2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Általában én vagyok az, aki jó hatással akar lenni Sheree-re, hogy legyen kedves, szorgalmas, irányt mutatni neki, hogy minél jobb emberré váljon. De most úgy tűnik, hogy viszonozza az elmúlt éveket és azt, hogy mindent amit csak meg akart beszélni meghallgattam és tanácsot adtam, és persze segítettem, ha tudtam. Arra, hogy eleget tettem-e már bizonytalanul bólintok, még egy darabig győzködnöm kell magam, de az nagyon jól esik, hogy Sheree megérti a döntésemet, hogy szeretném elkezdeni a saját életemet élni, és nem csak másét jobbátenni. Igen, foglalkozom az emberekkel, de nem szorult belém annyi szeretet és kedvesség, hogy Gyógyító legyek és az egész életemet erre tegyem fel. Nem, kalandor szeretnék lenni, világot látni, megtalálni az Excaliburt... Bólintok a sütizős forrócsokis ötletre, és én is felállok az ágyamról, de mielőtt elindulnánk odalépek Sheree-hez és jó szorosan megölelem. - Köszönöm, hogy támogatsz! - suttogom halkan, aztán elengedem és egy mosollyal teszem hozzá. - Indulhatunk. A süti és a forrócsoki jót tesz a lelki világomnak, és az is, hogy utána egy kicsit könnyebb témák jönnek szóba, de azért folyton ott pörög bennem az elhatározás, hogy meg kell keresnem Nicolast. Persze, tuti el fogom odázni, de még a tavaszi szünetben meg kéne ejtenem. Nem akarom a nyári szünet előtt lesokkolni, legyen ideje felkészülni, meg megbeszélni, hogy a lányok mennyire önállóak, vagy mennyire kell mellettük lenni, vagy... Mindent.
// JÁTÉK LEZÁRVA! Köszönöm a játékot itt is, és akkor folyt. köv. Sheree lebukásánál. //
Lássuk be épp elég gyakran vagyok önző és ezzel valahol mélyen tisztában is vagyok és igenis bánt, hogy nem engem kért meg erre a kutatásra és hogy ha elkezdi akkor jó eséllyel elég hosszú időre elfog tűnni majd a nyáron, de ha már egyszer barátok vagyunk, mégis csak illene az ő érdekeit is néznem, ami viszont azt diktálja, hogy menjen el és ne mindig másokkal foglalkozzon, velem vagy épp a családjával. Néha önzőnek is kell lenni, én már csak tudom, igen profi vagyok benne. Ezért is próbálom végül ösztönözni, hogy tegye azt, amit szeretne, mert úgy fest valahogy magától erre nagyon nehezen veszi rá magát. - Nem tudom, de gondolom aki odafigyel másokra ugyanilyen gondokkal szokott küzdeni. Ezt egyszerűen csak meg kell tenni és kész, nem gondolni semmi másra. Eleget tetted már nem? - hát igen, elég gyakran helyezett másokat maga elé, ezzel ő is tisztában van és én is, bár ettől még pocsék érzés, hogy ezúttal nem teszi meg. Ezúttal hátrasorol majd engem és a testvéreit is, mert hát... kénytelen. Nem tehet meg mindent, amit akar és persze egyébként is már elég idős ahhoz, hogy ne mindig másokról gondoskodjon. Erről viszont nehéz meggyőzni valakit, aki olyan, mint Sera, neki kellene elfogadnia, hogy bár ezzel nem bántani akarom, de úgy se lehet folyton mellettem, vagy akár a testvérei mellett. Az fizikai képtelenség lenne. - Igen, az tényleg jól jönne. - főleg nekem, ha már az ő iskolai sikerei mindig erőteljesebbek, mint az enyémek, de ezt végül csak nem teszem hozzá. Az a baj, hogy nekem egyelőre még gőzöm sincs róla, hogy mihez kezdjek a nyári szünettel, pedig muszáj lenne kitalálnom valamit és persze a legjobb az lenne, ha valami ütőset sikerülne, netán olyat, amivel lekörözöm Serát. Na, de mit? Elgondolkodom, csak pár pillanat múlva esik le, hogy nem most kell azonnal kitalálnom, de mindenképpen rá kell jönnöm, hogy mi legyen az. - Na jó, ennyi gond után mit szólsz, ha lemegyünk a konyhára és kunyizunk a manóktól két forró csokit, meg pár mézes kekszet? - pattanok fel végül az ágyamról. Igen, egy kis cukor mindenképpen jót tenne, a kedvünket is megdobná és talán még egy kis plusz erőt is adna Serának, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Ha meg még sem, hát legalább ettünk és ittunk egy jót.
A kéztördelést észre sem veszem, pedig a feszültségemet gyakran vezetem le ilyen kényszeres kis dolgokba. Kisimítom a gyűrődéseket, a holmimat szépen rendbeteszem, hogy minden pontosan párhuzamos és merőleges legyen, és így tovább. Egy darabig tényleg hallgatok, elfordítva a tekintetemet, beáll egy kínos csönd, pedig tudom, hogy Sheree szándékosan nem bántana meg, ebben tényleg biztos vagyok, csak... Túl sok minden jött össze egyszerre. Amikor elkezd beszélni akkor se szólalok meg azonnal, csak szépen lassan visszafordítom a tekintetem rá, és abbahagyom végre a kéztördelést. Érzem a szavai mögött, hogy segíteni akar és megnyugtatni, sőt, ösztökélni arra, hogy valósítsam meg az álmaimat, de közben ellene is beszél, még ha nem is tudatosan. - Igen, rosszul érzem magam. De nem a te hibád, Sheree, te csak az igazságot mondtad ki és ez nem lehet hiba. - kicsit felsóhajtok, aztán folytatom. - Csak nem olyan egyszerű, hogy akkor menjek és éljem az álmomat. Hiszen neked is rosszul esik, hogy tapasztaltabb párt kell választanom, akkor a testvéreimnek is rosszul fog esni, hogy nem őket választom. Ráadásul éppen most mondtad, hogy senki se fog biztonságban maradni csak azért, mert én nem vagyok ott. Ilyen gondolatokkal hogyan hagyjak hátra mindenkit nyugodt szívvel? - mutatok rá, de igaza van, hogy nem tudok ott lenni mindenhol semmiképpen. Ketté kéne szakadnom, vagy talán lassan inkább háromrészre, nem is kettőre. Mély levegőt veszek újfent, aztán egy mosolyt erőltetek az arcomra. - De már így is túl sokat beszéltünk rólam! Meg fogom fogadni a tanácsod, beszélek Nicolassal a nyárról, és remélem te is megfogadod, és meg fogod keresni azt a fiút. Jól jönne egy kis öröm és siker mindkettőnk életébe, azt hiszem. - mondom, egy kis mosollyal, és persze most nem az iskolai sikereinkről beszélek, bár az sem mellékes, hogy az utolsó évünket hogyan végezzük el. Bár lehet, hogy maradok mester szakon, még nem döntöttem el, és akkor lehet, hogy egy milliónyi vizsga vár rám, de akkor se az iskolai pályafutásom vége. Ha nyáron eljön a nagy áttörés, ha kiderül, hogy mindenki képes megállni a saját lábán nélkülem, akkor lehet... Lehet, hogy nem térek vissza az iskolába. De ez már egy másik este problémája lesz, ma biztosan nem hozom fel, hiszen még a Nicolasos beszélgetésen se vagyok túl.
Igazából nem szándékozom megbántani őt és tényleg nem akarok a lelkébe gázolni sem, legalábbis nem szándékosan történik meg a dolog, de azért bánt, hogy nem engem vitt kutatni, hiszen igazam van mindent ő se tud megoldani, vagy megakadályozni, ahogyan azt sem tudta, hogy bajba kerüljek, hogy megharapjanak és ha eltűnik egész nyárra mondjuk kardot vadászni, akkor meg végképp nem fog tudni megvédeni semmitől igaz? Szóval persze azzal akar védeni, hogy nem rángat bele a saját kalandjába, de azt igazán nem várhatja el, hogy én meg mindez idő alatt otthon ücsörögjek, ne menjek sehová és ne csináljak semmit. A nyár nekem is arról szól, hogy kikapcsolódom, hogy kalandot keresek és tudjuk jól mindketten, hogy vámpírként ez még macerásabb lesz, mint az eddigi elmúlt nyarak alkalmával. - Oké, szívesen veled megyek. - megeresztek azért egy halvány mosolyt, bár látom rajta jól, hogy nincs épp a legjobb kedvében, főleg ahogyan tördeli a kezét. Kicsit feljebb ülök az ágyban, hogy jobban elhelyezkedjek, aztán pár pillanatnyi beállt csend után szólalok csak meg újra. Egy kis torokköszörülés után próbálom összeszedni a gondolataimat. Nem igen szoktam sem elnézést kérni, sem hasonló, sőt azt is ritkán veszem észre, ha nem viselkedem... elég kedvesen. - Most... rosszul érzed magad? - bököm ki végül, bár valahol érzem én, hogy ez nem pont a legtökéletesebb kezdés. Zavartan csavargatni kezdem a hajamat. - Oké, bocs... de akkor is el kell fogadnod, hogy nem tudsz mindenki mellett ott lenni és mindenkit megvédeni. A testvéreidet sem és engem sem, főleg ha elmész kardot vadászni valami rátermett akárkivel. - vonom meg végül a vállamat. Na jó, ez megint nem a legjobb megfogalmazás azt hiszem, de attól még tényleg pocsék érzés, hogy engem kihagy a dologból, de akkor legyen így, viszont legalább ne érezze magát rosszul, ha nem tud közben mellettem is lenni, mert szétszakadni amúgy is lehetetlen. - Én sem fogok egész nyáron otthon ülni és most elég sok minden más lesz, mint eddig. - teszem még hozzá, hogy igenis ezt fogadja el és akármennyire tördeli a kezét, vagy érzi magát rosszul valami miatt igazából nem csak a testvéreire él, amit mondtam. Nem az ő dolga feláldozni magát mindenkiért. Menjen el keresni azt a kardot, Nick és én is, meg a húgai majd szépen megoldják az életüket. Nem neki kell mindenki felett anyáskodni.
Kicsit megingatom a fejemet, tényleg nem tudom megmondani neki, hogy mi a szerelem, még egy nálam érzelgősebb ember se hiszem, hogy meg tudná fogalmazni, vagy egy pszichológia szakos, vagy a fene tudja... Más se tudja, én meg aztán főleg nem. Nem arról van szó, hogy nem vagyok jó semmilyen érzelemben, csak arról, hogy leginkább a baráti vagy éppen a testvéri törődésig jutottam az életemben és annál nem sokkal tovább. - Auch. - nyögök fel, és már kicsit sem mosolygok, amikor Sheere megemlíti a támadást, és hogy nem voltam képes megakadályozni. Egy kicsit elfordulok róla, látszik, hogy nagyon az elevenembe talált ezzel. Már nagyon rég óta vagyunk barátok, és a hosszú évek alatt tényleg próbáltam megóvni mindentől, még a legapróbb dolgoktól is, de amikor tényleg kellett, akkor nem sikerült. Elkezdem tördelni a kezemet, miközben próbálom újra végigpörgetni a fejemben azt az estét, újra meg újra, hátha találok valami apróságot, valamit, amin elindulhatunk, hogy akkor mi történt. Hogy ki volt az, miért támadt ránk és változtatta át Sheere-t, és én miért nem tudtam megakadályozni... A szemem újra egészen elködösödik, de nem attól, mert sírni készülök, csak egészen egyszerűen teljesen elkalandoznak a gondolataim. Lehet, hogy eddig sikeres voltam a tanulásban, és a tesóimat is életben tartottam és támogattam, de azért nekem is vannak bukásaim. Sheere beharapása és az Excalibur nyomozás megszakadása mind az én hibám. Csak tördelem a kezemet és elgondolkozom, még a kérdésére se válaszolok először, csak néhány pillanat késéssel emelem vissza rá az arcomat, de még mindig keményen ül rajta a bűntudat. Nem azért, mert nem hívtam el magammal a kard keresésére, nem, biztos vagyok benne, hogy az egy jó döntés volt, hanem a vámpírrá válása miatt. - Jó lenne, ha ott lennél a közelben és nem engednéd, hogy meghátráljak, mielőtt kibököm a dolgot. Köszönöm, Sheree. - mondom csendesen, de a kéztördelés se múlik el, és kicsit zavartan harapok az ajkaimba. Ritkán veszítem el a magabiztosságom, de most sikerült a barátnőmnek jól belegázolni több fronton is.
Igen, azért kissé sikerül zavarba jönnöm a kérdését hallva, amikor a szexre asszociál a kérdésem hallatán. Kissé meg is köszörülöm a torkomat, mielőtt bármiféle válasszal tudnék próbálkozni. - A... a szerelem természetesen. Ha egyszer tudtad, hogy nem érzed, tudtad mit kellene? - vagy csak tudta, hogy nem az és kész? De így meg nem volt csalódás az egész? Mármint együtt voltak, de akkor ezek szerint azt a nagy szerelmet nem sikerült megtapasztalnia, amiről a könyvekben írnak, vagy az lehet, hogy csak kamu és igazából túlspilázzák az egészet? Vajon én honnan fogom tudni, hogy Tommy esetében miről van szó, szerelemről, vagy csak tetszik, vagy valami olyan általános, mint ami nekik volt Elijahval? - De így, ha találsz valamit, én maximum ha hallhatok róla, hogy milyen volt a kalandod és nem vehettem részt benne. Úgyis... lesznek még veszélyes dolgok az életemben, látod azt a támadást se tudtad megakadályozni. - vonom meg a vállamat végül, mert akkor se esik jól, hogy engem kihagyott belőle. Igenis jó lett volna kutatni és biztosan izgalmas is volt és ő mással ment el, mert engem féltett volna. Ha a testvéreivel is pont így viselkedik az nem sok jót szül, mert a túlféltés se túl hasznos dolog, ezt be kellene látnia. Így az ember tényleg gyengének érzi magát, akinek úgyis csak baja esne és mint tudjuk nekem egyébként sincs valami nagy mennyiségű önbizalmam. Ha még ehhez hozzá is tenné nyíltan, hogy a féltés mellett a miatt is aggódhatna, hogy nem tudom kezelni a mostani helyzetemet, azt még inkább zokon venném, de hát bizonyára ez pont e miatt nem merül fel. - Veled menjek? - pillantok rá annak ellenére is, hogy rosszul esett, hogy engem kihagy a jóból és hogy ha elmegy kutatni, akkor jó eséllyel mi se nagyon fogunk találkozni egymással egy jó ideig, de akkor is a sarkára kell állnia és nem mindig csak mások helyett és másokért tennie. Annyira viszont már ismerem, hogy könnyen lehet, hogy mire oda jut, hogy beszéljen Nicolassal, elbizonytalanodik annyira, hogy végül még sem teszi meg, az pedig nem lenne jó, mert igenis megérdemli, hogy kicsit a saját életét is élje, ne csak mindig másokét helyezze maga elé.
Bólintok arra, hogy talán ez a legnagyobb ok, hogy szétmentünk, de a többi kérdésében elbizonytalanodom, nem vagyok biztos benne, hogy olyanra kíváncsi e, amire én asszociálok azonnal. - Mármint a szex? Vagy a szerelem? Most melyikről beszélünk? - kérdezem csak úgy tisztázva a képeket, és ha nagyon elképedne, akkor még halkan el is nevetem magam. Én próbálom nem olyan drámaian venni a dolgokat, azt sem, hogy talán nem is volt közöttünk Elijah-val soha semmiféle igaz szerelem. És ha így van? Így esett, jól éreztük magunkat aztán egészen nyugisan elváltunk, így volt a jó. Ha egy szerelemnek van vége, az rendszerint hatalmas vihart kavar. Mi ilyen drámázást egyáltalán nem csináltunk. Hála az égnek. - Jó, igazad van. - bizonytalanodom el annak ügyén, hogy mennyire is az én feladatom a családot támogatni, és nem Nicolasnak. Tényleg nem igazságos, hogy mindent nekem kell csinálnom, de sose volt szívem felemelni a hangomat magamért, mert mindig azt éreztem, hogy szenvednek. És bűntudatom volt, hogy nekem megadatott az, ami nekik nem... elköszönhettem a szüleinktől. És persze erről sem tudnak semmit. A hang amit megüt egy kicsit számonkérőre sikerül, de megértem, hogy miért veszi zokon. Megértem, de akkor is meg tudom magyarázni. - Figyelj, Sheree, nem arról van szó, hogy azért nem jutottál eszembe, mert nem bízok benned, vagy nem vagy elég jó. Eszembe jutottál, de azonnal el is vetettelek, éppen azért mert... - kicsit felsóhajtok - túlságosan szeretlek és fontos vagy nekem, és nem akarlak veszélybe sodorni. Ha ott lennél mellettem nem tudnék másra koncentrálni, csak arra, hogy téged biztonságban tudjalak. Olyan vagy nekem, mintha te is a húgom lennél. - fejezem be, és nagyon remélem, hogy megérti, hogy miért döntöttem úgy, hogy ezen az úton nem akarom magam mellett tudni. Lehet, hogy vámpír, lehet, hogy erősebbnek érzi magát az embereknél, de nem sebezhetetlen és bőven vannak gyengeségei is. És nekem ő lenne a legnagyobb gyengeségem. Mi van, ha rabságba esünk és napokig nem tud vért inni? Rám támadna? Vagy mi van, ha egy vérfarkassal akadunk össze és megérzik egymást és le akarja vadászni, vagy... És tudnám még ezernyi sorban folytatni. - Ha Nicolas visszaért az Auror Központból beszélek vele. - egyezek bele, bár még mindig nem valami magabiztos a hangom. Szeretem azt hinni, hogy okos vagyok és elég magabiztos, de azt nem tudom megtippelni, hogy a bátyám mit fog szólni, ha azt mondom, hogy ezt a nyarat nem töltöm otthon egyáltalán.
- Azt hiszem értem, akkor azért nem tartott tovább ugye? Én... nem is tudom milyen ez, mármint milyennek kellene lennie? Tényleg olyan varázslatos és nem csak a könyvekben viszik túlzásba? - persze olvastam én már szerelmi történeteket, ahol olyan parázs szenvedélyről írnak, hogy majd meggyulladnak a könyv lapjai is, de ez vajon mennyire való és mennyire inkább csak kitaláció és fantázia? És persze mennyire egyértelmű, hogy minden szerelem ilyen nagy lángon és nem pedig mind más? Bár valószínűleg mivel Sera sem volt komolyan szerelmes, így aztán ő se tud erről több, mint amennyit én. Hát mondhatni kellemetlen, így aztán tanácsot se tud adni. Ha sokat gondolok arra a srácra, akkor egyáltalán én szerelmes vagyok, vagy az így ismeretlenül nem alakul ki, csak szintén a filmekben? - Ahogy neked is nem? De mégis ő az idősebb. - vonom meg a vállamat. Persze Nicolas is jó fej... volt, de ahogyan hallottam az utóbbi időben eléggé negatív irányban változott és simán mindent Serara hagy, ami azért nem valami fair. Nekem nincs testvérem, így mondhatni könnyebb a dolgom, de akkor se hiszem, hogy igazságos lenne ez így, hogy mindent rá hagy, hogy ő oldja meg. Valahogy meg kellene ezen osztozniuk, vagy ha eddig Sera oldott meg mindent, akkor most passzolja át Nicolasnak és kész. - És arra nem gondoltál, hogy esetleg engem is érdekelt volna? - pillantok rá kérdőn, mert oké hogy kell egy felsőbb éves, de nekem nem is mondta, pedig biztosan érdekes gyakorlat lett volna számomra is és ki tudja talán hárman többre megyünk. Kissé azért így is zokon veszem a dolgot, akármennyire is veszélyes nekem még csak a lehetőséget se ajánlotta fel, hogy esetleg mennék-e. Nem vagyok ereklyevadász-dinasztia tagja annyi szent igaz, de attól még igenis szívesen mentem volna, vagy legalábbis próbáltam volna ki magamat. Tudjuk jól, hogy a tanárok szemében eléggé jó pontnak számítanak a gyakorlati utak és nekem amúgy se volt eddig még ötletem, hogy mivel próbálkozzam e téren. - Ezért kellene inkább a bátyádra bíznod és akkor te foglalkozhatnál kicsit a saját dolgoddal is. - teszem hozzá még, hiszen úgy fest még mindig azon jár az esze, hogyan foglalkozzon a húgaival, miközben igazából azzal kellene foglalkoznia, hogy mit tegyen saját magáért, mert így az életben nem lesz saját élete, hiszen mindig valami indok mögé bújik, ami miatt elhanyagolja.
Kicsit megilletődök, amikor visszakérdez, oké, igazából jogos. - Hát, valahogy nem akartam reklámozni, hogy fél évig voltam együtt egy sráccal úgy, hogy azt hiszem azt nem is lehet szerelemnek nevezni. Jó volt, meg minden, jól éreztük magunkat, de még sem volt az a romantikus egymásra találás és nem szűnt meg minden más létezni... Vagy fogalmam sincs, minek kellett volna történnie bennem. - magyarázom, ha eddig nem is mondtam neki semmit erről az oldaláról a kapcsolatnak, most kicsit bepótoljam. Szeretek néha flörtölgetni, de szerintem Nicolasnak is égnek állna a haja, ha tudná, hogy Elijah-val együtt voltunk és lényegében csak testiség volt közöttünk, nem szerelem. - Igen, tudom, de neki is megvannak a gondjai, és... - nem tudom befejezni a mondatot. Mert igaza van. Mindent a nyakamba vettem, mindnekit megpróbáltam életben tartani és amennyire lehet nevelni is, pedig apunál 12, anyunál pedig csak 15 éves voltam, én is gyerek. Most azért, mert Nicolas éppen hogy egy évvel idősebb, nem azt jelenti, hogy neki kellett volna csinálnia mindent. Én voltam az első, aki magához tért a sokkból, és azóta se engedtem ki a kezemből az irányítást, pedig kellene... - Fogalmam sincsen. Meglepődnék, ha Sean egyszer csak varázsütésre visszatérne a kalandba, ha pedig ő nincsen, akkor egy másik felsőbb évest kell becserkésznem. Ami nem lesz könnyű, mivel már egyszer elbuktam a feladattal. De a professzor azt mondta, hogy egy ilyen horderejű küldetésnek csak felsőbb évessel vagy felnőttel ajánlja, hogy nekimenjek. Bár élhetnék azokkal a szavakkal is, hogy "megtiltom" és "öngyilkosság". Az O'Gallagher ereklyevadász dinasztia, de azt már fújhatom. - mondom, de kihúzom magam és erőt veszek a kudarcomon, nem fogom itt Sheree-t azzal fárasztani, hogy panaszkodok meg elsüllyedek az önsajnálatomban. Főleg, mert tudom, hogy Sheree-vel egy szakra járunk, és nem őt kértem fel, amit meg is okoltam, de ki tudja, hogy a lány elfogad-e ennyit indoknak. Pedig a másik része az, hogy eszembe se jutna vele elmenni küldetésre, mert ha balul sülnének el a dolgok sose bocsájtanám meg, hogy baja esett, miattam. - De majd kitalálok valamit, mint mindig. Nyárig úgy is az iskolában vagyunk, tanulnom kell és készülni a vizsgákra, meg Sashaval is egyre több a baj. Eddig egy tündér volt, mostanában meg állandóan bajba kerül. Nem is tudom miért, de erre a gondolatra akkor is elmosolyodom, ha egyébként rossz hír. Egyre függetlenebb, egyre önállóbb, és egyre többször kerül bajba, igazi tinédzserré cseperedett.
- Tényleg? Ezt még sose mondtad. - jó tény, hogy nem faggattam sokat a kapcsolatáról Elijah-val, de az meglep, hogy azért együtt volt vele egy jó ideig és akkor még sem biztos benne, hogy egyáltalán szerelem volt-e? Mondjuk én se mondanám, hogy erről van szó, csak tetszik nekem az a srác, azt se tudom, hogy milyen is kellene, hogy legyen, ha az ember szerelmes, bár azt mondják, ha az vagy akkor biztos vagy benne, tehát Sera valószínűleg tényleg nem volt az, csak adta magát a helyzet. Ettől még persze nem könnyebb nekem sem, nem egyszerűbb magabiztosabbnak lennem. Az én pályám a bizonytalanság a legtöbb esetben, amit Sera pontosan tud. Nem egy vizsgára mentem már be úgy az évek során, hogy úgy se fog sikerülni, aztán végül mégis sikerült megoldani és még jó jegyet is szerezni. - Oh hát... sajnálom. Tudod én még mindig azt mondom, hogy több felelősséget kellene hárítanod Nicolasra. Mégis csak ő a legidősebb nem? Nem neked kellene mindent a válladon cipelned egyedül és ezért mindent félredobni. - na igen és azt se gondoltam volna sosem, hogy Sera egyszer azt mondja csalódást okozott valakinek, pedig az imént épp ez történt. Ezek szerint ő is tud ilyesmit? Persze azt tudom körvonalakban, hogy érdekli az a kard, de... sose mondott sok részletet és persze erről a kutatásról se mesélt. Na jó, nem mondom, hogy kicsit se zavar, hogy az én segítségemet nem kérte, de gondolom jó oka volt rá, az a Sean okosabb, vagy... valami. - És mikor folytatod a kutatást? - pillantok rá újra, miközben igyekszem a szokásos negatív gondolathegyeket elhessegetni, hiszen azokból mindig akad nálam egy jó nagy adag és az ilyen infok sajnos nem sokat segítenek, hogy jobb legyen a helyzet.
Oké, látom a szemén, és a fejrázás meg már egyértelmű jel, hogy Elijah-t nem kell riasztanom, buta ötlet volna. Nem vagyok azért egy nagy guru, hiába pasizok meg flörtölgetek, nem vagyok az iskola szakavatott cédája, hogy tippeket adhassak. - Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogod elszúrni, Sheree. - biztosítom, és ezzel talán elveszem az élét annak, hogy az előbb talán kicsit fejmosást kapott a nyakába. Csak bólintok a pozitív visszajelzésekre aztán kicsit elgondolkozom, hogy hogyan is kezdődött Elijah-val. - Már nagyon sokat lógtunk együtt, és igazából mindig olyan lazán kezeltük a dolgokat, hogy csak úgy megtörtént, és egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy nem fogja viszonozni a csókot, vagy hogy én ne tegyem. De köztünk teljesen más volt. Még abban se vagyok biztos, hogy... szerelmes voltunk egymásba valaha is. - vallom be, egy kicsit kínos mosollyal. Na, ezért ne kérjen tőlem szerelmi tanácsokat. - Sose sikerült elköteleződnöm senki felé, mert mindig csak az lebegett a szemem előtt, hogy a családom az első és nem én. Múlt nyáron végre haladtam a kutatásommal az Excaliburral, Sean O'Gallagher-rel találtunk egy barlangot és egy medált, de az utolsó pillanatban elszalasztottam, mert azt hittem, hogy otthon baj van. Nem volt, de akkor is az volt az első, hogy hazarohanjak, hiába volt esélyem egy áttörésre. - mondom, és kicsit elfordulok Sheree felől. - Nem akartam elmesélni, mert csalódást okoztam Sean-nak, aki belement, hogy a társam legyen a kalandban, és önmagamnak is. - vallom be, és halkan felsóhajtok. Ennél még az is jobb, ha hozzáértés nélkül beszélünk pasizásról. A kutatásomba nagyon ritkán avatok be akárkit, nem csak arról van szó, hogy féltékeny vagyok arra, ami az enyém, és amit én elértem, de ez mindig is az én kis titkom volt. Utazni akarok. Kutatni akarok. Szabad akarok lenni, és megtalálni azt a kardot, amiről már annyi legendát tudok, hogy még az álmaimba is beférkőzött nem egyszer. Saját életet akarok... Csak még nem állok készen, hogy ezt elmondjam a testvéreimnek.
Bizonytalanságom a tetőfokára hág, amikor még Eijaht is bevonja a lehetőségek közé, hiszen nem hiszem, hogy tudnék vele flörtölni, vagy már csináltam ilyet, csak nem is tudok róla? Pont ez a nehéz. Ez egy szó, de nem tudom, hogy pontosan mit jelent és hogyan is kell körbeírni, vagy egyáltalán mit takar az a flört. Persze kedves vagy a másikkal és hasonlók, de... ennél többet nem igazán tudok hozzá. A kissé fejmosás szagú szavakra azért elhúzom a számat, még ha igazából igaza is van, ezért végül csak egy sóhajjal, de bólintok. - Oké... igazad van, nem kellene ráparáznom, és talán nem szúrom el már az első alkalommal, hogy többet szóba se akarjon állni velem. Reménykedem majd ebben, vagy legalábbis igyekszem jó? - enyhülök meg, azaz próbálok egy fokkal pozitívabban állni a dologhoz, ami lássuk be, hogy számomra tényleg igen nagy kihívásnak számít, de azért tényleg igyekszem, ezt láthatja jól. Az Elijah témára újra csak megrázom a fejemet. Nem hiszem, hogy menne, meg hát miért flörtöljek olyannal, aki nem tetszik és amúgy is mi van akkor, ha mondjuk Elijah még mindig bejön Serának, csak most ilyen lazán ajánlgatja a lehetőséget, aztán meg bekavarok valamibe, amibe nem kellett volna. Azért ez így elég necces tud lenni nem? - Szóval érjek hozzá, meg ilyenek beszélgetés közben? Te hogyan adtad Elijah tudtára, hogy tetszik neked? - azért egy-két tipp tényleg jól jönne. Nem lenne az jó, ha megjátszanám magamat, ez biztos, de hogy másképp hogyan érjem el, hogy felfigyeljen rám egy olyan srác, aki elég könnyen felfigyel bárkire... hát ez nem egy egyszerű feladat. - Jól van, megpróbálok vele beszélni a folyosón egyik nap, amikor épp nincs vele más, mert úgy azért ciki lenne és még inkább nem menne. Majd... beszámolok róla és remélem, hogy nem lesz baj. Ha ezt elszúrom... Tényleg tetszik az a srác. - sóhajtok egyet, aztán csak megrázom a fejemet, mintha ezzel is próbálnék az önzésemből kimászni, hiszen eddig tudom én, hogy csak rólam volt szó és még Sera kezdeti témáját is se perc alatt a szőnyeg alá söpörtem, mintha cseppet se számítana. - Na jó és veled mi van? Mármint azon kívül, hogy más életét próbálod egyenesbe hozni. A tiédet nem kéne? - hát na jó ideje szétmentek már Elijahval és hát nem tudom, hogy neki nem hiányzik-e az, hogy legyen mellette valami srác, aki időnként jól megölelgeti, meg... hát tudjátok, minden mással is kicsit leveszi a terhet a válláról és ellazítja kicsit.
Hiába mondom a barátkozást, hiába mondom a "véletlen" összefutást, amiben én lököm őket oda, hogy ismerkedjenek, Sheree folyamatosan kérdez és visszakozni készül. Vagy nem tetszik neki ez a fiú, vagy tényleg ennyire fél attól, hogy belekezdjen és elszúrja, és azt hiszem, hogy itt a második a tuti befutó. Veszek egy mély levegőt, beszív, kifúj, aztán céltudatos tekintettel nézek rá. - Na figyelj. Szeretnéd megismerni azt a fiút, stimmt? Ahhoz az kell, hogy beszélgessetek, stimmt? Ahhoz viszont bátorságot kell gyűjtened, és elé állni, és ezt a bátorságot csak abból nyerheted, ha kicsit magabiztosabb leszel és gyakorolsz. - mondom, még a kezeimmel meg is fogva finoman a vállát. Én itt vagyok neki, segítek akármiben, de ha én adom a szájába a szavakat, akkor lehet, hogy rövid úton kiderül, hogy másnak adja ki magát, és az lenne a jó, ha önmagáért tetszene meg a srácnak. - Lehet, hogy nem is lesz szükség olyan igazi hajcsavargatós, fejbillentős flörtre, lehet, hogy elég lesz annyi, hogy csak úgy elkezdtek beszélgetni. De ha nagyon ráparázol, sőt, neki se mész a feladatnak, akkor nem haladunk semerre. - mondom tovább, és kicsit elgondolkozom azon, hogy olyan legyen-e, mint a többiek, akik tetszenek a srácnak. - Ha azt akarod, hogy izzítsam Elijah-t, csak szólj, és attól flörtölés valami, hogy egészen egyszerűen a testeddel és a szavaiddal azt sugárzod a másiknak, hogy vonzódsz hozzá. - vonom meg a vállam, nem fogom erőltetni ezt a részt, ha nem tudná magáévá tenni. - És azt hiszem, hogy ne akarj olyan lenni, amilyen nem vagy. Próbáld meg úgy meghódítani, amilyen vagy, mert ha megjátszod magad, és a magabiztosságot csak ellesed, de nem érzed, akkor úgy is lebuksz egyszer. Nem is tudom hány csajt láttam már a suliban, akik megjátsszák magukat, és nekik sem áll jól, jobb az őszinteség. Fel fog figyelni rád. Nagyon ajánlom neki. - mosolyodom el, és persze már időközben elengedtem a vállát, de még mindig ott vagyok a közelbe húzódva, bátorítva, mintha valami kis lelki guru lennék. Kicsit sokat beszéltem, szóval néhány pillanatig csak hagyom, hogy latolgassa a dolgokat, hátha valamilyen döntés születik a fejében. Valami végleges, valami terv, valami, amiben már aktívan segédkezet nyújthatok. Megöl a teszetoszaság, mindenben egyértelmű és magabiztos szoktam lenni... persze azon kívül, hogy végre közöljem a családommal, hogy el akarok menni.
Ha nem mondaná magát tökéletesnek úgyis csak vita lenne belőle, hiszen én egyértelműen annak látom. A jegyei jók, a testvéreivel jól bánik és persze csomóan kedvelik. Engem azért nem olyan sokan és egyébként is a jegyeim nem rosszak, de koránt sem annyira jók, mint az övéi és azért ez nem csak kicsit frusztráló. Nem könnyű, ha valaki próbál vezetni és te inkább erőltetésnek érzed és bár próbálod követni, de mégis úgy fest, hogy valahogy sosem érhetsz fel hozzá. Elég kényelmetlen egy érzés tud lenni. - Szerinted nekem is csak barátkoznom kellene először? De ő már idősebb és a végén befejezi a sulit, amíg barátkozunk. - biggyed le a szám. Na igen, persze nem pont ugyanúgy kellene mindent csinálnom, ahogyan ő, mert én más vagyok és Tommy sem Elijah, de hát nehéz kialakítani a saját utat, főleg akkor, ha az övé egyszer már bevált. - Tényleg nem tudom hogyan kellene elkezdenem. - teszem még hozzá egy sóhajjal, jelezve, hogy el is vetettem a lehetőséget, hogy barátkozással indítsak, csak hát akkor meg mégis hogyan kellene? Elég zavaros még nekem ez az egész és nehéz is kitalálni, hogy mi lenne a legjobb megoldás és persze a legjobb út, pedig igazán töröm már egy ideje rajta a fejemet. Az a szomorú, hogy még Sera sem tudja, pedig ő okosabb nálam, neki kellene, hogy legyenek megoldásai. - Gyakorolni Elijah-val? Az nem lenne fura? Én... nem is tudom, hogy mit kellene mondanom, vagy mitől flörtölés valami. - húzom el a számat. A fene tudja, lehet hogy meg lehetne próbálni, de nekem tényleg gőzöm sincs, hogy ez miből áll. Az is lehet, hogy már csináltam, csak nem is tudtam róla, hogy épp csinálom, de hogy tudatosan rá is koncentráljak, az úgy még nehezebb, főleg ha gőzöm sincs, hogy miből is áll az a bizonyos flörtölés. - De csak pár szót, de az nem rossz, ha van valami közös hobbink, bár még nem láttam külön órákon, persze attól még... - ráncolom a homlokomat, ahogyan próbálom erőltetni, hátha eszembe jut valami használható. Az a helyzet, hogy tényleg nem igen láttam külön órákon, vagy hasonlón, pedig valamivel biztosan foglalkozik, vagy... csak a lányokkal? Azt beszélik róla, hogy az elsődleges hobbija éppenséggel a csajozás. - Igazából csak útbaigazítást kértem tőle, amikor beszéltünk, de szerinted, hogy egyáltalán felfigyeljen rám jobban nem kellene olyannak lennem, mint azoknak, akikre fel szokott figyelni? Lehet, hogy beszélgetne velem, de észre se venne... úgy, tudod. - na igen eleve nincs önbizalmam és amilyen lányokkal láttam már, és amiket meséltek róla, hát ők nem épp olyanok, mint én. Nem tudom, hogy bármennyi esélyem van-e. Lehet, hogy észre se venné, hogy flörtölök vele, vagy csak simán nem érdekelné, mert nem igazán esem abba a kategóriába, akik érdekelni szoktak egy ilyen srácot.
Látom az arcán, hogy majdnem robban, amikor a tökéletességről beszélek, pedig ha rákérdezne, hogy magamat annak tartom-e, akkor a válaszom egyértelműen nem lenne. Látja, hogy tanulok, látja, hogy többnyire helyesen viselkedek, hogy minden erőmmel segítem a testvéreimet, de azt is látnia kell, hogy mindez néha átfordul egy kényszerességbe. Túlságosan rendszerezem a dolgaimat és az életemet is, mindent kordában akarok tartani és a felügyeletem alatt... Sheree mondjuk ezt a részt biztosan érzi magán. Nem csak anyáskodok felette, ez ennél több, kicsit próbálom befolyásolni az életét. Mindig, tényleg mindig csak jó szándékkal, de irányítani akarom, vezetni. Ahogy a testvéreimet is. - Nekünk sosem volt olyan problémánk, hogy hogyan beszéljünk egymással, hogyan ismerkedjünk. Elijah is az ereklyevadász szakra akart jelentkezni, ugyanazok érdekeltek minket, és belógott egy előkészítő órára, pedig még csak ötödikes volt. Egy kotnyeles ötödikes Griffendéles. - mosolyodok el kicsit az emlékre. Ismerik egymást, nehéz lenne nem ismerni, és azt is tudja Sheree, hogy két évvel fiatalabb nálam. Kisgyermekek megrontója, igen, itt vagyok. Na jó, azért ez egy erős túlzás. - De lehet, hogy nem a mi példánkból kéne kiindulnod. Már másfél éve ismertük egymást, amikor összejöttünk. Először barátság és szórakozás volt az egész, nem olyan szándékkal kezdtünk el beszélgetni, hogy felcsípjük egymást. Csak kicsit megrázom a fejem és elmosolyodok, amikor a dekoltázsáról beszél, olyan kis vicces rosszallással. Sok mindenben hasonlítunk, a házunk, a szakunk, egy évfolyamban vagyunk és még a hajszínünk is ugyanaz - bár én szőkítem a hajamat, hogy jobban hasonlítsak anyámra -, de a testalkatunk tényleg különbözik. Nekem nőies, telt idomaim vannak, derekam, csípőm és az arcom is kerek, a tinédzser korom óta cseppet sem lehet gebének vagy laposnak nevezni. Hallgatom ahogy hangosan agyal és közben az én fogaskerekeim is pörögnek. Gondolkozás közben kicsit elbillentem a fejemet és a számmal is csücsörítek. - Nem is tudom... Akarsz gyakorolni? - dobom be a kicsit abszurd ötletet, aztán egy-két pillanatnyi várakozás után újra megszólalok. - Mármint nem rajtam. Elijah-n. Biztos benne lenne. - teszem hozzá, mielőtt még félreértené és azt hinné, hogy magamat ajánlottam fel flörtölésre. Nem hiszem, hogy az bejönne, ha még sráccal se sikerült, valószínűleg velem is leblokkolna, mert túlságosan fura lenne a szituáció. Legalább is én ezt feltételezem. - Szívesen beszélek vele, vagy kiderítjük, hogy mik a hobbijai és te is elkezdheted ugyanazokat. Csak ennek az a hátulütője, hogy valamikor be kell vallanod, hogy csak miatta kezdted. - dobom be ezt is az ötlet kalapba. - De akármit is csinálunk az az első, hogy valahogy meg kell szólítanod. Már beszéltetek, nem? Kezdj egy egyszerű "sziával" és tegyél hozzá valamit, amiről korábban már beszéltetek, hogy meglegyen az alap hangulat. Eddig mikről volt szó? Nem vagyok azért nagy trükkök bajnoka, de a srácok szeretik, ha mosolyogsz, ha tartod a szemkontaktust, ha érdeklődsz a hobbijuk iránt, ha nyíltan viselkedsz. Én legalább is így vettem észre, és be szokott jönni. - mosolyodok el, mert attól függetlenül, hogy Elijah volt az egyetlen pasim, a szórakozóhelyeken vagy éppen a Három seprűben nem egyszer hívtak már meg egy italta.
Azért persze először rendesen fennakad a szemöldököm, amikor azt mondja, hogy nem vagyok tökéletes. Majdnem hozzáteszem, amikor tovább beszél, hogy ő persze az... vagy ő áll ehhez a legközelebb, hiszen kiválóak a jegyei, kiemelkedik a testvérei közül és persze mindenben jobb nálam, már csak abban is, hogy már volt pasija, nekem meg még csak az sem. És hogy nem jött össze neki, úgyis úgy gondolom, hogy ez nem rajta múlt, vannak hülye pasik és Elijah is biztosan rájön, vagy rájött már, hogy jól elszúrta. - Aha, szóval beszéljek vele? De még sem mehetek csak úgy oda hozzá a folyosón. Elmeséled megint, hogy neked milyen volt? Hogy ismerkedtetek meg Elijahval? Mikor tudtad, hogy tényleg érdekel? - oh tudom nem a legjobb ötlet, hogy megint az ő sikersztoriját hallgatom a helyett, hogy az enyémmel foglalkoznék, de őszintén szólva gőzöm sincs, hogy milyen lenne csak úgy odamenni egy sráchoz, aki tetszik. Gondolom kellene valami apropó hozzá, de egyelőre gőzöm sincs, hogy micsoda. Azért az még így is zavar kissé, hogy a vámpírsággal példálózik, mintha erre se lennék képes és nem tudnám irányítani. Na persze nem tudom, de ezt neki nem kell tudnia, hiszen úgyis csak őt erősíteném meg vele és megint ő lenne a jobb valamiben és ő tudná jobban. Eszem ágában sincs még egy hibámat felvillantani pont Serah előtt, amikor láthatóan engem cseppet sem zavar az, hogy mivé váltam. Így végül csak bólintok. Majd figyelek és eszem mielőtt találkoznék vele, bár még mindig gőzöm sincs, hogy milyen apropóból, vagy mit mondhatnék egyáltalán neki. - Mintha olyan sok mindent ki tudnék villantani. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal, kissé kihúzva magamat, hiszen na elég rendesen gebe testalkatom van. Nehezen villanthatnék érdemi dekoltázst, ha egyszer lapos vagyok, mint a fene. Az azért mégis ciki, ha az ember kitömi a melltartóját, gondolom az nem a legcélravezetőbb megoldás. - Egyáltalán hogyan kell flörtölni? - persze találkoztam már én is Elijahval, ha nem is vagyunk éppenséggel barátok, vagy ilyesmi, de igazából gőzöm sincs, hogy mit is jelent a flörtölés, vagy hogy hogyan kellene kivitelezni. Akkor valahogy menjek oda a sráchoz és flörtöljek vele? Egyre bonyolultabbnak tűnik a feladat. - Az fura lenne... És, ha beszélnél vele rólam? Nem... az se jó. - rázom meg a fejemet, mert a végén még tuti, hogy az sülne ki az egészből, hogy Serah tetszene meg neki, én meg hoppon maradnék. Nem, az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem is találkozna vele, legalábbis még jó ideig. - De valami trükk az nem lenne rossz. Te tudsz ilyen trükköket? - jól meglöki és mondjuk majdnem rám esik? De akkor is nekem kellene valami beszélgetést kezdeményeznem, az meg nem lenne jó, ha szegény annyira lesérülne a kis akciónk közben, hogy mondjuk a Gyengélkedőre kelljen kísérni. Az lenne ám az érdekes visszatekintés később a megismerkedésünkre, hogy Serah eltörte a karját, bár akkor talán tuti, hogy nem érdeklődne felőle...
Néha icipicit aggódok Sheree empatikus képességeiért, ahogy most is látom rajta, hogy mennyire akar magáról mesélni, és egy számára épphogy ismerősre nem is fecsérelné az idejét, akármiről is van szó. Jó, valóban nem az én dolgom, lehet, hogy a beszélgetéssel túlságosan belefolytam a magánéletükbe, de ha valami mederben van, ha valami rossz úgy ahogy van, már nem lehet rajta tovább rontani, csak előremozdítani. Gondolom én. Tényleg nem folytatom, hiszen nála a szívügyek vannak terítéken, és tudom, hogy ezt nem nagyon tudja überelni semmilyen más téma. Ha beleesett egy srácba, úgy se tud majd másra koncentrálni. És lehet, hogy ennyi idősen ez a normális, főleg, mert Sheree-nek még kevesebb tapasztalata van srácügyekben, mint nekem. Nem meséltem még neki sem túl sokat Elijah-ról, de itt az ideje. Így is ő volt az egyetlen, aki tudott volna, a bizalmasom, bár nehéz is lett volna eltitkolni úgy, hogy hozzá jövök vissza a szobába késő esetenként, vagy mondjuk egy-egy nap ki is hagyom az estéket. És amúgy is... szükségem volt arra, hogy legyen valaki, akivel beszélhetek róla. És ő ott volt, tehát én is itt vagyok neki. Nem akarom, hogy lássa rajtam, hogy elbizonytalanít a visszakérdezésekkel, mert az biztos, hogy nem tenne jót neki. Olyan válasz kell, olyat érdemel, ami őszinte. - Nem vagy tökéletes... - sóhajtok kicsit, de aztán közelebb húzódva elmosolyodok. - ...senki sem az. De ez nem jelenti azt, hogy meg se próbálhatod. Nekem se jött össze hosszútávon Elijah-val, de nem bántam meg, hogy összejöttünk. Ha nem illetek össze az ki fog derülni idővel, de ha nem keresed meg és nem beszéltek, akkor tényleg nincs esélyed. - mondom, hiszen mindenkinek jót tesz, ha van egy párja, ilyenek vagyunk mi, emberek. Talán nekem is ki kéne lassan nyitnom a szemem és foglalkozni az emberi szükségleteimmel, de a családom... nos... sokszor zűrös. És mindig is za volt az álmom, hogy utazzak, hogy kutassak az Excalibur után, még ezekre sincsen időm, nem hogy egy pasira. - Mielőtt találkozol vele mindig... egyél. Igyál. - zavarodok kicsit össze, mert nem tudom pontosan, hogy hogyan is kéne neveznem. Hiába olvasok utána, nem igazán vannak vámpír ismerőseim, akik mesélnének arról, hogy milyen is. És Sheree-nek még olyan új ez, nem is tudom hogyan kérdezgessek róla. Pedig ez eléggé központi dolog lett az életében, amit nem lehet csak úgy félrerakni. - Sosem voltam az a dekoltázs villantós kacsingatós fajta, de szerintem neked se kéne ilyen hülye trükköket bevetned, hogy felhívd magadra a figyelmet. Persze adhat egy magabiztosságot, ha a pasiknak leesik az álla a külsőd láttán... De nem hiszem, hogy egy éjszakás kalandra szeretnéd a srácot, márpedig nem nagyon ismerek olyan párokat, akik így jöttek össze. - gondolkozom hangosan. - A flörtölés jó dolog, Elijah-val nem is nagyon lehet máshogy beszélni, mert mindig ott van a szemében a flörtölős pajkosság. Nem tudom milyen az a srác, de szerintem nem örülne senki, ha valami trükkel hálóznád be. Kiderülne, mindig kiderül az ilyesmi. Na, hát ezzel egyelőre nem sokat segítettem, szóval elhallgatok, hogy kicsit tovább gondolkozzak a dolgon. - De ha akarod, akkor kitalálhatunk valami pasicsapdát és leszek a szárnysegéded persze. Vagy csak eljátszuk, a "Hé, ismered Sheree-t?", és én már is eltűnök a színről. Mondjuk, már ismer téged, de már is meglenne a belépőd, még ha engem hülyének is nézne, hogy ilyennel odamegyek és már is otthagylak titeket. - nevetem kicsit el magam, aztán vállat vonok, nekem az a srác jelenleg idegen, nem baj, ha hülyének néz a szárnysegédeskedésem miatt. Aztán beüt az elrévedő tekintet, de elég gyorsan visszatalálok önmagamhoz, és csak egy furcsa benyomás marad, hogy a támadó feketét viselt és férfi volt. Nem hozom szóba, magamban tartom, mert most egészen másról beszélgetünk. Sheree jövőjéről és nem arról a borzalmas estéről.
Csak bólintok a szavaira, csoda hogy nem a vállamat vonom meg. Na igen az én esetemben nincs olyan fene nagy kötődés a szüleimhez, talán e miatt is érthető, hogy nehezebben tudom elképzelni átélni, beleélni magamat abba, amikor valaki ennyire kötődik a felmenőihez, főleg ha az illető még csak nem is tényleges szülő, hanem egy nevelő apa. Aztán úgy fest az a fickó is egy tapló, akkor meg minek szót fecsérelni rá? Dannynek szépen tovább kell lépni és annyiban hagyni az egészet, szerintem legalábbis úgy jár a legjobban. Minek erőltetni azt, ami úgy sem működik? Sera meg nem is értem miért folyik ebbe bele, amikor nem is róla van szó. A végén még ő jön ki az egészből rosszul, mert Dany esetleg zokon veszi, hogy beleszól az életébe. - Gondolod? És, ha tévedsz? Tudod... elég pocsék tud lenni, ha lelket öntenek valakibe, aztán pofára esik. A barátom vagy, de az is fontos, hogy reálisan lásd a dolgokat azt tudod ugye? - na nem akarom én azt mondani ezzel, hogy úgy se lehet igaza, de... hát lássuk be vannak nekem hátrányaim bőven és hiába állít be itt most tökéletes embernek, meg különlegesnek. Könnyen lehet, hogy téved és akkor csak még nagyobb lesz a pofára esés. Tetszik a srác, de nem sok mindent tudok róla és lám még Sera is úgy véli, hogy vannak hátrányaim, mint mondjuk a vámpír lét és ki tudja, hogy nem esnék-e neki mondjuk csak úgy mert épp éhes vagyok. Akkor még ostorozhatnám is magamat, hogy pont annak ártottam, aki tetszik,, még ha netán okom is volt rá azzal, hogy mondjuk szemét módon bánt velem, mert esetleg még is csak többnek gondolja magát nálam és ezt a tudtomra is adja. Sose lehet tudni. - Jó oké, szóval okosan. Igyekszem én mindent okosan csinálni, hiába hogy néha kimondottan kínzó tud lenni az éhség, de ha valaki tetszik, vagy kedvelem, akkor csak nem ugyanaz, mint egy idegennel nem? De... szerinted egyáltalán hogyan hívjam fel a figyelmét magamra? Vagy csak menjek oda, lesz, ami lesz? - nem vagyok profi fiúk terén és gőzöm sincs, hogy egy népszerű srác esetén mit kell tenni, hogy észre vegyen. Hátha van valami jól bevált módszer, ami esetleg segíthet, legalábbis meg kellene próbálnom és esetleg Sera adhat pár ötletet, bár tény hogy ő sem az a tipikus cicababa, aki fiúkat csábítana el, de... legalább neki már volt valakije. Én persze ilyen téren is totál lemaradásban vagyok, amin már meg sem kell lepődni.
- Hosszú évekig nevelte, apjának tekintette őt. - fejezem be, valamivel halkabban, csak úgy utolsó lezárásként, a hangomban érződik, hogy én totál megértem a kiakadást és hogy támogatásra volt szüksége, de nem erőltetem rá Sheree-re, hogy ugyanilyen megértő legyen. Főleg, mert nagyon el van varázsolva a lovagjától, és csak erről szeretne beszélni. És ha a szerelem közbeszól, akkor vannak lányok, akik semmi másra nem tudnak gondolni, és úgy tűnik ilyen az én barátnőm is. És végül is... ez egy kedves, érzelmes dolog. Picit összevonom a szemöldökömet az önbizalomhiányos megnyilvánulásán. Sheree olyan, mintha a húgom lenne, mintha egy "kezelhető" Lio lenne, egy olyan húg, akinek tanácsot tudok adni, aki hozzám fordul, nem pedig elátkoz és becsapja az ajtót az orrom előtt. Éppen ezért ha így viselkedik, úgy kezelem, mintha az egyik testvéremmel beszélnék. - Hogy kérdezhetsz ilyet, hogy lenne-e esélyed nála? Csak mert népszerű és körbeugrálják? Attól még, hogy valaki körül legyeskednek, nem biztos, hogy az a valaki erre vágyik egész életében, és nem éppen arra, hogy valaki olyan különlegessel találkozzon, mint amilyen te vagy. - próbálom tudatosítani benne, hogy nem egy értéktelen ember, nem csak egy a sok közül, egyéniség, és meg is tudja majd mutatni annak a fiúnak. Csak ki kell nyílnia. Csak önmagának kell lennie. Nem mehet mindig a kitaposott mederben, nem követhet mindig engem. Ha valami változott benne azóta, hogy megharapták, akkor az ez, ebben nem tudok neki úgy utat mutatni, ahogy eddig tettem, ezzel valamilyen szinten egyedül kell megbirkóznia. És talán önállóbb lesz tőle. Ami nem öl meg, az megerősít, nem igaz? Egész egyszerűen mivel eddig egy irányba haladtunk, ugyanabban a házban voltunk, egy szobában, egy szakra jöttünk, most nehéz segíteni neki úgy, hogy teljesen más irányba haladt az élete. Én csak aggódom. Ez vagyok én. A nagy testvér, aki mindig aggódik és tökéletes nővér, barát, diák akar lenni, szétfeszül a megfelelési kényszerben. A szavaimmal azonnal elbizonytalanítom, mire látom a szemében, hogy egyféle harag vagy sértettség jelenik meg, vagy inkább bizalmatlanság bennem, mert azt hiszi, hogy én nem bízok meg benne, az önkontrolljában. Nem akarom őt összetörni, olyan törékeny és bizonytalan a jelleme amúgy is, így gyorsan megrázom a fejemet. Nem akarom, hogy összevesszünk és kizárjon az életéből, nem akarom, hogy ez alkalommal az én hibámból szülessen egy másik lázadó, beforduló, örök pesszimista húgom. Mert ennyi közös év alatt eléggé beivódott az életembe és a családomba, hogy már valami húgféle érzéseket tápláljak iránta. - Nem, persze, hogy nem bántasz engem sem. Nem akartam semmi ilyen végletes dologra célozni Sheree, én csak aggódom. Nem csak azzal kerülhetsz bajba, hogy ártasz valakinek, hanem akár azzal is, hogy nyilvánosságra kerül az átváltozásod. Tudod, hogy még rengetegen vannak, akik kirekesztik a vámpírokat, félnek tőlük, sőt, vadásszák őket. Én csak azt akarom, hogy biztonságban legyél és okosan cselekedj, de ez nem jelenti azt, hogy nem ismerkedhetnél azzal a fiúval csak... Tudod, okosan! - magyarázom, nehogy elüldözzem őt, nem akarok az az ember lenni, aki miatt elveszti a hitét az emberiségben. Én igen is mellette állok, és nem diszkriminálok senkit azért, mert megtámadták és átváltoztatták. Nem ő kérte ezt, nem az ő hibája, és mindent rendben intéz, nem árt senkinek, teljesen ártatlan. Ő az áldozat, és nem a szörnyeteg, és én végig mellette fogok állni akkor is, ha az egész iskola megtudja. Csak még nem tudom készen áll-e rá. Közel húzódok hozzá és pici zavar fut végig az arcomon, ahogy a látásom elhomályosul és hirtelen sötét képek kezdenek el bevillanni az estéről. Arról, az estéről. Teljesen elnémulva, kicsit eltátva a számat meredek magam elé, és próbálok minden részletbe belekapaszkodni, ami végig pereg a szemem előtt.
Valószínűleg Sera pont a testvérei miatt ilyen anyáskodó. Nekem nincs egy se, így azért könnyebben vagyok kissé önző és hát őszintén szólva annyira mélyen nem is ismerem Danyt, hogy komolyabban is megérintsen ez az ex mostoha ügy. Egyébként is, az én dolgom sokkal fontosabb, hiszen ha a pasas az ex mostoha apja akkor végtére is nem sok köze van hozzá, akkor meg minek szót fecsérelni rá? - Értem, de... igazából nem sok közöd van hozzá, ahogyan végül is nekik sem egymáshoz nem? Mármint... még csak nem is rokonok, vagy Dany ennyire szerette? - persze lehet, hogy olyan nagy volt a kötődés, de ha meg erről van szó, akkor mégis miért nem foglalkozott vele a pasas az után, hogy lelépett? Fura nekem ez az egész, de még mindig azt mondom, hogy nem az én dolgom és valószínűleg pont e miatt nem is nagyon tudom megérteni az egészet, meg aztán amúgy is eléggé máshol jár az agyam jelenleg. Sera pedig szerencsére nem erőlteti ezt a Dany témát, hanem kérdez és velem foglalkozik, amit azért nagyon is értékelek. - Az a baj, hogy még a nevét sem tudom, de magas és szerintem elég népszerű lehet, mert folyton sündörög körülötte valaki. Főleg lányok, szóval... gondolom nem lenne könnyű dolgom, vagy... egyáltalán lenne esélyem szerinted? - azért a kérdésén kicsit elgondolkodom. Legyek óvatos, persze ezt én is tudom és persze nem mondhatok el csak úgy neki akármit, ezt is tudom. Nem csoda, hogy jobban átgondolva kissé azért elhúzom a számat. Na nem, Sera csak ne célozgasson arra, hogy csak mert az vagyok, ami máris magányos farkassá kell válnom, főleg hogy nem is vérfarkas lettem, hanem vámpír és ők köztudottan jobban tudják kezelni a helyzetüket. - Még nem beszéltünk és azt sem tudom szabad préda-e, de szerinted nem is kellene foglalkoznom vele, mert... nekiesnék és ilyesmi? Téged se bántalak nem? - legalábbis még nem estem neki Serának sem, hogy fel akarjam tépni mondjuk a torkát. Azt persze ő nem tudja, hogy erre volt már példa, csak egyelőre még elég ügyesen sikerül eltitkolnom úgy mindenki elől, nem csak előle, hogy nem megy tökéletesen a kontroll. Az viszont határozottan nem tetszik, hogy Sera aggódik, vagy úgy is mondhatom láthatóan nem bízik meg bennem, hogy tudnám tartani magamat és nem esnék neki valakinek, aki a tetejében még szimpatikus is, sőt tetszik.
Figyelem, ahogy elhelyezkedik, aztán kicsit megingatom a fejemet rosszallóan. Persze, tudom, hogy ő nincs olyan jóban Dany-vel, hogy neki fontos legyen ez az egész, és én vagyok túlságosan anyáskodó, de azért nekem igen is számít, hogy mi történik kettőjük között. Nem a családom, és ha valamelyik testvéremnek szüksége lenne rám azonnal ott teremnék, senki se léphet náluk előbbre, de... attól még nem egy kis semmiség. - Kellett Dany-nek a támogatás. Paisley prof. úgy jött ide tanítani, hogy még csak meg sem kereste őt és egyáltalán nem törődött vele, összetört. Én meg azt akartam, hogy észrevegye magát, azért mentem oda. - magyarázom, magabiztosan, mint akinek igen is joga van ilyesmibe beleszólni. De ha nem akar erről beszélni, hanem az ő napjáról, akkor már nem is folytatom. Csak ha kérdez, nem tudom annyiban hagyni. Érdeklődve nézek a lányra, hallgatva a sztoriját, ami végül is az, hogy... megtetszett neki egy srác a szakunkról. Elsőre elmosolyodok, aztán lecsap bennem minden komplikáció, ami csak előfordulhat, ha tényleg ráhajt a srácra és még lesz is belőle valami. Tényleg nem szoktam túl gyakran pasizni, de Elijah-val elég különleges a kapcsolatom, és mondhatni rajta edződöm, így azért totál tapasztalatlan bőven nem vagyok. És ezt Sheere is tudja, ő az egyetlen, aki tudja. - Holló és barna szemű, barna hajú. Ennyiből még nem ugrik be senki, de mesélj még, milyen volt? És tényleg annyira bejön? Tudod, nagyon át kéne gondolnod, hogy kivel maradsz sokáig kettesben, nehogy elárulj valamit, amit nem szabadna. - mutatok rá, és egyértelműen a vámpírságról beszélek. Arról nem mesélt, hogy mennyire szörnyű néha az éhség, és hogy küzdenie kell-e azért, hogy visszatartsa a szomját, így elsősorban tényleg a titkára gondolok és nem arra, hogy nehogy időközben felfalja a srácot... szó szerint. - Mikről beszéltetek, szabad préda egyáltalán? - kérdezem, csevegős hangot megütve, nem akarom elkedvetleníteni azonnal, csak... legyen óvatos. Ennyit akarok, hogy vigyázzon magára és a titkára.
Egyelőre csak bevackolom magamat az ágyba és várom a kérdést, mert úgyis jönni fog, csak idő kérdése. Nem mondom, hogy nem is érdekel, hogy milyen volt Sera napja, de tényleg sokkal jobban érdekel az enyém és sokkal szívesebben beszélek arról. Vele egyébként is mindig jó dolgok történnek és ha netán nem, én még abban is képes vagyok meglátni a jót és hogy miért volt jobb, mint az enyém. Ez már csak így megy, de talán ezúttal nem ő lesz a győztes, legalábbis reménykedni még talán szabad. - Ex-mostoha-apja? Aha... akkor végülis nem sok köze van hozzá, főleg ha netán nem sokáig volt, de amúgy nem tudtam. És miért beszélgettél vele? - gondolom akkor még ezt nem tudta, vagy igen és eleve ezért beszélt vele? Nem értem, hogy miért kell mindenbe beleütnie az orrát. Danyt nem is ismerjük annyira jól. Én még csak barát kategóriába se sorolom, inkább csak afféle ismerősnek minősül, akkor meg miért foglalkozunk az ex-mostoha-apjával. Az nem is érdemi kapcsolat, hiszen ha az anyádnak volt valami pasija egy ideig akkor nem sok közöd van hozzá, ha már szétmentek nem? Mondjuk nem tudom, hogy Dany kedvelte-e, de őszintén szólva jelenleg nem is érdekel a dolog különösebben. Egyébként is jobban érdekel az én sztorim, amire végre sikeresen rákérdez. Na így már legalább értelmes is lesz ennek a beszélgetésnek. - Nekem elég jó. Az eleje tök átlagos, viszont aztán megláttam azt a srácot. Lehet, hogy te is láttad már, bár a nevét nem tudom, de a házunkba jár. Barna haj, barna szemek, olyan lehengerlő mosoly, tök cuki! Azt hiszem nagyon bejön, bár folyton vannak körülötte, de... valahogy rá kellene mozdulnom nem? - na jó, egyelőre még fogalmam sincs, hogyan is tegyem meg ezt, de hátha Sera tud adni egy-két tippet. Na nem mintha ő kifejezetten nagy férfifaló lenne, de mást aztán végképp nem kérdezhetek meg, főleg mert Sera legalább azzal az apró ténnyel is tisztában van, hogy ugye én nem vagyok teljesen átlagos és ha netán összejönnék azzal a sráccal, akkor idővel mégis csak ez is kiderülne, vagy hát kénytelen lennék elmondani és a fene tudja, hogy erre egy átlag diák hogyan reagál. Viszont, ha bevágódok nála, akkor könnyebben kezeli gondolom. Már csak a bevágódás módja a kérdés, főleg hogy még nem igazán kezdeményeztem senkinél sem.
Csak úgy érik egymást a történések, és az egyik legfontosabb és legmegdöbbentőbb az, amin Sheere-vel mentünk át. Illetve leginkább ő ment át rajta, még ha végignézni sem volt egy leányálom... Csak foszlányokban vannak emlékeim, azt hiszem a falhoz vágott az alak és akkor elájultam, de a borzalmas pillanatra emlékszem, amikor megragadta Sheere-t és elkezdte szívni a vérét én pedig hirtelen felindulásból fizikai erővel akartam lerántani róla... Sokszor visszapörgettem már, és még mindig nem értem, miért voltam akkor és ott ilyen buta, pedig ha jobban átgondolom, akkor a barátnőm most nem lenne vámpír. És nem lenne ilyen furcsa, hogy... élvezi. Felpillantok a könyvből, amit inkább csak bámulok, mint olvasok mikor megjelenik és leejtem az ölembe, benne hagyva a könyvjelzőt. - Semmi különös, beszélgettem az új nyelvtanárral. Tudtad, hogy Dany apja? Vagy hát... ex-mostoha-apja. - dobom be, de elhallgatok és nem mesélek tovább, amikor észreveszem Azt a tekintetet. Azt, amit mindig látok, ha magára akarja irányítani a reflektorfényt és magáról mesélni egy kicsit. Amúgy sincs olyan közeli kapcsolatban az említettel, néhány évvel alattunk jár, és nincsenek is közös óráink, teljesen véletlenül ismertem meg én is. Elmosolyodom, és megrázom a fejem, hogy hagyjuk is az előbbieket. - Neked milyen napod volt, Sheere? - kérdezem, és kicsit végigmérem, olyan helyzetfelmérés szinten, kimerültnek látszik-e, vagy minden rendben. Nem tudom pontosan, hogy jelenleg hogyan táplálkozik, de az az igazság, hogy valószínűleg nem tudom sokáig magamba tartani a kíváncsiságom, nehogy valami butaságot csináljon egyedül. Összenőve, ha nem is vagyunk, még is úgy érzem felelősséget vállalok érte is, ahogy a testvéreimért is. És ahogy Dany-ért is. Kicsit azt hiszem túlvállalom magam a sok sorssal, amit pátyolgatni akarok, de ezt súgja az ösztönöm, hogy ott kell lennem annak, akinek szüksége van rám.
Határozottan fárasztó dolog folyton ennyire éhesnek lenni, viszont legalább annyi pozitívum van a dologban, hogy könnyebben kiszúrok dolgokat, személyeket is és hát az a srác! Olyan kis cuki pofa, bár mintha kissé ideges típus lenne, de ez mostanában rám is jellemző. Kár, hogy folyton arra gondolok vajon milyen ízű lehet... Na jó, ez a része nehezebb lesz, mint gondoltam. Ha megtetszik egy srác azért még sem kellene széttépnem. Egyébként is Sera azt az apró tényt még nem tudja, hogy időnként kissé elszalad velem a ló. Nem, neki eszem ágában sincsen elárulni az esetleges gyengeségeimet. Azért ott még nem tartunk. Majd megoldom én szépen. Egyelőre még gőzöm sincsen, hogyan, de meg fogom oldani. Leküzdöm, vagy megtanulom eltüntetni a nyomokat vagy hosszú távon mindkettő. Olyan ez, mint amikor folyton csokira vágysz. Akkor sem habzsolsz be mindig egy egész táblával. Van, amikor vissza tudod fogni magadat és csak pár kockával eszel. Csak meg kell tanulnom a vér esetén is ezt alkalmazni és vélhetően menni fog majd, addig meg kár lenne csak úgy más orrára kötni a dolgot. Belépdelek hát a közös szobánkba és egy halk sóhajjal dobom le magamat az ágyamra. Olyan "kérdezd már meg mi van!" nézéssel pillantok a szokás szerint könyvet forgató szobatársamra, miután felkönyökölve az ágyon rá pillantok. - Szóval milyen napod volt? - egy szakra járunk ugyan, de nem vagyunk összenőve és néha előfordul, hogy külön utakra sodor minket az élet. Így lehet, hogy nem mindig vagyunk együtt, így aztán a napját sem feltétlenül ismerem mindig, ahogyan ő sem az enyémet. Na persze ezúttal nem érdekel komolyan, hogy milyen napja volt, ezt láthatja is rajtam, ennyire már bőven ismer. Inkább arra várok, hogy visszakérdezzen és én mesélhessek arról a srácról.
//
