2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Mondhat bármit, de nincs az a csóróság, ami miatt olyan ruhákat hordanék, mint ő. Tudom, hogy egy kis tolvaj, aki állandóan bajba keveredik, nem egyszer volt már hangos a folyosó attól, hogy lopott valakitől az iskolában, vagy éppen a Roxmortsban. Esetleg lophatna ruhát, nem valami baromságot. Kis undorral nézek végig rajta, nem csak a szerelése miatt, a lány egész jelenségével nem vagyok kibékülve, még akkor sem, ha a büntetőmunkán jót akart a gyógynövényekkel. Egyrészt, nem sült el valami jól, másrészt, ha jót akart, akkor is valószínűleg csak Benedictnek, nem nekem. Máskülönben igen érdekes és önellenes lenne, ha a jószándék vezérelte volna velem szemben is, most meg idepofátlankodik és beáll elém kérdés nélkül. Nem akarok utána indulni, de amikor elsodorja egy acromantula és rámászik aztán elkezdi cibálni egyértelmű, hogy nem fordíthatok hátat, hogy intézze el magának. Pedig olyan nagy a szám gondolatban mindig, menjen csak az erdő mélyére, ölesse meg magát egyedül, érdekel a fenét... De most, hogy itt az orrom előtt akarja a lény elcipelni és megzabálni, azért igen is érdekel. - Tudom, hogy mi az átok! - kiáltom vissza önérzetesen, ahelyett, hogy a már előrántott pálcámat használnám is. Egy kicsit köhintek, amikor leesik, hogy már rég cselekednem kellett volna és a pók a lányt lábánál fogva kezdi el húzni az erdőbe. - Arania Exumai! - lövöm ki a varázslatot a hatalmas pók felé és a vakító fény kiszáguld a pálcámból és ellöki a varázslényt. Nem szeretek ártani a bestiáknak és nem is vagyok benne biztos, hogy megérdemli, ha Accipiter megmentéséről van szó... Na jó. A pók nekicsapódik egy fának és kábultan csúsznak szét a lábai, ennél jobban nem tudom megállapítani, hogy nincsen magánál, csak a sok láb sok fura pózából. - Esetleg ezek után nem akarnál inkább távozni a Rengetegből, mint a mélyére menni? Ja, és szívesen. - mondom érzéketlenül, pedig az lenne a helyénvalóbb, ha odalépnél és felsegíteném, hiszen ha engem gázolt volna le egy Acromantula azért én is megijedtem volna.
Persze. Nem meglepő. Flint megint csak a felszínt ítéli meg. Ez olyan mardekáros aranyvérű szokás. Nem lát mást csak az olcsó, mások által már levetett toprongyos, egy számmal nagyobb ruhákat. És azt hiszi már mindent tud is. Pedig fogalma sincs ki vagyok, és honnan jöttem. Hogy ki voltam az előtt. Az előtt a bizonyos nap előtt. Tulajdonképpen valami bizarr ironikus módon nincs is olyan nagy különbség köztünk. Legfeljebb annyi, hogy neki még megvan az, amit pontosabban akit elvesztettem azon a napon. És fogalma sincs mennyire szerencsés ezért.
Már nyitnám a szám, egy rövid ironikus válaszra, amivel tulajdonképpen csak elküldöm a fenébe, amikor hátba támad egy k*rva acromantula! Mi a f*sz?! Ezek eddig sose merészkedtek ki ennyire az erdő szélére! Mire észbe kapok már a földön vagyok, és éppen behálózni próbál a dög! Na nekem eszembe sincs pók kajának lenni! A baj csak az, hogy nem sok esélyem maradt védekezni, mert mivel meglepett a támadás, a pálcám kiesett a zsebemből kb két lépéssel arrébb gurulva, hogy esélyem se legyen elérni, mire selyemgubó leszek! a bicskám után kezdek kotorni a zsebemben, de nincs illúzióm. Ezzel nem nyírom ki. Legfeljebb lassítom a fonogatós tervét a dögnek, azzal, hogy átvágom a már alakuló fonalgubót! Ekkor jut el a tudatomig, hogy nem is vagyok egyedül!
- Az átok Arania Exhumai! - többre se erőm, se időm. Csak tudnám mi a f*sznak áll ott, mint egy faszent! Ez nem a bámészkodás helye és ideje! Így mindketten pókkaják leszünk! Ehhez pedig nem nagyon füllik a fogam...
[You must be registered and logged in to see this image.] Ez álomvilágban él, ha azt hiszi, hogy ezzel a megjegyzéssel én provokálom őt, és nem ő kezdte azzal, hogy idepofátlankodott és beállt úgy, hogy takarjon. Egyértelmű, hogy észrevett és nem csak úgy véletlen sétált ide és állt meg ott, ahol. Vagy félvak és gyengeelméjű. Ez is egy opció. És néha egészen valószínű opciónak is tűnik vele kapcsolatban. - Könzöséges lánynak közönséges jelző. Majd ha eredeti leszel, olyat kapsz. - válaszolom röviden, mert már most untat, hogy mindig ilyen hosszan beszél. Mintha nem is adna lehetőséget arra, hogy egy-egy mondatára lehessen reagálni. Csak várjam végig, míg ő beszél, aztán jöhet a válaszom, amikor ő akarja. Egy párbeszéd általában úgy megy, hogy röviden válaszolgatunk egymásnak, nem úgy, hogy monológokat ad elő minden fűszál meglibbenéséről. - Örülök, hogy van szemed és észrevetted, hogy nem vagyok se Jenkins, se Bowan. - jön a felelet, de cseppet se árulok el semmit a viszonyunkról. Ha olyan okosnak érzi magát, akkor találja ki magától a dolgokat, ha pedig nem, ne célozgasson hanem kérdezzen rá egyenesen. Egyáltalán nem az vezérel, amikor hagyni akarom hagy menjen, hogy félek a Tiltott Rengeteg ösvényein haladni, nem is az, hogy gengébbnek tartom magam annál a kis tehetségtelen sárvérűnél, egészen egyszerűen nem érdekel. A hipogriffekért jöttem és nincsen semmi okom arra, hogy ahelyett, hogy tovább nézném őket, kövessem a tilosba. Tőlem megöletheti magát egyedül. Többször is jártam itt, mindig nappal, de csak idáig jöttem, a tisztásig, nem éreztem indíttatást, hogy felfedezzek egy gyilkos teremtményekkel teli erdőt. Lehet, hogy szeretnek az állatok, de erre nem lehet alapozni a túlélést az acromantulák, kentaurok, hipogriffek, thesztrálok, bólintérek és még ki tudja mik erdejében. Ahogy hátrafordul arra a sokatmondó pillantásra abban a pillanatban ugrik ki a fák közül egy hatalmasra nőtt pók és tarolja le... Egész pontosan egy Acromantula! A földre taszítja és a szőrös csápjai azonnal elkezdik ráncigálni, talán be akarja fonni, hogy ellenállás nélkül elcipelje a fészkéhez. Én meg egy pillanatra csak állok és nézem, lefagyva, miközben hallom, hogy a hipogriffek hangos robajjal lépnek le. Talán több Acromantula is van itt?
Unottan mérem végig Flintet ahogy megáll a másik fánál. Hát nem megmondtam a Szöszkének, hogy Corvus nem változik? Most is ő kezdi a balhét. Én úgy teszek, mintha nem létezne, erre ő belém köt. Nyilvánvalóan ő kezdeményezi a provokációt. És ő az, aki ha most erre sétálna egy tanár szemrebbenés nélkül húzná ki magát a bajból valami olcsó hazugsággal, hogy rám kenje még azt is, hogy miattam van itt. Pedig a fene se hívta ide.
- Kérlek Flint. Ne legyél ennyire közönséges. Legalább tőled egy kicsit eredetibb sértést vártam volna, vagy legalább egy eredeti gondolatot, ha már azok a vízagyú haverjaid Jenkis és Bowman nem tudnak soha előjönni valami újjal. Komolyan mondom, hogy ennél még a görényemnek is jobb sértései vannak. - a hangomban nem kifejezetten érződik bármiféle sértő él. Inkább csendes, nyugodt tény megállapítás.
Ha másra nem, a két izomagyú mardekáros emlegetése talán arra jó lehet, hogy Flint reakciójából megtudjam tényleg fasírtban van-e a régi bandájával ahogy a Szöszke állítja.
Megvárom a válaszát, majd vállvonva elindulok a Tiltott Rengeteg valóban tiltott része felé, egy szűk kis ösvény felé, ami mélyen bevezet a rengeteg közepébe. Kétlem, hogy Flint utánam merne jönni. Azért vetek rá egy olyan "Na mivan? Csak nem félsz, Nyuszi? " pillantást, és higgadtan sétálok tovább...
[You must be registered and logged in to see this image.] Csendben figyelem az állatokat a ritkás fák pont nem takarják ki a kis tisztást, amin pihengetnek. Mivel az utóbbi időben nagyon sok a szabadidőm - ergo egyetlen barátom se maradt és a tanuláson kívül semmi dolgom, mert a szüleim a kviddiccsel sincsenek kibékülve, így a csapatból is ki akarnak venni -, sokszor kijártam ide, de még soha nem zavart meg senki. Akinek van szociális élete, vagy egyéb elfoglaltságai, nem szokott csak úgy kiszokni az erdőbe nézelődni, hiszen vannak karámok és keltetők is, ha valaki állatok közelében akar lenni. De én most egyedül akartam az állatokkal lenni. Megvillan a tekintetem, mikor megérzem és meghallom, hogy valaki közeledik. Nem mozgolódok nagyon, hiszen tudom, hogy ha mágikus lény fenyeget, vagy valami igazi fenyegetésről van szó, akkor a farkas már talpon lenne és vadul védene. De csak felemeli a fejét, morogva végignézi Accipiter haladását, míg az én látóterembe is besétál, és meg is áll, a hátával kitakarva a képet. Kicsit felvonom a szemöldökömet, egyrészt, mert ez a csaj mindig csinál valamit, vagy csorgatja a nyálát Pitonra, vagy üti a mellét, hogy milyen okos és milyen ügyes, vagy az alsóbb évesek fején pörög, hogy ő a tündérkeresztanya, miközben még ő is szerencsétlen nincstelen. Én ugyan nem ígértem senkinek semmit, főleg nem olyat, amit nem tudok betartani, de azért ezt a pofátlanságot néhány másodpercnyi némaságba burkolózással kell feldolgoznom. Végignézek rajta, a kicsit sem elegánsan, olcsó anyagokból vart ruháján és a vörös haján, ami csak egy másodpercre juttatja eszembe Bexet, aztán leenegem a lábaimat a földre és felállok. Egyértelmű, hogy provokál, de az is, hogy nem fogok elkezdeni kiabálni a Tiltott Rengetegben, hogy magamra vonjak sokkal veszélyesebb lényeket még azoknál a hipogriffeknél is. Hiszen őket legalább megismertük már az órán. - Hogy te mekkora egy ribanc vagy. - sziszegem, ellépve mellette, és egy másik fának dőlök a vállammal, vele körülbelül egy síkban, de úgy, hogy van közöttünk 2-3 méter, és egy farkas is. A büntetőmunkának vége, a pálcáinkat visszakaptuk, de egyértelmű, hogy ettől sokkal jobb neveltek vagy szabálykövetők nem lettünk. Hiszen most is a Tiltott Rengetegben állunk, és most is szemétkedik, mint mindig.
Végre elállt az eső. Végre lehet egy kicsit sétálni. Sosem bírtam a bezártságot. Na jó a könyvtár klasz hely. De azért nem túl sokáig. Más szóval ideje járni egyet. A friss levegőn amúgy is jobb gondolkodni. Most pedig van min törnöm a kis buksim. Túl sok minden történt körülöttem. Leírni is alig tudnám. Például ott van Piton. Kiderült hogy nem is olyan rossz fej. Mogorva, és zsémbes, de nem rosszindilatú. Erre amikor már megszoknám eltűnik és jön ez a Lumpsluck. Idegesítően tenyérbemászó modora tud lenni. Egyszerűen túl sok a lelkesedése. Mikor jön már vissza Piton? De tényleg. Lehet a fejemre ejtettek, vagy meghibbantam, de a régi megszokásom kell. Aztán megismerkedtem Codyval, akiről kiderült, hogy gyógyító szakos egyetemista, és egész jó fej. Sokat tud a növényekről. Aztán jött Mercutio. Kiderült hogy animágus! Hát nem őrület?! Na most meg itt van ez a fiaskó Flinttel. Nem tudom hova rakni. Sasha szerint otthagyta a bandáját, és megváltozott. Tény hogy egy ideje inkább egyedül látni, de ez akár átverés is lehet részéről. A fene se tudja. A mardekárosoknál a jó ég se tudja kiszámolni mit milyen érdekből tesznek, vagy hol akarnak hasznot húzni. Mindenestre megígértem a Szöszkének, tehát megpróbálom semlegesen kezelni.
Na tessék. Fesd az ördögöt a falra. Alig, hogy leérek a hipogriffekhez őt is meglátom. Mi a fészkes fenét keres itt? Csak nem ártani akar szegény páráknak? Gyanakvóan mérem végig ahogy egy kövön gubbaszt, de nem szólok hozzá. Akármi rosszban sántikál már nem fog összejönni. Bár tény, hogy most inkább néz ki ázott hollónak, mint veszélyes kígyónak. A morgó ölebére rá se hederítek. Kétlem, hogy megtámadna bárkit is. Inkább csak ilyesztgetés céljára van. Egyszerűen vállat vonok, és beállok egy fának támaszkodva, a hipogriffeket nézve, valahogy úgy hogy félig meddig takarja a hátam a fiú elöl a kilátást. Én nem kötök bele. De arról nem szólt az igéret, hogy mi van akkor ha ő kezd kötözködni....
[You must be registered and logged in to see this image.] Kellemetlen egyedül lenni. Legalább is néha. Ma éppen nagyon is jól esik, hogy csak a farkasom társaságában vagyok, és ő sem képes arra, hogy megszólaljon, a vonyítás pedig egyáltalán nem az ő asztala. Csak némán kísér, ahova akarok éppen menni, éber őrömként, hogy egy balga diák se akarjon beszélgetést kezdeményezni velem. Persze így is vannak olyan elszántak, akik megteszik és az ellenséges ínyfelhúzás vagy egy kis morgás nem állítja meg őket. Őket én állítom meg. Az időjárás már egészen rendben van, tavasz van, vagy olyasmi, persze sokat esik az eső, de mára már eléggé elállt ahhoz, hogy tegyek egy nagy sétát. Nem ez az első alkalom, hogy a lábam a Tiltott Rengeteg felé visz, mióta az órán láttuk azokat a hipogriffeket. Persze Bex a gyógyító lánnyal "hivatalosan" jött el reggelente kötéscserére, de én inkább egyedül jártam ki, csak a varázslények közelébe kerülve, hogy rájuk lássak, de sosem mentem közelebb, nehogy baj legyen belőle. Az állatok általában szeretnek engem, de ha az egyikük sérült és besétálok a területükre, és még többen is vannak, kevésbé kiszámítható a viselkedésük. Most is egy nagyobb sziklán ülök, és csak a fákon keresztül látok rá a tisztásra, amin a teljesen felgyógyult hipogriff a két társával pihenget. Olyan megnyugtató. Jó érzés nézni őket, látni, hogy a seb a hátsólábán már csak gyöngyházfényű heg, nem olyan csúnya sérülés, amilyen az órán volt. Persze a sörényének még vissza kell nőnie, de semmilyen funkcionális problémája nem maradt hátra, és ez csak annak köszönhető, hogy a Tiltott Rengetegben rátaláltak. Fogalmam sincs, hogy magában elpusztult volna-e, de azt gyanítom, hogy a válasz igen. Felhúzott lábakkal ülök a szikla tetején, a Mardekáros egyenruhám van rajtam és egy vastagabb bőrkabát, karjaimmal rádőlök a térdemre és átölelem őket, ahogy némán bámulok és közben próbálok nem gondolkozni. Persze nem lehet ezt túl könnyen kikapcsolni. Bex. Az a kipattant hír. Benedicttel a beszélgetés. A büntetőmunka és az a rengeteg gyűlölet, és még több meg nem értés, amivel hozzám viszonyulnak. A Mardekárban könnyű volt elvegyülni, a ház nagy része éppen úgy gondolkodik, ahogyan én, de ezek között... barátok nélkül... Kezdenek meginogni a sziklaszilárd elveim, igaz, hogy még mindig túl erős a neveltetésem ahhoz, hogy ezt bárkinek bevalljam. Vagy akármit abból, ami engem otthon vár nyaranta.
