2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Örülök, hogy Ava még valamennyire észnél volt és figyelmeztetett minket, hogy lehet nem a folyóson kéne megbeszélni ezt. Ha tényleg ennyire titokban tartotta mindenki előtt, akkor valóban nem tanácsos egy ilyen nyílt helyen ezt megbeszélni. Miután behúzott minket egy szobába és Rose egy bűbájt is használt, hogy biztosan senki ne tudjon megzavarni minket vagy éppen kihallgatni. -Lehet, hogy fiatalok voltunk…vagyunk még, de mindig is bízhattál bennünk. - bár lehet most ezt így könnyű mondani. De szerintem soha nem adtunk rá okot, hiszen a metamorf mágiáját is titokban tartottuk mások előtt. Még akkor is, amikor kiderült, hogy Ava-nak is van ilyen képessége. Inkább csendben tovább hallgatjuk, bár nem is hagyja, hogy a szavába vágjunk. Mondjuk nem is igazán tudunk, hiszen mind a ketten le vagyunk kissé döbbenve. Valóban nem véletlenül mondják azt, hogy élvezzük ki a gyerek és a fiatal kort, mert felnőttnek lenni nem olyan egyszerű. Rose története is ezt támasztja alá. Házasságot kötni egy olyan személlyel, akit lehet, hogy még csak nem is ismersz, az valami borzalmas. Édesapánkkal is majdnem ez történt, ezért olyan furcsa, hogy újra és újra elkövetik az emberek ugyan azt a hibát. Valakit valamire kényszeríteni nem épp a legjobb. Mondjuk most kb mi is kényszerítettük, hogy mondja ezt mind el. Elvégre, ha nem buktattuk volna le, most nem tartanánk itt. -Ez…borzalmas. - nyögök ki csak ennyit a végén. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék már. Hiszen, már nem lehet változtatni a dolgokon, megtörtént, ami megtörtént. Valóban eléggé fájdalmas azért, több mint két évig azt hittük, hogy halott, most meg ilyen rossz dolgok derülnek ki a nagybátyánkról és a nagynénénkről. Ezért nem lehet elítélni az embereket a külsejük alapján, hiszen soha nem lehet tudni, hogy mi lakozik bennük. A dühöm kissé odébb szállt, inkább már csak a csalódottság maradt. Azért azt se semmi, amit Rose családja tett, csak azért, hogy mentsék a menthetőt. Még mindig annyira hihetetlennek tűnik minden. Mintha csak egy álom lenne, amiből lassan fel fog ébredni az ember. Egy rosszabb rémálomnak tudható be ez. -Na és hogy-hogy ennek ellenére itt vagy? - nézek unokanővéremre érdeklődve. -Miért dolgozol itt másnak kiadva magadat? - azért ez is eléggé érdekes. Mondjuk…itt élt mióta, ismeri a céget. Valószínűleg nem tudta elengedni a múltat a történtek ellenére.
Habár főként Ava könnyes szemét nézem, még is elkapja a tekintetem azt, ahogy Ewan arckifejezése kicsit megváltozik. Ha az ember sok időt tölt a tilosban és nagyon fontos, hogy mikor bukik le és hogyan, akkor felfigyel az ilyen apróságokra, még ha nem is vagyok olyan jó az érzelmekben, hogy pontosan olvassak az arcáról. Annyit elég tudnom, hogy a tekintete azt sugallja VESZÉLY, mert nem éppen a viszontlátás öröme az egyetlen, amit látok rajta. És minden más, a kétely, a düh, a csalódottság, hogy őket sem avattam be egyenes út az áruláshoz... hiszen kölykök még, ha egyszer megsértődnek ki tudja, hogy mit csinálnak? Ahogy Ava megölel önkéntelenül is magamhoz szorítom, egészen erősen, de persze nem áll szándékomban összetörni, nem mintha cukorból lenne. Mielőtt bármire is válaszolnék csak bólintok a fiataloknak, egyértelmű, hogy nem mehetünk bele semmibe a folyosón. Ahogy Ava kézen fog engem is és az öccsét kénytelen vagyok egy kicsit elmosolyodni, szinte büszkén arra, hogy milyen önálló és milyen gyorsan vágott az esze, hogy el kell vonulnunk. Persze tudom, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű és ahogy beérünk elengedem a kezét, bezárom az ajtót és egy bűbájjal szigetelem a szobát, addig némán tűröm a kíváncsi vagy éppen vádló tekinteteket, amik nyársként szúrhatják át a hátamat. Csak amikor végeztem akkor fordulok feléjük és a hangszigetelt, bűbájjal lezárt teremben kezdek beszélni. - Tudom, hogy nem így kellett volna, hogy akár be is avathattalak volna titeket, de Ewan, te még csak tizenkettő voltál, Ava, te tizennégy. - kezdem ezzel, csak a tényekkel, mert nem akarom, hogy azután is miértek ezrei jöjjenek, miután befejeztem. - A bátyám visszatérésével kihúzták alólam az egész céget, de nem engedték meg, hogy hivatalos sportoló legyek, sőt, minél előbb hozzá akartak adni valakihez mondván, hogy az örökséget már Mark viszi tovább és így én "elértéktelenedtem". - elhúzom a számat aztán egy szemforgatás után és azután, hogy a hátamat a falnak vetve összefontam a karjaimat folytatom. - De annyira nem, hogy elengedjenek. Ez tűnt az egyetlen kiútnak, használni a képességemet és örökre eltemetni Rose Blanche Brooks-ot. Nem akartalak bántani titeket, velük ellentétben. Oda akartam szúrni nekik és eljátszani, hogy miattuk lettem öngyilkos, levelet is hagytam, mindent. - kicsit gorteszk, talán a fájdalom teszi, hogy a történet milyen fordulatot is tett ezután. - Tudjátok mit csináltak? A hullámra gyújtották az egész szárnyat, mintha véletlen lett volna, nehogy beszennyezze a becsületüket, hogy milyen szar szülők is voltak. - fejezem be végül. Tudom, hogy sokat voltak távol és hogy valószínűleg most egy világot rombolok le bennük a nagynénjük és a nagybátyjuk valódi énjét tekintetően, de azt kérték, hogy magyarázzam el és most, hogy itt vannak... nem is igazán van más választásom. Elemista vagyok, bár a felejtésátkot ismerem, megkockáztatnám, hogy rájuk támadok és túl sok minden törlök ki a fejükből? Ártottam már nekik eleget... még ha két lábon járó kockázatot is jelentenek a titkomra.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Először igazán el sem hittem, hogy tényleg ő áll előttünk. Mintha hirtelen megfordult volna a világ és kihúzták volna a lábunk alól a talajt. A világ zaját valahonnan messziről hallottam és éreztem, hogy akaratlanul is elkezdek bekönnyezni. Annyi kérdésem lenne amit tudni szeretnék és talán választ is kaphatnék rá. Nem tudom eldönteni legyek rá mérges vagy könnyebbüljek meg mert mégsem halott. Esetleg a kettő ötvözetét kellene éreznem. A hirtelen érzelmi változásoktól a piros és a kék árnyalata változik a hajamon és majdnem még a szememről is lehull a metamorfmágia, de szerencsére megmaradt. Ewan kérdések áradatával illeti unokatestvérünket amit megtudok teljesen érteni, hisz ki ne akarná tudni az igazságot úgy őszintén? Fogtam a kezét én is és gyengéden megszorítottam azt, kellett a biztos pont jelenleg. Amibe tudok kapaszkodni és nem félek attól, hogy esetleg álmodom ezt az egészet. Ami csoda mert az. - Nem mondjuk el senkinek, de… miért? – kérdezem halkan. Lassan elengedem öcsém kezét és úgy lépek Rose elé. Néztem őt némán sírva végül pedig megöleltem. Nem érdekel az egész a folyosó meg amúgy is kihalt. Viszont, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe és esetlegesen tényleg nehogy erre kanyarodjon valaki lassan elengedem egy idő után. Próbáltam visszafogni könnyeimet és újra megfogtam Ewan kezét mint egy biztos pontot. - Nem tudnánk valahol beszélni? A folyosó nem a megfelelő hely erre. – nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen megszökjön. Most tényleg legalább minimum válaszokat ki akarok csikarni. Nincs olyan, hogy nem. Annyi minden visít a fejemben, hogy embertelen és még magamat is meglepem mennyire higgadtan kezelem ezt. Pedig, ha lehetne sírnék hangosan. Kicsit remegett is az a kezem amivel Ewan-t fogtam, de próbáltam nem mutatni. Végül szétnéztem és az egyik üres tárgyaló felé vettem az irányt időközbe megfogva Rose kezét is. Oda húzom be őket és szétnézek majd kiteszem a foglalt táblát és úgy fordulok feléjük. - Így senki nem tud minket megzavarni. – válaszoltam. A hajam némi kékes árnyalatot még mindig megtartott, hisz szomorú emlékeket idéz fel ez az egész. Mégis megtalálható valami kis sárga ami az örömé, hogy láthatom, hogy itt van. Apa remélhetőleg egy darabig nem is keres még minket a tárgyalások miatt. - Örülök, hogy élsz… még ha össze is zavar ez az egész, de remélem tisztában vagy vele, hogy válaszok nélkül nem engedlek elmenni. – szemeimben határozottság csillant ami nem enged semmi jóra következtetni. Igazi tyúkanyó típus vagyok és amiben megmakacsolom magamat abból pedig nem engedek.
Annyira hihetetlennek tűnik ez az egész. Még így is, hogy nem csak én gondolom annak, hogy igaz és nem tudok róla, hogy lenne bármilyen elmezavarunk Ava-val. De ahogy kimondja a dolgokat a nővérem, úgy bizonyosodik meg egyre jobban bennem az egész. Azért nem mondom, hogy nem lepett meg ahogy ellökött magától, de hát hirtelen csináltam én is a mozdulatot, szóval érthető, hogy miért reagált így. Igazából az, hogy lefagyott és egy ideig nem is mozdult, nem hagyott ott minket, nem csinált semmit sem, már az is egy fajta jel, hogy esetleg igazunk van. Csak az a jó kérdés, hogy hogyan élte túl? Mire volt jó, hogy „meghalt”? Ezek a kérdések közepette kissé elmerülve, az szakít ki végül, ahogy a nevünket is kimondja. Itt, már azt hiszem elszakadt a cérna nálunk. Elvégre Ava nem mondta ki a nevemet, és én se mondtam el az idegen kinézetű lánynak. Akkor meg honnan tudhatná? Ha csak nem ismer régebbről, de azt kétlem. Amikor szinte ránk parancsol, hogy nem mondhatjuk el senkinek sem, amit most tudtunk meg, még több kérdés merült fel bennünk. Látszik rajta, hogy meg akarja tartani a távolságot, hiába lett Ava könnyes, sőt mindjárt el is sírja magát. Nem mintha én más lennék… Jobban bírom a dolgot, de több érzés is átfut a mellkasomon. Először a némi remény és a boldogság, hogy az unokanővérünk nem halt meg, csak éppen más alakban él. Utána pedig némi keseredettség és düh is. Hogy miért? Mert hazudott nekünk. Nem tudom mi lehetett az oka, hogy miért tette a halált, hogy miért nem keresett fel minket és kb senkit sem, de valahogy mégse tudok, teljes mértékben csak örüli ennek. -Mi történt? - nézem őt és közben próbálok erős maradni mondhatni. Ami nem kicsit nehéz. -Mi volt ez az egész dolog, hogy meghaltál? - rázom meg a fejemet értetlenül. Menekült volna valaki elől? Bajban lett volna? Akkor viszont nem lett volna ennél jobb megoldás? Biztosan tudott volna segíteni neki a család. Nem lehetett olyan nagy bajba, amit nem lehetett volna megoldani közös erővel. Ha pedig más oka volt rá…De mi más oka lehetett? -Miért kell másnak kiadnod magadat? - közben megfogtam Ava kezét. Éreztetni akartam vele, hogy itt vagyok mellette és számíthat rám. Pont, mint, amikor elveszítettük őt. Vagy legalábbis azt hittük, hogy elvesztettük őt örökre. Most pedig kiderült, hogy lehet még sincs ez így. Milyen kegyetlen tud lenni néha a sorsfintora...
- Az hosszú idő, gondolom sok minden változott. - válaszolom félvállról, igazából csak azért, hogy mondjak valamit és ne legyen túl feltűnő, hogy szó nélkül távozóra fogom. Végig mosolyog, azzal a nyílt, kedves mosolyával, még akkor is, amikor lekoptatom és ettől egy kicsit azért összeszorul a mellkasom. Érzem, hogy minél gyorsabban távozóra kell fognom, hiszen bár az ikerfivéremet gond nélkül átvertem, velük más a helyzet. Míg Mark soha nem ismert igazán, így fel sem ismerhet, ráadásul egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásom se volt, mivel egy inkompetens seggfej ritka szar döntésekkel, addig bár Ava és Ewan sok időt töltött a francia oldalon, akármi volt, tartottuk a kapcsolatot és bár ritka szar vagyok emberi kötődésekben, nincs mit tenni, szeretem őket. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy csak ők tudták, hogy én is metamorfmágus vagyok, és hogy elég rendesen ki is gyakoroltam a szakmát, szóval az, hogy idegen vonásokkal látnak... Amikor távozás közben Ewanba ütközök és kiszalad a számon az a jellegzetes hülyeség már meg se próbálom megmagyarázni az egészet, csak sietek tovább azon kattogva, hogy milyen egérúttal tudnám lerázni őket, a probléma csak az, hogy amit én tudok, arra ők is emlékezhetnek kisebb korukból. Arra nem számítok, hogy Ewan konkrétan meg akarja majd ragadni a kezemet, így amikor megteszi egy éles fordulattal lököm el magamtól, még az energiamágusi képességeimet sem kell használnom, csak a hosszú évek alatt elsajátított utcai bunyós és küzdősport tapasztalataimat. Szegény egészen a falhoz vágom és ahogy realizálódik bennem, hogy mit tettem belefagyok a mozdulatba és csak bámulok rájuk. Még jó, hogy olyan folyosót választottam ahol ilyenkor a kutya se jár. Ezek után mondjuk kérdéses, hogy Ava tényleg meg akarja-e fogni a kezem, de így, hogy szemben állunk és feladtam a futást nyilván nincs mitől tartania egyáltalán, még csak el se húzódnék az érintésétől. - Ava... Ewan... - mondom először csak a nevüket, egyikről a másikra futtatva a tekintetemet. Még ha a szó legszorosabb értelmében ez nem is válasz a kérdésére, valójában az. Hiszen Ava nem osztotta meg, hogy mi is az öccsének a neve, én még is tudom. Nem egészen tudom, hogy mire számítsak, hiszen előttük is eljátszottam a halálomat, meggyászoltak és fel sem kerestem őket, csak születésnapjukra kaptak ajándékokat, olyan kísérő levelekkel, mintha minden évben be lenne "ütemezve" előre minden. Bár felmerül bennem, hogy pálcát kéne rántanom és kitörölnöm ezt az egészet az elméjükből, hiszen úgy sem tudnak védekezni kiskorúként, még se mozdul a testem, az agyam nem tudja kiadni a parancsot. - Nem mondhatjátok el senkinek. - mondok először csak ennyit és bár a tekintetem megengedően ellágyul egy kicsit, engem nem abból a fából faragtak, hogy menten elsírjam magam és nagyölelésre rántsam őket, pedig Ava könnyes tekintete arra bíztat, hogy ezt tegyem. Még se moccanok, főleg, hogy szegény Ewant még reflexből el is löktem magamtól, lehet, hogy nem éppen esett jól neki. Két évig tökéletesen játszottam a szerepem mindenki előtt, Gwyneira Rousseau a Votre Santé tulaja illetve Ginny Weasley magánedzője, vagy éppen Miss Rivus, a titkos tanácsadó a vállalat fellendítéséhez, de öt perc velük és oda minden, amiért ennyit küzdöttem és tervezgettem.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
- Mondhatni igen. Talán még tizenkettő lehettem amikor itt jártam. – mosolyogva mesélem, hiszen emlékeket idéz fel. Igaz a mosolyom kicsit megtörik, ahogy Rose az eszembe jut, hiszen őt már nem láthatom hiába tértünk vissza Angliába. Azt sem igazán tudom miért köntörfalaztam, hogy apa jött ránézni a cég dolgaira mert nem igazán illeszkednek a dolgok. Nem igazán akar az-az érzés ereszteni, hogy ismerem valahonnan. Ez nem csak egy ilyen futó dolog, hanem valahonnan mélyen motoszkál bennem és ezért is töröm annyira a fejemet. Amikor felveti, hogy talán korábbról lehet számomra ismerős megrázom a fejemet. - Kiskorom óta most először vagyok itt és gondolom te nem régóta dolgozol itt. – vetem fel, hiszen nem látszik annyira idősnek. Még megtippelve is azt mondanám, hogy a húszaséveiben jár. Próbálom megfejteni a dolgot, lehet a szemeiben láttam meg valamit ami annyira ismerős bármennyire is hangzik őrültnek ez a dolog. Olyan érzést keltett fel bennem amit csak Rose mellett éreztem és ez a kicsi apró dolog egyáltalán nem nyugodni hagyni. Tudom talán egy őrült gondolat, de valahol próbálom összehasonlítani az unokanővéremmel. Valamennyi sikerrel járhat ez az egész? A hangja szakajt ki ebből a gondolatörvényből és szinte megrázom magamat. - Apám most amúgy is elfoglalt… megértem és ne haragudj amiért feltartottalak. – jelenik meg egy barátságos mégis vidám mosoly az ajkaimon. Tudom jól, hogy ma ezen fog kattogni a fejem. Túlságosan mély érzéseket tépett fel bennem ez az egész. Figyelem, ahogy elindul és valahol belül úgy érzem még találkozni akarok vele. A Roxfortból nehézkesen sikerül csak majd kikecmeregnünk, de akkor is nagyon szeretnék egy beszélgetést lefolytatni a lánnyal. Éppen felsejlik bennem, hogy ha már apámat nem tudom zargatni Ewan-t megkellene keresnem. Lehet még mesélhetnék a felmerült dolgokról, de lehet azt hiszi túlgondolom az egészet. Tehát amikor meglátom öcsémet mosolyogva intenék neki és szólalnék meg ,de még a mozdulatsor is belém fagy attól az egy mondattól ami elhagyja a lány ajkait. Ez egyáltalán nem lehet véletlen és nincs olyan két ember a földön aki ugyanazt a mondatot ismételné. Lehet olyan mintha szellemet látnék hirtelen és belül visítok a testemnek, hogy induljon meg mégis földbe van gyökerezve a lábam. Ewan hangjára rázódom fel mint aki most bukkan fel a víz alól. Nem is gondolkodom sokat megindulok a lány után határozott léptekkel. Most ezt így nem hagyhatjuk félbe és akármennyire fog őrültnek nézni akkor is muszáj tudnom az igazat. Egy elejtett szó, mozdulat, hanglejtés vagy bármi is elárulhatja, ha jól odafigyelek. Rengeteget voltam Rose közelébe szegénynek lehet, hogy az agyára is mentem alapjáraton, de imádtam őt. A metamorfmágia pedig mondhatni jobban összekötött minket hisz én magam is örököltem. Szerettem volna megtanulni olyan jól használni mint ő, de még mindig nagyon hosszú út van előttem. Hiszen a heves érzelmek hatására még mindig változik a hajam színe mint valami szivárvány. Szerencsére Ewan ügyesebb nálam és sikerül beérnie a mondhatni üldözött személyt én pedig egy kicsivel lemaradva torpanok meg. A szívem zakatol és ráfoghatnám az iménti kis sétánkra, de az érzelmeim miatt ver ennyire hevesen. Próbálok nem könnyezni és határozottságot mutatni, de ha igazam van… bárcsak most az egyszer lennének csodák. - Akármennyire őrültnek fog hangzani ez az egész… de ugye… te vagy az Rose? – indulok meg felé és megfogva a kezét fordítom magam felé, hogy a szemeibe nézhessek. Látni akarom a tekintetét bármi legyen is a válasz. A vörös hajam valahogy felvesz egy kissé sárgás színt ami leginkább a reménykedésemnek tudható be. - A tekinteted… ami először elbizonytalanított, de most már… ezután a mondtat után…. képtelenség, hogy ne te legyél az. – rázom meg hirtelen a fejemet mint aki nem akar elfogadni más opciót az igenleges válasz helyett. Ewan-nek is feltűnt. Mind a ketten érezzük, két ember csak nem lehet elmezavaros az emlékektől! Egy pillanatra rá pillantok öcsémre segélykérően majd újra az előttem álló idegen vonásokkal rendelkezőre szegezem tekintetemet. Régen mindig bizonytalan voltam mint egy kisegér. Most mégis határozottság csillog tekintetemben a remény és az aggodalom mellett. Amennyiben tényleg igazam van, vajon mi történhetett? Még mindig nem engedtem őt el félek, hogy máskülönben megpróbálna újra lerázni minket és meglépni.
Már kezdtem lassan feladni azt, hogy meg találjam Ava-t és talán be kellene ismerni, hogy lehetséges, hogy eltévedtem. Pedig azért nem annyira bonyolult a hely, nem egy labirintus. Vagy legalábbis azt hiszem. Aztán a távolban meglátok egy ajtót. Kínos lesz kissé bemenni oda segítséget kérni, de hát, ha van ott valaki, aki esetleg útba tudna igazítani és mivel nem látok semmilyen olyan feliratot, hogy tilos lenne a belépés, megindulok arra. Az ajtóhoz lépve, már nyitnám ki, amikor valaki más kijönne onnan, így megtorpanok, ahogyan ő is. -Oh bocsánat… - nézem a fiatal nőt, miközben elhallgatok, amikor egy igen ismerős mondatot mond ki. Tudom ki mondta ezt. Viszont, aki velem szemben áll, az teljesen más. Legalábbis a külseje az. Sietősen távozik, én meg csak ledöbbenve nézek eleinte utána, majd a nővéremre. -Ava… - szólítom a nevén, ami talán kizökkenthette a gondolataiból, mert rögtön a fiatal nő nyomába ered, én pedig szintén követem. Valami nem stimmel és ezek szerint nem csak én érzem így. Ezt a mondatot a volt unokanővérünk mondta mindig, aki meghalt pár éve. Igaz, Ava-t jobban megtörte ez a dolog, és nagyon kiborult akkoriban, így én is Ninon voltunk a támaszai. De azért azt nem mondom, hogy engem nem érintett meg a dolog. Sőt. Szomorú voltam nagyon, Rose olyan volt nekem, mint egy másik nővér. Ő volt az idősebb, az okosabb és a tapasztaltabb. Felnéztem rá, csodáltam, főleg a metamorf mágiáját, hogy mennyire jól tudja használni és milyen kitartóan tanulta. Remek varázsló volt és mindenki sok potenciált látott benne. Amit meg is értek. Amikor visszajöttünk Angliába, akaratlanul is elszomorító volt kissé az a tudat, hogy soha többé nem láthatom őt. Ezzel biztosan nem csak én voltam így, ha nem Ava is és talán a szüleink is csak egyikünk se mondta ezt ki hangosan. -Hé, várjon egy kicsit! - szólok végül a barna hajú után. Picit lehagyom Ava-t, úgy is utolér minket majd, előre megyek, hogy el tudjam kapni a fiatal nőt. Lehet megijesztettem ezzel, de meglepni egészen biztosan megleptem. Szerintem nem gondolta volna, hogy követni fogjuk őt vagy tudja a fene. -Bocsánat. - engedem el őt. Ha bár fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék mégis, így csak hagyom, hogy Ava beérjen és ő mondja ki mindkettőnk gondolatát. Már ha ő tudja, hogy mit akar kérdezni…
Azt épület éppen olyan, mint az emlékeikben, kivéve, hogy sokkal modernebb, hiszen már el van szerelve mugli elektromos eszközökkel is, tán még nyílt wifijük is van. - Értem, tehát apukád itt dolgozik, gondolom. Régen hozott be utoljára magával? - játszom az ismeretlent tovább, miközben a mellkasomban egyre nagyobbakat dobbant a szívem. Itt van a nagybátyám és a kis Ewan is. Egyszerre akarom látni őket is és dübörög bennem, hogy minél előbb el kell tűnnöm innen, mielőtt... - Ha korábban is jöttetek be biztosan láttál már, ezért lehetek ismerős. - hárítok könnyedén megvonva a vállamat, de kicsit elmosolyodva, mert észreveszem, hogy már nagyon komolyan kezd el méregetni és én is kicsit túlságosan megbámultam. Bár még mindig gyermeknek tűnik a szememben, talán örökre kislány lesz, akkor is rengeteget nőtt és a vörös hajzuhataga még mindig lélegzetelállító az én szög egyenesen vörös tincseimhez képest. Már ami volt. - Lehet vissza kéne menned apukádhoz, már biztosan keres. Nekem is dolgom van, ne haragudj, különben visszakísérnélek. - menekülök ki a helyzetből és bár szinte fizikai fájdalommal jár, hogy könnyedtséget játsszva elforduljak tőle és elsuhanva mellette elinduljak az egyik ajtón kifelé. Egészen magabiztosnak és nyugodtnak hatnak a lépteim és minden jól is lenne, ha az ajtó másik oldalán nem Ewannal találnám magam szemben. Az utolsó pillanatban visszakozok, hogy ne ütközzünk össze és futtában kiszalad a számból egy kis "káromkodás". - Az aranycikesz szerelmére, te meg mikor kerültél ide... - sziszegem az orrom alatt azt a frázist, amit már számtalanszor hallhattak tőlem. Miután végig néztem a fiatal fiún a magam csinos, ázsiai, nőies és legfőképpen idegen vonásaival, megpróbálom megkerülni és ezúttal jóval inkább érezhetően menekülőre fogni a dolgot. Ava örökölte a metamorfmágiát, az alakváltás képességét, amit eredendően én is, így az, hogy nem a külsőmre és nem a hangomra figyel, hanem arra amit és ahogy mondok mindent tönkre tehet.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Valahogy úgy érzem nem tudom igazán meghazudtolni magamat, hisz tényleg eléggé ügyetlen tudok lenni és ebbe talán sokszor a bámészkodásom a legfőbb ok. Így hát szerintem azt is csak félfüllel hallom, hogy Ewan óvatosságra int. Néha úgy érzem olyan mint egy kis őrző törpe aki mellettem van nonstop. Igaz ő a magasabb, de ugyan már! Attól még lehet őrzőtörpe. Szerintem cukin nézne ki úgy. Ettől felkuncogok magamban, ahogy bolyongani kezdek a létesítményben. Valahogy emlékek kezdenek egyre jobban felébredni bennem. Rose… annyira hiányzik nekem! Szinte már fájdalmas a tudat, hogy nem láttam évek óta, pedig olyan volt nekem mint egy édes nővér. Kissé elszomorodom ettől a tudattól. Emlékszem annakidején úgy éreztem ez csak egy rossz álom lehet és semmi mást. Néha nem tudom eldönteni azt sem, hogy Ewan miként viselte ezt az egészet. Lehet az volt a szerencsénk, hogy ott voltunk egymásnak és ki tudtunk ebből az igen csak rossz helyzetből lábalni. Ahogy tekintetemet végig hordozom a helyen úgy érzem nem is igazán változott meg. Mégis most a rossz emlékek ellenére egy kellemes érzés terül szét bennem. Mennyire lehet ez igaz, hogy ennyi idő elteltével még mindig eltudok igazodni idebent? Kicsiként sokszor jöttem apával. Akkortájt igazán csendes voltam, rövid volt a hajam és inkább néztem ki egy rúdkiskacsának mint egy cuki lánynak. Lehet csak én voltam kicsit kishitű és nem hittem el, hogy szép lehetek akkor is, de szerintem csúnyácska voltam. Ah már megint csapongok! Viszont ahogy bandukolok a motoszkálás mégsem kerüli el a figyelmemet. Még arról is megfeledkezem, hogy min gondolkodtam. Na meg azt is, hogy Ewan óvatosságra intett. Mikor megszólal a nő majdnem ugrok egyet, de rá mosolygok. A kérdésére egy kicsit félre döntöttem a fejemet. - Igazából… kicsit elkóricáltam mert emlékeket ébresztett a hely. Apámmal érkeztem és az öcsémmel. – válaszolom a hölgynek. Valamiért furán érzem magamat. Nem is az, hogy a kinézete lenne furcsa vagy ilyesmi… inkább a tekintete annyira… ismerős. Ettől a gondolattól végigfut rajtam egy érdekes érzés amit nem tudok megmagyarázni. - Én… lehetséges, hogy ostoba kérdés lesz, de… nem találkoztunk már valahol? – szegezem neki a kérdést szerencsétlennek. Végig a szemkontaktust keresem vele, megakarom fejteni ezt a különös érzést. Azt hiszem ez az egyik hibája a makacsságomnak. Gondolom valakinek ez kényelmetlen lehet, de jelenleg a kiderítés vágya annyira erős. Egy idegen mégse nézne így a másikra, nem igaz? Az egyszerűen lehetetlen… Valamiért unokanővérem kezd motoszkálni a fejemben. De az lehetetlen… Rose meghalt és soha nem jön vissza bármennyire szeretném. Mégis ez a gondolat egyáltalán nem akar elereszteni.
Talán még régebben voltam itt egyszer, bár már nem nagyon rémlik a vállalat, hogy hogyan is nézett ki belülről. Mondjuk pedig pont, hogy a gyerekek kíváncsiak és mindent megnéznek, nem? Na mindegy, ez nem is lényeges. Most hárman jöttünk el, apámmal és Ava-val. El szeretett volna intézni itt pár dolgot, most hogy újra Angliában fogunk élni, és remélhetőleg egy jó ideig itt is maradunk. Persze a régi jó emlékek mellé, vannak szomorúak is. Viszont ezeket próbáltam elhesegetni most és nem erre koncentrálni. Ava valahol fél úton el akart válni tőlünk, hogy menjünk csak előre. Apa bele egyezett, de én azért még utána szólok. -Azért csak vigyázz, ne csinálj semmilyen hülyeséget! - figyelmeztetem őt. Persze apa azt mondta, hogy ne aggódjak érte, ő talán még emlékszik mi merre van és biztosan csak körbe néz, de… Hát mégis csak Ava-ról beszélünk. Az a része, hogy ne aggódjak érte, eléggé megbukik. Nem mondom azt, hogy felrobbant valamit, de amennyire ügyetlen tud néha lenni, nem akarom, hogy emiatt bajba kerüljön, szóval jó lenne, ha valaki szemmel tartaná. De ezt az eshetőséget még egy ideig napolnom kell, ugyan is apa találkozik pár régi ismerősével és azok lefoglalnak minket. Valószínűleg munka társak, mert eléggé hivatalos dolgokról beszélnek egy jó ideig és csak utána érdeklődnek család felől és a többi. Némelyik még engem is felismert és rögtön kezdték, hogy megnőtt a kis Ewan. Hát igen. Nem éreztem egy kicsit sem kínosan magam, ááá nem. Főleg, hogy nem is emlékeztem az emberekre, mert hát mégis csak régen volt az és kicsi is voltam, amikor itt jártam. De aztán szerencsére megint a munkáról volt szó, így békén hagytak engem, nagy szerencsémre. Viszont, hogy elkerüljem a halálosan unalmas állapotot, inkább meglépek én is apánktól. Sajnálom szegényt, hiszen lehet egyszer itt fogok dolgozni, sőt. És nem árt, ha már most tudok pár dologról. Ám szerencsére jó ésszel vagyok megáldva, így elég hamar megtanulom a dolgokat, szóval csak nem lesz baj. Miközben néha itt-ott körbe nézek, határozottan és céltudatosan Ava-t kezdtem el megkeresni. Mint mondtam, jó ha valaki szemmel tartja és az most én leszek. Szóval visszamegyek oda, ahol még együtt voltunk hárman, majd a másik irányba indulok meg, szerencsét próbálva, hát ha megtalálom, majd őt.
Csak percekkel ezelőtt jött a füles az utolsó pillanatban, hogy a nagybátyám meglepetésszerűen visszatér - illetve annyira nem meglepetésszerű, mert a szüleim kérették vissza, de úgy tűnik eszükbe se jutott szólni erről Marknak és így én sem tudhattam volna. Még mindig afféle csendestárs vagyok, egy árnyak között bujkáló szakértő, akiről csak néhányan tudják, hogy helyettesíti a vállalat vezetésében az éppenséggel nagyon nem erre termett örököst. Éppen ebből kifolyólag az az érdekünk, hogy véletlenül se fussak össze a nagybátyámmal, hiszen vele jóval közelebbi viszonyban voltam, mint Mark-kal, akivel alig néhány beszélgetésem volt miután előkerült és már "fel is dobtam a talpamat" így neki nehezebb dolga lenne felismerni a szokásaimat. Viszont a szüleim vagy éppen a nagybátyám... előttük ezerszer inkább lebukhatok. Ez a gondolat dübörög bennem, ahogy kisurranok a tárgyalótermekből és a legeldugodtabb folyosókon vágok át, hogy ezúttal tényleg mindenkit elkerüljek, de akarjon senki beszélgetésbe bonyolódni. Minden rendben is megy, egészen addig, míg meg nem hallok egy ismerős hangot. Teljesen belefagyok a mozdulatba, a szívem hatalmasat dobban, márpedig én, aki az extrém helyzeteket kergette évekig, hogy valami izgalmat vigyen az életébe, ritkán érez ilyesmit egy hang hallatán. Ava... te vagy az? Évek teltek el, mióta utoljára láttam az unokahúgomat, így nyilván nem lehetek biztos benne, de a gyanú elég ahhoz, hogy odavonzza a tekintetemet és a lábamat is. Kezdő hiba, hogy a motoszkálásra felfigyel, de lehet, hogy tudat alatt szándékosan döntöttem el, hogy meg akarok mutatkozni és ezért illant el az óvatosságom. Az egyik kisebb étkező ajtaja mögül lépek ki elé, amiből minden szinten akad két-három, hűtővel, mikróval, kávéval egy-egy magas asztallal bárszékekkel körülvéve, illetve egy kanapéval és dohányzóasztallal, afféle ejtőzőként, ha a dolgozóknak szünete van. - Igen, van, viszont neked biztosan itt kellene lenned, kislány? - mosolyodom el, bár életemben először nagyon nehezen megy a természetes magabiztosság. Úgy kell viselkednem, mintha idegenek lennénk és csak egy itt dolgozó lennék, se több, se kevesebb. A torkomra forr a szó észrevétlenül és nem is kérdezek többet, miközben végig nézek a hullámos vörös hajú lányon és meglátom a nyakában a medált, amit levélben küldtem el neki. Nem vagyok alapvetően valami érzelmes vagy nyálas, de amennyire távol álltam a szüleimtől, annyira éreztem magamat közel Avához, a kicsi Ewanhoz vagy éppen apám félrelépésének gyümölcséhez, Maxhez, akinek még Mark megjelenésekor veszett nyoma. Nevetséges, hogy éppen az ikerfivérem az a generációnkból, akivel soha az életbe nem fogjuk megtalálni a hangot, az teljesen biztos.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Szeretnék segíteni apának így hármasban elindultunk a vállalathoz, hogy feltérképezzük. Izgalmas volt annyi év után újra itt lenni, hisz Ewan-nek amúgy is ideje felfrissíteni az emlékezetét. Egyedül azt bántam, hogy még azelőtt elköltöztünk, hogy egyáltalán bekerült volna a Roxfort-ba. Mennyi mindent megélhettünk volna együtt, hisz én is szereztem ott nagyon is kellemes emlékeket és jó barátokat akiket alig vártam, hogy újra megtaláljak. Igaz mégis némiképp fájó szívvel vagyok itt jelenleg Angliában. Elszomorít annak a tudata, hogy Rose már nincs közöttünk. Annyira szerettem! Próbáltam nem mutatni a szomorúságot amikor ő jutott az eszembe így most is csak kósza gondolatként simítok a nyakamban függő nyakláncra. Akvamarin ásvány mely annyira jellemez engem. Kicsit megmosolyogtat még mindig a nevemhez való hasonlósága is, pedig mennyit is sírtam mikor megkaptam a levelet ezzel a kis ajándékkal! Babrálva a nyakláncomat néztem körül az épületben vajon mennyi minden változhatott itt. Apa eléggé gondterhelt volt mindig amikor a vállalatról beszélt. Valami aggasztja és mintha gyanakodna, de lehet túl sokat képzelek bele amúgy is mindig a saját kis képzeletvilágomba éltem mindig. Azt hiszem. Nem mintha megbízhatatlan lennék vagy esetleg bármi gond lenne a felfogó képességemmel csak egyszerűen ügyetlen vagyok és talán hiperaktív. Szeretnék segíteni mindenkinek, ahol lehet és jobbá tenni azt amit tehetek. Nem mondanám magamat annak a személynek, hogy ráerőltetek bármit bárkire is viszont, ha tényleg jót szeretnék hajlamos vagyok rágni az egyén fülét. Amolyan légyszi gyere velem vagy menjünk el… vagy jó lesz ne aggódj stílusban. Némi kiskutya tekintettel megspékelve. Viszont vissza a jelenbe! Mivel most is sikeresen elkalandoztam az agyam egy sarkában nekimegyek valakinek így egy rakat papír landol a földön. - Jaj! Bocsánat. Segítek összeszedni. – mondom rögtön majd apáéknak csak intek, hogy menjenek tovább. Amúgy is jobbnak látom, ha egyedül barangolom be a helyet mint kiskoromban. Még szerencse, hogy a jégen elfelejtek ügyetlenkedést végezni így mikor a papírokat sikeresen összeszedem oda adom az illetékesnek. Újfent elnézést kérve indulok meg tovább és nézelődöm. A szemem sarkából mintha mocorgásra lennék figyelmes így oda is kapom a tekintetemet és kicsit kékes árnyalatot vesz fel a hajam a riadalomtól. - Van ott valaki? – indulok meg automatikusan abba az irányba, ahol a neszelést hallottam és láttam az alakot. Azt hiszem a fene se hinné el, hogy az apámnak köze van a céghez minimum úgy kérdezem ezt mintha én törtem volna be a helyre.
Valami van a nőben. Valami unszimpatikus és megfoghatatlan. Kinézetre azonban igazán kedves, mi több, nagyon is segítőkésznek mutatkozik, amely - jelen helyzetünket tekintetbe véve - nagyon is kapóra jön számomra. A légkör viszont némileg feszült, esetleg csak én érzem annak? Kétségtelen, hogy mostanában elég ideges vagyok a cég helyzete miatt és ezért sokkal többet látok a háttérbe, mint kellene. Még a saját alkalmazottaim között is azokat keresem, akik esélyesen elárulnának engem bármelyik pillanatban. Üldözési mániám van, annyi szent. Mégis, jelen körülményeket figyelembe véve ez talán teljes mértékben megérthető. Elvégre, bármikor azon kaphatom magunkat, hogy valaki felfedte a Brooks-Vállalat valódi helyzetét, amely szituáció kellemetlen dolgokba lenne képes belerántani minket. Tény, ami tény, ha Rose még mindig életben lenne, őt kérném meg arra, hogy segítsen kilábalni ebből a kényes helyzetből. Ő tanulta hosszú éveken keresztül a vállalattal kapcsolatos dolgokat, őt készítették fel arra, hogy egy napon át kell majd vennie a vezetését, nem engem. Nekem csupán két év jutott erre az egészre és cseppet sem élvezem. Még akkor se leltem benne örömöm, amikor ment a szekér. Nem nekem való az üzleti élet, ezt be kell látnom magamban. Nem erre születtem. Bár, elég kétséges, hogy Rose mellett lett volna alkalmam ilyen irányba lendíteni a céget. Már az első apró hibánál közbe lépett volna, annyira a szívén viselte ennek az egésznek a sorsát. - Ez azért igen komoly kérés részéről, ezt ugye ön is sejti? - vonom fel a szemöldököm, hiszen jóformán semmilyen kimutatást nem áll szándékomban az orra alá tolni. Biztonsági átvilágítás nélkül pedig végképp nem. Ráadásul, ahogy sejtem, a könyvelési kimutatást is meg szeretné majd lesni, szóval ezzel azért még várnunk kellene. A kérdés csupán annyi, hogy mennyi időnk maradt még a cég teljes tönkretételéig? Nyilván több év alatt játszódik le egy ilyen folyamat és nem napok alatt megy végbe. - Ne aggódjon, ezzel nem hiszem, hogy bármi gondunk is akadna - csóválom meg a fejem. - A Nimbusz csupán akkor fogja megneszelni, hogy átpártolt hozzánk, amikor már a szerződését firkantja alá, Miss Rivus - teszem azért még hozzá egy magabiztos mosollyal az arcomon. - Igazán hízelgő számunkra, hogy egy Önhöz hasonló tehetség a mi vállalatunkat célozta meg szakmai fejlődés szempontjából. Tény, ami tény, a Tűzvillám neve még most is igen komoly húzóerő a szakmai piacon. Rengeteg gyakornok érdeklődik irántunk, sok helyen közlik a reklámjainkat, sikeres kapcsolatokat építettünk ki az évek folyamán, amelyek most szépen lassan a semmivé lesznek. Csodás! Rose forogna a sírjában, ha tisztában lenne a helyzetünkkel. Sose kedveltem igazán, de annak örülök, hogy ezt nem kell végignéznie. - Ez azt hiszem, igencsak vállalható intervallum - biccentek egyet a válasza hallatán. Három hónap igazán semmiség, pillanatok alatt elrepül, habár így az akadémia sorsa továbbra sincs teljes mértékben letisztázva. Mégis miként jutok el oda és viszem végig? A lelki békém szempontjából ez igenis nagyon fontos lenne számomra, még a vállalatot is képes lennék hanyagolni gond nélkül. Valakit sürgősen találnom kell a helyemre. - Nem, nincs. Mindent megtudtam, amit kellett - állok fel én is a helyemről, amikor ő távozóra veszi a figurát, majd kezet fogok vele. A tekintetem azért egy röpke pillanatra a dekoltázsára siklik, hiszen én sem vagyok fából, de valamiért nem időzök el rajta. Egyszerűen nem kelti fel a figyelmem az idomaival. - Viszlát, Miss Rivus! - intek egyet neki búcsúzóul, majd térek vissza a napi rutinomhoz. Kellemetlen hetek várnak még rám, ebben biztos vagyok, ahogy az összes vezetőségi tagra is. A cég tényleg a saját vesztébe rohan és ez immár külsős emberek számára is teljesen világossá vált...
(Köszi a játékot )
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2021-03-14, 21:22
Mark & Neira
A nagyvállalat olyan valami, ami nemcsak a munkádat, de a lelkedet is akarja.
Csak halványan vonom fel a szemöldökömet, de talán magamban egyszerre élvezem, hogy ennyire nem sikerült beilleszkednie és vagyok dühös rá, hogy még így is ő kellett, ez a tökkel ütött nyomorék, aki még a nevünket se viseli. Nyilván a vérségi kötelék azonnal ellenőrizve lett, különben nem lehetne ott, ahol, de így is megalázó valahogy, hogy engem meg fogtak és kivágtak, mint kneazle-t szarni. Szerencse, hogy nem látok a fejébe és nem tudom, hogy szerinte nincs is szüksége a név felvételére, pedig már a megjelenése pillanatában azt akarták a szüleink, hogy ha a Markot nem is hagyja el, de Brooks legyen. Többször kekeckedtem is vele erről, de úgy tűnik a két év alatt elült a kérdés és a szita agyából ki is esett az egész. Nem fogom tovább forszírozni, mert a végén még ezzel a stílussal árulnám el magamat. Magabiztosan adom elő magam, mint mindig, és úgy tűnik, hogy minél többet beszélek, annál jobban sikerül meggyőznöm, hogy bízhat bennem. Nem arról van szó, hogy át akarnám ejteni, mert akármit tettek a szüleim, a vállalatot akkor is a magaménak érzem még és nem vezetném a bukás felé, de attól még elgondolkodtató, hogy milyen könnyen belemegy az egészbe. - Természetesen összegyűjtök mindent, amit már is megoszthatok a pontos kimutatások ismerete nélkül is, persze akkor lehetek a legpontosabb, ha látom is a számokat. - jegyzem meg, hiszen nyilvánvalóan a PR mindent el akar fedni a konkurensek elől, amit csak lehet, így dobálózhatok ötletekkel, de nem feltétlen lesz hatékony a taktika addig, míg nem tudom hol áll a cég. - Elméleti kérdés gyanánt a HR-esek bizonyára segítőkészek lesznek, de a tényleges lépéseket tényleg nagyon óvatosan és csendben kell megtenni. - folytatom tovább, mintha mindig is ez lettem volna, Miss Rivus, a Nimbusz törtető munkatársa, akit ott nem hagytak ragyogni, így tovább is áll. Ha a történetem összeáll, akkor nagyon is olyan hátteret és önéletrajzot teremtek magamnak a semmiből, amire támaszkodhatok és akár a régi emberek közül is beadja valaki a derekát a segédkezésben, ha meglátja, hogy ezzel legalább egy időre kikerült Mark a képből és egy alkalmasabb egyéb - szerintem ők már akárkinek örülnének - veszi át a stafétát. - A felmondásom pillanatától három hónapig nem dolgozhatok ugyanabban az iparágban hivatalosan. - válaszolok, bár tudom, hogy ez egy nagyon is rizikós rodeó lesz, ha végig akarom vinni. Márpedig ebben a pillanatban úgy érzem, hogy tényleg meg fogom tenni. Visszafoglalni a Brooks vállalatot a sírból visszatérve... Nem, nem fedhetem fel, hogy ki vagyok, ameddig nem muszáj, túl sok mindent kéne megmagyaráznom kezdve azzal, hogyan is játszottam el a halálom és hol voltam az elmúlt két évben. Talán számítanom kéne rá, hogy ilyen gyorsan utamra enged és csak az átvilágítás után hajlandó tovább menni, de csak ebben a pillanatban csapódik le, hogy így végül is egyáltalán nem hoztam szóba azt, amiért eredetileg érkeztem. Legalábbis azt hittem, hogy azért jövök, hogy csak egyszerűen eszébe juttassam az ígéretét az utalásról, csak egy kicsit tévútra kerültem várakozás közben. - Ha magának nincs több kérdése... akkor viszlát. - mondok csak ennyit, leplezve a valós érzéseimet, hogy hosszabb győzködésre számítottam, amikor megeredt a nyelvemmel ezzel az egész folyékony, de igazából nagyon is megalapozott hazugsággal. Tényleg meg van a tapasztalatom. Tényleg képes lennék átvenni a helyét és fellendíteni a cég állapotát. És akármennyire kínos, hogy két éve elszaladtam ez elől az élet elől most pedig úgy tűnik, hogy vissza akarom küzdeni magam, ez van és nem fog visszatartani semmi, ha egyszer eldöntöttem, hogy ezt akarom. Elfogadom a felém nyújtott kart és kezet rázok, még utoljára előre hajolva az igencsak látványos dekoltázsommal, aztán sarkon fordulok és távozom, hogy következzen a következő lépés... lefizetni vagy megzsarolni a Brooks vállalat letapogató szerveit, hogy egy általam összeállított tökéletesen makulátlan anyagra bukkanjanak és azt továbbítsák Marknak...
// Köszönöm szépen a játékot, a meghalóson folyt. köv.! //
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
- Mr. Carlyle - vágom rá szinte azonnal, ami elég szépen árulkodhat arról, hogy az igazi családomba még mindig nem sikerült teljes mértékben beilleszkednem. Igazság szerint, nem is tartom Brooksnak magam, hiszen a vér szerinti szüleim továbbra is idegennek hatnak a szememben. Rose volt az egyetlen gyermekük éveken keresztül, erre jöttem én, szinte pillanatok alatt berobbanva az életükbe, majd kerültem a vállalat élére. A mai napig nem maradt hát időm arra, hogy jobban megismerjem őket, habár se ők, se én nem erőltettem a dolgot. Ráadásul, szóba se hozták a valódi családnevem esetleges felvételét, én pedig nem fogom ezt erőltetni. A végén még azt hiszik, hogy a pénzre hajtok. - Ó! - szökken ki belőlem a csalódott sóhaj, habár - be kell látnom - nem az önéletrajz fontos ebben az esetben. A nő kiállása és megjelenése igencsak magabiztos, ez pedig árulkodik arról, hogy nem egy elveszett lélekről van szó. Még az önéletrajza hiánya se hozta zavarba, nem kezdett el szabadkozni és kifogásokat keresni. Elsőre talán jár is emiatt a piros pont. Mi több, felajánlotta a javaslatait, nekem pedig fel is emelkedik a szemöldököm egy röpke pillanatra. - Nos, ha venné a fáradtságot, akkor ezer örömmel meghallgatnám az esetleges tanácsait - fűzöm össze ujjaimat az asztallap tetején, érdeklődő pillantásokkal mustrálva őt. Ha valóban olyan jó a szakmájában, amilyennek kiadja magát és tényleg képes lesz épkézláb és használható ötletekkel előállni számomra, akkor hajlandó vagyok szakmai önéletrajz nélkül is alkalmazni őt. Általában ragaszkodunk az ilyen formális iratokhoz, de véleményem szerint a tapasztalat mindent felülír. Ez a hölgy pedig szert tehetett némi gyakorlatra, szóval miért is ne? Veszíteni ezzel már úgyse fogunk. - Én ebben természetesen benne vagyok - biccentek egyet a szavai hallatán. - Bár, személy szerint igen tapasztalatlan vagyok abban, hogy ilyen esetben miként tudnánk alkalmazni önt. Gondolom, a hivatalos szerződési papírok szóba se jöhetnek - esem gondolkodóba egy kis időre, majd megcsóválom a fejem. - Ennek azért még utána kell járnom, majd igyekszem egy-két embertől rákérdezni - csóválom meg végül a fejem. Itt azért nem konkrét kérdéskörre gondolok, nem áll szándékomban másoknak nekiszegezni azt, hogy miként vehetünk át egy konkurens vállalattól egy embert, amíg le nem jár a felmondási ideje. Apropó... - És mennyi időt is venne igénybe, amíg mi hivatalosan is alkalmazhatjuk? - szegezem neki a kérdést. Nem hozom ugyan szóba, de addig a cég biztonsági emberei ellenőrizni fogják a múltját és minden más, szükséges adatot előásnak róla. Elvégre, mégis a Nimbusztól jönne át, nem áll hát szándékomban aknára lépni vele kapcsolatban. - Értem - állapítom meg, miközben az agyam szinte rögtön kattogni kezd azon, hogy ki is lehetne erre teljes mértékben alkalmas. Őszintén szólva, fogalmam sincs. Apám régi emberei nem bíznak meg bennem teljes mértékben, szinte mindannyian olyasvalakit szeretnének a vezetői székben látni, aki már évek óta ismeri a szakmát, nem pedig egy hozzám hasonló kezdő alakot. Ezt a kis információt nem kötöm a nő orrára, eszem ágában sincs megosztani vele. Bár, a kétségbeesett lépésem talán már mindent elárult számára. - Nos, akkor köszönöm, hogy felkeresett Miss Rivus - állok fel a helyemről, majd nyújtom irányába a karomat egy kézfogásra. - A titkárnőm elkér majd öntől néhány adatot és a cég biztonsági emberei átvilágítják a hátterét - teszem még hozzá. - Ne sértődjön meg, semmi személyes, csupán a szokásos eljárás, ha nem gond. Igyekszünk a lehető legdiszkrétebben eljárni - mosolyodom el. Sokan kellemetlenségnek tartják a szükséges előírásokat, de erre szükségünk van. Nem alkalmazhatunk akárkit.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2021-03-01, 17:54
Mark & Neira
A nagyvállalat olyan valami, ami nemcsak a munkádat, de a lelkedet is akarja.
Nem kezdek el tovább kekeckedni vele, bár nyilvánvalóan piszkálja a csőrömet, hogy ennyire ki akar dobni, miközben az én szememben olyan gyászosan teljesít, hogy szerintem zárt ajtók között vagy bambul ki a fejéből és önmagával barkóbázik - így is veszítve. Csak bólintok a vállalat vezetésére és a formális köszöntésére is. - Én is - tegyük fel -, Mr. Brooks. Vagy még mindig Carlyle? - vonom fel a szemöldökömmet kihívóan. Úgy tűnik, hogy sikerült olyan karakán stílusban indítanom, hogy a csinos külsőmre a legkevésbé se rezzen meg, ami egyszerre bántja az egómat és nyugtat meg, mert igen csak kínos lett volna, ha bepróbálkozik én pedig nyakonhányom undorodva. Az önéletrajzos kérdésre kissé kihúzom magamat, kinyitom az aktatáskát, amiben természetesen egyáltalán nincsen önéletrajz, elkezdek benne lapozgatni aztán lemondóan sóhajtok. - El se hiszem, micsoda szétszórtság, nem hoztam magammal. Ellenben ha kell, már most készen állok, hogy javaslatokat tegyek a brandépítés és a marketing stratégia témájában, vagy amilyen témába csak bele akar kérdezni. - mondom magabiztosan, hiszen mondja csak meg, hogy ötperces, fél órás, vagy több órás előadást akar, simán képes vagyok a témában helytállni.- Nyilvánvalóan fogalmuk sincsen, hogy itt vagyok, főleg, mert mint minden nagy vállalat, ha nyilvánosságra kerülne minden jogi lépést megtennének, hogy ellehetetlenítsék az átállásomat. Nem tudhatnak róla, legalább is a közeljövőben semmiképpen, ameddig le nem jár a felmondás és a türelmi idő, ameddig nem foglalkozhatnék ugyanazzal a biznisszel egy másik cégnél, nehogy friss információkat adjak át. Már, ha van annyi ambíció magában, hogy belemenjen ebbe. - szűkítem össze egy kissé a tekintetemet, méregetve, hiszen a testbeszéde és az információ, amivel tisztában vagyok egyenesen arra mutat, hogy szüksége van rám, de milyen áron? Belemenne a titkolózásba? Mert képtelenség nagydobra verni a jelenlétemet. Nyilván nem azért, mert a Nimbusztól érkeztem, hanem azért, mert minél többen néznek utána a múltamnak, annál nehezebb felállítanom egy alteregót és főleg különválasztanom a kviddicsedző és Roxmortsi szórakozóhely tulajdonosától, márpedig azzal az előélettel itt szembe röhögnének és páros lábbal rúgnának ki. Kissé felszalad a szemöldököm, hiszen még nem is csekkolta le a hátteremet, nem is tettem le semmit az asztalra, csak megoldást ajánlottam és olyan kétségbeesett erővel csapott rá, hogy már a teljeskörű helyettesítésére nevezne ki? Nonszensz az egész és nem sokon múlik, hogy ez ki is üljön az arcomra. Kell egy pillanat, aztán köhintek egyet és hátradőlök a székben. - Képes lennék rá, hogy teljeskörűen helyettesítsem, de sajnos ahogy említettem még egy ideig nem állhatok a nyilvánosság elé, így az lenne a legjobb, ha legalább annyi időre megjelenne, hogy elmondja az embereinek a javaslatokat, amiket én nap közben összegyűjtök a kimutatások és beérkező információk alapján. Ha erre se lesz ideje... - akkor menjél a picsába, hogy semmibe veszed a multimilliárdos örökségedet, te nyomorék. -... akkor azt javasolnám, hogy emeljen a helyettespozícióra egy alkalmazottat, akiben messzemenőkig megbízik és akivel összedolgozhatok, hogy a fülébe suttogjam a tanácsaimat. - fejezem be, és minden egyes mondattal csak egyre biztosabb leszek abban, hogy hiába akartam kivágni gyökerestül ezt az életemből, egyáltalán nem azért volt, mert nem vagyok rá alkalmas, hanem azért, mert a szüleim tették rám a nyomást és éltem meg szenvedésnek - ja, meg azért, mert eldobtak, mint egy használt rongyot, amikor visszakapták a rég elveszett fiúkat.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
A nő szavai azért egy pillanatra gondolkodóba ejtenek, még abban az esetben is, ha ennek révén teljesen bizonyossá válik számára a jelenlegi, kétségbeesett helyzetünk. Nem vagyok egy vezető alkat, vagyis nem érzem magam annak a sorozatos kudarcaim után, de szeretnék bizonyítani a szüleim előtt. Az előtt a két - számomra majdhogynem - ismeretlen ember előtt, akikhez elvileg vérségi kötelék fűz. Rose volt a vállalat örököse, őt készítették fel a vezetői szerepre, nem engem, de amint betoppantam az életükbe, máris elfelejtették őt. Megbíztak bennem annyira, hogy hatalmat helyezzenek a kezembe, méghozzá ekkorát. - Nos, rendben - biccentek végül a szavai hallatán, mintegy ezzel is felkínálva számára ama esélyt, hogy előálljon az ajánlatával. - Meghallgatom, de tényleg fogjuk rövidre - jegyzem meg kurtán. Nincs ugyan dolgom jelenleg, de hangulatom se a nő társaságához. - Nyilván tisztában van azzal, mi mindennel jár egy vállalat élén állni - teszem azért még hozzá, noha közel sem ülök még a vezetői székben. Egyelőre vannak még felettem emberek, egészen addig, amíg bele nem jövök ebbe az egészbe. Nekem pedig feltett szándékom megmászni ezt a ranglétrát. Ennek a sikere azonban igencsak kétséges, ha továbbra is lefelé tartanak majd az eladási mutatók. - Örvendek, Miss Rivus - veszem elő a formális énemet és biccentek is egy aprót a szavaim mellé. Tisztán látszik rajta, hogy a mondókám nem volt teljes mértékben meggyőző számára, de ez a dolgom. Tagadni, amíg lehetséges. Neki pedig az a feladata, hogy kételkedjen. Hagyjam hát előállni az ajánlatával, még abban az esetben is, ha ezzel egyértelművé válik számára a kétségbeejtő helyzetünk? A szavai hallatán egy szempillantás alatt kerít hatalmába némi döbbenet. Komolyan arra számítottam, hogy mindenféle mutatási rátákat fog előhúzni a táskája mélyéről, félórás kiselőadásokat tartva a Brooks vállalat helyzetéről és arról, hogy miért is érné meg számunkra, ha a két vállalat egyesülne. Nyilván nemet mondtam volna az üzletre, de azért szívesen végighallgattam volna a menekülési tervet. Erre azonban tényleg nem számítottam... - Hozott esetleg magával önéletrajzot? - teszem fel a következő kérdést, amely így hirtelen eszembe ötlik, ezzel is kimondatlanul lecsapva a kínálkozó lehetőségre. Legszívesebben már most rábólintanék arra, hogy alkalmazzam, de bárki lehet tökéletes üzletasszony csupán elmondás alapján. - Gondolom, a Nimbusznál mit sem sejtenek a szándékairól - állapítom meg. Nagy eséllyel nem kürtölte tele a céget azzal, hogy lelép. A helyében én se tenném. Ha azonban tényleg annyira jó, mint amilyennek előadja magát, akkor a konkurens vállalat minden bizonnyal el fogja őt árasztani a jobbnál-jobb ajánlatokkal a maradás érdekében. Talán a nő pont erre játszik. - Nos, igen, itt semmit se számít, hogy valaki nő vagy férfi - jelentem ki határozottan. - Bizonyára tisztában van azzal, hogy eredetileg nem engem szántak erre a pozícióra, hanem az ikernővéremet. Ha időközben nem bukkanok fel, ő vezetné a vállalatot. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy Miss Rivusnak lesz esélye a lehető legmagasabbra küzdenie magát, hiszen engem nem üthet ki a helyemről. Brooks vagyok, örökös, apám ragaszkodik ahhoz, hogy az én kezemben legyen a vállalat irányítása és elvárja, hogy ebben a maximumot nyújtsam. - Hajlandó vagyok alkalmazni, de lenne egy kérdésem előtte magához - szólalok meg végül, némi hezitálás múltán. - Mennyire boldogulna a jelenlétem nélkül? Nemsokára el kell mennem pár hétre és nem könnyű szívvel hagyom itt a feladatomat. Mit gondol, képes lesz a helyettesítésemre? Máris egy olyan szerepet ajánlok fel számára, amelyet aligha kapna meg más helyeken. A helyemre ülhet, amíg nem vagyok jelen, de természetesen csak abban az esetben, ha addig bizonyít. Mindenesetre, pont a lehető legjobbkor bukkant fel. Talán még kifejezetten hasznomra is lesz. Bár, előtte tényleg igényelnék részéről minden szükséges papírt, ami alapján be tudom határolni a képességeit.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2021-02-26, 09:27
Mark & Neira
A nagyvállalat olyan valami, ami nemcsak a munkádat, de a lelkedet is akarja.
Kimért és sugározza a felsőbbség érzését, végül is ebben követi a szüleink nyomdokait, annyi szent, hiába nem is ők nevelték fel. Könnyedén felvonom az egyik szemöldökömet és félrebillentett fejjel válaszolok, mintha képtelenség lenne kihozni a sodromból, pedig ez egyáltalán nem így van. - Kétlem, hogy lesz legközelebb, ha ilyen elutasító. - kontrázok könnyedén. Az a történet, amit a szüleim az öngyilkosság helyett kerekítettek azért is sántít annyira, mert már befejeztem a harmadik évemet az elemista szakon a Roxfortban és a hab a tortán csupán annyi, hogy még a tűz is volt a választott specializációm. - Miss Rivus. - biccentek lassan, hiszen még mindig nem döntöttem el, hogy pontosan milyen lépéseket fogok tenni, így nem mutatkozhatok be Rousseau-ként, amilyen nevet Roxmortsban használok. Lehet, hogy a külsőmet már nem változtatgatom olyan könnyedén, mint valaha, de a személyiségek és az alteregók reflexszerű teremtését nem lehet elfelejteni. A védekezésére a stagnálással csak lassan megingatom a fejem még egy lemondó sóhajt is hallatok, mint aki egyáltalán nincsen meggyőzve - de hát nem is vagyok. Lehetséges, hogy van olyan, akit ennyivel meg tudna nyugtatni, de nem engem és speciel nem is a felsővezetőket, akik patkányokként hagyják el a süllyedő hajót. Feszült, türelmetlen és ideges, hát milyen más érzéseket szeretne kiváltani egy szerető ikertestvér? Az iskolában még nem tudtuk, hogy kik vagyunk egymásnak és leginkább levegőnek néztük egymást, de valahogy visszatekintve arra, hogy mi történt azóta, hogy tudjuk, jobb is volt úgy. Még is... miért nem térek a lényegre és zúdítom rá a haragomat? Pedig megérdemli, ó, de nagyon megérdemli... Én se vagyok egy szent, de amilyen hibákat Mark elkövetett a múltban, az már tényleg egy másik szint. - Sok éves tapasztalattal rendelkezem a sporteszközök világában és szeretném felajánlani a segítségemet, hogy legyen esélye a Brooks Vállalatnak talpra állnia. A Nimbusznál már nincsen jövőm, pozíció, ahova előreléphetnék, bigottan tekintenek a nememre és a koromra is, de tisztában vagyok vele, hogy itt valamivel előrehaladottabb a gondolkozás - legalább is a részvényesek egy részénél. - és azoknál, akik inkább engem akartak volna a vállalat vezetőjének, mert a tudásom felülírta azt, aminek és amikor születtem. Áldott jó lelkek, kár, hogy egy részük már le is lépett... Ám ha jobban teljesítünk még visszasírhatják a helyüket. Nem jellemző rám a meggondolatlanság, de az improvizálás annál inkább, most pedig Mark válaszától függően lehet, hogy az egész életemet fogom felfordítani a cég érdekében - újra. Még mindig lehengerlő magabiztosság árad belőlem, ahogy egyenesen a szemébe nézek, nincsen nyoma semmi kételynek, úgy adom el magam, mint egy rutinos értékesítő. A kérdés, hogy lenyeli-e a büszkeségét és az ajánlatomat hallva hajlandó-e őszintén beszélni, a betanult "nem is állunk olyan rosszul" maszlagon túl lépve. - Nos? - kérdezem várakozóan, csak egy cseppnyit siettetve és döntésre kényszerítve. Egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki többször akarná felajánlani a segítségét vagy hajlandó lenne napokat adni a gondolkodásra.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Jó, ha valaki ennyire határozott és törekvő az üzleti világban, de kevésbé tesz kellemes benyomást számomra, ha az irodámba "tör" be. Ha csak sejteném, hogy kiről is van szó valójában, minden bizonnyal becsapnám az orra előtt az ajtót, majd hívnám a biztonságiakat, hogy kidobassam, végül elég szépen kérdőre vonnám a szüleimet. Tudtommal azonban az ikertestvérem meghalt, ezért is hagytam abba a pénz utalását. Így is feleslegesnek tartottam, hiszen fogalmam se volt azt illetően, merre is megy az ilyen módon befolyt összeg arról a számláról. Rose-al állapodtam meg, nem mással. Neki szó nélkül utalnám tovább azt a havi összeget, de mivel ő nincs többé, nem nyúlok a zsebembe. Minden knút számít. - Ha siet valamerre, akkor talán legközelebb kérjen időpontot - felelem kimérten, miközben ő helyet foglal, nekem pedig végigfut rajta a pillantásom. Nem tagadom, más esetben igencsak kedvemre való lenne a mély dekoltázs és az a falatnyi szoknya, de itt és most cseppet sem indítja be a fantáziám. Egy csinos, dekoratív, fiatal nő, semmi több. Talán egy jól kidolgozott marketing tervre hamarabb eleredne az orrom vérre, ha az kelletné előttem magát. - Mit tehetek önért, Miss... - vonom fel a szemöldököm kérdőn, elvégre előzetes bejelentkezés hiánya révén a bemutatkozás is elmaradt. Roppant kellemetlen, de magára vessen. Ha valóban üzleti körökben mozog, tudnia kell, miként megy erre az ilyesmi. - A stagnálás teljesen normális minden vállalat esetében - szögezem le, miközben igyekszem úrrá lenni az arckifejezésemen. Hogy elbuktam-e? Talán. Egyelőre azonban még nem érzem úgy, hogy temetnem kellene a vállalatot. - A cégünk majd ezen is túl lesz. Időszerű volt már, hiszen jóformán évek óta nyújtunk kiemelkedő teljesítményt. Ez - mondhatni - várható volt - állapítom meg, miközben összekulcsolom kézfejeim az asztallapon és állom a nő tekintetét. Egy pillanatra se kalandozom el a mellei irányába, még csak eszembe se jut. - Szóval, mit szeretne? Eszem ágában sincs beszélni vele a jövőbeli terveimről, hiszen mégis egy konkurens cég embere. Talán üzleti ajánlatot jött tenni, esetleg csak kárörvendeni, teljesen mindegy. Legszívesebben kihajítanám innen, hiszen roppant módon zavar a jelenléte és az a magabiztosság, amely itt és most belőle árad. Mégis hajlandó vagyok meghallgatni a mondandóját, hiszen minden segítség jól jöhet számunkra. - Avasson be az ittléte okába, ellenkező esetben azonban meg kell kérnem, hogy távozzon - teszek egy finom célzást arra, mennyire nem kívánatos most a társasága. Tényleg nincs türelmem ahhoz, hogy az esetleges pletykák alapján felállított rágalmakat hessegessem el magunk körül. Higgyenek, amit csak szeretnének, hiszen nem fontos, mit gondolnak rólunk. Továbbra is mi vezetjük az eladási listákat, miközben a Nimbusz mögöttünk totyorog évek óta.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2021-02-22, 14:16
Mark & Neira
A nagyvállalat olyan valami, ami nemcsak a munkádat, de a lelkedet is akarja.
Nem igazán várom még azt se meg, hogy bebocsájtson, amivel elég erőteljes benyomást teszek és nem a jó fajtából. Nem különösebben zavar, hiszen mint mindig, nálam van az ütőkártya és ő az, aki elcseszett valamit, nem én. Illetve nem is egy valamit... Elég hosszú a lista kezdve már az elején a vámpír haverjaival, a nevelőszülei felkoncolásával és Gemma fogvatartásával. Persze mindezek nem nyilvánosak, így nem tudhatta a családom, hogy milyen inkompetens barmot ültetnek a helyemre olyan nagy vehemenciával. Persze ez az én véleményem, csak éppen szépen lassan egyre többen osztoznak rajta velem. - A kisasszony már így is eléggé megváratott, mert nem akarta zavarni, pedig nem látom, hogy olyan elfoglalt lenne. - válaszolom egyszerűen, egy kis mosollyal, miközben közelebb sétálok hozzá és elfoglalom azt a kínált helyet. Nem különösebben bámulom meg, hogy miket pakolt el, csak futtában nézek végig az asztalon, miközben lazán keresztbe fonom a lábaimat és az ölembe helyezem az aktatáskát, amivel elfedem a bepillantást a rövid szoknya alá. Még a gondolat is kiráz, hogy valaha hozzámérjen, az ikerfivérem, de ameddig nem tud róla, addig jobb a kívánatos nőt játszani. Szeretek a gyengepontokra koncentrálni és a megfelelő pillanatban lecsapni, nem véletlenül a világ legmérgezőbb kobrája a familiárisom. - Azt hiszem, ha meg is próbálta titkolni nem lesz meglepetés, hogy egyértelmű a cégének a hanyatlása. Egy ilyen volumenű vállalatnál a stagnálás már maga a bukás előszele és úgy sejtem, hogy nem várható semmiféle nagy dobás. Elbukott. - mondom, kissé előrehajolva, kihívóan nézve a tekintetébe. Hogy miért csinálom ezt? Miért konfrontálódok és játszom tovább a Nimbusz emberét azok után is, hogy zárt ajtók között vagyunk? Talán nem csak a pénz érdekel, amit nem utalt át. Talán az is, hogy mit tett közben az örökségemmel és az is, hogy egy kicsit megkínozhassam azzal, hogy nem tudott élni a hatalommal és nem tanulta meg elég gyorsan a szakmát. Velem ellentétben... Most, hogy itt ülök, hogy újra láttam a céget és az életet, amit hátra hagytam a cél, amit kitűztem talán egy kissé elhalványodik. Hiszen elméletben csak az elmaradt pénz miatt érkeztem és semmi másért. Meg vagyok az életemmel és nem akarom, hogy újra közöm legyen a Brooks-okhoz. Elméletben.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Meghagytam a titkárnőmnek, hogy senkit se engedjen be, amíg nem utasítom ennek az ellenkezőjére. Most magányra van szükségem és teljes nyugalomra, hiszen más esetben eléggé nehezemre esne összeszedni a csapongó gondolataimat a vállalatról, az akadémiáról és minden másról, amely ezekkel jár. Ha valaki megneszelné az ittlétemet, szinte percenként kopogtatnának az ajtómon, hogy újabb és újabb papírokat toljanak az orrom alá. Esetleg azért, hogy az újabb felmondásokról tájékoztassanak. Az utóbbit aligha bírnám ki ép ésszel, hiszen az elmúlt pár hetet nézve igen sok ilyen jellegű dokumentumot kellett elrendeznem. Még a vállalat élén helyet foglaló emberek is lelépnek, azok, akik évtizedek óta állnak a Brooks család mellett. Mint vezető, lassacskán kezdek kudarcot vallani. Bár, fogalmam sincs azt illetően, mire is számítottam, hiszen még a roxmorts-i üzletem rolóját is le kellett húznom. Még csak ideje se volt beindulni, de máris egy borzalmas tragédiával indítottam. Mia meghalt, én pedig inkább végleg hátat fordítottam az átoktörésnek. Az érdekesebb felkéréseket elvállalom a mai napig, de a cég miatt lassacskán ezeket is fel kell adnom. Teljes mértékben ide kell koncentrálnom, ha nem szeretném ezt az egészet elbaltázni. A kopogtatás hallatán azért egy bosszús sóhaj szakad ki belőlem, miközben kényelmesen hátradőlök a székemben és igen mérges képet vágva hallgatom végig a titkárnőm mondandóját, akit - szemmel láthatóan - ugyancsak feszélyez a helyzet. A Nimbusz hallatán csupán kérdőn vonom fel a szemöldököm, hiszen egy pillanatra se jutott eszembe, hogy pont ők fognak majd előállni valamiféle üzleti javaslattal. Szeretnének társulni? Felvásárolni minket? Ezzel az élre törhetnének és az se kizárt, hogy egy belsős emberük megneszelte a helyzetünket és jelentette. Nekünk is vannak beépített embereink a Nimbusznál, ez szinte jó szokás a menő üzletek köreiben. Valahogy a biztonsági átvilágítás sose elég alapos. Nem is áltatom hát magam azzal, hogy ők nem voltak képesek kijátszani a mi rendszerünket. Bármelyik emberem lehet kém. - Küldje be - adom meg végül kelletlen képet vágva az engedélyt, majd - miután a titkárnő távozik, hogy szólhasson a kapcsolattartónak - pakolok el minden fontosabb iratot és újságot az asztalomról az egyik felső fiókom rejtekébe. Nem hiányzik számomra az, hogy lássa, tényleg mekkora pácban vagyunk ebben a pillanatban is és lecsapjon a lehetőségre. Szándékomban áll ugyanis elhitetni az emberükkel, hogy nincs a cégnél semmiféle probléma, amit hallott, egyszerű pletyka csupán, semmi több. Néhány lényegtelenebb dokumentumot hagyok csupán elől. Marketingterveket a Tűzvillámra vonatkozóan, semmi mást. Hadd lássa, hogy a mostani visszaesésünk a reklámok terén csupán azért van, hogy utána egy még nagyobb dobással állhassunk a piacra. Ennek ugyan egy szava sem igaz, de a remény hal meg utoljára, én pedig hiszek abban, hogy olyanok vagyunk, mint a főnix. Feltámadunk hamvainkból. Bár, talán sokkal jobb lenne, ha nem jutnánk el addig a pontig... - Reméltem, hogy megvárja, amíg a kisasszony szól Önnek - jegyzem meg egy rosszalló hangnem kíséretében az ismeretlen hölgyemény tolakodását, majd vágom is be egyetlen mozdulattal az asztalom fiókját, melyben a féltve őrzött papírok vannak immár. - De jöjjön csak be és foglaljon helyet - kínálom fel végül számára a lehetőséget, habár az arcomon tisztán látszik, mennyire felbosszant a hirtelen viselkedésével. Az ilyesmit sehol se tolerálják. - Nos, megosztaná velem az ittléte okát? - veszem elő a lehető legudvariasabb hangnememet, melyet a helyzet jelen pillanatban megkövetel. Nincs kedvem itt ülni és fecsegni, de az üzlet, az üzlet. És talán ez a nő jelenti a süllyedő hajó egyetlen reményét.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2021-02-19, 17:24
Mark & Neira
A nagyvállalat olyan valami, ami nemcsak a munkádat, de a lelkedet is akarja.
Lazán szemezek a titkárnővel, aki bőszen ignorál már lassan fél órája, de eszemben sincsen feladni és csak úgy kisétálni. Lazán keresztbetett lábakkal hátradőlök a kis várórésznél felkapott magazinommal, aminek a címlapján természetesen a Brooks vállalat virít, és csak is jó fényben. Lehet, hogy más szaklapokból kiderülhet, hogy nincs minden rendben, de a saját házuk tájékán csak nem reklámozzák az inkompetenciájukat. Valahol mélyen azért érdekel, hogy mi történik a céggel, amire születésem óta tanítgattak - jobb híján, mert Marknak nyoma veszett -, de az még jobban, hogy a fivéremnek nem igazán sikerült tartania magát a megbeszéltekhez. Amikor Gemmából kihúztam mindent a múltjáról és megzsaroltam érthetően lefektettem a szabályokat. Akármi is történjen, soha ne hagyja abba az utalást a titkos bankszámlára. Lehet, hogy hivatalosan meghaltam - bár az öngyilkosságot, amit olyan körültekintéssel elterveztem úgy eltussolták a szüleim, mint a sicc - de ez nem jelenti azt, hogy el is felejtheti a megállapodásunkat. Azt hittem okosabb ennél, azt hittem sikerült nyomatékosítanom, hogy ha nem én fogom leleplezni, akkor más, ha elmaradnak a pénzek... Hm, hülyébb, mint gondoltam. Leteszem a magazint és most már kicsit frusztráltan állok fel és sétálok a pulthoz. - Igazán megköszönném, ha végre felemelné a kis fenekét és elmondaná a főnökének, hogy a Nimbusz Versenyseprű Vállalattól érkeztem egy üzleti javaslattal és fogy a türelmem. - húzom el a számat és mielőtt kinyithatná az övét ellenkezni, belevágok. - Igen, hallottam, senki se zavarhatja, de vagy ön kopog be, hogy bejelentsen, vagy fogom magam és hátat fordítok és ha megtudja, hogy mit szalasztott el, márpedig ha rajtam múlik, megtudja ki volt érte a felelős, akkor az állásának annyi. - mondom szenvtelenül és hidegen, cseppet sem törődve azzal, hogy annak idején ismertem ezt a nőt. Utálom, ha valami nem úgy megy, ahogy terveztem és minél előbb ki akarom simítani a ráncokat. A nő végül néhány pillanatig vonakodik, átgondolja a helyzetét, aztán felpattanva bekopog és benyit Markhoz, hogy bejelentsen. - Uram, egy kisasszony van itt és üzleti javaslattal érkezett a Nimbus vállalattól. - mondja végig, bár látszik rajta, hogy kicsit tart tőle, hogy inkább ezért lesz kidobva. Viszont ha jól értesültem, akkor nagyon is sokan hagyják el a süllyedő hajót, úgyhogy meg kell becsülni mindenkit, aki még nem hagyta faképnél a céget. Milyen bájos, hogy egyesek még hiányolnak engem, soha nem gondoltam volna, hogy valaha úgy fogják gondolni, hogy én voltam a jobbik iker, hiába születtem lánynak, de hát ehhez Marknak is tennie kellett a hozzá nem értésével. Egyelőre a nőnek nincs is mitől tartani, hiszen ANNYIRA már tényleg nem lehet hülye Mark, hogy hirtelen kivágja a maroknyi régiek egyikét. Majd azután, hogy rájött, hogy milyen ügyben is érkeztem... Még hogy üzleti javaslat. Azt javaslom, hogy tartsd magad az ígéreteidhez, bátyám. Ha kap a csalira, ha nem, mielőtt a nő visszavonulna már el is lépek mellette a nyitott ajtón és betolakszom az irodába. - Köszönöm szépen Miss... akármi is, visszamehet a helyére. - biccentek neki, mintha mit se számítana, és egy számító mosolyt villantok Markra. Ő csak egy csinos nőt láthat, hasonló korút, mint ő maga, kellemes dekoltázzsal, bőr aktatáskával a kezében. Még sosem látott ilyen alakomban, így hát fogalma se lehet arról, hogy valójában ki vagyok és valószínűleg ez így is marad.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Őszintén szólva, mostanában nincs sok kedvem bejárni a vállalathoz, hiszen konkrétan érzem, hogy az egész széthullik a kezeim között. A régi vezetők sorra mondanak fel Rose halála óta, melynek a cég issza meg a levét. Kénytelen vagyok helyettük új, fiatalabb embereket felvenni, akiknek van ugyan tehetségük, de még teljes mértékben kezdők ezen a téren és a Tűzvillám eladási rátája is határozottan csökkent az utóbbi időkben. Nem vészesen ugyan, de ha tartjuk a mostani tendenciát, egyértelműen a konkurens cég mögé kerülünk, holott már évek óta vagyunk dobogósok. Fogalmam sincs, miként láthatnék át ezen a rendszeren, de az számomra is feltűnt már, hogy a marketingünk az idei évvel elég gyengécskére sikeredet. A Tűzvillám képei kiszorulnak az újságokból, nem jut annyi eladásra szánt példány a boltok polcaira, pár terméket pedig meg kellett szüntetnünk, hogy valamennyire egálba kerüljünk. A jótékonysági rendezvényeket azonban igyekszünk továbbra is megrendezni és lebonyolítani, hiszen ez mutatja a külvilág felé azt, hogy a vállalat továbbra is teljes kapacitással működik, még Rose halála ellenére is. Ha az újságok kiszimatolják, hogy valami nincs rendben, nekünk végünk van. Az a borzalmas tűzeset... Őszintén szólva, igen gyanús ez az egész számomra, de senki nem mond semmit, én pedig nem kérdezősködöm. Érezhetően nem fogadtak be még teljes mértékben a családba, ezt pedig le kell nyelnem magamban. Örülhetek annak, hogy egyáltalán a cég közelébe engedtek. Kár lenne többet követelnem magamnak. Egyelőre azonban egy teljesen más és újabb keletű probléma köti le a figyelmemet teljes mértékben. Az a bizonyos Auror Akadémia, amely a nyár folyamán kerül megrendezésre. Nem kellene mennem, főleg ebben a helyzetben nem, amikor a vállalat amúgy is elég ingatag lábakon áll, de vannak dolgok, amelyek sokkal nagyobb elsőbbséget élveznek a profitnál. A lelkiismeretem pedig pontosan egy ilyen dolog. Amikor megöltem a szüleimet, helyesnek véltem a tetteim, de Gemma szenvedése időközben rávilágított arra, hogy valójában egy szörnyeteggé váltam. Ha pedig van valami, amivel jóvá tehetem a múltban elkövetett bűneimet, az az, hogy igyekszem másokkal jót cselekedni. Ha kell, aurorként. A kérdés csupán annyi, hogy mégis miként tehetném ezt meg? A Százfűlé-főzet tökéletes lenne arra, hogy valakit a helyemre ültessek arra a pár hétre, de mi van abban az esetben, ha az illető időközben lebukik vagy szimplán csak eljár a szája? Esetleg zsarolni kezd, hogy elmondja valakinek, hol is vagyok jelenleg, meg hát - valljuk be - ha Mark Brooks felbukkan az akadémián, annak hamar híre megy. Ez okoz igazán nagy fejtörést számomra. Eddig minden tervem valamiféle nagyobb buktatóval végződött, amely miatt ezerszer is át kell gondolnom, mielőtt bármit is lépnék. Nem szeretnék a saját csapdámba sétálni. Az íróasztalom mögött ülök tehát ebben a pillanatban is, melynek tetején a legfrissebb mágikus sport újságok számai hevernek szanaszét, melyek némelyike már most arról cikkez, hogy gondok vannak a vállalatunk körül. Az egész természetesen csak kitaláció, légből kapott mese, semmi több, hiszen évek óta feszegetik a témát, hátha egyszer az elevenünkre tapintanak, most pedig igen közel is állnak a sikerhez. Rossz úgy olvasni a cikkeket, hogy tisztában vagyok vele, valamilyen szinten igazat mondanak. A valóságtartalmuk szinte rémisztő. Már fontolgatom azt a lépést is, hogy egy hivatalos közlemény formájában kellene véget vetnünk a találgatásoknak, de abban az esetben csupán az ő gyanújukat igazolnám. Mégis miért most, ha eddig évekig hallgattunk?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata 2018-07-14, 21:41
Nem kerül sok időbe, amíg eltiprom minden védekezését és közlöm vele, hogy pontosan tudom, hogy mi az igazság, és nem fogja szegény lányt beállítani őrültnek a szememben, ahogy senki más szemében sem. Ha tovább problémázik azonnal nyilvánosságra hozok mindent, mielőtt a saját húgának akarna ártani, hiszen ha egyszer megtette, akkor többször is megteheti - ezt persze szépen, egyértelműen a szívébe szúrom. Végül sikerül észérvekkel levezetnem neki, hogy ahogy korábban is mondtam, nem azért vagyok itt, hogy tovább nyomorítsam, hanem azért, hogy lezárjam a történetünket. Nem hozom nyilvánosságra, hogy vámpír, hogy megölte a nevelőszüleit, hogy egy vámpírbanda kezére adta a húgát és a pincében táplálkoztak belőle hetekig, HA… Egy szép összeget havonta folyósít egy számlára az élete végéig - ami vámpír lévén csak akkor lesz rövidebb az enyémnél, ha olyan hülye lesz továbbra is, mint eddig -, nem kérdez semmi többet a számlával kapcsolatban soha többet és nem árt se tettlegességgel, se mással Gemma Carlyle-nak soha többet. Én leszek a fenyegetés a háttérben, a zsaroló, aki mindig készen áll arra, hogy lehúzza a leplet a mocskos múltjáról és megadja neki a méltó jutalmát, hogy az Azcabanba küldjék rabságba, vagy talán egy dementor csókja szívja el azonnal a lelkét… Mert egy kétszeres gyilkosságon a törvény nem húny szemet. De én igen. Ameddig betartja a játékszabályokat. És ahogy minden tisztázunk, én csak könnyedén elmosolyodom, befejezem az étkezést, megköszönöm az eredményes közös munkákat és további jó szerencsét kívánok az életében. Nem jelentem be, hogy eltűnök a cég életéből, vagy úgy egyáltalán a családunk életéből, még is marad egy végleges búcsú hangulata a beszélgetésnek… És ez így van jól.
// Köszönöm a játékot és ezzel a játék és a karaktereink szála lezárva, mert rövidesen ez után a játék után Rose-Neira Brooks halálhírét hozzák le az újságok. //
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Valóban elég vegyesek az érzelmeim, tekintettel arra, miként is indult a kapcsolatom a Brooks-családdal. Azt hiszem, talán abban az időben álltam legközelebb ahhoz, hogy teljes mértékben bizonytalan legyek magamban. Az egyik oldalon ott voltak azok az emberek, akik engem és Gemmát felneveltek, a másikon pedig az igazi családom, a hatalmas és gazdag Brooks-família. Én pedig mit tettem? Gyötrődtem magamban. Igyekeztem feldolgozni minden érzelmet, amely akkoriban a vállamat terhelte, de emberként ez nem ment egykönnyen. Végül döntöttem és vámpírrá váltam, melynek hatására megöltem azokat, akik akadályoztak abban, hogy egy jobb életet éljek. Tegyem meg ismét? De nem, Rose eltűnése túl nagy port kavarna, ebben biztos vagyok. - Mit is találtál pontosan? - teszem fel az elsőre egyszerűnek hangzó kérdést, majd kortyolok egyet az édes nedűből, melyet nemrég a poharamba töltöttek. Fura, hogy igazi kristályt érintenek az ajkaim, de még furább számomra, hogy a benne található ital még drágább, mint a pohár, melyet kitölt. Arra – ostoba módon – egyáltalán nem számítok, hogy esetleg Gemma és Rose váltottak egymással pár információt. Pedig ez lenne az egyetlen logikus és kézenfekvő magyarázat, habár abban minden bizonnyal kételkednék, hogy Gemma ehhez hasonló súlyú titkokat adna ki rólam. Retteg, ez pedig így jó, mert addig nem oldódik meg a nyelve. A legkönnyebb talán az lenne, ha megölném, de ennek a megvalósítása akadályokba ütközik. Elsősorban itt van az emberi felem, amely kötődik még valamennyire a lányhoz, másodsorban pedig az engem sújtó átok nem szánik meg annak a halálával, aki vérmágiával megszabadíthatna tőle. - Tudod, néha nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszerűen nem vagyok rá képes – szólalok meg halkan, némileg komor hangon, tekintettel a helyzet jelenlegi súlyára. Ujjaim a poharam peremén táncolnak, miközben én Rose arcát fürkészem. A vagyon a tét, a vezérigazgatói poszt, melyet egészen eddig foggal-körömmel védett, nehogy az én kezembe jusson. Érthető ez részéről, hiszen nem engem neveltek éveken át arra, hogy egyszer enyém lesz az üzlet, hanem őt. Erre jövök én, szinte a semmiből és mindent megkaphatok csak azért, mert fiú vagyok. Hol itt az igazság? Csak a markomat kell tartanom és minden a tenyerembe hullik a lehető legkevesebb erőfeszítés nélkül is. - Te beszéltél Gemmával – vonom le a következtetést idegesen Rose szavait hallva, miközben minden idegszálam egyszerre feszül meg, a gondolataim pedig ide-oda ugrálnak a fellelhető opciókat kutatva. Sok nem akad, hiszen nyilvános helyen vagyunk, nappal van és Rose szintén Brooks, nem tehetem el csak úgy láb alól, ez nem így működik. - Bármit is hallottál, az nem igaz – suttogom immár én is, miközben észrevétlenül bűbájt vonok magunk köré, nehogy valaki meghallja a szavainkat. - Gemma beteg és néha vannak dolgok, melyeket bemesél magának – folytatom a sebtében felállított sztorit, noha valamennyi sejtésem akad arról, hogy ezt Rose aligha fogja bevenni. - Néha kissé zavart is, de mivel szedi a gyógyszereit, nehéz észrevenni rajta. Hülyeségeket beszél össze-vissza. De azt gondolsz, amit szeretnél – erőltetek végül nyugalmat magamra és igyekszem egy higgadt ember látszatát kelteni. - Ha sikerült telebeszélnie a fejed mindenféle zagyvasággal, az a te dolgod. Inkább csak térjünk vissza arra, amiért idejöttünk. Az üzleti megbeszélés nemsokára folytatódik.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Brooks Varázs-Sporteszközök és Kellékek Vállalata
