2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Sajnálatos, de Camilla iránt fergeteges ellenszenv van bennem.. Mondanám, hogy annyira buta, hogy nem tudok rá haragudni, de közben meg.. érzem a növekvő feszültségemet vele kapcsolatban. És sajnos az önjelölt ördög ügyvédje-Paulo is furcsán passzív agresszív számomra. Egy ideje már, amióta kikerültem ennek az viselkedésformának a hálójából, egyrészt messze elkerülöm azokat akikből ez süt. Másrészt meglehetősen zsigeri viszolyogást vált már ki belőlem ez a jellegű érzelmi manipuláció és fölényeskedés. Justice és Nicolas is eléggé elveszettnek tűnik. Rajtuk látszik is, hogy mennyire aggódnak a másikért. Chris meg.. Remélem hogy minden sikerül már és lezárul ez az egész. A kritikus pillanatban azért messze belém áll valami furcsa és zsibbasztó.. Nem feltétlen félelem, de az is van benne.. A veszteségek gondolata.. a totális megsemmisülés gondolata.. Ha képes lennék rá, biztosan bele szédülnék az egészbe! Végül minden helyre kerül és mindenki újra önmagaként köszönti a másikat. Örülök, hogy Chris utánam kap, mert simán megrogynak a lábaim. Valóban velem néz szembe én meg vele és se erőm, se időm tiltakozni bármi ellen és hogy őszinte legyek.. Egyáltalán nem is akarok, de tény, ahogy megszorít sípolva távozik a levegő a tüdőmből. És bár most tényleg szédülök és minden bajom, még a lélegzetvétel is fáj mégis úgy sóhajtok fel az ölelésében, mintha ez lenne újra az első lélegzetem. Nem futja többre, csak rá fogok a felkarjaira és gyengén bele kapaszkodok és gyakorlatilag mindent leszarva bele borulok arccal a vállába pár pillanatra. - Érzem a gravitációt… És azt is.. hogy biztosan gyúrtál.. - motyogom halkan. Közben egy elég nagy adag megkönnyebbülés szakad fel bennem amit hirtelen nem is tudom hogy tudnék helyén kezelni. Kicsit elhajolok csak hogy szembe nézhessek vele - Vagy csak túl sokat hokiztál.. Be van durranva a T4-esed. - bökök a felkarja alsó ívén egy pontra amiről félkábán hablatyolok. Bár érzem, hogy a mérgezés dolgozik de valahogy.. ahhoz képest szinte semmiségnek tűnik, hogy az előbb még ott lebegett a fejem felett, hogy újra szellem vagyok és bármikor végleg kaput lehet. Meglehetősen koordinálatlanul követem, vagy hagyom, hogy Chris magával húzzon igazából fogalmam sincs merre mert forog minden, bár arra nincs szükség, hogy a karjába vegyen még állok annyira a lábamon, csak.. nagyjából mintha istenesen leittam volna magamat. Bár néha sípolva szuszogok és a mellkasomat masszírozom és próbálom magamat gyógyítani. Amikor Chris gyógyító után kérdez valakitől én csak felmutatom az egyik kezemet, mintha jelentkeznék. - Voltaképp én is gyógyító volnék.. de azt hiszem kijelenthetem, hogy ez volt a pályafutásom mélységes mély pontja.. - aztán még hozzá teszem.. - Van egy halottunk is.. Lent a pincében! Egy halott! Lent a pincében! - artikulálom a legendás mondatot csak épp nem trollal.. Bár nem voltam még jelen amikor elhangzott, a szóbeszéd bőven eléggé fenntartotta. Nem nem gyárilag vagyok ennyire idióta amúgy, csak kicsit furán csapódik le a stressz meg a mérgezés.. Aztán persze érzem ahogy egyre rosszabbul leszek és már alig alig jut el hozzám valami. Szóval aktuális, hogy valami gyógyító tényleg nyakon ragadjon és elvigyen innen. Az igazság az, hogy bár én nem emlékszem már rá, épp úgy ragaszkodom és kapaszkodom Chrisbe ahogy ő belém. Nem nagyon akarok elszakadni tőle. De egyre nehezebben lélegzem és hatalmába kerít a pánik, hogy voltaképp ez is egyfajta fulladás, csak sokkal lassabb. Amikor viszont nincs más már, még megszorítom az alkarját és kipréselek magamból egy mosolyféleséget. Meg egy flörtölős kis - Hey~… Jövök neked egy itallal. Te meg egy nyitással. Eszedbe ne jusson búcsúzkodni! - aztán eleresztem és hagyom, hogy elvigyenek és történjen aminek kell. Ha képesek annyira helyre pakolni akkor annak se állok ellent, hogy a vallomásomat felvegyék, de utána már minden mindegy voltaképp egy időre mert óhatatlanul elnyel valami…
Egy kicsit épül bennem a pánik, amikor Cody lényegében azt mondja, hogy teljesen reális, hogy elpatkoljon a teste, ameddig megpróbálunk rájönni arra, hogy miként cserélhetnénk mindenkit vissza a helyére és szabadulhatnánk ki innen. Lehet, hogy Dany nincs itt, de Cody-val azért még így is a védelmére kelünk, hogy ő biztosan nem okozhatta ezt az egészet. A szimbolisztika és az ereklyevadász szak amúgy sem egy és ugyanaz, bár bevallom szerintem a saját szakomtól eltekintve senkiéről nem tudnék egy mondatnál többet mondani. Paulo egy hajszállal se lesz kevésbé ellenszenves, mint a kezdet kezdetén, valahogy a testvérpár eléggé megérdemli egymást, mintha csak a saját toxikus kapcsolatukból származna, hogy ennyire nyomorultak. Bár azt elmondhatom, hogy örülnék, ha négy fal között balhéznának és nem mi sínylenénk meg. Hiszen ezen a pontons egyértelmű, hogy ők tervelték ki a meghívásomat is, hogy becserkésszenek, ki tudja, mi lett volna az igazi esemény az éjszakán, amit tönkretett a kis cselük. Mondjuk mivel a házigazda elfoglalta Cody testét, őt is nehéz ezen a ponton sajnálni, pedig... ahogy visszatér a józan eszem, tuti szégyellni fogom a kirohanásaimat. Azért kicsit ledöbbenek, amikor tényleg körtánc-kántálás következik, de letoljuk és kialakuló mazochistaként örömmel üdvözlöm a rosszullétet, hogy végül visszakerüljünk a saját testünkbe. Azonnal Cody-ért kapok, remélve, hogy most már tényleg ő néz vissza rám, bár ismételten furcsa érzés, hogy láthattam a régi énjét és most újra az új testével nézek szembe. - Most már te vagy? Tényleg te vagy? - nyögöm ki és már rántanám is magamhoz, hogy megöleljem, de vélhetően az elgyengüléstől most rajta lesz a sor, hogy nyögjön. Ha elhagyná az ereje akkor megtartom és a karjaimba zárom, hogy aztán kicsit engedve a medve ölelésen kisegítsem a segítség irányába. Justice nyilvánvalóan rohan Nicolashoz, én le vagyok foglalva Cody-val, Paulo a húgával, szóval ha rajtam múlik, akkor Rufusnak bizony adott az egérút. - Gyógyítót hoztatok? Szükségünk van egy gyógyítóra! - kérdezem azonnal, lényegébe belevágva a pasi szavaiba, amikor ő higgadtan vázolná a letartóztatást meg hogy mi történt Camilla pasijával. Nem érdekel, egy leheletnyit se, csak az, hogy kis tulokként törjem az utat, akár szó szerint a karomba véve Cody-t, ha esetleg úgy gyorsabban haladunk és gyógyítót találjunk vagy valakit, aki elviszi a Gyengélkedőre, vagy ha az nem elég, az Ispotályba, de azért London 11 órával és több, mint ötszáz kilóméterrel odébb van. Ha le akarnának vakarni róla, hogy vallomást tegyek akkor foggal körömmel kapaszkodok belé, de nyilván ha a szervek már pálcával fenyegetőznek muszáj lesz elengednem. - Minden rendben lesz. Ahogy tudlak, meglátogatlak. Ne törődj semmi mással, csak hogy felgyógyulj. Felejtsd el, hogy olyan búval baszott voltam, nem számít, semmi se számít. - mondom gyorsan, remélve, hogy legalább ennyi ideig még magánál lesz. Amikor kikérdeznek egyértelműen ideges vagyok, de azért, mert minél előbb túl akarok lenni rajta és amikor újra behívnak, Cody ágya mellől kell elparancsolniuk, ugyanis az egész kómás időszakot mellette töltöm nem kevés pánikkal, hogy lekéstem... már megint lekéstem, hogy megnyíljak előtte, hogy nyílt lapokkal játszunk és boldogan éljünk, míg meg nem... Remélhetőleg Nicolas és Justice megismert annyira, hogy kapaszkodhassak beléjük és segítsenek, hogy minél előbb kikerüljek a származásom alkotta hurokból, hogy visszatérhessek Cody mellé az iskolát és az óráimat teljességgel ignorálva.
Aztán hála az istennek felébred és mielőtt bármit is mondhatna, kivörösödött, kialvatlan szemmel ugrok hozzá és megcsókolom.
// Köszönöm a mesét és persze a jutalmat is, sikerült megtölteni egy kis drámázással és Chris szokásához híven mindig a katasztrófa végén hozza a legnagyobb döntéseket. ^^U Kritikát kaptál már a mese alatt is, szóval ilyet nem is hagyok hátra, maga a testcsere és hogy egy házimanó be akart kerülni a testvériségbe kreatív és izgalmas alapanyag volt. : )
Az IC-t annak adom, aki itt volt, Chrisnek, de a másik juti még kérdőjeles. A 4-es dobás lesz, az fix: Soron kívüli dobás két különböző extrára (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. //
Rendben. Talán elragadtattam magam a rúnaismereti könyvek, Daniel, és a húgom közti elmélet felállításával. Talán ezt a részt most jobb is elengedni. Legalábbis egy időre. Jobb lesz a húgomat távol tartani a tiltott részlegtől a könyvtárban. Egyrészt semmi keresnivalója ott, másrészt nem is rendelkezik kellő alapokkal, hogy ott kutakodjon. Az általános érettségről már nem is szólva. Vajon mikor nő már be a feje lágya? Minden esetre egy kis morgással, de ezt a dolgot egyelőre nem forszírozom tovább. Daniel jelleméről sincs sok kedvem vitába szállni a gyógyító sráccal. Valóban, ő van annyira józan, hogy tudja mihez nyúlhat, és mihez nem, és hol vannak azok a bizonyos határok. Ámbár, abban már közel sem vagyok biztos, hogy nem feszegetné, vagy lépné át ezeket, ha családja védelméről lenne szó. Elvégre ő is csak olasz. Persze akkor majd ott leszek én is. De ezt ők úgysem érthetik meg. - Daniel többnyire tudja mit tehet, és mit nem. Igaz. Ez a különbség közte és a drága kishúgom közt. - vetek itt azért egy szúrós pillantás Camilla felé. Az biztos, ha vége lesz ennek az egésznek, akkor a kisasszonynak lesz mivel elszámolnia. Ami meg a kis manót illeti, a szavaira még csak az arcizmom se rándul meg. Rufus még nem fél, mert nem tudja, hogy mire képes egy DiNardi. Nem vagyok rá különösebben büszke, sőt többnyire jól titkolom a személyiségem ezen oldalát, de valahol mégiscsak az apám fia vagyok. Senkinek nem engedem meg, hogy az utamba álljon. Egy ilyen jelentéktelen kis lénynek pláne nem. - Ezt még meglátjuk. - hagyom végül rá Rufusra dolgot. Nem kell mindennel egyszerre foglalkozni. Igaz is. Jelenleg csak kerüljünk végre vissza a saját testünkbe. Így inkább koncentrálok az instrukciókra, és arra hogy megtörjük a jelenlegi helyzetet. Ami végül sikerül is. Határozottan megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor végre a saját testemben találom magam. Végre a saját képességeim birtokában. Ami pedig a manót illeti még azért ráeresztek egy sóbálvány átkot, mielőtt lelépne a szerencsétlen húgom karmai közül. Majd meglátjuk, hogy ki hol áll ennek a játszmának a végén. Ez pedig még csak most fog elkezdődni. Persze, annak már cseppet sem örülök, amikor egy auror azonnal le akarja tartóztatni a húgomat. Remek, egy jogi csata még hiányzott mára. Bár észreveszem Camilla kétségbeesett tekintetét, és bólintok még felé egy aprót, hogy ne aggódjon, majd intézkedem, de ez mellett is remélem, hogy ha másból nem, akkor a mostani esetből tanulni fog. Összeszedi magát, és változtat az életén. Úgy 180 fokban. Én pedig a Nicknek magyarázó auror mellé lépek. A hangom teljesen nyugodt, és semmiféle érzelem nem olvasható le az arcomról. - Paulo DiNardi vagyok. - mutatkozom be előbb a férfinak, majd sorolom fel az általam jogosnak vélt sérelmeket. - Először is a húgom, Camilla DiNardi még kiskorú, így nem tarthatják fogva, legfeljebb ideiglenes háziőrizetben. Másodszor nem hallgathatják ki a felnőtt képviselője jelenléte nélkül. Ez én lennék. Harmadszor ő csak egy megtévesztett, naiv áldozat, akit Imperio hatása alatt kényszerítettek, hogy akarata ellen cselekdjen. Ezen felül a húgomnak jogában áll, hogy szembesítsék a vádlójával. Ezzel a Jeremy Slow-val, akinek jelenleg csak a szava áll, a húgoméval szemben. Ön is láthatja, hogy ez igen kevés, hogy fogva tartsák a testvérem, így szeretném mielőbb hazavinni. Jelenleg szörnyen megviselt lelki állapotban lehet szegény. - nem tudom mennyi értelme van még, hogy ezt a szerencsétlent győzködjem. Végül úgyis az auror parancsnokságra követem a testvérem. Biztosan nem engedem neki, hogy bármi meggondolatlant mondjon, ráadásul el kell intéznem, hogy legalább szabadlábon védekezhessen. Legrosszabb esetben is háziőrizetben. Ami pedig a következő lépéseket illeti, ha kell bevonom apámat, és az egész ügyvédi irodát is. Bár nem szívesen ragadtatnám magam eddig. Ha apámmal kell szembe néznem, hogy hagyhattam ennyire elfajulni a dolgokat, az cseppet sem lesz kellemes. Ő viszont nem az az ember, aki ne tudná elintézni, hogy Camilla különösebb következmények nélkül jöjjön ki ebből a kulimászból. Mint mindig... ez az egyetlen, amiben jelenleg reménykedhetünk...
//Köszönöm szépen a játékot! Szerintem nagyon érdekes, és helyenként vicces volt a testcserésdi. És bocsánat a kései zárózáróért! //
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Szer. 9 Nov. - 17:32
Végre valahára a saját testemben vagyok, és többé kevésbé egészen értelmes állapotban, úgyhogy próbálok feltápászkodni. Semmi nyoma a szellenlétnek, úgyhogy ez valami furcsa nekromancia lehetett, ami így dobálgatta a lelkeket. Összeölelkezünk, amikor meglátom Justice-t, és a furcsa Chris féle csók emlékét próbálom nagyon mélyre ásni, őszintén eltemetni. – Most már jól, köszönöm. Hihetetlen, hogy mit meg nem teszel értem. Érdemes volt ennyit egymásra várni, nem? – Súgom a fülébe, most már egyre jobban érik, hogy ez valami komoly kapcsolat. A többiek is kezdik magukat összeszedni, az aurorok berongyolnak, ezért elengedjük egymást, de csak annyira, hogy Justice-ra tudjak támaszkodni. – Mindegy, most már túléljük. – Azért elfogadom a kéznyújást a kolléga részéről, amolyan jobb később, mint soha stílusban. Elindulunk kifelé, a többiektől most érthető módon nem köszönünk el, bőven elég volt ez mára. – Azért hidd el, nem ennyire vészes a munkánk. Ez most mindenféle szinten extrém volt, de megértem, ha nem ebben akarsz elhelyezkedni. – Látom a győztes arcán, hogy kissé van bukva, hogy ilyen életveszélybe kerülhet. Neki a verseny tényleg csupán a bizonyításról szólt, nem feltétlenül többről. Mindenesetre elvonulunk a dolgunkra, aztán a kihallgatásokra azért bemegyek, hogy segítsek a vallomásommal lezárni az ügyet, a szellemkastélynak pedigaa közelébe se megyek. Ha Justice most egy forró zuhanyra vágyik, akkor azt közösen tegyük, beállok vele alá, úgyis bőven itt az ideje, hogy egy kicsit mélyebben egymásra hangolódjunk. Aligha hiszem, hogy ellenére lenne!
Őszintén szólva, amikor végre újra a saját testemben vagyok nem pont az az első gondolatom, hogy a manóval foglalkozzam, vagy hogy most akkor ki kitől és mit lopott el, bár nekem is abszurd ötletnek tűnik, hogy fontos rúnákat egy diáktól kellene zsákmányolni és nem egy tanártól vagy ilyesmi. Szóval, amikor látom, hogy már nem látom Nick szellemét, akkor bizony nem nagyon teketóriázom, vagy várom be, hogy bárki betoppanjon futólépésre kapcsolok és a magassarkúm nélkül ez még elég könnyen is megy, hogy Nick legyen az első, akit megnézzek, hogy visszatért-e a testébe és hogy milyen állapotban van, hiszen nem egyértelmű, hogy minden oké. Odalent még talán akadnak törött üvegcserepek, de most ezzel se nagyon foglalkozom, a lábamat ráérek később rendbetenni, ha netán belelépnék valamibe, inkább az a lényeg, hogy tudjam Nick életben van. - Jól... jól vagy ugye? Most már jól vagy?! - ha még odalent érem el, ha már félúton, de akkor is az az első, hogy megölelem, csak aztán nyúlok a hóna alá, hogy ha kell akkor segítsek neki és támogassam, amíg felérünk a többiekhez. - A francba is... erről nem volt szó, ugye? - mormogom már talán szinte csak magamnak, hiszen ez az auror meló őszintén szólva nem nekem való, már ebből is látszik. Lehet, hogy megtudok úszni húzós helyzeteket, de azért ezt úgy érzem, hogy kicsit sok volt most, főleg hogy még mindig nem értem pontosan egyáltalán miről is szólt az egész. Azért kellett ennyi embert idecsődíteni, hogy elrabolják Christ? Nem lett volna elég ellopni a nyüves Roxmorts egyik kisutcájából? Egy házimanónak nem okozott volna nagy gondot. Minek kellettek ehhez rúnák, meg bonyolult varázslatok és egy egész komoly csődület. Agyrém! Mindenesetre, ha beszéltünk az aurorokkal nem vágyom másra, mint lelépni innen és venni egy jó forró zuhanyt.
//Köszönöm szépen a mesét. Nem akarnék ide már hosszan írni, mert közben kommentáltunk azt hiszem eleget, maximum ezt hagynám itt: [You must be registered and logged in to see this link.] És így halkan a végére hozzátennék egy kis összefoglalást: Christ akarták elrabolni, külön kihallgatják stb. Paolo húga kvázi főszereplő volt a lopás miatt, ügyvédes dolgok stb. Cody kómába esik. Nick intézi a kihallgatásokat. És... Justice is ott volt, ha nem lett volna se zavart volna sok vizet se a mese szempontjából, se a saját története szempontjából sajnos. :/ És mindezt úgy, hogy én úgy gondolom nem szoktam inaktív részvevő lenni egy mesén, minden helyzethez keresek külön gifet, rengeteget mesélek stb. stb.//
Amikor Cody szelleme a Justice testében rekedt Camillára pillant, az úgy forgatja a szemeit, mintha már maga a kérdés is bosszantaná. - Több könyv - javítja ki végül a srácot. - És igen, sikerült őket elcsórnom a tiltott részlegből - húzza ki magát büszkén, mintha legalábbis ez a teljesítmény annyira, de annyira elismerendő lenne, hogy érmet és kitüntetést vár érte. - Persze, majd Rufus mindjárt hoppanál és engedelmeskedik! - horkantja gúnyosan a manó Paulo parancsa hallatán, bár az iménti sírógörcs még rendesen gyötri, hiába próbál fenyegető lenni, el-el csuklik a hangja - Rufus nem fél a csúnya nézéstől! Rufus kapott már ennél sokkal rosszabbat is! És különben is... Honnan tudhatná Rufus, merre van? Nyilván menti a bőrét, mint a fajtátok többsége általában! - fröcsögi a szavakat, amelyeket elég szokatlan lehet egy házimanó szájából hallani, de hát már az sem egy mindennapi jelenség, hogy egy hozzá hasonló a Testvériséghez szeretne csatlakozni. Az öreg, Cody szavaira azért megfeszül Chris szorításában és érezhető, hogy tényleg szeretne inkább lelépni, de a vasmarok és a búra miatt úgy sem tud mit tenni és úgy tűnik, ezt ő is belátja. Végül csak ingerülten rázná le a válláról Chris kezét amikor az enyhített a fogáson - Elég lesz! - morran rá. A varázslat végrehajtásához, amúgy is el kell engednie Chrisnek, nem úgy, mint Justicenak Rufust, akivel együtt tud mozogni, ha annyira ragaszkodik hozzá. Végül belefognak a pecsét megtörésébe, mindenki összehangolt munkájának köszönhetően pedig a jelek lassan halványulni kezdenek, miközben őket némi rosszullét kerítheti hatalmába. Érzik, ahogy fokozatosan gyengülnek, de kitartanak, a rúna pedig pár perc múltán megroppan és semmivé foszlik, éppen akkor amikor az auroroknak is sikerül végre végső csapást mérniük a kupolára. A káoszos helyzet végre valahára megoldódik és mindenki a saját testébe kerül vissza, épen és egészségesen. A szellemek eltűnnek a többiek köréből. A kupola pedig szikrázó szilánkokként zuhan magába, de mire az ő szintjükre elér, már csak varázslat pernyék maradnak belőle. Elsőnek Nicolas talál vissza önmagához. Az ő dolga viszonylag könnyű, mindenféle különösebb akadály nélkül száll vissza a testébe, hogy végül ismét saját magában mozdulhasson meg, lent a pincében az öreg teste közelében, ami épp ugyanúgy hever, kivérezve, élettelenül, mint ahogy ott hagyták. Érzi, hogy még gyenge és mindene fáj, leginkább a feje és még meglehetősen légiesnek érzi magát, de legalább él és rendbe fog jönni. Nyilván szüksége lesz medimágusokra, de össze tudja szedni magát és megindulhat a többiekhez vissza a portréhoz. A szellem-Codynak ugyan sikerült visszajutnia a fizikai valójába és az öreggel sem kell megküzdenie de érezheti, hogy itt nem csupán szimpla köhögés zajlott le a testében, hanem a méreg más aspektusaival is szembesülnie kell: gyengének érezheti magát, a mozdulatai nem tiszták és mintha minden lélegzetvétel égetné belülről. A mágiája ugyan dolgozik a szervezetén belül, de a folyamatot csupán lassítani képes, hiszen túl sok időt hagytak a bájital számára, innen már nincs visszaút. Rufus pedig kihasználva a pillanatot minden erejével azon van, hogy kitépje magát immár Camilla karjaiból és eltűnhessen, ha csak valakinek nem marad lélekjelenléte, megakadályozni ebben. Közben pedig az aurorok is végre bejutnak, a medimágusokkal együtt és megkezdik az épület átkutatását, a helyszínelést és a sérültek ellátását, vagy aki igényli. Ha Nicolas idő közben sikeresen csatlakozott a többiekhez, a kollégái közül egy régi arc hozzá és Justicehoz lép oda. - McCaine, Miss Simmons, sajnálom hogy eddig tartott. Jól vannak? - a kezét is nyújtja a párosnak. Miközben egy másik auror Camilla elé lép, akinek a csuklóján máris kattan egy bilincs, amely minden mágikus erejét blokkolja. - Camilla diNardi, letartóztatom Önt tiltott mágia használatáért, szándékos károkozásért és másokat veszélyeztető cselekményekért. - darálja ridegen, majd el is vezeti a delikvenst, aki azért még vet egy kétségbeesett pillantást a bátyja irányába, végül megadóan és megsemmisülten követi a férfit. Nic kollégája gondterhelten néz rájuk. - Elfogtunk egy fiút, aki épp menekülni akart a helyszínről. Jeremy Slow. Szerencsére, hű a nevéhez. - mosolyodik el félszegen, de azért ő is érzi, hogy ez nem az a pillanat! Megköszörüli a torkát és helyre teszi a vonásait. - Mr Slow meglehetősen sok vádat hozott fel Miss diNardi ellen és egy Rufus nevű házimanóval szemben. El tudnák mondani, mi történt ameddig próbáltunk bejutni?
Epilógus:
A többiektől is felveszik a vallomásokat, szóval pár óra tortúra vár majd még rájuk a történtek után. Pár nappal később pedig a hivatalos kihallgatást is Nicolas kapja meg, hiszen - mint az eseményekben részt vevő - számára több rálátás nyílik az ügyre. Christ még külön is beidézik pár nap elteltével, hogy kifaggathassák, vajon miért kellett a manó és Jeremy számára, végül felajánlanak számára egy nyomjelet vész esetére, amelyet - ha a fiú elfogad - még aznap el is helyeznek rajta. Camilla ameddig nem tisztázódik a helyzete, rácsok mögé kerül, Paulo pedig intézheti az ügyvédeket, hiszen a hugicájáról ugyan kiderült, hogy Imperio alatt állt egy időre, de nem a kezdetektől így bűnrészes. Az öreget vélhetőleg megemlíti valaki menet közben, de túl sok idő telt el, így a medimágusok sem tudnak már érte mit tenni. Codyt a Szent Mungóba viszik, egy auror vele is vele tart, hogy felvegye a vallomását. Másnap reggelre viszont már kómába zuhan és egy bő másfél hétre nem is tér magához. A kastély nyomozás helyszínévé avanzsál egy időre, minden kétes eredetű holmit elszállítanak a Minisztériumba. Végül az épület magára marad és magányosan árválkodik, akár a Szellemszállás. Állítólag a ház urának vérbefagyott szellemét időnként látni az ablakokon kitekinteni, de ezt a szóbeszédet még egyetlen kísértetvadász sem igazolta!
(Nagyon szépen köszönöm a részvételt )
Általam - utólagosan - kigondolt jutalmak:
- A mesélővel írt hsz 19 volt, vagyis ennyi kört futottunk. Ezt a 19 hozzászólást IC formájában bármelyik karakteretek megkaphatja
+ Szerencse forgandó dobás: 1-es dobás: +2 IC és dobhatsz +20 %-kal képességre VAGY tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra VAGY mágikus adottságra.) 2-es dobás: +4 IC és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra VAGY mágikus adottságra.) 3-as dobás: +4 IC és dobhatsz még egyszer a Szerencse forgandóra. 4-es dobás: Soron kívüli dobás két különböző extrára (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. 5-ös dobás: +3 IC és a karakter teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: +6 IC , és soron kívüli dobás a mágikus adottságra VAGY a familiárisra +10 %-kal. 7-es dobás:+2 IC és két karaktered két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). 8-as dobás: Soron kívüli dobás a karakter két képességére (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: +2 IC és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
A dobást a kockadobások fórumában végezzétek el és a mesén résztvevő karakterrel, de a jutalmat bármelyik karitoknak adhatjátok, ebben nincs kikötés
Vétózni nyugodtan lehet a jutalmat, ez nekem nem hazai pálya
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Szomb. 5 Nov. - 16:05
Christ ilyen állapotban látnom messzemenően szar érzés. Szeretnék, hozzá érni, legalább megszorítani a vállát, de inkább megölelni és biztosítani, hogy semmi baj nem lesz, vagy hogy egyenest kimondhassam vége van. De hitegetni senkit nem akarok, fogalmam sincs hogy a fenében fog zárulni bármi! Ráadásul a fiolára és a testem állapotára vonatkozólag is meglehetősen sokallom az elhangzott kérdéseket… Ami nem kicsit felbosszant. Mármint így füstbe száll a blöff bárminemű ereje. Fogalmam sincs hogy az öreg, hogy fog reagálni és fogalmam sincs kell-e vele csatát vívnom majd a testemért.. és hogy ez mégis hogy a bánatos picsába fog kinézni..? Így csak egy hosszúnak tűnő pillanatig nézek magamra, vagyis az öregre. Aztán Chrisre és végül megcsóválom a fejemet. - Gyengébb mérgekre immunis kéne, hogy legyen, de.. gyakorlat nélkül, valószínűleg épp olyan, mintha bárki más mérgeződött volna meg… Ráadásul nem tudni, hogy mennyire volt erős az a szar. - szusszantok egyet és idegesen harapom össze az állkapcsomat. De nem megyek bele, hogy mennyi minden aggaszt ezzel kapcsolatban. Paulo szavai Danyről azért egy kicsit megakasztanak. És bár Chris voltaképp kiveszi a szót a számból, nekem is van hozzá fűzni valóm, bár kevésbé indulatosan. Az, hogy Paulo ismeri, jelenleg irreleváns. - Tapasztalatból mondom, Dany önszántából biztosan nem nyúlna se kísérleti, se tanulmányi szinten ilyen témához. Szerintem még ha tananyag lenne is inkább elkerülné. Ez legjobb esetben is magas szintű szimbolisztikus anyag. Bár bocs Paola..Paulo.. de az a szöszke tanárnő hírhedten leleményes, hogy… Camilla csak úgy, egy beállt este margójára írva, kárt tudjon okozni a rendszerben. - tárom szét a kezeimet és Camillához fordulva felteszem a kérdést - Külsős könyvekről van szó nem? - de eszemben sincs időt pazarolni további pofázással szóval mindenki elfoglalja a helyét. Chris mellé lépek, ránézek és most azért kiütközhet valamiféle félelem a tekintetemben. Dilemmázok egy sort hogy van-e értelme a kimondott, vagy nem kimondott szavaknak ebben a pillanatban. Nem mintha nem ismerné az én részemet. De nem akarom, hogy búcsúnak tűnjön, szóval… nem mondok végül semmit. Nicolas is becsatlakozik és megkezdjük a vers ismételgetését ameddig a többiek piruetteznek... És imádkozom az ismeretlenhez, hogy tényleg minden helyre kerüljön végre! És ne csak valami ősi rituális ráolvasás legyen a székrekedés ellen!
Kívülről mindig lazának tűnök, afféle bőrdzsekis motoros srácnak, aki tábortűznél gitárt villant az iszogatáshoz... vagy éppen varázslények nyakában lóg, ha akarják, ha nem... Viszont Cody-t szellemként látni, a régi énjével látni és még is sérülten rendesen felborít bennem mindent. Nem csoda, hogy mivel az öreg még mindig nem vett vissza az arcából, én még mindig csavarom hátra a karját, ugyan most inkább savazza Camillát, aki bőven megérdemli, de nem üti meg a mércét amivel elpárologna az ijedtségből és pánikból fakadó dühöm. Chrisként és Pauloként is erősebb vagyok Cody-nál, főleg, ha még kehes is attól, amit rádobtak. Újra megrángatom kicsit, de amikor köhögni kezd egy kicsit elbizonytalanodom, bár annyira nem, hogy el is engedjem. - Nem kéne meggyógyulnia? Mindentől? - nézek egyet, átfordulva a szellem Cody-ra, hiszen ő a profi a kérdésben, ő a gyógyító. Én tényleg azt hittem, hogy van olyan erős, ha valamit benyel, semlegesíti a teste, ha valamilyen végtagot hátrahagy, visszanöveszti, de a köhögés nagyon nem bíztató. - Persze, valószínű, hogy Dany-nek pont testfoglalós meg egész kastélyt lefedős rúnái vannak, nyilvánvalóan az első éves ereklyevadászokat ilyenekre oktatják és olyan könyvet csapnak a hónuk alá, amilyet csak akarnak. Amekkora a képed azt hittem neked kéne az okosnak lenned. - vágok ki magamból egy hisztit, ami amúgy ennek a fancsaliképű pasinak még hihető is, akinek a testét viselem. Amikor fenthordja az orrát akkor is ennyire ütnivaló, mint amilyen fejet most vághatok vele. Mivel bálra jöttünk kicsi az esélye, hogy bezoár követ rázzunk ki a zsebünkből, amennyiben mérgezésnek számít amit Cody teste letüződött, így csak annyi tellik tőlem, hogy miután valamennyit lazult a karcsavargatás már csak a vállán tartom a kezem, hogy eszébe se jusson hirtelen hoppanálni. Mondjuk nem igen gondolom végig, hogy ha az aurorok a gyorsabbak és Nicolas és Cody lelke lényegében elszáll, akkor hiába tartom itt Cody új testét... hiszen... másodszorra feltámadni már biztosan nem fog... de esélytelen, hogy elengedjem, még mindig nagyon összpontosítok rá. Akkor is, ha a fejéből körülbelül a Scooby-doo-s frázis özönlik ki, hogy ha nem lettek volna ezek kotnyeles kölykök. A jó hír az, hogy a VMS-en is megmutathattam, hogy akad bennem ritmusérzék, amikor az egyik fordulót szerénykedés nélkül elvittem a hátamon a csapatnak. Persze közrejátszott Gilly koreografálása, ennyi kreditet azért osztok neki. Szóval, a többiekkel hasonlóan én is beleállok a dologba, bár a varázslóversennyel ellentétben most a legkevésbé sem érzem jól magam és nem lelem örömöm a mozgásban. Justice-hoz hasonlóan, ahogy ő a manóhoz ragaszkodik, én Cody-hoz, csak akkor elengedve, ha nagyon... nagyon muszáj.
Christopher hiába kérdezget, őszintén szólva lövésem sincsen róla, hogy mi lenne a módja az egész lezárásának. A körülmények összejátékából ítélve bármit is tettem, csak a kintiek buzgó munkáját gyorsítottam fel. Bólintok végül, amint belenézek én is a könyvbe, majd Codyra, más lehetőség úgy sincs, hát tegyük így. Többek között én sem tudom, hogy ki az a Jeremy, továbbra is csak azt érzem, hogy valamiről nagyon lemaradtunk. Borzasztó érzés úgy dönteni a sorsomról, hogy teljesen vakon. Ide jöttünk, sodródtunk az árral, ez pedig nekem az életembe kerülhet. Keresem Justice pillantását Camilla testében, és amolyan minden rendben lesz tekintettel bólintok neki. Most nem látom értelmét további szavakra vesztegetni a drága energiát, ezért amikor Paolo kiadja a végső instrukciókat, akkor én magam is elkezdem kántálni a varázsigét, ami valami lezáró, semlegesítő rituálé lehet. Legbelül már csak arra tudok gondolni, hogy jó lenne már, ha együtt lennénk Justice-szal, és tudomisén, elutaznánk valahova. Nem vagyunk ugyan házasok, de valami majdnem nászút igazán ránk férne már ennyi szarság után. A testvéreim most elvileg jól vannak, én is kezdek már magamra találni, hogy valami értelmes életet éljek, erre jön ez a teljes zűrzavar, ami nagyon megakaszt. Mindenesetre remélhetőleg minden helyrejön, hogy visszakerüljünk a régi kerékvágásba, ezt a kastélyt pedig messziről el fogom kerülni a jövőben, az biztos.
Néha gyűlölőm ha igazam van. Lassan pedig ehhez már legilimentornak sem kell lennem. Bár jelenleg nagyon is hiányzik eme képességem. A húgom és a rossz emberismerete fog egyszer megölni. Szó szerint. Hagyta, hogy valami nyomorult kis ficsúr elcsavarja a fejét, és belerángassa ebbe? Fogalmam sincs, hogy mikor és, hogyan sikerült ezt kiviteleznie, főként úgy, hogy még a húgomra állított kémeim se jelentettek semmit az esetről. De meg fogom tudni. Rossz báty lennék, mert kémkedek a saját húgom után? Talán. De ezek után azt hiszem az indokaim elég világosak lehetnek. Mostantól én döntöm el, hogy ki barátkozhat a húgommal, és ki nem. Hogy ki nevezheti magát a vőlegényének azt meg pláne én fogom eldönteni ezek után! Gyűlöl érte, és hisztériázik? Legyen. Túl jutottam a nyáron azon a lelkiismereti válságon, hogy ez álmatlan éjszakákat okozzon. - Hozd ide ezt a Jeremy-t! - utasítom valami félelmetesen hideg hangon a manót, amikor kiejti a nevet. A tekintetem pedig éppen elég vészjósló ahhoz, hogy még legilimencia se nagyon kelljen a kihasznált lány bátyjának mérhetetlen haragja érződjön át a termen. Ámbár alig rezdül meg még az arcizmom is, így elég nehéz lenne kitalálni, hogy pontosan mit tervezek tenni ezzel a Jeremyvel, ha tényleg szembe találom magam vele. Minden esetre Nick, mint felelős auror, ha vissza is kapja a testét, jobban teszi majd, ha nem hagy kettesben a kis pöccsel. És még ez a "vőlegény" örülhet, hogy nem vagyok az apám! - Mond, hogy nem voltál Daniel szobájában, és ezt nem az ő könyveiből ollóztad össze, úgy hogy azt sem tudod mit csinálsz! - villantok egy dühös pillantást ezúttal a húgomra. Daniel ereklyevadász szakon van, és a rúnamágia az egyik specialitása. Sok könyve van, ami ilyesmikkel foglalkozik. Éppen csak ő ezt tanulja az egyetemen, és tudja is, hogy mit csinál. Vagy éppen mit és mért nem csinál, hogy pontosabbak legyünk. Camilla pedig ezt pontosan tudhatja is. Legalábbis eddig azt hittem, hogy van annyi esze, hogy felfogja, nem birizgálunk olyasmit, amihez lövésünk sincsen! Nem véletlen haboztam a gyógyítással is. Mert az egy olyan terület, amihez nekem semmi közöm. A rúnaismeret és Camilla pedig nagyjából olyan közel állnak egymáshoz, mint a nagyfater és az arab terroristák.* Azt hiszem határozottan kezd egy erős migrénes fejfájás megkörnyékezni, ez pedig nyilván nem Chris testének hibája. Végül követem az öreg tekintetét, bár a szavai nyilván a húgomnak szólnak, és már kezdem érteni a problémát. Bár a "kísérleti szerek" cseppet sem biztató kifejezés, most nem érek rá ezzel behatóbban foglalkozni. Majd ha végeztünk, akkor a srác testét megvizsgálják a medimágusok, és kipucolják belőle a cuccot, vagy mit tudom én, hogy működik az ilyesmi. - Oké. Igyekezzünk. Elmondom, hogy mit csinálunk most... - kezdek bele a magyarázatba, és végül megadom a könyv instrukcióit** hangosan, hogy mindenki megértse mit kell tennie, és mikor. A versikét egy másoló bűbájjal gyorsan sokszorsoítom, és mindenkinek adok belőle, egyszerre tudjuk elismételni. - Mindenki kész? - teszem fel a kérdést, hogy biztosra menjek, és ha mindenki bólint, akkor megadom a jelet, hogy egyszerre megtörhessük a kör alakú rajzolatokat, és mindenki vissza találjon a saját testébe. Őszintén remélem, hogy ez sikerülni fog fog. Ugyanakkor félek is, hogy mi van ha nem? De hát már bele fogtunk, és választásunk sincs. Főként mert van két szellemünk is...
//*Említett nagyfatert amcsi ezredesnek képzeltem, aki egész életében terroristák ellen harcolt...
**"Három kör, egy felfelé jobbra átló, egy hosszanti vízszintes mozdulat, a vonal végén pedig ismétlés. Minden vízszintessel odébb fordulnak, ötször elismételve pedig egy teljes kört tesznek meg maguk körül. Az ige pedig egy három soros latin versecske aminek minden mozdulatsorral együtt kell kezdődnie és a pálcavonás végével kell végződnie."//
Tökéletesen egyetértek Chrissel, cseppet sem meglepő módon. Az nem info, hogy valamit meg kell törni, hanem az, hogy pontosan hogyan és eddig ezt az istennek se nyögte ki senki. Nem csoda, ha sürgetjük a dolgokat, hiszen ha közben a kinti auroroknak sikerül bejutni akkor bizony a két szellemalakban ragadt srácnak annyi és azt egyikünk se akarja. Nem csoda hát, hogy sietősen megyek fel, habár jó eséllyel bentről a festmény mögötti szobából nem látok el egészen a nagyterem plafonjáig, de maximum a többiek szólnak. - Persze, hallunk is, tökéletesen. - sorolok be Nick mellé, a manót nem engedve továbbra sem. Kitartóan igyekszem sodródni az árral, mert őszintén szólva nem igazán tudom ki az a Jeremy, de az már egyértelmű, hogy ezek itt baromira elszúrtak valamit és ha ez a Camille nem az én testemben lenne, akkor most legszívesebben odamennék hozzá, hogy lekeverjek neki minimum egy pofont, hogy ekkora idióta volt ezek szerint. Mindenesetre követem az instrukciókat, ha megvan ennek a lánynak a pálcája és a zavaros rúnák feloldásához azt teszem, amit Paolo mond. Persze a manót elengedem, ha mindkét kezem kell a körbejárkálásghoz és a pálcamozdulatokhoz, de csak akkor.
Justice szigora célba ér és a manó nyöszörögve, reszketve adja meg mindazt, amire a lány utasítja. Az arcáról kövér könnycseppek peregnek alá, de széttárja a kezeit és a portré is felnyílik, akár egy széf ajtaja. Nick szellemként ott lebeg a portré mögötti fülkében és a falat tapogatja. Rufus Paulo kérdésére szipogva és kényszeredetten böki ki: - Jeremy. A vőlegénye. - mutat itt Camillára aki inkább úgy tesz mintha jelen se lenne. Nicolas, amikor enged a csábításnak és hozzáér a mintához, az felfénylik és egy furcsa hullám söpör végig mindenen. Senkit sem taszít meg, vagy dönt le a lábáról, Nocolas érintésének köszönhetően azonban a kastélyt és a búrát behálózó rúnamintázat mindenki előtt felfedi magát. Bárki láthatja. Ez azt jelenti, hogy az aurorok odakintről megkezdhetik a láthatóvá vált jelek feltörését. Tehát szorít az idejük, vagyis a szellemkék ideje. Mindeközben Camilla Justice bőrében csodálkozva végig a megjelenő rúnákon és valami mintha eszébe jutna. - Francba! Ez az a minta amit abból a könyvből kitéptem! - simítgatja az állát csücsörítve és nagyon erőlteti magát, hogy össze rakja fejben a történteket, amelyek itt és most eszébe jutottak. - Vagyis... több könyvből. Fúú, anyám! Durva egy este volt! - az ujjain áll neki számolgatni, amiből arra lehet következtetni, hogy egy egész montázst rakott össze ki tudja hány kötetből. - De.. De Rufus megmondta hogy melyik könyvből hozza el a rajzolatot Jeremy!! Neked adta a feladatot?! - visítja a manó először elvörösödő arccal, dülledő szemekkel és még hadonászni is elkezd kicsiny ökleivel. Justicenak erősen kell tartania, vagy lefognia, ha nem akarja hogy kivergődje magát a kezei közül. Dühödten visongva csapkodja a saját halántékát és közben kínkeserves zokogásba kezd. Valószínűleg most esett le neki, kikkel is szövetkezett. Az öreg Cody testében elsápadva szemléli a búrát összetartó köröket, amikre ha a többiek is ránéznek nem nehéz kitalálni, hogy valóban egy összevissza tákolt valami az egész. - Te idióta csitri! - förmed Camillára indulatosan. - Ott van minden bajunk forrása! - mutat ezúttal a nagyterem mennyezetén virító körre, ami tökéletesen megegyezik a csuklójukon lévővel, csak ez hatalmas méretben terpeszkedik ott és épp úgy hiányzik már belőle az a néhány vonás, amit eddig sikerült megtörniük. De több dühöngésre már nem futja az erejéből, mert egy újabb köhögés rázza meg. - Csak a figyelmét akartam elvonni! - újabb köhögés - kísérleti szerek. - vakkantja és megtörli a szája szélét. Codynak már csak bólint.
amiket Chris kiérezhet, kihallhat:
Chris leginkább bosszúságot hallhat ki és némi dühöt. Szidalmakat, hogy ha nem lett volna ez a pár nyomorult kölyök, még mindig nagyobb esélye lett volna bármire. Nem hiszi el, hogy Cody meg fogja tudni gyógyítani, hiszen nem ismer és nem is hallott olyanról, hogy valaki képes legyen a feltámasztásra. Ugyanakkor a félelem is ott motoszkál benne. És az, hogy valójában lehet ezzel a testtel se nyert semmit, hiszen amit hozzá vágott, lehet épp most mérgezi meg a tüdejét meg kitudja mijét még.
Nicolas is hallhatta azt a részt, hogy élőknek és holtaknak együtt kell dolgoznia, a fő rúnát pedig láthatja meginogni. A kollégái akik mit sem sejtenek a bent rekedtek feltételeiről bizony megkezdték a bontást, Paulo pedig megoszthatja a többiekkel a pálcamozdulatokat és a többi instrukciót. Chris rá hibázott. Majdnem esőtánc.
az instrukciók:
Három kör, egy felfelé jobbra átló, egy hosszanti vízszintes mozdulat, a vonal végén pedig ismétlés. Minden vízszintessel odébb fordulnak, ötször elismételve pedig egy teljes kört tesznek meg maguk körül. Az ige pedig egy három soros latin versecske aminek minden mozdulatsorral együtt kell kezdődnie és a pálcavonás végével kell végződnie.
Camilla Justice testébe, Justice Camilláéba Cody az öreg testébe került volna, de mivel annak kampec, megy bandázni Nicolasszal Paulo Chris testébe, Chris Paulóéba Az öreg Cody testébe
Határidő: 2022.11.03. Mesélői hsz.: 2022.11.04.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Hétf. 31 Okt. - 19:20
Azért jó, hogy nem a tarkómon köt ki a szemöldököm arra amit Rufus kimond két nyivákolás közben. Christ csak senki ne vegye belépő kártyának semmihez!! A gondolatra egy jóadag indulat bennem is felgyűlik, de így is annyira feszült a hangulat és annyi minden van amire valószínűleg oda kéne figyelnünk, hogy csak egyszerűen össze harapom az állkapcsom és lenyelem a “mérgem”. Annál is inkább mert Justice és Chris mindenki helyett is ki van akadva. Úgy érzem ők a fenyítőbrigád jelenleg a képletben. És bár eddig nem ismertem Chris-nek ezt az oldalát és bevallom örülök, hogy nem én vagyok az öreg helyében. De azt hiszem, az indulatai leginkább aggodalomból fakadnak, hogy végül valami balul fog elsülni. Hiszen a kezdeti vicces helyzetek után ez a mostani meglehetősen kétségbeejtő és… voltaképp tragikus. És bár eddig nagyon nagyon igyekeztem ignorálni a helyzet súlyát, hogy megtudjam őrizni a “szellemi jelenlétem”. Most mégis sokkolva szakad a nyakamba. De aztán csak megrázom magamat. Nem most kéne az időt elbaszni azzal, hogy ezek kattogok. Szeretnék cselekvőképes mentális állapotban maradni.. Még akkor is ha ennek szellemként semmi értelme nincs.. Nem emlékszem milyen volt lemondani az életemről, Chrisről, a barátaimról és mindenről… és nem most ezekben a percekben szeretném bepótolni mindenestül. Ha már egyszer vissza rángattak az életbe.. Akkor nem fogom csak úgy feladni! Azért ahogy a fiolára terelődik a szó meg az öreg köhécsel, hátra pillantok még a tekintetemmel keresve az üvegcsét, hátha kiszúrom, de közben érzem én is a vonzást ahogy Nick úgyhogy a többiekkel tartok. A fiolával kapcsolatban nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de van egy olyan sejtésem, hogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy az öreg engem szállt meg.. A portréhoz érve, ha ellent tudok tartani a vonzzásnak, nem megyek Nick után, hanem a könyvbe lesek bele én is már, hogy láthassam az igézet szövegét. - Ha jól sejtem az lenne a logikus felállás, hogy mi kántálunk Nicolassal, ti pedig a pálcamozdulatokat ismétlitek. Igaz? - nézek itt a második testem bitorlójára a válaszért.
Legidősebb lányként azért Seraphine-nak is lehetne a McCaine-ház úrnője címhez egy-két szava, de talán ezzel is majd ösztökélve lesz arra, hogy ellovagoljon a naplementébe az élete szerelmével, ki tudja... Ám a kitekintésről csak ennyit.
Egyáltalán nem érdekel az öreg válasza jelenleg, hiszen ott lebeg mellettünk Cody, az igazi Cody, és még sem olyan, mint ahogy a VMS-ről az emlékeimben élt, a vonalak a testén, az fakósága olyan élénken ébreszti fel bennem, hogy már egyszer meggyászoltam, hogy a teljes kiakadás szélére kerget. - Megdobtad egy fiolával és belekerültél a testébe, tizes skálán mennyire nézel hülyének, hogy azt hiszed elhiszem, hogy semmihez sincsen semmi közöd? - tolom vissza a képébe és nem, egyáltalán nem engedem el. Még akkor sem, amikor Cody jeges érintése átsiklik a vállamon, bár látszik rajtam, hogy összerezzenek és érzem, ahogy a pihék felállnak a tarkómon. Erősebb vagyok, mint Cody, így biztos, hogy nem tud az akaratomon kívül kikerülni a karmaimból, engem meg nagyon nem győzött meg. Nem vagyok teljesen tulok, nem rázom tovább, de nagyon nehéz a tényeges feladatra koncentrálnom. A nagy képét viszont nem fogom csak úgy lenyelni, én nem vagyok auror és nem is lett az ég világon semmi baja, nem kezdtem el fojtogatni. Egy kicsit azért furcsa érzés a saját hangomon hallani a hideg parancsokat, ha nem lenne elég szar a helyzet, még emiatt is kicsit kiver a víz. Ha Paulo fel is oldotta az átkot, én akkor sem adok neki esélyt, hogy megrázza magát és felpeckelje az orrát, szó szerint mellette maradok az egyik válláról és karjáról lényegében le se véve a kezem, mintha készen állnék hátracsavarni. Nem vagyok a legjobb a parancsok követésében, ha az olyan embertől jön, aki már kihúzta a gyufát és egyáltalán nem szimpi. Az a testvér pár akárhonnan is jött, vissza is mehetne egy könnycseppet se ejtenék. Egy kicsit összenézek Justice-szal, olyanok vagyunk, mint két nagyon megkeseredett börtönőr, de hát mindenki közül most mi kerültünk a leghasonlóbb helyzetbe. És persze Nicolas és Cody, hiszen mind a ketten szellemek. Nicolas, Justice és csatolt árúként Rufus megindulnak felfelé, amit Cody is támogat, én pedig végigkövetem a tekintetemmel, ahogy eltávolodik, nyelve egyet. Le tudom olvasni, hogy mit tátog nekem és szeretném is elhinni, de újra belém csap, hogy a lélek, amit látok, határozottan sérültnek tűnik és egészségtelennek. Kapaszkodjak a testébe, ami már amúgy is a második, vagy tartsak a lelkével? Végül úgy látom, hogy Paulo lényegében menet közben akar olvasni, szóval a megszállott Cody test 2.0. karjánál fogva, vezetve indul meg mindenki, csak mi utolsóként. - Fantasztikus, hogy mennyi szóval lehet semmit mondani. Törjük meg együtt. Varázsige? Mozdulat? Törzsi tánc? Csattintsuk össze a sarkunkat? Kaparjuk le körömmel? Mit kell csinálni? - sorolom a kérdést, hiszen én gyakorlati gyerek vagyok, nekem ne azt mondják, hogy meg kell törni egy rúnát, hanem azt, hogy HOGYAN kell megtörni. Ne azt, hogy egyszerre kell csinálni, hanem azt, hogy MIT kell egyszerre csinálni. Egyértelmű a tekintetemen, hogy a türelmetlenség és a feszültség az érzelmeimből fakad, pedig amúgy hihetetlenül laza, nyílt srác hírében állok. Amennyiben egyébként visszavesz az arcából a "házigazdánk" és hasznos választ ad az üvegcséről és az egész helyzet megoldásáról, elengedem a karját, de egyértelműen figyelem minden mozdulatát, arra számítva, hogy nem volt teljesen őszinte egyik kijelentése sem. Mondjuk... tudtomon kívül talán még jobban figyelem a férfit nem csak kívülről... de belülről is...
// Paulo képessége: Legilimentor II. Habár a legtöbb része a leírásnak passzívnak tűnik, de azért kiemelem ami aktívabb és most fontos.
I. Képes érzékelni, ha láthatatlan személy/lény van vele egy légtérben, de nem tud irányt meghatározni, csak tudja, hogyvan ott valaki más is. Ezáltal azt is érzi, ha valaki figyeli/követi őt. Érzékeli mások hangulatát, nem azt, ami az arcukra van írva, hanem, amit valóban éreznek, szomorúságot pl. a mosoly mögött. Ha tudatosan fejeleszti a képességet, akkor jóval pontosabban tudja meghatározni ezeket az érzéseket. Ezáltal erősebb a beleérző képessége, empátiája, mint egy átlag embernek. II. Képes meghatározni a láthatatlan személy/lény irányát, hogy merről honnan figyelik. Elkaphat néhány kósza gondolatot, ha rákoncentrál valakire. Nem konkrét gondolatolvasás, inkább csak az erősebb gondolatok részei juthatnak el hozzá. Könnyebben olvas a mimikában, mint egy átlag ember, nehéz átejteni, vagy hazudni neki, hiszen érzi a szavak mögötti valós tartalmat. //
Azért lássuk be, kedves Justice-tól, hogy még ezen az irritáló Camilla-hangon is engem véd. Különös a sors, megannyi zsákutca után nem valami törékeny szépség lesz a kedvesem, hanem egy harcos amazon, akit nem zavar, hogy a gyengébbik nem tekintetében az lenne a megítélése, hogy maradjon szépen csendes, alázatos, ő aztán lazán kiáll értem, beszól bárkinek, ha arról van szó. Igen, egyre jobban érik bennem a gondolat, hogy Justice lehetne a régóta üresen álló McCaine-ház úrnője. Bizonyos mértékben hasonlít Lioneah-re, hiszen mindketten erős személyiségek, de miután a saját hugomat mindig jól kezeltem, Justice kemény jellemén inkább mosolygok még szellem alakban is, nem ütközöm meg rajta. Ez az agilitás igenis kellett ahhoz, hogy megnyerje az akadémiát. Én pedig ki másra fogadtam volna, ha nem egy győztesre? Aki felesleges kanyar után itt lenne az ideje, hogy nekem is beérjen végre a boldogság. Ehhez azonban először vissza kell nyernem a testemet, mert a mostani bál kész tragédia volt, nagyjából mindenről lemaradtam, az egész manós dolgot át sem látom, csak annyi rémli, hogy Chris, mint Grindelwald örököse valahogy fókuszba került. Hirtelen megrezzennek, mert bár nem vagyok élő, a meglepettség erejével hat rám, hogy nem Justice hangját hallom, aohgyan szólongat, hanem Camillát. Megköszörülöm a torkomat, de mivel Cody, a másik szellem is tud beszélni, teszek egy próbát. – És hallotok is? Kérdezem teljesen a saját hangomat, remélhetőleg eljut a tudatukig. Ha igen, akkor ismét intek, bekukkantva az ajtón, falon, ahol azt a furcsa mintázatot látom továbbfejlődni, igaz, itt már nem kékben. – Itt lehet a központja. Vajon meg kell törni? Aktiválni? – Fél füllel azért hallom, hogy még nem végleges ez a test elhagyás, hátha van még remény, hogy élőként távozom innen. Figyelem, ahogyan Justice a manót ráncigálja, közben megérintem a rúnát, de közben azt is figyelem, hogy nincsen-e csapda, bármi, ami aktiválódva a többieket is valami módon bántja.
Érzéketlen bunkó lennék? Szó sincs róla. Olasz vagyok, és mint olyan nagyon is mély érzésű ember. És talán a legempatikusabbak egyike a bolygón, amiről néha nem tudom, hogy áldás vagy átok. Ennek ellenére sem rezdül meg még csak az arcizmom sem Chirs és Justice szavaira. Mintha nem is hallottam volna meg őket. Félre értés ne essék, mindenki másnál jobban tudom, hogy milyen kétségbeejtő érzés lehet azzal szembesülni, és attól rettegni, hogy elveszíthetsz valakit, akit szeretsz. Alig pár hónapja éltem át én magam is. Azt is tudom, hogy milyen idegőrlő és idegtépő ez az egész helyzet. Sőt, ha jól gondolom, és most Chrisnél vannak az én képességeim, akkor ha nagyon rám koncentrálna, akkor talán azt is képes volna kiérezni, hogy nem kevésbé vagyok feldúlt, mint mint Justice, ő, vagy akárki más, aki velünk rekedt ebben a helyzetben. Mert igen is rettegek tőle, hogy a húgomnak köze van ehhez, és nem fogom tudni ezúttal megvédeni, vagy ami rosszabb baja is eshet. Rettegek tőle, hogy Daniel segítsége híján egyedül nem leszek képes feltörni a rúnákat, hogy elrontok valamit, és a szellemeinknek annyi lesz, sosem kerülünk vissza önmagunkba. Csakhogy én nem engedhetem meg magamnak, hogy összeroppanjak, és a legcsekélyebb jelét adjam mindennek. Attól, még a problémáink nem fognak megoldódni. Ráadásul, ha az ellenségeid beláthatnak az érzelmi kétségeid közé, az bármikor a veszted és a szeretteid vesztét okozhatja. Ezt aurorként talán Justicenak is meg kéne tanulnia, és a helyén kezelni. Túl sok érzelmet mutat, ami nem helyén való az ő helyzetében. Bár Chris öreg elleni kitörése sem segít túl sokat, ha őszinték akarunk lenni. Megértem, én tényleg. Legszívesebben magam rángatnám meg a hülye kis manójával együtt. De ez nem túl hasznos, amikor szükségünk van az információkra, amikkel szolgálhat. - Na és kicsoda pontosan Rufus társa, és hol is van most? - pillantok fel a házimanó sipákolására, mintegy közömbösen. Noha azért igyekeztem kiragadni ebből is a lényeget, és igazából már van is egy elméletem. Majd meglátjuk, hogy helyes-e. Mondjuk az tény, hogy itt valamit istenesen elcsesztek, csak még nem tudom pontosan, hogy mit és hogyan, de innen az már csak egy lépés. Az más kérdés, ha engem kérdeztek, akkor ennek az egész emberrablási kísérletnek lehettek volna sokkal egyszerűbb, kockázatmentesebb, és észszerűbb megoldási lehetőségei is. Nem is egy. Bár az is tény, hogy én önszántamból sosem csatlakoznék Grindelwaldhoz és híveihez, és a húgomnak sem engedném ezt meg. - Engedd el, még hasznos lehet. A barátod testében sem kellene túl nagy kárt tenned. Inkább csak tartsd rajta a szemed, hogy ne szökhessen meg. - pillantok fel a saját testemre, akinek a képében Chris szorongatja éppen Cody testét, és a benne lévő öreget. Nem lenne túl szerencsés Cody testét is gajra vágni. Van elég bajunk jelenleg enélkül is. A kötöző átkot is feloldom, hogy az öreg szabadon mozoghasson, de bízom benne, hogy Chris azért kellően szemmel fogja tartani, és nem engedi hülyeséget csinálni. - Ez sok mindent megmagyaráz. - vonom fel a szemöldököm a kirajzolódó titkos jegyzetekre. Nem jutott eszembe a titkosírás feltörés egy könyvben, amiben amúgy is olvasható leírások vannak. Kellett volna. Azt hiszem nem árt a jövőben csiszolni a titkos írások feltörésére vonatkozó készségeimet. Noha a köhögő rohamra azért gyanakvóan pillantok az öregre. - Mi volt abban a fiolában? - teszem fel a kérdést, és ezúttal az öregnek saját érdeke igazat mondani. - “A magas szintű rúnamágiák egyes csoportjait csakis bizonyos együttes feltételek teljesülése esetén lehetséges megtörni. A tiltott rúnák esetében nem ritka az sem, hogy túlvilági lelkek és élők együttes munkájára van szükség a rajzolat megtöréséhez.” Vannak ábráink, és igézeteink is. Tehát a szellemeinknek, és nekünk egyszerre kell mindent, egy mozdulattal hatástalanítani, ahhoz hogy minden a helyére kerüljön. Igazam van?- olvasom fel a könyv ide vágó részét, miközben már a távozó Justicet, és szellemeket próbálom követni. Bár továbbra is az öregből próbálok infókat nyerni. A feltevéseim ide kevesek lesznek, és messze az öreg a leghasznosabb elem itt most. Még ha a modora miatt kedvem is lenne pofán vágni. Ártatlan tanú? Ja. Annyira, mint amennyire én vagyok az olasz mágiaügyi miniszter. Ami meg Justicet és a szellemeinket illeti, nos mindig ez a kapkodás. Ez fog mindenkit megölni. Azért olvasás és gyaloglás közben jó lenne nem pofára esni, és jó lenne, ha tudatosodna mindenkiben, hogy egyszerre kell együtt működnünk, ha vissza akarjuk ezt csinálni. Így nem kapkodhatunk ész nélkül.
Justice Simmons
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Hétf. 24 Okt. - 12:10
Még a vetődésem előtt azért elég szúrósan nézek Chrisre, miután már új testbe került, még ha szegénynek nem is nekem szólnak közvetlenül a szavai, hanem ő is inkább Paolot nem érti. Úgy tűnik, hogy nem csepegtettek bele túl sok érzelmet, úgyhogy nem csoda, hogy Nick teste mellett a kezét szorongatva kissé sziszegve vetem oda csak Chrisnek. - Ezt ennek az érzéketlen bunkónak mondd! - de a megnevezettel most nem foglalkozom komolyabban, csak félszemmel figyelem, hogy Nick merre suhan el, miközben a manóra vetem magamat, hogy még véletlenül se akarjon megszökni, ha ezzel egyáltalán visszafoghatom. Úgy tűnik a helyzet kezd komikussá válni, amikor Chris ugyanígy cselekszik, csak épp az öreget támadja le Cody testében, vagy legalábbis így sejtem, mert hát ők ketten szellemek jelenleg. Az egész már kezd túlságosan zavaros lenni, nekem meg nincs túl sok lélekjelenlétem ahhoz, hogy megpróbáljam átlátni. A legfontosabb most az, hogy visszahozzuk a két fiút, na persze nekem elsősorban Nick a fontos. - Persze most csak úgy lelélnél... még mit nem! - eszem ágában sincs elengedni a manót. Elég kicsi ahhoz, hogy továbbra is szorongassam, ha kell. Nem úgy megy az, hogy meghalt valaki miatta, ketten nincsenek a testükben és csak úgy lelépne. A dolgoknak következményei vannak! - Nick, látunk téged, mondd, hogy mit látsz és... és nem lesz semmi baj! - ezzel magamat is próbálom nyugtatni Cody szavai után, aki egyébként elég fura, hogy most nem is úgy néz ki, mint eredetileg a teste. Ez a rész még egyelőre nem jut el teljesen a tudatomig és hát nem is a legfontosabb, hogy képes legyek foglalkozni vele. Az érzéketlen tahó foglalkozzon csak a könyvvel, de én továbbra is grabancon ragadva a manót a festményhez igyekszem. Rángatom magammal az ebadtát, ha kell, de el nem engedem. Az öreg is tuti, hogy simán meglépne, ha arról van szó, hiszen ha visszakerül a testébe akkor neki már annyi és ezzel tisztában van. Azt meg nem hagyjuk, hogy leléceljen Cody testében. - Nyisd ki! - förmedek rá a manóra, hogy még azzal se kelljen a figyelmemet elvonni, hogy én magam varázsolok. Eléggé sürgetően ráncigálom és ha kell még oda is sózok egyet neki, hogy igyekezzen miután a szellemek eltűntek a festmény mögött.
Justice sikeresen veti magát a manóra, aki a hirtelen jött új helyzet miatt még nem került teljesen képbe, szóval a fiatal auror terve sikerrel jár. Szerencsésen ott tartja maguk között a manót, aki nagy és rémült tekintetet vetve néz körül a jelenlévőkön. - Ne bántsátok Rufust! - fogja könyörgőre a dolgot, amint realizálja magában, az elhangzott feltételezések, az öreggel kapcsolatban még valóra is válhatnak! És neki bizony semmi kedve sorra kerülni! - Rufus elmond... Mindent elmond! - sipítja. - Rufus nem akart kavarodást! Rufus csak őt akarta! - zihálja kétségbeesetten és mutat azonnal Chris testére, akiben ezúttal Paulo foglal helyet. - Rufus és a társa csatlakozni szerettek volna a Testvériséghez és úgy gondoltuk ő jó beléptető lehetett volna! - szökken ki néhány kövér könnycsepp a szeme sarkából. - Rufus jó manó, senkit se akart bántani. Rufus szolgálni akart! Őt. - itt egyértelműen Grindelwaldra céloz. - Rufus elmegy, nem hoz rátok bajt, soha többé vissza se jön - esküdözik riadtan és egyelőre ugyan őszintének hatnak a szavai, a fene se tudja, mi is zajlik pontosan a fejében. Paulonak sikerül a saját kezébe röptetnie a pálcáját és létre tudja hozni a kötöző ártást. Chris közben letarolja Cody testét, az öreg pedig így falnak zuhan háttal. Megrángathatja. - Szerinted ezt én akartam? - vicsorogja válaszként Cody szellemének, úgy az egész mondandójára, de kap is rajta és máris vissza tér a dirigálós önmagához. - Te pedig eressz el! Tanú vagyok. Ártatlan mint hallhattad! - sziszegi egyenesen Chris képébe, szinte fenyegetően. De amennyiben mindenki úgy dönt és hajlandó volt elereszteni, kihúzva porolja le magát, rosszalló tekintettel méregetve a társaságot, de azért megakad a tekintete a saját arccal előre borult testén is amire azért enyhülés látszik rajta. Megrázza magát és oda sorol Paulo mellé, Chris testéhez. Aki vélhetőleg könyvvel és pálcákkal van már felszerelkezve. - Mond, te fiú, nem tudsz olvasni? - vet rá egy szánakozással vegyes lenéző pillantást, végül a lap legaljára bök Cody ujjaival. - Ott keresd a választ, te semmirekellő! - az ujja nyomán pedig mintha valami elkezdene kirajzolódni a lapon. De ekkor az öregre rátör egy enyhe köhögés, mintha port nyelt volna. Nick könnyűnek érezheti magát és úgy tud suhanni előre szellem alakban, mintha semmi sem állhatna az útjába. Szó szerint, mert ami mégis, azon átsiklik. Különös vonzást érezhet, mint mikor hoppanál, de ez mégsem olyan erőteljes, ha akar ellen tud neki állni könnyedén. Ha viszont követi, a vonzás a hatalmas portré festményig tart. Ott viszont olyan érzése lehet, mintha a portré mögött folyamatosan hívná, csalogatná őt valami. Ha besiklik a kép mögé, egy kis fülketermet találhat, a falán felfestve pedig megpillanthatja a kastélyt lefedő mintázat hatalmas fő pecsétjét. Amely a kékes vonalakhoz képest, amiket eddig követett, ez zöldes-vöröses fényben izzik. Mintha különálló elem lenne, mégis a nagy egész része. Ő pedig érezheti a késztetést, hogy legalább megérintse a mintázatot. Pontosan ugyanez az érzés lesz úrrá Codyn is, aki szintén szellem alakban kénytelen jelenleg létezni, akármerre van épp.
Lábjegyzet Paulonak:
A könyv alján olvashatóan rajzolódik ki, ami eddig rejtve volt: “A magas szintű rúnamágiák egyes csoportjait csakis bizonyos együttes feltételek teljesülése esetén lehetséges megtörni. A tiltott rúnák esetében nem ritka az sem, hogy túlvilági lelkek és élők együttes munkájára van szükség a rajzolat megtöréséhez.” és találhat pár ábrát, ami pálcamozdulatokat mutat és egy három soros versszerű igézetet.
Camilla Justice testébe, Justice Camilláéba Cody az öreg testébe került volna, de mivel annak kampec, megy bandázni Nicolasszal Paulo Chris testébe, Chris Paulóéba Az öreg Cody testébe
Határidő: 2022.10.29. Mesélői hsz.: 2022.10.30.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Szomb. 22 Okt. - 19:59
Justice kifakadása Chris testében és Chris furcsa reakciósora felismerésre késztet a helyzettel kapcsolatban és bár Paulo jó, hogy foglalkozik a rúnatörögetéssel, de annyira gépiesen rá van állva, és ahogy lekezeli vélhetőleg Justice-ot, az meglehetősen arcon csap. Volt bennem egy naiv remény azzal kapcsolatban, hogy legalább egymásnak képesek leszünk a szövetségesei lenni.. Most viszont meglehetősen elszabadulni látszanak az indulatok, arról nem is beszélve, hogy Nicolas.. megjelenik itt közöttünk! És a manó szavai Camillaból egy kissé aggasztóan hatnak… Már épp felszólalnék, Justice-ot megnyugtatni, hogy ha helyre kerülünk végre, akkor azért mégsem akkora baj, hogy Paulo minden mást leszar.. persze az empátia hiánya így is meghág, de… legalább annál hamarabb tudnék segíteni és ha a testcserebere nem vett ki belőlem annyit, akkor az újraélesztés nem lesz gond.. egyik esetben sem.. Az más kérdés, hogy én tisztában vagyok vele, hogy ára lesz, de azzal nekem kell elszámolnom már nem nekik. De egyetlen nyugtató szó sem jön ki a torkomon, mert ekkor ismét történik egy újabb testcsere.. És én Nicolas mellett találom magamat akire azért egy pillanatig csak pislogok. Majd Paulo kérdésére már végig is nézek magamon. Majd a testemen, magammal szemben és mivel az öreg a testemnek vágta neki a fiolát, így kibukik belőlem egy örömtelen “Hah!” aztán kissé rezignáltan megjegyzem - Ha most nem ebben a helyzetben lennénk.. biztosan azt mondanám, hogy a Karma egy kurva, öregem!… - de Chris kétségbeesését, bármilyen testben van is megismerem és össze is nézek vele _Pauloval_ egy hosszúnak tűnő pillanatra. Ugyanaz a kutyaszemű, punk suhanc néz vissza rá, aki voltam. Csak hogy… annyi különbséggel, mintha ezüstös hegek is lennének rajtam itt-ott. Mintha valaki tényleg “össze fércelt” volna. Chris ismeri annyira a képességemet, hogy tisztában legyen mindazzal ami fizikálisan Paulo száját hagyja el. A kérdésére pedig a szívem szakad meg és próbálom vissza idézni és össze rakni azokat ami infók eljutottak hozzám is. Amikor viszont a testemnek esik neki én is mozdulok és bár átmegy nyomokban a mozdulat a vállán, amire vissza is húzom a kezemet, mindentől függetlenül megszólalok- Chris.. Justice.. - itt azért arrafelé fordulok amerre sejtem a lányt. - Nem lesz semmi baj! Rufus azt mondta, ameddig a pajzs aktív, addig mi sem megyünk sehova. Addig… minden vissza vonható. Neki pedig nem érdeke megtörni.. hiszen odakint.. aurorok cirkálnak. Ha jól láttuk nem? - azért próbálok Justice-tól megerősítést nyerni - Camilla azt mondta, hogy van valami a portré mögött, talán érdemes lenne megnézni. A földön pedig rúnaminták vannak. Nick ugye azokat követed? - szólok utána, egy kicsit próbálom össze fogni a csapatot, hiszen mindneki meg van ijedve.. Ami alól én sem vagyok kivétel, de pulzus híján mondhatom hogy én legalább élem a csapat szellemet… - Menjünk Nick után!… - tudom, hogy ezzel hátra hagyjuk az öregnek és Nicknek a testét, de talán megtaláljuk a megoldást is és végre… végre tényleg mindneki biztonságban lehet. - Paulo, engedd el az öreget és keressétek a könyvben a megoldást vagy bánom is én! De ezúttal vissza kell kerülnie mindnekinek a helyére! - a testem felé fordulok és a legkevésbé tiszteletteljes hangon jegyzem meg. - Minden tisztelettel.. de a saját idejét vesztegeti, ha minden körrel valaki mást lök csak ki. Akármi is történt itt.. Maga tanú. Szóval ne aggódjon vissza lesz hozva! - automatikusan mozdulok, hogy megpaskoljam a testem arcát, de hát.. így annyira nem hatásos.. Fújtatok és nincs más hátra, mint előre Nick után menni. Amennyiben valóban mindenki elindul Chris mellé _vagyis Paulo mellé_ sorolok a karjára teszem.. tenném a kezemet.. - Nem hagylak itt.. - formálom a szavakat hang nélkül.
Nagyban törölgetem a nyelvemet amikor találkozik a tekintetem a fúriaként förmedő önmagammal és elkezdek tátogni, mint hal a szatyorban, kifogásokat keresve, de az istenért se jut eszembe semmi. - Jó... de ha egyszer undi... és már úgy se... - hallgatok el, de nincs az az isten, hogy a sokkot kapott Justice-nak én mondjam ki, hogy már úgy se látta, mert már lehunyta a szemét és a sérülésektől... vélhetően el is távozott... és egyelőre kicsit ködös, hogy ha a test meghal, akkor a lélekkel mi lesz. Ha még csak ez lenne ködös... Megrökönyödve bámulok le, amikor Paulo próbálja gyógyítani, Justice pedig lehajol mellé pulzust nézni, de újra begyorsulnak az események és mire odafordulhatnék vélhetően Cody-hoz, aki Camilla testével érkezik, addigra az öreg, aki kiolvadt az immobilusból újra akciózik.
Bumm-psss és már is új testben vagyok. Hirtelen Camilla mellett állok, vagy lefogom, nem is tudom, azaz ismét Justice mellett, hiszen eddig Nicolas közelében voltunk mind a ketten, most pedig a bejárathoz kerültünk. - Most... most komolyan? Most kell egymás torkának ugrani? - szólalok meg, bár akkor, amikor Paulo hideg bunkósággal kezeli Justice-t, nem akkor, amikor a lány fakad ki. Lényegében végignézte a szerelme halálát miközben ez a tahó csak a "feladattal" törődött. Az csak grátisz a helyzetben, hogy szépen lassan a szőke fejemmel - ami jelenleg barna - észreveszem Nicolas szellemét és mellette... mellette Cody-t, az eredeti Cody-t, amilyennek megismertem, ahogy először beleszerettem, mantráztam én akármit idiótaként, hogy mennyire biztos, hogy hetero vagyok. Olyan szinten hideg zuhanyként ér szellemként látni, úgy, hogy egyszer már elveszítettem, meggyászoltam, hogy földbe gyökerezett lábakkal, teljesen lefagyva bámulom csak. - Cody? Nem hiszem el... és ha a saját testedbe kerültél volna vissza mindenkit percek alatt helyreteszel, sőt, a holtat is meg tudod gyógyítani, így meg... most a franc lesz? Ugye nem fogtok tovább lépni? Ugye nem fogsz elmenni? Újra? - bukik ki belőlem a kétségbeesett, talán kicsit túldramatizáló kisfiú, de akárhány testcserélős ellenfelünk is volt, akkor se tudom félvállról venni, hogy ott lebegnek kicsit áttetszőn, bár valamivel még mindig "életteltelibben", mint a Roxfort szürke szellemei. Szerencsére nem kell nagyon sokáig gondolkoznom azon, hogy hol lehet az öreg, mert Cody testnélkül maradt és hozzá lett hozzávágva az üvegcse, ezért amikor magamratalálok annyira, hogy mozdulni bírjak egy nagy hörgéssel előre vetődök, hogy letaroljam az ál-Cody-t. - Add vissza a testét? Hallod? Meg tudna menteni akárkit... mindenkit, téged is! - rázom meg a vállainál fogva, de persze ténylegesen ártani nem akarok neki, hiszen Cody testéről beszélünk. Látszik a fejemen a kétségbeesés és az is, hogy úgy igazából azt, hogy mi mást tehetnék, nem tudom. Csak azt, hogy nem akarom Cody-t szellemként látni, nem akarom újra elveszíteni, és a fejem még a lehetőségétől is úgy hasogat, a szemem úgy ég, hogy a megindultságtól még a hangom is megbicsaklik.
A csók után pár pillanatig nem is hallok semmit, így a méltatlankodó Christ sem Justice testében, ugyanis én kiszállok az öreg testőből, s nem találok máshova. Felveszek valami fura lebegő, áttetsző alkatot, amin csak sóhajtani tudok, hiszen úgy fest, itt a vége, mehetek a szüleim után. Talán érdemben elbúcsúzni sem tudok Justice-tól. Annyi halálközeli élmény után ilyen nevetséges módon ér a vég, ezen még kiakadni sem tudok. Viszont valamiért még itt vagyok, ezért első körben meg sem akarok szólalni, nehogy elillanjon az érzés, ami még ide köt. Csupán vetek egy futó pillantást az idegen szellemre, elsőre az ugrik be róla, hogy valami kalauz lehet, aki majd átvisz a túlvilágra, viszont a manó a lány testben nagyon sikoltozik, én pedig nem is tudom, hogy miről beszél. A nagy döglődés közepette ugyanis lemaradhattam az egész történetről, könyvről, rúnáról. Ennyit erről hogy az egyik legjobb auror voltam a szakmában, Shanna most biztosan fogná a fejét, hogy ilyen vég is juthat. Azért felismerem Justice stílusát még az új testben is, ezért amikor észreveszem azt a különös mintázatot, akkor felé rebbenek, s a rúnák felé lendítem szellemkaromat, hátha megérti, hogy vezet a minta. Ha Justice nem látná, akkor én magam indulok el arrafelé, hátha most látnak ebben az alakomban, és teszem azt követnek. Nyilván én nem tudom megtörni, vagy aktiválni, de mivel mindenből kimaradtam, ezen már nem is idegeskedek, felesleges lenne. Viszont az feltűnik, hogy a testemet nézik, hátha még valahogy visszajuthatok, de jó eséllyel a megoldás az még várat magára.
Vajon mikor siklottak ennyire félre a dolgok? De tényleg. Csak egy békés, pezsgő iszogatós kis estét szerettem volna. Semmi extra felhajtás. Most pedig itt állok a lehető legnagyobb káosz kellős közepén. El tudjátok képzelni milyen ez egy olyan embernek, aki a rendszerező mániájáról, és precizitásáról híres? Pontosan. Felér egy instant agyérgörccsel. Főként, hogy lassan kezdem azt érezni, hogy én vagyok itt az egyetlen értelmes, józanul, és higgadtan gondolkodó ember. Ha ilyen az összes auror, mint ez a kettő, akkor nem csoda, hogy bajban az egész britt varázsló társadalom, és szabadon csellenghet mindenféle őrült házimanó, random testcseréset játszani. Minden esetre igyekszem uralmam alá hajtani a káoszt. Bár az a csók jelenet eléggé khhhmmm... ugorjunk is. Megpróbálkozom én a gyógyítással, bár a sürgetés nem éppen segít. Tényleg mindent megteszek, de vajon hányszor kell még leszögeznem, hogy nem értek ehhez, és tulajdonképpen fogalmam sincsen mit is kéne csinálnom? Guido Rossi, vagy az emlegetett sztár gyógyító, akinek a testébe kerültem tudná, hogy mit kell tenni, de jelenleg egyikük sem áll rendelkezésre. Csoda hát, hogy nem tudok csodát tenni? Egyszer csak azonban megjelenik a testem, aki egy mozdulattal juttatja hozzám vissza a pálcám, és fogja le Camilla testét. Végre valaki hajlandó csinálni is valami értelmeset! Mert úgy fest eddig teljességgel hiába mondtam úgy bármit is. Viszont a jó öreg pálcámmal felszerelkezve végre neki állhatok az eredeti tervemnek. Bár az sem jár teljes sikerrel. Főleg, hogy sikerül letüdőzni valami szart, amitől köhögök egy sort. Hirtelen azt sem tudom honnan jött a támadás. De mivel a köhögés nem tart szerencsére sokáig folytatom a rúnáimmal való foglalkozást. Aztán pedig... nos, fenébe! Most az egyszer nem hoztam magammal Danielt és Guidot, és most kellenének a leginkább! De már ezen sem marad időm bosszankodni, mert mire fenézek már megint másik testben vagyok, és nem a sajátomban, mint számítottam rá. Óriási! Elromolhat még valami? Hát persze, hogy el. Rosszabb mindig lehet. Justice kirohanása pedig csak a türelmem teszi próbára, de haszna nincs. - Talán, ha értelmetlen nyavalygás helyett figyeltél volna kicsit másra is, például arra, amit mondanak neked, akkor mostanra már rég mindenki önmaga lenne épen és egészségesen. - szúrok egyet hűvösen feltehetően Justice újabb értelmetlen és felesleges agonizáló hisztijére, ami nem visz minket előre. - Elég. Kezdjük elölről, higgadtan, és racionálisan lépésről-lépésre. Valahogy mindenkit visszapakolunk a saját testébe, a szellemeinket is. Állj... Te meg ki vagy, hogy kerülsz ide és mik szándékaid? - pillantok fel most a szellemeskedő Codyra. Hiszen a teste másképp néz ki, ezért őt nem feltétlen kötöm össze vele, Nicolas szellemével ellentétben. Közben, azért emlékezve, hogy a kezemben volt a saját pálcám, most egy sima kézberöptetést igyekszem elvégezni, és ha meg tudom szerezni a Cody testében lévő öregtől, akkor még megküldöm egy sima kötöző átokkal, hogy mozogni és menekülni ne tudjon, de beszélni azért igen. Már ha nem használta ki a pillanatnyi káoszt a lelépésre a pálcámmal együtt. - Rufus azt mondta, hogy ha megtörjük a pajzsot, akkor a szellemeinknek huss. De mi nem is akarjuk megtörni a pajzsot. Egyelőre. Hogyan kössünk mindenkit hozzá a saját testéhez? Első lépésként. - teszem fel a kérdést az öregnek, ha sikerült körünkben tartani, miközben elkezdem lapozgatni a megszerzett könyvet. Látszólag a lehető legnagyobb higgadtsággal, mint akinek semmi sem sürgős. Ha az öreg lelépett, akkor viszont simán csak a könyvet lapozgatom a válasz után kutatva, és a rúna további feltörésének biztonságos módját keresve, hogy ezúttal ne hibázzak.
//Pálca-kézberöpítő varázs: Ez egy olyan varázslat, hogy nem kell semmilyen varázsigét kimondani, csupán ha nincs nálunk a pálcánk elképzeljük, hogy a kezünkben van, és hirtelen ott terem. Ez a varázslat főleg varázslópárbajoknál és feledékeny embereknél hasznos. Kötöző átok: Kitalált varázslat, akit eltalál, a testét láthatatlan kötelek kötözik meg, hogy ne tudjon mozogni. //
Justice Simmons
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Szer. 19 Okt. - 11:13
Nem igazán tudok figyelni arra, hogy mit magyaráz a manó Camilla testében és varázsolgatni se állok neki, hogy elkábítsam, hiába pedzegeti ezt Paolo. Nicolas kezét szorongatom, és persze rendesen elképedek, amikor lesmárolja Christ, még ha teljesen érthető is, hogy jelenleg nem igazán fogja fel, hogy a külsők egészen mást takarnak. Azért Chris kap tőlem egy nagyon szúrós pillantást, amiért ennyire kiakad miatta, miközben jó eséllyel én is rossznéven venném, ha az öreg fószer ledugná a nyelvét a torkomon... de hát ezt Nick nem tudja és ha nem sikerül megmenteni és... és az az utolsó emléke, hogy kiakadok a csókja miatt? - Normális vagy?! - förmedek rá Chrisre végül, de ez is csak addig tart, amíg az öreg keze le nem hanyatlik, én pedig ledermedek, de nincs időm rá, hogy kiakadjak, legalábbis nem Chris testében, mert nem sokára már megint máshol találom magamat, vagyis hát más szögből figyelem az eseményeket, de legalább már nem pasi vagyok, csak a vörös hajat szúrom ki hamar. Ettől még persze a tekintetem egyből a halott öregre villan, hogy aztán Nicolas testéhez pattanjak, és letérdelve mellé nézzem meg a pulzusát. - A rohadt életbe, hogy húztad az időt! A te hibád, ha meghal! - förmedek Cody testére, pedig sejtem én, hogy Paolo már máshol van, de egyelőre most nem izgat igazán, hogy kiében és hol, hiszen egyértelműen az ő hibája lesz, ha Nick meghal. Megtörlöm az arcomat, ahonnan egy dühös, kiakadt könnycsepp gördül le, amikor végül csak kiszúrom az áttetsző Nicolast. Nagy levegőt veszek és a manót keresem a tekintetemmel, hogy akkor most ő a saját testébe került-e és hol van pontosan. Ha visszakapta a mágiáját, gondolom kb. esélyünk sincs ellene. Gőzöm sincs, hogy ez a Camilla mire képes, van-e nála pálca stb. úgyhogy egyszerűen csak a manó után vetném magamat, hogy lefogjam, ne csettintgethessen és tűnjön el a szemünk elől, mert a manók valahogy úgy szokták nem?
Paulo gyógyítása nem működik megfelelő mértékben. Az öreg testen ejtett sérülés ugyan begyógyul valamennyire, ami szemmel is látható, de a legnagyobb segítséget a vérpótló bájitalok jelenthetnék ebben az esetben, hiszen pillanatok alatt rengeteg vért veszített, ezt pedig semmiféle gyógyítói képesség sem helyettesítheti. Illetve a gyógyszerei, amiktől Rufus azóta, hogy lezárta megvonta az öreget. Nicolas jól érzi, valóban ezek az utolsó, földi létben töltött percei és arra még éppen jut energiája, hogy csókot adhasson Justice testének, de Chris tiltakozó mozdulatsora közben már körül is öleli a jótékony sötétség és fájdalommentesen, majdhogynem mindenféle átmenet nélkül távozik a testből, hogy szinte azonnal megjelenhessen holmi áttetsző lényként, nagyjából olyanként, amilyenek a Roxfort falain belül mászkálnak. Szellemként tér vissza, az eredeti alakjában és mindenki láthatja. - Hé-hé-hé! - tiltakozik Camilla hangján a manó, amint Cody elkapja hátulról a csuklóját, majd ejti ki a kezéből az üvegcséket. - Mégis mi... - pislog értetlenkedve és ha észreveszi, hogy valaki már emelné is a pálcáját, szinte rögtön nekiáll hevesen tiltakozni: - Az még eszetekbe sem jutott egy pillanatra sem, hogy Rufus a segítségetekre lehetne? Rufus elárulja... ha megtöritek a pajzsot, a társatok végleg eltűnik! - villan itt Camilla tekintete szellem-Nicolasra. - Ha sóbálvány-átkot szórtok Rufusra, nem fog tudni segíteni nektek! - nyögi még ki, mintegy az utolsó szó jogán kétségbeesetten, Nicolas pedig a manó szavai közben, ha túl jutott az első sokkon, csak ő észrevehet egy nagy méretű, ezüstösen derengő kör alapú rúnamintázatot a padlón, amelyből egy vonal fut fel a szobába vezető lépcsőn. Rájöhet, hogy vélhetően egy sokkal nagyobb mintának a része, ami talán az egész kastélyt lefedi. Bizonyosan fontos szerepe lehet. Paulo megszerezheti a pálcáját Cody-tól. És a könyvben megadott instrukciók alapján nekiállhat a pecsét feltörésének, amely azért néhány percet igénybe vesz. Mivel Chris el van foglalva a csókkal és nagyjából mindenki figyelmét elvonja a jelenetek sokasága, a Nicolas testében megdermesztett férfi eközben az ujjaival maga mellett tapogatja ki az üvegcséket. Hiszen tudatánál van és nagyon is át látja a helyzetet, hogy a testével mi történt. És esze ágában sincs hagyni, hogy Paulo végig vigye a rúnatörést, hiszen az azt jelenti, hogy ő végleg meghal! Ez pedig eléggé kétségbeejtően hat rá, hogy megpróbálkozzon menteni a menthetőt. Amint érzi, hogy teljesen kiolvadt Chris varázslaából, villámgyorsan felül, kihúzza az üvegcse dugóját majd egyenesen Cody testének hajítja azt. De ezzel már elkésett, hiszen addigra Paulo valószínűleg sikeresen végre tudta hajtani amit akart. Az üvegcse pedig pont Cody mellkasának vágódik, és valamiféle por, vagy gőz száll fel belőle. Paulo letüdőzi a tartalmát és köhögni kezd, noha ennél nagyobb baja nem esik egyenlőre. Van lehetősége befejezni a rúna feltörését. De még mindig nem sikerült a teljes megtörés emiatt most is teljesen spontán módon találják magukat egy másik testben. Nicolas nem talál vissza a saját bőrébe. A teste a csere után vissza hanyatlik a földre és csak egy gyakorlott gyógyító tudná megállapítani, hogy még nagyon halványan de vannak életjelei. Nicolas továbbra is szellemként létezik, de nem egyedül. Ezúttal Cody is csatlakozik hozzá, méghozzá a régi alakjában, aki azelőtt volt, hogy másik testbe került volna és akit a jelenlévők közül csakis Chris ismerhet korábbról...
Cserebere (több nem lesz, ígérem )
Camilla Justice testébe, Justice Camilláéba Cody az öreg testébe került volna, de mivel annak kampec, megy bandázni Nicolasszal Paulo Chris testébe, Chris Paulóéba
Határidő: 2022.10.22. Mesélői hsz.: 2022.10.23.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok Szomb. 15 Okt. - 21:08
Úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb ez a rohadt terem meg minden, mint gondoltam, és nem sikerült olyan gyorsan átszelnem, mint szerettem volna, de talán így sincs nagyon késő! Ha a szobában kiszúrom Paulo pálcáját, felszedem a földről és azzal együtt megyek le. Gyakorlatilag az események nagy részéről lemaradok és valamikor akkor érek le amikor Justice már vadul köpköd, de legalábbis fujjol... Az öreg fiú látszatra kilehelte már a lelkét, legalábbis elborult és elég sok vér, szilánk és törmelék van esélyesen mindenfelé. Mondjuk remélem nem hagyják az öreget pofára esni. De valamin nagyon meg van lepődve mindenki. Még szerencse, hogy annak hála, hogy a lépcső aljában szembe találkozom Camillaval, nem nézek alaposabban körbe, másképp automatikusan a sérülthez mennék. Így viszont egyszerűen derült égből énként egyszerűen elkapom Camilla mindkét csuklóját ha azt látom, hogy valami hülyeséget csinálna, bár akkor is, ha nem és a háta mögött össze fogom a kezeit. Nem erősen és főleg nem kezdek vele izmozni, csak jelzés értékűen, hogy érezze a törődést és a figyelmet, persze ha vergődni kezdene, akkor megpróbálom határozottabban lefogni. - Csak semmi meggondolatlanság Rufus! - mondom egyszerűen és csak ez után nézek körbe egy kicsit. - Ez azt hiszem a tiéd! - dobom Paulonak a végre a pálcáját. - Mindenki egyben? Mi a fene történt?… Ki merre? - enyhén a totális káosznak tűnik minden és sokkal inkább aggódó a hangom, mint számon kérő vagy bármi ilyen faszság.. Hiszen azon kívül, hogy én Paulot kaptam, ő engem, Camilla meg a manóval cserélt, a többiek nem tudom kiben.. De azért Rufusra is figyelek fél szemmel. Ha Camilla is utánam totyogott Rufus testében össze szedem magamat. - Na jó… valaki kisegítene egy Petrificussal?. - a vöröskének szólna a sóbálvány átok, ami valószínűleg egy újabb testcserével úgy is feloldódik majd, de addig se kell rá figyelni! Hiszen ahogy látom, van elég amire figyelnünk kéne! És láthatóan egyáltalán nem vagyunk ura egymás testének.. ugyan hogy is lennénk? Annyi rész információ hangzott már el, és annyira nem tudtuk megosztani egymással, hogy félelem. Úgyhogy amint betalál a sóbálvány átok én elereszteném a manót és azonnal az ájult/ dermedt feleinkhez lépnék és legalább a pulzusukat ellenőrizném. - Ki mire jutott? Jutottatok bármire egyáltalán? Camilla, te is mondj el mindent! Mindent amit még tudsz esetleg! A festményről amit nekem mondtál, a manóról amiket mondtál! Miért kell Rufusnak Chris? És mi a fene ez az egész? - darálom a kérdéseket miközben ha sikerül, akkor az öreggel próbálok valamit kezdeni, vélhetőleg ő van a legramatyabbul. És csak remélhetem, hogy ha bekövetkezik, már pedig be kéne, hogy végre mindenki a helyére kerülhessen! Akkor kibír még egy testcserét..
És bocsánat a kései zárózáróért! 
// 
)
