Tetõtéri kilátó

Janette & Joshua

Ahogy mellé ültem mellé hallgattam mit mond és kérdésénél rá pillantottam. Eléggé érdekes maga az is, hogy akármerre megyek szinte belebotlok valakibe legalábbis ami a családunkat illeti. Igaz ez csak mostanában kezd felmerülni, de hát két húgomat úgy hiszem nehezebb lesz megtalálni, gondolom mindegyiknek megvan a maga kis dolga. Így végül kicsit megrágva ezt magamba válaszolok neki hát.
- Valahogy akármerre megyek valakibe belebotlok a családunkból, Shanna, Te… még csak a két húgi hiányzik és teljes lenne a puzzle… na meg… - harapom el a mondatot inkább és összepréselem az ajkaimat. Jobb ezt most így függőben hagyni azt hiszem mind a ketten tisztában vagyunk vele kire gondoltam még nem kell tarkítani a mondatot. Jake lassan már olyan lesz közöttünk mint beszédtéma mintha minimum valami gyászos beszédbe kezdenénk bele. Ettől a hideg is elég szépen kiráz.
- Ideje lenne pedig ezt megtanulnunk mert a végén csak egy géppé válunk semmi egyébbé. Tudom elég ironikus, hogy én dobok le egy ilyen mondatot csak úgy. Viszont jobb belátni most a hibáimat mint sohasem. Igaz jó pár dolognak történnie kellett, hogy erre is rá jöjjek. – húzom el számat egy kicsit cinikusan majd elnéztem a kilátás felé még így ültömben. Nemigazán kerestem soha Janette társaságát sem mintha csak őt is büntetni akarnám apám miatt. Mekkora idióta voltam! Pont azt a férget kellene büntetés elé hurcolni, hiszen úgy váltogatja az aktuális kedvenceit mint más a fehérneműjét. Ettől a gondolattól megint csak a gyomrom kavarog és próbálom nem kidobni a taccsot rövid úton belül.
- Mondjuk úgy, hogy a családi név olyan nyomást pakol ránk amit egyikünk sem kívánt magának. Bár te teljesen máshogy láttad a dolgokat… azt hiszem legalábbis. – hangomban volt némi epés fennhang, de ez egyáltalán nem Janette-nek szólt, nem tehet ő erről. Felesleges lenne őt is hibáztatni azért apám milyen, miként viselkedik velem vagy bárki mással. Ebből ideje lesz kinőni mert semmi jóra nem vezet csak még jobban elmérgesítem a személyiségemet. Arról ne is beszéljünk, hogy a családommal és másokkal való kapcsolatomat ez teljesen szétszedte aminek én voltam a legfőbb okozója.
- Leginkább bocsánatkéréssel tartozom amiért veled sem foglalkoztam eleget a magán kis bosszúm és duzzogásom miatt. Ezért is mondtam, hogy itt az ideje mindannyiónknak valamennyire megtanulni kimutatni az érzelmeit mert, ha olyan jégkirállyá változtok mint én semmi jó nem származik belőle. Ha pedig valaha bántottalak, azért se haragudj. Azt hiszem nem voltam a legjobb unokatestvér. – vonom össze a szemöldökömet. Talán ez lenne a legkönnyebb megfogalmazása annak mi is történik most velem. Teljes hullámvasút és érzelmi kavalkád amivel nem tudok mit kezdeni. Annyira nehéz a régóta felvett személyiségjegyeimet semmissé tenni. Vannak olyanok amiket sejtéseim szerint egyáltalán nem is fogok tudni megváltoztatni szerintem. Mindegyikünket teljesen padlóhoz vágta, hogy Jake kómában van. Ő volt a központi személyiség mindenki életében, van akinek a megértő hős, nekem maga a gonosz aki miatt örök második voltam. Ámbár most inkább lennék megint abban a szerepben minthogy apám ömlengését kelljen hallgatnom.
- Igen emlékszem, hiszen akkoriban is nagy kérdőjelek jöttek fel evégett, hogy vajon miért tehette. Sajnálom amiért nem lehettünk melletted, ámbár nehéz anyámat olykor elképzelni másmilyennek, ne haragudj ezért. Azt hiszem te és én tényleg máshogy látjuk a családot. Abban mindenképpen biztos vagyok, hogy te jártál ilyen szempontból jobban. – ejtek meg egy halovány mosolyt. Nem kell szenvednie azért mert nélkülözik. Mármint legalábbis az én anyáméktól. Azt hiszem ezt is sikerült rosszul megfogalmaznom így összevontam a szemöldökömet.
- Arra értendően, hogy anyámék milyenek veled. – javítok rögtön magamon mielőtt még nagyobb ostobaságokat nyögnék ki. Szép volt Josh! Csak így tovább, rendbehozás helyett inkább rombolni fogsz itt csak várni kell a rengésre. Lassan kinyitom a ládikát mintha valami kincs lenne benne. Természetesen Janie számára biztosan az. Ezért sem akarom úgy kezelni mint, ahogy rendes helyzetben állnék én ehhez az egészhez hozzá. Cinikusan. El is nyomok erre egy grimaszt így láttam meg anyám írását. Ezerközül is felismerném.
- Mond csak Janie, te egyáltalán kit milyennek látsz? Jake-t, Shanna-t, Julie-t, engem vagy Jo-t? Az én részemet lehetséges, hogy megtudom fejteni. Elég sötét szörnyetegként éltem és néha élem még mindig a mindennapokat, hiába próbálok változni. Valahol örülök, hogy te kimaradsz valamilyen szinten abból a mocsokból ami engem körbevesz apámnak hála. – ujjaim lassan végig szaladnak a kézírásokon, Janie-n és anyámén is. Felmerülhet a kérdés talán egy idegenbene miként is érzem magamat? Mi az amit értek? Mi az amit nem? Talán elég kényelmetlen kijelenteni, de nem igazán éreztem sohasem szeretve magamat. Vagy talán nem engedtem soha, hogy szeressenek? Magam sem tudom. Lehet, hogy mind a kettő egyszerre. Mégis eléggé kétszínűnek tűnhet, hogy én próbálok megjavulni, összeszedni a szétszéledt szálakat, a családot. Pedig tényleg akarok ezen változtatni. Rá pillantok a Janie-re, ahogy elszakítom a tekintetemet a levelektől.
- Egyáltalán valamelyikünk igazán megkérdezte, te miként éled meg a dolgokat? – kicsit újra összeszaladnak a szemöldökeim. Rendben, anyám vele volt. De más? Jo egy aranyszívű színfolt. Azt hiszem megdöbbentően keveset tudok a saját családomról. Ettől keserű szájíz kezd számba telepedni amitől nagyobbat is nyelek.
✦

Janette & Joshua

Az utóbbi hónapok arról szóltak mennyire is próbálom az életemet kiforgatni minden sarkából. Ami nem feltétlenül rossz dolog, ha azt nézzük próbálom helyrehozni azokat a dolgokat amit teljes mértékben sikerült elkaszálnom az egész életemben. Ehhez pedig olyan dolgoknak kellett történnie aminek jobb esetben soha sem kellett volna. Jake kórházban fekszik kómás állapotban és szinte csak imádkozni tudunk, hogy minél előbb ébredjen fel. Apám… ő pedig egy igazi fertő az emberek életébe még, ha olykor meg is szán a kedvességével és a kegyeivel. Az ő gyerekének lenni felér egy valóra vált büntetés sorozattal. Azóta rebegtette felém csak a figyelmét mióta az öcsém kómában van, és a figyelem is csak azért járt mert jó hírem van az Aurorok között. Eléggé szánalmas, hogy minden csak erről szól. Légy Auror. Légy a legjobb mert Troops vagy és ez a kötelességed. Vajon hova kerültek azok a dologok, hogy mit akarunk mi? Mindig a sarokba voltak söpörve mert a családi név kötelez. Ezért is változtam egy olyan fertővé ami nem ismer semmit annak érdekében, hogy megkaparintsa azt amit akar. Legalábbis így volt.
Elég időt töltöttem most vele ahhoz, hogy megbánjak mindent amit valaha kiejtettem a számon vagy cselekedtem. Természetesen a változást más is elősegítette, egy hozzám közel álló személy. Jó barátom lett az iskolában és nem bántam meg, hogy megismertem azt sem. Kaptam egy jókora fejmosást azért a dolgokért amiket csinálok és csináltam. Megkellett volna lepődni ezen a húzáson? Szerintem egyáltalán nem, egyáltalán nem voltam egy jó gyermek soha sem. Inkább egy természeti csapásnak tudom magamat jellemezni aki egy sötét és lélektelen szörnyeteg. Éveken keresztül gyötörtem Shanna-t is. A testvéreim pedig szerintem egyáltalán nem tudtak rám számítani. Olykor természetesen meghallgattam őket, és nem feltétlenül küldtem el a húgaimat sem a fenébe, de nem volta megy ma született bárány. Inkább egy fekete. Janie sem volt talán ez alól kivétel. Így mostanra elkezdtem mindent szépen, lassan rendbe hozni. Apámék dolgai egyáltalán nem érdekelnek leginkább sógornőm és a húgaim felé próbálok nyitni és el jött az idő, hogy unokahúgom se maradjon ki a sorból.
Ezen gondolatok közepette indultam meg a Tetőtéri kilátó felé. Kicsit kiakartam szellőztetni a fejemet és végig gondolni miként is indítsam meg a beszélgetés szálát majd Janie felé. Nem feltétlenül könnyű az ilyesmit meglépni főleg egy akkora érzelemmentes idiótának mint amilyen én vagyok. Könnyebb a cinizmus felé menetelni mint, hogy kedves bájcsevelyt elkezdjek valakivel is. Nem azt mondom, hogy feltétlenül rossz, viszont nehéz. Az érzelmeimet sohasem mutattam ki senkinek, nem hiába vagyok egyedül és amúgy is alig járok haza. Csak akkor jelenek meg mikor nagyon szükséges mint például valaki születésnapján vagy névnapján. Igaz olykor ezeket is másképpen szeretem megoldani mondjuk elviszem valamerre a szerencsés nyertest. Annyira el vagyok bambulva a saját gondolataimban, hogy észre sem veszem, hogy amúgy van itt valaki. Mikor felemelem a fejemet akkor pillantom meg gondolataim főszereplőjét. Ez valami új fajta képesség mostanában nálam? Azok vannak az adott helyeken akin nagyon sokat gondolkodom? Kicsit össze is vonom a szemöldökömet majd lassan elé sétáltam és úgy néztem le Janie-re. Figyeltem őt így amikor felnézett nem kerülte el figyelmemet a vörösség. Sírt. Egy kicsit összevonom újra a szemöldökömet, az is érdekes volt mennyire elszeretné takarni a kis ládikát.
- Szia Janie, mondjuk úgy, hogy elmélkedni akartam, de mostanában elég érdekes dolgok történnek, ha én valahol megjelenek. – válaszolom neki higgadtan majd lassan leültem mellé és könyökeimmel támaszkodom combjaimon összefonva ujjaimat úgy nézek rá unokatestvéremre.
- Mi történt? Látszik, hogy nyomja valami a szívedet. Tudom nem vagyok egy igazi érzelem bomba, de elmondhatod, ha szeretnéd. – fürkésztem őt némi aggodalommal. A Troops-okra eléggé rá jár valami átok. Szerintem valamiféle hibát vétettünk nagyon, hogy ezt el kell viselni. Igaz a szülők maguk egy elég nagy átok.
- Amúgy is beszélni akartam veled. Először viszont mesélj. Mit hoztál fel magaddal? – óvatos kérdés volt amire, ha akar nem válaszol. Rossz szokásommá vált az auror lét alatt, hogy mindenre odafigyelek és próbálom jobban kiellemezni. Na nem mintha ez tinédzser vagy gyerekkoromba más lett volna. Mindig ki akartam ismerni kivel állok szemben, ez sajnos olykor a családomra is kivetül. Az pedig, hogy fájóan megmondom mit gondolok, talán ezen is majd csiszolnom kell. Nem vagyok én a finomkodás embere, szóval így miként sikerül ezen csökkentenem, hogy ne legyek egy tapintatlan ficsúr. Magam sem tudom, talán ehhez is kelleni fog némi segítség löket. Az pedig majd kialakul… azt hiszem.
✦