2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Furcsa ez az egész, hiszen nem szokásom érzelmeket táplálni senki felé, de most úgy tűnik, hogy nem tudok mit tenni ellene. Hiába kerülgettük egymást Nicolassal, hiába volt egy időre ott Lance, ez most mégis egész más, mint eddig bármi. Tényleg hasonlítunk és bár vannak bennünk különbözőségek is, de neki valahogy eltudom hinni, hogy akár még sikerülhet is, talán tényleg megnyerhetem ezt a versenyt és ha még sem, lehet hogy az se akkora szégyen? Már így is épp eleget bizonyítottam, ami az apámat nem érdekli különösebben. És végül a legnagyobb titkomat is megosztom Nickkel, amivel még magamat is meglepem, de a reakciója már nem tetszik egy idő után. Hogy keressem meg a testvéremet? Felkavarjam az állóvizet még jobban? Az apám így se tart sokra, ha ez kiderülne biztos, hogy másképp nézne rám, sőt jó eséllyel hibáztatna is, amiért így elszúrtam és lehet, hogy öt éves voltam, de kétlem, hogy képes lenne ezt figyelembe venni. Végtére is miattam került anya szanatóriumba, miattam esett szét a családunk és valószínűleg e miatt nem tud apám úgy nézni rám, ahogyan kellene most sem, elismeréssel azért, amit eddig elértem. Ezért is csattanok úgy fel, tönkretéve a pillanatot, ami pedig olyan szép volt. - Jó éjt! - ennyit sikerül csak kiböknöm, pedig sokkal több minden kavarog a fejemben. Azt hiszem én is szerelmes vagyok, most igazán tényleg és ilyet még nem éreztem. Kicsit talán ijesztő is és hát hajlamos vagyok a jó dolgokat tönkretenni magam körül, ahogyan Lancetől is leléptem inkább, amikor kezdtek a dolgok komolyra fordulni. Vajon elkövetem újra ugyanazokat a hibákat, vagy Nicolas elég kitartó, hogy a rémes jellemem mellett is elviseljen majd? Végtére is mindkettőnknek vannak bőven hibái, de ez nem jelenti azt, hogy mindent kibírunk, amit a másik tesz. Azért persze elülteti a bogarat a gondolataim között, hogy talán megpróbálhatnám megkeresni a testvéremet. Nem tudom, hogy mi a jobb. Elfogadni, hogy örök életemre ezzel a súllyal a lelkemen kell élnem, vagy megkeresni és elviselni a követkeményeket, hogy az apám vajon hogyan reagálna, ha megtudná mi történt. Talán, ha megtalálom a testvéremet akkor enyhítaném valamelyest a reakcióját. Nem tudom, hogy vagyok-e elég erős ahhoz, hogy ezt megkockáztassam. Mégis kissé megkövülten nézek Nicolas után, hogy aztán halkan sóhajtsak egyet. Kicsit még nézegetem az érmeket és kitűntetéseket, aztán visszatérek a szobámba, de legalább a bonbonos dobozt már nem célzom meg újra.
//Tényleg cukik, sikerül megpuhítani Justicet. Köszike a játékot! //
- Persze hogy igazam van. Kevés dologban voltam még ennyire biztos. A másik Te vagy. – Fonódnak össze a karjaink egy újabb elmélyült csókban. Talán mindketten erre a fájdalmas szerelemre vártunk, nem voltunk egyek, csak szenvedtünk a másik nélkül. Talányos utakon jártunk, ám kellett ez az út egymás nélkül, hogy megtanuljuk felismerni azt, aki ténylegesen is illik hozzánk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Justice külseje, ruhában, vagy ruhátlanul ugyan maga a tökély, mégis az esze, a jelleme az, amely vonz, igazi társ alapanyag, aki mellett mégis izzó szenvedéllyel éghetünk, s nem fullad unalomba, megszokásba a dolog. Akihez tíz év múlva is szívesen nyúl az ember, akivel mindig van megvitatni való téma, megvívni való csata. Igen, magamban még ki is mondom, hogy feleség-alapanyag. De egy pár érzékibb csók után talán korai lenne még ilyssmit bedobni, mert hagyna maga után egy Justice alakú lyukat, ha rémültében átrohanna a falon. Rosszabb esetben engem dobna át rajta. De igen, ki más lehetne a McCaine-ház úrnője, ha nem ő? A hugaim már végképp nem ott laknak, a kastély mondhatni az enyém, noha a szüleimnek nem volt végrendelete, vagy ha volt is, sosem került elő, én pedig sosem hagytam el az ingatlant, a nevemmel együtt amolyan ténylegesen örökség, amivel megőrizhetem az emléküket. Az utóbbi években ugyan a csengő leányhang hiányában igen magányos volt már az épületben élni, de látok rá esélyt, hogy ez megváltozzon. – Nyilván igen. Valaki annyit hazudik, hogy már el is hiszi ő maga is. – Felelem elismerve, hogy én is egy jó ideig hitegettem magamat, hogy Lioneah jól van, hogy nem vagyok rossz ember, és ehhez hasonlók. A valóság metszően hideg. Szembe kell néznünk vele, még akkor is, ha éjszakánként tépelődve, nyomasztóan keserű árnyként vetül ránk, hogy mik is vagyunk valójában. Hogy aztán úgy döntsünk, hogy élni akarunk, tenni elsősorban magunkért, majd ezen továbbfejlődve; másokért. Nem lehetünk magányosak. Az öli meg az embert, nem a betegség, az átok, vagy az öregedés. Amikor már nincs kiért, miért tenni. A felcsattanásán egy percre felugrik a szemöldököm, hogy aztán megértsem, ebben nincsen jó megoldás. Ahogyan hátrébb lép, én nem követem, hagynom kell hogy olyan döntéseket hozzon, amelyben nem egy pincsi kutya követőre van szüksége. – Ezt neked kell eldöntened. Amit mondtam, amellett kitartok. Belédszerettem, és hiszem, hogy megnyerheted ezt a versenyt, de nem ettől leszel jobb, vagy több. Majd beszélünk. Jóéjt. – Köszönök el végül, a drámába most kár lenne belemenni, azzal csak elmérgesedne az éledő viszonyunk. Különben sem áll jogomban olyan tanácsokat adni, amibe még érdemben nem látok bele. Az idő majd talán erre is gyógyírt nyújt. Sarkon fordulok, és visszatérek az akadémia folyosójára. Bármennyire is kizökkentettem a végén, az édes csókok bizsergése még órákig ott lesz az ajkamon.
//Nagyon cukkerek! Ha írsz ide zárót, addigra befejezem az új karit, és írok kezdőt^^//
Lehet, hogy igaza van és ezen végképp nem kellene aggódnom, hogy bárki elvárja, hogy tényleg auror legyek. Egyelőre még nem tudom, hogy tényleg ezzel akarok-e foglalkozni, bár valahogy sose gondoltam át, hogy mivel is akarok. Azt hiszem ebben igaza volt az apámnak, hogy bármennyire is okoz vagyok, mégis csak a pillanatnak éltem, a kis játszmáknak, az intrikáimnak és nem azzal foglalkoztam, hogy mi lesz majd holnap és főleg nem azzal, hogy mi lesz majd a tetteim következménye. De ez már egyre inkább foglalkoztat és nehéz nem gondolkodni rajta, ha már egyszer elkezdted. - Talán igazad van. Az iskolát mindenképp befejezném úgyis. - aztán még lenne időm eldönteni, hogy mit is akarok pontosan. Most abban biztos vagyok, hogy azt akarom, ami történik és nagyon is jólesik a csók Nicolasszal. Azt hiszem tényleg jó döntés volt, hogy sokáig csak kerülgettük egymást. Talán tényleg van, amikor nem az a jó, ha kapkodsz és egyértelmű, hogy ő ismeri a gyengeségeimet is és valahogy nem riasztja el, pedig még a legsötétebb titkomat is bevallom neki, amiről az égvilágon senki sem tud Talán butaság azt hinni, hogy nem él majd vissza vele, de... mégis valahogy bízom benne, pedig nem szokásom. - De nem mindegy, hogy milyen volumenű az a hazugság, nem? - húzom el a számat egy pillanatra, hiszen biztosan akad, aki csak apróságokban füllent és olyan is, mint én, aki nagyon komoly dolgokban. Részben Nicolas is ide sorolható, hiszen ő meg kioltott egy életet, még ha hirtelen felindulasból is, de akkor is megtette. Vajon léteznek egyáltalán jó emberek, akik soha sem követnek el semmi rosszat? Néha úgy érzem, hogy erre semmi esély sincs, hogy mindenkiben van valami rossz, de néha mégis csak jó hinni benne, hogy akadnak igenis makulátlan lelkek is. - Megkereseni? - lepődöm meg és egy pillanat alatt megváltozik még a tekintetem is. Nem lehet eldönteni, hogy ijedtté válok, vagy csak visszahúzom a falakat magam köré, de hátrébb lépek egyet ösztönösen. - Nem emlékszem szinte semmire róla, de én nem... nem akarom megkeresni. Ha megtenném, ha kutakodnék azzal bevallanám... mindenkinek! Nem tehetem. Az apám, ha megtudná... Nem mondhatod el senkinek, érted? Nem lehet! - egészen felcsattanok a végére, talán kissé hisztérikussá is válok. Azt hiszem nem érti. Ha keresgélni kezdünk annak nem lehet jó vége. Az egész kiderülne. Az apám megtudná, hogy mi történt, az anyám talán még rosszabb állapotba kerülne, főleg ha kiderülne, hogy az öcsémnak rossz sora volt, netán... már nem is él. Bármi lehetett a következménye a tettemnek és azzal már megtanultam együttélni, hogy ez szétzilálta a családomat. De az, hogy még ennél is rosszabb legyen, nem fog menni. Nem tudom, hogy együtt tudnék-e élni valami még komolyabb következménnyel akár.
Kivárok, türelmesen állom a tekintetét, amit oly bizonytalanul kapkod. Mintha most mutatná meg az igazi arcát, amit én reméltem a csinos pofi mögött. Felém sosem játszotta meg magát, a csábítós, bazsalygós stílusán jót mosolytam ugyan, de nem ezért kedveltem. Kár lenne tagadni, külsőleg odavagyok azért a sötét tekintetért, ám az, ami olykor kiül az arcára, az útkeresése, s hogy sosem hagyja magát úgy igazán el.. Nos igen, valóban ő illik hozzám. Felsorolni sem tudnám a korábbi lányokat, akik környékén megfordultam, de valahogy senki sem volt Justice-hoz való. Talán meg is rémülne, ha tudná, hogy milyen terveim vannak vele. Vagy pont akkor lepődve meg, és ugrana szerelmesen a nyakamba, hogy a sötét múltunk ellenére netán én vele, és csak vele tudnám elképzelni az életemet? – Én nem törődnék ezzel? Ha van egy végzettséged, okleveled, mindenki legyen hálás, ha abban akarsz elhelyezkedni. – Ingatom a fejemet a haját simogatva. A családunkból csak én készültem aurornak, hogy továbbvigyem a szüleim örökségét, s most, hogy Seraphine megpróbálja, igazán nem várhatom el tőle, hogy miután elvégezte az akadémiát, csakis muszájból ő is az életét kockáztassa. Mindenesetre büszke lennék rá, elvárások nélkül! Összefonódunk egy érzelmes csókban, s mindez magában foglalja az ismerkedés kezdeti vágyát, mégsem oly visszafogott, mintha valami első randiról lenne szó. Szerepet játszanak a végtagok, a karok is, ahogyan a szinte fekete tincsekbe túrok, teljes testemmel magamhoz vonom őt. A múltja aggaszt, nem is kicsit, ám nem azért, amiért ő gondolja. – Mindenki így tesz. Hazudunk a világnak, s ezzel együtt magunknak is. Mintha minden szép és jó lenne. Tudod ez azért van, mert mindannyian a saját történetünk főszereplői vagyunk. – Ismerem be, hogy én aztán tudom, hogy Justice miről beszél, nem lehet úgy tenni, mintha az ember hagyná, hogy esetlennek lássák. Még a hugaim előtt sem mutattam meg, hogy mennyire mélyen vagyunk. Megvolt a maguk baja, segíteni nem tudtak volna. Az ember egyedül van a sötétben, mint ahogyan a születésben és a halálban is. – Ha ennyire foglalkoztat, magától nem fog megoldódni. Segítek neked megkeresni. Sajnos a sötét múlt az számtalanszor visszacsap, de most előny lehet, rengeteg az ismerősöm. Mire emlékszel róla? Valami különlegesebb ismertetőjegy? – Talán ez lelkileg is összefűz minket, Justice jól tette, hogy megosztotta ezt velem. Tegyük fel, hogy egy pár leszünk, akkor úgyis látjuk a másikon, hogy valami bántja, így együtt kell megoldanunk a minket érintő kérdéseket, problémákat. És magamtól is szeretnék segíteni, nyilván jobb szeretem, ha jó kedve van és mosolyog, de nem azért szeretem, mert mindig vidám, hanem mert az, aki.
Nem felelek, hiszen nem szoktam meg, hogy bárki is bízik bennem, vagy bízni akar. Vajon tényleg én is megtenném érte? Valami azt súgja, hogy azt hiszem igen, bármennyire is meglepő lenne ez, mert egyébként tudjuk jól, hogy nem vagyok valami megmentő típus. Az aurorság is azért érdekel csak, hogy az apámnak bizonyítsam. De mi van, ha közben megtetszik a dolog és tényleg eltudom képzelni magamat úgy, hogy másokon segítek? Annyi lehetetlen lenne? Nem is tudom, talán... nem is? De egyelőre ezt még így nem tudom kijelenteni. - Igen, bár aztán ki tudja, hogy nem néznének-e ferde szemmel ránk, ha aztán mégse. Igaz van, akinek attól még ott a suli, amit befejezne mondjuk. - hiszen én is látványmágu szakra járok, igaz már nem sokáig, hiszen az utolsó évemet fogom elkezdeni szeptemberben, de akkor is még van egy évem, hogy eldöntsem akarok-e auror lenni. Ha már ennyit végigtoltam az egyetemből, akkor biztos, hogy nem fogom csak úgy otthagyni. Nicolas viszont gyorsan kiveri ezeket a kérdéseket a fejemből a csókkal, ami talán nem is olyan meglepő, sőt lehetésges, hogy már régóta a levegőben lógótt, csak mindig akadt valami, ami közbeszólt. Most viszont nincs, hiszen egyértelmű, hogy passzolunk. A múltunkban vannak pocsék részek, követtünk el jócskán hibákat és a körülöttünk lévőknek meg van rólunk a véleményük és hát nem ritkán nem túl jók ezek a vélemények. De a csók most kicsit mindezt elfeledteti egészen addig, amíg végül újra szóra nem nyitom a számat. Úgy érzem, hogy bármibe is bonyolódnánk előtte muszáj elmondanom. Végre valakinek az igazat arról a sok-sok évvel ezelőtti esetről, ami bármennyire is tagadtam mindig, igaznis nyomja a lelkemet. - De én azóta se beszéltem erről senkinek Nicolas. Tökéletesnek állítottam be magamat, mások titkaival éltem vissza, miközben nekem volt talán a legkomolyabb titkom. - sóhajtok egyet. Furcsa érzés, hiszen tényleg mintha csak legördülne egy hatalma kő a lelkemről most, hogy legalább már beszélek róla. - És azóta se mondtam el senkinek, később sem és ahogy telt az idő egyre lehetetlenebbnek tűnt. Az öcsém talán valahol odakint van a nagyvilágban, talán még él és senki se tudja, hogy hol és mi van vele. - és igen az anyám ezért került szanatóriumba, mert képtelen volt feldolgozni az eltűnését és hogy sose került elő. Ezért romlott meg a kapcsolata apával, én pedig évekig csak annyit fogtam fel belőle, hogy több idő jut rám. Persze addig, amíg meg nem értettem, hogy igazából ez sem igaz, hiszen jó ideig a kutatással voltak elfoglalva, aztán anya bekerült az intézetbe miután összeomlott, apa pedig a munkába temetkezett. Csak én állítottam be úgy magamnak, hogy apuci pici lánya vagyok, miközben még azért sem kaptam egy gratulációt sem, hogy elsőként találtam meg őt az első feladatban, vagy hogy minden évemet kiváló jegyekkel zártam a Roxfortban. Lehet, hogy öt voltam, de akkor is tönkretettem a családomat és ezt azóta se ismertem be.
Semmi értelme valami kiskutyásan cuki, nyálas szöveget lenyomnom, hogy azért tettem, mert én valóban látom őt, és nem csak a külseje érdekel. Pontosan tudja, hogy hosszú éveken át azért nem nyomultam rá az összepillantásokon túl, néhány elelejtett mosolyon át, mert nem akartam bántani, lehúzni a saját szintemre. Megtehettem volna, hogy beállok a sorba, utána koslatok, de mi értelme lett volna? Ez több mint vonzalom, és ha az ember igazán szeret valakit, megtanulja elengedni, az ő érdekeit nézni. Justice eddig sem tűnt boldognak, de mellé talán valaki olyan illett volna, aki magával is tisztában van. Eddig nem voltam. Fel kellett építeni a saját énképemet, ismét hinni abban, hogy van értelme küzdeni, óvni a húgaimat. Talán sosem mosom le magamról a sötét alak jelzőt, ez már így marad, ha az ember szembenézett a saját démonaival, már nem lehet valami szende kiskatona, aki hisz a háború létjogosultságában. Képes vagyok eszközként tekinteni a sötét mágiára, az erőszakosabb módszerekre. És nem leszek tőle többé rossz ember. – Bízom benne, hogy te is megteszed majd. – Igen, ez a legreálisabb válasz. Az, hogy mennyire tetszik nekem csupán a jéghegy csúcsa. Ez valami komolyabb. Barátok, lelki társak is lehetünk, akik egymás hátát is tudják védeni különösebb lelkizés nélkül, de olykor bizony szükséges felhúzni a másikat a padlóról. Be kellett ennek érnie. Az pedig, hogy mások nem tették volna meg.. Hát igen, aki előnyös külsővel rendelkezik, annak jobban meg kell küzdeni az őszinte barátokért, hiszen csak egy jó kis numerát látnak benne. – Kétlem. Teremthetnek elvárásokat, de senki nem írta alá a jelentkezéssel, hogy auror is lesz. Ez olyan, minthogy elvégzel egy kötő tanfolyamot, hogy aztán mégse legyél olyan, aki ruhákkal foglalkozik. Nyilván kevés az auror, de.. érted. – Ingatom a fejemet, hogy aztán átkaroljam. Egyértelműen sok a félelme, amit jó lenne felderíteni, megérteni. A türelem sosem volt az erényem, mindig azonnal akartam mindent. Kivéve Justice esetén. Nála kész voltam elengedni a vágyakat, lelki szintre terelni. Most, hogy így kimutattam, hogy nem csupán valami incselkedés ez köztünk, egyre többet beszél arról, amitől fél, ami bántja. A végén még kiderül, hogy tényleg illünk egymástól. – Te jó ég.. Justice, hát ez az, ami ennyire rág belülről? – Karolom át a derekát, hogy elvonjam a vitrintől, és kicsit arébb lépjünk. Azt gondolja, hogy itt fogom hagyni? Annyi mindenen mentünk már át külön-külön, és ha most itt az esély, hogy valamit együtt oldjunk meg.. Ez esély arra is, hogy javítsunk az életünkön. – Öt éves voltál.. Ilyenkor még nem is alakul ki az igazi öntudat. A legtöbb ember legbelül még mindig akaratos gyermek, ezt sosem tudjuk elengedni, de akkor.. azon a ponton még senki nem várhatott tőled józanságot. Meddig vádolod még magad? Mikor fogod elhinni, hogy te is hibázhatsz?
Ebben igaza van. A kutya se nézi majd, hogy hányadik helyen végeztem az Akadémián, sőt azok, akik most Kiképzők lehet, hogy pocsék jegyekkel bukdácsolták végig a Roxfortot és nem feltétlenül voltak iskolaelsők, de hát még nem is biztos, hogy szeretnék egyáltalán auror lenni, csak az apámnak megmutatni, hogy mire vagyok képes A fene tudja, hogy van-e persze értelme, mert lehet, hogy ettől se változik majd az ég világon semmi, de ha meg se próbálom... - Azért kösz... hogy kirángattál. Más nem tette volna meg, bár ez főleg rajtam múlt. - nincsenek éppenséggel barátaim és ez egyértelműen az én saram. Mindig is inkább azzal voltam elfoglalva, hogyan használjam fel az infokat, amiket másoktól kaptam. Így nehezen alakulhatott volna ki bármiféle baráti kapcsolatom bárkivel is. Mindig azt mondtam, hogy nem is hiányzik, de talán néha nem lett volna rossz beszélni bizonyos dolgokról, ahogyan akadtak dolgok, amiket elmondhattam például Lancenek, legalábbis egy ideig. De neki se hagytam, hogy túlságosan megpuhítson. Nicolasnak vajon miért sikerül? Lehet, hogy azért, mert ő nem akarja, csak az egész úgy megtörténik? - Talán csak nem mondják ki... - hogy igenis azt várják, hogy akik itt végeznek azok majd erősítik az auror vonalt, hiszen mi értelme lenne ennek a rendkívüli lehetőségnek? Mindenki tudja, hogy szarban vannak. Túl nagy a nyomás és egyre kevesebb az aktív auror a kómások miatt és persze mert akad, aki inkább a családjáva lenne, mint hogy kockáztassa az életét ilyen komoly fenyegetéssel szemben. Hogy meglep-e Nicolas lépése, magam sem tudom. Valójában nem, sokkal inkább jól esik és finoman hozzásimulva viszonozom az óvatos csókot. Nem valami komoly egymásnak esés ez, ami két olyan zűrös alaktól, mint mi akár elvárható is lenne. Végül, amikor elszakadunk kicsit hátrébb húzódom, de épp csak alig, hogy a szemébe nézhessek, a hozzásimuláson nem változtatok. Túlságosan jól esik a közelsége. span style="text-shadow: 2px 2px black, 2px 2px 3px #120900;">- Volt egy öcsém. - szakad ki belőlem, mintha csak mindig is ki akart volna törni és most úgy érzem, hogy megtehetem, hogy végre őszinte leszek. Ami miatt talán mindig is kizártam másokat, a lelkiismeret-furdalás, ami sok éve emészt már és amit persze letagadtam magam előtt is. - Elrabolták, amikor öt voltam... mellőlem vették ki a babakocsiból és én csak hagytam, talán örültem is neki. Te sose tettél volna ilyet a húgaid ellen. - sóhajtva sütöm le a pillantásomat, de mégis nagy kő gördül le a szívemről már csak azzal is, hogy elmondtam. Életemben most először beszélek róla, eddig még sose tettem és ki tudja, talán Nicolas most lép majd hátrébb, hiszen számára fontos a család, én pedig lényegében szétziláltam a sajátomat és nem biztos, hogy jó kifogás az, hogy csak öt éves voltam és nem fogtam fel teljesen, hogy mi történt. Talán az apám azért is nem hisz bennem, mert ha tudat alatt is, de egész életében hibáztatott.
-Igen, tételezzük fel. És mégsem kell vele törődni. Az akadálypálya önismereti kérdés. Magadat kell legyőzni. Ha mégis úgy döntesz, hogy auror leszel, a sötét varázslók nem fogják nézni a bizonyítványaidat. Csak az számít, hogy ellenük mit nyújtasz. – Ingatom a fejemet, igen, Justice mindig is központban akart lenni, az én figyelmemet is felkeltette az örökös győzni akarása, hiszen nagyon keményen odateszi magát. Amikor majd élethalál harcot vív, a reflexei fogják megmenteni, nem pedig egy helyezés. Ettől még megértem, az apja tiszteletét is ki akarja érdemelni, és ez jól van így. Én is gyakorta gondolok arra, hogy ha élnének a szüleim, vajon mit gondolnának a vaddá sikerült életemről. Most próbálok visszatérni önmagamhoz, hogy ne hozzak több szégyent a McCaine névre. Elnéztem most egy-két napig, hogy Justice maga alatt van, sebeket nyalogatni ér, bizonyos szintig. Ha mégis fontos neki az, hogy győzzön, akkor ne pusztítsa tovább magát, hanem üljön vissza a nyeregbe. Az édesség tömése nem a legjobb módszer. Csak gyors energiát ad, aztán elemészt mindent. – Néha magamat is meglepem. – Simítok ki egy sötét tincset az arcomon, Justice és én, már látjuk egymást, a másik igazi énjét. Mondhatni a gyermekit. Vele el tudom képzelni azt, hogy önmagam lehet, hogy lehet még boldog szakasza az életemnek. A hugaim felnőttek, a saját útjukat járják, itt az ideje, hogy én is irányba álljak. Elérünk a vitrinhez, ahova én már odaképzelem az ő nevét, de Justice még nagyon bizonytalan. Magam felé fordítom, hogy a tenyereimbe fogjam az arcát. Én nem vagyok egy a sok közül, aki utána koslat. Nem csupán a külsejével bűvöl el, s jól sejti, én is unom már a semmitmondó vadászatot. – Senki nem várja, hogy aki elvégzi, netán megnyeri az akadémiát, az auror is legyen. Ez egy verseny, egy játék, ahol a döntés rajtad áll. Azt pedig úgyis tudod, hogy mindig beléd voltam zúgva. Ezen viszont nem változat semmi. – És most ezen a ponton, puhán, végtelenül puhán megcsókolom. Őszintén, egyszerűen, vágyakozva. A sok összenézés, az, hogy csak azért sem hajtottam rá, mert nem akartam bántani, végül ide vezetett, a sorsom, az érzelmeim ellen végül nem küzdhetek. Szeretem őt, és ha minden el is veszett, ezt tudnia kell. Talán sötét alak vagyok, gyilkos is, aki már nekikeseredett, jobban mint Justice azt gondolná, egyúttal pedig valaki, akinek még talán jár a megváltás.
- Jól van, akkor ez a Blaine csak ügyes, vagy mázlista, vagy mindkettő. - vonom meg a vállamat kissé elhúzva a számat, hogy ennyire védi a társait. Mármint a rendszert, bár megértem, hiszen ő is ennek a tagja és bizonyára neki sem esik jól, ha azt mondom van mód rá, hogy részrehajlóak legyenek a bírák. Akkor viszont marada pocsék érzés, hogy a srác lenyomott és valahogy fel kell szívnom magamat a következő fordulóra, hogy legyen esélyem. Ez a nehezebb része, mert most úgy érzem magamat, mint aki veszített, pedig a második helyen állokk nyolcszáz emberből, ami akárhogy is nézzük egyáltalán nem rossz, csak hát mégis úgy érzem, hogy az apámnak akkor tudom megmutati mire vagyok képes, ha győzök. Egy második hely erre egyszerűen nem elég. - Furcsa egy alak vagy te Nicolas McCain. - mosolyodom el, de valójában igaza van. Izgalmas dolog vágyakozni, bár én eddig még főleg csak úgy éltem meg ezt, hogy értem vágyakoztak, most pedig egyre inkább úgy érzem, hogy kezdem megtapasztalni a másik oldalt is. Tetszik ez a srác. Eddig is volt benne valami, ami vonzott, talán a sötét sármja, de azóta, hogy nap mint nap találkozunk az Akadémián ez csak még jobban felerősödött és hát lássuk be még figyelmes és kedves is, ami azért nem utolsó szempont. Ki tudja, talán lenegedem lassan a folyamatos játszmázást? Lehet, hogy nem érdemes örökké így viszonyulni a kapcsolatokhoz. - Na lássuk, mit találtál ki! - sorolok be mellé, amikor már készen vagyok. Azért kár lenne tagadi, hogy meg van annak az izgalma, hogy itt mellette öltöztem át, még ha hátat fordítva is és biztos vagyok benne, hogy ő pont ugyanígy érzett. Csendben követem ezúttal, nem csacsogok és nem is próbálok a bizalmába férkőzni, hiszen az azt hiszem már rég megvalósult. Amikor beérünk a terembe csendben nézem végig a kitűntetéseket, kupákat és a többit, hogy aztán megálljak ott, ahol ő is. Néhány pillanatig csendben és hosszan nézem azt, amelyik még arra vár, hogy nevet véssenek rá. [- Talán... - tudom, hogy magabiztosabbnak kellene lennem és határozottabbnak, de ezután a forduló után akkor is nehezen megy. [- Igazából azt sem tudom akarnék-e auror lenni, épp csak... - sóhajtok egyet. Hát igen, lehet hogy nem elég motiváció az, hogy megakarom mutatni az apámnak, hogy képes vagyok rá. De hát ott ez a Blaine, akiről mind tudjuk, hogy valójában nem is érdekli ez az egész, csak az apja miatt van itt, aki elvárja tőle a jelenlétet. És mégis ennek ellenére jelenleg az első helyen áll.
- Ez nettó faszság. Kezeskedem a többi segítőért, és együtt szoktuk kiértékelni a munkátokat a kiképzőkkel. Mágikusan visszanézzük, hogy ki mit bénázott. Bele sem lehetne nyúlni, én is hiába nyomnálak téged előre, aki nyer, az becsületes nyer. Ha pedig elront valamit, akkor nincs mód rá, hogy bárki segítsen neki. – Az más kérdés, hogy fel lehet tüzelni, mint ahogyan én próbáltam Titanille-t az elején, de annyi belefér, drukkolni ér, az eredményt befolyásolni pedig nem is lehetséges. Az, hogy Justice ennyire elől van, nem csupán a véletlennek köszönhető, mint ahogy Mitchell is letett már valamit az asztalra, de mondhatnám a húgomat, Herbs-et, és tulajdonképpen én még Titanille eredményeiben is hiszek. Lehet, hogy a balszerencse a társa, viszont a makacsságát nem vitathatjuk el. És nem ilyen lenne egy auror? Kérlelhetetlen, megy előre, még vérmocskosan is. Igaz, azt Justice is megtette a pagodában, nem csupán mellbedobással győzött. – Tudom, hogy te nem vagy a letámadások híve, ennyire már ismerlek. És talán egykor nem voltam úriember, és mi lett a vége? Sikerült majdnem elszúrnom az egész életemet. Most már több kell ennél. Különben is, hát nem izgalmas dolog vágyakozni? – Azért lássuk be, tudom én, hogy Justice nem csak azért kerülget, mert segítő vagyok. Alaposan összenéztünk már az elmúlt években, de mivel nagyon hasonlóak vagyunk, talán azért is nem lett ebből semmi, mert két dudás egy csárdában. Felhúzom az ujjára a gyűrűt, puszit is kap, amitől lássuk be, még nekem is sikerül belebizseregni, pedig én adom. Na jó, Justice illata még akkor is érzékien finom, ha rombolja magát a csokival. – Nem, persze, hogy nem. Mindenből jónak kell lenni. Ez már az éles tesztelése annak, hogy egy auror sem tudhatja, hogy milyen ügyhöz riasztják. Készülni kell, és érdemes is. Az se árt, ha nem tömöd magad tele cukorral, ami csak felpörget, aztán bánod az egészet. Mesélhetnék az önpusztításról. – Kissé sután félrenézek, bármennyire is jóképű vagyok így borostásan, félhosszú hajjal, azért a magamat gyilkoló éveknek mélyen barázdált ráncok is jelzik a nyomát. Mondhatni kiül az ember arcára, hogy milyen életet él. Nem leselkedek különösebben, de van egy pikáns éle annak, hogy elfordul, hiszen tényleg vibrál köztünk a levegő, Justice pedig nem olyan lány, aki bárkinek odadobja magát. Akkor nem is kellene nekem. Azért a bugyiján keresztül átsejlett valami, így közelebbről azért más a helyzet, mint a pagodát messziről figyelvén. Amikor kész van, akkor kitárom az ajtót, és mutatom az utat. Nem a kiképzőtermek felé megyünk, hanem a kadétok által sosem látogatott, mivel lezárt szárny felé, ahol egy titkos kulccsal megnyitom az átjárót. Serlegterem. Miután az akadémia össze van kötve az auror parancsnoksággal, ez valahol félúton van. Egy üvegvitrinben több mint száz évre visszamenőleg vannak kitéve mágikus mozgó bajnokok képei, serlegek, trófeák, akadálypályák győztesei, királynői kitűntetések (1978. Philip Samuels), hősi érmek, és az utolsó keretnél már ott van a nem kis kupa, alatta pedig egy aranytábla, most még csupán félkészen. – A 2002-es I. Aurorakadémia győzese. Én már látom rajta a Justice Simmons nevet. Na és te?
Tény, hogy elég könnyen sikerül kiismernem az embereket, bár azét Nicolas esetén van, ami nem világos mindig elsőre. Az egyértelmű, hogy van közöttünk vonzalom, viszont az még nagy kérdés, hogy mit kezdünk ezzel. Túlságosan hasonlóak vagyunk, de közben mégis vannak köztünk ellentétek is és ezeket egyáltalán nem biztos, hogy nem mélyítené el valamiféle kapcsolat. Ki tudja, hogy hosszú távon az én lappangó bizonytalanságom és az ő zárkózottsága nem szülne e igazán rossz kombinációt. Aztán persze lássuk be, hogy egyikünk sem a tartós és hosszú távú kapcsolatok szakértője. Lehet, hogy csak gyengítenénk egymást, erősítés helyett, habár ezúttal azért úgy tűnik, hogy sikerül kirángatnia a kellemetlen depresszióból, amibe hagytam magamat belesüppedni. - Én... nem hagynám, de ha nem rajtam múlik? Mi van, ha... - elhúzom a számat és megrázom a fejemet, mert talán nem fair a részemről, hogy azon agyalok csak azért jutott odáig, mert vannak kapcsolatai. De hát miért ne lehetne erről szó? - Mi van, ha a győzelével akarja bizonyítani a Minisztérium, hogy hiába fogadják el nehezen a fajtáját megnyerhet egy ilyen versenyt? - bököm ki végül, de aztán legalább már összecsukom a csokis dobozt és félre teszem az ágyon. A fenébe is, nem kellene bundára fognom, hogy megelőzött. Lehet, hogy a végén győzni is fog, benne van a pakliban. Vagy tényleg ügyes, vagy egyszerűen rohadt mázlista és mindig jókor van jó helyen. Sőt, azt pletykálják kavar az egyik Segítővel. Mondjuk e téren van rá esély, hogy rólam is keringenek hasonló pletykák, pedig én szoktam ezeket terjeszteni és nem mások rólam. - Szóval te valamiféle úriember vagy. - mosolyodom el, ahogyan a kezemet felé nyújtom, hogy felhúzza rá a gyűrűt. Azért mégis csak így igazán szép gesztus, én pedig utána megtudom csodálni az ujjamon. Határozottan jól áll. Ismer annyira már ilyen rövid idő alatt is, hogy tudja, hogy milyen lehet az ízlésem. Azért ez nem rossz dolog, sőt, határozottan tetszik, hogy mintha kezdene belém látni, ami még nem sokaknak sikerült. Lance egészen ügyesen bontotta meg a felszínt, de a tómélyi világ még nekem is sok volt és ki tudja, talán nem is passzoltunk össze igazán, csak a hatalom lehetősége vonzott, no meg a mondhatni hercegnő szerep mellette, és persze a különlegessége. - Futni tényleg nem akarnék, bár a legutóbbi próba után... Te szoktad tudni, hogy mi várható? Tudom, nem mondhatod el, de ez a lelki terror, amit a bazárással műveltek... Kész szadizmus! - amit én egyébként elég jól viseltem, úgyhogy azért egy félmosollyal büszkén húzom ki magamat, hiszen nem omlottam össze, nem fogyott el a levegőm, szóval nem panaszkodom. A familiárisom közen lustán előbújik az ágy alól, de egy pillantás elég most, hogy tudja ezúttal jobb, ha a szobában marad, úgy se megyünk messze. Én pedig kikászálódom az ágyból és felhúzok egy nadrágot a hálóing alá. Kíváncsi vagyok rá, hogy mire gondolt, ezért ezúttal nem kapom le a ruhát csak úgy simán, hanem hátat fordítok neki, amíg belebújok egy melltartóba és arra húzom fel a pólót. Így csak a csupasz hátam látványát kapja meg ezúttal. Azért ez így kettesben mégis csak más, mint amikor az akadálypályán dobtam le mindent. Talán nem tudná visszafogni magát... talán én sem. - Nos hát akkor lepj meg Nicolas McCain! - bújok bele még gyorsan a cipőmbe és már indulásra készen is vagyok. Azért még egy lopott pillantást vetek a gyűrűre is. Szép darab, de tényleg és őszintén szólva még nem nagyon kaptam ilyen ajándékot senkitől.
Valahol tudom, hogy Justice belémlát, ezért aztán nem szoktam vele mellébeszélni. Elmondtam neki, hogy igen, vonzódom hozzá, mint még oly sokan, de volt korábban egy hosszú kiégős szakaszom, amikor nem tudtam mit kezdeni magammal, és ha Chrissy nem ment meg a jövőből, akkor tényleg belehalok. Most már nem csak átlag lányokat akarok megfektetni arra az öt percre, amikor éppen nem kártyázom, vagy sötét alakokba kötök bele. A munkámra akarok koncentrálni, hogy büszkék legyenek a szüleim. Odafigyelni a hugaimra, és igen, ha találok egy lányt, aki illik hozzám, teszem azt Justice, akkor boldoggá tenni! Shanna mintha egy időben nagy szemeket meresztett volna rám, de aztán máshogy alakult az élet, én mindig inkább barátként gondoltam rá. Nem mondom, hogy csúnya, mert nagyon nem, de talán pont akkor voltam annyira magam alatt, hogy ne akarjam őt is a mélybe rántani. Aztán férjhez ment, és tulajdonképpen meg is özvegyült. Jake már régóta halott, csak a teste még nem tudja. Ahogyan Justice csúnyán néz rám, hamiskásan állom a tekintetét. – Igen. Eddig hagytam, hogy pusztítsd magad, mert mindenkinek kijár a sebek nyalogatása. Eddig. ugye nem hagyod, hogy Mitchell botladozva megnyerje a versenyt? – Most várok kicsit, hogy bontogasson. Tudom, hogy egy gyűrűt szerelemből illik adni, vagy eljegyzésre, de ez talán mindkettőt megelőzi. – Ha csak a pőre tested érdekelne, akkor valami parti drogot adok gyűrű helyett. Ettől még nem mondom, hogy ellenemre lenne, csak éppen tehetek én róla, ha a dacos győzni vágyó lelkedért vagyok oda? Nem tagadom, voltak már előtted sokan, mint ahogyan nekem sincsenek illúzióim, főnyeremény vagy.. De most, ez más. – Nem tudom megfogalmazni, úgyis tudja őt, hogy engem nem kell csábítgatni. A gyűrű most tényleg születésnapi ajándék, emlék, még ha nem is lesz belőlünk semmi. Azért egy puszit adok az arcára, még ha maszatos is, de hogy nem akarom most itt a szobájában magam alá gyűrni, az is biztos. Egy csók talán belefért volna, de vagyok annyira tisztességes, hogy ne használjam ki, hogy bánatos. – Az első gondolatom az volt, hogy fussunk egyet, lemozogni az édességeidet. A másodikat fogjuk megvalósítani. – Felpattanok az ágyról, és intek, hogy vegyen azért magára valamit, legalább egy pulcsit. – Majd meglátod, itt van az épületen belül. Nem nagy szám, de talán jót tenne.
Nem szokásom így elhagyni magamat, de most tényleg kellően magam alatt vagyok. Bizonyítani akarok az apámnak és úgy érzem, hogy az csak akkor megy igazán, ha első leszek. Na nem mintha egy 800 főből második hely annyira pocsék lenne, de mi van akkor, ha még lejjebb csúszok? A fizikai feladatok nem az erősségeim, még ha nagyon igyekeztem is eddig megoldani másképp, trükkel, praktikával, ami elég jól is ment és úgy érztem tényleg jól is állok erre... Annyira kiborító volt leesni a második helyre, főleg olyan valaki mögé, akiről szinte mindenki tudja, hogy nem veszi ezt komolyan, hiszen ő maga mondta azon a ki bulin, amit szervezett, persze azt is tilosban, hogy egy időben még ki is akarta rúgatni magát, csak nem jött össze neki. Erre most ő vezeti az egész versenyt! Mennyire igazságtalan! Nicolas kérdésére tehát elsőre csak szúrósan nézek, nem túl kedvesen, amikor a gyomorrontásra céloz a túlzott csoki zabálás miatt. A fene essen belé, hát akkor maximum az lesz a vége, de most nem tud érdekelni. - Ajándék? - erre azért már érdeklődőbbé válik a tekintetem, hiszen hirtelen nem is tudom, hogy mire gondolhat, hiszen a szülinapom óta már hetek teltek el és bevallom nem is igazán szoktam a dologgal komolyan foglalkozni már egy ideje, igazából évek óta. - Ugye, hogy csak egy bohóc? Nem is akart itt lenni, ő maga mondta! - fakadok ki, pedig alapjáraton ez a Blaine egész jó fej egyébként, sőt igazi kis humorzsáknak tűnik, viszont az, hogy pont ő volt, akinek sikerült megelőznie nem igazán tetszik, hiszen egyáltalán nem vette komolyan, én pedig nagyon is! - Gyűrű? Ennyire összemelegedtünk volna Nick? Ha már láttál ruha nélkül, akkor mehet is a gyűrű? - mosolyodom el halványan, miközben a gyűrűt nézegetem, bár még mindig ott van előttem a bonbon, de legalább az ajándék most elvonja annyira a figyelmemet, hogy ne azon agyaljak tovább mennyire szerencsétlen vagyok, legalábbis egy kis ideig, amíg most ez leköti a figyelmemet. Aztán kíváncsian pillantok rá, hogy mire is gondol, hová vagy mire rabolna el. - Hm... hová szeretnél elvinni? - azért még nem pattanok k iazonnal az ágyból, de legalább már kezdek kíváncsi lenni és ez is valami. A gyűrűt pedig gond nélkül felhúzom az ujjamra. Tökéletesen passzol, de ez egyáltalán nem csoda, hiszen mégis csak mágikus világban élünk. Nem olyan nehéz kinyomozni, hogy valakinek milyen és mekkora gyűrű kell az ujjára.
Cseppet sem lepődöm meg, hogy ilyen lengén látom, már volt rajta kevesebb ruha is. Justice tökéletes alakjáról már fantáziáltam, de amióta láttam úgy egy szál semmiben, azóta már ki sem kell egészítem a képzeletemmel. Most sem viszi túlzásba, alig van rajta valami, de most nem azért jöttem, hogy legeltessem rajta a szememet, különben is azt szokta meg, hogy mindenki megbámulja, hát miért állnék be a sorba? Megmondtam már neki, engem nem kell csábítgatnia, így is vonzódom hozzá, csak éppen tudom, hogy a fél iskola, vagy a fél akadémia így van ezzel. Ő pedig szeret másokat kihasználni, és ezzel nincs is semmi baj, én sem vagyok egy szentlélek. A sötét hajával Sophiára emlékeztet, igaz, a mardekáros lánynak zöld a szeme, mint Justice-é szinte koromfekete. – Gyomorrontás a cél? – Kérdezem meg laza vállvonással, sejtem, hogy most maga alatt van, többek között ezért is jöttem. Na meg az ajándékot hoztam, de az most a másodlagos. Az sem zavar különösebben, hogy már mások is tudják hogy nekem ő a kedvencem. Nyilván a farkam vezet, ezt gondolhatja mindenki. Talán így is van, hiszen a testi vágy igen erős, de ha csak a külsőség érdekelne, akkor lettek volna korábban is szép barátnőim. Már magamból is ki vagyok ábrándulva, de a hugaim miatt nem akarok elkallódni, itt lenne az ideje, hogy vigyem valamire, elkezdjek végre élni. És Justice is bizonyítani akar az apjának. Most éppen nem azt teszi. – Tudom, hogy jól vagy bajnok, most csak adtál egy kis előnyt annak a bohócnak. Az ajándékodat hoztam meg. – Nem szándékozom vigasztalni, mert ha erősnek akarja mutatni, akkor kár magamra vennem a terhet. Talán már az is elég, ha itt vagyok, úgysem fogja elsírni magát. Különben is, teljesen komolyan gondolom, hogy simán vissza tudja hozni az első helyet, kész csoda lett volna, ha végig vezet, tekintve, hogy mennyire sokszínűek a próbák. Mellé ülök, és a zsebemből előhúzom az apró dobozt. – Boldog karácsonyt. – Nyújtom át a dobozkát, amiben ékszer van, ám a legtöbbekkel ellentétben én nem fülbevalót, vagy nyakláncot hoztam. Gyűrűt! Tudom, hogy szereti őket, ez pedig természetesen nem eljegyzési, hanem egy csak egy divatos, nőies változat, aminek az oldalán régies betűkkel a metamorfmágia szót vésték. Az ékszer fehérarany, egyértelmű, hogy egyedileg készült. Nem lekenyerezni akarom, sem pedig megvenni, az afféle apró kedvesség. – Ha végeztél, akkor elrabolnának kissé. Mondhatnám, hogy csatlakozom, de lássuk be, az édesség nem állna jól nekem. – Alaposan felszedhetnék egy nagy zabalás után, Justice viszont tudja változatni az alakját, hát úgy könnyű nyafogni. Azért egy sármos mosolyt kap útravalóul.
Tény, hogy nem vagyok épp a legjobb hangulatomban. Második hely. Pedig tudom, hogy még van két forduló, vagy is már csak kettő! És nem tudni, hogy milyen pontok vannak a neveink mögött, de ettől még nem érint kevésbé rosszul. Tudom én, hogy az a fő, hogy így is igen előkelő helyen állok, de mi van, ha a következő fordulóban még lejjebb csúszom majd, pedig magabiztosan azt hiszem, hogy jól csinálom? Hiszen kijutottam, talpon maradt és nem ájultam el! Ennek ellenére az a kis hülyegyerek, akiről mindenki tudja, hogy igazából nagyívben tesz az egészre az első helyen áll jelenleg? Egyszerűen nem igazságos. Talán az apja és a neve miatt nyomják előre és az egészben valami svidli van, de ezt még se mondhatom ki csak így, mert a végén még aki kedveli rossznéven venné. Szóval a véleményemet kénytelen leszek megtartani magamnak, de hogy baromi szúrja a szememet ez a Blaine gyerekek, az holt biztos. Szóval bár nem jellemző rám, de bizony tényleg úgy döntöttem, hogy a mai napot bevackolva töltöm és bár rám nem jellemző, de még egy doboz bonbon is elém keveredett valahonnan - talán valamelyik már kiesett szobatársam hagyta itt, tudom is én - és most azt majszolgatom még mindig egy szál hálóingben. Így aztán nem csoda, ha beletelik egy kis időbe, amíg Nicolas a kopogtatására bármiféle hangot is hall. El kell döntenem, hogy egyáltalán szólok-e, hogy itt vagyok. Jó eséllyel a második kérdés, vagy kopogtatás után hallhattja csak meg a hangomat. - Nem! Még alszom. - mondom ezt félig teli szájjal nyommogva a csokit, de ez alapján már is nyithat akár. Az emeletes ágy alsó részén ülök, törökülésben, kissé ledéren, egyszál vékony pántos hálóingben, az ölemben egy doboz bonbon és időnként beleharapok egybe, majd félig megkóstolva vissza is dobom a dobozba. Nem vagyok sírós típus, szóval az fel sem merült, de az látszik, hogy nincs épp a legjobb kedvem. A lenge öltözet nem zavar különösebben, hiszen Nicolas már teljesen meztelenül is látott, amikor az ő próbáján villantottam. Persze szárnyra is kapott a hír, de különösebben ez a pletyka most nem érdekel. Az sem, hogy akadt, aki kissé megrökönyödött rajta, de akinek tökéletes a külseje az minek legyen szégyenlős, nem igaz? Hadd irigykedjenek csak! - Mi van? Jöttél megnézni, hogy vagyok? Mint látod, teljesen jól. - dobok vissza egy újabb félig megkóstolt bonbont a dobozba, hogy elkezdjek kicsomagolni egy másikat. Elég pocsékul feshetek, valószínűleg enyhén csokis fogakkal és ezzel a savanyú ábrázattal, annak ellenére, hogy nem vagyok túlöltözve, nem lehetek valami vonzó látvány, de most még láthatóan ez se érdekel, pedig Justice Simmons mindig ad a külsejére.
Talán én vagyok az oka, hogy lecsúszott a második helyre, de gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot. Egyszerűen nem volt szerencséje, pedig beleadott mindent. Ám megismertem már annyira, hogy nem elégszik meg annyival, hogy ha az első huszonötben végez, és kinevezik aurornak, ami nem is biztos, hogy lenni akar. Az apjának akar bizonyítani, hogy közel ezer emberből ő tud a legjobb lenni. Holott az első néhány igazán komoly dicséretben, elismerésben fog részesülni, magas, tiszti poziciót ajánlanak nekik. Ám hogy Justice Simmons második legyen? Ezt még biztosan nem emésztette meg. Talán én álltam rosszul az elvárásaihoz, nem biztos, hogy egy akadálypályát kellett volna adnom segítségül. Lehet, hogy inkább ki kellett volna ereszteni a gőzt, és ebben fogok segíteni, ha még nem késő. Így hát veszem a kabátomat, és felkeresem a lányok szállásán. Már alig vannak százan, ezért a hat-nyolc fős szobákban nagyjából egy-két kadét maradt. Ám úgy tudom, hogy most bent van, ezért kopogtatok, és nagy levegőt veszek. Nem segíthetek neki érdemben, hiszen én magam is segítő vagyok, de hiszem, hogy győzhet, vagy legalábbis elől végez majd. Az fel sem merül bennem, hogy innen még kiesik. Olyan számok maradtak, amiket kisujjból kiráz majd, de ehhez tiszta fej, és a korábbi elszántság kell majd. Van ötletem a mai napra is, de nem olyan bulizásra gondolok, amit ő várna lazulásnak. Majd meglátjuk, ha egyáltalán látni akar, és nem sajnáltatja magát. – Justice. Nicolas vagyok, fent vagy? – Szólok be aggódva, remélve, hogy nem alszik, és nem is tett magában kárt. Annyira elhivatott, tényleg bízom benne, hogy nincsen teljesen maga alatt. Vagy csak én látok rémeket?
Hiába próbálok mélyeket lélegezni, kizárni a közeledő falakat, a fény fel-fel villanását, a nyikorgást, ahogy a bútorok a terem közepére csúsznak, nem igazán megy. Remegő kézzel pörgetem végig a hat lehetőséget és hogy teljesen őszinte legyek, ameddig vissza nem ugranak a falak és rendeződik vissza a kaszárnya szobája, addig képtelen vagyok átgondolni a helyzetet és rájönni a Gringotts betűszámára. Kicsit túlbonyolítottam a helyzetet, valljuk be, de hát azért vagyok itt, mert korábban alig kerültem gyakorlati helyzetekbe, amikor pedig igen, akkor az egész életem a feje tetejére állt. A cél az, hogy most mindez megváltozzon, mindeközben a hűségem magához a Minisztériumhoz és a hivatástudatom igen erősen megkérdőjelezhető. Amikor minden visszarendeződik pillanatok alatt felszívódik a klausztrofóbia, ami fojtogatott, de ettől függetlenül eszemben sincs teketóriázni, azonnal lenyomom a kilincset és szinte kizuhanok az ajtón az elegáns kilibbenés helyett. A tekintetemmel azonnal ismerős arcokat keresek, ahelyett, hogy a saját érzéseimmel küzdenék meg, azzal, hogy milyen szörnyűségesen éltem meg a bezártságot és a közeledő falakat és hogy milyen megkönnyebbült vagyok, hogy sikerült. Ha meglátom Titát előbukkanni és esetleg megütötte magát az ugrándozás közepette azonnal elindulok felé, már aközben, hogy Reese elkezd beszélni. Nem feltétlenül akarom megsérteni vagy irányul ez arra, hogy mondjuk nem kedvelném. Erről szó sincs, csak attól függetlenül, hogy a szüleim aurorok voltak és Nick is az, én soha nem figyeltem a hierarchiára, a tanáraimat is a keresztnevén hívom mióta elkezdtem az egyetemet. Ha a mosómedvém előbukkan, akkor már az elkezdi barátságosan nyalogatni Tita kezét, felajánlva a segítségét a gyógyítás képességével, ha szüksége van rá. - Köszönjük, Reese! - mondom azért gyorsan, amikor a segítőnk végez a beszéddel, csak hogy jelezzem, hogy akármennyire volt nehéz és megrázó és akármennyire vonultam át a beszéde közben Titához, tudom, hogy rengeteget tanultam ebből a próbából is. Visszafordulok a szaktársamhoz, hiszen eddig némán léptem mellé, annyi azért van bennem, hogy nem beszéltem a segítőnkkel egyszerre. - Neked hogy ment? Az utolsó percekben, amikor a falak már elkezdtek mindent összepréselni azt hittem megfulladok... - vallom be halkan, bár lehet nem kellene a gyengeségeimet reklámozni. Végül még körbesétálok, hogy mindenkivel szót váltsak, akit ismerek, aztán szinte futólépésben követem Reese tanácsát, hogy minél előbb lemossam magamról a rengeteg maszatot, amik miatt még beszéd közben is néha kényszeresen megrebbentem vagy láthatóan túl sokáig és túl erősen dörgöltem a nadrágomba.
// Nagyon szépen köszi a mesét, izgalmas volt és minden kreativitásomat bedobtam, még ha túl is bonyolítottam vele. Sorrendben beírni a számokat és a Gringotts betűszáma... basszus! Alig várom a következő játékot. ^^ //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Reese Emily Kydd
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-19, 09:18
Szabadulás & Reese
Bizonyára az idegesség okozza, hogy a legegyszerűbb nem jut Sera eszébe. Pörgeti a számokat, évszámokat, emeletek számát, még a saját széfjük is eszébe jut, de végül ha egy kicsit belegondol bizony rájöhet, hogy a Gringotts bizony 9 betűből álló szó. Egyszerűen csak, ha valaki nem leheléssel találja meg a számot, akkor még mindig megpróbálhat ilyen irányban is tapogatózni. De a próbálkozások száma tényleg nem végtelen így addig pörgeti a számokat, amíg végül egészen hamar sikerül megtalálnia: 529. Amikor ezt a kombinációt állítja be, a falak egy pillanat alatt visszaugranak a helyükre és a háta mögött a szoba is visszarendezi magát, mintha soha senki se forgatta volna fel, az ajtó pedig kattan egyet és immár lenyomhatja a kilincset, hogy kilépjen a folyosóra.
Tita ügyesen letakarítja a falat először még a kezével kicsit, aztán a huzattal már még egyszerűbben. A festék alatt végül kibukkan egy szám, az első, amit sikerül megtalálnia, méghozzá egy kettes. Ezt már tudja, de a falak láthatóan közelítenek, a szoba most már kezd egyértelműen kisebb lenni, mint amikor még felébredt itt. Az ablaknál bár elsőre nem érez semmit, amit be lehet nyomni, viszont így hogy az asztalon állva tekint le az utcára már egészen jól láthatja, hogy az utcakövek mintha csak a szeme előtt elevenednének meg. Rövid táncot járnak és addig helyezkednek, amíg egy 9-es számot nem formáznak. Egy szám viszont még mindig hiányzik, a falak viszont egyre közelebb érnek hozzá, és mintha gyorsulna is a közeledésük. Az asztalhoz hozzákoccan az emeletes ágy, a másik oldalról pedig a fal. Már határozottan kezd a dolog ijesztővé válni...
Az ajtó minden szobában kattan egyet, ott is, ahol végül nem sikerült megtalálni az összes számot. A kilincs most már lenyomható, a szobák falai is visszaugranak a helyükre, ahogyan a szoba is visszarendezi magát. Titának le kell ugrania az asztalról, mert akár vele együtt is visszamegy a helyére. Ahogyan kilépnek a folyosóra láthatják, hogy sok szoba volt itt egymás mellett, ahonnan a többi társuk evickél ki. Vannak, akik már teljes pánikban, olyan is van, ahol senki nem lép ki, hanem vélhetően készenlétben álló gyógyítók indulnak be, talán az ottani delikvensek kiborultak, megsérültek. - Az idő lejárt! Gratulálok azoknak, akiknek sikerült. Tudom, hogy nem volt könnyű feladat, de tudnotok kell, hogy éles helyzetben is kerülhettek komoly stressz helyzetbe. Muszáj erre is felkészülni. Menjetek pihenni, fürödjetek meg, hamarosan kikerülnek a pontszámok is, de mindenki büszke lehet magára, aki eddig eljutott! - bíztatóan elmosolyodik a vörös leányzó, aztán útjára bocsátja a kadátokat, ő maga pedig a mappájával a kezében indul el a folyosón, hogy összesítse az eredményeket.
//Köszönöm a játékot! A zárásra nincs konkrét határidő, de azért lehetőleg ne 2 hónap múlva legyen. Lőjünk be egy november 28-at. Hamarosan érkezem majd az összesítéssel, pontszámokkal és a következő mese kiírásával.
Résztvevők: Titanille T. Blunt, Mark Carlyle (csak dob egészségügyi okok miatt), Seraphine McCaine//
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-18, 21:34
Amikor a kezemen marad a kreta elso dolgom es otletem az hogy elkezdjem csutakolni tenyerrel a falat. Aztan hondolok egset es az agyhoz lepve lerantom rola az agyruhat - ha van - es azt hasznalom rongylent hogy segitsegemre legsen a feketeseg eltunteteseben. Igazabol nem is tudom mit varok, mindenesetre nyilvan nem ok nelkul van osszekenve szoval remenykedve keresem azt mi bukkanhat elo a feketere mazols alol. Hatha nyomnak minosul majd. Kozben pedig jar a szemem mint a sublotfiok es a rejtekajto teoriat sem vetem el, azt is keresem. Viszont a falak mozgasanak eszlelese ertekes masodperceket vesz el tolem, mert szo szerint ram tor a panik. Nem kezdek el sikoltozni de erzem ahogy megremegnek az ujjaim es par mely lelegzettel muszaj normalizaljam a szivdobogasomat meg magamat hogy ujra funkcionalni tudjak. Az ablak rajza dobbenettel tolt el. Elsore nem is tudom mi a fene lehet az ertelme de fogom az asztalt es az ablak ala tolom, ugy hogy egyszerre lathassam az ablakot es a festett ablakot is. Van kulonbseg kozottuk? Esetleg van a festmenyen valami ami segithet abban hogy hogyan tovabb? Ha pedig nem jutok zaros hataridon belul semmire akkor visszaterek a rejtekajtohoz es probalom kinyitni valhogy. Csak van rajta valami megkocogtatni vagy benyomnivalo. Hatha.
[[fizikum 15 + intelligencia 35 = 50 ala
Titanille Blunt carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-17, 15:36
//Intelligencia 22 pont + Fizikum 25 pont = 47 pont alá//
Mark S. Carlyle carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Csakis a mának élj.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-17, 15:33
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Amikor meglátom, hogy a fekete festék hogyan tapad hozzá a kezemhez az idegesség végigkúszik a tarkómon. Nem mintha nem lenne elég dolog, ami most éppen rám hozná a frászt a közeledő falakkal, de még a koszt is próbálom ledörgölni magamról ameddig a bőröm bele nem fájdul. Ahogy előbukkan a 2-es szám valami remény ébred bennem, de így is a fülemre kell tapasztanom néhány pillanatra a kezeimet ezzel feketén összemaszatolva az arcomat, amikor a fal egyre zajosabban kezdi összezúzni a már amúgy is felforgatott szobát. Egy szívdobbanásnyi időre újra a ketrecben érzem magam, a szemeimet leszorítva a nyomasztó, tehetetlen érzés eltelít, aztán egy mély lélegzettel erőt gyűjtök, lerázom magamról, és az ablak megvizsgálása közben sikerül a harmadik számra is rálelnem. Azért ez egy erős bátorítás a kétségbeesés közepén, bár fogalmam sincsen mások hogy haladnak, még is. Miután kirajzolódik a leheletem alatt a 9-es csak azután fókuszál a tekintetem ki a Gringottsra. - 5... 2... 9... és a Gringotts? - mondom lényegében magamnak, hangosan gondolkozva. Nyilván el van bűvölve a kilátás és nyilván okkal, de mi lehet az? Meg van mind a három lehetőség, ami azt jelenti, hogy összesen hat kombináció van, ami nem olyan szörnyű rengeteg. Talán van egy kis büszkeség a lelkem mélyén, mert ahelyett, hogy azonnal elkezdeném pörgetni a fejemben, hogy mi lehet a jelentősége az épületnek. Elkezdek gondolkozni, hogy van-e a történelmében fontos évszám, aminek ezek a számok a részei lehetnek, hány terme van, hány szintje, sőt, még azon is elgondolkozom vajon személyesen nekem csinálta-e a próbát és a McCaine családi széf száma lenne? Ha nem sikerül magamtól rájönnöm miért fontos az az épület, akkor bizony jön a végigpróbálgatás módszeresen: 2 5 9 / 2 9 5 / 5 9 2 / 5 2 9 / 9 5 2 / 9 2 5... nem olyan sok ez! Csak a falak ne közelednének ilyen vészjóslóan közben. Úgy érzem, mintha a levegőm is fogyadozna, de a józan eszem érzi, hogy valójában inkább a pánikroham környékez a fogvatartásomból visszamaradt PTSD miatt. Döbbenten látom, ahogy a fekete maszatos kezem alig engedelmeskedik és remegve állítom be a számokat a stressz alatt hajszálnyira az összeroppanástól.
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
2. dobás: Intelligencia (25) + Fizikum (24) = 49%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Reese Emily Kydd
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-12, 15:28
Szabadulás & Reese
Sera ügyesen gondolkodik, sikerül leszednie a fekete borítást, bár kissé koszosabban, de megkapja a fehér falat alatta, és a terület közepén jó nagy méretben bizony ott van egy vörös betű, amit a fekete kréta fedett és egy 2-es számot ad ki. Az asztalról is bár letudja kaparni a fekete festéket, de nem ad ki mást ott, ahol volt és nehezebben jön le, mint a falról a kréta, így hamar rájön, hogy ezzel jó eséllyel kár teketóriázni, főleg hogy arra már rájött, hogy bizony a falak szépen fokozatosan húzódnak egymáshoz közelebb, így az ideje is korlátozott arra, hogy rájöjjön az ajtó nyitjára. Persze azért sejtheti, hogy senki sem hagyná szörnyet halni összepréselődve, de azért már jócskán látszik, hogy kisebb lett a szoba. Nehezebben fér hozzá az ablakhoz is, mivel az emeletes ágy is a felborogatott matracokkal stb. közelebb jöttek és eleve nem volt nagy a folyosó rész, amin eddig mozogni tudott. Az ablaknál ügyesen többféle módszerrel próbálkozik. Amikor kitenit rajta akkor egy egészen nyugodt képet lát, mégpedig a varázslók bankja, a Gringotts terül el odalent. Emberek sétálnak az utcán, ami egyébként furcsa, hiszen az Akadémia ablakai nem az Abszol útra néznek, úgyhogy normális esetben nem kellene látnia a bankot. Amikor viszont lehelni kezdi az üveget, ha a látvány még nem világít rá neki a megoldásra, akkor a lehelete alatt szépen kirajzolódik egy újabb szám, mégpedig egy 9-es.
Tita a falak kopogtatásával nem sokra jut, arra viszont rájöhet, ahogyan vizsgágatja őket, hogy bizony a falak mozognak. Szemmel alig láthatóan és épp csak egy leheletnyit, de minden kellemetlen csikorgó hangzás alkalmával kicsit beljebb jönnek. Ez is jelzi, hogy az idő korlátozott, ami lehetőségként előttük áll, hogy kijussanak innen. Égett szagot nem érez, ahogyan az alohomora sem hoz sikert, viszont ahogyan végig tapogatja a falat, nem úgy fest, mintha rejtek ajtó lenne. Nincs pereme, vagy hasonló, ahol fel lehetne feszíteni, ellenben a tapogatástól neki is maszatos fekete lesz a keze, mintha az a fekete kréta elég könnyen eltávolítható lenne. Ha megpróbálja feszegetni a falat valamivel, akkor is egyértelművé válik, hogy könnyen lejön a falról. Ha pedig tovább nézelődik észreveheti, amit már végülis eddig is sejtett, hogy az ablak tényleg fontos, ugyanis fekete festékkel ablak forma van az asztal hátuljára festve, ami eddig a falhoz volt tolva.
//Intelligencia és fizikum próba vár rátok ezúttal. Ezeket adjátok össze, és alá dobjatok 2 db 10 oldalú kockával minden hozzászólás végén. Szerkesztés, javítás utólag nincs! A feladatok megoldásában pedig logikusan igyekezzetek olyanirányú megoldásokban gondolkodni, amik ezeket a tulajdonságokat részesítik előnyben.
Határidő: november 18. éjfél (kicsúszás 00 dobásnak minősül és -10 pontos büntetést von maga után) Következő hozzászólás: november 19.
Résztvevők: Titanille T. Blunt, Mark Carlyle (csak dob egészségügyi okok miatt), Seraphine McCaine//
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-10, 22:55
Tul szep lett vopna ahhoz hogy igaz legyen. Elsore ramakolni a Gringotts utanerzetes kodra akkora mazlinak minosult golna ami nem adatott meg nekem. Igazabol amugy se fuztem nagy remenyeket hozza de azert kicsit szivom a fogam hogy nem sikerult. Sebaj, legalabb a zar nem gargyul meg vagy szalad a nyakamba valami sebesulest okozo egi aldas szoval aranylag konnyeden meguszom egy kis minimalis - attol fugg honnan nezzuk - silertelenseggel. A fura hangra felkapom a fejemet az elso ot alkalommal mikor hallom es sasolok meg figyelek mint a tuzerlo. Mertol jon? Jobbrol vagy balrol esetleg alolam vagy folulem? Ha silerul behataroljam az iramyt ha nem azert biztos ami biztos alapon megveregetem a szoba minden falat. Ha nem lelek jozza lotyogo szeklabat amit kiszedhetek akkor kezzel. Aot a padlot is megkopogtatom. Egyedul a plafonra nem erek fel igy az kimarad. S eztan figyelem valtozik e a hang mintha reagalna ram vagy ugyanolyan marad? A butorok tologatasa nem vart eredmennyel jar. A koromfekwte falat meglelve elso dolgom kicsit megkapargatni a felete felszint hogy van-e egett szaga? Ki tudja mi feletitette el, ha egett akkor azert ovatosabban allok neki mert nem akarpm hogy az az akarmi volt engem is megporkoljon. Proba szerencse alapon bar ez nem egy ajto de hatha rejtett raprobalok a fekete foltra egy alohomorat illetve korbetapogatom hogy van-e valami res vagy ilyesmi ami arra engedhet kovetkeztetni hogy ez egy alcazott rejtekajto lenne. .
fizikum 15 + intelligencia 35 = 50 ala
Titanille Blunt carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-10, 22:19
//Intelligencia 22 pont + Fizikum 25 pont = 47 pont alá//
Mark S. Carlyle carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Csakis a mának élj.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kaszárnya 2021-11-10, 22:05
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Fülelek az emberfeletti hallásommal hátha meg tudom különböztetni a kattanásokat, hiszen Ereklyevadász vagyok, de nincsen ekkora szerencsém. Habár a falak közeledte elképesztően feltolja bennem a pumpát és a kétségbeesést és nem tudhatom a többiek hogy haladnak lehet nem kéne elkeserednem, hogy még csak egy szám van meg és azt se tudom, hogy melyik helyre illik. Ott hagyom 5 5 5-ön és visszatérek a falhoz, három szám van tehát három rejtekhelynek is kell lennie, meg talán egy extrának, ami elmondja a sorrendet, ki tudja. Amikor hallom, hogy a kopogtatásra nincsen jele üregességnek nem kockáztatom meg a csukló vagy bokatörést, de azért nem hagyom ott azonnal. Ha ez egy szokványos szobája a kaszárnyának, akkor elveszek az asztalról egy vonalzót, füzetet, névjegykártyát, akármilyen merevebb lapos tárgyat és végigkaparom az egész falat, hátha találok alatta valamit. Ha nem, akkor átfordulok az asztal hátuljára meglepetten megérintve azt a festéket is. Remélhetőleg nem vesztettem elképesztően sok időt, de megérintem az asztalt, hogy erről is pereg-e a festék és csak véletlen-e, hogy pont ablak formájú a lenyomat, bár irtó furcsa véletlen lenne. El is vetem gyorsan, egy próbán vagyok és az, hogy egy ilyen nehéz helyzetben még félre is vezessenek már igazán kegyetlenség lenne. Felegyenesedem a földről, ahol térdeltem, valószínűleg a körmeim és a kezem kormosnak tűnnek a fekete festék kapargatásától. Kényszeresen kezdem el dörgölni a nadrágom szárában, miközben az ablakhoz fordulok és elkezdem azt vizsgálni, megmozgatni a keretét, megpróbálni kinyitni, kifeszíteni, megkapargatni a keregét, megkopogtatni a falát, sőt, ráhelelni az üvegére, hogy a párával kirajzolódik-e rajta valami titkos írás. Vagy akár... be is töröm, ha kell... Elkeseredett vagyok és igen kreatív, ha lényegében kincsvadászatról beszélünk, miközben a fejemben ott duruzsol az a vészjelző hang, hogy a falak egyre csak közelednek és közelednek... Nem szabad, hogy a félelmeim eluralkodjanak rajtam, mert ha feladom és rámtörik az ajtót és Nicolas meglátja, hogy egy sarokban kuporogva sírok... én... nem fordulhatok vissza, nem akarom, hogy akárki is a háztartásbeli boszorkányt lássa bennem, aki csak a testvéreiért él. Nem csak ennyi vagyok és be is fogom bizonyítani.
//1. dobás: A győztesek medálja 6%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
2. dobás: Intelligencia (25) + Fizikum (24) = 49%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Köszike a játékot! 
//
️️️️
, 
, 
, 