2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igazán igyekszem tartani magamat, de nem mondhatom, hogy könnyű ilyen feszült légkörben, mert a fickó igazán igyekszik, hogy letörje a lelkesedésemet, vagy is keretek közé szorítson, ha jól sejtem. Értem én, hogy nem talál alkalmasnak a feladatra, ez már igen hamar nyilvánvalóvá válik, de ettől még nem kellemetlenebb a légkör, hogy ezt hamar leszűröm. Nem baj, majd megoldom ezt is! Voltak már határozottan rettenetes főnökeim, szóval tudom, hogyan kell kezelni a problémás embereket. A mosolynom egyhül, de csak azért, hogy ne idegesítsem vele látványosan, de el nem tűnik, mert nem akarom meghazudtolni önmagamat. - Értem uram! - na nem akarnék megpróbálkozni azzal, hogy valami módon jó benyomást keltsek még tuti, hogy szalutálnék is, de ez csak fricska lenne, úgyhogy visszafogom a dolgot és végül nem teszem. Az viszont tényleg érdekel, hogy mégis mi lehet a napirendje, mihez kell alkalmazkodnom. Eddig minden munkahelyemen más és más volt a főnökeim elvárása, de mindig sikerült megugranom a lécet, úgyhogy itt is hiszek benne, hogy menni fog, bármennyire is fafejűbbnek tűnik a pasas, mint amire számítottam. - Értem én, de első körben arra gondoltam, ami önhöz köthető, mint az ebéd, vagy a kávé. Tudja... a személyes dolgok. Azt csak nem fentről küldik utasításba. - újra megengedek magamnak egy mosolyt. Reflex, bármennyire is jó eséllyel nála pont hogy nem a kívánt célt érem el, de akkor is olyan fura ez nekem! Persze tény, ennyire komoly szinten még nem dolgoztam, mármint aurorok között, de azért az fura, ha már azt is felsőbb utasításban adják ki neki, hogy mikor ebédeljen, vagy... mikor menjen wc-re. - Rendben! Azt hiszem már át is küldték a papírokat, az asztalomon van egy méretes halom, biztosan a lista is ott lesz, máris hozom és egy csepp méz se több, se kevesebb! - már perdülnék is meg a tengelyem körül, hogy lendületes léptekkel suhanjak ki az irodából, de megakasztja a mozdulatomat, ahogyan a főnök próbál kivetkőzni magából, azaz legalábbis levenni az öltönyfelsőt és láthatóan elakad a mozdulatban. Mondták két emelttel lejjebb, amikor kicsit informálódtam, hogy mit lehet tudni róla, hogy van valami régi sérülése is, ez lehet az? Abban persze holt biztos vagyok, hogy ha megkérdezem, hogy segítsek-e neki, akkor tuti, hogy nemet mond rá reflexből, hogy őt ne abalygassa senki, szóval gyorsan odalibbenek, hogy befelejjem a mozdulatot és szépen kisimítve felakasszam az öltöny felsőjét. - Hívjak esetleg valakit a karja miatt? - ebben nem vagyok szakértő, szóval nem hiszem, hogy tudnék segíteni, viszont itt már újra az asztal másik oldalán állok, nehogy szó érje a ház elejét, ugrásra készen, ha értesíteni kellene valakit és nem tudja magától visszatenni a karját normális állapotba.
Ha egy kicsit utánanézett, tudhatja, hogy eddig a legtöbbször magányosan, vagy Solomonnal dolgoztam, kivéve azokat az eseteket, amikor TEK kommandósként kellett rajta ütni valami sötét halálfaló egységen. Szokásom, hogy nem veszem figyelembe mások érveit, nyomozati anyagait, hanem mindent előlről kezdek, afféle kórelőzmény nélkül, hiszen ha valaki más kizárt egy megoldást, én még megközelíthetem mégiscsak a jó irányból. Ebből kifolyólag nem elvárható tőlem, hogy csapatban dolgozzak, másokat képezzek ki, parancsokat úgy osztogassak, hogy közben ne tiporjak senkit a földbe. Vezetőnek nem kitanítotttak, hanem valamiért alkalmasnak tartottak, noha egy pár fős közvetlen csapaton kívül nem szokásom parancsokat osztogatni, titkárnőm pedig pláne nem volt. Megszoktam a hierarchiát, de hogy most egy ötven fős újonc sereget képezzek ki, hát nem sok affinitásom van hozzá, a titkárnő jelenléte pedig még inkább bürokratikussá teszi ezt az egészet. Nem tudom hogy kinek jutott eszébe egy vélát iderakni a felelősséggel teli kiképző osztály közepébe, egy vén anyóka lett volna a tökéletes. Engem nem zavar a dolog, de mások elméjét súlyosan károsíthatja. Főleg, mert azt hiszi, hogy bájos dolog ilyen nyíltnak, és közvetlennek lenni. Ha egy igazi katonát kaptam volna, még talán el is fogadnám, hogy őt kell irányítanom. – Anderson zászlós. Nem kellenek a keresztnevek. Az auror parancsokság egyben a mágiaügyi miniszterrel, rajta keresztül pedig a mugli hadügyminiszterrel is kapcsolatban áll, ehhez tartsa magát. – Szemforgatok, mintha egy patkányokkal teli vödörbe léptem volna, az már régen rossz, ha mindenkivel ilyen, talán csak azért bocsánatos bűn, hiszen ha vélának született, aligha tudja mindezt kiírtani a véréből, de tudatosan kezelnie kell ezt. Jéghideg tekintettel méregetem, és bólintok. – Napirend. Na az ami még nincsen kiakulva sem. Felülről jön az utasítás, és mivel az késik, így nekünk sincsen mihez igazodni. Elsőként végignézem a jelentkezők listáját, hátha már alapból rostálható medimágusi szempontból. Kerítsen nekem egyet a Mungóból, és egy kávé is jöhet. Egy csepp mézzel. Legalább azt ne túlozza el, ha kérhetem. – Bocsájtom el, és próbálom levenni az öltönyömet, hogy csak ingben, és mellényben maradjak, de a rosszabbik karom ismét megfeszül, megakad, se előre, se hátra. Kínos.
Igen sajnálatos módon már akkor jut eszembe, hogy igazán illene megvárnom, hogy mit kiszóljon, amikor már le is nyomom a kilincset, úgy pedig elég furán festene, ha megtorpannék és még se mennék be, így inkább az egyszerűbb megoldást választom és ha már elindultam, akkor szépen bebillenek a szobába, hogy legalább bemutatkozzam és persze nem ártana lefektetni az alapszabályokat sem. Csak annyit tudok a fickóról, hogy elég neves auror és ha jól hallottam a pletykák alapján, akkor nem nős. Rebesgettek valamit valami családi tragédiáról az ebédlőben, amikor kérdeztem róla, de nem tudtam meg ennél többet, viszont mintha lenne egy lánya is. A zászlós megszólítás azért nagyon fura nekem, hiszen szinte csak azért kaptam egy alaprangot, mert itt dolgozom, de sajnálatos módon nincs konkrét közöm az aurorsághoz, pedig jó lenne, de... benne van a pakliban, hogy már túlkoros vagyok hozzá. Egyelőre marad az iratrendezés és a szervezés, abban végül is már jó vagyok. - Igen... uram. Kelly Anderson. - bár valahogy úgy sejtem az fel sem merülhet, hogy csak simán Kellynek szólítson, úgyhogy ilyesmire nem apellálok, bár elsőre azért nem sokon múlt, hogy ne csak szimplán Kellyként mutatkozzam be, de már a komoly ábrázatát látva is sejtettem, hogy az igen nagy hiba lenne. Nem csoda, ha nem is nagyon tudom, hogy melyik lábamra álljak hirtelen, főleg amikor újfent megszólal, amitől elkerekedik a szemem is és hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak. Bár nem szántam műnek a mosolyt, de tényleg egy pillanat alatt eltűnik az arcomról és marad helyette a zavart torokköszörülés. - Én... általában mindenkivel így... - nem hiszem, hogy sok haszna lenne, ha magyarázni próbálnám, hogy pedig mindenkivel kedves szoktma lenni, nem szántam műmosolynak. Az első megrökönyödés után viszont kihúzom magamat és igenis csak azért is visszavarázsolom a mosolyt az arcomra, még ha talán egy kissé enyhébb intenzitással is. - Csak szólni szerettem volna, hogy már kaptunk néhány aktát, amennyiben át szeretné nézni őket szívesen behozom és úgy gondoltam igazán átbeszélhetnénk az alapokat. Mire van szüksége pontosan, hogyan issza a kávét is mikor? Van-e időszak, amikor ne zavarjam, mikor megy ebédelni, vagy intézzem én az ebédjét? Tudja... az alapokat. - kezdem el sorolni, bár még lenne akár hosszabb listám is, hiszen dolgoztam már olyan főnök mellett, akinél tényleg szinte minden az én feladatom volt és szinte előre kellett látnom, hogy mikor mit fog csinálni, hogy minden tökéletesen flottul menjen, de úgy sejtem, hogy ennél a fickónál nem sok jót érek el vele, ha túlságosan sokat beszélek, úgyhogy végül sikerül visszafogni magamat mindkettőnk érdekében.
Nem szoktam meg, hogy konkrét irodám legyen, de mivel egyre többet kell bent lenne a parancsnokságon, a bürokratikus munkák kerülnek előtérbe. Savanyú képpel ugyan, de át kell adnom a tudásomat a fiatalabbnak. Logikus, hogy utánpótlást akarnak, és mivel a kevesek egyike vagyok, akik régóta űzik az ipart, felmerülhetett a nevem, de az biztos, hogy én magam nem jelentkeztem ilyesmire. Abba nem gondolnak bele ezek a tökkelütött hülyék, hogy ha valaki az aurorokat ritkítja azzal a kómába ejtő pisztollyal, akkor én is is célponttá válok. Behívtak egy bizottsági meghallgatásra, csupa döntőshozónak tűnő fiatal osztályvezető, akik persze Griffintől kapják az ukázt, hogy rám gondoltak. Végigvezették a lehetőségeket, de csakis én jöhetek számításba. Jó, ha tudok tanítani, rám sokan hallgatnak, de arra pesze nem válaszoltak, hogy mi történik, ha ezután rám pályázik majd valaki. Lényegében nyakamba varrták a felelősséget, hiszen ha lelő valaki, nagyon fognak sajnálkozni. Ennél még az is jobb lett volna, ha csak nyugdíjaztatnak, akkor elvonulhattam volna Solomonnal pecázni. Tehát itt a központban, még titkárnőt kapok, akit nyilván azért nem én felvéteteliztettem, amiért az akadémia kadétjait sem, hiszen mindet elküldtem volna a francba. Valami személyzetis csaj lehetett, Sylvia, vagy ki, ő beszélte le ezzel a Kellyvel. Nem tudom, hogy hány éves lehet az illető, vélhetően egy vén gépiró banya, de annál jobb, nem kell itt magassarkúban tetszelegni. Kathleen-nek megígértem, hogy beszámolok majd az első benti napomról, de kétlem, hogy már az elején ilyen érdemi dolgok lesznek, most még csak jelölteket kell majd akták alapján nézegetnem, hiszen az akadémia hetek múlva indul el. Itt törik meg a gondolatmenetem, amikor kopogtatás nélkül tör be hozzám valaki. Vagyis kopogás van, de olyan gyors, választ sem vár, hogy mintha nem is lenne. Felvonom a szemöldökömet, hátradőlök a székben, becsapva az aktát, amit éppen nézegettem. – Anderson zászlós, ugye? – Ő is kapott auror rangot, bár úgy tudom, nincsen idevágó végzettsége, de sebaj, ha segíteni akarja az ügyünket. – Most még nincsen gyakorlati feladat, éppenséggel ráérek, ha letörli esetleg a felesleges műmosolyt. Mit akar? – Valahogy mindig is átláttam a vélák különleges erején, és most mintha el akarná játszani a kedves és törődő titkárnőt. Katonák között éltem majd’ harminc évet, nincs szükségem a jópofizásra. Főleg mivel úgy fáj a vállam, hogy ki akar szakadni a helyéről. Jó eséllyel már sosem jön helyre.
Kipakoltam, legalábbis azt hiszem már minden tökéletesen a helyén van az asztalomon. Persze tuti, hogy lenne, aki enyhén szólva is túlzásnak gondolná, de ez engem soha sem zavart. Mások véleménye valami olyasmi, amit csak akkor hallok meg, amikor akarok és általában ha valami negatív akkor simán fel sem veszem és kész. Az asztal sarkán két színes cserepes virág, hogy feldobja a hangulatot. Akad egy kép is a szüleimről, meg persze Kirstenről is, mert mégis csak ők a legfontosabbak nekem. Aztán persze van néhány kisebb jegyzettömbb is, természetesen szép színesek ezek is. Még egy kis illatosítót is kitettem az asztal közepére, hogy mindig kellemes óceán illat lengje be az asztal környékét. Most pedig nincs mit tenni, be kell jelentkeznem az új főnöknél, hogy megkérdezzem van-e szüksége valamire és persze, hogy átlássam a napirendet mielőtt elindul ez az egész, mert bár van még jónéhány hét amíg az új akadmémiai részleg elkezdi fogadni az újoncokat, de gondolom addig is vár ránk még egy csomó feladat. Teszem azt az a méretes papírtömeg, amit talán egy fél órája dobott le az asztalom szélére egy fickó egyel fentebbről. Én persze azóta már letettem egy közelebb húzott székre, mert az asztalomon nem igazán van hely ilyesminek, és egyébként sem mutatott ott valami jól. - Hello! Akarom mondani jó napot Mr. Mogenstern... uram! - egy gyors kopogás után lököm be az ajtót, meg se várva azt, hogy szóljon, hogy bemehetek. Persze ebből még lehet probléma, de biztosan ő is tisztában van vele, hogy időbe telik, amíg két ember összeszokik, nekem pedig az, amíg megismerem az ízlését mondjuk kávé terén, vagy az elvárásait. - Ha esetleg van most egy kis ideje átbeszélhetnénk ezt azt. - természetesen az arcomon bájos mosoly virít már a belépés pillanatától. Igazán szeretnék jó benyomást kelteni, ha másképp egyelőre nem is juthatok a korom miatt ennek az akadémiának a közelébe, mint így, hát egye fene elfogadom.
