2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nagyjából úgy néz körbe a másik hármon, mint az apa a hülyegyerekein, akiknek magyarázkodni kényszerül. Először inkább az ajtót javítja meg, ahol a farkas bejött, noha a teteme még itt döglődik, de ezzel majd ráérnek foglalkozni. Ha a szőke lányt nem taszítja, akkor elnapolható. Visszaül a helyére, pedig ugrásra kész mozdulataiból látszik, hogy nagyon is sietős, főleg, hogy itt van, akit keres egy ideje. – Akkor tegyük rendbe a dolgokat. Vámpír, ne hidd, hogy csak mert elbénáztad azt a harapást, még a teremtőm vagy. Alkuképes vagyok, de határokon belül. – Peter méltatlankodására rálegyint, ez az alak még az emlékei elvesztései után is ugyanolyan kekeckedő, és provokatív. – Felőlem aztán maradhatsz egy senki, úgyis az a fontos, hogy Jade tudatából kiírtsuk azt a szukát, és megtudjuk, hogy mi történt. – Kissé azért udvariasabb, ellágyultabb arrcal fordul a szöszi felé, hiszen Dane mindig is a lovagiasság szobra volt, mert van egy stílusa, a gyengébbik nem felé maximális tiszteletet közvetít. – Dorina, a kevés kapcsolat is kapcsolat. Nem a farkasgazdát keressük, sőt, remélem nem is találkozunk vele. Egy kaleidoszkóp a cél, ami pont azé a nőé volt, aki a barátunkat, Jade-et megfertőzte, irányította. Úgy gondolom, hogy ezzel a tárggyal lehet utazni az időben. Talán a minisztériumi kapcsolatai révén le tudja követni, hol lehet a kaleidoszkóp, hiszen egyedi tárgy, van mágikus kisugárzása.
- Ezek szerint nem sokra megyünk a kapcsolataiddal – tárom szét a karom tanácstalan képet vágva. Nem áll szándékomban megbántani a lányt, csupán kimondom a kellemetlen tényeket. Ha fél az apjától, akkor aligha fog pont miattunk olyan alakokat felkeresni, akik esetleg értesíthetik őt. Kár, pedig jó lett volna a gazdag lány vonalat kihasználni. Erre a szerepre ott van ugyan Joyce is, de Dorina azért könnyebben befolyásolható ilyen szempontból. Joyce ugyanis – véleményem szerint – csakis akkor lép valamit, ha az az ő érdekeit is szolgálja. - Azok az országok ráadásul messze is vannak, mégis mi érdekük lenne pont nekünk segíteni? Ha nézik a földrajzi közelséget, akkor Romániánál maradnak, nem pedig a távoli Angliát választják szövetségesnek. Nyilván, mi is azoknak a személyeknek a szövetségét keressük tudat alatt, akik elérhető közelségben vannak. Mit érnénk pár erős, de tőlünk több száz kilométerre lévő mágussal, akik titkon akár szövetkezhetnek is ellenünk? Az ismeretlen alak felbukkanása felett viszonylag hamar napirendre térünk, habár részemről azért még nincs ilyen könnyen elintézve a dolog. Valamiért érzem, hogy ő más, mint mi, ennek okán pedig le se veszem róla a tekintetem, persze leginkább igyekszem nem túl látványosan művelni a dolgot. A pálca, ami nálam van, elég megbízhatatlan ugyan, de simán elnézek pár rosszul sikerült rontást, ha esetleg ez a fickó nekünk rontana. - Na, álljon csak meg a menet! - csattanok fel kissé váratlanul, Dane szavai hallatán. - Mégis mi az, hogy gyakorolhat rajtam? Ehhez talán az én beleegyezésemre is szükség lenne, nem igaz? Felháborodva pillantok az állítólagos rokonomra, aki most készül minden emlékemet egy ismeretlenre bízni, amiben ráadásul én személy szerint nem látok semmi jót... Fogalmam sincs azt illetően, milyen volt a múltam, mindezt pedig nem egy rossz arcú, keleti srác társaságában szeretném ismét átélni. Nem, nem áll szándékomban itt és most alávetni magam valami ilyesminek. - Már megbocsáss, de én nem bízom meg benne – vetek egy rosszalló pillantást a hívatlan alak felé. - Nyilván nem ember, ha képes volt észrevétlenül eljutni egészen idáig... Még csak meg se hallottam, hogy valaki lenne itt, egészen addig, amíg fel nem bukkant az ajtóban, vagyis leginkább annak a korábbi helyén. Mégis ki lenne képes ilyesmire? Tény, ami tény, el voltunk foglalva más dolgokkal, de a korábbi történtek fényében odafigyeltünk minden kinti neszre is. Ráadásul, Dane is... Talán csúnya dolog, de benne se bízom meg teljes mértékben. Állít ugyan egy-két dolgot a múltamról, de bennem él némi gyanú vele kapcsolatban is. Ostoba lennék, ha mindenkiben megbíznék első pillantásra.
A mai sokkal idegtépőbb, mint az eddigi átlagos napjaim. Tulajdonképpen, amióta itt telepedtem le, és próbálok a magam lábára állni, azóta egyszerű, unalmas életet élek. Reggel felkelek, elmegyek dolgozni. Délután munka után főzés, és az unalmas átlagos házimunkák, este pedig olvasás, nyelvtanulás vár, hogy jobban beilleszkedhessem. Erősen kétlem, hogy ebben Dane vagy Peter találna bármi izgalmasat, vagy hasznosat. - Én ismerek aranyvérű gazdag családokat. Sokat. De legtöbb van Romániában, Magyarországon, Oroszországban, Németországban és félek is tőlük. Ha kapcsolatba lépnék velük, biztosan feladnának apámnak. Én nem ismerek túl sok embert Angliában. Csak az unokanővéremet, és az övé férjét. Ők segítettek megszökni, és munkát találni. Az unokanővérem férje van Grogan Stump. A minisztériumban dolgozik. A Varázslény-Felügyeleti Főosztályon, ő a Bestia tagozat vezetője. Ő szerezte állás nekem a Dartmoorban. Én más nem ismer, és nem is bízok. Félek újra megtörténik, ami ma... - ingatom szomorúan meg a fejem, amikor Peter a kapcsolataimról faggat. Persze rengeteg angol aranyvérű családfát is ismerek, de azokat leginkább csak hallomásból, és levéltárazásból, elméleti szinten, mert imádom a történelmet. De ki tudja mi történne, ha kapcsolatba kerülnék egy aranyvérű családdal, akik kapcsolatban állnak apámmal? Rossz belegondolni is. Aztán Dane felé fordulok. - Én vagyok nagyon hálás. Szóval, azért amit ma tettetek, és ha ti megvédtek, azért is. De én nem akar, hogy miattam essen nektek bajotok. Apám nem az, aki feladja akaratát. - mondom talán egy kissé szégyenlős mosolyfélével megtűzve. Tényleg hálás vagyok mindkettejüknek, de ők nem ismerik apámat. De ennek ellenére is elmondhatatlanul jól esnek Dane arra vonatkozó szavai, hogy megvédenek. - Csak nem, azt a farkasgazdát keresed? Azt akarod levadászni? Az lehet szörnyen veszélyes. - fűzöm még hozzá a szavaihoz. Persze még azzal a farkasgazdával is előbb találkoznék, mint apámmal, és jelenleg úgy érzem nem igazán van választásom. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy elfogadom Dane ajánlatát, bármit jelentsen is az. Bár látom a keleti fickó tekintetében azt az értetlen "Ismernem kéne?" kifejezést, és a szavai is ezt támasztják alá, mégiscsak Dane szavaira nyugszom meg. Persze azért az sem kerüli el a figyelmem, hogy Peter mennyire védelmezőn áll elém. Nem először ma. - Én kérek elnézést. Én azt hittem... mindegy mit. Tévedtem. - kérek végül elnézést a keleti fickótól. Azon már meglepődni sincs erőm, hogy vámpír, vagy hogy a beszélgetésük alapján esetlegesen Dane is az lehet. De jelenleg ez nem is érdekel. Úgysem lehet bizarrabb már ez a nap.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst 2020-01-20, 22:24
Egyetlen pillanatra nézek kérdőn a lányra. Amolyan, Te ki a franc vagy? Ismernem kéne? arckifejezéssel. - Garantálom, hogy semmi közöm hozzád. - A többit megerősítik Dane szavai engem pedig ezt követően nem is nagyon foglalkoztatnak tovább. Danehez lépek és ismét farkasszemet nézünk. Arra, hogy még erősebbé is tettem jobban végig mérem nem is kicsit. Nem nehéz észre vennem a változását. Hiszen egy vámpír megérzi a másik vámpírt. - Sok mindent gondoltam, hogy mi vár rád, de hogy hibridet teremtek... - megcsóválom a fejemet egy gusztustalan ugyanakkor roppant elégedett mosollyal a képemen. Majd rögtön közli is, hogy máris lenne mire használnia a tudásomat amire csak érdeklődve nézek rá felvont szemöldökkel félre biccentett fejjel. Sötét szemeim onixként csillogva vándorolnak át Peterre, mikor megemlíti, hogy ő lenne a gyakorlás alanya. De rövid mérlegelés után vissza térek Danehez. - A szaglászásod kicsit nagyobb hírnevet hozott, mint kellett volna a vadászok körében különösen. Segítek, ha te is segítesz nekem. - közlöm egyszerűen. Nem ám csak úgy ingyen jótékonykodunk mert egy alfa füttyentett! Amint megszületik az egyezség közöttünk Peter felé fordulok ismét, hogy akkor avasson be mi a probléma, aztán meglátjuk mit tudok tenni... Vagy nem tudok tenni...
Azért kezd megenyhülni, mert látja, hogy Dorina egyrészt szakavatott, és befolyásos, de egyben fél is, hiszen ez a ráerőltetett örökös szerep friggyel összekötve nem túl rugalmas sors. Ezért inkább hagyja a közeledő alakot egy pár pillanatra, addig a kisöcsi majd figyeli a bejáratot, inkább visszaül az egyik fotel karfájára, amibe lehúzza az egyre jobban ideges szöszit. – Mint mondtam kislány, megvédünk, te is hasznos vagy nekünk. Az a farkasgazda, amiről beszélsz, azonos lehet azzal, akiről én tudok. Vélhetően csak egy van belőle az egész történelemben, és ha az ezernégyszázas években tűnt fel, és te is tudsz róla romániai feljegyzést, akkor többszáz évig képes élni. Akár még most is képben lehet. – Sóhajt fel, sután megpaskolva a lány vállát, hiszen ő maga nem éppen egy csajozós, empatikus alkat, inkább a tettek embere. Hogy Sophiát hogy sikerült elcsábítania, az továbbra is rejtély. Vélhetően egymásra voltak hangolódva annyira, hogy ne kelljen semmit sem erőltetni. Amint Hiro megjelenik az ajtóban, komótosan egyenesedik fel. – Semmi baj Dorina, ő biztosan nem az apád embere. Igen, téged kereslek vámpír, ezek szerint a füledbe jutott. Nagyon is élek, még erősebbé is tettél. De most a te tudásod kell. Van valaki, akinek az emlékeit módosították, de szükségünk lenne arra, hogy mit látott. A jó hírem pedig az, hogy még gyakorolhatsz is előtte. Rajta. – Bök Peter felé, hátha majd az elmagyarázza, hogy mi is történt. De mivel Hiron is úgy tűnt, mondandója van, karbafont kézzel néz vele farkasszemet.
- Az talán nem is ártana – masszírozom meg a homlokom Dane szavai nyomán. Eszembe jutott már, hogy nem kellene bolygatnom a múltat, mert minden csak nehezebb lenne, de most, hogy találkoztam valakivel, akivel elvileg kapcsolatban álltam régebben... Nos, így azért már más a helyzet. Tudni szeretnék mindent magamról, még az esetleges kellemetlen emlékek se riasztanak vissza ettől. Dorina ügyét azonban itt és most kell megoldanunk, mert a lány hatalmas bajban van. Mondhatnánk ugyan, hogy ő okozta magának, de ennyire nemtörődöm még én se vagyok. - Legalább vannak kapcsolataid fontos emberekkel? - pillantok a szőkeség felé. - Mert ezeket kihasználva tényleg elérhetünk ezt-azt. Az apja befolyásos ember, akinek hatalma van, ez eddig világos. Ennek eredményeként nagy eséllyel Dorinának is csurrant-csöppent valami, még abban az esetben is, ha a családja anyagi oldalát már nem élvezheti. A származás nagy úr, még akkor is, ha az ember lánya kikerült a mókuskerékből. Főleg, ha az illető családja aranyvérű és gazdag. Abban az esetben szinte bármit megtehetnek. - Szóval mi is Roxmortsba megyünk? - teszem fel a kérdést, Dane felé intézve a szavaimat, miközben nagyot dobban a szívem. Ott is találkozom olyanokkal, akiket talán ismertem régebben? Izgalmas ez a mai nap és a java még csak eztán jön. Legszívesebben szinte már azonnal indulnék, de még van egy kis dolgunk. - Ez az információ igen kevés egy ehhez hasonló nagyságú ügyben – csóválom meg a fejem csalódottan. Egy legenda és egy rejtélyes könyv, ami talán nem is állít igazat. Tényleg csak ennyi lenne a kezünkben? Nem csoda hát, hogy Joyce sem jutott közelebb a megoldáshoz, minden erőfeszítése ellenére sem. Kemény fába vágtuk a fejszénket, annyi szent. Felkapom a fejem a hirtelen hangra, majd amint megpillantom az ismeretlen illetőt az ajtóban, szinte automatikusan lépek Dorina elé. Személy szerint én is azt feltételezem, hogy az illető érte jött. Pillanatok alatt észreveszem azonban, hogy leginkább Dane felé intézi a szavait, ergó magasról tesz ránk. Szükségtelen hát a pálca használata. A fiú nem ismerős számomra, de az biztos, hogy nem sima emberi lény, ha egyszer sikerült észrevétlenül eljönnie idáig. Ennyire megszaporodtak volna errefelé a vérfarkasok?
- Sokan gondolják eztet. De fogalmad se van, hogy mit jelent úgy felnőni, ahogy én és a testvéreim. Az hatalom és pénz, az nem minden. Tudod hogy van. A cseresznye is belül kukacos. Én inkább nem kérek ebből többé. - húzom ki magam, ahogy Peterre nézek. Szilárdnak tűnik az elhatározás, hogy márpedig nem engedem magam haza hurcolni, és hozzákényszeríteni egy olyan emberhez, akit már egy újságcikkben sem tudok elviselni, nem hogy élőben. Önző vagyok? Talán. És talán rosszul is érzem magam emiatt, és bűntudatom is van, mert hátat fordítottam a családomnak. De ideje véget vetni a kényszerházasságok rossz szokásának. Én ebbe nem megyek bele. Azért sem. - Te nem tudod, de apámnak van nagyobb hatalma, mint Román Mágiaügyi Miniszter. Még ő is csak aztat teheti meg, amit apám megengedélyez neki. - és hogy mért van ez így? Nem teszem hozzá, de pont a nővérem miatt. Vele és a szánalmas, semmirekellő, nyomorék fiával zsarolja apám. Az ő kényszerházasságukkal. Hogy is lehetne apámra bárminek is következménye? Amíg otthon van, addig sehogy. Ezt apám is jól tudja. Bármit megengedhet magának, és bármit megtehet. Egyszer véletlen tanúja lettem, ahogy apám parancsára megetettek egy sárkánnyal egy embert. Állítólag mert meglopta apámat. Azóta nem tudok rá úgy nézni, mint azelőtt. - Farkasgazda? Én olvastam erről... volt Romániában az 1600-as években valaki... veszélyes dolog. Állítólag sokan meghaltak. Sok vérfarkas is... Csúnya történet. - borzongok bele lecsapva a szóra. Én csak olvastam róla, de az is több volt annál, mint amit tudni szeretnék ilyen sötét dolgokról. Ha román legenda fele igaz... bele se akarok gondolni, hogy felbukkanhat manapság is egy. Végül sóhajtok egyet, és Dane-re nézek. - Legyen. Segítek, amiben tudok. Én értek a varázslényekhez. Köztük nőttem fel. Inkább egy sárkányoktól hemzsegő szurdok, mint apám emberei. - való igaz, szívesebben néztem szembe sárkányokkal, vérfarkasokkal, és egyéb veszélyes teremtményekkel, mint apámmal, vagy a gorilláival. Nem akartam a nővérem sorsára jutni. Ő sem akarta volna. Aztán megjelenik egy újabb alak. Szuper. Lehetne jobb ennél a nap? - Ki vagyol te?! Téged is az apám küldött, hogy alkudozz rám, és visszavigyél? Ha igen, el is mehetel, és megmondhatod neki, hogy soha nem megyek haza többé! - bár nem tűnik románnak a fickó, sőt inkább keletinek, kínainak, vagy japánnak, vagy tudom is én. De ami apámat illeti erre a napra már kezdett túltengeni bennem a vele kapcsolatos paranoia. Minden kitelik tőle. Talán ezt is csak felbérelte, hogy vigyen vissza. Egyébként meg mi a fenét keresne itt? Ha tévedek vele kapcsolatban legfeljebb elnézést kérek. De egyszerűen már túl feszült voltam. A mai nap csupa olyan helyzetbe kerültem, amit nehezen viseltem. Nem tudtam vele jól megbirkózni...
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst 2020-01-09, 18:55
Az árny ami suhan a fák között az bizony én vagyok. Egy ideje már a fülembe jutott, hogy ki volt a fickó akkor ott a rengetegben és az is, hogy életben van. Továbbá sok minden más is a fülembe jutott! Egészen eddig valahogy sikerült elkerülnünk egymást, holott sok mindent jó lett volna tisztázni. Mármint nem olyan nagy egymás nyakába borulós, békülős módon, de legalább ha annyira, hogy ne ismétlődjön meg az hogy egymás torkának megyünk faszméregetésből meg Holdméregtől. Azonban azzal, hogy ő utánam szaglászik, másokat is vonzz felém, ami egyáltalán nem tetszik! Épp ezért, minden szívbaj nélkül bekopogok azon, ami az ajtóból maradt. És hogy főleg magamra vonjam a figyelmet, ha már az ajtóig sikerült kimaxolt sneaky üzemmódban eljutnom meg is köszörülöm a torkomat. Majd igazából nem foglalkozva a többiekkel Dane felé fordulok. - Látom élsz. Ez jó hír! - mondom neki egykedvűen, de azért füttyentek egyet elismerésképp. Majd beljebb lépek, ha csak nem szegeznek telibe nekem valami csúnya fegyvert, vagy pálcát vagy nem kezdenek rögtön megsorozni. Nálam ránézésből nincs is pálca, nem hogy azt előre szegezve jöttem volna, talán lesz akinek feltűnik... - Beszélnünk kéne! - mondom még rettenet egyszerűen és magától értetődően.
Azon tűnődik, miközben Dorina meséli a múltját, és az esetleges jövőjét, hogy meg kéne javítani a bejárati ajtót. A ház ugyan Peter és fajtája birtokában van, de pont a vérlényektől van védve, s ha itt tátong tárva-nyitva, akkor az éjszakai erdő bestiái könnyedén be tudnak jönni a vérfarkas nyomában . Dane szeme már egy vámpíré, messze a távolban mintha látott volna a fák között suhanni valakit, vagy valamit, de csak az árnyak játszhatnak vele. – Bárhogy is legyen Dorina, akár gyógyító vagy, akár csak egy feleségjelölt, bevallom hasznos társaság lennél. Sokat tapasztaltnak tűnsz, és a kapcsolataid révén előrejuthatunk. Mi pedig meg tudunk védeni. Csak előbb a kispajtás elméjét kéne valahogy helyrerántani. A már említett Leslie nyomában vagyunk, a társaim Roxmortsban várakoznak. – Vet egy sanda mosolyt Peterre, akit Sophia is halottnak hisz. Az egykori legjobb barátok vajon hogy reagálnak majd egymásra? Ismét tépik majd egymást? Amíg a lány válaszára vár, tűnődően kortyolgat a bourbon-ból, s az órájára pillant, ha nem találták meg a japán vámpírt, akkor is menniük kéne. Mekkorát néz majd Spencer, hogy a kiszemelt célpont helyett két másikkal állít be! – Joyce? Nem. Viszont történetesen hallottam már a farkasgazda szót Leslie egyik vérrel írt lexikonjában. Egy valakit ismertek ilyen megnevezéssel. Egy lányt még a tizennegyedik században. Azt mondták róla, hogy a semmiből tűnt fel egy vérfarkas szertartás közepén, anyaszült meztelenül, és senki sem ismerte őt. Ám csakhamar kiderült, hogy mekkora ereje van, mert szinte villámgyorsan átvette az uralmat az akkori Róma természetfeletti alvilága felett. – Tűnődik el, sosem tudni, hogy Leslie-nek honnan volt ennyi ismerete, amit összeharácsolt, mert máshonnan Dane sosem szerzett ilyen jellegű tudásokat.
A Danenek nevezett férfi szavai gondolkodóba ejtenek, noha jelenleg sokkal fontosabb dolgunk is akad, mint a múltam boncolgatása. A Sophia név még így sem hagy nyugodni, amióta hallottam, folyton ezen kattogom, a férfi szavai pedig magyarázatot adnak mindenre. Ha az a lány tényleg a legjobb barátom volt, akkor minden bizonnyal erősen kötődhettünk egymáshoz, szóval... Ritka jelenség az, hogy egy férfi egy nőben keresi azt, akivel mindent meg lehet beszélni. - Az ember azt hinné, hogy egy ilyen gazdag lány élete fenékig tejfel – ingatom meg a fejem Dorina szavai hallatán. - Pénz és hatalom, ez az, amiért az emberek mindenüket képesek lennének odaadni. Az életüket is feláldoznák. Te pedig inkább eldobnád magadtól? Mert? - kapom fel a fejem a lány utolsó szavát hallva, ami szinte azonnal megüti a fülem. Mi oka lenne elszökni otthonról? Jó, említette, hogy az apja egy szemétláda, aki szinte minden téren felhasználja a hatalmát és befolyását, még a saját lánya ellen is képes tagbaszakadt embereket küldeni. Ez már tényleg mindennek a legalja. - Én is? - vonom fel a szemöldököm Dane szavait hallva, majd megkínálom magam az imént előkerült italokból és szinte azonnal le is hajtom az egyik pohárkával. Fura úgy részese lenni valaminek, hogy nincsenek róla konkrét emlékeim, most pedig egyenesen belecsöppentem. Ami pedig Sophiát illeti... Jelenleg Joyce tartja megfigyelés alatt, talán ő szeretné a halálát, habár ezt eddig nem mutatta ki nyíltan. Ha azonban ez valóban így van, akkor esélyes, hogy a dögös szőkeség az imént említett Leslienek az egyik embere. Fogalmam sincs, ezt meg kellene-e említenem, egyelőre csupán hezitálva forgatom ujjaim között a poharat. Bonyolult ügy, annyi szent. - Legalább valami jobbat is kiszemelhettek volna számodra – fintorodom el a képre tekintve. A csávó valóban nem illik a lányhoz, ezt aláírom. A befolyása nyilván hatalmas lehet, de rengeteg más uralkodói család is létezik a világon. Nem csoda, hogy Dorina inkább a nehezebbik utat választotta. A kényszerházasság sosem vezet semmi jóra sem, ezt az apja is tudhatná. Csoda, hogy nem vette számításba a lánya akaratát. Ha így lett volna, akkor nagy eséllyel el se jut idáig. - És gondolom, semmi következménye se lett – forgatom meg a szemem. Az Imperius-átok tiltott dolog, de hát a Dorina apjához hasonló emberek bármikor, bárkin bevethetik, mindenféle büntetés nélkül. Ez benne a legnagyobb szemétség. - Na jó – hajolok előre, majd leteszem a poharat, végül Danere pillantok. - A kérdésem leginkább neked szól – emelem ki, végül folytatom: - Ismersz egy Joyce nevű vérfarkast? És hallottál már olyasmiről, hogy farkasgazda? A lány családnevét nem tudom, nem ragadt meg bennem, de ha ez a fickó ismeri őt, akkor felesleges is ennyire kiveséznem a dolgot. Sophiát egyelőre nem hozom szóba, nem áll szándékomban elárulni, hogy egészen eddig ő volt az, akit számításba vettek farkasgazdaként. Még fogalmam sincs azt illetően, mennyi információt oszthatnék meg velük.
Kissé megingatom a fejem Peter szavaira, és mintha kissé kétkedve pillantanék fel Dane-re is. Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak, bár a halott bestiára, vagyis már emberi hullára következetesen nem akarok nézni. Még csak az irányába se. Gondolkodom néhány percet, és megpróbálom úgy összegezni a gondolataim, hogy ők is megértsenek. - Kitől kérhettem volna segítséget? Amikor eljöttem, akkor alig volt egy kis pénzem, és néhány ékszerem, amit eladhattam. A Dartmoor Gyógynövény Rezervátum- és Pálcafa parkerdőben dolgozom kisegítőként, hogy tudjam fizetni az egyetemet, amit most fogok megkezdeni. Ezen kívül szinte nem is marad pénzem. Belátom, néha nagyon nehéz apám vagyona, és befolyása nélkül boldogulni. De én akkor sem megyek haza. Nem mehetek, mert... - elharapom a mondatot. Mint aki egy súlyos titkot nyel vissza. Ekkor veszem észre a poharat, és az italt. Jobb híján inkább én is az után nyúlok. Azonban ahogy belekortyolok, az arcomra ülő kis fintor jól leleplezi, hogy eddig nem igazán kóstoltam alkoholos tartalmú italokat. Furcsa, szokatlan, kellemetlen, mégis megmagyarázhatatlan érzéseket keltő ital. Sosem értettem apám mért van oda érte. Mármint minden erős alkoholos italért. Főként mert ha sokat ivott, ha túl sokat... azt a képzeletetekre bízom. Egy olyan fél köhögő fél prüszkölő beazonosítatlan hangot adok ki, és le is teszem a poharat. - Azon kívül, ha lenne is pénzem, akkor is mindegy volna mennyit ígérek a védelemért. Apám megduplázná, vagy megtriplázná az árat azért, hogy a saját testőreim vigyenek hozzá vissza. Ahogy azt ma láttátok tik is. Ha csak pénzért védene meg valaki, abban én nem bízhatok. Apámnak amúgy is vannak túl sok emberek, túl sok helyeken. - válaszolom meg a kérdést keserűen, hogy mért nem fogadtam fel korábban testőröket a saját védelmemben. Hiába fizetnék a védelemért, akkor sem lennék biztonságban. Aztán Dane felé fordulok. Egy pillanatig töprengve rajta. Az rendben van, hogy ő és a féltestvére - ezek szerint - nem olyanok, akik megijednének a saját árnyékuktól. De apám nem is csak egy ködös árnyék. Ő maga a megalomán rettegett hatalom. Ha akar valamit, előbb vagy utóbb meg is kapja. Igazából azt sem tudom, hogy annak van-e egyáltalán értelme, hogy megszöktem, és próbálok ellenállni a családi nyomásnak. Talán csak egy kis időt nyertem ezzel, de a kényszer majd végül utolér? - Én nem tudom ki az a Sophia, vagy a másik, az a Leslie McGregornak. Talán ismerik apámat. Őt sokan ismerik. Én csak azt tudom, hogy a fejvadászoknak épségben kell visszavinniük apámhoz. Ez nehezíti a feladat. - újra sóhajtok egyet, és az újságcikkre bökök. De ezúttal a kínai férfire. Azt mondják a keletiek korát nehéz megállapítani. Azonban így is jól látszik a képen, hogy legalább kétszer, ha nem valamivel többel idősebb, mint én. - Apám azt akarja, hogy legyek felesége Neki. Én nem akarom. Ezért is szöktem meg. Ő befolyásos, a Kínai Császári család tagja. Befolyása van nagy a kínai politikára. Apám akar rajta keresztül politikai befolyást és hatalmat Keleten. Ehhez kellek én eszközként. Szépnek, és egészségesnek kell legyek, hogy az üzlet létre jöjjön. Ezért nem ártanának nekem. De vissza akarnak vinni. - mélyet sóhajtok. - Tekintsetek naiv, álmodozó kislánynak, de ha hozzá megyek feleségnek valakihez, én azt szerelemből akarom megtenni. Nem azért, hogy legyek egy jól sikerült üzlet apám számtalan üzlete között. De apám bármire képes, akár még az Imperio-t is használná rajtam, hogy megkapja, amit akar. A nővéremmel is megtette. Pokol az élete. - mesélem elkeseredetten. Nem nehéz meglátni, hogy a családi szorításból egyre nehezebben találom a kiutat, amit oly kétségbeesetten keresek. Ha ma ők ketten nem avatkoznak közbe, akkor már talán mostanra házas lennék...
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Kihúzza a tőrt a fenevadból, azaz immár emberből, hiszen a halál után vissza is változott. Megtörölgeti a halott csupasz lábában, miközben futó pillantást vet messziről az újságcikkekre. Azért a vámpírlétnek van ilyen előnye is, hogy kiélesednek bizonyos érzékszervek. Mint a látás. – Ez.. bonyolult, de leegyszerűsítem. A féltestvérem vagy kishaver, és Peter Greenwood a neved. Sophia a kedvesem, a te egykori legjobb barátod, bár az utóbbi időben csak martátok egymást. Halottnak hittünk, mert egy vonatbaleset történt hónapokkal ezelőtt, te is rajta ültél. Lehet, hogy ott ment el ennyire az eszed, de ezt helyre lehet hozni. – Feláll, elrakja a tőrt, és kényelmesen helyet foglal a vadászok egyik foteljében, pálcaérintésére három üvegpohár, és egy bourbonos üveg lebeg át derékmagasságban a szobán. Dane előzékenyen magának tölt először, és már iszik is. – És te szöszi.. Nem vagyok félős alkat, és a srác sem az, amennyire ismertem. Meg tudunk védeni, volt már dolgunk ennél kellemetlenebb alakokkal is. Ám a tudásod, és a kapcsolataid nekünk is kapóra jöhetnek. Valaki éppen a már említett Sophia halálára spekulál, de azt hiszem mi mind az útjában lehetünk. Még közvetve te is Dorina. Abból kiindulva, hogy ki vagy, erős szövetségese lehetnél egy bizonyos Leslie McGregornak. Ha valóban utánad küldtek egy vérfarkast, akkor az apád, és Leslie szövetségesek. Megharapni akart, vagy megölni. Maga mellé állítani, ellenünk fordítani. A két ügy akár össze is függhet. – Fejezi be az okfejtést, biztosan feladta ezzel a leckét a másik kettőnek.
Kissé megrezzenek, amikor a Dane nevű fickó átszúrja a fenevad mellkasát, azon viszont sokkal jobban elszörnyülködöm, hogy a vérlény helyén egy ember jelenik meg. Nem kedvelem a vérfarkasokat, önző bestiák, akik a saját anyjukat is eladnák némi pénzért, de az, hogy most egy embert látok a helyén, gyomorfogató számomra. Ráadásul haldoklik is, ami csak még rosszabbá teszi ezt az egész nyomorult helyzetet. Tisztában vagyok azzal, hogy azok a bestiák is emberek, de sokkal könnyebb szörnyetegként kezelni őket, ha abban az alakban is vannak. Joyce-ban se bízom és nyilván habozás nélkül végeznék vele, amint átalakulna és rám támadna, de ha ugyanezt emberi alakban tenné, kétszer is meggondolnám, hogy kést rántsak-e ellene. - Fasza. Akkor ezek szerint mi is célpontok lettünk? - pillantok Danere Dorina szavai hallatán. Nekem nincs időm arra, hogy állandóan a hátam mögé pislogjak azt lesve, ki üldöz az adott pillanatban. Ráadásul, gyakorlatom sincs az öldöklésben, én valahogy nem érzem magam olyasvalakinek, aki játszi könnyedséggel át tudná döfni egy szörnyeteg mellkasát. Embert próbáló feladat, bele kell rázkódni, de esélytelen, ha percről-percre újabb ellenfelet dob a gép. - Sophia... Ezt a nevet ismerem – biccentek Dane ajánlatára, miközben Joyce szavai járnak a fejemben. - Hallottam már párszor korábban is, de még mindig nem tudom, mi közöm lehet hozzá pontosan. Felvilágosítanál? Már hetek óta próbálok rájönni a vele kapcsolatos múltamra, de mindig akadályba ütközöm. A nevét sokan ismerik, ez nem kérdés, de senkinek se rémlik, hogy ő ismert volna engem valaha is. Bosszantó, hogy ennyire semmitmondó kapcsolatom lehetett vele és mégis van hozzá valami közöm. Mégis mi lehet a háttérben? - Egy ennél is nagyobb? - kérdezek vissza, szavaimmal a padlón fekvő testre célozva és ismét eszembe jut a szőkeség. Talán van valami köze ahhoz, ami után ő nyomoz? Nem vagyok olyasvalaki, aki habozás nélkül öl, de én és Joyce jelenleg csapatban játszunk és talán nem ártana besegítenem számára. Eddig nem sokra jutott velem, de ez a Dane esélyes, hogy tud valami hasznos információval is szolgálni. - Ez engem is érdekelne. Miről is van szó pontosan? Közben vetek egy futó pillantást az újságcikkre is, amit Dorina tesz elénk. A képen látható pasas nem ismerős, elvégre nem mozgok olyan körökben, de a lány tekintete alapján nem egyszerű ember. Ha a saját családja is retteg tőle, vajon mit érezhetnek mások? - Azt hiszem, ez nem éppen a legjobb kombináció – dörmögöm az orrom alatt kissé összevont szemöldökkel. - De ha tudod, milyen ember az apád, akkor miért nem kértél már korábban másoktól is segítséget? Ha jól megfizeted az árát, akkor bárki megvéd, még ezek ellen is... Az addig rendben, hogy senkire se szeretne bajt hozni, de ő is veszélyben van, nyugodtan megtehette volna ezt a lépést is. Az apja vagyonos, szóval a lánynak is lehet pénze, amivel kihúzhatja magát ebből a helyzetből. Sok olyan mágus akad, aki megfelelő összegért cserébe biztosítja számára a védelmet. Az persze már más kérdés, hogy meddig ér el a fickó keze.
- Honnan tudjam? Van átváltozva. - jegyzem meg Peter felé a kérdésre. Majd mélyet sóhajtok. Oké idegesebb, és ingerültebb vagyok a kelleténél a látszat ellenére is. - Igaz, Romániában sok a vérfarkas, és vámpír fejvadász. Most mindnek lehet egy kisebb vagyonnyi oka üldözni. Gondolom. - ismerem el végül is. Képzelem apám mekkora összeget ígérhetett annak, aki hazaviszi az engedetlen, szökevény lányát. Engem. Bár mondhatnám, hogy váratlanul ér Dane tette. De valahol várható volt. Mégis felnyögök a látványra. Aztán elkapom a tekintetem a visszaalakult férfiről, és lányegében hátat fordítok neki, meg Danne-nek. - Nem. Ezt nem ismertem fel. De ez nem jelent semmit. Ettől még vadászhatott rám. - mondom végül, amikor képes vagyok túltenni magam Dane tettén. Ennek ellenére visszahullok a kanapéra, és érezhetően remegek kissé. Ez azért nem mindennapi esemény. Aztán végül is Dane szavai zökkentenek ki. - Ez alkunak hangzik. De... előtte tudnotok kell néhány dolgot. - kezdek bele végül is. Bár jól láthatóan erről igencsak nehezemre esik beszélni. A szavak közben, egyenesen mereven bámulok magam elé. Nem nézek sem egyik, sem másik megmentőmre. S bár megfogadtam magamban, hogy erről soha senkinek nem beszélek, most sem fogom elmondani a teljes igazságot, de néhány dologról tudniuk kell. Főként, ha eltökélt szándékuk megvédeni apám embereitől. - Ha a Romániai Sárkányrezervátumban nősz fel, hamarabb tanulod meg kezelni a veszélyes bestiákat, mint járni és beszélni. Ámbár általánosságban elvből védem az életet. De gondolom ebből már rájöhettetek ki az én apám. - egy újságcikket húzok elő, és a fiúk elé teszem. A szinte teljes oldalas fotón épp apám Derek Postolache pózol egy negyvenes évei végét járó kínai férfivel. A cikk szerint hatalmas jótékonysági adománnyal támogatva a kínai varázslény rezervátumok munkáját. Kifogástalan sajtó, mint ahogy azt apám elvárja. Csakhogy roppant kevesen tudják, hogy mi is áll valójában a dolog mögött. Szó sincs itt jótékonyságról. Az csak a külvilágnak szól. - Apámat egész Európában ismerik. És mindenütt, de főként Közép és Keleteurópában rettegik is. Gyakorlatilag korlátlan vagyon áll rendelkezésére, hogy megkapja, amit csak akar. És nem fogadja el a nemleges választ. Főként a családján belül. - és itt érezhetően összerezzenek. Azért a sokévi terror nem múlik nyomtalan. - Attól tartok a fejvadászok, és apám emberei nem fogják feladni a keresésem. Velem lenni veszélyes lehet rátok nézve. Nem akarok bajt okozni. Mármint ennél nagyobbat... - nyelek egyet. Számomra egy élőlény halála az nem olyan, amin könnyen túl teszem magam. Persze ha Dane valami veszélyesre vadászik, érthető, hogy mért szeretne maga mellett tudni egy olyan bestiamester lányt, mint én. De ez... egyszerűen félelmetes helyzet.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Az ismerkedést, és Peter emlékeinek renoválását későbbre hagyják, mert ki tudja, hogy a „bekopogató” vendég ki után jött, és megfontolásból. Szarkasztikus félmosollyal vonja meg a vállát, hogy a szöszi nem csípi a becézést, holott ez afféle óvó, védelmező megszólítás is lehetett volna bizonyos aspektusból. Ám elismerően kell átéreznie, hogy Dorina bizony nagyon is ért a fenevadakhoz, mert azon túl, hogy cseppet sem rezzen meg az ajtót betörő vérfarkas látványától, erejétől, az izzó kötelek varázslata komolyan hathatós fegyvernek bizonyul. Peter nem öli meg a farkast, Dane viszont a dzseki belső zsebéből előhúz egy fekete fénnyel izzó tőrt, s legugol az őrjöngő vérlény mellé, hogy lendületes csapással üsse át annak mellkasát. Hallani a csontok törését, ahogyan a penge áthatol rajtul, s bőrőn, húson egyaránt. A dög nyomban visszaváltozik, haldokló valójában egy borostás, hosszúhajú alak lehet. Dane felismeri, az erdőben portyázó falka egyike, akikkel Peter is már összetűzbe került párszor. Talán Leslie irányította, amíg be nem zárták. Most viszont ki lehet? Dane nem áll le faggatózni. Megforgatja a húsban a tört, mire az állatias hörgésből vinnyogás nem lesz, s az is elhal, ahogyan a vértócsa megjelenik a behemót alatt, s kihuny szemeiben a fény. – Neked az emlékeidet kéne visszaadni, és talán Sophiával is találkozhatnál. Dorina, ha nem akarod, hogy a jövőben ismét rád küldjenek valakit, akkor nagy hasznodat vennénk, ha ennyire ügyes boszorkány vagy. Van egy ennél is nagyobb.. levadásznivaló. – Húzza ki a pengét, s egy rongyot előkapva a vadász szerelésekből, máris tisztítani kezdi. Mintha csak krumplit pucolna, s nem most ölt meg volna valakit.
- Ah-ha... - biccentek félig-meddig hitetlenkedő arcot vágva a férfi szavai hallatán, majd futólag végigmérem, mintha nem láttam volna még eleget. Nem hasonlítunk, cseppet sem. Persze, a külső nem minden, nem ez dönt a vérségi kapcsolatokról, de valamit akkor is jelent, nem igaz? Volt korábban egy olyan elképzelésem, hogy ha esetleg egy családtagommal futok össze akaratlanul is, akkor határtalan öröm lesz úrrá rajtam, ezt azonban itt és most egyáltalán nem érzem. Nem borultunk egymás nyakába, még úgy sem, hogy az imént jutott tudomásomra a dolog. Foghatnánk ugyan a helyre és a történtekre is, de valahogy érzem, hogy nem ez az egyetlen oka ennek az egésznek. - Hogyhogy kivel? Ki vagy te? - ütközöm meg azért a kijelentésén, miközben kérdőn pillantok a szőkeségre. Két fura alak egy helyen, ez nem túl jó ómen. A lányt üldözik, mi pedig továbbra is egy helyben toporgunk, ami szintén nem jó. Mielőbb a Roxfort területére kellene jutnunk, de képtelenség, ha közben a nyakunkon vannak a gorillák. Ráadásul, egyikükről sem tudok semmit sem. Talán mindketten gyilkosok? Nem, a lányból nem nézném ki, de a pasas... Na, ő azért már más tészta. Pont emiatt is kételkedem a pár perccel korábbi kijelentésében. - Oké, mindenki hátra! - kurjantom el magam, pillanatokkal azután, hogy a sót szétszórtam a földön, nekem azonban nincs időm engedelmeskedni a saját tanácsomnak, hiszen szinte azonnal betöri valami az ajtót, ami ripityára törik az erő súlya alatt. Pedig nem könnyű ajtó, ez tény és való, vastag anyagból készülhetett. Akárkié is volt előtte ez az épület, az minden bizonnyal ügyelt a biztonságra. A kérdés már csak annyi, hogy akkor most hirtelen miért lett ennyire ingatag? Nem sikerül karcolások nélkül megúsznom a dolgot, de azért elég szerencsésnek mondhatom magam: egyetlen karomnyom fut végig a vállamtól a könyökömig, melyből ugyan szivárog a vér, de csupán felületi sérülés. Meg sem érzem, amíg oda nem pillantok. Mindenesetre, jelenleg nincs időm a szétszakadt ingemen és az újonnan szerzett sebemen keseregni. Az óra ketyeg, a bestia pedig igazán dühösnek tűnik. - Rendben – biccentek az állítólagos féltestvérem kijelentésére és igazán meglepődöm azon, hogy mennyire képesek voltunk összehangolni a mozdulatainkat. A pálcáinkat szinte egyszerre legyintettük meg és mondtuk ki a megfelelő varázsigét, mindenféle habozás nélkül. A pálca ugyan nem az enyém, aminek általában meg is szoktam inni a levét, de a mai nap valahogy nem erről szól. Engedelmesen teszi a dolgát a vérfarkassal szemben, amikor pedig Dorina varázslata foglyul ejti, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Még abban az esetben is, ha mindez csupán ideiglenes. - Ő nem utánad jött? - pillantok kérdőn a lány felé, szavaimmal a bestiára célozva, még mielőtt végleg kinyírnánk a dögöt. Fel se tűnik számomra, hogy az imént olyannyira magatehetetlen lány most mennyire könnyedén ejtett el egy ekkora fenevadat.
Úgy fest ebben a lepusztult lyukban sem lesz rózsás a helyzetem. Leginkább mert nem sok időm marad reagálni a dologra, máris szörnyen illetlen módon megzavarják idilli hármasunkat. Ez úttal szó szerint. Már pálcával a kezembe emelkedem fel a kanapéról. Bőszen fohászkodom, hogy a támadónk ne valami Romániából ide szabadult fejvadász legyen. Esetleg vérlény fejvadász. De. Sajnos a vérlénybe beletrafáltam, bár az nem derült ki még, hogy mit akar. Eleve át volt változva. A fiúk elég ügyesnek tűnnek, bár talán a segítség most nem árt nekik. Az a nyílt seb a mellkasán inkább csak felbőszítette. De legalább adott nekem pár másodpercet átgondolni a következő lépést. Egy laza csuklómozdulattal intek a bestia felé a pálcámmal. Ekkor fényesen izzó kötélszerűségek jelennek meg a vérfarkas lábain és pofáján, melyek rögtön gúzsba is kötik, így az szó szerint pofára esik. Persze ez nem fog sokáig kitartani, talán csak 2-3 percig. Azért ez elég időt ad a fiúknak a következő lépéshez. Akár simán elhoppanálni innen a fenébe, akár kinyírni a farkast, és úgy elhoppanálni a fenébe. Mindegy a lényeg, hogy biztonságosabb helyet kell találnunk, és gyorsan. - Én azért sietnék. Ez nem tart örökké. - jegyzem meg, miközben a szemem sem rebben. Van ebben valami nagyon fura. A gorilláktól szinte pánik szerű félelem tükröződött rajtam, és egész tehetetlen, védtelen kislánynak látszottam, most pedig itt egy hatalmas vérlény, és olyan higgadt, szinte unott arccal nézek rá, mintha egy közönséges cserebogár lenne. Semmi extra. - Gondolod? Láttam én már karón hollót. Ja és nem vagyok Kicsi. - jegyzem meg Dane felé. Közben azért bőszen reménykedem, hogy jó madarat mondtam. Néha telesen bele tudok kavarodni, és sülni ezekbe a fránya angol mondásokba, és szállóigékbe...
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
A férfi bólint, hát hogyne lenne, többféle is, ám azon gúnyosan elmosolyodik, hogy Peter akár a kínzást is vállalná, hogy megtudja, hogy ki ő. Dane eljátszik a gondolattal, tekintve, hogy sosem állt távol tőle az, hogy bosszút álljon, de nem, Petert inkább lelkileg szokta terrororizálni, ám amióta Sophiát ismeri, még erről is leszokóban van, így csak legyint a második kérdésre. - Azért ne vidd túlzásba. Csak félig. – Igazítja meg a bőrdzsekijét, mintha holmi kiváltság lenne, hogy valaki a véréből származik. A vérség különben is fontos dolog, olyan valami, amit nem érdemes lebecsülni, főleg, hogy Leslie és Lorelai valamilyen kötelék folytán talán valami ősi erőt szabadítottak el, aminek nem árt mielőbb utána járni. Az a Spencer viszont nem tűnik bosszúállónak, elfogadta, hogy Dane csupán magát védte, amikor holmi szeszély folytán megölte a sellőfalu csaposát, és ezért a feldühödött helyiek csapdába akarták csalni. Dane tetteit különben sem lehet egy átlag ember mércéjével megítélni, lévén a törvények felett áll, mondhatni némi istenkomplexust is birtokol. Miközben Peter beszél a lánnyal, Dane már készíti elő a pálcáját, mert a két halandóval ellentétben ő már korábban hallja, hogy közeledik valaki. Azért elhúzza a száját a páros évődő beszélgetésére, ő azért nem egy megmentős alak, neki sokkal jobban bejött, hogy ellenszegülhet, és kötekedhet, így ha közben megmentették a szöszit is, az már mellékes pótcselekvés. – Tévedsz kicsi. Ők nem tudják, hogy kivel húztak újat. – Jegyzi meg immár arra várva, hogy ki fogja betörni az ajtót. Dane-ben ugyan felmerül, hogy akár ki is nyithatnák, de tekintve, hogy ez Peter felségterülete, a vérfarkas-vámpírban sem fel merül, hogy óvja a kisöcsi tulajdonát. Jőjjön csak, aminek jönnie kell. És hatalmas dördöléssel töri be az ajtót egy már átváltozott farkas, legalább három méter, úgy kell lehajolnia, hogy be tudjon hajolni, de máris Peter felé indul, aki előrébb áll. Talán vesztére. - Együtt. – Lép a féltestvére mellé, és pillantásából az süt, hogy ezt már csinálták korábban többször is, hiszen olyan megszokottnak tűnik. A só ugyan nem sebzi meg a dögöt, de lassít rajta annyira, hogy Dane sebző varázslata máris kettényissa a mellkasát, ám a farkast úgy fest csak felbősziti, úgyhogy a többieken van a sor, mielőtt még mindenkit szétkapna a dög.
Kezd egyre biztosabbá válni ama gondolatom, hogy sikerült akaratlanul is egy rég elfeledett ismerősbe botlanom. Legalábbis, a férfi szavai révén ez derül ki számomra. Az arca nem ugrik be, bármennyire is igyekszem helyrerakni magamban, egyszerűen nincs mihez kötnöm az illetőt. Fura egy helyzet, annyi szent, hiszen pont nemrég sikerült lelépnünk pár gorilla elől, akik a szőke lányt üldözték, ez a szerencsétlen esemény pedig láthatóan beindított valamit, ami a múltamhoz köthető. Vagyis, leginkább csak az utamba sodort valakit, aki onnan jött. Fura belegondolni, mennyi mindent tudhat rólam, miközben én a nullán vagyok jelen pillanatban ebből a témából. - Van erre egyáltalán valamiféle módszer? - teszem fel a kérdést, miközben némi remény csillan meg a szememben. Képes lenne valaki előhívni a rég elfeledett emlékeimet? Ilyesmiről még soha életemben nem is hallottam, habár, amióta magamhoz tértem, nem is foglalkoztam a dologgal. Elfogadtam a baleset következményeit, miközben magamban azért imádkoztam, hogy visszatérjenek a rég kiesett képek. Nem jártam gyógyítóknál, de egyszer meg kell próbálnom. - Pedig hálás lennék érte, ha szakítanál rám némi időt ebből a szempontból. Akár itt és most – nézek körül a kunyhóban, amely egyaránt nem ismerős számomra. Semmi, de semmi nem jut eszembe erről a helyről, még Dane egykori kínzása sem, amely – mentségemre szóljon – inkább arra szolgált, hogy kigyógyítsam a farkas-korból. Igaz, ez hatalmas kínokkal jár. - Nem baj, ha fájdalmas – teszem még hozzá elszánt arcot vágva. Szinte meg is feledkezem az általunk – vagyis leginkább a férfi által – idehozott lányról. Részemről jöhet minden testi és lelki fájdalom is egyaránt, de nem szeretnék túl sokáig úgy élni, hogy nem ismerek fel személyeket, akik a múltamhoz köthetőek. - Öcsi? - ütközöm meg a következő szavak hallatán. Talán csak valamiféle haverok közötti megszólítás, de mi van akkor, ha tényleg az, aminek gondolom? - Te és én... Mármint, úgy érted, hogy testvérek vagyunk? Külsőre egyáltalán nem hasonlítunk, habár ez azért nem minden, be kell vallanom. Esélyes, hogy kiröhög már csak a feltételezés hallatán is, de akkor is fel kellett tennem a kérdést. Tudnom kell. Muszáj. Nem ülhetek itt tehetetlenül, miközben kérdések özöne kavarog a fejemben. - Nem kérdeztük körbe a gorillákat – csóválom meg a fejem a lány kérdését hallva, miközben ki is zökkent egy pillanatra a gondolatmenetemből. Talán jobb is így. - El akartak rabolni, az akaratod ellenére elvittek volna, nem az volt erre a legalkalmasabb pillanat. Te mit tettél volna a helyünkben? Az ember ehhez hasonló helyzetben ösztönösen cselekszik, nem előre tervezetten. Pont úgy, ahogy én is teszem, amikor a férfi bejelenti, hogy valami közeledik. Én – a másik kettővel ellentétben – semmit sem érzékelek ebből, de kérdés nélkül állok be a szőkeség elé, akár szeretné, akár nem. Ha az a valami támad – és minden bizonnyal nem teázni jön -, akkor jobban járunk, ha én kapom be azt és nem a lány. Az én fizikumom jobban kibírja az ilyesmit. A pálca pillanatok alatt terem a kezemben, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ugrok egy rozoga konyhaszekrényhez. Fogalmam sincs arról, mit keresek, mégis pillanatok alatt veszek elő onnan egy fehér porral teli zacskót. Az ajtóhoz ugrom, amely már vészesen recseg-ropog, de egyelőre még nem adta meg magát. - Közönséges asztali só – szólalok meg választ is adva a talán még fel sem tett kérdésekre, miközben vastag csíkban szórom azt a küszöbre, ügyelve arra, hogy egy milliméter se maradjon ki. Dolgom végeztével hátralépek, ismét a szőke lányka elé, pálcámat az ajtóra szegezve. - Nem csodaszer, de egy pillanatra gyengít rajta, akármi is van odakinn. Egy szempillantásra csupán, de ha mindent beleadunk, talán elintézhetjük vagy legalább komolyabban megsebesíthetjük. Szóval csak csapjunk oda jól neki, rendben? Fogalmam sincs, mindezt honnan tudom, egyszerűen csak eszembe jutott, mondhatni bevillant, semmi több. Kárt nem okozok vele, de ha beválik, akkor előnybe kerülünk a szörnyeteggel szemben. Nem sok időnk lesz támadni, de az első átkokat nem fogja tudni kivédeni, úgyhogy jobban járunk, ha mindenki az általa ismert leghatásosabb támadást veti be. Kivéve, ha emberi vérlény az a valami, mert vámpírok, vérfarkasok ellen hatástalan.
Fogalmam sincs, hogy a két srác milyen viszonyban van egymással vagy milyenben nem. Mióta, és mennyire ismerhetik egymást? Őszintén? Ez nem is nagyon érdekel. A saját helyzetem az, ami feszülté, és idegessé tesz. És megijeszt. Igen, még mindig félek, hogy apám emberei, ha kell fizikai erővel kényszerítenek majd, hogy az apám elé álljak. Oda, ahova soha többé nem akarok. Vagy rosszabb. Belekényszeríthetnek egy érdekházasságba, amit még úgyse akarok. Nem, nem és nem. Tekintsetek reménytelenül naiv, álmodozó romantikusnak, de ha, és amikor megteszem, akkor azt szerelemből akarom megtenni, azzal akit én választottam. Önszántamból. És nem apám amúgy is túl nagy hatalmának gyarapításának érdekében. Túl nagy kérés? Talán. Tulajdonképpen hagyom, hogy a srác (az amelyik utóbb Davidként mutatkozik be) visszanyomjon a kanapéra. Kissé félénken nézek rá, és a másik srácra is. Próbálom összerakni magamban a cseppet sem kellemes szituációt. Talán tényleg csak segíteni akarnak. És talán tényleg fogalmuk sincsen róla ki az én apám. Mindenesetre erre azért kapnak egy meglepett pillantást is. - Ti tényleg nem tudjátok kivel húztatok újat? Azt hiszem ez egy hosszabb magyarázat lesz. - sóhajtok egyet. Talán jobb lenne most lelépni, mielőtt megtudnák az igazat, vagy az apám megtudná a kilétüket, és miattam üldöztetni kezdené őket, hogy aztán rajtuk keresztül kényszerítse rám az akaratát. Azonban mielőtt ezt egyáltalán rendesen végig gondolhatnám, már pálcával a kezében áll a nem tudom mi a neve srác. Valami jön. Valami veszélyes. Akármilyen fura, de ezt még én is érzem. És nem maradok a kanapén. Pálcát rántok én is, hogy felkészülten (vagy annak látszódóan) nézzek szembe az ajtó túl oldalán levő dologgal. Más körülmények között kikértem volna magamnak, hogy a srác le "kicsim"-ezett a másik meg le "kislány"-ozott, de ez most nem a megfelelő időpont a kötelező illem és protokolltanra. A varázslényekkel, és bestiákkal elég jól képben vagyok. Tudok velük bánni. Elvégre egy sárkányrezervátumban nőttem fel. Ugyanakkor most csak azért imádkozom, hogy ne valami Romániából ide szabadult fejvadász vámpír legyen, szintén apám megbízásából. Az rontaná el csak igazán, az amúgy is pocsék napom...
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
- Bocsi…? – Visszhangozza hitetlenkedő mosollyal a kissé bárgyú visszaszólást, amit Petertől kap, így egy pillanatra még el is feledkezik arról, hogy itt egy ájult, vagyis inkább ébredező szőke a kanapén, abban a vadászlakban, amelynek kínzókamrájában Peter nem is olyan régen őt magát vallatta. – Baleset.. Ez megmagyarázza, hogy hova is tűntél ennyi időre haver.. Emlékezetkiesés.. Na igen, akkor valakinek alaposan ki kell túrnia az életedet az elmédből, mert nekem erre nincsen energiám. Már az is csoda, hogy látlak. – Csóválja a fejét, hallgatva Peter ostoba bemutatkozását, amivel felvett valami ál-személy azonosságot, ezzel együtt a személyisége is jelentősen torzult. Dane gyakorta szembement Peter arrogáns viselkedésével, de még mindig jobban bejött neki, hogy állandóan veszekedtek, de társak és riválisok is voltak egyben, most pedig ez a nagyon hivatalos, öltönyös alak árnyéka sincsen egykori féltestvérének. – Ahogyan az öcsi mondja kicsim. Tárgyként kezelnek, ezért is üldöztek téged. Engem a pénz nem különösebben motivál, így nem tudtak lefizetni, arra már nem volt idő megvizsgáni, hogy őt vajon mennyire. Viszont a hely, ahova jöttünk, koránt sem annyira biztonságos, mint hittem. Készüljetek, valami jön.. – Alig fejezi be mondandóját, a bejárati ajtónak nekifeszül valami, amire Dane is felpattan, vélhetően a bestiák körében eléggé közismert hely volt, és Peter távollétében meggyengülhetett a védelmi mágia is, más vadászok pedig az utóbbi időben nemigen járhattak itt. De valami arc nélküli szörnyeteg most élőket érzékelhet itt bent, és úgy döntött, hogy kiszabadul az erdőből, és a bentieket vadássza le. Dane kezében pálca éled, s arcán a jól ismer sármos, ám vadállatias mosoly jelenik meg, olyankor van elemében, ha ölhet.
Érzek egy rántást a vállamon, majd még egyet a köldököm tájékán, végül pár pillanaton belül már máshol találom magam, a két újdonsült ismerősömmel együtt. Szóval a másik férfi elhoppanált velünk... Talán nekem is eszembe juthatott volna, habár vizsgát még nem tettem le hivatalosan, de ebben a helyzetben azért igencsak indokolt és nem hiszem, hogy érdekeltek volna a következmények. Mindenesetre, örülök, hogy nem kellett törvényt szegnem és ennyire egyszerűen megoldódott a dolog. A lány épségben, a gorillák pedig immár sehol, egyszóval elég jól jöttünk ki ebből a helyzetből. - Tessék? - pillantok fel némileg kótyagosan, meghallva a férfi hangját, majd megcsóválom a fejem, végül lehuppanok az egyik viharvert ülőalkalmatosságra, majd onnan figyelem a lassan ébredező szöszi lányt. - Nem rémlik az arcod. De tényleg. Esetleg ismersz engem valahonnan? - pillantok némileg reménykedve a férfira, miközben igyekszem felismerni, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Mindenesetre, elönt a remény azzal kapcsolatban, hogy választ kapok néhány kérdésemre. - Tudod, a közelmúltban volt egy elég súlyos balesetem és mindent elfelejtettem a múltamból, úgyhogy bocsi, ha esetleg nem ismertelek fel. Régi barát lenne? A megszólítása alapján inkább valamiféle mentor-féleség, habár fogalmam sincs, mit tanulhattam volna tőle, hiszen nem sokkal lehet idősebb nálam. Bosszant ez a bizonytalanság, főleg most, hogy olyasvalakibe futottam bele, aki ismer engem, nekem azonban semmi emlékem sincs róla. Talán az imént megmentett lányt is ismerhetem valahonnan? Mindezek után van esély erre is. - Hé-hé! Nyugi, kislány! - pattanok fel, amint az imént megmentett szőkeség magához tér, majd lágyan visszanyomom a kanapéra, hogy még véletlenül se léphessen meg innen. Amilyen zavart jelen pillanatban, nem lepne meg, ha minket is ellenségként látna. - Biztonságban vagy, oké? Néhány tag megpróbált elrabolni, de sikeresen megléptünk, szóval nyugi. Csak feküdj még egy kicsit. Elvégre elkábították, ennek pedig vannak utóhatásai, szóval nem lenne jó ötlet részéről felállni. A végén még összeesne itt nekünk. Pár percig szóval feküdnie kell annak érdekében, hogy ne nekünk kelljen összeszednünk a földről, na és természetesen talán a történteket se ártana tisztáznunk. - A nevem David White, ő pedig... - sóhajtok egyet, végül bocsánatkérő pillantást vetve fordulok a hármasunk másik tagja felé. Tényleg iszonyú érzés olyasvalakivel összefutni, akit elvileg ismernem kellene, de még sincs róla semmi elképzelésem se azt illetően, ki is lehet ő. Sokáig vártam ugyan erre a pillanatra, de most, hogy itt vagyunk, elég nyomasztó. - A legfőbb kérdésünk nekünk pedig az, hogy miért kell valakit elrabolni ahhoz, hogy találkozzon a családjával? - szólalok meg ismét, a lányhoz címezve a szavaim. - Nem mindennapi esemény az ilyesmi, szóval talán nem ártana tudnunk, kitől is védtünk meg nemrég... Talán a lányka valamiféle kamaszos hiszti miatt meglépett otthonról, az apja pedig utána küldte az embereit, habár azok a fickók még ebben az esetben is soknak számítottak. Mindenesetre, kíváncsian várom a magyarázatát, hátha sikerül tiszta vizet öntenie a pohárba.
Bár az akcentusa kétségtelenül nevetséges, sajnos a gorilla vezér nem annyira ostoba, hogy egy pillanatig is bevegye Peter mondandóját. És sajnálatos módon kellő humorérzéke sincsen hozzá, hogy jó pofát vágjon Peter akcentust utánzó mondókájához. Többnyire még a saját anyanyelvén sem érti vicceket. Kizárólag azt tartja viccesnek, ha a Főnök parancsára árthat másoknak. A félre sikerült kábító átokra csak gúnyosan elvigyorodik. - Én hinni aztat, neked lenni kicsike gond tiedé pálcika. Én sajnos nem hinni, hogy tik érteni engemet. De majd mingyá... - azzal emeli is a pálcáját, hogy demonstrálja Peter számára, hogyan is kell ezt csinálni. Nagy bosszúságára az átka azonban csak a srác helyét találja el, illetve azon keresztül egy vétlen járókelőt, mert a másik helyi suttyóval, és a Hercegnővel elhopponáltak valahova. Csúnya román nyelvű káromkodás szalad ki a száján, miközben a bandája is csatlakozik. Így együttesen ők is elhopponáltak a helyszínről. Egy azonban biztos. Nem fogják annyiban hagyni ezt az incidenst. Akárkik is azok a suttyók, meg fogja találni őket, és élvezettel csinál majd sárkány kaját belőlük...
Fogalmam sincs mi történt. Hol vagyok, vagy mennyi időt voltam kiütve. Lassacskán térek magamhoz, és hallok is valami távoli férfi hangot, bár a szavak értelme nem jut el a tudatomig. Nem tudom, hozzám szólt-e vagy a másikhoz. Aztán, ahogy teljesen magamhoz térek, ijedten ülök fel a kanapén. - Mi.. mi történt? Hol vannak apám emberei? Hol vagyunk? Ti vagytok kik? - sorjáznak elő belőlem a riadt kérdések, ahogy rémült tekintettel nézek egyikről a másikra. S bár klasszisokkal jobban beszélem az angolt, mint apám gorillái, az ijedségemben, és félelmemben előjövő enyhe akcentusom így is elárulja, hogy nem vagyok helyi én sem. Fogalmam sincs ki a két fickó, miért hozhattak ide, vagy mit akarhatnak. Talán váltságdíjat követelnek majd apámtól? Vagy egyszerűen csak segíteni akartak megmenekülni az ostoba gorilláktól? De ha utóbbi akkor miért? Senki nem meri azzal kockáztatni az életét, hogy szembe száll velük. Romániában legalábbis... Szóval kétségbeesetten meg kéne tudni a szándékaikat. Legalábbis velem kapcsolatban.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Ahogyan kifelé indul a lánnyal, meglepődve fordul hátra, ahogyan különös beszélgetés bontakozik ki a szőke lány elrablói és Peter között. Peter, aki láthatóan ugyanaz a hős lovag, és nagyszájú bohóc egyben, aki mindig is volt. Ám most nem úgy tűnik, mintha megismerné Dane-t, így a férfi továbbra is kiváncsi, hogy vajon mi a története. Vajon a fickó az öccse, valami módon túlélve a halálos sérülést, és csupán nem emlékszik, vagy valami alakváltó, testrabló bestiáról van szó? Talán az előbbi, mert a jelleme nem változott. Akkor viszont nem hagyhatja itt. Szemforgatva sóhajt, nem szándékozik belemászni mélyebben, hogy milyen pénzek cserélnek gazdát, nem nyúl a dobott erszényért sem, hiszen van pénze elég, és különben sem érzi magát megvesztegethetőnek. Csak azon tűnődik, hogy ér-e annyit az ügy, hogy itt most szórakozzon a szöszivel. Végül gondol egyet, hátranyúl, vállon rántva Petert, és egyszerűen elhoppanálás karjában a szőkével, aki lassan felébredhetne már. Nem szándékozik őket a saját lakhelyére vinni, így abba az erdei házban érnek földet hármasban, ahol Peter fogvatartotta, és ahonnan Jade kiszabadította. Óvatosan lehelyezi a lányt a kanapéra, amely a vadászok egyik hadiszálláshoz tartozik, majd egy stimula varázslattal igyekszik észhez téríteni. Amíg a lány ébredezik, megszólítja a másikat. – Úgy fest, nem ismersz meg kölyök. Semmi nem rémlik rólam? – Kérdezi szelíden, beleszámolva, ha netán Peter mégis támadna, fel legyen készülve, hogy kiüsse valahogy, és más körülmények között folytassák a társalgást.
Noha senki se hív, követem a srácot, aki nagyjából velem egykorú lehet, ha nem pár évvel több. Elvégre, a kislányt ketten mentettük meg, érdekel a további sorsa vagy legalább annyi, hogy jól van-e. A férfi kábítása szépen letarolta, annyi szent, úgy omlott össze a kocsmában, mint egy rongybaba. Ilyet azért nem mindennap lát az ember, ezt meg kell hagyni. Na, nem mintha a kábítások nem működnének villámgyorsan, de ez a szöszit nagyon kiütötte. Pont annyira, hogy még a másik fiú se boldogul az életre pofozásával. Végül követem az ismeretlent, karjaiban az alélt lánnyal, de a pálcám továbbra sem engedem el egy pillanatra sem. Esélyes, hogy fedezni kell őket, ha esetleg utánunk lódulnának a gorillák. Kinézetre nem tűntek valami gyorsnak, de a fene se tudja, miféle trükk van még a tarsolyukban. Valaki nagyon szeretné a kiscsajt. - Hé! Te-tee! - utánozom az idegen akcentusát, amely valahogy nagyon viccesnek hangzik még ebben a helyzetben is. Ezzel a beszéddel kevésbé tűnik veszélyesnek a tag, sokkal inkább néz ki ügyetlennek, semmint valamiféle veszélyes fogdmegnek. - Mi lenni kicsit gyorsak hozzád. El lesz futás vagy akar piff-puff? Amint kimondom az általam kiagyalt szöveget, már lendítem is a pálcám és egy szép kábítóátkot küldök a férfi felé, ami azonban balul sül el és pont a mellette lévő falon robban fel, szép kis fekete foltot hagyva maga után. - Hoppá... - nyögöm ki fásult arccal, majd egy pillanatra megtorpanok, nem is foglalkozva a hátam mögötti, talán még menekülésben lévő duóval. Fogalmam sincs, hogy a helyi srácnak szándékában áll-e besegíteni nekem vagy a kislányt védi inkább, de jelen pillanatban cseppet sem érdekel. A pálca, melyet jelenleg a kezemben tartok, nem az enyém és pont most szándékozik bemondani az unalmast. - Na, ne szórakozzunk már egymással! Alighogy ezt kimondom, csörren is valami, én pedig pont az utolsó pillanatban tekintek fel, majd kapom még el éppen a felém lódított erszényecskét. Már a hangjáról is képes vagyok megállapítani, hogy pénz van benne, a súlya pedig arról árulkodik számomra, hogy nem kevés. Ez lefizetni akar minket? - Áruld már el nekem, mégis honnan gondolod, hogy nekünk nem kell a hercegnőcskéd? - váltok egy pillanat alatt taktikát, de a pénzes erszényt azért zsebre vágom. Persze a lánykát eszem ágában sincs visszaadni. - Nekem is van főnököm és neki is – mutatok az ismeretlen irányába. - Mi is ugyanazt a feladatot kaptuk, mint ti – Nagyon remélem, hogy a gorilla van annyira idióta, hogy beveszi a mesémet. - És, ha hiszed, ha nem, a mi megbízónk is rendkívül hálás lenne, ha nem kontárkodnátok bele a munkánkba. Bőkezűen hálás, ha érted, mire gondolok. Megbeszélhetjük szép szóval, de választhatod a nehezebbik utat is, te döntesz. Ha visszavonultok, a megbízónk a kétszeresét adja annak, amit a te főnököd ígért. Mit szólsz? Ne mond, hogy nem hangzik jól... Mivel mindenki önmagából indul ki, feltételezem hát, hogy a nagydarab mitugrász mozgatórugója is a pénz. Elő is kapok két erszényecskét, majd mindkettőt felé lendítem, bízva abban, hogy ügyesen elkapja. - Egy kis előleg – teszem hozzá. A saját pénzem osztogatom, de talán nyerünk vele annyi időt, hogy eltünhessünk a szemük elől. - A többit akkor kapod meg, ha a kislány már a helyén lesz.
