Kaszárnya

 
Nem hallom meg, amit morog, vagy éppen nem akarom meghallani. Vele is hülyülhetnék, provokálhatnám, ám az apró riposzton túl nem játszom a türelmével, sebtiben kapom össze magamat, még ha sikerül gyakorlatilag pofára is esni közben. Kapkodom a lábamat immár a tisztább pólóban, a hajam furcsán áll a forgómnál, de hát ilyen a göndör haj átka, ezért is növesztem meg maximum katonásra, mert ha kicsit elhanyagolom, akkor kezelhetetlenné válik. – Ezzel magamat is megleptem Ms. Beast. – Hívom a becenevén, noha nem tudom, hogy csak a háta mögött hívják így gúnyosan, vagy ő maga terjeszti így, de van pofám megtenni ezt szemtől szemben is. Elképzelésem sincsen, hogy merre megyünk, mert rövid ismereteim alapján nem arra az udavarra, amit említett, lehet, hogy valami külön edzést akar nekem tartani? Netán büntetőmunka? Azt kétlem, hogy mégis kicsapnak, mert akkor már mondta volna, hogy pakoljak. Sokat nem kellett volna, mert még mindig nem csomagoltam ki, a szennyes is a tiszták között, hogy ha menni kell, mielőbb dobbantsak. Mégis, átgondolandó a dolog, mert Reese annyira maga alatt van, én pedig ha kihúzom magamat az aurorosdi alól, akkor aláhúzom neki, hogy értelmetlen a rendszert szolgálni. Én inkább azt érzem csapdának hogy apám valami komolyat akar rám erőltetni, holott már megvan a hivatásom. – Egen, kissé félrecsúszott az éjszaka, de.. nem panaszkodom. – Na jó, azért nem kacsintgatok, jó értelemben kell mindezt érteni, csoda, hogy a saját szobámba sikerült visszatérni, miután Reese és én.. khm.. Ám a példaképemmel nem akarok tiszteletlen, sem pedig őszintétlen lenni, hiszen ő aztán tényleg követendő út előttem. – Oh nem, félreérti hölgyem. Nem akarom senki idejét pazarolni. Az apám iratott be, hogy végezzem el az akadémiát. Eléggé nagy hülyeséget csináltam a közelmúltban, és azt mondta, hogy ezúttal nem húz ki a szarból. Hogy is mondjam.. vandalizmus. Vagy elvégzem az akadémiát és fegyelmet tanulok, vagy.. leveszi rólam a kezét, és bekaszliznak. A nyolc hetes kiképzésről elméletileg kirúghatnak, de Van Rosemberg kisasszonynak leadták a drótot, hogy erről szó sem lehet.. Attól félek, ez kész csapda. – Foglalom össze, hogy lehet, hogy engem nem is pontokban mérnek, inkább amolyan társadalmi munkában végig kell csinálnom a kiképzést, még akkor is, ha nem leszek auror. Szívás. Azért félrebillentem a fejemet a leszúró szavakra, még egy kisfiús mosolyt is kap. – Dehogynem. Medimágusnak készülök, nagyon egyedi a módszerünk, rengeteg életet meg tudunk menteni. Ahhoz valóban értek, azt sosem dobnám félre. Apám szerint megfér egymás mellett mindkettő, amolyan orvosszakértő helyszínelő aurort lát bennem. Jó ötlet megosztani az erőmet? – Most már megállok, mert látom, hogy nem megyünk tovább, inkább átmegy faggatózásba a dolog, de ez nem probléma, így legalább Reese-en kívül más is érti az indokaimat. Nyilván Petrával ezt nem is lehetne értelmesen megbeszélni.

 

- Ugyan, semmi baj, nem haragszom. – Fel sem fogom, hogy netán cinikus beszólás volt, félálomban nem tud ilyet felmérni az ember. A szigorú tekintettől méregetve ellenben gyorsan összekapom magamat, csoda, hogy nem esek ismét hasra, miközben a használt pólót próbálom lehámozni a fejemből. Kicsit kiiengedem a vizet, hátha a jeges változat gyorsabban felébreszt. Vámpír vagyok, de még én is szoktam kávézni, de félő, hogy erre most végképp nem lenne idő. Azt hiszem az éjszakába nyúló beszélgetés a vöröskével rányomta a bélyegét a mai ébredésemre, piáltunk is nem keveset, el sem merem képzelni, hogy netán ő hogy festhet, ráadásul ő még segítő is. Mondtam én, hogy nem akarom bajba sodorni! – Legmagasabb? Ez valami félreértés. Azt hittem, hogy végre kiengednek. Ugye nem azt akarja mondani, hogy olyan nehéz volt a pálya, hogy a többség nálam rosszabb volt..? – Csóválom a fejemet, de azért behúzom a nyakamhoz, mert tőle igenis cikinek érzem, hogy így leszúr, de most hogyan magyarázzam el, hogy az apám miatt volt kötelező ide jönnöm? Aki ennyire elhivatott, mint a Bestia.. úgysem értené meg, hogy másnak meg nem ez a fontos. Attól, mert legenda a szememben, még nem jelenti azt, hogy én is auror akarnék lenni. Jó, ott van azért az a furcsa késztetés, hogy Reese-t meg akarom védeni, és kiállni az ügye mellett, de én a medimágiában érzem otthon magamat. – Ms. Rosemberg nem mondott semmit, csak hogy majd megtudjuk. Lehet, hogy kifüggesztette valahova, nem is néztem, gondoltam majd szólnak, hogy mi a helyzet. – Utalok arra, hogy hallottam olyan versenyzőkről, akik közvetlenül az akadálypálya után megtudták a sorsukat. A pontszámukat ugyan nem de azonnal kiderült, hogy mennek, vagy maradnak. Most futólépésben sietek utána, bár nem tudom, hogy csak szólni akart, hogy hol vannak a többiek, vagy valami külön büntetést kapok, vagy ilyesmi. – Köszönöm, hogy értesített. Ne értsen félre, nem a posztot akarom minősíteni, magamat tartom rá alkalmatlannak. – Mindenesetre megyek mögötte, fel sem merül, hogy én kérdezzek vissza, de azért jó magas a nő, még Ronannál is magasabb. Ha elvárás lenne itt a magasság, akkor tuti kiesnék, mert ebben kifejezetten átlagos vagyok. Nem is maradok le, de elképzelésem sincsen, hogy akkor most mi vár rám. Mondjuk az állat lenne, ha nekem személyesen a Bestia tartana edzést. Kiköpném a tüdöm, ez egészen biztos, de akkor is..! Én hősöm!

 

Őszintén szólva olyan zavaros volt a szőke német segítő összefoglalása, hogy fogalmam sincsen, hogy továbbjutottam, vagy sem. Szívem szerint már mentem volna haza, de Reese olyan kis elesett most az apja nélkül, éjszakába nyúlóan beszélgettünk, még talán ittunk is valamennyit, na persze mértékkel, mert ő másnap tőlem függetlenül másokat is megy vizsgáztatni. Aztán amikor elbúcsúztunk, és magányosan folytattam az iszogatást, mert a szobatársam Ronan már az igazat álmát aludta. Hihetetlen, hogy mekkora a gyerek, legalább másfél fejjel magasabb nálam. Erre úgy alszik, mint egy csecsemő. S gyengédnek nem nevezhető taszigálásommal sem sikerült felébreszteni, csak a másik oldalára fordult, puszta ösztönből majdnem lekevert egy taslit, így megszeppenten ültem vissza az emeleteságy aljába, és kortyolgattam félálomig. Hogy aztán órákkal később a földön heverve döbbenjek rá, hogy valaki a fejemet üti. Vagyis.. nem éppen azt, de most úgy érzem, mert hasogat rendesen, s közben valaki be akar jönni, de istenesen. Női hang, méghozzá durván parancsoló. Végre ki vagyok rúgva? Feltápászkodok, éppenhogy elvétve a kilincset, de másodjára sikerül megkapaszkodni, hogy aztán kitárjam az ajtót. – Nem kell ennyire.. hango.. – Nézek nagyot, még a képem is lószerűen megnyúlik, ahogyan észreveszem, hogy kivel állok szemben. Rá is fel kell néznem. A rohadt életbe, itt tisztára törpének hiszem magamat. De nem is ez a lényeg. – A Bestia? Ön itt? Jó ég! Sajnálom, máris! Ha tudtam volna.. – Szaladok vissza a szobai mosdóhoz, jéghideg vízzel mosva az arcomat, és a nyakamra is csurgatok. Ledobom a pólómat, hogy a még ki nem csomagolt táskámból egy másikat húzzak. Vagy ha most edzés van, lehet, hogy valami uniformisban van mindenki? Az alsó cuccaim maradnak, úgy sincs idő most érdemben átöltözni. A lázadó stílusommal ellentétben a nő nálam komoly példakép. Én is kész vagyok sokat tenni a hivatásomért, de ő aztán az, aki minden érdeken felül állva legenda a szememben. Futólépésben sietek hozzá vissza, hogy kiskutya szemmel várjam, hogy na akkor most hova. Ezek szerint mégis továbbjutottam? Valahova megküldték, de nem néztem meg? Még ez se volt elég Petra szemében, hogy kihúzzon a listáról? El sem merem képzelni akkor, hogy kiket rúgtak ki. Akik viszont továbbjutottak, rajtam kívül biztosan durván elhivatottak.