2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- De... ez azért más. Te nem karanténról beszéltél nem? És a betegségek általában gyógyíthatóak, de egy átok, mint a vérfarkas harapás nem, örökre meg még se lehet valakit bezárni. - és hát bár ha nem is mondta ki esetleg nyíltan, de azért arra célzott, hogy ő vadássza a bestiákat, mert veszélyesek mindenkire. Akkor tehát szívesen eltenné őket láb alól akkor is, ha éppenséggel nem veszélyesek annyira. Ez azért eléggé drasztikus megoldás, főleg ha valaki még képes is magát kordában tartani. Na jó, nem magamról beszélek és nem is arról, aki engem harapott meg, bár utóbbi illető nem ölt meg, tehát minden bizonnyal nagyobb az önkontrollja. Kérdés, hogy vajon miért nem tudom, hogy ki az és miért tűnt el. Igazán segíthetett volna, hogy én is könnyebben kezeljem ezt. - Látod, mint az elején. Nem tudtam mikor viccelsz, most sem tudom mennyire vagy ténylegesen rugalmas. - pillantok le én is a kezére, de nem fogadom el és azt sem vallom meg, hogy én lennék, akit keres, hiszen nem ismerem, hogyan bízhatnék meg benne, hogy nem akar majd bántani és végezni velem, ha elismerem, hogy ki vagyok? Azért ez elég veszélyes dolog így, főleg ha ő mondjuk gyakorlott abban, amit csinál, én ellenben még cseppet sem vagyok az. Én húznám a rövidebbet és őszintén szólva nem akarnék se meghalni, se bezárva élni az életemet, ha felfedem magamat. - Hát persze, hiszen mindketten ide járunk suliba. - vágom rá gyorsan, mint aki még most sem érti, hogy miről is beszél. Hát ennyit a nyugodt olvasásról. Figyelem, ahogyan távozik. Jóval nagyobb nálam és láthatóan erősebb is. Hiába vagyok vámpír, nem hiszem, hogy sok esélyem lenne, ha komolyan ártani akarna nekem. Nem csoda, hogy nem szeretnék konfrontálódni vele. Valahogy vissza kell fognom magamat, főleg ha még figyelni is fog, netán nyomon követni a napjaimat, de... egyelőre még gőzöm sincs, hogyan. Talán... kellene valaki, aki segít ebben, de nem ismerek olyat, akitől tanácsot kérhetnék. Persze ott van Sera, de ő mindig mindent olyan okoskodón kezel, meg aztán ha nem élte még ezt át, honnan tudhatná mit kellene tennem?
- Na igen, de ennyi erővel aki elkap valami durva betegséget, akkor nem is kéne karanténba zárni? Nem az számít, hogy önhibáján kívül, vagy sem, de mindenképpen veszélyes, aki már hordoz valamit. Legalábbis, az átlag emberek számára potenciálisan.. kórokozó. – Ezzel láthatóan nem akar lenézni senkit, de muszáj őszintén összefoglalnia a hitvallását. És hogy miért? Sheree még nem kapott egyértelműen cimkézést, csupán belekerülhet abba a körbe, amely gyanakvást szül. Ám az is meglehet, hogy a vadász már tökéletesen tisztában van vele, hogy kivel is áll szemben, de még ad annyi időt a lánynak, hogy amíg még képes kontrollálni a tudatát, s a benne rejlő bestiát, ezért kap tőle a szőkeség afféle szövetségre ajánlatot. Aztán neki kell eldönteni, hogy van-e ennek értelme. - Rugalmasabb? Gondolod, hogy rugalmatlan vagyok? Mi ez, ha nem rugalmasság a részemről? – Kérdezi mosolyogva lepillantva a saját kezére, amit már vissza is húz. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ajánlat szavatosságga ezzel együtt már le is járt, mondjuk úgy hogy még függőben van, hogy folytatódhat-e ez a beszélgetés. Nem lehet tudni, hogy a vadász most bestiaként látja-e Sheree-t, vagy valami vétlen áldozatnak, de nem úgy tűnik, mintha mérges lenne. Feláll, és elgondolkozó arccal néz még vissza. - Mindenesetre úgy vélem, hogy találkozunk még, de hogy milyen körülmények között, az főleg tőled függ. – Biccent, és távozik, ezúttal valami gondolkozási időt, vagy egérutat hagyva a szőke lánynak, hogy ezzel igenis bebizonyítsa a vámpírnak, hogy képes ő elvonatkoztatni attól, hogy minden bestia sötét alak. Tegyük fel, hogy egyes kivételeknél van esély a megváltásra. Hát meglátjuk mit hoz a jövő. A sötét ruhás alak itt távozik, engedi elmenni a lányt, a nem fog lesben állni a folyosón.
- Mégis úgy beszéltél róla, mint aki egyértelműen lebecsüli, pedig ahogy mondod lehet, hogy jobban figyel, mint gondolnánk. - bólintok egyet, hiszen azért bírom én az igazgatót, ahogyan a legtöbben és amúgy is elég jó fej dolog tőle, hogy nem küld el valakit csak azért, amivé vált. Sok helyen tényleg annyira elítélik a bestiákat, ahogyan azt Hector is teszi, épp ezért jó menedék a Roxfort, ahol még a tanárok között is akadnak kétes elemek, akikről bár nem tudjuk, de sejthetjük, hogy nem teljesen emberek és mégis itt vannak a tudásuk miatt és mert az igazgató megbízik bennük, ahogyan a magamfajtákban is. Az mondjuk tény, hogy vannak esetek, amikor téved... de nem fogom ezt Hectornak csak úgy a szemébe mondani, mert a végén még a szívembe találna állítani egy ezüst tőrt. - Ha azt nézed, hogy a többség nem önként választ egy átkot, vagy harapást... akkor nem lenne csúnya dolog e miatt bezárni őket, vagy... megölni? Nem túl drasztikus büntetés, ha nem is tehetnek arról, ami lett velük? - általánosan beszélek még mindig, hiszen nem gondolnám, hogy sejti, hogy mi vagyok. Nem süt rólam és végül is igen Hollóhátas vagyok, akinek az a dolga, hogy okos érvekkel nyilatkozzon mindig mindenről és ez végül is olyan téma, ami akár laikusként is érdekelhet. - Ezt neked... - kell tudnod, fejezném be a mondatot, de bennem ragad a szó, amikor felém nyújtja a kezét és csak értetlenkedve pislogok rá. Nem tudom, hogy ez most mit is jelent, hogy sejti, hogy mi vagyok és eddig is sejtette, vagy ez csak valami teszt? De jól gondolja, hogy Hollóhátas vagyok és elér körültekintő jelenleg ahhoz, hogy ne sétáljak bele egy csapdába. Főleg mert nem ismerem őt és nem tudhatom, hogy nem akarna-e ártani nekem, ha egyértelművé válna, hogy mi vagyok és ez, hogy úgy tesz, mintha egyetértene velem most csak valami csapda. - Ha az én véleményem érdekel akkor igen, kérhetnél segítséget és lehetnél kicsit rugalmasabb. Nem minden vámpír rossz, vagy vérfarkas. - teszem hozzá gyorsan, hiszen nem mondta, hogy egy vámpírra vadászik, csak hogy bestiára. Eszem ágában sincs elszólni magamat és egyelőre a csapdába se sétálnék bele, hiszen nem tudhatom, hogy nem azért állítja-e, hogy aztán könnyedén elbánjon velem, amikor már biztos, hogy én vagyok az a veszélyes elem. Főleg, ha azt nézzük, hogy... nekem van épp elég rejtegetni valóm és nem lenne jó, ha figyelné valaki minden lépésemet.
- Azért, mert a mágikus tudása megkérdőjelezhetetlen. És még mindig sokaknak segít, még akkor is, ha egy bizonyos réteg kétes elemet be is enged. Nem becsülöm le, valóban rajtunk tarthatja a szemét, ám azt is el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberei, akik egyetemista álcában védelmezik a diákokat, de igazából sokkal képzettebbek egy átlag diáknál. – Tűnődik el a fiatal férfi, ahogyan a szőke lánnyal beszélget. Nem tudni, hogy a felvezetés, amit Sheree elé állít mindössze elmélkedés, és nem tudja, hogy miféle szörnnyel áll szemben, ám az is elképzelhető, hogy tudja, csupán megadja az esélyt, hogy a lány valljon, vagy mielőbb távozzon. Őszintén elmondja az aggályait, ezzel akaratlanul, vagy tudatosan is kiadva magát, helyzeti előnybe hozva a szöszit, aki azt tesz a helyzettel, amit csak akar, most még. - Úgy gondolod, hogy van még más út? Hogy hagyjuk békén azokat, akik még uraik az érzelmeiknek, kockáztatva azt, hogy előbb-utóbb elvesztik a kontrollt? Nem éppen ez a drasztikus lépés? – Kérdezi mosolyogva, semmi sem tudja kizökkenteni örökös jókedvéből. Ha valóban az, akinek mondja magát, akkor ténylegesen a humorral tudja enyhíteni hivatása összes sötét oldalát. - Egész jól érvelsz. Hollóhát ugye? Ti mindig tévedhetetlennek hiszitek magatokat, nálad viszont merő véletlenségből így is van. Ezzel nem tudok vitatkozni. Akkor ha így van, akkor dőljek hátra, várva, hogy ha valami komoly támadás lesz, akkor ott legyek, és megvédhessem, akit lehet, vagy.. keressek valakit, aki már bestia, de kontrollal a kezében, és társuljak vele, együtt vadászva lesz igazán veszélyes elemeket legyenek azok átkozott, vagy sötét terveket szövőek? – Kérdezi feldobva a lehetőséget, hogy Sheree valljon, viszont ez akár egészen vállalható konszenzusnak is tűnhet. Amolyan alkalmi szövetségnek, hiszen a férfi kezdi már nyilvánvalóvá tenni ezzel az ötlettel, hogy tudja, hogy kivel, s mivel is áll szemben. Szeméből őszinteség, elismerés sugárzik, érezhetően egyenrangú félnek tartja a lányt, legyen bár bestia, azok közül is a brilliáns elmék közül való, aki még nem érte el azt a szintet, amivel már nem lehet mit kezdeni. Sőt, a férfi a lány felé nyújtja a kezét.
- De ha ennyire nem beszámítható miért ő vezeti az iskolát? Nem lehet, hogy csak lebecsülöd, csak mert ő... hát tudod odafigyel másokra? - nem tudom igazán, de tényleg. Én azért nem akarnám, hogy valami vasszigor uralkodjon a suliban, meg hát tény, hogy az igazgató elég engedékeny, de akik mellette vannak kellően szigorúak helyette is, mint Piton, vagy McGalagony. Gondolom ők azért adnak neki hasznos tanácsokat. Persze nekem is az a jó, hogy nyugi van és nem teszik ki a szűrömet csak azért, mert egy vámpír megharapott, de na... olyan lekezelően beszél szegény Dumbledorról, pedig okkal van itt az suli élén. Nem tudom elképzelni, hogy valami kivételezett alak lenne csak a kora miatt. Ha nem lenne alkalmas már leváltották volna. Inkább talán ez a fickó, aki túlságosan komolyan veszi a dolgokat. - Levadászni? Akkor azt mondod te az a véglet vagy, aki minden átkozott, vagy hasonló embert egyszerűen megölnél, vagy bezárnál? Nem túl... drasztikus megoldás ez? És egyáltalán a Minisztérium támogatja ezt? - na jó azért kicsit kikerekedik a szemem, de ezt könnyen betudhatjuk egy szimpla fiatal szőke lány első reakciójának egy ilyen drasztikus megoldási lehetőségre. Hát azért lássuk be, tényleg arról beszél, hogy szerinte mindenki, aki bestia annak halnia is kell, mert veszélyes. De tényleg esélyt sem adna nekik? Pedig a suliban tanár is van, aki elég sötét figura, no meg aztán olyan alakok is vannak, akik egyébként nem tűnnek veszélyesnek, mert nem történt velük semmiféle behatás, de közben mégis sokkal inkább azok, mint mondjuk egy vámpír, vagy egy vérfarkas. - Hogy én? Jajj, persze, hogy nem! - nevetem el magamat egészen laza stílusban, mint akit meglep egy ilyen kérdés, hiszen az iskola nem veszélyes, ezt én magam mondtam az előbb. - Csak mindig úgy gondoltam, hogy nem attól lesz valaki veszélyes, hogy valami behatás érte, mondjuk vérfarkas lett, vagy vámpír, hanem ez akármitől lehet. Tudjukki hívei sem voltak azok, mégis elég veszélyesek voltak nem? - nem jövök zavarba, sőt érdeklődő pillantással nézek rá oldalra. Egy cseppet sem tűnik első ránézésre veszélyesnek pedig, azt leszámítva, hogy túlságosan komoly típus. De hát lássuk be első ránézésre én sem tűnök annak.
- Az igazgató már egy közel százötven éves hóbortos öreg. Ő mindenkinek esélyt ad, de nem méri fel, hogy egy bestia, példának okáért ha mondjuk kővé tud változtatni a pillantásával másokat, milyen halálos veszélyt hordoz magában. – Szándékosan nem vérlényt mondd, noha az illatanyag, amit szétszórt a folyosón, egyértelműen az átokkal vert teremtményeket vonzza be, ám egyenlőre nem kockáztat, hiszen alaptalanul nem gyanusít senkit. Elképzelhető, hogy az új ismerős tényleg merő véletlenségből tévedt ide be, Hector viszont nem fog úgy tenni, mintha nem lenne az, aki. Sötét humora mindig jelen van, ám a csapdát mindig fel is fedi, lévén szembesíteni kell a bestiát azzal, hogy amit a tükörben lát, lehetséges, hogy csupán halvány utánzata a belül rejlő sötétnek, ezért igazából csak emberi álca, semmi több. - Ez fokozatosság kérdése. Az, aki még részben ember, mitől lenne kevésbé veszélytelen? Egy időzített bomba. Akiről sosem tudhatjuk, hogy mikor fog felrobbanni.. Aki már átváltozott, vérengző bestia, az legalább láthatóan pontosan megmutatja, hogy miféle, az emberek menekülnek előle, le lehet vadászni. – Ingatja a fejét, noha elgondolkoztatták a szőke lány felvetései. Van ráció abban, amit mondd, bár nem hiszi, hogy valaki megmaradhat a békés átmenet fázisában. Közelebb ül, át a lány mellé, hogy ne a messzeségből kiabáljanak egymásnak. És ha Sheree támadna, akkor legalább gyorsan el tudja csendesíteni harci kiáltások helyett. – Láttál már ilyen teremtményt, aki még valahol ember volt, ezért gondolod, hogy megérdemel egy esélyt? – Kérdezi halkan, óvatosan, hiszen ha nemleges a válasza, akkor itt vér fog folyni. Esélyes, hogy mindkettőjüké. .
- Végül is nem gond, ez a kihívás. Lehet, hogy a mostani barátaimat már túlságosan kiismertem. - vonom meg a vállamat. Hát különös alak annyi tény, vagy csak én érzékelem annak valami rejtett sugallat miatt? Persze ahogy tovább beszél akár még ennek is hitelt adhatnék, hiszen úgy fest ő pont rám várt, sőt talán pont rám vadászik, akkor pedig érthető, ha van bennem valamiféle feszélyezettség vele szemben. Vajon képes vagyok rá, hogy megérezzem, ha valaki rosszat akar nekem, ilyesmi hozzátartozik a vámpír léthez? Meg kell kérdeznem róla Timet. Végül is ő próbál visszafogni, akkor neki többet kellene tudnia erről az egészről, bár nem biztos, hogy került már hasonló helyzetbe, ha ő olyan jól kezeli ezt az egész vámpír létet. - Tehát az igazgató nem kezeli jól az itteni dolgokat úgy gondolod? De akkor nem lenne ellenére, ha bántanál valakit, akit ő esetleg nem tart olyan veszélyesnek és adna neki egy esélyt, ha te nem is? Egyáltalán, mit tennél azzal a valakivel, akit keresel? - na jó most már komolyan kezek kíváncsi lenni. Igyekszem nem úgy tenni, hogy érezhető legyen, hogy magam miatt teszem, csak mint egy laikus külső szemlélő, aki nem igazán van otthon az ilyen és ehhez hasonló témákban, de mégis csak kíváncsi. Vajon csak el akarna kapni engem, vagy akár végezne is velem? Ő olyan utálja a vámpírokat típus, aki úgy véli el is tűnik az emberség, vagy látja az embert is a sötét mögött és segíteni akarna? Bár ez utóbbi kisebb esélyű, ha úgy véli, hogy az igazgató túlságosan lágyszívű. - Hogy én? Ha azt mondod nem vagy a békés megoldások híve, akkor úgy gondolod, aki ilyen... lény, az már nem is maradt ember, nem is jár neki esély? De, hogy én mit tennék... nem tudom... ez sok mindentől függ. - az biztos, hogy érdekes kérdés. Vajon mondjuk pár héttel ezelőtt mit válaszoltam volna erre? Lehet, hogy azt mondtam volna, hogy én is végeznék egy veszélyes lénnyel, főleg ha esetleg olyat bántana, aki fontos nekem, na de most azért mégis csak egészen más a helyzet. Mégis jelenleg a pár héttel ezelőtti énem által kellene válaszolnom, ami nem a legkönnyebb feladat, hiszen csak-csak változik az ember véleménye, ha igen nagy horderejű változás történik vele.
- Igazán sajnálom, nem szoktam másokhoz alkalmazkodni hangulatban, csak magamat adom. – Tudom, hogy nem vagyok az ismerkedés mintaképe, holott barátságos vagyok, de túl sokakat vesztettem már el, beleértve a saját bátyámat, így senkire nem alapozok semmit, inkább amolyan éljünk a mának stílusban, ami sikerül. Ettől még segíteni akarok a világon, de főleg annak lakóin, akik rászorulnak. Aztán ahogyan megszólal, ismét helyre kéne igazítanom, de eddig végig ezt tettem, így most annyiban hagyom, és bólintok. - Akár erről is szó lehetne, igen. – Bólogatok vele nevetve, én viszont bele is gondolok, hogy a szöszi a bestia. Talán még nem is tudja magáról, de nem szokásom hinni a véletlenekben. Ha így kell lennie, akkor így lesz. Mindenesetre nem vádaskodom konkrét bizonyíték nélkül, hiszen még nem látok a fejébe, és csak gyanusított, legfeljebb arra lehet jó az ismerkedésünk, hogy szemmel tartom a jövőben. – Ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt az igazgató amolyan csupaszív lélek, mindenkinek meg akarja adni az esélyt, az egyenlőséget. Másfelől amióta bevezették az egyetemet, sokkal lazább itt a közbiztonság, megannyi fiatal felnőtt mászkál ki és be, lehetetlenség mindenkit egyesével lekötni. Gondolj bele, egy vérfarkas ha ügyesen csinálja, rejtve tud maradni, ha képes az átkát a helyén kezelni. – Nem akarom ezzel elriasztani, megrémíteni, főleg ha ártatlan, és nem ő a fenevad, csupán felhívni a figyelmét, hogy a régen komoly biztonságúnak mondott intézmény ma már kész tinihorror. Ha pedig mégiscsak ő sétált volna bele a csapdámba, akkor ez amolyan utolsó figyelmeztetés, hogy mielőbb távozzon, mert valaki máris felfigyelt rá. – Talán nem tudja. Szerinted mit kéne vele tennem, hogy többé ne bánthasson senkit? Nem vagyok éppen a békés megoldások híve. Te mit tennél egy ilyen esetben? – Ezúttal nem a saját padomon ücsörgök tovább, hanem felállok, és átülök mellé. Engem nem zavar, hogy itt van, de feleslegesnek érzem, hogy átszólogatunk egymásnak, ha már beszélgetünk, akkor azt tegyük illetően kicsiny távolságból.
- Hogy engem? Oh, nem szó sincs róla, csak nálad valahogy nehéz látni ezt az egyensúlyt, hiszen most is elég komoly vagy. - na igen a fickó olyan... nem is teljesen ide való, vagy legalábbis a suliba. Gondolom idősebb is nálam, de tényleg elég komolynak tűnik a hozzáállása, meg úgy általában... Furcsa, de a legtöbb embernél szokatlan, ha nem mosolyog, nála viszont így hogy még csak nem is ismerem, szokatlannak tűnik az, hogy mosolyt látok az arcán. Gőzöm sincs, hogy miért lehet, talán csak belelátok valamit, ami nincs is ott, igazából tényleg nem tudom. - Elijesztettem? Mintha valami vadász lennél, akinek elijesztettem a prédáját. - nevetem el magamat, bele sem gondolva, hogy esetleg még akár igazam is lehet. Az pedig végképp nem jut eszembe, hogy pont én lennék az a préda, csak ezt meg ő nem tudja. Furcsa egy helyzet. Rám nem szoktak vadászni, bár tény és való, hogy mostanában voltak kissé necces helyzetek körülöttem, amik mondhatni okot adhatnak arra, hogy valaki megpróbálja kideríteni, hogy ki vagyok és miben sántikálok. Pedig szimplán csak nem megy tökéletesen még az irányítás. De hát, ami késik nem múlik igaz? Nem várható el egy friss vámpírtól, hogy azonnal teljes kontrollt gyakoroljon. Az mindenkinek időbe telik, addig pedig akadnak néha... balesetek. - Bestia? - lepődöm meg, de ezt arra is lehet fogni, hogy mint ártatlan itteni lakó esetleg attól tartok, hogy az a bestia engem is megtámadhat, vagy bánthat. Na persze nem erről van szó, de hogy a fickó rám vadászna... Ha csak nincs mostanában más, aki hasonló problémákat okoz, akkor bizony rólam lesz szó és éreztem is valami kellemes illatot. Akkor mázlim van, hogy eleve olvasni akartam? - De miért nem kapják el az iskolában, ha itteni tanuló? És... mit akarsz tenni vele, ha kideríted, hogy ki az? Talán nem is tudja, hogy mit tesz. - szóval akkor ezért volt olyan nagyon komoly, mert eleve elég komoly élete és szakmája van és ezek szerint nem is iskolai diák, csak azért jött, hogy elkapjon... úgy fest, hogy pont engem. Hát ez... azért elég kellemetlen egy helyzet.
- Szarkasztikus? Nem gondolnám. Nem szokásom kifigurázni senkit, és semmit. Inkább úgy jellemezném magamat, hogy pont a komolyságot akarom feloldani azzal, hogy kicsit enyhítek rajta. Inkább azt gondold át, hogy vélhetően szarkasztikus alakok vesznek körül téged, és ezért látod bennem is azt. – Vonja meg a vállát. Saját magával persze tud önirónikus lenni, de amúgy nem szokása gúnyolódni. Bőven elég sötétség veszi körül így is, nem kell még tovább súlyosbítani a helyzetét, hogy még mindent véresen komolyan is gondol. - Ez benne a szép, hogy néha én magam sem tudom eldönteni. Ebben az esetben viszont.. Nos nem zavarsz, de vártam valakit, akit úgy fest, hogy elijesztettél, ezért már mindegy. – Feleli, hiszen az újonnan érkezett szöszi itt van már, és nem ront vagy javít semmit a jelenléte. Hector meglehetősen magának való alak, bőven elvan a könyveivel, noha nem veti meg a társaságot is, új ismereteket sosem rest kötni. Végigsimít simára borotvált állán, s viszonzozza a mosolyt, immár levéve pillantását az ajtóról, amin át Sheree érkezett. Láthatóan enged a feszes tartásból, most látni csak, hogy szinte ugrásra készen ücsörgött a padon. Mint a horgász, aki bármelyik pillanatban kapást figyelhet meg a víztükrön. - Végülis nem titok, bár nem publikus. Ezt értsd úgy, hogy elmondom, de ne mondd tovább. Egy sötét teremtmény után kutatok, mely igen szeszélyes módon ejti áldozatait, s éppen az iskolának a lakója. Hogy tanuló, vagy felnőtt, még nem tudom. De reméltem, hogy ide tudom csalni ezzel a finom illattal, amit mások amúgy nem éreznek, akik átlagosak. Nem sértésnek szántam, te tévedtél ide, így lehet, hogy mégis tévedtem, és az a bestia rájött, hogy csapdát akarok állítani. Ez még ismeretlen terep nekem, be kell járatnom az ösztöneimet. – Érdeklődve dől hátra, immár végképp eltéve a könyvet, nagyon is kiváncsi, hogy mit szól a lány, hogy gyakorlatilag pont ő ijesztett el valami természetfeletti, átokverte lányt. Hector ajkain finom mosoly éled, cseppet sem tűnik fenyegetőnek, félelmetesnek, inkább az a határozott jellem, őszinte, egyenes, ezzel együtt erőteljes.
Fura egy alak. Már csak azok alapján is, amiket mond. Mintha valami filozófus lenne, aki a nagy filozofálgatások miatt nem is igen tud rendesen válaszolni egy kérdésre. Nem csoda, ha kissé meglepetten pillantok rá. A legtöbben tuti, hogy nem ilyesmit mondtak volna egy ártalmatlan kérdésre és persze az is tuti, hogy nem úgy fogalmaznának, mint valami régikori westernhős, vagy ilyesmi. - Öhm... aha. Végül is van ebben ráció, bár elég fárasztó lehet mindent túlságosan komolyan venni nem? És akkor gondolom a humorod is ennek fényében inkább szarkazmus. - amit sosem szerettem. Olyan mintha mindig kifigurázná a másik azt, amit mondasz és így soha sem érezheted azt, hogy van értelme a mondandódnak és persze próbálhatsz rájönni folyamatosan, hogy amit a másik mond annak mi a jelentése. Nála pedig még csak nem is nagyon lehet felismerni, hogy épp komoly vagy humoros, szóval bőven van rá esély, hogy előzőleg is szarkasztikus volt és kész, csak nem mondja ki nyíltan. - Tuti? Most már nehéz eldönteni, hogy komolyan mondod-e vagy sem. Nem sértődök meg, ha zavarlak, meg végül is olvashatsz nyugodtan, én is azért jöttem. - paskolom meg a könyvemet, ami a táskámból kandikál ki éppen hogy láthatóan. Tényleg elég komolyan néz most is és hát a fene tudj akar-e beszélgetni, meg mivel én is olvasni jöttem... Amúgy sem ismerem és eléggé más körökben is foroghatunk. Ő olyan marcona alaknak tűnik, vagy hogy is mondjam. Nem mondom, hogy félelmetes, inkább tényleg kissé furának mondanám, amivel alapvetően nincs gond, csak ha a másik kellemetlenül érzi magát a furasága mellett, de egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy én hogy is érzem magamat. Kissé olyan mintha vizslatna, de lehetséges, hogy csak egyszerűen ilyen átható a tekintete. - Ja nem, én sem vagyok a vakrandik híve. - elmosolyodom. Meg van az első piros pont, hiszen azért tud nevetni is és ez most talán tényleg humor volt és nem valami szarkasztikus megjegyzés vagy hasonló. - De hát akkor miért vársz olyat, akit nem ismersz? Gondolom nem valami távoli levelező társ, vagy lehet üzlet és... persze nem tartozik rám, bocs. - zavartan csavargatni kezdem a hajamat, hiszen jó eséllyel nem pont nekem szeretné elmesélni, hogy miért is kivel akar találkozni, csak hát ez megint elég fura megnyilvánulás. Találkozni valakivel, akit még nem ismer. Ez azt jelenti, hogy valaki más ismeri, aki által meg akarja ismerni és mivel nem randi, inkább csak valami hivatalos ügy lehet, de ő is diák, mint én, ha minden igaz, akkor meg milyen hivatalos ügye lehet itt?
A vadász ráébred, hogy úgysem fog tudni tovább olvasni, másfelől nem is akart, lévén a könyv is csupán csapda volt, miszerint ő csak ártalmatlanul ejtőzik itt. Azért érdekelte volna a következő fejezet, annak ellenére, hogy már több százszor olvasta az irományt. Pusztán a szórakozás kedvéért. Nem sokat tud még a belépő lányról, egészen átlagosnak tűnik, talán tényleg az, és csak merő véletlenségből járt erre. - Mindkettő. Muszáj komolyan vennem az életet, mert hát véresen komoly. S elütni a komolyság élét valami frappánssal, hiszen tudjuk, úgyis belehalunk végül. – Feleli még mindig azzal a halovány mosollyal. Ha magával a levadászni kívánt bestiával áll szemben, ez most úgyis az ismerkedés perce, nem itt fognak egymás torkának esni. Ha pedig nem, akkor minek legyen ugrásra kész? Végtére is a gonosz már nem olyan, mint századokkal ezelőtt, hogy lerítt a bestiákról, hogy micsoda szörnyetegek. Nem, manapság pont az angyali álarc az, amellyel be tudnak furakodni a normális emberek közé. Na nem mintha Hector dönthetné el, hogy ki is a normális. Lássuk be, a bátyja is áldozatul esett annak a boszorkánynak, aki elcsábította, és romlásba küldte. - Oh, és tényleg. Olyan szűk ez a kis udvar, itt is alig fér el pár pad. Maradj csak, nem zavarsz. – És majdnem lebukott. Az ösvényt nem csupán erre a pár lépésre értette. Ő már a nagyteremtől az idáig vezető úton elhelyezett némi szagmintát, csalogatót, amivel a sötét teremtményeket ide vonzza. Ám azt valóban elfelejtette, hogy az átlagosokat taszítsa. Így nem lehet megállapítani a fiatal teremtésről, hogy csak véletlenül tévedt-e erre, hogy olvasgasson kicsit. - Várok valakit, akit még nem is ismerek. Valakit, aki helyett te jöttél. No ne úgy értsd, hogy női társaság kell. Az elég szánalmas lenne, ha ilyen vakrandikat szervezgetnék magamnak, lesz ami lesz alapon. Kivéve.. ha te pont ide beszéltél meg hasonlót, mert akkor menten elásom magamat. – Neveti el magát vidáman, úgy érzi, hogy kissé magyarázkodnia kell, holott akár bestia a lány, akár nem, nem szokása mások lelkébe gázolni holmi sértésekkel. Ő bár sötét alak, akinek bizonyos tekintetben megvan a maga keresztje, de alapjában véve odafigyel másokra.
Úgy tűnik, hogy nem csak én szeretek nyugodt körülmények között olvasni egy kicsit, hanem más is így van ezzel, akármennyire is hideg van. Vajon a srác, aki kint ücsörög csak unalmában olvasgat, vagy szimplán azért, mert szeret olvasni és bent túl nagy a tömeg, amíg még nem mennek haza a téli szünetre a diákok nagyrészt? Vagy csak itt talált alkalmas helyet, netán szereti a hideget... Lehet, hogy rákérdezek, az a legegyszerűbb, már amennyiben észrevesz, hiszen úgy fest elsőre még csak fel sem néz. Nagyon lefoglalhatja az a könyv. - Összekapar? - kissé értetlenkedve pillantok rá, hiszen nem is értem elsőre, hogy mit akar vajon ezzel, aztán esik le, hogy vagy vicc akart lenni, vagy... - Szóval mindent túl komolyan veszel, vagy... csak viccelsz? - na igen, ez elég jó kérdés, bár ott mintha lenne a szája szegletében valami halvány mosolyféle, ami azt jelentheti, hogy csak viccnek szánta a dolgot. Az ciki lenne, ha mindent szó szerint értelmezne, mármint számára, mert hát elég sokszor beszél az ember kétértelműen. Ha valaki nem érti az ilyesmit az elég furán élheti a mindennapokat. - Hogy... mi? - pillantok újfent értetlenkedve a hátam mögé, majd vissza rá. Na jó, elég fura srác, annyi egyszer már biztos. Ráncolom kissé a homlokomat, majd végül csak közelebb sétálok és leülök a szomszéd padra, ha nem is mellé, mert azt talán nem venné jó néven, meg aztán aki ennyire... fura, az nem biztos, hogy ha mellé ülök nem kezelné azt is másképp, mint az átlag. - Csak pár lépést jöttem az ajtótól és... hát bent elég sokan vannak, csak ugye a többség szeret a melegben maradni, de azért is jöttem ki, mert itt nagyobb a csend és mégis ki jött volna velem? - méregetem kicsit, és mivel eltette a könyvet, így egyelőre én sem lapozom fel a sajátomat. Meg egyébként is különös figura, lehet hogy sokkal érdekesebb, mint a könyvem. Na nem mondom, hogy biztosan, de végülis lehet. Ha pedig netán távozna, vagy én, akkor maximum itt a könyvem. - És te miért vagy idekint? - na jó, akkor én is kérdezek, bár egyelőre még a nevét sem tudom, de ha már ő előszeretettel faggat, mint valami auror tanonc, még hozzá valahogy ide nem is illő, fura kérdéseket tesz fel, akkor én is megtehetem.
Ha a szőke lány könnyel a zsebében jön ki, akkor meglepődhet, hiszen a sötét hajú idegen szintén olvas, neki azonban a tenyerébe temetve az olvasnivaló, egy sokszor kiolvasott ponyva, mintha olvasója élvezetét lelné abban, hogy valamit az unalomig ismételhet. Elsőre fel sem néz, mintha nem szándékozná félbeszakítani a gondolatmenetet, ahol tart. A fiút a repülősökre jellemző bélelt dzseki jellemzi, még egy angol zászló is díszeleg a sötét anyag vállrészén. Amikor a végére ér a mondatnak, felpillant, hogy hátratekintsen, mintha mást várt volna a lány helyett, így visszafuttatja a szemeit Sheree irányába. Tekintetén meglepettség fut végig, ez az érdeklődő nézés mintha nem kevés érzelemről árulkodna, benne van a kétely, a kiváncsiság is. Félsz azonban nem. Akárha valami veszélyesre számított volna, s most csalódott. Tényleg erről lenne szó? A hűvös szél belekap a fekete tincsekbe, a szintén ében tekintet elé sodorva azokat, az idegen viszont nem húzott sapkát sem, nem zavarja az ilyesmi. - Ha lesz, aki összekapar az esés után, csak tessék. – Feleli félmosollyal becsapva a könyvet, mintha csak mindent szó szerint értene. Ismét hátranéz, hitetlenekedve, aztán zsebrevágja az olvasmányt. Benntartja a lélegzetét, figyeli a másikat, méregeti, aztán kiereszti amit a tüdejében őrzött, lényegében ellazul. - Nem láttál itt senki mást? Egyedül jöttél végig az ösvényen? Letértél róla, vagy végig rajta maradtál? – Honnan ezek a kérdések? Talán csak valami megrögzött idealistáról van szó, aki félti a védtelen szöszik életét. Ám az is lehet, hogy többről van szó, a vadászok szoktak feltenni efféle célirányos kérdéseket. Lehet, hogy az újdonsült vámpírlányka éppen most futott össze a végzetével? A csípős hideg szél halálos összecsapást sejtet, vagy az idegen tényleg előzékeny csupán?
Azt mondják nem attól vagy erős, hogy jól viseled a sorscsapásokat, hanem attól hogy a legkeményebb helyzetekből, a teljes összeomlásból is képes vagy felállni. Nem azt mondom, hogy igazi sorscsapás, ami történt velem, de tény és való, hogy nem épp a legegyszerűbb a helyzetem. Viszont egészen jól viselem. Egyszerűen túl tudok lépni azon, ami történt, azokon, amik történtek, amiket tettem. Persze nem mondom, hogy egyszerű, de mégis mi lenne jobb attól, ha elkezdenék összeomlani? Ha kérnék valami kis segítséget, akkor a végén még én jönnék ki rosszabbul a dologból. Teszem azt valami fránya és pocsék főzettel megpróbálnának elnyomni bennem mindenféle ösztönt és annak aztán végképp nem lenne sok értelme és persze nagyon nem is szeretnék így élni. Mint a vérfarkasok, akiket minden teliholdkor teljesen kicsinál a farkasölő főzet... Pocsék lehet. Nem szándékozom kipróbálni, főleg hogy a vámpír lét nem igazán köthető egy alkalomhoz havonta, hanem folyamatos. Hogy elnyomjuk folyamatosan ki kellene ütnöm magamat, azt pedig nagyon nem szeretném. Ezért van, hogy most sem pocsék a kedvem, sőt még csak összetörve sem vagyok. Felkaptam még odafent a kabátomat és egy kis levegőzés mellett döntve dúdolva lépek ki a kapun. Ez nem épp a legforgalmasabb hely, amikor jön a rosszabb idő, mert hát hűvös van, de valahogy engem annyira azért nem zavar. Gondolom az új állapot miatt, meg amúgy is, sosem voltam rosszban a hideggel, csak rendesen fel kell öltözni. A kezemben a forrócsoki, amit a manóktól kunyeráltam a konyhából, a kabátom méretes zsebében egy könyv. Eső nem esett és hó sem, úgyhogy elég egy párnázó bűbáj, hogy ne fagyjon oda a hátsóm a padhoz és máris jöhet egy kis kellemes olvasás. És minden reményem ellenére mégis csak úgy fest, hogy nem vagyok egyedül. Meglepetten konstatálom, hogy odakint van egy sötét hajú srác. Komor tekintetű, magának való típus, de azért ennek ellenére villantok rá egy mosolyt, ha felnéz az ajtó nyitódását hallva. - Szia! Nem akarlak zavarni, csak ledobom magamat ide. - intek a másik pad felé, mert hát az egyiket sikerült lefoglalnia magának. Végül is ketten is megleszünk itt, gondolom én. Maximum, ha zavarom akkor lelép, mert engem ugyan nem zavar különösebben a jelenléte és remélhetőleg arra sem kér meg, hogy távozzam. Úgy se tenném, hiszen ez nem valami saját hely nem de bár. Nem lehet az udvarról senkit sem csak úgy elküldeni, mert ő volt itt előbb.
//
