2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "You say always what you feel, and you make always what you think. "
Főkarakter: Ginny Teljes név: Caitlyn Brooks Születési hely és dátum: Hely ismeretlen, 1974.05.22. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Egyiptomi ugróegér Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Gyógyító Képesség: - Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Bűbájtan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Társaságkedvelő ember vagyok. Nagyon is, hiszen ki szereti a magányt és ki szeretné az egész életét barátok és ismerősök nélkül leélni? Hát én tuti nem! Könnyen ismerkedem. Kedves vagyok mindenkivel, de persze csak addig a bizonyos pontig, ameddig nem borítanak ki. Mondhatni, hogy rugalmas, gondoskodó (de az nagyon), intelligens és könyörületes vagyok az emberekkel. Mindenkin segíteni szeretnék, de legfőképpen azokon, akik betegek, megsebesültek. Ha kihoznak a sodromból akkor én is tudok önző és ítélkező lenni. Nyugi, ezt nem olyan könnyű összehozni! Elég nyugodt embernek számítok, könnyen tudom kezelni a különböző szituációkat. Fellépés, komolyabb megbeszélés, stb előtt hajlamos vagyok izgulni, nem aludni. Ha valamivel megbíznak akkor azt meg fogom csinálni, ha törik ha szakad. Igazán talpraesett vagyok, hiszen nem volt kire támaszkodnom soha életemben, magamnak kellett megtanulnom mit lehet és mit nem. A Roxfortban kitanultam a gyógyítás minden fortélyát és innen csakis akaratomnak köszönhetően jutottam egy munkához, amivel biztosítottam magamnak a megélhetésem. Mindig könnyen megbíztam az emberekben, sokszor csalódtam már ilyen szempontból, de nem tanulok a hibáimból, így ma is ugyan ezt teszem. Anyáskodó típus vagyok, ezt sokan nem kedvelik bennem. Ha kell, szívvel lélekkel odateszem magam, akármiről is legyen szó. Már teljesen kinőttem a tinédzserkorból, 23 éves korom ellenére teljesen komoly felnőttként viselkedem.
Megjelenés
Szép alakom van, és mindent megteszek azért, hogy ez így is maradjon. Soha nem hanyagolom el magam, ha kell edzek, ha kell a tükör előtt töltöm a megfelelő mennyiségű időt azért, hogy rendben legyek. Kerekded arcocskám van, mandulavágású zöld szemekkel, pisze orrocskával és szépen ívelt ajkakkal. Hajam fénylő, természetes színe a barna, de mivel ezt unalmasnak találtam, ezért általában vörösre festem. Körülbelül 168 cm magas vagyok, szerintem lehetnék egy kicsit alacsonyabb is. Imádom a divatot, igyekszem mindig megfelelően öltözködni. Soha nem lehet rajtam látni lezser öltözetet, nincs a szekrényemben egyetlen mackónadrág sem. Kedvenc színeim a fekete, a piros és a zöld összes árnyalata, ezeket kombinálom általában össze, de azokkal a színekkel, amik jól mutatnak rajtam igazából semmi bajom. Ékszerekből gyűjteményem van, minden alkalomhoz találok valami megfelelőt.
Életed fontosabb állomásai
1974. májusában az árvaház ajtója előtt egy kislányt tettek le kosárkában. Becsengettek. A nevelő kilépett, körülnézett, majd észrevette a kis csomagot. Egy lelket nem látott már az utcán, így a kis kosarat felemelte, majd belépett és elolvasta a mellékelt levelet, amelyben csak annyi állt: "1974.05.22. született, Caitlyn Brooks a neve. Kérem viseljék gondját. " Igen, én voltam az. Így kezdődött a történetem. Nem volt könnyű életem. Eléggé visszahúzódott voltam, hiszen amint megértettem a helyzetet, hogy hol is vagyok nem értettem. Nem értettem miért nem kellettem a szüleimnek. Sokszor próbáltam arra gondolni, hogy nem nem kellettem nekik, csak meg akartak védeni vagy esetleg eldugni valami elől. Ki tudja. Ez a mai napig nem derült ki. Egy barátom volt az egész intézetben. Vele próbáltuk átvészelni ezeket a nehéz éveket. Amikor jót tettünk, általában az volt a baj, amikor sokat tanultunk, strébereknek mondtak minket, amikor benne voltunk valami csínyben, az volt a baj. Mindig találtak bennünk valamit, amiért ki lehetett közösíteni. Sajnos azon szerencsétlen emberek közé tartoztam, akit nem fogadtak örökbe. Soha egy látogatónak sem kellettem. Talán túl szende voltam? Hiszen akkor még azt gondoltam, hogy a felnőttek nem szeretik a zűrös kis gyerkőcöket, inkább a nyugalmat. Ez csak azon alap dolgok közé tartozott, amelyeket soha nem értettem meg. Viszont 11 éves koromban elkezdtek furcsa képességeim jelentkezni. Tudtam varázsolni. Amikor elmondtam a legjobb barátomnak, ő csak hülyének nézett, kinevetett. Mikor megmutattam neki, akkor pedig megijedt tőlem és soha többet nem állt velem szóba. Elszomorodtam. Ekkor a nevelőmnek - aki már a kezdetek óta velem volt - elmondtam a bánatomat. Elmesélte nekem, hogy milyen volt az a nap, amikor megtalált az ajtóban, és hogy mit irt a levélben. Mivel a fülébe jutott, hogy tudok varázsolni -amit persze eltussoltak végül - ezért felvilágosított. Hiszen tudta. Mindvégig tudta, hogy mi leszek ha felnövök és elmondta, hogy ezért nem fogadhatott örökbe senki sem. Mert nem tudták volna eléggé felkészíteni a mugli szülőket. A nevelő boszorkány volt. A történet után - akár tudtam a teljes igazságot akár nem - még jobban elszomorodtam. Csak azt kívántam, bárcsak mugli lehetnék és örökbe fogadtak volna. Bárcsak lennének barátaim akik nem félnek tőlem, és bárcsak ne kellene valami hülye iskolába mennem olyan messzire. A nevelőm vette át a levelet a Roxfortból, majd átadta nekem és közölte velem, hogy jobb lesz ott élnem, olyanok között mint én. Elküldtek. Féltem. Mert nem ismertem senkit, egyedül voltam. Ismeretlen környezetben, furcsa öltözékben és rengeteg gyerekkel összezárva. Először csak egy vonaton, ahol összeismerkedtem pár kedves kislánnyal; majd csónakokkal elszállítottak minket az iskolába, ami nagyon nagy volt! Még nem volt házunk, ezért kihívtak minket egyesével és egy süveget tettek a fejünkre, ami beszélt! Ő megmondta, hogy melyik házba kell mennünk. Én a Hollóhátba kerültem. A Roxfortos éveim nagyon jól teltek el. Felemelő érzés volt kedves emberek között megtanulni azt, ami 11 éves koromig rejtett volt számomra. Megtaláltam önmagam, komolyan vettem az iskolát és gyógyítónak taníttattam ki magam. Úgy éreztem, ez lenne a legjobb szakma számomra. Az iskola befejezése után, felvettem egy Ispotályba, hiszen nagyon jól teljesítettem a gyakorlati részeket. Kiérdemeltem. Rengeteget küzdöttem és tanultam érte, hiszen tudtam, ha befejezem az iskolát nem lesz hová mennem. Az első pár hónapban bérlakásban laktam az Ispotály környékén, majd a folyamatos fizetésből pár évvel később végre teljesen helyreálltam. Most már elmondhatom, hogy amilyen rosszul indult az életem...annyira jó most. Biztos pontokat alakítottam ki magam körül, amikbe még ha történik is valami, kapaszkodni tudjak. Remélem, továbbra is így fog ez működni.
Ruth Amesbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Caitlyn Brooks 2015-10-03, 19:11
Elfogadva!
Köszönöm a kiegészítést az ET-hez, így már minden kerek és félreértés nélküli Szomorú történet egyébként, legalábbis az eleje, s azért remélem a szülőkre is rátalálsz majd, akik nem azért adtak le az árvaházban, mert nem kellettél! Az viszont jó, hogy a kezdeti nehéz évek után előbb a Roxfortban, majd az Ispotályban megtaláltad a számításaidat. Csak így tovább, az optimizmust sose veszítsd el, ahogy a csalódások ellenére az emberekbe vetett hitedet se! Apropó ispotály: a PB-t elnézve azt hiszem készülhetünk egy komoly járványra a férfiak körében, legalábbis én szívesen lennék beteg a helyükben egy ilyen dögös vörös medimágusnőnél
Szomorú történet egyébként, legalábbis az eleje, s azért remélem a szülőkre is rátalálsz majd, akik nem azért adtak le az árvaházban, mert nem kellettél! Az viszont jó, hogy a kezdeti nehéz évek után előbb a Roxfortban, majd az Ispotályban megtaláltad a számításaidat. Csak így tovább, az optimizmust sose veszítsd el, ahogy a csalódások ellenére az emberekbe vetett hitedet se! Apropó ispotály: a PB-t elnézve azt hiszem készülhetünk egy komoly járványra a férfiak körében, legalábbis én szívesen lennék beteg a helyükben egy ilyen dögös vörös medimágusnőnél 
