Dánia

Kiút, hát persze, de attól még az életem sokkal macerásabb lesz, mint eddig és őszintén szóval egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy újfent megpróbálnék bármilyen pasit keríteni magamnak. Egyelőre jobb, ha hagyom, hogy elüljön a por a vihar után, addig meghúzom magamat és valójában nem is akarok most pasizni. Ansley végleg megbántott és még mindig fáj, amit csinált, Alioth pedig tényleg értelmetlen lett volna, mert talán valahol a szívem mélyén mégis csak vágytam valami... áh az egész butaság. Most amúgy sem foglalkozhatom ilyesmivel, hiszen ahogyan mondja nagy levegőt kell vennem és boldogulni valahogy, még ha kilátástalannak tűnik is.
- Tudod mit? Nem akarok új vőlegényt! - húzom ki magamat, hiába piszkálódik, még ha igaza is van, hogy lehetséges, hogy még egy kocsmatöltelék is jobban áll jelenleg anyagilag, mint én, hogy a fene enné meg mindegyiket! De valahogy mégis csak talpra kell állnom, viszont most még sem úgy képzelem el, hogy keresek ehhez valakit. Az illető csak kihasználna, hiszen jelenleg nem én diktálom a feltételeket és nem leszek valamiféle hús a piacon, hiszen ha a rangom által megyek férjhez, akkor van választásom, válogathatok, de jelenleg... Mi van, ha pont olyanok kerülnének így képbe, akiktől írtóztam a bálokon, de most tudják, hogy kihasználhatják a helyzetet? Eszem ágában sincs hagyni egyiknek sem.
- Nagykönyv? Nem hiszek a sorsban Alioth. Eddig is én irányítottam a saját életemet, maximum a szüleim szúrták el a fejem felett, hogy nem kezelték megfelelően, amit kellett volna, de én nem követem el a hibáikat. - most már kihúzom magamat és újra dacosan nézek rá az előbbi kis enyhülés után. - Majd kitalálok valamit, viszlát, majdnem férjem! - felpattanok végül és biccentek neki, hogy sietősen távozzam. Valahol igaza van, tényleg nem tehetek mást mint, hogy kihúzom magamat és teszek valamit. Nem érek semmit vele, ha siránkozom, még ha tudom is, hogy a következő hónapok rettentő kínosak lesznek majd. A birtokot eladják a fejük felől, jó eséllyel árverezik és valaki megveszi majd potom áron. Jó eséllyel megkeresek majd olyan kérők, akiket eddig lepattintottam a külsejük, vagy az alacsony rangjuk miatt, én pedig újra elküldöm őket majd melegebb éghajtra. De aztán majd valami lesz, bár még nem tudom, hogy mi. Érdemes kihúzni addig, amíg elkezdődik az iskola és persze kell valami munka, amit a tanulás mellett végezhetek, kizárásos alapon a faluban. Talán ott találok szállást. Aztán persze még el kell hoznom a birtokról azt, ami lehetséges, talán egy-két ékszer még elrejthetek, mielőbb felmérik a vagyonunk fedez-e minden adósságot, akkor legalább lenne valami alapom a kezdéshez.

//Köszönöm szépen a játékot, szuper volt, bírom Aliothot, még ha száraz is. Gondoltam már érdemes zárni, úgyis időben már nagyon távol vagyunk a nyártól, mindjárt karácsony. //

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

...:::Az "esküvő" előtt, nyár közepe felé:::...

Igaza van abban, hogy mások vagyunk. Az ő élete mindig is a pénz körül forgott, míg az enyém csupán csak pár hete hozta szóba egyáltalán a családi vagyont. Meg kell, hogy mondjam, nem így terveztem el az életemet. Anyám ismét magához láncolt, hogy még véletlenül se tudjak lelépni egy szerencsés pillanatban. Éveken át hiteget azzal, hogy nélküle semmire se jutnék, holott a mi esetünkben pontosan az ellenkezőjéről van szó. Ő nem tudna élni nélkülem.
- Nem vitatom. Ez a pár hét közel sem volt elég ahhoz, hogy megértsem a gazdagok nézőpontját. De azt még én is tudom, hogy van kiút az alagút végén.- vonom meg a vállamat lazán. Sosem vettem annyira véresen komolyan a dolgokat, hogy inkább csak siránkozzak rajtuk és ne tegyek értük semmit. Brienna is képes volna felépíteni a saját karrierjét önerejéből, hiszen a neve ott van még mindig, csak egy kis löket kell az elinduláshoz. Persze ebben nem tudok társa lenni, ugyanis az esküvőnek lőttek, a családi vagyonhoz pedig addig nem férhetek hozzá, ameddig az öreg O'Keefe végleg fel nem dobja a lábát.
- Annak az aljanépnek lehet több pénze van, mint neked.- billentem oldalra a fejemet és még ajkaim is valamiféle mosolyra húzódnak. Nem előnyös számomra, de mégis szórakoztatónak tartom a kifakadását. - Valahol mégis csak el kell kezdened. Mégis mennyi időbe telik új vőlegényt találnod? Úgy tudom, hogy az ilyen "pletykák" a családod vagyonáról hamar terjednek a gazdagok körében.- persze mit tudok én igazából? Egyszer az életünkben meg volt billenve az a mérleg, pontosan az ő javára. Pénze volt és az előkelők figyelmének örvendhetett. Míg én Cornwallban húztam le sanyarú gyerekkoromat. Azt a vörös hurrikánt is inkább baljósnak tartottam az elején, míg végül meg nem láttam az igazi bensőjét. Rose azóta közel tudhatja magát hozzám, ellenben az O'Keefe család érkezésével hatalmasat fordult a kocka. Na meg persze Brienna érkezésével fenekestül felfordult az életem. Nősülni készültem...
- Majd találsz magadnak mást. A külsőd megvan hozzá, a kedvességet pedig tökéletesen tudod eljátszani. Tégy, ahogy akarsz, de a végén úgyis az lesz, amit a nagykönyvben előre leírtak neked.- Yana most már inkább visszaugrik a zsebembe. Főképp azért, mert nem akarnám, hogy valaki meglássa, s  ezt ő érzi. - Nos? Mi lesz a következő lépésed? Tovább panaszkodsz, vagy tenni is fogsz valamit az érdekedben? - itt már tényleg rajta áll minden. Persze, ha szüksége van rá, tudok a feje felé szerezni tetőt, bár azt valószínűleg ő hamarabb elutasítaná, mint hogy én egyáltalán szóba hozzam a helyet.

Nem is vártam én igazából, hogy megértsen, hiszen egészen más világban él, mint én. Azok, akik ismernek... az ő szemükben ez egy hatalmas bukás, szégyenfolt és ezzel kell majd együtt élnem. Nem fognak csak úgy visszafogadni a társaságba, az egész életem teljesen a fejetetejére áll és meg kell szoknom egy újfajta életet majd, amit nem akarok, de nincs választásom.
- Oh hát persze, nem vártam, hogy megérted. A pénz, a rang... az én világomban ezek számítanak és a pénz megszerzése is nehézségeket okoz majd, vagy megállni a saját lábamon ahogyan mondtad, ha a nevünkön csorba esik. - rázom meg a fejemet lemondóan, hiszen mégis mihez kezdjek? Nem lesznek kapcsolatim, amik segítenek majd munkát keresni. Álljak be valahová valami pincérnőcskének? Nem ehhez vagyok szokva. Sosem végeztem még kétkezi munkát, még a ruhámat se mindig egyedül vettem fel, főleg a bonyolultabb darabokat. Persze az iskolában más volt, kénytelen voltam önállóbb lenni, de hát lássuk be még a Roxfortban is ott az étel az ebédlőasztalon. Én még egy rántottát se készítettem el soha, nem hogy magamnak főzzek bármi komolyabbat. A szüleim szintén. Nem tudom, hogyan fognak boldogulni, no meg eddig is ez az élet tartotta őket össze. Mi van, ha más már nem fogja?
- Egy kocsma? Mindenféle aljanép között? Már bocs. - húzom el a számat. Hát arra aztán biztosan nincs szükségem, hogy valami részeg alak fogdossa a hátsómat, vagy a ruhámra dobja ki a taccsot. Nem tudom, hogy milyen az a Kopoltyús harcsa, de előbb vállalok munkát egy könyvesboltban, mint hogy egy kocsmában italokat szolgálja fel idegeneknek és még jópofizzak is hozzá. Esélytelen! Persze jól eshetne, hogy segít, mármint kimutathatnám, de még bőven a kiborulás szintjén vagyok és nem megy, hogy kedvesebb legyek, hiába a csók, de sajnos az is csak azt juttatja eszembe, akit végképp nem kellene most.
- Tudom hálásnak kellene lennem, de ez nem olyan egyszerű. Te... te nem értheted, mert nem ebben éltél. Valószínűleg a szüleim is szétmennek majd, hiszen csak a rang és a kötelezettségek tartották őket együtt. Én meg mindig valami másra vágytam titkon és most bumm... Csak nem így. - sóhajtok egy újabbat. Igen, nagyon látványosan tudok szenvedni, de hát ha valaki egy kicsit is belegondol talán megérti, hogy az úrikisasszonyos életemnek annyi. Újat kellene megszoknom, valami teljesen újba kellene fognom és egyelőre még sejtelmem sincs, hogy sikerülhet-e. Tudom, hogy muszáj, de nem akaródzik elfogadni. Most még valahogy könnyebb útnak tűnik az önsajnálat, mint megpróbálni tényleges megoldásokon gondolkodni. Tény, hogy volt idő, amikor elvarázsolt kicsit valami más, Ansley és az, amit úgy gondoltam, hogy nyújthat. Hiszen a szüleimtől nem láttam mást csak a logikus megoldásokat, a hűvös távolságtartást és magával ragadott Ansley élettelteli stílusa, de aztán ő dobott engem, szóval az se ért semmit. Most meg már nem is választhatok, mert a sors döntött helyettem és elvette a jól megszokott kis életemet és világomat.

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

...:::Az "esküvő" előtt, nyár közepe felé:::...

Engem azért még sem ütött annyira szíven az esküvő elmaradása, vagyis had pontosítsak... A megegyezés elmaradása. Mert végül is ez a szülők által eltervezett ostoba házasság volt, melyből igazán csak nekik kedvezett volna. De most már értem Brienna oldalát is, mégsem ítélem el érte. Sokszor teszünk olyat az életben, amire nem feltétlenül kell büszkének lennünk és még csak nem is a legjobb módszer. Benne viszont látom a jót, hiába akarja eltakarni az orrát fent hordó modorával, attól még igen is lehet más legbelül.
- Lehet, hogy nem értem, de akkor... had kérdezzek meg valamit. Miért gondolod úgy, hogy a pénz boldogít? Mit tud adni neked a vagyon, ha te magad nem tudsz két lábon megállni a nagyvilágban, ha nincs támogatásod az aranyfillérektől. Talpraesett vagy, szerintem úgyis megtalálod az utadat.- magyarázom monoton hangnemben, ami már tőlem igazán megszokhatóvá vált. Mégis egy apró mosoly játszik arcomon. Nem szeretném, ha ennyire letört maradna. Pont neki nem kellene. Az, aki kihúzva jár és büszkén tartja magát, nem kellene elkeserednie. Vigasztalásokban pedig sosem voltam jó, úgyhogy csak remélni tudom, hogy valahogy megtalálja a helyes utat és kimászik a gondjai gödréből.
Vigaszdíjként adok neki egy csókot. Sosem erőltettem az ilyet, mindig a legnagyobb gyengédséggel és törődéssel illettem a partnert. Nem mintha ez elég lett volna ahhoz, hogy a csajok megmaradjanak mellettem.
- Hm... Roxmortsban megannyi munkalehetőség akad. Talán számodra is találhatunk valami könnyebbet. Lehet nem erre vágyik minden porcikád, de valahol el kell kezdened. Én például a Kopoltyús Harcsában segítem ki a bárt. Biztos vagyok benne, hogy a tulaj még most is keres embereket.- kérdőn billentem oldalra a fejemet, hogy várhassam a válaszát. Valahol azért sejtem, hogy most is ki fog fakadni, hogy ő már csak azért sem vállal el "piszkos munkákat". Az én sorsom egyelőre viszont még kilátástalan. Nagyapám tervei valószínűleg megújulnak és valami új menyasszony után kutat majd, hogy fixen beállíthassa szegény lányt az O'Keefekhez. Ilyenkor azért örülnék, ha az apám megjelenne, de ő még csak a felelősséget sem vállalta értem, amikor anyám világra hozott. Ennyit arról a "bátor" McGalagonyról.
- Ameddig lábra nem állsz, segíthetek. Nagyapám pénzéhez ugyan nem jutok még hozzá, de biztosra veszem, hogy találunk más megoldást. És amúgy is... Kit hívsz te eszetlennek? Tudtommal te voltál az, aki heteken keresztül elhitette velem, hogy egy báránybőrbe bújt farkas.- ejtek egy félmosolyt. Lehet a farkas túlzás, bár szerintem egész ráillő hasonlat.

Határozottan rossz passzban vagyok és igen most már kimutathatom, hogy nem vagyok annyira kedves, mint amilyennek mutattam magamat, hogy bevállalja az esküvőt. Ettől még ugyanúgy pocsékul érint a megjegyzése és látványosan elhúzom a számat, amikor kimondja, hogy élősködők lettünk volna csak.
- Te... te nem tudod, hogy milyen ez. - habogom, pedig én aztán mindig megtalálom a szavakat és nem is fair a részemről, amit mondok, hiszen ő meg pont hogy nem volt pénzes eddig, most derült csak ki, hogy van egy kiadós öröksége, szóval sokkal jobban tudja nálam, hogy milyen, ha az ember nem kaphat meg mindent. Viszont én úgy nöttem fel, hogy mindenem megvolt és pont e miatt olyan ijesztő ezt elveszíteni. Eddig legalább meg volt a remény, a terv és most úgy tűnik, hogy elbuktuk az egészet, hiszen most már nem próbálkozhatunk. Elfogunk veszíteni mindent.
- Számít ez már egyáltalán? - sóhajtok végül egyet. Azért sejtheti, hogy a nagyrésze színjáték volt annak, amit mutattam, de azért talán mégis csak mindenkinek van emberi oldala, még nekem is, még ha nagyon igyekszem is jól titkolni. Ezt mutatják meg neki a következő szavaim is, ami csak úgy kibukik belőlem. Az egész a pénz miatt volt és igen valahol mélyen azért mégis csak motoszkált bennem mindig is, hogy nem akarok olyan életet, mint a szüleimé. Sose láttam őket igazán boldognak, nem is hiszem, hogy valaha egyáltalán szerették egymást. Én lehet, hogy többre vágyom, de közben ragaszkodnék a megszokott életemhez is. Ez a kettősség pedig valahogy nehezen kezelhető és egyeztethető össze. A következő lépése viszont tényleg meglep annyira, hogy még addig se jutok el, hogy ellenkezzem. Nem olyan vad és szenvedélyes ez a csók, mint amilyen Ansleyé volt anno, sokkal lágyabb és óvatosabb. Már-már gyengédnek mondanám. Ezért is akad el a szavam, amikor végetér és néhány pillanatig ott maradok lefagyva félig elnyílt ajkakkal, mire sikerül újra magamra találnom.
- Ez nem ilyen egyszerű Alioth. - rázom meg a fejemet sóhajtva és még a familiárist sem zavarom le a vállamról, pedig határozottan nem vagyok oda a rágcsálókért. - Elveszítjük a birtokot. Nem tudom, hogy a szüleim hogyan viselik majd ezt, hiszen igazán csak ez tartotta őket össze eddig és... és nem tudom vagyok-e olyan eszes, és erős. - fakadok ki és talán életemben az első olyan ritka alkalom, hogy a gyenge oldalamat is megmutatom valakinek. Szokatlan és furcsa érzés így kiteregetni az érzéseimet. - Mindig azt tettem, amit kellett és... és most nem tudom, hogy mi a következő lépés. Ez nagyon ijesztő. Nem lesz több bál, mert ezek után nem kellünk majd a gazdagoknak és mi van, ha nem tudom kifizetni az iskolát? El kell mennem dolgozni mellette... nekem? - tényleg tanácstalan vagyok. Sejtelmem sincs arról a világról, amikor nincs meg mindened, amikor használt dolgokat kell beszerezned, vagy épp nem irigykedve néznek rád mások, hanem sajnálattal. Meg aztán pont a miatt volt Ansleyvel is titkos a kapcsolatunk, mert tudtam, hogy a szüleim nem örültek volna neki, de hát akkor ez is felesleges volt, bár mindegy is, hiszen ő volt az, aki dobott anno.

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

...:::Az "esküvő" előtt, nyár közepe felé:::...

Sosem voltam jó az emberek érzelmeinek megismerésében, a nőkében pedig főleg megbukhattam pár egy párszor. Sokszor Rose-t sem sikerült kiismernem és ezeknek olyan következményeit kellett átélnem, mely megelőzhető lett volna, ha legalább rendelkeznék gondolatolvasó képességgel. Talán majd a következő életemben legilimentornak születek.
Amint dühösen kifakad előttem, végre sor kerül arra az énjére is, akit eddig a magasan épített kőfalai mögé rejtett el. Egy pillanatra azért köpni-nyelni nem tudok, hisz' meglep ez a hirtelen stílusváltás. Még ha csak színjáték is volt, én azt hittem egy bizonyos ponton meg tudtuk érteni egymást. Ezek szerint tévedtem.
- Én legalább nem más pénzén akarok élősködni. - jegyzem meg nyugodt hangon, ha már az ő éles hangja így is bántónak hat a visszhangzó folyosó kellős közepén. Megvakarászom Yana állát, aki mindeközben békésen ücsörög tovább a vállamon. Kíváncsian néz le Briennára, mintha azt fontolgatná, hogy közelebb merészkedjen-e a lányhoz vagy sem.
- Legalább azt engedd meg, hogy beszéljünk. Vagy totál felesleges volt ez az egész pár hónap és minden egyes szavad hazugság volt?- ülök le mellé, immáron fittyet hányva az engedélyére. A magam ura vagyok, így el kell viselnie a társaságom, ha tetszik neki, ha nem. Azt ugyan még mindig nem értem mire jó ez az egész hiszti. Lehet, hogy nem a legkellemesebb érzés, ha ilyen csalódás és veszteség éri az embert, de majd jön más, aki majd talán le is nyeli azt a pirulát, amit a torkán akarnak lenyomni. Engem egyáltalán nem érdekel milyen sorsra jut az O'Keefe család. A pénzükből sosem kértem egyetlen garast sem.
A következő kijelentésén viszont meglepetten nézek rá. Nem sért meg vele, de valamiért azt az érzetet kelti bennem, hogy meg kell mutatnom neki a választ rá. Így hát amint befejezi a mérges fújtatását, gyengéden megemelem az állát, hogy egy első és egyben utolsó csókkal illethessem őt. Semmi agresszió vagy érzelem, csupán egy gyengéd csók. Ha mással nem is, legalább ezzel tartozok neki. Ebben a kapcsolatom Rose-zal sem változtat semmit. - Elég talpraesett vagy, meg fogod találni az utadat. Amúgy is, csinos vagy és eszes. Ez a rengeteg mérgelődés csak több ráncot hoz az arcodra.- húzom el a számat, miután elengedem az állát. Yana átmászik Brienna vállára, ám ha a lány nagyon ellenkezne, akkor le is gurul róla, mielőtt még bajt okozna. - Van valami terved?- kérdezem tőle. Bizonyára akad B terve, vagy mindeközben szédített más srácokat maga körül, akikre támaszkodhat. Viszont ha segítségre volna szüksége, akár rám is hagyatkozhat még így utoljára.

Hogy mégis ki kotyogta el azt, hogy a családom a csőd szélén áll, nem tudom. Gondolom a szüleim úgyis utána fognak járni majd és nem hagyják annyiban, bár nem mintha ez sokat érne még. Innentől már úgyis futótűzként terjed majd az info és mindenki megtudja majd, hogy a Gilmore család bizony lecsúszott. Elmaradnak majd a báli meghívások. Ez a gazdag rétek amennyire nyájas tud lenni azzal, akihez érdeke fűződik, épp annyira könnyen ki tudja vetni magából azt, akihez már nem.
Dühös vagyok, akárki is volt aki elszúrta, mert tudom, hogy ez mit jelent. A szüleim is dühösek, ami nem jelent semmi jót, és egyelőre sejtelmem sincs, hogy mit jelent ez a jövőre nézve. El kell adni a birtokot, valami béna lakásba kell költözni, bár én év közben amúgy is a Roxfortban tanulok, de mi lesz utána? Keresnem kell valami munkát? És persze nem lesz majd kellő támogatás mondjuk a költekezéseimre. Meg kell gondolnom minden fillért, hogy mire adom ki. Nem vagyok ehhez hozzászokva és sejtelmem sincs, hogyan fogom majd kezelni. E mellett viszont a jó ég tudja valahol mélyen belül mégis egy hang azt mondja, hogy talán nem is olyan nagy baj? Hogy nem biztos, hogy jó dolog valakivel összekötni az életed, aki annyira hűvös és lehangoló, mint ez az Alioth, főleg hogy még a kis patkánykájától is kiver a víz? Na nem mintha Ansleyvel több értelme lett volna találkoznom néhány napja, hogy átadjam neki a meghívót. Mennyire ciki lesz, ha ezek után nem is lesz majd esküvő.
- Dűlőre? Annyira látszik, hogy nem értesz ehhez és sejtelmed sincs az egészről. - rázom meg a fejemet és csak morcosan ledobom magamat az egyik padra. Lássuk be, már nem kell jópofiznom. Én ismerem az embereket, és persze a gazdagokat is. A nagyszüleinek esze ágában nem lesz pénzelni a családomat, ha tudják, hogy milyen addósságok vannak a hátunk mögött és hogy mennyire pocsék a helyzetünk. De legalább már nem kell jó kislánynak mutatni magamat, aki amúgy se vagyok.
- Nem kell vigasztalnod, nem várom el. - teszem végül hozzá dacosan megemelve az államat és kihúzva magamat kicsit. Látszik rajtam, hogy totál ki vagyok, de az is vagy van annyi büszkeségem, hogy ezt ne mutassam ki látványosan. Alioth pedig eddig is úgy tűnt, hogy nem igazán ért az érzelmekhez amúgy sem. - Talán úgy se lett volna semmi értelme az egésznek. Leélni egy életet érzelem nélkül. Még azt se tudom, hogy tudsz-e csókolózni. Jesszus! - mérgesen fújok egyet, mint valami ideges macska. Kibukik belőlem most minden, de hát már úgyis mindegy. Egyáltalán nem hiszem, hogy zöldágra tudnának még vergődni. Semmi esélyt sem látok a dologra. Egy heves vita után jó eséllyel kiadják az utunkat, én pedig mehetek el lehajtott fejjel a szüleimmel, gyakorlatilag elkullogva innen, hogy aztán fenekestül felforduljon az életem... végleg.

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

...:::Az "esküvő" előtt, nyár közepe felé:::...

Nagyapámmal nem olyan régen tértünk vissza az Egeskov kastélyának báljáról, ahol megannyi arisztokrata nyomorulttal sikerült összeismerkednem. Arról nem is beszélve, hogy Rose is ott volt, ami épp elég okot adott a nyugtalanságomra. Ehhez képest azt hiszem sikerült rendberáznunk a barátságunkat, s talán még többet is, ám meg kellett értetnem vele, hogy a házasság elől nem rohanhatok el, hisz minden le lett rendezve már a két család között. Legalábbis én ezt hittem...
A mai nap viszont másképp alakult, mint kellett volna. Az esküvő napja már nem közeledik, hanem semmissé lett, hála a Gilmore család eddigi titkáról, melyet "elfelejtettek" megosztani nagyapámmal.
Míg a benti tárgyalóteremben viták zajlanak, én inkább Brienna felkeresésére indulok a birtokon, ha nem a terem kinti várórészlegén találnám. Fogalmam sincs, hogy most mi lesz. Úgy tűnik az esküvőt így nem tarthatjuk meg, de attól még kellemetlenül érzem magam Brienna miatt. Nem tűnik egy rossz embernek, s bizonyára volt okuk a titkaik takargatására. Azért még szeretnék vele egy-két szót váltani, mielőtt kiderül mire jutnak az ősök odabent.
Yana a vállamon ücsörög ezúttal, nem akarom tovább, hogy a szűk zsebekben bujkáljon. Neki is jóval kényelmesebb, ha ilyen magasságból szemlélheti a világot. Amennyiben megtalálom Briennát, tisztes távolságban állok meg előtte, ameddig ő meg nem adja a szabadutat, hogy csatlakozhassak hozzá. - Jól vagy? - intézem felé az első kérdésemet, mellyel így is úgyis előálltam volna.- Elég nagy szarban vagyunk most. Viszont még dűlőre juthatnak, ugye tudod? - kétlem, hogy ez olyan egyszerű lenne. Én nem ismerem a normákat és az efféle fontosságokat a pénzesek életében. Nekem sosem volt több pénzem másoknál, hogy abból életet építsek fel magamnak és egy rendszert, ahol az én gyerekeim sorsa is meg van pecsételve.

Egyre nehezebb hoznom a visszafogott kislány szerepét, főleg hogy már-már bántónak mondhatnám a szavait, ahogyan minket illet, arisztokratákat és igen talán pár pillanatra sikerült is kiesnem a szerepemből. Nem könnyű az embernek megjátszania magát, főleg akkor ha a másik ennyire bántóan is fogalmaz, miközben folyamatosan olyan végtelenül nem törődöm. Nem is tudom, hogy mi lenne a jobb, ha ellenséges lenne és legalább dolgom lenne vele? De ez a teljes érzelemmentesség...
- Szóval így látsz minket? Én... kár lenne tagadnom, hogy ez most nem esett jól. - biggyed le kicsit a szám és ezúttal nem is kell annyira megjátszanom magamat, hiszen tényleg nem valami jó érzés volt, amit mondott, még ha igaza is van, tényleg úgy gondolom, hogy sokak felett állok. Ő felette is, de hát nincs mi tenni, ha a nagyszülei pénzére van szüksége a családomnak. Kénytelen vagyok elfogadni a stílusát és persze azt is, hogy rangban nem hozzám illő, no meg nem tud semmit az etikettről és valószínűleg nem is lesz majd túlságosan lelkes, ami a tanulást illeti.
- Egészen kiskoromtól. Nem is gondoltam, hogy ismersz mást, én is ismerhetek? - hiszen nemesi körökben azért viszonylag mondhatni nagy az átjáróház. Nem vagyunk sokan, főleg nem azok, akik követjük a hagyományokat és persze nem vagyunk összekeverhetőek az aranyvérű családokkal sem. Az egészen más, az én családomban akadnak varázstalan emberek is, ellenben mindegyikük nemesi kiváltsággal rendelkezett már sok-sok generációra visszamenőleg. Ennek okán viszont tényleg ismerem a legtöbb angol nemesi családot legalábbis névről, ha személyesen nem is. Az is a része ennek az életmódnak, hogy az ember szépen megtanulja, hogy ki kicsoda. Az viszont tényleg meglep, hogy Alioth ismer mást is, főleg mert ha az az illető is ismer engem... nos ez még bajt jelenthet.
- Végülis ebben igazad van és persze ha úgy szeretnéd, akkor találhatunk máshol is otthon, először még az iskola közelében akár, hogy könnyebb legyen az utazás a szünetekben. - bólintok végül. Végtére is igaza van, nem kellene folyton tettetni magunkat, na nem mintha a szüleim azt gondolnák, hogy tényleg nagy szerelem lenne ez az egész. Ők pontosan tiszában vannak azzal, hogy ez egy érdek házasság, bár mint említettem azok közül is akadnak olyanok, amik végül mégis csak jól alakulnak. A pár összecsiszológik, mint ahogyan a szüleim esetében is valamelyest megtörtént, hiszen gyerekük is lett, amihez pedig azért az embernek muszáj a másikkal nem csak megjátszania magát.
- Rendben van, akkor mutatom az utat. Nehogy megint eltévedj. - mosolyodom el. A kézcsók bár talán meglep, de legalább próbálkozik, még ha mindez olyan rémesen személytelen is. Nem tehetek róla, de most hogy az esküvő kezd ténylegesen realizálódni folyton csak azon a csókon jár az eszem és azon a rövid időszakon, amíg Ansley és én... Butaság, akkora butaság volt! Végtére is ő volt az, aki véget vetett a dolognak, én pedig akkor is tudtam, hogy értelmetlen, hiszen nem lett volna értelme az egésznek hosszú távon bármennyire is izgalmas volt. Az én életem nem erről szól, nem az izgalmakról. Az én életem ez... a hűvös és visszafogott érdekházasság. Bár ne érezném úgy, hogy néha egy-egy kósza pillanatban felfordul tőle a gyomrom!

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

- Akármelyik is legyen, most elérték, amit akartak. - nem fogom Brienna orrára kötni az anyám hazugságait, pedig lenne mit mesélnem. Először is bizonyára nyomós oka van arra, hogy a nagyszüleim miért nem várták őt vissza tárt karokkal, inkább csak az egyszem unokájukat, bár így is kételkedek a szeretetükben. Ugyanolyan gerinctelen férgeknek tűnnek, mint anyám. Egy vér, egy család… Mi mást várhattam volna tőlük. Nem is tudom honnan származik az én személyiségem, mert hogy nem anyámtól örököltem, az száz százalék. - Mennyivel is látjátok máshogy a világot? Vagy itt csak arról van szó, hogy kimutassátok felsőbbrendűségeteket? - döntöm fejemet oldalra, hiszen úgy beszél, akárcsak egy vérbeli arisztokrata. Sosem voltam rajongója az olyan embereknek, akik szeretik villogtatni a vagyonukat és a nemesi származásukat, s bár Brienna eddig elég diszkrét volt, valami mégis azt súgja az összes gazdag ugyanolyan.
- Lord Alioth? - oké, a hangzása egész kedvemrevaló, természetesen a gyerekkori könyveimre emlékeztet. Akkoriban bármit megadtam volna azért, hogy varázsló vagy lord lehessek. Erre tessék! Ki gondolta volna, hogy mindkettő sikerülhet? Nem feltétlen ilyen módon terveztem, s úgyis azok csak gyermeteg álmok voltak, melyet így visszatekintve őrültségnek tartok már. - Ismerek valakit, aki szintén nemes, de ő...ő más. Hány évesen is kezdted el tanulni az etikettjüket? Mármint, az etiketteteket…- javítom ki magam gyorsan, mert attól még, hogy ő ilyen kedves meg jófej, attól még más kalap alá tartozik. Az érintése is különös, de nem húzom el a sajátomat, csak egyszerű pillantást vetek le oda, s el is hallgatok egy darabig. Meg kellene szoknom, igaz? meg kellene szoknom a társaságát, az érintését, a le nem hervadó mosolyát…
- A szüleiddel? Nem az lenne a cél, hogy távol tőlük, valahol, ahol tényleg a magunk urai lehetünk és nem kell folyton...öhm… tettetnünk magunkat? - passzolom neki a labdát homlokráncolva. Tekintetem továbbra is hűvös, érdektelen, egyedül talán hanglejtésemből érezhető egy kevésnyi cinizmus.
- Nem. Ennyi volt. Gondolom akkor holnap látlak ismét. Brienna, a Gilmore házból. - sóhajtom és veszem elő színpadias arcomat és lépek vele szemben. Kezét óvatosan felemelem mellmagasságba, majd szabadon lévő kezemet a hátam mögé csúsztatom, hogy aztán egy számomra nem túl kellemes csókot leheljek kézfejére. Azt hiszem hozzá kell szoknom az ilyenekhez és ha el kell kezdenem, akkor inkább most, mint később. Minél tovább húzom és minél tovább tagadom meg a sorsomat, annál nehezebben tudom majd elfogadni.
A kis színjáték után felegyenesedek, majd karjaimat széttárva adom meg neki a szabad utat vissza az épületbe.Valószínűleg még el kell minket igazítaniuk a hálóink megtalálásában, meg amúgy is jobb, ha Brienna-t követem vissza a nagyszüleimhez, mert egyedül valami eldugott pincében kötnék ki.

Csak lassan bólintok a kérdésre. Hát igen, neki azért sokkal nehezebb lehet ezt az egészet kezelni és feldolgozni úgy, hogy nem így élte eddig az életét, ahogyan én. Megértem, hogy óckodik tőle valahol... mélyen, bár nem úgy tűnik, mintha esetleg attól félne, hogy a házasság miatt kimarad az igazi nagy szerelemből. Sőt a legfurcsább benne, hogy bár a kirohanása elég heves volt, amikor felpattant, de mintha azon túl alig-alig lennének érzelmei, vagy legalábbis nagyon jól titkolja őket. Valamiben mégis csak hasonlítunk?
- Ezekszerint édesanyád nem mondta, hogy miket vár tőled, bár ha az egész meglepett, akkor nem csodálom. De igen, biztosan meg kell tanulnod sokmindent, habár a nagyszüleid se tagjai a nemesi rétegnek. Így szeretnének azokká válni. - magyarázom, hiszen én igen ennek a részese vagyok, de az ő családja nem. Gondolom a nagyszülei elég nagy vagyonra tettek szert, de ez még nem elég nekik, viszont vannak dolgok, amiket nem lehet csak úgy pénzért megvásárolni és ide tartozik a nemesi rang is. Persze nem kapják meg akkor, ha Alioth elvesz engem, ellenben bekerülnek általa a társasági életbe és ez gondolom már elég lehet nekik. Az újabb kérdésére csak halkan felnevetek, mintha butaságot kérdezett volna, bár inkább a stílus volt érdekes. Látszik, hogy mennyire utálja már csak a gondolatát is ennek az egésznek, mégis belemenne a pénz miatt?
- Igen a táncok fontosak lehetnek és a stílus, és persze érdemes tudni, hogy kikhez hogyan kell viszonyulni. Bár nem hiszem, hogy tőled ezt egyből elvárják majd. Az apám lord, ha elveszel, te is azzá válsz, ez már eleve ad egyfajta tiszteletet majd másokkal szemben. - tehát, ha elszúr valamit, valószínűleg kisebb eséllyel kap e miatt kellemetlen pillantásokat, vagy megjegyzéseket. Azért mifelénk nagy dolog, ha valakinek magas rangja van, tehát bénázás ide vagy oda, nem fogják szóvá tenni neki, ha tudják, hogy kicsoda, és azokban a körökben, amikben én forgok már gyerekkorom óta, mindenki mindent tud. - De majd segítek. - teszem hozzá egy apróbb mosollyal és egy pillanatra megérintem bátorítóan a kezét is, de épp csak néhány másodpercre, mert valahogy sejtem, hogy nem lenne értelme túlzásba vinni.
- Persze, távol innen, keresünk majd egy helyet, ami mindkettőnknek megfelel, de akár a Gilmore birtokra is költözhetünk, végülis ahogy mondod csak a szüneteket töltenénk ott egyelőre. - és persze, hogy az lenne a legideálisabb, hiszen meg kell menteni azt a helyet, mert tényleg nem sokon múlik, hogy az adósságaink olyan mértéket öltsenek, hogy elveszítsük. De, ha meglesz a pénz, akkor már nem is kérdés, hogy arra fordíthatjuk, hogy ez ne történhessen meg. A kis elmerengésből viszont hamar magamhoz térítenek a szavai és a pillantása. Milyen hűvös... mennyire más, mint Ansley hevessége. - Persze, épp csak elgondolkodtam egy kicsit, egyáltalán nem fontos. - rázom meg a fejemet. Nem, most aztán igazán nem inoghatok meg, amikor ő is ennyire eltökélt, de talán mégis megrémít egy kicsit a tény, hogy tényleg ennyire simán megy és hogy tényleg ez vár rám egy élet, egy srác mellett, akinek valószínűleg fontosabb az a kis patkány, mai a válláról szugerált odabent, mint bárki más. A szüleim kapcsolata sem az érzelmek netovábbja, de miért érzem úgy, hogy, ami rám vár még ennél is rosszabb lesz?
- Van még valami kérdésed? - pillantok rá végül, megpróbálva kiverni a fejemből a butábbnál butább gondolatokat. Nincs ezeknek itt a helye. Nem tehetem meg, hogy valamit elrontok, egyszerűen nem lehet.

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

Ha velem szeretne barátkozni, akkor sok sikert kívánok neki. Egylőre viszont el kell viselnem a társaságát, mert az egész családból ő tűnik az egyetlen reális embernek, aki nem elvakultan látja a házasságkötés velejáróját. Ebből a szempontból a bizalmam nő az irányába, s lényegében egyedül rajta múlik miként használja majd ki ezt az előnyt. Bízok benne, hogy legalább vele meg tudom majd osztani a véleményemet a családom romlottságáról és számítóságáról, mert ha magamban kell tartanom örökké, azt hiszem fel fogok robbanni. Viszont legjobb haverok nem leszünk.
- Gondolom te ebbe születtél már, igaz? A nemesi életbe.- húzom el számat, amikor végiggondolom mennyivel nagyobb előnyt élvez. Nem azért, mert irigyelném, hanem neki már nem kell tanulnia a megfelelő normákat és etikettet, mert az már berögződött. Én pedig semmit sem tudok ezekről. Mindig is a laza, magának való srác voltam, aki örült, ha ne cseszegetik egyfolytában. Erre tessék... Beleléptem a nagybetűs életbe, ami Sz-szel kezdődik és ar-ra végződik. - Ezek után meg kell tanulnom mindent, amit neked is kellett... Legalábbis feltételezem, hogy nagyapám nem így akar jegybe adni. Ahhh... Szórakoztató lesz.- sóhajtom fel fájdalmas vigyorral arcomon, amiből akárki leszűrheti mennyire rühellem a jelen pillanat helyzeteit. Én, mint az O'Keefe család üdvöskéje, a sarj, akire minden teher rázúdul. Miért is kellett nekem minderről csak most tudnom? Ja, igen. Az anyám egy számító céda. - Hol kellene kezdenem? A csiricsáré bálok tánclépéseivel? Vagy a teaszürcsölgetés kisujj feltartással?- veszem röhejesebbre a témát és csempészek egy kevés gúnyt is szavaim mögé. Természetesen még érdekel, hogy miket is kell megtanulnom és miket kell használnom a beilleszkedéshez.
- Elvileg. Csak épp én sosem kértem semmit az ő pénzükből. Az invitációjuk is a semmiből érkezett. Mindeddig azt hittem ők halottak.- ingatom meg fejemet. Én csak azt szeretném, hogy vége legyen ennek az egésznek. A nemleges válaszommal valószínűleg hatalmas lavinát indítanék el, ami engem tarolna le a végén. Tehát jobb ez így... Belemegyek, megszerzem azt a vagyont, aztán pár év leforgása után már úgyis a magam ura lehetek. Remélhetőleg a házassághoz valóban elég lesz a színjáték, hiszen ténylegesen egy párt alkotni nincs kedvem senkivel. Az efféle románcok és kötődések sosem voltak kézen fekvőek számomra.
- Akár.- pillantok végig a csendes kis kert tökéletes pompáján.- Hiszen minél hamarabb túl esünk rajta, annál hamarabb engednek el a rövidpórázról.-  tűnődök el a házasság kimenetelén. Ha egybekelünk és minden úgy megy, ahogy azt a családjaink eltervezték, talán nem jár anyám se a nyakamra, miután már megkapja a pénzét.
- Fogalmam sincs... Valahol távol innen... A Roxfortot viszont nem hagyhatjuk még itt, szóval... valahol a közelében? Nyugodt hely legyen. Nekem ez számít a leginkább. Neked megfelel?- pillantok rá ezúttal én is és sajátom találkozik az ő barna szempárjával. Vajon mi jár a fejében, hogy ennyire elkalandozva mered? - Minden rendben?-  érdeklődök összevont szemöldökkel, ám arcom még így is lágy érzelemmentességgel köszön vissza rá.

Elég profi vagyok abban, hogy szerepet játszam, de azért néha mégis csak fáraszt egy kicsit, főleg hogy Alioth elég nehéz esetnek tűnik és lássuk be kénytele nvagyok mindaddig folytatni a színjátékot, amíg el nem vesz és ki tudja, hogy az mikor következik be. Na nem azt mondom, hogy amúgy cseppet sem érdekel, mert egészen helyes srác. Lehetne sokkal rosszabba is, ha olyat találnak a szüleim, aki ronda, vagy mondjuk büdös, vagy tudom is én. Ő legalább az alap külső elvásárok szempontjából renden van, a többi pedig annyira nem számít. Csak, mert házasok leszünk, még nem kell jóban lennünk, még csak ténylegesen közös élet se kell feltétlenül, hiszen a szüleim is teljesen jól meg vannak a viszonylag egymástól független életükkel.
- Oh hát már régóta, de a családom tudja, hogyan kell ezt kivitelezni. Nekünk nincs ilyen problémánk. A befektetések és a kapcsolatok sokat segítenek. - mosolyodom el, ahogyan kipillantok az ablakon. Okosabb, mint amire számítottam, de egyelőre nem látszik, hogy bármi gond lenne velünk anyagilag, a nagyszülei pedig nem néztek utána komolyabban a családi háttérnek és egyébként is számukra elég kecsegtető a nemesi rang az unokájuk és a családi nevük számára ahhoz, hogy ne foglalkozzanak azzal, hogy számunkra miért annyira fontos ez az esküvő.
- Nem ismerem még annyira a nagyszüleidet, hogy ha nemet mondasz, akkor mi a következménye. De, ha jól sejtem az örökség feltétele a házasság igaz? - akkor pedig tényleg nem sok választása van, ha csak a nagyszüleit nem tudja meggyőzni arról, hogy még se akarják ezt az esküvőt, de persze bőven benne van a pakliban, hogy ha nemet mond rám, akkor találnak neki mást és nem tudhatja, hogy az a más milyen lenne. A kérdésére viszont egészen meglepődöm egy pillanatra. Azt hittem, hogy húzná, amíg lehet és akkor hátha megússza a dolgot, de most úgy tűnik, hogy inkább túl szeretne lenni rajta. Ez nekem is így lenne jó, akkor biztos, hogy nem kerülne veszélybe a birtokunk.
- Biztos vagyok benne, hogy leintézhető, ha szeretnéd, hogy túllegyünk rajta. Akár itt is tarthatnánk, ez a kert igazán kellemes és az idő is tökéletes lenne most. - bólintok, ahogyan mellé lépek és nekidőlök én magam is a kerítésnek. Akaratlanul is oldalra pillantok kicsit és bizonytalanul mérem végig, ahogyan mereng. Olyan komoly és láthatóan nehezére esik ez az egész. Persze ez nem kell, hogy érdekeljen, de... vajon tényleg csak úgy élheti le az ember az életét, ahogyan a szüleim? Persze nincs választásunk, nekem sem, de megleszünk, vagy megkeserítjük majd egymás életét hosszútávon. A szüleim tudom, hogy sose szerették egymást igazán, mindketten kikacsintgatnak, csak azt hiszik, hogy én nem tudom, de mégis lettem nekik én, akkor csak megpróbáltak egy kényszerházasságból kihozni valamit nem de?
- Hol szeretnél élni, amikor már férj és feleség leszünk? - dobok be inkább egy kérdést a helyett, hogy butaságokon merengek. Akaratlanul is eszembe jut a múlt, egy két évvel ezelőtti bál. Vajon Alioth csókja is olyan finom és édes lenne? Vagy sose tudom meg, mert nem is akarna megcsókolni, csak amikor muszáj az oltár előtt?

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

Csendesen hallgatom a véleményét, s bár ott van arcán az a mosoly, szavaiból mégsem az a kedvesség árad, mint amit az ember várna tőle. Nem tulajdonítok komolyabb gondolatmenetet mögé, inkább beletörődök a nem nekem való helyzetünkbe. Én, mint házas ember soha meg se fordult a fejemben. Most lehetett volna itt az alkalom arra, hogy változtassak a berögződött normákon és nemet mondjak a családommal szemben. De így... Így lehetetlen lesz bármit is kezdenem magammal, mert még mindig nem tudok szembeszállni anyám akaratával. Milyen nevetséges életet kell élnem és ez a saját hibám is.
Némán hallgatom meséjét, melyet kérdésemre ad válaszként. Sosem mozogtam nemesi közegben, ezért sem igazán tudom, hogy mi a megfelelő etikett és szokások, amibe ő valószínűleg már bele született. Idegen szavait kényelmetlenül fogadom. Nem adják alá a mércét... Ez tényleg valami olyan fontosság, amiről már kész képük van? És még én hittem azt, hogy a gyerekkori könyveim világánál nem lehet kacifántosabb egy élet. - Régóta vagytok nemesek? Gondolom függ ez attól is milyen régre nyúlik vissza a családod. Hogy nem jutottatok még csődbe? Hosszútávon nehezebb fent tartani egy vállalkozást, főleg, ha nemesi ágról van szó. Olvastam róla, hogy sok gazdag család a végén ugyanabban a körforgásban ragad, míg el nem vesztik minden vagyonukat.- nézek itt rá érdeklődőbben. Sok mindenről tájékozódok, s mint tudjuk, aki sokat olvas, az sokat tanul. Az utóbbi időben ugyan nem olvastam sokat, mivel anyám újabb és újabb titkokat tárt fel előttem, aminek azért hatalmas súlya volt. A mostani alkalomról nem is beszélve.
- Igen, meglehetősen kisebb ház volt.- felelem elfojtva az ingerült érzéseket, míg elveszetten nézek körül. Nem vagyok rá büszke, hogy még azt se tudom merre megyek. Legalább Briennának van némi fogalma az ilyen helyekről, ezért követem őt immáron korábbi célunkig. A kert olyan hatalmasnak és végtelennek tűnik, ahogy az üvegajtók kinyílnak előttünk. Még nekem is tetszik a látvány, ahogy a formára vágott bokrok között kacskaringós, fehérköves út szalad végig. Ez sem mindennapi látvány ahonnan én jövök... Egy ideig meredek a táj szépségére és próbálom megérteni a gazdagok pénzköltésének indokát, hiszen azért egy ekkora kertre senkinek sincs szüksége... Yana azért mélyeket szippant a kinti levegőből. A dán tisztaság mindenféleképpen egy lépés előre.- Riasztónak?- gondolkodok el rajta, amint meghallom Brienna kérdését.- Így már nem. Még mindig idegennek érzem magam. Könnyebb lenne, ha már korábban tudom hova tartozok és mik a terveik velem. Lenne más választásom?- teszem fel a költői kérdést, amire mindketten tudjuk a választ. Ha nemet mondok, azzal mindenki életét megnehezítem és addig hallgathatom a szörnyülködést, míg meg nem halok.
- Csak essünk túl rajta mihamarabb...-sóhajtom, amint a kert egyik kerítésének támaszkodok és úgy szemlélem a távolban felgyúló esti lángokat. - Gyorsan pörögnek az események itt... Gondolod, hogy már jövőhéten letudjuk mindezt?- kérdezem fáradt szemekkel, ami lényegében a gondterheltség és a rám zúdított felelősség nyoma. Ez vajon tényleg egy életre szól?

- Igen gondolom. Megmondom őszintén, én valahogy sose gondoltam rá, hogy akarnék. - azért megtoldom a szavaimat egy mosollyal, hogy még se tűnjön úgy élből hülyeségnek is tartom a dolgot. Végül is az ő dolga, csak nekem ne nyomja a képembe azt a kis patkányt, mert annak tuti, hogy nem lesz jó vége. Nem értem azokat, akik nem képesek egyedül is ellenni, nekem sose lenne szükségem valakire, aki folyton a nyomomban jár és rosszabb esetben még mint valami élő lelkiismeret bele is szól a dolgaimba. Persze hiába a vesébe látni próbáló tekintet, ennél én azért jobb vagyok ebben. Ha jól sejtem ő inkább magának való, nincs otthon az efféle játszmázásokban, amit én viszont már évek óta tökéletesítek. Nehéz kibillenteni a szerepemből csak úgy.
A vacsi ahhoz képest ahogy indult egészen könnyedén telik el, ahogyan haladunk vele, hogy aztán újfen lelépjünk a szülőktől és immár nyugodtabban töltsük el az időt. Azért nekem is könnyebb, ha nem kell az anyám vizslató tekintetére figyelnem lépten-nyomon.
- Na látod! Ez a beszéd! - bátorítóan mosolygok tovább, de persze elengedem, nehogy túlzónak vegye, hogy belé karolok. Azt már most sejtem, hogy eléggé magánakvaló és bizonyára az ilyesmi különös neki. Ha jól sejtem akkor ő nem az a tipikus pasi, akinél hatásos lenne egy komolyabb csábítási manőver. Ez már szerencsére az elején leesett, pedig van mit bedobnom, de hát mindig ismerd a közönséged!
- Nem mondanám, hogy erőltetik. - hümmentek egyet elgondolkodva magam mellé ejtve a kezeimet, időnként szórakozottan babrálva a felsőm aljával. - Nálunk ez a szokás, a szüleim házasságát is úgy boronálták össze, ezért esetemben is egyértelmű volt és akkor már olyat keresnek, aki mindenkinek megfelel. A szüleim ne madják alá, mégis csak magas rangúak. - és hát ennek végülis egy vagyonos család tökéletesen megfelel még akkor is, ha ők nem olyan úri körökből származnak, csak szert tettek a nagy pénzre. Viszont nekünk is muszáj kicsit alább adni, még ha ezt én nem is mondhatom ki nyíltan. Én is úgy gondoltam, hogy rangombelivel kerülök majd össze, de ez végül nem így lett. Félő, hogy azok a családok, akik jobban ismernek minket, már többe tudnak rólunk és számukra hamarabb kibukna, hogy mi van a háttérben.
- Eddig kisebb házban éltél ügye? A legtöbb hasonló séma alapján épül, gyere! - mutatom akkor én az utat, bár sose jártam még itt, de már sok helyen, ami hasonlóan nagy volt és hasonló felépítésű, így nem is telik bele olyan sok időbe, hogy végül megtaláljak egy nagy üvegajtót, ami a kertbe vezet. Mélyet szippantok a friss levegőből, amikor kitárom az ajtót és illedelmesen előre is engedem, ha már annyira kereste a kiutat. - Nagyon riasztónak érzed még mindig ezt az egészet? - kérdezem oldalra pillant. Ezúttal teljesen őszinte a kérdés, hiszen tényleg érdekel, hogy mit gondol a helyzetről, vajon kezdi megszokni a dolgot és elfogadja majd idővel? Ha nem, akkor nagy bajban leszünk, mert nincs sok időnk, amíg kibukik, hogy elveszíthetjük akár a családi birtokot is. Nem tudom, hogy akkor mi lesz, vagy ha nem tudjuk kifizetni a következő félévet a Roxfortban. Annyira, rettenetesen megalázó lenne! Biztos, hogy nem tudnám elviselni a szégyent.

Brienna & Alioth

copyright // Marriage is Poison

- Érdekesek, nem igaz? Igazi lelkitársak, a szó szoros értelmében.- szökik ki belőlem egy szelídebb mosoly, ahogy Brienna is jobban megnézi magának Yanát. Megvakargatom a cukormókus állát egy pillanatra, amire hízelgőbben bújik kezem irányába. Ha Yana nem lenne, valószínűleg a sötétbe vesztem volna azon az éjszakán... Túllőttem a célon és a saját józan eszemet kockáztattam egy függőség miatt.
- Nos... Most lesz alkalmad megismerni őt. És nekem is titeket.- nézek rá valamennyivel határozottabban, olyan vesébe nézően, hátha megtörik az a csupaszív mosolya. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire kedves és megértő teremtés vagy csak színjáték az egész. Akármelyik is legyen, használ a jólétemnek. Ki tudja meddig kell nekem is játszanom a tökéletes, gazdag fiú gyermek szerepét, amibe most belekényszerítenek. Valaha véget fog érni ez az egész egyáltalán?
Meglep ugyan, hogy Brienna ilyen könnyedén megy bele a családtól való szabadulásomba. Ezzel azért ad egyfajta lelki nyugalmat és talán ő lesz az egyetlen ebben a dán aranytengerben, aki mellett nem a szorongás és düh kontrolál.
Nagyszüleim és anyám is ragyogó csillogással konstatálják a történéseket. Roppantul örülhetnek, amiért most együtt működök és nem csinálok katasztrófát a kis estéjükből. Sajnos pár éve még simán rájuk borítottam volna az asztalt. Azóta megváltoztam... Próbálom kontrollálni az indulataimat és a fejem sem annyira ködös, mint annak idején.
Brienna tehát velem együtt távozik a vacsoráról. Úgy nézhetünk ki, mint azok az előkelő párok, akiknek pont a mai estével pecsételődik meg a sorsa. Kegyetlen egy sors... De mégis úsznom kell az árral. Ez nem olyan, mintha lenne bármi tervem az életben... A jövőben... Ami igen fontos, ha meg szeretném alapozni a jólétemet és anyagi biztonságomat. Nem is lehet annyira rossz az O'Keefe vagyonnal a zsebemben.
- Nem volt annyira szörnyű...- vallom be, mikor elereszti a karomat. Furcsa így, hogy valaki ilyen közvetlenül ér hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem bánom, csak különös érzés.  Brienna kisugárzása pedig kellőképp vonzó és barátságos ahhoz, hogy bármi negatív megjegyzést tegyek. Yana is előbújik zsebemből, hogy levegőhöz juthasson.- Talán. Nem ismerem őket. Azt sem tudtam, hogy léteznek.- vonok vállat végül és elindulok a folyosón. Feltételezem, hogy lesz majd valahol egy ajtó, ahol a hátsó kertbe lehet lépni. Vagy nem...
- Miért erőltetik a szüleid ennyire a házasságot?- kezdek bele érdeklődést mutatva a jövőképe és terveik irányába. Ha valóban meg fog köttetni ez a kapcsolat, jobb, ha én is tisztában vagyok a részletekkel. Közvetlenebbnek lenni egymással még nem jelenti azt, hogy ártana ennek az egésznek. Megjátszani magamat pedig a hét mindennapján megállás nélkül igazán fárasztó lehet majd. Ezért sem bánom, ha legalább akad majd egy valaki, akivel őszintébb lehetek. - Különös...- töröm meg a pillanatnyi csendet és meg is állok a folyosók egyikén. Olyan egyformának tűnik az összes fal és ablak, hogy kezd fejfájóssá válni ez az egész út a kertig. - Ez a hely olyan, mint egy labirintus...- morgom magamnak és el is mormolok pár szitkozódó szót az orrom allatt.

Azért azt sejtettem, hogy nem csak egy sima rágcsálóról van szó, de igen azért sokkal inkább érdeklődővé válik a tekintetem, amikor kiderül, hogy familiáris. Hallottam már róluk, de csak futólag. Mintha egyre többeknek lenne az iskolában, viszont még mindig nem tudom, hogy pontosan hogyan is kell őket megidézni és hogy mi a hasznuk. Mármint nekem nem kell valami háziállat, mindig is jól meg voltam önállóan. Nem viselném el, ha valami dög folyton a nyomomban járna és ha jól tudom ezeket nem lehet csak úgy eltűntetni, ha az ember úgy akarja.
- Ilyen közelről még nem. - pillantok újra a kisállatra, most azért egészen más szemmel nézve rá. Ha nem igazi, akkor talán nem kell etetni és takarítani utána, az is valami. Ettől persze nem válik kevésbé rágcsáló szerűvé, de talán jobban el tudom viselni a jelenétét, bár persze annak még mindig nem adok jelét, hogy bármennyire is zavarna a kis dög, főleg mert látszik, hogy Alioth mennyire oda van érte. Jesszus!
- Persze, nem is akartam beleszólni a kapcsolatotokba, csak gondoltam mindig más egy kívülálló nézőpontja. - a mosolyom töretlen. Visszafogott, de kedves. Igazából igyekszem kihozni magamból a maximumot, ami a rendes lány benyomását illeti. Megvannak a magam céjai és szeretem elérni is őket, ha pedig ennek ez az ára, akkor ez az ára. Egyébként is azon túl, hogy a srác eléggé különc kinézetű egészen jóképű. Talán lehetséges lenne kikupálni annyira, hogy a társasági életben se lenne kellemetlen megjelenni mellette.
- Igen Uram, egy kicsit beszélgetnénk, úgyis csodaszép a birtkuk, szívesen megnézném jobban is! - bólintok ezzel megerősítve Alioth iménti szavait így az étkezés vége felé. Egy futó pillantás vetek csak az anyámra, aki természetesen gond nélkül bólint és még mintha egy csepp elismerés is lenne a szemeiben. Nem úgy az apám, aki mint mindig most is igen szigorúan figyeli az eseményeket. Tudom, hogy az ő elvárásainak igen nehéz megfelelni és ha ezt most elszúrom hatalmasat csökkenek a szemében, de nem lesz gond. Már úgy érzem, hogy elég jó úton haladok és ha az ujjaim köré csavarom a srácot, akkor nem lesz itt baj. Csak meg kell kedveltetnem magamat vele és megértetni vele miért is lenne jó neki is, ha szép kis vagyonra tenne szert. Aztán, ha már a házasság meg van akkor onnantól már nem kell ennyire visszafognom magamat és persze ő is azt tehet, amit csak akar. Úri körökben általánosan elfogadott, hogy mindenki előtt azt mutatjuk mennyire tökéletes az életünk, de persze közben mindenki kikacsintgat, hiszen az előre megtervezett házasságok igazából ritkán sülnek el jól.
- Igen, tényleg minden fennséges volt! Adják át gratulációmat a szakácsnak. - azzal el is tolom magamat az asztaltól és még egy kis pukedlit is mímelek a házigazdák irányába, hogy végül az ajtó felé vegyem az irányt immár újra Alioth társaságában. Ez azt hiszem egészen jól alakul, a nagyszülei láthatóan értékelik a váltosát és biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban majd szó fog esni mindenről, ami az üzleti egyesülés részét illeti ennek a házasságnak.
- Egész jól ment. Nagyon nehezedre esett? A nagyszüleid nem tűnnek rossz embereknek egyébként. Szerintem nem akarnak rosszat neked. - az ajtón kilépve finoman kihúzom a karomat az övéből, mivel még odabent a tökéletes távozás kedvéért belékaroltam, de most kissé pironkodva igyekszem úgy tenni, mint aki semmit sem szeretne erőltetni. Nehogy esetleg Alioth kellemetlenül érezze magát a közeledés miatt és úgy látom, hogy a visszafogott stílus eddig elég hatásos volt.

Nem borzongok meg látványosan maximum belül, hogy ne látszódjon. Nem vagyok odaa rácsálókért, szóval a kis dög a vállán se különösebben szimpatikus, de hát ezt még sem tehetem szóvá csak úgy nyíltan. Megtartom hát a véleményemet magamnak és csak egy mosolyt varázsolok az arcomra, amikor a kis dögre mutat.
- Végülis így akkor tényleg nem is vagy egyedül. Ő csak egy állat, vagy több annál? - hallottam róla, hogy léteznek familiárisok, hogy a diákok között az iskolában egyre gyakoribb, hogy olyasmi ez, amit egymástól tanulnak meg és valami újdongás még a felnőttek számára is, de nem tudok róla sokat. Sose voltam állatpárti, úgyhogy bennem nem merült fel, hogy nekem is legyen egyed. Főleg, ha neadj isten valami hasonló kinézetű rágcsáló lenne akkor még elviselni se biztos, hogy tudnám.
- Talán csak a maga módján akar jót neked. A szülők ezt ne mindig csinálják tökéletesen, de lehet hogy próbálkozik. - nem ismerem az anyját, azt sem tudom pontosan mi a családi hátterük, hogy csóróság miatt akar az anyja jó kapcsolatot a nagyszülőkkel teszem azt. Ez esetben még egy hajóban is evezünk és akkor még viccesebb a dolog igazából, amit persze valószínűleg sosem fog megtudni sem ő, sem én róla, maximum akkor, ha már nem számít, ha már nyélbe lett ütve a házasság. Mert egyelőre úgy fest sikerül meggyőznöm, ami persze nem volt kétséges, mert nekem mindig minden sikerülni szokott, ez miért ne lett volna így? Visszatérünk hát a terembe, én épp csak egy futó pillantást vetek a szüleimre. Se egy elismerő biccentés, se más nem érkezik. Nem húzom el látványosan a számat, csak magamban nyomom el a pillanatnyi rossz érzést miatta, hogy aztán leüljek szépen, amikor Alioth még ki is húzza nekem a széket szépen illedelmesen.
- Hát persze fiam! - szólal meg az öreg egészen felélénüklve, hogy végül visszatértünk. Vajon meddig vártak volna ránk, meddig tartott volna a türelmük? Nem számít, a fő, hogy még előtte sikerült megoldanom. Az öreg most egészen kedélyesen mosolyog, már amennyi egy idős üzletembertől telik. Van azért egy ragadozó mosolya, de ha azt nézzük jófej dolog tőle, hogy nem úgy akar meghalni, hogy amit eddig felépített csak úgy feledésbe vész, hanem valakire hagyni szeretné. - Nos hát a nagyanyád mindig is vágyott rá, hogy a családunk ne csak vagyonos, hanem magasabb körökben is elismert legyen. Bár a címet nem kapjuk meg magunk is, ám amennyiben egybekelsz a Gilmore lánnyal a rangját te is megkapod, a vagyont pedig tőlünk örökölöd. Természetesen az már a ti döntésetek, hol élitek majd közös életeteket és egyelőre még nem szükséges, hogy átvedd a cég irányítását, de szeretném, ha évről-évre többet vállalnál belőle, hogy akkor amikor engem majd elszólít a sors itt legyél, hogy tovább vidd a nevem és a vállalatomat is. - fejti ki végül, amiből nagyjából leszűrhető, hogy mit szeretne. Alioth rangot kapna és pénzt, ami persze kötelezettségekkel és elvárásokkal járna. E mellett persze én is hozzájutnék a vagyonhoz, amire igen nagy szükségünk lenne, különben pár hónapon belül akár még el is árverezhetik a családi birtokot.[/color]

Milyen rettenetesen hepciás alak! Nem egyszerű a dolgom, hogy mindehez csak úgy jóképet vágjak és adjam az ártatlant, aki már-már megbántva érezheti magát, csak mert a másik bizonyára nem találja elég szépnek. A butuska szépség általában elég jó ütőkártya tud lenni, de azért nem viszem a szükségesnél jobban túlzásba sem a dolgot. Viszont ez a folytonos kifakadás... Úgy tűnik elég szabadon nevelték eddig, ha ilyen nehezen viseli azt, hogy feladatot kap az életben.
- Nem tudom... de egyedül lenni se mindig olyan jó, vagy neked igen? - kérdezem óvatosan, bár bizonyára ebben a lelki állapotban úgyis azt fogja rávágni, hogy de. Viszont, ha egy kicsit jobban belegondol ő is lesz majd idősebb, neki is kell majd a saját lábára állni és az soha sem könnyű feladat, ha nincs aki támogat. Ha most és itt nemet mond a családjának, akkor lehetséges, hogy úgy fejezi be majd az iskolát, hogy nem kap semmiféle támogatást és hiába lesz neki jó egyedül könnyen lehet hogy nagyot bukik majd, mert nem tudja esetleg megoldani az életét nagy magányában.
- Csupán tudom, hogy mi a kötelességem a szüleim felé, amiért felnevelnek. - javítom ki, talán kicsit cáfolva azt, hogy teljes mértékben elfogadok és lenyelek mindent, de azért mégis csak a jól nevelt kislány képét mutatom továbbra is. Lehettem volna magam is lázadó, aki megértem az érzéseit, viszont úgy láttam az iskolában, hogy nem egy rosszlelkű srác és talán könnyebb, ha megesik rajtam a szíve, mintha én is tovább hevítem az ellenállását azzal, hogy én sem akarok semmiféle házasságot. Egyébként is azt mondják az ellentétek vonzzák egymást, úgyhogy ezért se lett volna értelme hasonulnom hozzá. Megpróbálom hát óvatosan meggyőzni, hogy legalább kérjen haladékot a helyett, hogy teljesen elvágja az esélyét annak, hogy ez a házasság létrejöhessen. A nemnél még mindig jobb egy talán nem igaz? A szüleim bíznak bennem, hogy sikerül átpréselnem ezt a kis egyezséget. Kell a pénz és bár sok időnk nincs, amíg elveszítjük a birtokot is, de mint mondtam inkább a bizonytalan remény, mint a biztos, de teljes kudarc.
- Hidd el jól döntöttél. Így most a te kezedben van az irányítás. Tudod, hogy ők mit akarnak, leteheted a saját feltételeidet. - mosolyodom el besorolva mellé. Egészen jól ment. Azért remélem, hogy nem fog hónapokat kérni majd, amíg gondolkodik, vagy amíg ismerkedünk. Rém fárasztó lenne olyan sokáig valaki másnak mutatnom magamat és folyton kedvesnek és elnézőnek lennem vele szemben, hogy ne hátráljon ki az egyezségből. Helyes srác összességében, de nekm elsősorban a pénze kell és nagyon remélem, hogy azt a pénzt nem akarja feleslegesen elherdálni. Nekünk címünk van és nevünk a nemesi családok között, a nagyszüleinek erre van szüksége. Akkor pedig már késő rájönniük, hogy pénzünk az nincs, amikor már megültük a nászt.[/color]

Nem mondom, hogy egyáltalán nem számoltam vele, hogy nekem kell majd pátyolgatnom a lelkét, de reméltem, hogy nem így lesz. Amikor viszont megláttam az asztalnál már kezdett sejthetővé válni, hogy mégis csak így lesz. Ahhoz túlságosan egyedi a stílusa, hogy csak úgy lazán vegyen egy ilyen kötelezettséget. Arról pedig még csak nem is tudok, hogy igazából eddig gőze sem volt róla, hogy kicsodák a nagyszülei, ezért mégis inkább új neki a helyzet. Én így nőttem fel, teendők, kötelességek közepette, úgyhogy tudom hogyan kell megfelelni a szüleimnek és persze azzal is tisztában vagyok, hogy jelenleg az anyagi helyzetünk hagy kivetnivalót maga után. Az is benne van a pakliban, hogy elveszítjük a birtokot és azt egyszerűen nem hagyhatom. Ha pedig egy házasság az ára egy ilyen fura sráccal, hát akkor legyen. Nem fogok pofákat vágni, sőt még ápolom is a lelkét, ha láthatóan arra van szüksége.
- Teljesen jogos a kérdés, de... tudod ismerkedni is nehéz és lehet, hogy akkor is rosszul választasz. Így legalább hibáztathatsz mást, ha rosszul sül el. - próbálom bíztatni, a mosolyom továbbra is kedves, de persze azért igyekszem nagyon hatni a lelkére, ezért dobom be a szégyenlős Briennát, aki arra gyanakszik, hogy biztosan nem tetszik neki. Persze tisztában vagyok vele, hogy erre semmi esély sincsen, hiszen a külsőm tökéletes. Van egy adag egzotikus vonal annak hála, hogy édesanyám családjában spanyol felmenők is akadnak, szóval azért fel szoktam kelteni a fiúk figyelmét. Ő tuti, hogy tök vak, vagy a pasikat szereti, ha nem veszi ezt észre. Még egy kicsit bele is pirulok, ahogyan látványosan végig mér, csak a látszat kedvéért persze.
- Oh hát én csak teszem, amit kell. Tudod a szüleim szerint nagyon hasznos lehet ez a kapcsolat. Az ő rangjuk és a te nagyszüleid vagyona... de nem tudok ennél többet. - rázom meg végül a fejemet, mint aki naivan tényleg csak azt teszi, amit elvárnak tőle. Persze a ruhám tökéletes, a sminkem is, szóval nem úgy festek, mint akinek pénzre lenne szüksége. Anyáék mindig is tettek arról, hogy ez soha se derüljön ki és senkinek ne legyen sejtése róla, hogy bajban vagyunk. Persze tudom, hogy sokáig már nem fogjuk tudni rejtegetni az igazságot, de amíg igen addig találni kell valakit, aki kihúz a bajból és hát ezeknek az öregeknek elég sok van, amit a tejbe lehet aprítani. A második kérdésre szándékosan nem válaszolok azonnal, és kicsit el is bizonytalanodom, a kezeimet magam előtt tördelve pillantok rá kissé beharapott ajakkal.
- A szüleim szerint a boldogság múlandó dolog. Őket is úgy boronálták össze és teljesen jól meg vannak együtt. - mondom ki végül. Nem ismerem őt sajnos eléggé, úgyhogy nem tudom, hogy a kötelességtudatommal mennyire gyakorolok rá pozitív hatást, de hát ha azzal nem hát majd kitalálom, hogy mivel. Végig fürkészem a tekintetét, hogy lássam a reakcióit. - Tudom, hogy elég nehéz lehet ez most, én is meglepődtem először, de... de jó is elsülhet. Ha esetleg megismerkednénk... Biztosan nem akarnak rosszat a nagyszüleid, megkérhetnéd őket, hogy adjanak egy kis időt, amíg legalább találkozunk néhányszor. Hátha belemennének. - ha erre van szükség, akkor legyen így. Legalább időt nyernék és kidolgozhatnám a stratégiát, hogyan csavarhatom az ujjaim köré. Magabiztos voltam világ életemben, úgyhogy nem kétlem, hogy sikerülne, ha mindent bevetnék. A pasik egyébként is olyan egyszerűek! Könnyű őket megfogni, csak okosan kell csinálni.

Nem mondom, hogy nem tenne jobb benyomást, ha minimum segítene leülnöm, de amikor már sejteni kezdem, hogy az egész kialakult helyzetről valószínűleg sejtelme sincs akkor már nem várom el annyira. Ha jól sejtem kellemetlen hideg zuhany lesz ez, főleg a külsejét tekintve és amennyit az iskolában láttam belőle. Végülis ez már nem az én bajom, az arcomon továbbra is bájos mosoly ül és amikor anyám szóra nyitná a száját akkor én szólalok meg inkább helyette.
- Igazán hálásak vagyunk a meghívásért! Brienna vagyok, bár bizonyára édesapám által már ezzel tisztában vannak, legalábbis önök. - pillantok itt egy másodpercre Aliothra, aki láthatóan lassan a földről kell, hogy felkaparja az állát. Nem tudom, hogy kezd-e benne bármiféle kép is összeállni, de már látom, hogy nem igazán tetszik neki a helyzet még ha csak egy szimpa vacsoráról is lenne szó. A további szavak viszont már egyértelművé teszik, hogy miért is vagyunk itt ezen a gondolom számára családi vacsorának vélt eseményen. Hamar hangot is ad a véleményének, amiből már egyértelmű, hogy nem olyan nevelést kapott, mint én. Nem illik így felhorkanni, arról nem is beszélve, hogy csak úgy faképnél hagyni egy hölgyet mindenféle búcsúzás nélkül igazán illetlen dolog. Halkan sóhajtok egyet, amikor becsapódik mögötte az ajtó. Ettől tartottam. Kénytelen leszek elővenni a bájosabbik énemet, mert úgy látom, hogy neki aztán gőze sincsen arról, hogy mi is az a kötelesség, amit a családod felé tanusítanod kell. Arról nem is beszélve, hogy nem szalaszhatom el a lehetőséget, hogy a családunkat kihúzzam a csávából. Kell a pénz a francba is!
- Megoldom, biztosan nagyon váratlanul érte a hír. - futólag az anyámra pillantok, aki igen szúrós tekintettel néz rám, afféle vagy megoldod, vagy nagy bajban leszel pillantással, de aztán csak egy gyors mosolyt villantok a nagyszülőkre és Alioth anyjára, hogy végül gyorsan kisiessek a srác után. Nagy levegő mielőtt kilépnék a folyosóra és felvenném a legbájosabb mosolyomat. Azért egy pillantra lefagyok, amikor meglátom a kis patkányt a vállán... jesszus! De gyorsan rendezem a vonásaimat és közelebb lépdelek hozzá óvatosan.
- Szia! Ugye neked nem szóltak erről előre? Én is csak sejtettem. Elég hirtelen jött, hogy ilyesmit akarnak csak úgy a semmiből, de tudod a család és a kötelesség az első. Biztosan jó okuk van rá, hogy a családjaink szövetségre lépjenek és van, amikor az ilyen kényszerházasságok jól sikerülnek. - bíztató mosollyal pillantok rá, igyekszem felvenni a szemkontaktust. Gőzöm sincs, hogy milyen ember, mi a zsánere meg ilyesmi. Azt tudom magamról, hogy a külsőmre nem lehet panasz, de hogy hogyan tudom a legkönnyebben megpuhítani arról sejtelmem sincs. Valahogy úgy sejtem a letámadás nem lenne a legjobb megoldás, ha ilyen érzékenyen érintette a dolog. De eljátszhatom a szende kislányt és megfoghatom az áratlanságommal és a kedvességemmel is, mármint ilyeneim nincsenek, de elég hitelesen tudom előadni őket. - De persze megértem, ha nem tetszem neked. - teszem hozzá gyorsan szégynelősen lehajtva a fejemet, mint aki nincs tökéletesen tisztában az adottságaival. Az alakom, a ruhám, a tartásom is mindig tökéletes. Meg szoktak fordulni utánam a fiúk, de persze nekem eszem ágában sincs csak úgy pasizni. Az ilyesminek megadom a módját és persze legyen valami hasznom is belőle, mint most.