztalra illesztem a lapos kerekded talpaspoharamat ami már csak félig van és hallgatom ahogy Lilo és Sera képességeiről beszél Vlad. Így kívülről a két testvér nagyon máshogy reagál. És szó mi szó bennem is felüti a fejét a kérdés és őszintén kíváncsian nézek hol Serara hol Vladra hol a saját csuklómra, főleg hogy Sera megelőz és ki is mondja amit kérdezni akartam a színekkel kapcsolatban. Jó lenne tudnom mik lettek így hirtelen az erősségeim, mert eddig a trükkökkel voltam jóban a gyakorlatok során. Legalább egy irányt tudnom kell, mert anélkül nehéz lesz bárki keze alá dolgozni, vagy bármilyen közös varázslatot kiagyalni. A téma pedig egészen izgalmas fordulatot vesz, ha lenne egy olyan homokóránk mint Lumpsluck proffnak, most biztosan megállna benne minden szemcse. - Hogy kéne elképzelnünk az ellenfelünket? Lio és Sera azt mondta fent a lakosztályban, úgy érzik mintha valaki figyelne minket.. - dobom be én is a kérdésemet és árulkodom is egy kicsit, bár tény, hogy mindenkinek a kérdésére nagyon érdekel a válasz és nagyon remélem, hogy nem lesznek elpasszolva.
Talán az alkohol hatása, talán a túlzott magabiztosságom, de egyelőre nem ijedek be se a világvégétől se a haláltól, vagy egyéb szörnyűségektől amik ránk várnak. Talpraesettnek tartom magam, aki a legtöbb szorult helyzetből valahogy kiverekszi magát, és igen, a legutóbbi kis kalandban nem sok híja volt, de azóta már kb el is felejtettem milyen volt komoly veszélyben lenni. Ilyen vagyok, forrófejű általában. Mondjuk kissé meglepetten nézek Gillyre, mikor felkiált, hogy meg tudjuk csinálni, és ahogy látom, mindenki más is, na részemről nem azért, mert tőle nem várnék ilyen kijelentést, hanem inkább azért, mert szerintem teljesen felesleges ilyenkor ilyet mondani, amíg még nem is bizonyítottuk, hogy tudunk csapatban dolgozni. Sem velem, sem az előttem lévő felállásban, ahogy hallottam. Újra a csuklómra fordítom a tekintetemet, elég menőn néz ki ez a tetoválás-varázslat, bár remélem, hogy ezen kívül hasznos is. Egyelőre fogalmam sincs, mi lehet, de most más se foglalkozik vele, szóval legfeljebb majd később visszatérünk rá. Nagyon érdekes, amit Vladimir az aspektusokról és a mágiákról mesél, korábban azt sem tudtam, hogy többféle létezik, és elég nehéz felfogni, hogy most az egyik az “bennem van”. - Engem az érdekelne, hogy ezekről a dolgokról miért nem tanultunk semmit a suliban. Titkos? - bukik ki belőlem a kérdés, mert bár sose a tanulás érdekelt, de azért mégis, ilyen dolgok hogy maradhatnak rejtve egy varázslóiskolában? Már állnék fel a helyemről, mert eléggé úgy hangzott, hogy vége a beszélgetésnek, de Lioneah kérdése nagyon érdekes, és szívesen meghallgatnám a választ. Így egyelőre a helyemen maradok, de örülnék neki, ha lenne idő bulizni, mielőtt megyünk terepre.
- Tudom. - válaszolok csak ennyit Gilliannek, de nem vagyok hajlandó szégyent vagy bűntudatot érezni amiatt, hogy én voltam az, aki átküldte őket, mert, ha nem is itt, de legalább élnek. Egy olyan időben, amit nem is fenyeget a világvége. Vlad úgy tűnik, mintha fellelkesülne Gilly kijelentésére, de az én arcomon inkább hitetlenség ül ki, túl éles a váltás ez a viselkedéseihez képest. Talán még egy kicsit összhangban is van azzal, hogy Lioneah is szkeptikusan szemöldökráncol, még ha az enyém valamivel lágyabb is. Persze gyorsan rendezem az arcom és én is szeretnék hinni benne, hogy meg tudjuk csinálni. Szó szerint hinnünk KELL benne, különben az egész teljesen felesleges. Viszont ezzel szemben egyáltalán nem veszem észre, hogy Lionak mennyire nem tetszik az apokalipszis és a lovasainak az elmélete, pedig nem arról van szó, hogy magamat emelném ki, hanem arról, hogy több értelmet akarok találni ennek az egésznek. Rendszert, ésszerűséget, szabályokat, amik alapján eldönthetjük mi legyen a stratégia, mik az erősségeink, mire vagyunk képesek, de... hiába lovallja bele magát a másik ereklyevadász, Gilly, gyorsan elvágja a gondolataink fonalát az angyal. - Nem akarok sokakra hatni, nem akarom megindítani a pusztítást, nekünk egyetlen egy célpontunk van. - mondom halkan, szinte dünnyögve, látszik, hogy a lehetősége annak, hogy ki tudja hány élőlényt öljek meg egyszerre egy varázslattal egyáltalán nem hatalomittassá tesz, inkább felfordítja a gyomrom. Viszont ezen a ponton eszembe jut Aspasia és az ő elképesztően kegyetlen halála és kicsit visszahőkölök. - Vagy vannak támogatói annak a lénynek, aki az egész világunk pusztulását okozza majd? Akik... megölték Aspasiat? - bukik ki a kérdés, de még is miért lenne? Senkinek se áll az érdekében, hogy egy egész bolygó elpusztuljon, általában a megalomán szörnyetegek uralkodni akarnak, de minek uralkodni a senkin és a semmin? - Nem ismerem a varázslat típusok szín szerinti felosztását. A fekete a halál, a vörös a pusztítás, a sárga az illúziók, a barna pedig a háború? - idézem fel végignézve a többieken, hogy kinek milyen lapokat is osztottak. Talán a hollóhátas bukik ki belőlem, aki az első kilenc iskolai évében csak az asztal mellől kutatott és tervezett, de a táskámból előkerül egy notesz és egy penna és csöppet sem érdekel hogy néz ki ez az egész egy bárban, kiöltözve, de szó szerint jegyzetelni kezdek.
Azért valahol legbelül ott tolakszik a bennsőmben egy kellemetlen érzés, amikor a nővérem igyekszik úgy gondolkodni, mintha ő valamiféle központi elem lenne, mi pedig a kiegészítői. Soha nem szerettem kiegészítő lenni, de egyelőre elnyomom ezt a kellemetlen érzést és figyelek a válaszokra és csak akkor bukkan fel egy apró mosoly a szám szegletében, amikor Vlad a pusztítás erejét fejti ki. Na nem mintha elakarnám puszítani a világit - még ha vannak is benne bőven olyanok, akiket nem sajnálna senki sem -, de mégis csak jó érzés erőt birtokolni. - Majd igyekszem nem átvenni a helyét. - vonom meg flegmán a vállamat, de a kis mosoly még most is ott bujkál a szám szegletében, amit ezúttal akár vehetünk úgy is, hogy csak viccelődőm. Aztán persze ki tudja, ha az a híres ellenség nagyobb tudást kínál és alkupozícióba is kerülhetek nála, akkor vajon hogyan döntenék? Vajon képes lenne a bennem lévő negatív érzéseket úgy felerősíteni és kijátszani, hogy... Áh erről most még nem érdemes gondolkodni úgy hiszem, inkább Gilly hirtelen jött lelkesedése ránt vissza a valóságba. Koccintok is én azzal, akinek efféle igénye van, bár talán kissé gépiesen, miközben figyelek, vagy épp kattog az agyam mindenféléken. A nagy lelkesedés viszont egy szkeptikus szemöldökráncolást hoz ki belőlem, hiába örül neki annyira Vlad. Az én tekintetemből inkább az sugárzik, hogy aztán ne megint akkor változzon a szöszi véleménye, amikor épp a legnagyobb szarban leszünk. Egy bárban, békésen iszogatva könnyű lelkesedni. - Milyen volt... a világod? - bukik ki belőlem a kérdés, pedig nem jellemző rám az efféle szentimentális kíváncsiság, de már oly sokszor emlegette a helyet, amit elpusztítottak már rég, hogy mégis csak kíváncsi vagyok rá. Akaratlanul is elmerengek, hogy talán Vland talán sok száz év múlva majd egy másik helyen mondja ugyanezt pár hozzánk hasonlónak a mi bolygónkról, miután elbuktunk. Ezt a gondolatot viszont gyorsan elhessegetem, hiszen egyelőre még mindig nem hiszek teljes mértékben az egészben. Itt vagyok, hogy tanuljak és fejlődjek és talán ha kis esélyt látok arra, hogy tényleg vége lehet a világnak, akkor azért is, hogy megvédjem azokat, akik fontosak nekem, mert bár jó eséllyel a jelenlévő társaink nehezen képzelik el, hogy bárki is fontos lehet nekem, azért mégis csak ott van Nick, Zack és hihetetlen módon az undok kis Sasha is.
- Azért a Tiéddel mindig érdemes vigyázni pusztítás angyala. Ő aki, elpusztította a világunk nagy részét, szintén a Te aspektusodat használta. - Szólalok meg, ahogyan Lioneah is odamutatja a saját egyedi varázslatát a nővérének. Az övé ezúttal egy karmos kezet formál, amint kiemel valamit, vélhetően valami varázslatot, tudást egy másik varázsló fejéből. Hogy ez mit tudhat, azt most nem nem lehet tudni, de enyhén szólva is cáfolja, hogy Seraphine apokalipszis varázslata kötné össze őket, hiszen akkor nem lenne mindenkinek ilyen ultraritka tudása, amit alkalmi jelleggel használhat. - Nem, a Hét Csapás is pusztítás aspektus. - Biccentek nevetve Lioneah felé. Valahogy az első tanítványnál elég jó varázslatok összpontosulnak, ugyananakkor nem véletlen, hogy óva intem attól, hogy lebecsülje a szabad áramlású energia hatását, mert nem akarunk egy újabb termonukláriás világégést, éppen annak elkerülésén munkálkodunk. - Túlgondoljátok. Ha afféle angyali paripára vágytok, megoldhatjuk, de az Apokalipszis egy komoly hatalmú támadóvarázslat, ami sokakra hat, és nem igazán van ellene védelem. Kivéve természetesen a kermon erejét. Ám jó úton jártok, ha össze akartok dolgozni, ezért is említettem korábban, hogy az aspketusaitok összeadásán kéne munkálkodni. A fény, a természet, és a bűbáj így kiesett, de abból főzünk ami van. Szükség esetén ki tudom egészíteni a varázslatok, ha mégis ezekből választanátok. - Nézek körbe, kortyolgatva a saját koktélomat. Jelenleg Rain-nel értek egyet, a többiek nem hiányoznak, itt most a nyers erő fog dominálni, s nekem is tetszik ez a felállás. Ezúttal merő véletlenségből átsiklom Rain kérdésén, bár ha megnézi a sajátját, akkor egy szárnyas teremtményt tud rajta kivenni, akinek a kezeiben valamilyen fénylő penge húz egész szép csóvát. Azért siklom át a kérdésen, mert amikor Gillan megszólal, olyat mond, amit eddig még soha, és nem is tőle vártam volna. Nem mondom, hogy könnybe lábad a szemem, de azért elégedetten felmordulok. - Na csakhogy fel tetszett ébredni, végre! - Bólgatok, mert nem az a lényeg, hogy amúgy meg van ijedve, hiszen azt érzékelem. De az örök szkeptikus végre belátta, hogy csak az mentheti meg a világot, aki tudatosan készül rá. Mielőtt találkoztak volna, külön-külön erősödtek, de nem voltak vele tisztában, hogy mi vár rájuk, vagy hova kell fejlődniük. Most azonban már csapatként tudnak szembenézni, legalábbis sejtve, hogy ki lesz az ellenfél. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, ahogyan a mardekáros lány elég fantáziadúsan ecseteli, hogy melyik szín mit jelenthet. - Oh, nem. A színeitek a mágia alap színei, a zöld, a barna, a fehér, a kék, a piros, a fekete, és a sárga. Mesélnek legendák arról, hogy volt lila is, ami a nyolcadik volt, de még az én világomban is, évezredekkel ezelőtt eltűnt, már senki nem használja. Az, aki használta, el lett zárva egy ősi börtönbe, két nagyhatalmú angyal által, akik a menta és az arany színt használták. Tehát összesen tíz lehetséges aspektus létezett, ebből hétre lett volna lehetőség, maradt végül a négy, nem is gyenge varázslattípus. - Fejezem be a mondandómat, már ez is a lecke része, Lioneah végre remélem örül, hogy nem csak bedobom őket a mélyvízbe, hanem az egésznek a filózófiájáról, titkairól is mesélek. Várakozóan tekintek most rájuk, tőlem elindulhatunk kaszinózni, de akár ki a gyakorlati helyszínre is.
- Így sem hangzik jobban! - dohogok Seraphin helyesbítésére, de inkább a félelem nyilvánul meg bennem mint más ezúttal. Annyiban is hagyom inkább. Nem akarok arra gondolni, hogy mi is így járhatunk… Lent végülis koccintok én is mindenkivel akinél ital van, nem akarok kimaradni ezúttal, túl sokat hagytam ki. Senkivel sem építettem kapcsolatot, most legalább ennyit megteszek. Van valami abban, amit Vlad mond, sokan, ha megtudják, hogy meg fognak halni olyasmiket csinálnak, amiket előtte sosem tettek, olyan helyekre utaznak ahol még sosem jártak. Hírtelen minden bakancslistára kerül… Bár szívesen kirúgnék a hámból Rain-el, viszont a többieknek is igazuk van abban, hogy jobb résen lenni. Főleg ha valami ennyire közel van. Kicsúszik a száján, hogy lehet egy marad és az agyam átmegy abba, hogy “pa-pa-pa-pa-pa-pa-pa”. Azért az italom felett egy kicsit bekönnyeznek a szemeim és szusszantok ahogy hallgatom a többieket. Nem igazán tudom berakni abba a szőke fejembe, hogy lehet ez az utolsó ital amit elfogyasztok.. Ez az utolsó íz amit érzek és hirtelen nagyon intenzívnek is érzem.. Anna hajának illata is valahogy felidéződik bennem ahogy sóhajtok egy újabbat… Tudom, hogy lehetetlen, de az érzékszerveim úgy tűnik az életbe kapaszkodnak és mindenbe ami az életemhez tartozik. Jó és fájdalmas érzés egyszerre, a torkom szorul össze tőle igazság szerint. És bár eddig én voltam a legharsányabban szkeptikus most mégis kibukik belőlem amikor Vlad azt mondja hogy rajtunk áll mi lesz a vége - Meg tudjuk csinálni! Képesek vagyunk rá. - azt persze gondosan próbálom leplezni, hogy a kezeim reszketnek és alaposan be is vagyok tojva. Az újabb próbára újra felpislogok az italom felett a többiekre és ahogy Sera felé fordítja a figyelmet Vlad újra felkavarodik bennem az a kellemetlen érzés.. De inkább igyekszem arra koncentrálni amit mond. - Az Apokalipszissal? - tűnődöm el hangosan. Nyújtom a nyakamat a többieké felé is. - Szerintem ez a négy lovas lesz. Mármint.. a piros a háborút, a barna az éhinséget, a sárga a járványt, a fekete pedig a halált szimbolizálja általában.. - mondom ki amire gondolok aztán még hozzá teszem Vladra pillantva - Remélem a próba ezúttal arról fog szólni, hogy az új aspektusainkhoz megtaláljuk a hozzá tartozó eszközeinket, netán a lovainkat! - persze félig meddig “poénkodom” de közben meg mégsem.
Rápillantok én is a csuklómra, és persze, hogy érdekel alapból, hogy mi az új varázslat vagy képesség, de egyelőre nem firtatom. Még a pultnál nem hajtottam fel az italt, úgyhogy van nálam, mikor leülünk a beszélgetéshez, és hát van egy olyan sejtésem, hogy kelleni is fog. Koccintok Seraphine-nel is egyet, nem felejtettem el, hogy ő volt az egyetlen, aki legalább köszönt, mikor először megérkeztem a csapatba. Valóban kevesebben vagyunk, és még ha az annyira nem is izgat, hogy mi lett a többiekkel, az igen, hogy ez minket hogyan érint. Fel is szökik a szemöldököm arra, hogy simán lehet, hogy csak egy marad a végére. Na abban én biztos nem lennék benne, bár esélyesen azért a többiek, főleg Lioneah rátermettebb is, biztosan nem dől ki menet közben, hanem inkább azt nézem ki belőle, hogy távozik, ha valami olyan történik ami nem tetszik neki. Bólintok, mikor megkapom a válaszomat, persze, hogy lesz egy teszt… azért remélem, jobban fog menni, mint a múltkor, ahol eléggé az utolsó pillanatban sikerült megmenekülni és csak amiatt, hogy volt a kermon. Persze érthető, hogy együtt kell dolgozni és erősítjük egymást, de valahol azért ijesztő, hogy egyedül nem lettem volna képes megvédeni magam. Sera elmélete a csuklón lévő varázslatról érdekesen hangzik. - Akkor meg kellene nézni mindenkiét, nem? - odatartom én is az enyémet, mert nekem annyira nem erősségem a rúnamágia, de így legalább kiderül, hogy helyes-e az elmélet.
Gillian felháborodására kicsit beharapom az ajkamat, aztán kicsit megingatom a fejem. - Nem azt mondta, hogy kiléptek. Azt mondta, hogy elbuktak. Belehaltak egy küldetésbe és az angyal erejével Vlad képes volt az idő folyamába belenyúlva egy korábbi énjüket megmenteni és azokat kellett elküldenem. - válaszolom neki, egy kicsit részletesebben, hiszen bennem is ugyanezek fogalmazódtak meg, amikor magához hívott és elmondta miért is vagyok ott. Ebben a világban így is halottnak számítanak, de helyette egy újat kezdhetnek, ami... ami jobb, mint a semmi... de ha észreveszem rajta, hogy a rossz érzések nem csak a szituációval kapcsolatosak, hanem felém is áramlanak, akkor azért látszik rajtam, hogy kicsit sopánkodósra veszem. Ha Rain nem zárkózik el tőle, akkor azért én is mosolyogva odatartom a Long Islandet egy koccintás erejéig, próbáltam mindig mindenkivel nyílt lenni, még ha közös varázslatokat soha nem is sikerült létrehoznunk, de azért próbálkozom. Mindannyiunk, a világ érdekében azt akarom, hogy ez az egész működjön, egy csapattá érjünk, és bár az, hogy többen koccintsunk és ne csak ketten nagyon apróság, de akkor is erősíti a kapcsolatot. Kivéve, ha fintorogva elhúzza a poharát és nem érti minek nyújtom. Hallgatom a kérdéseket és a válaszokat is, de amikor elér odáig Vlad, hogy ha egy marad az se baj, akkor én jóval kevésbé rezzenek meg, mint Lioneah. Nem, abszolút nem állok készen a halálra és még kevésbé az övére, de értem, hogy az angyal férfi hogy értette, mindig van remény és mindent meg kell tennünk, akkor is, ha egyre kevesebben és kevesebben vagyunk. Nem azt szeretné, hogy mindenki kihulljon, csak… az is egy eshetőség. Ha elbukunk úgy is vége lesz az egész világunknak, nekünk pedig teljesen mindegy lesz, hogy abban a pillanatban jön el a halál, amikor a világvége, vagy egy rövid időszakkal korábban… Az a cél, hogy mindannyian túléljük, az egész világ túlélje és én határozottan erre koncentrálom, de olyan erősen, hogy néha még ki is ül az arcomra, ahogy kicsit ráncolom a homlokom és agyalok. Okkal vagyok hallgatagabb és hagyom, hogy a többiek meséljenek, és eléggé meglepődöm, amikor Lioneah beszúr egy kérdést nekem. - Az enyém az Apokalipszissal kapcsolatos, de nem tudom, hogy ez a négy lovast vagy hét csapást, vagy teljesen mást jelent. - válaszolok bizonytalanul, a szemem sarkából az angyal férfi megerősítését vagy hozzáfűzését várva. Kinyújtom a kezemet Lioneah felé, hogy nyújtsa felém a csuklóját újra, hogy az övét is részletesebben tanulmányozzam. Persze, lehet, hogy Vlad perceken vagy pillanatokon belül elmondja, de még is a Hollóhátas-ereklyevadász énem valamennyire magától akar rájönni a rúnatetoválások titkára. Mással kapcsolatban meg sem szólalok, egészen addig, míg a figyelmet felém nem fordítja. Egy kicsit végigszalad rajtam a kellemetlenség, mert nem tudom, hogy pontosan melyik részét kéne elmondanom, hiszen az emlék, amit mutatott az eszméletlenül személyes a többit pedig nagyrészt elmondtam Gilly-nek és emiatt közvetve a többiek is hallották. - Gondolom az a vérmágia, amivel a halált kicselezve Hella és Autumn új esélyt kapott egy másik időben is az aspektusok része, egy egyedi varázslatom volt. Szó esett az elemek alapján újraosztani, az ötödik elem pedig az éter, én lettem volna. Viszont Apokalipszissel a csuklómon… Azon se lepődnék meg, ha a tieiteken és Fridáén a négy lovast jelképező szó lenne, akármit is jelentsen pontosan. Mintha a mágia valamilyen szabályt keresne és állandóan újraformálódna. - fejezem be, a hangom végig találgató, elméletni, bizonytalan.
Hümmentek egyet a feleletére és az italomba kortyolok. Azért nem tudom megállni, hogy futólag ne pillantsak a nővéremre, amikor Vlad azt mondja, hogy ha egy marad a végére akkor ennyi, mást már nem keres a csapatba. Nem mondom, hogy cseppet sem aggódom a nővérem miatt, mert bármennyire is ellenséges vagyok vele, vagy bárki mással, attól még nem szeretném, hogy baja essen. Végtére is sokáig ő volt a családunk egyetlen mozgatórugója, most is még afféle összekötőkapocs és nem igazán van más helyette. Halkan szusszanok egyet, ahogyan hallgatom Vlad szavait és kivételesen még csak nem is kötök bele abba, amit mond, meghagyom a kérdések lehetőségét is a többieknek. Ennél én gyakorlatiasabb vagyok, kevésbé zavar, hogy nem volt önálló szórakozási lehetőségünk, mint Raint. Engem amúgy se vonz az ilyesmi. - Szóval ez épp mit tud? - pillantok aztán a nővéremre a poharam felett, hiszen ő már megnézte a rúnákat, úgyhogy bizonyára tisztában van az erejükkel. Engem az cseppet sem zavar, hogy pont a jók hullottak ki a csapatból, sőt valahol nem is annyira meglepő. Végülis a jók egyáltalán nem biztos, hogy bármit megtennének a siker érdekében. Folyton kétségekkel, meg mindenféle elvekkel kell megküzdeniük. Az olyan, mint én ellenben ezt jóval könnyebben veszik, bár szó se róla a nővérem lehet, hogy fekete szárnyú, de ez mindkettőnket erőteljesen meglepett. Azért ő kétlem, hogy bármit megtenne a világ megmentéséért, vagy legalábbis jóval többet hezitálna, mint én. Már ha persze elfogadom és komolyan veszem ezt a világvége dolgot, ami nálam még mindig mondhatni kétesélyes. Valahogy nehéz elhinnem csak úgy egy szárnyas fickónak, hogy hamarosan minden elpusztul és csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy mégse legyen így. Főleg, ha azt nézzük, hogy nem tűnünk kifejezetten erős, egységes és ütőképes csapatnak. Ezek alapján a világnak nem úgy fest, mintha túl sok esélye lenne.
Lioneah most nem érez vizslató tekinteteket, lehet, hogy a szobában volt valami kémvarázs. Esélyesen nem azt akarta valaki felmérni, hogyan öltöznek az angyalok át, sokkal inkább valami sötét szándék áll a háttérben. Seraphine a csuklókat nézegeti, a sajátján, miután nagyon fókuszál, egy lepusztult táj rajzolódik ki, ami oly sivár, mintha varázslattal puszították volna el. Az angyali nyelv a latinhoz hasonlatos, de mivel most mindegyikhez értenek, a varázslat neve: Apokalipszis. Hogy mit tud a varázslat, azt nem lehet még tudni. Ha a többiekét is megnézi, mindegyiknek van valami háttere is, az övő fekete, Lioneah piros, Gilly sárga, Rain pedig barna. Ám ahhoz, hogy jobban megnézze a többiekét is, most még nem töltött el elég időt.
Tehát leülünk egy kicsit koktélozni, elégedetten konstatálom, hogy mind a négy angyal kiváncsi, szinte tűkön ül, hogy válaszokat kapjnak, viszont csalódottság is van bennük a korábbi bukások miatt, s hogy ilyen nagy terhet vajon hogyan bírnának e a fogyó létszámmal. - Ez elég összetett kérdés. Tudom, hogy nem azt a következetességet birtoklom, mint azok, akik erre a világra születtek. Úgy is mondhatnám, ha közel a vég, akkor miért ne élvezhetnénk ki? A személyi változások. Fordítsuk meg: ha annyira tökéletes lenne a tervem, akkor vajon értéket képviselne az, aki most itt ül? Ha csak egy elit kommandó, heten, akiket kiválasztok, majd egy szó nélkül, kétségek nélkül, kudarcok nélkül végrehajtja a tervet.. Nos nem, a világ nem így működik. Nem én nem választok jól. A választás csupán egy esély, rajtatok áll, hogy mi lesz a vége. Ám több tanítványom, Fryderikát még ide számolva, már nem lesz. Ha egy valaki fog szembenézni a sötét angyallal.. hát az is megtörténhet. - Feleslegesnek érzem immár újragondolni, valakivel az elejétől kezdeni ezt az egészet. Lioneah szavaitól természetesen nem vártam mást, ezért is kap őszinte választ. - Nem biztos, hogy van értelme más aspektusokban gondolkozni, mint ami eddig volt. Talán a sors iróniája, hogy két fekete és két szürke szárnyú angyal maradt. Az, akivel szembe kell majd néznetek, csak a legerősebb tudással, hatalommal győzhető le. A fény vagy csábítós aspektusok.. Vajon erőltetnünk kell őket? És igen, ma első sorban tanulni fogtok, de lesz a végén egy próba is, hogy ha már ennyire rászoktattalak Titeket az éles helyzetekre. - Most kortyolok egy cseppet, valóban nem úgy tűnik, mintha kaszinózni akarnának, netán egy kicsit bulizni, kár ezekért a szép ruhákért, de így jár az, aki tettrekész angyalokat nevel ki. - Ultraegyedi varázslatok, ahogyan elsőre is. Az aspektusotokhoz köthető, egyszer felhasználható varázslatok, amik sok esetben igazából kárba is vesznek, de sebaj, ameddig él az az eszencia, amit az otthonomból hoztam.. Van még néhány hasonló. Seraphine? - Nézek most rá kérdőn a halál angyalra, nyugodtan mesélje el, hogy mit tapasztalt. Ezzel végülis jóváhagyom, hogy Gillan kérdezzen, választ is kap, de lassan kezd összekovácsolódni a csapat, engem is megismerni, nem kell immár nekem mindent kimondani.
Az új rúnák a csuklóinkon egészen meglepnek, főleg, hogy eddig fel sem tűnt, szóval most nézek egyet, hogy ennyire hogy lehetek szőke?! De aztán inkább csak azon tűnődöm el, hogy most vajon mit kaptam? Legutóbb az óriási gólem nem éppen volt egy álcázható jelenség… Azért amit Sera mond a többiekről arra alaposan megnyúlik a képem. És persze pillanatra az arcomba szökik a vérem és nagyon csúnyán nézek. - Még hogy van szabad választásunk arra, hogy leléphetünk!! - puffogom felháborodottan, de aztán egy dühödt fújtatással kiengedem a gőzt és inkább csak megigazítom a hajamat. Kellemetlenség lesz úrrá rajtam és az, hogy Sera küldte őket oda, hirtelen feszélyezni kezd. Bár nem leszek ellenséges vele, csak egyszerűen feszélyez, hogy ilyen erőt birtokol. Lehet, hogy én is, csak más jelleggel és nem gyakoroltam, nem feszegettem a határaimat, az ismert mágiám határait, de azért ez elég para számomra.. Az az igazság, hogy világ életemben feltűnő jelenség voltam. Valamivel mindig rátettem… És a másik; harsányan állítom, hogy attól mert valaki feltűnő, vagy épp nem, tökmindegy igazából senkit nem jogosít fel arra, hogy bántsák, ahogy Liot vagy Zac-et. Bár erről én mit sem tudok és Lio nemtetszését sem tudom hova tenni, legfeljebb elkönyvelem, hogy konzervatívabb a látásmódja. De hát ha egyszer így hívják ezt a koktélt! Össze is koccintok Rain-el. Vlad felbukkanására majdnem kiköpöm persze, abszolút meg voltam róla győződve, hogy megint nem fog eljönni, de követem a többieket a boxhoz és én is leteszem magamat közéjük. A többiek igazából tökéletesen megfogalmazzák az összes kételyemet jelenleg én csak fontoskodva bólogatok, mintegy noszogatásképpen, hogy igen, erre és arra is nagyon szeretném hallani a válaszát. Nem csak valami kitérést mint eddig! A tekintetemben ezúttal vad elvárás van azzal kapcsolatban, hogy tartsa a szavát és tényleg válaszoljon! - Mik az új rúnák a csuklóinkon és ki melyik elemet kapja? Jah igen.. és ha mi elbukunk, akkor meghalunk, vagy mi is csak át leszünk dobva valami másik időbe?
You should see me in a crown I'm gonna run the city of nothing
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Baku - Azerbajdzsán 2024-04-28, 13:01
Kicsit azért megforgatom a szemem annak hallatán, hogy Gillyt ennyire izgatják a többiek. Jó, persze, tudom, hogy valamilyen szinten nem normális, hogy engem ennyire hidegen hagy, semmi bajom az emberekkel alapvetően, de miután le se szartak, mikor megérkeztem ide, így én meg arra teszek, hogy miért nincsenek itt. Ennyi. Igazából annyiból jobb is, hogy mivel az egyik mindig pánikolt, a másikkal meg semmit se lehetett kezdeni mert se nem beszélt se nem segített, így akármi is lesz az új feladat, szerintem még előnyből is indulunk. Az azért megüti a fülem, hogy valakinek kellett volna még jönnie, őt viszont nem ismerem. De mivel nincs itt, már nem is fogom, úgyhogy részemről tényleg mindegy. Alig várom, hogy végre a bárban legyünk és szórakozzunk egy kicsit. Ki is kérem a rendelésemet, de még nem iszok bele, megvárom amíg Gilly is megkapja a sajátját. - Egészség - nyújtom oda az italomat egy koccintásra, nem kommentálom a választását, mert mindenkinek más az ízlése, nekem mondjuk túl édes lenne, az biztos. Egyelőre nem csatlakozom a többiekhez, maradok a pultnál, amikor viszont meglátom, hogy egy Vladhoz nagyon hasonló férfi jelenik meg, kis sóhajjal lecsusszanok a bárszékről. - Egy kis időt azért adhatott volna… - jegyzem meg bosszúsan, de nem túl hangosan, majd követem őt és a többieket a boxba. Hallgatom a mondandóját és a többiek kérdéseit, a komolyabbakat már feltették, engem viszont más érdekel. - Szóval most csak tanulni fogunk? Semmi éles helyzet? - kérdezem kissé hitetlenkedve, bár lehet az is, hogy én értettem félre valamit, és az előző kaland is csak gyakorlás volt.
Lioneah és Rain teljesen elzárkózik attól, hogy rákérdezzenek pontosan hol vannak a hiányzó tagjaink. Én se vagyok tisztában mindenkivel, szent meggyőződésem volt, hogy Fridával itt fogunk találkozni, de még sincs így. Egyedül Gilly-ben csillan meg a kíváncsiság, mivel ő a legkétkedőbb a küldetésünkben - gyakran nagyon is jogosan -, ez nem is meglepő. Ahogy folytatja a kérdést megingatom a fejemet, bár leolvashatja így is az arcomról, hogy nem sokkal jobb híreim vannak. - Elbuktak, de élnek. Nem itt, nem ezt az életet, távozniuk kellett egy másik korba. Vlad mentette meg őket és én... én küldtem őket oda. - mondom a lánynak, azért az, hogy kiragadta őket az angyalság előtti időből és közel száz évvel korábbra kerültek nem feltétlenül jó hír. Nem halál, nem gyilkosság, nem teljes bukás, de... nem jó hír... Amikor mindenki odanyújtja a csuklóját és újabb tetoválások jelentek meg rajtunk érdeklődve nézem végig az összeset. Logikát, ismerős elemeket keresek, nem csak az evilági ismereteimből, hanem az angyalszárnyak varázsából, a Kermon-ból, az előző tetoválásokból, amik a csuklóinkon voltak a szimulációból és minden információból, amire szert tehettem mialatt a kúriájában titokban "edzett" minket. Jó lenne ezúttal előre tudni a képességeinket, vagy legalább sejteni, és tudatosan használni őket. Lioneah-n kívül végül mindenki az új ruhában indul el, azt hittem, hogy az enyém kivágott lesz a furcsa köldökig érő dekoltázzsal és a majdnem csípőmig érő felsliccelt szoknyarésszel, de be kell vallanom, hogy ahogy Gillianen áll a sifon ruhája kicsit még nekem is elakad a lélegzetem. Furcsa, hogy már évek óta nem hordtam ilyen tiszta, fehér, csillogó ruhát, most is képtelen lettem volna ezt választani, mintha ennyire rám nyomta volna a bélyegét minden, hogy álszentségnek érzem a tisztaság jelképét. Nem mintha a szabása ártatlan lenne. - Egy Long Island jegesteát, köszönöm szépen. - fordulok a pultoshoz én is, ha elkapom Lioneah pillantását, hogy esetleg nem helyesli, hogy "akciózás" közben alkoholt igyak becsúsztatom a kezem a táskámba és csak neki a tenyeremből megmutatom a kis fiolát benne számtalan apró sötét golyószerű tárggyal, de ő simán felismeri felirat nélkül is. Bezoárkövek, vagy annak egy változata, ami mindenféle mérget semlegesít, ahogy az alkohol is lényegében méreg a szervezetünknek. Vlad megjelenése ugyan kissé meglep, még is valahogy az öltözékével furcsa módon bele illik ebbe a báros-kaszinós környezetben annak ellenére is, hogy elméletben angyal és nem ide képzelné el az ember az angyalokat. Csak fejet hajtok felé, afféle biccentés köszönésképpen és követem a boxba a többiekkel. - Kétlem, hogy túlságosan felszabadultan tudnánk kikapcsolódni úgy, hogy úgy hozott minket össze a sors - azaz Te - így együtt, mert nyakunkon a világ vége. - vallom be, nem gonoszul, nem kekeckedően, csak őszintén. Lehet, hogy vannak boldogabb, probléma-mentesebb napjaim, amikor egészen elönt a remény a jövőmmel kapcsolatban, de nem akkor, amikor átutaztuk a fél világot egy küldetés miatt és már megint probléma van a létszámmal. Nekem már volt lehetőségem jó pár kérdést feltenni, amikor a kúriához hívatott, így jogosabb hagynom szóhoz jutni azokat, akiknek nem volt, vagy régebben volt csak rá lehetősége, miközben a tekintetem leszalad az asztalra és egy szalvétával törölgetem le az esetleges vagy nemlétező porcicákat és a vizet, ami a hűtött italokról lecsapódik kényszercselekvésként. Attól még a fülem határozottan nyitva, a gondolataim is témánál maradnak, főleg persze akörül mozognak, amit a múltjáról osztott meg velem legutóbb. Ha a végső csatában sem lesz meg a létszám... akkor biztosan elbukunk és velünk együtt a világ is. Ha igaz, amit mondott, minden kimenetelben valami távol tartja majd a segítésünktől és rá se számíthatunk majd, pedig ő a legerősebb nyilvánvalóan.
// Rúna elemzés, hátha rájön, hogy mi mit jelent, varázslatok kapcsolódnak-e az új elemek elosztásához, stb. - IQ: 25, Rúnaismeret: 45 + Nyelvészet, Rúnamágia, korábbi tapasztalatok a többi másvilági varázslattal. //
// 