2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az Akadémia nem mondható nagy épületnek, inkább csak a Minisztérium kis melléképülete, de természetesen csak mert kívülről nem tűnik nagynak, még nem jelenti, hogy belülről is kicsi lenne. Ezét is lehetséges, hogy még alagsori termei is akadnak, mint például ez a kis Társalgó. Nem kifejezetten sok ember befogadására alkalmas, de annál hangulatosabb a hely. Itt ablakok ugyan nincsenek, viszont akad jónéhány kisebb asztal, fotelok, ülőalkalmatosságok, ahol akár csak pihenni, vagy tanulni is kiválóan lehet.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Justice Simmons
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alagsori társalgó 2021-10-15, 13:02
Akadémia & Justice
Legnagyobb meglepetésemre az apám üzent, hogy beszélnünk kell. Nem igazán tudtam rájönni, hogy pontosan mit is szeretne, hiszen nem szokása az ilyesmi. Az előző akadálypályánál, amikor elsőként sikerült kiszabadítanom, még akkor sem mondott egy jó szót sem, akkor most mégis miről akar beszélni? Valahol a lelkem mélyén ott motoszkál bennem a remény, hogy esetleg mégis csak arról van szó, hogy kifejezné az előmenetelemmel kapcsolatos gondolatait és elnézést kér, hogy úgy állított be, mint aki nem alkalmas másra csak az apja pénzét költeni. A találkozás viszont egyáltalán nem úgy sült el, mint ahogy titkon remélni mertem ugyanis, ahogyan beléptem az irodába, ahová hívott nem is telt bele sokba csak pár pillant és máris elsötétült mindent. Ennyit a nagy beszélgetésről és hogy mégis csak becsüli, amit eddig elértem...
Kótyagosan térek magamhoz, de hiába próbálok egyből kicsit kinyújtózni nem sikerül, ugyanis a lábaim le vannak kötve, a kezeim pedig összekötözve és még csak látni se sikerül semmit. Remek! Aztán meghallom Shanna hangját szinte a gondolataimba hasítani. Szóval ezért nem kaptunk fix időpontot. Az apám csak azért hívott, mert felkérték, hogy el tudjon kábítani és a következő feladathoz idehozhassanak. Elhúzom a számat egy pillanatra, de épp csak ennyi időt adok magamnak, hogy rosszul érezzem magam az egész miatt, aztán már lázasan gondolkodni is kezdek, hogy mi a következő lépés. - Cecile, a kötelekkel kezd! - szólalok meg reflexből, de nem hallok mozgást és amikor megpróbálom érzékelni olyan, mintha a familiárisom nem is lenne a közelben, vagy legalábbis nem annyira, hogy idetudjon jönni. - Igazán remek, így könnyebb lesz! - morgok kicsit, de nem teketóriázom sokat. A kezeim egymással vannak elvileg összekötve, tehát tudom mozgatni őket, megpróbálom elsőként a pálcámat előkotorni a helyéről, hogy elérem-e, vagy egyáltalán nálam van-e. Utána pedig arra koncentrálok, hogy a szemem megváltozzon macska szemekké, hogy kihasználjam a sötétben látásukat és legalább valamennyire felmérjem a terepet. Akad-e bármi amit megszerezhetek a kiszabaduláshoz. Ha látok olyasmit, ami hasznos lehet, akkor megpróbálok a székkel ugrálni, hogy arrafelé haladjak, mert így még pálcamozdulatot végezni is nehéz, hogy össze van kötözve a kezem, ha egyáltalán meg van a pálcám.
//Metamorfmágus III. Képes részlegesen állati testrészeket is lemásolni, ezzel az állat különlegességeit megszerezni, teszem azt akár szárnyat növeszteni és repülni, vagy a macska látását megszerezni, de minden esetben csak egyetlen (pár) testrészről beszélünk!
Minden kadét tudatában volt annak, hogy ki lesz a mai kieséses próbán a segítője, de valamilyen oknál fogva Shanna csapatában senki se kapott pontos időt és helyszínt, csak hogy a mai délután folyamán és meg se találták, hogy további információkat szerezhessenek. Akárhogy is töltötték a napot, gyakorolva, barátokkal, a párjukkal, amikor a legkevésbé számítanak rá az, akivel éppen együtt voltak pálcát ránt és elegánsan tarkón lövi - vagy éppen szemből, ha olyan szinten nem számítanak rá, hogy nem tudnak ellene mit tenni - egy kábító átokkal. Aztán se kép, se hang...
***
Tompa fájdalommal ébred mindenki egyesével elkülönítve, külön helyszíneken. Bár nehéz behatárolni, hogy kinyitják-e a szemüket, vagy sem, ugyanis hiába rebegtetik a pilláikat, a vak sötétben ülnek. Mikor megmozdulnának tudatosul bennük, hogy a csuklóik össze vannak kötve, a derekuk a székhez rögzítve, ahogy a lábaik is egyesével a szék első lábaihoz van kötve. Tudják, hogy ezúttal nem csak az erejükre kíváncsiak a kiképzők és a segítők, hanem az intelligenciájukra is, de még is milyen úton lehet elindulni, ha semmit se látnak és még meg is vannak kötözve? Mi? Mi történt? A Testvériség megneszelte, hogy új aurorokat képeznek és elrabolt téged, ki kell szabadulnod, mielőtt információkat akarnának kiszedni belőled vagy felhasználhatnának és kicserélhetnének a sajátjaikra, akik a Minisztérium fogságában vannak... - visszhangzik a fejükben a gondolat, de ha jobban belemélyednek és nem fogja el őket a hirtelen ijedtség, hogy mi a fene történik, akkor rájöhetnek, hogy Shanna hangja halványan kihallatszik a sugallatból. Azt érezhetik, hogy a familiárisok - már ha volt - hátramaradtak, de ezúttal nincsen rajtuk az előző fordulóból megismert varázs-blokkoló karkötő.
// Sziasztok! Induljon a következő forduló, és ahogy az előzőekben úgy most is élesben kezdünk. Ezúttal az Intelligencia és a Fizikum együttesére dobjatok minden hozzászólással (hozzáadott kockával, ne hozzászóláson belül) és igyekezzetek szerepjátékosan is ezekben a megoldásokban gondolkozni! Egy kis színesítésnek mindenkitől várnék a hozzászólás erejére akár csak egy bekezdést arról, hogy mit csinált éppen a karaktere, amikor elaltatták, ki is volt az, Segítő, Kiképző, barát, JK vagy NJK, aztán jöhet az ébredés és az érdemi cselekedet!
A csapat: Justice Simmons Galen Herbs Dorina Postolache
Határidő (szigorúan): október 21, csütörtök éjfél A következő hozzászólás: október 22., péntek. //
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alagsori társalgó 2021-06-08, 12:37
Justice & Nicolas
- Tényleg csak erről van szó? Nem csak végre indokot találtál, hogy bepróbálkozz? – Nevetek fel egyre vidámabban, kezdek oldódni a társaságában. A kérdéssel csak ugratom, pontosan tudom, hogy mennyire kezdeményező alkat, nem kell becsomagolni álcába azt, hogy ha el akarja érni a céljait. Sőt, tulajdonképpen nagyon is nyíltnak tartom, hogy ennyire törtető, legalább tudom, hogy mennyire akarja. Azt még nem puhatoltam ki, hogy mennyire hajlandó érzelmi mélységekre, talán ezen a ponton az is elég, ha az öccséről, vagy az apjáról beszél, de a saját lelkivilágát még nem kell magyaráznia. Mindössze annyi, hogy győztes alkat, bizonyítani akar. Már így is látom, hogy nagyon hasonlítunk mi ketten, pusztán azért mondom, hogy nem akarnám bántani, mert szenvedett már nélkülem is eleget. – Ez mondjuk igaz, erősíthetjük egymást. És.. nem akarlak lenézni, vagy törékenynek beállítani. Én csak.. úgy gondolom, hogy magamnak és másoknak is számtalan csalódást okoztam. Mégis, benned olyan erő van, hogy talán még én is megjavulhatok. – Bólintok oda, ezzel nem azt mondom, hogy máris valljunk egymást szerelmet, de az, hogy évek óta nézegetjük egymást, és most, a beszélgetések, flörtölések alkalmával sem csökkent a vonzalom, inkább a bizalom erősödött, ebből még tényleg lehet valami. Így aztán egyértelmű, hogy nem várom el, hogy a nap végén, immár tényleg fáradtan a piócákkal teli gödörben úszkáljon. Meg tudná tenni, ebben egészen biztos vagyok. – Akkor még inkább híres leszel. Ha attól félsz, hogy nem vagy elég empatikus, engedd el a dolgot. Morgenstern sem egy érzelgős fajta, és mégis feladatként tekint a munkára. Ha te is a kihívást látod, és a sikerélmény hajt, nálam is sokkal jobb auror lehetsz. – Nem mondom, hogy meglepődöm a puszija nyomán, ellenben jólesően megborzongok, magamhoz vonva, ahogyan odasimul. Meg kell köszörülnöm a torkomat, mielőtt megszólalok. – Bármit, amivel behódolásra tudlak késztetni. – Bólintok sokat sejtetően, átvéve a játékát. Az biztos, hogy rám fér most egy jó hideg zuhany, hogy kitisztítsam a gondolataimat. A hugom is a versenyzők közé tartozik, nem árt, ha rá is odafigyelek. Elválunk hát a lánnyal, és hosszú idő után először, hihetetlenül erősnek, és motiválnak érzem magamat. A szívem is majd’ kirobban a helyéről.
Talán igaza lehet. Falakat húztam, amik által profin tudom elnyomni magamban mindazt, ami bánt. Hogy hagytam, hogy elvigyék az öcsémet, hogy az anyám valószínűleg e miatt készült ki és került a Szent Mungóba, vagy hogy az apám sosem ismerne el, talán akkor se, ha végigcsinálnám az Akadémiát és akár még kiemelkedő is lennék egy első hellyel. Jól sejti, ezeket egyszerűen elnyomom magamban és nem foglalkozom velük, ahogy ő is sejti tovább lépek. Hogy mi lenne, ha ezekbe tényleg belegondolnék? Abba valószínűleg rossz belegondolni. - Végülis okom volt rá. Fel akartam kerülni arra a listára. - mosolyodom el, bár azért kár lenne tagadni, hogy ott volt a hátsószándék, de attól még Nicolas mégis csak tetszik nekem. Lehet, hogy pont ez a sötét kisugárzás vonz benne, ami miatt Ansley is sikeresen gyengítette a falaimat. Az elesettség lenne a gyengém, amiért én képtelen vagyok ezt kimutatni? Csak hát Ansley esetén is pont azért lett hirtelen és igen viharosan vége, mert eszem ágában sem volt tényleg megnyílni neki és miután egy egész kicsit sikerült bepánikoltam. Nem maradt más, mint a megalázó lepattintás. Mázli, hogy őt nem hatotta meg annyira, hogy mégis kiadja, amit elfecsegtem neki. - Akkor, ha mindketten jól bírjuk a nehézségeket, nem is lehet baj igaz? Nem tudom, hogy minek kezelnél, lehet, hogy csak félreismersz. - vonom meg a vállamat, hiszen már nem először céloz arra, hogy nem az vagyok, mint akinek mutatom magamat, de miért is venném ezt komolyan, ha egyszer én magam se vallanám be soha magamnak, hogy a magabiztosságom fala mögött igenis ott van az a kislány is, aki félt, amikor elvitték az öccsét és bár tagadja, de igenis ott van benne a bűntudat, hogy nem sikított, amikor kellett. Ezért is esik jól, ahogyan végigsimít az arcomon, de épp csak néhány másodperc ellágyulást engedek magamnak, aztá már alkudozni próbálok, mert hát még se mennék szívesen piócák közé. - És vajon, ha megnyerem mi lesz? - bukik ki belőlem, mert ebbe még nem is gondoltam bele igazán. Vajon tényleg lennék auror és kockáztatnék másokért, miközben eddig sose érdekelt más? Csak azért, hogy bebizonyítsam az apámnak, hogy többet érek, mint amit gondol rólam? Azt hiszem ezen ráérek majd akkor gondolkodni, egyelőre ahogyan ő is mondja koncentráljak a másnapra, mert még komoly két hónap áll előttünk és biztos vagyok benne, hogy egyre nehezebbek lesznek a feladatok. Mégis csak alig maradunk a végére, valami alapján haza kell küldeni azokat, akik nem alkalmasak. - Inkább jó eséllyel sűrű két hónapunk lesz, nem igaz? - mosolyodom el immár újra, elhessegetve a gondfelhőket a szemem elől, hogy aztán kicsit előre hajoljak és adjak egy puszit az arcára. Ha már azt mondja jobb óvatosnak lenni, mert ki tudja ki sérül, hát akkor csak lassan. - Kösz a segítséget... uram, vagy a mestert jobban szereted? - húzódom végül hátrébb, bár a puszinál egy röpke másodpercre azért hozzá simulok. Megszokás mondhatni, de aztán távozom is. Tényleg rámfér az a zuhany, hiszen hosszú volt ez a nap és felettébb fárasztó is. A holnapi pedig egyáltalán nem lesz könnyebb.
Mindketten eltérő módon dolgozzuk fel a veszteséget és a félelmet. Justice erős nő, elfojtja azt, ami bántja, és abból épitkezik, hogy csak megy előre mint a tank. Én már számtalanszor összetörtem, és ezekből a darabokból újraépitkezve kell megalkotnom a jövőmet. Hogy ezt szégyelném bevallani? Véletlenül sem. Van egy sötét kisugárzásom, hiszen a múltamat megpecsételte, amit tettem, és amit át kellett élnem, de míg ő igyekszik magának mindig tiszta lapot adni, én együtt élek a bűneimmel, éppen ezért félek, hogy megbontanám az egységét, kénytelen lenne feladni a falat, és vajon azt hogyan viselné? Amikor valaki kócosan, fáradtan látja? Aki felé meg tud nyílni? A kérdezgetéseim bár barátiak, nem akarok védvonalai mögé direkt behatolni, csak amíg engem. A cuki mosoly, amelyben látom a fiatalkori, romlatlan énjét, talán nem több mint holmi ábránd, hogy ilyen kedvesem is lehetett volna, ha nem zúzok szét magam körül mindent, és mindenkit. Ő csak egy lenne a sorban, legalábbis én ettől félek. – Akkor külön megtisztelő, hogy ennyi idő után mégis odajöttél. – Viszonzom a mosolyát, hiszen már több éve kerülgetjük egymást különösebb felhang nélkül, még akkor is, ha az egyikünknek, vagy akár mindkettőnknek volt valaki az életében. – Nem hiszem, hogy tudnál. Nem akarok mártírkodni, de már lemondtam arról, hogy úgy felhőtlenül rendben legyek. Néha felmerülhet, de azért, mert szeszélyes vagy, vagy ott hagynál.. Azt hiszem már megtanultam együtt élni a veszteség érzésével. Te képes lennél elfogadni, ha valaki annak kezel, ami szerinte vagy, nem pedig amit mindenki másnak mutatsz? – Igen, talán az belefér, hogy végigsimítsak az arcán, még akkor is, ha kissé sáros, de ebben sokkal több a barátkozós-romantika, semmint az előbbi flörtölős érzékiség. Láthatja rajtam, hogy meg sem próbálom leplezni, hogy vágyom rá, de ebben elég kis szerepe van a szexualitásnak, vagy a külsőségnek. Bárki lehet porcelánbaba szépség, és a szex tekintetében is nehéz nekem újat mutat, de hogy szerelmes legyek? Az legfeljebb Justice lehetett volna, hiszen más tekintetében aligha dobbant meg a szívem. Öregkoromra érzelgős leszek, mint Sera? – Akkor a fizikai vonalat próbáld meg úgy megoldani, hogy minél kevesebb sérüléssel. Ha csak egy közepes teljesítményt hozol, akkor is meg tudod tartani az előnyödet. Ám ha lecsúsznál pár helyet, ne keseredj el, lesznek még a külsődre vagy az eszedre vonatkozó feladatok is. Simán megnyerheted a végső megmérettetést is. – Karbafont kézzel nevetgélek, igen, igaza lehet, a kiképzők vezetője kifejezetten nyakas ember hírében áll, talán már családja sincsen, csak egy felnőtt lánya. Szerencsére éppen ezért döntenek ők, nem pedig a segítők, akikre azért lehetne hatni. Mi azért vagyunk itt, hogy végig kísérjük a kadétokat a feladatokon, netán megmentsük őket, ha szükséges. Én is be szoktam állni az edzéseken négyütemű fekvőtámaszokat nyomni, és futni velük, hogy ne érezzék azt, hogy nekem csak a szám jár. Mindezt már megcsináltam korábban, de bármikor visszaülök a nyeregbe. – Biztos vagyok benne, hogy meg tudnád csinálni. Zuhanyozz le, és alvás. Holnap lesz valami röpdolgozat a letartóztatásból, de józan paraszti ésszel megoldható. Hajnalban torna, délután tornagyakorlatok az edzőteremben, kötélmászás, küzdősportok alapjai, és némi pálcaforgatás. Sűrű napotok lesz.
Azért meglepnek a szavai. Én sosem vallanám be, még a tükör előtt sem, hogy vannak gyengeségeim, vagy hogy van olyanom, hogy lelkiismeret és még furdalni is tud. Ezeket olyan profin nyomtam el magamban, hogy mindig meglep más sebezhetősége és még inkább, ha valaki azt fel is vállalja, mint ahogyan Nicolas teszi már nem is először. Ezért is van, hogy hirtelen nem is tudom, hogy mit is mondjak erre. Nem akar megbántani, ezzel folyton arra céloz, hogy ő lát bennem olyan gyengeséget, amit én se nagyon vallok be magamnak és őszintén szólva ezzel nehezen tudok mit kezdeni. Inkább ignorálom a dolgot, mert nem biztos, hogy jót tenne, ha komolyabban belegondolnék. - Nem is szeretem a konkurenciát különösebben. - nevetem el magamat, bár bizonyára most illene azt mondanom, hogy neki se kell effélétől tartania, de hát pont folyton le akar beszélni magáról, akkor meg mégis győzködjem, hogy ne tegye? Nem vagyok én olyan típus, aki szalad a pasik után. Ez fordítva szokott lenni. - Az Akadémián nem mondanám, hogy túlságosan izgalmas a felhozatal. - teszem végül hozzá sokat sejtető mosollyal, ami végül is valami ilyesmit jelenthet számára, hogy azért mégse lombozzam le teljesen. Egyébként is ez a kis adok-kapok határozottan szórakoztat, még ha mellette sárban is kell kúsznom másznom. - Nem értem miért gondolod úgy, hogy én olyan félős vagyok és hogy te bántanál. És, ha fordítva lenne? - mosolyodom el megvonva a vállamat. Nem vagyok olyan sérülékeny, mondhatni nagylány vagyok, aki már sokmindent kibírt és nem hiszem, hogy olyan nagyon földhöz tudna vágni bármi is. Amúgy is egyelőre nem más ez, mint játék. Szórakozunk nem? Nem igazán voltam még komolyan szerelmes, Lance esetén talán valami olyasmi bontakozott volna ki, de nem jutottunk el addig. Erősebb volt a szenvedély és a kíváncsiság és hát végül csak nem akartam folyton vizes hajjal létezni. Nem az én világom. - Ez igaz is, csak ha egyszer itt elvárnak fizikai jelenlétet is. Mindent nem lehet trükkökkel megoldani, bár persze azért igyekszem. - és menni is szokott az esetek nagyobb részében, de azért nem bízom el magamat, hogy mindent gond nélkül megtudok oldani. Nicolas is néha határozottan nehéz esetnek bizonyul. Valahogy nem tudom kiismerni, hogy mit is akar és ez érdekes, mert mások esetén nem szokott gondot jelenteni. - Gondolom arra Prestonra az ilyesmi nem hatna, úgyhogy muszáj leszek mindent bevetni, de mindenki azt használja, amiben igazán jó nem? - kacsintok egyet, főleg a mellbedobás dumára. Tudom én, hogy milyen a külsőm és azt is, hogy Nicolasra is hatással van, de azért ő se panaszkodhat, hiszen elég helyes srác. Az újabb akadály láttán azért kissé felszökken a szemöldököm. A piócák miatt igazán átgondolandó a dolog, de mondjuk maga a víz még nem feltétlenül okoz gondot, hiszen metamorfmágus vagyok, akár még kopoltyút is növeszthetek. - Elég, ha elmondom hogyan oldom meg és akkor nem kell az undi izék közé mennem? - pislogok rá szépen. Azért talán bele nem fulladnék, bár ki tudja. Ha túl sok a dög, rám tapadnak, esetleg bepánikolok és a képességem kikapcsol... Azért lehetnének problémák, de nem arról van szó, hogy félek, hanem a piócák egyszerűen tényleg irtóztatóak. Nem szívesen úszkálnék köztük egy szimpla pihenős estén, hiszen mégis csak ma nyertem meg az első fordulót. Most épp iszogatnom kellene és szórakozni, csak itt túl sok a stréber, így nincs kivel és nem lehet csak úgy kilógni sem az Akadémiáról, maximum hétvégén.
Még ha hasonlóak is vagyunk, akkor sem bántanám őt. Az nem indok és nem kifogás, hogy Justice esetleg elviselné a szeszélyeimet. Pont, hogy az kéne hogy valaki szeresse, támogassa. Velem együtt csak újabb démonokat kapna a meglevők mellé. Valahogy úgy sejtem, hogy hiába vagány és szexis, az érző oldala is létezik még, amit hozzám hasonlóan elnyom. Viszont bátran kezdeményez továbbra is, ami azt jelzi, hogy nem csak az auror segítőt látja bennem. Nem zavarja a sötét kisugárzásom sem. - Azt nem. Csak éppen melléd olyan kéne aki önzetlenül segít neked. Én sokszor még magammal sem tudok együtt élni... - Vallom be nem túl magabiztosan. Nem tudom, hogy miért nyílok meg ennyire előtte, vélhetően azért mert ő is kész ezt megtenni. Tartom amit mondtam, hogy az apja büszke lehetne rá szemétkedések helyett. Bízom abban, hogy Justice nem csak úgy kezel, mint bárki mást, de ha így lenne, hát nem gond, aligha hiszem hogy nekem még értelmes kapcsolatom lehet. Igen gyakran összenézünk, ám ahol érzékiségnek kéne lennie, ott én az édes mosolyát látom, az egykori kislány énjét. Azt, aki lehetett volna ha nem mennék delre a a dolgok. - Talán igazad van. Mind a három húgom felnőtt már. És valójában nincsen konkurenciád. Bár elmondhatnám én is ugyanezt. - Nevetek el magamat, pedig azért mégiscsak jelent valamit, hogy Justice velem múltja az időt és nem másokkal. Lehet hogy kell most neki egy segítő, de talán neki is én voltam a logikus megoldás ha már korábban kinéztük egymást. Nem véletlenül vagyok óvatos, viszont ezzel együtt simán elmondtam Justice-nak, hogy nyilvánvalóan vonzódok hozzá, ezzel együtt viszont azt is, hogy tényleg nem akarnám bántani. Nem akarom magamat sem ismételni, hiszen tudja, hogy veszélyes alak vagyok, vagy legalábbis voltam, ő pedig bármennyire is játssza a vagány és dögös szépséget, csúnyán megégethetné magát. Ezzel együtt mégsem olyan egyszerű neki ellenállni, hiszen nem csak a segítői posztom miatt érdeklődik, igenis van köztünk valami. – Te aztán tényleg nem fogod magad vissza. Nem arról volt szó, hogy ne bántsalak? – Vigyorodom el, én aztán beszélhetek neki arról, hogy ha egyikünk sem egy szentlélek, akkor apránként kéne ismerkedni. Vagy.. mindketten felnőttek vagyunk, és sikerül, ahogy sikerül? Ezzel éppen elveszteném azt az ábrándot is, hogy mi lehetett volna? Vagy eleve gyávaság lenne? – Ügyes vagy! Különben nem lehetsz jó mindenben, nem az a cél, hogy izompacsirta, ravasz nyomozó és vad csábító is legyél egyben? Azt várjuk el egy aurortól, hogy a képességeihez mérten, vagy azok felett valamennyivel megoldja a rejtélyeket. – És ismét nem tudom nem észre venni, hogy a magabiztosságát mennyire vegyíti a szexis kisugárzással. Igen, jól látja, hatással van rám, de közben pedig félő, hogy másokra is. Ha talán átvenném az irányítást, akkor nem lenne jelentősége annak, hogy eddig kik nézték meg maguknak? – Mint mondtam, jelenleg nem engem kell meggyőzni. Úgy gondolod, hogy a nyomozások során mellbedobással szerzed meg az infót? – Lépek utána, és a pálya utolsó szakaszához invitálom, ahol egy fedett úszómedencében kell átevickélni a másik oldalra, méghozzá úgy, hogy nem nagyon tud levegőt venni, de a vízben piócák is úszkálnak. – Na ezt még bevállalod, vagy szépen nézel rám az ötösért? – Fonom karba a kezemet, hogy kiváncsiskodva méregessem, én aztán tényleg nem várom el, hogy ezt is megtegye, hiszen minden csapdát ki lehet kerülni.
Egy pillanatra furcsán megrebben a tekintetem, ahogyan kimondja, hogy önző volt. Ezt akár még észre is veheti, hiszen én is tisztában vagyok vele, hogy milyen is önzőnek lenni, még ha én még kisgyerek is voltam, amikor hasonlót tettem. Az öcsémet azért vitték el, mert én hagytam és végignéztem, mert nem hívtam segítséget és nem sikítottam. Megtehettem volna és foghatnám arra, hogy féltem, hogy nem mertem szólni senkinek és hogy megvártam, amíg elmegy az a férfi, hogy nekem ne essen bajom. A szüleim így álltak hozzá, de tudom, hogy az apám azóta se tart sokra, hiszen akkor kisgyerekként gyáva voltam az ő szemében legalábbis. Az más tészta, hogy valójában szimplán önző, aki feltétel nélküli szeretetet és teljes figyelmet akart. Arra persze egy öt éves nem gondol, hogy mennyire rosszul sülhet el az ilyesmi, hiszen gyakorlatilag, ami történt tönkretette a családunkat. - Az ember néha lehet önző. Nem várhatja el a világ, hogy folyton tökéletesek legyünk. - vonom meg végül mosolyogva a vállamat, mint aki egyáltalán nem tud efféle lelki problémákat komolyan venni. Hát igen ez az én védekezésem a saját lelkiismeretem ellen. Nem gondolok bele az ilyesmibe komolyabban és egyszerűen nem foglalkozom vele, akkor nem merülhet fel bennem, hogy hiba volt, vagy hogy rosszat tettem szánt-szándékkal. Sőt úgyse tehettem volna semmit, akár még engem is elvihettek volna nem? Nem vagyok hibás. - Azért remélem nincsenek olyan sokan. Nem szeretem a konkurenciát, habár nem okoz gondot elbánni velük. - nevetem el magamat, ahogyan oldalba bök a vállával. Tudom én, hogy csak szórakozik, hiszen már kimondta, hogy kölcsönös a kettőnk között lévő vonzalom, csak épp ő is óvatos. Fura ez, hogy önmagától próbál védeni, miközben én se vagyok valami földreszállt angyal, távolról se. Az első próbát azért elég jól viszem végig, még ha utána kellően maszatos is maradok, de nem teszek ellene, hiszen egy éles versenyen se azzal húzná az ember az időt, hogy a ruháját és a külsejét igazgatja és egyébként is tudom, hogy a nedves sár hatására csak még inkább testhezálló a ruhám, de úgy tűnik, hogy Nicolas elég erős ahhoz, hogy ne használja ki a felkínált lehetőséget, hogy hozzámsimuljon és úgy mutassa be az íj használatát. - Pedig én azt hittem a vessző nálad van. - pillantok hátra sokat sejtetően a vállam felett. Ennyi belefér, néhány célzás, utalás és pajkos pillantás. Mintha csak arra menne ki a játék, hogy melyikünk adja be előbb a derekát. Lehet, hogy egyikünk se? Legalábbis egyelőre? Pedig biztos vagyok benne, hogy amikor összenéztünk a suliban órákon, azért akadtak piszkos gondolatai. Mindenkinek szoktak lenni, aki rám néz. Rikta a kivétel. Végül azért kifeszítem az íjat, használva a metamorfmágiát kicsit erősítek a testalkotomon, hogy az ujjaim is jobban bírják a terhelést, aztán elengedem az íjat és egy kis telekinézissel taszítok rajta épp annyit, hogy eltaláljam a táblát. Nem sikerül pontosan a közepébe lőni ugyan, de így is elég közel vagyok hozzá. - Azért elég jól használom ezt a vesszőt. - pillantok rá, mert azért vak sem vagyok és látom én, hogy kell küzdenie önmagával, hogy ne tegyen semmit. Ő találta ki a pályákat, úgyhogy csak magának a köszönheti a csapzott külsőmet. - Mehetünk tovább. - lépek közelebb, hogy a kezébe nyomjam az íjat és kicsit megpaskoljam szórakozottan az arcát is és nekiinduljak a következő feladatnak. Lehet, hogy tényleg az lesz majd a vesztem, hogy túlságosan magabiztos vagyok a próbák során. Majd kiderül.
Nehéz félretenni, de igenis tartok tőle, hogy Justice a rosszabbik arcomat látja majd meg, ahogyan annak idején az az aurorlány, Esther, aki végül a karjaim között halt meg, amikor olyan sötét utakon jártam, hogy pont utánam nyomozott. Miattam halt meg, még ha baleset is volt, nem tudom, hogy mi történt volna, ha nem hal meg, vélhetően rám tudott volna bármit bizonyítani, aminek már csak a családom miatt nem lett jó vége. Nem vagyok jó ember, talán ezért sem működtek a kapcsolataim, de csak annyit tehetek, hogy visszatérek az auror léthez, másokat is óvva a gonosztól, amivé én magam is válhattam volna, ha Esther halála nem fordít vissza. Justice viszont semleges lélek, de számomra mégis oly kedves, valahogy tényleg nem akarnám megbántani azzal, hogy lekoptatom. – Én lettem volna. Átengedtem mindezt Seraphine-nek. Talán hiba volt mindezt a nyakába sózni, jobban odafigyelhettem volna rájuk. A saját lelkivilágomra figyeltem, önző voltam. – Húzom el a számat, mert leginkább Lioneah az, akire odafigyelhettem volna. Ő aztán tényleg kakukktojás a négyesből, Seraphine is főleg Sashát pesztrálta, megjegyzem nem túl sok sikerrel, de ez főleg az én felelősségem. Lioneah ellenben teljesen elkallódott, és csak a jó ég tudja, hogy sikerült talpraállni. Hasonlóan sötét útjai lehettek, mint nekem, ráadásul még meg is erőszakolták. Nem csak az Esther-ügy miatt, a testvéreim tekintetében is nagyon a sarkamra kell állnom. Nem a kötelező érvényű kupaktanács a lényeg, hanem hogy felnőttként együtt tudjunk döntéseket hozni. Így még lehet számunkra remény. – Oh, hát hogyne, tudod ott fogadom a bepróbálkozó csábítókat. – Taszítom kicsit vállon a játék kedvéért, mert tudom, hogy provokál, de nagyon is kedvemre való ez a flörtölés, amely attól függetlenül igazinak tűnik, hogy egyikünk sem találta meg még a helyét a nagyvilágban. Valahogy a mosolya, ahogyan olykor rajtam felejti a tekintetét, álcáktól mentes, süt róla az, hogy hasonlóan hozzám bizonytalan, de erősnek akar mutatkozni. Nem mondom, hogy tényleg a falak mögé tudnék látni, de még mindig tartom, nem vagyok hozzá méltó. Valahogy jobbat, többet érdemelne, még ha el is képedt, hogy én bántanám meg őt. Kicsit hátralépek, hogy vizsglassam a próbáit, a haja tiszta sár lesz rövid idő alatt, de Justice nem olyan alkat, aki nyafkázik, ha próbára teszik. A sampon bizony csodákra lesz képes. Engem sem zavar, ahogyan tiszta sárosan kimászik, hogy próbálkozzon az ijjal, ezzel már nehezebben boldogul. Közelebb lépek, de a hozzásimulás elmarad, nem akarok csupán a testiség alapján elbódulni. Határozott mozdulattal segítek neki felhúzni a fegyvert, aztán a céltábla felé nézek. – Az elméd a fegyver, továbbra is. Amint elengeded a húrt, légy te a vessző. – Hollóhátasként biztosan van valami adottsága, amivel tudja irányítani, vagy legalábbis befolyásolni az irányát. Aztán mégis visszanézek, alig láthatóan nyelek egyet, mert a sáros, nedvesen hozzátapadó ruházatból még jobban kirajzolódik az alakja.
Teljesen igaza van, valójában a Süveg emlékszem elég sokat gondolkodott azon, hogy hová is soroljon be, hiszen gyakorlatilag talán a Hugrabugot leszámítva bárhová beillenék. A Mardekárban is meglenne a helyem, bár hős Griffendélesnek talán nem mondanám magamat, de azért van bennem spiritusz, de mégis a Hollóhátra esett a választás, hiszen elég okos vagyok a taktikázáshoz. Meg aztán biztos vagyok benne, hogy a kétes eseteknél mérlegel is a süveg, hiszen mi van akkor, ha jön egy év, amikor kétszerannyi lenne a Griffendéles? Biztosan előfordul, hogy valakit az alapján tesz egy házba, hogy hová kerültek kevesebben már a beosztási ceremónia alatt, főleg ha az illető esetleg kétesélyes is. Én pedig a nevem okán is a sor végefelé voltam. Ki tudja, lehet, hogy ha nem Simmons lennék, hanem mondjuk Evans, akkor most a Mardekárba járnék és nem a Hollóhátba. Ezt már csak a Süveg tudná megmondani, már ha egyáltalán emlékszik mindenkire, akit valaha beosztott, de varázstárgy révén erre simán van esély. - Egyáltalán hogy megy ez nálatok? Legidősebbként te vagy a gyámjuk? Vagyis... legalábbis annak, aki még kiskorú. - bár amennyit tudok a családjáról már csak a legkisebb Sasha, akinek kellhet bárki, aki pesztrálja, legalábbis hivatalosan. A többiek, ha jól tudom, akkor idősebbek már annyival, hogy ne legyen szükség senkire, aki vigyáz rájuk, no meg nyaranta óvja őket. Velem se szokott az apám túl sokat foglalkozni nyaranta, de hát elmúltam már bőven húsz. Azt hiszem azt várja, hogy nálló életem legyen lassan és ki tudja talán tényleg többet fogok megjelenni a Minisztériumban a jövőben. - Lehet. - vonom meg a vállamat, mintha különösebben nem érdekelne, amit mond, mármint az apámmal kapcsolatban, pedig nagyon is. Még ha talán nem is teljesen vallom be magamnak, mégis csak azért jelentkeztem ide, hogy megmutassam neki mire vagyok képes és hiába az első hely, még így se értem el semmit. Akkor tovább csinálom és ehhez nem árt ez a kis gyakorlás és persze a felkészülés a többi segítőből is, hogy a többi pálya is könnyen menjen. Másképp mégis hogyan végeznék első helyen a legvégén is? A kérdése viszont újra visszazökkent és akaratlanul is felnevetek. - Hát gondolom nektek Segítőknek mégis csak kellemesebb lakhelyetek van, saját fürdővel, saját szobával... - ha már lecsapta a magas labdát miért ne szórakozhatnánk el ezzel mielőtt még nekiállok sárban kúszni-mászni. És sikeresen is veszem az akadályt, bár nem nézek ki a legjobban, de egyelőre nem kezdem el letakarítani magamat, mert valószínű nem lenne értelme, hiszen lesz még itt más is. Inkább csak kicsit megtörlöm az arcomat legalább és felveszem az íjat. A bohócok kevésbé zavarnak, de bevallom a fegyverek teljesen távol állnak tőlem, sose tanultam ilyesmit használni, szóval láthatja rajtam, hogy próbálkozom, de a húr lépten-nyomon visszpattan és nem igazán sikerül összehangolni a mozdulatot, hogy az íj megmaradjon a helyén egyáltalán, nem hogy kifeszítsem és még célozzak is. - Segítesz, vagy megvárog, amíg visszapattan? - pillantok hátra a vállam felett. Nem akarjuk, hogy pont egy gyakorlás alkalmával sérüljek meg ugye? És egyébként is van abban azért izgalom, ha pont ebben lesz a segítségemre. Bármennyire is tagadom, vagy teszek úgy, mintha minden csak játék lenne, Nicolas azért megmozgatja a fantáziámat és nem tűnik rossz lehetőségnek, hogy hozzámsimulva mutassa meg, hogyan is kell kifeszíteni egy íjat.
Ha legtöbben, beleértve engem is, a cuki, törékeny lányokat keresik, vele kapcsolatban azért mindig más volt a meglátásom. Jó, azért ott az a bájos mosoly, ami csak nekem szólt az órákon, de engem nem a külseje, hanem a karizmája, a dacos konoksága fogott meg. Nem griffendéles, de szembemegy mindennel, ami nem tetszik neki, lendületesen, dinamikusan old meg problémákat, és lássuk be, méltó társa lehetne bárkinek, ha nem csak a játszadozás érdekelné. Talán az első napon szerencséje is volt, mellette pedig úgy gondolom, hogy a mázli csak azokat pártolja, akiknek tudás is van a birtokukban. Ez nem volt véletlen! – Nem vagyunk egyformák, az biztos. – Húzom ki magamat, azért kell némi egózás is. Ha voltak is sötét éveim, már tisztul a kép, lassan kezdem eldönteni, hogy mit is akarok. Már közel sem olyan züllött a fejem, időnként borotválkozom is, noha Sera szerint jól áll nekem a borosta, hiszen alapból amolyan kölyökképűre teremtett a sors. – Ahogy mondod kadét! A testvéreim miatt vissza fogok járni, és ha elkezdesz gyakorlatokra járni, hátha látjuk még egymást. – Nem akarnék máris tervezni, de ha úgy hozná a sors, hogy be tudnánk vetni Justice metamorf mágiáját, vagy elvégzi az akadémiát, simán magam mellé kérném. Na meg látványnak sem utolsó. Azt hiszem vele a ráérő időnkben meg tudnánk vitatni a világ dolgait is. - Én soha. Tudom, hogy mennyit érsz, és ezt ne vedd bóknak, őszintén mondom; az apád büszke lehet rád. Vagy lehetne. Én az lennék. – Bólintok megtartva a távolságot, mert bár van, amiben hülyéskedünk, viccelődünk, végigfut a hátamon a jóleső érzés, ahogyan csábítgat, de tudnia kell, nem a nőiességénéek szól, hogy ha azt mondom, erőn felül teljesít, s több a motivációja, mint itt a nagy része jelentkezőnek. – Nem szeretnéd? Azt hittem téged az éltet, hogy mindenkit az ujjad köré csavarj. – Viszonzom a mosolyát. Ő ugyan szeret belémkarolni, megsimogatni, fordítva én viszont maradok úriember. Jobban becsülöm annál, mintsem a testét akarjam megkaparintani. Na nem mondom, hogy nem fűt a vágy, de mégis, a józan ész felülkerekedik, hiszen lehet, hogy tényleg bántanám, ha visszatérnék a következetlen, züllött életemhez. Nem fizikailag, azt sosem. Ám érzelmileg simán köpnék rá, attól félek, és valahogy irányába igenis többet érzek, mintsem így áruljam el. – Együtt? – Most én emelgetem a szemöldökömet, túlságosan magas labdát ad, amit ezúttal le is csapom. A pálya mellé sétálok, ott egy teljesen sima részen tudom figyelni, hogy mit is ügyködik. A drótkötél alatt simán át tud siklani, és bár kemény a kúszás, de a metamorfmágia segíti. A következő viszont a célbalövés, ugyanis egy íjász céltábla közepébe kell beletalálni, ami előtt heverésző bohócok ugranak át, kiütve az esetleg nyílat. Az íj, amit kapott, jó hosszú, már kifeszíteni sem lesz egyszerű. Az aurorok ugyan nem használnak gyakran mugli fegyvereket, de gyakorlásra mindenképpen jó.
Furcsa ezt kimondani így ebben a formában, ezért csak nagyon lassan bólintok. Magunkat keressük, végül is azt hiszem igen. Valahogy én is így vagyok ezzel, még ha nem is vallanám magamnak be sosem. Próbálok bizonyítani az apámnak, megfelelni neki, hogy ne azt lássa bennem, amit eddig, hogy csak szórom a pénzét és élvezem az életemet. Igenis szeretném, ha többre tartana és talán szeretném, ha mások is többre tartanának. Furcsa, hogy Nicolas már eleve így van ezzel, pedig hiába a nagyon látványos magabiztosság, azért nem mertem volna rá mérget venni, hogy tényleg sikerül ezt az első fordulót megnyernem. Aztán, hogy később mi lesz. Hiába mutatom az ellenkezőjét, azért bennem is van bizonytalanság, sőt általában azokban a legtöbb, akik folyamatos visszacsatolást várnak másoktól. - Na jó, majd még meggondolom. A többi segítő azért amúgy is hagy némi kivetnivalót maga után. - vonom meg a vállamat egy széles mosollyal, de persze látszik, hogy csak szórakozom ezúttal is. Bevallom nem bánom, hogy pont Nicolas az, akivel bepróbálkoztam. Végül is ő írta össze a listát, ez volt az első lépés, de hát be kell vallanom szemeztünk egymással már eleget ahhoz, hogy úgy gondoljam nem csak hasznos, hanem kellemes választás is lehet. Tény, hogy akadtak már előtte mások, ahogyan nekem is és nem vagyok az a típus, aki egy könnyen megállapodik, de miért is gondolkodnék ennyire előre? Végülis most csak két hónapról van szó, és ha jól tudom Nicolas már végzett, tehát szeptemberben ő már nem jön vissza a Roxfortba velem ellentétben. - Akkor még lehet, hogy kikészítjük egymást de ha ennek a két hónapnak vége akár búcsút is inthetünk, ha úgy alakul. Te gondolom mukába állsz nem? - na nem mondom, hogy addig ne élvezhetnénk ki a dolgot, mert végülis miért ne? És persze simán benne van, hogy én előbb kiesem, mint hogy lemenne ez a két hónap, ő viszont a végéig itt lesz majd, mint segítő. Bonyolult ez az egész, és talán ezért nem is érdemes előre gondolkodni túl sokat. - Hagynád? Voltak már, akik alábecsültek, ne ess a hibájába Mr. McCain! - nevetem el magamat, még ha persze igaza is lehet, mert a fizikai képességeim nem erőteljesek és azért egy puszta kezes fizikai harcban jó eséllyel nem sokat számít az, ha trükkös vagyok. Tényleg neki lenne nagyobb esélye, de aztán ki tudja. Mint mondtam, nem szokásom elismerni az esetleges vereséget. - Csak ne légy máris féltékeny! Nem árulhatom el, maximum, ha úgy érzem vetélytársaknak számítanak. - vonom meg a vállamat egy széles mosollyal. Azt már úgyis tudja, hogy szeretek titokzatos maradni, akkor miért ne tegyem igaz? Ansley, végülis rajta kívül azért nincs itt olyan, akihez komolyabban közöm lett volna, őt pedig egyszer már legyőztem, remélhetőleg menni fog még, ha szükség lesz rá. - Remélem biztosítasz a végén zuhanyt is. - szökken a fel a szemöldököm, ahogyan meglátom a kialakított pályát. Nem tűnik valami kellemesnek, de hát nincs mit tenni, nekiveselkedek. A térdeimet és a könyökömet megpróbálom kicsit megerősíteni. Erre tökéletes a metamorfmágia, megkeményíteni a bőrt, hogy ne sértse fel. A többire pedig nagyon vigyázok, épp csak annyira emelem fel a fejemet, hogy ne akadjak el a drótkötélben és ne akadjon bele a hajam, de azért sár az így is jut rendesen mindenhová. Elmehetnék iszapbirkózó versenyre is lassan.
Talán abban rejlik a varázs, hogy már azelőtt felfigyeltem rá, hogy a szüleim meghaltak, és Justice megmaradt nekem a plátói vágyakozás tárgyának. Hiába a sok hódításom, vagy hogy egy időben ágyból ágyból ugráltam, és az sem érdekes, hogy ő mennyi fiút szédített, számomra akkor is tiszta marad, aki iránt bármi is történjék, megmaradt ez a vonzalom. Nem mondom, hogy ismerem őt, hiszen nagyjából sosem beszéltünk, de amit nem lehet megmagyarázni, azt kár is. Ezért hát kimondom, amit gondolok, hogy nálam nem feltétlenül van szükség arra, hogy bevesse magát, de vissza sem kell fognia ezt a stílust, ha ő ettől érzi magát erősnek, nőiesnek, ettől nem fosztanám meg. – Ez csak egy tipp volt. Azt hiszem mindketten leginkább magunkat keressük. – Adok neki igazat, viszonylag hasonlóak vagyunk, tragédiák, vagy a mellőzöttség árnyékában, éppen ezért nem akartam elrontani mindezt azzal, hogy csak valami trófeát látunk a másikban. A barátság nyilván nem merülhetett fel, én úgysem tudnék úgy nézni rá, mint valami szomszéd kislány haverra, és azt hiszem neki meg pláne nincsenek barátai. Jó, eszközként sokakat használ, hogy elérje a céljait, de ez éppen olyan tudás, mint ha valaki a hatalmát, pénzét, politikai fölényét használná. Nem megvetendő, legalábbis az én szememben nem. Gyönyörű lány, most direkt fogja magát vissza? – Azt gondolod rólam, hogy féltékeny lennék? Azok után, hogy eddig is végignéztem, hogy mit kavarsz? Ám legyen, ne tedd kérlek, csak az enyém legyél.. – Kezdem mosolyogva, aztán eljátszva az epekedő, papucsférj stílust még rá is fogok a karjára, mintegy könyörgő fejet imitálva, de végül elnevetem magamat, ahogyan fejcsóválok. Nem akarom én ezzel megalázni, tetszik a játéka, hogy némi zsarolást is belevisz, ám komolyan, ha ki akartam volna ugrani az ablakon, csak mert annyira bele vagyok esve, hogy nem tudom nézni, akkor már megtettem volna. Ez a vonzalom azonban más: elfogadóbb, megértőbb. Ha ő attól volt boldog, hogy az ujja köré csavart sokakat, hát azt nézni is jó volt, hogy nőtt a magabiztossága. És panaszkodjak? A sötét évek ellenére szinte mindig volt valakim. Ám a hosszú listából bevallom már kezdek kiábrándulni, nem véletlen, hogy mostanság kezdünk némi minőségi időt együtt tölteni. - Oh nem akarok én medimágus lenni, aki beléd lát, csak azért szóltam, hogy tudok önző lenni, nem odaérni a megbeszélt találkozóra, puszta szeszélyből. Nem iszom már le magam nagyon, de ha olykor rám tör a világfájdalom, lehet, hogy olyat vágok a fejedhez, amit józan pillanatomban nem tennék. Velem nem könnyű. – Azért mindezt hozzáteszem, mert az én múltammal nehezen tudnék beleállni a sorba, amiben a hódolói mindent megtettek érte. Tudom értéleni az apró boldog pillanatokat, ám nem akarom úgy lefesteni magamat, akinek teljesen széthullott az élete. Már felnőttem, igyekszem kezelni a csalódásokat, de már tudok együtt élni a rosszabbik felemmel is. Ahogyan megszorítja a kezemet, azért mégiscsak meglepődök, jól esik, és ennek egy finom szusszanással hangot is adok. – Legközelebb olyat is csinálhatunk, amennyiben tovább jutsz. Különben pedig a végén még hagynám magamat legyűrni, abban pedig legfeljebb másféle élvezet lenne.. – Hárítom el egy laza, vigyorgós intéssel a felvetését, s meg sem lepődök, hogy a szexi ruha helyett szexi akadálypályás ruha jön. Nyelek egyet, igen, ő kell nekem, és ezt tudja magáról. De valahogy most mégsem ezért jöttünk ide. – Hány exed van versenyben? Csak hogy tudjam, hogy még mennyit kell hazaküldenem.. – Kacsintok rá, és mögé lépek, finoman a derekára fogva. -Na hajrá! – Az első útvonal az a drótpályás sárcsartorna lesz, amiben végig kell kúsznia úgy, hogy nem sérti fel az arcát, de nem is fullad bele. A könyökei, térdei nyilván nem erre vannak kiképezve, de lássuk, mire megy vele, hátha talál alternatív megoldást.
Úgy látom azért a csapongó életvitele ellenére is elég könnyen zavarba lehet hozni, vagy ez csak nekem megy ennyire profin? Az mondjuk igaz, hogy ahogyan mondta is nincs nála nehéz dolgom, nyitott kapukant döngetek, csak hát kérdés, hogy ez mit jelent pontosan, vagy én mit akarom, hogy jelentsen. - A szüleinket? Szóval úgy gondolod, hogy az apámat keresem a pasikban? Nagyon abszurd lenne. Te cseppet sem hasonlítasz rá. - bár ki tudja talán valahol mégis csak igazam van, de már nagyon halványan emlékszem arra, hogy milyen volt az apám még az előtt, hogy az öcsém eltűnt. Más volt, ahogyan anya se készült ki. Gyakorlagilag szétesett a család és én hagytam, mert amikor elkövetsz valami rosszat, később már van egy pont, amikor nem vállalhatod fel. Valószínűleg, ha kiderülne még innen is kitennék a szűrömet, hiszen segítettem egy gyerekrablót, még ha csak gyerek voltam magam is. Kétlem, hogy az ilyesmit díjaznák egy Aurorképzőben. Az apám régen tehát igenis más volt, talán hasonlóbb Nicolashoz, kemény, de mégis kedves és segítőkész azokkal, akik fontosak neki. De ez kiveszett belőle és már évek óta nagyon távol áll a kedveshez, én pedig csak próbálok megfelelni neki most, hogy már jobban átlátok bizonyos dolgokat. De persze ezt a motivációt nem mondanám el csak úgy senkinek sem. - Akkor mégis kénytelen leszel te mesélni róluk, ha nem akarod, hogy én derítsek ki ezt-azt. Akadnak még helyes srácok a segítők között. - mosolyodom el, de no mégis csak itt vagyok és nem pattanok fel, hogy lelépjek és mást keressek. Azért ezt sejtheti, hogy nagyon is jelentőséggel bír. Nála egyébként is úgy tűnik, hogy nem nehéz célt érnem, akkor miért próbálkoznék mással? A tetejében úgy tűnik, hogy Nicolas minden szava őszinte. Érdekes dolog ez, hiszen neki is vannak sötét foltok a múltjában és rólam is tudja, hogy semmi jót nem suttognak az iskolában, még ha én magam is vagyok az, aki a pletykákat terjeszteni szokta. Ennek ellenére mégis nyíltan és őszintén vállalja, hogy bejövök neki. - Ne aggódj, engem nem lehet egy könnyen megbántani. - vonom meg egy félmosollyal végül a vállamat, ahogyan ő tovább beszél a családról, de erre nem sokat tudok reagálni. Csak újra megszorítom a kezét, de hogy együttérzésből-e, vagy csak automatikusan azt teszem, amit ilyenkor kell, az már kérdés. Azt mondta, hogy nála nincs szükség trükkökre, én mégis továbbra is hasonlóan cselekszem, mint eddig, de hát megszokás ez semmi több, mint ahogyan az is, ahogyan felpattanok, hogy akkor menjünk. Látom rajta, hogy az ital már dolgozik benne és kicsit azért esetemben is így van, habár én épp csak alig kortyoltam belőle. Végülis egy kis szórakozás azért beleférhet. Azért azon meglepődöm, hogy az ajtót be is zárja, no meg, hogy nem az edzőteremben kötünk ki, mivel eredetileg valami ilyesmire számítottam. A többség most úgyis a mai napot piheni ki, nem sokan állnak neki máris edzeni, vagy gyakorolni. - Én meg azt hittem egy kis test-test elleni küzdelem jön. Ahhoz már túlságosan a fejedbe szállt az ital igaz? - nevetem el magamat, és cseppet sem feszélyeztetve magamat a pálcámmal változtatok a ruhámon, hogy egy testhezálló edzős verzó alakuljon belőle, ami tökéletesen kiadja az alakomat. A hajamat egy kósza hajgumival kötöm fel, amíg ő pakolászik és elrendezi a termet, hogy minden úgy lehessen, ahogyan gondolta. - Az első próba előtt már lenyomtam az exemet egy kis privát edzésen, úgyhogy hidd el tudom, hogyan kell trükkökkel kiváltani a fizikai erőt. - teszem még hozzá, hogy aztán besoroljak mellé és felmérjem, hogy mit is hozott össze pontosan gyakorlás gyanánt.
És igen, sikerül még el is pirulni, ahogyan Justice azt említi, hogy Titanille mázlista, hogy tartottam benne a lelket. Megtettem volna én akárkinek, ő volt ott a nagyon szerencsétlen szegény, de a vaj szívem nem engedte, hogy feladja. Ugyan nem sikerült a próbája érdemben, de látok benne fantáziát, küzdeni akarást, és ha valahogy összeszedi magát, még akár be is kerülhet a végső huszonötbe. Mondjuk eléggé fel kell borulnia a szerencsének, hogy legyen érdemi esélye feljebb kapaszkodnia, de láttunk már csodákat. Jelenleg az sokkal jobban érdekel, hogy Justice milyen szépeket tud rólam mondani. - Nem vagyunk egyformák. Tudod Shanna sincsen éppen a legjobb formában. Pár évvel ezelőtt még én sem voltam. Akkor lehet, hogy nem is jöttem volna segítőnek. – Azt tudom, hogy Justice egója el sem viselné, ha bárki mások előtt próbálná felhúzni a földről, noha nem szégyen bizni a csapatban. Ő mindenképpen bizonyítani akar, ami erős jellemre utal, nem véletlenül nézegetem magamnak egy jó ideje. – Miért, nem a saját szüleink példáját látjuk mindenkiben? – Viszonzom a mosolyát, ugyanis kétlem, hogy nem az apja kőkemény szigorát látná a férfiakban viszont. Na nem azt mondom, hogy hozzájuk vonzódik, ám igenis van egy léc, amit innentől mindenkinek meg kell ugrania. Mint ahogyan én sem kezdenék holmi nulla kiscsajokkal, miután tudom, hogy az anyám milyen híres auror volt. Valahogy az ő emlékét is megcsúfolnám ezzel. Ezért van, hogy Lioneah tetteit is próbálom megérteni, mert azt hiszem, ő az a három hugom közül, aki leginkább anyámra ütött. Vasakarat, konok tenni akarás, elhivatottság. Ezt kár lenne veszendőbe dobni. – Imétlem magamat; nem vagyunk egyformák. Petra kiváló auror, több átkot tud, mint én, a szorgalma is páratlan. A sötét varázslókkal szemben nem mindig a csáberő a megoldás. – Nevetem el magamat, hiszen Justice ajkai szinte méhecskeként vonzanak oda, mintha valami nyíló virág lenne. Ám a józanabbik énemet veszem elő, és bólintok. – Most azt kéred, bátorítsalak arra, hogy másokat környékezz meg? Nem vagyok a magam ellensége. – Igen, kezdek oldódni a közelében, az is benne van, hogy oda vissza adogatjuk az asztal alatt a flaskát, kissé kezd is a fejembe szállni az ital, noha az elmúlt évek zülléseinek köszönhetően egész jól bírom. Ám neki nem lenne jó, ha másnaposan ébredne. Többször összevillan a tekintetünk, látom, hogy mennyire meglepem. Szeretném, ha tudná, hogy ez nem csupán a külsőségeknek szól, lehetünk jóban csupán lelki szinten is, hiszen érdekel, hogy mi jár a fejében, mitől érzi magát erősebbnek. – Visszakérdezhetnék, hiszen én sem vagyok éppen a jófiú mintaképe. A pletykáknak különben sem kell mindig hinni. Csak mert van egy bizonyos híred, miért is gondolhatnám azt, hogy mindez engem nem érdekel? Na és, ha teszünk olykor olyat, ami sokaknak szúrja a szemét? Engem érdekelsz, és mondanám, hogy kockáztatok, miközben tartom, hogy én sem akarlak eldobni, megbántani. – Ez kettős játék, bizonyos tekintetben nagyon is hasonlóak vagyunk, a múltunk azt hiszem nem éppen rózsás. Eddig azért kerültem őt tudatosabban, hogy inkább az álmaimban éljen róla tovább a kép, amit kialakítottam. Így, hogy ő keresett meg, még figyelmezhetem, de közben nem is akarom, hogy távol tartsa magát tőlem. Nem egyszerű.. – Egy évek óta elkeveredett családtaggal elég nehéz ismét megismerkedni. Főleg neked lesz az, ha már ilyen sok idő telt el.. Remélem, hogy Sasha.. én attól félek, hogy túl sokat változott, nagyon más lett, mint mondjuk Seraphine. Csak remélni tudom, hogy még vissza tud illeszkedni. – Hajtom le a fejemet, azt még a mai napig a saját hibámnak érzem, hogy a kicsi lány szinte majd’ belehalt abba, ami történt a Morgan birtokon. Akkor azt hittem, hogy vége a családnak, elindultunk a lejtön. Most mégis úgy fest, hogy van visszaút, csak nem szabad görcsösen próbálkoznom. Az ötletemre Justice felpattan, az iszogatásnak annyi, de azt akarom, hogy jobban felkészüljön a fizikai megmérettetésre. A keze az enyémbe simul, és nem mondom, hogy nem száll el az agyam, főleg az italnak köszönhetően, amolyan jóleső vágy suhan át rajtam, egy pillanatra el is felhősödik a tekintetem. Mégis, nem akarom, hogy lássa rajtam, amit eleve tud; megvett kilóra. Ám most nem azért vagyunk itt, hogy bájologjunk, ráfogok a kacsójára, és megindulunk az egyik alagsori terem felém. Nem a klasszik akadálypályák egyikére vezetem, egy sima üres terembe érünk, itt be is kulcsolom az ajtót. – Nem akarlak lefárasztani, de a mai napot kisujjból kiráztad. Ha netán olyan lenne a következő megmérettetés, ami a fizikumodat is igénybe veszi, neked a többet ésszel, mint erővel lenne a megoldás. Nem csak izmokban lehet gondolkozni, hiszen nem minden auror kigyúrt díjbirkózó. Alakítsd át a ruhádat valami kevésbé.. Tudod. Hajat felkötni. – Amíg ezt megteszi, elfordulok, jön a sáros drótkerítés, a téglafal, a lengőkötél, na és persze a célbaíjászat tereptárgyak.
Ez tény, azért vagyok itt mert minél több info kell az előre jutáshoz. Viszont azért az se rossz, ha közben legalább jól is érezhetem magamat és Nicolas társasága határozottan kellemes. Mégiscsak egy helyes srácról van szó. Az ember lánya könnyebben próbál olyat az ujjai köré csavarni, akire jó ránézni. Sokkal kevésbé kell imitálni a lelkesedést ilyen esetben. - Azt hiszem akkor nagy mázlija volt a lánynak. Shanna erősen kétlem, hogy bárkihez odament utólag megnyugtatni. Bár nem figyeltem, nekem nem volt rá szükségem. - vonom meg lazán a vállamat, hiszen győztem. Nekem nem kellett ápolgatni a lelkemet senkinek sem, mert esetleg rosszul éreztem volna magamat. Az persze más kérdés, hogy az apám hozzáállása nem volt a legkellemesebb, hiszen szinte szó nélkül lépett le. Még csak azt se láthattam rajta, hogy egy kicsit is értékeli, hogy sokakkal ellentétben nekem igenis sikerült végigcsinálnom az első akadályt, méghozzá kiemelkedő eredménnyel. - Nem tudom, az jó-e, ha az anyádhoz hasonlítasz. - mosolyodom el kicsit, de ezúttal azért inkább csak tényleg viccelek, bár aztán változik a tekintetem valamelyest.- Hiányzik? - bököm ki, talán egy kicsit magamat is meglepve a kérdéssel. Végülis az én anyám az én hibámból nincs velem, de az ő esetében más a helyzet. És bár auror akarok lenni, de hogy kockáztatnám másokért az életemet... Na ezt nehéz lenne elképzelni. - Rettenetesen unalmas alak lehet ez a Petra. Akad a olyan is köztetek, aki érdekes, vagy maradjak nálad, mert a többiekkel semmit se lehet kezdeni? - szélesedik ki a mosolyom, egyértelműen szándékosan húzva kicsit őt. Igazából amúgy se érdekelnének lányok. Sose jöttem ki igazán jól velük és bevallom, nem most fogom elkezdeni a barátnők gyűjtését. Egyébként is hamar kiderül, hogy Nicolasnál eleve könnyű dolgom van, akkor meg miért kellene másnál próbálkoznom? Az őszinte szavak azért mégis meglepnek. Nem szoktam hozzá és bevallom hirtelen nem is tudom, hogyan kezeljem főleg, hogy utána még a családomról is kérdez. Ezek olyan dolgok, amiről egy olán lány, mint én nem igazán beszél. - Na jó. Én is bírlak, de olyan mintha azt gondolnád nekem kell óvatosnak lennem veled. Ennyire nem vagy tisztában az iskolai hírekkel, hogy miket mondanak rólam? Vagy úgy veled egyik se igaz? - pillantok és meglepetten, de most már nyíltabban. Különös alak ezzel az őszinteséggel és eddig is érdekelt, de most valójában még inkább. Lehet, hogy tényleg nem hallotta a pletykákat arról, hogy mennyire ügyesen használok ki másokat, teregetem ki a titkaikat, ha épp ahhoz van kedvem? Ő úgy gondolja, hogy ez mind nem igaz és rendes lány vagyok? - Azt hiszem értelek. És idővel megszokod az új húgodat, vagy ezt nehéz megmondani? Én nem tudom, mi lenne, ha előkerülne az öcsém. - csúszik ki a számon, de látszik rajtam, hogy igazából nem akartam kimondani és örülök is neki, hogy felveti az edzés témát. Kapva kapok az alkalmon, fel is pattanók és fogadom el a kezét. - Igen, az határozottan jó lenne. Hátha tanulhatnék egy-két trükköt is a profibbtól. - mosolyodom el és nem hezitálok sokat szorosan besorolok mellé, hogy belé is karoljak. Bevallom még nem jártam az edzőteremben. Végülis az első próba előtt legyőztem Ansleyt. Most pedig újra győztem. Lehet lassan egy elég komoly önbizalmam, de azért nem szabad elbíznom magamat, mert a végén még az lehet a vesztem.
Justice érdekes lány, sőt, azt kell mondanom, mindig is érdekelt, vele kezdtük az elsőt is, pár hónap lehet csak köztünk. Valahol negyedik körül figyeltem fel rá, ami azt jelenti, hogy lassan tíz éve, de azért mégis érett a dolog, hiszen a kiskamaszkori bénázás nem tartozik a tényleges ismerkedés közé. Aztán meghaltak a szüleink, jó időre félre is tettem azt, hogy lányokat nézegessek, amikor pedig tényleg visszatértem, hogy érdekeljenek is mások, nem akartam pont azt a lány megbántani, akivel együtt szép pár lehettünk volna. Most is csupán barátkozásról van szó, ebben szinte biztos vagyok, hogy nem akar tőlem többet, mint kiszedni belőlem némi plusz infót, de ezzel nincsen semmi gond, elfogadom, megértem az indokait, lehet, hogy én is ilyen törtető lennék fordított esetben. – Hiszem azt, hogy a saját képességeim feljogosítanak arra, hogy nyíltan drukkoljak. Egyébként pedig nálunk pont egy háztársad Titanille teljesített szegény pocsékul. Mégis odamentem, hogy tartsam benne a lelket. Segítőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy pontozunk. Valahol mégis a mi kezünkben van a kiválasztás ténye. És bízom benne, hogy nem csak pontokon múlik, hanem az emberi hozzáálláson. – Lehet valaki szerencsés, de ha emberileg alkalmatlan a pályára, én nem biztos, hogy továbbengedném. Kőkemény akarat kell hozzá, elhivatottság, önkontroll. Aki nem lát a problémák mélyére, lehet viszont az előzőek birtokában, az a szememben igenis vesztes. – Azért ez tetszik, hogy ennyire akarod. Egy lánynak nem kell törékeny virágszálnak lenni. Anyám sem volt az, az első sorban harcolt a sötét varázslók ellen. Sosem hagyta, hogy a földbe tiporják. – Vezetem fel én is a családi történetemet, hogy Justice is értse, nincsen semmi baj azzal, ha ki akar emelkedni. Ez az egész erről is szól, hogy a sok között megtaláljuk azt a keveset, akire tényleg utánpótlásként számíthatunk. Mondjuk nem tudom elképzelni Justice-t a szexi, bevállalós ruhái helyett amolyan nadrágkosztümben, ám remélem rám cáfol. – Jól van, akkor engem már ismersz, Shannánál már voltál, pár szót mondok Petra von Rosembergről. Német származású arisztokrata, náluk a vérség még jobban számít, mint nálunk a család neve. A precizitás jellemzi, nem éppen barátkozós alkat, de jóban van Shannával. Ha hozzá kerülsz, semmi trükközés, a kevesebb néha több, mindig az egyértelmű megoldás legyen a válasz, nem érdemes csűrni-csavarni a dolgokat. Szó szerint betartja a szabályzatot. – Vélekedek a szőkeségről, noha én is csak Shanna révén ismerem őt. Most úgy gondolom, hogy ennyi elegendő, hiszen fogunk még beszélgetni a segítőkről, de ne róluk szóljon az egész este, vagy legalábbis amennyit együtt töltünk. – Oh, én nem is várom, hogy jókislány legyél, csak azt akartam, hogy tudd, hogy én.. magadért kedvellek. Jól esik a figyelmesség, és a törődés, de azt hiszem részemről akkor is így lenne, ha bibórcsókos banya lennél, aki mogorva. Egyszerűen.. Nos mindegy, ezt nem tudom megmagyarázni. – Foglalom össze, hogy nekem nem kell a szempilláit regebtetni, nekem ez a törtető, de mégis édes stílus bejön, elég egy mosoly, egy köszönés, és már odavoltam érte. Nem nagyon izgatott, hogy kivel kavart, de joggal sejtheti, hogy okkal tartottam magamtól távol, nehogy valami ostobaságot mondjak neki, netán rajta vezessem le a keserűségemet. Elég züllött életet éltem, csupa sötét üggyel, és lássuk be, Justice rendes lány, jobbat érdemel. – Tehát nem túl jó a családi háttered. Lehet, hogy nem is nekik, hanem magadnak akarsz bizonyítani. És mi lenne, ha elengednéd a kétségeidet, és nem szoronganál mindig? Így is a lábad előtt hever a világ. – Ez nem afféle bók, inkább egy baráti tanács, amit nem kell meghallani, megfogadni pedig pláne nem, de én sem vagyok egy átlagos valaki, megvan a magam keresztje, s tudom, hogy nem megoldás az, ha valamibe görcsösen kapaszkodunk. A többség, akik itt vannak, most valóban meg akarják mutatni, hogy mégiscsak jók valamire, Justice viszont önmagában is sokat ér. Azon túl, hogy gyönyörű, vasakarata van, metamormágus, és még okos is, nem kéne magát rabnak tekintenie a családja szemében. – Nem éppen jó. A szüleink halála nem kovácsolt össze, mindenki máshogyan gyászolt, nem kapaszkodunk egymásba. Én egy ideig próbáltam összetartani négyünket, de azt hiszem nincsen hozzá türelmem, vagy szülőnek lenni. Holott.. manapság így közel a huszonöthöz, már gondolkoztam ilyesmin. A hugom.. megtaláltuk évek után, nem halt meg, de ennyi idő után, hogy meggyászoltuk, nem tudom, hogy mennyire leszünk majd ismét egy család. Más, mint ami az emlékeinkben élt. – Húzom el kissé a számat, de érdekes, hogy a családról beszélünk. Valahogy én dobtam be, hogy erről is beszéljünk, de nem akartam elvenni a kedvét. – Tudom, hogy fárasztó napod volt, de ha gondolod, adhatok egy privát edzést, ha úgy gondolod, hogy pont a fizikumodból vagy lemaradva. – Állok fel most, hogy a kezemet nyújtsam, ha van hozzá kedve, és nem hullafáradt a mai győzelem után. Ám látom a szemében a tettrekészséget.
Talán én magam sem tudom még pontosan, hogy mit is akarok. Elsődlegesen persze azért vettem célba őt, mert ahogyan sejti hasonló korban vagyunk, ő viszont mégis csak valaki itt és azért mindig hasznos ismerni olyat, aki segíthet előrelendülni a versenyben. Nem tudom, hogy mi lesz a versenyen a továbbiakban, de azért sose rossz, ha támaszkodhatok valakire és hát Nick e mellett legalább igen dekoratívan is néz ki, főleg hogy már nem olyan leharcolt a külseje, mint pár hónappal ezelőtt még. - Ez végülis jogos és igazad van, biztosan a kiképzőknek is akadnak titkos favoritjaik. - bólintok végül, hiszen ennyi erővel akkor tényleg tőle se várható el, hogy ne legyen részrehajló, főleg ha amúgy se tudja módosítani az eredményeket, legalábbis, amíg nem nála leszek beosztva. Ki tudja, hogy a következő szakaszban esetleg nem kerülök-e majd mégis hozzá. Azért egy-egy pillantással is lehet segíteni, ami Shanna esetén esélytelen volt. Szerintem neki nincs titkos favoritja, sőt valószínűleg ő úgy van vele, hogy essen csak ki mindenki egytől-egyig és ne zavarják az ő köreit. Vajon miért vállalta el az itteni feladatot egyáltalán? - Ebben igazad van, bár azért jobban örülnék, ha nem én lennék a huszonötödik, aki éppen befért. Nem tenne jót az egomnak. - vonom meg a vállamat. Nem mondom, hogy olyan célorientált vagyok, hogy mindenáron nekem kell győznöm, de azért nem is szeretnék az utolsók között végezni, még ha ez azt is jelentené, hogy valójában van mögöttem 775 ember, aki teljesen kiesett a játékból. Főleg, hogy jelenleg az első helyen állok, elég fájdalmas lenne visszaesni, hiába van meg rá az esély, ha olyan feladatot kapunk, ami mondjuk a fizikai erőnlétet veszi igénybe, ami nálam azért nem olyan kiemelkedő. - Azt hittem azért segítesz valamennyit. - húzom el a számat egy pillanatra, de aztán elmosolyodom, hogy lássa nem sértődöm meg azért ezen komolyan. Óvatosan puhatolózom csak, elég nekem néhány véletlenül elejtett mondat, vagy megjegyzés, ami egy-egy beszélgetésből esetleg kiszűrhető. Nem is vártam, hogy direktben adja nekem a mindenféle információkat. Az viszont határozottan meglep, hogy ilyen őszintén beszél és hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá. Hát igen, én azért inkáb szórakozni szoktam az emberekkel, vagy csak elérem, amit akarok, így engem aztán nem szoktak megbántani. Amikor véletlenül megnyíltam anno Ansleynek, másnap már dobtam is és olyan kínos helyzetbe hoztam a Nagyteremben, mint annak a rendje. Csak a miheztartás végett, és Nicolas azon aggódik, hogy ő bántana engem? - Azt hiszem értem, de biztosan tudsz rólam egy s mást. Akkor maradjunk meg a mosolynál, mert a többi sima ügy lenne, de nem ígérhetem meg, hogy jó kislány leszek? - azért valahol talán sejtheti, hogy már az is elég nagy dolog, hogy ezt így őszintén kimondom. Megtehetném azt is, hogy egyszerűen csak úgy teszek, mintha szeretnék megfelelni neki, kedves maradok és aztán bántom meg, nem foglalkozva azzal, hogy ez őt hogyan érinti. De talán őt nem akarom megbántani? Nem tudom, ha most ezen kezdenék el gondolkodni az nem tudom, hogy mit hozna. Elég sok rossz érte már, de ez engem miért érdekel? - Az anyám? Nem igazán bírta elviselni, ami történt, úgyhogy már évek óta kezelik... nem önmaga. És nem... nem hiszem. Ez elég bonyolult. - mondhatnám azt, hogy persze, milyen jó lenne egy testvér, de én tudom egyedül, hogy mi történt pontosan, hogy azért vitték el, mert én engedtem, mert én nem kiabáltam, hogy segítsen valaki. Egyszerűen hagytam és erről senki sem tud és nem szándékozom pont most kiteregetni. Azért ez olyasmi, ami komoly fogást jelentene rajtam és túlságosan kockázatos lenne. - Neked gondolom jó a viszonyod a testvéreiddel. A húgod, a legkisebb, hogy hogy mégis életben van? Lehozták az újságok, hogy meghalt. - nem ismerem a részleteket, a legújabb cikkek szerint a legkisebb McCain lány előkerült valami városkában, de nem igazán fejtették ki bővebben, hogy pontosan hogyan és miért volt ott, amikor úgy tudta mindenki, hogy meghalt. Elég furcsa az egész, és nem is biztos, hogy Nick beszélni akar róla, de inkább ő meséljen a családjáról, mint hogy engem faggasson.
A kérdései tovább erősitik bennem, hogy a verseny érdekli elsődlegesen. Valamiért mégis engem választott, talán mert korban nincs közöttünk komoly szakadék, a lányokkal nyilván nem jó a kapcsolata, ezért jöttem én a célkeresztbe. Viszont feladja azt, hogy már évek óta kerülgetjük egymást, mégsem próbálkoztunk. Lehet, hogy végképp letett arról, hogy valami komoly legyen köztünk, hiszen ha most dicstelen eszközökhöz folyamodik, azt is kockáztathatja, hogy soha többé nem fogok benne bízni. Vagy.. tudat alatt nem csak a verseny, hanem tényleg érdeklem, de most könnyebb alibinek a versenyt használni? Titokzatos lány, talán sosem fogom megfejteni az indokait. – Ha behivatnak, hogy netán tisztességtelen lennék, felvállalom. Azt hiszem nem azért választottak ki, mert kenyerem lenne a részrehajlás, hanem azért, mert tudok objektív lenni. Ettől még emberek vagyunk. – Továbbra is megerősítem, képmutatás lenne, ha úgy tennénk, mintha nem számítana, hogy kiben látunk lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy nem csupán a segítők között, de a kiképzők szemében is vannak már elképzelések, csak mivel mi korban az újoncokhoz állunk közelebb, aligha hiszem, hogy megorrolnának ránk, ha már ebben a folyamatban is támogatnánk őket. Nem csak a kiképzők, hanem az újoncok segítői is vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy felmérjük, hogy ki az, aki ide való. Ám bármennyire is tolhatnánk valakinek a szekerét, helyette nem győzhetünk a pályákon. – Csak általánosságokat mondhatok. Nyilván jó, ha erős a pontszámod, de nem cél, hogy mindent megnyerj. Bőven elég, ha soha nem esel ki. Nem egy győztes lesz, hanem huszonöt. Igen, még a huszonötödik is ugyanolyan aurori állást kap, mint aki első. A szerencsének nyilván nagy a szerepe, hogy ha nem is teljesítesz éppen jól, ettől még maradhatsz mások előtt. – Vélekedek talán kissé ködösen, nekem nem volt annak idején ilyen felmérés, elvégeztem a hét évet auror tárgyakat részesítve előnyben, aztán dolgoztam két évet aurorként, de nagyon kezdő voltam. Végül bevezették az egyetemet, hogy biztonságosabb körülmények között neveljék ki a fiatalokat. Feltételezem meg akarták erősíteni a rendszert, hogy ne tizenhét évesen kerüljenek ki a végzősök, akik szinte még gyerekek. Öt évnyi auror felsőoktatás után azt hiszem tényleg komoly tudásom van. Nyilván nem ugyanolyan ügyekre fogják ráállítani Justice-t, ha elvégzi az akadémiát. De van jövője, az biztos. – Nem is tudom, Shanna tényleg elég kemény. Azt hiszem az apja miatt állandó a bizonyítási kényszer. A többi segítő.. nem, róluk nem akarnék semmit kiadni, ha a gyengéjükre vagy kiváncsi, beszélgess velük is. Nem tiltott. – Hárítom el nevetve a kérdését, de jól megakaszt, ahogyan hozzámér. Viszont őt sem akarom lelombozni, ezért lágyan végigsimítok a kezét, amivel hozzámért. – Úgy értem, hogy sokszor csalódtam már, és benned valahogy nem akarnék. Azt gondoltam, hogy ha lehetne is köztünk valami, maradjon meg elvi szinten, arra emlékezve, hogy mi lehetett volna. Talán ez gyávaság, de én sem akarlak megbántani. Az őszinteség viszont nem jelzi azt, hogy nem tetszik, amit csinálsz, nagyon is, csak tudod... Én az eszedet becsülöm, az akaratodat. Nem kell nekem öltáncot lejtened, vagy dekoltázst villantani, hogy érdekelj. Tudod, eddig elég volt a mosolyod is. – Látom rajta, hogy kissé meg van ütközve, hogy ennyire személyes kérdésre váltottam át, mert szívesen beszélgetek én vele, akár tovább is faggathat a segítőkről, azért el fognak telni még úgy napok, hogy ha rákérdez valamire, akkor mondhatok tippeket. – És az anyád? Vágysz egyáltalán arra, hogy ismét lásd a testvéredet? – Kérdezem most ismét őt, hiszen nekem Sasha éveken át a meghalt hugi volt, most pedig úgy tűnik, hogy mégis él, ám már nem úgy, mint az emlékeimben. Sera vámpír lett, kezdünk szétesni. Mondanék én ötletet Justice-nak, hogy mire készüljön, de ezt nehéz megfogalmazni, mert mi is útközben kapjuk a leendő feladatokat, alig egy-két nappal korábban, hiszen a kiképzők találják ki, kevés a beleszólásunk.
Szépen lassan érdeklődöm és puhatolózom tovább az életéről és a családjáról. Azt hiszem igazából tényleg érdekel is, bár persze az is benne van, hogy szeretnék jó viszonyt kialakítani vele, hiszen ki tudja, hogy a későbbiekben nem lesz e szükségem rá esetleg egy próba előtt, vagy után. Lehet még arra példa, hogy az ő csoportjába kerülök később és ki tudja, hogy akkor majd jól jön-e a jó kapcsolat. Ha más segítőhöz kerülök akkor nem számít, de ha hozzá, akkor egy kellemetlenebb akadálypálya esetén megmenthet a kieséstől és én még bent akarok maradni egy jó ideig. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy csak mert az első akadálynál nagyon jól teljesítettem, nem biztos, hogy a későbbiekben is így lesz. - Szóval másoknak is van sorrendje, e miatt nem orrolnak meg rátok a kiképzők? Nem ismerem a rendszert, gondolom azért nyíltan mégis csak necces felvállalni, bár a tanárok között is van erre ellenpélda. - hiszen mindenki tudja, hogy Piton milyen mértékben szokott kivételezni példának okáért a Mardekárosokkal és persze cseppet sem fogja vissza magát, hogy ez ne legyen egyértelmű. Lehet, hogy itt sem veszik túlsogsan komolyan, vagy negatívan, ha valaki ténylegesen kimondja, hogy kivel szimpazitál a tanoncok közül. Én mondjuk azt gondoltam, hogy egy Auror Akadémia azért mégis csak komolyabb ennél. - Oh, reméltem, hogy adni tudsz egy-két tippet. Akkor mesélj a többi segítőről. Van, akitől tartanom kell? Shannán kívül persze. - mosolyodom el finoman, hiszen a nagy komoly auror lányt már sikerült megtapasztalnom, hogy mennyire szigorú. Gondolom nem értékelte, hogy ennek ellenére sikerült teljesítenem a feladatot és a tetejében a csapatában elsőként. Biztos ő pont, hogy az ellendrukkerem és remélte, hogy már az elején elbukom a feladatot, de hát nem jött össze. Azt azért észreveszem, hogy sikerül Nicolasba belefolytanom a szót azzal, hogy hozzáérek a karjához, de hát no ez valahol szándékos, de meglep, amikor elkezdi fejtegetni, hogy igazából nincs szükség efféle trükkökre. - Oh, szóval csak őszintén? - na jó, azért ez most látszik rajtam, hgy megakaszt egy pillanatra és nehezen tudok mit kezdeni a helyzettel. Na igen, jól sejti, hogy megszoktam a trükközést és nehéz csak így nyíltan hozzáállni valakihez. Főleg, hogy én meg nem szoktam túlságosan ismerkedni. - Próbáljuk meg. - bólintok végül, bár látszik rajtam, hogy van azért bennem egy csepp bizonytalanság és hogy nem szoktam igazán ismerkedni, hanem inkább csak játszom másokkal. Lehet, hogy már sokakkal látott, de ettől még nem szokott senkivel sem komolyabb kapcsolatom lenni és persze sose tart sokáig. Az, hogy túlságosan kitárulkozzam egyszerűen csak... veszélyes és kész. - Megkeresni? Nem az én dolgom. Az apám próbálta, neki nem sikerült, én pedig alig emlékszem rá igazából. - vonom meg a vállamat. Nicolas nyomozói ösztöne viszont egyértelműen azt súghatja, hogy azért van itt valami más is a háttérben, amiről nem beszélek.
Összességében nincsen nehéz dolga, ebben biztos lehet, hiszen már évek óta nézegetjük egymást az órákon, de valami oka mégiscsak lehet, hogy nem lett belőle semmi. Justice többekkel flörtöl, ez számomra is nyilvánvaló, de engem kihagyott ebből a sorból, csak a cuki, sőt, kedves mosolyokat kaptam tőle. Ez azt jelenti, hogy engem nem akar megbántani? Vagy felém mégiscsak komolyan gondol valamit? Igaz, ezt meg is fordíthatnám. Több lánnyal volt már kapcsolatom a züllésem közepette, valakivel mélyebb, valakivel lazább, mint mondjuk Bianca, Marienne, Esther, és végül Chrissy. Justice hódításait nem is számolom, mert sosem láttam nála senki komolyat, de talán eddig szándékosan nem próbálkoztunk egymásnál, kár lett volna mindent elrontani. Lassacskán kezdek önmagam lenni, túllépni a démonokon, ebben Chrissynek komoly szerepe volt, de vissza kellett mennie a saját idejébe, amikor látta, hogy minden rendben lesz velem. És most itt van Justice. Mégis próbálkozik. Sejtem én, hogy miért, de őszintén szólva nem zavar. Azt ugyan nem tudom, hogy most ezt indoknak veszi, hogy mivel környékezhet meg, vagy valóban törtető, és rajtam keresztül akar továbbjutni. Mindkettőt megérteném, mert legalább vannak céljai, és ha közben megismerjük egymást, s mégiscsak úgy dönt, hogy érdemes velem úgy érdemben foglalkoznia, hát legalább az esélye megvan. – Olyasmi igen. Az elmúlt tíz évben.. Nos nem vagyok rá büszke, csoda, hogy sikerült elvégeznem az aurorképzőt. Itt lenne az ideje, hogy valamit tegyek is másokért, nem akarok mindig én lenni a sötét alak. Gondolod, hogy lenne értelme titkolni? Képmutatás lenne úgy tenni, mintha nem lenne már most meg egy nagyjából kialakult kép, hogy kitől mire számíthatunk. – Viszonzom a mosolyát, az a sejtelmesség nagyon bájos, de az én tekintetem őszinte, miért is kéne visszafognom, hogy ügyesnek tartom? Nem én bíráltam el az akadálypályáját, tehát drukkolhatok neki innen a távolból. Ráadásul aki most le van maradva, a sor végén kullogva, simán meglephet minket, lehet, hogy rosszul jött ki a lépés. Hosszútávon sok jelentkező próbálkozhat, ha valaki nem volt most a legügyesebb, még benne lehet a legjobb huszonötben, sőt, Justice is kieshet a végén, vagy ha elmegy a kedve, vissza is léphet. Sajnálnám, de benne van a pakliban. – Az akadályokról ellenben nem beszélhetek, súgni nem ér. Az benne volt a kiírásban, hogy többféle feladat lesz, hogy az auror hivatás minden területén kipróbáljunk titeket. Ha úgy érzed, hogy a fizikumod a fejlesztésre váró, már késő lenne ezen egy-két nap alatt kapkodni. Sokkal többre értékeli Morgenstern is a kreativitást. Minden auror más, és.. – Na itt azért elakad a szemem, ahogyan megtapogatja a karomat, forró, vággyal teli fuvallat söpör végig rajtam, de nem húzódom el. Nem köszörülöm meg a torkomat, csupán felsóhajtok egy aprót. Mintha számára az lenne az önbizalom forrása, hogy kire milyen hatással van. Nem csak gyönyörű, és eltökélt, igenis tudatosan teszi mindezt. – Nézd Justice, engem.. eddig is érdekeltél, és azt hiszem ezt tudod. Szívesen megismernélek. Jól esik az érdeklődésed, de hogy úgy mondjam, nyitott kapukat döngetsz. Enélkül is szívesen elmondom a meglátásaimat, rajtam nem kell tesztelned magad.. – Lehet, hogy butaság, hogy ezt mondom, lényegében nem az önbizalmát akarom letörni, inkább csak azért, hogy engem nem kell csábítgatnia, ha magától nem lenne kedve jól éreznie magát a társaaságomban. – Azért azon egy fokkal őszintébb szájhúzással ingatom a fejemet, hogy a családi kérdésen mennyire a saját arcát fedezem fel a sokat gyakorolt maszk alatt. . – Igazán sajnálom. A testvérek fontosak az életünkben. Szerinted élhet még? Nem próbáltad megkeresni?
Egyelőre még csak puhatolózom nála, mert nem tudom, hogy mennyire lehet hatni rá, vagy esetleg mennyire gyanakszik, hogy nem csak a két szép szeme érdekel. Bár biztosan tisztában van vele, hogy akik itt az akadémián megkörnyékezik azok előnyre szeretnének szeret tenni. Viszont úgy tűnik, hogy ennek ellenére mégis csak velem ül le beszélgetni és nem a maga lányokkal és tőlem fogadja el az italt, bár hallottam pletykákat arról, hogy volt egy igen kemény időszaka, amikor gyakran felöntött a garatra. A szavai alapján pedig úgy tűnik igazak is voltak azok a pletykák. - Erről mintha hallottam volna ezt-azt. Lecsúszott időszak volt igaz? A családod miatt? - persze ettől még a flaskát gond nélkül odaadom neki az asztal alatt, de nem átallom egy pillanatra azért megérinteni a kézfejét mintegy támogatólag, ha már régen olyan rossz időszaka volt. Igazából pontosan nem vagyok tisztában a családi hátterével, csak körvonalakban tudom, hogy vannak testvérei, mind lányok és hogy a szüleik meghaltak. Bizonyára Nicolasra hárult a felelősség, hogy vigyázzon a húgaira, hogy afféle apafigurát töltsön be, de nem tudta kezelni a dolgot. A legfurcsább, hogy az eddigiek alapján a húgát, ezt a Serát se láttam olyan fenemód erős és határozott valakinek, hogy akkor ő vette volna át a helyét. - Szóval én vagyok a személyes kedvenced? Ezt nem lenne kötelező titkolni? Esetleg még részrehajlással vádolhatnak. - mosolyodom el sejtelmesen, de no azért örülök neki, hogy ezt mondja. Ezek szerint azért mégis csak ügyesen forgatom a lapjaimat, hogy hatással vagyok rá. Tudom én, hogy sokan úgy gondolják, nem vagyok más csak egy üres fejű liba, aki szépen mosolyog és ármánykodik, de azért akadnak, akik már tisztában vannak vele, hogy ennél sokkal több vagyok. Ansley is meglepődött nem rég, amikor megvillantottam a tudásomat a gyakorlópályán és őszintén kétlem, hogy szándékosan hagyott volna nekem előnyt. Nem, ő nem az a fajta. - Ha eldöntöttem valamit, véghez viszem, úgyhogy nem szándékozom visszaesni, maximum lehet, hogy lesz, ami nehezebben megy majd. Szerinted érdemes lenne gyakran járnom az edzőterembe? Számít a fizikum? - azért addig még nem megyek el, hogy előre nyúljak és megtapogassam a karját, de azért szemmel felmérem, hogy esetében mennyire van szó hatékony fizikumról. Ez egy nagy hátrány nálam, nem vagyok kifejezetten erős és az állóképességemről se vagyok híres. Sokkal jobban megy a taktika és a varázslás. A kérdését azért nem hagyom figyelmen kívül, maximum egy kicsit jobban megrágom. Ebből persze alig lehet észrevenni valamit, épp csak néhány pillanatnyi szünetet tartok a válasz előtt. - Nem, én egyke vagyok. Vagyis... volt egy öcsém, de kiskoromban elrabolták, nem is igazán emlékszem rá már. - vonom meg a vállamat egy apró sóhajjal, mintha ez valami régi fájó pont lenne a számomra és mintha anno gyerekként nem én lettem volna az, aki féltékenységében úgy döntött, hogy hagyja, hogy elvigyék az öccsét és nem kiabálok, vagy sikítok, hogy odahívjak egy felnőttet.
Nem éppen Justice-tól várta volna a többség, hogy toronymagasan megnyeri a napot. Én sem ismerem még őt annyira, hogy az órákon kívül tudjam, hogy mire képes. Az tudom, hogy brilliáns elme, s emögé a csábítós stílus mögé rejti az igazi valóját. Jó, azért nem tagadhatnám le, hogy a külseje vadító, ezt mindenki tudja. Mégis, ahogyan olykor rám mosolygott, abban több volt a kiváncsiság, a barátkozás, mintsem az, hogy felfűzzön arra a hosszú listára, akiket eddig a hódításai között tudhat. Nyilván eddig is, és most is hatni akar rám, de a valódi szándékait nehezen tudom feltérképezni. – Az ital nekem jobban árthat, mint neked. Volt idő, amikor semmi másról nem szóltak a napjaim.. - Veszem át az üveget az asztal alatt, s amikor nem figyel senki, akkor meghúzom. Elégedetten morranok fel, túl vagyok ugyan a szüleim halálán, és most, hogy Sasha is megkerült, egészen rendeződni látszik az életem. Chrissy is örülhet a jövőben, már csupán Esther halála az, amit nehéz feldolgoznom, de.. talán itt az ideje, hogy normálisan, felnőttként éljek. A diplomám a zsebemben, a testvéreim lassan mind felnőnek, ideje, hogy átlendüljünk a családi nyomoron. – Mindent nem, hiszen nem vagyunk döntéshozók, inkább csak nagyvonalakban. Ettől még lehet személyes kedvencünk, drukkolhatunk. Hiszen egy idő múlva majd együtt fogunk dolgozni azokkal, akik innen győztesként kerülnek ki. – Láthatja a pillantásomon, hogy természetesen rá gondoltam. Évek óta szemezünk már egymással, mégsem lett belőle semmi, hiszen nekem is vagy féltucatnyi lány volt már az életemben, őt pedig mindig srácok gyűrűjében láttam. Valahogy mindketten túl dinamikus személyiségek vagyunk, kinyírnánk egymást. – A feladatok lényege az, hogy a saját képedre formáld őket. Ha mindenki ugyanazt tenné, akkor unalomba is fulladna. – Felelem szórakozottan, tudom, hogy neki a csábítás a fegyvere, nincs is ezzel semmi gond, végülis aurornak lenni mindenki egyedi módon teszi. Ettől még nem céda, a külső pont az a tulajdonság, amely bizalmat ébreszthet a nyomozás során. Éppen ezért van esélye Seraphine-nek is. Ahogyan én sem szégyellem, hogy bizony eljátszottam már nem egyszer a cuki, elesett dögös srácot, hogy nyomokra leljek. – Csak el ne fogyjon a lendületed. Neked nincsen testvéred, aki szintén jött? – kérdezek vissza, hiszen nem egy testvérpár van, ahol az egyik auror, a másik pedig fel akar nőni a szintjére. A stílusomból, s az érdeklődő mosolyomból érezheti, hogy engem nem kell elcsábítania. Máshogyan nézek rá, mint a többi, aki azt hiszi, hogy megkaphatja őt.
Elsőként végeztem a napot, szóval nem veszem jó néven, ha valaki csak úgy megpróbál megkörnyékezni. Itt végre igenis bizonyíthatom, hogy nem csak egy csinos pofi vagyok és egy dögös test, hanem annál jóval több. Na persze az apám szokás szerint nem vitte túlzásba a dicséretet. Gyakorlagilag annyira nem mondott, hogy bakfitty, de végülis ez csak az első próba volt. Biztosan úgy gondolta, hogy ezt amúgy is illett teljesítenem, úgyhogy ne várjam, hogy még külön vállon is veregesse miatta. De ha az egészet végigviszem, ha elsőként végzek minden próbán, ha tényleg megmutatom neki, hogy mire vagyok képes akkor majd... na akkor majd biztosan kimondja, hogy büszke rám és nem csak a pénzét költeni vagyok jó. - Ez a jó hozzáállás! Akkor esetleg bátrabban merlek megkínálni, hátha nem buktatsz le. - csúsztatom óvatosan oda neki az asztal mellett a kis lapos üveget, amiben jóféle likőr bújik meg. Na nem az a nagyon ütős pia, inkább afféle kellemes édeskés, de azért mégis csak alkohols pancs, amit én személy szeret szeretek és lehet, hogy neki is jót tesz pár korty, hogy jobban elengedje magát és kicsit felengedjen a mai nap feszültsége után. - Oh hát persze, gondolom minden titkos és még nektek se mondanak el előre mindent. - mosolyodom el, bár persze kíváncsi vagyok, hogy mit mond erre. Vajon ők tudják, hogy mik várhatóak még? Tudja, hogy mire érdemes figyelni, felkészülni a következő komolyabb próba előtt? Vagy ők is csak előtte nem sokkal tudják majd meg? Mert ha utóbbi, akkor nem sok mindent szedhetek ki belőle, ha viszont előbbi, akkor van értelme próbálkoznom. A kezemet tényleg hamar visszhúzom, hiszen sejtem, hogy esetében jobb a fokozatosság, mint ajtóstul rontani a házba. - Csak kihoztam magamból, amit lehetett. Végülis ezért jöttünk nem igaz? Tudod vannak bizonyos adottságaim, amik nagy hasznomra voltak. Nem gondolták át, hogy pont egy friss házas pasast tesznek be az apám védelmére. - szórakozottan felnevetek, amiből azért Nicholas sejtheti, hogy nem voltam rest mindent bevetni azért, hogy gond nélkül teljesítsem a feladatokat. A kérdésére mégis csak elgondolkodhatnék, ha nem tudnám eleve a választ. Soha sem akartam igazán auror lenni, az iskolában viszont mindig kiemelkedően teljesítettem, de ez soha sem volt elengedő, tehát... - Nem akartam auror lenni, talán most sem, de ezt ne áruld el senkinek. Viszont szeretek nyerni. - és persze bizonyítani az apámnak, de ezt nem fogom csak úgy az orrára kötni. Egyszer voltam olyan balga, hogy valamiféle érzések megpuhítottak kicsit és valamennyit kiadtam magamból. Az illető szintén itt van az akadémián, akinek olyasmiket is elmondtam, amit nem kellett volna. Másnapra megbántam, és látványosan megalázva szakítottam vele a Nagyterem kellős közepén. Szóval nem adom ki egy könnyen azokat a bizonyos érzéseket, mint hogy mennyire szeretném megmutatni az apámnak, hogy nem vagyok semmirekellő.
Érdeklődve lépek el a két nagyobb darab lány mellett, mintha Justice türelmetlenül várt volna. Valóban megbeszéltük, hogy találkozunk, de azt hittem, hogy ez részéről inkább csak amolyan udvarissági kör volt, ha már felkerült általam a listára, mintha valami köszönetnek tűnt volna a részéről. Ha belegondolok, már szemezünk egy ideje, őt is láttam már pár fiúval, ő meg engem lányokkal, de ennek ellenére sosem szűnt meg az, hogy vibrált valami köztünk. Eléggé karizmatikus, érzéki lánynak tűnik, engem viszont a kedves mosolya fogott meg. Talán túlságosan keserű tapasztalataim voltak már a lányokkal, vele nem is akartam kezdeményezni, megmaradt mindez afféle plátói vágyakozásnak, amibe az ember azt gondol, amit csak akar. Tudom, hogy sokszor rájátszik, meglehet szereti ujja köré csavarni a fiúkat, én viszont saját magamból kiindulva érzem, hogy valami bántja. Túlkompenzál. Történhetett vele valami, akár több dolog is, ami miatt így akarja élvezni az életet, mégsem enged be senkit a személyes terébe. Meg akartam volna ismerni, de talán féltem, hogy csalódok? Hogy engem is úgy kezel, mint másokat? Most mégis léptünk egymás felé, holott eddig nem csalogatott be a bűvkörébe. Most ez a terve? Vagy netán tényleg eldöntötte, hogy kiváncsi rám a szemezésen túl? – Oh, nem csak álca, szívesen csatlakozom, megbeszéltük, legalább kicsit kiszellőztetem a fejemet. – Felelem mosolyogva, látszik rajtam, hogy látványnak sem tartom utolsónak, de talán valóban itt az ideje, hogy ne csak a félelmeimmel törődjek, hanem kiszélesítsem a látókörömet. A titkomat elmondtam a hugaimnak, ráadásul Sasha is él, talán mindez egy új korszak kezdete. Lioneah elutazott a Távol-Keletre, tehát legalább most nem kell azon izgulnom, hogy a közelében mi történik. Felnőtt ember, ideje, hogy elengedjük egymás kezét. Justice viszont most megérinti az enyémet. Nem vagyok már kezdő ahhoz, hogy elsápadjak, netán elpiruljak. Amikor személyesen beszéltünk, talán kicsit kemény volt, hogy ne fossam magam azért, mert az elődöm meghalt. Talán most ezzel is akar enyhíteni a korábbi meglátásain. Bólintok, jelezve, hogy értékelem az érintését. – Részleteket ugyan nem mondhatok, de érdekes megoldásokkal találkoztam. Értsd úgy, hogy valóban voltak felvillanyozó próbálkozók, és sajnos olyan is, akinek nagyon nincs itt a helye. Bár.. mindenki elkezdi valahol. – Nem húzom el a kezemet, de vélhetően ő maga visszahúzta. Szívesen meginnék valamit, de a társalgó erre nem túlságosan alkalmas, ráadásul időnként mászkálnak itt mások is. – Nem bántam meg, szívesen segítenék a jövő reménységeinek. A hugom.. Még nem mertem megnézni, hogy Seraphine mit villantott, de az első kör talán nem volt olyan nehéz, hogy ne ugrotta volna meg. Remélem. Te viszont.. tudtad, hogy mindenki rólad beszél? Mit csináltál? – Azért most elismerően bólogatok, sejtettem, hogy ügyes lesz, de hogy nagyjából minden feladattal könnyedén megbirkózik. – Ha ennyire ügyes vagy, miért nem jelentkeztél eleve aurornak?
️️️️
//
