2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Amikor újra elnézést kér már csak megfogom a kezét, hogy a számhoz emelve kézcsókot adjak, régimódi, de talán romantikus gesztusként jelezve, hogy nem fogom hagyni, hogy ez a megszólalása határozza meg ezt a találkozást. Ahogy végigsimít az arcomon és édesnek nevez valóban újra kisfiúnak érzem magam, de nem annak, aki tényleg voltam, hanem annak, akinek lennem kellett volna, ha egy szerető családban növök fel. Velem nem játszott soha senki, nem volt nevetés, ölelés, közös főzések, nem volt elismerés és büszkeség, nem volt semmilyen pozitív visszacsatolásom. Ha jól teljesítettem akkor is csak egy vizsgát végeztem el és mehettem a következő feladatra, nem volt jutalom, nem volt semmi, legfeljebb kiérdemelhettem, hogy enni kapjak vagy végre elmehessek aludni. Régen volt. Nem is tudom, hogy fáj-e az emlék, inkább csak idegen és tényszerű. Talán mert így egyszerűbb, de talán azért, mert nem csak a valós külsőmben vagyok szörnyeteg, hanem... - Ne áruld el másoknak, egy dörzsölt agglegény nem lehet édes. - válaszolom, de a szavak ellenére belehajtom borostás arcomat a puha tenyerébe. A feltételezésére, hogy nem lesz probléma a gyerekekkel csak lassan megingatom a fejemet elnézően, kétkedően, de valójában magamban nagyon is magabiztos vagyok. Tudom, hogy nem értek hozzájuk, de azt is tudom, hogy mint annyi más viselkedésformát, ezt is meg tudom játszani a megfelelő kutatással és felkészüléssel. Szélesebb lesz azért a mosolyom, amikor visszafordítom a saját kérdését, de ő maga nem is tud rá válaszolni. - Nincs is kedvenc virágod még is ezt kérdezted tőlem, drágám? Ha ezt tudom, akkor nem próbálok meg ilyen nagyon okos választ adni a Hortenziával. - vallom be egy kicsit elszórakozva a gondolaton, hogy mondhattam volna annyit is, hogy Pipacs, mert csak. - Ugyan, nem vagyunk mi állatok, hogy mindig ezen járjon az eszünk... - válaszolom játékos, de még is csak ragadozó mosollyal, ami azt sejteti, hogy tényleg vonzódom hozzá és tényleg eszembe jutott már korábban is, hogy a karjaimban felejtse el minden gondját. Érzem, ahogy megborzong, ahogy a teste reagál az enyémre, elégedettséggel tölt el ez is és természetesen a válasza is. Ahogy a tekintetében meglátom a kérdést tudom, hogy ezek után a legkevésbé sincsen szükség további szavakra. Gyengéden, de magabiztosan fogom meg a kezét, hogy miután a familiárisom láthatatlanul felderítette, hogy merre van a legbiztonságosabb kiút, gyors ütemben kivezessem addig a pontig, hogy biztonságosan elhopponálhassunk, egyenesen hozzám. Az élettel, amit élek, kevés biztonságosabb hely van a számtalan észrevehetetlen bűbájjal és rúnával védett lakásomnál, így tökéletesen adott a diszkréció.
// Én is köszönöm a játékot, csak írtam végül zárót, folyt. köv.! //
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-09-26, 14:08
Igazán nem szeretném én megbántani ezzel az ártatlan megjegyzéssel, még ha tényleg van is bennem egy kis félsz, hogy mi van akkor, ha mégis ugyanúgy végül elromlanak a dolgok, mint Michael esetén, de nem retteghetek mindig ettől. Tény, hogy nem alakult jól eddig egy kapcsolatom sem, bár lehet, hogy ebben az is benne van, hogy nem is volt sok és talán mindenáron remélni akarom, hogy ez most működik majd, pedig az ilyesmit sose lehet előre tudni. - Tudom, és ne haragudj. Butaság volt bármennyire is hozzá hasonlítani. - mosolyodom el most már, mert igenis tényleg jól esik a közelsége, hogy itt van és hogy támogat. Buta dolog volt a részemről ez a párhuzamkeresés és már tényleg bánom is. Egyébként is Michael még a kapcsolatunk elején se nézett rám így. Talán tényleg esetében illúzió volt csak a szerelem, vagy Bobby hirtelen érkezése volt, ami miatt összeházasodtunk és nem pedig lángoló érzelmek. Alarickal egészen más. Ha vele vagyok tényleg kicsit többnek érzem magamat, sőt valójában sokkal többnek, mint eddig valaha is. - Mint valaha volt kisfiú... ez édes. - bármennyire is aggódom mégis csak sikerül egyre többször elmosolyodnom a társaságában már megint. Pont ez a lényege ennek, ezért is vagyok vele és ezért is kockáztattam, mert annyira jól érzem magamat mellette. Folyton mosolyognék és folyton úgy érzem, hogy meg kell érintenem, ahogyan ezúttal is végigsimítok az arcán, mert tényleg iszonyú cuki volt ez a megjegyzés. - Szerintem sokkal jobban értesz a gyerekekhez, mint azt gondolnád. - és nem csak azért, mert színházban dolgozik és ott gyerekek veszik körül az előadások alkalmával. Egyszerűen én igenis úgy érzem, hogy van egy rejtett érzelmes oldala, amiről talán nem is tud, amit talán maga előtt is titkol. Furcsa ez, hiszen eddig is úgy láttam, hogy ő egy laza ember, aki könnyedén veszi az életet, de mégis kicsit olyan, mintha falakat húzna maga köré és talán ezek a falak vékonyabbak, ha velem van. Remélem nem csak ebben reménykedem, hanem így is van. - Nem is tudom, azt hiszem sosem voltam az a kedvences típus, nem tudom, hogy ez baj-e. A legtöbb virágot szeretem, leginkább azokat, amik illatosak, szépek, olyan virág-virágok... tudod. - ráncolom kicsit az orrnyergemet, ahogyan a fejemet töröm és kicsit körbe is nézek, hogy ha most az itteniek közül kellene választanom, akkor egyáltalán menne-e, de könnyen lehet, hogy nem. Egy viszont biztos, amikor közelebb hajol jóleső borzongás jár végig és máris nem gondolok virágokra, sőt a tárgyalásra is már egyre kevésbé, pedig még ott motoszkál bennem a feszültség, de hát mellette igazán nehéz ennyire komoly dolgok miatt aggódni. - Biztosan várod már egy ideje, hogy bedobd ezt a lehetőséget. - csóválom meg a fejemet, de egyáltalán nem rosszallóan, hanem sokkal inkább mosolyogva. - Valójában azt hiszem én is vártam. - szélesedik ki még inkább a mosolyom és azért akaratlanul is körbepillantok, de nem látok itt senkit sem, neszezést sem hallani, így hát gond nélkül hajolok közelebb, hogy csókot hintsek a szájára. A tekintetemben igazából már nem láthat mást, maximum a kérdést, hogy "Nálad vagy nálam?" bár jelen esetben mindketten tudjuk, hogy akárhol is, de fő az óvatosság és a maximális diszkréció.
//Köszönöm szépen a játékot! Olyan kis cukik, hogy őrület! //
Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy elrejtsem az igazi önmagamat és minden alkalommal óvatosan bántam a tetteimmel, gondolataimmal, sejtve, hogy egy tehetséges pszichológus talán észrevehet valamit, amit már nem, ám most... Most valamire ráérez és ez nagyon rossz jel. A természetes ösztönöm azt súgja, ha az álcám veszélybe kerül, akkor öljek, de jelen esetben ezt az ösztönt felülírják a későbbi céljaim és az... hm. Érzéseim? Ahogy az ember az arcvonásait rendezi, én úgy igyekszem a gondolataimat elsimítani, de nem olyan agresszívan, hogy az ösztönei megérezzék, hogy kizárom az elmémből. A szavainak se mondok ellent, hiszen valószínűleg jobban járok, ha egyetértek, mintsem hogy tagadjam a megérzéseit. - Megértem, hogy nem úgy gondoltad, csupán az ő kapcsolatukra alapozni, hogy velem hogyan fog működni az ismerkedés időszaka még is csak olyan volt, mintha az Michael útját járnám újra. Azt pedig nem akarom. - válaszolom, egy kis elfojtott rossz érzést mutatva, de nem úgy ismert meg, mint aki túlságosan érzékeny lenne így hát nem áll szándékomban hirtelen egy sértett kisfiút mutatni. Hogy jelezzem, hogy nem kell nyugtatgatnia és nincsen semmi baj végigsimítok a derekán és halványan elmosolyodom, tényleg nem szeretném, ha ezzel töltenénk az időnket. - Lehet, hogy ő az apja, de te vagy az anyja, és azt mesélted, hogy te voltál az, aki vele töltötte az idejét így hát lehet, hogy van, amiben hasonlít rá, de elképzelhetetlen, hogy ne lenne benne belőled is. Minden rendben lesz. Mint valaha volt kisfiú azt mondanám, hogy légy türelmes, foglalkozz vele, érezze, hogy szereted, de adj neki teret, ne gondolja, hogy rátelepednél a döntéseire, de hát mint mondtam korábban is, túl sok tapasztalatom nincs a gyerekekkel. - mosolyodom el ismét, egy kissé talán bocsánatkérően. Egy jól öltözött negyvenes agglegény vagyok, bár életem végéig élénken élni fog bennem a gyerekkorom, az elnyomás, hogy pórázon tartottak, hogy csak a Sötét Nagyúr miatt nem törték ki a nyakamat már a születésem után és a kis túlélő eljöveteléig a tulajdonát képeztem. Habár a szeretet csak azért tettem bele, mert úgy vélem normális ember ezzel biztatná, de valójában nem tudom pontosan, hogy milyen érzelmi traumák tettek olyanná, amilyen vagyok. A tényeket természetesen megfigyeltem és tanultam belőlük, de a lelkem sötét bugyrai kifürkészhetetlenek és vélhetően életem végéig így is fog maradni. Amikor a válaszomra felnevet a mellkasomat átjárja az a furcsa érzés, amit még csak vele tapasztaltam meg és ugyan elsőre nem kérdeztem vissza, még is várakozóan tekintek rá. - És neked, kedvesem? Mivel illett volna meglepnem a munkahelyeden? - kérdezem udvarias mosollyal, hiszen a jómódú színházigazgató imázsomhoz hozzá tartoznak az apró ajándékok, amikkel randevúk között is elhalmozom. Ilyen szempontból valóban lehetne párhuzam közöttem és a volt férje és annak a családja között, ám azzal, hogy szenvedést okozott az előttem álló nőnek zsigerből elutasítom ennek a lehetőségét. Viszonozom a szorítást éppen annyira erősen, hogy kifejezzem azt hogy mellette állok a harcban, hogy lezárja az életének ezt a fejezetét. Közelebb lépek és a virágokról elfordulva hajtom a fejemet a nyakához. - Van még egy módja, hogy oldjunk a feszültségede, legalább néhány órácskára. - mondok csak ennyit, a számmal a fülcimpáját súrolva majd gyengéd csókot adva a nyakára. Újra eltávolodom, hogy a szemébe nézzek, lássam, hogy szeretne-e együtt távozni innen vagy inkább elutasítja az ajánlatot nagy bánatomra.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-09-07, 10:24
Valójában én is sokkal szívesebben kapcsolnék ki és felejtenék el kicsit mindent, de ki tudja, hogy tényleg menne-e egyáltalán. Túl sok minden kavarog most a fejemben és már az is nagy szó, hogy sikerül időnként elmosolyodnom és nem folyamatosan amiatt aggódnom, hogy mi lesz, ha nem sikerül, ha az ügyvéd elbízza magát, ha a recepciós mégis ragaszkodik a kis meséjéhez... Nekem is jobban kellett volna igyekeznem, hogy bizonyítékokat szerezzek? De hát naivan azt gondoltam a válás az válás és nem arról szól, hogy ki hogyan tesz keresztbe a másiknak és persze azt hittem elég óvatosak vagyunk. De Michael szülei ezúttal is bizonyították, hogy mindent megtesznek azért, hogy én jöjjek ki ebből rosszul. Vajon, ha találkoznék vele külön, ha beszélnénk, nem tudnék rá hatni, hogy lépjen ki a szülei mögül, hogy egyezzünk meg normális emberekként? - De tudod ugye, hogy véletlenül sem gondolom, hogy olyan lennél, mint Michael? Ez csak... egy buta párhuzam. - egészítem ki magamat, bár nem látszik rajta, hogy rosszul érintené a talán félresikerült megjegyzés, de nem véletlenül vagyok pszichológus és nem véletlenül van olyan képességem, amivel megérzem a felszín alatt megbújó érzéseket, még ha nem is egyértelműen. Nem mondanám azt, hogy érzem belőle a dühöt, inkább csak valami részben tudatalatti motoszkálás mondatja velem, de akár úgy is veheti, hogy észbe kapok, netán rosszul érintené egy ilyen párhuzam. - Nem is tudom. Az ő korában még könnyű hatni a gyerekekre. Egy kis kedveskedés, több lehetőség a nagyszüleinél. Nem tudom, hogy mi jár a fejében. Sose volt annyira beszédes és nyílt, mint a nővére és még egyébként is olyan fiatal. Nem tudom, hogy nem látja-e másképp ezt az egészet, mint kellene. Néha megijedek, mi van, ha túlságosan hasonlít az apjára. - hatalmasat sóhajtok, hiszen nehéz kizárni, hogy Bobby ne hasonlítson az apjára, de akkor is félek, hogy mi van, ha túl sokat vesz át tőle? Ha minél több időt töltenek együtt, akkor erre annál nagyobb az esély. Tudom, hogy nem kellene előítéletesnek lennem a házakat illetően, hogy nem minden Mardekáros rossz, de akkor is ott van bennem a félsz, még ha ez nem is teljesen racionális. Talán ezért is térek rá a virágokra, mintegy elhessegetve a témát, ami tudom, hogy valahol azt mutatja, hogy mégis csak előítéletes vagyok a Mardekár kapcsán és azt valójában nem is tudom, hogy Alaric is ebbe a házba járt, amíg Roxfortos volt. Talán futólag találkoztunk is, hiszen csak három év van közöttünk, bár jó eséllyel távol tartotta magát a Griffendélesektől. - Úgyfest te máris többet tudsz a virágokról, mint én! - nevetek fel halkan, hiszen bevallom nem tudtam ezt a hortenziáról. Valójában talán ez is felületes megközelítés, de inkább csak a színük, formájuk az, amiben eddig elmélyültem. - Azt hiszem már kicsit jobb, remélem nem látom holnap megint ködösebben ezt az egészet. - szorítom meg kicsit a kezét, miközben a virágokat nézegetjük. Hálás vagyok azért, hogy mellettem van, elmondhatatlanul. Talán tényleg áttudom ezt vészelni és nem lesz semmi baj. Persze nincs rá garancia, hogy másnap, vagy akár pár óra múlva ne érezzem megint ennek az ellenkezőjét, ha majd egyedül leszek.
Sokkal jobban a kezemre állna, ha felkaphatnám, hogy az egyik biztos kezemmel felültetve egy korlátra a másikkal már a ruháját gombolva a nyakába csókoljak és ne törődjek azzal, hogy hol vagyunk, hogy kik vagyunk, de maradnak az ölelések, a gyengéd simítások és a támogató szavak. - Igen, pont olyan. - válaszolom csak, de színészhez képest nem túl meggyőzően, szándékosan játszadozva vele. El tudom képzelni, hogy mennyit küzdhetett a könnyeivel eddig, most mégis mosolyog és nekem ennyi elég, hogy sikeresnek könyveljem el a jelenlétemet. Átevezünk a gyerekek kérdésére én pedig igyekszem nyugodtan, türelmesen állni a kérdéshez, ám amikor a válaszába belefoglalja, hogy milyen volt a férjével - a volt férjével - az, amikor bemutatta a lányának egy kicsit nehezen tudom tartani az arcvonásaimat. Tudom, hogy csak példának hozta fel azt a férfit, de az, hogy hozzá hasonlít arra készteti a bensőmet, hogy fogcsikorgatással szóljak rá, hogy soha ne merészeljen ilyet tenni többé. Persze, ha utat engednék ennek az érzésnek, akkor gyorsan tova illanna az a kép, hogy milyen nagyszerű, nagylelkű, megnyerő, tökéletes férfi vagyok. Nem is engedek a dühhöz hasonlatos érzésnek, szemem se rebben, egészen addig, míg a fiatal fiúról nem kezd el beszélni, hiszen látszik rajta a gondterheltség. Érdeklődően vonom fel a szemöldökömet és húzom magamhoz közelebb, ahogy a virágok felé tekintgetünk, persze gyakran egymásra pillantva a beszélgetés közben. - Nekik is kell idő és nekem is, hogy megismerkedjek velük és ezzel az új helyzettel, ám nem hiszem, hogy csupán azért, mert a Mardekár házába került aggódnod kéne érte, Sandrin. Vagy van más jele is annak, hogy ahogy mondtad, rossz irányba tart? - kérdezek vissza, továbbra is a témánál maradva, hiszen minél többet megtudok róluk a találkozás előtt, annál jobban fel tudok rá készülni, ezt ő is felismerheti. Nem hozom fel, hogy arra a néhány évre, amit a Roxfortban töltöttem én is a Mardekár színeit erősítettem, habár akkor és ott azt hittem, hogy csupán az arany vérem miatt dönt így a süveg, az idő igazolta. A szeretetmentes “családi” környezetből később szó szerint rabszolgaságba kerültem a Sötét Nagyúr szolgálatában és ez még egy ép, teljes gyermeket is tönkretenne, én pedig e mellé még szörnyű külsővel születtem. Ahogy a “Kis túlélő” megfosztotta az ereje nagyjától és ezzel leverte a láncaimat eljött az ideje, hogy a titokban élezett tudásommal és a számító lépéseimmel a lehető legtöbb hatalomra tegyek szert… és mi mással is jellemeznék a Mardekár szakot, mintsem ezzel? Még sem mondanám, hogy rossz irányba mentem el, és itt van a probléma, hogy hiányzik belőlem az az önreflexió és az a morális kód, ami valaha is megszabhatta volna a határokat. A kis kitérésre elmosolyodom, de egyben kissé láthatóan zavarba is jövök a meglepettségtől a váratlan témaváltást illetően. - Nem is tudom, sosem foglalkoztatott az, hogy egy virágot kiemeljek a többi közül, inkább a színük és néha a hozzájuk képzelt jelentésük alapján vittem őket színpadra, de… hm… legyen a Hortenzia. Úgy tudom, hogy a színe attól függ, hogy milyen is a talaj, amibe ültették, ami igencsak szép párhuzam arra, hogy az embereket is mennyire formálja a környezetük, de bevallom ez minden, amit a virágokról tudok. - fejezem be végül ezt a néhány mondatos kis anekdotát. A hortenzia lehet fehér, zöld, kék, rózsaszín, igazán sokszínű, amilyen sokszínűnek magamat is tarthatom. Igaz, a szimbolisztika azt mondaná, hogy ez a virág a gonoszságot is jelképezheti, de ez felettébb butaságnak tűnik és kétlem, hogy Sandrin hinne az ilyen mondvacsinált tudományokban, mint a virágnyelv.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-08-21, 15:29
Milyen ellentétes életet élünk! Hiszen számomra pont, hogy ez a normális, a bennsőséges kapcsolat. Bár való igaz, hogy ami vele indult az egészen más volt az elején. Vad és zabolálatlan és persze cseppet sem átgondolt. Ha kicsit is gondolkodtam volna a legelején, akkor nem lennék most bajban, de még mindig nem tudom e miatt kárhoztatni bármelyikünket is, hiszen túlságosan élvezem a vele töltött időt. Tényleg kicsit olyan, mintha a megszokott kötelességekből belecsöppentem volna valamibe, ami rettentő távol áll ettől, ami szabad, ami spontán és felettébb magával ragadó. Mégis jól esik, hogy ezúttal olyan törődő és finom. Tényleg erre van most szükségem, habár kár lenne tagadni, hogy bizonyára a feszültségemet könnyen oldaná valami más is, csak hát az azért nem épp a botanikus kertbe való tevékenység. Így is óvatonak kell lennünk. - Oh hát persze, mert te olyan pirulós típus vagy. - rázom meg immár mosolyogva a fejemet. Azért elég jól csinálja, ezt a figyelem elterelést. Nem is lenne sok értelme, ha azon agyalnék még mindig, hogy mi történhet. Az ember ilyenkor sajnos mindig a legrosszabbra gondol és a lehetséges kimenetelek közül azokat sorolja magában, amikkel a legpocsékabbul járhat. Nekem most pont az kell, hogy ne gondolkozzam ezen, hanem átvészeljem a következő napokat, amíg el nem jön a következő tárgyalás ideje. Addig pedig remélhetőleg sikerül megszorongatni azt a nőszemélyt, hogy visszavonja, vagy megváltoztassa a vallomását. - Ez teljesen érthető. Tudod az elején Michael is nehezen nyitott Sam felé, de idővel azért javult a helyzet, amíg... hát tudod... - na igen. Talán, ha nem romlik meg a kapcsolatunk, ha Michael nem tekintget ki a házasságból, akkor jó apja lehetett volna Samnek, de Bobby születés után nem sokkal megváltoztak a dolgok. Bizonyára nem kezelte jól, hogy nyúzott voltam és fáradt. - Nekem ez is elég kedves, hogy nem zárkózol el előle. Bobbynak úgyis biztosan idő kell, amíg kiheveri a válást. Így is nagyon.. néha úgy érzem már most rossz irányba ment el. Tudom, hogy ez nem mond el valakiről mindent, de a nővérével ellentétben, aki Hugrabugos, ő a Mardekárba került. Sose gondoltam volna. - sóhajtok egy aprót, hiszen valakinek, aki Griffendéles volt mint én, azért ez mégis csak kicsit ijesztő. Nem mondom, hogy minden Mardekáros problémát, köztük is biztosan akadnak, akik rendesek, de azért mégis csak aggódom kicsit, hogy ez arra utal, hogy Bobbynál már most vannak jellembeli problémák és ha még több időt töltene a nagyszüleivel, akkor ez csak még rosszabb lenne. - Tudom, hogy ez olyan nőies dolog, de van kedvenc virágod? - kérdezem hirtelen, ahogyan kicsit elmélyülök a meseszép virágok látványában és persze kicsit váltok is a komoly témáról. Erről is jó azért beszélni, de azért mindig van bennem egy kis félsz, hogy nem szeretném Alaricnál erőltetni sem a dolgot, csak szépen fokozatosan, hiszen új neki ez az egész komoly kapcsolat dolog.
A bólintására elmosolyodom, magamhoz vonom és egy puha csókot nyomok ezúttal a homlokára, ami sokkal bensőségesebb, mint ahogy valaha is viselkedtem nővel az életemben. Még a csókot sem adtam soha nőnek, ha nem vezetett azonnal együttléthez és nem a vágyak felkorbácsolása volt a cél, nem hogy apró puszikat, ölelést, támaszt a válásban... Az egész új és ahhoz képest, hogy ahogy lehetőségem nyílt rá és a kezembe vehettem a sorsomat minden egyes döntésemet csak a saját érdekemben hoztam, hogy a háttérben a lehető legerősebbé váljak és soha többé ne legyek más szolgája... Most még is azzal törődöm, hogy megnyugtassam, hogy boldoggá tegyem, még ha fele ennyi energiával is a közelében maradhatnék, hogy megismerjem a fiatalok vadmágiájának megzabolázása mögött álló folyamatokat. A bókra elmosolyodom és kissé talán búgva a bariton hangomon válaszolok. - Még a végén elpirulok a bóktól és oda az az irigylésre méltó nyugalmam, kedves. - mondom, nyilvánvalóan élénken fentartva a beszélgetést, hogy minél előbb a háttérbe vonuljanak a kétségbeesett gondolatai. Ahogy sétálunk és a kapcsolatunk komolyságára terelődik, majd megemlítem a gyerekek megismerését kíváncsian várom a választ és ugyan fürkészem a tekintetemmel, ha úgy tűnne, hogy visszakozik, a legnagyobb türelemmel vonulok vissza. Sőt, a legbiztonságosabb az lenne, ha tényleg úgy gondolná, hogy ő akarja a bemutatást és nem én erőltetem, hogy a fiáról beszéljen, aki igazán felkeltette a figyelmemet azzal, hogy éppen most kezdte az első Roxforti évét. Van benne valami más is, érdekel, hogy az édesanyja tehetsége, ami a pszichológusi pályára segítette a vérével öröklődött-e a fiúban vagy sem. A lány már veszett ügy, semmi különöset nem vettem észre rajta, ha eddig nem jelent meg rajta semmi... - Nem akarom, hogy azt érezzék, hogy azonnal át akarom venni az eddigi apafigura helyét az életükben. Tudod, hogy sosem volt gyerekem, de még egy unokaöcsém se, akivel törődhetnék. Ugyan a szórakoztatásukkal nem lenne probléma, hiszen a matinékon megannyi alkalommal bűvöltem már el a fiatalságot, de hogy valóban beszélgessek velük az kicsit még nagy falatnak tetszik. - változom fokozatosan a magabiztos férfiből egy kissé érzelmesebbé, óvatosabbá, hiszen a gyerekek még olyan kis életképtelen teremtmények tudnak lenni és egy anya mindig óvja őket akár fizikai behatásokról van szó, akár a lelkivilágukról és már a válás is egy nagy változás. - Ám ha úgy érzed, hogy készen állnak rá ők is és én sem mondhatok végtelen badarságokat, akkor bízom az ítélőképességedben, Sandrin. - hajolok oda hozzá, hogy újra átkaroljam kissé, ezúttal féloldalasan a derekát a virágok felé fordulva közben, hogy azt csodáljuk.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-08-10, 15:06
Sokat segít, hogy ő legalább magabiztos és nem olyan elveszett, mint én. Talán, ha végre tényleg lehiggadok, akkor majd én is könnyebben állok hozzá az egészhez és bizakodóbb leszek, de most még nagyon nehéz, mert az aggodalom túlságosan erősen elnyom mindent. Pedig tudom, hogy jó ügyvédem van, aki mindent megtesz majd azért, hogy ez az egész megoldódjon és Alaric is itt van, hogy támogasson, még ha nem is teheti nyíltan. - Igen, biztosan máshogyan is lehet hatni rá, hogy ne hazudjon. - bólintok, bár bevallom nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mit lehet tenni, de talán az is elég, ha segítenek és én nem tudok róla pontosan. Annyira azért szeretném megvédeni Bobbyt attól, hogy elvegyék tőlem, hogy elfordítsam a fejemet, akármilyen módon is teszik ezt meg, viszont hogy én magam mire lennék képes a cél érdekében, na azt nem tudnám megmondani. És tudom nem most kellene megint bizonytalankodnom és azt várnom, hogy bizonyítsa mennyire vagyok fontos neki, de hát lássuk be elég közel ennek az egésznek a vége és végülis akkor ki fog derülni, hogy mennyire vesszük komolyan, vagyis ő mennyire veszi komolyan. - Vagy csak irigyléseméltóan nyugodt tudsz lenni, de egyébként is sok férfi van, akiket a kor csak sármosabbá tesz. - mosolyogva simítok végig az arcán, hiszen azért abban biztosan sok nő értene egyet velem, hogy Alaric igazán vonzó férfi függetlenül attól, hogy hány éves. Nem láttam még róla fiatalkori képeket, hogy tudjam milyen volt mondjuk tíz, vagy húsz éve, de azt biztosra tudom, hogy jelenleg nagyon jóképű és nem hiszem, hogy bármelyik kapcsolata eddig csak a sikeresinek, vagy a posztjának volt köszönhető. Persze biztosan akadtak olyan nők, akik valamilyen hátsó szándék, szerep okán feküdtek össze vele, de nem hiszem, hogy olyan nagyon nehezükre esett volna megtenni. Azt sem akarom, hogy túl komolyan vegye ezúttal a szavaimat, de mintha elsőre még sem úgy ütne be, ahogyan szeretném, csak aztán mosolyodik el és én jóesően sóhajtva indulok el mellette az úton, hogy tényleg megnézzük a virágokat, ha nem is tudjuk olyan kellemesen tölteni ezt a napot, mintha egy nyílt randi lenne, azért igenis meg kell próbálnom kicsit ellazulni. - Nem is tudom. Meg van a varázsa ennek így is és a komoly kapcsolataim eddig mindig zátonyra futottak... - akadok el, habár nem tudom mennyire mondható zátonyra futásnak, amikor a másik fél meghal, de Michael esetén nem mondanám, hogy jó irányba futott volna ki a dolog. - De, ha túl vagyunk ezen akkor már mégis csak tarthatunk valahová. Sam biztosan kíváncsi lenne rád. - teszem hozzá még, ezzel részben arra is célozva, hogy a lányom tisztában van azzal, hogy randizom valakivel, bár sokat ő se tud a dologról. Bobby persze jó eséllyel nem lenne lelkes. A válás is megviseli, úgyhogy félő, hogy határozottan ellenséges lenne Alarickal. - Persze, ha te is akarod. - jegyzem még meg, óvatosan felpillantva rá, ahogyan sétálunk a csodás környezetben. Nem mondom, hogy egyből azt várom el, hogy két gyerek apjává váljon. Biztosan ijesztő lenne ez számára és ki tudja talán nekem sem ez kell, de azért mégis csak jó, ha legalább a lehetősége meg van, hogy akár még ilyesmiről is jó lehet.
Ha nem tudnám megjósolni az emberek motivációit és a lehetőségeket, hogy miként fognak cselekedni, akkor már sokkal korábban lehullott volna a lepel arról, hogy mivel is foglalkozom valójában. Hogy a Testvériséghez is közöm van - ámbár nem állítanám, hogy hozzájuk tartozom, még ha ők így is hiszik -, hogy egy másvilági, szinte isteni lényt tartok pórázon a hatalmával együtt, hogy más univerzumokba nyíló hasadásokat tanulmányozok, hogy... hogy nem az vagyok, akinek látszom, soha, senki előtt. Az az arc, amit a tárgyaláson viseltem, amit már évtizedek óta nem viseltem, hasonlított talán az igazi valómra, de még a maga csúf módján is a szebb, elfogadhatóbb változat volt. És még így sem méltatott senki egyetlen pillantásnál többre. - Akkor rávesszük, hogy bevallja, hogy hazudott. Talán van más mozgatórugó is az életében, nem csak a pénz. - válaszolok egy bátorító mosollyal, ami inkább azt sejteti, hogy nem a pénz a világ közepe és nem az a legfontosabb dolog egy ember életében, valójában viszont inkább azt jelenti, hogy megtalálom a módját legyen akármennyire mocskos és sötét. Valami sötét titok a múltjából, amivel zsarolható, vagy esetleg egy szerette, a jövője, karrierje... Mindenre van megoldás. A megjegyzésre a korral megcsóválom a fejemet, ugyan tény és való, hogy fiatalabb nőkkel mulattam az időmet eddig, ha arra volt szükségem, de ez most teljesen más. - Ezek szerint én immunins lehetek az öregedésre vagy nálam másként hat, ki tudja, lehet én minden évvel... szenilisebb leszek? - mondom, vagy inkább kérdezem, inkább azért, hogy megtartsam a jókedvét mintsem, hogy őszintén valamit hozzátegyek ehhez a mondathoz. Nem vagyok szenilis, sem aggodalmaskodó, se nem tartom magam öregnek, de ez származhat abból is, hogy szentül hiszem, hogy meg tudom majd hosszabbítani az életemet vagy így, vagy úgy. - Megmondtam már, hogy cseppet sem érdekel a hírnevem a lapokban, Sandrin. - válaszolom, csak azután észrevéve azt az incselkedő csillanást a szemében, miután kiszaladt a számon. Mosolyogva ingatom meg a fejemet és gyengéden átkarolom a derekát, hogy elindítsam néhány lépéssel az üvegházban, hogy még is csak belássuk azért egy-egy részét. A majom közben láthatatlanul tisztítja meg a terepet és mutatja, hogy merre vannak a legkevesebben, bár még így is éberen figyelek, hogy csak beugró, eldugott részből haladjunk egy másikba. Nem kell még egy fiaskó, még egy spicli. - Ezt szeretnéd? Egy komoly kapcsolatot? Bemutatni a gyerekeknek? - térek végül vissza az utolsó szavaira a virágok helyett az ő szépségén végigtekintve, fürkészően megállapodva a szemén. Bár mögé láthatnék, a fejébe, mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha ilyen képességekkel - is - születtem volna.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-08-04, 14:45
Jól sejti lehetséges, hogy a pillanat hevében képes lennék komoly negatív döntést hozni, de ez hamar elmúlna és összességében se annak a titkárnőnek, se Michaelnek nem tudnék ártani, még ha meg is érdemelnék valamilyen formában. Csak szeretném, ha nem vennék el tőlem a fiamat, hiszen az anyai kvalitásaimat nem kérdőjelezheti meg senki, csak próbálnak fogást találni rajtam Alaric által. Mégse tudnék most hirtelen lemondani erről a kapcsolatról, hiszen pont hogy ő adta meg nekem a lökést, hogy kiszálljak a mérgező házasságomból, ami csak kínzott eddig. Túl fontos számomra. Nem akarnék dönteni közte és Bobby között. Rettentő fájdalmas lenne. - Oh igen, a majom. - sóhajtom gondterhelten. Én könnyedén megfeledkezem róla, főleg mert általában nem is nagyon látom és persze érthető módon ha tudatában lennék mindig a jelenlétének talán azért zavarna is valamennyire, főleg komolyabb intim pillanatban, akkor is, ha csak egy familiáris és lényegében Alaric része. - De, ha utána is nézel, hogyan szerelhetnénk le? Leadta a vallomását, biztosan körülményes megváltoztatni, maximum ha bevallja, hogy hazudott és Michael szülei lefizették. Biztosan sokat kapott, hogy olyan részleteket is leírjon, amiket nem is láthatott. - hiszen tényleg odafigyeltünk és mégis mit bizonyít, hogy kettesben voltunk? Lehetünk pusztán barátok is, akik egy meghitt beszélgetésre vágytak, netán egyikünk nem érezte jól magát, a másik pedig mellette maradt, azért ment Alaric késbe be az előadás végén. Csak a nő szava a bizonyíték, ha azt annak lehet venni és tudom én, hogy jó ügyvédem van, aki ezt majd igyekezni fog alátámasztani, de attól még nehéz nem aggódnom a miatt, hogy mi történhet, ha rosszul alakulnak a dolgok. - Ezt jó hallani. Tudom, hogy túl sokat aggodalmaskodom. Azt hiszem ez a korral jár és egyre rosszabb. - mosolyodom el, cseppett még fel is nevetek, de inkább csak a pillanat tört részére. Nem kellene mindig mentegetőznöm, de hát akkor is úgy érzem, hogy az eddigi élete azért jóval könnyedebb lehetett, legalábbis, ami a kapcsolatokat jelenti, mint most. Gondolom azért a színház vezetése nem annyira egyszerű, arról pedig aztán végképp sejtelmem sincs, hogy mik vannak még ezen kívül a háttérben, sötét ügyek, amikhez köze van. Csak hát bizonyára könnyűvérű nőcskékkel hetyegni egyszerűbb, mint egy férjes asszonyt kísérni a válás rögös útjain és még egy gyermekelhelyezési perben is mellette állni. A csókja mégis annyira jól esik és általa egészen könnyedén űzi ki az aggódó gondolatokat a fejemből. Hát igen, könnyű elmerülni a varázsában. - Én is. Pedig annyira csodás ez a hely! De talán néhány hét múlva visszajöhetünk már nyugodtan úgy, hogy nem kell titkolóznunk mások előtt, persze ha te is akarod. Nem tudom mennyire rontana a hírneveden egy komoly kapcsolat az újságokban. - mosolyodom el, picit talán ezúttal incselkedem, hiszen már kimondta legutóbb, hogy nem kell e miatt is aggódnom, ő is komolyan gondolja ezt az egészet, vagy legalábbis nem feltétlenül akarná titkolni. Az pedig, hogy mennyire komoly, hát majd a jövő eldönti. Ezúttal én sem gondolkodom túlságosan előre, hiszen lássuk be eddig gyakorlatilag házasságból, házasságba ugrottam. Alaric nem az a házasuló típus, és talán pont ez is vonz benne, hogy annyira más vele, mint előtte.
Lehet, hogy amikor az érzelmei még magas lángon égnek belemenne a megtorlásba, de rövid ismeretünk alatt olyannak ismertem meg, aki túlságosan jó ahhoz, hogy végig is menjen a tervvel. A lelkiismerete közbeszólna, de tekintve, hogy az enyém egész életemben néma leginkább néma maradt, velem nem lesz ilyen probléma. Ahogy a kezemért nyúl és magához húz, még szorosabbra fonom, mélyen belélegezve az illatát, ami legyen a parfümje vagy a természetes illata, azonnal megmozdít bennem valamit. Talán csak a természet adta feromonokról van szó, amire az emberek is képesek ösztönösen, állatként reagálni, talán több, a kötődés, amit a nő előtt soha, senki iránt nem éreztem. Végül szembe kerülünk és átkarolja a nyakam, én pedig a derekára teszem a kezeimet, nem túl szorosan, de még is kicsit kisajátítva. - Azt mindenképpen látta, hogy hozzám érkeztél és talán azt is, amikor elkísértelek a folyosón kettesben, de hogy azt pontosan látta volna, hogy bementünk a primadonna öltözőjébe és hallgatózott volna... Nem hiszem. Akkor a familiárisom igen trehány munkát végzett volna. - jegyzem meg, felvonva a figyelmét a csuklyásmajomra, aki végig figyelt és még zajt is vert a másik irányba, amikor szükség volt rá. A familiárisom az egyik szemem a sok közül, és ha ilyen hibát vétett volna magam törném ki a nyakát. Mondjuk az megkérdőjelezi a dolgot, hogy amennyiben a lelkünk egy része a familiáris, lényegében én vétettem-e a hibát? Habár a megfigyelő rúnáim nem funkcionálnak kameraként, viszont egy nagyrészt mugli színházat üzemeltetek, így hát... - Visszanézhetem a biztonsági felvételeket, hogy kiderítsük ki is látott pontosan micsodát. - teszem hozzá, ahogy végig gondolom a lehetőségeinket. Persze emellett is van számtalan, de kezdetnek ez sem rossz. Viszonzom a mosolyát, amikor megköszöni a támogatásomat, de lassan megingatom a fejemet, egyenesen a kezébe simulva. A bőrömön éppen csak egy napos borosta karcolhatja fel a finom kezét, így éppen egy idősnek tűnünk, még ha én is vagyok az idősebb néhány évvel. - Az én életem sosem volt egyszerű, nehogy azt hidd, hogy bármilyen tehert jelent nekem, hogy melletted vagyok. - válaszolom, mert látom a tekintetében, hogy egyáltalán nincsen szüksége arra, hogy még értem is aggódjon. - Nem megyek sehová. - mondom ki hangosan, egy kis mosollyal, előre hajolva egy csókot nyomva az ajkaira. Persze, ha azért találkoztunk volna, hogy azonnal az ágyban kössünk ki, akkor nem ezt a helyet választom, így nem nyújtom el olyan sokáig, továbbra is ügyelek arra, hogy ne keltsem azt az érzetet, hogy teljesen mindegy nekem a lelki világa, csak simuljon hozzám. - Amikor az első randevúnkon beszéltünk a Kew Gardensről azért valamivel romantikusabbnak és kellemesebbnek képzeltem el a kirándulást. - mosolyodom el, könnyedén, kicsit talán elterelve a gondolatait, ahogy körbepillantok a gyönyörű növényzeten és a virágokon az üvegházban.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-07-15, 15:47
Bevallom, nem vagyok az erőszak, vagy a megfélemlítés híve, de ha egy olyan nőről van szó, aki azoknak segít, akik elakarják venni tőlem a gyermekemet... lehet, hogy megváltozna a véleményem. Persze nem tudhatom, hogy Alaricnak milyen gondolatok járnak a fejében, hogy milyen rossz vége lehet majd a kis recepciós nőnek, hogy volt olyan botor, hogy elárulta a munkaadóját, de könnyen lehet, hogy ha a tárgyalások lezárultával hírül kapnám, hogy utol érte a vég, nem hullajtanék könnyeket érte. Talán ez ebben a helyzetben érthető is. A kertbe érve kerese kegy nyugodtabb üvegházat, ahol nem igazán jár senki, ahol nincs most sok látnivaló és egyébként is ez egy botanikus kert és nem egy vidámpark, hogy nagy tömegek látogassák egyszerre. Türelmesen várok, hiszen sejtem, hogy ő is elővigyázatos és hogy megtalál majd. Türelmesen, legalábbis ahhoz képest, amennyire jelen helyzetben ez lehetséges egyáltalán. Amikor megérzem hát az érintést halkan felsóhajtok, nem ijedek meg, hiszen számítottam rá, hogy hamarosan megérkezik. Mit számítottam? Vártam, hogy mikor lesz már itt, hogy végre ne csak szavakkal próbáljon nyugtatni, hanem egy szoros öleléssel, amire nagy szükségem van. Átfogom a karjait, hogy érezze ez most tényleg nagyon fontos, kicsit még a fejemet is hátrahajtom, hogy teljesen összetudjunk simulni egymással. Néhány hosszú pillanat után fordulok csak meg, amikor kicsit enged a szorításon, hogy szembekerüljek vele. Még átölelem a nyakát és lehunyom egy pillanatra a szememet is, mielőtt végül megpróbálnám összeszedni a gondolataimat a válaszra. - Nem is tudom. Félek, aggódom és azt hiszem dühös is vagyok. Sosem gondoltam, hogy ez idáig fajulhat, hogy Michael ilyesmire képes és az a nő... Szerinted tényleg látott minket, vagy eleget fizettek neki és akkor már bármit mond egy kis gyanú alapján is? - tudom én, hogy Alaric határozott volt előzőleg is, hogy nem lesz baj, hogy az ügyvéd profi, hogy tudja, hogy mit csinál és nem kell aggódnom, de mégis csak anya vagyok és az forog kockán, hogy elveszik-e tőlem a fiamat. Nem tudok nem aggódni. - Hálás vagyok érte, hogy mellettem vagy, még ha meg is bonyolítom az életedet. - mosolyodom el halványan, finoman végigsimítva az arcán, a tenyeremet néhány pillanatig ott is pihentetve. Tudom, sejtem, hogy eddig nem volt az élete része semmi ilyesmi. Válás, bonyodalmak. Persze arról nem tudok, hogy ennél sokkal komolyabb ügyek, sötét praktikák viszont nagyon is. Jó eséllyel azokhoz képest egy bírósági tárgyalás nem is olyan nagy dolog, de hát nekem azért nagyon is. Bőven elég volt elvesztenem Andrewt, nem tudom, hogy mi lenne velem, ha most még Bobbyt is elperelnék tőlem.
Bár nem is állunk egymással szemben, csak egymás mellett, mintha véletlen vetett volna minket a kút széléhez a sors, még is érezheti belőlem a nő, hogy azért elég erős indulatokkal viseltetek a volt alkalmazottam iránt. Szerencse, hogy nem szokásom hirtelen ingerek alapján cselekedni, hiszen akkor amint elválunk a kirúgás helyett sokkal komolyabb "bűntetést" kapna, de természetesen tisztában vagyok vele, hogy amikor egy tárgyaláson kiadnak egy nevet és rögvest utána a tanú meghal vagy eltűnik... nos, abban az esetben ahelyett, hogy tisztázná magát az, akit támadtak, inkább még gyanúsabbnak tűnik. Erkölcsi problémám ugyan nincsen azzal kapcsolatban, hogy csupán azért metsszem el a torkát, mert pénzért információkat adott ki, és éppenséggel valósakat, de a következményekkel számolni kell. Nekem is és neki is. Teljesen más például, ha a további életét lehetetlenítem el vagy egy szerettét éri véletlen baleset, vagy mondjuk egy lassan ölő méreggel vonom be egy gyakran használ tárgyát, vagy... a fantáziám határtalan.
***
Hasonlóan elővigyázatosan jelenek meg én is, a köztes időt a Minisztériumhoz hasonlóan fedje jótékony homály. A muglik között sétálva nézelődöm, mintha valóban csak a kerteket csodálnám a különféle őshonos vagy éppen a világ minden pontjáról idehordott növénnyel. Valamilyen szinten értékelem a gyűjtögetést, még ha a tudás, a hatalom és az erő, ami az én érdeklődésemnek tárgya egy kicsit más is, mint a botanikusok rajongása a világ növényzete iránt. Amikor észreveszem a nőt, ahogy az egyik üvegházhoz tart könnyedén a nyomába szegődök, a láthatlan majmom hangtalanul mozog a növények között vagy éppen pofátlanul az emberek között szlalomozva. Megvárom, amíg megállapodik és mögé kerülve szépen lassan hátolról átölelve vonom magamhoz, egészen szorosan. Remélhetőleg nem ijed meg a közeledéstől és nem lök el magától, ahogy megcsaphatja a stílusos kölnim illata még ebben a virágokkal telített helyen is. Erősen magamhoz szorítom, szinte szenvedéllyel és a fejemet a nyakához hajtva suttogok a fülébe. - Végre a karjaimban... - szívom be az illatát, de röviddel ezután el is engedem, hiszen még a végén azt hinné, hogy csak a vágy vezérelt hozzá, semmi több, ez pedig tapasztalataim alapján nem egyenes út egy nő szívéhez, főleg nem egy olyan nőéhez, aki éppen egy igen nehéz váláson és gyermekelhelyezési peren megy keresztül. Végül miután elengedtem megvárom, míg szembe fordul velem, vagy én lépek elé, hogy egy félredöntött tekintettem az arcát fürkészve figyeljem. Az arcomon megjelenik egy kis aggodalom és egy kérdés persze, amit bár szó nélkül is érthet, még is hangot adok neki. - Hogy érzed magad?
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-07-03, 14:22
Nem tudom még, hogy mi lesz ebből. Igykeszem hinni az ügyvédben és bízni benne, de nehéz ha nem számítottam ilyesmire. Persze benne volt a pakliban, hogy Michaelék mindent megpróbálnak majd bevetni, de hogy az a nőszemély ilyesmit műveljen! Alaric munkát adott neki. Michael szülei elég tetemes összeget fizethettek neki, ha nem sajnálta az állását, hiszen ezek után kétlem, hogy ott maradhat majd. Gondolom persze nem sok esély van rá, hogy bármiféle jele legyen a lefizetésnek. Biztosan úgy intézték, hogy ne legyen se tanú, se más bizonyíték rá. - Igen, lehetséges, de nem tudhattok, hogy valaki, akiben megbíznál... - sóhajtok csak egyet, hiszen kár lenne már utólag azon gondolkodni, hogy mit bánt meg az ember. Nem, ezt végképp nem akarom, mert a kapcsolatom Alarickal a legjobb dolog, ami évek óta történt velem. Nem akarom, hogy rossz szájízzel gondoljak az első együttlétünkre. Talán tényleg meggondolatlanok voltunk, de mégis ki gondolta volna, hogy valaki szaglászni próbál majd utánunk. Simán eltudom képzelni, hogy az a nőcske még hazudott is, hogy megkapja a pénzt, vagy ki tudja, hogy Michael szülei mit adtak a szájába, hogy mit mondjon majd a bíróság előtt. - Remélem, hogy igazad van. - persze nem tudom, hogy milyen háttere van, amitől ennyire magabiztos tud maradni, de valójában csak arra gondolok, hogy mivel nem az ő fiáról van szó, nem neki kell izgulnia e miatt, meg aztán én még nem is voltam soha még csak hasonló helyzetben sem. Alaric már bizonyára azért volt, hogy belefutott kényes ügyekbe, akár egy-egy nő kapcsán, vagy csak a színház miatt, esetleg egy-egy hisztisebb színésznő okán. Én viszont még csak bíróságon se voltam soha. Nincs ebben semmi tapasztalatom. Végül csak néhám bólintok, még egy lopott pillantásra azért futja mielőtt eltűnne a tömegben és néhány pillanat múlva már én is követem őt kifelé az épületből. Tényleg nem vágyom most semmi másra csak, hogy kicsit megnyugodjak a karijai között. Félelmetes volt ez az egész és még nincs vége. Nem erre számítottam és meg kell nyugodnom rendesen, hogy a következő alkalommal higgadtan tudjak újfent bemenni a terembe. Nem kell sok, hoppanálva érkezem meg a botanikus kert bejáratához, ahol a szememmel keresem egyelőre Alaricot. Talán a legegyszerűbb, ha eleve nem együtt megyünk be, így végül elindulok és remélem, hogy ő is hasonlóan gondolkodik. Emlékszem még az első vacsoránk alkalmával beszéltünk a kertről, úgyhogy azt az üvegházat célzom meg, ahol tudtommal a legszebb virágokat lehet megcsodálni.
Egy anya azt is megérti, amit a gyermeke nem mond ki.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: A Királyi Botaknikus Kertek - Kew Gardens 2021-07-03, 14:09
Kew Gardens
London Dél-nyugati részén található világhírű növénykert és bonaikai kutatóállomás. A neve azért többesszám, mert több kert összevonásából alakult ki. A kerten egy fő sétány halad végig, amely többfelé is leágazik, hogy eljuthasson a látogató az üvegházakig is. E mellett három főbb fasor ágazik szét a területen, a pagoda-, a Sion és egy harmadik fasor, ami nem kapott komolyabb nevet. A kert nagyjából téglalap alakú kert 132 hektáron fekszik, észak-déli irányban közel 2 km hosszú, kelet-nyugati irányban közel 0,7 km széles. 7 üveg van a területen, különböző égövek, növénycsoportok számára és jónéhány speciális nevesített díszkert is található itt.
Forrás, részletesebb leírás: [You must be registered and logged in to see this link.]
//
