2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Csak megcsóválom a fejemet Sera szavaira. Értem, amit mond és talán az ő szemszögéből van is értelme, de ez akkor is olyan bizalmat követel meg, ami kétlem, hogy akár bennem is ott lenne, ezért nem várom el a másik két angyaltól sem. - Én se ugrottam volna vakon. - vonom meg a vállamat a másik két lánynak célozva és igen azért van abban valami, hogy a tükör összetörése terén se jutottunk egységre, ami most darabokban van, amiután meg volt a baj. Hogy tényleg kellett-e az össztörése, vagy csak végső megoldás volt, azt én magam sem tudom, de az biztos, hogy most darabokban van és minket mutat, meg a már nem élő, vagy legalábbis nem ezen a világon lévő angyalok. - Minket. - felelek egyszerűen - - Mi vagyunk a tükrökben. - felmutatok párat, mintha csak kamera venne miket és jobb híján elpakolom őket, mert minden bizonnyal okkal mutatnak minket és ami a gondolataim közé furakszik az is fontos lehet, bár még nagyon nem értem, hogy hogyan tudnánk a többiektől bármit is szerezni, ha csak a tükörrel nem tudjuk magunkra vonni a figyelmet és kapcsolatot teremteni azzal, akit odaát mutat. - Azt hiszem igen, olyan érzésem van, hogy mindenkitől kell valami személyes, azzal védhetővé tehetnénk a barlangot. Bár... az csak minket védene. És, ha nem csak védelem lehetne, hanem börtön is? - fut át a gondolat az agyamon. Ha oda zárnánk be azt a nagy ellenséget, aki elakarja pusztítani a világot egyszer s mindörökre? Az biztos, hogy túl erős, tehát nem tudom, hogyan tudnánk elpusztítani, de egy örök börtön jó megoldás lehet. Na persze mindig kockázatos, mert egy börtönből ki is lehet jutni, de időnyerésre jó lehet, vagy hogy a melót átpasszoljuk egy következő generációnak. - De hogy hogyan szeretznénk mindenkitől valami személyeset... - vonom meg végül a vállamat, elővéve az egyik üvegcsét, eltéve a tájolót közben, ha nem kell még valami miatt valakinek. Megpróbálom azért megkocogtatni, megrázni az üveget, akár például fényt villantani rá, vajon van-e bármi, ami átjuthat ezen a kvázi átjárón, ami olyan, mintha csak a mi irányunkból lenne aktív. De ettől függetlenül részemről indulhatunk és Szezám tárulj!
Lioneah a tizenkét tükördarabban magukat látja, legalábbis négyben, s a kamera élő képet mutat. A másik nyolc darab úgy fest, mintha egy fekete-fehér filmet néznének, a nyolc, immár halott angyal látható, afféle korabéli ruhákban, mintha csak egy századfordulós bálon ragadtak volna. Vajon ennek miért van jelentősége? Lioneah viszont fura bizergést érez a tájoló irányából, mintha az, amit eddig elterveztek, hogy netán a barlangot teszik védhetővé, minden angyal szempontjából fontos lenne. Lehetséges, hogy ezt a tizenkét kiválasztott angyal mágikus komponenseiből lehet összerakni? Lioneah dzsinnként már hallhatott ilyenről, lehet szó hajtincsről, csontról, körömről, vérről, de valaminek lennie kell, hogy egy komoly varázslat így működjön. Talán Vanessa egykor így találta ki, hogy ha a "gyermekei" egyszer összefognak, akkor szembeszállhatnak a gonosszal? Na igen, de a nagy probléma az, hogy nyolc angyal halott, és igen nehézkes lenne felkutatni a maradványaikat. Adja magát a helyzet, hogy valami módon mégis elérhetőek. Seraphine-ban viszont szörnyű gyanu ébred. Talán Vlad nem mondott el mindent arról az emlékről. Adott, hogy Vanessa meghalt, egy szörnyű rém elpusztított a világ nagy részét, de a halálangyal így a tűkördarabok és a tájoló birtokában valahogy kezdi átlátni, hogy nem csak ennyi történt. Talán van még egy fontos részlet, amit eddig nem tudnak. A tájolónak is van egy második, alsóbb rétege, ami nagyon nem akar kinyílni, mert valaminek nincsenek a birtokában, legyen szó információról, komponensről, vagy akár csak helyszínről.
Szerencsére nem hallom amit Sera mond. A jelenlegi feszült állapotomban biztosan elküldeném a jó fenébe, hogy Lio számára azzal kapcsolja össze, hogy nem ugrottunk utánuk, hogy nem aggódunk őszintén érte! Mi is megtettük amit jónak láttunk, úgy, ahogyan biztosnak láttuk. Ez nem jelenti, hogy félvállról vettük, hogy Liot kilökték! Micsoda baromság! De szerencsére halvány fogalmam sincs erről és addig jó ameddig ez így is marad. Felérnek a többiek Rain válaszol Lionak és annyit hozzá toldok - Szerinte nem bízunk eléggé a saját erőnkben sem. Nem tudom, ha azt látom, hogy a szárnya Lionak fuccsot mond, az engem arra enged következtetni, hogy a Vladtól kapott angyali mágiát egy csettintéssel képes megvonni tőlünk az ellenfelünk. Ráadásul valamilyen térkapcsolaton keresztül a távolból… - szemet forgatok harsány geszikulálásokkal - Szóval olyasmit próbáltunk amiről úgy gondoltuk működhet. Maradtunk a pálcamágiánál. - felhúzom a vállaimat és széttárom a kezeimet. Aztán inkább a papírra fordítom a tekintetem, mert azt én is belátom, hogy a dühöngéssel nem megyünk semmire. - A koordináták Szezám barlangjának eredeti helyét jelölik. Szerintetek ennek a barlangnak köze lehet valamilyen módon ahhoz, ahol Vlad túlélte? A sivatagon kell átkelnünk ha oda akarunk menni. - Lio felhívja a figyelmet a tükrökre nekem pedig kissé megnyúlik a képem. - Szerintem menjünk a barlanghoz. Talán ha oda érünk a tájolóval is sikerülhet mit kezdeni. - Mostmár olyan mindegynek találom, hogy mit mondunk ki vagy mit nem. Úgy is mindenről tud az ellenfelünk…
Viszonzom Gilly pillantását, még szép, hogy neki se tetszik ez az egész. Nem csináltunk semmi rosszat, úgyhogy ezt az egész felháborodást nem értem Vladimir részéről. Itt mi háborodhatnank fel, amiért szó nélkül itt hagyott. Lioneah kérdésére ismét csak dühösen válaszolok, bár az ingerültség nem neki szól, hanem a helyzetnek. - Lelépett, mert felháborította hogy nem vetettük magunkat utánatok a bizonytalanságba. Szerinte ez nem csapatmunka es lehet legközelebb nem is segít - forgatom meg a szememet. - Mert az aztán nagy csapatmunka volt, amikor ketten mondtuk, hogy törjük össze azt a rohadt tükröt, de nem lett belőle semmi - utalok vissza a korábbi esetre, na meg arra, hogy igazából szinte mindig egy valaki akciózik es rohadt igazságtalan hogy mi kaptuk a szidást, mikor tényleges egyetértés eddig sose volt az összes tag között semmiben. - Mit látsz? - kérdezek rá, mikor a tükröt vizsgálgatja, bár tisztes távolságból teszem ezt, én közelebb nem megyek hozzá. - És most hogyan tovább? - teszem fel a kérdést, ezúttal mindenkinek, mert a helyszín megvan, a tükörről is kiderült ez-az. Én személy szerint folytatnám, amit elkezdtünk, öngyilkossági kísérletek nélkül.
Az ölelés jól esik, kicsit megnyugszik a szívverésem is, ahogy látom, hogy egyáltalán nem sérült meg akkor sem, amikor erővel kitaszították. - Attól tartok, hogy esélyünk se lesz, ameddig nem tartunk össze, talán a tájoló következő szintje is kinyílt volna, ha őszintén bíznak bennem vagy őszintén aggódnak érted és kiugranak. - osztom meg vele, mielőtt még felmennénk. Azért az én megmondtamra kicsit felsóhajtok, még mindig tartózkodóan azzal kapcsolatban, hogy a pusztítás volt a jó út. - Lehet, hogy vészhelyzetben ezt lépte meg, de így se vagyok meggyőzve, hogy nem lesz hátulütője a dolognak. Egyszerűen... túl erős az ellenfelünk, hogy ne gondoljak minden eshetőségre. - vallom be, miközben a szárnyakkal gyorsan visszaérünk a szintre, szóval remélhetőleg a többiek is a szobában maradtak és nem kezdtek el lemenni minket keresni, mert akkor egymást kergetnénk egy darabig. Én se mutatok neheztelést különösebben feléjük, azzal nem leszünk előrébb, ha a csalódottságomban hangot adok. Vlad lelépett, csak egy üzenetet hagyott hátra és ha kiakadt, akkor már valószínűleg hallgattak egy kört. Én inkább csendesebben nézelődök egy darabig, kicsit sokan vagyunk ereklyevadász beállítottságúak, szóval nem feltétlen maradt nekem tenni való, ha Gilly látta a megadott helyet, mesél Szezám barlangjáról, Lioneah pedig a tükröt kezdi el tanulmányozni újra. Amikor a húgom felhívja a figyelmet meg persze egész egyszerűen én is ösztönösen kíváncsiságból arra lépek határozottan kiver a víz, ahogy a tükör darabokban az angyal-jelölteket látom viszont. - Ő is pontosan tudja, hogy kik vagyunk, mint a tájolóban a képek. Amikor a te arcoddal mozdult meg a tükör... - újra átfut a nyakamon egy kis hideg és megrebbenek, ahogy a pihék felállnak a tarkómon. - Csak ne azt jelentse, hogy innentől végül velünk, bennünk lesz. - mondom tovább, de lényegében csak elméleteket gyártok, amiket az óvatosságom és a félelmeim táplálnak. Éppen ebből az óvatosságból próbálok egy kicsit elmélyülni a képességeimben és a nagy ellenfelünk lélekjelenléte után kutatni, mintha csak szellemet akarnék érzékelni. Nem véletlenül sokszor ugyanazt jelenti a szellem és a lélek, mindkettő az élőlények igazi esszenciája és egyelőre úgy tűnik, hogy ő is testetlen és csak trükkökkel, varázslatokkal kerül a közelünkbe. Tehát látszik rajtam, hogy egy kicsit magamba szállok és koncentrálni kezdek, a fekete szárnyaimat még csak el se tüntetem a hátamról, hosszan, mélyeket lélegezve próbálom kiterjeszteni az érzékeimet.
// Halál angyal + Kísértetvadász, esetleg III. szint stimmel a legjobban: III. Képesek erős ártó szellemeket is elűzni, vagy az akaratukat rájuk kényszeíteni. A túlvilág jelei alapján könnyebben értelmezik a jeleket, nyomokat, észreveszik a nem odaillő dolgokat. Egyértelműen érzékelik egy sötét teremtményről, legyen az szellem, vérfarkas, vámpír stb. hogy micsoda és kicsoda és hol van pontosan. Képesek ezeket a lényeket az uralmuk alá hajtani, persze ez függ a lény szintjétől, korától és a kísértetvadász korától és gyakorlatától is. //
Azért végignézek magamon, de nem érzékelek komolyabb sérülést, ha csak nem vágott meg az ablak, de úgy, hogy a nővérem itt van még ez is gyorsabban gyógyul és azért a képsségeim se gyengék, hogy sokáig megmaradjon egy-egy kisebb sérülés. Az ölelésnek utat engedek, bár azt Sera jól sejti, hogy jobb, hogy nem tartja ki túl hosszan, mert azt azért nem viselném jól, főleg hogy jó lenne mielőbb megnézni, hogy mi van odafent. - Jól vagyok, tényleg! - nyújtom el kicsit az utolsó szót, hogy ne aggódjon ennyire. Látom, hogy azért bosszantja, hogy a többiek nem jöttek utána, de őszintén szólva én tényleg nem is vártam volna el tőlük. - Én se ugrottam volna utánuk, szóval részemről nincs harag. - vonom meg a vállamat. Értem én, hogy a nővérem ilyen és rólam volt szó és talán ő tényleg megtette volna bárki másért is gondolkodás nélkül, de én bizon nem. Ennyire még nem bízom ebben az egész angyalosdiban, sőt még Vladban sem. A jó ég tudja, hogy bárkiben maradéktalanul megbízom-e egyáltalán, de ez most nem a legjobb pillanat arra, hogy ezen elmélkedjek. Azért arra, hogy hallotta a tükröt összetörni felszökken a szemöldököm, afféle "Hah, én megmondtam!" stílusban, hiszen eleve kezdhettük volna ezzel, ahogyan javasoltam és akkor nincs ez a kis kalamajka. Mindenesetre felérve meglepetten tapasztalhatjuk meg, hogy Vlad már nincs ott. - Minden oké, és hol van ő? - nézek körbe, mert hát Vlad felszívódott és azt még nem is tudjuk, hogy előtte egy kis hisztit is levágott itt, vagy mondhatjuk fejmosásnak is, ki minek nevezi. A papír vizsgálatát meghagyom azoknak, akik jobban értenek hozzá. Nem az én terepem az ilyesmi, ellenben a tükör jobban érdekel, hiszen mégis csak én voltam benne eléggé kellemetlen helyzetben. - Hát ez igazán fura... - nézem meg őket és a többieknek is szólok, hogy mit látok. Azért jobban is megvizsgálom egyrészt dzsinnként, másrészt, hogy pontosan mit látni benne. Magunkat kívülről, vagy én a tükörképemet, vagy mintha egy kamera venne, netán csak egy általános mágikus festmény. Ha kamera szerű, akkor élőképet mutat?
//Dzsinn IV.: IV. Könnyen átlátják tárgyak működését legyen az egy zárszerkezet, csapda, vagy mágikus ereklye, ezáltal fel is ismerik a mágikus tárgyakat egy pillantás alapján//
Lioneah szerencsére nem talál otthon senkit, így nem kell magyarázkodni. A szárnya már működik teljesen jól, és még Vlad bűbája is tart, így fel tudnak repülni a saját szobájuk erkélyére, így vissza tudnak menni a kiindulási pontra. Itt tudnak találkozni a másik két angyallal, akiket a mentor most csak úgy ott hagyott, így vitatkozni sem lehet, hogy jogosan vagy sem. Ezt maguknak kell eldönteni, hiszen senki sem tart varázspálcát a fejükhöz, hogy részt vegyenek a világ megmentésében. A koordinátákat együtt át tudják nézni, Gilly akár még mint ereklyevadász is be tudja határolni, hogy még a mugli mitológiában, mesevilágban is említik a helyet, de természetesen nem hisznek benne, ez pedig Szezám barlangja. Érdekes, hogy az eredeti mondavilágban ugye Törökországban van, de hát egyértelmű, hogy a varázslat sok mindent elferdít, hogy aki nem ért hozzá, ne lelhessen rá. Vajon ez a barlang annak a párja, amiről Vlad mesélt? Ahol túlélte a világvégét a saját síkján? Mindenesetre könnyen be tudják azonosítani, hogy a kaszinóvárosból merre kéne menni, nincs olyan vészesen messze, a sivatagon át. Most azonban sajnos nincsen semmi támpont, de amint Lioneah is kicsit közelebb lép például a tükör maradványaihoz, ő veheti azt észre, hogy érdekes módon egyelő darabokra tört, és mind a tizenkét darabban most az angyalok láthatóak. Nyolcban természetesen az alternatív századfordulós korszakban, a maradék négyben pedig ők maguk vannak. Vajon ez mit jelenthet?
Vlad vérmérséklet változása kihozza belőlem az állatot… Vagyis kihozná, ha nem lépne le, mielőtt bármit is reagálhatnánk rá. De az arcom kifeszül egy pillanat alatt, mint egy szűkre szabott ráncfelvarrás után és kétszer is el kell számolnom magamban háromig, majd kifújnom a levegőmet, mire újra kész vagyok egy hajdobással lerázni magamról amit hozzánk vágott és nem elkezdeni dühöngeni azon, hogy mondja már el nekem valaki pontokba szedve, ha már ilyen számonkéregetősdi megy, hogy mit is tanított nekünk pontosan?! És mi az, hogy nem bízunk a saját képességeinkben? Pont azért nem ugrottam le, mert úgy éreztem, hogy pálcamágiával többet tudok tenni, mint úgy, hogy ha kiugrok füttyentésre és esetleg pont úgy járok, mint Lio.. Utánam is utánam ugrott volna bárki? Nem akarom áltatni magamat, azzal, hogy ezt természetesnek veszem. Szeretem magamat, de ekkora egóm még nekem sincsen! Nyilván ha Lizzy zuhant volna ki, el tudom képzelni, hogy hasonlóan reagálok mint Sera, akkor is, ha tudom, hogy Lizzyt még ha koppan is a betonon, esélyesen megvédte volna a sebezhetetlensége.. Így viszont inkább maradtam annál, amiről tudom, hogy igenis működik és szintén segítséget tudtunk nyújtani! Vissza nézek Rain-re egy megvető fintorral az arcomon, nyilván nem neki szól - Én nem tudom. - csóválom meg végül a fejemet egy fáradt kifejezéssel. - Mi az, hogy amit mi főztünk?! Mi a francot is főztünk? És mi az, hogy majd meggondolja? - affektálok dühödten - Szép kis alak. - de inkább valóban a haladásra fordítom az energiámat. Beérve a többieket pedig nekem is rögtön Lio-nak szól az első kérdésem - Jól vagy? - aztán már én is megnézem a cetlit. - Koordináták? - Vlad kiakadását már nem is méltatom inkább mert csak újra felidegesítene. Inkább arra koncentrálok, hogy be tudjam azonosítani a koordinátákat.
Mi tehát a varázslásnál maradunk, már pedig a józan ész minimum ezt diktálja, nem fogok senki után leugrani ilyen körülmények között, főleg parancsszóra nem. A varázslással le tudjuk lassítani a lányok esését, de Vlad ahelyett, hogy örülne ennek a fejleménynk, nekiáll tombolni. Pislogok párat, hogy ez most mi volt, mert nyilván meg se várja, hogy megmagyarázzuk, mit miért csináltunk, csak elénk hajít egy cetlit. Felveszem a földről, de egyelőre zsebrevágom, én se nézem meg. - Ez meg mi a franc volt? - nézek értetlenül Gillyre. - Még, hogy csapatmunka… az nem csapatmunka, hogy egy valaki mond valamit és minden mérlegelés nélkül azonnal követjük - forgatom meg a szememet dühösen. Még egy pillanatra kinézek az ablakon, hogy tuti rendben vannak-e, de látom, hogy már állnak fel és jönnek befelé/felfelé, úgyhogy látszólag nincsen komoly bajuk. - Minden rendben? - kérdezem, ha megérkeznek. Nincs bűntudatom amiatt, hogy nem ugrottam ki, úgyhogy fel se hozom ezt a témát. - Vlad kiakadt, lelépett, ezt hagyta itt nekünk - húzom elő a papírt. Nekem a cím nem mond semmit, nyilván semennyi időbe nem telne kideríteni, hogy hol van és mi ez, de várom, hogy kapunk-e még egy esetleges számonkérést, hogy miért nem tettük kockára az életünket, mert készen állok a válasszal.
Őszintén nem törődök már azzal, hogy mi történik a tükörrel, abban se vagyok biztos, hogy akik fent maradtak azok tényleg biztonságban vannak-e. Nem arról van szó, hogy tényleg ne érdekelne a dolog, hanem arról, hogy csak Lioneah lebeg a szemem előtt, az, ahogy zuhanni kezd, ahogy látom, hogy nem nyílnak ki a szárnyai, pedig az lenne a legegyszerűbb válasz a helyzetre. És ugrom. Akkor is, ha a többiek nem követnek, akkor is, ha már biztonságos lenne maradnom, akkor is ugrom, mert a húgom az, aki zuhan. Mi lett volna, ha mást hajít ki az entitás az ablakon? Akkor is azonnal rohantam volna, hogy a közelségemmel aktiváljam a kermont és együtt meneküljünk meg? Fogalmam sincs, és soha életemben nem voltam olyan arrogáns, hogy az ellenkezőjét állítsam büszkeségből. Egészen addig, míg nem látom a húgomat egy erkélyre belendülni szabadesésben zuhanok lefelé és csak akkor lassítok a szárnyaimat kitárva, amikor látom, hogy megoldotta a helyzetet. Ahogy lelassultam eléggé jön a falon futás és mellette érkezek. Még a kérdését is alig hagyom, hogy kimondja, már lendülök, hogy szorosan magamhoz öleljem egy megkönnyebbült sóhajjal. - Semmi bajom, megsérültél az ütéstől? Az esést láttam, hogy könnyedén kezelted, de a tükörképed... az ellenségünk... nem történt semmi maradandó, ugye? - kérdezem, az ölelést gyorsan elengedve, mielőtt még érezném, hogy ő akarna ellökni magától. Nem arról van szó, hogy kisgyerekként kezelném, hiszen még egy teljes év sincs közöttünk, tisztában vagyok azzal, hogy erős boszorkány, de akkor is a testvérem. Ha neki nincs is szüksége az ilyen ölelésekre, nekem igen. Amikor körbe néz, hogy bárki látott-e minket én felpillantok és egy kissé beleharapok az ajkamba, a csalódottság elönti az arcomat. - Azt hittem... azt hittem követni fognak ők is minket. Nem bíztak meg bennem eléggé. - mondom halkan, de Lioneah számára is hallhatóan, nem teljesen motyogva. Abból már erősen kinőttünk, hogy jobban elkeseredjek és esetlegesen eltörjön a mécses, szóval egy mély levegővel megpróbálom kiadni magamból a feszültséget és bólintok a húgomnak. - Igen, menjünk vissza hozzájuk. Azt hiszem hallottam a tükröt összetörni, de lassan már semmiben se vagyok biztos. - teszem hozzá a végét, felnézek újra és eredendően én is szárnnyal emelkednék fel a húgommal, ha még tart a furcsa bűbáj, ami eltakar minket a külvilág elől, amíg angyalkodunk.
A reflexeim működnek és nem sokára már bevetődöm egy erkélyen, remélhetőleg nem zavarva meg ezzel senkit, aki épp odabent van, de ez érdekel most a legkevésbé. Így is elég nagyot kopanok és csúszok a padlón, hogy ne legyen kellemes az érkezés, de legalább nem odalent placcsanok szét. Így mindenképp jobb. Azért talán egy kicsit meglep, amikor Sera érkezik mellém követve az esésemet. Na jó, a nővérem, talán tényleg nem várható más, mint hogy gondolkodás nélkül cselekszik, de őszintén szólva a másik kettőtől fent nem vártam volna el effélét. Én se biztos, hogy csak úgy utána ugrottam volna valakinek, akihez nem köt rokoni szál, bármennyire is ez a logikus a kermon miatt. Azt hiszem az ember alapvetően életösztöne az esetek nagy részében erősebb, mint a tiszta logika. Nem hibáztatom őket és ha odafent lennék, akkor ezt Vladnak is megmondanám, bár erre nincs lehetőségem, így most csak összekapni igyekszem magamat. Feltápászkodom, kicsit leporolom magam és szusszanok egyet, mert most így a végére azért kicsit beüt a zuhanás sokkja, amit a megmenekülés ösztöne elnyomott még odakint a levegőben. - Kösz! Te rendben vagy? - kérdezem Serát. Körülnézek azért a szobában, hogy tényleg nem valaki szem előtt sikerült lenyomni ezt a produkciót, mert akkor még magyarázkodni is kell majd. - Megint kuszább az egész mi? - pillantok Serára miközben kicsit megmozgatom még magama, megropogtatom a nyakamat és igyekszem felmérni a helyzetünket, mondjuk, hogy hány emelettel kerültünk lejjebb és hasonlók, no meg, hogy a nővéremen látok-e sérülést, vagy ha lenne is gyorsan gyógyulna, mint az enyém. Az biztos, hogy fent már tudják, hogy nem placcsantunk, de nem biztos, hogy fel lehet mérni, hogy pontosan hol is jutottunk be újra az épületbe, szóval a legjobb ötletnek az tűnik, hogy mi menjünk fel hozzájuk. Azt még persze nem tudhatjuk, hogy Vlad közben le is lépett. - Gondolom irány fel. - jegyzem meg a nővéremnek csak mindegy félvállról, hiszen egyértelmű, hogy másnak nincs értelme. A zuhanás előtt nem beszéltük meg, hogy ha túléljük a bárban találkozunk, vagy a szobában. Megnézem, hogy működik-e már a szárnyam. Ha igen, akkor repülve is visszatérhetünk, ha nem akkor marad a jó öreg lift.
Vlad tehát összetöri a tükröt, és ledobja az illúziót a szálloda falára, hogy tudjanak tevékenykedni avatatlan szemek vizslatása alatt, amíg a másik szálon az angyalok megpróbálják lassítani Lioneah sérülését. Cseppet sem olyan kézenfekvő ezek szerint, amit Seraphine kiabál, mert hiába a kermon, a másik két angyal nem kapcsolódik be a távolság kiegyenlítésébe, hanem fentről próbálnak meg varázsolni, lassítani. Lioneah igyekszik bekapcsolni a dzsinn alakot, ami sikerül is, kissé talán füstszerűvé válik, emelett pedig még druidaként is cselekedni tud, az adrenalin felfokozza még a sebességét is, szerencsére nem lefelé. Növényeket pattint ki, az indák egyikét pedig már a csökkentett dzsinn sebességgel el tudja kapni, és belendülni az egyik erkélyen, azért kissé megüti magát, de gyorsan gyógyul még a sérülése is, mert érkezik mellé a nővére, a másik angyal, így a kermon valamennyit máris javít a közérzetén. Seraphine mellé tud érni az angyalszárnyakkal, de látványosan végigfuthat a falon, a muglik most úgyse látnak belőlük semmit, így hát Lio mellé érkezhet az erkélyre. A két fenti angyal talán varázslattal tudott javítani a zuhanáson, talán nem, de ők kapják most szemtől szembe Vlad villámló pillantását. Eddig úgy vették észre, hogy az angyal végtelenül türelmes, olykor szomorkás velük, de sosem volt dühös, netán leugatós, most azonban mindketten megtörténik. - Ezt hogyan képzeltétek? És ha meghal, mert még a saját erőtökben sem bíztok? Hol itt a csapatmunka? Hol van, amit tanítottam nektek..? Ha ez így marad, semmi esélyetek nem lesz. Akkor egyétek meg, amit főztetek.. Majd még meggondolom, hogy segítek-e egyáltalán.. - Egy aprót cetlit vág a két angyal lábai elé, aztán szó szerint füstté válik, és már ott sincs. A cetlin, ha megnézik, egy szélességi, és egy hosszúsági koordináta található, kérdés, hogy mit kezdjenek vele, ha folytatni akarják-e, mert nem biztos, hogy tényleg tudnak csapatként működni. Lehet, hogy ez valóban nem az ő harcuk. Ha valaki kiszemelte őket, talán tévedett.
Nem úgy gondoltam amit mondtam, hogy akkor Sera oldjon meg mindent egyedül, mert neki úgy is a vérében a hősködés, de egy ilyen eleve feszült és végletes helyzetben, nem csodálom, ha félre értések születnek, vagy érzékenyebben reagálunk olyasmikre amik ránk vonatkoznak. Az egész támadás a tükörlakó és védekezés Vlad részéről érzetre nagyon egyszerre történik és miközben az ablakhoz rohanok én is, együtt mozdulva a többiekkel kissé dühösen-de inkább főleg a pánik dolgozik bennem, kibukik belőlem - Arról volt szó, hogy frontális támadás! Nem arról, hogy fizikális közelharc!!!! - de Rain-el együtt én is ösztönösen pálcavarázslathoz nyúlok. Örülhetünk, hogy a mozdulat következtében -már a szálloda ablakon való átdobásnál- Lio nyaka még nem törik ki. Viszont arra, hogy Sera elvárná, hogy csak úgy kiugorjak én is az ablakon/erkélyen… Na azt már nem! Nekem sincs semmilyen hiperszuper képességem amivel ilyen mutatványokat csinálhatnék. A pompon lány tudományomhoz nem tartozik hozzá a parkúr. Ráadásul Rain sem ugrik és ha az a fontos, hogy együtt maradjunk akkor legalább ketten ketten maradjunk és ne hagyjunk senkit tök egyedül! Nem habozok becsatlakozni Rain-hez a varázslásba.
//Arresto momentum: lelassítja egy tárgyak vagy emberek zuhanását Varázserő: 20 pont Bűbájtan: 40 pont
Valahogy sejtettem, hogy nem jó piszkálni azt a tükröt, és tényleg jobb lett volna összetörni, főleg, miután Vlad is ezt teszi. Nem láttam a fedezékemből, hogy pontosan mi történt, de szinte egyszerre érzékelem azt, hogy valaki áthajítja az ablakon Lioneah-t és hogy Vlad beront összetörni a tükröt, amit ugye mi is megtehettünk volna. Az ablakhoz rohanok, és már kapom is elő a pálcámat, hogy egy lassító varázslatot mondjak, és ekkor hallom meg Sera hadarását. Hogy ugorjunk le? Na még mit nem, láttam, hogy Lioneah se tudja a szárnyát kinyitni, nekem meg nincsen plusz képességem, mint nekik, hogy ugráljak a falon vagy hogy más módon megmeneküljek… Maradok a varázslatnál, az legalább biztosan működik, és mindkettőjüket megmenthetem vele, főleg ha Gilly is segít, nem hiszem, hogy ő is utánuk ugrana, de majd meglátjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy egy csapat vagyunk, de én nem kockáztatom meg, hogy egy ablakból kizuhanva meghaljak már most az elején, főleg, hogy nem tudjuk 100%-ra, hogy működik a kermon, vagy hogy egyáltalán bármilyen képességünk a mostani szituban. Megcélzom a lányokat a pálcámmal, hogy elmondjam a lassító varázsigét, ami leteheti őket szépen a földre.
//Arresto momentum: lelassítja egy tárgyak vagy emberek zuhanását//
Inkább nem válaszolok Gilly-nek lent, amikor a világ pusztulásának elnapolásával jön, mert vélhetően valami költői megszólalás volt. Nyilván tudja, hogy egyáltalán nem ugyanaz két embert úgy-ahogy megmenteni, mint az egész világot, bár végtére is ezért vagyunk itt. Csak azután mondva, hogy én csináltam valamit, kicsit olyan érzésem van, mintha az én dolgom lenne "lepaktálni a halállal", ami egyedül túl nagy felelősség. Soha semmi másért nem vállaltam felelősséget, mint a testvéreim segítése, amikor kicsik voltunk én voltam az első, aki talpra állt, de ezen felül mindenhol csak tengtem lengtem és csapatmunkába kapaszkodtam. Ahogy most is én vagyok talán a legpozitívabb, aki csapatban akar dolgozni. - Azt hiszem a kézfogásnál többre van szükség. - válaszolok végül erre a részre, elgondolkozva, mielőtt felmennénk és perceken belül elszabadulna a pokol. Valamiért már attól az ötlettől is pánik tölt el, hogy összetörjük a tükröt, óvatos akarok lenni és körültekintő. Persze Vlad azt erőlteti, hogy használjuk ki amíg mi vagyunk az erősebbek és támadjunk, de mintha ahhoz szükségünk lenne a konstellációra is, ami legjobb tudomásom szerint még nem teljes. Tehát nem csoda, hogy amint a "másik Lioneah" elmosolyodik és megrohan az az emlékkép egyáltalán nem a támadásra gondolok, hanem ezernyi vészharang kongatja, hogy fogjam a húgom és meneküljek. Csak... hiába, ha az ellenfelünk mozdul először, mert nálunk peregnek a képek Aspasiáról. A húgom visszafogja a sikolyt, de sikoltok én bizony helyette is fülsiketítő hangerővel - ami talán közrejátszik Vlad belépőjéhez is - és azonnal felé lépek, hogy kiszabadítsam, de ő már csapódik is ki az ablakon. Elképesztő gyorsasággal gondolkodás nélkül váltok irányt, az ablak felé futok és szó szerint eldarálom a mondandómat Rainnek és Gilly-nek, meg sem állva, kiáltva. Ha nem lett volna ennyire durva a fordulat, akkor a szőke szaktársammal értettem volna egyet, hogy közös varázslatot hozzunk létre, szóval talán nem kell győzködni olyan nagyon, csak... remélhetőleg egyikük se tériszonyos. - A kermon! Együtt kell maradnunk... könyörgöm bízzatok bennem. Lio! - érek ezen a ponton az ablakhoz és lekiabálok a húgomnak. Még ha látom is, hogy a képességeihez nyúl, akkor is minden további nélkül utána vetődöm és csak nagyon, nagyon reménykedek, hogy a többiek is így tesznek. Nem hagyom arra, hogy Vlad mikor végez a tükörrel és mikor ér oda, azonnal cselekszem. Nem vagyok teljesen felelőtlen, azért figyelek a környezetre, hogy amennyiben nem sikerül egymáshoz közel se előpattintani a szárnyakat, akkor az akrobata képességeimmel kezdjek el a falon futni, kiszögelléseket keresni, de az első az, hogy elérjem a húgomat és meg tudjam fogni a kezét. Aztán, amilyen önálló, még a végén ő fogja hozzám vágni, hogy útban vagyok neki, mert már megoldotta! Arra pedig nyilván esélyem sincsen, hogy elmondjam a többieknek így zuhanás közben, hogy láttuk Aspasia halálát és az ellenségünk éppen Lioneah alakjában ölte meg, de ahogy túléljük ezt az egészet...
// Ezek csak így talonba az Akrobatából, ha a kermon nem kapcsol be: Falon futás, emberfeletti reflexek, helyzetfelismerés. //
Elégedett mosollyal konstatálom, hogy Rain egyetért, de Sera elkezdi ecsetelni a lehetőségeket én pedig finoman szemforgatva szusszanok egyet várva, hogy végigmondja milyen gond lehet belőle, ha összetörjük a tükröt. - Oké, legyen. - vonom meg végül a vállamat, de ez pont elég arra, hogy még vessek egy pillantást a tükörre mielőtt a nővérem leple megjelenik előtte. Belpillantok és meglepetten látom a jelenést végipörögni előttem, hogy aztán a hasonmásom egyszerűen kinyúljon a tükörből. A lábam megszűnik a talajjal érintkezni, épp csak magamelé kapom a két karomat, hogy legalább az arcomat ne vagdossa össze a tükör és huss máris érzem a szél vad csapkodását az arcomban. Még a familiárisomat is meglepi annyira az esemény, hogy nem volt ideje előre jelezni... gáz van. Az ösztön arra ösztökél, hogy sikítsak, de sikerül visszafognom és inkább csak magamban káromkodom, hogy miért nem törtük össze azt a nyamvadt tükröt, ahogyan először javasoltam. A zuhanás nem lassul, a szárnyaim nem jelennek meg, de éltem már át hasonlót. Évekkel ezelőtt nem sokon múlt, hogy kizuhanjak a bagoly toronyból. Akkor is a képességem mentett meg, ahogyan most is ösztönből kapcsol be. Indák nőnek az épület oldalán, hogy eltudjak kapni egyet belőlük, alant pedig a fák egyre terebélyesednek, hogy ha mégis túl közel kerülnék a talajhoz legyen, ami felfogja az ütközést és csak csúnyán megsérüljek a helyett, hogy szétlpaccsanok a betonon. Ez valahol ösztönösen kapcsol be, ám ahogyan felfogom a helyzet súlyosságát másképp is próbálkozom a repüléssel, hiszen képes vagyok rá, de ki tudja, hogy a szárnyak mellett nem blokkolja-e valamiképp ezt is az a perszóna. A dzsinn képességem segítségével igyekszem repülésre váltani és lassítan a zuhanást, no meg visszatérni a többiekhez.
//Dzsinn III. Láthatalanná tudnak válni korlátlan időre, amit irányítani tudnak, hogy csak az lássa őket, akit akarnak. Képesek emberi alakban is repülni, de ebben igen gyorsan kimerülnek és nem tudnak nagy távolságot megtenni. IV. A repülés már nem fárasztja ki őket és, akit megérintenek az ugyanúgy képes lesz repülni néhány perc erejéig.
Druida 2. szint: Cserepes virág méretű növényeknél képes felgyorsítani, vagy lelassítani a növekedést, vagy a fonnyadást.//
A lányok tehát belépnek a szobába, amíg az angyal kint várakozik, ez így fair. Még ha Vlad a születésüktől kezdve figyeli őket, ez inkább valami mentori, atyai támogatás volt, de felnőtt nők átöltözését nem fogja direktbe kukkolni. Lioneah tehát megérzi a sötétséget, ami figyelte őket, beazonosítja a tükröt is. Rain fedezéket keres, talán jól is teszi, Seraphine pedig megpróbálja kitalálni, mi is lehet a tükör. Az biztos, hogy tényleg valami átjáró, megfigyelő, vagy ehhez hasonlatos, és aki figyeli őket, ebben lakik most éppen. Lioneah megpróbálkozik az elmozdítással, Seraphine pedig a letakarással, de ekkor szörnyű dolog történik. Lioneah áll egy kicsit közelebb a tükörhöz, a felületen a másik arc, amely szintén az övé, elmosolyodik, s egy pillanatra a két nővér a múlt egy apró darabkáját pillantja meg, amelyben Lioneah (vagy valaki az ő alakjában) egész egyszerűen lángra lobbantja Aspasiát). Így már nem jutunk el odáig, hogy behívják Vladot. A múltidézés után a másik Lioneah egész egyszerűen átnyúl a tükröződő felületen, mintha csak valami folyékony anyag lenne, a sötétségangyalt a tarkójánál fogva ragadja meg, s nemes egyszerűséggel átdobja a szállodai ablak üvegén. Még a mozdulat közepette Lioneah érezheti, hogy ez valami megtervezett volt, mert ahogy elkezd zuhanni, tudja, hogy nem fognak kinyílni a szárnyai (de más módon próbálkozhat megállítani az esést). Ekkor viszont már Vlad is hallja a benti dolgokat, beront, a tükör felé robbant valamit, mire az szilánkokra törik, majd a korláthoz ugrik, de nyilván nem olyan gyors, hogy le tudjon repülni, elkapva a lányt. Egy kézmozdulat, s szálloda mellett egy olyan illúzió jelenik meg, mintha csak a csillagos estét látná mindenki. Ez az egész olyan villámgyorsan történik, hogy a három angyalnak azonnal kell reagálnia, ha meg akarják menteni a zuhanó lányt.
//határidő: augusztus 16, én írok 17-én, remélem elég hosszú határidő//
Lehet le kéne állnom a flegmázással, de legalább amikor Vladot felpiszkálom ezzel, válaszokat is kapunk. Én sem igazán tudom elfogadni, hogy bárki is bele nyúlt volna az életünk keletkezésébe. Még akkor sem, ha az a tény, hogy lehet van mindannyiunkban egy “angyali szikra”, az azért elég pozitívan hangzik. Valahol mégis elutasítom a gondolatot, hogy Vlad testvére, Vanessa “darabokra tört” és a szilánkjai bennünk éledtek újra. Ez kicsit olyan, hogy oké.. és akkor jött Uther és megpróblta felhasználni azokat, akikben ezek a “szilánkok” ott vannak.. Aztán most itt van Vlad, aki szintén próbál minket egyben tartani.. De így kicsit más megvilágításba helyeződik az, hogy miért sulykolta annyira, hogy próbáljunk meg közös varázslatokat létre hozni, közösen csinálni mindent ami a sötét angyal legyőzéséhez kellhet. De ezt mondjuk mondhatta volna korábban is, hogy amúgy Vanessa “áldását” emiatt tudjuk így meg így a legjobban kamatoztatni.. Nem akkor amikor már célegyenesben vagyunk és nagyon kéne a csapatmunka és társaik. Nem gondoltam volna ugyanazt rekonstruálni, vagy Autumn aspektusai nélkül megpróbálni létre hozni ugyanazt. Én is valami másra gondoltam, csak hasonlóra. De ebben végülis Vlad is megerősít. Sera válaszára szemet forgatok - Akkor próbáljuk meg elnapolni a világunk pusztulásának pillanatát is… úgy pármillió évvel! - fogalmam sincs, hogy ez lehetséges lenne-e de ha igen, én nagyon hajlanék rá. A tájolóra pislogok egy sort - Az nem elég áldozat, hogy mind itt vagyunk? - bukik ki belőlem és csak utólag esik le, hogy ez lehet nagyon tahó volt most. - Közös szeánszos kézfogás mindenki részéről? - dobom be a legegyszerűbbnek tűnő gondolatot, hiszen ha mind Vanessához tartozunk, a tájoló meg általa hozzánk, akkor valami jelképes “egyesülés” célravezető lehet. Végül felmegyünk én nem sokat matatok, elég egyszerű kibújni ebből a cuccból. Váltásruha gyanánt pedig lényegében egy edzős nacit és egy a bordakosaramnál elvágott kicsit bővebb, ujjatlan pólót húzok magamra egy szűk sportmelltartóval.. Legalább őket kordában kell tartani, ha már az életemet nem megy... A tükör problémájára Serára pislogok, meg Liora, aki megforgatja - És ha megpróbálnánk egy közös varázslatot?
Én most már túltettem magamon, hogy sors vagy nem, volt-e tényleges választás vagy nem, itt vagyunk, és van egy feladat, és tényleg hajt a tettre készség, hogy valamit csináljunk, így a lányokkal fel is megyünk végre átöltözni. Nem húzom az időt, csak felkapok valami kényelmes ruhát meg összekötöm a hajamat, és már megyek is vissza a közös helyiségbe. - Hát ez nem valami bizató - jegyzem meg hirtelen a pulzáló tükröt látva. - Nekem tetszik az ötlet - biccentek Lioneah felé, jó lehet túl hirtelen reakció ez most, de engem abszolút nem érdekel, hogy mi van a másik oldalán vagy ilyesmi, az a biztos, ha összetörjük, azonban gyanítom, hogy Sera meg akarja majd vizsgálni. A varázstárgyakhoz nem értek, én nem vizsgálom meg, és az összetörés úgy tűnik elmarad, mert végülis Sera elég logikus érveket hozott fel. De továbbra sem bízom abban, hogy nem esik semmi bajunk, ezért én biztosra megyek, láthatatlan és ismeretlen ellenfél esetében nem a támadás a legjobb ötlet, úgyhogy inkább fedezéket keresek, ha netán kijönne belőle vagy máshonnan valami, hogy ennyi előnyöm legyen.
Csak aprót biccentek arra, hogy jobban kibontja mekkora keze is lehetett a sorsunkban az nővérének, akármennyire is furcsán hangzik, igazából eszembe se jut komolyabban megkérdőjelezni, azon kívül, hogy foggal körömmel ragaszkodom ahhoz, hogy McCaine vagyok, minden testvéremmel egyenlő, a szüleink lánya. Ez csak afféle mágikus töltet, ami a másik világból érkezett, egy jószándék, egy áldás, de nem változtat olyan rengeteget. Eddig is maradni akartam, végig csinálni, és ezután is így lesz. - Nem igazán mondanám, hogy én nyúltam bele az időbe, inkább ő. - válaszolok Gilly-nek, Vlad felé intve. - Csak az aspektusomat használva elnapoltam a... következő haláluk pillanatát... - teszem hozzá bizonytalanul, az új környezetben, új életben remélhetőleg hosszú, teljes, boldog életük lesz. Bár valamiért úgy sejtem, hogy ez cseppet sem igaz, megtalálják a bajt majd ugyanúgy. Amikor a varázstárgy visszaér a körben hozzám kicsit megpiszkálgatom és ahogy kipattan a második felület felmutatom nekik. - Egy második funkció. Az első a vérünket vette, a másodikhoz talán varázslatra, csapatmunkára vagy jelképes áldozatra van szükség. Jelképes. - ismétlem meg újra, összevonva a szemöldököm, nem eléggé magabiztosan ragaszkodva a jelképes részhez. Mindenesetre visszaadom Lioneah-nak, ha már ő az egyes számú, hiába született időrendben utánam, és ezt az egészet is évekkel hamarabb elkezdtem Utherrel, még ha nem is mesélt róla olyan sokat, úgy érzem nála lehet a legjobb helyen. Örülök, hogy végül mindenki feljön, az az igazság, hogy bár Rain-nek is azonnal igent mondok és szedelőzködök, minél többen vagyunk, annál jobb. Hiszen fent volt az a furcsa érzés is, és most, miután felérünk, átöltözünk, újra visszatér a nappaliban. Mire újra olyan ruhában vagyok, amiben könnyebben mozgok terepen, Lioneah már vélhetően fel is fedezik, hogy a tükör a forrás. Anélkül, hogy belenéznék magába a tükröződő felületbe, átfutom a keretet hátha akad valami véset rajta, rúna, amit értek, le tudok fordítani. - A tükör lehet csak ablak a világunkra, amin megfigyel, de lehet ajtó is vagy börtön, amit ha összetörünk azzal csak megszabadítjuk és mi nyitjuk meg az utat neki. Talán tényleg két irányú és mi is átleshetnénk, de milyen áron? Ha pontosan tudnánk, hogy mire képes, ha tudnám, hogy "csak" evilági erővel gondolkozzak, vagy szó szerint akármire számítanunk kell... - hallgatok el, látszik rajtam a feszültség, a szemem csak úgy vibrál, ahogy gondolkozok. - Én nem törném szét. - lyukadok ki itt azért, és amikor a húgom bűbájjal lebegtetni és forgatni kezdi én egy másik bűbájjal elkezdem elpalástolni, egy fekete leplet kap, amin keresztül nem megy át se a hang, se a kép, se semmi, körbe keríti az állótükröt, amíg rájövünk, hogy mit kezdjünk vele. - Egyszerre rémiszt a gondolata, hogy a saját szemünkkel meglássuk végre az ellenfelünket és... és egyszerre nagyon úgy érzem, hogy itt az ideje. - szólalok meg újra, de érezhetik, hogy erősen bizonytalan vagyok, a mondataim rengetegszer csak úgy elhalnak, megakadok, gondolkoznom kell. Körbe fordulok, a tekintetem az angyalt keresi, hogy az ő tanácsát kérjük ki, és amennyiben már a nappalinkig se jött be, hanem a folyosón van, akkor kilépek rajta, hogy behívjam és elmondjam neki, amit találtunk.
// Sötétség leple bűbáj: nagymeséből ihletve, feketeség ami minden hangot, szagot, fényt elnyel.
Rossz számok: 1, 3, 8, 0
A dobás: 0, de:
A hazárdőr kitűzője: Ha maxot dobsz, akkor a mesélőt megkérheted, hogy a dobáson felül további előnyt, segítséget adjon! //
Természetesen odaadom a tájolót a nővéremnek, ha még jobban megakarja nézni magának, és úgy fest bár maradnék a hátsómon mindenki felmegy, még Vlad is, szóval sóhajtok egyet és én is feltápászkodom, hogy akkor irány fel. Maximum majd ücsörgök, amíg a többiek öltözködnek. Betérve tehát a szobába ledobom magamat a nappali részen a legkényelmesebbnek tűnő ülőalkalmatosságra, amíg mindenki kényelmesebbet vesz fel, amiben kellemesebb a terepmunka, sőt ha érzem a sötét energiát, akkor megnézem jobban a tükröt magamnak, amíg készülődnek. - Ez nem lesz jó... - motyogom szinte csak magamnak, bár persze ha valaki közben elkészül, akkor jelzem a tükörproblémát, ha netán maguktól egyből nem szúrnák ki a dolgot. - Szerintem törjük össze. - vetem fel a legkézenfekvőbbnek tűnő lehetőséget, de azért nem ezzel kezdem. Elsőként ha nem nehéz az állótükör akkor varázslattal a falfelé fordítom teszem azt, de nem kézzel. A közelébe nem megyek. Az már ezzel talán akadályozható, hogy ne lehessen csak úgy átlátni rajta, legalábbis ez az első gondolatom. - Vajon visszalehetne fordítani? - vetem fel a lehetőséget hangosan, főleg a nővéremnek célozva a kérdést, hiszen ő ért a legjobban a megbuherált tárgyakhoz. Na persze, ha úgy véli, hogy akár mi is átnézhetünk a tükörben oda, ahonnan minket néznek, akkor nem hajlok arra, hogy törjük szét, de ha nem... akkor még mindig erősen javasolom ezt az ötletet.
//Dobás a szokásos. Rossz számok: 2 3 7 8. Dobás:3//
- Nem szó szerint, mintha valami gólemek, mágikus lények lennétek. Sokkal inkább úgy képzeljétek el, hogy reménykedett, és nem erőltetett, hogy hátha valaki tud segíteni. Ez csupán egy esélyt, nem pedig kötelezettséget jelentett. - Foglalom össze, mert azt hiszem senkinek nem tartottam pálcát a fejéhez, hogy márpedig jönnie kell. Sőt, Gillian esetén eléggé billegett a léc, ha nem jön, akkor nem. Ezeket hívhatjuk manipulációnak, bizonyos célokra felhasználásnak, de lényegében eddig csakis nyertek azzal, hogy afféle kiválasztottak, még ha nem is egyszerű kenyér az efféle sors. - Meg bizony. - Bólintok Lioneah-nak, csak éppen mások voltak a valódi céljaink. Bár a pusztítás angyala nem jönne, én azt hiszem ezen a ponton nem biztos, hogy van értelme szétvállni, intek, hogy jőjjön velünk. - Vésztervek lehetnek, ez nem is vitás, örülök, hogy kezdetek összetetten gondolokozni. Azonban a már nem létező, mondjuk Autumn aspektusait nem tudjátok rekonstruálni. A tiétek más, tehát a trükkangyal mondjuk összefoghat a halállal, és ebből is össze lehet hozni valami másféle, mágikus pajzsot, akár épületet. - Seraphine megvizsgálhatja a tájolót, és látszik, hogy ő a legerősebb ereklyevadász, mert valamire most ő pluszban rájön. A varázsszer tájolós számlapja csupán egy réteg, az egészet valahogy fel lehet nyitni, és alatta van egy második felület, amit azonban jelenleg sem feszegetéssel, sem titkos gomb megnyomásával, varázslattal, sehogy sem tud felnyitni, de a biztos, hogy van még ott valami. Talán később rájöhet, rájöhetnek, hogyan pattan ki. Az angyalok felérnek végül a szobába, én előzékenyen várakozom, amíg öltözködnek. Fent Seraphine megpróbál agyalni, hogy ki figyelheti őket, és honnan, de most már mind a négyen érzik, a fő nappaliban, amiből a hálószobák nyílnak, egy nagy, egészalakos tükör szinte vibrál már, sötéten pulzál.
//Mindenkitől kérek egy 10 oldalú kockadobást, akár még most, a hsz előtt a kockadobások fórumába, és legyen előtte egy szöveges megjegyzés, hogy mi az a 4 rossz szám, ami esetén valami nem túl kellemes történik. Azonban van egy szerepjátékos vonatkozása, a kockadobásos fórumban picit le lehet írni, hogy esetleg hogyan csökkented a balszerencse esélyét, ha van rá ötlet//
Kicsit vigasztal, persze hogy vigasztal, viszont a szerelemangyal nincs itt, és amit mond azzal azt mondja ki, hogy valakivel együtt király dolgokat tudnék csinálni.. Akárhogy is még puffogok egy sort magamban egészen addig a pontig ameddig valami ötlet nem szivárog az agyamba - És ha rekonstruálnánk azt a “csodák palotáját”? Csak ezúttal más aspektussal össze ötvözve? - nézek magam elé aztán Serára - Ha Autumn-ot és Hella-t úgy mentetted meg, hogy az időbe bele nyúltál.. Mi lenne ha megpróbálnánk.. Egy teret létrehozni, amiben “beragadt az idő”…. Vagy ha nem tudjuk elpusztítani… Bezárhatnánk egy ilyen “csodák palotájába” ami belülről olyan mint egy végeláthatatlan örök labirintus…? Ilyesmit lehetne egyáltalán…? - fordulok ezen a ponton Vladhoz. A tájoló körbe jár és hasonlóan Rain-hez valószínűleg én is eldobnám, ha nem láttam volna, hogy mindenkit megbök. Ettől még nem kellemes. És amikor felnyílik és látjuk a gyermeki önmagunkat… Én amint nagyjából háromszor akkora voltam mint más gyerek, csak széltében… egy gonosz kis görcs voltam a folyamatos nyaggatások miatt. Nekem sokkal többet kellett küzdenem gyerekként mint most. Most küzdök más dolgokkal, de összességében, sokminden sokkal jobb, semmi pénzért nem mennék vissza! Viszont amit Vlad mond, arra nekem is koppan az állam. Ahogy Sera szót emel, némi tiltakozásért, belőlem is kibukik, hogy hát nekem meg Grindi bácsi az ősöm.. és elég para, hogy Vlad testvére egy ilyen vérvonalba injektálta volna bele önmagának egy részét.. És épp úgy felmerülnek azok a gondolatok bennem is, mint Lioneah-ban. Hiszen az első pillanattól tiltakoztam az egész angyalos dolog gondolatától, hogy “erre születtünk” és volna és most lám kiderül, hogy külső behatás miatt létezünk csupán.. és tényleg NINCS VÁLASZTÁSUNK, Vlad hiába hangoztatta, hogy dönthetünk. Ez az utunk és kész. És ez újra nagyon furcsa és rossz érzéssel tölt el. Amikor szétoszlunk Seraval és Rainel tartok kissé még kóválygós fejjel. Fel kell dolgoznom ezt az utolsót. De remélhetőleg hamar megjárjuk.
Majdnem elhajítom a tájolót, mikor megszúr, nem azért, mert egyáltalán nem fájdalmas, csak nem számítottam rá, elég hirtelen jött a szúrás. Persze van annyi önuralmam, hogy ez ne legyen látványos, úgyhogy próbálom a dolgot fel se venni és inkább nézem a kibontakozó képet. Elsőre kissé meghökkenek, hogy kik ezek a gyerekek, amíg aztán a színesek között fel nem ismerem saját magamat. Hogy ez mennyire régen volt! Nagyon messzire jutottam onnan és más is vagyok már, a gyerekkoromra különösebben nem szoktam visszaemlékezni, de most előjött pár emlék a koreai évekről. Szóval úgy teremtettek… hasonlóan érzem magam ezzel kapcsolatban, mint Lioneah, nagyon furcsa ez, hogy már ekkor el lett döntve valami, amit nem befolyásolhatok. Egy darabig még csöndben ülök a gondolataimmal, de aztán Vladimir megemlíti, hogy öltözzünk át, ha mennénk, és kapva kapok az alkalmon, mert egy ideje már tűkön ülök, hogy mehessünk és csináljunk valamit. - Menjünk együtt - nézek Serára, de természetesen Gillynek is szól, ha hárman vagyunk az a valami csak nem fog itt bepróbálkozni úgy, hogy amúgy Lioneah és Vladimir is itt vannak. De ebben a szettben nem vagyok hajlandó terepre menni, szóval mindenképp föl kell menni átöltözni valami alkalmasabba.
Van bennem azt hiszem egy mérleg vonal, vagy nem is tudom, mert nekem alapvető, hogy minden aspektusunknak hasonló ereje legyen, mégha másra is használható, nem kicsinylem le senkiét, aki trükkös, vagy aki gyógyítana, főleg, mert én se nyers erőként használom főként a kapcsolatomat a másvilággal. Főként... Szóval ebbe nem is igen szólok bele, inkább adogatjuk körbe a tárgyat és tűröm, amikor a véremet veszi, de csak azért, mert Vlad adta nekünk, máskülönben ez erősen gyanús lenne. Hiszen annyi mindenre lehet használni a vért. - Megértem, hogy azt akarod támadjunk, de ez nem azt jelenti, hogy ne legyen tervünk és ahhoz is vésztervünk. - válaszolok, próbálva higgadt maradni, mert mintha könyörögnöm kéne azért, hogy kibökje a menedékház lehetséges-e a világunkban, vagy sem. Gilly kimondja a kérdést bennem, én se látom hogy lehetne a Halál aspektusában gyógyítás, mert a nekromancia egyszerűen nem az, és kész. Bár ő erősen tovább lovagol a szabad világ elmélete felé, Grindelwald törekvései felé, amihez viszont egy kicsit az ajkamba kell harapnom. A Minisztérium szolgálatában állok, az ereklyevadászat mesterszakján már jóval nagyobb a szabadság, de hogy követném minden elvüket vagy parancsukat? Arról szó sincs. Nagyon csábító a gondolata egy olyan világnak, amiben szabadon szárnyalhatunk az égen akárhol, de annyira nem, hogy egy felkeléshez csatlakozzak és főleg nem egy sötét mágus keze alatt, aki valószínűleg mindent csak propagandának használ, hogy a végén ő jöjjön ki a legtöbb hatalommal. Vanessa említésére csak megértően, talán kissé szomorúan bólintok, hiába telt el neki több száz év, nekem friss volt az, ahogy végignéztem a pusztulást. Ahogy kibontja, hogy az angyal akarata dolgozik bennünk, ő választott ki minket azért halványan elnyílik a szám. - A McCaine családból származunk és ők a szüleink, de értem, hogy mire akartál kilyukadni. Nem véletlenszerűen volt az egész, tényleg afféle... kiválasztottjai vagyunk a nővérednek. - pillantok le a szerkentyűre, próbálom nem összehasonlítani a gyerekkori, gondtalanabb magunkat a felnőtt nőkkel, akik itt körben ülnek. Talán kicsit fájdalmas látni az ártatlanságot, a boldogságot, most pedig a világvége liheg a nyakunkba és a húgommal messze nem ez az első gondunk az életünkben a képek óta. Megpróbálom megnézni van-e bármilyen más véset rajta, ami utalhat a további képességeire, esetleg egy tizenharmadik kép vagy csak egy jel az ellenségünkről vagy bármilyen vibrálás, ha a jelenlétéről beszélünk. - Nincs különösebben kedvem bemenni abba a hotel szobába, ha tényleg látott minket, de tényleg nem alkalmas ez a ruha semmilyen kinti küldetésre. - vallom be halkan, kicsit sóhajtva. Ha már "normális" ruhában is kinéztek a helyiek és füttyögtek rám, akkor egy ilyen szerelésben még nagyobb feltűnést keltenék, Gilly meg aztán pláne. Ha Lioneah annyi ideig még kiadja a kezéből akkor felvinném a szobába, ahol azt érezte, hogy figyelik, hátha van valamiféle mágikus nyom, de ha a szőrén szálán eltűnt, akkor csak sietve átöltözöm, magamhoz veszem minden holmim, mint aki arra készül, hogy már vissza se jövünk, és visszaérve átadom a húgomnak a tájolót. Lehet, hogy én vagyok az ereklyevadász és relikviamester, de hátha tényleg jelentőséggel bír, hogy ő volt az egyes, hiába időben utánam született. Kicsit sem zavar össze ez a részlet, dehogy.
Rossz számok: 2 3 7 8. Dobás:3//