2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mindig szerettem Rómát. Akkor is, amikor ide jártam mugli általános iskolába, és ott lettek barátaim, és most is. Mert Róma az igazi otthonom. Itt lakok a bácsikámnál. Mert anya... hát nos, nem találjátok ki, de megint új pasija van, és persze szokás szerint nem jövök ki vele valami jól. De ez mindegy is. Főleg mert a néhány nap múlva megjön majd Alex is, és Paulo és haza jön a nagyszüleitől Nápolyból, és Guido is az erdei suliból. Akkor megint együtt lesz a banda. Majd megint mindenkit meghívok a bácsikám cukrászdájába. Tök szuper lesz. Mert tudjátok a bácsikám a legszuperebb cukrász az egész világon! Bár néha kicsit szigorú. De azért szeretek vele lakni. Többnyire, ha nem vagyok büntetésben. Mert a cukrászdában mosogatni, az nem valami jó. Azt igazából utálom. De térjünk vissza a bandára. Azért nem vagyok ám teljesen egyedül. Ezért is szeretem Rómát. Mert annyi barátom és ismerősöm van itt, hogy sosem unatkozok igazán. Ma sem. Szóval elkéredzkedtem a bácsikámtól, amikor Diego, és Rocco bejöttek a cukrászdába, mert meghívtak magukhoz. Délután haza kell mennem, de azért addig még van időnk, és biztos tök jót játszunk majd. Mert velük is nagyon szeretek játszani, és őket is meg szoktam hívni a cukrászdába. Persze a Roxfortban hallottam róla, hogy egyes mardekárosok, csak saját magukat tartják nagyra. Vagyis az úgynevezett aranyvérűeket. De szerintem ez butaság. És hát vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam, hogy Rómában ez senkit sem érdekel. Szóval boldogan settenkedem Rocco és Diego után. Bár azt nem teljesen értem, hogy miért a hátsó ajtón lopakodunk nagy csendben. De követem őket a dologban. Elvégre ez az ő játékuk. Meg az otthonuk. - Nahát nektek van medencétek? - lelkesülök fel, bár igyekszem nem hangosabbnak lenni, mint Diego. - Nem is tudom mióta könyörgők a bácsikámnak, hogy nekünk is legyen, de csak egy busz, és egy uszoda bérletet kaptam. - mesélem a fiúknak. Na igen, mi azért nem vagyunk annyira gazdagok, bár elég jól kezd menni mostanában a cukrászda. De azért a bácsikám mindig mondja, hogy a pénzt azt jól be kell osztani, nem mindegy, hogy mire és mennyit költünk. Nem is ad egyszerre sok zsebpénzt. Azt mondja, hogy ha többet akarok, akkor dolgozzak meg érte a cukrászdában. De a medence szó hallatán azonnal felcsillan a szemem. Hiszen vízilabdázok, és imádom a vizet, és nem lehet onnan kiszedni se, ha van lehetőségem. Nem is értem Alex anyukáját, hogy mért nem akarja, hogy megtanítsam Alexet úszni. Na mindegy. - Azt a csokis-vaníliásat, ami olyan finom volt? Az tök jó lenne. - lelkesedem tovább, észre se véve, hogy már nem is olyan halkan suttogok. Igaz, még így sem vagyok olyan hangos, mint általában. Inkább csak a normál beszédnél éppen hogy picit halkabban szólalok meg. De az a süti nagyon finom, és én nem igazán gondolok bele, hogy azt valakiknek el is kell készíteni a konyhán. Pedig tudhatnám már. De most csak a nassolás lehetősége lebeg a szemem előtt, mert folyton éhes tudok lenni. Biztos, mert kamasz vagyok. Legalábbis a bácsikám szerint. Ő pedig már csak tudja. Felnőtt. - Hűű... nagyon. Ez minden a tiétek? Sokkal nagyobb ez a ház, mint a miénk. És mennyi váza. Még anyunak sincs ennyi. Pedig neki is van pár. - nézem csodálkozva a rengeteg padlóvázát. Némelyik még eléggé tetszik is. Bár igazából mindenre eléggé rácsodálkozom. Klassz lehet itt lakni, annyi szent! Még akkor is, ha csak nyáron vannak itt. De mivel a Roxfort miatt én is csak nyáron vagyok itthon, ez egyáltalán nem lehet akadály semmire se! Ez egy szuper nyár lesz együtt! És egy szuper mai nap!
Hogy mit is keresünk Rómában nápolyiként? Hát ez rém egyszerű! A családunk gazdag, majd felvet minket a pénz és hát igazi olaszok módjára imádjuk Itália minden egyes szegletét. Róma pedig egyenes lenyűgöz minket! Engem legalábbis biztosan... A nyári szüneteket jóformán állandóan itt töltjük, amikor csak lehetőségünk nyílik rá, ráadásul a barátaink nagy része is idevalósi. Szinte állandóan együtt vagyunk velük, holott anyu nem nagyon örül a dolognak és gyakran húzza is az orrát látványosan, amikor játszani megyünk, de apu miatt nem szól bele. Mert ő a pártunkat fogja. Soha egy hangos szót sem hallottam tőlük, de ha apu mond valamit, annak súlya van. Csak kimondja, anyu pedig nem feszegeti tovább a témát. Itt ismertük meg Danielt is, akivel gyakran járunk a bácsikája cukrászdájába és hát ezt a virágzó kapcsolatot illik is ápolni. Mivel nekünk nincs hasonló üzletünk, ahova visszahívhatnánk, így Roccóval úgy döntöttünk, elhozzuk egyszer a római házunkba. És mivel tisztában vagyunk azzal, hogy anyu kiakadna, ha egy sárvérűt pillantana meg a drága padlón álldogálni, ezért titokban, a hátsó bejáraton át surrantunk be. Méghozzá nesztelenül, mivel ahhoz nagyon értünk. Vagyis, Rocco ért ehhez leginkább, hiszen kettőnk közül eddig neki volt a legtöbb olyan ügye, amikor ki kellett lógnia valami miatt. Tehát ért ahhoz, miként pattanjon meg csendben. Én pedig értek ahhoz, miként utánozzam őt. - A medencét! - suttogom lelkesen, csillogó tekintettel, miközben elhaladunk anyánk drága padlóvázái mellett. Vannak köztük egészen cuki, aprócskák is, de akkorák is akadnak, amelyek egyenesen a mellkasomig érnek. Emlékszem, hogy egyszer összetörtünk egyet, amikor verekedtünk és Pasquale nekilökött. - Mutassuk meg neki a medencét! Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy Dany vízilabdázik és hát egy medence azért nem mindennapi látvány egy háznál, még Rómában sem. Mi azonban tengerpart mellett nőttünk fel, szinte rosszul lennénk, ha nem lenne víz a közelünkben, így hát lett egy medencénk, amit kifejezetten élvezek. És esélyesen a srácnak is tetszeni fog. - Utána pedig csórhatnánk kaját a konyháról! - vetem fel a következő ötletemet. - Tudjátok, azt a nagyon finom süteményt, amit múltkor is ettünk... - pontosítom gyorsan a mondandómat. Elég kellemetlen, hogy nem emlékszem a nevére, de látásból bármikor felismerném, ebben biztos vagyok. Tudomásom szerint anyu nincs itthon, mi több, rajtunk és a személyzeten kívül senki sem tartózkodik a villában még egy jó darabig a mai nap folyamán. A hangomat viszont továbbra sem emelem fel, hiszen eléggé beidegződött az ilyesmi nálam. Ha rosszban sántikálsz, csendben teszed, nehogy lebukj és kikapj. És hát anyu keze gyakran a szokottnál gyorsabban szokott eljárni, amikor apu nincs a közelben és nem tudja megállítani őt. - Ugye tetszik? - fordulok azért kíváncsian Daniel irányába, hiszen igenis érdekel a véleménye. Szeretem ezt az életet és tudom, hogy ő nem pont ilyen környezetben nőtt fel, valamiért pedig azt hiszem, az agyát is el fogja dobni a mi vagyonunktól. Anyu is imád felvágni a dolgaival, így azt hiszem, ezt tőle örököltem. Szeretek azzal hencegni, hogy mink van, még abban az esetben is, ha személy szerint egy szalmaszálat se tettem odébb az ügy érdekében.
Diego Vivanti
Reveal your secrets
Tárgy: "Főhadiszállás" Róma 2021-11-05, 13:06
A ház a Vivanti-család két villájának egyike, amolyan nyaraló-féleség szerepét töltötte be régebben, ahol a szülők a gyerekekkel együtt a nyári szüneteket töltötték. Mára azonban Mrs. Vivanti ritkán keresi fel csupán, így leginkább Roccóék "főhadiszállása" lett, ha éppen Rómában tartózkodnak. A személyzet állandóan jelen van, így a kúria folyamatosan naprakész, ha esetleg valaki hirtelen beállítana a családból. Nem túl nagy és csicsás, mindezek ellenére azonban mégis már messziről hirdeti magáról, hogy a tulajdonosai nem pont kétkezi munkások.
