2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola könyvtára, ahol igen sok és igen ritka kötetek lelhetőek fel. Hasznos minden diák számára, aki az iskolai órákon túl is fejlődni szeretne, vagy csak magánkutatást végez. A könyvtáros jelenleg: Savannah Elinor Harper
Valahol kicsit hálás vagyok, hogy Lizzy nem feszegeti a húg témát, bár már elég idő eltelt ahhoz, hogy képes legyek beszélni Róla. De nem mindig, és nem mindenkinek. - Szerintem bármire alkalmas lennél, amire elszánod magad. Persze neked kell eldöntened, hogy mi az, amiben jól érzed magad, és amivel foglalkozni akarsz. Mások elvárásaival pedig nem kell törődnöd. Egyedül saját magadnak kell megfelelned. - igazából én nem jutottam el soha addig a saját sportolói karrieremben, hogy népszerű, és híres legyek. Szóval nem tudom mit jelen az efféle nyomás. Talán Lizzynek ennyi is elég volt a hírnévből. Persze a VMS-en egy kicsit azét belekóstolhattam én is ebbe. De neki nehezebb lehetett, hisz eleve elvárásokat támasztottak vele szembe. - Tulajdonképpen tényleg hasonlít, csak a közeg levegő helyett víz, és a labdák száma kimerül egyben, ami a kviddics kvaffjának felel meg. - mosolyodom el. Nem fogom kinevetni, vagy bármi hasonló. Természetes, hogy aranyvérű család tagjaként nem a mugli sportok voltak az első dolgok, amit megismertettek vele. Én a mai napig rá tudok csodálkozni a varázsvilág egyes dolgaira, amik Lizzy számára bizonnyal teljesen természetesek lehetnek, hisz engem meg muglik neveltek. - Semmi baj, már éppen elég régen történt. A húgom nagyon beteg lett. Néha eltöprengek, hogy ha még élne, akkor vajon melyik házba járna? Hugrabugos lenne, mert mindenkihez volt egy kedves szava, és egy kedves mosolya, vagy Hollóhátas, hisz olyan okos volt, mindent megjegyzett elsőre, netán Griffendéles, mert sosem félt, mindenben utánozni akart. Talán, ha túlélte volna a betegséget, akkor nem esett volna szét a családunk. Ő biztos nem akarná, hogy vitázzunk apámmal. - valahogy most csak kicsúsznak a számon a szavak. Ritkán beszélek Róla, de Lizzyvel valahogy könnyen megy a dolog. Még egy kis mosolyra is futja, ahogy róla beszélek. Ő tele volt élettel. Nevetett, és szinte csilingelő hangon kacagott, ha boldog volt. Nem mondom, hogy sosem bosszantott, nem voltak testvér civódásaink, de mégis mintha az egyik felem hiányozna. - Én nem lettem zárkózott, és keserű, mert akármi is történt, mellettem ott állt egy szerető nagy család. Sosem szenvedtem semmiben hiányt. Sem szeretetben, és törődésben, sem másban. Ha pedig azt mondom nagy család, akkor még nem is fejeztem ki magam elég pontosan. Számos bácsikám, nénikém, unokatestvérem van, és persze a nagyszüleim, akikre mindig számíthatok. Van hova haza mennem a szünetekben. Nem kell azon gondolkodnom, hogy miből telik majd az egyetemre, csak hogy eleget tanuljak, hogy bekerüljek. De Ginát mindettől fosztotta meg az élet. - nagy különbség. Nekem volt támaszom, és vigaszom, de Ginának senkije sem maradt. Ez a valódi kegyetlenség. - Van kedved megnézni milyen is a vizilabda? Tudok egy klassz helyet a Roxfortban. Tetszeni fog. - mosolyodom el. Valójában nem tudom, hogy Lizzy ismeri-e már a Szükség szobájának titkát, de talán mutathatok neki valami újat így is úgy is. Talán így a figyelmét is elterelhetem ezektől a keserű témákról is.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
Amikor Dany a testvéres témát érinti, nem kezdem el boncolgatni a témát, hiszen még külön szavak nélkül is érzem, hogy ez fájó pont lehet számára. Fogalmam sincs arról, mi történt közte és a testvére között, de hagyom leülni benne a dolog. Átérzem egyébként, hiszen jelenleg én és Gilly is elég rossz viszonyt ápolunk egymással és noha igyekszünk nem teljesen eltávolodni a másiktól, ez nem könnyű feladat számunkra. Mi ketten ég és föld vagyunk, egyszóval nincs kapocs, ami összeköthetne minket a vérségen kívül. Mintha két vadidegen lennénk, de komolyan. Ez számomra is elég kellemetlen téma, ezért se kezdem el Dany-t faggatni a saját testvérével kapcsolatban. Ha szeretné, elmondja és meghallgatom. - Én aligha lennék alkalmas az ilyesmire – nyögöm ki a fiú felvetéseit hallva, habár igenis nekem is eszembe jutott a dolog. Edzőként tevékenykedni némileg érdekes lenne, de még az se motivál igazán. Sokan ezt a pályát választják, miután végleg letették a lantot, de én nem hiszem, hogy abban a világban szeretnék maradni. - Ha a sport világában maradnék, rengeteg elvárást támasztanának velem szemben – fejtem ki kissé bővebben az álláspontomat. - Jelenleg Amerikában elég felkapott a nevem és edzőként elvárnák részemről, hogy a diákjaim is hatalmas sikereket érjenek el. Úgyhogy ezt szerintem kihagyom. Ahogy a többit is. Talán furán hangzik, de szeretnék teljes mértékben eltávolodni a sporttól és más irányba elindulni. Ha legilimentor lennék, akkor itt és most minden bizonnyal egyetértenék vele abban, hogy a sportolás igen megterhelő munka. Akik kinéznek a mérkőzésekre, azok csak annyit látnak az egészből, hogy x ideig ülök a seprűn és jóformán csak védem ki a lehetséges helyzeteket. Nem néznek a színfalak mögé, eszük ágában sincs egy edzést végigülni. Nem mintha annyira zavarna, de akkor legalább ne legyenek okosabbak azoknál, akik tényleg ebben élik le az életüket. Még Gilly is megérti, ha elfáradok a nap végére, pedig őt aztán tényleg nem érdekli a kviddics! Egyszerűen csak látja, miben vagyok benne napról-napra, én pedig látom, hogy mit takar az ő díszes fellépő cipője. Azokat a hólyagokat sem az egész napos pihenés okozza... - Hát ez nagyszerű – mosolyodom el, noha Dany egyelőre nem keltette fel az érdeklődésem a vízilabda iránt. Mégis, annyira lelkes, hogy nincs kedvem letörni a szarvait, úgyhogy inkább úgy teszek, mintha felettébb érdekelne a dolog. Mondjuk, közben kissé kíváncsivá is tett, szóval nem igazán áll szándékomban más irányba terelni a beszélgetést. Szimpatikus benne az, hogy annyira lelkesen tudja előadni a dolgokat, mintha tényleg átélné őket, akár ebben a pillanatban is. - Végeredményben hasonlít a kviddicsre – vonom le a következtetést. - A kapuk legalábbis nálunk is a két túlsó oldalon helyezkednek el – Mire ezt kimondom, szinte egyből észbe is kapok, hogy voltaképp mekkora butaságot mondhattam. Dany túl okos hozzám képest, elég sok tapasztalata van a muglik világában, én pedig emiatt mindig hülyeségeket fecsegek. Talán jobb lenne befogni azt az oltári nagy számat és csak baráti mosoly kíséretében, helyeslően bólogatni. Többé tuti nem égetném le magam az ökörségeimmel. - Sajnálom – vágok együtt érző képet és ezt őszintén is gondolom. Dany rendes srác, nem ezt érdemli a sorstól. - Ha tudtam volna, akkor rá se kérdezek erre – teszem még hozzá, hiszen fogalmam se volt arról, hogy volt egy húga, aki meghalt. Gilly vajon tud erről? Nyilván igen, habár nem az én tisztem beavatni őt ellenkező esetben sem. - Rendes embernek ismertem meg Paisley professzort, sohase gondoltam volna, hogy van egy ilyen oldala is... Tényleg jó fej tanár, aligha tippeltem volna arra, hogy bármi ilyesmihez is köze lenne. A fiú által elmesélt történet azonban elég sötét oldalát vázolja fel a férfinak. Az tuti, hogy én Dany helyében egyből két kézzel estem volna neki a szemének, hogy minimum kikaparjam a helyéről. - Őszintén szólva csodálkozom is azon, hogy te nem lettél ennyire zárkózott. A származásod pedig szintén nem könnyít a helyzeteden, gondolom. Ahogy Ginát, téged is rengeteg támadás érhetett, miközben mindketten ekkora terhet cipeltek. Megcsóválom a fejem, mintha csak ezzel a mozdulattal képes lennék bármit is tenni kettőjük érdekében. Segíthetek nekik, de a saját démonjaikkal nekik kell leszámolniuk.
Lizzy rosszalló nézésére egy kis keserű mosollyal vonok vállat. - Úgy látszik már elfelejtettem, hogy mikről szoktak a nagytesók a kishúgaikkal beszélgetni. - nem fejtem ki bővebben, de azért Lizzy érezheti, hogy a tesó témával beletalált valamibe, amiről nem nagyon szoktam mesélni. - Ez igaz. Tulajdonképpen nagyjából ezt is csinálom. Mármint igyekszem kikerülni Gilly barátnőit. Aztán majd meglátjuk. - tény, hogy Gillyvel nem szólunk bele, hogy a másik mikor, és kikkel barátkozzon. De őszintén jobban örülnék, ha Gill a sleppje helyett kicsit másféle emberekkel barátkozna. De megszabni természetesen nem fogom neki. Legfeljebb kifejthetem a rosszalló véleményem, de abból rendszerint egy jó kis vita szokott kerekedni. Szóval egy ideje ezt sem teszem. - Ez érthető. De azért sok mindennel lehet a sporton belül is foglalkozni, nem csak a profi játékosokból áll a sport világa. Lehet az ember edző, tanár, aki a fiatal 6-8-12 éves tehetségekkel foglalkozik, lehet valaki sport pszichológus, szakkommentátor, csapat menedzser, sport diplomata stb... De ha nem akarsz mindig profi játékos lenni, akkor mik érdekelnek? Gondolkodtál már rajta, hogy mi szeretnél lenni? - érdeklődöm kedvesen. Végül is igaza van. Az ember nem lehet élete végéig profi. Kevesen tudják, főleg akik nincsenek benne napi szinten valami versenysportban, de bizony a napi edzések, a hétvégi versenyek, a nagy tornák előtti felkészülési időszakok és maguk a sport események nagyon megterhelik a szervezetet. Ezért is van, hogy harminc felett már nagy öregnek számítasz bármilyen sportban, és gyakolratilag közel a profi pályád vége. Ez pedig nem vicc. Jó, hogy Lizzy gondol azokra az időkre is, amikor már nem fog tudni csak repkedésből élni. Kis költői túlzással. - Igen, az egy mugli sport. Olaszországban a muglik körében majdnem olyan népszerű, mint itt a kviddics. Az olasz férfi válogatott háromszoros olimpiai aranyérmes, négyszeres világbajnok, és háromszoros euróapabajnok. A női válogatott egyszeres olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok, és ötszörös euróapabajnok. - leszek hirtelen talán túlzottan is lelkes a vízilabda kérdéstől. És talán szükségtelenül sok információt adok az olasz eredményekről, amiből kitűnik a nemzeti büszkeségem is. Máris magyarázni kezdem a lényeget külön kérdés nélkül. - Képzelj el egy hatalmas mély úszómedencét játéktérnek. A két távolabbi végében van egy-egy kapu, olyan amit a tüzes-focinál is láttál. Szóval van 1-1 kapus piros sapkában, és 6-6 mezőnyjátékos a hazai csapat fehér, míg a vendégek sötétkék sapkában játszanak általában. A játékidő négy 8 perces negyedből áll. Az a csapat nyer, aki a játékidő leteltekor több gólt szerzett. - a 4x8 perc játékidő nagyon kevésnek tűnhet első hallásra, de aki játszott már, az tudja, hogy mennyire nem az. Főleg, ha az ellenfél nagyon is jó, vagy inkább kemény. - Találó. - nevetek fel arra, hogy Gina gyógyszere gyakran elgurul. De a következő kérdésre érezhetően elkomorodom. Végül veszek egy mély levegőt és belefogok. - Nehéz jóban lenni, vagy még inkább bízni az apádban, ha kiskorodban, a húgod halála után csak úgy lelép, és otthagy téged, meg a gyásztól összetört anyádat, és évekig a színét sem látod. Aztán évekkel később, amikor a középiskolád folyosóján összefutsz vele, akkor még csak pillantásra se méltat. Egyszerűen ignorál, mintha sose léteztél volna. De mostanában kezdünk megint beszélő viszonyba kerülni. Nem mintha ez olyan könnyen, vagy zökkenőmentesen menne. - igen ez egy sérelmes, és fájdalmas pontja az életemnek. De különösebben nincs értelme titkolni Lizzy elől. Így legalább tőlem hallja, és nem valami negyed igazságokból összetákolt pletykát, aminek semmi köze a valósághoz. - Szerencsétlen. Nem csoda, hogy tüskés, és zárkózott lett, ha úgy érzi, hogy senkinek sem kellett. Meg tudom érteni. Már csak, ha abból indulok ki, hogy engem mennyire bántott, hogy az apám nem akart látni. - hallottam én is ezt, azt a Vöröske múltjáról, de ezt így hallani még szomorúbb.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
- Na ne, ismerem ezt a nézést! - pillantok a srácra kissé rosszallóan. - Az ilyesmi nem olyan téma, amit a testvérek egymással szeretnének megbeszélni. Én se kötnék mindent Gilly órára a pasimmal kapcsolatban. És természetesen nem is érdekel, hiszen nem nagyon vagyok rá kíváncsi. Ez Gilly magánélete, azt pedig élje ki, ne velem. Igazság szerint nekem is megvannak a magam gondjai és azokat se szívesen kötném a nővérem orrára. Mi ketten két, különböző világ vagyunk. Velem órákat lehetne beszélgetni a sportról, vele pedig az aktuális divatról. Mivel azonban nincs közös témánk, nem gyakran ülünk össze. - És ő sem mondhatja meg számodra, hogy te kivel barátkozz – mutatok rá a tényekre. - Szóval, csak kerüld el a barátnőit és minden rendben lesz. Ha nagyon erőltetné, beszéld meg vele a dolgokat, talán megérti. Én is megpattanok otthonról, ha hazahozza őket. Mást nem is nagyon tehetek, hiszen eléggé idegesítenek és eszem ágában sincs állandóan a csacsogásukat hallgatni. Elég nagy házunk van, több emelettel és sok szobával, de még az is túl kicsinek tűnik számomra, ha a nővérem barátnőiről van szó. Nem, kockáztatni se szeretném, hogy összefussak velük. Angliában nem sok helyre tudok menni, szóval itt leginkább csatangolok össze-vissza pár órát, majd hazamegyek aludni, de Amerikában voltak barátnőim, akikhez mehettem. Ez azért nagyon hiányzik. - Nem áll szándékomban örökké kviddicsezni – vonom meg a vállam, mintegy mellékesen közölve a fiúval a dolgot, mintha eddig nem is lett volna számomra annyira fontos ez a sport. - Mással szeretnék foglalkozni. Szeretek sportolni, tényleg ez az életem, de elég buta lennék, ha csak erre alapoznám a jövőmet. Nem sok olyan sportolót ismerek, aki harminc évesen is ezzel foglalkozna. Márpedig dolgoznom kell, bármennyire is híres a családom. Elvégre, az Ollivanderek generációkon keresztül építették fel a vagyonukat, munkával. Nem ülhetek csak a seggemen, arra várva, hogy elfogyjon minden vagyonunk. Valameddig építgetem a kviddics-karrieremet, de nem nyugdíjas koromig. - Az valami mugli dolog, nem? - pillantok kérdőn a srácra a vízilabda szó hallatán. Nem ismerem a muglikat, a sportjaikat pedig még inkább nem, de érdekes téma lehet. Talán érdekesebb, mint a kudarcot vallott családfa-teóriám. - Nos, igen, elég gyakran elgurul a gyógyszere – értek egyet Danyvel. Gina a szobatársam, ennek ellenére nem beszélgettem vele olyan sokat. Ha – nagy ritkán – szóltam is hozzá, elég fura stílusban válaszolt, szóval hamar rá is hagytam a dolgot. Nemrég nyílt alkalmam kissé jobban megismerni és egészen jó fej, ha a bolygók is pont úgy állnak, ahogy kell. - Rosszban vagy az apáddal? - érdeklődöm, hiszen tényleg nem sokat tudok róla, az apai oldalt pedig egyáltalán nem ismerem. - Megkérdezhetem, hogy miért? Talán kényes témát feszegetek, szóval nem kötelező válaszolnia, csak ha valóban nem olyan kínos a szituáció. Tudom jól, mennyi negatív érzelem lehet egy családban, ez előttem aligha titok. Nálunk is vannak problémák otthon, szerencsére viszont nem olyan vészesek. - Igen, nem ártana ezt alaposabban átrágnom Ginával is, mielőtt téged is belerángatnálak – biccentek egyetértően. - Elvileg nem kellett a rokonainak és ez bántja a legjobban – fejtem ki kissé részletesebben. - Senki se jelentkezett érte annak idején, ezért gondolom, berakták valamerre. Ő pedig némileg megsérült érzelmileg, ami nem is csoda ezek után.
Kicsit zavart mosollyal nézek Lizzyre. Vagyis inkább meglepett mosollyal. Ezek szerint Gilly nem nagyon beszélget vele. Legalábbis nem kettőnkről. Ami nem is nagy baj. Csak azt hittem Gill mindent mindenkivel kitárgyal. Majdnem. Viszont arra, hogy Gillynek Griffendélesnek kéne lenni, egy kicsit felkuncogok. - Lehet igazad van. És lehet Griffendéles barátnők jobbat tennének neki, mint a mostaniak... de hát nem mondhatom meg neki, hogy kikkel barátkozzon. - vonok vállat kissé félszegen. Lehet nem illik így beszélni Gilly barátnőiről, de nem kedvelem őket. Nem tehetek róla, de így van. Alapvetően könnyen barátkozó típus vagyok, talán ezért is Hugrabugos, de Gill barátnői... nos csinosak, de ezen kívül egyetlen pozitív tulajdonságot sem tudnék mondani nekik. Ez pedig már nem elég. - Pedig szerintem megérdemelnéd, hogy gyakrabban mondjanak neked ilyeneket. Szerintem egy nap, ha híres kviddics játékos leszel, akkor majd minden kamasz kölyök Lizzy Ollivander akar lenni. Én meg majd dicsekedhetek, hogy együtt jártam vele suliba, és ismertem és a barátom volt a híres Lizzy Ollivander. Tudod, én feladtam a vízilabdázó sportolói karriert, amikor gyakran költöztünk anyával. De te nem adod fel a kviddicst, és Gina családfáját sem. Ez pedig klassz. - tényleg tiszteletreméltónak tartom Lizzy kitartását, így bár némi szemtelen mosoly kúszik az arcomra, akkor amikor arról beszélek, hogy majd az ő nevével dicsekszem, de tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Ennyi bókot megérdemel a lány. - Igen sejtem. Csak nagyon ritkán kapni el a Vöröst normálisabb passzban. De egyszer azt mondta, hogy béküljek ki az apámmal, mert ő egész életében bánni fogja, hogy már nem mondhatja el, hogy mit érez. Aztán persze faképnél hagyott szó szerint, mielőtt reagálhattam volna. Fura néha. Számomra megfejthetetlen. - nem tudom Lizzy mennyit hallott az apámmal való nem éppen zökkenőmentes kapcsolatomról szóló pletykákból. Az is tény, hogy sokszor képtelen vagyok megérteni Ginát. Számomra valami fura rejtvény az a lány. Szerintem is inkább csak egyfajta maszk a kemény külső, de túl ritkán enged bepillantást mögé. Minden bizonnyal, mert nehéz élete volt. - Hmm... mi lenne, ha megkérdeznéd a Vöröst, hogy tud-e valamit a szülei házasságáról? Én meg megpróbálok szívességet kérni az egyik rokonomtól Rómában, aki a mugli anyakönyvi hivatalban dolgozik. Hátha mázlink lesz. Végül is van logikája annak, amit mondasz. Tényleg Gina apjának nincsenek élő rokonai? Hogy lehet, hogy rögtön intézetbe került? - csapok le az "apja családja" kifejezésre. Vajon ha vannak az apjának rokonai, ők mért nem vették magukhoz? Egy olasz családban ez természetes lenne. Az olaszok nagyon család centrikusak. Ha az én anyámmal történik valami, akkor a nagybátyám biztos magához vett volna. Így is sokszor gyakorlatilag az apámként viselkedik.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
- Iiigen? - nyújtom el kissé a kérdést, miközben lélegzet visszafojtva várom a választ. Gilly velem nem beszél ilyen dolgokról, mert ez valahogy kényes téma kettőnk között, én pedig nem feszegetem. Az ő magánügye, majd megosztja velem, amint valaki megkéri a kezét. Azt bizonyára fűnek-fának elmondja majd, olyan boldog lesz tőle. - Valami rémlik – biccentek óvatosan és igyekszem feleleveníteni azt a napot. Jó, nem sok sikerrel járok, szóval inkább ráhagyom, de erről Danynek nem kell tudnia. Úgyis lényegtelen információ. Felnevetek, amikor Dany Gilly kérdéséhez ér, majd pillanatok alatt észbe kapok és gyorsan a szám elé kapom a kezem, végül zavartan pillantok kötbe. Azért itt nem illik hangosan nevetni. - Ez jellemző rá. Nem értem, miért nem a Griffendélbe került annak idején. Egy fiútól így rákérdezni a dolgokra... Én nem merném megtenni, habár elég nagy szám van, de ez még számomra is feladná a leckét. Ha én lettem volna a nővérem helyében, tuti azt kérdeztem volna a fiútól, hogy miként tetszik neki Norvégia. Vagy a fene se tudja. De a randira invitálás részemről kilőve. Maximum jót nevettek volna rajtam. - Ilyet se gyakran mondanak nekem – mosolyodom el Dany kijelentése hallatán. Én is nagy bajkeverő vagyok, de Gina – be kell látnom – rajtam is túltesz ebből a szempontból. - Azért majd igyekszem helyrepofozni, nem hiszem, hogy ártana neki a dolog, de tudod, ez csak a felszín. Talán több van benne, mint sokan hinnék. A vöröske beszámolói szerint legalábbis mindenképp. A sok bajkeverés valami másnak a vonzata, talán figyelemfelkeltés. Nem értek a dologhoz, ezért nem is áll szándékomban ennél mélyebben beleásni magam, de ha már itt vagyok, később körbenézhetnék ez ügyben is. Gina családot keres, én pedig azon dolgozom, hogy sikerrel járjon. Danynek igaza van hát, talán tudok hatni rá bizonyos szempontból. Az én kedvemért aligha változna meg, de nem is kérem tőle ezt. Ő így jó. - Én pedig 10 Elizabethet – sóhajtok lemondóan. Legyünk optimisták? Igyekszem, de ez nem lesz egyszerű feladat számomra. A saját családfámmal se boldogulok néha, nemhogy másokéval. Totálisan hülye vagyok, ez az egy már biztos, ha más nem is. - Nem tudom – csóválom meg ismét a fejem. - Én Rómára tippelnék, hiszen Gina nagyszülei hallani se akartak a házasságról, szóval nagy eséllyel nem lett volna miért megtartani azt Londonban. Nyilván csak az apja családja volt jelen abban a pillanatban, amikor kimondták a boldogító igent. Mit gondolsz? Segélykérő pillantást vetek a fiú felé, elvégre ő jártasabb a témában, szóval kell lennie valami kapaszkodónak. Gina angliai nagyszülei kitagadták a lányukat, így annak semmi oka sem volt itt megtartani élete legboldogabb napját. Nem, én biztosan Rómába mentem volna ebben az esetben, annyi szent. Elvégre, ott volt a legboldogabb, egy olasz férfi mellett.
- Akkor megkönnyebültem. - mosolyodom el. Nem hiányzik Gillyvel még egy barátnős vita. Örülök, hogy tudok még újat mondani magamról. Pedig azt hittem Lizzy már mindent tud rólam, ha máshonnan nem, akkor Gillytől. Így vidám, kissé kelekótya mosollyal jutalmazom a melepett arcát. Azt mondtam egyszer megkomolyodok, de nem feltétlen most azonnal. Aztán már egy érdekesebb kérdést tesz fel. Egy pillanatig elgondolkodom. - Emlékszel a VMS elején, amikor megérkeztünk a szállodába, és az edző feldobta azt a körkérdéses játékot, és Gilly tőlem kérdezte, hogy randiznék-e vele? Szerintem akkor kezdődött. Azért kicsit vicces, mert ha rám kerül előbb a sor, én ugyanezt kérdeztem volna Gillytől. Aztán csak jöttek maguktól a dolgok. - sokan gondolhatják Gillyről, hogy túl sekélyes, csak a divatlapok, smink, egyéb ilyen lányos dolgok érdeklik. De én azt is tudom, hogy ez csak rész igazság. Például a kedvenc tantárgya a rúnaismeret. Az enyém is. Senkit nem ismertem még, akivel ilyen könnyű és jó lett volna táncolni. Vagy szeretem, hogy szereti a humorom. - Az eddigi pasijairól nem tudok, és nem is akarok. Csak párhuzamosak ne legyenek. - nem akarok én ezzel semmi rosszra célozni. Alapvetően bízok Gillyben. Sőt nekem is akadnak lány ismerőseim, barátaim is. Szóval egy szót sem szolhatnék, csak hát olasz is vagyok. Természetemből fakadóan kissé féltékeny is. - Csak mert Gina nem kifejezetten az a szivességkérő típus. De talán jót tesz neki, ha veled barátkozik. - vonom meg egy kis mosollyal a vállam. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a kérdéssel. Becs szó. - Nyugi, nyugi, csak azt akartam tudni, mennyire lesz nehéz dolgunk. - mondom nyugtatólag, ahogy védekezőleg felemeli a kezét. Ennyitől azért még nem futamodom meg. - Nem lesz egyszerű, de legyünk optimisták. Tételezzük fel, hogy ide járt. Viszont vezeték név nélkül nehéz lesz. Ha találunk is Rosabell nevű diákot a kérdéses időben, akkor sem lehetünk teljesen biztosak. Csak 7 Danielt ismerek saját magamon kivül itt a suliban. Igaz én vagyok az egyetlen Daniel Giulio, de ezt sem tudja mindenki feltétlen rólam. - tényleg nem akarok ördög ügyvédje lenni. Inkább próbálom máshonnan megközelíteni a kérdést. - És ha először a házasságának járnánk utánna? Ha akkor váltott nevet, akkor a házassági okiratokban benne kell legyen az eredeti neve. Hol házasodtak össze? London, Róma? Felteszem a mugli anyakönyvi hivatalt keresték fel, mert Gina apja mugli volt. - nagy mázli lenne, ha Rómában házasodtak volna. Akkor talán a rokonom segíthetne nekünk. Bár nem túl szabályos, de hátha...
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
- Ne aggódj, nem fogom. Úgyis csak veszekedés lenne a vége – forgatom meg a szemeim, halvány fintorral az arcomon. Gilly szereti a barátnőit, ami teljes mértékben rendben is van, ennek révén pedig vérre menően védi őket. Felhoztam már számára párszor, hogy idegesít, amikor összesúgnak a szemem láttára, majd a szokásos módon felkuncognak, nyilván rajtam. Gilly szerint leginkább csak üldözési mániám van, úgyhogy újabban inkább csak kerülöm a témát és a barátnői említését. Amilyen hangnemben beszélek róluk néha, a nővérem tuti nekem ugrik egyből. - Ezt még nem sikerült – tátom el újfent a szám, de pár röpke pillanat után már kényszerítem magam arra, hogy be is csukjam. - De mond csak... Te és Gilly mégis miként találtatok egymásra? A kérdésem közben becsukom az egyik vastag könyvet, majd eltolom magamtól, hogy utána egy másikat vehessek elő. Dany annyira más, mint a nővérem, hogy szinte csodaszámba mehet, ha van közös témájuk. Mármint, Gilly rendes és kedves, nem rosszindulatú, senkivel szemben se lenéző, én legalábbis nem így ismerem, a barátnői pedig... Nos, mindenkinek lehet rossz tulajdonsága, Gillian esetében pedig ez az, hogy néha túlságosan is felszínes. Szereti a divatot, szeret órákon keresztül sminkelni és nem úgy kilépni az utcára, mintha az imént kelt volna ki az ágyból. Véleményem szerint néha még a legjelentéktelenebb ügyekhez is képes tökéletessé varázsolni magát. - Mármint, Gillyre eddig nem volt jellemző, hogy a hozzád hasonlókkal találta volna meg a közös hangot – teszem még hozzá magyarázatként. A nővérem szerelmi élete nem rám tartozik, eddig nem is ütöttem hát bele az orrom, egyik eddigi fiúját sem ismertem különösebben. Danyvel is csak azért állok szóba, mert néha elkerülhetetlen és most is egymásba botlottunk. Őt se ismerem annyira, bár, az eddigiek alapján ez hiba volt. Tényleg értelmes srác, Gilly most jól választott. - Nem ő kérte, én ajánlottam fel nemrég számára – felelem némileg feszengve, hiszen fogalmam sincs, hogy Dany ezt azért kérdi, mert Gina nem ilyen típus, esetleg amiatt, mert én nem vagyok annyira megbízható. Kissé kellemetlenül érint hát a kérdés, de igyekszem elhessegetni magam elől a zavaró dolgokat. Nyilván csak én képzelem be ezt az egészet. Nem hiszem, hogy Dany felelőtlennek tartana, szóval túl is lépek rajta hamar. - Oké, a nagy részét én teóriáztam ki – emelem fel megadóan a kezeim, majd le is ejtem őket az ölembe. - Tudom, hogy nincs sok valóságalapja és tények se állnak a rendelkezésemre, ami fontos lenne ilyenkor, de Gina szerint boszorkány volt, szóval úgy gondoltam, nem árt, ha elsőként átnézem a Roxfort évkönyveit. Hiszen, innen származott, szóval, ha a családja nem költözött időközben máshova, akkor ide is kellett járnia. Kevés információ, zéró mennyiségű hiteles adat, ami ezt alátámasztaná, de legalább lenne valamennyi kiinduló pontunk a dolgokat illetően. Ha itt megvan Gina anyjának a neve, akkor elmehetek a minisztériumba és valamilyen úton-módon utána nézhetnék annak, hogy mivel foglalkozott az iskola után. Onnan már sima ügy, felkeresem a volt munkahelyét és körbekérdezősködöm, hátha jobban ismerte valaki. - Igen, ez igaz – esem gondolkodóba egy pillanatra. - De nem mindnél. Én és Gilly se kaptunk magunk mellé magántanárokat. Családja válogatja. Megvonom a vállam, hiszen Dany azért nem mond ostobaságot. A magántanárok elég kézenfekvő magyarázatok lennének, de róluk is kellett feljegyzésnek maradnia, nem igaz? Bár, az leginkább a család tulajdonában marad, egy névsor a tanár által tanított tanulókról, úgyhogy kissé körülményesebb lenne. Vagyis nagyon. Kissé elhamarkodottan tettem ígéretet Gina számára, úgy érzem. - Rosabell Accipiter. Ennyit tudok. A lánykori nevéről Ginának fogalma sincs. Érzem én, hogy egyre gyengébb lábakon áll a családfa-kutatásom, de ha már egyszer belekezdtem, nem szeretném feladni a dolgot. Kviddicsezni is nehéz volt régebben, utána nagyon jól belejöttem, mára pedig elég szépen boldogulok a pályán. Ott se adtam fel, és lám, mennyire jól tettem!
Nem tehetek róla, de akaratlan nevetek fel, ahogy Lizzy libának nevezi Gilly barátnőit. Ez találó kifejezés. Na nem mintha meg akarnám bántani őket, vagy ilyesmi. Csak, na. - Volt khm... szerencsém. Minden esetre találó kifejezést találtál rájuk. Gillynek el ne mond, de ami a barátnőit illeti, nos veled értek egyet. - kacsintok rá cinkosan, egy mosollyal. Na igen, én és Gilly barátnői, az nem jó párosítás. Elég nyíltan vesznek semmibe. Terjesztenek olykor rosszindulatú pletykákat rólam. Újabban rólam és az apámról. Néha attól tartok, nehogy tele tömjék Gilly fejét valami ostobaságról velem kapcsolatban. Nyilván nem vagyok aranyvérű gazdag úrfi, akit elfogadnának. Persze én sem vagyok épp ártatlan bárány. Egyszer csak, hogy adjak egy kis leckét nekik arról, hogy nem illik hallgatózni, és leselkedni egy jó adag trágyalével öntöttem őket nyakon. Vélhetően ezért sem kedvelnek. - Említettem már, hogy történész és nyelvész professzornak készülök, ha egyszer felnövök, és megkomolyodok? - kérdezem derűsen a kérdésére. Persze, hogy foglalkozom ilyesmivel. Még szeretem is. Ahogy segíteni is szeretek. Lizzy-t pedig egyszerre kedvelem, és tisztelem a sport sikerei miatt. Igazán nagy kitartás, és elszántság kell hozzá. Gyerekkoromban vízilabdáztam, és mindig is kedveltem a sportokat. - Gina tőled kért szívességet? - furcsállom a dolgot kissé, talán meg is lep, de hát nem tudhatom, hogy a két lány milyen viszonyban van egymással. Megítélni meg pláne nem fogom őket. Talán a vörösnek nem is árt, ha végre barátkozik kicsit. Talán Lizzy jó hatással lesz rá. Kíváncsian hallgatom végig a meséjét Gina szüleiről. Nem szakítom félbe, és nem is nevetem ki. Bár nekem ez eléggé spekuláció szagú csak. Amit végül Lizzy is elismer. - Mennyit mondott ebből a Vörös, és mennyit találtál ki te? Ne haragudj, nem akarom az Ördög ügyvédjét játszani. Viszont ez elég meseszerű, kevés ténnyel. Ráadásul, ha a boszorkány is volt, semmi sem garantálja, hogy aranyvérű, vagy hogy ide járt a Roxfortba. Ha magán tanárai voltak? Úgy tudom a gazdag aranyvérű családoknál elég nagy divat a magán oktatás. - vetem fel. Tényleg nem rossz indulatból. Csak ez így elég nehéznek tűnik. Minél kevesebb a tényszerű adat, annál nehezebb értékelhető dologra lelni. - Persze valahol el kell kezdeni. Hogy hívták Gina anyját mielőtt nevet váltott? - mosolyodom el, és elveszek egy évkönyvet. Nyilván valami teljes leánykori nevet várok. Azzal lehetne valamit már kezdeni.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
- Hm... - fejtem ki a véleményem, miközben az előttem heverő papírokat teszem rendbe némileg, hogy azért mégse legyen akkora kupi az asztalon. - Nem akarom bántani Gilly-t, de a barátnői eléggé... libák – nyögöm ki némi hezitálás után a szerintem megfelelő jelzőt. - Mármint, van köztük egy-két egészen normális is, de a legtöbbjükkel csak a sminkről, plázáról és a legújabb divatról lehet beszélgetni. Bemutatott már nekik? Fél szemmel sandítok Dany felé a válaszra várva, de érzem a hangjából, hogy nem igazán van oda a csajokért, úgyhogy a válasz minden bizonnyal igen lesz. Azok pedig nagy eséllyel ízekre szedték szegény srácot, ahogy kitette a lábát onnan, ahova Gilly vitte. Minden egyes porcikáját kibeszélték, talán még az intim részleteket is megtárgyalták. Mondjuk, Gillian ebben aligha lehetett partner. Bár, igazság szerint azt se tudom, meddig jutottak el a fiúval. Nem mintha annyira érdekelne. - Komolyan? - kerekedik el a szemem egy pillanat alatt, miközben tetőtől-talpig végigmérem a fiút, mintha életemben most látnám első alkalommal. - Én is foglalkozom ilyesmivel, de leginkább csak hobbi szinten és... Te tényleg érdeklődsz az ilyesmi iránt? Unalmas hobbi, Gillian se igazán érti néha, hogy miért is érdekel annyira ez az egész dolog. Az eddigi pasijaival szemben pedig Dany igazán normális srác lehet. Már az, hogy ilyesmire adja a fejét, sok mindent elárul róla. Végre egy értelmiségi lény, aki nem bámulja tátott szájjal a nővéremet, amikor csak felbukkan a közelében. Vele legalább el lehet beszélgetni, ráadásul egy a hobbink is. Komolyan mondom, a végén még több közös témám lesz vele, mint bárki mással az iskolából. - Ez nem üzlet, inkább csak amolyan szívesség – jegyzem meg vállat vonva Dany figyelmeztetése hallatán. Igen, én is tudom, milyen híre van Ginának a suliban, hiszen szobatársak vagyunk. Az ügyleteit ugyan nem az orrunk előtt bonyolítja le, de ettől függetlenül hallok pletykákat róla. Sokan valamiféle fekete bárányként tartják számon, ami igaz is rá, de nem csak ebből áll. Mindennek megvan a maga oka. - Az apja volt mugli, az anyja boszorkány volt – felelem, miközben ismét a papírhalomba mélyedek. - Szóval simán lehetett aranyvérű is. Mindenesetre, angol volt, úgyhogy ide kellett járnia. Eddig azonban semmi nyoma – fancsalodik el egy pillanatra a képem. Nincs garancia arra, hogy a Roxfortba járt, de reményeim szerint szerencsénk lesz. - Igazság szerint nincs semmi konkrét dolog, amit tudnék. Inkább csak spekuláció ez a részemről. De mi van abban az esetben, ha az anyja boszorkány volt, ráadásul aranyvérű? A nagy múltú családok előszeretettel alakítják a családfájukat úgy, hogy ők a lehető legjobb színben tűnjenek fel mások előtt – hadarom el egy szuszra a teóriám nagyját, miközben abban reménykedem, hogy Dany nem fog kiröhögni. Elég gyenge lábakon áll ez az egész feltételezés, de akkor is van legalább valami, amibe Gina kapaszkodhat. - Az anyja beleszeretett egy mugli férfiba, a családja kitagadta, ő hozzáment a szerelméhez, más nevet vett fel, majd megszületett Gina. A többit már ismered, gondolom.
Mosolyogva nézek Lizzyre, de ahogy Gillyről kérdez csak félszegen vállat vonok. - Valami csajos dolgokat csinál valahol a barátnőivel. - bár a hangom kedves, és lágy azért érezhető, hogy nem igazán kedvelem Gilly barátnőit. Szerintem arrogánsak, és sekélyesek, és nincsenek jó hatással rá. De ugyanakkor mégsem tilthatom meg neki, hogy velük töltse az idejét. Elvégre ő sem szól bele, hogy én mikor melyik barátaimmal töltöm az időm. Érdeklődve tekintek rá, ahogy a szívességről beszél. - Viccelsz? A suli legmenőbb történész, családfa kutatójával állsz szemben. - nevetek rá, és kihúzok egy széket, hogy leüljek mellé. - Persze hogy segítek. Különben nem mondtam volna. - mondom komolyon. Egyrészt a tesójával járok, szóval illik segítenem, ha tudok, másrészt különben is szívesen segítek bárkinek, ha tudok. Amikor Gina neve szóba kerül egy kissé meglepetten, és fürkészólég nézek rá. - Ginát mindenki ismeri a suliban. Én leginkább a VMS-ről, és az eladó bájitaltan házijai miatt. Ha valami zűrös, vagy szabályellenes, esetlegesen nagyon veszélyes dologról van szó, abban tuti benne van a keze. Légy óvatos, ha vele üzletelsz. Ja és soha ne ülj le vele kártyázni.- egyszer tényleg jól megkopasztott egy éjszakai pókerpartin. Na persze, úgy kell nekem. Minek hagytam magam belerángatni, és minek ülök le kártyázni egy hírhedt csaló, zugkártyással. - De amennyire én tudom az utcán nőtt fel, és mugli szülei voltak, mielőtt meghaltak. Akkor pedig a mugli hatóságoknál kéne utána járni a családfájának. Az egyik rokonom Rómában a mugli anyakönyvi hivatalban dolgozik. Talán inkább nála kéne érdeklődni. Vagy inkább Ginának kéne személyesen. - vetem fel. - Hacsak nem tudsz valamit, amit én nem. - nézek a lányra kérdően. Talán vele a vörös többet beszélt, mint velem. Nem igazán osztott meg velem családi emlékeket, és nem tudom, hogy azért nem mert túlságosan érzékeny pont neki, vagy csak nincs mit megosztania. Akárhogy is, ez szomorú. Persze én se nagyon beszélek mindenkivel a húgomról.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
Már értem, hogy Gina miért nem osztozik az én lelkesedésemben a családfakutatást illetően. Baromi nehéz és unalmas meló, ha az ember felmenői nem aranyvérűek voltak. A mugli származású mágusokat senki se tartja nyilván, szóval ha még sincs igazam és Gina anyja mondjuk sárvérű volt, akkor aztán kockásra ülhetem a fenekemet, mert az semmit se fog segíteni. Maximum csak újabb értékes órákat fogok veszíteni az életemből. Jobb esetben. A saját családfámmal azért messzemenőleg könnyebb dolgom volt, hiszen mindkét ág igen szépen számon van tartva, csak más-más kontinensen. Amerikában a Graves család híres, Angliában pedig az Ollivander tekint vissza komoly múltra. Apámék szerelemből házasodtak annak idején, de ennél jobban össze se hozhatták volna a dolgokat. Nem számítottam társaságra, ezért is emelem kissé csodálkozva fel a tekintetem a lapokról. Itt nincsenek barátaim, csak Gilly és Chris az, akik olykor-olykor szóba állnak velem, de leginkább magányos farkasként tengetem a napjaim. Nem mintha rosszul esne a dolog, mert én is kerülöm mások társaságát, de ez jelen pillanatban kellemes meglepetésként ért. Unalmas tétován ülni és nem haladni semmivel. - Szia! - köszönök Danynek, miközben elmosolyodom. Nem ismerem túlságosan a fiút, csak annyit tudok róla, hogy Gillyvel jár és passz... Köszönőviszonyban vagyunk csupán, hiszen a nővérem folyamatosan vele van, amikor belebotlom valahol. - Gilliant merre hagytad? Nem csoda hát, hogy most is arra számítok, hogy a szekrénysorok közül felbukkan egy szőke hajzuhatag, majd meghallom a testvérem hangját. Ő nem pont az a könyvtárba járós fajta ember, hiszen én se vagyok az, de róla el tudom képzelni, hogy elkíséri a fiúját tanulni. Dany ugyanis nagy eséllyel komolyabban veszi a tanulmányait, mint Gilly, ami azért elég nagy szó. Talán a nővéremre is lesz némi hatása ebben a tekintetben. - Ez inkább csak egy szívesség. Egy ismerősnek – vonom meg a vállam, mintha semmiség lenne a dolog. Ginát még nem hívhatom a barátomnak, hiszen olyan komoly kapcsolatban még nem vagyunk. - Szeretem kínozni magam, erre a feladatra pedig a családfakutatás a legjobb. Ennél unalmasabb hobbit el se tudok képzelni számomra - A következő kérdésére kissé meglepetten kapom fel ismét a fejem: - Te értesz hozzá? - kerekedik ki a szemem pillanatok alatt, miközben úgy meredek a fiúra, mintha valamiféle hőst látnék benne hirtelen. - Komolyan segítenél? - Talán csak viccel... El sem tudok olyan embert képzelni még magamon kívül, aki komolyan venné az ehhez hasonló, unalmas könyvtári munkát. - Gina Accipiter családjáról lenne szó. Ismered?
Ha van valami, amit utálok Angliában az az időjárás. Pontosabban az eső. Néha napokig is esik. Ha valami gyakran hiányzik Olaszországból az az állandó napsütés. Olyankor az embernek a kedve is egész más. Na, nem mintha Olaszországban sosem esne az eső, mert természetesen vannak esőzések. De itt a leváratlanabb pillanatban el tud eredni, szinte mindig. Néha az ember úgy érzi, hogy belefullad az esőbe. Mintha Noé bárkáján lennénk. Főleg ha napokon keresztül esik, mint most is. Szóval ilyenkor hajlamossá válok olyan dolgokra, hogy belógjak az ereklyeraktárba, vagy a folyosókon kutassak eddig nem ismert termek, járatok után. Egy ilyen esős délután fedeztem fel például a Szükség szobáját is. Esetleg instant bulit szervezzek a Hugrabug klubhelyiségben. Ma pedig a könyvtár az, ami soron van. Alapvetően sok időt töltök mostanában itt. Egyrészt mert kellenek a jó RAVASZ-ok, hogy felvegyenek az egyetemre. Másrészt a nyelvészet, és történelem a szenvedélyem. Újabban a családfa kutatás is. Mármint a saját családfámon nincs sok kutatni való, anyai ágon egy kiterjed mugli családdal rendelkezem. Rengeteg mugli rokonnal. Apám félvér, bár ezt is csak nemrég tudtam meg róla. Esetleg az ő családjának megérné jobban utána nézni. Nem tudom. Viszont ami tényleg izgalmas, hogy most fejeztem be éppen egy hátsó asztalnál egy szorgalmi házi dolgozatot Binns-nek az Heighell családfa kutatásából. Augustus Heighell 1792.-es kobold lázadás idején tevékenykedett. Az ő nevéhez fűződik számos harctéri sérültek gyógyítói ellátást szolgáló újítás. Nagyban inspirálta Dr. Louis Appia munkáját is, aki létrehozta a Nemzetközi Varázssegély Jótékonysági Szervezetet. Hát nem szörnyen izgalmas, hogy hatnak egymásra a mágusok munkássága? Szóval itt az ideje, hogy elpakoljam magam után a könyveket, amikből forrásokat kerestem a dolgozatomhoz. Éppen az egyik könyvet rakom a helyére, amikor meglátom az egyik asztalnál Lizzyt egy rakás könyv, és pergamen társaságában. Szóval gyorsan összeszedem a cuccaim, és a lányhoz lépek a táskámmal a vállamon. - Szia Lizzy! Te is könyvtárazol ebben a pocsék időben?- tulajdonképpen felesleges kérdés. Mi mást csinálna itt? De azért vetek rá egy mosolyt, és felveszem az egyik könyvet az asztalról, ami nagyjából a 70-es évek végéből származó osztálynapló lehet. - Családfa kutatás? Szintén Binns-nek? - meglehet az órái elég unalmasak, de elég izgalmas dolgozattémái vannak. Mostanában pedig elég sok ilyen szorgalmit ad fel. - Segítsek? - ajánlom fel egy kedves mosollyal, és ha igényli a társaságom, és segítségem, akkor kihúzom a mellette levő széket, és leülök mellé. A táskám asztal alá egy hanyag mozdulattal rakom le.
ϟNéha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.ϟ
A Ginával való beszélgetésem óta sikerült néhány napot lehúznom a könyvtárban, noha egyáltalán nem vagyok az a tanulós fajta. Nagy unalmamban általában kinn szoktam repkedni a pályán, vagy gyakorolni a kisebbekkel, akik szívesen bevesznek a csapatukba. Ez azonban jelen pillanatban nem lehetséges, mivel már napok óta esik az eső. Nem állítom, hogy még egyszer se jutott eszembe tomboló viharban játszani, de ha nincs hozzá megfelelő partner, akkor teljesen felesleges ez az egész próbálkozás. Marad hát a könyvtár, a csend és nyugalom szigete, én pedig elmerülhetek végre a családfakutatás rejtelmeiben. Jelenleg nem tudok elutazni az iskolából, hiszen a szüleim aligha támogatnák a hobbimat, főleg tanítási idő alatt. Itt viszont nem sok irat akad, úgyhogy magamban csak abban reménykedhetek, hogy Gina anyukája, az a bizonyos Rosabell, tanult a Roxfortban, ha már egyszer aranyvérű volt. Természetesen, nem ez az egyetlen mágusiskola a világon, de brit boszorkányként mégis nagyobb az esélye, hogy ha más nem is, de legalább itt kezdte el a tanulmányait annak idején. Előttem iratok halmaza hever hát, papírok ide-oda hajítva, a szendvicsem maradéka a kezem előtt, miközben titkon igyekszem néhány falatot legyűrni a torkomon. A rumlit, amelyet magam után hagyni fogok, már előre szégyellem, de soha életemben nem voltam az a fajta, aki szeretett maga után rendet tenni. Otthon ezt megoldják a házimanók, a hálókörletekben pedig senkit se zavar a dolog. Egyedül a pályán szeretem mindennek tudni a helyét. Ott talán túlzottan is rendmániás vagyok. Magam elé húzok hát egy osztálynaplót, melyben a hetvenes évek diákjainak névsora van jelen. Fogalmam sincs, Gina anyja melyik évben született, szóval ez leginkább csak próbálkozás részemről, de még mindig sokkal jobb, mint a semmittevés. Ha a toronyban maradnék, akkor nagy eséllyel lógatnám a lábam és fánkot ennék egész nap, melynek eredménye végül minden bizonnyal az alakomon is meglátszódna. Sajnos – Gillyhez hasonlóan – én is hajlamos vagyok felszedni pár kilót, amint elszalad velem a ló. Eddig mindig lemozogtam, szóval emiatt nem kellett aggódnom, de az angliai suliban nincs esélyem annyit sportolni. A pálya állandóan foglalt, a négy háznak kell felosztania egymás között, plusz gyakorlóhely pedig nem áll rendelkezésünkre. Kár. Néha tényleg jól esne egy kis edzés, egyedül.
Nem akadt valami rengeteg időm a pihenésre, hiszen ugyan nem most esett be mindenki, de azért néha-néha mégis, ilyenkor pedig ugranom kellett, vagy ugrasztottak. A végeredmény teljesen ugyanaz, így egy idő után már nem is akartam ellenkezni, csak minél gyorsabban letudni és elhúzni. A következő "áldozat" egy szőke lány volt, aki bejött, és már készültem is közelebb menni, mikor ő is megtette. Hát, ráhibázott, kit kell per pillanat keresnie... - Szia, nos ő... itt van a közelben valahol - feleltem első körben. Sajnos itt volt valahol, ugyanis ha nem lenne valaki, aki felügyel, egész biztos lelépnék, meg eleve, nem lehetett csak így itthagyni a könyvtárat egy diákra. - Viszont jó hír, hogy nem kell megkeresned, én vagyok az aktuális csicskás - forgattam a szemem. Ennek ma már fogalmam sincs, hanyadik változatát mondtam el különféle diákoknak, és a reakciók is elég különbözőek voltak. Van aki felszállt a vonatra és nem félt ugráltatni (egyesek akár poénból is - komolyan, minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak), van aki kiröhögött, meg azért olyan is akadt, aki megsajnált és inkább nem szívózott, de ez sem bizonyult jó megoldásnak, mert így jött a korholás, hogy pont a büntim lényege vész el, így legalább látszatból úgy kellett tennem, mintha segítenék. - Szóval, mit keresel? - tettem fel a kérdést, hiszen egyértelmű, hogy nem véletlenül tévedt a könyvtárba.
Beszéltem az egyik művésszel, lehet hogy nem pont egy francia művészt kellett volna választanom, de Mason ennyit megérdemel a segítségéért és nekem nem is teher. Sokat gondolkodtam, vehettem volna szimplán egy doboz csokoládét, de ennél különlegesebbet akarok. Az ötletem azt lett, hogy kifaragtatom neki fából a kedvenc sárkányának a szobrát, már csak az a baj, hogy nem emlékszem pontosan arra, hogy melyik a kedvence. Túl sok sárkány került szóba múltkor. A román hosszúszarvú és az antidopuszi opálszemű… Úgy emlékszem, hogy a román sárkányra mondta azt, hogy az a kedvence a másik pedig az, ami mások által legszebbnek mondott. Végül van még egy napon kitalálni, de már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a román hosszúszarvú sárkány az, amit ki kell neki faragtatnom. Pascal nagyon jó művész, anyukám unokatestvére és nagyon sok helyen ismerik, bár nem Pascalként, hanem a művészneve miatt. Őszintén megvallom nekem a művészneve nagyon fura és meg sem tudtam jegyezni sosem… Attól félek, hogy Pascal nem tudja pontosan majd, hogy mik is az elvárásaim és szeretném, ha nem egy egyszerű és sima faszobor lenne, sokkal inkább örülnék, ha éppen prédát ejtene vagy harcolna egy mágussal. Lehet túl gondolom és lehet, hogy még csak nem is fog neki tetszeni, de én megteszek mindent, amit csak tehetek. Én ilyen vagyok és nem tudok ezen változtatni, szeretném a barátaimat elhalmozni… vagyis nem is vagyunk barátok. De mégis csak segített nekem, mindegy. Most ezt kicsit félrerakom ezt a dolgot. Itt van a múltkori találkozó is Codyval… És Daniel furcsa viselkedése. Nem is tudom, hogy miért lettem annyira ideges akkor és azt sem tudom, hogy Cody miért így csinálta a dolgokat, pláne hogy a keze is átlátszó lett. Nagyon bizarr volt az egész, tényleg annyira bizarr volt. Még most is nehezen fogom fel és Fluffy is értetlenül nézett, amikor meglátta a kezét. Oh… Fluffy, olyan kis bolondos. Bár nem véletlen, hiszen úgy alkottam, hogy kedves legyen és inkább hasonlítson egy kedvencre, mintsem egy katonára. Nem szeretném, ha úgy érezné, hogy csak egy olyan eszköz, amit harcra használok csak. Sokat gondolkodtam, végül pedig eldöntöttem, hogy elmegyek a könyvtárba és keresek egy könyvet, ami a sárkányokról szól és tele van képekkel. Szeretném, ha Pascal minél élethűbben tudná megcsinálni a szobrot. Talán ha leírom a könyv címét, íróját és akkor pontos képet kap. Tudom, hogy Pascal borzalmas volt ebből a tárgyból… Anyu mindig mesélte, hogy majdnem ez miatt bukott meg annak idején, de szerencsére megfelelő korrepetálást kapott és sikerült átmennie. Végül beléptem a könyvtár ajtaján és elkezdtem keresni a könyvtárost, sokkal egyszerűbb, ha ő engem gyorsan útbaigazít engem, mintsem én bóklásszak a sorok között, de csak egy lányt találok. - Szia. Nem tudod merre van a könyvtáros? - kérdezem tőle, miközben megállok mellette.
Nagyon régóta nem voltam már büntetésben... Így a mostani kifejezetten rosszul esett, még akkor is, ha nem volt annyira rossz feladat. Hiába múltam el nemcsak tizenhét, hanem már tizennyolc is, tehát a varázslók és a muglik között is felnőttnek számítottam már, attól még ugyanúgy vonatkoznak rám a Roxfort elsőtől hetedik évfolyamosokra vonatkozó szabályai - ezt hajlamos voltam elfelejteni néha. Így lehet, hogy nem kellett volna esti kiruccanást tenni a tiltott rengetegben. Na nem baj, jövőre büszke egyetemistaként még az első héten megteszek mindent, amit most még nem lehet, de persze akkor már nem lesz meg a dolog varázsa. Egyelőre viszont a könyvtárban raboskodtam a két nappal ezelőtti kis kaland miatt a tettestársammal, nevezetesen a testvéremmel, akitől ráadásul most még el is választottak, hogy ne legyen alkalmunk beszélgetni sem. Nem igazán neveztem volna eddig raboskodásnak a könyvtárban töltött időt, de mivel most olvasás helyett a mások által rossz helyre rakott könyveket kellett a helyükre rendeznem. Mivel ebből kevesebb volt, mint azt gondolták, és túl hamar szabadultam volna, rosszabbodott a feladat: bárgyú vigyorral kiszolgálni a beérkezőket, azaz ha valaki keresett valamit, annak abban segíteni, ha pedig valaki visszahozott valamit, akkor azt szépen mosolyogva elvenni és megkeresve a helyét visszatenni. Miután már nem az első ember válaszolt vissza úgy, mint valami csicskásnak, akkor már nem volt annyira őszinte a mosolyom, de szerencsére azért akadt bőven normális arc is, akinek hála nem ugrott kétszázra a vérnyomásom. De nem baj, azzal vigasztaltam magam, hogy még olyan egy óra lehet hátra és szabadulok, és ez mondjuk még mindig jobb, mint takarítani. Bár a dolgom most is megnehezítette, hogy a pálcám el lett kobozva, pedig egy-egy könyv kereséséhez szívesen használtam volna az invitot ahelyett, hogy nekiállnék kikeresni egyenként. Az a helyzet állt fenn, hogy szerencsére nem volt éppen csúcsforgalom, azaz nem most csődült be mindenki egyszerre, így akadt egy kis időm arra, hogy pihenjek két csicskáztatás között, így ledobtam magam az egyik bejárathoz közeli székre, hogy ha valaki ismét beesik, szépen mosolyogjak és kiszolgálhassam. A könyvtárosnak ki volt adva "parancsba", hogy ha valaki bármit is keres, automatikusan hozzám irányítsa, szóval ha nem ugrottam egyből, akkor sem úszhattam meg a dolgot.
Az iskola könyvtára, ahol igen sok és igen ritka kötetek lelhetőek fel. Hasznos minden diák számára, aki az iskolai órákon túl is fejlődni szeretne, vagy csak magánkutatást végez. A könyvtáros jelenleg: Savannah Elinor Harper
