2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola könyvtára, ahol igen sok és igen ritka kötetek lelhetőek fel. Hasznos minden diák számára, aki az iskolai órákon túl is fejlődni szeretne, vagy csak magánkutatást végez. A könyvtáros jelenleg: Savannah Elinor Harper
A kis manó eltűnik a szemem elől, a fal pedig egyszerűen visszahúzódik, mintha ott se lett volna a járat. Milyen furcsa ez az egész. Nem tudom, hogy valah képes leszek-e megszokni a mágikus világot, pedig egyelőre úgy fest, hogy kénytelen leszek, de akkor sem tudok nem rácsodálkozni mindenre. Végülis csak pár hete vagyok itt, de vajon ez változhat akkor, ha már hónapok telnek el? Na nem mintha szeretnék hónapokig itt rostokolni kvázi bezárva. Meg aztán biztosan itt is van nyári szünet, akkor pedig gondolom nem maradok majd, mert mindenki más is elmegy. Vajon erre gondoltak, amikor kitalálták, hogy a Roxfort legyen a börtönöm? - Mi? - pördülök meg a tengelyem körül kicsit ijedten, amikor meghallom az ismeretlen hangot és egy lánnyal találom szembe magamat. Fiatalabb lehet nálam pár évvel, de nem tudom belőni, hogy mennyivel és most már leesik, hogy egyértelműen a manóra gondolhatott, hogy hová tűnt. Na, de most akkor mégis mit mondjak? Gondolom az igazat nem lehet, hiszen azzal lebuktatnám szegényt és nem akarom, hogy megint önkínzásba kezdjen, vagy ilyesmi. Szóval elsőre csak idegesen köszörülöm a torkomat, próbálom megtalálni a hangomat és kicsit összekapni magamat, amíg kitalálom, hogy mégis mi a fenét mondjak. - Tudod a manók...sok mindenre képesek, szóval csak elment. - vágom rá végül, bár őszintén szólva semmit sem konyítok a házimanók mágiájához, de láttam már fura dolgokat, amiket csinált, szóval miért ne tudna csak úgy hopp eltűnni és kész. Nem ismerem a hoppanálás fogalmát, úgyhogy ezt ezért sem használom. Lehet, hogy tényleg nem ártana szereznem itt valami másféle könyvet is, mint egy szimpla kalandregény. - Nem tudod esetleg merre vannak az izgalmasabb könyvek? A nem tankönyvek. Regények, képregények? - bár utóbbira vajmi kevés esélyt látok. A varázslók olvasnak képregényt? Nekem komoly gyűjteményem van, de attól tartok, hogy itt nem fogom bővíteni e téren az olvasmánylistámat. Anyuék talán valahogy tudnának küldeni, főleg hogy ha minden igaz és az előrejelzések nem hibásak, akkor egy hónap múlva került a boltokba a Pókermber legújabb része. Baromi pocsék lenne, ha nem jutnék hozzá, csak mert ebbe a hülye iskolába vagyok száműzve a normális világból.
Éppen egy unalmas könyv ábráit bogarászom az egyik hátsó asztalnál. Baromira semmi kedvem ehhez, de van néhány olyan nyári feladat, amit nem szeretnék hazavinni, így a vizsgák után amit tudok, gyorsan megcsinálok. Tudom, nem vagyok teljesen ép és amúgy is... De hát legalább otthon nem kell ezekkel foglalkoznom. Még van pár napom, amíg hazamegyek, miért ne töltsem hasznosan? Bár tény, hogy nem pont a legunalmasabb házi dolgozatokkal kellett volna kezdeni, mert így elmegy az életkedvem pont a nyár előtt. Ahogy lapozgatom a könyvet, halk hangot hallok az egyik szekrény mögül. Kíváncsian állok fel és lépek oda és még pont látom, ahogy egy házimanó becsuk egy ... titkos ajtót? Felvont szemöldökkel dermedek meg a szekrénysor elején, majd mikor a lány elindul kifelé, megláthat és ránézek. -Hova tűnt...? - intek a fejemmel oda, ahol a titkos ajtó lehetséges és kérdőn nézek a lányra. A szememben kíváncsiság csillan, abszolút nem számon kérő vagyok, vagy bármi, egyszerűen csak kíváncsi és persze azt is elfogadom, hogyha Alesha nem akarja felfedni a kis manó titkát. Szőke hajam lágy loknikban hullik a vállamra, egy egyszerű fehér rövid ujjú póló van rajtam, farmer és torna cipő. Nem fenyegető a megjelenésem, inkább kíváncsi és lelkes. Kérdés, hogy Alesha mennyire nyitott...
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-30, 21:08
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Először is, nem hiszem hogy magyarázattal tartozom miért nem osztok meg bizonyos részleteket veled. Másrészt pedig, amihez nincs közöd, az nem lesz az orrodra kötve.- válaszolom neki tisztán és érthetően. Ne higgye azt, hogy csak azért, mert esetlegesen ismer egy könyvet, ami a segítségemre lehet, akkor majd én kivételezni fogok vele és úgy veszem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Téves meglátás. Amint elérem, amit akarok, már intek is búcsút. Nem kell tudnia az életemről, mint ahogyan nekem sem az övéről. Ez mind csak üzlet. Közös érdekű üzlet. - Teljesen igaz, de ezt addig nem tudjuk meg, amíg el nem jön a pillanat. Inkább teszek valamit, mintsem karba tett kezekkel nézzem hogyan esik össze a világ körülötte.- hazudom hihető hangnemben. Nem Fridáért teszem. Lényegében az ő érdekében, de a saját nyugalmam reményében. Az már nem érdekel, hogy esetleg rosszabbodni fog-e a helyzet vagy sem. Majd csak akkor gondolkozok a megoldáson, ha már ezen túl vagyunk. Addig viszont jussunk el valameddig. - Csupán érdekesnek tartom.- vonok vállat lezártnak tekintve a témát. Nem most fogok kitálalni neki az érdeklődési körömről, pláne nem egy ilyen sötét varázslóról, mint Grindelwald. - Szerény véleményem szerint, igen. Koszfészek. De be se kell tennem a lábam oda, ahhoz, hogy tudjam nem lenne kedvemre való. Tehát kihagyom, de köszönöm a felettébb kedves meghívást.- incselkedek vele egy sort még, mielőtt még megállapodnánk a tervben. - A viszont látásra.- gunyoros vigyort ejtek felé, amikor ő távozóra veszi. Nekem még ki kell találnom, hogyan csempésszem vissza ezeket a könyveket észrevétlenül. Az igazat megvallva magamnál tartanám az egyik verses kötetet, de túl nagy kockázattal járna, ezért csak visszaosonok a tiltott részleghez, hogy visszapakoljam az irományokat, úgy, ahogy eredetileg álltak. Csak ezután távozok a könyvtár emeletéről, hogy a hálókörletek felé vehessem az irányt. Egy hónap és itt a nyári szünet. Arról szót sem ejtve, hogy az apámtól kapott nem túl kedves levél a hazautazásomat erőlteti. Ki kell találnom valamit vagy lőttek mindennek...
//Én is nagyon szépen köszönöm, imádtam //
Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-25, 11:56
- Miért érzem folyton úgy, hogy van valami a háttérben, amit nem osztasz meg velem? - csóválom meg a fejem egy röpke sóhaj kíséretében, de nem állok neki ennél is jobban taglalni a dolgot. Ha akkora titok, nem velem fogja megosztani. Lássuk be, nem mindennapi, hogy valaki ennyire hajszolja a halott személytől való búcsú utolsó lehetőségét. És az is tény, hogy ha ezt az esélyt megkapja, nem fogja könnyen visszaengedni oda, ahonnan jött. Ha az a lány egyszer visszatér az életbe, bármilyen formában is tegye azt, Galen itt fogja tartani, ebben egészen biztos vagyok. - Nem tudhatod, miként reagálna – szögezem le határozottan. Minden ember más, Frida pedig kötődött a nővéréhez, az azonban egy percig se biztos, hogy örülne a viszontlátásnak esetében. Elvégre, meghalt, ezt ő is tudomásul vette, még ha nem is fogadta el teljes mértékben a tényeket. Egy percig se vagyok biztos abban, hogy mindenki kitörő örömmel fogadná, ha a halott szeretteit rángatnák vissza az életbe. Még én se örülnék annak, ha engem támasztanának fel ismét annak érdekében, hogy elköszönjenek tőlem. Hagyjanak csak békében nyugodni, ha már egyszer volt alkalmam magam mögött hagyni ezt a világot. Jó, talán nem pont a legegészségesebb a kapcsolatunk Gilliannel, de én nem érzem betegesnek sem. Sok minden történt mindkettőnkkel, amiért ilyen irányt vett az életünk, Galen pedig mindennek a töredékét sem értheti meg. Ha nem indultunk volna a VMS-en, ha hagytam volna a fenébe az egészet, talán minden másként alakult volna. Gilly és én nem lettünk volna ennyire rosszban és továbbra is élhetnénk a megszokott kis életünket. Már a győzelmünk se tűnik olyan nagy sikernek, hiszen – ha saját magamat veszem alapul – elég sok mindent áldoztam fel az első helyért cserébe. És már rájöttem, hogy ez rohadtul nem érte meg. Ma már inkább kihátrálnék, ha tudnám, amit most is tudok. Ez pedig részemről igen nagy szó. - Nem is tudtam, hogy érdekel az a fickó – állapítom meg egy pillanatra oldalra biccentve a fejem, Galen elmélázó tekintete láttán. Engem nem érdekel a sötét varázsló. Amikor Elena kómába taszított, néha ezt a nevet hallottam, de az a nő egy őrült fanatikus volt, semmi több. Különben is, jelenleg semmi se fenyegeti a világunkat, a Testvériség se áll olyan erős lábakon, hogy félnünk kelljen. Bár, mitől is tarthatnék? Boszorkány vagyok, ők pedig az eszméik alapján nem akarnak rosszat. - Koszfészek! Az igen – villantok egy mérges pillantást a fiú irányába. - Gratulálok. Gondolom, még soha életedben nem voltál ott, szóval csak ne nyilatkozz róla, rendben? Nem sok barátom akad ugyan, de jól érzem magam abban a házban, a klubhelyiség pedig mindig élettel teli. A mendemondák alapján el tudom képzelni, milyen lehet a mardekárban az élet. Már az is sokat elárul róluk, hogy egy pincehelyiséget használnak. A föld alatt... Igen depressziós hangulata lehet. - Én benne vagyok – pattanok fel szintén egy pillantás alatt, majd figyelem, ahogy a srác összeszedi a könyveket. Most nem ajánlom fel a segítségemet számára, tekintettel arra, hogy legutóbb is rám tromfolt miatta. - Akkor szombaton. Szia! - fordítok neki hátat, majd indulok el a kijárat felé. A könyv és ez az egész hülye helyzet nem sok bizakodásra ad okot részemről, én pedig még Galent is beleavattam ebbe. Ostoba vagy, Elizabeth!
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-24, 15:57
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Hozzátenném még szívesen, hogy bizonyára nekem lenne igazam, de tapasztalatból kiindulva mégse teszem. Még a végén nekiállna itt nekem pattogni a saját okosságai mellett, ahhoz pedig nekem sincs túl sok időm. Bólintok hát egyet, megadva neki egyetértésem. - Akkor találok módot arra, hogy maradhasson. De egy búcsú mindenkinek jót tenne. Lezárulhatna egy fejezet. - határozottan válaszolok, hiszen hiába nehéz a búcsú, ha csak ezek a láncok tartanak vissza egy teljes élettől. S engem két éve úgy köt magához a nővérem halála, mintha fogoly lennék. Meg kell szabadulnom saját láncaimtól, hogy kiteljesedhessek és magam mögött hagyhassam végre ezt a sanyarú, bűnös múltat. - Nem tudom, hogy felkészült-e vagy sem, de ha eljön a pillanat, bizonyára élne a lehetőséggel.- vonom meg vállamat egyszerűen. Ez majd akkor eldől, ha már megtörtént. Frida mit sem sejt erről, viszont ha a helyébe képzelném magam, minden bizonnyal nem fordítanék hátat. - Nem. Egyáltalán nem.- szögezem is le válaszomat a feltett kérdésére. Sosem éreztem úgy, hogy nekem szükségem lenne másokra. Tehát ez a se veled, se nélküled, már itt megbukott. Ő viszont eléggé beteges kapcsolatot ápol a nővérével, amit még talán rosszabbnak is tartok, mint a sajátomat. Persze nem tudom a pontos hátteret, de a hallottakból ítélkezve nem épp a legegészséges testvéri kapcsolatról van szó. Az enyém sem fenékig tejfel Fridával, de a múltkor megtettem a kezdő lépést és ez bőven elég. Sosem volt a szívem csücske és kétlem, hogy valaha az is lesz, viszont a viszonyunkon lehet javítani. Megkovácsolni azt, ami akkoriban elgörbült. A fontosabb részleteket csak magam elé meredve hallgatom.- Grindelwald...- suttogom magam elé, azon mélázva miféle múlttal rendelkezik az a sötét varázsló. Hangulatom akkor változik meg, mikor ő maga akarja, hogy kihozzam a könyvet a hálóból. - Felejtsd el.- kezdek bele ellenszegülve. - Majd lefizetek valakit a házadból, de én be nem teszem a lábam abba a koszfészekbe. - csapom össze magam előtt a könyvet, melyet az imént nyitottam ki, bár semmi használhatót nem olvastam ki belőle pár idióta mesén kívül. - Holnapig találok valakit erre a célra, utána egy szombati délutánon a Szellemszállásnál találkozunk. Addig viszont egy szót se senkinek. - állok fel helyemről, hogy összekaparjam a szétdúlt könyveket.
Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-12, 12:15
- Jó, ezt nem tagadom, de lássuk be, te se teszel másként – mutatok rá a tényekre, majd inkább megcsóválom a fejem. - Mindegy, hagyjuk. Felesleges leállni azon vitatkozni, melyikünknek is van igaza. Ígyis-úgyis mindketten a saját szavaink mellett fogunk kitartani, ez nem vitás. Elég makacs természetem van, ezt már sikerült magamnak is kitapasztalnom. A griffendélre jellemző a fejjel a falnak-hozzáállás, én pedig tökéletesen bele is illek ebbe. Nem szokásom megrágni magamban a döntésem következményeit, cselekedni szoktam. Ez a sportban néha jó, néha nem. A pályán azonban csak a győzelem lebeg a szemem előtt. Engem nem vigasztal a részvétel a fontos mentalitás. Az olyan embereknek legszívesebben a fejét verném a falba. Valóban nem őt szeretném a titkaim tudójának, szóval részemről nem is folytatom a témát. Mindkettőnknek rossz a viszonya a testvérével, de Galent valamiért mégse érzem olyan közel magamhoz, hogy ilyesmit taglaljak neki. Érdekes, pedig mindig is a fiúkkal voltam jobb viszonyban, gyerekkorom óta. Még a legjobb barátom is egy fiú. Gillian sose díjazta ezt részemről, hiszen szerinte az ilyesmi nem egészséges, de ez van. Tehetek én róla, ha a lányok stílusa túl nyálas számomra? Nem vagyok az a divatmagazint a kanapén ücsörögve lapozgató típus. Inkább akkor kviddics a haverokkal. Galen azonban az én szememben olyasvalaki, aki erre sose kapott volna meghívást. Hmmm... Talán azért, mert a stílusa alapján távolról emlékeztet Corvusra? - Szerintem a búcsú az egészben a legnehezebb. Olyankor lesz valóságos minden – szólalok meg, kissé a gondolataimba merülve. - Talán Frida nem szeretné ezt megtenni. Talán el se engedte a mai napig, nem gondolod? Ha pedig beszélhetne vele, az még nehezebb lenne számára. Lehet, marasztalni szeretné. És lehet, hogy te is – teszem még hozzá, egy röpke pillanatig az arcát fürkészve. - Lelkileg nem könnyű az ilyesmi, de gondolom, ezt te sejted. Frida azonban... Felkészült erre szerinted? Ha sikerül az, amivel próbálkozni szeretne, akkor igenis számolnia kell azzal, hogy ezt a terhet nem mindenki képes elviselni. Ha pedig Fridát annyira megviselte a nővére halála, akkor igazán nem kellene őt is belevonni ebbe. Vagy legalább valamilyen szinten fel kellene készíteni a dologra. Azt nem tartom jó ötletnek, hogy Galen beavassa a dologba, de én talán meg fogom tenni. Elvégre, velem legalább még szóba áll és van esélye annak is, hogy nem töri ki helyben a nyakamat. - Azt hiszem, ezzel most megfogtad a lényeget – biccentek egyet a szavai hallatán. Igen, Gilly és én egy ilyen kapcsolatban lehetünk egymással. Megőrjít, amikor mellettem van, de ha nincs, akkor az iránta való aggodalom hajszol az őrületbe. Nem egyszerű, cseppet sem. - Te még senkivel se voltál így? - teszem fel a kérdést, hátha esetleg képes valamilyen szinten megérteni az én helyzetem. - [/b][/color][/i] Szereted, de közben utálod is. Mint valami idegesítő kis állatka, amely titokban a szívedbe lopja magát. Jó, a nővéremről beszélek és nem tartom őt állatnak, hiszen határozottan nem az, de a hasonlat valamilyen szinten megközelíti a valóságot. Szeretem őt, de közben meg ki nem állhatom, hogy van. Hogy kettőnk közül rá vetül több reflektorfény. Hogy ő a szebb. A jobb. Én pedig maradok az örök másodhegedűs. Fogalmam sincs, miért alakult ki ez bennem. Talán csak azért, mert kicsiként én voltam a helyében. Amióta pedig lefogyott, ő lett otthon a csillag. - Grindelwald egyik tanítványa írta, szóval elég komoly mágia lehet – suttogom a szavakat, miközben fél füllel azt figyelem, hallok-e a közelben lépteket. - Az aláírás alapján csakis az lehetett és a dátumozás is stimmel. Utána néztem. De én nem nyúlok hozzá többé – csóválom meg a fejem határozottan. - A hideg is kiráz tőle, hülyeség volt egyáltalán elhoznom. Ha kell, gyere el érte a klubhelyiségbe. A lányok hálókörletébe – vigyorodom el kajánul. - De nyugi, nincs szobatársam. Gina is állandóan kóricál valamerre. Szabad a terep, csak a klubhelyiségen kell átvágnod magad. Talán felvehetnéd a vöröske alakját – vetem fel hirtelen ötletként. Ha kell neki a könyv, megteszi, Én ugyanis semmilyen formában se szeretnék kontaktusba kerülni vele. Mindenesetre, ahova a könyv megy, oda megyek én is, nem hagyom vele kettesben Galent. Ennyire hülye azért nem vagyok. Ha valami baja esik, a végén még engem tennének felelőssé érte. - Utána kicsempésszük valamerre. Roxmorts, Szellemszállás. Szerinted?
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-08, 15:53
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Kezdeti. Pontosan. Azon van a hangsúly. De miért is vonnál le következtetéseket pár percből? Mégiscsak ítélkedsz.- sóhajtom lemondóan. Miért is érveljek neki, ha ő már magában elkönyvelt valaminek? Aztán majd hatalmasat koppan, ha esetleg más képe formálódik rólam. Persze nem tagadom, megvan a magam stílusa és még büszke is vagyok rá. Így legalább nem kell belevonnom magam a diáktársaim mocskos kis életébe, amikor én simán élhetem a sajátom tovább az én szabályaim szerint. Egyedül az dühít fel, amikor lenéznek, vagy nem ismerik el a képességeimet. Az azért sokat tud rontani a hangulatomon. - Sejtettem.- bólogatok, mint azok a muglitalálmányok, a bólogató bábuk, melyeket a muglik előszeretettel tesznek ki az autójukba. Nem sok haszna van, mint ahogy az én véleményemnek sem. Nem feltétlen akarom magam belevonni az Ollivander nővérek viszonyába, s valószínűleg Elizabeth sem engem jelöl ki erre első számú célpontnak. Mindenesetre kellemetlen lehet, ha az ember meghal, aztán kiderül, hogy mégsem. Lehetett ott tragédia rendesen. Én viszont nem olvasom se az újságot és még komolyabb figyelmet sem szentelek a körülöttem történő eseményekre, hogy tudjam mi történt velük. - Nos. Az úgy van, ha elmondnám, meg kellene, hogy öljelek.- kezdek bele komolyan, hátha ki tudom magam vonni a válaszadásból és némileg poénként fogja majd fel ezt. De aztán ha jobban belegondolok, nem hiszem, hogy képes leszek elrejteni a valódi indokot előle, ha már ugyanabban a témában kutatunk. Mélyen felsóhajtok, mielőtt belevágnék a részletekbe, s csak bízni merek benne, hogy nem egy újabb lecseszés fog érni emiatt. - Mondjuk úgy, hogy egy nem túl kicsi terhet cipelek magamon és ezen segíthet, ha szóra bírom őt. Talán Fridának is könnyebb lenne, ha búcsút tudna venni tőle.- magyarázom kissé halkabbra véve a szót. Ez részben igaz is. Az utóbbi hónapokban szinte gyötör a bűntudat tetteim miatt. Minden egyes napomat megkeseríti annak a délutánnak az emlékei, melyeken nem tudom magam túltenni. A nővérem megidézését tartom a legjobb módszernek, ha már a feltámasztás nem is bizonyult a legjobb döntésnek. Egyetlen találkozó képes lenne feloldozni a láncaim alól. Bocsánatot akarok kérni... Megváltást... - Akkor viszont fogalmam sincs mi van kettőtök között. Mintha valami érzelmi hullámvasúton ülnétek. Se veled, se nélküled?- adom is fel egyből a téma boncolgatását. Nők... Olyan érzékenyen vesznek mindent,aztán egyről a kettőre válnak szeszélyes kígyóból egy nyuszipamaccsá. Elképesztő, ugyanakkor halál idegesítő. Csak egy grimasszal konstatálom a véleményét, ahogy az én sikeremről esik szó. Én egy cseppet sem kételkedem abban, hogy ez sikerülni fog. Kellenek a megfelelő összetevők és módszerek, ennyi az egész. A könyv. Az a könyv, amiről beszél, talán rendelkezhet azzal a módszerrel, amit én is keresek. Nem csoda hát, ha felkapom a fejem a részletekre. - Működhet. De nem itt az iskola falain belül kellene feszegetni annak a könyvnek a határait. Akármi is legyen benne, ha valaki tudomást szerez róla, talán nem jó céllal köpne be mindkettőnket.
✩ 461 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-12-04, 17:30
Nem is számítottam arra, hogy Galen lesz az, akinek kiöntöm a lelkemet a testvéremmel kapcsolatban, szóval nem ér csalódásként az, hogy ez őt nem kimondottan érdekli. Igazság szerint szívesen beszélgetnék ilyesmiről lassan már bárkivel, aki meghallgat és tanácsot is ad, de nyilván nem a srác lesz az én emberem. Mindegy, egyelőre inkább magamba fojtom a problémáimat Gillieről. Fridát pedig kissé jobban kifaggatom, amint alkalmam nyílik rá. - A kezdeti stílusod után ez nem fog olyan könnyen menni – jelenik meg egy halvány fintor az arcomon, habár én és ő nem leszünk puszipajtások, ez már most világos számomra. Nem vagyok Benedict, nekem nem célom minden emberben meglátni a jót vagy újabb és újabb esélyt adni számukra. Van bennem egy leheletnyi gonoszság is, jó mélyen eltemetve bennem. Ha valaki elrúgja azt a bizonyos pöttyöst, vajmi kevés esélye van arra, hogy visszaszerezze a bizalmamat. Galent pedig már most leírtam magamban egy tahónak. - Nem látok a jövőbe, szóval nem tudom – szögezem le a kérdése hallatán. - A legutóbbi kibékülésünkhöz is az kellett, hogy halottnak higgyen, Oké, ott sírt, de az előzményeket ismerve volt is rá bőven oka. És igen, meg volt a nyálas egymásra találás is. Gilly úgy vetette magát a nyakamba, hogy szinte majdnem lesodort a lábamról, alig voltam képes visszanyerni az egyensúlyomat és viszonozni az ölelését. Szorítását. Mindenki sírt körülöttem, én voltam az, aki csak döbbenten pislogott a többiekre. Fura élmény volt, meg kell hagyni. Mégis hányan mondhatják el azt magukról, hogy a saját temetésükön bukkannak fel, egy hónappal az állítólagos eltűnésük után? - És a másik testvéreddel mi a helyzet? - pillantok rá kérdőn. - Gondolom, valami csak van a háttérben, ha itt vagy és érdeklődsz a halottak iránt, bármit is takarjon ez – teszem azért még hozzá, hiszen lassan már nem tudom követni, mit is szeretne tulajdonképpen. Feltámasztani? Beszélni vele? Vagy egész egyszerűen csak valamiféle információt arról, hogy miként is érzi magát azon az ismeretlen helyen? Igazság szerint azon a véleményen vagyok, hogy a szavai ellenére akkor is így tenne, ha Fridával történt volna valami. Csak tagadja, hogy érdekelné a testvére, holott a lelke mélyén igenis törődik vele. Vagy ismét tévednék? - Dehogynem, de... - ezen a ponton az ajkaimba harapok, majd kissé elrévedek a gondolataimban. Fenébe! Lassan kezdem úgy érezni, hogy a fiúnak igaza lehet. Talán Gilly tényleg nem gyászolt igazán. De mégis, elég nehéz ezt elképzelni róla és őszintén szólva nem is szeretném ilyesmivel marcangolni magamat. - Nekem se volt nehéz – sóhajtok egyet végül, hiszen én is ugyanúgy elveszítettem őt, ahogy ő engem. Ennek ellenére hagytam, hogy ismét elhidegüljünk egymástól. - Reális vagyok, nem pesszimista – emelem fel a kezeimet, mintha megadásra szólított volna fel az imént. - De oké, tedd azt, amit szeretnél és hátha sikerrel jársz majd – vonom meg a vállam. Őszintén szólva kételkedem a képességeiben, ezért is engedem el ilyen könnyedén a dolgot. Mitől tartsam vissza? Senkire se jelent veszélyt. - Tudod, van egy nekromanciával foglalkozó könyvem – hajolok hozzá kissé közelebb, hogy bizalmasan közölhessem vele az információt. - Régi könyv, az unokatesómék házában volt elrejtve, a padló alatt. Szerinted lehet benne valami hasznos információ? Igazság szerint, elég különös mágia árad belőle. Talán csak amiatt, mert a halottakról szól, nem tudom. De a legtöbb ilyen témájú kötet akkor se tölt el undorral. Ez azonban... Komolyan, mintha a szöveget is vérrel írták volna. Titkos tanok lennének benne? Vérmágia? Bármi is az, ezer örömmel megmutatom Galennek, elvére ő talán képes lesz némi információt kinyerni belőle. Igencsak esélyes, hogy az egésznek amúgy sincs semmi jelentősége sem.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-30, 17:45
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Sosem értékeltem a családi-, főképp testvéri kapcsolatokat túlzottan, így Elizabeth hatalmas problémája sem hat igazán a lelkemre. Nem tudom mi történt velük, de eléggé elhidegülhettek egymástól, ha már ebben a könyvtárban próbál megoldást találni rá. Tételezzük fel, hogy az én kapcsolatom is hasonló Fridával… Csak épp én a halott nővérünket akarom visszahozni, ami azért jóval nagyobb falat. - Azért engem még ne ítélj el.- sandítok rá, persze nem kell komolyan venni mindezt. Tudom milyen ember vagyok és a repertoáromba nem tartozik a kedvesség, tehát ebből már most leszűrhető, hogy nem leszek a szíve csücske, s ő sem az enyém. Csendben fürkészem azért indulatokkal teli arcát, ami hamar váltott valami furcsa fintorba. A házamról nem a jószívűség köszön vissza, de akadnak kivételek. Ahogy elnézem Elizabeth nem járt szerencsével. - Akkor hogy? Kemény amazonok módjára egy párbaj mellett? Ugyan… Az lenne az év legnagyobb történése.- gúnyos hangnemben közlöm ezt vele, bár tény, ha ők egymásnak esnének, arra hamar felkapná az ember a fejét. Talán én még az első sorból nézném. - Nem.- felelem szűkszavúan. Nem akarok mindent kipakolni neki a nővéremmel való kapcsolatomról és Erica haláláról. Így is épp elég azt tudnia, hogy nem vagyunk túl jó viszonyban. Sose voltunk, de most különösképp más érzések hada uralkodik a családunkon.- Hidd el, én se szívesen hangoztatom, hogy a nővérem. Sokkal inkább vagyunk idegenek, mint egy család. Sosem érdekelt különösebben.- válaszolom könnyedén. Ezt nem kell takargatnom, még a vak is láthatja, hogy sose lógunk együtt és sose beszélünk a másikról. Én is csak az utóbbi hónapokban kezdtem el másokat is belevonni az életembe, pontosan Frida javára. Talán nem teljesen miatta csinálom mindezt, hanem magam miatt, de ebből neki is előnye származhat. Egy ürügy, hogy jobban érezzem magam és kijelenthessem valakiért teszem mindezt, holott minden miattam történik. Védekezően emelem fel két kezemet, mielőtt még megszólalnék. - Akár. De két év vagy akár pár hónap hosszú idő. Nem félnél attól, hogy elveszíted ismét? Szerintem nehéz visszalépni a hétköznapokba úgy, hogy tudod újra megtörténhet bármi.- húzom el számat, de inkább a könyvemet kezdem el bújni, eddig nem sok sikerrel. Talán úgy hangzok, mint egy bölcs, aki ténylegesen időt szánna másokra és azok biztonságára, de én így látom azokat a következtetéseket. Ha egyszer elvesztetted, de visszatér hamvaiból, mégis mi a garancia arra, hogy ott is marad veled örökre? Anyám elvesztése volt a legfájdalmasabb mind közül, s biztosra veszem, ha visszatérne, semmi sem lenne a régi. - Komolyan azért fogsz itt maradni, hogy mindenben a rosszat lásd? Milyen unalmas...- sóhajtok fel, hiszen most leginkább egy nyűgnek tűnik, aki semmire sem jó, csak a jajveszékelésre.
✩ 438 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-21, 10:31
Számomra igenis fáj, hogy Gilly és én ilyen viszonyban állunk egymással, holott annak idején nagyon jól kijöttünk. Utána jöttek természetesen az eltérő érdeklődési körök és voltak némi nézeteltéréseink ugyan, de közel sem akkorák, hogy megorroljunk miatta a másikra. Veszekedtünk, vágtuk rá mérgesen egymásra az ajtót, de ez... A mostani helyzet nem hasonlít azokhoz a vitákhoz. Ez évek óta tart, kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel. - Igen, mardekáros – biccentek egyet a fiú kérdése hallatán. A vigyorára kap válaszul egy gyilkos pillantást, de most az egyszer szó nélkül hagyom a dolgot. - És a srác is, aki kikosarazott – jelenik meg egy fintor az arcomon. Mindenesetre, nincs több hozzáfűznivalóm a dologhoz. Jóban vagyok azzal a házzal is, habár tényleg akadnak olyanok, akik valóban rászolgálnak a mardekár hírnevére. Gillian ez alól némileg kivétel, hiszen ő nem annyira felvágós, mint azok a piperkőc aranyvérű tagok. - Aha, hát azt szerintem felejtsd el – mormogom az orrom alatt. - Ha egyszer ki is békülünk, az nem habos-babos, rózsaszín felhők között fog történni, hidd el. Mi nem olyanok vagyunk... Valahogy képtelen vagyok elképzelni, amint hatalmas sírások és vallomások közepette borulunk egymás karjaiba. Nem, nyilván akkor is üvöltözni fogunk egymással, ez a gondolat pedig halvány mosolyt csal az arcomra. Igen, ez ránk vallana. Gilly és én folyamatosan harcban állunk egymással, ettől függetlenül azonban szeretem és mindennél fontosabb számomra. Egyszerűen csak nem passzolunk egymáshoz. Mint a tűz és a víz. Az állandó viták megviselnek ugyan, de teszek is ellene, kerülöm messziről, ez a taktika pedig elég jónak tűnik egyelőre. - Még a nővéred halála se hozott titeket közelebb egymáshoz? - teszem fel a kérdést, hiszen ismerem Fridát, nem tűnik olyasvalakinek, aki haragban lenne mindenkivel. Együtt járunk futni a VMS óta, szinte minden reggel, volt hát alkalmam pár szót váltani vele. - Őszintén szólva még egyszer se említette, hogy lenne egy öccse – teszem még hozzá a gondolataimba mélyedve. - De most komolyan, mi bajotok egymással? - emelem rá ismét a tekintetem, hiszen az én esetemben teljesen egyértelmű a dolog: féltékeny vagyok Gilliere. Túl szép, túl ügyes, mindig ő van a középpontban, mindenki róla beszél. Amerikában élveztem a sztárságot, mert ott az is voltam, de Angliában már teljesen más a helyzet. Gilly állandóan szerepelt az újságokban a Danyvel való kapcsolata miatt, nekem csupán pár sor jutott, mert nem voltam elég érdekes. Egyszer lehoztak rólam egy cikket, de kész, ennyi és nem több. Itt-ott még megemlítettek, azóta semmi. Nyilván akkor kapnak ismét elő, ha összejövök valakivel. - Na jó, ezt a kérdést meg se hallottam – fintorodom el Galen szavai hallatán. Nem az én tisztem megítélni Gillian érzéseit és eléggé ki volt borulva, szóval nem kételkedem abban, hogy valóban rosszul érintette az állítólagos halálom. - Szerintem, ha a nővéred feltámadna és minden menne a régi kerékvágásban, egy idő után ugyanolyan lenne a viszonyotok, mint a halála előtt – vonom le következtetésemet. - Azzal ugye tisztában vagy, hogy még ahhoz is hatalmas mágia kell? - hajolok előre bizalmasan, kissé lejjebb véve a hangerőt. Az ötlet érdekes, a megvalósítás lehetséges, de igencsak problémás. - Te és én két diák vagyunk csupán, semmi több. Mégis honnan veszed, hogy sikerülhet egy ilyen tárgyat létrehoznod? Szerintem még Dumbledore is képtelen lenne rá... Csúnya szokás megkérdőjelezni a vezetőség képességeit, de kételkedem abban, hogy ilyesmit bármelyikük is alkothasson. Ráadásul, az ehhez hasonló mágiát figyeli a minisztérium, nem lehet csak úgy ellőni vaktában, egyből ránk akadnának.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-19, 16:15
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha hazudnom kellene, talán azzal a válasszal állnék elő, hogy a család egy kincs és bármilyen nézeteltérés vagy negatívum történik a tagok között, az fájdalmas és szomorú. Ha viszont az önös céljaimat és érzéseimet helyezem előre, nem... Nem tartom fájdalmasnak a nővéremmel való kapcsolatomat. Az ember nem kötődik olyanhoz, akivel egész élete során csak háborúzott. Persze a vér köt minket, de ezen felül még nem tapasztaltam vele pozitív élményeket. Még a bagolyházas beszélgetésünknél sem éreztem úgy, hogy megtört volna a jég. Vagy igen? - Áucs. Na az szívás. Véletlenül nem a Mardekárosok körét ékesíti a nővéred? Az ilyen totál a házamra illik.- vigyorodok el, mert azért némileg szórakoztató is, hogy orrba-szájba szívatják egymást a kicsik. Gyorsan le is hervasztom azért ezt a képem, mert a végén még újabb hangulatingadozást váltok ki Elizabethből, azt pedig mind jól tudjuk, hogy én bánnám a végét. - Bocs. Rossz szokás.- javítom ki a helyzetet, amennyire csak tudom. - Fasírtban lenni a nővéreddel srácok miatt, igazán hétköznapinak hangzik, hidd el. És mi a vége minden ilyen történetnek? A csöpögős, én is imádlak befejezés. A hideg is kiráz tőle, de talán neked ez lenne maga a megváltás. - szemforgatva próbálom kerülni az elmémben felbukkanó nyálas újraegyesülést. Minden filmben és könyvben ez van. Talán a legelborultabbakban, ahol kaszabolják le egymást a muglik, nem, de a legtöbbjükben mindig boldog befejezést kapnak a korábban haragban lévő nővérek. Én sem vagyok pszichológus, hogy ehhez értsek, csupán a sok olvasás és emlék segít jobban átlátni a helyzetet, mert különben össze se tudnám hasonlítani a saját kapcsolatomat Fridával, az övéikkel szemben. - Ha arra vagy kíváncsi milyen viszonyban voltam vele, nos, Frida sokat tudna mesélni. Nem igazán álltunk közel, de természetesen...megvisel a hiánya.- sóhajtok fel, immáron gondterheltebben, ahogy Erica témáját súroljuk. Elsőre el sem hittem, hogy az én kezem volt benne az ő halálában, mint egy rosszul megírt könyv utolsó lapjai, ahol a csattanó megváltoztatja az egész történetet, s főhősből főgonosz válik. Mindig is én voltam a rossz a szemükben. A kis herceg, aki mindent megkapott. Még apánk teljes figyelmét is... - Érdekes... Azt hinné az ember ilyenkor visszaáll minden a rendes körforgásba, ha egyszer feltámadsz a sírodból. Gyászolt téged egyáltalán?- vonom fel egyik szemöldököm, már-már gyanakvó pillantásokkal illetve őt. Az ilyen emberek látszatra sokat mutatnak, de aztán ugyanúgy fent hordják az orrukat. Most lehet azt mondani, hogy én sem vagyok jobb ember ennél, de ha vissza is tudom hozni Ericat, nem fogom újra ellökni magamtól. - Nos, ha a kutatásunkból válaszra tudsz találni, már az is fél siker, nem igaz?- itt minden azon múlik miben hisz az ember. Abban, amit a szemeivel lát? Vagy abban, amit mások mondanak neki? - Tejhatalommal bíró tárgynak vélik, akkor te is tudod pontosan az erejét... De hogy létezik-e? Nem hiszem, hogy ebben a földi pokolban bárki láthatta volna azt a két szemével. Akkor többet tudnánk róla, mert könyvek nem írnak róla...Az itteniek nem. Lehet csak mítosz.- ingatom fejem, de még közel sem állok a lemondás sziklaszirtjén. - Talán amiket apád látott, csak ámítás volt. Félrevezetés a kő pontos helyét illetően, hogy elhitessék vele nem létezik az. És ugyan... Ha a kezembe is kerülne az a kő és még használnám is, nem lennék képes titokban tartani. Dumbledore rögtön elkapna, akkor pedig lőttek a tervemnek. Mondjuk úgy, hogy ezt csak egy opcióként hoztam fel, reménykedve abban, hogy nem csak én hallottam ennek a létezéséről.- felelem komoly hangnemre váltva. - Ellenben egy megbűvölt tárgy vagy egy bűvöléshez szükséges irat már könnyebben beszédre bírhatja a holtakat. Ha nem is hús-vér formában.
✩ 574 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-19, 09:28
Igen, Gillian számomra felettébb érzékeny téma, főleg azok után, amit Corvus tett velem. Szerelmet vallottam neki, erre fogta magát és a szemem láttára csókolta meg Kathet! Nem csoda hát, hogy úgy rohantam el a Szükség Szobájából, mintha üldöznének. Az pedig különösen bánt, hogy a nővérem és a mardekáros fiú mennyire bensőséges viszonyt ápolnak egymással. Szóval, újabb rossz pont Gilly részére. Egész éjszaka csak bőgtem, amíg el nem aludtam az egyik lépcsőfokon, de közben azon rágtam magam, hogy Corvus ezt a nővéremmel sohase tette volna meg. Mert őt szereti annyira, hogy ne taposson ennyire a lelkébe. Azóta kerülöm a srácot, ha meglátom a folyosón, egyből fordulok is meg, mivel az indulataim továbbra is nagy lángon égnek ellene. - Igen? - vonom fel a szemöldököm némileg kételkedve. Olyan lazának és arrogánsnak tűnik, hogy nehéz róla elképzelni azt, hogy bármilyen szinten is megviselje a nővérével való rossz viszonya. - Évek óta szerelmes voltál az egyik legjobb barátnőjébe, aki fogja magát és a vallomásod után mindenki előtt megaláz? - csúsznak ki hirtelen a szavak belőlem, némi gúnyos hangnemmel körítve, amikor pedig felfogom, voltaképp mit és kinek is mondok, már késő. Meglepetten pislogok magam elé, nem állt szándékomban ezt pont a srác előtt kiteregetni, de talán nem veszi majd komolyan. Megvonom hát a vállam, mintha mi se történt volna. - Mindegy, felejtsd el. Ó, igen, én is azon vagyok, de amit Flint kapni fog tőlem, ha egyszer véletlenül összefutunk... Fogalmazzunk úgy, hogy a saját érdekében kerülöm. A barátságunk már sohase lesz a régi. Nem azt vártam el tőle, hogy viszonozza az érzelmeimet, hiszen emberi módon adta a tudtomra, hogy a húgaként gondol rám. Hogy elfogadom-e? Igen. Nehezen ugyan, de túlteszem magam rajta. De az, hogy az üvegezést kihasználva valaki mást csókoljon meg... Ráadásul úgy, hogy mellette ülök! Kétlem, hogy velem ezt tette volna, ha engem pörget ki. Nem, Kathrine nyilván tetszik neki és ÚGY gondol rá. A fenébe is, rohadt rosszul esett és esik is a mai napig! - Mert beleőrülnék, ha folyamatosan azokat venném elő – tüzelek vissza csípőből, majd végighallgatom a mondandóját. - Ó, részvétem? - pillantok rá kérdő tekintettel, hiszen a részleteket nem ismerem. Talán nem is voltak jóban és nem rázta meg annyira az eset. - Velem még nem történt ilyesmi, csak Gillievel, ő talán képes átérezni ezt – folytatom. - Egyszer, a VMS-en megmérgeztek és majdnem meghaltam. Egy banya által adott fiolával mentették meg az életemet. Másodszor pedig egy hónapig voltam távol, majd a saját temetésemre tértem vissza. Gilly teljesen ki volt bukva, de a viszonyunk nem állt vissza a normálisra – mosolyodom el keserűen. Napokon keresztül rajtam lógott, majd szépen lassan ismét elhidegültünk egymástól. - Nem tudom – töprengem el egy pillanatra Galen kérdése hallatán. - Tényleg nem – teszem még hozzá. - A feltámadás kövéről már én is hallottam. Anyu mesélte még gyerekkoromban a három testvér meséjét. Apu pedig kutatott is utána egy jó ideig. Tudod, hobbija az ilyesmi. Gyűjti a régi ereklyéket, felkutatja őket. Az a kő pedig olyasvalami, ami egy életre megoldaná az anyagi helyzetünket. Na, nem vagyunk szegények, de nem is úszkálunk a pénzben. Megvan mindenünk, ami kell, reális keretek között. Futja új ruhákra, tanszerekre, baglyot is tudunk venni, ha kell. De lehetne több is. Mert a pénzből ugye sose elég. - A kérdés már csak annyi, hogy megéri-e ilyesmit tenni – vetek egy komoly pillantást Galen irányába. - Apunak rengeteg könyve volt a témával kapcsolatban, több térképe is, amelyek állítólag a kő helyét írták le, de semmi – csóválom meg a fejem. - Ha létezik is, nem fogják csak úgy átengedni neked. Ezt garantálom. Mert egy ilyen holmit aligha engednek csak úgy kallódni a világban. Nem. Vagy megsemmisítették már réges-rég, vagy őrzik. Ez a két verzió lehetséges. Kétlem, hogy ledobták valamerre és majd felszedi, aki akarja. Biccentek egyet, majd vigyorogva rázom meg Galen kisujját. Fura szövetséget kötni olyasvalakivel, akit nem is ismerek.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-16, 19:34
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tulajdonítok túl sok figyelmet tovább a röhejes megnyilvánulására, inkább csendben maradok, ez esetben jobb a békesség. Vadóc típusnak tűnik és úgy látszik eléggé tűzről pattant is, ha már így vágja hozzám a szavakat, mintha csak a kisujjából rázná ki azokat. Gyűlölöm, ha lekezelően bánnak velem, még akkor is, ha én provokálom azt ki belőlük. Nem szoktam az ilyeneknek engedni, főleg, ha hülyének néznek, ám úgy látszik ez a csaj még akár hasznomra is lehet. S mint tudjuk, a Galen, aki meg akar szerezni valamit, az a végsőkig képes elmenni. Néha kellemetlen, de nem szoktam egykönnyen feladni. - Érzékeny téma? Bocs, de az arcodra van írva.- vonogatom vállaimat rivallására. Nem különösebben hat meg a viselkedése. Akinek baja van, vagy nem épp kellemes témát érint az ember, arra rögtön kiül a probléma forrása és vagy tagad, vagy felhúzza magát. Egyértelmű, hogy ennek a csajnak sincs túl jó viszonya a nővérével, mellyel egy bizonyos fokig tudok is azonosulni.- Nekem is megvan a magam problémája a saját nővéremmel.- felelem egyszerűen, mintha már megszoktam volna életem során a nővéremmel való kapcsolatom nehézségeit. Aligha beszéltünk életünkben és sosem számíthattunk egymásra igazán, tehát olyan, mintha nem is édestestvérek lennénk. Egy külsős talán keserű szájízzel nyugtázná a mi kapcsolatunkat, de számunkra ez a normális. Sosem volt másképp, akkor miért változtatnánk most rajta? - Fogjuk rá. Nálunk épp nem az egymás iránti törődés dominál. Sokkal inkább... Hogy is mondjam? Az állandó ellenszenv?- teljesen normálisnak tartom a mi életünket, leszámítva Erica halálát, mert onnantól fogva aztán pláne hozzám sem szól, mintha engem okolna mindenért. Persze ez még nem jelenti azt, hogy sose akarnék vele kibékülni, ám e gyerekes játszmák már túl sok időmet emésztették fel. Addig, amíg ő nem böki ki mi baja van velem, addig én sem fogok a kegyeiért könyörögni. - Miért nem foglalkozol a saját problémáiddal?- vetem vissza a nővérem halálát illető kérdésénél, majd csak egyszerűen elvigyorodok és mély lélegzetet veszek. - A másik nővérem, Erica. Frida azóta teljesen elveszettnek tűnik, na nem mintha olyan sokat találkoznék vele. Két éve már, hogy megtörtént az a tragikus baleset, de ő még mindig nem képes túllépni rajta.- beszélek oly' egyszerűséggel, hogy akár az érzelemmentes viszonyulás is leszűrhető hangomból. Erica ugyanolyan falat volt, mint Frida. Csak egymásért éltek, sosem foglalkoztak velem, a kisöccsükkel, akkor miért kellene gyászolnom őt? Ja persze, az én kezem benne van az egészben... Moshattam kezeimet a szörnyű balesetnek titulált gyilkosságban, ám én, és az akkori baráti köröm tudja jól, hogy én idéztem elő egy újabb Herbs családtag halálát. Ezért is akarok minden áron beszélni Ericaval, hogy valamelyest könnyítsek a lelkemen, vagy épp az övén. - És te hiszel is ebben? Sok mendemonda jár körül, biztosan hallottál már egy bizonyos feltámadás kövéről. Lehet, hogy csak mítosz, de lehet tényleg létezik.- mesélem elgondolkozva. Hallani hallottam már erről a kőről, de fogalmam sincs miféle erőt hordoz magával, feltéve, ha létezik. Sok hiedelem bizonyult már hamisnak, ezért semmit sem vehetünk készpénznek. - A nekromancia pont ezért oly' tiltott. Konkrétan megzavarod a természet törvényeit, de ez még nem jelenti azt, hogy lehetetlen volna.- érvelek neki, hátha értelmet verek a fejébe ezt a témát illetően. Én sem tudok sokat minderről, s talán a végkimenetel sem lesz tökéletes, de még lehet ábrándozni és próbálkozni. Abba senki sem halt még bele. Remélem. - Mindegy...- morgom az orrom alatt. Nem lennék olyan bátor másokra is ráakasztani a tervemet egy eskü miatt, meg aztán még nagyobb bajba is keverhetem magunkat... Azért nem volt egy rossz ötlet... Ha Cosette itt lenne, akkor talán, bár kétlem, hogy a lány tud bármit efféle eskütételekről. - Helyes. Akkor hozzá is foghatunk?- rázom meg vele kisujjamat, mielőtt kicsapnám az első könyvet valahol a közepénél. Az első pár oldal úgyis csak bevezetés.
✩ 603 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-14, 19:35
A srácnak igencsak pofozni való képe van, de sikeresen visszafogom magam. Türelmes típus vagyok, nem lehet egykönnyen kihozni a sodromból, ez alól talán csak a kviddics mérkőzések a kivételek. Ott egyenesen utálom, ha valaki bénázik és elszúr olyan lehetőségeket, amelyek győzelemre vezethettek volna minket. Nem egyszer állítottak már ki a csapatból emiatt. Voltam olyan kedves ugyanis, hogy a családfájuk segítségével adtam tudtukra az elszúrt előnyünket. Abban az esetben mindig leszállítottak és kiállítottak. De ha egyszer annyira ostobák! - Semmi közöd a nővéremhez és hozzám se – felelem egy mérges fintor kíséretében. Nem szeretném pont neki elemezni, hogy mennyire jó lenne Gillian életét élni és az ő bőrében lenni a sajátom helyett. - Jobb lenne, ha a saját problémáiddal foglalkoznál! - fűzöm még hozzá kissé indulatosan, hiszen teljesen nyilvánvaló számomra, hogy nem véletlenül szeretne a holtak után kutakodni. Aki ezt teszi, az nyilván nem él nyugodt életet, semmilyen szempontból sem. Lezáratlan ügy, elhalasztott beszélgetés... Ezek mind-mind nyomhatják a lelkét. Őszintén szólva nem irigylem, neki is meglehet a saját baja is, de a stílusa igazán felmérgel. - Igen? - vonom fel a szemöldököm, talán az első alkalommal némi érdeklődést is mutatva a mondanivalója iránt. - Te is fasírtban vagy a testvéreddel? Nem nehéz olyasvalakit találni, aki rosszban van valamelyik rokonával, de Galen kilóg a sorból. Már az ízlése sem túl hétköznapi, ami az igazat illeti. Nekromancia és rokonok? Na, várjunk csak... - Meghalt valamelyik testvéred? - bököm ki a kérdésemet, amint nagyjából helyrerakom magamban a szavait. Igen fontos lehet számára az illető, ha ezt a tudományt is tanulmányozni szeretné és még némi kockázatot is hajlandó vállalni érte. Igen sötét mágiaág ez, nem csoda hát, ha annyi ember inkább kerülni szeretné, semmint ismerkedni vele. Talán én is így tennék, ha Gillianről lenne szó. Sőt, bizonyára ugyanezt tenném. Elmerülnék valamiben, ami egyszerre jelenthet kapaszkodót és adhat reményt számomra. - Úgy hallottam, a szellemidézés egy nagy szemfényvesztés – fintorodom el egy pillanatra. - Elvileg, akik átléptek a másik oldalra, már nem térnek vissza többé – folytatom, miközben megcsóválom a fejem. - Ha nem így lenne, akkor a nekromancia aligha létezne – teszem azért még hozzá, hiszen ki szeretne ilyesmit űzni, ha közben minden egyes nap megidézheti halott szerette lelkét és beszélhetnek? Nem, ebben az esetben nem érné meg a kockázatot. - Ja, persze, mert mindenki annyira segítőkész – forgatom meg a szemeimet. - Különben se hiszem, hogy magyarázat nélkül belemennének. A Megszeghetetlen Eskü igencsak komoly mágia, nem képes bárki végrehajtani. De azért hajrá, lássuk! - noszogatom egy gonosz kis mosollyal, de nem hiszem, hogy tényleg megtenné. Elvégre, már engem se lát igazán szívesen, nem fog egy harmadik személyt is bevonni a dologba. Nem, nem fog. - Nem szoktam megszegni a szavam –fogadom el a felém nyújtott kisujját, hogy megpecsételhessük a dolgot. Mondjuk, erre azért vannak ellenpéldák, de nem áll szándékomban megijeszteni őt ezzel, vagy akár egy pillanatra is a kedvét szegni. Ha szeretné, akkor játsszuk le, rajtam nem múlik a dolog...
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-09, 17:41
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Számomra nevetséges megnyilvánulásán csak bamba, már-már lenéző pillantásokkal illetem. Ennek a csajnak elmentek otthonról és jelenleg közeledik a végső fázis felé. Igen, mintadiák. Aki ennyire segítőkész, hogy rögvest összekapja a könyveimet, vagy akár még a tilosban járást is ellenzi, azt már szimplán ezzel a jelzővel illetem. Nem tudom eddig miféle életet élt, de nem lehetett túl izgalmas.- Okoska?! Mellőzzük a megnevezéseket.- szűröm fogaim között még így sem túl agresszív megjelenéssel, ám egyenesen gyűlölöm, ha ilyen jelzőkkel illetnek.- Már megbocsáss, de nem egy lúzer élet süt rólad, s akárki legyen a híres-neves nővéred, bizonyára neki akkor jobb sorsa van. Nem de?- az elejét még akár veheti bóknak is, de ami utána van az már inkább lekicsinylés a javából. Sosem figyeltem meg annyira a Roxfort diákjainak hadát, hogy emlékezzek is ki kicsoda és mégis miféle múlt van a hátuk mögött. Ebben a memóriám sem túl jó, s ha úgy vesszük szelektív hallásom is van, ami természetesen indokolt az esetemben. Nem fogom egész nap hallgatni mások nyivákolását, néha szűrnie kell az embernek. - Hidd el nekem, hogy a testvéri kapcsolat sokkal bonyolultabb, mint maga a nekromancia.- sóhajtok fel fejemet csóválva. Furcsa körforgás ez ugyanis pontosan azért vagyok ennyire kíváncsi a nekromanciát illetően, hogy valamelyest helyrehozzam a dolgokat köztem és a nővéreim között. De hogy ez egy jó ötlet-e egyáltalán, arról fogalmam sincs. Hogyan is szokták mondani? Míg meg nem próbálja az ember, nem is fogja tudni működhet-e? Azt hiszem. Talán csak én találtam ki mindezt és akkor lesz ne mulass a végén. Egyelőre viszont bármit képes vagyok elkövetni egy Ericaval való beszélgetésért. Az sem segít, hogy ez a szőke ciklon itt jár a nyakamra és mindent tudni akar a miértjeimről. Mélyen felsóhajtok és egy pillanatra le is hunyom szemeimet, hogy valamelyest összekaparjam gondolatfoszlányaimat. - Mondjuk úgy, hogy van egy lerendezetlen dolgom valakivel, így valahogyan beszélnem kell vele. Szellemidézés vagy nekromancia, akármelyik is működik, muszáj rájönnöm a nyitjára.- adom tehát meg neki válaszom, épp eleget ahhoz, hogy tudja miről van szó. A részletek fontossága ez esetben mellékes, hiszen semmit sem fog változtatni a terven az, hogy éppenséggel a nővérem az a valaki. - Elég ennyit tudnod.- zárom le ezzel, majd el is fordítom fejem, hogy a nagy pakolászással lépjek ki a kényelmetlen kérdéséből. Nem óhajtok választ adni rá. Nem eshet ki a számon Erica neve... Egy csendesebb és nem igazán forgalmas szekcióhoz érve viszont leeresztek egy kicsit. Nincs vész, legalábbis amennyiben ő is úgy tervezi, nem kell a lebukástól tartanom. Első évem az egyetemen, de már most belemártom magam minden rosszba. Nem egy jó pont. - Ugye tudod, hogy akárkit leszólíthatok és feltételek nélkül lennének esketők. A részleteket nem feltétlenül kell az orrukra kötni. Ám legyen, ha a könnyebbik utat választod.- vonok vállat és húzom vissza karomat magam mellé. Kissé elhamarkodott döntés volt mindez, de biztosra kell mennem, hogy nem fog köpni. - Kisujj eskü...Hah. Roppant vicces, de ugye tudod, hogy ha megszeged azt, a kisujjad bánja.- utalok ezzel arra, hogy a megszegett eskü következménye egy levágott kisujj. Amennyiben neki ezek a feltételek megfelelőek, akkor nyújtom is felé ezúttal kisujjamat, hogy az eskü megköttethessen. - Hacsak nem vagy túl gyáva.- viszonzom vigyorát.
✩ 513 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-07, 19:20
- Mintadiák? - horkanok fel, majd egyik pillanatról a másikra elnevetem magam. Én, mint mintadiák? Honnan szedi ezt a hülyeséget? Annak örülök, hogy kinézi belőlem az évfolyamelsőt és a hasonló titulusokat, de még csak közelében se jár az igazságnak. - Ebben tévedsz, okoska – csóválom meg végül a fejem, továbbra is mosolyogva. Istenem, ennyire jót már rég nevettem! - Nem én vagyok az évfolyamom legjobbja, de még népszerűnek se mondanám magam. Arról a nővérem már többet tudna mesélni. Mert ő a közkedvelt szőke bombázó, nem én. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor világéletemben az árnyékában éltem csupán, ahogy nemrég a tóparton Adora is fogalmazott. Ebből pedig képtelen vagyok kitörni, szóval én lettem a család bajkeverője. Lizzy, a fekete bárány, aki jó sportoló, de az iskolai eredményei lehetnének jobbak is. Mindenesetre, a szüleim nem a dicsérő leveleket bontogatják annyira szaporán a tanév alatt. Kiskoromban kaptam olyan rivallót is, amelyben anyám rekedt hangon ordított velem. - Valóban? - vonom fel a szemöldököm némileg kételkedve a srác szavaiban, de ha már itt vagyok, akkor miért ne? A nekromancia nem igazán érdekel, valami más azonban sokkal inkább. - A testvérekkel való viszonyrendezés is köztük lenne? Csak mert én nem találtam semmit sem. Semmit – nyomatékosítom az utolsó szót, miközben tanácstalanul tárom szét a karom. - Talán, ha legilimenciát tanulnék, azzal hamarabb elérnék némi eredményt – töprengek el magamban egy pillanatra. Gilly gondolatai annyira kuszák, hogy talán ez lehet a végső megoldás, semmi más. Amikor beszélek vele, szinte minden szavamat támadásként fogja fel, szóval jó lenne némi előnnyel indulnom vele szemben. És néha az se ártana, ha Dany fejében is képes lennék olvasni. Vagy Corvuséban. Vagy a szüleimében. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy bulit szervezünk – forgatom meg a szemeimet, amint ismét megszólal. - De ha már itt tartunk, ismét megkérdem: miért érdekel ez a téma téged ennyire? A hangom ezúttal nem vádló, habár eddig se gondoltam annak. Az az ember, akinek meghal valakije, gyász helyett gyakran temetkezik bele a megoldásokba. A muglik esetében ez valamiféle orvos képében érkezik, a mágusoknál pedig a nekromancia jelenthet némi vigaszt. Szerencsére eddig a legtöbben idő előtt feladták a kutatásaikat. Pár év vagy évtized után végleg letették a lantot a témát illetően. A kutatás nem hozott eredményeket, a gyász pedig enyhült, nem volt hát többé szükségük rá. - Kid halt meg? - teszem hát fel a kérdést váratlanul, miközben ő lepakolja a könyveket, majd leül a földre, én pedig követem a példáját. Ha valami fontos személy lenne az életemben, akkor rohannék is a ládámhoz azért a könyvért, de őt nem ismerem. Nem, idegeneknek nem adunk ki ehhez hasonló titkokat. Igazság szerint még családtag esetében is kétszer meggondolnám a dolgot. A megszeghetetlen eskü hallatán ismét csak felvonom a szemöldököm, úgy néz ki, ez egy ilyen nap lesz. - És ki lesz az eskető? - kérdek vissza értetlen képet vágva. - Kell valaki, aki végrehajtja a varázslatot. Ez harmadik fél nélkül nem megy – csóválom meg a fejem. Friss még a tudás, hiszen pár napja vettük ezt elméleti síkon. Ráadásul, iskolában vagyunk, aligha végezhetnénk el ezt a mágiát. Igen veszélyes varázslatnak minősül, elvégre, aki nem teljesíti a feltételeket, meghal. Ennek révén pedig a minisztérium kiemelten figyeli azokat, akik ilyesmit hajtanak végre másokon. És még bünteti is. - De kisujj-esküt tehetünk – vigyorodom el, hiszen sejtem, mennyire nem fog tetszeni Galennek a válaszom.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-05, 15:43
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Csodás!- vetem még oda foghegyről zárásképpen. Nehogy azt higgye, hogy érdekel az álláspontja vagy egyáltalán a véleménye rólam, mert ha őszinte akarok lenni akkor... Akkor nem. Nem érdekel egyáltalán. Részemről odébb is oldaloghatna már, de fűt a kíváncsiság a nekromanciát illető tudásáról. Mert valljuk csak be, aki a másodperc töredéke alatt vált stílust, az igen is képben van azzal, amit mondok. Remélhetőleg nem lesz nehéz megtörni a jeget vele, de felőlem egészen estig rajta tudok lógni csak azért, hogy kihúzzam belőle az igazat. - Teljesen jogos. Miért is osztanád ezt meg akárkivel? Még akár te magad is bajba keveredhetnél, az pedig a kis mintadiák jövődet bánná.- szinte már kerülget a kárörvendés, ahogy végignézek rajta. Biztosan az a tipikus közkedvelt kis Griffendéles oroszlán, akiért élnek-halnak a kortársai. Már kezdek is örülni annak, hogy legalább két vagy három évvel felette járok, így nem kell elviselnem a fajtáját az órákon. Azért egy kicsit meglep a hirtelen váltás és kíváncsiskodás, hiszen pár perce még le akarta harapni a fejemet. Diadalittas félmosolyra húzom ajkaim, szinte már el is könyvelve győzelmemet. - Ki mondta, hogy lehetetlen? Ha az ember egy kicsit is kinyitja a szemét, megtalálja a válaszokat mindenre. Mindenre. - nyomatékosítom az utolsó szót, hiszen már ezzel is felkeltettem az érdeklődését, hát miért ne fokozzuk? Még ha mondandóm fele csak színjáték is, én hiszek abban, hogy mindenre van megoldás és válasz. Egyedül ugyan nehezebb falat ez, de addig míg nem adja fel az ember bármi lehetséges. Nem is kifejezetten feltámasztani akarom a nővéremet, mármint remekül jönne a segítsége és talán a bűntudatomon is enyhíteni tudna a visszatérése. Mindenesetre ez csak részletkérdés és hosszú még az út odáig. Mégse akarok valami szörnyűt elszabadítani erre a világra.- Efelől ne aggódj. Én sem azért ajánlottam fel ezt, mert annyira vágynék a társaságodra.- értek vele egyet ezúttal. Jelenleg csak púp a hátamon, de ki kell szednem belőle akármit tud és csak utána kell megszabadulnom tőle, ami nem lesz olyan egyszerű tekintve a makacs személyiségét... A fenébe is... Jót mosolygok az őrült megjegyzésén, ám egyáltalán nincs ellenemre.-Hívj csak őrültnek, de a legnagyobb zseniket is annak tartották, aztán nézd mi lett belőlük.- megvonom vállaimat, majd felkapom a könyvek utolsó darabját is. Vannak ezek között regények, versek, s némelyiküket még a tiltott részlegből is sikerült megkaparintanom, bár mondjuk úgy, hogy nyolc év után sem olyan könnyű bejutni oda észrevétlenül. Intek neki, hogy kövessen, ha pedig nem ellenkezik nagyon, az egyik eldugottabb kis részleghez cipelem köteteimet. Talán jobb lesz az egyik könyvessorban kivesézni ezt a témát, mintsem az asztaloknál, ahol még a falnak is füle van. Lepakolom a könyvek nagyját, majd törökülésbe vágom lábaimat és hátamat megtámasztom a polcokon. - Nos. Mielőtt még belevágnánk. Lakat a számon, ha neked is. Megszeghetetlen eskü? - nyújtom karomat felé. Biztosra kell mennem, hogy nem fog köpni, ezt pedig csakis ezzel érhetem el.
✩ 462 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-03, 17:56
Komolyan, ha nem lenne annyi gond velem, amennyi, akkor képen törölném a srácot. Tényleg. Átrendezném az arcát, hogy aztán felkenhessem a falra. Utálom, amikor valaki pökhendi és beképzelt, ez a két rossz tulajdonság pedig elég szépen egyesül benne. A legutóbbi kis temetős kalandunk után azonban nem lenne valami szerencsés kísértenem a sorsot. A szüleim már akkor kiakadtak és legszívesebben elhoztak volna a suliból, de szerencsére maradhattam. Még jó, hiszen nem szívesen hagytam volna itt Danyt és Adorát. Mindkettőjüket igencsak megkedveltem és ismét másokkal barátkozni... Nem, az nem menne. - Hidd el, engem se visel meg különösebben, ha nem tartasz igényt rám – viszonzom a szavait hasonló hangnemben és gesztusokkal, ebben én sem maradok az adósa. Segíteni neki? Soha többé. A hozzá hasonló alakok mindig egyedül végzik és keseregnek azon, hogy senki se szereti őket. Rábízom hát a sorsra, hogy mit hoz ki a srácból. Remélhetőleg olyasvalakit alkot belőle, akit igencsak megviselt az élet. Megérdemelné. - Ha tudok is valamit róla, mégis miért osztanám meg pont veled? - húzom fel magam egy pillanat alatt. Érzékenyen érint a téma és ez talán nem is véletlen. Hogy van-e közöm a nekromanciához? Nincs, habár futólag volt már szerencsém hozzá. Még a nagybátyámék házában, amikor a nyarat az unokatesóméknál töltöttem. Egy igencsak kétes eredetű könyv került a kezembe, amely egészen addig a padló deszkái alatt húzta meg magát. Fogalmam sincs, ki rakhatta oda és mikor, de a vastag porréteg arról árulkodott számomra, hogy nem ismerhettem az illetőt. A kötetet azért elcsórtam, hazavittem magammal és elhoztam az iskolába. A ládám legmélyén van eltemetve, egy titkos kis rekeszben. Fogalmam sincs arról, miért tartottam meg, hiszen elég komolyan foglalkozik a témával és ez igencsak ijesztő számomra. Talán ezért is érint ennyire érzékenyen ez az egész... - Ezzel azt akarod mondani, hogy a nekromancia talán lehetséges? - csodálkozom el egy pillanatra, miközben észre se veszem, hogy Galen szavai annyira magukkal rántanak, hogy már nem is áll szándékomban tovább indulni. De mégis kit támasztanék fel? Nincs egy olyan rokonom se, aki hiányozna, mindenesetre nem ártana a jövőre is gondolnom. Ha egyszer a szüleim vagy Gilly temetésén találnám magam, ahogy nemrég ők is jelen voltak az enyémen... Mégis mit reagálnék abban a helyzetben? - Engem nem, de... - itt elharapom a mondatot, majd némileg bizonytalanul pillantok a fiúra. Mond valamit. - Veled tartok – döntöm el végül. - De ezt nem azért teszem, mert annyira szimpi vagy, hidd el. Inkább csak őrültnek tartalak. Márpedig nem hagyhatom, hogy egy hozzád hasonló alak egyedül alkosson valamit, ami ennyire veszélyes. A könyv azonban, amely jelenleg is a szobámban pihen, megemlít néhány olyan esetet, amikor valóban sikerült nekromanciával visszahozni az életbe másokat. Talán mégis hasznomra lehet még ez a dolog, habár egyelőre fogalmam sincs, hogy kin alkalmazhatnám. Remélhetőleg senkin.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-11-02, 15:54
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Még ha az én hibám is, hogy belebotlottam, nem fogok bocsánatot kérni. Szépen segíthet összekaparni a könyveimet, aztán engedjen a dolgomra. Ez lenne a dolgok rendje, nem igaz? Senkinek sem kell minden lében kanálnak lennie. Ami pedig a tilosban járásomat illeti, remélhetőleg van ebben az alsósban annyi, hogy tartja a száját. Nem most akarnám magam kicsapatni vagy újabb büntetést kapni, hiszen már így is ott van az az idegesítő Hollóhátas prefektus, aki még egy-két napig pokollá teszi az életem. - Mintha szükségem lenne a Te segítségedre. Ugyan, kérlek.- forgatom szemeimet már-már egy lenéző vigyort formálva. Nem hiszem, hogy ő lesz az a személy, aki majd megváltást hoz a világra és segíteni fog rajtam. Pont rajtam. Ugyan mégis miben segítene? Fogja majd a kezem, amikor megyek le a lépcsőn? Már a gondolattól is a röhögés fog el. Azért mert összeszedte a könyveimet, nem fog kicsikarni belőlem egy egyszerű köszönömöt. Csupán akkor fontolom meg a vele való társalgás kezdeményezését, amikor megjegyez valamit a nekromanciáról, nekem pedig ebből rögtön az esik le, hogy talán tud egyet s mást. Információkat, részleteket, tárgyakat, akármit, ami csak egy kicsit is a feltámasztásról szól. - Aha... Semmit. Ezzel a hazugsággal ringatod magad álomba minden este? Ennél jobbat is kitalálhatnál. Eszesebbnek tűnsz.- oldalra billentem fejemet, s szinte érzelemmentes arckifejezéssel pásztázom és hallgatom őt. Mintha nem hallottam volna ezt elégszer... Itt senkiben nincs elég bátorság, hogy ki is próbáljon valami újat vagy megoldást találjon az eredeti terv hibáira. Mindig csak ez a sablonszöveg. - Ti aztán igazán használhatnátok a fejetek néha és nem a rosszat feltételezni rögtön. Egy elbukott terv valószínűleg hibás volt, de nem gondolod, hogy a megfelelő módszerekkel bármi lehetséges? Ha nem is teljes egészében. - filozofálok egy kicsit, amíg még maradásra tudom bírni és talán kicsit megmozgatja majd az agytekervényeit. - Ne mondd, hogy sosem érdekelt ez a téma.- kihívó tekintettel és félmosollyal lengetem meg az egyik kötetet kezemben. Ha el is tűnik, hogy beköpjön, akkor ő is kimagyarázhatja magát, mert hogy én is ellene vallok majd, az biztos. - Két lehetőség van. Beköpsz a dirinél és sosem tudod meg mit rejtenek ezek a könyvek, miféle igazságot... Vagy csendben maradsz és fejlesztheted tudásod. Nos? Melyikre szavazol?
✩ 354 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-10-30, 08:46
Észreveszem a srácon, hogy mennyire mérges pillantásokkal méreget ebben a pillanatban is, de magamban úgy döntök, hogy nem teszem szóvá a dolgot. Annyi a tervem csupán, hogy felkapok néhány leejtett könyvet és visszaadom neki, semmi több. Ezért a gesztusért cserébe számítok ugyan némi köszönömre, ha már egyszer volt olyan kedves nekem jönni, de ha nincs, hát az se baj. Nem fog depresszióba taszítani csak ennyivel, vannak más, fontosabb dolgaim is az életemben, mint egy elmulasztott köszönetnyilvánítás. Amikor mutatóujját az ajkai elé emelve int csendre, kérdőn vonom fel a szemöldököm, majd szinte egyből rájövök a cselekedete mibenlétére. Nincs engedélye. Ha pedig nincs engedély nála, akkor nagyon megütheti a bokáját, ha rajtakapják. Fogalmam sincs, miként játszotta ki a szekció védővarázslatait, de úgy gondolom, annyira talán nem is szeretnék belefolyni a dologba. Ha megtudják, hogy tudtam ezekről a kötetekről, de nem jeleztem a könyvtáros felé a szabálysértést, akkor bajban leszek. Semmi kedvem egy újabb büntetőmunkához valaki más miatt. - Én mit akarok tőled? - kérdek vissza nem túl kedves éllel a hangomban. - Már megbocsáss, de te jöttél nekem! De ha legközelebb segítséget kérnél, rám ne számíts – szögezem le még gyorsan, hiszen a reakciója nem pont olyan, amilyennek egy ehhez hasonló helyzetben lennie kellene. Nem mondom, hogy nincs mindenkinek valami rossz szokása az életben, de én a magam részéről az ilyesmit tahóságnak tartom. Már én is éppen távozóra fognám, amikor a srác ismét felém fordul, én pedig vagyok annyira rendes, hogy megvárjam, mit szeretne még mondani számomra. Amikor azonban egy váratlan kérdést szegez hozzám, majdnem hangosan felnevetek. Fogalmam sincs, honnan veszi azt, hogy én értek a holtak feltámasztásához, de lelke rajta. A kviddicsen kívül nem sok mindenhez van tehetségem. Úgy tűnik számomra, hogy ezzel a sportággal minden rejtett tehetség-tartalékomat kimerítettem. Már ha létezik ilyesmi egyáltalán. - Semmit – vágom rá határozottan. Még csak az hiányzik számomra, hogy ilyesmivel kapcsolják össze a nevemet. - És ha jót szeretnél magadnak, akkor te se kísérleteznél ilyesmivel. A holtakat nem lehet feltámasztani. Vagy ha mégis, akkor nem érdemes. Rengeteg mágus akadt már az elmúlt idők folyamán, aki megpróbált dacolni a természet törvényeivel szemben, de majdnem mind belebukott. Beleőrültek a kísérletezésbe, a hiábavaló reménykedésbe. Ha azonban sikerrel jártak, akkor se örülhettek sokáig: a szeretett személy már nem ugyanaz volt, akinek annak idején megismerték.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-10-28, 05:10
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Épp eleget aggódtam már a Fridával való kapcsolatomat illetően, így ideje lesz pontot tennem a végére. Ha sikerül bármi lehetőséget találnom tervem megvalósításához, már az is hatalmas előny lenne a számomra. Arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi bagolyházas találkánk sem volt túl derűs, inkább borús... El is hessegetem a negatív gondolatokat és inkább célom beteljesítésére fókuszálok, amint leemelem a számomra megfelelő köteteket a polcokról. Csak egyetlen egy hibába, pontosabban akadályba botlok, mellyel igencsak meggyűlik a bajom és rögtön elönt a méreg. Szemöldökömet összevonva, szinte szikrákat szóró tekintettel pillantok fel a szőke alsósra. Alsós lehet nem igaz? Hát persze, hogy az! A kis segítőkészségétől rögtön elfog a hányinger, de hagyom neki, hogy a nagyját összekaparja, ha már ő úgy döntött, hogy az utamba kerül. Csak akkor rántom ki az apró tornyot kezeiből, amikor pontosan azt a szót ejti ki, amit nem akarok világgá kürtölni. - Shhh!- mutatóujjamat emelem ajkaim elé, hogy csendre inthessem. - Nem tudom mit akarsz tőlem, de nem mondták még, hogy mások dolgába ne üsd bele az orrod?- szűröm fogaim között épp oly' halkan, hogy csak ő hallhassa. Nem akarom felhozni a maradék pár ember figyelmét is ebben a könyvtárban, mert hogy engedélyem nincs ilyen kötetekre, az is biztos. Fel is egyenesedek, hogy újra célba vehessem az asztalokat, ám ekkor valami apró villanykörte gyúl fel bennem. Sejtelmes arccal fordulok vissza felé. - Csak nem tudsz valamit róla?- teszem fel kérdésem kissé türelmetlenül, de eszem ágában sincs eltűnni, amíg ki nem derítem ő mit tudhat minderről.
✩ 245 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-10-27, 09:23
Úgy érzem, hogy a testvéri kapcsolatokat némileg behatóbban fejtegető témák nem annyira elfogadottak a könyvtárok polcain. Rengeteg könyv hever itt párkapcsolati témákban, de nekem jelenleg pont nem erre van szükségem. Nővérek. Nővérek tönkrement kapcsolatát taglaló kötetre azonban annál inkább. Itt azonban egy olyan sincs, szóval talán ideje lenne arrébb állnom. A Gillievel való viszonyom rendezése nyilván még várat magára. Bár, ki tudja, talán odafenn valaki nagyon nem szeretné, ha kibékülnénk. Pech, hogy nem vagyok vallásos. Általában nem is szoktam hagyni, hogy mások irányítsanak, pláne ne egy felsőbb hatalom. Ha valamit a fejembe veszek, azt véghez is viszem. Sóhajtok hát egy nagyot, miközben magamban azon töprengek, hogy vajon érdemes lenne-e feladnom a keresgélést. Nyilvánvaló, hogy nem itt fogok segítséget kapni a problémámra. Talán megbeszélhetném anyuékkal is a dolgot, de azt nem érezném valami tisztességesnek. Ráparancsolhatnának Gilliere, hogy viselkedjen jó testvérként, de annak mi értelme lenne? Továbbra is kerülni fog, nekem pedig nem sikerül közelebb kerülnöm hozzá, hiszen nem fogom tudni, hogy mi vezetett idáig. Az addig oké, hogy a VMS-en teljesen kifordultam magamból, hiszen tisztában vagyok azzal, mennyire nem odaillőként kezeltem néhány helyzetet, de nem lehettem puhány. Csapatkapitányként mentem ki, nem pszichiáterként. Aki belement a versenyben való részvételbe, az tudta jól, mi vár rá. Nem voltam hát hajlandó részvétet tanúsítani azok felé, akik megsérültek vagy – ne adj isten – meghaltak a számok alatt. Ez még nem tesz rossz emberré, csak nem is tudom... Érzéketlenné? Feltűnik ugyan az imbolygó könyvhalom, amely rendületlenül közelít felém, de annyira el vagyok merülve a gondolataimban, hogy tudomást sem veszek róla. Elvégre, miért is tenném? Arra számítok, hogy az azt cipelő diák majd szépen kikerül és továbbmegy, ahogy mások is. Azt azonban már korántsem veszem észre, hogy a srác nem lát ki a kötetek mögül. Őszintén szólva, nem is figyelem annyira. Csak akkor tűnik fel számomra, hogy hiba került a gépezetbe, amikor a könyvek tompa puffanással zuhannak a földre, némelyik becélozva egyes testrészeimet. Mire arrébb kerülhetnék, már mind a földön hever, szóval nincs értelme mozdulnom. - Várj, segítek! - forgatom meg a szemem bosszúsan, majd lehajolok, hogy felkapjak egy-egy kötetet a padlóról. Már a negyediket pakolom a kezembe, amikor megpillantom a címét. Úgy pattanok fel, mint akit üldöznek, majd meredek a fiúra. - Nekromancia? - szólalok meg kérdőn, meglebegtetve a kezemben elhelyezkedő kiadványt. - Megkérdezhetem, miért érdekel téged ez a tudományág? Mert nem véletlenül vannak a tiltott részlegen az ezt taglaló tankönyvek, ahogy arról sincs fogalmam, hogy mégis miként sikerült engedélyt szereznie hozzá. Házi feladat? De vajon melyik tanár ad fel ilyesmit a diákjainak? Inkább kerülik ezt a témát, semmint dolgozatot írassanak belőle. Mindenesetre, a fiú kezébe nyomom az általam felszedegetett holmit. Ha van rá engedélye, akkor nem én leszek az, aki az útjába áll. Egyszerűen csak érdekel, hogy mégis mi vesz rá valakit arra, hogy ilyesmit olvasgasson szabadidejében.
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-10-26, 04:34
Elizabeth & Galen
“Death is the only god that comes when you call.”
[You must be registered and logged in to see this image.]A napokban sikerült összehoznom egy egész jól kitervelt szövetséget, méghozzá egy ismeretlen, szinte árnyként közlekedő lánnyal. Az ő feladata lesz, hogy nekem szépen ellopjon olyan kacatokat, melyekre nekem szükségem lehet tervem megvalósításához. Talán megőrültem, talán csak a megoldás reményében vetemedek még a legsötétebb lehetőségre is. A bűntudatom csak nő és nő, s már nem tudom milyen sokáig tudom magamban tartani az elmúlt két év gyötrelmeit. A nővéremmel való találkozó után sem érzem úgy, hogy a kő leesett volna a szívemről, sőt, talán még rosszabbodott is a helyzetem miatta. Egyszerűen csak nem látom értelmét a történteknek... Az idő múlása pedig csak azt hiteti el velem, hogy valóban én öltem meg Ericat. A tervem második szakasza az én feladatom volt. Mindenképp utána kellett járnom a könyvtárban a nekromanciával foglalkozó könyvekért. Hiába mondja Dumbledore, hogy a holtak megidézése és feltámasztása nem hozza vissza a lelket. Valami módszernek biztosan kell lennie. S ezért is vagyok itt. A könyvtár egyik legsötétebb zugában bújom a könyveket, melyek akár egyetlen szava is szóba hozza a halált. Egy apró kis kupacot már fel is építettem magam mellé, míg a sorok közt olvasok újabbnál újabb kötetekben. Kelletlenül elhúzom számat, ahogy a mellettem tornyosodó halmaz egyre inkább beleér látóterembe, így kénytelen vagyok összecsapni az imént olvasott vékonyabb verses kötetet. Ki tudja, talán a versekben is akadhat valami sötét, titokzatos, melyeket csak a rendes megfejtéssel lehet megérteni igazán. Felemelem a földről nem tetszésem okait, majd úgy tervezem, hogy egy asztal mégsem árthat olyan sokat. Célba is veszem a terem másik felében elhelyezkedő olvasóasztalok seregét, ám mialatt a könyvessorokat kerülgetem észre sem veszem az egyik részlegben ácsorgó diákot. A könyveim mögül épphogy csak kilátok, de az már nem elég arra, hogy időben lefékezzek... A gyűjtött információim tehát szanaszét repülnek, mire én próbálom visszafogni a kitörő dühömet. - Csodás!
✩ 295 ✩ Ghost Town ✩ kredit
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2020-10-23, 20:36
A Gillievel való viszonyom továbbra se mutat javuló tendenciát, melyben igen határozott szerepe lehet annak is, hogy elég nagy ívben kerüljük egymást mostanában. Ő a táncba menekül, én pedig a kviddicsbe, ami talán nem is annyira meglepő a VMS-en történtek óta. A versenysorozat ugyanis határozottan rányomta bélyegét a további életünkre is. Történtek ott ugyanis elég különös és veszélyes dolgok is, melyeket mindketten más-más módon reagáltunk le. Nem állítom, hogy eddig se volt szakadék kettőnk között, de ez a mély árok – ha lehetséges – azóta még tovább mélyült, ezt pedig már képtelenek vagyunk áthidalni. Bár, az igazat megvallva, mostanában nem is igen igyekeztem. Igazság szerint, akad egy-két olyan dolog, amely ezt még inkább lehetetlenné tenné. És mind az én hibám... Talán pont emiatt is esett választásom a könyvtárra. Bevallom, nem ez lenne az a hely, ahol a megoldást keresném, eszembe se jutott hónapokig, de a végső elkeseredés meghozta a maga gyümölcsét. Elvégre, nem én vagyok az egyetlen olyan ember, aki nem ápol valami jó viszonyt a testvérével, nem igaz? Számtalan író átélte már ugyanezt a problémát és ők talán arra is képesek voltak, amire én nem: megoldani. Néhányan pedig talán még lapokra is vetették a történteket, amely az én helyzetemben igencsak hasznos lehet. Okulni és tanulni mások hibáiból. Habár, egy olyan kézikönyv lenne számomra a legideálisabb, amely Gillian Ollivanderre szakosodott. Gilly ugyanis jóformán olyan, mint egy időzített bomba. Bárhol és bármikor képes robbanni, ha rosszul lépek valamit. Óvatosan kell hát megközelítenem, a nyári szünet pedig kész katasztrófa lenne, ha otthon kellene töltenem. Mivel azonban Danyék cukrászdájában fogok dolgozni, nem kell attól tartanom, hogy összetűzésbe keveredem a nővéremmel. Gilly elvileg mit sem sejt arról, hogy a volt pasijával töltöm a nyarat, habár szigorúan csak munkaügyben teszem azt. Mindenesetre, jobb egyelőre a tűzszünet. Anyuék elhitték ugyan a mesémet, de Gilly nem ostoba. Van még pár hét a tanév végéig, addig pedig talán nem ártana eltitkolnom a meghívást. Én viszont előre készülök a szeptemberre. A vakáció elteltével ugyanis újra szembe kell néznem az iskolával és ezzel együtt a testvéremmel is. Rá fog kérdezni, merre voltam, nekem pedig muszáj lesz igazat mondanom. Elvégre, nem titkolhatom el örökké a római utat, nincs igazam? Nem is ezzel lenne a baja, hanem leginkább a vendéglátó személyével. Daniel Paisley. Gilly és ő együtt voltak a VMS alatt, mi több, kis ideig utána is, én pedig eléggé megkedveltem a srácot. Helyes, kedves és Gillian exe. Az első lépés tehát a helyes irányba az, ha nem kerülök a kelleténél közelebb a fiúhoz. Mondjuk, ez magamat ismerve nehéz dió lesz, de megbirkózom vele. A mindent elsöprő kihívás inkább a nővéremmel való viszonyom rendezése. Tisztában vagyok azzal, hogy nem kellett volna belemennem a cukrászdai melóba, de Rómát nem hagyhattam ki! Fel kell készülnöm hát a mindent elsöprő hurrikánra, amely belőle fog előtörni, ha értesül a kis dolgaimról. Fel kell vérteznem magam pár vastagabb kötettel, amelyek segítenek helyrehozni a viszonyunkat, még mielőtt robbanna a bomba. Vagy ha nem is képesek segítséget nyújtani számomra, akkor legalább lesz valami, amivel távol tarthatom magamtól Gilliet... Egy-két felé száguldó példány igenis megtorpanásra késztetheti. Az Emberi kapcsolatok-részlege mellett teszem le a voksom, mint elsődleges próbálkozás. Megállok a hosszú és telepakolt könyvespolcok előtt, majd tanácstalanul tekintek végig rajta. Mégis merre kellene kezdenem a keresést? Vannak itt nyáltól csöpögő, romantikus, szerelmi kapcsolatokat taglaló kötetek, de egy szó se esik címükben a nővéri viszonyokról. Most komolyan nem történt még senkivel se ilyesmi?
- Aurorként szívesen kipróbálnám magam – jegyzem meg, miközben kissé elkalandoznak a gondolataim. - De szívesen lennék gyógyító is, habár sebezhetetlenként némileg hátrányból indulnék. Mondjuk, ugyanez a képességem előnyt jelentene az auror-szakmában. Igen, eltöprengtem már azon, hogy kipróbálom magam ebben is, hiszen az adottságom révén igen nagy hasznomat venné a Minisztérium. Ritka tulajdonság, annyi szent. Magamon kívül csak Sidney-t említhetem, aki ugyanezzel a képességgel bír. A szüleim leginkább óva intenek attól, hogy ezt bárkinek is elmondjam, de Dany előtt felesleges titkolnom a dolgot, hiszen a VMS-en ez nyilvánvalóvá válhatott számára. Elvégre, nem sűrűn látott az ottani gyengélkedőn, pedig rengeteg veszélyes számban részt vettem én is. - Nem hangzik túl bonyolultnak – állapítom meg hangosan, hiszen ehhez képest a kviddics pár fokkal nehezebb sportág, ha azt vesszük. Ott egy seprűt kell irányítani, több méterrel a talaj felett, mindezek mellett pedig a fogónak ki kell szúrnia a cikeszt is, miközben mások is repkednek körülötte. És még számos más befolyásoló tényezőt nem is említettem... Személy szerint ismerek olyasvalakit is, aki tériszonyos, mégis olyan szenvedélyes a kviddics iránt, hogy inkább leküzdi a félelmét magában annak érdekében, hogy a pályára léphessen. - Szerintem sohase késő ezen javítani – jegyzem meg eltöprengve. - Habár, jelenleg Gilly és én se vagyunk túl jóban és valahogy sehogy se tudunk ismét közel kerülni egymáshoz, pedig rajta is látom, hogy igyekszik – folytatom, némileg megnyílva a srác előtt, noha ez nem igazán állt eddig szándékomban. - Mindegy, ez az én gondom – csóválom meg hirtelen a fejem. - De akkor is az a véleményem, hogy talán nem ártana kibékülnöd vele. Mert ki tudja, mikor lesz ismét lehetőséged rá az életben. Tessék, osztom itt a tanácsokat, habár pont nekem nem kellene, aki képtelen jóban lenni a saját nővérével. Danynek van oka haragudni Paisley professzorra, nem is kicsi, szóval talán nem ártana néha befogni a számat. Majd ő eldönti, mit szeretne és mit nem, nem az én feladatom ítélkezni felette, bárhogy is alakuljon az élete. - Igen, ebben igazad van – biccentek egyet az érvelésére, hiszen sokat jelent, ha ott áll az ember mögött valaki, aki támogatja. Gilly szerint a VMS óta megváltoztam és inkább hátat fordított nekem. Ott olyan arcomat mutattam meg számára, amit sohasem szeretett volna látni. Kegyetlen tudok lenni, ha a sportról és a győzelemről van szó. Ez eddig fel se tűnt számomra, de odakinn olyan helyzetekbe is kerültem, amelyek előhozták ezt az oldalamat is. Igazság szerint néha még engem is megijesztett az, hogy mennyire nem érdekelnek más emberek, ha pont a pályán kerülünk szembe egymással. Talán még Danyn is átgázolnék, ha úgy alakulna, ez pedig komolyan megrémít. Mert ha ezt megtenném azzal, akit kedvelek, akkor ugyanúgy megtenném a saját testvéremmel is. Ezért is ódzkodom a sportolói karriertől. Soha többé nem szeretnék ismét olyan lenni. - Várj, ahhoz nem kell víz? - kapom fel a fejem a srác kérdése hallatán, habár eléggé felcsigázott a téma. Szinte egyből el is felejtem minden kételyemet. - De naná, hogy van! - csapok le hát rögtön az ajánlatára. - Hol van az a medence? Ha gyakorlatban szeretné megmutatni, akkor szükség lesz vízre is, habár ott van még a tó is, de abba nem szívesen merészkedem bele. Sok ismeretlen lény lakozik a kék mélységben, én pedig egyikkel se szeretnék összefutni, ha nem muszáj.
//
)