2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola könyvtára, ahol igen sok és igen ritka kötetek lelhetőek fel. Hasznos minden diák számára, aki az iskolai órákon túl is fejlődni szeretne, vagy csak magánkutatást végez. A könyvtáros jelenleg: Savannah Elinor Harper
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-02-23, 22:14
- Ó, értem. - jegyzem meg, s hangomban van egy kis szégyenkezés. Régebben én is sokkal szorgalmasabb voltam, sokkal inkább érdekelt az, hogy jól tanuljak, hogy vigyem valamire, éppen ezért akkoriban jellemző volt rám is az, amit önszorgalomként lehet aposztrofálni. - Akkor kiszáradt és megégett. Vagy megégett és kiszáradt. Áucs. Szegény. - elhúzom a szám. Oké, ez csak egy növény, s nem is vagyok nagy rajongója egyiknek sem, de eszembe jut akaratlanul is az egyik dadám intelme, mely szerint "ne bántsd a fát, ő is érez", s ha innen szemlélem akkor se a megégés nem kellemes érzés, sem pedig a kiszáradás vagyis a szomjan halás elképzelése. Lioneah kérdése meglep, elsőre nem is tudom rendezni vonsaéimat és a döbbenetet láthatja az arcomon hogyha figyel az ilyesmire. Megannyi emlékkép rohan meg, de egyikről sem érzem úgy, hogy megfelelő válasz volna. Valamiért kicsit úgy érzem magam a mardekáros lány társaságában, mintha vizsgán lennék, s a "jó válasz"-t hajhászom a fejemben egészen addig, míg megelégelem a saját hallgatásomat és ki nem rázom fejemből a kusza gondolatokat. - A húgomat. Ha ő velem volt, akkor mindig boldog voltam. - kezdek bele, de tudom, hogy ez így túl általános, így le sem viszem a hangsúlyt, inkább folytatom a mondandómat. Szeretném, ha értené, hogy miért mondtam azt neki, amit. - Amióta meghalt minden vele kapcsolatos emlékem összeállt egyetlen egybefüggő masszává. Bármelyiket választanám, mindben ott lenne a boldogság, hogy még élt. Ezért nem mondtam konkrétat. Viszont ha olyasmi kell, ami csak hozzám köthető, akkor az első alkalom, amikor seprűre ültem, s megéreztem a repülés szabadságát. Miért kérdezed? Mi a mögöttes gondolatod? Visszakérdezhetnék, hogy és neki mi volt, mert érdekelne is, de sokkal jobban foglalkoztat a kérdésének a miértje, hiszen eléggé in medias res volt. Szóval kíváncsian pillantok rá, hogy vajon mit válaszol nekem. - Öntöttél rá valamit, mielőtt megzavartalak? - vonom össze a szemöldököm, kissé közelebb hajolva a muskátlihoz. Vajon tényleg zöldebb? Vagy a szemem csal?
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Hogy direkt sértegetni akartam-e... na az remek kérdés. Valójában talán nem szoktam direkt kellemetlenséget okozni másoknak, de többnyire nem igazán érdekel, ha végül mégis így sikerül. De legalább akkor talán a humorát nem rajtam próbálja majd csiszolgatni, mert egyértelműen nem találta meg a megfelelő célközönséget. Nem vagyok az a típus, aki könnyedén nevet bármin is, sőt valójában egyáltalán nem vagyok humoros típus. Igazából akármennyire vicces is lehetett volna, jó eséllyel akkor se hat meg, főleg hogy most egész máshol jár az eszem és fontosabbnak érzem a saját bajomat, mint hogy ezt a fura kezdeményezést értékeljem, amivel próbálkozik, csak mert kényszerből valami közös küldetésbe keveredtünk. - Inkább csak önszorgalom. - felelek a kérdésre. A konkrétumokkal sokkal inkább tudok mit kezdeni, mint a humorral, de egyelőre még nyíltan nem mondanám el, hogy pontosan mit is akarok megpróbálni és ő persze úgy látom eléggé félre is érti a dolgot. Végülis nem kell meglepődnöm. Griffendéles, akik általában úgy látják a világot, hogy bizony ők a világ megmentői, tehát nem csoda, hogy egyből arra asszociál neki kellene a virágot visszahoznia az életbe, pedig én történetesen magamról beszéltem és még csak nem is az angyali képességem, vagy besorolásom okán, hiszen tudom, hogy sötét az utam, de ennek ellenére a képesség, ami ettől függetlenül egyre növekszik bennem egyáltalán nem sötét. - Kétlem, hogy elég lenne neki egy kis fény, eddig is az ablakban tartottam, valószínűleg a túl sok nap és túl kevés víz ölte meg. Vagyis, biztos. - vono meg a vállamat. Hezitálok, mert bár valamiféle társak leszünk, de ez még nem jelenti azt, hogy könnyen nyílnék meg bárki előtt is és eddig a képességem csak Zachary közelében mutatkozott meg igazán. Ő volt képes kihozni belőlem olyan pozitív oldalt, ami megmutatta, de nem tudom, hogy én magam előtudnám-e hozni. Ahhoz úgy sejtem valami jóra kellene gondolnom, de őszintén szólva az esetek nagy részében úgy érzem, nincs bennem az ég világon semmi jó. - Ha az életed legjobb pillanatára kellene gondolod, amikor a legboldogabb voltál, mit idéznél fel? - pillantok fel hirtelen Fridára. Nem ismerem a sztoriját, nem tudom, hogy az ő családját is körbelengik a tragédiák, hiszen ez egyáltalán nem látszik rajta, de kíváncsi vagyok rá, hogy mit sorolna ide. Talán abból én magam is építkezni tudnék, bár azt a lány láthatja a szeme sarkából, hogy bizony a látványosan döglött muskátli most mintha egy leheletnyivel zöldebb lenne és nem lenne annyira összecsoffadva. Kicsi a változás és jó eséllyel azért történt, mert Zacahryt idéztem fel, de ő erről persze mit sem tudhat. Bizonyára öntelt Griffendélesként egyből a saját sikerének könyveli majd el, hogy már a jelenléte is jót tesz a növénynek.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-02-07, 22:08
- Próbáltam, de szokták mondnai, hogy a humorom párja helyett a hallgatóságát ritkítja. - vonok vállat különösebb sértődés nélkül. Érzem a gunyorosságot és nem mondom, hogy jólesik, de nem hiszem, hogy különösebben sértegetni akart volna, szóvla próbálom nem magamra venni. Pláne mert van önkritikám és tudom, hogy a viccek meg én nem mindig emlegethetőek egy lapon. Vagyis hát a jó viccek. - Valamilyen órára kellett a kísérlet vagy csak önszorgalom? - érdeklődöm tovább a muskátliról, s közben a nevét legalább megjegyzem. Meg a holt kinézetét is. Igaz ettől még nem fogom vágni hogy néz ki egy élő muskátli, ha látom, de az mellékes. - Érdekes elgondolás. - hümmentek párat a kérdése hallatán. Így még nem is gondoltam a fényre. Viszont logikus, ahogy felhozza és amilyen kontextusban. - Lehet benne valami, bár szerintem a fény inkább kevésbé a tápláló, inkább a sötétség ellentéte módján passzolhat. Nem nagyon járok a sötét oldalon, ha érted mire gondolok. Unalmas és szabálykövető vagyok. - nevetek fel. - Szerinted ha megpróbálnám egy kicsit megpiszkálni, akkor magához térne? - térek vissza a növényhez. Nyilván nem itt a könyvtár kellős közepén gondolnám angyali erőmet elővenni, de ha már így felhozta.. - A képességeddel tesztelted vagy csak úgy.. simán? - vetem fel ezt is, mint ötletet. A sötétség mint fénymegvonás a fotoszintézis ellehetetlenítője, de akár a mérgezés is lehet növényhalál ok, számomra logikusnak tűnik, hogy így nyírta ki. De persze az is lehet, hogy simán nem locsolta. Sebaj, ha válaszol úgyis kiderül.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Engem sem érdekel sosem a Mardekár-Griffendél ellentét. Én szimplán rühellek mindenkit, így aztán teljesen mindegy, hogy az illető melyik házba tartozik. Ugyanúgy undok és elutasító tudok lenni a saját háztársaimmal, mint a orszlánokkal, vagy a Hollóhát tagjaival, egy kutya. Mondjuk az meglepne, hogy az ő szociális hálója se túlságosan kiterjedt, hiszen a Griffendélesek általán nagy bandákban szoktak járni és amúgy is mindenkivel jóban vannak. Na jó azért van bennem egy adag előítélet, bár őszintén szólva nem szoktam ilyesmivel foglalkozni. Tőlem aztán mindenki azzal barátkozik, akivel csak akar. A megjegyzésére fel is szökken a szemöldököm eléggé sokat mondóan. Hogy ennek köszönhetően szívja vissza a megjegyzést, vagy magától is megtenné azt nem tudom, de végül mégis csak visszakozik legnagyobb mázlijára. Így hát csak fújok egyet és nem küldöm el melegebb éghajlatra már kapásból, hogy kizökkentett az olvasásból és a gondolatmenetből. - Nem sok értelme lenne így gyógynövénytant tanítania. - felelk élből, de azért leesik, hogy humorizálni próbál. Nem kenyerem a humor, nevetni se nagyon szokásom, maximum gúnyosan vagy kárörvendően, szóval nehezen kapcsolok, ha valaki ilyesmivel próbálja oldani a feszültséget. Hogy a sajátját, vagy a helyzetét, azt már nem tudhatom. - Áh, hogy viccelsz... Hű! - a gúnyos felhang ezúttal se marad el. Nem véletlen, hogy nincs kiterjedt szociális hálóm. Nem vagyok éppenséggel a legjobb társaság. De hát ő jött ide, ha maradni akar, hát úgy fest kénytelen lesz szegény elviselni. Még így is saját magam egészen enyhe változatás kapja csak meg egyelőre, sőt még beszédtémát is felvetek, amit igazán nagy megtiszteltetésnek vehet. - Történetesen én csináltam, szándékosan. Egy szimpla muskátli. Azok normál esetben elég jól bírják. Érdekelt ténylegesen meddig és hogy... - na ezen a ponton már alakadok és méregetni kezdem a lányt. A druida képességeimről még nem beszéltem senkinek sem. Vagyis hát gondolom ez a legkézenfekvőbb név arra, ha az ember képes bánni a növényekkel. Még mindig nem találtam semmi konkrétumot a témában és az angyali találkozón is tűzgolyót dobtam kézből arra a Mantovra, ami ugye szintén nem mutatta, hogy értek a növényekhez. - Na jó... bár nem a természetet kaptad, hanem a fényt, de elég hasonlók. Vajon a sors fintora lehet, ha valaki olyasmihez ért, ami egyáltalán nem illik hozzá? - egyelőre kissé ködösen vázolom a témát ezzel tisztában vagyok, de hát nincs mit tenni, nem megy olyan könnyedén, hogy elmondjam ezt egy kvázi vadidegennek, még ha úgy is néz ki, hogy együtt kell majd működnünk évekig, hogy megmentsük a világot bla-bla bla-bla.
Létezik ez a Mardekár-Griffendél sztereotípia, de alapvetően engem nem érdekel. Ahpgy mások esetleges rossz híre sem. Lioneah ugyan kissé hűvösnek tűnt az angyali találkán, de nem volt félelmetes, úgyhogy nem kellett bátorság több a megszólításához, mint bármely olyan iskolatárséhoz kellett volna, akit amúgy még nem ismerek. Mert egyébként a szociális hélóm annyira nem kiterjedt szóval sokan vannak ilyenek. - Nem mi, hanem tessék. - szalad ki a számom reflexből, de még épp elég hamar rájövök arra, hogy valószínűleg bunkóságnak fog tűnni ez a megjegyzésem úgyhogy sebtiben hozzábiggyesztem a folytatást. - Úgy értem nekem mindig ezt mondták és utáltam, szóval bocs, nem kioktatás volt csak ismerj meg szösszenet. Nem is tudom honnan szaladt a számra, pedig utálom ezt a mondást. - a végére zavartan elmosolyodom. Nagyon remélem, hogy tényleg nem veszik magára. Gázosabb indítás lenne a növénydöglésnek való örülésnél is, pedig az se volt épp a legfennköltebb tőlem. - Lehet, hogy ő áll a háttérben. Mindenki növényeit megátkozza, hogy aztán csak az övéi bimbózzanak. - jegyzem meg humorosnak szánt hangsúllyal. Annyira nem vicces, mint ahogy a fejemben annak tűnt, de ez még mindig inkább, mint az előző marhaságom. Leteszem magam Lioval szemben, kíváncsian siklik tekintetem a könyvére, amit olvas. Kérdeznék róla, de még mielőtt beállhatna a nagyon kínos csend, az asztaltársam megtöri azt, s ennek szívből örülök. - Ezek szerint ő egy más által megpunnyasztott darab vagy új szerzemény? - célzok rá, hogyha tudja mi módon kell életben tartani akkor biztos nem hagyta volna meghalni. Az fel sem merül bennem, hogy tanulmányi céllal leheltette ki a növénnyel a lelkét, ezért azt nem is dobom fel, mint kérdésopciót. - Milyen fajta növény volt fénykorában? Vagyis hát még mindig az, csak nincs életben. Bár ha abban lenne akkor se ismerném meg valószínűleg. A zöldségek ismerete annyira nem ment sosem. Vizsgákig még tudom, de másnapra mintha kiszállna a fejemből.
Egészen belemélyedek az egyik könyvbe a polcon, és bizonytalanul lapozgatom, hátha találok benne valami hasznosat. Természetmágiákról és persze erről az egész kézzel varázslásos képesség mizériáról. Ez van, ha az ember nem túlságosan szociális, így nem igazán beszéli meg a dolgokat másokkal, főleg nem vadidegenekkel, amúgy meg ugye nagy ismeretségi köröm nincsen. Akkor pillantok csak fel, amikor hallom, hogy valaki megszólal, mert azt észre sem veszem, hogy az asztalomhoz sétál. Általában nem szoktak megszólítani. Elég régóta járok már a Roxfortba ahhoz, hogy a többség tisztában legyen vele, hogy nem érdemes. Azon viszont nem lepődöm meg, hogy a bátor Griffendéles mégis csak megteszi. - Mi? - ráncolom elsőre a homlokomat, hogy nem tudom, hogy mit akar, miért is jó neki az, hogy itt egy száraz növény az asztalon, aztán ahogyan tovább beszél már leesik, hogy mit is akar. - Azt hiszem Bimba nem így gondolja, vagy ő túlságosan profi már. - vonom meg a vállamat, hiszen mind tudjuk, hogy azért ő elég profin táplálja a növényeket az üvegházakban. Egyébként én sem vagyok ebben különösebben béna, hiszen bájitalkészítést tanulok és ahhoz azért elengedhetetlen a gyógynövények ismerete és akár termesztése is, de ezt nem kötöm egyből a lány orrára. Nem vagyok az a kérkedő típus. - Ja... hát végülis leülhetsz, ha gondolod. - vonom meg újra a vállamat. Végülis talán tényleg nem ártana legalább semleges viszonyt ápolnom a nagy világmegmentő bagázzsal, pedig valljuk be ebben engem nem épp a világmegmentés vagy a csapatépítés része vonz, sokkal inkább a fejlődés és a tanulás lehetősége, bár talán valahol ott motoszkál bennem az is, hogy nem akarom, hogy Zacharynak baja essen? Nem... butaság, miért érdekelne? Mindenesetre újra beletemetkezem a könyvembe, bár néhány pillanat múlva, amennyiben nem kezd el magától csacsogni valamit végül felpillantok a döglött növényre, majd Fridára. - Amúgy nem olyan nehéz életben tartani őket, csak tudni kell milyen fényviszonyokat, hőmérségketet és vízmennyiséget szeretnek. - a hangomban talán nincs is olyan sok lenézés, hogy neki ezek szerint nem sikerül életben tartania egy egyszerű növényt. Persze tudom, hogy ez sokaknak jelent nagy kihívást, talán pont azért, mert a növényekről úgy gondolják, hogy nincsenek érzéseik, no meg nem szólnak, ha valamire szükségük van. Talán ezért is állnak közelebb hozzám, mint az emberek?
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-09-23, 23:19
Tulajdonképpen még mindig nem fogtam fel teljesen azt, hogy mi is történt velünk azon a bizonyos birtokon azon a bizonyos éjszakán. Vissza-visszatérnek a gondolataim a színhelyre, s álmodom is vele, ami megvallom nem a legkellemesebb ébredéseket eredményez. Mindegy, hogy mit csinálkjak, mindegy mennyire igyekezzem, akkor is az a vége, hogy amint megtanulnám uralni a szárnyaimat lezuhanok. És ez a gyomorrántó érzés velem marad még nagyon sokáig ébredés után. Nem tudom pontosan, hogy mit is várok ettől a könyvtárlátogatástól, de az biztos, hogyha nem szánok arra időt, hogy megértsem az egészet, akkor sose fog elmúlni ez a fajta rejtett félelem. Pedig a repüléssel nincsen semmi gondom, a kudarc az, ami ijeszt, éppen ezért lehet, hogy nem annyira a madáranatómia könyvek felé kénye orientálódjak, hanem valamiféle önsegítő olvasmányok iránt. Akárhogy is, semmi nem akad a kezembe, mert észreveszem még választás előtt Lioneaht egy asztalnál, s bár nem döntöttem el előre, hogy jó ötlet-e, de mégis felé veszem az irányt, hogy pár pillanattal később leparkoljak az asztala mellett. - Huh. De megnyugtató ezt látni. - bökök in medias res kezdéssel fejemmel a kókadék növénye felé. - Kezdtem azt hinni, hogy csak nálam muderlnek meg, akármennyire is igyekezzem életben tartani őket. De lehet, hogy nem is én vagyok a hibás, hanem a Roxfort aurája rossz. - mosolyodom el a végére. Fejben valahogy viccesebbnek tűnt a megszólalásom annál, mint amilyenre tényleg sikerült, de remélem azért a mardekáros lány nem veszi rossz néven. - Ne haragudj, nem is kérdeztem: nagyon zavarlak? Nem akarok ám, csak megláttalak és gondoltam, hogy hátha nem leszek a terhedre, vagy ilyesmi. - szabadkozom a végére illedelmesen. Nem ülök le az asztalához, de nem is fogom távozóra egyelőre. Kíváncsi vagyok rá, mert őt nem ismerem, de ha már egy csapatba verbuválódtunk, akkor érdemes volna valami kapcsolatot kialakítani azért.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Az egyik leghátsó sarokban keresek magamnak egy valamelyest elszeparált részt, ahol nem leszek senkinek se feltűnő. A japán kaland után úgy érzem, hogy most már tényleg muszáj leszek kideríteni, hogy mégis hogyan jön össze velem ez a képesség és eddig bármennyire is igronáltam talán ki tudom használni, hiszen a nagyképű angyal is egészen szép tűzgolyót kapott a képébe. Még ha amúgy gond nélkül meg is oldotta, hogy ne kapja telibe, de mindent lehet gyakorolni és fejleszteni ugyebár. Szóval úgy döntöttem, hogy az eddigi "nem foglalkozom vele" taktika után egy kicsit megpróbálok utána nézni ennek az egésznek. Azzal már a legtöbben tisztában vannak, hogy évek óta egyre többekben alakulnak ki furcsa képességek és akadnak, akik bizony nem csak pálcával tudnak varázsolni, de eddig úgy tűnt, hogy ezek a képességek bizony passzolnak az emberhez. Esetemben pedig ez nagyon nincs így, hiszen képes vagyok növényeket életre kelteni, miközben öltem már embert és bár nem én kaptam a halál metódusát az angyalnál, de végülis a szárnyam nem meglepő módon fekete lett. Azon meg ráérek lamentálni, hogy vajon tényleg ennyire elcseszett-e a családunk, hogy Sera is sötét szárnyakat kapott és hogy mint kiderült Nicolas lelke sem épp patyolattiszta. Szóval valószínűleg a legtöbbeket meglepő módon egy kiszáradt cserepes növénnyel érkezem a könyvtárba, amit leteszek a félreeső asztalra, hogy aztán kis keresgélés után néhány könyvet is mellé tegyek. Eddig a képességem csak Zachary mellett kapcsolt be és jó lenne rájönnöm, hogy ez miért is van és hogyan tudom tőle függetleníteni a dolgot. A pusztítás bármikor megy, de ez a rész... a pozitív dolgok nem igazán. - Ügyesen kinyírtalak igaz? - pillantok az elszáradt kóróra, amit már egy hete vettem még a faluban azzal a célzattal, hogy gyakoroljak rajta, szóval szándékosan hagytam, hogy kipurcanjon és direkt nem adtam neki minimális vizet sem. Felcsapom hát az első könyvet időként felpillantva a növényre, mintha valami változást várnék, pedig tuti, hogy nem az olvasás fogja aktiválni a képességemet. A természetmágiákról olvasgatok kicsit, hogy többet megtudjak róluk. Egyáltalán milyen folyamatok játszódnak le a növényekben, mert ha tudok bánni velük, akkor bizony nem árt, ha értem is, hogy mit csinálok és nem csak csinálom, ahogy épp sikerül.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-08-21, 18:37
Egészen elgondolkozottan szólalok meg, valójában kimondatlan gondolatokra, érzésekre reagálva, megfelejtkezve arról, hogy ez másnak lehet frusztráló. - Ha nem emlékszünk a szokásainkra, a kötődési pontjainkra, néha nehezen határozzuk meg magunkat... - érezhetően még folytatnám de a gondolatsor mégis máshonnan megy tovább, látszólag nem kapcsolódva az előzőkhöz. - Tudod.. Jó harcosnak tűnsz. Mindig gondold át, mikor mit lépsz. - jó lenne nyíltan kimondani, de hát.. azok a fránya korlátok. - Ha... kialakulóban vannak új kötődési pontok az életedben.. akkor se hagyd magad bele kényelmesedni. Aki elengedett, lehet hogy arra vár, hibázz a Minisztérium szemében.. És elő fordulhat, hogy a hős megmentő szerepébe lép és nem lesz más választásod mint hozzá vissza szaladni... - hallgatok egy hosszabbat eltűnődve. - Talán semmi másra nem várnak, csak a türelmed végére. - most sikerül rádöbbennem, hogy sokkal inkább ugyanabban a cipőben járunk, mint gondoltam. A válaszára az én képemre azonban mosoly villan. És tudomásul véve biccentek egyet. - Legyen úgy! ~ mondom még ki és utat engedek neki, had menjen. Ahogy nézek utána, határozottan rám telepszik és szinte fizikálisan érzem Alaric láncait.. És azt, hogy mennyire nagyon szabadulni vágyom. A hideg kilel és bizony baljós, sötét gondolatok ülnek meg. Tisztában vagyok azzal, hogy erre egymagam nem leszek képes. Az asszimilálódás ellágyított. Kell valaki, aki nem hagyja hogy a gondolataim minduntalan vissza térjenek a gyerekekhez, vagy bármihez ami az itt töltött idő alatt egy kicsit is kötelékek gyökerét eresztette bennem.. Mert ha ez így megy tovább, ahogy Amy is mondta, ketté szakadok. És a kontrollált káosz egy fokkal még mindig jobb mint a kontrollálatlan. Nem akarok Deneira mellett megrohadni abban a dobozban. Ekkor pedig gondolataim víztükrén felsejlik előttem ő. Hosszú ősz palástként hátára omló hajával, sápatag, tökéletesen szimmetrikus lényével, acél színű szemeivel... Fényoltóm.. szükségem lesz a segítségedre.. És mivel ezt nem mondhatom ki, össze kell hogy törjelek. Ki kell provokálnom, egy utolsó harcot tőled a szabadságért... Vár még ránk egy orbitális balhé. A kérdés, hogy hol..?
//Köszönöm szépen a játékot :3 és igen, nekem is. De ideje lezárni remélem rendezhetek vele egy utolsó balhét majd Londonban.
A bizalom nálam nehéz dió. Egy idegen világban vagyok, emlékek nélkül, még abban sem biztosan, hogy milyen vagyok én, nem hogy hogyan viszonyuljak másokhoz, de abban biztos vagyok, hogy sosem voltam erős ebben a bizalom dologban. Valahogy nehezen alakítok ki kapcsolatokat, mintha mindig is különc lettem volna, most pedig főleg, hiszen akárhol járok megnéznek maguknak mások már csak a szárnyak miatt is és persze ennyi idő alatt biztosan sok pletyka terjedt már el arról, hogy vajon ki is lehetek és hogy miért vagyok az iskolában, ha nem járok órákra és nem foglalkozom semmi komolyabbal, csak úgy lézengek. Talán megoldás lenne legalább egy tanár, akit mellém adnak, hogy megpróbáljon támogatni, de nem biztos, hogy felé meglenne az a bizalom, ami kellene ahhoz, hogy vállaljam a tanulást, pedig biztos, hogy könnyebb lenne, ha legalább lefoglalnám magamat. - Szinte mindent... - ismértlem el a szavait elgondolkodva. Ez már csak azért is probléma, mert ahogyan mondta kötelékei vannak, ami azt jelenti, hogy ha megosztom vele a titkaimat, amikkel még én se vagyok tisztában, akkor azt könnyedén kiszedheti belőle más is, akinek végképp nem akarnám tovább adni. Ez azért nagyon nincs rendben. Látszik is rajtam, hogy meglehetősen elbizonytalanít a lehetőség, hogy így engedjem, hogy belenézzen a fejembe. Itt a könyv és Ashton és a kusza álmok arról a házról. Talán előbb ezen az úton kellene elindulnom és ha ez meg van, akkor még mindig átgondolhatom ezt az utat is. - Ne haragudj, de egyelőre nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. A korlátaid rám is kockázatot jelenthetnek és ezt nem vállalhatom be meggondolatlanul. Ha később is él az ajánlat, esetleg visszatérhetünk rá. Egyelőre ez elég lesz. - megpaskolom a könyvet és magamhoz szorítom. Az arcom ezúttal is olyan, mint a hűvös márvány. Ritkán mosolyodom el. Ez csak akkor gyakoribb, ha Ashtonnal vagyok, vagy ha gyakorolok a szárnyakkal, amiket most már elég jól kezdek végre kiismerni. Végül felállok az asztaltól és a férfire pillantok. - Ezért is hálás vagyok és ha megpróbálnék valami mást, keresni foglak valami módon. - végül biccentek neki és a távozás mellett döntök. Érdekel a könyv, de úgy gondolom sokkal könnyebben és jobban át tudom nézni, ha nyugodt helyet keresek és visszvonulok inkább a szobámba, ahol nem kerülök kutató pillantások kereszttüzébe lépten-nyomon.
//Köszönöm a játékot! Azért hiányozni fog Ivor. //
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-07-25, 18:55
Amikor tudjuk, hogy többre lennénk képesek mint körülöttünk a legtöbben, de minimum érezzük, azonban az ég világon senki nem kíváncsi ránk, sőt még el is sikkasztanák legszívesebben a létezésünket, akkor egy idő után elfogy a türelem, feloldódik apránként mint egy rohadt pezsgőtabletta az együttműködésre a hajlam és mivel öntudattal rendelkező élőlényekről van szó, idővel sokkal fontosabbá fog válni a saját egzisztenciánk és minden ami a saját érdekeinket képviseli, mint az, hogy betartsuk a szabályokat és továbbra is olyan játszmát játszunk, ahol nem számítunk.. legalábbis nem eléggé. - Egy részét biztosan. - ettől azért többről van szó, de nem hiszem hogy jelenleg ez most fontos lenne így ennyiben hagyom. A lelépésemmel kapcsolatban, valóban sokszorosan meggondoltam már a kölykök miatt, de ha eljön a pillanat, esélyesen nem igazán lesz választásom. Ráadásul nagy eséllyel magyarázatok nélkül leszek kénytelen meglépni. Alaric munkássága meglehetősen frusztrál. A láncok amiket rám aggatott pedig egyre szűkebbek. Ha pedig túlságosan a nyakam köré szorul a hurok félő, hogy épp ugyanaz fog történni mint Deneira esetében. Baromira megunom a halandók szarakodásait és játszmázásait és nem fog érdekelni semmi és senki. Csak hogy szabad legyek. Mindegy hogy milyen áron. Ezt pedig... nem biztos, hogy jó lenne megvárni. Felmerült bennem, ha lelépnék... olyan messzire, hogy ne tudjanak a láncok vissza rántani... akkor egyfelől Alaric levesébe is bele köpnék másfelől nem jönne el a pillanat, hogy a Földnek vagy a környezetemnek, a környezetemben lévőknek ártsak. És nem utolsó sorban baromira szabad lennék végre. Szóval benne van a pakliban hogy roham léptekben fogok eltűnni örökre. Mintha sosem jártam volna itt. - Szinte mindent. - mondom ki őszintén. Minden kertelés nélkül Vanessara nézve komolyan. - Kérdés így is akarod-e? Vagy megelégszel a könyvel és a fiúval. - teszem még hozzá Ashtonra célozva. Hiszen benne van a pakliban, hogy inkább őket választja és megtartja az emlékeit és a múltját magának.
- Ezt áttudom érezni. - jegyzem meg, de nem faggatom, hogy miféle korlátok közé van szorítva, ami miatt nem mehet az átjárók közelébe. Még az is lehet, hogy nem beszélhet róla, vagy nem szívesen osztaná meg csak úgy akárkivel. Végülis nem számít. Kettőnk közül ő mehet oda, ahova akar, legalábbis a korlátai jóval tágabbak, mint az enyémek, hiszen én be vagyok szorítva az iskola területére és még ennek is örülhetek, hogy nem egy szoba a "birodalmam". Persze sokáig már biztosan nem fogom ezt türelmesen elfogadni, bár persze nem tudhatom, hogy mit tegyek pontosan, de azt hiszem a Minisztériumban is sejtik, vagy legalábbis Shanna biztosan érzi, hogy örökké nem tarthat majd a dolog, amíg várok, hogy nem döntenek-e mégis másképp. - Értem már, tehát úgy véled az a Laura feloldhatja a korlátaidat. - hümmentek csak egyet, de nem kezem el fejtegetni, hogy ennek azért mennyi esélye van. Ha azt mondja megtörtént már, akkor végülis megtörténhet, de a jól sejtem nem rövid időintervallumban volt erre példa, tehát ki tudja, hogy mennyit kell még erre várnia. Végülis bármennyire is önzőn hangzik, ez nem az én problémám, hiszen kettőnk közül tényleg ő az, aki jobb helyzetben van. A komolyabb filozofálgatásba most nem megyek bele. A tettek embere vagyok sokkal inkább, mint hogy elmélkedjek és már merőben türelmetlen is vagyok az itt tartózkodásom elhúzódása miatt, hogy csak gondolkozzam azon, hogy ki mennyire magányos. Persze értem, hogy miért védi a gyerekeit és hogy nem ugrálhat sokat miattuk és bizonyára, ha letudna lépni innen, akkor is kétszer meggondolná miattuk. Egy kicsit ezért is féltem attól, hogy Ashton iránt komolyabbat érezzek, mert hát... benne van a pakliban, hogy én magam is miatta mennék el innen nehezebben, főleg ha nem tudom, hogy hová is mennék pontosan, mert nem emlékszem. - És te mennyit tudnál meg abból, amit én megtudok majd odabent? - hiszen többesszámot használ, úgyhogy azért ez is fontos kérdés. Mi van akkor, ha tényleg van titkolnivalóm? Nem mondhatom, hogy maradéktalanul bízom benne, hogy csak úgy beengedjem a fejembe, hogy kalauzoljon ott. Gondolom, ha velem tart, akkor ő is megtudja azt, amit én és mi van, ha én nem akarok mindent megosztani? Mi van, ha történtek dolgok a múltamban, amik csak rám tartoznak, esetleg tényleg igazuk van a Minisztériumban és rejtek veszélyeket? Jobb lenne, ha első körben én lennék csak tisztázban ezzel, aztán majd eldöntöm, hogy kinek adom tovább ezeket az infokat és kinek nem. De, ha ebbe nincs beleszólásom, akkor kétszer meggondolom, hogy belemenjek-e a dologba és beengedjek e valakit csak úgy az emlékeim és a gondolataim közé.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-06-27, 06:35
A kérdésére nyitnám a számat de az nem mozdul így csak össze harapva az állkapcsomat nézek rá egy pár pillanatig. - Mondjuk úgy, hogy a Földi tartózkodásom... Váratlan korlátok közé szorított. - megejtek egy szórakozott mosolyt, de érezhető hogy valami miatt szétcsesz az ideg egy pillanatig mikor ezt kénytelen kelletlen elismerem. És jól sejti, nem csak az egom miatt van bennem feszültség. - Bár valószínűleg neked nem okozna gondot, ha végre elengednének. - forgatok szemet, hiszen tudom jól, hogy Vanessa még mindig nem jókedvéből vagy személyes kötődésből van itt. Azért amikor közli, hogy könnyű dolgom van vele mert úgy sem emlékszik szórakozottan prüszkölök egyet. Talán meg fogja lepni de a feltételezésével mellé lő. Ilyesmiket általában amiatt nem szoktam megosztani senkivel, mert általában nem érdekli az embereket. Meg minek beszéljek olyanokkal intergalaktikus élményekről és hasonlókról, akiknek a gondolkodása általában nagyon az egyén és maximum a társadalmuk határáig terjed. És ez teljesen természetes, hiszen ők ebben élik a mindennapjaikat, ez a valóságuk. Önmaguk, a környezetük és az életterük a viszonyítási alapjuk nem pedig olyasmi, ami sok millió fényévre van tőlük, és nem látják, nem tapasztalták soha. - Hordozok egy bosszantó kis átkot, amit csak olyan tud feloldani, akivel az eredetbolygómon is szót érthettem. - mondom végül egyszerűen - A világom pusztulása után, ha maradt is olyan mint én és birtokában van is az Utazók képességének.. Egyrészt nem tudok róla, másrészt annak az esélye, hogy találkozom vele szinte a nullával egyenlő. Laura viszont járt az eredetbolygómon és az ottani nyelvet is ismeri... Vele még mindig több esélyem lenne össze futni.. kiindulva abból, hogy már háromszor megtörtént.. - többek között amiatt sem szokásom kötődéseket kialakítani mert mivel irányítani nem tudom az Utazói képességemet így annak az esélye, hogy kétszer ugyanoda vissza térjek vagy valakivel fixen újra találkozzam elég gyér. De hát.. ezt most cseszhetem hiszen már eleve a két kölyök elég erős kötődést jelent itt.. A következőkre biccentek - Sokfelé ez a helyzet igen. Gyakran saját magukat sem értik, így főleg tartózkodnak a legtöbbször egy olyan élőlénytől, ami ráadásul merőben másképp gondolkozik, ne adj isten működik mint ők. Másfelől ha maradunk csak az embereknél, valójában egy elég magányos fajról beszélünk a saját világán belül is... Már.. ha a varázsvilágban élő értelmes fajokat nem számoljuk. - osztom meg a gondolataimat, ha már így felvetette. A szavaimban pedig kivételesen nem a lefitymálás vagy a felsőbbrendű ego hangja tükröződik vissza. Érezhető, hogy én is próbálom megérteni az embereket ha már ők hajlamosak bele szarni sokszor mindenbe és a legrosszabb irányból megközelíteni mindent ami ismeretlen. Azért arra elgondolkozom amikor arra kérdez rá, hogy Deneira rokonsága nem-e mozgat meg bennem úgy bármit is. - Az túlzás, de jelképesen nevezhetjük annak. Valószínűleg ugyanannak az ősi élőlénynek a kreálmányai vagyunk. - vonok vállat hetykén aztán egy kicsit hallgatok - És.. Nos, el sem tudod képzelni, hogy mennyi mindent mozgat meg bennem. - nézek rá jelentőségteljesen és most úgy, határozottan látszik, csak úgy csillog a kiéhezett tudásvágy a tekintetemben. Meg még pár kevésbé ennyire beszédes érzelem. Általában mindig remekül tudom leplezni érdektelenséggel ha valami a kelleténél jobban mozgatja a kerekeimet. Arról nem is beszélve, hogy Deneira az az élőlény akivel rohadtul vágyom, hogy találkozzunk, de közben próbálok a józanság talaján maradni és figyelembe venni, hogy a mi találkozásunk a Földre nézve lehet nem lenne egy jó biztosítási alap... Így mondjuk úgy, igyekszem magamat vissza fogni. Mint mostanában mindenben. Pedig izzik a talpam alatt a talaj, már csak amiatt is, mert valószínűleg Deneira is alkalmas lenne a kis átkom feloldására. A kérdés már csak az, mit ér meg nekem, hogy megszabaduljak tőle... Elvégre pár ezer éve elvagyok vele.. talán még kibírok párat.. - Bele mászunk a fejedbe. És túrázunk egyet. - mondom ki mindenfajta kertelés vagy szívbajoskodás nélkül. - Ha elakadnál segítek, ha bent ragadnál, kihúzlak.
Hümmentek csak egyet. Ez nem túl bíztató. Mivel eleve nem emlékszem jelenleg az életemre, nem is tudom, hogy lenne-e értelme egy ismeretlen időbe visszamenni. Mondjuk ez akkor se lenne jó, ha lennének emlékeim. Amúgy se tudok egyelőre a birtokról se elmenni, csak próbálom felmérni a lehetőségeimet, amik egyelőre nem nagyon vannak. - Így már értem. És miért nem tudsz a közelükbe menni? - kérdezek rá szemrebbenés nélkül nyíltan. Sose voltam az a titkolózó alkat. Az ármány sem az én asztalom, úgyhogy, ami érdekel azt kimondom, maximum nem kapok rá választ, de azon végülis meglepődnöm sem feltétlenül kell. Azt már kezdem megszokni, hogy folyton mindenki titkol valamit előlem. Egyedül Ashton esetén érzem úgy, hogy minden, amit mond őszinte, mindenki más, hogy épp mi okból, engem védve, vagy sem, de akkor se mondanak el mindent. Shanna eddig akárhányszor látogatott meg mindig igyekezett kitérni az elől, amiről nem akart beszélni. Azt hiszem lassan kezdem megszokni. Már csak az a kérdés, hogy meddig tart majd a türelmem és bírom, hogy így kezelnek. - Ismerős a név, de velem könnyű dolgod van, úgy sem emlékszem rá, azt pedig úgy se akarnád elmondani miért keresed annyira ugye? - döntöm kissé oldalra a fejemet. Vagy csak nem feltétlenül itt mindenki előtt akarja kiteregetni a lapjait, bár ez utóbbit egyébként sem hiszem, hogy megtenné. Abban sem vagyok néha teljesen biztos, hogy teljesen szabadon dönthet mindenben. Persze függ a gyerekeitől, óvja őket, de mintha valami más is lenne a háttérben. A hatodik érzékem, vagy a képességem súgja, vagy szimplán a bezártság miatti üldözési mánia... a jó ég tudja. - Gondolom és megértem. Az itteniek, de gondolom ez mindenhol így van, nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, amit nem ismernek. - vonom meg a vállamat egy grimasz kíséretében. Azért vagyok én is itt, mert félnek tőlem, mert nem ismernek és mert nem tudják mire vagyok képes. Ha azt nézzük akkor ez elég nagy botorság is egyben, mert azt se tudhatják, hogy nem rossz döntés-e elmérgesíteni a kapcsolatunkat ezzel a fogoly dologgal, mert bár most nagyobb a mozgás terem, de lássuk be, még mindig fogoly vagyok. - Akkor mondhatni valami rokon félék vagytok. És ez nem mozgat meg benned semmit? - nem tudom pontosan mit is jelent ez az entitás általi ébresztés pontosan. Mondjuk nem úgy érzem a szavai alapján, mintha kötelék fűzné a nő irányába. - Azt gondolom. A végén még téged is inkább ott tartanának csak a biztonság kedvéért. - bólintok egyetértően, hogy nem annyira akaródzik neki a beszélgetést kockázatni úgy, hogy Deneira be van zárva jelenleg. A felvetésre azért hümmentek egyet. Ashtonnal próbálkoztunk már. Koncentrációval, merengővel, de eddig nem jutottunk semmire. A jó ég tudja, hogy mi az a gát, amit le kellene dönteni ahhoz, hogy az emlékeim a felszínre kerüljenek. Nincs más, mint a könyv, amiben találhatok olyasmit, ami engem is érint, de még ez sem biztos pont. - És milyen módon tudnád ezt megpróbálni? - kérdezem még az előtt, hogy elindulnék akárhová is. Ahogyan mondja azért bizalmatlan vagyok és nem feltétlenül azért, mert Deneira valamiféle rokona, hiszen az ő neve se mond nekem annyira sokat. Egyszerűen csak akármit nem engedek akárkinek, mert bár segített kijutni a Minisztériumból, de önös céljai is voltak a gyerekei miatt. Mindig jobb, ha óvatos vagyok. Eszem ágában sincs csöbörből-vödörbe kerülni. Meg aztán, bár ezt még talán magamnak sem vallanám be, egy kicsit tartok is tőle, hogy mi kerülhet a felszínre.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-06-13, 21:33
Megcsóválom a fejemet. - Sajnos nem. Ha találnánk egy hasadékot, ami oda vezet, akkor vissza tudnál jutni, de hogy a világod jelenébe, vagy melyik korába kerülnél az már megint más kérdés.. Ráadásul az utóbbi időben nem is tudok a közelükbe menni az átjáróknak. - noha én azzal a szándékkal közelítettem meg őket mielőtt meg lettem kötve, hogy bezárogassam de hát ez őfelségének nem tetszett... Azt továbbra is tartom, hogy a hasadékok hosszútávon visszavonhatatlan következményeket hordozhatnak. De mondhatni szerencsére elszámoltam magamat. - Bár szárnyas lényekből elég sokféle van, dee.. a világodnak van egy sajátos lenyomata, amit még a reinkarnálódottak is magukon viselnek. Ezeket ráérzésszerűen megismerem és olyankor.. lebutítva olyan vagyok mint egy szagot fogott kopó. - vezetem fel, hogy mégis miért kapcsoltam hozzá - A neve Laura Wylee. - többet egyenlőre még nem mondok róla. Hátha így is eszébe jut neki is valami. Másfelől erősen érik bennem a gondolat, hogy talán bele matathatnék a fejébe és kissé el is kalandozom ezzel kapcsolatban, hogy hogy is lehetne ezt hatékonyan és fájdalommentesen csinálni. A gyerekekkel kapcsolatban egy halk morranó nyüffenéssel szusszantok és aprót rá biccentek. Aztán egy rövid pillanatnyi csönd után kitoldom a gondolatot halkan. - Jó néhány évszázada, egy másik világban a helyiek megölték az elsőszülöttömet. Így volt bennem egy fenntartás és nem kevés előítélet a mostani helyzettel kapcsolatban. - a saját dolgaim miatt pedig nagyon kétes volt, hogy az ikreket miként fogják fogadni.. Elvégre az első pár évemben közel sem mondható, hogy mintapolgár lettem volna. - Nos, a rossz hír az, hogy Deneira, mint utólag kiderült, ugyanonnan származik, ahonnét én is. És nagy valószínűséggel ugyanaz az entitás ébresztette fel őt is, aki később engemet hat másik "testvérrel" együtt. - macska körmözök a szóra, mert szigorúan véve mi nem születtünk így a megnevezés esetünkben inkább jelképes, de Deneira ilyen jellegű körülményeiről semmit sem tudok. - Tehát Deneira a nyolcadik. A legidősebb "nővér". - hagyok egy kis időt, hogy megeméssze - A jó hír viszont, hogy el lett kapva és ártalmatlanítva. - Aztán vissza csatolok egy másik gondolatot - Nagyon régen, Laura, a világomban tett látogatás során égre földre keresett valakit, aki talán Deneira volt de.. Ezek már csak fikciók. Sok kérdésem lenne hozzá. - aztán oldalt biccentem a fejemet és hozzá teszem -Deneirahoz is, de annyira nincs kedvem egy dobozba bezáródni vele teadélutánra sem. - mintha minimum választható opció lenne.. Elgondolkozom mit is akartam még aztán megvilágosodva fordulok ismét felé - Jah igen! Ha gondolod, megpróbálhatjuk vissza hozni az emlékeidet. Viszont ahhoz valóban egy olyan környezetet javasolok, ami számodra preferált. - arról nem is beszélve, hogy most miután kivágtam, hogy egyébként hasonszőrű vagyok Deneiraval, megmarad-e a bizalma vajon..
Túl hosszúnak tűnik már az idő, amióta bezárva tart vagy az egyik fél, vagy épp a másik, így talán nem csoda, ha kissé kelletlenül veszem tudomásul, hogy Ivornak akár még információja is lehet a múltamról, amiről elfelejtett szólni. Csak azért nem hagyom faképnél, mert a könyv érdekel és mert jelenleg nem igazán van túl sok kapcsolatom és ő végtére is segített nekem, hogy kijussak a Minisztériumból. Végülis tartozom neki annyival, hogy meghallgatom, főleg hogy ezúttal is segít a könyvvel, még ha ennyire lassan is jutott eszébe, hogy ilyesmit tárol a fejében. - Így már értem. Biztosan... nem lehetett könnyű nekik. Akkor engem se tudnál csak úgy hazaküldeni ugye? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést, bár hogy lenne-e értelme azt se tudom. Nem tudom, hogy jelenleg hová is tartozom. Kötődöm Ashtonhoz azóta, hogy itt tartózkodom, de még sem itt születtem és nem ez a világ az otthonom. Bár nem tudom mennyire számít egyáltalán, hogy hol születtél. Lehet, hogy egyáltalán nem is fontos ez és itt is élhetnék, már persze, ha hajlandóak megbízni bennem és elengedni és ha megtanulom hogyan rejtsem el a szárnyakat. Egy kicsit aztán csendben hallgatom, közben időnként lapozva a könyvben, hogy megakad-e valami érdekesen a tekintetem, esetleg felhoz-e valamiféle emléket, ami támpontot ad, de fel is kapom a fejemet, amikor rátér arra a valakire, akit keres. - Valaki más? Miért gondoltad, hogy az a valaki más vagyok és ki ő? - pillantok rá érdeklődve. Nem szeretem a félinformációkat. Ha valamibe belekezd, akkor mondja el rendesen, mert minden fontos lehet. Az én emlékeim még mindig homályba vesznek, hiába próbálom erőltetni, hogy előjöjjenek. Az álom viszont, ami most már hetekóta kísért biztos, hogy jelent valamit. A romos épületről innen nem is olyan messze, de mégis túlságosan távol, hogy odamehessek megnézni, hogy mi az és miért hívogat annyira. - Hogy őket is bezárják és vizsgálják, csak mert mások. - fejezem be a mondatát, bár azt persze nem tudom, hogy őt azért sokkal komolyabban vizsgálgatták, mint engem. Mindenesetre megértem az álláspontját. Halkan sóhajtok csak egyet. A gyerekeit védi, ezért nem tehet meg akármit. Nem mondhat el bármit nekem és persze nekik sem, mert bajba kerülhetnek azok, akik fontosak neki. Ezt a részét megértem. Én sem akartam bajba sodorni Ashtont, azért nem kértem tőle segítséget, még ha ő volt is olyan balga, hogy ennek ellenére megtette és zárkába került velem együtt először. - Deneira... - ízlelgetem a szót egy kicsit. - Rettenetesen idegesítő, amikor valami motoszkál a fejemben és tudom, hogy jelent valamit, de mégse tudom elérni. - szusszanok végül egyet, ezzel jelezve, hogy a név ismerős, de nem tudom pontosan hová tenni. Az már persze egyértelmű, hogy az illető nem volt jó ember, ha azzal cimborált, aki engem is bezárt abba az alagsori kis szobába. - Csak sorban, kezd akkor a rosszal. - válaszolok végül a lényegi kérdésre is. Shanna bár, ahogyan mondja tényleg mellettünk áll, de még se mérzem, hogy mindenbe beavatna. Talán ez az Ivor több mindent mondhat el, még ha jó eséllyel kevesebbet tud is a pozíciója miatt.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-05-24, 03:10
Vanessahoz hasonlóan én is megkapom a vizslató tekinteteket és a kéretlenül kihallott gondolatokat amióta itt vagyok. De nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatást váltok ki az emberekből. Az egyik felük bizarrnak és ijesztőnek tart, a másik fele meg valami megfejtendő csodabogárnak tekint a többieket meg simán nem érdeklem és talán őket kedvelem a leginkább. A mozdulataim egyáltalán nem olyanok mint a legtöbb karót nyelt tanárnak. Érezhetően nincs bennem a kényszer hogy bármilyen módon a tekintélyemet demonstráljam a tartásommal, vagy a testbeszédemmel. Egyértelmű, hogy van bennem egy adag felsőbbrendű önérzet, ami miatt senkinek nem akarok megfelelni. De épp emiatt, talán közvetlenebb is a hangulatom, mint a többi tanárnak. Sokszor megkaptam már, hogy ha valaki össze futna velem egy sötét sikátorban biztosan azonnal megtanulna imádkozni, pedig valószínűleg ott sem tőlem kellene tartania. Alap esetben aligha vagyok veszélyes. Tipikusan az az élőlény vagyok már így jó pár ezer éve, akit ha békén hagysz, békén hagylak én is, ha viszont sokat piszkálsz és a határaimat feszegeted.. nos megnézheted magad. De utóbbi időben, amióta a kölykök megvannak, újra egyfajta védelmező hajlam ütötte fel a fejét bennem... Úgyhogy annak ellenére ahogyan kinézek vagy bármi is süt belőlem épp, aligha jelentenék veszélyt egy ártalmatlan diákra bárhol bármilyen napszakban. Egyébként nem igazán engedtek volna egy iskolának úgy a közelébe sem, nem hogy emberekkel foglalkozzak. Az egyetemistákkal viszont kifejezetten szeretek együtt dolgozni az órákon. Egészen nyitottak és élmény velük egy egy vitát lefolytatni. Vanessa tartózkodása nem lep meg, én sem osztottam az elején túl sok bizalmat. Az idegen szavak amiket kimondtam az imént, leginkább olyasmit jelentett csak hogy "Csendet!". A saját elmémnek szólt elsősorban, de mivel nem tudtam kizárni a többséget, így lényegében rájuk is hatással volt a felszólítás. De senkinek nem lesz különösebb baja még csak az sem egyértelmű senkinek, hogy az inger felőlem érkezett. - Nem. Jó lesz itt. - válaszolom újra felélénkülve és le is ülhetünk valahova. A válaszára beismeréssel biccentek. Nem kerülöm a tekintetét, nem szokásom az ilyesmi. - Bocsáss meg érte! Egy kissé sok minden történt odakint. - ismerem el kelletlenül. Elgondolkozom hol is kezdhetném, de megtöri a kérdéssel, így arra válaszolok először, már arra a részére amire megtehetem. - Nem tudom irányítani az Utazásokat. Véletlenül kerültünk át a gyerekekkel. És egyáltalán nem volt biztos, hogy vissza jutunk. Lényegében kerestem a jelet és a fókuszpontot ami segíthet vissza találni ugyanide. Az eltűnésünk és az érkezésünk között itt lényegében csak pár nap telt el. - elhallgatok ahogy végig gondolom az egészet. Aztán egészen annyira halkulok, hogy csak ő hallja. - Miután vissza érkeztem, kaptam egy fülest, hogy a Minisztériumban őrizetben tartanak már majdnem egy éve egy szárnyas élőlényt... Őszintén szólva igencsak titkolhattak, ha ennyi időbe tellett hogy ez kiszivárogjon. - kalandozok el egy kicsit és pillanatra az államat megdörgölve elgondolkozom, hogy ehhez képest, az a nyomorult Hitchcock igen könnyen a mappámra tette a kezét, amiből az a remek balhé kerekedett az idióta gyerekkereskedős faszságával... Mondjuk az is igaz, hogy Vanessat nem boncolták fel, nem ölt meg senkit és tárgyalása sem volt a Minisztériummal ahol el mondja kiféle miféle és védelmet kérjen bárkinek is. Csak külsőleg vizsgálták és a viselkedését figyelték, meg ha jól tudom, hogy van-e bármi köze a Nagyfőnökhöz. Vele kapcsolatban lényegesen kevesebb információ lett valószínűleg rögzítve. - Igazából minden Utazóval igyekszem felvenni a kapcsolatot akikről tudomást szerzek, hogy ide érkezett... Azt hiszem keresem a kontaktot a világokkal és nos.. a hasonlókkal. - mondom ki, ami amúgy igaz is. - Ez az egyik ami miatt be akartam jutni hozzád, a másik pedig, mert az hittem valaki más vagy. Valaki akit már nagyon régóta keresek világokon keresztül. És aki szintén a te világodból származik. - hátra dőlök hanyagul. - Ne haragudj, hogy nem voltam kifejezetten informatív a világoddal kapcsolatban, de a Minisztérium felé a bizalmam elég.. maradjunk annyiban, hogy feltételekhez kötött és ez irányukból is kölcsönös. Bár Shannaban mint utólag kiderült, valóban társat találhattunk. A tárgyalás során igyekeztem úgy forgatni a lapokat, hogy a te ügyed is mozduljon valamerre és a gyerekeim is védelmet kapjanak mielőtt velük is megtörténne, hogy... - elharapom a mondatot és mintha ki sem mondtam volna egy pillanatnyi csönd után totálisan máshonnan folytatom. De az érezhető a hirtelen váltás ellenére is, hogy valami igen sötét és mély nyomot hagyott bennem. - Szóval a kinti események! Deneira, aki a te világod Sötét Úrnője volt, nem tudom mennyire emlékszel rá, a Földön portyázott. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mióta, de elvileg Grindelwalddal volt valami ügyük itt meg a Testvériséggel.. - szusszantok egyet - És van egy, nézőpont szerinti "jó" és egy "rossz" hírem vele kapcsolatban. Melyikkel kezdjem?
Nem túl sok lehetőség van egy olyan helyen, ahol kényszerből tartózkodsz. Nehezen találom meg a helyemet és foglalom le magamat minden áldott nap. A könyvtár nem véletlenül az a hely, ahol viszonylag gyakran fordulok meg, mert azért akkor is kezdenem kell magammal valamit, amikor Ashton épp órára megy, meg hát amúgy se tölthetünk együtt minden időt. Szóval újfent a könyvtárban nézegetem a könyveket, hogy mit vegyek magamhoz. Legalább jobban megismerem ezt a világot is, hogy ha nem jövönk rá hogyan mehetek haza, akkor mégis csak tudjam mennyiben tér el attól, amit én ismerek, már amennyire egyáltalán emlékszem. A hangra azért meglepetten fordulok hátra, hiszen azóta nem találkoztam a férfivel, hogy elhagytam a Minisztériumot. Pedig volt róla szó, hogy meglátogat, de biztosan nem volt módjában, vagy nem érdekelte annyira a dolog. A legtöbbeknek mindig van valami hátsó szándéka, hogy megtegyenek dolgokat, ezt már megtanultam az életben és erre jól emlékszem. - Üdv! - vetem hát oda kissé talán tartózkodón, ahogyan elfordulok az aktuális könyvtől, aminek a gerincét nézegettem. Megszoktam már, hogy még mindig akad néhány diák, aki nagy szemeket mereszt, ha megjelenek valahol, a könyvtár pedig az a hely, ahol bizony gyakran láthatnak. Most is akadnak vizslató tekintetek, főleg amikor Ivor célzatosan hozzám lép oda és a könyv is alakot ölt a kezében. Azért erre én is meglepetten pislogok. Annyit tudok róla, hogy ő se mondható átlagosnak, de hogy a fejében volt egy köny... Annyit azért nem tudok róla, hogy tisztában legyek vele ez viszonylag normális és nem kell nagyon megrökönyödnöm rajta. Mivel felém nyújtja ezért átveszem tőle, de mégis először azt figyelem, ahogyan szinte lefagy, majd a hanglejtése alapján nem épp boldog szavakat szűr a fogai között és mintha ez hatással lenne a körülöttünk lévőkre is. Akaratlanul is körbepillantok újra, a reakciókat figyelvel, közben magamhoz szorítom a könyvet. Türelmem az van, bár már fogytán, úgyhogy nem vetem rá magamat azonnal és kezdem el lapozgatni. - Menjünk egy nyugodtabb helyre? - kérdezem végül, de aztán ha nemleges választ ad, akkor keresek egy üres asztalt, vagy padot, lehetőleg valamivel távolabb a többségtől a könyvtárban. - És ezt azóta is elfelejtetted említeni. - húzom el a számat, hiszen ezekszerint a könyvra most bukkant, de attól még azt tudhatta, hogy az én világomban járt, tehát nem semmisült meg, ahogyan felvetették azok, akiknél voltam. Azért nagyon durván nem veszem a lelkemre. Végülis mint mondtam, tisztában vagyok vele, hogy a bizalmat amúgy sem szabad csak úgy felelőtlenül osztogatni. A könyvet egyelőre az ölembe veszem és óvatosan kihajtom. Nem lesz könnyű olvasmány és lehetséges, hogy csak néhány oldalon lesz bármi is, ami fontos lehet, úgyhogy egyelőre inkább csak palozgatom és nem olvasom komolyabban. - Miért voltál ott olyan sokáig? - ha tizenhárom évet volt ott a gyerekeivel, akkor ők szinte felnőttek ennyi idő alatt. Elég furcsa lehet ez azoknak, akik tudak róluk, bár ha ők maguk sem átlagos emberek, akkor lehetséges, hogy eleve nem számít ez annyira. A tekintetem mégis kérdő, mintha arra várnék, hogy mit szeretne még, vagy szeretne-e valamit a könyvért cserébe. Egyáltalán mit keres itt?
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-05-09, 02:13
Oké. El kell ismernem, hogy a Roxfort nagyobb mint gondoltam, főleg ha egyetlen személyt keresel benne. Még ha az a személy meglehetősen feltűnő jelenség is. Pedig általában jó nyomkövető vagyok, mostanában azonban úgy tűnik rendre egymás után hagynak cserben a képességeim. Alaricnek köszönhetően az Erőm használata a nullára redukálódott nagyjából azóta, hogy az ikrek megszülettek, persze ez nem jelenti, hogy megszűnt volna létezni vagy a részem lenni. És ez így talán még rosszabb mint nem is tudom.. mint az az eset amikor Dane kis kalandja során emberként léteztem átmenetileg. Szerintem életemben nem küzdöttem természetes migrénnel eddigi életem során, de hát ha egy megrögzött gyűjtögetőként minden szar is az elmédben és az azon belül rendelkezésre álló térben tárolsz, akkor lehet hogy egy idő után túlterhelődik a rendszer. Megszoktam, hogy ami odabent van legyen fizikális vagy bármilyen formátumú annak odabent van a helye. Hiszen bármikor elő fordulhat, hogy tovább kell állnom. Én meg nem pont olyan vagyok aki csak úgy megszabadul a dolgaitól. Szóval most hogy az iskolán belül vagyok, az aktuális szabadidőmben gyakorlatilag nagy takarítok odabent. Így esett a nagy eset, hogy rábukkantam néhány Nezás holmira lomtalanítás közben! Emlékeztem, hogy mintha lenne közöttük egy két hasznos könyv, de egyszerűen csak eltettem őket későbbre. Mivel pedig bőven kismilliárd dolog történt közben így tökéletesen megfelejtkeztem a létezésükről... Nem akarom tudni mi mindennek felejtkeztem meg így a létezéséről.. Nammmindegy! A könyvet fellapozva pedig olyasmire bukkantam amire gondolhattam volna, hogy bukkanni fogok, főleg egy történelem könyv kapcsán mégis meglepetésként ért. Felfedezésem arra sarkallt, hogy a számat önkénytelen káromkodás hagyja el, majd pár fagyott pillanat után mit sem törődve azzal, hogy milyen napszak van célirányosan vadászkopó módba váltva tűvé tettem a kastélyt egy szárnyas szőkeség után. A könyvtár. Hát persze egy pillanatra elfog valami ami miatt az ajtóban megállva kénytelen vagyok megdörgölni az orrnyergemet de aztán össze szedem magamat és odamegyek hozzá ruganyos léptekkel átvágva a sutyorgó, vagy épp csak némán olvasgató, jegyzetelés közben pennát sercegtető diákok között. - Üdv újra! Üdv itt! - szólítom meg egy mosolyféleséggel. - Jobb színben vagy. - akkor is ezt mondanám, ha amúgy nem lenne. A fölösleges további udvariassági köröket elhagyva viszont inkább csak megköszörülöm a torkomat és a lényegre téreve a halántékomhoz érve egy olyasmi mézfényű foszlányt húzok elő, mint mikor egy emléket emelnek ki az okosok a pálcájukkal a fejükből. Csak hogy ez a mézfényű foszlány, miután elhagyta a halántékomat az utolsó pernye is, a kezemben materializálódik, egy igen terjedelmes könyv formájában amit oda is nyújtok neki. - Erre... gyakorlatilag most akadtam rá újra pár órája. Nagytakarítás során.. - megkopogtatom a koponyámat jelzésértékűen, de amúgy nem próbálok meg jópofát vágni hozzá, hiszen majdnem fél évet rostokolt a Minisztériumban és utána majd egy éve már hogy itt van. Igen lassan haladnak.. bár mivel gyakorlatilag romokban van a rendszer így annyira ezt nem csodálom. - Van benne pár olyasmi is, ami téged is érint. Vagyis, a múltadat. - közben akarva akaratlanul nyomakodnak az elmémbe a körülöttünk lévők gondolatai vagy épp érzései és ez már a sokadik ilyen alkalom, hogy csak úgy nem sikerül kizárnom az élőlényeket amikor épp kedvem szottyan hozzá. A körülöttünk lévők pennáják sercegése olyanná válik egy pár hosszabb pillanatra, mintha az idegeimet karistolnák és amikor egyszerre látom többek szemével, hogy mit körmölnek épp, a fogaim között sziszegek el egy szót az eredet nyelvemen, mire a pennasercegések hirtelen abba maradnak és néhány ijedtebb felszisszenés hallatszik innen onnan. Végigráz egy kissé a hideg. - Bocsáss meg! - köhintek, majd ha épp ült, akkor egyszerűen mellé ülök a padra, félig felé fordulva. - Voltaképp az itteni idő szerint nem sokkal az előtt, hogy találkoztunk, a gyerekeimmel átkerültem a te világodba. Közel tizenhárom évet töltöttünk ott mielőtt ide vissza kerültünk volna. Ezt azt eltettem későbbre - a könyvre bökök - például ezt is. Restellem, de a létezéséről is megfelejtkeztem mostanáig. - noha messze nem úgy nézek ki mint aki képes lenne bármit is restelleni. A hangom, mint általában, halk, nyugodt és árnyalatnyit számító.
- Hű! - kerekedik ki a szemem rendesen, ahogyan főnixekről mesél, meg valami felszabadult házimanóról, aki ezek szerint már nem veri a saját fejét falba, ha valami esetleg nem úgy sikerül, ahogyan akarta. Nekem ez még mindig nagyon fura és nem tudom, hogy valaha megfogom e szokni és hát amúgy sem akarok olyan sokáig itt lenni, hogy megszokjam. Mármint nem annyira rossz a hely, vannak érdekes dolgok, de annyi mindent nem értek és bele se merek gondolni, hogy mi jöhet még, amire csak pislogok. Arról nem beszélve, hogy ennek fényében nagyon veszélyes is rámnézve ez a hely, mert ki tudja mikor csinálok valami olyat, amiből bajom lesz, csak mert nem tudtam, hogy az a dolog olyasmi, amihez jobb nem hozzányúlni. A konkrét kérdésre nem is tudom, hogy mit is mondjak, végülis ha igen mondok az nem hazugság, hiszen mugli vagyok, persze, hogy mugli származású. - Ja igen, a szüleim muglik. - meg hát én is, de azt mondták, hogy ezt azért jó lenne nem reklámozni nagyon, bár ehhez képest az az Ansgar is hallott már rólam. Egy zárt közösségben, mint egy iskola azért elég gyorsan terjed a szóbeszéd. Nálunk is mindenki tudta, amikor egy-egy külföldi cserediák érkezett az iskolába. Elég volt pár óra, hogy elterjedjen a hír, én pedig már itt vagyok hetek óta. - Komolyan? - na azért erre már kicsit ijedtebben pislogok rá. Szóval akkor hasznos lenne, ha nem tudná senki, hogy ki vagyok, e miatt legalábbis már biztos. Eddig is úgy gondoltam, hogy nem lenne okos ötlet elkotyogni, de most már teljesen biztos vagyok benne. - Azért ez elég durva. És nem tettek semmit a tanárok? - kérdezem talán naivan, ahogyan arra sem válaszolok, hogy tippeljek melyik házba járt, hiszen annyira még mindig nem vagyok a téma szakértője. Hát igen, talán tényleg el kellene olvasnom azt a vaskos könyvet, a Roxfort történetét, de annyira nem vonz, hiába ajánlotta fel Hermione, hogy kölcsönadja. - Én mondjuk nem tanulni akarok, és ha ezeket amúgy se keresik sokan, akkor talán nem gond, ha tovább nálam van, de akkor megkérdezem. - bólintok végül még mindig időnként a könyveket nézegetve. Van itt jópár régi darab is, de még egy-egy újabbat is felfedezek a listában, ami azért jól hangzik, mert ezek szerint valamelyest frissítik időnként ezt a részleget is, még ha olyan sokakat ezek szerint nem is érdekel. - Hű, akkor majd fogom, amíg válogatok, és már tudom, hogyan kell előhívni. Köszi! - mosolyodom el és újra a könyvekre pillantok, ezúttal már megtámasztva a polcot az egyik kezemmel, amíg kitalálom, hogy mit vigyek magammal. Egyet-egyet kicsit kijjebb húzok, megbillente, hogy tudjam mi tetszik és csak a végén kapok ki végül négy könyvet. - Hát akkor köszi! Megkeresem majd a könyvtárost, gondolom majd megismerem. - biztosan jellegzetes, vagy mondjuk könyveket pakol, esetleg van egy íróasztala. Nálunk a suliban legalábbis azért könnyen meglehetett ismerni. - Örülök, hogy megismertelek, szia! - köszönök el végül és elindulok egyelőre egy random irányba, hiszen gőzöm sincs, hol lehet a könyvtáros. Aztán majd ha megtaláltam szépen óvatosan megpróbálok visszajutn ia szobámhoz, hátha nem tévedek el.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-04-04, 10:12
Alesha
Érzem, hogy a lány nem nagyon akar mára házi manóról és a kis rejtett folyosókról, zugokról beszélni. Vélhetőleg tényleg nem akarja bajba keverni a manót, habár nem igazán tudom, hogy ebből mi baj lehet. Mindenki tudja, hogy vannak itt házi manók és hogy valahogy közlekednek is. Bár tény, hogy ez eddig titok volt ez számomra, hogy a falakban mozognak különféle járatokban. De azért nagyon menő ezt tudni! A lány megjegyzésére szomorkásan bólintok, majd végül csak megvonom a vállam. -Ők ilyen lények, az a legjobb, hogyha elvonatkoztatsz ettől a ténytől. Tudom, borzalmasan hangzik, de sajnos nincs mit tenni. A házi manók büntetik magukat, a koboldok bunkók, a főnixek pedig új életre kelnek. Ez a természet rendje. Bár azt mondják, hogy van egy házi manó, aki úgymond öntudatra ébredt, ruhát kapott a gazdájától Potter miatt és most szabad házimanóként él. Csak aztán nem kapott munkát sehol, mert hát senki nem akart fizetni egy házi manónak, mert nem szokás már ávszázadok óta. Ezért most elvileg itt dolgozik a Roxfortban. - mesélek el egy kis sztorit, bár vélhetőleg ha a lány kicsit is jártas a dolgokban és régebb óta itt van a Roxfortban, akkor hallhatta már ezt a pletykát és történetet. A bemutatkozáskor valóban támad egy kis űr, de mivel a lány nem mondja a házát, ezért nem is firtatom. Biztos Mardekáros és szégyelli - jut eszembe egy gonosz gondolat, ami után egyből le is torkollom magam, hogy hogy lehetek ilyen bunkó. -Amúgy... Bocsi a kérdésért, de te mugli származású vagy? - kérdezek rá kerek-perec. Tudom, hogy annyira nem illik, mégis érdekel a dolog, mert annyira kis tudatlannak tűnik a lány, viszont biztos, hogy nem elsős, ezért gondolom később került ide, később jelent meg a mágia benne, vagy mit tudom én. Manapság annyi mindent lehet már hallani... Miután megtalálom a rejtett könyvespolcot, hamarosan Alesha ölébe is esik egy érdekes regény. Én annyira nem szoktam ezeket olvasgatni, egy-kettő van, amit szeretek. - Nem nagyon szereti senki itt a mugli világból származó dolgokat. Vannak fanatikiusok, és vannak nagy utálók és lenézők is. Ezért igazából nyíltan senki nem hangoztat semmit, maximum ha vannak olyan ismerősei, akikről tudja, hogy elnézik. Múltkor az egyik srác kirakott egy mugli focistáról egy posztert a klubhelyiség egyik részére, és estére szét volt tépkedve, át volt húzva és oda volt írva, hogy a kviddics az igazi sport. Vagy valami ilyesmi. Elég rémisztő lehetett. Tippelj, melyik házban történt az eset... - húzom el a számat, majd abban a pillanatban esik le a korábbi gondolatom, hogy simán lehet, hogy Alesha Mardekáros. Na mindegy, maximum megutál és soha többet nem találkounk. Ezek az előítéletek... - Hát igazán szívesen. Általában ide tankönyvért jönnek az emberek, meg tanulni, egymásnak segíteni - mosolygok a lányra kedvesen. Érdekesnek tűnik, szívesen kideríteném, hogy ki is ő és miért ilyen kis... béndzsa? - Azt mondják, annyi könyvet vhetsz ki, amennyit elbírsz. És hogy mikor kell visszahozni... Hát hallottam már olyat, hogy egy fontos vizsgához kivette az egyik diák a "Legkülönfélébb bájitalok részletes, ámde borzongatóan bonyolult leírása" című könyvet, amiből csak egy példány volt, és valaki megkereste, mert 3 nap után nem vhozta vissza... - kuncogok a markomba. Hát igen, a jó jegyért, vagy inkább a kevésbé rossz jegyért sok mindenre képes a diákság. - Én nem sok könyvet szoktam elvinni, inkább itt tanulok, mert itt biztos, hogy arra tudok figyelni, illetve mindig akad egy diák társ, aki segít valamiben. - nevetem el magam lágyan, hiszen úgy tűnik, hogy most pont én vettem át ezt a szerepet Alesha esetében. - De pontos információkért majd a Könyvtárost kérdezd meg, kérlek. Ezekre a könyvekre ez nem vonatkozik - kacsintok a lányra és biccentek a kezében lévő könyvre. Majd kicsit hátrébb állok és látszik, hogy a polc kezd halványulni. - Ha akarsz még valamit, akkor most lesd meg, mielőtt eltűnik. - intek a lánynak, gyorsaságra buzdítva őt. Ha hozzáér még a polchoz, akkor az marad, ha viszont nem, akkor szép lassan eltűnik, mintha ott sem lett volna.
Alesha Granger
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-03-26, 13:47
Igazán nem akarok gondot okozni szegény Winnienek, hiszen rendes házimanónak tűnt és még segített is nekem, erre én meg itt bajba keverjem? Már így is beverte miattam a saját fejét, úgyhogy nem akarnék rosszat neki. Ezért is érzem magamat kényelmetlenül és remélem, hogy ez a lány nem nagyon fog sokat kérdezni a témában, mert úgy se mondhatok neki sokat. - Igen gondolom, bár kicsit azért ijesztő, amit csinálnak ezzel az önsanyargatással. - húzom el a számat kicsit, mert elsőre azért nagyon ijesztő volt látni, hogy direkt árt saját magának és utána már mindig a miatt aggódtam, hogy megint ezt csinálja, ha véletlenül olyat mond, vagy én olyan kérdezek, amit nem kellene. Ilyen téren örülök, hogy elment még ha talán felesleges is volt idejönnöm, mert inkább csak tanönyvek vannak és lehet, hogy nem találok majd használható könyvet. Persze esetleg megkérhetem majd anyuékat, hogy küldjenek majd valamit, amit olvashatok, de első körben nem akartam elhozni a fél lakást. Esetleg valakit megkérhetek, hogy hozzon nekem olvasnivalót abból a faluból. Én gondolom, nem kószálhatok úgy se. - Tényleg! Az jó lenne! Ezekkel a könyvekkel nem sok mindent tudok kezdeni sajnos. - reménykedve mosolyodom el, hogy aztán bemutatkozzam és kezetrázzak. Szinte érzem a levegőben a várakozást, ahogyan azt reméli, hogy kimondom melyik házba tartozom, de erre nem kerül sor. Vajon, ha tényleg idejárnék, akkor melyik lenne az én házam? Hermione Griffendéles, lehet hogy én is az lennék, ha ebbe a fura suliba járnék? Na persze nem akarok, vagy ilyesmi, még véletlenül sem. Haza szeretnék menni minél előbb és remélem hamar megoldják ezt a kis problémát és erre is sor kerülhet. Aztán Isabella meg is ragadva a kezemet húz el valamerre, én pedig nem nagyon ellenkezem. Ez a kastély elvileg biztonságos, bár azért meggyűlt már a bajom a fura lépcsőkkel, meg vannak szellemek is... Igazából nem tudom, hogy mi biztonságos egy ilyen különös helyen. - Hű... - tátom el a számat is kicsit, ahogyan újdonsült ismerősöm matatni kezd a könyvek között, majd végül megjelenik egy eddig láthatatlan polc egy csomó könyvvel. Alig kapok észbe, hogy az egyik simán le akar esni és éppen sikerül kicsit arrébb ugranom és elkapnom. Veszélyes játék ez, főleg esetemben, mert az ilyen ijedtségeknél néha nem a legjobban reagál az újdonsült képességem, ami miatt itt vagyok az iskolában. - De miért vannak ezek elrejtve? - lépek közelebb morfondírozva, hogy nézegetni kezdjem a könyvek gerinceit, aztán újra Isabellára pillantok. - Kösz, tényleg, a segítséget! Amúgy hogy működik ez a hely? Hány könyvet lehet kivenni? - kérdezem, hiszen valójában gőzöm sincs az itteni szokásokról. Nem tudom, hogyan működik a könyvtár, még csak azt sem, hogy hány könyvet lehet kivenni, vagy mikor kell visszahozni. Remélem, hogy én is vehetek ki attól, hogy nem vagyok ténylegesen itteni diák. Azért nem lenne jó, ha folyton itt kellene ülnöm, ha bármit olvasni akarnék, mert nem vihetném el a könyveket.
Fogalmam sincs, hogy mekkora őrlődést váltok ki a lányból azzal, hogy megláttam a kis rejtek ajtót. Konkrétan a házi manót nem, de a rejtek ajtót igen, és égek a kíváncsiságtól, hogy hova vezet, mióta van ott és hogyan lehet kinyitni. De azt hiszem, hogy ezek pont azért rejtek ajtók és pont azért használják a manók, mert egy sima diák nem tudja kinyitni őket. Hiszen nézzük csak meg! Nem is látszik már a falon semmiféle elváltozás, karc, húzódás vagy bármi. Lehet, hogyha megütögetném, kicsit üreges kongása lenne, de akkor sem tudnám hogyan kinyitni. A magyarázatra, amelyből látszik, hogy Alesha mennyire kellemetlenül érzi magát, megértően biccentek. - Oh, értem. Milyen rendes házimanó. Bár hát elvileg ezért vannak, ugye. - döntöm oldalra a fejemet mosolyogva, majd ismét vetek egy pillantást az ajtóra. Mivel látom, hogy a lányt mennyire zavarba hoztam ezzel az egész szituval, elhatározom, hogy az utolsót. -Azért jó lenne egyszer körülnézni ott... - suttogom csak az orrom alá, de végül rendezem az arcvonásaimat, és most már Aleshára koncentrálok, mosolyogva. A kérdésére elnevetem magam és megcsóválom a fejemet. -Hát, regényeket talán még találhatunk, de képregényt biztos nem. Amúgy... Most hogy rákérdeztél... Elvileg van itt egy eldugott rész, ahol mugli írók könyvei vannak eldugva. Egyszer hallottam róla pletykát. - vigyorodom el titokzatosan. Látszik rajtam, hogy iszonyatosan kíváncsi vagyok, imádok a titkokat és rejtélyeket, és hogyha ehhez van partnerem, akkor meg pláne élvezem. Az biztos, hogy ez a lány a manójával feldobta a napomat. annyira belemerülök a dolgokba, hogy kicsit késve tűnik fel, hogy még be sem mutatkoztunk. Megtudom a lány nevét... És ennyit. Kicsit furán pislogok rá, de van, akit annyira nem érdekel a háza. Én büszke Hugrabugos vagyok, szeretem a házamat és általában aki valamennyire is ismeri a házak jegyeit, egyből leszűrheti, hogy a borzok társaságát erősítem. Kezet fogunk, és nem engedem el a lány kezét. -Gyere! - súgom összeesküvő módjára és húzni kezdem. Egy pár pillanat múlva azért elengedem a kezét, tudom, hogy néhány ember nem szereti annyira a kontaktot, egyszerűen csak megrántom, hogy jöjjön utánam. Kikerülünk néhány polcot, jó mélyen megyünk a könyvtárba, majd a falakat lesem. -Aham... Elvileg a Kávézó Hölgy és Sir Christoph portréjánál jobbra, a K betűnél... - nézelődök, forgolódok és mondom hangosan az inspirációkat. Majd voilá! Két könyvespolc között végigsétálva egy üres falrészre bukkanunk. -Az üres helyek a Roxfortban mindig gyanúsak. - vigyorgok a lányra. A bal oldali könyvespolcnál megkeresem az első K betűs könyvet és leemelem a polcról. A könyv egy halk kuncogást hallat, majd az üres fal részen megjelenik egy roskadásig megtelt polccal. Ha Alesha nem figyel, a fejére is eshet egy elég instabil könyv, vagy ha ügyes, elkaphatja és a kezébe veheti az első mugli író által írt könyvet. -Megvan! - ujjongok, de csak halkan, hiszen mégiscsak egy Könyvtárban vagyunk.
Alesha Granger
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2021-03-07, 08:26
Remélem Winnie már elég messze jár ahhoz, hogy még véletlenül se hallja meg, hogy valaki rájött a kis titokra. Talán azért nem az én hibán a dolog. Végülis mit tehettem volna, hogy eltitkoljam? Úgy tűnik, hogy az ismeretlen lány pont elkapta, hogy eltűnt a falban, hiába próbálok arra célozni hogy valami varázslattal vált kámforrá, mint legutóbb amikor felszívódott előlem aztán mégis visszatért. - Öhm igen egy házimanó, de tudod ez egy titkos járat. Azt hiszem szegény bajba kerülhet, ha kiderül hogy megláttad. Csak nekem akart segíteni. - magyarázom hátha eu elég, hogy a lánynak lakat legyen a száján és másnak ne adja tovább. Kinyitni meg biztosan nem tudjuk a járatot, legalábbis én nem próbálkozom ilyesmivel. Tiszteletben tartom Winnie magánszféráját, ha már ilyen kedves volt. - Már azt hiszem így is túl sokat időzött velem és azt hiszem mindenhová. Sokfelé ágazhat. - morfondírozom el, mert ha jól láttam odabent akkor tényleg sokfelé ágazott a járat. Én jó eséllyel egyedül el is tévedtem volna. Csak azért tálaltunk ide, mert ő vezetett. Bár így se volt a legkényelmesebb közeledési megoldás, hiszen nem emberekre méretezték. - Én is ettől féltem. - biggyed le a szám kicsit. Nem tudom, hogy mégis mivel foglaljam le magamat itt, ha még egy árva regény sincs. - Tényleg nincsenek regények se? És érdekesebb... bármi? - próbálkozom mintha amúgy ő lenne a könyvtáros, pedig nem úgyhogy nem várhatom tőle, hogy mindenről tudjon itt. Lehet hogy érdemes lenne megkeresnem valami itteni dolgozót. Azért még reménykedem, ha képregény nincs is, azért hátha nem csak tankönyveket rejt ez a hatalmas könyvtár. - Alesha. - nyújtom én is a kezemet, hogy megrázzam a kezét, de kissé elbizonytalanodom hiszen én nem tudok ilyesmit hozzátenni, mint ő. Nincs házam, sőt egyenruhát vagy egyebet se láthat rajtam.
Ahogy mocorgást hallok, éppen meglátom, hogy a titkos ajtó eltűnik és egy lány áll előtte. Döbbenten pislog, mintha ő sem tudná, hogy mi történik. A kíváncsiságom hajt és habár nem számon kérően, de rákérdezek a számomra ismeretlen lánytól, hogy hova tűnt. Én konkrétan az ajtóra gondoltam, de ő valami manót emleget. -Manó? Házimanóra gondolsz? Ó, ők közlekednek ilyen rejtett átjárókon? - csillan fel lelkesen a szemem, majd elgondolkozok. - Mondjuk igen, ez magyarázatot adna sok mindenre. És hova rohant? - vigyorodok el, majd ellépek a lány mellett, ha hagyja és megvizsgálom a falat, ahol láttam eltűnni az ajtót. Megkopogtatom és mintha hallanám, hogy üreges. -Hova vezet? - nézek guggolva kíváncsian a lányra. Azt hiszem, hogy a házimanó pont ezt akarta elkerülni, de most már mindegy. Látom a lányon, hogy kicsit zavarban van és feltesz egy fura kérdést. Elmosolyodom, észre véve , hogy a lány vélhetőleg hárítani akarja a kíváncsiskodásomat. - Képregények? Öhm, szerintem a mugli származásúaknál az ágyuk alatt. - nevetem el magam és megcsóválom a fejemet. -Én itt még nem nagyon találkoztam regényekkel. Elég uncsi ez a hely... - húzom el a számat lassan felállva. Az arcom kicsit meglágyul, majd elmosolyodom. - Isabella, Hugrabug. Hát te? - mutatkozom be, kezet nyújtva a lánynak.
remélem rendezhetek vele egy utolsó balhét majd Londonban.
//
//
